+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Silver moon
| | | | |-+  Willow Fawcett (Moderátor: Willow Fawcett)
| | | | | |-+  Bizalmamba fogadva
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bizalmamba fogadva  (Megtekintve 2778 alkalommal)

Ava L. Ipswick
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 08. 24. - 16:46:58 »
+1

1999. január, Fawcett professzor irodája

Fejjel lefelé lógva, nyakig betakarózva fekszem az ágyon, miközben Fawcett professzor alig pár órája, bagolypostával érkezett levelét olvasgatom újra meg újra. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy a téli szünetből való visszatérés után pár héttel máris jelenésem lesz valamelyik tanárnál. Annak ellenére, hogy a professzorok sokszor hívtak már be ilyen-olyan okból kifolyólag, úgy érzem, hogy egyikük sem küldött még ennyire ijesztő meghívót... vagyis levelet. Nem tudom, talán túlságosan is érzékeny vagyok, de annyira fenyegetően hangzik az, hogy „az irodájában vár pontban 14 órakor, ne késsen”, hogy a biztonság kedvéért elkezdem végig venni, hogy milyen kihágásokért róhat meg a professzor, így könnyebb jó alibit is kitalálni. A büntetőmunka megúszásának mestere vagyok, szerencsére elég jó a beszélőkém.

Próbálom végigpörgetni a fejemben az elmúlt időszak történéseit, csakhogy semmi sem jut eszembe. Mostanság nem is jártam tilosban, miért akar vajon számon kérni? A hányásízű cukorport nem én kevertem bele McGalagony reggeli teájába (sajnos), kimaradtam a múltheti éjszakai konyhalátogatásból is, tehát egyszerűen érthetetlen számomra, hogy miért kapok majd fejmosást.

A Sötét Varázslatok Kivédése órákat ráadásul mindig is szerettem, az egyik leghasznosabb és legérdekesebb tárgynak tartom, mióta csak a Roxfortba járok. Emellett tökéletes RBF vizsgát tettem belőle, annak ellenére, hogy apám miatt alig volt pár hetem felkészülni rá. Mondjuk, az is igaz, hogy azóta megint nem veszem elég komolyan a tanulást. Ráadásul, mióta Ian eltűnt, az utolsó motivációm is elveszett. Vajon mi lehet vele? Kérte, hogy ne keressem, és én ezt tiszteletben is tartom, de azért fáj. Pont, mint azok a téli szünetben szerzett foltok a hátamon.

Ahogy megérzem a sebek húzódását, inkább pozíciót váltok, hasra fordulok, és immáron a vastag, szőrös zokniba bújtatott lábaimat lóbálom a levegőben. Egy felszeletelt almát majszolok, miközben az elmúlt éveken gondolkodom.
Hittem, hogy le tud szokni.
Bíztam benne.
Az ágya fölött zokogtam és imádkoztam, hogy gyógyuljon meg.
És ismét elbukott. Ismét sebhelyek borítják a hátamat.

Csalódott vagyok, hogy értem sem volt képes az apám összeszedni magát. Az alkohol rabjává vált, és ha így folytatja, nem tudom, hogy mi lesz a vége. Egy ideig úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, de karácsony reggelén ismét rajtam töltötte ki a dühét. Még mindig érzem a bőrömön a bizsergést, ahogy az öve csattant a hátamon. Nem csináltam semmit! Végig mellette álltam, amikor a legrosszabb állapotban volt, akkor is, és ez a hála...

Minél többet gondolkodom ezen, annál inkább belehergelem magam, és annál jobban elönt a harag és a tehetetlenség, így mérgesen pattanok fel az ágyról és lépek a szekrényhez, majd öltözködni kezdek. Nem lenne illendő elkésni.

Szaladva suhanok végig a folyosókon, mert természetesen elhúzódott a készülődés. Néha még fel-felszakadnak a sebeim, így pontosan kétszer annyi időt vesz igénybe az öltözködés, mint normális körülmények között. Szerencse, hogy a többiek nem voltak éppen a szobában, így elkerülhettem a véget nem érő magyarázkodást is. Végül pontban 14 órakor bekopogok az ajtón, majd belépek.

- Jó napot kívánok Fawcett professzor.  – köszönök hangosan és közelebb sétálok – Látni kívánt, professzor úr?  – kérdezem, miközben arcomat elborítja a pír - Valami rosszat csináltam, tanár úr?  – teszem hozzá immáron remegő hangon.

Nem szoktam félni a tanároktól, de ez más. Fawcett professzor a suli egyik legjobb fej tanára, ő nem szidja le a diákokat apró hülyeségekért. Nyomós oka kell, hogy legyen annak, hogy ma meg kellett jelennem nála, csak még nem tudom, hogy mi az. Remélem, gyorsan túlesünk rajta.

