+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Birtok
| | | | |-+  Hagrid kunyhója
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Hagrid kunyhója  (Megtekintve 561 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 06. 17. - 20:40:35 »
0




A vadőr lakhelye, ahol Agyar a gyáva vadkanfogó kopó nyálcsorgatásával párosult kőkemény sütemények és cukros mentatea fogad, ha maga az óriás Hagrid beinvitál magához.
Naplózva

Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 07. 27. - 18:07:40 »
+1

bunny, bunny ~

a v e r y & s o p h i e


Addig-addig simogattam az ölemben heverésző kis nyuszit, amíg végre egészen ellazult, és talán még tetszett is neki a dolog, bár ki tudja, nem mintha túlzottan ismertem volna a nyulak érzelemkifejező-képességeit. Viszont legalább már nem rángatta olyan kegyetlenül a lábát, ami jó, ráadásul hála Sophienak, az már nem kerülhetett rosszabb állapotba a mostaninál.
- Mennyivel jobb lenne, ha nem csak baglyok macskák és patkányok lehetnének az állataink. Valahogy hozzájuk olyan nehéz kötődni, a baglyok is elvannak, szabadok, a macskák meg... hát ők csak macskák. A patkányokról ne is beszéljük, nem nagyon csípem őket. Kicsit megrekedtünk ez ügyben, pedig a legtöbb hiedelem történetben a boszorkányoknak más állat követőik is vannak, például farkas, vagy ló esetleg holló. - A hangulat érzékelhetően kezdett feloldódni, ahogy halkan felnevetve felvázolta a véleményét, míg én azon ügyködtem, hogy a nyúl ne akarja ismét kivetni magát az ölemből.
- Farkas? - kérdeztem vissza kissé bizonytalanul, ahogy felé pislogtam. - Nem tudom, mennyire lennék boldog, ha a lépcsőn egy farkas sétálna csak úgy velem szemben... a kastélyban... viszont elég viccesen mutatna pórázon, az tuti. Meg szájkosárral. Ugh... De igen. A patkányokat én se fogom megérteni soha.
Közben kiszúrtam a vadőr kunyhójának sziluettjét, már nem is volt olyan messze, és tulajdonképpen a nyuszi is csendesen fészkelődött a karjaim közt, elbírtam vele. Nagyon reménykedtem Hagrid tudásában.
A bemutatkozásom utáni megjegyzésre kaptam csak oldalra a fejem, és kissé eltátottam a számat. Aztán sietősen be is csuktam, hogy ne engedjek az arcomra több érzelmet annál, mint amennyit szoktam és szeretnék. Valahogyan mindig feljött ez a téma, de nem is értettem... Nem tartottam magam olyan szép lánynak, hogy ennyien belém legyenek esve, mint ahogy már hallottam innen-onnan... Ahelyett, hogy elbíztam volna magam a dologtól, most már inkább csak zavarba hozott, de ezt mélyen igyekeztem titkolni.
- Nagyon titkos lehet, ha tudsz róla. - Felnevettem, de nem volt őszinte. Nem is ismertek, és nem tetszett, hogy valaki csak a külsőm alapján határozott rólam, teljesen ignorálva a tényt, hogy van személyiségem is, amit talán ki nem állna.
Egy ideig csendesen baktattunk tovább, csak egy kis szünet után szólaltam meg, addig a füvet figyeltem. Sophie válaszán felkuncogtam.
- Szerintem is klasszak. A nagynéném retteg tőlük, elvileg azért, mert megmarta egy kiskorában, de szerintem ez nem igaz. Elég érdekes személyisége van, na mindegy is... Egyszer látott egy siklót a kertben, és felhívta a rovarirtókat. Nagyon durva...
Közben elértünk a kunyhó sötét, öreg falaihoz. Sophie be is kopogott, belülről pedig szinte azonnal mocorgást hallottam. Oldalt nyitva lehetett pár ablak, talán épp ezért halottam olyan élesen a következőket: valaki olyan fürgén ugrott fel bent az asztaltól - ezt a szék csikorgásából sejtettem -, amit valószínűleg Hagrid nem tudott volna produkálni, és már itt rosszat sejtettem, aztán pedig még a beszédet is meghallottam hozzá:
- Ki lehet az, aki ilyenkor keres, öreg barátom? Nagyon remélem, hogy nem egy diák, mert akkor... - A többi szót elnyelte csészék csörgése és Hagrid morgós felelete. - Majd én kinyitom, biztosan nem olyan fáradt. Ha akár egy csirkefogó is, na majd én...
Kétségtelenül Frics hangja volt ez, amitől még a hideg is végigfutott a hátamon. Nem gondolkoztam sokáig, megragadtam Sophie kezét, és oldalra rántottam őt, hogy még idejében a házikó egyik olyan oldalához simulhassunk, ahol Frics talán nem vesz észre minket. Ha legalábbis nem kezd el nézelődni... Ha megtalál, biztosan olyan büntetőmunkát kapnánk, hogy még belegondolni is veszélyes. De vajon mit kereshet itt?
Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


