+  Roxfort RPG
|-+  99/2000-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Nyugati szárny
| | | |-+  Mugliismeret tanterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mugliismeret tanterem  (Megtekintve 302 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 08. 20. - 21:11:40 »
0



Apró, mugli osztályteremre nagyon hajazó helyiség, általános iskolából ismerős parafa faliújsággal, mozdulatlan fényképekkel a falakon. Kétszemélyes, összefirkált padok, kényelmetlen székek. Ide belépve tényleg a mugli világban érzi magát az ember.

FIGYELEM!
MEGKÉRNÉK MINDEN TANULÓT, HOGY FOKOZOTT  FIGYELEMMEL TARTÓZKODJON
A TANTERMEKBEN,AZ ISKOLA ÉPÜLETÉBEN EGYRE GYAKRABBAN TÁMADNAK RÁ
TANSZEREK, KISEBB BÚTOROK AZ EMBERRE.SAJÁT BIZTONSÁGUK ÉRDEKÉBEN
TARTSÁK A KÖZELBEN PÁLCÁJUKAT!
MCGALAGONY IGAZGATÓNŐ
Naplózva


Demelza Digby
Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 04. 29. - 07:40:45 »
+4

Mugliismeret óra

2000. április 29.


Míg a csokornyi késsel a kezemben ballagtam a tanterem felé, úgy éreztem, csodálatos nap ez a mai. Arcomon széles mosoly ült, s ha nem bandukolt volna mellettem egy roxforti egyen-konyharuhás, komoly képű házimanó (meg ha nem kötöttek volna némi balesetvédelmi szabályok a nálam lévő eszközök miatt), talán szökdécselek is néhányat. Így azonban ahelyett derűsen megszaporáztam a lépteim, hogy minél előbb a bezárt tanterem előtt szobrozó diáksereghez érjünk. A manó félig már futva követett kurta kis lábain, s a kezében tartott nagy kosárban imbolyogva egyensúlyozta a különböző dolgokat, úgy mint klopfoló, csontfűrész, kézi lángszóró meg egy nagy zsák cukor.
Alig vártam, hogy végre sor kerüljön erre a – nos, magamban inkább szakkörnek szerettem nevezni, nem órának. Nem kedveltem a hagyományos tanórákat, különösen nem egy olyan tapasztaláson alapuló tantárgy esetében, mint amilyen a Mugliismeret is. Akinek a családja varázstalan, annak nem mond túl sok újat az, hogy pusztán szóban visszahallja az otthona mindennapjait. És beszélhetek én az elvarázsolt nebulóknak arról, miért milyenek a varázstalanok és mit miért tesznek úgy ahogy… Ha nem élnek benne, nem tudják. Nem, a puszta szóból nem fogják átérezni igazán, milyen az élet varázserő nélkül. És nem is fogja érdekelni őket. Ebben a tapasztalás az izgalmas, nekem pedig feltett szándékom ma tenni azért, hogy mindahányan belekóstolhassanak a varázstalan életbe - akarom mondani, ételbe!
A diákok a bezárt ajtók előtt várakoztak, én pedig széles vigyorral köszöntöttem őket. A manó mögöttem egy lépéssel fékezett, aggodalmasan figyelte őket, s kissé helytelenítően billegette nagy füleit.
- Szép jó napot, kedveseim! – köszöntöttem őket. – Aki nem ismerne, Digby tanárnő vagyok, ő pedig itt a mai jobb kezünk, Dinky – biccentettem a manó felé, aki teniszlabda szemeit szemérmes tisztelettel lesütötte, s úgy motyogott el valami köszönés-félét, a kezében tartott kosár mögé húzódva. - Bizonyára kíváncsiak, miért nem foglalhattak helyet a szokásos módon a teremben, még mielőtt ideérek – böktem fél kézzel a zárt ajtóra. A kések (melyeket természetesen biztonságosan fogtam a másik kezemmel, a nyelüknél fogva, hegyükkel a föld felé mutatva) most halkan összecsengtek. – Nos, ez azért van, mert a terem némi átalakításon esett át. És azért is, mert új formájában be kell tartanunk bizonyos különleges balesetvédelmi szabályokat. Úgyhogy ne menjenek messzire, egyelőre maradjanak körülöttem! – tettem hozzá sejtelmesen kacsintva, majd feltártam az ajtót. A manó aggodalmasan pillantott a gyerekseregre.
A helyiség egyáltalán nem hasonlított semmiféle tanteremre. A padló le volt kövezve, a falakon csempe díszlett, függöny sehol se lógott. A padsorok helyett munkalapok és PB palackos gáztűzhelyek, valamint egy fagyasztó és egy vasüst kaptak itt helyet váltakozva, egy nagy U alakot formálva. A munkalapokon mindenféle nyers vagy hőkezelt növényi és állati részek, nagy üvegedényekben magvak, valamint szóró üvegekben színes porok, nyomózsákokban tiritarka krémek voltak kirakva. Minden munkalapon volt egy tányér is, benne némi gusztusos vagy kevésbé gusztusos mintaanyaggal.
- Dinky, volnál olyan kedves, hogy ami még hiányzik, azt kitennéd a helyükre? Köszönöm! – küldtem el a manót, aki azonnal intézkedett is, hamarosan helyrerakva a kosár tartalmát, meg a késeket. Út közben a fejét csóválta, és olyasmit motyogott:
- Nem helyén való ez, nem helyénvaló…
- Nos, üdvözlöm Önöket a varázstalanok boszorkánykonyhájában! Szerintem mostanra kitalálhatták, hogy a mai foglalkozás témája a mugli konyhaművészet lesz. Ennek keretén belül először egy elég egyszerű feladattal kezdünk – tesznek egy körsétát a teremben és megpróbálják megnevezni a kirakott, talán Önök által is ismert, de jellegzetesen inkább mugli ételkülönlegességeket. Mindenki egyet-egyet, legalább. Akinek ez túl könnyű feladat, mert sok tapasztalata van a témában, az hozzáteheti, hogy melyik étel melyik országból származik vagy miben különleges. Valamintígy húsvét táján ihletet kapva hoztam egy kakukktojást is; aki vállalkozó szellem, az megtippelheti, melyik az és miért – kuncogom, majd sietve hozzáteszem: - Oh, és egyelőre kérem, semmihez se nyúljanak! Mindent a szemnek és az orrnak! – Majd a nebulók élén elindulok, és körbevezetem őket.
Az első asztalnál nagyjából háromszög alakú, lapos, zsemleszín szeletkéket láthatnak, melyen vörös folyadék, néhány piros, magvas karika, ezek tetején sárgásfehér, kissé pirult réteg található. Felette fokhagymás-bazsalikomos illat terjeng.
A második asztalon kívülről sötétzöldnek tűnő tekercsek kapnak helyet, melyek fehér, szemcsés réteget és annak közepén némi színes darabkákat fognak körül. Enyhe moszat- és halszag terjeng körülöttük. A tálak mellé készített hozzávalók közül az egyik, egy elég nyersnek tűnő polipocska mászva nekiindul felfedezni a munkapulton található eszközöket. Dinky lélekszakadva rohan oda, hogy elvegye tőle a furcsa fapálcikákat, meg a sötétbarna folyadékkal teli üvegecskét, melyeket megkaparintott.
- Nos igen, ezt rendkívül frissen szokták fogyasztani – jegyzem meg vigyorogva-fintorogva.
A harmadik tányéron két pirult színű félgömb között rétegekben mindenféle növényi részek, valamint egy kissé szenes, vörösbarnára sült korong. Égett hús, zsír és fűszeres illatok lengik körül.
A következő pulton egy önfagyasztó mélytányérban pasztellszínű, kissé olvadt felületű gombócokat láthatnak a nebulók. Közelebb lépve enyhe, édes illatot és hideget érezhetnek.
Ennek szomszédjában egy kicsi, bájitalos üst-szerű, kívül kormos edény lóg egy állványról. Ebben vörös folyadék található, melyben mindenféle sárga, narancssárga és szürkésbarna darabkák, valamint néhány pirosas korong úszkál. Paprikás illata van, alatta parázsló fahasábok ropognak és erősen gőzölög, bugyog, láthatóan nagyon forró.
- Maradjanak távol a pattogó parázstól, ha kérhetem! És azoktól is – figyelmeztetem a nézelődők sorát, s az újabb asztal felé mutatok, ahol változatos alakú, magas üvegpoharakban rétegelt folyadékok pompáznak a szivárvány minden színében. Némely pohárban kis esernyő kap helyet, másokban női alakot formázó hosszú, neonszín keverőpálca.
A hetedik kihelyezett tál nem kerámiából van, hanem valamiféle sötétbarna, édes illatú, morzsálódó anyagból, melyet piros és fehér, fényes felületű, aprólékos máz díszít. Ebben a tálban kisebb figurák, nyuszik, csibék, virágok és elnyújtott ovális, cifrán kidíszített tojásformák vannak, ugyanilyen anyagból, ugyanilyen módon díszítve. Ezeknek egész egyszerűen olyan édes, fűszeres illata van, mint a Karácsonynak, bár a motívumok egy másik ünnepre emlékeztetnek...
Az ez utáni mintaanyag meglehetősen egyszerűnek tűnik a többihez képest. Halványsárga, nagyjából tenyérnyi, dundi félkörök. Enyhe, vaníliás-lisztes illatuk van. Az éles szeműek észrevehetik, hogy az egyikből a félhold csücskénél kilóg egy kis cetli sarka
Az utolsó előtti asztalon üvegpohárkák vannak, tele halvány sárgásbarna krémmel. A tetejük aranybarna, kesernyés-égett, rendkívül édes és vaníliás illatú. Mellettük ott virít a kézi lángszóró.
A legutolsó munkalapon kis, csokoládébarna téglák sorakoznak. Édeskés, kissé tejes, kissé parfümös illatúak, mint a frissen mosott ruhák, és apró, lila virágdarabkák vannak bennük.
- Válasszanak egyet, és halljuk megfejtéseiket, származási helyeiket és minden egyebet, amit érdekesnek vélnek róluk! – biztatom őket csibészes vigyorral.

