+  Roxfort RPG
|-+  99/2000-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Mágiaügyi Minisztérium
| | | |-+  Folyosók és liftek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Folyosók és liftek  (Megtekintve 226 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 09. 02. - 11:23:56 »
0




A Minisztérium épületének folyosói és liftjei. Mindig számtalan kis papírrepülő röpdös egyik szobából a másikba, egyik szintről a másikra, időpontotokkal, utasításokkal, stb...
Naplózva


Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 05. 07. - 11:35:35 »
+1



::: L I F T B Ö R T Ö N B E N ::: E L L I OT ::: F O R E S T T E L




vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat



- A tetves óriás faszát! - üvölti Shacklebolt, aki ahogy elnézem, már elég közel áll ahhoz, hogy székeket hajigáljon, mint a múltkor. Eléggé ironikus, amikor a mágiaügyi miniszter pálca nélkül veri szét a berendezést... de hát mit is vártunk... mind jól tudjuk, hogy Kingsley olyan mértékű dühkezelési problémákkal küzd a Szeszély megjelenése óta, amire csak a vandálkodás jelent gyógyírt számára... és az sem túl sokáig. Szívesen megkérdezném tőle, hogy mire is érti a tetves jelzőt, az óriásra, vagy a faszára, de ez talán most mégsem a legalkalmasabb pillanat a nyelvtani kérdés megvitatására.
- Ha valaki még egyszer azzal jön nekem, hogy erre nem lehet felkészülni, akkor az holnap már be se jöjjön! - szorítja az asztalperemét olyan erővel, hogy nem csak étcsoki színű ujjai fehérednek ki, hanem a homlokán is baljósan lüktetni kezd egy ér. Szívem szerint szólnék Sebastiannak, hogy ez most nem az a helyzet, amikor megéri vitatkozni szeretett miniszterelnökünkkel, de... Aztán inkább hagyom. Mindenkinek jobb az, ha most kijön a feszkó, és nem mérgezi a későbbiekben a minisztérium levegőjét. Én mindig azt vallottam, hogy jobb kint, mint bent... És hát az elvem validitása a legtöbb dologgal kapcsolatban előbb, vagy utóbb, de bebizonyosodott.
- Igen, ezt elkúrtuk... Elismerem. De...
- NINCSEN DE! - kiabál tovább Shacklebolt, és ez a hisztérikus hangszín már kezdi kissé sérteni a fülemet. A dugába dőlt művészegyetemi megnyitó utáni szartakarítás bizony nekem is elég sok időmet és energiámat merítette ki... Nem aludtam többet úgy két óránál, és most nem arra voltak berendezkedve az idegszálaim, hogy Shacklebolt vinnyogó lebaszását hallgassam. Igen, tudom, egy miniszterelnöknek muszáj kitennie a farkát az asztalra, hogyha másból nem, hát ebből mindenki tudja, hol, merre meddig... De ehhez a drámaira vett önigazoláshoz most tényleg nem volt hangulatom.
- Monstro.... Még egy De, és fellapozhatod a Prófétában az álláshirdetéseket...Természetesen csakis a címlapsztori után, amiben megint impotens gyökereknek vagyunk beállítva - tombol még mindig maximális fokozaton Kingsley, ám ebben a pillanatban becélozza őt egy fekete papírmadár, amit gyorsan széthajtogatva olvasni kezd.
- Most mennem kell....De nehogy azt higgyétek, hogy ennyivel megúsztátok! Mirol, egy órán belül kérem a hivatalos zárójelentést az akcióról az asztalomra - veti oda nekem még foghegyről, majd kiviharzik a tárgyalóból. - Igenis - sóhajtok egy nagyot, aztán egy jelentőségteljes összenézés után Monstróval, már indulok is a tizedik emelet liftje felé.
Szerencsére ezúttal nincs tele, egy férfin kívül teljesen üres, akiben pár pillanat alatt Elliot Forrestre ismerek. Még sosem találkoztunk személyesen, de az újságcikkekből könnyedén felismerem.
- Jónapot - köszönök,  majd benyomom az egyes számot. Semmi kedvem most bájcsevegni, úgyhogy inkább kibámulok a lift üvegberakású részén. Egész megnyugtató képet mutat az átrium, amióta felújították. A Mágikus Testvériség szökőkútja szép csendesen csordogál középen, a díszes aranykapu pedig végre megint makulátlanul csillog, miután a legutóbbi szeszélytámadás révén napokig fekete békapete borította az egészet. Ahogy átsuhan a lift a 8. szinten, beszűrődik a Minisztérium Varázslatos Rendfenntartási Osztály takarítónőinek kéjes pletykálása.
- Láttad a mai Prófétát? - kérdezi kárörvendően az egyik boszorkány, mire a másik nevetve válaszol. - Igen, ez már megint annyira kínos... Amúgy képzeld, Romfaldát, akit megtámadott az a festmény, még ismerem is... Együtt jártunk a Rox...
A mondat végét már nem hallom, elnyomja az egyre erősődő menetszél hangja. Elhagyjuk a hetes szintet, és már majdnem elérjük a hatost is, amikor teljesen váratlanul megállunk. – Merlin rúgja meg! Már megint a Szeszély! - próbálom kinyitni a lift ajtaját kézzel, majd pálcával, aztán mikor látom, hogy esélytelen vagyok, teljes erővel rúgok bele a fémrácsba. Azt hiszem, rajtam most jön ki az elmúlt hetek teljes sikertelenségének feszültsége...Még kétszer belerúgok a rácsba, csak azért, mert piszkosul jól esik. Aztán gyilkos tekintettel egy pálcaintéssel magam elé bűvölök egy rivallót, és üvöltve diktálom neki a szöveget.
- Bebbelton! Most azonnal vonszolja le a retkes seggét a hatosra és javítsa meg végre azt a kicseszett liftet, amit ezer éve magára bíztunk! - a biztonság kedvéért még vicsorítok is egyet a végén, hogy érezze, ez most véresen komoly. Csak miután elrepült a rivalló, nézek rá Elliot Forestre megint.
- Ne haragudjon... Kissé stresszes napom van - erőltetek magamra némi jómodort, lüktető halántékomra szorítva a kezemet.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 05. 08. - 08:52:01 »
+1

