+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  Mágus Tér
| | | | |-+  Anchante Mademoiselle
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Anchante Mademoiselle  (Megtekintve 633 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 09. 02. - 11:33:49 »
0




A legújabb, egyedi tervezésű talárokból válogathatnak itt az igényes, ifjú vagy érett boszorkányok. A tulaj, Mademoiselle Mimi egy igen apró, de rendkívül fürge ujjú boszorkány, aki bármely talárt csodássá tudja varázsolni egy-két ötlettel. Hétköznapi viseletnek ajánlott talárok ugyanúgy megtalálhatóak itt, mint a legextravagánsabb dísztalárok, sőt akadnak kimondottan esküvőre tervezett modellek is. A tágas teremben kényelmes próbafülkék is rendelkezésre állnak, a személyzet minden kívánságukat lesi.

KEDVES VÁSÁRLÓK!
A MÁGIKUS SZESZÉLY MEGJELENÉSE ÓTA AZ AJTÓ GYAKRAN ÖNZÁRÓDÓ,
MELYET VARÁZSLATTAL NEM LEHET MEGSZŰNTETNI, KÉREM VÁRJÁK MEG
MÍG A ZÁR MAGÁTÓL KINYÍLIK! EZ ÁLTALÁBAN PÁR PERCET, LEGFELJEBB
FÉL ÓRÁT VESZ IGÉNYBE. MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 12. 19. - 18:02:49 »
0

Ő R Ü L E T


OLIVIA
1999. december

.outfit.