(Reag határidő: május 4. szombat éjfél
Következő tanári reag:  május 6. hétfő
Ételválasztás reagsorrendben! kacsint)
Naplózva

Patrick McFly
Hollóhát
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 04. 29. - 11:49:18 »
+2

Mugliismeret óra



Sietve mentem a mugliismeret tanterem irányába. Az óra kezdetéig még jócskán volt időm, de szeretek az elsők között vagy éppen legelsőként megérkezni egy tanórára. A terem ajtaja zárva volt, de ez számomra egyáltalán nem volt meglepő, hiszen még meglehetősen korán értem oda. Az órán valójában meg sem kéne jelennem, de számomra a tudás jutalom, ráadásul anyám is biztosan örülne, ha ragadna rám valami a muglik világából, ha már otthon úgyis mugliszerű életet élünk. Habár jó pár dolgot már így is kénytelen voltam édesanyám hóbortja miatt megtanulni, de úgy hiszem a muglik világa egészen furcsa, sőt őrületes, viszont szerintem nincs olyan élő ember, aki mindent tudna róla. A diákok serege is apránként gyarapodik, s a korábban csendes folyosó hangosan zsibong a diákok locsogásától. Eközben én tekintetem az ajtón tartom, mintha csak így a szememmel szuggerálva ki tudnám nyitni. Néha a folyosó két vége felé is pillantok, de a tanárnőnek se híre se hamva, s az ajtó zárva marad. Általában már az óra előtt be szoktak engedni minket a terembe, így ezért is furcsa. Ha nem volnának itt diáktársaim azt hinném, hogy eltévesztettem az időpontot.

A diáksereg hirtelen rendeződni kezd, s megpillantom a mindig derűs, kissé talán dilis, de rendkívül aranyos Digby professzort.
- Jó napot Digby tanárnő! – köszönök illendően, ahogyan azt a tanórák előtt szokás.
A tanárnő bemutatja házimanóját, aki segítségére lesz az órán, majd nem várt választ kapok a korábban megfogalmazódott kérdésemre, hogy miért is van zárva az ajtó. A válasz kissé felcsigáz, hiszen kíváncsi vagyok miféle átalakításon esett át a tanterem. Tudom, hogy ha a tanárnőről van szó, akkor nem csak némi bútormozgatásra kell számítanom, mivel a tanárnő nem fél elmenni egészen a végletekig. Talán ezért is olyan izgalmasak a tanórái, hiszen mindent saját magunk által is megtapasztalhatunk, s ez sokkal biztosabb tudás, mintha csak a könyvből olvasnánk. Az ajtó lassan nyílt, s én próbáltam lábujjhegyen állva minél hamarabb bepillantást nyerni a terembe. A terembe érve körbenéztem, s lehajtott fejjel, csalódottan mondtam ki gondolataimat.
- Egy konyha…
Azonban figyelemmel kísérem a tanárnő szavait azzal kapcsolatban, hogy mi lesz ezen az órán a feladatunk. Talán nem lesz ez akkora kihívás számomra, mivel otthon csak mugli étkeket eszek, s néha olvasok is ezekről, illetve édesanyám is gyakran megemlít egy két érdekességet, hisz úgy sokkal finomabb az étek, ha tudunk róla ezt-azt. A kakukktojás hallatán viszont egyből felcsillan a szemem, hiszen a kakukk tojását bármikor felismerném, bár nem igazán értem, hogy miért hozott ide ilyet a tanárnő, talán valamelyik kultúrában ezt szokták fogyasztani. El is indulunk szépen sorjában az ételek mellett, s egy jó párat felismerek, ám olyan is akad, amelyről csak megközelítőleges sejtésem van. Az összes ételt és italt végignézve elgondolkodom, hogy melyiket kéne választanom, azonban ez nem tart sokáig, mivel az ételek között ott van egyik nagy kedvencem is, így hamar jelentkezni is kezdek. Ha felszólít a tanárnő, akkor bele is kezdek mondandómba, illetve az általam választott ételhez lépek.
- Ez egy hamburger – mutatok a hússal és zöldségekkel megpakolt szendvicsre. – Úgy tudom az Egyesül Államokban fogyasztják előszeretettel, szinte már egy jelkép. Azonban a világ szinte minden táján fogyasztják, mivel viszonylag egyszerű elkészíteni, gyorsan kész van és nagyon finom, illetve laktató. Habár rendkívül hizlaló. Két, kissé megpirított hamburger buci közé tesznek zöldégeket, ketchupot, majonéz, mustárt, sajtot és persze a legfontosabbat a sült, daráltmarhahúsból készülő fűszeres húspogácsát, ami inkább emlékeztet egy korongra, mintsem egy pogácsára.
A tanárnőre pillantok, hogy megerősítse tudásomat, s hogy segítséget kapjak, ha esetleg kihagytam volna valamit.
Naplózva




Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 05. 01. - 09:03:59 »
+1

Mugliismeret
~ Kajacsata hadművelet ~


2000. április

***

Nem gondoltam volna, hogy tényleg ott fogok állni a Mugliismeret tanterem előtt gyülekező diákok tömegében. Azaz igazság, hogy a Legendás lények óra után már bármit bevállaltam volna, akár azt is, hogy Mugliismeretből minden eddigi tananyagot megtanulok pár hét alatt az RBF-re, csak hadd adjam le azt az órát. Salamander piszkálódása helyett, szívesebben választottam volna Digby professzor érdekesnek tűnő óráit. Persze egy nagyrészt muglik lakta városban nőttem fel, ahol az embernek szinte elkerülhetetlen volt, hogy ne találkozzak egy-egy szokásukkal. Viszont, ami a lakhelyemet illette, egy külvárosi kis rész volt, ahol csak a Pye család varázslókból álló rokonsága élt, így nem igazán értek közvetlenül a varázstalan ingerek.
Amint megjelent a tanárnő, követtem befelé a többiekkel. Végig nézve a helyiségen egy konyhává alakított tanteremféleség lehetett. Emiatt egy kicsit aggódtam, mert bár az anyám varázsló módszerekkel dolgozott a konyhában, a heves természetemet ismerve, nem igazán szerette, ha éles dolgok közelében vagyok.
– Nos, ez azért van, mert a terem némi átalakításon esett át. És azért is, mert új formájában be kell tartanunk bizonyos különleges balesetvédelmi szabályokat. Úgyhogy ne menjenek messzire, egyelőre maradjanak körülöttem!
Nem mentem túl messzire. A tekintetem persze nem a tanárnőre szegeztem, sokkal inkább a kisebb tömeget fixíroztam, akik az ingyen házpont reményében jöttek el az órára. Az érdekelt, hogy itt van-e esetleg Marga vagy Sophie – akivel a legutóbb sikerült magunkat kisebb bajba keverni közös erővel. Örültem volna egy kis társaságnak, aki lehetőleg nem Wenlock vagy a barátnője… vagy akit a barátnőjének akar. Fogalmam sem volt miként áll a dolog, általában igyekeztem elkerülni az őrültjét. Azt hiszem, még mindig meg van róla győződve, hogy valahogy ártani akarok neki. Persze észre sem vette, hogy általában ő provokálja ki az indulatosabb reakciókat. Legutóbb is ő ütött engem a Nagyteremben, teljesen ok nélkül. A Mungó Elmeosztálya biztosan tártkarokkal várná, ha tudomást szereznének a szellemi állapotáról.
– Nos, üdvözlöm Önöket a varázstalanok boszorkánykonyhájában! Szerintem mostanra kitalálhatták, hogy a mai foglalkozás témája a mugli konyhaművészet lesz. Ennek keretén belül először egy elég egyszerű feladattal kezdünk – tesznek egy körsétát a teremben és megpróbálják megnevezni a kirakott, talán Önök által is ismert, de jellegzetesen inkább mugli ételkülönlegességeket. Mindenki egyet-egyet, legalább. Akinek ez túl könnyű feladat, mert sok tapasztalata van a témában, az hozzáteheti, hogy melyik étel melyik országból származik vagy miben különleges. Valamintígy húsvét táján ihletet kapva hoztam egy kakukktojást is; aki vállalkozó szellem, az megtippelheti, melyik az és miért. – Digby professzor megint megszólalt, így rápillantottam. – Oh, és egyelőre kérem, semmihez se nyúljanak! Mindent a szemnek és az orrnak!
Követtem a tanárnőt. Szerencsére egy cseppet sem voltam éhes, hiszen az óra előtt egy marék gumicukrot toltam be a képembe. Az egy időre eltelített és igazából némi hányingert is keltett. A gyomrom azonnal felkavarodott, ahogy az ismerős illatokat összekeveredve megéreztem a teremben. Nem kellett volna tele zabálnom magam mielőtt idejöttem, hiszen már a Faliújságon is egyértelmű volt, hogy ilyesmi lesz a feladat.
Az első ételt azonnal felismertem. A háromszögek… láttam már ilyet egy hatalmas reklámplakáton vagy legalábbis nagyon hasonlót. A többit aligha ismertem volna fel, mivel anyám is a varázslókonyha általános fogásait szokta elkészíteni. Még azt is megfigyeltem a nyáron – végtelennek tűnő szobafogságom idején –, hogy folyton a Szombati Boszorkány saját szakácskönyvét bújja.  Így, mikor végre meg lehetett adni a megfejtést, én jelentkezés nélkül bekiabáltam: – Azt ott pizzának hívják és ha jól tudom olasz… – Mutattam a megfelelő irányba. – Anyai ágon olasz származású vagyok és már láttam ilyet a nyaralásaink során.
Még büszkén ki is húztam magam, remélve, hogy ezzel legalább egy pontot szerezek. A kezeimet is bedugtam a talárom zsebébe, nehogy valami rosszat találjak csinálni, amiért majd aztán Digby is megbüntet. Nem akartam megint egész nyáron szobafogságba kerülni. Igazából jobban szerettem volna kirándulni Héliosszal vagy Margával.
Aztán persze McFly enyhén tudományos kifejtése jött valami szendvicsről, ami leginkább a Foltozott Üstben kapható sárkányburgerre hasonlított.
– Hé, McFly, te mindent tudsz? – kérdeztem kissé gúnyos nevetéssel. – Az mi? Ha megsúgod, adok egy marék gumicukrot… persze olyat, amit még nem nyalogattam össze. – Böktem a parázs fölött rotyogó valamire. 
Naplózva


Demelza Digby
Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 05. 06. - 07:43:15 »
+3

Mugliismeret óra

2000. április 29.




Elégedetten figyeltem, ahogy a felismerés felcsillan a diákok éhes tekintetében. Ebben a témában az a jó, hogy minden embert érint, akár rendelkezik mágikus erőkkel, akár varázstalan. Ha a világ egy más országát látogatjuk meg, akkor is jó eséllyel mivel kezded az ismerkedést? Természetesen a helyi konyhával. Így járt Mr. Pye is, elmondása alapján.
- Így van, ez valóban pizza! Jó az emlékezete, Mr. Pye, és valóban, ez jellegzetesen olasz étel, bár mára a világ nag részét meghódította, mivel feltétek szempontjából rendkívül jól variálható. Legutóbb még csokoládésat is láttam - kalandozom el egy pillanatra, majd gyorsan folytatom. - De az autentikus olasz pizza paradicsomos alappal, és sajttal készül. Bár ez talán a legelterjedtebb olasz fogás, de sok remek étel származik még onnét, igazán csodás, hogy egy ilyen kiemelten jó konyhájú vidéken nyaralhat. A helyes válasz pedig három pontot ért a házának - mosolyogtam a fiúra, majd tovább indultunk a kihelyezett ételek között.
Elégedetten bólogatok McFly válaszát hallván. Népszerű ételt választott, nem is kérdés, talán az egyik leginterkontinentálisabbak egyikét.
- Részletes válasz volt, Mr. McFly, ezzel öt pontot szerzett a Hollóhátnak - díjazom a megszólalást, majd tovább haladunk.
Míg az újabb ételféleségeket fedezzük fel, fél füllel hallom a mardekáros fiatalúr következő megszólalását is. Felvont szemöldökkel, érdeklődve pillantok feléjük, és megvárom, mi lesz ebből. Nem aggódom különösebben, épp csak annyira tartom rajtuk a szemem, hogy galibát azért ne okozhassanak. Barátságosan meglapogatom Mr. Pye vállát, s még amíg nem figyel, Mc Flyra kacsintok.
- Nyugalom, uraim, lesz még lehetőség pontokat szerezni! Ne egymást kóstolgassák, akkor nem marad hely a tananyagnak - javaslom határozott mosollyal, aztán tovább vezénylem a csapatot. Kicsit később még hozzáteszem:
- A kakukktojás, vagyis a sorból kilógó mintát még egyébként sem találtuk meg, pedig van egy a sorban, ami igazából nem is étel, és bizonyára sok pontot ér a felfedezése - kuncogom, és biztatóan nézek a fiúkra, hátha az óra során kedvük támadna ezt a turpisságot kiszúrni.

