+  Roxfort RPG
|-+  99/2000-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  Kviddicspálya és környéke
| | | | |-+  Az új kviddicspálya
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az új kviddicspálya  (Megtekintve 326 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 08. 20. - 17:13:42 »
0




Az új kviddicspályát a régi pálya maradványaira építették, miután az porig égett az ostrom alatt. Az új pálya mindenben megegyezik elődjével, meglehet a gyep sokkal jobb állapotban van. Mindkét végében három-három karika található. Itt játszódnak a kviddicsmeccsek.
Naplózva


Miron Welch
(N)JK-Tanár
*****


A repülésfan

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 01. 04. - 21:51:00 »
+4



REPÜLÉSTAN


Felkészülten állok a kviddicspálya közepén. Várva a kastélyból érkező diáksereget. Persze az én felkészültségem messze a legkevesebb, ha a maguk a tanulók pont magasról tesznek rá, hogy egy; óra van, kettő; az órán illik értelmes felszerelésben megjelenni. Ez alól a repüléstan nem, hogy nem kivétel, de speciel erre a tárgyra még nagyobb százalékban illik, mint másra. Persze nem kérdés, hogy növénytanon is leharaphatja valami, teszem azt, bármi a kezedet. Mert igen, jártam a növénytárban és vannak ott izgalmas dolgok, meg pár azért még él az emlékeimben az én tini koromból. Hát ja… Szembetalálkoztam egy kifejlett ördöghurokkal. Azokat szerencsére azóta tökéletesen felismerem és tudom hatástalanítani. Még jó, hogy a záróvizsgán is azt húztam… Bár nem vagyok benne biztos, hogy ez épp véletlen… Most már mindegy. Sóhajtok egy nagyot, rádöbbenve arra, hogy már megint a diákéveimen nosztalgiázok, mint valami öregapó. Ez van, az emberből mindig az adott környezeti hatások emlékeit hozza ki a hely, ahol épp van. Iskolában tanítok, iskolai emlékek jönnek felszínre. Még, ha most, azok akik annak idején ismertek és láttak engem, nagyon-nagyon el is csodálkoznának a pályán ahol végül kikötöttem. Nem tudom, hogy hosszútávon nekem való-e, de egyelőre szórakoztat és valahol mégis megnyugtat. Ezt pedig nagyon is élvezem.

A falnak döntök pár iskolai seprűket, amik idéntől új lopás és lenyúlásgátlóval felszerelt Welch gyártmányok. Szponzoráltattam apámmal kicsit a munkahelyemet… A régi seprűkön nem lehetett már repülni, csoda, hogy azokon bárki is megtanult… És bár a diákoknak, akik hozzám járnak kötelező rendelkezniük sajáttal, amit ma el is kellett hozniuk magukkal, de az óra többi részében inkább ezeket a modelleket használjuk, mert ezekben megbízom. Nem szeretnék az a tanár lenni, aki halomra töri a gyerekek csontjait. Elegek a kviddicsmeccsek erre…

Megvárom amíg mindenki szépen megérkezik. Már tudják, hogy hol kell egyenes vonalban sorakozniuk. Én pedig végigjárok, ellenőrzöm a talárjukat és, hogy hoztak-e magukkal seprűt. Utána intek a pálcámmal és miközben minden diák kezéből sorra kicsúszik saját példánya, addig az általam hozott Welch seprűk elkezdik kiosztani magukat.

- Üdvözlök mindenkit a kétezredik évnek az első repüléstan óráján! – Harsanok fel, hogy az eddigi kisebb zsongást elcsendesítve átvegyem az óratartó főszerepet. - Szokásunkhoz híven bemelegítéssel kezdünk. Aztán megtanuljuk a kviddicsjátékosok által előszeretettel alkalmazott Lajhárlógást. Ha valaki kviddicsrajongó, akkor látnia kellett már számtalan alkalommal, ahogy különböző játékosok ennek a cselnek köszönhetően térnek ki az ellenfél hajtói elől. Könnyűnek látszik, de valójában precíziót és seprűbiztonságot igényelnek. Ezért is fogjuk ma az én seprűimet használni, amik elég egyszerű és megbízható darabok ahhoz, hogy már a bemelegítés során összebarátkozzatok velük!


BEMELEGÍTÉS

- Kezdésnek mehet a tíz gyors kör a pályakörül. Kívül! Ha végeztetek, egyhelyben lebegés a gyűrűknél. Rajta! – Kiabálok bele a levegőbe, mire reményeim szerint a diákok már neki is iramodnak annak a bizonyos tíz körnek. Addig van elég időm, hogy a pálya szélén hagyott saját seprűmet és felerősített mágussípomat magamhoz vegyem. Mikor azt látom, hogy már mindenki egyhelyben lebeg, belefújok és kezemmel intek, hogy merőlegesen maradva szépen lassan ereszkedjenek le. – Egyesoszlop! – Kiáltom el magam, majd közelebb repülök hozzájuk egy gyors, begyakorlott mozdulattal. – Előbb a kihelyezett akadályok között cikk-cakk a pálya végéig. Vissza egyenes, gyors tempóval. Két kör! Rajta! – Kiáltom ismét, majd mikor azt látom, hogy mindenki végzett a két körrel, megint a sípommal jelzem, hogy rám kéne figyelni. – Most egyenesen a gyűrűk előtt látható jelzésig! Pár méterre raktam a gyűrűtől, ahogy már gyakoroltuk, biztonságos. A jelzésénél hirtelen fel. Függőleges repülés a gyűrűk tetejéig. Átrepülés a gyűrűk fölött, majd fokozatos ereszkedés a másik oldalon le. Mindenkinek világos a feladat? – Kérdezem keményen, de hagyok egy kis időt, hogy aki szeretne kérdezni megtehesse. – Mindenki a saját tempójában csinálja, a következő akkor mehet, mikor az előtte lévő földet ért. A végén seprűvel sorakozó a középvonalon. – Magyarázom, majd megnézem, hogy készen állnak-e. – Rajt! – Harsogom és a pálya szélén sétálva figyelem miket alkotnak. Aztán a megbeszélt helyen bevárok mindenkit, hogy végezzen a bemelegítéssel.



Az órán való megjelenés kötelező!
Az órán való részvétel
+10 pontot ér,
az óra elmulasztása
-10 pontot. Késés -5 pont.

Az első reag beküldésének határideje: január 12.
Következő tanári reag érekzése: január 13


Naplózva


Patrick McFly
Hollóhát
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 01. 05. - 20:58:39 »
+3

Repüléstan



A repüléstan óra mindig is különleges volt számomra, hiszen ilyenkor kicsit a testemet is edzhetem a fejemen kívül. Ráadásul a kviddicsel szemben is erős érdeklődést mutattam, már tavaly is, így idén is megpróbálok bekerülni az iskolai csapatba. Legutóbb is elkápráztattam a csapatkapitány képeségeimmel, bár nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, mégis elkaptam a cikeszt. Sohasem felejtem el azt a pillanatot. Egy igencsak furfangos cikesszel volt dolgom, s így egyik cselemmel se sikerült elkapnom, viszont az egyik ilyen kis akcióm balul sült el, ugyanis fizikai erő hiányában nem bírtam magamat tartani a seprűn, így zuhanó repülésbe kezdtem, de mivel szerencsére pont alattam volt a kis szárnyas golyó, így sikerült elkapnom. Persze egyáltalán nem bíztam el magam, hiszen tudom, hogy sokkal jobbnak kell lennem, ha sikereket szeretnék elérni ebben a tanévben is. Anya is jól tudja, hogy mennyire szeretem űzni ezt a sportot, akárcsak jóbarátom, Jimmy, akivel idén versenyezhetek talán a fogó posztért. Bár anya nem rajong annyira ezért az elfoglaltságomért, mert tudja, hogy rendkívül veszélyes, s talán ezért is lepődtem meg annyira, mikor a nyáriszünet első napján egy új seprűvel lepett meg a kiváló tanulmányi eredményemre hivatkozva. Ráadásul nem is egy olcsó darabbal lepett meg, hanem egy igazi Fulgur seprűvel, ami talán a legjobb a piacon jelenleg, habár mindemellett a legveszélyesebb is, mivel a hihetetlen gyorsaság hatására a tapasztalatlan varázslók könnyen eszméletüket veszthetik vagy akár bele is csapódhatnak valamibe, ami halálos végkimenetelű lenne. Így a seprű a speciális jogosítvány megszerzése, vagy sebesség korlátozó bűbáj alkalmazása után használható.