Naplózva


Willow Fawcett
[Topiktulaj]
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 08. 24. - 22:27:07 »
+1





                    Azt hittem, soha nem fog eljönni ennek a téli szünetnek a vége. Több szempontból sem tudom eldönteni, hogy várom vagy sem. Hiszen olyan sok minden történt ebben a pár napban, amik megváltoztatták, vagy legalábbis hatással voltak az életemre. És ezek közül a hatások közül némelyiket le kell tagadnom, mert addig lesz jobb mindenkinek. Még úgy is, hogy ezek az események nem olyanok, amiket könnyen el lehet söpörni a szőnyeg alá. Még úgy sem, hogy valószínűleg McGalagony, mint a Roxfort igazgatója már tud az eseményekről, és biztos vagyok benne, hogy lesz vele egy nem kis beszélgetésem, de addig is, jobb ha elsősorban a munkámra koncentrálok. És ez a munka most az egyik diákom felé húz.
          Még a szünet előtt megkértem mindenkit, hogy írjanak meg egy dolgozatot, és összegeztem a házikat is, amiből megpróbálom majd kitalálni, hogy kinek, milyen oktatásra lesz majd szüksége a tananyag mellett, hogy sikeresen vizsgázhasson. Már meghirdettem egy korrepetálás órát, illetve azokkal, akik nagyon gyengén teljesítenek, igyekszem majd rájönni, mi állhat a hátterében. Nem kevés utánajárás kell hozzá, hiszen előző tanárok feljegyzéseit nem őrzi meg az iskola, de a dolgozatok és az igazgató asszony elmondása segítségemre lehet. És ennek az sornak az első tagja legnagyobb meglepetésemre egy Hollóhátas diák.
          Tudom, hogy nem mindenki egyforma, oda is járnak olyanok, akik kevésbé teljesítenek jól, ahogy más házakba olyanok, akik nagyon jól. De az mindenképpen furcsa, ami Ms. Ipswickkel történt, és most elsősorban ennek szeretnék utánajárni. Nem is akarom húzni az időt a gondolkodás és találgatás miatt, azonnal magamhoz kéretem.
          Nem akarok túlságosan is nagyon hivatalos keretet adni az egésznek, ezért mellőzöm a tanári talár viselését. Leginkább kötetlen beszélgetésben szeretném részesíteni a diákomat, ahol nagyon is komoly témát fogunk érinteni, hiszen a jövője múlik ezen. Tehát a talár nélkül leginkább csak egy fekete farmert és egy inget veszek fel egy mellénnyel. A kis asztalra előkészítek egy kis teát, és édességet az asztalomhoz pedig odakészítek egy széket. Természetesen megadom neki a lehetőséget, hogy eldöntse hova szeretne inkább ülni.
          Mielőtt még elfelejteném, összekészítem az összes papírt, amit sikerült korábbról is megszereznem, hogy ha kell, akkor nagyon részletesen át tudjuk beszélni a lehetőségeket és a jegy romlásának az okát. Tartok tőle, hogy nem a tanulás hirtelen megutálása van a háttérben, és nem szeretnék úgy járni, mint egy korábbi diákommal, akinél nem vettem észre időben a problémát, és ezért távoznia kellett az iskolából. Valamint azóta sem találják. Nem, ha valamilyen magánéleti probléma húzódik meg a háttérben, akkor azt szeretném kideríteni minél előbb, hogy segíthessek.
          A megfelelő időpont olyan hamar jön el, hogy szinte észre sem veszem a sok teendő között. Csak a kopogásra leszek figyelmes, aztán az ajtó nyílására. Felnézek az asztalom mögül, és intek a diákomnak, hogy jöjjön közelebb, majd mikor megáll, én állok fel a helyemről.
          - Jó napot, Ms. Ipswick, igen látni szerettem volna.
          Igyekszem a legkomolyabb arcomat elővenni, de a diákjaim már ismernek. Nem tudok annyira komoly lenni, mint mondjuk az igazgató asszony, és nem is akarok annyira komoly lenni. Az én órámat szeretném kicsit felüdültebb hangulatban tartani. Bár, komoly témákat boncolgatunk, amiknek később akár életmentő hatása is lehet, az órán csak a gyakorlások alkalmával várom el a teljes komolyságot. Azért nem szeretném, hogy a diákok megsérüljenek.
          - Nos, ha a rossz alatt azt érti, hogy kap-e büntetőmunkát, akkor arra határozott nem a válaszom. Másrészről viszont szeretném, ha komolyabban elbeszélgetnénk néhány dologról. Kérem foglaljon helyet – mutatok egyelőre az íróasztalom előtti székre.
          Azt hiszem, egyelőre jobb, ha ott beszélgetünk, a teázást és a süteményezést meghagynánk későbbre. Elvégre a komoly témát nem feltétlenül szeretném kis délutáni csevejnek beállítani. Kilépek a helyemről, majd megállva tőle nem messze a másik oldalán az asztalnak, és nekitámaszkodva, nem húzom inkább az időt.
          - Ms. Ipswick, remélem nem leszek túl tolakodó, ha megkérdezem, hogy jól érzi-e magát. Minden rendben van otthon?
          Megfogom az egyik lapot, ami az asztalomon lévő kupac tetején van majd átnyújtom a diákomnak. Ez egy olyan dolgozat, amit a téli szünet előtt írtak, és ő az első, aki látja az eredményét. Hagyok pár pillanatot, hogy átfussa, nem szeretném mindjárt letámadni.
          - Ez közel sem a legnehezebb dolgozatok közé tartozott, amit a maga évfolyamának meg kellett írnia. Sőt, az egész iskolát beleszámítva nem tartozott a legnehezebb dolgozatok közé, és mégis ez csak egy E-re sikerült. Hogyan… Miért?
          Kíváncsian várom a válaszát, és majd annak megfelelően folytatom tovább a mondandómat. Nem szeretnék mindent azonnal rázúdítani. Azt hiszem, ez már így is sok volt.

