+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  Mágus Tér
| | | | |-+  Tér a szökőkúttal
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tér a szökőkúttal  (Megtekintve 1415 alkalommal)

Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2019. 08. 20. - 11:16:41 »
+1

AVERY

outfit
2000. július vége

Éreztem a lüktetést a kezemben, de nem foglalkoztam vele különösebben. Még ha tört is ujjam, megérte.
- Igen, azt hiszem. Köszönöm, hogy segítettél. Tényleg! - motyogja, miközben visszaölel, még érezni, hogy remeg kicsit. Hagyom, had nyugodjon meg, övé a világ összes ideje, még akkor is, ha egyre gyorsabban kopog az eső a köveken. Ahogy csend lett körülöttünk, elhúzódott. Láttam, hogy a karját dörzsöli. Ismerem az érzést, nekem is majdnem két hétig látszott a karomon egy ilyen szorítás nyoma.
- Nagyon fáj? - kérdezem, ahogy feltűnik, hogy ő meg az én kezemet nézi.
- Klassz ütés volt. Nem fáj a kezed, vagy ilyesmi? - mindketten hallottuk a reccsenést. Magam elé tartom a kezem, próbálom az ujjaim mozgatni. Ettől egyre jobban lüktet a kézfejem, majd éles fájdalom hasít az egyik ujjamba. Felszisszenek.
- Nem fogom elhagyni az ujjaimat, az már haladás. Kicsit lüktet, de nem vészes. - vonom meg a vállam. Lehúzom rá a pulcsim ujját, és reménykedem benne, hogy majd el fogom tudni tüntetni. Sem apám, sem Sage problémázása nem hiányzik a nyakamba. Mondjuk nem egy kategória, ők ketten. Apám valószínűleg kiabálna velem kicsit, Sage meg valószínűleg egy túlaggódott monológgal jutalmazna, arról, hogy vigyáznom kell magamra és hasonlók. Nem egy kategória, de egy bizonyos szint után mindkettő rohadt idegesítő tud lenni. Láttam a hezitálást Averyn, intettem neki, hogy induljon meg nyugodtan az egy szem, valamilyen szinten védett pad felé, én is megindultam vele. Óvatosan ülök le a padra, és ha Avery is így tesz, ránézek. Szinte érzem, hogy valami hasonló okból kifolyólag került ide, mint én. Veszekedések után szoktam sokat keringeni, általában mindig máshol kötök ki. Egyre gyakrabban bukkanok fel a Szirén előtt. Felhúzom az egyik lábamat magam elé, a padra. Nem akarok senki életében turkálni, de nem hagyhatom, hogy eméssze magát. Az esőcseppeket figyelem, ahogy halkan megszólalok.
- Téged mi hozott ide? - ahogy kiejtem a számon a kérdést, újra ott csengenek apám szavai a fülemben. A pulóverem alját kezdem piszkálgatni, a felhúzott térdemre támasztom a homlokomat. Igyekszem tartani magam, de egy sóhaj kitörik belőlem.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2019. 08. 25. - 17:39:01 »
+1