Alig vártam már, hogy végre az újévben is repülhessek egy kört az iskola pályáján, persze nem számítottam semmi különlegesre, viszont szokásomhoz híven időben érkezek meg az órára, majd egy rövid várakozást követően el is kezdődik az óra. Kezemből illetve diáktársaim kezéből kirepül a seprű, majd az iskolai gyakorló változat kerül a helyére. A tanárúr ismerteti az óra menetét, s rögvest fel is csillan a szemem, mikor megtudom, hogy a lajhárlógást fogjuk elsajátítani. Persze előtte egy kis bemelegítésre van szükség, hogy mindenki belejöjjön a dologba. Kezdésként megtesszük a szokásos tíz kört a pálya körül. Minden körben más-más sebességgel haladok, hogy kicsit ráhangolódjak a seprűre. Ahogy a professzor is mondta, ezek a seprűk eléggé megbízhatóak és biztonságosak. Bár egyértelműen megállapíthatom, hogy nem egy versenyseprű, persze nem is ez a funkciója. Viszont gyorsaság hiányában plusz stabilitást biztosít, így igencsak nehéz leesni róla. A körök befejeztével csatlakozok a lebegőkhöz. Ez a pár kör mindig nagyon hasznos, nem véletlenül szokták ezt a mérkőzések elején is megejteni sokszor, hiszen így lehet összhangba kerülni a seprűvel. A sípszó után egyesoszlopba rendeződünk, majd füleimet hegyezve hallgatom az utasításokat. A vezényszó elhangzásával neki is látunk a feladatnak, igyekszek minél gyorsabban átcikázni az akadályok között, s a két kör leteltével ismét készen állok az újabb utasításokra, amik már komolyabbak, mint az eddigiek. Izgalmasabb feladat, mint az eddigiek, de lehetne még izgalmasabb is. Engedek a pajkosság csábításának, s mindent úgy csinálok, ahogyan a tanárúr azt kérte, kivéve az ereszkedést, hiszen fokozatos lassulás helyet, fokozatos gyorsulást hajtok végre, majd egy határozott mozdulattal igyekszem felrántani seprű elejét, hogy egy vészfékezés szerűséget hajtsak végre. Az igazat megvallva, talán kissé elvetettem a sulykot, hiszen nem sokon múlt, hogy fejjel előre lyukat üssek a pázsiton, de végül is sikerült végrehajtanom, amit akartam. Végül felsorakozok a többiekkel a középvonalnál, reménykedve, hogy a tanárúr nem vette észre az én kis magánakciómat.
Naplózva




Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 01. 06. - 15:09:59 »
+4

Repüléstan


2000. január

***

Még mindig tartottam a repüléstől. Azt nem mondom, hogy olyan szinten, mint korábban – hiszen részben ezért vettem fel ezt az órát. A szüleim még egy új seprűvel is megleptek a nyáron. Nem, nem dobott fel cseppet sem az ajándék, így csak az óra előtt pár perccel vettem először a kezembe a legutóbbi órán óta… ami még decemberben volt.
Beálltam a szokásos egyenes sorba, ami Mr. Welch-nél elvárás volt. Ellenőrizte a talárunkat, hogy megfelelő védőfelszerelésben érkeztünk-e, aztán még a seprűinket is kicserélte. Ahogy végig néztem a kezembe nyomott „Welch” példányon, mordultam egy halkat. Ha Marga állt volna mellettem, talán még oda is súgom neki, milyen beképzelt egy alak ez. Egy jó Nimbusz 2001-es már nem is lehet olyan megbízható, mint a saját gyártmányuk? Az is egy klasszikus versenyseprű – állítólag egész jól terhelhető vagy hogyan szokták mondani, akik értenek ehhez egy kicsit is.
Keserű szájízzel vettem a lábaim közé az újonnan kapott iskolai seprűt és követve a többieket, a pályát szegélyező gyűrű külső felén megkezdtem a gyorsrepülésemet. Megpróbáltam közben végig gondolni ezt a lajhárvalami témát, ami határozottan ijesztően hangzott… lényegében ezt az egész órát csak is Emmeline miatt folytattam, mert neki akartam imponálni. Kettőnk közül ő kedvelte jobban a repülést, én részemről mindig is szívesebben álltam két lábbal a földön. A túlzott gondolkodás persze pánikot szült, ami miatt aztán szédelegni kezdtem. Erősen kellett koncentrálnom, hogy a seprűn maradjak és az utolsó kör után meg tudjak állni.
Lebegés közben is maradt a szédelgés, de még tudtam annyira koncentrálni, hogy le ne forduljak róla. Erősen szorítottam a nyelét, reménykedve, hogy ez így is marad. Közben a tekintetemmel Emmeline-t és Margát kerestem – illetve csak kerestem volna, mert megint megszólalt Welch professzor.
A cikk-cakk repülés következett. Ez nem tett jót a szédelgésemnek, még erősebben kellett kapaszkodnom, mint előbb. A második kör végére már úgy éreztem, menten elhányom magam, hiába sikerült viszonylag jól teljesítenem a mutatványt. A bemelegítés végére lelassultam és el is sápadt. Mély levegőt kapkodva próbáltam összeszedni magamat, de végül az újabb sípszó ért különös pofonként.
Már a feladat elmagyarázva is bonyolultan hangzott, nemhogy a látvány. Egy-két embert végig nézhettem, mielőtt rám került a sor. Egy kicsit előbb kezdtem el emelkedni, mint kellett volna, így a leereszkedésem is ügyetlenre sikerült, hiszen korrigálnom kellett a korábban elkövetett hibákat. Biztosra vettem, hogy Welch-től is majd csak a tanároktól általános szúrós pillantást kapom és majd óra végén megkérdezi, hogy nem akarok-e inkább különórákat venni. Nem ő lenne az első, aki ilyesmivel zakltna vagy éppen finoman jelezné, hogy nem nekem való ez a tárgy. A Gyógynövénytan és a Bájitaltan kivételével, szinte mindenben iszonyatosan rosszul teljesítek. Apám szegény már jó párszor figyelmeztetett, hogy ideje lenne összeszednem magamat és olyan kiváló eredményeket produkálnom, mint a nővéremnek. Nem vagyok vérrokonok, mégis hogy lehetnek képes olyan teljesítményre, mint ő?
Nem is néztem a professzorra, ahogy megérkeztem a megbeszélt helyre és vártuk, hogy mindenki befejezze a feladatot. Inkább Margát kerestem meg ezúttal tényleg a többiek sokaságában és csak odaintegettem neki egy nagy vigyorral a képemen. Meglehet, hogy még nem vette észre, milyen sápadt voltam, miután Welch közölte a mai feladatot.
Naplózva


Marga Destain
Griffendél
*


A pimasz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 01. 08. - 18:20:46 »
+3


r e p ü l g e t ő s d i

Roppant meglepő lehet nagyjából mindenki számára, ha kijelentem a Rapüléstan az egyik kedvenc tárgyam. Alapjáraton nem azért, mert olyan hű mekkora zseni vagyok hozzá. Bár tény, ami tény, hogy van örökletes affinitásom a dologhoz inkább anyám, semmint apám oldala felől. Ephram is elég aktív tagja volt a kviddicscsapatnak meglehetősen sokáig. És nem épp azért, mert bénázott a seprűn. Nos, nekem sem szokásom. És az én mókásan össze-vissza természetemhez még jobban is illik egy össze-vissza reppenésekből álló gyorsasági sport, mint a totálisan megfontolt és cseppet sem laza vagy épp vicces bátyáméba. Igen-igen imádom őt, de ettől még nem dughatom homokba a fejem a jellemét illetően. Lássuk be, van mit javítani rajta.

Persze ismételten Nolanhez csapódom, mikor lefelé tartunk a pályához. Talán már mindenki számára megszokott látvány, hogy ez a két flótás együtt jár. De akkor sem tudok mit kezdeni vele. Ha sokkal, de sokkal csúnyább lenne én akkor is barátkoznék vele. Szóval hülye pletykázós csajok ezennel jelentem, nálam nem csak a rajta lógás áll fent. Egész egyszerűen bírom a társaságát és ahogy tapasztalom ő is az enyém, különben már elküldött volna.
Végignézek csini kis sportfelszerelésén. Nem. Egy az, hogy még mindig nem lett ronda. Kettő meg az, hogy még mindig nem néz ki úgy, mint aki képes a seprűjén jobbra-balra reppenni. A szokásos aggódó kifejezés most is az arcán van, még, ha nem is veszi észre. Sőt a sorakozón is ott látom rajta, még ha a hirtelenjében megérkező emberek el is fúrnak mellőle. Legalábbis azt hiszem, hogy ott látom, simán lehet, hogy csak szeret grimaszolni…
Pont ahogy én is, miközben ujjaim szorongatják jól bevált seprűmet. Amit csak nem akaródzik elengedni, hogy Welch professzor a sarokba állítsa. Amilyen kis érzékeny darab még a végén megsértődik, amiért mással gyakorlom végig az órát. Gonosz fejet vágok, bár nem tudom, hogy nekem sikerül-e olyat, miközben elhelyezkedek a Welch darabon. Beképzelt Bunkó. Morgom magamban, nem mintha kifejezetten bunkónak tartanám Welch professzort, mert amúgy meglepően kedves, főképp kedélyes. De a beképzelt kifejezéssel ez alliterál…