Naplózva


Ava L. Ipswick
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 08. 25. - 11:58:41 »
+1

Mély levegő, beszív, kifúj, mély levegő, beszív, kifúj, mély...
Ahogy megállok Fawcett professzor ajtaja előtt, igyekszem tudatosan nyugtatgatni és meggyőzni magam arról, hogy nem lesz baj. A korábbi jógaóráknak köszönhetően rövid idő alatt átveszi az uralmat az agyam a testem felett, így légzésem szép ütemessé válik, pont, ahogy a jógamesterem tanította nekem. Tisztában vagyok azzal is, hogy már nincs menekvés, éppen ezért illene most már összeszednem magam. Egy pillanatra bevillan, hogy mi lenne, ha inkább elszöknék, de gyorsan ráébredek, hogy akkor sokkal nagyobb bajba kerülhetnék, mint amilyenben jelen pillanatban lehetek.

Ami azt illeti, továbbra sem tudom elképzelni, hogy ezúttal miért dorgálnak majd meg, illetve... Várjunk csak! Hiszen, van még egy dolgozat, aminek nem kaptuk meg az eredményeit. Lehet, hogy arról lenne szó? Még a téli szünet előtt kellett megírnunk, és meg voltam róla győződve, hogy jól sikerült. Talán annyira fényesen sikerült volna, hogy a professzor úr személyesen szeretne megdicsérni érte? A gondolattól kezdek megnyugodni, az önbizalmam is megnő hirtelen, ebben a pillanatban már elhiszem, hogy nem lesz itt semmi baj.

Miután belépek a helyiségbe, azért elfog egy kicsit az aggodalom, mert hát ki tudja, lehet, hogy tévedek. Ahogy megpillantom Fawcett professzort az asztalánál ülve, egyenesen a pánik tör rám. Kérem, kérem, hadd menjek el innen, ígérem, soha többé nem leszek rossz!

Cipőm alatt halkan nyikorog a padló, ahogy közelebb lépek hozzá. Az arckifejezése semmiképp sem arra utal, hogy dicsérni akarna, szóval gyorsan felmérem a terepet, hogy merre menekülhetnék, néhány korábban már bevált kifogás után kutatok az emlékezetemben, de hirtelen mintha üres lenne az agyam, semmi sem jut eszembe.

Megkönnyebbülök, amikor megnyugtat, hogy ezúttal nem büntetőmunkára akar küldeni, mert ami azt illeti, az utóbbi időben túl sok ilyen alkalomhoz volt szerencsém, a tanárok pedig nem túl kreatívok, amikor feladatot kell kitalálni a diákok számára. Nem mintha az jobb lenne, hogy komolyan el kell beszélgetnünk néhány dologról...

- Igenis, professzor úr. – mondom engedelmesen, majd helyet foglalok vele szemben. Kirúgni csak nem fognak. Annyira nagy dolog nem lehet, mert akkor McGalagony professzor is itt lenne. Valami apróságról lehet szó, szóval nem is kéne aggódnom. Egy rivalló menne esetleg a szüleimnek? Összeszorul a gyomrom a gondolatra, mert pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ebben az esetben apám mit tenne velem. Vagy rosszabb esetben anyámon töltené ki a dühét. Nem, ez semmiképp sem történhet meg, így az elkövetkezendő beszélgetés során meg kell győznöm a tanáromat arról, hogy nem ez a jó megoldás, történjen is bármi.

Szemöldökömet ráncolom, amikor végre kinyögi a kérdését. Komolyan azért jöttem ide, hogy megkérdezze tőlem, hogy mégis hogy érzem magam?! Én meg ettől tartottam ennyire?

Aztán jön a pofánvágás, hogy rendben van-e minden otthon. Mégis honnan a fenéből tudhatja? Tudhatja egyáltalán? Miért kérdez ilyeneket tőlem? Idegesen fészkelődöm a székben, miközben a reakciómon gondolkodom. Mégis mit mondjak? "Persze, tanár úr, minden a legnagyobb rendben van! Az apám már évek óta ver, a karácsony estém arról szólt, hogy zokogva feküdtem a szoba sarkában, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon a fájdalomtól vagy a félelemtől sírok-e. De köszönöm kérdését, és Ön hogy érzi magát?"
Abszurd.

- Mire gondol, tanár úr? – kérdezem értetlenül – Jól érzem magam, köszönöm, egy picit megnyomta a gyomromat a reggeli szendvics, majd az azt követően leküldött hatalmas adag zabkása, de mindig rosszul választok, tudja, a telhetetlenség. Lehet, hogy az almás helyett a sütőtököset kellett volna megkóstolnom. Otthon... Nos, otthon nem eszem zabkását, arról biztosíthatom. – hadoválok össze-vissza, miközben ártatlanul pislogok. Még mindig nem értem, hogy miért kérdez a magánéletemről.