t a n i a

.outfit.
2000. július

- Megvagyok - feleltem halkan a kérdésére, amit a karom felé célzott. Sajgott egy kicsit azon a részen, ahol a rohadék megszorított, de nem volt vészes, határozottan túlélhető. Az ő keze viszont sokkal rosszabbul festett - ahogy felemelte a karját és megmozgatta ujjait, felszisszent, ebből állapítottam meg, hogy bár engem kapott el a csávó, ő mégis rosszabbul járt. Bárcsak használhatnék varázslatot! Lassan a hatodik évemet kezdtem a Roxfortban, és minden nyáron egyre furcsább és furcsább volt mellőzni a varázspálcámat. Ilyenkor még a varázslatok is elkezdtek kimenni a fejemből, szóval ha nagyon unatkoztam, átböngésztem a tankönyveimet, hogy felevenítsem a dolgokat.
- Nem fogom elhagyni az ujjaimat, az már haladás. Kicsit lüktet, de nem vészes - mondta Tania nem túl meggyőzően, mire finoman felvontam a szemöldökömet.
- Ahha... nem vészes - kicsit fintorogtam.
Szóval... Én nem vagyok egy orvos. Nem, az egészségügyhöz annyi közöm van, mint egy bálnának, bár ki tudja, talán azokat tudják hasznosítani valami barbár módon, én azonban bármilyen sérülés láttán előbb kaptam sokkot, minthogy rájöjjek, mit is kéne kezdeni. Ez egész biztosan a legnagyobb gyengeségem volt, bármilyen éles helyzetben képes voltam nyugodt maradni, amíg nem láttam vért vagy éreztem fájdalmat.
Persze ezt olyan erővel próbáltam mindig is elnyomni magamban, hogy mára már nem ült ki az arcomra, és a pánikomat is képes voltam kezelni nagyjából. Nagyjából.
Szóval ahogy Tania intett, megközelítettem a padot, ám előtte a szökőkút felé fordultam. Előkotortam egy zsepit a táskámból, és gyorsan bevizeztem, aztán visszafordultam a lány felé, és odanyújtottam. Nem gondoltam, hogy ez a legremekebb megoldás, de talán ha még most becsavarja az ujját, nem fog annyira fájni neki, vagy ilyesmi.
- Tessék! Elég béna megoldás, de hátha segít... - mondtam kicsit esetlenül.
A pad fekete kovácsoltvas volt, egykoron remekül festhetett, most azonban több helyen lepattogott róla a festék, mint ahol fedte, és annyira nem volt bizalomgerjesztő, hogy előbb ellenőriztem a lábammal, bírja-e a strapát. Nem mozdult. Ez jó. Óvatosan leültem, és ahogy stabilnak ítéltem, pozíciót váltva elhelyezkedtem inkább a pad háttámlájának a tetején, remélve, ez nem zavarja a lányt, aki láthatóan tök egyedül volt, csak mint én,  és nem sokkal később ő is letelepedett mellém.
- Téged mi hozott ide? - kérdezte aztán egy pillanattal később. Felé fordítottam a fejem. Nem sokkal ezelőtt találkoztunk a Három Seprűben, a tükörszobás kaland során, azonban akkor is csak épp néhány feszült szót váltottunk, és az emlékeim nem épp köré összpontosultak. Ráadásul nem egy dolog történt azóta, hogy már kezdtem el is felejtkezni a kalandról, legalábbis annyira, amennyire a kezemen díszelgő heg engedte, ami néha még mindig sajgott.
Tania a térdének tamasztotta a homlokát, és halkan sóhajtott egyet. Rendkívül elveszettnek tűnt, hogy hirtelen biztos voltam benne, nem csak nekem volt ma rossz napom. Sőt, még azt is meg mertem volna tippelni, hogy valami hasonló okból kifolyólag kerültünk ide, mindenesetre rossz volt így látni. Nehezen viseltem az engem körbevevő emberek rossz kedvét, szomorúságát. Talán ez is egy volt a sok tulajdonságom közül, amelyek nem tettek igazi mardekárossá... bár milyen is egy igazi mardekáros?
Kicsivel közelebb csúsztam a griffendéles lányhoz, aztán a szökőkút felé pislogtam, és figyeltem az esőcseppektől fodrozódó víztükröt.
- Egy remek kis este a családommal. - Utáltam, hogy szinte idegen volt kiejteni ezt az utolsó szót. Nem gondoltam, hogy kíváncsi a részletekre. Miért érdekelné valaki másnak a nyomora? Pont ellentétben ezzel a gondolatommal, kedvesen felé sandítottam. - Na és téged?
Én kíváncsi voltam az ő sztorijára, de ha nem szeretné elárulni, persze nem erőltethetem.
Naplózva


Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2019. 09. 02. - 13:04:18 »
+1