Liftbörtönben


Mr. Mirol
2000. május

.outfit.

Hogy mi a francot kerestem a Mágiaügyi Minisztériumban? Őszintén szólva marha jó kérdés, mert a lehető legritkábban tettem be oda a lábamat… ezúttal azonban nagyon is szükségszerű volt, hiszen Dean rám bízott néhány hivatalos ügyet a patikával kapcsolatban. Nem mondom, könnyen ment. Már vagy három órája várakoztam, mikor hajlandóak voltak egyáltalán behívni egy „rövidke” – alig egy órás – beszélgetésre, ahol minősíthetlen hangnemben beszéltek velem. Nem meglepő. Az ügyintéző leányzó asztalán ott hevert a Szombati Boszorkány, melynek a címlapján persze én és Nat voltunk… Körülbelül kétezerszer húzhatta át a fekete színű tintát a fejemen, mintha egyszerűen ki akarna törölni a képből. Remek, te lehetsz csak olyan szerencsés, Elliot O’Mara, hogy éppen egy Forest-őrülthöz kerülj. Sóhajtással vettem tudomásul ezen a ponton, hogy nem lesz egyszerű dolgom.
Az engedélykérésünket olyan tüzetesen nézte át a csaj, mintha körülbelül én hamisítottam volna, holott még Dean felhatalmazását is csatoltam hozzá. Aztán egyszer még magamra is hagyott, hogy ennek kapcsán egyeztetnie kell a főnökével. Utáltam a bürokráciát… utáltam ezt a kibaszott Londont, minden elcseszett épületével és öltönyös idiótájával együtt. Mindensetre, míg eltűnt a zsebembe süllyesztettem egy dísztollat, meg egy kisebb, aranyozott figurát, ami az asztalát díszítette. Ha már önkéntes kirándulást tettem a minisztériumba, hát akkor nem megyek el üres kézzel. Kelleni fog egy kis szuvenír, ami emlékeztet arra, miért nem jövök ide soha többé… – tanakodtam magamban.
Ezután még jó pár percig tartott, míg mindent alaposan átnézett és közölte: – Hamarosan baglyot küldünk Mr. O’Marának az Apotéka címére.
Remek. Máskor tehetne ki egy kis cukrot vagy valami, mert már majdnem bealudtam az unalomtól… Merlin szaros seggére… – A káromkodást már csak úgy magam elé morogtam, majd felkeltem a székből.
Némileg nyújtózkodva indultam meg a hosszú folyosó felé, hogy végre eljussak a liftig. Dühösen fújtatva gondoltam egy habos sörre, majd egy jó adag lángnyelvre… és arra, milyen jó lenne órákon át a kocsmapultot támasztani, arra várva, hogy alaposan kiüssem végre magam. Nathaniel biztosan örülne neki… Elröhögtem magam, ahogy elképzeltem, hogy vöröslő fejjel üvöltözik otthon. Imádtam azt a szenvedélyt, ami olyankor rá, ránk talált. Nem volt unalmas, harmonikus, semmit mondó és megszokott.
Mindenestre, amint beléptem a liftbe, benyúltam a belső zsebembe, hogy előrángassam a Deantől kapott laposüveget. Megint visszatöltődött bele a lángnyelv, így amikor lepattintottam a tetejét, azonnal megérezhettem a szokásos aromát, ami mindig oly’ melegséggel töltöttem a szívemet. Az első korty is remek volt, a második annál kevésbé, ugyanis a lift akkorát rántott, hogy majdnem megfulladtam. Hmmm, ezek szerint ilyen, mikor lefékez… Kegyetlen csillogással a szemeimben pillantottam a belépő, magas, szőke férfira. Hidegen hagyott, csak egy köhintéssel és egy morgással köszöntettem, nem különösebben érdekelt. Nekem ugyanis még mindig az járt a fejemben, hogy el akarok tűnni innen minél gyorsabban.