Hűvös téli nap volt. Éreztem, ahogy arcom kipirul a fagyos levegőtől, fülemet pedig vörösre csípi az enyhe kis szél. Kicsit jobban összehúztam magamon a kabátot, ám tekintetem még mindig az előttem ácsorgó vöröskabátos nőre szegeztem. Láttam, ahogy megcsillan a csuklóján az aranyékszer, egészen pontosan egy kis óra. Egyszerű, könnyen kipattintható zár… semmi különös. A megállapítás gyorsan jött, ahogy a szerkezetet vizsgálgattam. Szépséges, cirádás díszítése volt, egy-egy kis drágakő is csillogott benne. Nyeltem egyet, mintha nehezemre esne ellenállni, talán így is volt s épp ez az érzés vitt előrébb az egészben. Lábam önkéntelenül mozdult, mintha én is csak a játékbolt kirakatát néztem volna.
Volt ott minden, játékvonat, ami körbe-körbe száguldozott a kirakatban. Elsőként egy sárkány védte romos vár makettje mellett haladt el, majd hatalmas plüssmackók és babák mellett, amik csábítóan várták, hogy valaki felkapja őket és magához ölelje. Mintha egy marék gyerekkor lett volna az üveg mögé rejtve… olyan, amilyenben sosem volt igazán részem. Jól emlékeztem, hogy anyám házassága előtt, mikor apám elől bujkáltunk, nem volt semmim, amit klasszikus értelemben játéknak nevezhettem volna. Egy plüss maci meg egy halom kártya, amikre anya tanított meg. Aztán jött Dean, aki boldoggá tette őt és megpróbált engem is a helyén kezelni, még ha az sosem sikerült.
Elég az érzelgősködésből, O’Mara! – mordult rám a mindig kegyetlen hang. Tekintetem lesiklott a piros színben pompázó játékvonatról. Mély levegőt vettem, amitől már is végig futott rajtam a szokásos adrenalin hullám, jelezve: bizony nagyon is értékes tárgy várja, hogy rátegyem az ujjaimat. Kicsit hátrébb léptem, majd a cipőmre pillantottam.
Á! – böktem ki, mintha éppen csak észrevettem volna, hogy kikötődött a fűzőm. Hát leguggoltam és bogarászni kezdtem. A boszorkány nem vetettem rá egyetlen pillantást sem, mintha egészen elvarázsolta volna a játékbolt mesébe illő kirakatának képe.
Még mindig guggolva nyújtottam ügyesebbik kezem a csuklója felé. Ujjaim óvatosan babráltak az aprócska zárral, míg másik tenyeremet a fagyos, havas betonra fektettem, készen állva, hogy fellökjem magam kitekeredett pózomból és elrohanjak. Nagyon hideg volt, éreztem, ahogy megremeg a testem, de a kis kapocs nem akart engedni. Megrántottam, erőszakosabban, hátha akkor végre tenyerembe siklik az ékszer. Hát így történt, csak éppen azzal nem számoltam, hogy a banya majd veszett sikoltozásba kezd, mondván, hogy: – Tolvaj! – És én persze megint rohantam.
Mit számított, hogy ujjaim egészen elkékültek a hideg talaj érintésétől. Csak rohantam és rohantam, észbe sem kapva, hogy hoppanálva könnyebben távozhatnék a helyszínről. Igaz az ilyesmi mindig követhető valamilyen módon s nem akartam, hogy a Minisztérium végül minden lépésemről tudjon. Lefékeztem az első ajtó előtt, ami egy másik üzletbe vezetett… illetve csak lefékeztem volna, de sikerült egy jeges foltra lépnem. Cipőm talpa megcsúszott és meg sem állt a sikamlós felületen a következő, valamivel finomabb kis üzlet előtti korlátig. Abba kapaszkodtam bele, olyan erősen, hogy még véletlenül se essek hasra vagy éppen hátsóra.
Tolvaj! – Hallottam még mindig valahonnan a hátam mögül. A tömegben persze ez a távolság egészen biztonságosnak tűnt, már-már kényelmesnek – legalábbis ahhoz, feltépve az üzlet ajtaját, belépjek oda.
Azonnal éreztem, ahogy kellemes meleg és mintha valami elegáns, luxus parfüm illata keveredni. Több tekintetet is rám tapadt, egy-kettőt el is kaptam és megértettem: egy női ruhaboltba sikerült besétálnom, ráadásul nem is akármilyenbe. Mindenféle finom ruhadarab, jól öltözött hölgyek és fiatal lányok voltak odabent.  Megköszörültem a torkomat és felszegett fejjel egy halom felaszakasztott felső mellé léptem.
Egy barna hajú lány állt mellettem, de nem néztem meg magamnak jobban. Csak félhangosan, kicsit közelebb hajoltam hozzá, mintha egyértelműen segítségre volna szükségem. Talán kicsit hirtelen volt a mozdulat, meg is ijeszthettem, főleg, amikor megszólítottam.
Ö… te melyiknek örülnél, ha a barátnőm lennél? – kérdeztem meglepően jól sikerült, tanácstalannak tűnő hangon.
Tekintetem visszavándorolt a finomabbnál finomabb, csipkésebbnél csipkésebb ruhadarabokra s egy nagyot sóhajtottam, mintha tényleg csak az állítólag asszonypajtásnak keresném a megfelelő karácsonyi ajándékot. Közben koncentráltam minden zajra, ha nyílik az ajtó és a banya lép be rajta, hát kénytelen leszek tényleg hoppanálni.
Bravo, O’Mara, bravo! – lelkendeztem egy rövidke sort magamban színészi játékom sikerének örülve. Csak ezután fordultam oldalra. Hirtelen nagyon is ismerőssé vált az az arc, azok a barna tincsek, sőt még az illat is. Hátra hőköltem, ahogy felismertem azt az őrült csaj még tavaly nyárról, akit totál magamba bolondítottam. Nem csoda, hogy utána rám akart támadni Roxmortsban is.
Te? –Bukott ki belőlem a kérdés. –Akarom mondani, alig ismertem rád! Még csinosabb vagy, mint tavaly nyáron voltál, abban a lenge kis ruhában. – Villantottam rá a legelbűvölőbb mosolyomat.
Naplózva


Olivia Stane
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 01. 04. - 21:53:38 »
+1