- Miután mindenki megnevezett legalább egy ételt, kérem, álljanak is oda valamelyik szimpatikus mellé. Ne lökdösődjenek, csak szép sorban! Ha már nem maradt szabad hely, csatlakozhatnak valakihez, de kettőnél többen ne válasszanak egy fogást! Továbbra se nyúljanak semmihez, különösen a tűzhely gombjaihoz, a gázpalackokhoz, a késekhez, a… Na szóval semmihez. Még – teszem hozzá aggasztón vigyorogva, és megvárom, amíg a nebulók egymás után, sorrendben elfoglalják a helyüket.
- Most, hogy ilyen szépen elhelyezkedtek, mondanám a következő teendőket. Ugyebár a varázstalanok ételei semmivel sem kevésbé változatosak, mint a mieink, sok az átfedés is. De amit mi egy pálcaintéssel elintézünk, az számukra kicsivel körülményesebb, kezdve a hozzávalók gondos kiválogatásával. A munkapultjaikon a tányéron lévő ételekhez szükséges hozzávalókat találhatják, és ezeken kívül még néhány másikat is – a feladat az lenne, hogy kiválogassák a felesleges alapanyagokat. Alaposan megnézhetik az összetevőket, szagolhatnak, tapinthatnak, akár hallgathatnak is – torpanok meg egy pillanatra, és megrázom az egyik asztalról felvett fémszínű gyöngyökkel teli üveget. A várttal ellentétben az nem fémesen cseng, hanem zizgő, halk hangja van. Letekerem az üveg fedelét, kiveszek néhány szemet, majd jóízűen elropogtatom: - Náluk sem minden az, aminek látszik. Nem vagyok vashiányos, ez csak cukorgyöngy – teszem hozzá, aztán jól szórakozom azokon a diákokon, akik szörnyülködnek a megjegyzésen.
– Ez a másik üveg viszont… – rázok meg eg ugyanolyan tartalmú, de erőteljesebb csörgést hallató tárolót. – Na ezt ne ropogtassák, amennyiben minden fogukat meg kívánják tartani. Úgyhogy a kóstolással óvatosan. Egyébként semmi sem mérgező (nagyon), de van… Amihez érett ízlés kell – bökök most a rotyogó bogrács melletti munkalap felé, melyen egy tál ártalmatlannak tűnő, miniatűr pirospaprika is virít a sok egyéb hozzávaló mellett. Megborzongok, és csodálom, hogy nem gyullad fel az asztal attól, hogy ez a tálnyi „méreg” rajta van.
Nem ez az egyetlen hozzávaló, ami vegyes érzelmeket fog kelteni bennük. Kíváncsian várom, hogy fogják a porcukrot megkülönböztetni a liszttől, az algalapot a spenóttól, raknak-e a hamburgerbe a szalamandra húsból (remélem, nem, az eredmén igen tüzes volna), vagy, hogy milyen ízű fagylaltot eredményezne, ha belekevernék a fúriafűz helyes kis fehér virágait a készülő desszertbe. Ha nem raknak macskapaprikát vagy mandragóra ujjat a gulyásba, akkor elképzelhető, hogy az ehető lesz, de akkor sem történik semmi, ha a mézeskalács embert varangyszemekkel fogják díszíteni gumicukor helyett. A créme brulé remélhetőleg a vaníliától lesz sárga, és nem az odakészített parafadugós üveg feltűnően kellemetlen szagú tartalmától. A szerencsesüti összetevőit tényleg nem bonyolult kiválogatni, de ha valahogyan kígyótojás kerülne bele, majd később korrigálunk. És akkor még csak néhányat említettem a legjobb cselek közül, mert bár a koktélok mellé alkoholt nem készítettem egyik üvegbe sem, a díszítést illetően remélem, szemfülesek lesznek a delikvensek, egyik-másik esernyő ugyanis igazából csinosan felöltözött bólintér. kor
- Jó szórakozást! A válogatásra öt percet kapnak. Különös figyelemmel járjanak el, ha nem akarnak később kellemetlenségeket – teszem hozzá egy sejtelmes kacsintással, és biccentek Dinkynek, aki sietve átfordítja az ablakpárkányon álló homokórát, majd füleit morzsolgatva, idegesen figyeli a nebulók ügyködését. Ha letelik az idő, úgyis kikorrigálom, ami nem jó helyre került.



(Reag határidő: május 12. vasárnap éjfél
Következő tanári reag:  május 13. hétfő
(Ételválasztásban a reagsorrend dönt, a hozzávalókkal kapcsolatban lehet kreatívnak lenni, míg nem követel emberéletet a végeredmény! kacsint
! kacsint)

Naplózva

Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 05. 10. - 19:49:35 »
+1

Mugliismeret
~ Kajacsata hadművelet ~


2000. április

***

Miért van az, hogy McFlynak ez is sokkal jobban megy nálam? Meglehet mugliszületésű, sosem kérdeztem rá, hiszen nem voltunk különösebben barátok. Néha-néha találkoztunk persze a Nagyteremben vagy éppen a könyvtárban – ahová én csak aludni járok –, de már csak a korkülönbség miatt sem igen találkoztunk más órákon. Ez a Mugliismeret persze kivétel volt. Én ugyanis a szórakozás, de nagyobb részt kíváncsiság miatt érkeztem. Tudtam persze, hogy már valószínűleg késő lenne órát váltani, a nyakunkon volt az RBF és muszáj lesz Salamandernek bizonyítanom. Ez persze lehetetlen, így legalább egy vizsgámat T-vel fogom elvégezni. Szánalmas.
Digby professzor bíztatása nem javított a hangulatomon, sem azon, hogy tisztában voltam a képességeimmel. Egy nagyrészt muglik által lakott városban éltem, ám az mégis kevés volt ahhoz, hogy mindent tudjak róluk. Világ életemben varázslók között voltam. Az ő életmódjukat tapasztaltam meg.
Óvatosan húzódtam közelebb a pizzához a következő feladatra. Annak azonban jobban örültem volna, ha nem kell hozzányúlnom az alapanyagokhoz. Azonban nem sok ember volt jelen, akit ismertem vagy legalábbis kellően jóviszonyban lettünk volna ahhoz, hogy közösen mocskoljuk be a kezünket ezekkel az ételekkel. Enni szerettem, de főzni nem igazán volt kedvem… időnként persze benéztem odahaza a konyhába, mikor anyám az ebédet készítette, csakhogy lopjak magamnak egy pár finom falatot.
– Náluk sem minden az, aminek látszik. Nem vagyok vashiányos, ez csak cukorgyöngy. – Erre a mondatra pillantottam csak a tanárnőre, ugyanis mellettem többen elborzadtak és megrökönyödött nyögést követően, sugdolózni kezdtek.
Megláttam az üvegcsében csilingelő gyöngyféléket, amik közül egy-két szem már Digby professzor szájában eltűnt. Csak egy fintorra futotta tőlem. Ezután néztem a következő üvegre, arról még annyira sem tudtam megállapítani, hogy micsoda. Mindenesetre olyan megnyugtató tények is elhangoztak, hogy nem mérgező semmi. Ránézésre ezt nehezen hittem volna el.
– Pizza alapanyag… – magyaráztam végig nézve az alapanyagokon, ám számomra semmi sem tűnt olyannak, ami beleillet volna. Anyámtól csak egy dolgot tudtam biztosan: jó tészta nélkül bármilyen feltét is van rajta, nem lesz finom. Olasz lévén rajongott mind a mugli, mind a varázslókonyháért Itáliában. Akárhányszor arra jártunk elrángatott minket a kedvenc éttermeibe.
– Jó szórakozást! A válogatásra öt percet kapnak. Különös figyelemmel járjanak el, ha nem akarnak később kellemetlenségeket.
Megrökönyödve pillantottam fel a tanárnőre. Az arcára persze az volt írva, hogy szerinte teljesen normális ez az öt perc és biztosan meg fogjuk találni a hozzávalókat. De mégis hogyan? Még életemben nem készítettem semmilyen ételt… és őszintén szólva nem is terveztem, hogy felveszem a kedvenc szórakozásaim közé.
– Öt perc? Remek… a sót legalább felismerem… – motyogtam és magam elé húztam a legkisebb tálban lévő, fehér, kristályos anyagot. Abban biztos voltam, hogy ez kell a pizza elkészítéséhez, na meg a tésztához liszt is. De hogy mi mást kell bele vagy rá vagy mellé tenni, hát arról ötletem sem volt.
Két lisztnek látszó fehér valami is volt. Végül mindkettőbe beledugtam egy-egy ujjam – a jobb és bal kisujjamat – és aztán külön-külön az ajkaimhoz emeltem őket. Persze abban csak reménykedhettem, hogy így majd felismerem a szerintem szükségesnek vélt hozzávalót. A jobb ujjam édes volt, mintha cukorba nyúltam volna. A bal azonban furcsa, száraz íz volt, amitől csak fintorogni tudtam.
– Baszki… ha ez nem méreg, akkor… – Kidugtam a nyelvem, hogy fehér ingem ujjával törölgessek végig rajta. Reméltem, hogy valaki beugrik mellém és kisegít, mert egyre inkább közeledett az öt perc vége.
Naplózva


Patrick McFly
Hollóhát
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 05. 10. - 21:23:46 »
+1

