+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  ♦ Emily M. Dean ♦ (Moderátor: Emily M. Dean)
| | | | |-+  Where are you Christmas why can't I find you...?
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Where are you Christmas why can't I find you...?  (Megtekintve 66 alkalommal)

Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 08. 31. - 21:01:35 »
+1

zene: FH-Where are you christmas



'Where are you Christmas
Why can't I find you...'



1 9 9 8.  d e c e m b e r  2 4.
A v e r y  b i r t o k


A hó úgy esett, mintha egy függönyt húztak volna el az ablak előtt. A fehér takaró mindent bársonyosan lepett be. A fák ágai roskadoztak alatta, és a nyomok mély barázdákat szántottak, amiket az állatok hagytak. Az Avery birtok környékén akadt őz, szarvas bőven, ami néha egész közel a házhoz vonult el. A csapások itt vezettek és miután sem én sem anya nem háborgattuk őket, így sokszor hajnaltájt vagy szürkületkor haladtak el.
A karácsony hangulata könnyen és hamar átjárt. A fények a helyükön, voltak, miután egész nap ezzel foglalatoskodtam. A fa a nappali közepén foglalt helyet, mint mindig. A lelógó gömbök ezer meg egy színes szikrákat szóró tükörképe vidám csillogást kölcsönzött egymásnak. A gyertyák ezer számra égtek és füstös illatuk belengte a termet. Akárcsak a pulyka finom íncsiklandó illata.
Ha karácsonyról van szó anya kitesz magáért. Nem egy hanem legalán tíz fogást állít össze, s hiába csak ketten vagyunk, legalább öt féle süteményt süt. Édeskenyeret, sült almát, puncspudingot (amit meg kell jegyezni, istenien készít) és még legalább két féle süteményt is.
- Meg kell adnunk a módját kicsim. Ez a ház megérdemi a pompát. Mi is megérdemeljük, hogy rendesen ünnepeljünk!
És igaza is van. Nem ellenkezem, és igazából örülök hogy örömet okozhatok neki. Voltaképp kicsit néha én magam is várom, hogy végre újra itt legyen az ünnep. Nemcsak azért, mert ekkor végre itthon lehetek vele és nem kell vizsgázni, hanem mert ez a hangulat azért mégis csak közel áll a szívemhez. Magam sem tudom miért, de még mindig érzem, és hiszem, hogy történhetnem csodák, és ha valamikor hát ma minden jobb, szebb és boldogabb. Talán naivság ennyire hinni, ennyire rózsaszínben látni... de én mégis így vagyok ezzel. Persze sosem reklámozom.
Idén is szolídan csak ketten tervezünk, maximum Dylan ígérte hogy átugrik a szüleivel, de ismerve őt és a népes családját nem olyan biztos, hogy ez sikerül is. Nem igazán hibáztatom ezért, végtére is nem ígérte száz százalékra magát és csak holnapra terveztünk több, távolabbi rokonunkat áthívni, akivel tartjuk is a kapcsolatot. Notték persze esélyesen megint lemondják, mert mintha megint infulenzásak lettek volna...
- Még jó hogy nem kell ügyelned a Mungóban!
- Ugyan anya, hisz én csak gyakornok vagyok! A karácsonyi ügyeletet nem mernék rám bízni és amúgy is... - közlöm, miközben a lépcsőre való dekoráció utolsó simításait bűvölöm fel. -... nem vállaltam volna.
- Jajj édesem, tudom jól. De akkor is öröm. És olyan büszke vagyok rád! Olyan kiválóan teljesítesz és még most is képes vagy tanulni a szünidőben...
- Na igen...
Elgondolkodva koncentrálok a bűbájra, miközben azon tanakodom, hozzam-e szóba a nemrég megesett furcsa találkozást. Megköszörülöm a torkom és úgy pislogok ki a konyha irányába.
- Öhm, anya... fura de, az utolsó nap találkoztam a Dean lánnyal...
- Emilyvel? Ó az nem meglepő. Végtére is nemsokára egyetemista lesz. És ma is itt lesz.
Az információ egyszerre lesokkol. Ma? Itt? De hát szenteste van. Csak holnapra hívtunk mindenkit és... és...
- Ma? Hogyhogy?
- Hát mit hogyhogy? Meghívtam őket. Szóval öt főre teríts kérlek!
Csak pislogok miközben a kezembe kerül egy halom tányér, villa és szalvéta. A kör alakú asztalra pillantok, aminek a közepén ott a koszorú és rajta ég mind a négy gyertya.
Szenteste. Emilyvel. Hát bizarabb már nem is lehetne a dolog, és normál esetben ettől talán tartanék, de a legutóbbi találkozás óta már nem tudom mit gondoljak. És a meglepő, hogy kicsit még várom is a találkozást. Így hát gyorsan megigazítok mindent, hogy mire nyolcat üt az óra, addigra minden tökéletes legyen. Még van egy percem, hogy a nagy, díszes keretű tükörbe pillantsak és megigazítsam a zakómat. Aztán már hallom is a zajokat.
Megjöttek a vendégeink és köztük Emily.
Naplózva


Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő toximedimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 10. 09. - 17:00:27 »
+1

❄❄❄

Halk, békés zeneszó lengi be a Dean-kúriát, a nappaliban álló kandalló felől meleg, barátságos tűzropogás hallatszik. Fényárban úsznak a szobák, az előtérben hatalmas karácsonyfa magasodik. Rég volt ez a ház ennyire élettel teli, az elmúlt időszak a mi családunkra is nagy terheket rótt. Apám nem csak a nappalokat, de gyakran az éjszakákat is a Minisztériumban töltötte, jóformán csak aludni járt haza, néha még azt sem. Anyám - a nagy érdeklődést mérlegelve – úgy döntött, hogy ebben a félévben több órát tart az egyetemen. Én pedig – nos, én a felvételi előtt állva igyekszem minden időmet a RAVASZ-ra való felkészülésnek szentelni. Egyszerű a képlet, a gondterheltség úrrá lett a család minden tagján. Mégis, most valahogy minden más: a béke a mi házunkba is bekopogtatott.

A karácsony mindig fontos ünnep volt a családom számára, már csak azért is, mert ilyenkor végre lehetőség nyílt arra, hogy a Franciaországban és az Egyesült Királyságban élő rokonok pár napot együtt töltsenek, beszélgessenek, majd a végén egymás agyára menjenek. Ennek ellenére mindannyian vártuk az ünnepeket, az azzal járó vitákat, és a plusz pár kilót is, amivel a karácsonyi időszakot zárjuk a finom falatokat követően.

Keserédes emlékek öntik el a gondolataimat, ahogy az utolsó finomításokat végzem a titkos karácsonyi kuglófomon. Emlékszem, régen mindig nagyapámmal sütöttük meg ezt a különlegességet, melyet ő is a nagymamájától tanult. Hiányzik a higgadt, végtelenül türelmes természete, a nevetése és a bölcsessége – még ennyi idő után is. Ráadásul ma nem magunknak készítem el ezt a desszertet, úgyhogy tökéletesen kell sikerülnie. Averyékhez vagyunk hivatalosak, bár nem egészen így terveztük a programjainkat.

A családom minden évben, pontosan december 26-án, a születésnapom előtti estén hatalmas vacsorát ad – az öregedésem és karácsony alkalmából egyszerre. Az idén azonban – gondolva egy merészet – Franciaországban töltjük az ünnepeket, így a nagy éves „pofavizit” elmarad, pontosabban szilveszterre tolódik. Averyéket természetesen nem akartuk megbántani, ezért elfogadtuk a vacsorameghívásukat, bár nekem elég gyanúsak a körülmények. Meggyőződésem, hogy megint valami őrültségen gondolkodnak – például felhozzák megint az eljegyzést.

Nem tudom, hogy erre a gondolatra, vagy éppen azért, mert megérkezünk az Avery-birtokra, de a gyomrom önkéntelenül is összeszorul. Számtalanszor voltam már itt, de mégis minden egyes alkalommal elfog az idegesség.
Az ajtó elé érve egyik kezemmel végigsimítok ejtett vállú, vörös színben pompázó ruhámon, laza kontyba fogott hajamon, majd mély levegőt veszek.
 