Már megint ez az Elliot


1999. december

ILyent se csináltam még, elmenni a barátnőimmel egy ruhaboltba. Nem vagyok egy nagy ruhavásárló, mint ők. Igen szeretem a szép dolgokat és szeretem megmutatni másoknak is a bájaimat egy- egy szép ruhában. De nem vagyok az a fajta, aki órákat tudna bámészkodni egy ruhás üzletben. Ma mégis megteszem. Csupán a két barátnőm kedvéért. Tudom, hogy halálra fogom unni magamat, de hát na. Hátha én is találok magamnak valami szép darabot.
Unottan ballagok a többiek mellett és csak hallgatom miről fecsegnek. Még azt se veszem észre, hogy hozzám szólnak.
- Hm? - nézek rájuk kérdezőn. Igazából fogalmam sincs mit kérdezhettek vagy mit mondhattak.
- Olivia te nem is figyelsz ránk. - szól hozzám Anne mérgesen és kissé meg is bök a vállával. Oké felfogtam, inkább figyeljek rájuk.- Arról beszéltünk, hogy elmegyünk  Mademoiselle Mimi talárboltjába.
- Felőlem. -  vonom meg a vállamat nem valami nagy kedvel. Vihongva lohol előre két barátném én meg kissé unottabb képpel vonulok utánuk. Lehet, hogy mégsem kellett volna bele mennem abba, hogy eljövők velük. Egy cseppet sem változott a kedvem. Pedig azt gondoltam majd csak helyre jön ez, amint meglátom pár szép ruhát. De nem így lett. Most még rosszabb kedvel megyek be, akármilyen üzletbe is.
Pár kanyar után hamar megérkezünk a Mágus térre ahol ez a bizonyos üzlet is felelhető.  Szemet végigjáratom a kirakatok között. Már amennyire időm van, mert Anna hirtelen karon ragad és futásnak eredve magával ráncigál a tallár boltba. Itt meg szinte faképnél hagynak. Úgy rohannak a tallárok felé, mintha életükben nem láttak volna még olyanokat.
Nagyot sóhajtva állok meg a terem közepén. Tekintettemmel a különböző darabok közt járkálok. Egyik se fogott meg annyira, hogy most rögtön neki ugorjak. Egy percnyi várakozás után aztán mégis elindulok valami felé. Hogy melyik felé? Még én magam se tudom. Csak megyek amerre visz a lábam.
Amikor odaérek az egyik vállfás izé felé úgy teszek, mintha nagyon is érdekelnének a tallárok, amik ki vannak akasztva rá. Kezemmel arrébb tolok egyet egyet, míg a másikat jobban szemügyre veszem.
Hirtelen valaki mellettem terem. Rá se nézek csak amikor hozzám szól. Ilyen nincs. Ez nem lehet igaz. Majdnem elképedek ettől, amit látok. Ez az az Elliot alak, aki becsapott és játszadozott velem. Hogy kerül ide? Már megint mit akar? Biztosan ismét rosszban sántikál. Ő csak abban tud. Olyan mérges leszek, már csak a jelenlététől is, hogy szinte szét robbanok.
- Te? -   nézek rá én is olyan elképedt arccal akárcsak ő rám. - Bájgúnár - jegyzem meg szövegére, amit előad. Hirtelen olyan dühös leszek, hogy egy hirtelen ötlet jut azt eszembe. Elégtételt veszek rajta. Emelem is a kezemet és egy hatalmasat lendítek rajta, hogy jól pofon csapjam. Remélem ütésem célba ér és jókorát csattan azon a szép arcocskáján. Az volna ám a nagyszerű dolog, itt mindenki szeme láttára.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 01. 06. - 18:20:24 »
0

Ő R Ü L E T


OLIVIA
1999. december

.outfit.