A lift ment, oldalra, hátra, előre s lefelé. Szeszélyesebbnek tűnt a roxforti lépcsőknél is. Időnként behallatszott egy-egy pletyka a folyosókról. Hát nem lepett meg különösebben. Ilyen dögunalmas helyen valamivel fenn kell tartani az ember figyelmét, még a végén elaludna. Én például már az ügyintézés közben képes lettem volna bevágni a szunyát.
Sóhajtva ittam még egy kortyot… amit ismét sikerült félre nyelnem. A lift ugyanis megint hatalmasat fékezett, ám két emelet között, a sötétben. Megköszörültem a torkomat, hátha akkor csak az égő érzés marad és nem szakad ki belőlem az átkozott köhögés.
Merlin rúgja meg! Már megint a Szeszély!
Remek, egy dilinyóssal kerültem egy liftbe… – mordultam magam elé, majd eltettem az üveget, hogy rácshoz sétáljak, megnézve, hogy látok-e valami menekülési útvonalat. Közben a hátam mögött a dilinyós üvöltözni kezdett, ami csak tovább növelte a pánikot. Egy ilyen kicsi helyen nem nagyon tudnék elbújni előle, ha esetleg meg akarna ölni, sőt talán ha leátkoznám a fejét még véletlenül vissza is pattanna ránk. Ez legalább annyira szörnyű helyzet volt, mint ketten lenni egy vécéfülkében.
Visszahúzódtam közben a lift hátuljába és annak vetettem a hátamat. Gondoltam fejjel előre rohanok vagy megpróbálom kirúgni az egész oldalát, akkor talán gyorsabban szabadulok… csakhogy, mielőtt még bármit is tehettem volna, megint találkozott a tekintetünk.
Ne haragudjon... Kissé stresszes napom van. – Magyarázta a halántékára szorítva a kezét.
Nem hallott még az O’Mara-féle Stressz- és Idegbetegséggátló Csodaturmixról? Azt hiszem magának találták ki… főleg az idegbetegség részét – mondtam. Közben benyúltam a zsebembe és kivettem belőle az Apotékának szóró lapját. Közben, nagy aranyozott betűkkel olvashatta: Banyanyavalya és Mágusfene Apotéka. Majd egy rövid szövegecske közölte: Látogasson el hozzánk, ha jobban akar teljesíteni éjszakánként, a felesége kedvére szeretne tenni vagy egyszerűen csak támogatásra van szüksége egy nehéz munkanap után! És persze mindezt Dean neve fémjelezte, ami ugyebár biztosíték volt a kiváló bájitalok készítésére. Nem sokan tudták, hogy valójában a bájitalok nagyrészét én fejlesztettem és kotyvasztottam ki… kivéve persze a Férfiasító esetében, aminek készítőjeként engem jelöltek meg. Azt mondjuk nem sokan tudhatták, hogy Elliot O’Mara és Elliot Forest ugyanazt az embert jelenti.
Miután a kezébe nyomtam a szórólapot, már nyúltam is be a másik belső zsebembe, hogy elővegyem a varázspálcámat.
De, ahogy elnézem egy Férfiasító is magára férne, az alaposan lecsapolná a méreganyagokat. – Majd előre szegeztem a pálcám, egyenesen a lift ajtaja felé. – Talán egy Bombarda elég lesz… nem gondolja? – Kérdeztem, de valójában már készen álltam kimondani a megfelelő szavakat.