Már megint egy Mardekáros?!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 07. 30. - 12:48:35 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)


A beszélgetésünk közben kicsit elgondolkodtam azon, hogy mi lenne akkor ha mondjuk nem csak hagyományos állatokat lehetne tartani, hanem mondjuk varázslényeket. Bár belegondolva az lehet kissé nagyobb káoszt is okozott volna, meg azért nem ért hozzájuk mindeki. Nem mintha én olyan nagy szakértő lennék az álatokkal alapjáraton. Odanéztem a nyuszira aki csak nem hagyta abba a fészkelődést.
Azt hiszem meglepődött a kijelentésemen, és ahogy látom nem nagyon van ínyére ez a "titkos" népszerűsége. Mondjuk ezt megértem. Ki a fene rajongana azért, ha mindenféle pasi perverz vagy jobb esetben nem perverz képzelgései között szerepel? Fúhj. Jobb is, hogy nem jönnek be sok esetben a fiúknak a vörösek. Főleg a szeplősek. Modnjuk még minidg jobb, ez, mintha egyfolytában lerohannák a fiúk mindenféle béna rituális és udvarlási dologgal. Az még kínos is lenne.
- Nagyon titkos lehet, ha tudsz róla - nevet fel keserűen, én pedig megértően pislogok rá.
- Hát, tudod, a fiúk már csak ilyenek. Kiszúrnak egy szép lányt róla álmodoznak, beleírjaák a monogramját a pergamenre, vagy ahova csak tudják, elképzelik a közös jövőt, bármeddig is tartson...khm, és aztán meg mennek tovább egy másik szép lányra és így tovább - osztom meg a kicsit se romantikus bölcselkedésemet. Hű de sötéten látom én ezeket, nem csoda, ha még nem voltam egyszer sem szerelmes.
Csendben baktatunk tovább, Avery a földet én a felhőket bámulom, közben persze ennek köszönhetően meg is botlok. Csetlek botlok, de az idő kifejezetten hűvös, és mintha nagyon komor esőfelhők is gyűlnének a fejünk fölött. Nem örülnék egy viharnak, mert amekkora a versenysúlyom, egy nagyobb szél képes lenne elrepíteni. Főleg, ha az valami természetfeletti időjárás okozta mégtermészet feletibb szél. Na jó, állj le Sophie, ez csak simán beborult ég, semmi több!
- Szerintem is klasszak. A nagynéném retteg tőlük, elvileg azért, mert megmarta egy kiskorában, de szerintem ez nem igaz. Elég érdekes személyisége van, na mindegy is... Egyszer látott egy siklót a kertben, és felhívta a rovarirtókat. Nagyon durva...
- Hát ez eléggé - csóválom a fejem hihetetlenkedve. - Szegény sikló. Én örökbe fogadtam volna. Bár nem tudom, lehet szerencsétlen Rose néni macskáinak a szétzilált játékszerévé vált volna. Ugh - rázom meg elszörnyedve a fejem. Tizen hét macska és egy sikló. Nem túl pozitív végkifejlett lenne.
Az arcom szélesen felderül, amikor végre a kunyhóhoz érünk, és heves felindulásból be is zörgetek az ajtón. Rememénykedve várjuk, hogy Hagrid feltépje az ajtót, őszintén már hinyoztak a kunyhóízű teái ennek a vadőrnek. Ám a teás és nyugodt képekből alkotott illúziómat szó szerint hangosan pukkantotta ki egy felborult szék csapódása, mire összerezzentem és hirtelen azt se tudtam mit csináljak.
- Ki lehet az, aki ilyenkor keres, öreg barátom? Nagyon remélem, hogy nem egy diák, mert akkor... - hallom is meg azt az összetéveszthetetlenül kellemetlen hangot. Ne már neki most jut eszébe partizni Hagridnál? -  Majd én kinyitom, biztosan nem olyan fáradt. Ha akár egy csirkefogó is, na majd én... - Frics... emelem égnek a tekintetem. Szerencsére kettőnk közül Avery találékonyabb, és máris a házikó oldalsó fala mellett találom magam.
Az ajtó kicsapódik mire összerezzenek, és reménykedem, hogy nem vesz észre minket. Vajon meddig kellene bagoly ürüléket sepregetnünk a bagolyházban, ha észrevesz minket? Beleborongtam ebbe a gondolatba, és bár nem vagyok egy finnyás lány ettől nekem is borsózna a hátam.
Óvatosan a nyuszira pillantok, aki megint el kezd fészkelődni Avery kezében, és csendesen imádkozom, hogy a lány meg tudja tartani a jószágot és nem ugrik ki a kezéből Frics elé. Ám sajnos nincsen olyan szerencsénk, Frics túlságosan gyakrolott és szerintem neki egy hetedik érzéke is van, ami kifejezetten gyerekek elkapására éleződött ki. Így persze, hogy észre vesz minket.
- Átkozott nyavajások, mégis mi van a kezetekben? - rikkantja el magát, mire én összerezzenek, Avery kezéből a nyúl meg szinte kipattan riadalmában, mmindenek tetejébe még Hagrid is kidugja a fejét a felettünk lévő ablakból, de mire bármit is kérdezne, fogom Averi kezét és gyorsan felrángatva a nyúl után eredönk, nyomunkban Friccsel.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 07. 30. - 19:19:09 »
+1