b e m e l e g e t í t é s

Aztán húzok is a dolgomra. Bár előtte gondosan bevárom Nolant, hátha nemtetszésemet megnyilvánító arckifejezésem a seprűcserére neki is átmegy. Mármint megérti, ja, talán. Na mindegy. Vonom meg a vállam, megszorítom újszagú seprűm nyelét, majd kissé előredöntöm, hogy neki is iramodjak a tíz körnek.
Na igen. Valóban elég stabil kis példány. Azonnal reagál minden mozdulatomra, de persze nem azzal gyors hirtelenséggel, amit már megszoktam vagy amit természetemnél fogva elvárok egy versenyseprűtől. Elég finoman mozdul, de közben mégis elég gyorsan ahhoz, hogy biztonságos legyen. Egyszóval éppen ideális az ilyen tanuló kis amatőröknek, mint amilyenek mi is vagyunk. Gyanítom hiába saját márkás a tanár úr már nem ilyenen furikázik jobbra-balra… Próbálok egyenletesen lélegezni, miközben rovom a köröket. Jól esik a hideg levegőben ez, mintha némileg kitisztítaná a koponyámat belülről.
Aztán jön a megállás és a kecses egyensúlyozás a seprűvel vízszintesen lefelé, hogy végül lábam finom huppanásával megérkezzek a gyepre. Nem mondom, hogy tökéletes látványt nyújthattam a levegőben, vagy teljesítményt, de elég egyértelműen inkább ebben vagyok erős, semmint gyógyizébizéből vagy mondjuk bájitaltanból… Mentsen meg Merlin mindenkit, aki azokon a közelemben van…
Második feladatként a cikk-cakk repülés jön. Igaziból régi motoros Welch repertoárjában, olyannyira, hogy kviddicses pályafutása alatt nem egyszer ennek a totálisan egyszerű trükknek a segítségével hagyta le az ellent. Nem épp úgy, mint most én, aki egy óvatlan pillanatban nekivágódok a lelátónak. Még jó, hogy csak az anyagba mentem bele. Persze ez is annyira tipikus tőlem. Sóhajtok, miközben ismét elrugaszkodom a földre és visszatérek a többiek mögé, hogy aztán a második kört baleset nélkül vigyem végig. Azért kicsit megsimogatom sajgó térdemet és kobakomat, amik szembetalálkoztak a ponyva mögötti faanyaggal, de nem sérültem komolyabban.
Így neki is futhatok élvezettel a harmadik körnek. Ó jeii. Gyorsulási. Ez a nekem való. Lábaimmal olyan lelkesen rugaszkodom el, mintha világéletemben erre vártam volna. Nem, csak jól esik a levegő. Aztán már indulok is. Először csak kevésbé süvít körülöttem a levegő, aztán egyre hangosabban és hangosabban, ahogy a fű villámsebességgel száguld el alattam, vagy én ő fölötte? Mindegy is. Szinte csak egy másodpercnek tűnik, mire az oszlop lábához érek és egy határozott rántással felkapom a seprűnyelem elejét. Már változik is a kép, s a színes ponyva helyett immáron az égen a felhők közelednek felém, míg el nem érem a karikákat. Egy szemvillanás az egész és már ereszkedem is lefelé. Lassan, megfontoltan, hogy immáron ne kössek ki a fadíszítményben. Majd megállok Nolant ismét megkeresve, hogy vele karöltve várjam meg a következő utasításokat. Na persze megint lehajolok némi térd simire közben…
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


IV. Hugrabug - A Vérborz

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 01. 12. - 20:29:41 »
+3

Majdnem, de szigorúan véve pont nem késve érkezek az órára, Welch hangsúlyozta, hogy a saját seprűnket hozzuk, úgyhogy biztosra mentem az enyémet választani ki, nem csak valamelyiket. Általában ragaszkodom hozzá órán, ha sietek, néha előfordul persze, hogy csak az első kézreesőt kapom föl. Annyira saját persze, mint a terelőütő, megszokás, preferencia, meccsen fontos, hogy az ismerős darab legyen alattam, gurkókkal és játékosokkal a levegőben tényleg a biztonság múlik rajta, akinek nem saját-saját seprűje van, az is egy konkrét iskolai "kölcsönsajátot" fog használni, nem bármelyiket. Órára lazábban vehető persze. A ütővel igazából mindegy lenne, de csak énnekem jut eszembe illúziókép buzogánytollakat bűvölni Grondra, visszakerül  hozzám legalább mindig. nyagtalan kép, meg el is tüntethető, amivel kidekoráltam, a játékélménybe nem szól bele, talán azért se szedték le egyből.
De most mindegy is, Grond nem jár repüléstanra, csak meccsen meg edzésen kerülne elő.
-A szokásos- közlöm a tanárral már megelőzőleg, értve alatta az okot, magyarázatot, mielőtt szóvá tehetné a tényt, hogy iskolai seprű van nála.
Tudja már, vagy elvárható lenne legalábbis, hogy tudja, én elmondtam. Megértem az igényét, hogy profi felszerelésünk legyen lehetőleg, de a józan ész határain attól még bent maradhatunk. Tavaly ilyenkor még egy mugli árvaház lakója voltam, és csak nyár óta lakok Apucsekkel - jogilag véve nyár óta vagyok megint a lánya egyáltalán - aki még mindig benne jár az egyáltalán kitapasztalásában annak, hogyan legyen szülő.
Amikor felvettem ezt az órát, még tökéletesen okék voltak az iskolai seprűk hozzá, Welch hozta be azóta csak, hogy saját kell. Kérem, nem mindenki gazdag, nem fogom Apucseket azzal terhelni meg még minden kezdeti botladozásunk tetejébe, hogy kviddicsseprűt is vegyem, nekem zsebpénzem honnan lenne pláne rá, ha meg csak Welch kis szíve boldogsága tényéért vennénk valami sáztartási modellt, amit reálisan is meg tudunk engedni magunknak, annak semmi értelme nem lenne, használt hétköznapi példányként pont semmivel nem lenne jobb a bármelyik Roxfortosnál.
Megvan az itteni sajátom, tavaly óta ezzel megyek minden edzésen és meccsen, meg a tanórák nagyrészén, olyan jól ismerjük egymást, mint bárkitől elvárható. Örülnék egy saját kviddicsseprűnek én is, de egyelőre jobban örülök annak, hogy egynél több fős családként sikerül egyelőre működnünk, elkerülhető nehezítések nélkül.

Eszembe jut megjegyezni, hogy mégegy tanárunk nyalja a saját nevét, amikor Welch újraosztja a seprűket, de leteszek róla. El kell ismernem, ez egy ritka bölcs döntés, helyes hozzáállás, így minden részletét figyelembe véve, ha tényleg az iskolai készlet teljes cseréjét érti alatta. Qapla', tanárúr.
Nem katasztrofálisak a régi seprűk se, ha ettől félne, ősrégiek, elavultak ugyan, az eredeti bűvölések fele már kikopott, és házilag van újrarakva valószínűleg, minimum részben szeretet és anyázás turmixa tartja bennük a bűvöt, hogy még mindig nem esnek le spontán az égből, de nem esnek azért le spontán az égből. Persze csak a Mardekárnak vannak 'kilencvenkettő óta Nimbuszaik - mostanra tűrhető minőségi használt készlet, ha az egész iskolának lenne ilyen, nem csak az egyik háznak, kifogásom nem lenne semmire - ami ku...koricásan felrúgja az ellenük játszott meccsek sportszerűségét, megfelelő játékosi tehetséggel átugorható a rajtelőnyük. Nem életveszélyesek a régi seprűk se annyira, hogy a Minisztérium leállítsa a bárminemű seprűhasználatot az iskolában a diákok veszélyeztetése kapcsán, és - véletlen szintén 'kilencvenkettő-háromban - fenyegettek már az egész iskola bezárásával életveszély alapon, tehát nem állíthatjuk, hogy nem figyelnek rá.
De ez nem jelenti, hogy nem fér rá kibalettozottul a szertárra, hogy a teljes seprűkészlet, egyenlően, új és minőségi seprűkkel legyen feltöltve.
Ma visszanyert a kényes bizalmamból az iskola, nem is elhanyagolható darabot.
A bemelegítő tíz körnél feltűnik máris a kontraszt, ezek a seprűk bizony tudnak húzni. Feltehetőleg nem valami fenomenális mindenkinek, de az eddigi, sufnituning partvisaink után nagyon érződik a gyorsulás, és már csak az adrenalin izgalmából is, szinte kényszerűen előzöm le a többieket. Nem akarok feltűnően korán végezni viszont, nem menőzök kérem, csak muszáj volt kipróbálnom, így hozzácsapok egy tizenegydik kört is. Welch úgyse tudja mindenkiét számolni, mindenki meg a magáét számolja úgyis. Nem zavar, hogy így viszont egy bő fél kört már egyedül kell befejeznem, jóval mindenki mögött. Na igen, a gyorsulás azért továbbra sem ugyanaz, mint a sebesség.
A különbségek inkább a szlalompályára adódnak össze, próbálok - mert pont én hogy a viharba ne - minnél gyorsabban, feszegetve a seprű határait hajtani végig az akadályok között, és megfeszegetem a sajátjaimat is. A régi seprűk jelentősen balra húztak, persze simán lehetett ezt korrigálni erősebb jobbkanyarral, csak ugye egy jól hangolt seprűn ebből a korrigálás ütközik ki. A lábtartóra állva, épp csak elemelve magam térdből is rásegítek a manőverezésre, és egyre veszélyesebben adódik össze a túlkorrigálás. Bízok magamban, hogy nem ütközök semminek, de az utolsó akadály után nagyon éles kanyarral kell visszahoznom magam, és ki is fordulok, mielőtt visszagyorsulnék a pálya elejére. A második körre próbálom javítani a produkciót, de a beidegződést valószínűleg el fog tartani egy ideig, mielőtt kiölöm.
A zárókörre nem bravúrozok annyit, a gyorsulást már kitapasztaltam, a manőverezésről tudom már, hogy újra kell szokni, de azért a gólkarikákat nem felülről kerülöm ki fent. Ügyse vagyok óriási, a seprűre szorosan rálapulva a karikán keresztül bukok át a ráérős ereszkedésbe.
Naplózva