A szemem sarkából még egyszer a kirakat felé sandítottam. Nem lett volna éppen szerencsés, ha valóban a nyomomban, betér az a banya is, aki olyan veszettül sikoltozott odakint. Csak egy szerencsétlen kis órát vettem el tőle, aminek ha volt is valami mágikus képessége, hát nem lehetett túl nagy szám. Igazából csak szépen csillogott a fényben, látszott rajta, hogy antikdarab és úgy nagyjából ennyi.
Az elmúlt időszakban jóval többször buktam le a megszokottnál. Ez persze rengeteg futással, jégen való csúszkálással és nem egy hatalmas pofonnal járt. Kimerítő volt az állandó rohanás, ami közben arra koncentráltam, hogy haza hoppanálja vagy legalább a Vakegérbe, ahol az ilyen jómódú banyák aligha bukkannak az emberre… ha csak nem ki akarják fosztani az egyik szomszédjukat. Nem ment túl jól a hoppanálás, még ha a vizsgát viszonylag gyorsan is tudtam letenni. Nem az én műfajom volt, inkább futottam, amíg bírtam vagy éppen seprűre pattantam, mint a régi szépidőkben.
Ezt kellett volna azon a bizonyos hideg, december napon is, amikor betértem egy női ruha boltba. Természetesen amellett, hogy teljesen bolondnak néztek… aztán még annak az Oliviának a karjai közé is kellett sétálnom, aki bepiált és rám mászott Olaszországban. Erről a napról sem mesélek semmit otthon… – állapítottam meg, miközben egy sóhaj szakadt ki belőlem.
Te? – kérdezett vissza. Pontosan ugyanolyan képet vágott, mint én, amikor felismertem, kitől is sikerült öltözködési tanácsot kérnem. Valójában csak egyszerű vásárlónak akartam álcázni magamat, aki éppen élete egyetlen aprócska értelmének akart ajándékot venni, jelenleg egy halványszínű blúz formájában. Hát pont olyan szerencsétlen fogtam azt a ruhadarabot meg, mintha még életemben nem érintettem volna hasonlót.
Persze megpróbáltam menteni a helyzetet egy gyors dicsérettel. Talán nem kellett volna az a gúnyos vigyor a végére, amivel visszaemlékeztem a közöttünk történtekre… mármint, ha egyáltalán azt lehetett bárminek is nevezni. Ő rám mászott, miután megpróbált leitatni és a végén még neki állt feljebb, mikor kiélveztem a pillanatot. Ilyen nő nem sok van aztán, az biztos. Ember legyen a talpán, aki magának akarja.
Bájgúnár.
Ahogy lendült a keze, nem léptem odébb, hagytam az arcomon csattani a tenyerét. Meg sem rezzentem. Ártatlan arccal bámultam a barna szemekbe, remélve, hogy lenyugszik és akkor normálisan is megbeszélhetjük ezt a dolgot talán. Bár nem tudtam, hogy van-e bármi értelme, a legutóbbi találkozásunknál is hajthatatlan volt.
A tenyeremet az arcomra simítottam, hátha kicsit enyhül a piros folt, ami bizonyára az ütés nyomán keletkezett. Egy kicsit égett a bőrfelület, de közel sem annyira, hogy annak bármiféle nyoma maradjon egy óra múlva. Szóval nyugodtan mehettem haza és még azt is megtapasztalhattam mennyi erő szorult ebbe a kislányba.
Szép ütés volt. Csak nem a kedvemért gyakoroltál? – kérdeztem és megint felemeltem a másik kezemben szorongatott blúzt. Még közelebb nyomtam az arcához, mintha azt akarnám, hogy nézze meg magának rendesen. Valójában csak a szemem sarkából láttam, amint a banya elhalad a kirakat előtt és nem akartam felkelteni az érdeklődést.
Szóval… szerinted ezt felvenné egy csinos lány? – faggattam. – Nagyon fontos lenne tudnom. Meg akarom lepni a barátnőmet.
Nos, Olivia nem tűnt olyannak, aki mindenféle magazint olvas. Jól lehet fogalma sem volt arról, hogy már jó pár hónapja Nathaniel Híresvagyok Forest oldalát erősítem. Ha pedig mégis, hát vagyok olyan szenvtelen, hogy közöljem vele: összekever valakivel.
Naplózva


Olivia Stane
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 02. 10. - 13:23:41 »
+1