bunny, bunny ~

a v e r y & s o p h i e


Jól esett Sophie megértő pillantása, amiért nem egyből egy picsának gondolt, aki csak panaszkodik a rá irányuló figyelem miatt. Legalábbis remélem, hogy nem ezt gondolta.
- Hát, tudod, a fiúk már csak ilyenek. Kiszúrnak egy szép lányt róla álmodoznak, beleírjaák a monogramját a pergamenre, vagy ahova csak tudják, elképzelik a közös jövőt, bármeddig is tartson...khm, és aztán meg mennek tovább egy másik szép lányra és így tovább - vázolta fel, mire elnevettem magam, és hirtelen szerettem volna megölelgetni. Talán meg is teszem, ha nincs a kezemben egy rángatózó nyúl. Pedig bakker, tök óvatosan fogom! Nem mintha a két mellső lába alá nyúlva lógatnám, vagy ilyesmi...
- A fiúk furák - állapítottam meg. - Az állatok sokkal jófejebbek, még akkor is, ha... AÚ! Hé, te most komolyan megharaptál?
Vádlóan meredtem a nyúlra, majd a mutatóujjamra, amit megcsíphetett, de szerencsére nem vérzett, épp' csak egy kis nyoma volt a dolognak. Mindenesetre szigorúan összehúztam a szemöldökömet.
- Csak jót akarunk neked, meg a lábadnak! Igazán lehetnél kedvesebb. - S ne szóljak egy szót sem, az út végéig egész rendesen tűrte a dolgot, nem kezdett el újabb toporzékolásokba, de még az ujjamhoz sem nyúlt még egyszer. Talán rájött, hogy esélytelen, nem fogom elengedni. Vagy csak elálmosodott. Mind a két opció tetszett.
- Hát ez eléggé. Szegény sikló. Én örökbe fogadtam volna. Bár nem tudom, lehet szerencsétlen Rose néni macskáinak a szétzilált játékszerévé vált volna. Ugh - fintorgott Sophie, mire egyetértően bólintottam.
- Nekem talán a baglyom ette volna meg, Jensen. Elég féltékeny típus. - Úgy gondoltam, nem kérdezek rá, ki az a Rose néni, valószínűleg személyes lehetett a téma, amihez nem sok közöm volt.
Végre elértük Hagrid házát, de nem sokáig örülhettünk a dolognak - miután meghallottuk Frics hangját, gyorsan bevetettük magunkat a ház oldalához. Erre persze a nyúl vadul elkezdett rúgkapálni,  hogy éles körmével párszor meg is sértette a csuklómat, de összeszorítottam az ajkaimat, és visszafojtott lélegzettel vártam, mi fog történni. Frics zsörtölődése egyre közelebb ért, aztán már egészen elhittem, hogy nyert ügyünk van, és nem fog minket észrevenni... amikor megjelent a feje.
- Átkozott nyavajások, mégis mi van a kezetekben? - Akkorát üvöltött, hogy nem csodálkoztam a nyúl heves reakcióján, és bár igyekeztem magamhoz szorítani, sikerült kiugrania az ujjaim közül, de még én is megrezzentem, egyébként. Már láttam magam előtt, ahogy aljasan röhögcsélve mosat fel velünk valami nagyon undorító helyet a Roxfortban vagy környékén, de mielőtt szembenézhettem volna a rusnya arccal, Sophie megragadta a kezem és felrántott. Majdnem megbotlottam a saját lábamban, miközben igyekeztem olyan sebesen felugrani, mint ő, aztán én is a nyúl után eredtem. Szerencsére viszonylag hamar beértük a jószágot, aki csak kínkeservesen vonszolta magát a bekötött lábával, és ismét felkaptam. Most kicsit erősebben fogtam, hogy ne tudjon kiugrani, mert a futás mellett nem volt energiám még dúdolva simogatni is a kezeim közt, hogy megnyugodjon.
- Álljatok meg, aljas rendbontók! - Valami ilyesmit ordíthatott utánunk Frics, de mi csak rohantunk tovább a fák felé, amelyek közt talán elvegyülhetünk, és akkor nem vesz észre... bár fene tudja, mikre képes ez az ember, ha a diákok megbüntetéséről van szó.
Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


Már megint egy Mardekáros?!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 08. 08. - 18:56:27 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)