- Eleanor! Csodálatos vagy ma este is, mint mindig! És hol van a mi kis életmentőnk? – üdvözli vidáman apám Mrs. Averyt, majd beljebb lép, hogy kezet foghasson Liammel is, majd elismerően megveregeti a vállát. – Sok jót hallunk rólad!

- Bizony, csak jót lehet róla mondani, tanúsíthatom! – vág közbe hatalmas mosollyal az arcán az anyám is, miközben két-két puszit nyom Eleanor, majd Liam arcára. Végül én is sorra kerülök, így közelebb lépek, és átadom Mrs. Averynek a kuglófot.

- Köszönjük a meghívást, Mrs. Avery, jó látni Önt. – mondom illedelmesen, majd Liamhez lépek, mert hát mégis mit tegyek? Rohanjak el?

- Szia. – nyögöm végül ki, bár zavartságomat nem tudom teljes mérétkben leplezni. – Remélem jobban vagy. Jól nézel ki. – súgom oda, miközben puszikat nyomok az arcára. Fú, de kellemetlen helyzet ez. - Nem akarok udvariatlan lenni, de kaphatnék egy italt? Megszomjaztam az úton. - teszem hozzá egy bűbáj mosoly kíséretében, csak hogy túl legyünk ezen a nagy örömködésen is.

Hát, mondhatnám, hogy ez hiányzott az életemből... De nem.
Gyerünk Dean, egy este, kibírod.
Naplózva


Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 10. 13. - 08:11:17 »
+1

zene: FH-Where are you christmas



'Where are you Christmas
Why can't I find you...'



