+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Birtok
| | | | |-+  Kviddicspálya és környéke
| | | | | |-+  Az új kviddicspálya
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az új kviddicspálya  (Megtekintve 1633 alkalommal)

Miron Welch
Tanár
*****


A repülésfan

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2019. 01. 20. - 10:03:11 »
+5



REPÜLÉSTAN


Nem, igazán nem kérek túl sokat. Legalábbis azt hiszem. Bár a bemutatóm után végignézve az arcokon egyáltalán nem vagyok már ebben olyan bizonyos. Pedig többségében ügyes banda. Képesek rá, én valójában ezt nagyon is tudom. De ahhoz, hogy meg tudják csinálni bizony nekik is el kell hinniük, hogy vannak elég jók hozzá. És sajnos néhányukról tudom, hogy inkább ez az elhiszem dolog megy nehezen és nem a gyakorlat. Mindegy. Amit lehet azt én megteszem, legalábbis kifejezetten figyelek rá, hogy ne romboljam le még jobban az önbizalmukat. Bár ja, olyan eset is van, ahol épp némileg csiszolni is kell, mert viszont egy kicsit túl sokat kapott a jóból, adhatna másnak is. De nem baj. A diákok is emberek, amire furcsamód most kényszerülök rájönni. Sokáig a kviddics körüli burokban éltem, ahol csak válogatott emberek jelentek meg és most furcsa, hogy új kollégákkal együtt, bizony egy új korosztályt is ki kell ismernem. Mert embernek ugyan emberek, de nagyobb eséllyel próbálják kinyírni magukat önként és dalolva, mint a felnőtt réteg. Veszélyesek… Épp ezért is aggódom kicsit minden órám alkalmával az épségükért, mert ez nem egy könnyű sport, de eddig nem volt fővesztés.

Mindenesetre komoly arccal sétálgatok a diákok között, hogy ott lehessek lényegében mindenhol és láthassam, amit látni kell vagy épp nem kéne, de hasznos.
Például Gauthiert, aki némiképp megkésve bukkant föl a többiek között, azt is a személyiségéhez híven némileg vidámabban, mint társai. – Örülök, hogy megjöttél, de ez attól még pontvesztéssel jár. – Jelentem ki komolyan, majd a seprűk felé mutatok. – Onnan válassz magadnak egyet! És kezdheted a gyakorlatot!
Aztán Pye felé nézek. Kicsit távolabbról, hogy ne hozzam zavarba, így is nehezen mennek neki a feladatok, nem kell még egy ellenőr is a feje fölé. Persze látom, ahogy elrontja a mozdulatsort és elég csúnyán beüti magát. Odasietek és önkéntelenül érintem meg a fejét, hogy ránézzek minden rendben van-e. – Mehetsz kicsit magasabbra. – Jelentem aztán ki neki, mikor látom, hogy jól van. – Menni fog ez, ha nem találkozol a talajjal meglesz a lendületed is.
Persze Destain most is ott áll mellette, mint számtalan más óránk alkalmával. Ez a lány valami személyes testőr lehet. Nem, amúgy mindenki arról pletykál, hogy csak fülig szerelmes. De ilyen ez a tinédzserkor. Azt hiszem. Mindenesetre a lány kifejezetten ügyes, csak a magasság hiányzott neki is, de ez korrigálható. – Minden jó, de nálad is a magasság nem volt rendben. Emelkedhetsz kicsit.
Harpellt elnézve gyanús volt, hogy őt még eddig nem láttam az órámon. Akkor meg most mit keres itt? És még azt is késve? Hümmögtem egyet magamban, de ezt a dolgot majd óra után beszéljük meg inkább. Mindenesetre látom, hogy próbálkozik, ami azért értékelendő, még ha némileg sután is teszi azt. – Harpell! – Harsogom a nevét. – Egy helyben végezzük a gyakorlatot és kapaszkodunk a kezünkkel is! – Jelentem ki komolyan, de aztán odamegyek mellé és megmutatom neki újra, hogy mit kell csinálni. – Így. Próbáld újra!
Wattle incidense után megnéztem a seprűt, amit használt. Ugyanolyan, újonnan gyártott, tesztelt és repülésre érvényesített darab volt, mint a többi, amit most kaptam apám seprűgyártó műhelyéből a Welch manufaktúrából. Szóval nem igazán tudom, hogy mi lehetett a probléma. – Ezzel a seprűvel semmi gond nem volt Wattle. – Vonom meg a vállam a lányhoz lépve, mikor már feladatát teljesíti. – Szóval máskor ne morogj rám, mert az nem épp méltó egy fiatal lányhoz és a háztársai sem fogják értékelni a pimaszságért levont pontokat. – Teszem némileg helyre, csak jelezvén, hogy még mindig én vagyok a tanár. – Amúgy ügyes. A gyakorlatot jól megoldottad. – Teszem hozzá, sokkal, de sokkal kedvesebb hangon, mert hát azért mégiscsak inkább ez volnék én.
Végre Merel... Még jó, hogy vannak ilyen diákok, mint ő. Akikre az ember csak azért figyel, hogy le ne maradjon, amúgy összességében nagyon is tehetséges. – Tökéletes! – Kiabálom oda neki, majd eszembe jut, hogy általában pont ő az, aki seprű nélkül érkezik. Vélhetőleg nincs neki. De lehet, hogy ennek utána kérdezek, és ha így van, akkor nem sokáig marad már így…
Wenlock is könnyű eset. Szerencsére azon diákok közé tartozik, akik rajonganak a kviddicsért, így nem kellett külön bemutatnom neki is a gyakorlatot. – Jó lesz! – Kiáltom oda neki. – Már csak a szépítést kell gyakorolni. – Mosolyodom el. – A repülés egy szép sport, nem hanyag fiatalok seprűn lógása. Ja, és örülök, hogy nem fulladt meg, de ettől ez még pontlevonás…
Jegyzem meg némi viccelődéssel a hangomban, majd kisétálok a diákok elé, hogy jól látható legyek mindenki számára.

GYAKORLÁS

- Úgy látom, ez már menni fog! Ha nem a saját erőnkre bízzuk magunkat, hanem a seprű mágiájára, akkor még könnyebb lesz a visszafordulás. De ezt gyakorolni kell! Szóval most jön a mozgás közben végrehajtott mozdulatsor. – Jelentem ki, majd elkezdek végigmutatni a pálya hosszabb szélén. – Sorakozzatok fel megfelelő helyet hagyva egymás mellett, majd mehet a gyakorlat oda-vissza! Minimum tízszer, de nem baj az se, ha többször. De előtte mutatom! – Felpattanok a seprűmre és nekiindulok a pályának széltében, hogy a közepénél gyorsan csináljak egy lendületes lajhárlógást le és szinte azonnal föl is, hogy aztán kecsesen megérkezzek a pálya másik végébe. – Így. – Harsogom messziről, majd visszarepülök közelebb a diákokhoz. – Kellemes, nyugodt tempóban kell elindulni, először inkább lassabban, aztán a hetedik kör körül már lehet kicsit gyorsítani is. Aztán nagyjából a pálya közepén fordulás, visszafordulás és végül a megérkezés. Nincs kifejezett magasságkorlát, de szeretném ha pár méternél feljebb senki se menne. Feladathoz készülj! – Megvárom, amíg mindenki elhelyezkedik valamerre. – Mehet!  - Kiáltom aztán el magam, én meg készenlétben a seprűmön figyelem az eseményeket.



Az órán való megjelenés kötelező!
Az órán való részvétel
+10 pontot ér,
az óra elmulasztása
-10 pontot. Késés -5 pont.

Az reagok beküldésének határideje: január 26.
Következő tanári reag érekzése: január 27.


Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2019. 01. 20. - 20:55:48 »
+2

Hallgattam a segítőkész csoporttárs és a professzor jó tanácsait, és jó alaposan megfigyeltem a nekem szánt külön bemutatót. Olyan hálás voltam, hogy elfelejtem szóvá tenni: Nekem talán egyszerűbb lenne, ha kézenállásban meg kellene tartanom magam felett a seprűt a lábammal és kész. Ilyen módon szerintem félpályáig el is jutnék úgy, hogy a kezemen lépegetve haladok. Ó, milyen szerencsésnek éreztem magam, amiért van tapasztalatom mindenféle akrobatikus dologban! Kár, hogy a seprűvel való kapcsolatom eddig a porseprésben és az alkalmankénti imitált lég-gitárszólókban merült ki. Úgyhogy összességében a túlélésre utaztam - de azért az adrenalinlöket, ami ezzel a röpködéssel járt már sokkalta jobban esett, mint az iménti lóhalálában rohanás.
Megköszöntem az instrukciókat. Most sikerült úgy felülnöm a seprűre, hogy az lényegében meg se moccant. Remek egyensúlyérzékemre és az eligazításra hagyatkozva kezdtem kitapasztalni, hogy is működik ez. Szép óvatosan felszálltam a megfelelő magasságig, lefordultam, majd ugyanolyan vigyázva vissza, és puhán landoltam a földön. Csak egy lopott pillantást vetettem a hívogató, nyílt pályára. Végigsöpört a gondosra nyírt gyep felett a fagyos, januári szél, én pedig erősebben fogtam meg a nyelet, nehogy a seprű kitalálja a gondolatomat, és nekilóduljon.
A következő feladat jelentősen feladta a leckét nekem. De hát végére is ezért voltam itt, hogy bizonyítsak és hogy valamilyen formában újra "nyeregben" érezzem magam - és nem pedig azért, hogy jól beégessem magam a többiek előtt, hogy annyira se tudok repülni, mint egy mugli kisgyerek a hintáról.
Eloldalogtam a csatasor legszélére, hogy mindenkitől biztonságos távolságot tartsak és ne legyek úgy szem előtt. Azért mielőtt átvetettem volna a lábam a nyél felett, még egyszer eljátszottam a kézenállós gondolattal - de aztán lemondtam róla, mert hosszú lett volna azért úgy az a tíz kör. Meg hát mindenki egymás mellett ment. Meg hülyén is néztem volna ki.
Elkezdtem hát én is, úgy rendesen. Legalábbis elszántam magam rá. Felszállás szép lassan, majdnem egy helyben emelkedve egy kellemes, nem túl hajmeresztő magasságig - ez eddig megvolt. A többiek gondolom már nekiindultak, de én ezen a ponton már csak a saját dolgomra figyeltem, és nem akartam kapkodni (vagyis akartam, csak tudtam, hogy nem volna célravezető).
- Óó, légy jó kis seprű - tátogtam, aztán finoman előre dőltem, mert az előbb már megtapasztaltam ennek a hatását (és ugye a segítőkész hetedéves említette is... Sara? Igen, azt hiszem, így hívják. ) Nagyjából olyan észvesztő tempóban indult el a seprű az óvatos mozdulattól, hogy egy sánta csiga azért még simán leelőzött volna. De rendkívül komfortosan éreztem magam. Még egy kicsit előrébb dőltem, és még éppen könnyedén meg tudtam figyelni magam alatt a komótosan lehagyott fagyos fű és sárcsomókat.
- Na jó, még egy kicsit - biztattam magam, meg a seprűt (mert megszoktam, hogy amin ülök, ahhoz van értelme beszélni), aztán tovább gyorsítottam. Ezen a ponton már belekapott a hajamba a menetszél, és a ruhám rétegei közt is utat talált néhol. Megborzongatott. És imádtam minden pillanatát.
Ott rontottam el, hogy felnéztem. Még elég sok volt előttem a pályából. Nagy, hívogató tér, végtelen, szikrázóan kék ég... Alattam pedig tömény, mágikus erő...
- JUJ!   - Hozzá vagyok szokva a hirtelen gyorsuláshoz, de ahhoz nem, hogyha hátra helyezem a súlypontom, az nem megállást, hanem függőleges emelkedést okoz. Ezt kommentáltam egy halk sikkantással. Pedig átolvastam, hogy kell... Kapaszkodtam, mintha az életem múlna rajta, és igyekeztem nem belegondolni, hogy tényleg. Az első rémület után viszont jól lehűtött a süvítő, fagyos levegő és a fantasztikus látkép; mert a pálya bizony gyorsan zsugorodott alattam. Kezdtem visszanyerni a kontrollt, ez pedig még több önbizalmat adott. Ahogy lassítottam, a bűvös eszköz egyszerre csak elvesztette minden lendületét, és egy egész kis ideig úgy zuhant, mint egy teljesen hagyományos söprű. Őrült dolog volt a súlytalanságot megtapasztalni, se nem hallottam, se nem láttam magam körül, viszont a szám fülig ért, egészen míg a közeledő föld nem kezdett egyre inkább aggasztani.
De szépen sikerült újból visszanyernem a kontrollt, és ahogy vízszintesbe hoztam a seprűt, már majdnem ott is voltam a pálya végénél.
Utoljára a lovam hátán tapasztaltam meg ezt az érzést - hogy akkora erőnek tudok parancsolni, amihez képest a sajátom elenyésző, és hogy olyan tempóval haladok, amilyennel csak akarok. Hogy ez a valami kölcsönadja nekem a lendületét, és megtapasztalhatom, milyen szabadnak lenni, és minden rosszat, ami életem során mögém szegődött és üldöz, azt jelentősen magam mögött hagyni.
Mit is mondott a prof., hányadik körtől lehet gyorsítani? Nem emlékeztem, és abban a pillanatban úgy gondoltam, ez bőven elég kifogás lesz, ha majd kérdőre von.  Végre igazi sikerélmény ért, a többi tanulmányokban ingadozó teljesítményt nyújtottam a közel három éves  lemaradás miatt, és mert csak tankönyvekből tanultam. Keményen dolgoztam azért, és nagyon sokat gyakoroltam a varázslást, hogy tarthassam a többiekkel a lépést. De ez... Ez valahogy zsigerből jött.
A seprű úgy lőtt ki, mint az ágyúgolyó. Azt hiszem, én akkor nem éreztem, hogy milyen erővel szorítom a nyelet, de később még az ujjaimban is izomláz volt, így van sejtésem róla. Azért most félúton eszembe jutott a feladat; az előbb kihagytam, de a szemem sarkából láttam egy csoporttársat és erről bevillant, hogy ja amúgy nem szabadfoglalkozás van. Ezt a lajhárlendülést kis híján padlógázzal csináltam - ilyenhez hasonló dolgot lóhátról már többször tettem (szintén max sebességgel), de ott persze nem fordul az ember teljesen körbe. És hall patadobogást. A szívverésem majdnem ezt az érzést keltette és majdnem olyan hangos is volt, így a dolog egészen visszahozta a régi érzéseket, a régi életemet, a versenyzést, az időket, amikor még nem voltam árva és szabad voltam, nem voltam ki nem érdemelt, túlféltő házi őrizetben...
Egy kicsit elszédített a sok pörgés, de csináltam tovább, és még mindig csupa vigyorral. Pörgettem a köröket, a seprű meg a saját határaimat is igencsak feszegettem. Nem is tudom, hányadik kör volt, amikor elgondolkodtam:
- Ez egy lendülés volt, vagy kettő? - Talán megvolt a tíz kör. Nem tudtam, mert elfelejtettem számolni. Biztos volt már annyi. Úgy éreztem, ha nem állok meg rögtön, menten elhányom magam. Túl sokszor lendültem át, és ez jól betett. Épp a kiinduló pont felett zúgtam el, ezért fékeztem - a ló képes hátsó lábait maga alá húzva csúszómegállást produkálni, de azt nem vettem figyelembe, hogy a seprű nem. Azt a mágia úgy fékezi, ahogy a "lovas" akarja. Ráadásul nyaka sincs, amiben meglehetne kapaszkodni vészhelyzet esetén.
Még jó, hogy nem mentem túl magasan. Valamennyire le is lassultunk, de azért amikor a seprű úgy döntött, hogy rossz kérésemnek eleget tesz, és satuféket produkál, nekem nem szólt, én nem erre számítottam, úgyhogy én lényegében mentem tovább - immáron seprű nélkül.
Volt már ilyen. A mozdulatok ösztönösek és begyakorlottak voltak. Gömbölyödik, ruganyosan földet ér, próbál nem puffanni, azonnal löki tovább magát, gurul, gurul, lábbal fékez. Technikailag néhány bukfenc után kisebb horzsolásokkal és egy felrepedt szájjal megúszva a dolgot ott találtam magam, kinyújtott lábbal ülve a fagyos földön. Lehet, hogy akadt (főleg talán a professzor), aki magyarázatot várt a dolgok ilyenformán alakulásáért, de őszintén szólva én magam sem tudtam még megfogalmazni ezt az egészet. Hajmeresztő, elképesztő, zseniális érzés volt, azonnal újra akartam próbálni az egészet, csak épp a seprű pillanatnyi helyét nem ismertem. Mást azonban megtaláltam, és mint adódó lehetséges magyarázatot (bár az eszem belátom, nem működött még igazán), kiböktem az egyetlen mentséget, ami eszembe jutott:
- Hoppá, találtam egy partvist! - És miután hátravetettem az arcomba tapadt, vizes hajtincseket, meg letöröltem felrepedt ajkamról a kevés kis vért a talárom ujjával, mintegy bizonyítékul vigyorogva a magasba emeltem a rikító kék nyelű takarítóeszközt.
Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2019. 01. 24. - 15:19:12 »
+2