Előkerül a legutóbbi dolgozatom, és őszintén elképedek, amikor meglátom az eredményt. E? Ez komoly? Hiszen vagy egy egész... estét készültem rá, mégis hogy lehet? Kikapom a kezéből a papírt, talán túlságosan is nagy lendülettel, majd szomorúan nézek végig rajta. Hát, ez aztán a szégyen - érzem, ahogy el is pirulok miatta.

- Fawcett professzor, én... – szólalok meg elhaló hangon – én nem tudom, hogy ez hogy történhetett. Tudja, nagyon igyekeztem, és... – sóhajtok lemondóan – Na jó, ez nem igaz, azt hiszem, nem vettem túl komolyan ezt a dolgozatot. Sajnálom, csak... – tartok egy kisebb szünetet – ...csak nem ment. Van esetleg bármi esélyem arra, hogy javítsak ezen? – kérdezem, és úgy érzem magam, mintha háromezer gurkó talált volna el néhány másodpercen belül. A fenébe is, azt hiszem, ezt nagyon elszúrtam.
Naplózva


Willow Fawcett
[Topiktulaj]
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 08. 26. - 18:52:44 »
+1


          Mikor jelentkeztem a tanári pozícióra, akkor nem gondoltam, hogy ténylegesen be is fognak következni az ilyen és ehhez hasonló beszélgetések. Egy másodévesnél még talán el is nézném, van ideje bőven javítani, de nem úgy a felsőbb éveseknél, főleg az RBF után. Ezt egy diák sem engedheti meg magának, és kutya kötelességemnek érzem figyelmeztetni a diákjaimat, ha baj van. Pont ezért is fogadom ma Ms. Ipswicket az irodámban. Reménykedek benne, hogy csak egy szerelem van a hátterében a jegyei romlásának.
          Komoly ábrázattal fogadom a diákomat, majd azonnal egy székhez is parancsolom. Jobb lesz, ha ezt ülve hallgatja majd végig. Mert tudom, hogy majd úgyis le kell ülnie. De annak azért örülök, hogy fizikailag jól érzi magát. Még el is mosolyodom, mikor a reggeliről beszél.
          - Ha engem kérdez, az almás tényleg nem volt annyira jó, de a tökös sem. Nem hagyott ki semmit.
          Remélem ennyi elég is ahhoz, hogy kicsit megnyugodjon, de igazából nem válasz az én kérdésemre. Ez pedig nagyon aggaszt. Nem akarom ennyire hamar lerombolni a felemelt falát, miszerint csak egy könnyű csevej miatt hívtam ide, de muszáj túl esnünk rajta. Látom, hogy sokkolja is a javított dolgozata, de a lényeg csak ez után jön.
          - Ms. Ipswick, kérem. Nyugodjon meg.
          Most az a legfontosabb, hogy rám figyeljen és megnyugodjon. Mert akkor megtaláljuk a megoldást a problémára. De ahhoz előbb újra le kell sokkolnom. Az asztalom mögé lépek, kezemet a papírhalmon pihentetem.
          - Ezek itt az ön dolgozatai, és jó lenne elbeszélgetni róluk. Mielőtt azonban tovább mennénk, szeretném tisztázni, hogy nem lehetetlen a helyzet, amiben van. Csak szeretném tudni az okát, és ennek megfelelően megoldást javasolni.
          Abból ítélve, amit korábban mondott, hogy nem volt elég figyelmes ezzel kapcsolatban, meg a korábbi dolgozatokat is átnézve, azt legalább le tudom szűrni, hogy nem a tanárokkal van gond. Remélem legalábbis.
          - Tudom, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok tanáruk volt Sötét Varázslatok Kivédéséből, ami nem tett jót a diákoknak. De biztos vagyok benne, hogy ez innentől megszűnik, tehát ezt a problémát kizárhatjuk a továbbiakban. A kérdésem az lenne, hogy mit gondol még, mi lehet az oka ennek a dolgozat eredménynek?
          Mindenképpen szeretnék erre rájönni, mert ha elárulom, hogy milyen összefüggést fedeztem fel, akkor azonnal rájöhet az ember, hogy talán valami iskolán kívüli vagy legalábbis iskola időn kívüli dologról lehet szó.
          - Nézze, mindenképp segíteni szeretnék, ezért nem akarom, hogy ezt számonkérésnek venné. A magánélete nem tartozik rám, de ha valami olyasmi probléma áll a rossz jegy hátterében, amiről tudhatok, ossza meg velem kérem. Ahogy azt is, hogy mindezeket annak a tudatában gondolja át, hogyan teljesített eddig ebben a tantárgyban.
          Hagyom neki, hogy gondolkodjon. Türelmesen várok, most nem is lenne itt a helye a kapkodásnak és a sürgetésnek. Ha ez után a kérdésem után nem rohan ki a szobámból, akkor van esély rá, hogy megtaláljuk és feltárjuk a mélyen lévő okokat.
 