Mugliismeret óra



Örömmel tölte el, hogy tudásommal ma sem hagytam cserben házamat, s egyelőre nem több, mint öt ponttal gazdagítom a Hollóhátat. A szorgalmas munkámnak bizonyára meg lesz a gyümölcse, s bár nem állunk valami jól a pontversenyben, azért talán, esetleg még az idén is elnyerhetem az iskola első címet. Pye szavaira csak a szemeimet forgatom, s kissé sértődötten fordulok el tőle. Persze már megszoktam, hogy cikiznek, mert sok mindenben járatos vagyok, illetve egyéb dolgok miatt is, azonban igyekszem nem foglalkozni az ilyen emberekkel. Őszintén szólva nem ismerem igazán Pyet, csupán látásból, illetve ezt-azt hallottam róla. Persze mondhatnám, hogy sok mindent elárul egy varázslóról, hogy éppen melyik házba tartozik, de mint eddigi ismeretségeim alapján az iskolában kiderült, hogy ez nem minden esetben van így. Hiszen Montrego ott volt az elsők között a Roxfortban, akit igazán barátomnak gondoltam, s ő is mardekáros, de mindemellett nagyon rendes. Tanárnő szavait hallgatva, viszont  új értelmet nyer a kakukktojás fogalma, s máris egyre kíváncsibb leszek, hogy akkor mégis, melyik étel az, amelyik nem is étel. Azonban a feladattal kell foglalkoznom első sorban. Egy gyors kör után ki is választom az ételt, ami nem más, mint a mézeskalács. Talán meglepő, hogy nem a hamburgert választom, de őszintén szólva egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy jól tudnám kiválogatni az összetevőket, főleg nem öt perc alatt. Mellesleg a karácsonyi szünetben, mindig sütünk anyával otthon mézeskalácsot, ez afféle családi program, hisz mikor anya gyerek volt, akkor ugyanezt csinálta a családjával. Habár még így sem biztos, hogy nem keverem össze az alapanyagokat, de ez persze attól függ, hogy mennyire vagyok bátor bevetni minden érzékszervem.
- Akkor biztos, hogy kell méz…
Körbenézek az asztalon, s két üveget is találok, amiben sárgás színű anyag van. Az egyik ragadósnak tűnik a másik pedig egészen folyékony. Beleszagolok a folyadékot tartalmazó üvegbe, de az egész teljesen húgy szagú, így orromat befogva zárom le az üveget, majd félre teszem. Akkor talán cukor is kellhet, azt könnyen felismerem, s egy kis bödönben meg is találom, azonban a biztonság kedvéért megkóstolom, s még szerencse, hogy így tettem. A fogaimat majd darabokra törték az apró, édes kristály szemek.
- Sziklacukor…
Kiköpöm a cukrot, hisz jól ismerem, mivel egy igencsak kegyetlen, s leginkább tréfákhoz használt anyag ez, mint pont úgy néz ki, mint a cukor, csak éppen elrághatatlan. Egy rövid keresgélés után végül megtalálom a rendes cukrot is és a hamisat félre teszem. A következő hozzá való a liszt, amit egy kis zsákban meg is találok. Ez után a tojás jön, amit egyből ki is szúrok, azonban egy kis tálon rengeteg féle tojás van kirakva. Többek közt egy igazi kakukktojás is, amit azonnal a talárom zsebébe is rámolok, majd elveszem az egyszerű tyúktojást, s a többit díszeset pedig félre rakom. Végül már csak egy dolog kell, a fűszer, ami megadja azt az egyedi ízt és illatot a süteménynek. Valami barnás por szerű anyagot szoktunk a tésztába rakna, de semmit ilyet nem találok, így elkezdem végig szaglászni az összes alapanyagot, ha még van időm, s akkor egy hosszúkás üvegcsében meg is érzem az illatát a barna pornak, de csak különböző faháncsok vannak benne. Szinte az összesnek barna a belseje, s az illatuk is kissé mézeskalácsos, de az egyiké különösen az, így azt veszem el, a többit pedig félre rakom.

Naplózva




Marga Destain
Griffendél
*


A pimasz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 05. 11. - 22:13:57 »
+1


k a j a k é s z í t g e t ő s d i
2 0 0 0 0 4

Amúgy nem szokásom késni. Eskü. Ez most valamiféle totális véletlennek a műve. Magam se tudom, hogyan is következett be, de egész egyszerűen bekövetkezett. Pedig nem is valami kötelező óra dologra haladok. Immáron szaladva a folyosón. Hanem olyasfélére, ami érdekelt, érdekel. Mert most komolyan? Hát kinek jut eszébe olyan, hogy egy halom túlkényeztetett lökedék iskolásnak mugli sütés-főzést tartson? Már amennyiben persze igazak az iskolában széles körben terjedő pletykák. De hát általában véve igaznak szokott minősülni a legnagyobb részük. Főleg azok, amik ekkora nagy jelentőséggel bírnak. Úgy fest még mindig van, aki nem áll túl szívélyes módon a mugli témákhoz. Legalábbis kisebbfajta lázadás tört ki az óra miatt azok körében, akik ezt valamiféle vészjósló változó világ jelnek fogták fel. Bénák. Na, mindegy. Menőséges. Nekem ez a lényeg. Kár, hogy azokról az órákról, amik nem ilyen jelentőségűek, két percet se szoktam késni, erről meg sikeredik egy csomót. Ez van, ha a sikerül Hóborcot megszégyenítő módon egy halom festékbombával feldekorálni a Griffendélbe vezető folyosót. Onnan meg aztán már csak fél lépés volt egy kellemetlen találkozás Friccsel... Naná, hogy már megint TE Deastain. Hiába bizonygattam, hogy mindez véletlenül történt. Mert biza úgy volt. Nem direkt dobáltam el őket. A Főzőcske után a műterembe akartam csalni Nolant, hogy egy hatalmas vásznon próbáljuk ki milyen műalkotást is lehet így összehozni. De most már csak négy lapul a táskámban. Az eredeti tizennégy helyett. És mellette ott van egy beutaló is Demelzához, hogy kiossza rám a következő büntetőmunkámat is…

- Elnézést a késésért! – Robbanok be a terembe és hirtelenjében úgy, ahogy voltam tátott szájjal csak bámultam körbe. – Azta… - Csúszott ki a számon a totálisan nőies megállapítás, úgy teljesen ártatlanul. Kéremszépen én kislány koromban láttam utoljára konyhát belülről. Azt a mindenki által ismert, kopttszürke máguskonyhát, benne egy készséges házimanóval. Legközelebb Nolanéknél jártam a konyhához. De az sem volt épp ilyen. És ott se mentem ténylegesen be. Csak úgy láttam, a szemem sarkából, hogy létezik. Ez meg. - Azta… - Mondom újra, majd végre a tanárnő felé fordulok. – Elnézést. – Mondom egy sóhaj közepette, miközben átadom a Fricstől kapott pergament.
Most, hogy látom miről maradtam le, még inkább sajnálom. Szóval, csak ledobom táskámat Nolanéhoz, aztán szomorú képpel és léptekkel a fiúhoz is lépek. – Mi a feladat? – Kérdezem tőle, miközben látom, hogy valami fehér porral teli tálat nézeget. – Gondolom az a só. – Bököm meg a vállát. – Mi kell még? Mit kell csinálni? – Nézek értetlenül, de közben azért felkapok egy tál apróra vágott zöld növényt, majd egész egyszerűen megkóstolom. – Pfujj. Ennek olyan íze van, mint annak a mugli fogkrémnek, amit együtt vettünk. Borzalom… - Mutatok a tálra. De igaziból még mindig fogalmam sincs róla, mit is készítünk. – Segítenél, hogy segíthessek? – Kérdezem, de inkább fogom és random egymás mellé pakolok egy halom dolgot, amiket nagyjából felismerek. Rakok Nolan fehér porai mellé egy másik zöld levelet, ami nem a fogrém ízű. Paradicsomot, de azt is csak azért, mert felismerem. Valami lila gyömölcsfélét, hasonló a tökhöz, csak kisebb. És nagyjából ennyit. – Gondolom nem édességet csinálunk. – Kérdezem és egy nagy tál húst is begyűjtök biztos, ami tuti.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 05. 12. - 08:46:51 »
0