Sara Wattle
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 01. 13. - 11:15:55 »
+2

Repüléstan


  

   Repüléstan órát mindig vegyes érzelmekkel kezeltem, miután inkább vonzott a kísérletezgetés, a bűbájok és bájitalok. Ezek ellenére valahogy mégis egész jó voltam ebben, de kviddics csapatba nem hívtak. Az, hogy ez szerencse vagy sem, az már megint csak más kérdés. Így aztán a magam módján érkezem meg az arénába. Eleinte rendesen felkészültem erre az órára. Rendes védőfelszerelés és minden, mára már ennek nem igazán van nyoma.  Miután ráéreztem az ízére és kiderült, hogy van is ehhez tehetségem, nem álltam már olyan gyakran földbe. Az utóbbi időben meg kifejezetten jól megy és a gyakorlás sosem árt. Ahogy én is beálltam a több alsó éves mellé, a Miron Welch el is kezdte az órát, ezen év első óráját, ahol a Lajhárlógást akarja megtanítani.  Apró mosoly fut át az arcomon erre, mert érdekes kihívásnak tűnik és azok elől sosem szoktam elfutni. Az, hogy a kezemből kiveszi a seprűt és egy általa hozott Welch kerül a helyére, már szinte meg sem lep. Így mindenki azonos esélyekkel van itt, ha nem nézzük a tapasztalatot. Vagy, ha azt nézzük, hogy ki kapja a rosszabb állapotú seprűt, mivel ezek lassan már nálam is idősebbek, így aztán csak a csoda tartja bennük a bűbájt.

   A bemelegítés a szokásos módon zajlik. A bemelegítő körök, hogy mindenki kicsit visszaszokjon a seprűjéhez és a repüléshez. Kellő magabiztosággal teljesítem a feladatot és várom a következőt. Közben kicsit ismét máshol járok fejben, mint mindig. Nagyon kevés az az óra, amire ténylegesen is figyelek az utóbbi időben. Ezért, hat megrázom kicsit a fejem, miközben várom a következő feladatot, mielőtt még valakinek nekirepülök emiatt. Amint ismét figyelmem minden majdnem teljesen a tanárúrra összpontosul, elhangzik a következő feladat. Cikk-cakk és egyenes gyorsulás, két kör.  Mivel nem én vagyok az első, így kicsit megnézem azokat, akik előttem haladnak és hajtják végig a feladatot.  Az első kört gond nélkül meg is csinálom, ám a második már nem végződik gond nélkül. A gyorsítás végén a seprű kicsit irányíthatatlanná válik és nem igazán akar lassulni. Improvizálni vagyok képtelen, így aztán felhúzom az orrát, mire olyan 10 méter után ismét kezemben tudhatom a gyeplőt. Leereszkedek és közben egy halkan szidom azt, aki ezt a seprűt átnézte, aki valószínűleg az, aki nemrég a kezembe adta.
   A következő  feladat már kicsit nagyobb kihívás, ami igazán nagy szívás is lehet, ha megint nem tudok fékezni. A gyűrűknél lévő jelzésig, ott egyenesen fel, majd mögöttük egyenletesen le. Ismét nem elsőnek indulok, hanem megvárom, míg páran előttem végeznek a feladattal. Van olyan, aki jól teljesít és van olyan, aki kevésbé, de mindenki szépen elvégzi a feladatot. Elindulok én is, a jelzésig, ott egyenesen felindulok. A gyűrűk felett már valami furcsa, de azért átrepülök a felettük és elkezdek ereszkedni, szépen és egyenletesen. Ezt egészen addig, tart, amíg a seprű hirtelen be nem adja a derekát és már nem szépen, egyenletesen elkezdek zuhanni.  Zsír! Én kaptam ki a legszarabbat és most el is romlott, amikor a legrosszabb helyzetben vagyok. Gyorsan előkapom a pálcámat és már szinte ordítom, hogy; “Wingardium Leviosa”. Természetesen elsőre egyáltalán nem működik a seprűn és tovább zuhanok. Így aztán ismét elsütöm a bűbájt és ami végül hat. Megkönnyebbülve érkezek meg a földre és mérgemben ketté törném ezt a vackot, de helyette, csak a tanúrhoz megyek.
- Kérhetek egy kevésbé halálos seprűt? - teszem is fel a kérdésem kicsit talán indulatosam, de azt hiszem az megérthető.
Naplózva


Miron Welch
(N)JK-Tanár
*****


A repülésfan

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 01. 13. - 11:43:25 »
+1



REPÜLÉSTAN


Mivel ez az első évem, hogy tanítok, alapjáraton fogalmam sincs mikor mire számítsak. Most például gondoltam rá, hogy a téli szünet, az új tanév majd valamiféle visszavető tényező lesz. Mintha a gyerekek a szünet alatt elfelejthetnének repülni, vagy legalábbis megkopik a tudásuk. Ugyanígy a bevezetett szokásrendszerünkre is azt gondoltam, hogy ma majd kicsit nehezebben áll össze. De nem. Minden ugyanolyan egyszerűen és jól ment, mint ahogy ettől a kis csapattól már megszoktam. És a tudásukon sem esett csorba, vagy nőtt épp az egekbe. Igen, nyilván van aki jól, van aki még jobban és van aki kevésbé ügyesen halad. De azért halad. Már igazán senkinél sem kell magával a felszállással bajlódni és a seprűt is ügyesen, határozottan tartják maguk alatt. Még ilyen helyzetben is, hogy a megszokottól eltérőt adtam nekik a gyakorláshoz. Nagyon fontos a saját, megszokott kis seprűnk. Én magam is ugyanúgy ragaszkodom még mindig a versenydarabomhoz, mintha továbbra is a pályán szelhetném vele a köröket, holott nem. De fontos megtanulni más seprűk kezelését is. Mert egy nap akár az éltünk is múlhat rajta.

Csak figyelem a bemelegítést, seprűmmel kissé a föld fölött lebegve. Már megszoktam, hogy ilyenkor furcsa mód, mintha még több idegszálam figyelne, mint anno játékosként. Plusz funkciónak itt az aggodalom is befigyel. Én pedig mindig rajtra kész vagyok, hogy ha bárki zuhanna, törne, miegyéb, akkor egy gyors varázslattal vagy egy gyors repülősprinttel elejét vegyem a bajnak. Most is így teszek. De szerencsére tényleg elég magabiztosan hozzák a formájukat.
McFly elég ügyes, látom, ahogy próbálgatja magát az új seprűn. Csak kár, hogy az utolsó körben ellen megy annak, amit kértem. Az én utasításaim semmibevételét nem igazán csípem… - McFly! Mint mondtam, fokozatos, lassú leereszkedés! – Kiáltok rá, mikor megérkezik, hátha akkor végre megjegyzi, hogy nem véletlen kérem, amit kérek.
Pye még mindig nagyon bizonytalan. De ez már jobb, mint megismerkedésünk elején. Persze így is látom a falfehér arcot, amikor megérkezik és beáll a többiek közé. Mikor elhalad mellettem csak annyit mondok neki szépen halkan, hogy – Jó volt Pye. Bár kissé bizonytalan. A feladat megy, csak kellene némi önbizalom is bele.
Persze Destain is hozza a formáját. Nála van a legtöbb félnivalóm, hogy indokolatlanul töri össze magát. És bár mindent ügyesen megcsinál, még mindig szétszórt. Kicsit jobban kéne összpontosítania a figyelmét. Amit mintha nem tudna, így naná, hogy megint ő az egyetlen, akinek sikerül találkozást végrehajtania a lelátókkal. – Destain! Mi lenne, ha nem törnéd össze magad? – Kiabálom oda neki, mikor kikecmereg a fatákolmányból. Ügyes lány, de ha kinyiffantja magát, akkor feleslegesen ügyes…
Everfen is olyan, mint mindig. Ügyes, precíz. Mindezt némi lázadással megspékelve a világ ellen. De a lényeg, ami lényeg, hogy megcsinálta és jól csinálta meg, mindazt amit kértem tőle. - Merel! Ügyes, Jó lesz ez!
Wattle mindig ügyes és jó. Úgy fest most ő kapta meg a makacs seprűt. Jól átnéztem pedig a felhozatalt és a családom darabjai nem igazán szoktak hibásak lenni, így nem tudom mi történhetett. De szerencsére sérülés nem volt, ami bizonyítja a lány rátermettségét. – Wattle, ha valami nem jó, legközelebb rögtön szólj! De ott vannak a seprűk, amiket hoztam. – Mutatok a kupacra. – Szolgáld ki magad!