Naplózva


Ava L. Ipswick
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 08. 27. - 12:43:22 »
+1

Rendesen benne vagyok a slamasztikában, és ami azt illeti, ezt kizárólag magamnak köszönhetem. Talán pár hónappal korábban én sem éreztem volna ennyire tragikusnak a helyzetet, azonban lassan ideje lenne belátnom, hogy bármennyire is pátoszosan hangzik, most már a jövőm a tét. Kezdem a bőrömön érezni ennek a súlyát, és cseppet sem örülök neki. Voltaképp azt sem tudom, hogy mihez kezdenék az életemmel…

A szigorú, komoly pillantás, amivel fogad, minden idegszálamat felborzolja. Vajon alapkövetelmény a tanároknál ez a nézés? Értem én, hogy tiszteletet kell parancsolnia az ábrázatuknak, na de rettegést is ki kell váltani vele? Határozottan jobban kedvelem Fawcett professzort is, amikor kevésbé… ilyen. Vagyis, az sem zavar, ha mással ilyen, azon jól szoktam szórakozni.

A zabkásáról és a reggelizési szokásaimról szóló monológomat egy arcrezzenés nélkül mondom végig, nem török meg a nyomás alatt, az igazat úgysem fogom elmondani. Nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet, félek, hogy következményei lennének, akkor pedig otthon is kapnék. Pláne, hogy hamis tanúzással is megvádolhatnak.

Egy fokkal megkönnyebbülök, amikor a mondandóm végeztével elmosolyodik. Ezaz, tanár úr! Ezt már szeretem, mosolyogjon csak! Ha a professzor boldog, mindenki boldog. Ez az egyes számú szabály.

- Létezik, hogy a manóink nem tudnak jó zabkását főzni? – teszem fel a költői kérdést  mérhetetlen elégedetlenséggel a hangomban, még a fejemet is megrázom hozzá rosszallóan – Nem mintha én tudnék, csak érdekelne. Nem is tudtam, hogy Ön is zabkása-rajongó. – jelentem ki tettetett meglepődöttséggel az arcomon, és bár hangom csilingelően nyugodt, belül valami feszít, hogy térjünk a lényegre, mert ezzel csak az időt húzzuk.

- Teljesen nyugodt vagyok, professzor úr. – füllentem, miközben megremeg a hangom és homlokomat összeráncolom. Igenis megvisel a rossz eredmény, hiába próbálom tartani magam. Rövidesen ki is tör belőlem az aggodalom, és már nem is próbálom leplezni a félelmemet.

Szomorú tekintetemet a tanáromra szegezem, esdeklő pillantást vetek rá, így könyörgöm a megmentésért. Mert igen, ez egyedül nem fog menni. Segítség kell.

- Ezek szerint nem vagyok reménytelen eset? – kérdezem félve, bár az utóbbi időszak dolgozatait elnézve, még én magam is az ellenkezőjét feltételezném magamról. – Tanár úr, én tényleg nem vagyok annyira hülye, mint amilyennek azok alapján látszom. – szögezem le, mert hát igen. Nem véletlenül kerültem a Hollóhátba.

Magamban felnevetek, ahogy a Sötét Varázslatok Kivédése tanárokat említi, mert igen, volt belőlük egy pár. Fejben némán elkezdem őket sorolni, de aztán rájövök, hogy inkább rá kéne figyelnem, nem a gondolataimban mászkálni. Mi lehet az oka az eredménynek?

- Nos, tanár úr, én… - szélsebesen száguldoznak a gondolatok a fejemben egy jó válaszért kutatva – Én szerelmes vagyok . – lepődöm meg magam is a hirtelen jött ötleten - Igen! Szerelmes! Poooontosan erről van szó, kérem szépen. – dőlök hátra elégedetten a székben, és titkon reménykedem benne, hogy elhiszi. – Tudja, azért rontottam ennyit a korábbiakhoz képest, mert ööö… - agyalok – én Önbe vagyok szerelmes. Úgyvan. – hazudom lehunyt szemekkel, és inkább vállalom, hogy saját magamat alázom meg, minthogy az igazságot mondjam el.

Bakancslista harmincadik pont: „Vallj szerelmet egy tanárnak!” – Pipa.
Hát, nem így képzeltem a dolgot, de megteszi.
Mindenesetre pocsékul érzem magam.

Naplózva


Willow Fawcett
[Topiktulaj]
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 08. 30. - 17:31:12 »
+1