Repüléstan


2000. január

***

Valahogy a hátam és a fejem beütése, na meg lehorzsolása után, nem igazán akartam folytatni ezt a gyakorlatot. Egyébként is, mi a fenének kéne nekem bármikor is lajhárként lógni a seprűn? Még csak a Mardekár csapatában sem vagyok benne. Valójában hülye lenne az, aki éppen engem kérne fel vagy venne be egy válogató keretében. Félek a magasban, szédülök és már attól rosszul vagyok, ha gyorsabban kell repülnöm. Alig vártam, hogy megtanuljak hoppanálni. Az valamivel kényelmesebb közlekedési módnak tűnt a seprűnél. Erre persze bárki mondhatná, hogy de hát én vettem fel a Repüléstant, holott messziről el is kerülhettem volna. Sajnos igaza lenne. Szar döntés volt.
– Köszönöm, Tanár Úr, de azt hiszem pont a lendület volt a gond. Egyébként nem törtem volna majdnem be a koponyám. – Morogtam az orrom alatt.
Marga bíztató mosolya volt az egyetlen, ami még egy kis erőt adott az esés után. Megpróbáltam lesodorni magamról a koszt, de persze nem sikerült, így fájós tagokkal kapaszkodtam vissza a seprűmre a következő gyakorlathoz. Megpróbáltam nem azt gondolni, hogy én vagyok ezen az egész órán a legszerencsétlenebb.
Welch bemutatója ismét kétségbeejtett. Tudtam, hogy a háta mögött már nem csak néhány szerény körülmények között teljesített Repüléstan óra van, hanem ő komolyabban is repült ennél. Mégis az a könnyedség, amit láttam, teljesen elbizonytalanított. Ezért, mikor már a többiek készen álltak a gyakorlásra, én kissé szerencsétlenül húzódtam közelebb a professzorhoz. Minden porcikám ellenkezett ugyanis az ellen, hogy egy ilyen feladatban bizonyíntani próbáljak. Nem akartam, nagyon-nagyon-nagyon nem. Szívem szerint inkább feküdtem volna a gyengélkedőben azzal a púppal a fejemen.
– Tanár Úr… – Motyogtam és hirtelen ötlettől vezérelve a tarkómhoz kaptam a kezem. Hangosan szisszentem egyet, mintha elviselhetetlenül fájna a sérülésem helye. Aztán még meg is billentem azon az átkozott seprűn. Ez nem szándékos volt, valójában még mindig az a rosszul lét környékezett, ami az óra elején.
– Azt hiszem, nem fogom tudni megcsinálni ezt a gyakorlatot. Nem érzem jól magam… szédülök és… és…
Erre egyszerűen oldalra dőltem. Elengedtem a seprűt és készen álltam, hogy lezuhanjak a talajra. Ez még mindig a kisebb rossz volt ahhoz képest, ami egy menetközben zuhanáskor történt volna. A testem belecsapódott a pálya talajába, ahol aztán nyöszörögve, fetrengve próbáltam magamat kihúzni a feladat teljesítése alól. Kezem megint a tarkómra siklott, mert ahogy a fejem a talajhoz ért, megint fájni kezdett a sérülés helye.
Naplózva


Oliver Wenlock
Eltávozott karakter
*****


Hóborc haverja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2019. 01. 24. - 22:13:42 »
+2

   

to
everybody





Igazából így, ha tudja az ember hol a helye nem is olyan bozalmas minden… kivéve hogy a fél iskola itt van. Elnézem a többiek attrakcióját, miután Welch felém kiáltva közli hogy egész jó vagyok. Megnyugtat a tudat hogy csak nem leszek a kviddicscsapat szégyene noha a pontlevonás szó a szívembe döf egyet. És ha valóban megfulladtam volna? Hát na szép! Talán Hóborcot is meg lehetne ennyi erővel fegyelmezni….
Bosszankodni ezen nincs időm, mert a tanár úr bemutatót tart. Így figyelve őt, a suhanást a röppájáját a lendületet a forgónyomatékot sokkalta egyszerűbbnek és elegánsabbnak tűnik a manőver. Kell bele jócskán karizom és lábmunka is a látszat ellenére, hogy az ember megtartsa magát, na meg hogy ne rángasd be a seprűt és térítsd el magad az adott menetirányból, de máris bizsereg a kezem ha belegondolok hogy lehetőségem nyílik minderre. Persze Pye most is színészkedni kezd. Valamit nyávog  hogy nincs jól és színpadiasan ájuldozik, én meg csak röhögök. A múltkori után ez a legkevesebb.
- Na mi van Pye? Nem bírod a lajhárlógótempót? Menj a gyengélkedőre és bámuld a pillangókat! Majd én is küldök neked egy kis hashajtót a narancslevedbe hogy jobban kiélvezd Pomfrey vendégszeretetét…!
Kajánul vigyorgok és seprűre pattanok. Mire Welch odaér én már elegánsan suhanok épp az egyik hollóhátas lány után. Figyelem a többieket akik előttem van hogy mit produkálnak, mikor pedig rajtam a sor igyekszem egy közepes tempón megcsinálni a manővert. Elsőre persze nem less fényes, mert a seprűm akaratlanul is berántom jobbra, de még időben elkerülök egy ütközést valakivel, aki ott lebeg pont az útban. Nem tudom engem figyelt-e vagy mást de azért a reflexeim a régiek és ha más nem hát ez legalább dícséretes.
Azért persze körbesandítok ki mit szól a bemutatóhoz. Ha más nem legalább Mirontól várok egy egész jót, vagy valami tanácsot hogy mégis min javítsak, mert a többiektől nagyon semmit nem remélek. A tekintetem pedig egy percre akad csak meg Everfenen, aztán tovább is siklik. Ő minden héten lát a pályán, neki mindez már nem újdonság, lógás lajhár módra ise vagy oda.
Naplózva