Már megint ez az Elliot


1999. december

Már azt hittem, hogy a kezem lendülete nem éri el azt a csinos kis pofikáját. Ám mégiscsak célba ért, és eléggé hangosan landolt az arcán. Ő viszont szinte meg se rezzent. Olyan szemekkel nézett rám, mintha azt se tudná miért kapta ezt. A kis ártatlanka.
A pofon csattanása után hirtelen hatalmas csend vett körül a boltban, mindenki úgy bámult rám, mintha valami nagyon rosszat tettem volna. Körbenéztem és láttam azokat a döbbent tekinteteket. Én meg szinte megszégyellve éreztem magamat. Na jó, ezzel azért nem számoltam. Ösztönből cselekedtem.
- Mit bámulnak? Megérdemelte! - szólok a bámészkodókra ingerülten. Azt hiszem vették a lapot, mert gyorsan mindenki a maga dolgával kezdett el foglalkozni. Biztosan azt gondolták, csak valami ostoba szerelmi civakodás valami tiniktől. Vagy mit tudom én. Nem is érdekel. Csak ne vessék rám azokat a tekinteteket. Jobban foglalkoztat az, hogy mit keres itt ez az idióta alak. Figyelem amint tenyerét az arcára helyezi. Azért mégiscsak fájhatott neki valamennyire ha oda teszi a kezét. Egy apró elégedett mosoly jelenik meg az arcomon. Remélem jókora piros folt is fog maradni a helyén. Az lenne ám csak az elégtétel.
- Haha. Marha vicces - mordulok rá gúnyosan - Inkább már régen készültem erre. És még többre is. Itt kéred vagy majd inkább odakint? - nézek rá szikrákat szóró tekintettel. Nem akarom, hogy megint rám bámuljanak ezek az alakok idebenn. Bár olyan mérges vagyok, hogy legszívesebben itt cafatokra szedném. Nem akarok varázsaltot használni, most azt hiszem erre a legjobb megoldás ha puszta kézzel ütöm agyon. Úgy legalább egy életre megtanulja, hogy többet ne húzzon ujjat velem.
A blúzt, amit éppen az orromhoz nyomott idegesen elkaptam kezéből és az egyik polcra hajítottam, ami a közelemben volt. Egyáltalán nincs kedvem bájcsevegni itt. Főleg nem vele. De azt hiszem ő ezt egyáltalán nem így gondolja. Sőt még jó pofizni is próbál. Legszívesebben még egy hatalmasat ütnék arra a nem is mondom milyen pofikájára, csak most ököllel, hogy jobban fájjon.
- Ne jó pofizz itt nekem - szóltam rá harapósan - Még, hogy neked barátnőd? - nevettem hangosan - Nincs az a nőszemély, aki elviselne egy ilyen alakot - tettem hozzá morogva. Na ne nevettessen már. Kötve hiszem, hogy ennek a ficsúrnak bármikor is szerelme legyen. Maximum egy újabb áldozata, mint amilyen én voltam. Különben is ha jól olvastam valahol, vagyis hát ha a drágalátos barátnőim jól közölték velem, akkor ez az Elliot gyerek nem egy nővel van, hanem Nathaniel Forestel íróval, vagy micsodával. Az meg ha jobban megnézem se egy nő. Habár ki tudja. A mai világban minden lehetséges. Na meg az se tutira igaz, hogy ezzel az alakkal van együtt. No de mindegy. Ez engem igazán nem érdekel. Meg sem említem neki. Jobb ha azt hiszi nem tudok róla.
- Egyszóval jobb ha nem etetsz ezzel a marhássággal - jegyzem meg mérgesen. Még egyszer nem fog engem tőbe csalni. Ne is várja ezt tőlem ez a kis pióca. - Egyébként is mit keresel itt? Engem követtél vagy mi? - kérdezek rá. Olyan szemekkel nézve rá, amiből kiveheti, hogy egyáltalán nem örülök annak, hogy találkoztunk. Sőt a legrosszabb rémálmom vált valóra ezzel. - Egy ilyen boltban nem szoktak férfiak vagyis bocsánat kisfiúk bejönni. - teszem hozzá gúnyosan.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 02. 11. - 15:15:02 »
0

Ő R Ü L E T


OLIVIA
1999. december

.outfit.

Az élet biztosan tréfának szánta ezt az egészet. Mégis mi másért menekültem volna be éppen abba a boltba, ahol az egyik őrült rajongóm vásárolt? Igen, másképp nem igazán tudtam nevezni, hiszen már jó két éve találkoztunk, őt pedig annyira zavarták még mindig a történtek, hogy azért képes volt felpofozni is. Ez aztán a szenvedélyes szerelem! Csak Nat, ne tudjon róla, még a végén féltékeny lesz, mert ezúttal más készül lecsapni a fejemet.
Hmmm, hát ha tovább szeretnél ütlegelni, akkor lehet jobb lesz, ha kiveszek egy szobát a közelben. – Válaszoltam cseppet gúnyosan. A tekintetem egy pillanatra a hatalmas kirakatra tévedt. A nő, akit kiraboltam nem került elő, így talán már kár is lett volna tőle tartanom.
A közönség nem különösebben zavart, habár az vicces volt, hogy Oliviát zavarba hozták a minket bámuló szemek. Nem bírtam ki, hogy ne vigyorodjak el. Miután újra meglengettem előtte az általam lekapott, cseppet sem tetszetős ruhadarabot a kérdéssel, beletúrtam a sötét tincsekbe, hogy helyre tegyem őket. A pofon következtében ugyanis egy egészen kicsit elmozdultak… na meg ugyebár próbáltam Oliviának is kedvezni, aki egyértelműen imádta a vonzó külsőmet. Jó, hát ő sem volt éppen csúnya teremtés, kifejezetten formás leányzó volt a maga puffancs stílusához képest.
–  Ne jó pofizz itt nekem. –A hangján éreztem, hogy nincsen éppenséggel jó kedve. Szinte már attól féltem, hogy nekem esik. Aztán jött az a nevetés. – Még, hogy neked barátnőd? Nincs az a nőszemély, aki elviselne egy ilyen alakot.
Megrántottam a vállamat és én is elvigyorodtam megint.