Naplózva


Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 05. 09. - 12:30:51 »
+1



::: L I F T B Ö R T Ö N B E N ::: E L L I OT ::: F O R E S T T E L




vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat




Láthatóan nem izgatja fel túlzottan a személyem útitársamat, csak egy rövid morgással konstatálja jelenlétemet. De ennek most felettébb örülök. Semmi kedvem nem lenne beszélgetésbe elegyedni vele a lift dőlésszögéről, vagy hasonló semmitmondó témákról. Ahogy a takarítónők pletykálását hallgatom, alkoholszag üti meg orromat. Whiskeyt szimatolok. Vágyakozva felsóhajtok... Legszívesebben kitépném a másik kezéből a laposüveget és jól meghúznám. Talán nem is ütköznék olyan nagy ellenállásba, ahogy elnézem őt, jóval erősebb vagyok nála. Végül a gondolat megmarad csupán kellemes vágyképnek... jól tudom, hogy még ki kell szenvednem magamból a zárójelentést, és csak utána léphetek le piálni a Komiszan Kövér Koboldba.
Egyébként időm sem lenne az attrakcióra, mert hamarosan nagyobb gondom is lesz annál a laposüvegnél...és tényleg kurvára kiakadok. A rövid közjáték után aztán megerőszakolom magam, hogy úriember formát öltsek, hisz a Mágikus Szeszélyügyi Főosztály vezetőjének jobbkezétől mégis csak elvárható lenne némi illem és hidegvér... legalább.
– Nem hallott még az O’Mara-féle Stressz- és Idegbetegséggátló Csodaturmixról? Azt hiszem magának találták ki… főleg az idegbetegség részét – feleli okoskodóan a fazon, akit csak most mérek végig úgy rendesen. - Kösz, az most lehet, tényleg jól esne... - felelem már egy kicsit lehiggadva. - Nincs magánál egy kevés?
Jobb híján elveszem tőle a szórólapot és végigfutok rajta a szememmel. „... ha jobban akar teljesíteni éjszakánként, a felesége kedvére szeretne tenni vagy egyszerűen csak támogatásra van szüksége egy nehéz munkanap után!” Hát igen, ez valóban jól jönne... mármint a támogatás a nehéz nap után. A jobb teljesítmény vagy a feleség már aligha. Mondjuk, kötve hiszem, hogy ez a csodaturmix jobban oldaná a napi stressz-szintemet a jól bevált lángnyelv cimboránál, amit esténként szoktam iszogatni.
– De, ahogy elnézem egy Férfiasító is magára férne, az alaposan lecsapolná a méreganyagokat – poénkodik tovább, amire csak unottan sóhajtok egyet.  - Ha. Ha.
Erre máskor valószínűleg ordítozva reagálnék, de az előbb már kellőképpen kiüvöltöztem magam, úgyhogy most jobbára elengedem a fülem mellett. Mégis, ami azt illeti, talán ebben is igaza lehet. Kemény három napja nem voltam nővel, és bizony már kezdtek megjelenni az elvonási tünetek...Például az, hogy valahányszor volt egy kis szabadidőm, akkor magamra zártam az irodám ajtaját és a fiókomban lévő fényképek között válogatva orvosoltam a problémát. Ám úgy tűnik, a manuális beavatkozás ezúttal már nem elég hatásos számomra, ha még egy vadidegen is egy perc alatt megállapítja rólam, hogy kangörcsben szenvedek. Míg én ezen gondolkozom, addig ő a tettek mezejére lép, és a lift ajtajára irányítja pálcáját.
– Talán egy Bombarda elég lesz… nem gondolja? – kérdezi pimasz hangon, amire remélhetőleg még van időm reagálni.
- NE!!!! A lifteket ugyanis, éppen a szeszély miatt, átokfelerősítő bűbájjal láttuk el, hogyha ismételten bekrepálnának Miss Katasztrófától, könnyebb legyen hatástalanítani az esetleges... khm... működési rendellenességeket. Amiből az utóbbi időben egyre gyakrabban és egyre keményebb fajták akadtak. Egy hete például a Szeszély úgy bekavart Shackleboltnak, hogy éppen villáminterjút adott menet közben valami Ginevra hogy is hívjáknak a liftben, amikor is ahelyett, hogy búcsúzóul kezet rázott volna vele, ahogy szándékozott, belecsípett a seggébe... Állítása szerint egyértelműen a Szeszély térítette el a mozdulatot, bár ki tudja... Zackery, a gyakornokom szerint rejtélyes módon elég gyakran esett meg hasonló malőr kedves miniszterelnökünkkel női társaságban. Még szerencse, hogy eme incidens kivételesen nem jelent meg a Prófétában.
- Ha kimondja, biztosan felrobbanunk - kiáltok még rá. Szememben rettegés csillan, és szinte megremegek, ahogy lassított felvételen nézem végig ténykedését. Közben mintha hallani vélném a lift túlsó oldalán Bebbelton lomha csoszogását. Volt idő, hogy meg akartam halni, de ez most éppenséggel nem az a pillanat volt... Még nem neveztek ki a Diplomáciai Részleg vezetőjévé, nem kaparintottam vissza anyám elcseszett sütödéjét a Zambini családtól, és ami még fontosabb... még nem dugtam meg istenesen az asztalán Rowlenst, ahogy azt oly sokszor elképzeltem.... ilyen negatív mérleggel pedig nem szívesen távoztam volna az élők sorából.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 05. 10. - 19:12:45 »
+1

Liftbörtönben


Mr. Mirol
2000. május

.outfit.