Sara Wattle
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2019. 01. 24. - 22:55:42 »
+2

Miután sikerült egy jónak tűnő seprűt találnom, persze, hogy nem tudtam csöndben maradni. Ennek meg is lett az eredménye, mert a tanár úr meghallotta.
- Bocsánat és köszönöm. – hangzott el a számból, habár a pontok túlzottan nem foglalkoztatnak, ám ha miattam veszít párat a ház, akkor viszont nem hagynak békét. Ezt pedig már volt szerencsém megtapasztalni és éppen ezért inkább kihagynám. Nem mintha annyira jól állnánk, mondjuk nem is rajtam múlik a dolog.
Miután végül sikeresen végzek az előző feladattal és kisegítem az alattam járó diákot is jön is a következő. Ugyanez, csak menet közben minimum tízszer és a vége felé már gyorsabban. Ismét ad egy is bemutatót. Az előbbiek után úgy vélem, hogy ez is menni fog. Bár, jobban belegondolva lenne okom félni, de remélem, hogy nem nyom a földnek a seprű. Ezen nem éri meg rágódni és inkább lebegve figyelem egy pár kör erejéig a többieket a seprűre fekve és fel-le lebegve, majd elindulok én is. Első pár kört lassú és egyenletes tempóban egyre növelve a magasságot. Egy méter, kettő, majd három és aztán gyorsabban. Úgy a hetedik körre kellően gyorsan suhanok át a pályán fejjel lefelé. Mindannyiszor sikerült jól megállni és átfordulni, így egész elégedett vagyok magammal. Elméletileg a sebesség is megfelelő. Még megyék pár kört és ismét a seprűn fekve figyelek. Az a fiatal lány, akinek tanácsot adtam kifejezetten jól teljesít és meglehetősen jó érzéke van ehhez. Van aki kicsit viccként fogja fel és olyan aki kissé félve megy. Én kicsit azért is vagyok itt mert ez némileg kikapcsol és nem azon angyalok, hogy miként repítem magam a szobám falának.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2019. 01. 25. - 18:29:46 »
+2

Amikor nem a saját manővereimmel foglalkozok, a többieket figyelem, közben tovább ismerkedek az új seprűvel, csípőből-lábból billenve csak, ide-oda libbenek oldalra a levegőben ültömben, miközben hallgatom a kiértékeléseket, új feladat részleteit.
Ma mindenki késik? Oké, nem konkrétan mindenki, de meglepően sokan. Welch kissé következetlennek tűnik abban, kire szól rá, kire nem, Harpell például láthatóan nem direkt kezdett megindulni, miközben tartani próbálta magát, én meg kézenfekvően direkt repkedtem keresztül a gólkarikán, de azt meghagyom, hogy új lehet a tanári pályán, és mellé egy tucat tinédzsert kell életben tartania a legjobb próbálkozásaik ellenére is.
Wenlockot nem nehéz észrevenni, a késésen kívül Pye-al is kötekszik megint. Milyen elnyomott feszültség van ezek között? Valamitől nagyon készségesen ugrálnak egymás torkának, akár kiborított műzli fölött is, ha hitelt adok a hallott sztorinak. Na azt mondjuk megnéztem volna.
De kézhez is kapjuk a feladatot úgyhogy inkább belibbenek a rajtvonalba, inkább valamivel magasabbra, elég helyet hagyva a szomszédaimtól meg a talajtól is, kevésbé ütközzek véletlen bármerre. Az első két hosszon ismerkedek a feladattal főleg, van már seprűgyakorlatom, amint az új példányhoz is hozzászoktam, utána inkább azzal játszok, ez a Welch-modell mit tud hogyan.
Miután a sima átfordulást kitapasztaltam kontroll gyanánt, kísérletezni kezdek inkább. Lazán, csak félig előre dőlve fordulok le, és az ív alján, fejjel lefele járva húzom magam közelebb a rúdhoz, a meggyorsuló fordulattal segítve meg a visszafordulást a seprű tetejére. A szokásos példa a műkorcsolyázókkal, amikor összébb húzzák magukat, felgyorsítva a pörgésüket. Csak ugye most vízszintesbe. Eltart pár próbába jól időzíteni össze, amit akarok, de ráérzek, meg jó kicsit feszegetni az új seprű képességeit is, ha már valószínűleg ezeket fogjuk viszontlátni a meccseken is. Jó tudni, mit tudnak, akár saját, akár ellenfél oldalon szolgálnak épp.
Valószínűleg úgy tűnik kívülről, hogy felvágni akarok a többiek előtt a cifrázott manővereimmel, pedig leginkább a saját kíváncsiságomra kísérletezek.
Naplózva


Marga Destain
Griffendél
*


A pimasz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2019. 01. 26. - 11:26:07 »
+2


r e p ü l g e t ő s d i

Ujjonganék én, ha az nem lenne vérciki. Nyilván nekem bejött, amilyen leheletkönnyű magabiztossággal suhant végig Welch prof a pályán keresztbe. Az a lajhárlógás is olyan egyszerűnek tűnt az ő bemutatásában, mintha ennél könnyebb feladatsor már csak maga a földön járás lenne. Pedig ahogy az előbb a helyben való próbálkozásnál érzékelhető volt, ez minden csak nem baromi egyszerű. Még, most. Gondolom ő nem épp egyszer ismételte ezt meg élete során és gondolom azokat sem épp steril körülmények között. Jó játékos volt, kár, hogy lesérült. Az újságok szerint ugyan a húgát sose múlta volna felül, de még egy darabig tündökölhetett volna a közelében. Most meg… Roxfortos kis szarosokat tanít repülni… Roppantul élvezheti. Bár, amúgy szokott meccseket kommentálni vagy akár levezetni, szóval simán lehet, hogy ez csak valami hobbi. Ja… el tudom képzelni, hogy valaki önszántából azt mondja, szasz, itt vagyok egy tuti kis karrier után, az órák iránt érdektelen csemetéket nevelni. Hol a szobám?
Na mindegy. Koncentráljunk arra, hogy nekünk ezt a feladatot még el kell végeznünk. És el is fogjuk. Már éppen készülök az indulásra, mikor szemem sarkából meglátom Nolant, amint Mironnak magyaráz valamit. Mivel mellőlem közben elsuhantak, így pont nem hallom, hogy mit. De, amikor elterül a földön, azt nem kell hallani. Wenlock kedves szavai még így is eljutnak a tudatomig. – Szűnj meg, Wenlock! – Ordítom utána, miközben a középső ujjam felmutatásával kedveskedem neki. Mugli szokás, de kellőképp értékesnek tartottam belevenni a mindennapos gesztikulációimba. Felszállok a seprűre és odasietek Nolanhez. De épp, csak érintem a fiú vállát, amikor is Welchre nézek. Nem tudom, hogy csak képzelem-e, de mintha ott lett volna a szemeiben, a „Nyomás a feladatot csinálni” jelentése. Hát elengedtem a gyanúsan színésztovábbképzésen járt fiút és indultam a dolgomra. Kétlem, hogy Welch tudná, hogy a srác szeret kibújni az efféle megmérettetések alól, de ha nem, az is mindegy. Azt hiszem nem Nolanből lesz a következő sztár.