- Ne is mondd, mennyire! - sóhajtok szemet a szememet forgatva. - Megvagyok nélkülük.
Avery éppen folytatná a beszédét, amikor a nyuszi belemar, én pedig kicsit összerezzenek az AÚ-ra, frászt kapok a hirtelen hangoktól, Rose néni szerit olyan vagyok mint valami macska olyankor. Végül aztán lenyugodott a kis bolyhos jószág. Egészen oda vagyok a nyulakért, imádom, ahogy egyfolytában mozog a kis aranyos orruk, és azok a kis puha tapancsaik, elolvadok tőlük.
- Nekem talán a baglyom ette volna meg, Jensen. Elég féltékeny típus.
Erre elnevetem magam, és vigyorogva eszembe jut az én féltékeny, önző Tarzanom.
- Ne aggódj, nekem is elég kisajátítós vadócom van, Tarzan. Szegény Atlaszt mindig kilöki a karomról, hogy őt simogassam, de persze ekkor kap tőlem büntit, mert mi az már, hogy megmondja mikor bagolyozzak. Mondtam nekik, hogy egyeztessenek időpontot, hogy ki mikor kér simogatást - mosolyogtam. - Bár nem hiszem, hogy sikerült nekik, mert mindig egyszerre támadnak le.
A szívem a torkomban dobban amikor az a fej előbukkan random a semmiből és őszintén azt hiszem abban a pillanatban még a lelkems kiszáll belőlem annyira a frász kapom attól a zsírof fejtömegtől.
- Átkozott nyavajások, mégis mi van a kezetekben? - rikkantja, mire nekem kicsúszik a számon a lehető legbénább visszaszólás.
- Vattacukor! - majd amilyen gyorsan csak tudom felnyalábolom Averyt, és magam se tudom milyen kból de a sűrű fák közzé vetem magam. Elvileg régen élt itt valami Aragógszörynpók, bár fene se tudja mennyire igazak ezek a pletykák, minden esetre nem szeretnék bábként meghalni. nem lenne túl romantikus halál. Gondolkodás nélkül ugrabugrálok át a csúszós gyökereken, és valamiért akkor torpanok meg, amikor úgy érzem tökre este van. Na jó, ez egy kicsit kellemetlen, mert még Averyt is magammal hurcolom.
- Nos... Mi legyen? - kérdezem tőle zavartan. - El kellett volna szórnunk út közben valami követ, mint a Jancsi és Juliskában - ez valami nagyon rossz vicc a sorstól, hogy megint a rengetegben kötök ki. Bár legutóbb szerencsére Nolan kinavigált onnan, ha ő nincs még most is ott kóvályognék valahol.
Aztán mután válaszolt valamit Avery, újra felharrsan Frics az infernó tuzétől forrongó hangja.
- Na adok én nektek, aljas kis kölykök, gondoskodom róla, hogy végzős korukig büntetőmunkát kapjanak!
- Előbb meg kéne találni őket, mert ha valami felfelja a testüket, nem nagyon fognak tudni semmit se csinélni, nem hogy büntetőmunkát - hallatszik egy Hagrid féle hang is.
Közben valami furcsa susmorgás, és nyekergés is hallatszik a fák körül én meg tökre tanácstalan vagyok, hogy mi a szutymorót csináljak. Reméltem, hogy Avery találékonyabb.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 08. 23. - 08:42:31 »
+1

bunny, bunny ~

a v e r y & s o p h i e


Még Sophie "Vattacukor!" kiáltásán sem volt időm fennakadni, olyan lendülettel vetettem utána magam, majd kaptam fel az előttünk ugrálni próbáló, azonban csak szerencsétlenül magát vonszoló nyulat.
Néhány perc múlva fékeztünk csak le, amikor már beértünk az erdő sűrűjébe. Ekkor realizálódott csak bennem, hogy a rengetegben találtuk hirtelen magunkat, ezzel egyetemben pedig arra is rájöttem, hogy konkrétan semmit nem látok, csak épp a mellettem álló Sophiet és a kezemben szorongatott nyulat, olyan sötét volt, hogy a szemem nem tudott ilyen hamar hozzászokni ehhez, a fáknak is csak épp a sziluettjét láttam. Már nyúltam is volna a pálcámért, de szerencsére hamar észbe kaptam, hiszen ha itt nekiállok lumosolni, Frics azelőtt megtalál minket, hogy annyit mondanék, rúnaismeret.
- Nos... Mi legyen? - kérdezte Sophie zavartan. - El kellett volna szórnunk út közben valami követ, mint a Jancsi és Juliskában.
- Valami követ? - kérdeztem vissza halkan. - Legközelebb előre szólj, és akkor szedek egy kicsit, mielőtt ez a szőrmebunda megint kiugrik a kezemből!
Kicsit idegesen pillantottam körbe, nem a helytől féltem, inkább csak frusztrált a gondolat, hogy fogalmam sincs, merre vagyunk és mit tegyünk. Az, hogy Frics megtaláljon, nem volt opció. Nem lehetett. Közben újra felcsendült Frics hangja, mellette a vadőrével, és ha ez nem is volt biztató, hiszen ezek szerint töretlenül követtek minket az erdőbe, legalább nagyjából bemértem, merre vannak.
- Gyere, menjünk erre! - suttogtam oda Sophienak meglepően nyugodtan, és elindultam egy hirtelen szimpatikus irányba. Eddig nem sokszor keveredtem a Tiltott Rengetegbe, valószínűleg nem is véletlenül, így igazándiból dunsztom se volt, merre megyek, csak próbáltam követni az érzékeimet és tájékozódni a hangok alapján - pontosabban elkerülni őket. A nyúl közben riadtan lesett ide-oda, én pedig sietősen lépdeltem a vaskos gyökerek közt. Annyira sötét volt, hogy ez volt az összes aljnövényzet, a fatörzsek pedig ugyanolyanok voltak. Nem sok támaszpontot találtam, amely alapján behatárolhattuk volna magunkat. Azonban a hangok kezdtek kicsit elhalkulni, talán lassan sikerült távolabb keveredni Fricséktől.
- Próbáljunk meg kijutni - mondtam Sophienak, még mindig halkan. - Aztán elrohanunk a kastélyba, és meglátjuk, mit tehetünk a nyuszival. Mondjuk... keressük a világosságot!
Körbekémleltem, de minden ugyanolyan fekete volt. Ilyen mélyre keveredtünk volna? Vagy csupán pont ezért volt tiltott a Tiltott Rengeteg.
Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


