+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Összezúzva
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Összezúzva  (Megtekintve 510 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Elérhető Elérhető
« Dátum: 2018. 05. 31. - 14:46:21 »
0

L O N D O N
TÖBB HELYSZÍN



1999. június
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 05. 31. - 14:48:15 »
+1

Ö S S Z E Z Ú Z V A  


BELLA
1999. június

Az az átkozott meleg… igen az, ami már-már le akarja olvasztani a bőrt is az emberről. Általában a felhők kellemesen eltakarják a napot, sőt egy-két zápor és zivatar is kedvét szegi a nyári melegnek, olyannyira, hogy eltakarodik Londonból. Ezúttal viszont, azon a bizonyos péntek délutánon mégis a melegtől szenvedve ácsorogtam az utca árnyékosabb oldalán, falnak vetett háttal… és a szemközti patikát figyeltem.
Sóhajtva bámultam el a zöld ajtóig és közben eszembe jutott, hogy itt van a közelben a Szőrös Citrom. Igen, az a kocsma, ahol Titusszal iszogattam egy hasonló – ám jóval hűvösebb – alkalommal. Éppen csak néhány lépés választott el az épülettől, én még is úgy szenvedtem, mintha kilométerek választottak volna el tőle.
Merlin szaros szakállára, O’Mara! Kapard össze magad! – üvöltözött velem az a kis hang, ami máskor az arcomba dörgöli, mennyire egy idióta vagyok. Megint sóhajtottam, sőt sokkal inkább fújtattam, ahogy a tekintetem a lábam melletti rekeszre vándorolt. Ott csilingeltek benne az üvegek a kék folyadékkal… aminek jellegzetes árnyalatáról bárki könnyedén megmondhatta: Férfiasító. Persze ez nem az átlagos csomagolás volt, jóval kisebb és enyhébb adag, nem aggastyán korú varázslóknak szánva. Na nem, Elliot O’Mara ezt is tökéletesítette, hogy immár a játékra éhezőknek kedvezzen. Nem, mintha egy cseppet is érdekelt volna mágustársadalom szexuális élete… vagy általános jóléte. Egyszerűen tudtam, hogy bár nekem van pénzem, Dean sosem fogadná el – még ha nekem valójában semmi szükségem rá –, viszont ha a patikán keresztül juttatom egy kis plusz bevételhez, akkor nem áll ellen. Csupán egy csel volt az egész.
Végül is ott van az az ostoba kastélyom, egy halom pénz és minden olyan hülyeség, amire semmi szükségem nem volt. Világ életemben el voltam egy takaróval meg egy táskával, amit megtömhetek csupa csillogó, mágikus holmival. Szívem szerint ezúttal is valami erdőben ücsörögtem volna, a lombok hűvöse alatt, ahelyett, hogy a Banyanyavalya és Mágusfene Apotéka portékáit vittem volna mutatóban. Sosem voltam egy megnyerő alkat, aki bármit is el tudott volna adni önmagán kívül… és ezúttal is inkább egy toporzékoló hülye gyereknek tűnhettem kívülről, semmint üzletembernek. Ez engem sosem érdekelt különösebben… mármint hogy kifelé mit mutatok. Valahol persze a kimerültség is dolgozott bennem. Nem is olyan régen Kean és Nathaniel tört rá az ajtót a bérgyilkosokra, akik megpróbáltak megmérgezni… és még szinte éreztem, ahogy az ereimben ott lüktet a méreg maradványa. Éreztem, ahogy néha megtalált az a sötétség, a szívemet erősebb játékra sarkallta és én görcsösen, előre görnyedve vártam a kínzó fájdalom végét. Örültem neki, hogy az utcán nem ért utól ez a kín és legalább itt nem kellett Nat aggodalomtól csillogó szemeit látnom. Csak hát inkább választottam volna egy pohárka whiskeyt a Szőrös Citromban, semmint nyalifalizást egy bibircsókos banyával.
Nehézkesen, egy kicsit nyöszörögve hajoltam le. Megragadtam a rekeszt, ami most még nehezebbnek tűnt, mint bármikor máskor… talán a testemben dolgozó gyengeség miatt. Nem érdekelt, összeszorítottam a fogaimat, annyira, hogy belefájdult az állkapcsom. Éreztem, hogy megfeszülnek az izmok a karomban. Akkor is kibírom… mindent kibírok… – mantráztam magamban. Már egyenesedtem volna fel, hogy azonnal megtegyem az első lépést, mondván: vigyen csak előre a lendületem, de valami nagydarabnak ütköztem. Éreztem, hogy elveszítem az egyensúlyomat és a hátsómra huppanok. A rekesz pedig a földre esett. Az üvegek csörömpölve ugrottak benne.
Merlin büdös fa… – Kezdtem, de megakadtam a káromkodás halmaz kellős közepén.
Először csak a szemem sarkából láttam meg, aztán odafordulva egyértelművé vált: egy napi munkámnak annyi. A kék folyadék elárasztott az utcát és megszínezte a macskaköveket. A fickó persze eddigre elérte az utca végét, én meg fájós seggel ücsörögtem a földön.
Ezt komolyan mondom, nem hiszem el, hogy basznád meg! – üvöltöttem bele az utca csendjébe. Persze valaki közeledett éppen az előző kereszteződés felől, de pont nem érdekelt, hogy látja ezt az aprócska kifakadást.
Már szánalmasabb nem is lehetnél, O’Mara… Ismét maró gúny érkezett, a szívem pedig őrült módra kalapálni kezdett. Még a szalag sem tudta tartani vele a ritmust… az éppen csak azon dolgozott, hogy teljesen elöntsön a düh. A jobb kezem, szinte önkéntelenül vándorolt a zsebembe, hogy megszorítsam a pálcámat… a fickó után akartam rohanni, hogy jól megátkozzam…
Naplózva