TANANYAG

Szóval jöhet a második felvonás. A lajhárlógás.
- Ezt a mutatványt nagyjából egy méterrel a talaj fölött fogjuk gyakorolni! Aki meg meri szegni a magasságkorlátot, azt köszönöm, eddig láttam szívesen az órámon! Mutatom mi a feladat. – Felemelkedek kb egy méter magasra a seprűmmel és egy helyben lebegek vele. Hogy aztán hirtelen forduljak egyet, és immáron hátammal a talajhoz közel lógjak a seprűn. Kezeimmel és lábaimmal kapaszkodom egy pár pillanatnyi ideig, aztán egy gyors mozdulattal vissza. Most elindulok, nem túl gyorsan, de haladok a diákok előtt, hogy menet közben is bemutassam a gyakorlatot. Mikor végzek megállok előttük, még a seprűmről is leszállok, hogy majd úgy korrigáljam őket a gyakorlásban. – A játékok során a gurkók elől való hatásos kitérőként alkalmazzák. Ahogy láthattátok a seprűvel együtt mozdultam. Ez kviddics közben szinte csak egy villanásnyi idő. Pont, ahogy a gurkó érkezése is. De sima közlekedés közben is hatásos, ha egy gyorsan közeledő mugli tárgy vagy jármű elől kell kitérnünk. – Magyarázom, miközben reflexszerűen sétálgatni kezdek a diákok között. – Első körben a stabil, egy helyben álló seprűn gyakorlunk. Elrugaszkodás, stabil helyzet kialakítása, fordulás, visszafordulás, leereszkedés. Ez az ismétlendő sorrend! Látni akarom mindenkinél mindegyik fázist! Rajt! – Kiáltom, majd tovább sétálgatok a gyakorlók között. Nehezebb így, egy helyben amúgy. Menet közben még némileg a lendület is segít téged és nem kell teljes mértékig a seprű mágiájára hagyatkozni. De ha így meg tudják csinálni, akkor haladás közben már biztosan és magabiztosan végre tudják hajtani.  



Az órán való megjelenés kötelező!
Az órán való részvétel
+10 pontot ér,
az óra elmulasztása
-10 pontot. Késés -5 pont.

Az reagok beküldésének határideje: január 19.
Következő tanári reag érekzése: január 20


Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 01. 14. - 21:36:03 »
+1

Repüléstan Gauthier módra


♦ ♦ ♦

A maga módján végülis a kis Héloise Gauthier is megérkezett a kviddicspályára és környékére a repüléstan óra végett, vagy hogyan is nevezik azt, mikor a mágustanoncok a levegőben próbálnak haldokolni.
Igaz, nem önszántából, de voltaképpen a szabadakarat, mint olyan, nem is létező fogalom. Pláne nem Welch szótárában, aki a késést -5, a nem megjelenést pedig -10 ponttal jutalmazza.
S hogy a kis szőke mikor jutott ezen felismerések birtokába? Hétfő délután, mikor már rég elkezdődött minden s 10 ujjából még kettő arra várt, hogy a nem rég szerzett tökéletesen jégkék árnyalatú körömlakkjával kipingálja. Nagyon egyszerű lett volna a választás, ha mindezt Héloise józan ítélőképességére bízzák, mert akkor biztosan maradt volna az eddig is oly hasznosnak bizonyuló szépítkező aktusainál, de eszébe jutott egy régi ismerőse is, Pat, meg az is, hogy az utóbbi időben egyre csak sokszorozódik a minősíthetetlennek titulált dolgozatai száma.
Márpedig ez a jövőre nézve, nem túl gyümölcsöző, vagy ha az is lesz, nem lesz olyan jó learatni az elégtelenség/elégedetlenség babérjait. Ezt megelőzve, úgymond preventív jelleggel erőltette hát magára a seprű lovaglási kedvet és olyan katonásan kezdte el irányítani lépteit a kviddicspálya felé, hogy azt sokan, sok helyen megirigyelnék. Welchet megpillantva azonban egy jókora fintor kúszott arcára, és az sem tetszett neki különösebben, hogy jelen pillanatban egy kihangosított mikrofonon keresztül fog majd vele kommunikálni. A múltkorinak sem lett túl jó vége… mármint komolyan azt hiszik, hogy lentről irányítva tudnak segíteni? Ez egy rendkívül abszurd ötlet. Héloise már a gondolataiban is tiltakozott ezellen a módszertan ellen és valahogy annyira belelovalta magát ebbe a helyzetbe, hogy elkapta egy akkora nevetéshullám, amit egyszerűen hiába próbált, nem tudott kontrollálni.

- Welch professzor, elnézést kérek a késésért – mondta némi komolyságot magára erőltetve és gépies mozdulatokkal maga alá rántva seprűjét próbált a levegőbe emelkedni. S mikor ezt sikeresen végrehajtotta anélkül, hogy elkapta volna egy pánikroham, látta csak azt a sok másik kviddicses paripát is, amikkel tulajdonképpen lett volna dolga, ha nem hagyja figyelmen kívül azt az óra eleji nem tudom hány perces kis tájékoztató útmutatót, amit  Welch rebegett el férfias hangjának konszolidált zörejeivel.
- A francba… a francba… - kezdett bele csak úgy magában magának.
- A többiek se a saját seprűiken vannak… lehet, hogy onnan kellett volna elvennem egyet? – hát igen Héloise, ezért nem kellene késni az óráról.
- Nolan, honnan kellene seprűt vennem? - csak úgy csöndesen suttogva búgta Nolan fülébe, aki hullasápadt volt és úgy nézett ki, mint aki mindjárt hányni készül. A többiek még egyben voltak, de ki tudja meddig. Nem kell itt tartós konzerveket venni, valószínű, hamarosan egyesével fogják őket levadászni a levegőből.
Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 01. 17. - 18:52:01 »
+1

Repüléstan


2000. január

***

Azt gondoltam, hogy majd Marga látványa megnyugtat. Általában, hacsak ránézek vigyor ül ki az arcomra, akárhányszor megpillantottam, már szinte azon törve a fejemet, hogy vajon a következő nyári szünetben is ellógunk-e otthonról valami vad, hátizsákos kalandra. Azonban most nem így történt. Éreztem, hogy még mindig szédelgek és mintha a hányinger is ott húzódott volna ennek hátterében. Welch még is pozitív szavakkal illetett és csupán az önbizalmat hiányolta. Miért éppen azt? Kétlem, hogy ilyen téren gondom lett volna. Egyszerűen csak nem a seprűre születtem. Nem az volt az én terepem.
Sóhajtottam egyet, miközben Everfen mutatta be a gyakorlatsort. Természetesen jobb volt nálam, mint körülbelül mindenki, leszámítva Wattle-t. Nem tudom, hogy ő bénázott-e vagy a seprűjével volt gond. Nem hallottam a magyarázatot, ugyanis engem lefoglalt Gauthier, aki némi késéssel érkezett meg.
– A professzor hozott néhány Welch seprűt – mutattam a tőlünk nem messze elhelyezkedő maradékra. Igazából valami furcsa vigyor ült ki az arcomra, még mindig éreztem a lány leheletének csiklandozását a fülemen.
– Öhm. Hogyhogy késtél? – Kérdeztem én is halkan.
Persze ennek a kis csevegésnek köszöntően lemaradtam a bemutató első feléről. Mire odafordultam már fejjel lefelé lógott a seprűn, én meg csak pislogtam, mint aki még életében nem látott ilyesmit… jó, tényleg nem láttam. Valójában az iskolai kviddicsmeccseken kívül nem igazán foglalkoztam a seprűkkel, hiába vettek a szüleim nekem újat. Egészen más dolgok foglaltak le. Elsősorban Héliosszal foglalkoztam, ha csak tehettem vagy a közeli erdőt jártam. Ha pedig éppenséggel esőre járt, hát akkor odabent bosszantottam a nővéremet a házunk óvó falai között.
– Remek! –  Morogtam magam elé, mikor meghallottam az instrukciót. Egyszerre legyek stabil, tartsam a magasság korlátot és még forogjak is a seprű nyele között. Az a gyanúm támadt, hogy Welch túlzott elvárásainak még annyira sem tudok megfelelni, mint ahogyan azt korábban hittem. Bevallom elsőben és másodikban még egészen vonzott a repülés, aztán mintha egyre rosszabbul lettem volna a magasba, állandóan elfogott a szédelgés, a sebességet meg egyenesen gyűlöltem. Komótos nagypapa tempóban még úgy, ahogy elvoltam. Így aztán meg sem fordult a fejemben, hogy a kviddicscsapatunkba jelentkezzek, egészen addig, amíg meg nem ismertem Emmeline-t. Neki imponálni akartam. Végül még sem jelentkeztem.
Felemelkedtem. Igyekeztem tartani a magasságot, amit a professzor megkövetelt. Görcsösen kapaszkodtam a seprű nyelébe. Lehunytam a szememet, miközben arra biztattam magam, hogy csináljam végig szépen a feladatsort, hogy ismét a földön találhassam magam. Hát ott találtam magam, csak éppen valamivel korábban, mint kellett volna.
A seprű stabil volt ugyan, én még is rosszul vettem a lendületet. Tenyerem és ujjaim lesiklottak a nyélről, én pedig erőtlenül hullottam le a földre. Nagyot nyekkentem, hiába nem estem túl nagyot. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Ujjaimmal kitapintottam a tarkómat, ahol érezhetően semmilyen sérülést nem szenvedtem. Mégis ott fájt a legjobban.
– Azt hiszem, nem tört el semmim.
Hangosan mondtam, hogy mindenkit megnyugtassak.
Naplózva