Csak mozdítok egyet a seprűmön, keresve egy szabad pályaszakaszt, ahol gyakorolhatok. Csak félig tudok odafigyelni, mert szemem sarkából továbbra is Nolant sasolom, mint valami megszállott. Biztosan nem díjnyertes gyönyörűséges amit alkotok, de nem megyek közben neki semminek és senkinek. Amúgy is csak óránként egyszer szoktam megsérülni, azt viszont fixen. Szóval elvagyok, mint a befőtt és még valamiféle lajhárlógáshoz közeli dolgot is alkotgatok. Ugyan a visszaforduláson van még mit dolgozni, de alapvetően megvan minden mozzanat. Már csak a tempón kell gyorsítani és némi nagyszerű Margás kecsességet tolni a dologba. Ja, hogy olyan nem létezik? Ne már tényleg… Sebaj. Lesz, amilyen lesz majd az életem során. Mert gyanúsan a sulis csapatnál többre nem viszem, mint játékos. Rólam nem fognak úgy se Destain-Bukfencet elnevezni.
Naplózva


Patrick McFly
Hollóhát
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2019. 01. 26. - 19:47:41 »
+2

Repüléstan



Sajna a tanárúr is észrevette, hogy nem megfelelően hajtottam végre a feladatot, viszont ezek után igyekszem minden pontosan végrehajtani.  Tehát az leső gyakorló kör után, a professzor elmondja a további teendőket. Eddig igazából eléggé féltem, hogy nem fog menni a mozdulatsor, hiszen nem gondolom magam elég erősnek, hogy könnyedén megkapaszkodjak a seprűbe, de Welch tanárúr szavai hallatán megjön a bátorságom, mert lehet, hogy csak a seprűre kéne bíznom magam, ahelyett, hogy vadul kapaszkodnék a seprűmbe. A professzor még egy próbakört is repül, hogy szemléltesse a feladatot, ami alapján a fejemben is összeáll a kép. Kissé félelmetes, de ha rutint szerez benne az ember, akkor bármikor könnyen végre tudja hajtani, akárcsak az első varázslásnál. Emlékszem, hogy mennyire izgatott voltam, ám eközben rettegtem is attól, hogy elszúrom és megsérül valaki, mondjuk én. Viszont mára már tökéletesen tudom alkalmazni a mágiát. Reményeim szerint ezt a mozdulatsort is hamar elsajátítom. Bőven van lehetőségünk próbálkozni, így hát a sorakozó után neki is látok a próbálkozásnak. A többiekkel nem nagyon törődöm, hiszen jórészüket nem is ismerem csak látásból, viszont azt sajnálom, hogy Jimmy nincs itt velem, mert kicsit egyedül érzem magam, de tudom, hogy nem jókedvéből hagyja ki az órát, Jimmy nem ilyen. Szóval el is kezdtem a gyakorlást, először próbáltam a földhöz minél közelebb maradni, hogy ne essek nagyot, ha elrontom a lógást, majd mikor már úgy éreztem, hogy egészen jól megy, akkor bátorkodom magasabban és gyorsabban is végrehajtani a műveletet. Tíz körnél igyekszem jóval többet menni, ha nem szól rám közben a professzor, mivel szeretném minél jobban begyakorolni a lajhárlógást, hogy a következő kviddics mérkőzésen már rutinszerűen használhassam. Addig nem is hagyom abba a gyakorlást, amíg a tanárúr nem említi, illetve amíg mások is gyakorolnak rajtam kívül, hiszen egyedül azért mégsem akarok repkedni a pálya körül, mert félek rám vetülne a reflektorfény.
Naplózva




Héloise Gauthier
Hollóhát
*


hagyjuk inkább

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2019. 01. 26. - 22:51:53 »
+1

Repüléstan Gauthier módra


♦ ♦ ♦

Héloise nagyot sóhajtott, de akkorát nem, hogy ne tudja kinyögni a fogai közül:
- Köszi Nolan, akkor én most … -  ezidőtájt pillanthatta meg az ő kedvenc tancija is, Welch professzor, csak ez nem szerelem volt első látásra, hanem bűn és bűnhödés a javából
- Örülök, hogy megjöttél, de ez attól még pontvesztéssel jár. Ki gondolta volna? Milyen meleg fogadtatás – harapott alsó ajkába a kis szőke. Pár pillanat erejéig még vacilált, hogy akkor most elinduljon-e a seprűk irányába vagy sem, de végül meghozta a döntést. Sajnos, ki kell választani az embernek egy ilyen halálmasinát ahhoz, hogy kooperálni tudjon Welch professzor instrukcióval. Ahogy visszafelé jött, immáron a gyönyörűséges vesszőparipa társaságában Nolan oldalára érkezve, hangzott el a kérdés:
-  Öhm. Hogyhogy késtél?
- Mondjuk úgy, hogy volt pár fontosabb dolgom – hát igen. Gauthier kisasszonyt a körömlakkok szent mennyországa nem engedte az órára időben megérkezni. Bár a kviddics évszázait is olvasgathatta volna, ez tény és való. Biztos, rendkívül lekötötte volna a figyelmét.
- Kérdezhetek valamit? – fordult Nolan felé, de a fiúnak hirtelen nyoma tűnt és Héloise szívében is kezdett csírákat verni az aggodalom, mert egyrészt már nem volt kit kérdezgetnie, másrészt egyáltalán nem úgy festett, mint aki egy akkora nagy levegőakrobata, hogy ezt az órát maradandó sérülések nélkül átvészelhesse. Nem akart vészmadárkodni, de szinte érezte, hogy hatalmas nyekkenéssel fog a földdel csókolózni és nem, nem azért mert annyira szereti a humuszt vagy a gilisztákat. A francba. Káromkodott magában, mikor megátta, hogy mi történik.
- Azt hiszem, nem tört el semmim.de, biztosan eltört – csóválta meg a fejét. Azt is hozzátette volna : és azt hiszem, nekem is el fog, de inkább hallgatott és végignézte szegény Pye kínlódásait. Közben persze ezzel egyidőben Welch is magyarázgatott valamiket, amiket azért annyira nem volt ideje lekövetni.
Hirtelen mindenki sorba rendeződött, és ennek a sornak egyáltalán nem valami szerencsés helyét foglalta el, ugyanis neki kellett elkezdeni a gyakorlatot. Próbált ő repülgetni, talán valami olyasmi irányban is, amit fél füllel hallani vélt Welch tolmácsolása közben, de valami éktelen vihogást kezdett felerősödni a háta mögött:
- Merlin szent szakállára, mi a keservet keresek én itt… - és aztán olyan elánnal mustrálta a többieket, hogy a következő etapnál már sikerült úgy végrehajtania a gyakorlatot, hogy a társait  ne késztesse indokolatlan vidámságra.
- Nagyszerű! – fújta ki elégedetten a levegőt, ahogy visszaérkezve szőke tincseit kezdte el igazgatni. Pye viszont egyáltalán nem állt ennyire a létra magaslatán, sőt. Úgy tűnt, hogy hamarosan a gyengélkedőre kell majd elszállítani:
- Khm! Tanár úr, Tanár úr! – köszörült Héloise egy csöppet a torkán.
- Én szívesen elkísérem a gyengélkedőre – ajánlotta fel a segítségét, hogy megúszhassa a gyakorlatokat és ezzel a kínos együttlétet is a méltán híres Welch profeszorral.
Naplózva


Miron Welch
Tanár
*****


A repülésfan

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2019. 01. 27. - 11:47:29 »
+2



REPÜLÉSTAN


Hangosabb sóhaj hagyja el ajkaimat, mint azt akartam. De hát ez van, ha az ember csak nézi a sok esetlenkedőt, akinek az élete bizony ő rá van bízva. Miért van az, hogy a diákok többsége tényleg öt percenként próbálja kinyiffantani magát? Ennyi figyelmetlenség egy két napos kviddicsmeccsre nem jön ki, de egy tanítási órán tömérdekével. Nem baj, még mindenki él és gyanúsan élni is fog a végére, csak én ne kapjak szívbajt tőlük… Nekem is bele kell még jönnöm ebbe, hiába sétálgatok már fél éve a pályán föl-alá közöttük. Van, aki nagyon sokat fejlődött azóta. Van, aki eleve tehetséges ehhez. És akad olyan is, akinek az önbizalmával vagy a félelmeivel van gondom, nem pedig a teljesítményével. Bár nyilván ez eléggé visszatartó erő. De jó lenne kikúrálni valahogy belőle… Bár erőltetni sem akarok semmit. Csak néhány esetben felmerül a kérdés, ha félsz ettől az egésztől, akkor minek vagy itt?