AVERY

outfit
2000. július vége

- Tessék! Elég béna megoldás, de hátha segít... - nyújtja nekem a bevizezett zsebkendőt. Hálásan mosolygok rá, ahogy körbetekerem vele az ujjaim. Ha mást nem is, legalább a placebohatást érzem. Lüktet a kezem, de nem zavar különösebben, szinte megnyugtat a tompa pulzálás. Ahogy Avery a pad támlájára ül, egy halvány mosoly fut végig az arcomon. Persze, futólag a Roxfortban láttam többször is, de igazából érintkezni csak akkor érintkeztünk, amikor az illúzióban a Tükörteremben váltottunk pár ideges szót. Már ha egy illúzióban ragadva lehet ténylegesen érintkezni emberekkel... A hegre gondolok a csuklómon, ami állandó emlékeztetőmmé vált. Újból Averyre pillantok, ahogy leülök mellé, és arra gondolok, hogy mennyire nem illett hozzá az udvarhölgy szerep. De már nem ott vagyunk, most nincsenek ránk aggatott szerepek, csak ő van és én, itt a téren, az egyre jobban szakadó esőben, egy padon.
A kérdésemre pár pillanat gondolkodás után kaptam csak egy elég szűkszavú választ. Valahogy az volt az érzésem, hogy hasonló okok miatt ülünk most itt, nem azért járt erre, mert annyira szereti a szakadó esőt.
- Egy remek kis este a családommal. - érezni a gúnyt a hangjában, és hogy nem sok minden kötheti azokhoz az emberekhez, akik a családját alkotják. A mai után, igazából tökéletesen átérzem. Számomra egy ideje már elég idegen a család szó, most apám ezen húzása sem javított a helyzeten.
- Na és téged? - kapom a kérdést. Ismét látom magam előtt a jelenetet, ahogy apám magából kikelve kiabál, hogy mi az, hogy nem akarok vele menni, hanem itt akarok maradni a Roxfortban. A mondat, amire válaszul otthagytam, és rávágtam az ajtót, még mindig ott csengett a fülemben. Elsőnek csak vállat vontam, azután szólaltam csak meg.
- Hasonlóképpen... Azt hiszem, apám most rakott ki otthonról, vagy mi. - erre ismételten csak megvonom a vállam, mert nem tudom mit mondjak. Averytől sem várok többet, ennek most nincs túl nagy jelentősége. Ránézek, arra várok, hátha folytatja a saját sztoriját.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2019. 09. 07. - 16:13:16 »
+1

T A N I A

.outfit.
2000. július

A pad tetején elhelyezkedve bámultam egy darabig a szökőkutat. Lassacskán eljött az augusztus, már csak egy hónapot kellett kibírnom a Roxfortig. Izgatottan vártam. Görcsberándult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy hazamegyek. Gyűlöltem Karent. Gyűlöltem azt a házat. Gyűlöltem, hogy Karen csak úgy ide-oda rángathatja apát, aki persze hisz neki, és gyűlöltem, hogy folyton éreztem a késztetést, hogy előkapjam a varázspálcámat, és hangyává változtassam a nőt - majd pedig összetapossam.
A padra lökött kis hátizsákom felé pillantottam, és az abban lapuló fűz pálcára. Természetesen nem használhattam, de megnyugtatott a jelenléte. Nem csak azért, mert tudtam, hogy ha a helyzet mégis úgy hozza, hogy elkerülhetetlen a használata, itt van. Furcsa volt, mintha tényleg lett volna egy saját kis lelke, aurája, amely nem csak, amikor használtam, hanem akkor is hatással volt rám, amikor szimplán csak a közelemben tartottam. Azonban lassacskán betöltöm a tizenhetet, és már legálisan használhatom is, ha akarom. Persze csak muglibiztos környezetben.
Tania csaknem olyan szomorúnak tűnt ott mellettem üldögélve, mint amilyennek én is éreztem magam. A társasága persze dobott valamennyit a kedvemen, de még mindig fájdalmas emlék volt a mai nap... Is. Meg a nyár egész eddigi fele.
- Hasonlóképpen... Azt hiszem, apám most rakott ki otthonról, vagy mi.
Nem pillantottam egyből rá, csendben maradtam, és megvártam, folytatja-e. Nem tette, csend ült ránk néhány másodpercig, amíg én a fodrozódó víztükröt lestem. Nem volt közöm a részletekhez, ahogy neki sem az enyéimre. És mégis úgy éreztem, hogy ha én kiönteném a szívem, akkor talán ő is, és felszabadulhatna bennünk az a mellkast súlyozó szikla. Fogalmam sincs, miért akartam beszélni neki. Hiszen nem sokan voltak, akiknek elmondtam, mi megy otthon... A Roxfortban a legtöbben csak a "szép mardekárost" látták bennem, ami már egészen kezdett az idegeimre menni. Nem akartam az az üresfejű, szőke lány lenni, és szerintem nem is igazán voltam, csak valamiért mindenki ezt gondolta az alapján, hogy jellemem elsőre nem volt tipikusan egy mardekárosé.
Felé fordultam, és már elkezdenék előre szabadkozni a mondandóm miatt, aztán egyszer csak meggondoltam magam, és újra előre nézve belevágtam.
- A nagynéném egy rohadék. Egy faszfej. Mondanám, hogy egy boszorkány, ha azzal nem szólnám le magunkat. Nem is tudom... Érezted már úgy, hogy valakivel annyira gyűlölitek egymást, hogy még egy szobában lenni is fáj? Szinte éget, mert tudod, hogy valamelyikőtök úgyis kiakad... - Beharaptam az alsó ajkam. - Az én apám külföldön van. Mint mindig. Nemsokára hazajön... De azt hiszem, már nem is érdekel az egész - motyogtam. Egy kisebb szünetet tartottam, és felé lestem, nem furcsállja-e a kifakadásom. - Most elég furán érzem magam, szóval te jössz. Miért tesz ilyet egy apa? - kérdeztem, az otthonról kirakásos témára kanyarodva. Bár apával is egyre viharosabb volt minden, azt el se tudtam volna képzelni, hogy kiadja az utamat.
Naplózva


Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2019. 10. 10. - 13:27:10 »
+1

AVERY

outfit
2000. július vége

Ahogy ott ülök, és lógnak a szavaim a levegőben. Nos, igen, nem túl kellemes érzés, nyomasztónak hatott így kimondva. A csendet Avery szakítja félbe, csendesen kezdi mesélni az ő helyzetét. Nem mondanám, hogy irigylem, nekem még jófej nagynéném sincs, nemhogy faszfej. Felé fordulok, úgy hallgatom a mondandóját, nem szakítom félbe. Tart egy rövid szünetet és rám néz.
- Most elég furán érzem magam, szóval te jössz. Miért tesz ilyet egy apa? - a kérdés hallatán felsóhajtok, a zsebkendőbe csavart ujjamat kezdem nézni, és még beletelik pár pillanatba, mire belekezdek.
- Hát... A szüleim elváltak amikor elsőéves voltam, és anyu kiköltözött az államokba. Apuval nem volt gond, egészen addig, amíg anyám el nem kezdte traktálni apámat azzal, hogy járasson már normális iskolába, mert, na. Aztán apu is elkezdett basztatni ezzel, meg mostanában egyre többet veszekedtünk. - sóhajtok, majd kisimítom a hajamat az arcomból.
-  Most meg kitalálta, hogy ő vissza akar költözni Franciaországba, de mivel nem akartam vele menni, csak azt kaptam, hogy, jó, ha ez a bohóckodás nekem fontosabb, akkor maradjak itt. - széttárom a kezem, elég tehetetlennek érzem magam.
- Szóval ez van.
Az esőt nézem, ahogy a kövek között fodrozódik a pocsolyák vize. Csendes az eső, nem villámlik, nem fúj a szél, mint állat. Csak zúg az eső, mi meg itt ülünk és hallgatjuk. Nem nézek Averyre, nem is tudom miért. Nem kívánom más emberek sajnálatát. Egyszerűen, arra nincs szükségem. Még egyszer felsóhajtok, és hátradőlök a padon.
- Itt fogunk ülni, amíg el nem áll az eső?- kérdezem halkan.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2019. 10. 20. - 19:26:14 »
+1