Vagy csak te próbálkoztál rosszul, amikor bepiálva az ölembe ugrottál. Nincs baj a könnyűvérű nőcskékkel, csak nem jobbak egy éjszakánál többre. – Forgattam meg a szemeimet és közben visszaakasztottam a ruhát a helyére. Egy mozdulattal kisimítottam a vállfán, pont úgy, ahogy odahaza szoktam, Rowle-vér, a sok kincs, ami után vágyakoztam vagy a szabadságomban való görcsös kényszer. Olyankor csak egy normális pár voltunk. Ő olvasott az ágyon, szemüvegben. Annyira belemélyedt a könyvbe, hogy észre sem vette, amint átléptem a szoba küszöbét és a szekrényhez léptem. Azt hiszem ez lett volna az élet, amit mindketten akartunk, de sosem mertünk igazán utána nyúlni és magunkévá tenni.
Egyébként is mit keresel itt? Engem követtél vagy mi? – kérdezte.
Ezúttal nem mosolyodtam el. Komolyan néztem rá, hagyva, hogy lássa sötét szemeim csillogását. Nem válaszoltam, mert láttam, hogy beszélhetnékje van még egyelőre, így csak végig húztam az ujjaimat néhány csinos blúzocskán. Szerettem érezni a finom anyagok.
Egy ilyen boltban nem szoktak férfiak vagyis bocsánat kisfiúk bejönni.
Sóhajtottam egyet.
Nem áll neked jól a gúnyolódás, Olivia. – Komolyan hangon szólaltam meg és megint ránéztem. Nem akartam ezúttal poénra venni ezt a helyzetet, ha akarja hát üssön meg, de jobban lefoglalta a gondolataim egy csepp ijedtség. Nem is az, hogy a nő, akit kiraboltam idejön utánam, hanem hogy felismer az egyik hülye újságban, ahová Nat miatt tették az arcomat. Hirtelen talált rám ez a gondolat foszlány és csak nem akart távozni.
Nem követtelek. Azt sem tudtam, hogy itt vagy. – Egyelőre őszintén beszéltem hozzá, nem volt okom egy újabb adag hazugságra. – Odakint nagyon hideg van, muszáj volt bejönnöm felmelegedni. Te mit keresel itt? Csini ruhát veszel, hogy valaki más ölébe dobd magad? – Talán a megfogalmazás gúnyosnak tűnt, de amúgy teljesen komolyan beszéltem.
Naplózva


Olivia Stane
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 07. 10. - 17:17:57 »
+1