Már megint egy Mardekáros?!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 09. 05. - 14:27:27 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)
zenebona


- Bocsi - nevetek fel, és bár jókedvőségnek tűnhet, nálam ez inkább mindig akkor tör fel belőlem, amikor valami feszültség ér, leginkább, ha beszólnak nyugalmi állapotban, vagy ha egyéb stresszes helyzetbe kerülök. Roppant kellemetlen egy tulajdonság, magam is ki nem állhatom, de ez van, ezt aztán tényleg nem tudom kordában tartani.
Közben körbenézek, nagyokat pislogva, hátha valami fényforrásra akadok, és remélhetőleg az a fényforrás nem valami túlvilági lény csalija lesz, mint ahogy az a mélytengeri halaknál szokás. EH, hülye varázserdők, de utálom őket. Tök randomok és kiszámíthatatlanok, én pedig csak egy ötödéves lány vagyok, aki inkább lenne otthon egy mugli iskolában, mint itt.  Mielőtt bármit is mondhattam volna, Avery megszólal.
- Gyere, menjünk erre! - suttogja higgadtan, ami igazán irigylésre méltó. Talán ő annyira nem kap frászt a varázserdőktől, mint én. Azt amúgy is tudtam, hogy nem vagyok egy oroszlán bátorságával megáldva, de azért betojni se szoktam, csupán van bennem egy kicsit talán túl gyakran túltengett életösztön. Vagy mi. Közben követem Averyt, ki tudja merre, lehet ő tudja mi merre hány méter. Ilynekor kicsit irigykedem a vérfarkasokra, mert ők látnak a sötétben vagy mi. Vagy az animágusokra.
- Hát, elég kalandosra sikerült ez a nyuszimentő akció - suttogom oda Avery-nek, majd kisvártatva hozzáteszem - Figyu, szerinted létezik olyan infrafényes varázslat? Vagy ilyen hőérzékelős? Sokkal egyszerűbb lenne azokkal tájékozódni, nem pedig lumossal, mert az baromi fényes, és ha megvilágítjuk hol vagyunk, szinte biztos vagyok benne, hogy Fricsen kívül más rémisztő izék is nekünk jönnek - mondom csak úgy, hogy mondjak valamit, mert már nagyon idegesített ez a fura csend.
Kis idő múlva megállt Avery, így nem sokkon múlott, hogy beleütközzek, az pedig nem lett volna túl jó, mert a nyúl is kiszökhetett volna a kezéből. Sötét van, nagyon sötét, nekem pedig eszembe jut valami. Magragadom Avery könyökét és húzni kezdem magam után. Habár sötét volt, volt valami, ami ismerősnek tűnt nekem, ugyanis, amikor felkaptak azok a manók, még jóval világosabb volt itt, ki érti ezeket a rengteges fényiszonyokat, vagy viszonyokat. Volt itt egy nagyon hülyén álló fa, ami összevissza tekeredett, teljesen úgy nézett ki, mint az Álmosvölgy legendájában a halál kapuját imitáló fa,  úgyhogy nem is voltunk olyan messze a magányos tölgytől, onnan meg simán vissza tudtunk osonni a suliba.
- Nahát, neked aztán jók a megérzéseid - mondom út közben Averynek. De mialőtt megörültem volna, hogy látom a fény és látom a magányos tölgyet, valami fura hörrgés és szürcsögés közeledett felénk, ami nem Hagrid túlméretezett kutyája volt.
Mielőtt a nyúl kiugorhatott volna rémületében Avery kezéből, gyorsan elkábítottam egy varázslattal, ami pár perces volt ugyan, de egy picit megkönnyíthette a menekülést... Vagy a harcot...
- Na és most ez meg mi a fene? - kérdeztem a szememet forgatva. Ma valahogy minden ellenünk van.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 09. 08. - 18:30:24 »
+1