Miért jöttél ide, O’Mara… miért?! A hang ingerülten hüledezett valahol jó mélyen bennem, hagyva, hogy közben koncentrálva a lift ajtajára, próbáljam felmérni, hova lenne a legcélszerűbb célozni a biztos sikerért. Minél gyorsabban szabadulni akartam az aprócska térből, amit meg kellett osztanom Mr. Jólfésülttel, aki cseppet sem bizonyult szórakoztató társaságnak. Az igazat megvallva, nem is számítottam jobbra tőle azok után, hogy a Minisztérium egyik alkalmazottja.
NE!!!! – kiáltott rám, megakadályozva, hogy kimondjam a még csak gondolatban megfogalmazódott varázsigét.
A kezem egy pillanatra megremegett, úgy fordultam felé. A kék szemekbe pillantottam, mintha csak meg akarnék bizonyosodni róla, hogy nem ment el teljesen az esze. Pont olyan furcsának és túlzottan is stresszesnek látszott, mint korábban. Ezért csak egy morgással konstatáltam a hülye beszólást. Gyűlöltem, hogyha valaki megakadályozza, amit tenni akarok. Főleg, ha a túlélőösztöneim már régen átvették az irányítást felettem. Éreztem, ahogy a szalag megremeg a csuklómon, majd táncra perdülve megpróbálja belém táplálni az újabb adag sötétséget. Csak egy hajszál választott el attól, hogy ne szegezzem Mr. Szöszire a pálcát és ártalmatlanítsam, míg ki nem jutok innen.
Ha kimondja, biztosan felrobbanunk – folytatta. Természetesen megint olyan hangerővel, hogy legszívesebben visszakérdeztem volna, hogy esetleg süketnek tűnök-e.
Felemeltem a tenyeremet az arca elé, mintha csak azt akarnám jelezni, hogy most álljon le. Aztán lehunytam a szememet, hogy mély levegőt véve megpróbáljak lenyugodni. Nyugalom, O’Mara, nem kell máris letépni a fejét… – bíztatott vihogva a hang, minimum arra várva, hogy a mondottak ellenkezőjét cselekedjem.
Egy… – kezdtem magamban a számolást, egyértelműen érezve, hogy a dühkezelés ezúttal nem lesz az erősségem. A szalag még mindig lüktetett, akárcsak a végtelennek ható düh a mellkasomból indulva, végig az egész testemen. Ujjaim még erősebben szorítottak rá a pálcára. Kettő… Újabb mély levegőt vettem, de még mindig nem akart a testem megnyugodni. Három…
Jól van, Elliot, jól van… – mintha egy jegyes kéz cirógatott volna végig a tarkómon, kirázott a hideg. Teljes testemmel a fickó felé fordultam, egyenesen rászegezve a pálcámat. Alig vártam, hogy megjelenjen legalább aggódalom egy apró jele az arcán, én pedig vigyorogva mérhessem végig, amint a méretes termetével éppen tőlem retteg. Régen szerettem ezt az érzés. Az éltetett, ha nálam erősebbeket is megalázhattam. Már olyan régen éreztem, több mint egy éve talán.
Nem is értem, mi a gondja! A cafatokra szaggatás az egyik legizgalmasabb halálnem, én azt mondom. – Úgy tettem, mintha a pálcát éppen csak véletlenül szegezném neki. Még „óvatlanul” egy picit meg is lóbáltam. A rosszabbik énem nagyon szívesen látta volna, ahogy megijed, fél, hogy elsül véletlenül a kezemben a fűzfapálca. Nem, nem akartam neki őszintén ártani, miután a szívem ritmusa kicsit lelassult és visszaállt a megfelelő állapotba. Sokkal inkább szórakozni akartam vele, ha már kettesben voltunk egy ilyen apró helyszínen.
Akkor mit javasol? Álldogáljak itt, míg megjön az a… Bebbelton vagy ki a Merlin kínja? – kérdeztem és teljesen véletlenül felé böktem a pálcával, úgy hogy az kicsit érintette a mellkasát. – Már most szólok, elviselhetetlen vagyok, ha unatkozom…