Marga Destain
Griffendél
*


A pimasz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 01. 17. - 19:19:49 »
+1


r e p ü l g e t ő s d i

Elrugaszkodás. Stabil helyzet kialakítása. Fordulás. Visszafordulás. Leereszkedés.
Csak meredten figyeltem tanárbá mozdulataira, mintha attól rögtön a memóriám is megjavulna. Rendben persze, eddig minden olajozottan ment, vagy levegőzötten, lévén ez a seprű dolog nem gőzgép. Bár olajozni néha nem árt, főképp favédővel az élősködő mágusizék ellen.
Basszus, már megint elterelődött a figyelmem. Pedig most csak egy pillanatra néztem el Nolan felé. Nem mintha ő terelte volna el. A szőkeség jobban zavart, aki megszólította. Ja, valahogy mutatnom kéne a világnak, hogy létezik más pasi is. Majd elmegyek randizni Wenlock-kal. Nem, vele tuti nem. Ahjj Marga, figyelj már arra a nyavalyás magyarázatra.

Elrugaszkodás, stabil helyzet kialakítása, fordulás, visszafordulás, leereszkedés.
Jól van, ennek mennie kell. Fújom ki a levegőt, pont úgy, mintha valami komplett és komplex vizsga előtt igyekeznék életben maradni. Holott ez csak egy seprű és egy megoldandó fizikai feladat. Igen, fizikai. Vagyis némileg jobban kéne mennie, mint bármi másnak. Már a nyilvánvaló bénázásaimmal karöltve is.
Szóval, elhelyezkedek kényelmesen a seprűn és jól megragadom, erősebben, mint máskor. Hisz életemben először szándékozok önszántamból fejen állni vele lényegében. Nolan felé sandítok még egyet, és mivel ő előbb kezdte a gyakorlást, mint én, rögtön ki is nyögök egy fájdalmas „au”-t. – Ez nem festett túl jól… - Jelentem ki, miközben még grimaszolok is egy sort, ahogy barátom felé nyújtom kezemet, hogy felsegítsem a földről. – Menni fog. – Küldök felé egy biztató vigyort, majd újra a koncentrációra koncentrálok. Na, most. Emelkedek fel a seprűmmel, de nem merek túl magasra, mert nem akarok kicsapást a csapatból. Ennek következtében persze a fordulásnál belevágom a hátam a zöld gyepbe. Na, ez is tűnhetett ugyanolyan fájdalmasnak, mint Nolané. Ez annyira tipikus tőlem. Nem is merek inkább a professzor felé nézni, képzelem mit láthatnék rajta… Mindegy, ez van. Ismét lendülök egyet és máris újra eredeti helyzetemben ülök. Király. Leszámítva a hátfájás részét. Amin hamar felülkerekedek, hogy újra és újra elvégezzem a gyakorlatot, addig amíg drága urunk és parancsolónk mást nem mond…
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 01. 17. - 22:49:57 »
+2