Elkapom Pye-t mielőtt a feje találkozna a földdel, bár persze így az én lábamba nyilall olyan erővel bele a fájdalom, hogy kénytelen vagyok egy pillanatra a szemem is lehunyni. Arcomon pedig tudom, hogy megjelenik a fájdalom grimasza. De a balszerencsés diák feje így nem koppan a talajon, aminek kifejezetten örülök. Sóhajtok egy nagyot ennek örömére, miközben nekitámasztom egy padnak a pórul járt ötödévest és megsimogatom a fejét. Destainra kicsit csúnyábban néztem, mint akartam, de neki viszont egyértelműen a pályán a helye. Szóval inkább Gauthier ajánlatát fogadom el, aki néha tényleg önveszélyes, hogy kísérje fel a gyengélkedőre Pye-t, biztos, ami tuti.

Aztán, végre a többiekre is oda tudok figyelni. És miközben tekintetemmel követem gyakorlataik, elfog valamiféle fura büszkeség. Igen. Én tanítom őket és óráról órára ügyesebbek. kissé elmosolyodom, majd hangosan fújok a sípomba és magam elé mutatok, hogy szálljanak le elém. Eljött az óra értékelésének ideje.


ÉRTÉKELÉS

- Harpell! – Keresem meg tekintetemmel a lányt. – Új vagy az óráimon és bőven belecsöppentél a legjavába. De megoldottad a dolgot, lehet itt jövőd, csak így tovább. A késésedet igazolták. 10 Pont a Griffendélnek a megjelenésedért és plusz 5 pont az órai igyekezetért.
Pye a gyengélkedőn van. Nézem a névsorom. Hát… A megjelenése mindenképp 10 pont a Mardekárnak. De ezen kívül szegényke nagyon nem egy repülőbajnok. Nem baj, próbálkozzon csak, majd beszélek vele, hátha szeretne különórákat…
- Wenlock! – Nézek a kevéske fiatalember egyikére. – A teljesítményed tökéletes. De tényleg. Nem lennél szégyene a csapatodnak repüléstechnikával sosem, jelentkezhetnél is, ha már így szóba jött… De. Most kár volt azért a késésért, sőt a gúnyolódásért is, amit igen, volt szerencsém hallani. Csak 5 pont a Hugrabugnak a késés miatt. És nem kapsz plusz pontot, amit sajnálok. A sportban fontos egymás tisztelete, ezt ma sajnos nem láttam.
- Wattle! Ügyes vagy. A feladatokat jól megoldod, ez is itt a végén, rendben volt, nagyon is. Csak szólj, ha gondod van és ne morgolódj, főleg ne velem. De ettől függetlenül 10 pont a Griffendélnek a megjelenésért, de csak plusz 3 pont a teljesítményért a morgás miatt.
- Merel! – Keresem meg tekintettemmel immáron ezt a leányzót is. – Csak annyit tudok mondani, hogy tökéletes. És ebben benne van minden. Kicsit ugyan szabálytartóbban, de a repüléstechnikád ott van a legjobbak közt. Plusz 10 pont a Hugrabugnak a megjelenésért és plusz 5 pont az órai teljesítményért.
- Destain! - Nézek az egyik öngyilkosjelöltre a sokból. – Nagyon jó, tényleg, nagyon jó. Lenne. Ha nem kéne minden alkalommal attól félnem, hogy megölöd magad. Sokat sérülsz, mert kicsit szétszórt vagy. De ügyesen oldod meg a feladatokat és az órán is fegyelmezett vagy, szabálytartó. 10 pont a Griffendélnek és további 5 pont a teljesítményért.
- McFly! – Mosolyodom rá önkéntelenül a másik versenyben maradt fiúra. – Remek. Az óra végi feladatokat is jól oldottad meg, de ha kérek valamit ne járj külön utakon, jól repülsz, de még nem az a teljes tökéletesség. Azért 10 pont a Hollóhátnak a megjelenésért és plusz 5 pont a teljesítményért.
Gauthier pedig elkísérte Pye-t, így az óra végi feladatból ő is kivonta magát, pedig neki is lenne hová fejlődnie… És még késett is… Sajnos így ez csak 5 pont a Hollóhátnak…

- Jól dolgoztatok, gyakorolni kell még, bőven van is mit, de ha ilyen lelkesen és jól álltok hozzá minden feladatunkhoz, akkor nagyszerű évnek állunk elébe, ami a repüléstant és a kviddicst illeti. Köszönöm, mehettek!




KÖSZÖNÖM AZ ÓRÁN VALÓ AKTÍV MEGJELENÉST!


Naplózva


Miron Welch
Tanár
*****


A repülésfan

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2019. 06. 10. - 18:30:13 »
+2



REPÜLÉSTAN
RBF&RAVASZ



Ha valamiről fogalmam sem volt az eddigiekben, hogyan is zajlik, az az itteni év végi vizsgák. Nyilván az én iskolámban is voltak ilyenek. Hisz ez kötelező ahhoz, hogy meglépjünk bizonyos szinteket, mint mágusok. De minden hely a maga módján rendezi és oldja meg, így mindaz, amit én tapasztaltam a témában, az itt némiképp haszontalan. Minden más, vagyis a tudás, amit hoztam magammal alap. És nyilván az volt ennek az évemnek a célja és feladata, hogy a diákokat felkészítsem mindenre, ami a repüléssel kapcsolatban hasznossá válhat életük során.
A feladatsorom, nyilván szintenként nehezítve, hasznára válna a legegyszerűbb boszorkánynak is. Ettől még lesz, aki nehéznek fogja érezni, de bárki, akiben láttam az igyekezetet év közben, az megkapja tőlem ennek jutalmát és tiszteletét.

Kipakolom a vizsgán használatos, ellenőrzött, jó teljesítményű Welch seprűket a fűre, miután ellenőriztem a feladatsorom minden állomását. Az akadályok a helyükön. A pályán semmiféle veszélyeztető elem nem maradt, már nyilván olyasmi, amit nem én raktam ki vagy nincs az ellenőrzésem alatt. Az idő is épp tökéletes. Szerencséjük van a diákoknak. A bizottságok nem kifejezetten rajonganak a gyakorlati vizsgák tologatásáért. Az elmúlt napok viszont felvonultatták az időjárás szeszélyességének minden formuláját. Kérdés volt, hogy ma mi fogad minket idekint… És köszöni szépen a lehető legideálisabb minden. Jöhet a vizsga.

Még kviddicses éveimből megmaradt sportolói dísztaláromban fogadom a diákokat. Majd kicsit kimértebben, mint terveztem, biccentek a velük érkező Lancaster Professzornak is.
Szerencsére mindenki ismeri már a nálam bevezetett szabályokat és szinte kezemmel épphogy csak jelzem, hogy vegyenek seprűt és sorakozzanak fel a vonalon.
- Jó napot mindenkinek! A tanévnek elérkezett az a bizonyos napja, amire egész évben készültünk és gyakoroltunk. Kivételesen névsorral kezdek. RBF vizsgát tesz; Marga Destain és Nolan Pye! RAVASZ vizsgát tesz; Ava Ipswick, Morgan Williamson és Olivia G. Stane. Bemelegítéssel kezdünk. Aztán külön sorokba rendeződjenek az RBF vizsgát és a RAVASZ vizsgát tevő diákok itt előttem. A bemelegítés szokásunkhoz híven nyolc sima kör a pálya körül. Majd kettő szlalomozva az akadályok körül. Rajt!
Megvárom, amíg mindenki ismerkedik a seprűjével és végigcsinálja a nyolc kört, aztán amikor mindenki visszatért a kihelyezett bójára mutatok. – Onnan indulnak először az RBF, majd a RAVASZ vizsgázók, egymás után. Egy feladatsort kell gyakorlatban teljesíteni. Itt is van lehetőség egy gyakorló körre és egy éles, vizsgakörre utána. Hajrá mindenkinek!