bunny, bunny ~

S O P H I E


Sophie kicsivel később átvette a vezetésemet, így mégjobban eltávolodtunk, hogy legalább már Frics hangját nem hallottam a fák közt. Ez is jobb volt, mint a semmi. Még akkor is, ha minden más, furcsa zaj viszont felerősödött, s ettől szorosabban markoltam a kezemben az időközben előkapott pálcámat. A nyuszi már érthetően unta a dolgot, nagyon rúgkapált, de nem engedtem el. Bizonyára ő sem érezte magát sokkal nagyobb biztonságban itt, mint mi Sophieval.
- Hát, elég kalandosra sikerült ez a nyuszimentő akció - suttogta mellettem a Hugrabugos lány, mire mélyen egyetértve bólintottam.
- Ja... mint többet szívunk, mint csóri nyuszi a lábával... - válaszoltam. Egy ideig csend volt, aztán Sophie folytatta a társalgást. Nem bántam, engem is frusztrált már a némaság, pontosabban annak a rejtélyes ellentéte, hogy bármerre sandítottam, mocorgást láttam a szemem sarkából, és a hangok is teljesen behatárolhatatlanok voltak.
- Figyu, szerinted létezik olyan infrafényes varázslat? Vagy ilyen hőérzékelős? Sokkal egyszerűbb lenne azokkal tájékozódni, nem pedig lumossal, mert az baromi fényes, és ha megvilágítjuk hol vagyunk, szinte biztos vagyok benne, hogy Fricsen kívül más rémisztő izék is nekünk jönnek.
Szavaira újra bizalmatlanul sandítottam körbe.
- Hát, ha van is, nekünk most nem sokat ér... Nekem legalábbis nem rémlik egy ilyen varázslatnak a neve sem - motyogtam vissza.
Ahogy folytatódott az utunk, úgy vettem észre, mintha Sophie kezdené sejteni, merre is vagyunk, szóval kíváncsian felé sandítottam. Mielőtt azonban megérdeklődhettem volna, járt-e már itt, meghallottam valami furcsa, ijesztő szürcsögést, és az egyébként igen gyér, inkább letört gallyakból álló aljnövényzet zörgését, lassítottam, és körbesandítottam.
- Na és most ez meg mi a fene? - bosszankodott Sophie. Tettem még egy lépést előre, amikor valamibe beleütközött a lábam és megbotlottam, éppen csak megtartottam az egyensúlyomat az utolsó pillanatban. Amikor lenéztem, megfagyott a vérem... Örültem is, hogy Sophie egy pillanattal ezelőtt elkábította a nyulat, mert most a halk felsikkantásomra és hátrahőkölésemre, egész biztosan szívinfarktust kapva kiugrott volna a kezeimből egészen a Temzéig. Addig hátráltam, hogy még a lánynak is nekiütköztem, aztán meg is ragadtam a karját, hogy egy pillanattal később már rohanhassunk is el innen. A földön valami hatalmas, pókszerű, szőrös izé volt - hogy csak egy levedlett bőr, már ha ezek a szarok is vedlenek, vagy egy halott példány, azt nem tudtam, de nem is akartam. Ahol egy pók van, ott van több is, és lévén, hogy gyűlölöm a pókokat, bőven elég ennyi belőle.
- Jézusom, nem tudom, de egy pillanatig sem maradok itt tovább! - közöltem, ahogy magam után húzva sietősen elindultam valamerre. A szívem a torkomban dobogott, és tudtam, hogy ha most utánunk jön egy ugyanilyen, csak már élő formában, akkor nekem végem.  A pókoknál jobban már csak a csótányoktól félek, azt hiszem.
Gyorsan szedtem a lábamat kifelé, közben a nyúl éledni kezdett, de addigra egyre növekvő világosságot fedeztem fel, amely a fák között sütkérezett be. Merlinre, köszönöm...
Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


Már megint egy Mardekáros?!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 09. 10. - 12:45:20 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)
zenebona