Lélekszakadva rohantam a lépcsőn, kettesével szedve lefelé a fokokat. Az utolsó hármat egyben nyomtam le, nagyot huppantam az előcsarnok simára csiszolt kövén, csúsztam még a lendülettől vagy egy fél métert, és meg sem álltam, teljes erőből száguldottam tovább.
- Minek nekem seprű, anélkül is tudok repülni! - ziháltam félig nevetve, félig meg szarkasztikus szenvedéssel, aztán megkapaszkodtam az ajtófélfában, s annak segítségével fordultam ki a szabadba. Gyönyörű, szikrázóan kék, januári égboltot láttam, de nem derített fel kellőképp, mivel a szép háttér előtt épp elkaptam, ahogy a csoport a magasba emelkedik, és elkezdi róni a bemelegítő köröket.
Pedig úgy vártam ezt az órát! A múltbeli tragédiák óta nem sokat sportoltam. Szinten tartottam lovastornászi képességeimet, amennyire lehetett, de mivel fiatal lovam volt, őt még nem terhelhettem kedvem szerint, így kevesebbet gyakorolhattam. Mióta a Roxfortba járok egy éve, azóta pedig semmit. Nagyon hiányzott a mozgás, a fülembe süvítő szél, a véremben pezsgő adrenalin... Na jó, ezek most is megvoltak, hogy itt rohangáltam, de azért az érzés mégsem ugyanaz.
- Atya ég, remélem nem rúgnak ki rögtön azután, hogy végre volt bátorságom felvenni ezt a tárgyat - fújtam, csak hogy megpróbáljam megnyugtatni magam valamennyire. Hát nem nagyon ment. - Mondjuk lehet, ha rájönnek, hogy seprűvel se volt még sok dolgom, lehet, nem is engednek... Jaj, a seprű!
Olyan satuféket nyomtam az úton, hogy a menetszelem keltette por még jóval megelőzött engem.
Levegőért kapkodva két kezemmel beletúrtam mélyvörös, jelenleg kissé zihált hajamba. Egyre mélyebbeket lélegeztem, az orrom előtt gomolygó fehér párára koncentrálva sikerült elkezdenem értelmesen gondolkodni.
Oké. Összegezzük. A nagynéném kifejezett tiltása ellenére sikerült kiskaput találnom, és felvennem ezt az órát. Pont félévkor kell nekem először beesni. Késve (de nem az én hibámból, esküszöm!). Nem is tudom, fogok-e tudni repülni (bár amit csak lehetett, megkérdeztem és elolvastam a dologról és elég sportos múltam is van). És ami a legjobb, hiába futottam végig a listát, hogy mi kell, a saját seprű ténye felett elsiklottam.
Emlékszem is, hogy azt terveztem, majd kérek kölcsön valakitől, csak éppen a védőfelszerelés beszerzésével igazából el is felejtettem... De hát van iskolai seprű, nem? De mi van, ha az nem jut?
Leengedtem a kezem, és nagyot sóhajtottam. Szépen sorra vettem, melyik probléma a legégetőbb, és melyiket tudom a leghamarabb orvosolni. Arra jutottam, hogy kicsit össze kéne szednem magam, mert ez a legnagyobb baj jelenleg. Mikor ez megvolt, előkaptam taláromból a pálcám, és így kiáltottam:
- Invito a legközelebbi gazdátlan seprű!
Kinyújtott kézzel szaladtam tovább, rá se néztem a tenyerembe simuló fanyelű valamire, csak rohantam tovább, hogy a második legfontosabb gondot - miszerint már jelenleg is csúnyán elkéstem - is próbáljam minél inkább enyhíteni.
Fékezés nélkül vágtattam be a pályára, de aztán óvatosabb tempóra váltottam és igyekeztem meghúzni magam. Reménykedtem, hogy a tanerőnek és a többieknek van fontosabb dolga annál, hogy velem foglalkozzon (ahogy néztem, néhányan már nekiláttak a feladatnak és mentek a dolgok szépen a tervezett módon), így talán nem zavarom meg túlságosan az órát.
- Elnézést... - tátogtam óvatosan és levegősen. Ha megkérdezte volna a tanár úr, vagy valamelyik csoporttárs, hogy miért késtem, röviden elmondtam volna, hogy két verekedő diákot segítettem szétválasztani a folyosón. Tanári igazolással késtem tehát, mivel voltak szemtanúk is, akik bizonyították ártatlan jó szándékomat.
De inkább reméltem, hogy nem nagyon zavarok meg semmit. Mondjuk az iménti izomszakasztó vágtától, meg mert annyira zavarban voltam, olyan piros lehetett a képem, hogy az valószínűleg már önmagában elég okot adott volna a nyugalom megzavarására.
Próbáltam nem megfulladni a levegőhiánytól, míg felmértem a helyzetet. Mindenkit egy kedves mosollyal köszöntöttem, aki mégis felém nézett. Nyilván volt mit nézni rajtam, kicsit szélfútta külsőmön (pedig én még nem is repültem), szedett-vedett védőfelszerelésemen... Meg hát félévkor esek be az első órára. Én is végignéztem magamon, és ekkor elborzadva vettem észre, mi is hibádzik igazán, és hogy mit tartok a kezemben.
Egy partvis. Egy átokverte, rövid, műanyagsörtéjű, rikító kék nyelű takarítópartvist fogtam a kezemben, gondolom ezzel szokta Friccs az előteret felseperni. Csak kábé annyira dülledtek ki a szemeim, mint egy kötőhártya gyulladásos házimanónak. Ezt vajon látta valaki? Elkaptam a tekintetem, és meredten néztem inkább a tanárra. Vajon észrevette már? Vajon szóvá teszi? A többi diákra rá se mertem nézni.
Hirtelen mentőötletként egyedül az jutott eszembe, hogy a gyalázatos takarítóeszközt egy nagyon határozott mozdulattal minimum megkísérlem olyan messzire hajítani a hátam mögé, hogy Hold körüli pályára állhasson. Aztán komolyságot erőltettem az arcomra.
- Én... Ömm... Nincs seprűm, de... Ugye ezt használhatom? - kérdeztem zavartan és óvatosan, ha esetleg valaki figyelt erre, bár ahogy néztem, más is a kikészített, eléggé egyforma seprűkkel repült, gondolom azok voltak az iskolaiak. Kikaptam közülük egyet, aztán a feladatra próbáltam ráhangolni magam.
Ha esetleg nem kaptam volna más feladatot, megpróbálkoztam volna szép csendben megbirkózni én is azzal, amit a többiek csináltak. De ha egyéb feladatot adott volna a professzor úr, gondolom ahhoz is fel kellett volna szállnom előbb utóbb.  A többieket elnézve egyébként maga az a lógós dolog nem tűnt nehéznek - én a lovastorna gyakorlatai során ennél meredekebb dolgokat is műveltem már, nagyobb tempóban haladva is. A repülés nagy kérdőjel volt ugyan nekem, de nyilván megküzdöttem volna a seprű kezembe szólításával. Persze döcögve mehetett - na de ha meg tudok győzni egy nyolcszáz kilós lovat, hogy a hátára vegyen (és ott meg is tűrjön), akkor egy darab fa meg némi vessző se fog kifogni rajtam! Elbűvölt az a könnyed erő, amit megtapasztaltam, miközben a seprű a kezem irányába emelkedett,  és mágiája dolgozni kezdett a tenyerem alatt. Mondhatni szerelem volt első érintkezésre (bár korábban, ha Evyne néni a teraszt meg a kerti utat söpörtette le velem, valahogy ezt a nagy vonzalmat nem éreztem, de ezt talán ne számítsuk ide.) Hirtelen megéreztem, milyen sebesség, mekkora lendület lakozik ezekben a csodás járművekben. És a határ szó szerint a végtelen égbolt volt! Ami hirtelen olyan hívogatónak és sokkal elérhetőbbnek tűnt, mint eddig valaha.
Egyszerűen muszáj volt nyeregbe pattannom. Akkorát rántott rajtam ez az alkaromnál is vékonyabb bűvös fadarab, hogy ha nem vagyok szokva ilyesmihez, biztos leesek. Így is megbillentem, de valahogy ösztönösen tudtam, mikor merre mozduljak. Tekeregtem, kapaszkodtam, próbálgattam az egyensúlyommal hatni a megvadult seprűre, és gyorsan visszarántottam, de erre az a másik irányba is dobott egynéhányat magán. Nem voltam ugyan magasan, csak kb. egy méterrel a föld felett, de éreztem, hogy ez a produkció már biztos magára vonja a prof. figyelmét (ha eddig az óvatos feltűnéskerülésem és a többiek mindenféle bemutatója távol is tartotta volna kutató pillantását).
Nem akartam én lenni a csoport bénája, aki leesik az első pillanatban, ahogy felszáll. Annyira nem! És egyébként is nagyon eldöntöttem, hogy egy darab fa meg némi vessző ugyan nem fog már kifogni rajtam! Tudom én azt, amit a többiek csinálnak, ha más feladatot is kaptam - gondoltam némi daccal és a házamra jellemző jó adag vakmerőséggel. Fennmaradhattam volna az alap pozícióban, miután a seprű és én is megnyugodtunk és egyenesbe jöttünk, de úgy döntöttem, kihasználom a lendületet és a jó egyensúlyérzékem. Szépen lebillentem, és lefelé lógtam, ahogy anno a ló nyergéből is.  Az ujjaim kissé a talajt érintették, és hosszú, vörös hajszálaim vége is. Technikailag kézen álltam, éscsak a lábammal kapaszkodtam. Ezt orvosolandó finoman feljebb löktem magam, hogy azért mégse kézen állva a lábammal tartsam a seprűt. A mágikus közlekedési eszköz erre szép lassan menni kezdett előre, de épp csak araszolgatott. Bár ez talán nem volt kívánatos állapot, engem jobban aggasztott, hogy így lógva jöttem rá, elrontottam a feladatot. Egy csoporttársat figyelve vettem észre, hogy a kezemmel is fogni kéne a nyelet...
Na jó. Gyorsan visszakapaszkodtam. Most már rendben volt a feladat. A seprű erre meg még egy hangyányit gyorsított, de aztán ahogy mozdítottam rajta (ezúttal már óvatosan), szépen megállt. Akkor aztán kecsesen visszafordultam, és leszálltam. Egy jó nagyot sóhajtottam, mikor túl voltam rajta.
- Remélem, ez így... szóval rendben volt azért...? - motyogtam pironkodva, hiszen hát ez nem egészen volt az, amit kellett volna csinálni, de én végül is úgy éreztem, a közelében volt. Egész a közelében. Minimum a megfelelő pályán, bármit is kellett volna tenni...
A fülem mögé tűrtem az arcom elé kalandozott vörös tincseket, majd keresztbe fontam a karom; kicsit magamhoz ölelve új kedvenc járművemet; és csendesen  vártam a tanári véleményt meg a következő feladatot. Közben azon aggódtam, hogy technikailag még csak alig két métert haladtam seprűháton, és nem biztos, hogy ennél több is menni fog (bár alig vártam, hogy ennek a végére járjak). Na meg próbáltam nem tudomást venni a földön nem messze fekvő rikító kék nyelű partvisról, ami bosszantó mértékig belógott a látóterembe. Mi jöhet még?
Naplózva


Sara Wattle
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2019. 01. 18. - 13:56:26 »
+1


  Miután túléltem a kis kalandomat és sikeresen kiviteleztem egy leszállást, megkaptam, hogy legközelebb szóljak és keressek egy másikat.
- Vagy csak jó seprűt kéne hozni.. - dörmög az orrom alatt, az sem különösebben érdekel, ha meghallja, megérdemli. Amióta itt vagyok és járok ezen órákra, azóta nem fogtam még ilyen rossz seprűket, mint most.  Amit leraktam, azon ráadásul szinte már alig volt valami kis varázslat! Még szerencsém, hogy van érzékem ehhez, vagy különben a földbe állók és a gyengélkedőn kötök ki. Legszívesebben elégettem volna ezt a vackot, de akkor biztos jó pár mínusz pontot kapna a ház és valószínűleg én sem fejsimit kapnék érte. Így aztán csak lerakta, külön, jól láthatóan és távolabb is a többitől. Elkezdek kutakodni és átnézem mindegyiket a kupacból, hogy milyen állapotban vannak, majd végül találok egy megfelelőnek ítélt darabott. Csak maradjon is így és akkor ép bőrrel végzek ezzel az órával.
  Beállok a többiek mellé, hallgatok és figyelek ismét. Nézem, ahogy a tanár úr bemutatja a feladatot, amit sokunk már jó párszor láthatott a lelátokról. Onnan kifejezetten könnyűnek tűnik, de természetesen nem így van. Nagyon könnyen a földbe csapahatod magad, ha kicsit nagyobb sújt teszel a kezeidre és úgy lehúzod az orrát. Igen kellemetlen élmény lenne, még egy méterről is, nemhogy több tíz méter magasan, ahol a játék maga zajlik. Mondjuk ott is van időd korrigálni, erre is láttam már példát. Ám most szerencsére nem kell olyan magasra menni, így nem is igazán aggódom. Felpattanok a seprűre és a megadott egy méterre emelkedem, majd átlendülök és a hajam lehúzza a redőnyt. Remek, most már nem is látok, pedig összefogtam és most mégis az arcomban az egész. Lassan visszafordulok és lerakom a lábaimat és a seprűt, majd elkezdem helyre rakni a nem várt sötétítőt. Ez a folyamat, olyan másfél perc alatt sikeresen le is zárul és így úgy döntök, hogy teszek még egy próbát. Ismét fel egy méterre, majd átfordulás egy kis ideig, mielőtt a fejembe menne a vér és vissza.  Közben kicsit reménykedem, hogy jobb játékos sem leskelődik titokban, mert akkor megint nem fognak békén hagyni. Amikor ismét földön érzem a kis kacsóimat, körbe nézek. Vegyes teljesítmények, ám kiszúrók egy Griffendéles alsós diákot, olyan negyedik évfolyam környékén lehet és mintha már láttam is volna a ház társalgójában.  Egész ügyes, ám láthatóan semmi tapasztalata nincs, így kissé esetlen mellé. Főleg, hogy elsőre kéz nélkül csinálta meg a lógást és még magamat gondoltam jónak.
- Egész jó, de ne felejtsd el a kezed, vagy azon kapod magad, hogy előrefelé száguldasz és nem tudsz megállni az ijedségtől. - szólok oda neki, miután közelebb léptem és hallottam a motyogását. Látszik, hogy nem előszőr csinált ilyet, de nem hiszem, hogy seprűn tette volna legutóbb. Talán egy ló hátán? Egyedül ott tudnék egy ilyen mozdulatot elképzelni, ami szintén elég merész húzás.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