RBF

1.   Lebegő akadályok kerülgetése, amelyek hirtelen, nyilakká átváltozva, maguk jelzik, hogy melyik irányból kell kikerülni őket; alulról, fölülről, jobbról, balról.
Cél a balesetmentes végighaladás közöttük.
2.   Az akadályok végén kihelyezett bójától gyorsulni egészen a jelzésig, ahol a seprű elejének felkapásával függőleges repülést kell végrehajtani a karikák tetejéig, azok fölött átrepülni, majd fokozatosan ereszkedni a földig.
3.   A következő bójától egyenes szakaszon repülés, három Lajhár Lógás végrehajtásával.
Cél a balesetmentes megoldás.
RAVASZ


1.   Lebegő akadályok kerülgetése, amelyek hirtelen, nyilakká átváltozva, maguk jelzik, hogy melyik irányból kell kikerülni őket; alulról, fölülről, jobbról, balról.
Cél a lehető leggyorsabb balesetmentes végighaladás közöttük.
2.   Az akadályok végén kihelyezett bójától gyorsulni, majd a seprű elejének felkapásával függőleges repülést kell végrehajtani a karikák tetejéig, azok fölött átrepülni, majd függőleges, gyors ereszkedéssel, ütközés nélkül elérni a földet.
3.   A következő bójától egyenes szakaszon repülés, három Tengericsillag és Bot Függeszkedéssel (Starfish and Stick) végrehajtásával.
Cél a balesetmentes megoldás.



Reagokat június 21. 23:59-ig lehet posztolni.
Az osztályzásnál figyelembe veszem a tanulók
órai teljesítményét is. De ne feledjétek, nem
tökéletes megoldásokat várok!
Kéz és lábtörést!

Naplózva


Marga Destain
Griffendél
*


A pimasz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2019. 06. 18. - 13:33:44 »
+2


r e p ü l  R  g e t  B  ő s d i  F

Na… Most, hogy így túl vagyok a szívbajos részén az RBF vizsgáknak. Jöhet a könnyebbik fele. Persze sejtem, hogy ez nem mindenkinek a könnyebb. Illetve azt is, hogy nem feltétlen ez az egyszerűbb másoknak. De jelenleg nem izgulok. És nekem ennyi bőségesen elég. Minden mást megoldok már a seprűn ülve. Ez végül is nem egy létfontosságú tárgy. Vagyis hát nekem ez sem, mivel nem terveztem menő kviddics játékossá avanzsálni felnőtt koromban. Szerintem a családomnak bőségesen elegendő annyi instant infarktus amennyit alapjáraton okozok. Az sem kevés.
Fontos a nyugodtság. És örülök is neki, hogy nem érzek semmi különösebb félelmet. Tény,a mi tény, hogy ehhez a vizsgához jobban kell a tiszta fej, mint a többihez. Ott kavaroghatnak gondolatok, itt a gondolatokat fel kell váltania a fókuszálásnak. Szóval ismét csak kifújom a levegőt, mikor kilépek a griffendél kviddics öltözőjéből. Nyilván egyszerű gyakorló talár van csak rajtam, de akkor is ad egy alaphangulatot itt átöltözni. Seprűt úgyis az előre kirakott darabok közül kell választanunk. El is veszek egyet, majd beállok a megszokott sorba. Welch Professzornak sikerült eléggé rendezetté tennie a bandát az óráin. Nagyon is jól tudjuk mi a rend és a szokás. Ez pedig biztonságossá teszi az egészet. Már amennyire ezt lehet.
Azonnal szökkenünk is a szokásos bemelegítő körünkhöz, ahogy megkapjuk rá az utasítást. Megy minden, mint a karikacsapás. Bár néha kicsit belassítok, mert nem tudom Nolan merre jár és mit csinál. Neki azért nem olyan alap és egyértelem a repülgetés.
De igyekszem nem elveszíteni azt a bizonyos fókuszt. Hisz a bemelegítő körök után azonnal fel kell sorakozni az RBF feladatsorához. Nem ártana legalább egy vizsgán jól teljesíteni. Ha már ilyen magabiztosan léptem a pályára.

r b f
1. Az első feladatom a szlalom pálya. Nos. Gyakoroltunk ilyesmit már számtalanszor. Szóval fel a szemüveg ismét és rajt is. Szinte érzem, ahogy minden idegszálam a nyilakra összpontosul. Az elsőt jobbra kellett kerülnöm. A következőt alulról. Aztán egynek kicsit nekimentem, mert nem tudtam idejében reagálni a váltására és még egy volt, amit nem jó irányból kerültem meg. De a többit úgy érzem jól teljesítettem. Még, ha kicsit megfontolt tempóban is mentem végig az egészen. A lényeg nálunk az volt, hogy célba érjünk. Nem az, hogy mekkora sebességgel, így azt hiszem senkinek sem lehet panasza. Nekem meg aztán a legkevésbé.
2. A követ szakaszt is agyon gyakoroltuk. Csak az nem tudja megcsinálni nagyjából, aki eddig se tudta, vagy rosszabb esetben, aki nem is akarja. A bója után próbáltam minél gyorsabb tempóval nekiindulni az oszlopok felé. Hogy aztán az utolsó pillanatban felkapjam a seprűm elejét. Szinte el sem telik egy másodperc sem és máris a tetejénél vagyok, ahol átrepülök a gyűrűk fölött. Aztán csak egyenletesen, de azért nem olyan nagyon lassan elindulok lefelé.
3. A következő bójától jönnek a lajhár lógások. Talán ez az, amire a legkevesebb időnk volt gyakorolni. Lehet, hogy pont e miatt, vagy mert egy pillanatra igenis elterelődött a figyelmem, de sajnos az utolsónál nem tudtam visszaemelkedni a seprűmre. Így az utolsó métereket lajhár lógásban tettem meg. Biztos von le valamiféle összpontszámból a dolog. De meg nem haltam vagy ilyesmi, szóval annyira nem zavar.

Egyszerűen csak megérkezem. Fújok egyet, hogy kiadjam a feszültséget, ami az egész vizsgadolgot övezte a lelkemben. Aztán leteszem a seprűt oda, ahonnét elvettem. És megvárom, míg mindenki végez. De remélem azért sikerült úgy teljesítenem az RBF vizsgákat, hogy el tudjak venni jövőre mindent, amit fel szeretnék.
Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2019. 06. 20. - 13:47:26 »
0