Bella Wells
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 06. 04. - 15:45:09 »
+1

Nem szeretem a meleget. Fülledt és verejtékeztető így a környezet, mely nem illik egy növésben lévő lányhoz. Ráadásul a nagy hőguta néhány potiont is tönkretesz, vagy befolyásol, mintha csak jégkockát tartanék a sivatagban. Igen… rühellem a nyarat… a telet is, de az már csak más kérdés. Miért nem lehetne tavasz és ősz egész nap? Mindenkinek sokkal jobb lenne. A föld is állandóan kapna öntözést és elég lenne csak egy fedő a főzőállvány tetejére és máris nem hígul fel a kotyvalék és még a bőrünk se ég oda, hisz a borongós időben a napocska néha-néha kukucskál csak ki. Azonban most nincs zuhé. Nem esik az eső és a kinti levegő egyszerűen elviselhetetlen volt. A házban viszonylag elviselhető idő volt, hisz nagyim tett róla, hogy így legyen, de nem züllött hozzá a fogam, hogy kimenjek napozni… Pedig több ízben is ki lettem volna rugdosva, nagyim megint elkezdte a szokásos ”Jaj csöppem, ha nem szerzel egy kis színt, hogy adunk el téged bárkinek…. a fiúk a napbarnított lányokat szeretik”, meg a hasonlók. De ez hülyeség. Először is még csak tizennégy vagyok, mi a francért hagynám, hogy udvaroljon nekem bárki, másrészt amúgy sem érdekelnek se a fiúk, se a lányok. Engem csak hagyjanak békén ezekkel a dumákkal. Én dolgom amúgy is. Mindenesetre egyelőre mégis kénytelen voltam kicsit kimozdulni a padlásról (ahol a szobám van, hisz ott mindig kellemesen hűvös van) és beülni a kassza mögé. De most komolyan… ki az a felelőtlen alak, aki egy tizennégy éves gyerekre bízza a kasszát. Jó… az is igaz, hogy csak addig kell, míg a nagyiék visszatérnek és annyi a dolgom, hogy felügyeljem addig a jövésmenést, de akkor is… Nem is értem miért törődnek olyan hülyeségekkel, mint a sürgősségi házhozszállítás. Teri néni már megint rosszul lett, de ahelyett, hogy a lánya vagy a sógora gondoskodott hozzá, naná hogy nekünk kell róla gondoskodni… egek… hová süllyedt a világ… Már épp azon voltam, hogy sunyiban átbillentem „zárva” feliratra a jelzőt, hogy addig is nyugtom legyen, amikor is nem kellemes zajra leszek figyelmes az üzletbejárat előtt. Sóhajtok és lehuppanok a kényelmetlen székecskéről és megindulva a bejárat felé elhatározom, hogy így legalább járok egyet. Mikor azonban kinyitom az ajtót eléggé meglepő dolgot láttam. Egy adag széttört üvegcsével teli doboz, szétterülő bájital anyaggal, meg egy „jó kedvében” levő férfi. Nyomozókat megszégyenítő gyorsasággal derítettem fényt az ügyre.
- Hm… úgy látom magácska igen mérgesnek tetszik lenni. – jegyzem meg kissé unottan.
Hagyom, hogy nagy valószínűséggel, hepciás rohammal essen nekem (remélhetőleg csak szóban), de egyelőre hagytam kicsit levezetni a feszültségét, miközben felmértem tropára ment árukat. Tudtam, hogy egy szállítmány fog érkezni ma, de úgy emlékszem később kellett volna jönnie, bár… igazából… lehet mégse… mondjuk, fogalmam sincs így hirtelen, hogy hány óra most, szóval ezt most engedjük el. Mindenesetre itt nem maradhatunk.
- Lenne szíves befáradni? Ja igen és a maradékot is behozni, ha volna kedves, na meg feltakarítani, ami kárba veszett. Elnézést, hogy ezt kérem, de még nem használhatom a pálcám, a nagyiék meg jelenleg házon kívül vannak.
Ezzel hátra arcot is toltam, majd kerestem egy rongyot és egy tálkát, a törmelékeknek, hisz ha ügyesek vagyunk, még megmenthető az anyag egy része. Otthonosan mozogtam, mert nem igazán most vagyok itt először, a fickó viszont 80%-ban szinte biztos, hogy vagy nem fog rám hallgatni, vagy nekiáll valami „kölykös” vacaknak, mindenesetre nem érdekel.
- A Papiék bármelyik pillanatban visszaérhetnek, addig tessék helyet foglalni. – mondom továbbra is elég monoton, unott hangon, hisz mindig gyűlöltem ezt az udvariaskodást, de muszáj volt, ha a boltban tartózkodtam – Elmondaná, legyen szíves, hogy mi történt a rendelt áruval? Vagy Ön nem számunkra szállított?
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 06. 09. - 16:34:28 »
0