1 9 9 8.  d e c e m b e r  2 4.
A v e r y  b i r t o k


Belepillantva a tükörbe, egy fiatal, életerős férfi néz vissza rám. Anyám szerint jóképű is vagyok, de én nem állítanék efféle hiúságot. Ellenben piszkosul gazdag és ezt a méregdrága zakó annak is hirdeti, aki a hátán hordja a szemét. A nyakkendőm igazgatása jobb hobbinak tűnik, mint anyám idegeinek nyugtatgatása. Azt hiszem túlontúl nagy hűhót csap a karácsony körül. Szerinte mindennek tökéletesnek kell lennie, és semmi hibát nem véthetünk.
Valahol a lelkem mélyén, noha nem vallom be, elfog a mérhetetlen csalódottság. Nem azért mert nem örülök Dean-éknek vagy mert nem látnám őket szívesen. Egyszerűen csak... ez szenteste. És nem úgy lenne a helyes, ha kettesbe lennénk? Anyu meg én?
Elfordítom a fejem a savanyú arcot vágott tükörképemtől. Tudom, hogy önzőség mindez. Végtére is ez is csak egy ugyanolyan nap, mint az összes többi. Nem különb, nem másabb...
És ha anyámnak az okoz örömet, hogy többen legyünk semmi jogom ezt felülbírálni. Meglátszik a menün is, a kialakított menükártyákon, a terítéken és mindenhol, ahol csak kell.
A tökéletes karácsony talán nem olyan nagy álom, mindössze nekem.
Nem mondom hogy a gyomrom nem fordul fel és vet egy spirált, amint az előcsarnokból szűrődő zajok el nem érnek hozzám. S pont emiatt, inkább kivárok egy percet, majd kettőt. Aztán, mint mindig győz rajtam a kötelességtudat. Engedelmesen, határozott léptekkel indulok meg a kétszárnyú ajtó felé. Csak az egyik ajtót nyitom ki résnyire, s máris az ismerős bariton hangja csap meg. Anyám csilingelő nevetése betölti a teret. Ritkán nevet mostanában, amit nagyon sajnálok. Ha valaki, hát ő életet lehel ebbe a házba.
-... Csodálatos vagy ma este is, mint mindig! És hol van a mi kis életmentőnk?
Mély levegőt veszek. Bennem reked, és lassan szakaszosan távozik. Kilépek az ajtó takarásából és könnyed eleganciával húzom be magam után. Arcomon a vonásaim rendeződnek eddigre, nyoma sincs komorságnak vagy szomorúságnak. Mosolyom ott ül, jelezvén az üdvözlés örömét, mert valóban jó a Dean házaspárt újra látni.
Mr. Dean mindig olyan férfi volt, aki példaképként jár és kel. A felesége pedig egyszerűen zseniális. Kisebb koromba csak egy kedves néni volt, aki Emily anyukája, mára azonban átalakult ez. Most már inkább tekintek a tanáromra, aki mindig ad pár jó tippet a vizsgák előtti nagy hajtásban. Arról meg már nem is beszélve, hogy egy fegyelmi tárgyalás keretein belül is kiderült... valóban szimpatizál velem.
– Sok jót hallunk rólad!
Anyám üdvözlése után én következek, egy erős kézszorítás viszonzásában.
- Bizony, csak jót lehet róla mondani, tanúsíthatom!
Mrs. Dean hangja bezengi a csarnokot. Közelebb lépve hozzám felém hajol én pedig felé, hogy gyors puszival köszönthessük egymást. Ez kissé furcsa, mert mindössze ennek s a Dean háznak a falai közt esnek meg az ilyesmik. A campus-on vagy az egyetemi termekben más a helyzet, de hát érthető is. Itt vendégek, ott tanárok.
- Ugyan, dehogy. Ez azért túlzás! Majd intézek még egy fegyelmi eljárást...
Nevetek fel, utalva hogy az elsőt sikerült megúsznom, ami már önmagába nagy szó. És persze ezért hálával is tartozom, többek közt az előttem álló nőnek.
- Köszönjük a meghívást, Mrs. Avery, jó látni Önt.
Nevetésem lassan hal el, amint a hang tőlem messzebb kiejti a szavakat. Mikor pedig a lány elém ér a gyomrom a fentből úgy dönt, használja a gravitációt és inkább a lentet választja. Az újabb szaltó nem igazán segít a pocsék közérzetem javításán.
- Szia.
Emily hangja kedves és lágy, de arcára kiül némi zavarodottság. Valójában teljesen érthető ez. Én magam ugyanígy érzek. Nem tudom mégis hogyan lehetne másként vagy máshogy.
- Szia.
Nyögöm ki válaszképp, de ez sovány, nagyon sovány. Tény, hogy a legutóbbi találkozásunk viszonylag jól sült el, de a múltunk árnyéka azért még mindig homály fed ránk. A kapcsolatunkra, már ha lehet ilyet mondani egyáltalán. Mert van nekünk kapcsolatunk? Amit mi magunk választunk?
A kínos udvariaskodást gyűlölöm, most pedig pont annak a közepébe vagyok. Ráadásul semennyire nem segít, hogy a lány vörös ejtett vállú ruhája tökéletesen illik hozzá kiemelve ezzel az alakját. És az sem, hogy illata lassan kúszik felém felbolygatva újra a gyomromat.
– Remélem jobban vagy. Jól nézel ki.
A halk súgást tökéletesen hallom, mert mindezt a fülem közvetlen környékén mondja el. A tokrom rögtön kiszárad, pedig csak két gyors üdvözlőpuszival köszöntjük egymást. Édes kis semmiség.
- Nem akarok udvariatlan lenni, de kaphatnék egy italt? Megszomjaztam az úton.
- Természetesen! - bólintok, és kissé elhúzódok tőle. A kék tekintetét ellenben így sem tudok kikerülni, azok ragyogóan figyelnek engem.
- Gyere, erre. - intek és elindulok, hogy ajtót nyissak a lánynak. Magam mögött hallom anyámék csivitelő örömködését, de már nem foglalkozom velük. Leköt az ajtókilincs nyitása és Emily előre engedése.
- És köszönöm. Már a múltkorit.
Mosolygok, utalva a legutóbbi jól sikerült találkozásra. Közben pedig a szalonba érkezve, ami már karácsonyi pompába díszeleg kiszolgálom a lányt attól függően mit is kér.
- Hogy segítettél.
Átnyújtom  a poharat, miközben mélyen a szemébe nézek. Kivárok, hogy finom, hosszú ujjai rákulcsolódjanak a fújt kristály szélére és egy pillanatnál tovább tartom meg. Nem engedem el, mert a bizsergés jár át mindössze attól, hogy ujjaink kicsiny bőrfelületei egyetlen pillanatra is összeérnek.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 10. 11. - 20:12:34
Az oldal 0.071 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.