Naplózva


Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 05. 11. - 12:20:58 »
+1



::: L I F T B Ö R T Ö N B E N ::: E L L I OT ::: F O R E S T T E L




vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat




Ahogy ráordítok, szerencsére egy pillanatra rámnéz. Talán a rettegés győzi meg a szememben, talán a magyarázatom, vagy valami egészen más, végeredményben mindegy is. Egy ideges morgás és néhány végtelenül hosszúnak tűnő pillanat után úgy néz ki, meggondolja magát.  Ahogy a tenyerét az arcom elé tartja, leesik, hogy azt akarja üzenni, fogjam be a számat. Egy kis ideig eleget teszek a ki nem mondott kérésnek, és belenyugszom, hogy síri csendben várjam ki Bebbelton mentőakcióját, amikor...
– Nem is értem, mi a gondja! A cafatokra szaggatás az egyik legizgalmasabb halálnem, én azt mondom – mondja már-már vágyakozva.... Csodálatos. Egy eszelőssel kerültem egy liftbe.
Nem nagyon értem, minek lóbálja felém a pálcáját látszólag céltalanul, de hamarosan erről is lehull a láthatatlanná tévő köpenyeg.
– Akkor mit javasol? Álldogáljak itt, míg megjön az a… Bebbelton vagy ki a Merlin kínja? – kérdezi ironikus frusztráltsággal, a mellkasomhoz érintve a pálcáját. – Már most szólok, elviselhetetlen vagyok, ha unatkozom…
Azt látom. Jól tudom, hogy az őrült idiótákkal csak őrült módon lehet kommunikálni, mert csak így lehet őket kizökkenteni a nyomorukból, ezért bal kezemmel megragadom a pálcáját és szépen lassan lejjebb csúsztatom a csípőm vonaláig, miközben én magam jobbra fordulva majdnem teljesen hátat fordítok neki. Könyökömmel megtámaszkodok a lift falán és kicsit be is pucsítok neki.
- Na mi lesz? Most elfenekel? - nézek rá vissza a vállam felett, szarkasztikus csillogással a szememben. Talán megúszom ezt a mai napot még.... ha Miss Apokalipszis úgy akarja, és méltóztatik kiereszteni innen. De addig is...kéjesen végigmérem őt, hadd érezze csak, hogy kettőnk közül itt bizonyosan én leszek az, aki felfalja a másikat, ha esetleg örök időkre beragadunk, és az éhenhalás ellen kell lépéseket tennünk. Egyébként meg ha nem akar elfenekelni, akkor van más ötletem is arra, hogy ne unatkozzon és hasznossá tegye magát.
- Vagy akár le is cidázhat, ha ahhoz jobban van kedve - vigyorgok rá őrült villanással a szememben, a fejemmel lefelé biccentve, mintha csak térdelésre biztatnám.
Egy fél perc sem telik bele ezután, és Bebbelton hangja most már kétség kívül beszűrődik a liftbe. - Ne aggódjon Mirol, pár perc és kiszabadul!
- Ajánlom is! - kiáltok ki neki, majd halk mormolásba kezd, amit nem igazán tudok tisztán kivenni, de egy kicsit így is fellélegzek azért. Hallom, hogy furcsa, csikorgó hangot ad ki a lift rácsa a ténykedése hatására, mintha valami mágikus erő feszegetné, de nem akarná megadni magát neki. Aztán....kicsit imbolyogni kezd jobbra-balra, mintha nem tudná eldönteni, merre is van előre.... hogy aztán megtalálva a irányt, végre meginduljon.... De ebben nincs semmi köszönet. Olyan erővel lódul meg, hogy kicsúszik a talaj a lábam alól és a lift oldalának zuhanok, hátammal végigsimítva azt, egészen a földig csúszva. - Áhhhh - szakad ki belőlem a fájdalmas kiáltás az ütés hatására. Ez ugyanis rohadtul fájt. Ülőhelyzetben simítom végig finoman a hátam, ami ugyan nem vérzik, de istenesen lüktet.
- Bassza meg Bebbelton! - üvöltök kifelé, de a hang címzettje valószínűleg most már nem hallja, amit mondok. - Meg akar ölni?!!!
Csak reménykedni tudok benne, hogy ez az idióta kitalál valamit, még mielőtt Miss Katasztrófa ismét aktivizálja magát. Mindig is kemény egy picsa volt, de az utóbbi időben mintha kezdene oly mértékben elszabadulni, hogy nem ok nélkül vannak tőle rémálmaim is éjszakánként. Próbálok némi hidegvért erőltetni magamra, hogy ne fossam össze magam itt helyben, de elég nehéz dolgom van... Pláne egy ilyen eszelős rabtárssal összezárva.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 05. 18. - 10:30:41 »
+1

Liftbörtönben


Mr. Mirol
2000. május

.outfit.