          Vannak olyan dolgok, amikre nem lehet felkészülni. Ilyen az, mikor a diákod szerelmet vall. Főleg úgy, hogy szinte köztudott, egy másik diákkal már összekötötted a sorsodat. De ne is menjünk ennyire előre. Mert ezt a sokk hatást még ki kell majd pihennem kicsit. De addig is nevetek még egy sort a reggelin, aztán hümmögök is, de ezt csak a hangulat oldásának tekintem. Nem hagyhatom, hogy komolyabb szerepet kapjon, mert akkor vége lesz annak, amiért Ms. Ipswicket idehívtam.
          - Nem vagyok zabkása rajongó, de az tény, hogy néha jól esik enni belőle. De most nem a reggelim a fontos. Ha erről szerettem volna csevegni, akkor nem hívom magát az irodámba.
          Egy kis dorgálás is hallatszik a hangomban. Szándékosan, hogy tudja, tényleg nem szórakozni hívtam meg. Azt majd talán egy későbbi partin. Mondjuk Valentin napkor. De megint kicsit elterelődött a gondolatom, jobb, ha visszatérek ide.
          - Nem, természetesen nem reménytelen eset.
          De még ha az is lenne, akkor sem hagynám annyiban. Nem addig, amíg a diákom azt nem mondja, hogy ő ennyivel megelégszik. Mert annyival többet úgysem tudok kiszedni belőle, mint amire ő képes. Vagy azt hiszi, hogy képes.
          - Tudom, hogy nem ennyire hülye, amit a korábbi dolgozatai is bizonyítanak. De ez még nem válasz a mostani dolgozatnak a teljesítményére.
          És igen, ekkor következik az, amire a legkevésbé vagyok felkészülve. Nyelek egy nagyot és érzem, hogy fülig vörösödöm. Hallottam már olyan pletykákat, miszerint néhány diák szívesen járna velem, de ezeket leginkább komolytalan tinédzser ábrándozásoknak gondoltam mindig is. De szembesülni egy ilyen vallomással, ez teljesen más érzés. Zavartan kezdem igazgatni a mellényem és az ingem nyakát.
          - Nos, Ms. Ipswick, ez… khmm… igazán hízelgő öntől.
          Gondolkodj, nem lehet ez az oka. Próbálom meggyőzni magam, és rávenni, hogy tényleg tegyem félre ezt a vallomást, de egyelőre nem tudok másra gondolni.
          - Kisasszony, én… tudja, hogy ez nem lehetséges? Hogy maga és én bármiféle kapcsolatot alakítsunk ki. Mármint másmilyet, mint a diák-tanár viszony…. Öhm… kapcsolat.
           Na, szépen vagyunk. Viszonyt mondok, mikor pont le akarom beszélni róla. Titkolnunk kell Minnie-vel is a kapcsolatunkat, nem lenne jó, ha esetleg még egy ilyen hír is előbukkanna. Végül hirtelen villan be egy kép, ahogy ott állok az igazgató irodájában. Minerva neve pont elég volt ahhoz, hogy eszembe jusson hol is vagyok, és aztán az is, miért nem lehet igaz az, amit Ms. Ipswick mondott. Mármint az ő ügyével kapcsolatban miért nem lehet igaz.
          - Csak az a baj, hogy a dolgozatai alapján mindig akkor romlott a jegye, mikor szünet következett vagy volt a dolgozat előtte. Ebből gondolom, hogy nem én lehetek ennek a rossz jegynek az okozója, hanem mindenképpen valami otthoni, illetve más iskolai probléma.
          Adok még egy esélyt annak, hogy önként elmondja az okát. Nem hiszem, hogy valami apróságról lehet szó. De akkor mégis micsoda? És meddig mehetek el úgy, hogy ne sértsem meg a diákomat? Összeszedem az utolsó két év dolgozatait és az RBF-ét is, és felé nyújtom.
          - Ezek alapján vontam le a következtetésem. A dátumok miatt biztos lehet benne, hogy nem tévedek. Azonban megértem, hogy ha nem akar beszélni róla. Ez esetben csak javasolni tudok néhány dolgot. Mint a különórák.
         Amik nem hiszem, hogy hasznosak lennének, mert nem arról van szó, hogy nem tud rendesen tanulni vagy elsajátítani a tananyagot. Türelmesen várok, és úgy látom, eljött az ideje a teának, ezért felállok és odamegyek a kis asztalhoz, majd egy csészével a diákom felé nyújtok.
 

Naplózva


Ava L. Ipswick
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 09. 21. - 20:57:19 »
+1

- Sejtettem, hogy nem erről lesz szó, pedig mennyivel jobb lenne! – suttogom félig ijedt, félig szórakozott hangon, de csak leplezni próbálom, hogy mennyire zavarban is érzem magam – Még a zabkása-receptem titkos összetevőjét is elárultam volna, de hát így... – teszem hozzá, csak hogy még tovább rontsam a helyzetet, már ha lehet egyáltalán mélyebbre süllyedni. Merlinre, Ava, mikor lettél ennyire ciki?!

Tekintetemet inkább az előttem heverő dolgozatra irányítom, mielőtt még valami hülyeséget mondanék. Lesújtó. Őszintén csalódtam magamban, azt hittem, hogy mindenre képes vagyok, ami a tanulást illeti, de úgy tűnik, tévedtem. Nem egyszerű azzal szembesülni, hogy bizony néha nekem sem ártana készülni egy-egy dolgozatra. Lehet, hogy nem is vagyok olyan okos, mint amilyennek anyám tart?

- Talán túlértékel, tanár úr. Talán épp a korábbi dolgozatok során volt szerencsém. Mi van, ha ez mutatja a valós képet? – kérdezem, és egy pillanatra elfog a sírógörcs. Szívem szerint kiszaladnék a helyiségből. Arcomra kiül a szomorúság, a hit teljes hiánya és a fáradtság. 