T A N I A

.outfit.
2000. július

Furán kellett volna éreznem magam, amiért csak kiböktem ezt az egész hülyeséget Tania előtt, amiért kiakadtam... De nem tettem. Mert talán pontosan erre volt szükségem, hogy végre elmondjam valakinek, mi bánt. Mindig próbáltam rejtegetni, ha valami nem oké, minél inkább csak legyőzni magamban a keserűséget, amely persze csak gyűlt és gyűlt, hogy egy idő után már hányingerem volt tőle. Most csak ennyi is jól esett. Valaki előtt nyíltan faszfejnek nevezni a nagynénémet, hiába nem értem el vele semmi komolyabbat. Lassan tényleg elkezdhettem azon agyalni, hogy mit kezdjek a mai nappal, hazamenjek-e, de aztán szerencsére a lány is megszólalt. Felé sandítva hallgattam.
- Hát... A szüleim elváltak amikor elsőéves voltam, és anyu kiköltözött az államokba. Apuval nem volt gond, egészen addig, amíg anyám el nem kezdte traktálni apámat azzal, hogy járasson már normális iskolába, mert, na. Aztán apu is elkezdett basztatni ezzel, meg mostanában egyre többet veszekedtünk. Most meg kitalálta, hogy ő vissza akar költözni Franciaországba, de mivel nem akartam vele menni, csak azt kaptam, hogy, jó, ha ez a bohóckodás nekem fontosabb, akkor maradjak itt.
Összevontam a szemöldökömet, majd visszafordultam előre, és egy apró kis pillanatig a macskaköveket bámultam. Úgy ahogy én sem vártam különösebb hozzáfűznivalót, talán ő sem kívánta. Így telt el néhány perc, de aztán megszólaltam.
- Akkor mutasd meg apádnak, hogy nélküle is elvagy - mondtam halkan. - Egy igazi apa nem mond ilyet a gyerekének, szóval csak gondolj arra, hogy ő veszít nagyobbat. Én is mindig erre gondolok. Ő választotta, hogy elhúz a kontinens másik sarkába... Vajon mindegyik apa szereti szétszakítani a családját?
Ez valószínűleg nem volt így, de valahogy mindkettőnk esetében ez az elem megegyezett. Az én édesanyám kilenc éves koromban meghalt, de biztos voltam benne, minden teljesen másképp nézne most ki, ha élne. Ezerszeresen másképp...
- Szívás.
Csak ennyit mondtam, aztán meredtem tovább az egyre sötétedő térre. Az eső halkan kopogott közben, monotonon zúgva körülöttünk.
- Itt fogunk ülni, amíg el nem áll az eső? - kérdezte aztán Tania. Erre kicsit felvontam a szemöldökömet.
- Hova szeretnél menni? - Őszintén csengett a hangom, mindenféle szarkazmus nélkül. Vajon neki volt ötlete, hol töltse ma az éjszakát, vagy végül ő is úgy határoz, mint valószínűleg én is fogok, és hazamegy?
Naplózva


Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2019. 10. 24. - 19:24:50 »
+1

AVERY

outfit
2000. július vége

Csendben kopog az eső a köveken. Be kell vallanom magamnak, hogy sokkal mélyebben érint apám távozása, mint szeretném, de hát nincs más, ez van, ezt kell szeretni. Avery szakítja meg a csöndet.
- Akkor mutasd meg apádnak, hogy nélküle is elvagy. Egy igazi apa nem mond ilyet a gyerekének, szóval csak gondolj arra, hogy ő veszít nagyobbat. Én is mindig erre gondolok. Ő választotta, hogy elhúz a kontinens másik sarkába... Vajon mindegyik apa szereti szétszakítani a családját?
Ez egy nagyon jó kérdés. Nyilván nem ez a nagy átlag, vagy legalábbis nem ebben a formában. De azért érzem, hogy Averyben is van feszültség az apatémával kapcsolatban. Elkezd sötétedni és hűl is az idő, mi meg itt gubbasztunk a Mágus téren, a félhomályban, hallgatjuk az esőt, és egymás gáz családi háttérsztorijait. Vegyes érzések kavarognak bennem. Igazából a helyzet már-már idilli lenne, ha Averyt nem szorongatta volna meg valami paraszt, én meg nem zúztam volna le a kezem, ja meg ha nem lenne mindkettőnk kedve a kitekert béka segge alatt. Ezekkel a tényezőkkel igazából nagyon szomorúvá vált a helyzetünk. A kérdésemre egy kérdést kapok válaszul.
- Hova szeretnél menni? - nem volt válaszom erre a kérdésre. Mármint... Lett volna ötletem, hová menjek, de nem, az nem lett volna helyes, ha egy elrohanás után visszamegyek. Érthető okokból azonban haza sem akartam menni. Őszintén nem tudom, mit csinálhattam volna... Még a városban sem sétálgathatok éjjel, a szakadó eső miatt.
- Nem tudom. Ötletem sincs. - motyogom halkan, miközben a kezemet nézem.
- Neked van valami ötleted? Vagy esetleg szeretnél hazamenni? - kérdezem csendesen. Nem baj, ha igent válaszol, nekem is haza kéne mennem. Van mit megbeszélnem apámmal. És azt hiszem itt az ideje annak, hogy felhívjam drága jó anyámat is. Még nem akarom, de úgy is meg kell majd tennem. Lassan Avesre sandítok, és azért egy kicsit reménykedem, hogy van valami ötlete.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2019. 10. 31. - 14:51:37 »
0