Ö S S Z E Z Ú Z V A  


BELLA
1999. június

„Hm… úgy látom magácska igen mérgesnek tetszik lenni.” Úgy látod basszus? – háborogtam magamban, ahogy a farekeszre bámultam, na meg a kifelé folyó kékes árnyalatú bájitalokra. Csupán egy duzzogós délután volt az elkészítésükbe, szóval nem egyszerűen „mérges” voltam. Sokkal inkább gyilkos kedvemben volt… és őszintén szólva kedvem támadt volna felpattani, hogy a nagydarab után rohanva minimum leátkozzam a fejéről azt az ocsmány sárga haját.
Bosszankodva pattantam fel. A sérült lábamba persze máris belenyilallt a fájdalom, így egy kicsit előre görnyedve végig simítottam a combom felső részén. A heg felett pihentettem a tenyeremet, hogy annak melege egy kicsit megnyugtassa a lüktető sebhelyet. Hosszan fújtam ki a levegőt, ahogy egy pillanatra lehunytam a szemem. Közben a lelkiszemeim előtt lejátszódott az a jelenet, ahogy a hatalmas tüske átfúrta a bőröm és én minden erőmet bevetve, összeszorítva az ajkaimat megpróbáltam nem üvölteni a fájdalomtól.
Csak akkor néztem meg magamnak azt a lányt, aki a nyilvánvaló tényt közölte az imént, mikor túllendülve a szenvedésen, kiegyenesedtem. Nem nagyon érdekelt hány éves, ezért nem bámultam meg különösebben, de az nem nagyon tetszett, hogy a kárba veszett férfiasított vizsgálgatta. Akárhogy is, ez nem gyereknek való dolog, hacsak az illetőt nem Blaire Montregonak hívják és nem őrülten szexi… mert a kedvéért valamikor, pár hónappal ezelőtt bizonyára ledöntöttem volna ötszáz ilyet is.
Gondolod, hogy mérges tetszek lenni? – Érdeklődtem leplezetlen gúnnyal a hangomba. A törött üvegek maradványaira és az egyre nagyobb kék pocsolyára mutattam. – Ezzel töltöttem egy délutánt, most meg legfeljebb a csótányok meg a kóborkutyák lesznek kanosak tőle… nem hiszem el! – Beleüvöltöttem az utca csendjébe.
Valahogy ott, abban a percben nem tudtam előrángatni azt az elcseszett Elliotot, amelyik képes volt lenyugtatni az őrültebbet. A csuklómon a bársony szalag, mintha erősebben szorított volna, aztán meg egyenesen átvette szívem vad lüktetést. Ha valaki – jobban mondva ebben az esetben valaki – élvezte azt a csepp dührohamot, akkor az bizonyára a Mereltől kapott ékszer volt. Talán abba reménykedett, hogy elkezdek a falba verni ököllel, míg el nem múlik a belülről feszítő düh és akkor friss vérhez jut… de nem. Ezúttal nem volt ilyen szerencséje, jobban érdekelt, hogy újra kell főznöm azt a kék löttyöt.