Az ezt követő pár perc olyan szürreálisan vetítődik le az elmémben, mintha egy lázálom kerített volna hatalmába. Vajon azt hiszi, megőrültem? Vajon büntetőmunkát kapok? Hirtelen végigszalad az agyamon, hogy talán nem kellett volna azt mondanom, hogy szerelmes vagyok belé, mert ennek komoly következményei is lehetnek. Mi van, ha eltanácsolnak emiatt? Haza nem mehetek, egyszerűen abban a közegben rövid időn belül megőrülnék, rosszabb esetben meghalnék. És sajnos, itt az utóbbi opció abszolút nem túlzás.

Hosszan nézem vörösödő orcáját, melengető, a tengerre emlékeztető kék tekintetét, zavart fészkelődését és hirtelen elfog a bűntudat. De nem tehetek mást, tartanom kell magam a sztorihoz.

- Hízelgő? Ennyit... Ennyit tud mondani? – mondom tettetett szomorúsággal a hangomban, miközben fejemet bánatosan lehajtom – Hát, megpróbálom valahogy elfogadni ezt a tényt. Bár nem tudom, hogy valaha is fel fogom-e tudni dolgozni. Igazán ideje lenne megreformálni ezt a konzervatív, előítéletes rendszert! A szerelem nem ismer határokat, nem igaz? Miért ne lehetnénk boldogak csak azért, mert merev szabályok ezt diktálják? Mi van az érzésekkel? Mi van, ha elutasítjuk a másikat, majd hosszú-hosszú idővel később kiderül, hogy magát a Nagy Őt szalasztottuk el? – szónokolok mérgesen, miközben annyira belelovallom magam az álcámba, hogy már-már őszintén el is hiszem, amiket mondok – Mi van, ha ezután sosem találjuk meg az Igazit, akárkivel is legyünk? – kérdezem már-már sírva. A legszánalmasabb, hogy amúgy tényleg így gondolom, csakhogy most nem ez a helyzet valójában.
Pedig mennyivel jobban szeretnék egy törött szívet, mint egy törött bordát.

Kell egy pár pillanat, mire sikerül megnyugodnom. Ekkor jön az újabb hidegzuhany és kezdődhet az újabb fejtörés: ennyire átlátszó lett volna a sztorim? Vagy ennyire alaposan utánajárt mindennek?

- Nem lehet, hogy inkább csak könnyen kiesek a ritmusból? A szünetek mindig elterelik a gondolataimat. – és ez igaz is. Csak éppenséggel azt hagytam ki, hogy miért.

Figyelem, ahogy felém nyújtja azt a nagy, vaskos paksamétát, amely az elmúlt időszak dolgozatait tartalmazza. Remegő kézzel veszem el, mert érzem a vesztemet.

- Tanár úr, mit szeretne hallani? – adom fel végül – Hogy nincs otthon minden rendben? Hát jó, tessék, semmi sincs rendben odahaza. Most örül? Megkapta a vallomást. – csattanok fel, de azonnal meg is bánom a neveletlen hangnemet – Elnézést kérek. Nem akartam megbántani, vagy tiszteletlen lenni. – suttogom megbánó arccal - Különóra? Mire gondol egészen pontosan? – húzom fel a szemöldökömet, miközben elveszem a teát.

- Ön is tudja, hogy nem az áll a háttérben, hogy nem tudok tanulni. – mondom lehajtott fejjel, s közben mutatóujjammal a csésze peremén körözök – Mondja csak... Megbízhatok Önben? – teszem fel a milliós kérdést. Hát tessék. Elérkeztünk az útelágazáshoz, a kérdés már csak az, hogy merre tovább.

Naplózva


Willow Fawcett
[Topiktulaj]
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 09. 23. - 11:29:50 »
+1