Gusztustalanság. Mindennemű szörcsögés undi. Nem mintha nem bírtam volna ezeket a furán groteszk, 70-es évekbeli muglifilmekből származó, furcsán túl sok mutáns óriáspókokat, de ahogy Ave reakcióját elnézem, ő képes és összeesik. Aztán mág húzott is magával, én pedig a lehető leggyorsabban igyekeztem vele a lépést tartani. Végül csak elérjük a magányos tölgyet. Még jó, hogy Salamander prof. órája után erre tévedtem, bár nem túl kellemes az sok pixies vagy mi a bánatos emlék. Annak hatására meg is dörzsölöm a fülemet. Szerencse, hogy Nolan velem volt akkor. Azóta biztos szellemként kísértenék ebben a hülye erdőben.
Egy kicsit szusszanunk egyet a fánál, majd leellenőrizem a nyuszit, végül megbizonyosodom róla, hogy se Hagrid, se Frics nem követ minket. Hiányzott a jó öreg mamlasz óriás, egész sokat lógtam vele Balthasarral. Meg, ha van Hagridnak némi esze, és tudom hogy van, még talán le is rázta nekünk azt a pasast.
- Azt hiszem, most visszamehetnénk hozzá, gondolom ő sem akarta, hogy nyakon csípjen minket az a kriptaszökevényszerű Frics - jegyzem meg. Szerencsére innen tudom az utat visszafelé, azt legalább megjegyeztem, nem volt olyan bonyolult. - Jól vagytok? - teszem fel a kérdést, a nyúlra és Avera célozva, aki még meglehetősen sápadtan nézett ki.
- Most már értem, miért szerettek régebben éjszaki büntetőfeladatot adni a diákoknak, reggel is rám hozza a grászt ez a hely - bökök hátra. - Szerencsére én eddig megúsztam a kinti szívást, pedig tényelg jó sokszor kaptam büntetést - teszem hozzá nevetve, majd elindulok vele vissza Hagridhoz, mert volt egy olyan megérzésem, hogy Frics inkább keresztülkajtatja egymagában az egész erdőt.
Ahogy a vadőr házához érünk, Hagrid már messziről kalimpál nekünk, én pedig felé szaladok és jól megölelgetem.
- Sophie, Avery, de jó látni benneteket, legutóbb még ilyen kis kicsik voltatok - imitálja a "legutóbbi" magasságumkat a kezéel, miután jól megölelgetett. - Nagy szerencsétek volt azzal a Friccsel, de gyertek be gyorsan, nehogy észre vegyen megint benneteket - terel be minket a házába.
Szeretem amkuckóját, olyan barátságos és aranyos. Egy olyan otthon, ahol kellemesen el lehet lenni.
- Mi jártaban vagytok erre? - kérdezi, én meg Avery kezében ébredező nyuszira bökök.
- Ave találta a suli mögött, megsérült a lába, de alig tudtuk ide elhozni, ráadásul még el is kellett kábítanom, hogy rendesen tudjunk menekülni, szörnyen túlstresszelhette magát szegény nyúl, pedig igazán aranyos, szóval azt szeretnénk kérdezni, hogy meg tudnád-e gyógyítani? - hadarom el gyorsan, majd megvárom, hogy Avery megmutassa neki a kis édes jószágot. Hagrid pedig hümmögve gyengéden a kezébe veszi, és leteszi az asztalkára, hogy vizsgálgassa.
- Egyébként, Hagrid, mit keresett nélad Frics? - billentem oldalra kíváncsian a fejem.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 09. 14. - 10:59:13 »
+1

bunny, bunny ~

S O P H I E


Végigrángattam magam után Sophiet a rengetegben, és valahogyan, valamilyen csoda folytán kilyukadtunk a magányos tölgynél. Itt pihentünk egy kicsit mindketten, közben pedig lassan a nyuszi is magához tért - annyira kifáraszthatta ez a sok kaland, hogy már meg se próbált szökni, csak pihegve simult a karomba. Aprón, nyugtatgatón simogattam a  kis fejét, noha az én szívem is még a torkomban robogott. Gyűlölöm a pókokat, még akkor is, ha halottak... vagy akármi is volt ez az izé... blah.
- Azt hiszem, most visszamehetnénk hozzá, gondolom ő sem akarta, hogy nyakon csípjen minket az a kriptaszökevényszerű Frics - tanácsolta Sophie, majd pedig felém fordult. - Jól vagytok?
Még mindig egy kissé riadt pillantással válaszoltam, de már kezdtem összeszedni magam, hogy végre nem hallottam azt a zörgést tovább.
- Aha, megmaradunk - mormogtam, a nyuszit cirógatva, aki némán kuporgott, csak a nózija mozgott ide-oda.
Megtettük hát az utat Hagrid házáig, közben pedig csendben voltam, hogy visszarángassam a hidegvérűségem szétloccsant kis darabkáit magamba. Nem voltam az a hangosan, látványosan kiakadós, már a véres sebek látványát is egész jól tűrtem - pedig az is a halálom volt -, de az undorító pókok, és egyéb visszataszító bogarak még mindig megrendítettek. Pláne, ha ezek akkorák voltak, mint egy terepjáró. Megborzongtam.
Nemsokára fel is tűnt a vadőr házikója, Sophie pedig előreszaladt, hogy megölelje a nekünk integető óriást. Ezután én is követtem, és mosolyogva, fél kezemmel óvatosan ölelve magamhoz a sérült lábú kis tapsifülest átöleltem Hagridot.
Az óriás egy kis üdvözlés után be is terelt minket a hálistennek már totálisan Fricsmentes házába, és miközben az asztalhoz ültetett minket, teával kínált. Persze esélyünk se volt válaszolni, már öntötte is ki elénk kis bögrécskékbe a forrón, jó illattal gőzölgő italt.
- Mi járatban vagytok erre? - kérdezte. Amíg Sophie felvázolta a helyzetet, odaadtam Hagridnak a nyuszkót, és kortyoltam párat a teámból. Az óriás hatalmas szakértelemmel hümmögött, majd pedig letette a fehér kis gombócot maga elé az asztalra. Sophie kérdése pillantott csak fel.
- Ahh, mostanában rászokott, hogy hozzám jár panaszkodni! Tudjátok, a diákok így, a diákok úgy... - mormogta, ahogy a nyuszkót vizsgálgatta. - Na meg a Szeszély...! Na persze nem zavarhatom el, hogy nem érdekel... Igaz, Agyar? - Megvakargatta a mellette kíváncsian nézelődő kutya fejét, akinek remélem nem a nyúl látványától folyt a nyál a földre. - Úgy látom, ez csak egy kis ficam. Jó ötlet volt a pólya. - Hagrid tett-vett még valamit a nyuszival, amíg mi megiszogattuk a tőle kapott teát. Aztán lassacskán kész is lett, de úgy határozott, jobb, ha a nyuszkó nála marad egy kis ideig még, hadd gyógyulgasson tovább. Egy rövid búcsúzás után Sophie-val aztán kiléptünk a kunyhóból. Időközben egész hűvös lett, a szél is fújdogált. Mosolyogva felém fordult.
- Hát, ez izgalmas volt... Holnap is beugorhatnánk meglesni a nyuszit, mit szólsz? - kérdeztem. Hiába nem akart együttműködni, a sok ölelgetésétől úgy a szívemhez nőtt, furcsa volt elképzelni, hogy majd Hagrid szabadon engedi... - Hé, szerinted Hagrid mit szólna, ha megkérnénk, hogy maradjon nála? - kérdeztem hirtelen. - Valahol a hátsókertben... Olyan kis aranyos volt, nem lenne szívem elengedni. Neked? A kastélyba úgyse vihetnénk, de legalább itt meglátogathatnánk.
Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