 
Varázstalan boszorkánykonyha

2000. április



Nem is akartam menni erre az órára. Igazából békés lyukasórámat azzal töltöttem volna, amivel általában szoktam, és csak barangoltam volna a kastélyban, hogy felfedezzem az érdekes részeket. Az orrom vitt végül a helyes útra, csapatmunkában korgó gyomrommal, melyek így nyíl egyenesen csaltak a megfelelő irányba. Épp láttam Margát bevágódni a mugliismeret terembe, s a nyíló ajtón túl megláttam a paradicsomot… Képletesen és valóságosan is, mert az ételtengerben valóban láttam a helyes, piros bogyókat is. Nagyot nyeltem, és a bejárathoz somfordáltam, majd mikor láttam, hogy a helyzet egyetlen résztvevője se emberevő, gyorsan bevetettem magam én is.
- Elnézést a késésért – néztem bűnbánóan a tanárnőre, és reménykedtem benne, hogy nem hajít ki a vétség miatt; de nem úgy nézett ki.
Az világos volt, hogy oda kell állni egy asztal mellé, de hogy el tudjam dönteni, melyik finomságot válasszam, körbe kellett rohannom. Közben próbáltam megfékezni gyomrom dühös oroszlánhoz hasonlatos, morgó hangját. Legszívesebben rávetettem volna magam a prédára, de azt sejtettem, hogy a dolgok végeztével erre lesz majd alkalmam.
- Ez is finom, az is de guszta… - Az egyik asztalnál döbbenten torpantam meg. – Oh, öh, hát Evyne néni ezzel otthon fürdeni szokott, mi nem esszük meg, na mindegy… - Végül kikötöttem a szerencse sütiknél, mert ezek szerintem a világ legszórakoztatóbb ételei.
Leselkedtem egy cseppet, hogy a többiek mit csinálnak, és abból úgy sejtettem, hogy hozzávalókat válogatnak a főzéshez.
- Oké, szuper, egyszerű feladatot választottam – hálálkodtam magamban, és érzékszervi vizsgálattal összeválogattam azokat, amikben biztos voltam. A lisztet mondjuk meg kellett kóstolnom, mert volt ott még néhány másik fehér por is – gondolom semmi törvénybe ütköző, bár ezen a ponton az volna csak az igazán epikus szerencse süti. De nem, ezt még őrült Digbyből se nézem ki. Szóval tyúktojás,  vaníliaaroma, porcukor (ez islehangolóan hétköznapi és ártalmatlan összetevő) került a tálamba, illetve mivel a néni gyakran mondogatta, hogy amibe cukor kell, abba egy csipet só is, és fordítva, ezért ezt is tettem bele egy keveset. Aztán a kihelyezett fehér krémek közül félretettem a lábkrémet és a fehér temperát, és megkaparintottam magamnak a vajat. Ja, és persze néhány papírcsíkot is elővettem, majd vigyorogva tervezgetni kezdtem, milyen hülyeségeket fogok papírra vetni.

Naplózva


Demelza Digby
Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 05. 13. - 22:35:21 »
+1

Mugliismeret óra

2000. április 29.



Összedörzsöltem a kezemet, és lestem, mit hoznak ki ebből a nebulók. Nos igen, nem adtam sok segítséget, de az ételek java részén látszott, mit tartalmaznak. Mondjuk a tésztafélék ebből a szempontból nehézkesebbek, ez igaz, de érdekes módon azoknak is lett gazdája. Ahogy ide-oda kíváncsiskodtam a serényen dolgozó diákok között, egy-egy hozzászólással is illettem némely megoldást.
- Jó technikával szúrta ki a lisztet, Mr. Pye! – jegyeztem meg vidáman, mikor is láttam, hogy épp a megfelelő üvegre bámul.
- Remekül halad, Mr. McFly, látom vigyáz fogaink épségére! – kacsintottam az említett felé.
Míg sorok között grasszálok, beesik még két hölgyemény is.
- Elnézem, kedveseim, felőlem akár csak enni is beugorhattak volna, de jó, hogy most jöttek! Keressenek egy szimpatikus fogást, és válogassanak kedvükre! – intek feléjük, aztán átfutom a kezembe nyomott papírt.
- Jaj, Marga, szép, hogy igyekszik megszínesíteni az iskola életét, de választhatna erre valamely kevésbé kirívó módot is. Nos, a részleteket megbeszéljük az óra után - sóhajtom, majd a dolgomra sietek – ugyanis a sushik asztalán lévő némely nyolclábú hozzávalú úgy döntött, kiválogatja önmagát, mi több, a saját felszeleteléséhez szükséges kést is megkaparintotta, s rendkívül ügyesen a szökés mezejére lépett vele, le a pult oldalán. Visszatereltem hát a bútor tetejére, és miután óvatosan lefegyvereztem, leborítottam egy tállal. Akkor fordultam vissza, mikor már az új résztvevők is egészen magukra és a feladatra találtak.
- Destain kisasszony, igazán lelkesítő fogást hoz nekünk itt össze! Mondhatni mindent bele! – jegyzem meg elismerőn mosolyogva, aztán gyorsan végignézek a kikészített dolgokon. – Eddig remekül haladnak, de valamiféle élesztő még elkellene a tésztába – ha lehet, ne egyszarvú-vért használjanak, nem szeretnénk a kellemetlen mellékhatásaival bajlódni – tettem hozzá kacsintva.
- Miss Harpell, ugye alávetette valamilyen érzékszervi vizsgálatnak azt a vaníliaaromát? Nem szeretnénk kellemetlen meglepetéseket, igaz-e? – kérdezem jelentőségteljes pillantást lövellve a nevezett hozzávaló felé.
- Nos, az öt perc eltelt, és meglehetősen jól állunk, de hogy ne feküdje meg gyomrunkat a végeredmény, az ételekhez található receptkönyvet a munkapult alatti tárolóban találják. Ezt érdemes fellapozni, és önellenőrzést tartani a hozzávalók terén, illetve nézzék át alaposan a készítés menetét is! Mert ezután jön a legizgalmasabb rész, az ételek elkészítése – jelentem be, közben rajta tartom szememet a diákokon, hogy mindenki figyel-e.
- Minden étel, melyet választottam, a készítés valamely mozzanatában rendkívül  különleges technikát (de varázs nélkül megvalósítandó) , ügyességet, kreativitást vagy leleményességet igényel. Ha végigfutották a recepteket, halljuk ezeket, még mielőtt nekifognak a készítésnek! – biztatom őket.
- Mivel a következő fázis fokozottan balesetveszélyes, megkérek mindenkit, hogy ügyeljen a forró felületekre, óvatosan bánjon a tűzhellyel és a sütővel. Dinky és én is szívesen megmutatjuk a használatát, ha valaki igényli, és szükség esetén segítünk az ételekkel kapcsolatos bonyolultabb technikákkal is, de nyugodtan segíthetnek egymásnak, ha a saját dolgukkal könnyen-jól haladnak. A késekhez nincs sokkal több hozzáfűzni valóm, mint amennyi Lumsluck professzornak van bájitaltanon. Legyenek körültekintőek, egyeseket talán meg fogok lepni, de a mágusvér egyetlen mugli ételreceptben sem szerepel alapanyagként, legalábbis a népszerűbbekben biztos nem – jegyzem meg, s közben eltöprengek, vajon fordítva is így van-e ez. Ijesztő, de nem vagyok olyan biztos benne, mint szeretnék. Megrázom a fejem.
- Nos, akkor lássuk, hogy működik ez a gyakorlatban! Daraboljanak növényi és állati részeket, dobáljanak masszákat és korongokat, tekerjenek, keverjenek, öntögessenek, hajtogassanak és díszítgessenek! És tudják, ezúttal sincs varázslat, hacsak a mágikus szeszély közbe nem szól! – figyelmeztetem őket játékosan, bár a mosoly némileg enyhül az arcomon, mikor szemem sarkában mintha megmoccanni látnám a klopfoló kalapácsot. A szemem káprázott, vagy most nem a rendkívül friss polip tehet arról, hogy a vágódeszkák arrébb kerültek a munkapulton. Vállat rántok, és azt gondolom, képzelődtem, vagy az egyik elkóborolt, koktélesernyőnek öltöztetett bólintér fitogtatta ott észrevétlen erejét. Ha mégsem így van… Nos, a diákok, Dinky és én majd megoldjuk valahogy.
- Nagyjából egy óra áll rendelkezésükre, természetesen Dinkyvel körbejárunk majd segédkezni, ahol arra szükség van. Az elkészült műveket meg is fogjuk kóstolni, úgyhogy mindenki igyekezzen követni a receptet, mert egyrészt én az értékelés okán kénytelen vagyok mindenből mintát venni, és nem óhajtok ételmérgezés által ilyen fiatalon elhalálozni – jegyzem meg színpadias derűvel. – Másrészt mint tudjuk, egyszer mindenki megeszi, amit főzött, Önöknek is kötelessége ez, ha mást nem is muszáj megmérgezniük – kacsintok újból. Aztán arrébb lépek, mert egy magányos mokkáskanál halad el előttem, méghozzá kukacmászásban, halk csikorgással. Felkapom és zsebre vágom. Jobb lesz résen lenni, attól tartok. Elinalok, hogy én is belevessem magam a munkálatok támogatásába.