IV. Hugrabug - A Vérborz

Elérhető Elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2019. 01. 19. - 16:39:26 »
+1

Helyes, nem csinál nagy ügyet abból, hogy nincs saját seprűm, amit ma nem is használunk egyébként. Na ilyen tanárok kellenek ide, akik a józan észre nem immunisak legalább. Még a karikázásomba sem kötött bele - ami még indokolt is lehetett volna, ezt elismerem, vagy csak nem figyelt épp annyira - pedig az elsőként induló kék srácnál erősen kihangsúlyozta az eltérést a játékszabályaitól.
A magyarázatot hallgatva elgondolkozok, milyen mugli tárggyal vagy járművel lehetett dolga a profnak, ami elől van bármi értelme lajhárt fordulni. Magasra rúgott focilabda esetleg, az pont annyi, mint egy kvaff, vissza is üthető - tény, ha láthatatlanok vagyunk épp, akkor mondjuk feltűnő lenne, ha lepattan a "semmiről" - sárkányrepülőnek beleakadnánk a zsinórjába, a repülőgépek meg olyan sebességgel mennek, hogy ha egy lajháron múlik, hogy fizikailag ütközünk-e, akkor pont mindegy, mert a menetszél lesodor. Plusz ha nem jó messziről látjuk és halljuk jönni, kilóméterekkel előre kitérve a közvetlen útjából, akkor meg pont édesmindegy megintcsak, mert nincs annyi időnk, ezek hangsebesség körül lófrálnak igazán ráérős tempójukban. Maradjunk a kviddicsnél, ott tényleg hasznos is a manőver, mugli biciklik nem tudnak reülni általában.
Hol lehet az egy méter? Nincs az kicsit alacsonyan? Próbáltam már a manővert edzésen, én nem fogom a földbe verni a fejem, inkább mondanám a minimum egy-huszat, akár még -ötvenet is.
Vagy mindenki, Welchet is beleértve, nem hozott mérőszalagot, és egy egységes, de pontatlan magasságra áll be, mert nem tudják annyira jól belőni, hogy látatlanban mennyi is az.
De mindegy is, fölemelkedek odáig, mint mindenki, lefordulok, konstatálom, hogy innen most nehéz lesz visszafordulni, mert a megállással annyi az ember lendületének, és seprűből kell visszafordulni, a lábtartókon is lökve egyet visszaerőszakolom magam seprűstől fölfelébe, leszállok, és morfondírozok egy sort, hogy a hölgyek itt miért nem hoztak röptanra hajgumit vagy miegyéb, hogy fújják-söprik a tincseiket az arcukból.
Ez a manőver pont azért működne, mert a lendületet megtartva vissza is fordulsz, mire elment fölötted az akármi, gurkó, kvaff, hajtó, lelátóról dobált elsőéves, de ahogy a tanárúr gondolja. Legalább általános erőnléti gyakorlat így visszafordulni, annak is megvan a maga haszna.
Naplózva


Oliver Wenlock
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2019. 01. 19. - 17:28:18 »
+2

   

to
everybody





Hát naná hogy elhánytam az erre a félévre szóló órarendem. Még az első pár nap ment is fejből, azt valami oknál fogva bememorizáltam, de mára mindez megkopott. Jócskán. Pláne hogy más nem az első napot írjuk a héten. Én pedig hiába hánytam fel újra minden cuccom, csak nem akadt a kezembe. Persze rávághatja erre bárki hogy miért nem kértem egy másikat Lancaster bától, de hogy őszinte legyek jobban lefoglalt a karácsonyra kapott új seprű tanulmányozása. Apán mélyen belenyúlt a zsebébe, és mert hát kviddicsezek, szerinte fontos hogy az edzésen hozzászokjak az új járgányhoz. Ha év közbe kaptam volna meg a meccsen lehet ki se tudnám úgy használni a seprű tudását. Szóval megvette hitelre. Jó fej volt a Gringottsi manók meg még jobb fejek, hogy adtak neki haladékot.
Épp bájitaltanról esek ki, miután elszörnyedve azonosultam hogy ma bizony nem kell a pincehelységbe töltenem az időt ugyanis a hatod évesek RAVASZ felkészítője zajlik. Enyhén sápadtan próbálok kutatni az agyamban hogy ugyan mégis egyáltalán milyen nap van és nekem hol a búbánatos borzfingba kellene lennem. Miután pedig a lázas agykurkászás nem vezet célra még neki is megyek egy lovagi páncélnak. Az persze hangos csörömpöléssel adja meg magát, a körülötte lévő festmények sikongatva kiabálnak valami olyasfélét, hogy ez jelentik én meg épp a padlót szántom fel. Újra.
Nolan Pye és a mardekáros slepp miatt rendszeresített ez a manőver nálam, de szégyen és gyalázat hogy még a saját lábamba is képes vagyok eltaknyolni. A fejem kótyagos mire egy hang zökkent ki.
- Wenlock? Mit keres maga itt? Nem repüléstanon kellene lennie?
Salamander prof egy nagy halom pergamennel egyensúlyoz a kezén, míg másik karjának végén a barna bőrládája van. Abba leledzik az állatkertje. A csat rajta hangosan felpattan, de a tanerő mit se foglalkozik vele.
- Szent Szalamandra! Menjen gyorsan, mielőtt Welch professzor eltiltja a kviddicstől. Szeretném ha idén a hugrabug nyerné a kupát!
Azzal leteszi a bőröndjét és pálcát húz elő. Két pillanat alatt a páncél a helyén és ő már el is tűnik a szalmakazal frizurájával.
Csak hebegés meg habogás szalad ki a számon, de az agyamban a vörös kislámpa kigyullad. Lerohanok a lépcsőkön, ki a nagykapun át a pályán röpködő alakokhoz. Idő közben egy invitót üvöltök, amivel az új seprűm az öltöző előtt a kezembe landol. Elégedetten szusszantok, bár az oldalam úgy fáj mintha kések szurkálnák.
Lihegve dobom le a táskám és rohanok be a pályára ahol letaglózva azonosulok a nagy halom seprű láttán. Csak tátott szájjal bambulok a tanárra majd a társaimra. Rögtön kiszúrom Merelt, de lehetőségem nincs köszöni neki, mert nem igazán veszi észre berobogásomat.
- Bocsánat a késésért tanár úr. Hóborc megpróbált belefojtani a második emeleti fiúvécébe!
Vajon ellenőrzi a hazugságomat? Nem igazán érdekel.
Unottan és kedveszegetten dobom le a seprűmet és veszem a kezembe az egyik iskolai seprűt. Hát ez se lesz egy izgalmas óra. Közben elnézem a többieket. Marga épp fejjel lefele lóg a seprűről. Arcán a dacos undr, ahogy felém néz. Neked is jó napot Destain... gondolom keserűen, de már tudom is mi a feladat. Minden áldott este a Kviddics évszázadait vagy a Kviddicsológiát olvasgatom. Az összes bukást, hárítást, spirált és manővert fejből tudom. Az elmélet jó, a gyakorlat már kevésbé. Sosem volt még rendes seprűm hogy kigyakoroljam raja őket igazán. Beállok a sorba és lábam közé vetve a seprűt elrúgom magam a talajtól. Teszek pár bemelegítő kört, ami közben a szél erősen visítani kezd a fülembe. Nem bánom, sőt, kifejezetten élvezem. A mai napom egyetlen fénypontja. Aztán csak muszáj beadnom a derekam, a többiek magasságába ereszkedem és megvárom amíg a tanár tekintete rám irányul. Igyekszem minden emlékem minden olvasott tudásom ötvözni és megpróbálkozom a mozdulattal. Még saját magam is meglepődöm mikor nem is annyira pocsék módon (de persze biztosan hanyag testtartással) kivitelezem a dolgot. Valamiért azt vártam, hogy a seprűről is leesek. Az lenne már csak az igazi érvágás nekem...
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 01. 11. - 15:15:24
Az oldal 0.139 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.