          Csak mosolygok, nem szeretnék már több szót pazarolni a reggelire. Mind a ketten tudjuk, hogy nem erről van szó, nem ez a legfőbb oka annak, hogy ma magamhoz hívtam. Bár egy egyszerű megbeszélésnek gondolom, fogalmam se volt, hogy egy nagyon különleges irányt vesz majd. És reménykedtem benne, hogy soha nem fog bekövetkezni a beszélgetés ezen részével, mert már akkor sem tudtam jól kezelni a helyzetet, mikor kiderült, hogy Mil ide jár, valószínűleg most sem menne. De mielőtt bármi másba még belemennénk, jobb, ha a kétségeket elküldöm melegebb éghajlatra.
          - Ms. Ipswick – kezdek bele egy sóhajjal. – Én megértem, hogy most kifogásokat keres, én is ezt tenném az ön helyében, de tanárként látom és tudom, hogy mi a helyzet. Önnek a korábbi dolgozatai azok, amik igazán jól mentek. Látom az órákon is, a beadott dolgozatoknál. Talán valóban túlértékelem picit, de nem annyira, ami magyarázatot adna arra, amiért idehívtam.
          Igyekszem megnyugtatni, hiszen azzal semmire sem mennék, ha felidegesítem. Csak saját magamnak ártanék vele még jobban. Most viszont észnél kell lennem. Egy ilyen történet ugyan lehet igaz, de most akkor sem ennek van itt a helye. Muszáj kitartanom amellett, hogy nem az iskolával vagy nem velem lehet összefüggésben a dolog, különben elsiklok majd több lényeges esemény felett. Nem tehetem meg, hogy valami olyasmit hagyjak kicsúszni a kezeim közül, ami ellen lehetőségem van tenni. Még egyszer nem.
          A szavaim mégsem jól fontolom meg, és ezzel megbántom a diákom. Talán mégis van igazság a mondandójában még akkor is, ha magát a problémát nem ez váltotta ki? Nagyot nyelek, mert bár tényleg hízelgőnek találom, hogy a tinédzserek között ekkora sikernek örvendek, azért észnél kell lennem.
          - Én… Nem így… - makogok egy keveset, de valójában fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom. Valamit mégis kitalálok, ami talán megnyugtatja. – Ms. Ipswick, ha valóban megtalálja az igazit, akkor ő is meg fogja találni magát. Az ember nem szokta csak úgy elhagyni azokat, akiket az életénél is jobban szeret. Higgye el nekem, voltam már harmadik fél egy örök szerelmi kapcsolatban. – Nos, valójában a pár pont akkor jött rá, hogy ők egymást örökkön-örökké, mikor a hölgy velem járt. Rövid kapcsolat volt. – És ha mégsem engedné a sors, hogy együtt maradjanak, akkor is van olyan, aki korban jobban passzol önhöz.
          Remélem ezzel legalább egy kicsit sikerül megnyugtatnom. Vagy legalábbis arra ösztönzöm, hogy a valódi okát mondja meg annak, miért romlanak a jegyei a szünetek környékén. Mindig akkor, sohasem a félév közepén például. Mert a ritmusból való kiesés nem éppen a legjobb kifogás annak ellenére, hogy lehet köze hozzá.
          - Elképzelhető, hogy a szünetek megzavarják valamennyire, de akkor sem ennyire.
          Ideje akkor teljes egészében elárulnom, hogy mit is tudok, és miért annyira felesleges ez az egész kifogás keresés. A dolgozatok ugyanis minden évben a szünetek idején a legrosszabbak. Mivel nem tudok róla, hogy az iskolával lenne valami gond, és a kollégáim óráján is felfedezhető némi romlás, csak arra tudok gondolni, hogy otthon lehet valami gond, amivel nem tud megbirkózni. De abban nem valószínű, hogy segíteni tudok. A családi gondok nem rám, hanem az igazagatónőre illetve az ide vonatkozó hivatalos szervekre tartozik.
          - Az igazat. Nem kérek több félrevezetést.
          Legalábbis nem ezekből az átlátszókból. Tudom, hogy mennyire nehéz itt az iskolában úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Én is ezt csináltam hét éven keresztül, és csak az tudta, hogy talán van valaki, aki ismerte a családom, a bátyáimat. Csak az első két évemben mentem haza karácsonyra, a tavaszi szünetben pedig soha. Felállok az asztalom mögül, mert úgy érzem innentől kezdve már nem tanárként, hanem barátként is szükség van rám. Odaülök mellé a másik székbe.
          -  Nem bántott meg, megértem, hogy így kifakadt. A családi helyzet nem éppen a legjobb téma, és valóban tönkre tudja tenni az embert. – Várok egy pillanatot majd belekezdek. – Tudom milyen, ha nem jó a légkör otthon. Az én családom sem éppen minta család, ezért a Roxfortos éveimben csak nyaranta voltam otthon. És fél éve volt, hogy utoljára bárkit is láttam közülük.
          Ez persze nem igaz, hiszen Gretával többször is találkoztam azóta, de ő a bátyám felesége, így szorosan nem tartozik a családhoz. Viszont ennek ellenére olyan számomra, mintha az anyám lenne. És ott van Esmé is, akivel az elmúlt nyáron találkoztam. Mesélte, hogy milyen jól alakulnak a dolgai, de aggódik egy csomó dolog miatt, amiknek még utána kéne járnom.
          - Tudom, hogy nem a tanulással van problémája, de a koncentrációt is lehet javítani egy kis gyakorlással. Illetve, ha a különóra alatt csupán beszélgetni szeretne, teázgatni és ettől megnyugszik, jobbak lesznek a jegyei, akkor nekem ez is megfelelő. A módszert ön dönti el, ami a legalkalmasabb arra, hogy visszakapja azt az önmagát, amit év közben szokott mutatni.
          Felhúzom a szemöldököm, mert félek, hogy túlságosan is meggyőztem arról, hogy valamit mondjon el, de nem biztos, hogy az jó ötlet. Jobb lesz, ha előbb azért figyelmeztetem.
          - Ms. Ipswick, mielőtt bármit is mondana valamit tudnia kell. Igen, megbízhat bennem, de ha olyan dolgot szeretne közölni velem, ami esetleg a hatóságokra is tartozik, akkor azt kénytelen leszek jelenteni az illetékesek felé. – Oké, ez volt a hivatalos válasz, akkor jöjjön a nem hivatalos.
– Másrészről viszont, ha nem szeretné beavatni őket, hajlandó vagyok diszkréten megoldani a helyzetet és megoldást találni a problémára. Attól függően mit árul el most nekem.
 
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 09. 23. - 10:24:27
Az oldal 0.172 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.