Már megint ez az Elliot


1999. december

– Hmmm, hát ha tovább szeretnél ütlegelni, akkor lehet jobb lesz, ha kiveszek egy szobát a közelben. – természetesen tudom mit akar mondani ezzel. De inkább nem is akarok rá gondolni sem, hogy tényleg arra gondolhat. Mérgesen összehúzom a szemöldökömet és rá meredek.
- Nagyszerű. - válaszolom komolyan - Legalább nem lesznek szemtanúk arra amikor péppé verlek. - förmedek rá összeszorított öklökkel. Tyű de utálom ezt az alakot. komolyan mondom legszívesebben megfolyatnám egy kanál vízben.
– Vagy csak te próbálkoztál rosszul, amikor bepiálva az ölembe ugrottál. Nincs baj a könnyűvérű nőcskékkel, csak nem jobbak egy éjszakánál többre. – Mi Van? mit hadar itt össze ez az idióta. Ha nem tudnám, hogy most annyian bámulnak tutira behúznék neki egyet, de most hasba. Jó istenesen ököllel. Tanulja csak meg, hogy velem nem packázhat, az az idő lejárt.
- Próbálkozott a fene! - vágom rá dühösen. - Te használtad ki gonoszul a helyzetet. - mondom hangosabban, hogy mindenki hallja az egészet és elhiggyék, hogy Elliot csúnyán elbánt velem. - Akkor sem kellenék ha az utolsó férfi volnál a Földön. - rezzenéstelen arccal köpöm szinte szemébe. Aztán hozzá teszem - Ja bocs te nem is vagy férfi, csak egy kisfiú.
De szívesen eltüntetném ezt az Elliotot a föld színéről, hogy még csak véletlenül se kelljen összefutnom vele. Én nem tudom mit akar művelni a sors, de nagyon rosszul teszi az egészet. Eszem ágában sincs egy levegőt szívni ezzel az alakkal soha többet. Hányingert kapok tőle.
– Nem áll neked jól a gúnyolódás, Olivia. – oh, hogy a vized menjen oda. Semmi köze nincs ahhoz, hogy nekem mi áll jól. De legalább azt észrevette, hogy egy picit sem örülök annak, hogy éppen vele hozott össze a sors. Idióta, barom. Tyű de érik már az a következő pofon nála. Kár, hogy ilyen sokan vannak ebben az üzletben. Mi a francért nem lehet egy kicsit ki üríteni a helyiséget.
- Te csak ne mond meg nekem, hogy mi áll jól! - mordulok rá kicsit sem kedvesen. De ennél tovább nem is húzom ezt a témát inkább, mert érzem, hogy rögvest megfojtom.
– Nem követtelek. Azt sem tudtam, hogy itt vagy.– Odakint nagyon hideg van, muszáj volt bejönnöm felmelegedni. Te mit keresel itt? Csini ruhát veszel, hogy valaki más ölébe dobd magad? – Persze mást etessen azzal, hogy csak a hideg elől jött ide be. Egy árva szava sem igaz ennek barom alaknak. Tuti, hogy most is hazudik mint a vízfolyás. Egy szavát sem lehet elhinni.
- Képzeld semmi közöd nincs hozzá, hogy én miért akarok ruhát venni, vagy miért jöttem ide be. - mordulok rá dühösen. Nem fogom az orrára kötni. Különben is szerintem nem érdekli pusztán csak hergelni akar vele. Na de éppen ezért le kéne nyugtatnom magam egy kicsit. Ezzel nem teszek jót magamnak. Ő pedig kifejezetten élvezheti ezt és szerintem ezt is akarta elérni, hogy felbosszantson. Nem kéne megadnom neki ezt az élvezetet. Valami másra kezdek el gondolni, hogy kiverjem a fejemből az összes gondolatot vele kapcsolatban. Rá se nézek csak tovább kezdek el keresgélni a ruhák között. Lehet sokkal jobb ha levegőnek nézem. Inkább elkezdek magamban dudorászni, ha mond is valamit nem figyelek rá. 
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 07. 13. - 16:33:03 »
0

Ő R Ü L E T


OLIVIA
1999. december

.outfit.