Hagytam, hogy lejjebb tolja a pálcát. Nem szándékoztam rátámadni, de szórakoztató volt, ahogy a maga karót nyelt módján kezeli a helyzetet. Még el is vigyorodtam, mikor volt olyan bátor… vagy inkább őrült, hogy hátat fordított nekem. Mindenesetre mindkettőnk biztonsága érdekében, lejjebb eresztettem a fegyverem. Immáron pihenő állásban lógott a combom mellett, de nem tettem el. Akárhogyan is, de könnyedén szükségem lehet rá.
– Na mi lesz? Most elfenekel?
Hümmögve néztem meg a hátsó felét, majd egy fintorgásra futotta csupán. Magasságra még elment volna, de azért nem volt olyan veszettül férfias, ami általában az esetem… mert ha már férfival kezdek, akkor az tényleg nézzen is ki annak igazán. Ugyanakkor, a köztudattal ellentétben, én tisztában voltam a saját identitásommal és jó esetben inkább forgattam volna meg egy formás nőt. Ehhez képest csak igen kivételes esetekben cselekedtem volna másképpen.
– Vagy akár le is cidázhat, ha ahhoz jobban van kedve. – Ahogy felém fordult, hát nem tűnt normálisnak. Ráadásul ahogy azt próbálta jelezni, hogy térdeljek le előtte. Csak egy pillanatra szakított meg valami idegen hang, aki közölte, hogy Mr. Seggfej ne rettegjen, mert kiszabadítják a cseppet sem férfias hátsófelét.
Ó, Mr. Mirol, bocsánat, de ha fenekelésre vagy egyéb élvezetkre kíván használni, akkor előbb növesszen tököt. A férfiakat és a nőket is kedvelem ugyan, de a hisztis kölyköket kevésbé. – Közöltem, majd lenézően végig mértem.
A lift imbolyogni kezdett, ahogy ez a Bablavalaki odakintről varázsolni óhajtott. Én mondom, akárkit is vesznek fel a Minisztériumba dolgozni, az bizonyára kétbalkezes. Még csak az ötödik évemet sem végeztem el a Roxfortban, mégis megoldottam volna már az ügyet, pláne odakintről. A következő pillanatban nagy rántás következett, elvesztettem az egyensúlyom és úgy estem el, egyenesen rá Mr. Seggfejre, aki már megint üvölteni kezdett persze. Inkább gyorsan összeszedtem magam és hang nélkül, ismét talpra álltam. Kicsit fájt a vállam, a sérült lábam, de ennek nem adtam hangot.
Mondja, ennek a Bablának is felajánlotta már a hátsófelét? Mert akkor érthető, hogy meg akarja ölni… – Sóhajtottam és a tenyeremet a sérült combomra fektettem. Óvatosan végig simítottam az egykori sérülés után maradt hegemen. Aztán, ismét sóhajtás szakadt ki belőlem, majd felegyenesedtem és megráztam a fejemet.
Körbe néztem megint az apró területen, hátha megpillantok valami gyenge pontot, amin keresztül aztán kiszabadulhatunk. Igazából itt nem volt rendes liftakna, mindent varázslattal alakítottak ki, így a liftek képesek voltak jobbra és balra közlekedni, majd utána egyenesen és oldalra… a lefurcsább irányokba. Tehát valóban az látszott a legjobb megoldásnak, ha nem varázslattal próbáljuk megoldani az ügyet, ha pedig mégis, akkor talán valami olyasmivel, aminek a Szeszély révén pontosan az ellenkezőjét érjük el. Ez volt az egyik „jó” tulajdonsága: ha megjelent, hát a varázslatokat is alaposan össze tudta kuszálni.
Egyébként Elliot vagyok. – Nyújtottam felé a kezemet, jelezve, hogy nem óhajtom folytatni a korábbi szóváltásunkat. – Biztos vagyok benne, hogy lehetne valami innen bentről csinálni… – Letérdeltem a koszos padlóra és végig néztem a lift illesztését. – Maga mivel foglalkozik itt? – Érdeklődtem csak úgy mellesleg.
Naplózva


Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: Tegnap - 11:36:47 »
0



::: L I F T B Ö R T Ö N B E N ::: E L L I OT ::: F O R E S T T E L




vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat




– Ó, Mr. Mirol, bocsánat, de ha fenekelésre vagy egyéb élvezetekre kíván használni, akkor előbb növesszen tököt. A férfiakat és a nőket is kedvelem ugyan, de a hisztis kölyköket kevésbé – mér végig lekicsinylően.
- Nem tudod, mit hagysz ki, Öcsi - tegezem le direkt, és elégedetten rávigyorgok. A robbantást megúsztam, és most csak ez számít. Megnyugodni azonban nincs időm, és a kárörvendő vigyor is hamar lemállik a képemről, mert a lift önállósítja magát ismét... aminek következtében nem csak, hogy nekiesek a falnak, de még rám is zuhan ez a gyökér.
- Takarodj arrébb! - taszajtok rajta egyet gyorsan, mintegy megtámogatva, hogy leszálljon rólam végre.
– Mondja, ennek a Bablának is felajánlotta már a hátsófelét? Mert akkor érthető, hogy meg akarja ölni… – kérdezi útitársam, folytatva az előbb megkezdett, erőltetett poénkodást, de láthatóan nincs annyira jó kedvében, mint amennyire próbálja itt nekem előadni. A combját is feltűnően simogatja. Remek, már meg is van az egyik gyengepontja arra az esetre, ha kéne.
- Képzeld, nem. Azt csak különleges alkalmakra tartogatom - vágok vissza morogva.
– Egyébként Elliot vagyok – nyújtja felém a kezét, amit először fitymállóan mérek végig. Olyan senkiházi, hogy még vezetékneve sincs? De ebben a pillanatban ez lesz a legkevesebb gondom.... Valami furcsa érzés kezd rám törni ugyanis.... amit utoljára gyerekkoromban éreztem, amikor anyám bezárt a sufniba, és aztán ott dekkoltam fél napig, mert megfeledkezett rólam..... Kiver a víz és remegni kezdek.... Hát ez remek. A jó öreg klausztrofóbia bejelentkezett. Pedig azt hittem, már rég kinőttem. - Henry James Mirol - rázom meg a kezét, kissé verejtékező tenyeremmel. Ha nem jutok ki innen öt percen belül, akkor komoly gondok lesznek.
– Biztos vagyok benne, hogy lehetne valami innen bentről csinálni… – térdel le a nevenincs alak a padlóra, hogy felmérje a terepet. - Ha olyan biztos vagy benne, akkor csináld már...én nem állok az utadba. Nagyokos. Majd a Szeszély jól móresre tanít téged is...
Elvigyorgom magam, de lopott örömöm megint nem tart sokáig. Helyes, tudja, csak, hol a helye. Egy picit feldob, ahogy a földön térdel.... jobb későn, mint soha. Úgyis övé lesz a piszkos munka, enyém meg a dicsőség, amit learathatok helyette. Már ha kiszabadulunk innen valaha is. – Maga mivel foglalkozik itt?
- A Mágikus Szeszélyügyi Főosztály vezetőjének titkára vagyok - mondom meglehetősen beképzelten, amivel igazából egyre növekvő zavaromat próbálom leplezni. A fóbia kezd nagyon eluralkodni rajtam, de még így is kihallani a jogos elégedettséget a hangomból. Igenis büszke vagyok rá, hogy kineveztek erre a pozícióra. Nagy felelősséggel jár, és nem lenne rá bárki képes, hogy a megfelelő ritmusban rángassa a megfelelő bábokat, a minisztérium érdekeinek megfelelően. - És te? Mivel keresed meg a betevő fenekekre valót? - kérdezek vissza jóval vérszegényebben, mint korábban. Az izzadtság már nem csak a homlokomat lepi el, de az államon és a hátamon is végigfolyik. Olyan természetellenesen melegem kezd lenni... Finoman szólva kikészít ez a helyzet. Ha egyszer innen kikerülünk, akkor fizetésemelést fogok kérni. Komolyan kijárna már, miután az elmúlt hetekben állandóan megkeserítette az életemet az állandó stressz. Lehet, hogy csak én képzelem be, de mintha a lift is kisebb lenne, mint eddig.... Várjunk csak..... Nem, nem én képzelem be. Lassan, de biztosan kezd összemenni.
- Merlin kurva anyjára már! Itt fog összepréselni minket.... - mondom már-már hisztizve. Előkapom a pálcám és reménykedve benne, hogy ezzel időt nyerek, kimondom a varázsigét. - Baziteo - pár másodpercig várakozóan lesek körbe, de természetesen semmi sem történik. Mert hát miért is lenne egyszer az életben valami úgy, ahogy én akarom?
Letörlöm az izzadtságot a homlokomról, és őrülten csillanó szemmel irányítom a pálcám immár a rács felé, hogy aztán én magam szarjam le azt a nyomorult átokfelerősítőt.
- Depri.... - kezdem kimondani a Bombardánál eggyel azért szolidabb varázsigét. Inkább robbanjak fel, és törjem el néhány csontom, minthogy csokibéka-kártyává lapítsanak a falak.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 01. 03. - 14:30:44
Az oldal 0.099 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.