Már megint egy Mardekáros?!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 09. 16. - 11:55:08 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)
zenebona


Hagrid kunyhója otthonos. Barátságos. Emlékszem egyszer karácsonykor leosontam hozzá és legóztam nála, bár szegény jól összetörte a művemet, amikor véletlenül rálépett. Mindegy is, Hagridra egyszerűen nem lehet haragudni. Ahogy a nyuszival foglalkozik nem tudok nem vigyorogni.
Teázás közben Ave-ra nézem.
- Hát a mai délután nagyon szuper lett, legközelebb is elecsaphatnánk valami kisállatmentőakcióba - mondom vigyorogva, majd felhörpintem a maradék teát. Közben Hagrid is ellátja  anyuszit, aki már kezd hozzászokni az emberekhez, és Agyarral is nagyon nagy lett a szerelem. A kis mozgó orrocskájával körbeszaglászta a kívácsi kutyát aki felágaskodott Hagrid mellé. Na tök jó társaság lesznek egymásnak, a nyuszik amúgy sem szeretnek egyedül lenni. Megörülök, amikor Hagrid kijelenti,  hogy még egy kis ideig néla kell, hogy maradjon.
- Yeeey, te vagy a legjobb vadőr - ugrok rá, mire ő csak morgolódik, majd miután elengedem, ráncolja az orrát és kicsit meghatódva szipog egyet kettőt.
- Ugyan már...na... most meg mire vártok, uzsgyi vissza, mert bajban lesztek - igyekszik megütni valamilyen szigorú hangnemet, de csak mosolygok, majd integetve kilépek Averyvel az ajtón.
- Hát, ez izgalmas volt... Holnap is beugorhatnánk meglesni a nyuszit, mit szólsz?
- Óó, tök jó ötlet, annyira megszerettem. Mit gondolsz, mi legyen a neve? - egy picit elhalgatok, majd ujra megszólalok - Mit szólnál a Puszedlihez? - kérdezem vigyorogva. Az a nyúl olyan puszedlis. Ránézek és sütit akarnék enni.
- Hé, szerinted Hagrid mit szólna, ha megkérnénk, hogy maradjon nála?  Valahol a hátsókertben... Olyan kis aranyos volt, nem lenne szívem elengedni. Neked? A kastélyba úgyse vihetnénk, de legalább itt meglátogathatnánk.
- Ez tök jó ötlet! - mondom hangosan, talán túlságosan is, de ha fellelkesedek hajlamos vagyok kiabálni. - Mi lennénk az elsők, akiknek házinyuluk van a Roxiban. Meg amúgy is ahogy láttam tök jól kijön Hagriddal is és Agyarral is. Mondjuk hagriddal nehéz rosszban lenni - mondom nevetve, majd megindulunk a Roxfort felé.
Azt hiszem előnyömre vált ez a kaland, lett egy barátom, és már nem kapok gyomorgörcsöt remélem, egy mardistól sem. Azért megnyugtató érzés, hogy oda nem csak pszichopaták járnak.

Köszönöm a nyuszimentő-akcós játékot! Vigyorog
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 11. 18. - 08:37:16
Az oldal 0.079 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.