Lenne szíves befáradni? Ja igen és a maradékot is behozni, ha volna kedves, na meg feltakarítani, ami kárba veszett. Elnézést, hogy ezt kérem, de még nem használhatom a pálcám, a nagyiék meg jelenleg házon kívül vannak.
Figyeltem, ahogy magyaráz… figyeltem, csak éppen rohadtul nem rá. A rekeszt bámultam és a következő pillanatban dühösen elrúgtam egy pár méterrel odébb. A lány persze eddigre hátat fordított és megindult a zöldajtós patika irányába. Sóhajtottam egyet, sőt talán a szemeimet is forgattam, mint egy tudomásul véve, hogy ez a kölyök pont onnan szabadult, ahová már vagy egy órája be kellett volna mennem ahelyett, hogy a napon szenvedek. Máris megbántam, hogy nem egy kellemes italt választottam a közelben helyet kapó Szőrös Citromban.
Maradék? Milyen maradék? – Morogtam magam elé, ahogy a szilánkokat bámultam a kék folyadékban.
Mindenestre a feltakarítás részét nem vállaltam a dolgoknak. Pont leszartam, hogy ki fog beleinni vagy miféle tervei vannak az utca emberének a Férfiasító maradványaival. Az már nem az én gondom. Csak felkaptam a kiürült rekeszt, amit kicsit megfogott a kék bájital.  
–  A Papiék bármelyik pillanatban visszaérhetnek, addig tessék helyet foglalni – magyarázta. – Elmondaná, legyen szíves, hogy mi történt a rendelt áruval? Vagy Ön nem számunkra szállított?
Mi az, hogy mi történt az árúval? M-E-G-S-E-M-M-I-S-Ü-L-T. – Dühösen betűztem el neki a szót. Közben még egy pillantást vetettem arra a hülye rekeszre, amiből még mindig csöpögött a kék folyadék, alaposan befogva a patika padlóját.
Egyáltalán ki a franc vagy te? – kérdeztem cseppet sem kedvesen és úgy vágtam le a pultra az üres dobozt. – Én Elliot O’Mara vagyok… a Férfiasító feltalálója. – Mutattam a rekesz oldalán szereplő feliratra. Az ugyanis a bájital neve volt. – Valami vénember meg vénasszony vártak ide, úgy egy órával ezelőttre… csak elkéstem… és bánatomra nem azért, mert segg részegre ittam magam.
Kicsit körbenéztem a patikába. Hát közel sem volt olyan menő, mint a miénk odahaza Észak-Írországban, de azért elment egynek. Persze semmi sem változott a legutóbbi látogatásomhoz képest, akkor is baromi unalmas volt… még csak néhány kellemes mérget sem láttam a polcokon várakozni.
Szóval Papiék siethetnének, mert már vár egy kellemes whiskey a Szőrös Citromban. Ha lehet nem váratnám meg… – magyaráztam, de azért leültem.

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 10. - 03:22:52
Az oldal 0.059 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.