(Reag határidő: május 19. vasárnap éjfél
Következő tanári reag: május 20. hétfő
A receptkönyvek, melyeket a pult alatt találtok, egyszerű, alap mugli recepteket tartalmaznak, a továbbiakat rátok bízom. Szakirodalmat igény esetén bárki kérhet tőlem PM-ben, ha nem talál megfelelőt!
Nyugalom, a teremben uralkodó szeszély emberéletet nem fenyeget, de azért „megkavarhatja” a dolgokat egy kissé! Dinky közkincs, lehet igénybe venni a segítségét, mielőtt igazán bedurvulnának a dolgok! kacsint )
Naplózva

Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 05. 18. - 12:05:14 »
+1

Mugliismeret
~ Kajacsata hadművelet ~


2000. április

***

Marga Destain… késni ugyan nem szokott, így az furcsa volt, de a megállás nélküli beszédből még ezek után is sikerült beazonosítanom, hogy ő az tényleg. Ha valaki ugyanis a bőrébe bújt volna, hát az bizonyára nehezen tudta volna kivitelezni a levegő nélkül hadarást. Azt hittem, legalább annyit kinéz belőlem, hogy a sót felismerem, de nem… még azt is kommentálnia kellett.
– Segítenél, hogy segíthessek? – A kérdésre megforgattam a szememet, mert úgy éreztem, hogy a végtelen szövegelés még ennek ellenére sem ért véget. Így magamhoz húztam valami piros szószt – természetesen a fehér porok beazonosítása után –, erre ugyanis konkrétan emlékeztem, hogy láttam már pizzán. – Gondolom nem édességet csinálunk.
Felemeltem a kezem, hogy ne folytassa már a beszédet.
– És most vegyél levegőt is… – Mondtam vigyorogva. – Tudod, kicsit nehéz úgy válaszolni a kérdésedre, hogy utána hadarsz tovább.
Beledugtam közben az ujjamat a piros szószba és ellenőriztem, hogy nem marja-e azonnal szét a bőrömet. Szerencsére inkább hűvös érzést éreztem, ami biztató volt, hiszen nyilván nem fogja tönkretenni senki gyomrát. Azt már inkább meg sem említettem, hogy Digby professzor igazán mellékelhetett volna valami alapreceptet… mert anélkül még a szükséges hozzávalókkal sem voltam tisztában.
– Pizzát sütünk. – A számhoz emeltem a szószt és óvatosan, a nyelvem hegyével megnyaltam. Fanyar, paradicsomos íz volt, amibe egy kevés fűszert is tettek. – Ez lesz az a szósz, amivel meg kell kenni a tésztát… – Állapítottam meg. Annyit azért tudtam az olasz konyháról, hogy jó esetben mindenbe kerül valami paradicsomos dolog.
– Eddig remekül haladnak, de valamiféle élesztő még elkellene a tésztába – ha lehet, ne egyszarvú-vért használjanak, nem szeretnénk a kellemetlen mellékhatásaival bajlódni. – Közben érkezett némi jó tanács Digby professzortól is. Mivel elég jó voltam bájitaltanból azért az unikornisvért felismertem. Apám nem egyszer mesélt róla. Tehát azt a fiolát óvatosan félre toltam. Csak ezután néztem némi pánikolással Margára.
– Mi a szar azaz élesztő? – Súgtam felé a kérdésemet, majd a pult fölé hajolva megpróbáltam végig nézni, hogy mégis mi a fenéből választhatunk. Csak reménykedtem benne, hogy Marga jobban tudja nálam a dolgokat… mégis lány… náluk szokás, hogy segítenek otthon a konyhában. Biztosan látott már hasonló alapanyagokat.
Végül Digby és a letelt öt perc oldottam meg az ügyet. Kiderült, hogy van receptkönyv az ételekhez, én pedig azonnal előrángattam a tárolóból, nem nagyon érdekelt az sem, hogy lefejeltem a pult szélét, mert olyan hevesen hajoltam le. A homlokomat masszírozgatva dobtam a könyvet a hozzávalók sokasága közé.
– Kezdhette volna ezzel… – Magyaráztam, de közben hagytam, hogy Marga irányítsa egy kicsit az eseményeket, míg púp nem nő a fejemen.
Aztán persze a szokásos biztonsági utasítások következtek, amire elvigyorodtam. Eszembe jutott a legutóbbi Bájitaltan óra, amikor is az egyik hátsó asztalnál felrobbant egy egész üst. Senki sem sérült meg, de Lumpsluck majdnem infarktust kapott és megemelve a hangját közölte: „Fiam, ezért két hét büntetőmunka!”
– Te érted ezt? – kérdeztem, mikor megnéztem a szakácskönyvet. – Morzsolja össze az élesztőt a liszttel… melyik is az élesztő?
Reménykedtem benne persze, hogy Marga átveszi ebben az irányítást, de ha nem, akkor közelebb húztam magamhoz a keverőtálnak kinevezett nagyobb méretű edényt. Közelebb húztam a sót, a vizet és mindent, amit a recept említett és be kellett azonosítanom.
– Nyújtsuk ki... – Olvastam tovább, mikor valami tésztaszerűség kezdett összeállni.
Naplózva


Marga Destain
Griffendél
*


A pimasz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 05. 19. - 15:50:56 »
0


k a j a k é s z í t g e t ő s d i
2 0 0 0 0 4

Hát jó… Sóhajtok egyet, mikor Digby elveszi tőlem a papírom. Remek. Most kivételesen véletlenül történt az eset. Nem akartam én semmi rosszat, senkinek. Vagyis, hát nem kivételesen történt ez, mert igen velem mindig ez történik… És most mégis számíthatok egy újabb büntetőmunkára. Tudom, hogy a tanárok többsége már messzemenőkig nem hisz nekem. Pedig ártatlan vagyok, nagyon is… Különben meg olyan szép, színesen a fal, nem értem miért nem hagyják kidekorálni. Legalább azokat a részeket, amiket nem újítottak fel… Mint azok a csupasz mugli házfalak, ahova megengedik, hogy nagy festményeket készítsenek. Azok egy része kifejezetten mutatós. Nem értem ebben az épületben miért nem lehet bevetni valami ilyesmit. Néha úgy érzem, hogy a muglik csak fejlődnek és fejlődnek, mi meg leragadtunk valahol egy másik században. Még az előző előttiben talán. És akkor persze még mi mondjuk, hogy fejlettebbek vagyunk… Okké…

Na, de azt hiszem akkor legalább nekem nem kéne leragadnom ott. Ha már az iskolai falfestés és a tanári karunk nagy része meg is tette. Ugyanis az a gyanúm, hogy Nolannek itt és most kellek. Még, ha a kapkodásommal és a folyamatos beszédemmel azt hiszem egy időre meg is akasztom az órai teljesítményét.
- Oké. Szóval pizza. Értettem főnök. – Lendítem a karom tisztelgésre, hogy aztán újra elszaladjak és megint valami hús félét meg valami fűszert szerezzek az ételünkhöz. Nem sűrűn láttam pizzát az életemben, de az tuti, hogy nem édesség, lévén hús van rajta meg fűszerek, meg ha jól tudom paradicsomos szósz. És itt konkrétan ki is merült a tudományom. kerek, felszeletelik, van rajta piros szósz meg szalámi karikák és pont. De, hogy hogyan is készül… Jó kérdés.