Borzalmas egy nőszemély volt ez az Olivia. Nem csak azért, mert tizenöt évesen úgy vetett az ölembe magát, mintha már nagy tapasztalatai lennének. Nem, azt még elfogadtam volna, végül is nem sok emberbe költözött bele a szemérmesség, többek között belém sem. Így hát aligha érdekelt volna egy ilyen botlás. Csupán azt nem értettem, hogy mégis miért nem ismeri be a tényeket. Megtörtént, mert ő így akarta, nekem meg éppen jól jött egy kis nyugtató játszadozás azon a napon, főleg, hogy még lopni sem tudtam rendesen tőle, holott nagyon is szerettem volna.
Feleslegesen húzta fel magát megint. Míg én teljesen nyugodtan álltam az újabb találkozásunkhoz, szám szerint talán a harmadikhoz, addig ő egyre csak bosszantotta magát. Szinte láttam, ahogy megremeg a keze a ruhák felé nyúlva és persze ott izzott a tűz a szemében is. De most komolyan, mégis miért? Csak azért, mert megpróbált leitatni egy szállodai szobában, hogy aztán az ölembe üljön? Aztán olyanokat vág a fejemhez, hogy én használtam ki a helyzetet. Talán ő nem használta volna ki fordított helyzetben? Férfi vagyok, nem fadarab.
Meglehet az ilyen lányok miatt volt olyan okos döntés taktikát váltani a szerelmi életben. Nem, mintha Nat hisztériájával könnyebb lenne, de ő legalább a szemembe mondja bármikor, hogyha szexelni akar. Nem nekem kell kitalálnom a viselkedéséből. Az esetek nagyrészében nála sem túl nyilvánvaló… a csábító nézés ugyanis nem éppen az erőssége.
Te csak ne mond meg nekem, hogy mi áll jól!
Megrántottam a vállamat. Nem óhajtottam neki megmondani, habár a gúnyolódás valóban nem volt túl előnyös neki. Nem volt olyan jó hatással a külsejére, mint az enyémre. Nekem ugyanis minden csak még tovább fiatalította az amúgy is kortalan arcomat. Olivia azonban leginkább egy dühös, károgó öregasszonyra kezdett hasonlítani, holott nem lehetett több tizenhat-tizenhét évesnél. Lefogadtam volna, hogy a közös kis kalandunk óta nem ért hozzá senki és ez meglátszott minden mozdulatán. Voltak azok a lányok, akik szex nélkül feszültek, dühösek lettek.
Képzeld semmi közöd nincs hozzá, hogy én miért akarok ruhát venni, vagy miért jöttem ide be. – Magyarázás közben rám sem nézett.
Ujjai megint elvesztek a ruhák között, amik szépen sorban lógtak egymás mögött a vállfákon. Egy pillanatra én is arra fordultam, mintha tényleg venni akarnék valamit. Valójában csak az ujjaimat simítottam végig a színkavalkádon. Ha lenne is olyan nő, akinek vennék ilyesmit, valószínűleg nem ezen a helyen választanám ki. Még csak a létezéséről sem tudtam azelőtt, hogy betörtem volna az ajtón.
Ha mindenkivel így beszélsz, nem csoda, hogy nem dug meg senki… – Forgattam meg a szemeimet és levettem egy halványrózsaszín ruhát, hogy Olivia felé tartsam. Nem nagyon értettem a női divathoz, de egész jól illet a babaarcához meg a barna tincseihez. – Ez egész jól mutatna rajtad. Mindenképpen fel kell próbálnod! – Tettem hozzá és a karomra fektettem a ruhadarabot. 
Tovább nézegettem a ruhákat. Csak annyit értettem az egészből, hogy valamelyiknek mélyebb a bevágása, valamelyiknek kevésbé… valamelyik kék, valamelyik piros és így tovább. Végül egy pirosabb-csipkésebb darabot emeltem le és azt is Olivia arcához mértem.
Egész csinos lány vagy, kár hogy állandóan elrontod ezzel a felesleges morgással… – Megrántottam a vállamat és ezt a ruhát is a karomra fektettem. – Csakhogy lásd, én kedves is tudok lenni, megveszem neked azt, amiben jól érezed magad. De szeretném előtte látni rajtad őket. – Tettem hozzá és felé nyújtottam a kezemet, remélve, hogy elfogadja. Ha igen, akkor megráztam, de ha nem, akkor is pontosan ugyanúgy folytattam: – Azt hiszem, ideje pontot tenni erre az ellenségeskedésre.
Még el sem engedtem, odalépett hozzánk az eladónő és kedvesen mosolygott.
Látom befutott a barátja is, kisasszony – mondta és Oliviára pillantott. A hangja negédes volt és bosszantó, de nem tűnt szerencsére tolakodóbbnak annál, mint amit még elviseltem. – A fiatalember ízlése kiváló, ezek a színek tökéletesen illenek magácskához. Ezek a ruhadarabok mind az ember alakjára igazodnak a felvétel után, így nincs szükség méretbeli átalakításra. A próbafülkék ott vannak hátul. Ha bármiben segíthetek, csak szóljanak! – Magyarázta.
Köszönjük, de elboldogulunk, az asszonykával. – Legyintettem, mire a nő kuncogva távozott, hogy másoknak próbáljon meg segíteni.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 01. 11. - 16:15:23
Az oldal 0.084 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.