RBF
- Repüléstan -


***

Hazudnék, ha azt mondanám, nem rettegtem a Repüléstan RBF-től. Igaz közel sem annyira, mint a Legedáns Lények Gondozásától. Salamander ugyanis közel sem a próbálkozásunkat vagy a teljesítményünket osztályozta. Őt nem érdekelte más, csakhogy az ember éppen mennyire szimpatikus neki. Azt persze mindenki tudta, hogy valamiért csak a lányokat szereti – igen ebbe beleérte magát Wenlockot is. Ennek fényében nem olyan meglepő, hogy nem ment férjhez a banya. Végül is meglepően nyugodt tudtam lenni, nem remegtem és a gyomrom sem kezdett liftezni egészen addig, míg a sorbaállás végén seprűt nem ragadva, meg nem kezdtük a bemelegítő köröket.
Megpróbáltam koncentrálni, pontosan úgy, ahogy az apám javasolta a legutóbbi levélbe. Aztán azt is kihangsúlyozta, hogy akármit is csinálok, a lényeg az legyen, hogy nem zuhanok le vagy töröm össze magam túlzottan. Nyilván nem akarta, hogy megint arról értesítse Fawcett professzor, a kicsi fia a Gyengélkedőn lábadozik.
Arra koncentráltam, hogy csak csináljam viszonylag rendben végre. A baj mindössze annyi volt, hogy már a bemelegítő körök után úgy remegtem, mint a kocsonya. A seprűvel nem volt gond, könnyen meglett az összhang, nem rántott vagy húzott semerre. Ez a része legalább pozitív volt.
Marga után én jöttem. Nem is figyeltem hogyan teljesít, mert azzal voltam elfoglalva, hogy legyőzzem a hányingerem.
Indulás előtt egy kétségbeesett pillantást vetettem Welch professzorra, remélve, hogy esetleg azt mondja, még sem kell végig csinálnom. Gyerekes vágy volt ez csupán. Nagyon jól tudtam, hogy esélyem sem volna megúszni a dolgot.
Az első feladat lebegő akadályok kerülgetése volt. Ezek nyilakká változva mutatták az irányt. Egy alkalommal hibáztam el, amikor nem alulról, hanem véletlenül oldalról kerültem meg az egyiket. Tudtam, hogy ez lesz a legkönnyebb. Kellő mennyiségben gyakoroltuk a tanévben és még a hányingerem sem volt olyan erőteljes, hogy ne tudjak koncentrálni. A gyorsulástól azonban egészen rosszul lettem, amit csak a függőleges emelkedés koronázott meg. A gyomrom erőteljesen liftezni kezdett, így egy kicsit túl emelkedtem a karikák felett. A leereszkedés pedig a szédüléstől nem sikerült tökéletesen szépre. Éreztem, hogy elfehéredek a következő bójánál, ahol lajhár lógások sora következett. Ez volt a nem nekem való szakasz.
Pontosan ugyanaz történt, mint az órákon. Kellően magasan voltam ugyan és a fordulás, lógás még ment is, de visszafordulni nem tudtam, így az egész szakaszt ugyanabban a pozícióban tettem meg, a végén pedig lezuhantam egyszerűen. Szerencsére nem olyan magasságból, hogy az fájdalmas legyen. Aprót nyekkentem, majd azonnal felpattantam, jelezve Welchnek, hogy élek és ne aggódjon.
– Élek! – mondtam jó hangosan, hogy Marga se ijedjen meg túlzottan. Aztán persze már csak azon imádkoztam, hogy legalább E legyen az eredményem. Welch professzor nem túl szigorú, de ez azért még is csak egy RBF, amit én persze pontosan ugyanúgy elszúrtam, mint korábban az órai munkákat.

Naplózva


Miron Welch
Tanár
*****


A repülésfan

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2019. 06. 22. - 17:37:14 »
+1



REPÜLÉSTAN
RBF&RAVASZ



Először is köszönöm mindenkinek
az egész tanéves részvételt. Másodszor pedig a vizsgán
mutatott fegyelmezett és rendezett magatartást!
Az eredmények a következőképpen alakultak:

RBF
Marga Destain: K
Magabiztos repülés.
Fegyelmezett szabálytartás.

Nolan Pye: E
Meglehetősen bizonytalan repülés.
Fegyelmezett munkavégzés és próbálkozás.

RAVASZ
Ava Ipswick: H
Gyakori hiányzás. Jó teljesítmény.
De ez sajnos kevés a nagy sikerhez.

Morgan Williamson: E
Kissé túl magabiztosak a megmozdulásai.
Jó repülő, de a szabálytartása nem megfelelő.

Olivia G. Stane: V
Szabálytartása megfelelő.
Némi gyakorlással sikeres is lehet.



Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2019. 07. 01. - 13:03:00 »
+1

 
RBF utáni valamizé


2000. június
to Collins

***

Miért én? Utáltam ezt a tanévet, de egészen más okokból, mint a tavalyit. Akkor még örültem volna, ha kivágnak a Roxfortból és többé a közelébe se kell jönnöm. Túlságosan gyötörtek azok a hülye rémálmok arról, amiket az ostrom után kaptam plusz ajándékba. Ezek ellenére úgy tértem vissza erre a félévre, hogy jobb leszek… megcsinálom az RBF-et rendesen és akkor odahaza sem haragudhatnak rám. Igaz nem a szüleim miatt akartam, az egyetlen oka Marga volt. Végre volt egy olyan barátom, akiért érdemes volt idejárni és nem csak azt érte el, hogy valamibe ököllel akkorát sózzak, hogy az ujjaim apró kis szilánkokra törjenek.
Ezért is bosszantott fel annyira a Repüléstan vizsga, hogy csak ácsorogtam a rohadt kviddicspályán még sokkal később is és csak emésztgettem magam. Már nem csak Salamandert utáltam, hanem Welch professzort is, amiért szerinte csak egy E-re volt értékelhető a teljesítményem. Én mindent megtettem magamhoz képest és még komolyabb balesetet sem szenvedtem. Nem tehettem róla, hogy a kviddics nem volt a véremben. Csak egy kis testedzésért vállaltam be az egész órát. Nem akartam profi játékos lenni. Welch mégis mit várt tőlem? Hogy lehozom a csillagokat is a drágalátos égről? Azért egy V-t igazán megszavazhattak volna nekem a próbálkozásra… biztos voltam benne, hogy ezek után nem csak egy hét büntetés vár odahaza, hanem egy egész nyár. Kénytelen leszek behódolni a családi akaratnak és a fehértalárt választani abban a reményben, hogy gyógyítóként még vihetem valamire ebben az életben.
Az apám nagyjából egy hónappal korábban küldött baglyot arról, hogy elment a Mandragórára és szerzett nekem néhány brossúrát, amiben benne van a szakok követelménye. Egyesével felsorolta melyik szakhoz, milyen tárgyakban kell jónak lenne… én pedig fogtam és a klubhelyiség kandallójába dobtam egész egyszerűen a pergamen galacsint. Dühösen bámultam, ahogy a lap egész kicsi barna valamire ég össze, aztán tovább álltam. Nem értettem, miért nem dönthetek a jövőmről én. Igen, tény, hogy jó voltam minden tárgyból, ami a gyógyítószakmához kellett, de miért ne lehettem volna jó másból is, ha adnak rá időt? Unottan rúgtam bele a füves talajba, nem érve el semmit.
– Kapja be mindenki… kapja be Welch és Salamander… – magyaráztam nagyon halkan magam elé. Ez persze édes kevés volt ahhoz, hogy levezessem a feszültséget.
Dacosan bámultam a pálya zöldjét, szinte várva valami ihletfélét, hogy miképpen verjem szép az egészet. Varázsolni nem akartam, az biztosan azonnal felkeltené a figyelmet, pláne, ha valami hangot is okoznék ezzel… leginkább robbanás félét. Végül, ahogy elpillantottam a hatalmas körforma kapuk felé, elvigyorodtam.
Örültem magamnak, hogy nem is olyan régen lehúztam azt az üveg vizet. Pont kellemes idő volt, de azért a vizsga végére eléggé kimelegedtem a nagy izgalomban. Itt volt az alkalom a tökéletes bosszúra, ugyanis már nagyon feszített a hólyagom. Hát odasétáltam a kviddicspálya széléhez, a kapuk alá. Még egyszer körbe néztem, hogy van-e ott valaki és mivel néptelennek tűnt a környék szépen, komótosan lepisiltam a középső póznát.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 11. 13. - 21:27:22
Az oldal 0.355 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.