- Ne haragudj Nolan, de fogalmam sincs. Otthon a házimanónk főz. – Grimaszolok egyet, miközben én magam is érlelgetem az az élesztő kifejezést. Gyanús, hogy nagyon-nagyon fontos összetevője lesz az ételnek, mivel a tanárnő külön felhívta rá a figyelmünk. – Oké. Te keresd meg azt a szakácskönyvet. – Mutatok afelé, amerre sejtem az okosítókat. – Én addig utánajárok ennek az élőizé dolognak. Élezs, élesztőnek. – És már indultam is, hogy legjobb tudásom szerint összenyaljak mindent, amit határozottan el tudok képzelni ételben. Találtam is egy kocka rondaságot, elsőre méregnek tűnt, de szerintem egy méregnek se lehet ilyen borzasztó íze. Na meg gyanúsan a csomagolás is sejtetett valamit a kilétéből.
- Íme. Élesztő. – Fintorgok, mert a nyelvemen még mindig ott érzem nem csak ennek, de ezer más dolognak is az ízét. – Végigkóstoltam egy halom dolgot gyorsan. Tuti hányni fogok… - Jeleztem, hogy számíthat efféle balesetekre tőlem, tudjon róla, az a jó. Aztán persze kezemet a búbjára nyomtam. - Te meg kivel küzdöttél meg ezért a könyvért? - Még mindig ellenállhatatlan volt. Ebben nem volt semmi újdonság. Amikor tehettem hozzáértem, szinte alig vártam mindig, hogy egy kicsit beszívhassak az illatából. Kár, hogy ez a konyhai illatorgia most elnyomja. Sóhajtok is egy aprót bánatomban, majd megpróbálok koncentrálni.
- Akkor. Összemorzsol. – Jegyzetelek fejben, miközben öntöm a tálba az alapanyagokat és nem cicózva azonnal gyúrom is, ami akad. – Te adagold a hozzávalókat én megpróbálom elérni, hogy összeálljon vagy mi… - Olvasok bele a receptbe, majd a totál összeragadt, tésztás ujjammal Nolan felé nyúlok. – Úúúúúú. Itt a téééésztaaa szöööörrrrny. – Mondom búgó, ijesztőnek tettetett hanggal, de persze hamar elnevetem magam. – Oké. Nyújtsuk. – Helyeslek, majd egy laza mozdulattal az asztalra csapom az összegyúrt tésztát, ami persze azonnal oda is tapad, meg közben így folyni is kezd mindenfelé, de nem úgy, mint egy folyadék, hanem pontosan úgy, mint valami mindent bekebelezni készülő szörny. Mikor némiképp lapossá válik, a nélkül, hogy hozzáértem volna Nolanre vigyorgok. – Ez kész. Mi a következő pont?
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: Tegnap - 09:15:17 »
0

 
Varázstalan boszorkánykonyha

2000. április




Nem lett volna szabad ilyen éhesen betévednem ide. A vajjal keveredő porcukor édes, tejszínes illata megcsavarja az orromat, s szinte húz magával a tál felé. Még jó, hogy a papírokat már megírtam, mert lehet, előételnek elfogyasztanék néhányat, ha nem sajnálnám őket. Remélem a tanárnő nem veszi észre, hogy némely cetlire igencsak illetlen dolgokat írtam. Vigyorogva hajtom össze az utolsót, s körbelesek, vajon kinek jut majd ez a válogatott disznóság. Remélem lesz annyi esze, hogy az a valaki nem újságolja el hangosan a tanárnőnek. Na, majd meglátjuk, legfeljebb azt mondom, hogy a Szeszély műve.
Mugli születésű lévén ez is egy olyan terep, ahol nincs lemaradásom. Evyne néni mindig is remekelt a konyhában, varázstalan módra szintúgy, mint mágikusan. Bár nem kedvelte a varázslatos világot, ami jó, az jó, s a lángnyelv whiskeyt művészi módon integrálta például a csokitortába. Bár már nem igazán számítunk családtagnak, mivel Karácsonykor megmondta nekem, hogy ha a varázsvilághoz akarok tartozni egészen, akkor fel is út, le is út, azért a hagyományaiból a hasznosakat megőrzöm. Ezen vezérelv mentén, mikor Digby prof nem figyelt, átnyúltam a szomszédos munkapultra, és a koktélokhoz kikészített vízszínű, szúrós szagú italt fű alatt magamhoz vettem. Szerencsesüti rummal, á la Mira!
A tésztával magával egyébként nem volt gond, egyszerű vajas sütikeként kezeltem. A receptkönyv is világos utasításokat adott, bár a sütőnél elidőztem egy keveset, mert nem találtam a gáznak a gombját.
- Elektromos, kisasszony! Csak benyomja a gombot, és beállítja a kívánt hőfokot - cincogta a mellettem elloholó Dinky.
- Köszönöm! - hálálkodtam. Hamarosan langyosabb lett körülöttem a levegő, ahogy a sütő működni kezdett.
Mondjuk a tojásfehérjét elválasztani a sárgájától, meg felverni mágia nélkül igencsak idegőrlő feladatnak bizonyult. Egyszerre küzdöttem a megvalósítással, s közben próbáltam nem sárgájában úszni.
- Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy van varázserőm - dünnyögtem félhangosan, és kétszeres vehemenciával estem neki a kézi habverővel az alapanyagnak. Amikor már fehér és fényes krém volt, nem pedig undi és folyós, akkor hozzászitáltam a porcukrot, a fűszereket, a vajjal kevert rumot és végül a lisztet. A sütőpapírt szépen beszabtam a tepsibe, aztán egy kanállal elkezdtem kis köröket formálni a tésztából, s óvatosan elegyengetni a sík zsírpapírra.
Hamarosan a földön guggolva elégedetten néztem a sütő üvegajtaján át, hogyan illatoznak és pirulnak a kis sütitésztácskáim. Nem kell nekik sok, csak öt perc. Öt percre voltam a sikertől, mikor beütött az első baj.
Halk csipogás ütötte meg a fülem. Először azt gondoltam, valakinek az ételéhez még túl nyers a csirkehús. Csak hogy ez egész vékony, viszont hangos és közeli csipogás volt. Gyanakodva kúszott fel tekintetem a sütőről a munkapultra, ahol is elszörnyedve bámulhattam bele egy sárga kiscsibe édes és végtelenül buta szemeibe. A kis jószág meredten bámult ostoba tekintetével a semmibe, és újból csipogott. Két másik is megjelent mellette ott, ahol a tojássárgájás tálnak kellett lennie, és azok válaszolgattak neki.
Lassan, óvatosan egyenesedtem fel.
- Sziasztok, pipik - próbáltam nyugodt hangon, végtelenül halkan beszélni, s közben segélykérőn pillantottam körbe. - Jó kis pipik, aranyos pipik, nyugi, kis pipik...
 Volt ott vagy tíz kiscsibe (pedig szerintem én csak három tojást használtam), és egyre többen lettek. Mindig megjelent még egy, ha valamelyik csuklott egyet. Egy szempillantás alatt annyian lettek, hogy nem fértek el az asztalon, ráadásul nekiálltak elfogyasztani a szerencse-cetliket is.
- Pipipi! Marad! Ül! Lécci...- próbáltam őket csitítani, de nem sok sikerrel. Miután elfogyasztották a papírcsíkokat, rajta a szerencsés üzenetekkel, elkezdtek leugrálni a pultról, és felfedező útra keltek a teremben.
- Segítség - leheltem suttogós sikítás-szerűen, az apró, tollas horda tagjaihoz hasonló hangon, és elszörnyedve figyeltem, amint Dinky, kezében egy jó torony mosatlan edénnyel, átbucskázik az egyik kis pipin. Az sárga tollbombaként pukkant szét, s pusztulása közben az egyik szerencse-üzenetet csipogta: A tojás volt előbb és aztán a tyúk, mert reggelire rántottát eszünk, ebédre meg grillcsirkét!
Hát lehet, hogy nem ezt kellett volna a papírra írnom. Becsuktam a számat, s most már csak guvadó szemekkel, gyászos némaságban figyeltem, amint teljesen elszabadulnak a sárga, pelyhes kis tyúkeszűek. Még mielőtt a szitát felkaptam volna, hogy azzal eredjek a nyomukba, még halk kattintással kikapcsoltam a sütőt. Talán a sütik megússzák a Szeszélyt is, meg engem is...

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.105 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.