T A N I A

.outfit.
2000. július

Szerencsétlen volt ez az egész, ahogy magunk elé meredve próbáltuk kitalálni, mégis mi a fenék kezdjünk az életünkkel. Minden tizenöt-tizenhat éves fejében megfordul ez a gondolat, de talán nem egy rozoga padon üldögélve a szakadó eső közelében, miután fogták magukat és becsapták maguk mögött az ajtót otthon.
Azért vicces volt a helyzet éle, hogy az együtt töltött Roxfortos éveink ellenére sem a kastélyban, hanem egy ilyen lehetetlen szituációban futottunk össze. És egyre jobban nyomasztott a kérdés... Tényleg, most mi legyen? Menjek haza, vigyorogjak bele Karen fejébe? Bár lehet, ezzel is csak kicsesznék vele, hiszen felteszem, élvezte, hogy csendes lett a ház egy pár órára. Na, nem mintha hatalmasokat buliztam volna a szobámban. Amikor épp nem menekültem el egész napra itt-ott lézengeni London utcáin, akkor általában csak a szobámban gubbasztva olvasgattam a tankönyveimet, hiszen az egyetlen dolog, ami motivált, az a szeptemberben eljövő Roxfort volt. Hogy elhúzhattam végre. Mostmár apám sem érdekelt. Jöjjön csak haza, amikor akar... Vagy ne is, maradjon csak ott, ha neki annyira kurvára fontos a meló, fontosabb, mint a gyereke, akit épp csak az év töredékében láthat.
Mély sóhajjal eresztettem ki az ismét felhergelt feszültségemet, és egy pillanatra lehunytan a szemem. Elegem van...
- Neked van valami ötleted? Vagy esetleg szeretnél hazamenni?
- Ötletem? Nincs - keserű nevetést hallattam, és a hátam mögötti falnak biccentettem fejem. - De gondolom haza kéne mennem. Nem igazán tudok mást, ahova csak úgy beállíthatnék, és ez a pad sem olyan kényelmes, hogy rajta szunyáljak. Ketten pedig még szűkösebben férnénk el rajta... - sandítottam Tania felé. Talán meg kellett volna próbálnom kissé pozitívabban hozzáállni a dolgokból. Hiszen most kétségtelenül csak a keserűség és a felhalmozódott düh beszélt belőlem ilyen intenzíven... Valahogy úgyis esz, hiszen mindig van valahogy. Minden megoldódik egyszer. Valahogy. Vajon ez az egyszer mikor jön el?
- Már csak egy hónap, és Roxfort... már nem olyan sok. - Tényleg igyekeztem elkapni a dolgok jó oldalát. Ha voltak. - Ott pedig jobb lesz, nem kell majd ilyen hülyeségeken aggódni. Szerintem menjünk haza, oké? De... köszi, hogy meghallgattál. - Hirtelen jött kis hülyeség volt, de kinyújtottam felé a kezem, felemelve a kisujjamat, és még egy apró, erőtlen kis cinkos vigyorra is futotta a részemről. - Kisujjeskü a titoktartás érdekében? Csak hogy hivatalossá tegyük.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 12. 02. - 07:01:15
Az oldal 0.07 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.