+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Folyóügyek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Folyóügyek  (Megtekintve 178 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Dátum: 2018. 04. 22. - 14:13:43 »
+1

R O X F O R T
L Á N Y V É C É



1999. május
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 04. 22. - 14:18:04 »
+1

F O L Y Ó Ü G Y E K


HÉLI
1999. május,
A Bál napja

Ez a kibaszott kastély… – dühöngtem magamban, ahogy nagyon is telt hólyaggal kutattam egy mosdót. Már ledöntöttem egy jó adag teát, amit egy házimanó nyomott a képünkben és emellett jó ideig be is voltam zárva a Nagyterembe. Eszem ágában sem volt a többiek után menni az igazgatói iroda felé, én ugyanis még távozás előtt el akartam intézni a folyóügyeimet. Ezért hát… az első ajtón – ami gyanúsan vécének tűnt – beléptem.
Csupán a küszöböt átlépve vettem észre, hogy bizony egy lánymosdóba sikerült beslisszolnom. Ezért, amilyen halkan csak tudtam, végig néztem a fülkéket, de úgy tűnt, rajtam kívül nem volt ott más. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet és gondolkodás nélkül beléptem az egyik fülkébe. Be sem csuktam magam után az ajtót. Először kirángattam a zsebemből a lapos üveget, jó nagyot húztam belőle. Ugyanazzal a lendülettel tettem vissza a zakómba.
Ezt az éjszakát sem lehet kibírni itt józanul… – állapítottam meg, miközben már a nadrágomat gomboltam ki. Gúnyos kis vigyor ült ki az arcomra, mint egy nyugtázva: ezt a kastélyt sosem fogom megszeretni. Akárhányszor jártam erre valami szörnyűség történt. Címszavakban mindössze ennyi: kicsapás, sírás, fájdalom, utálat, elvesztés…
Hosszan elmélkedtem ezeken. Közben persze végre érkezett a megkönnyebbülés.
A csempét bámulva gondolkodtam csak el azon, mi történt ma. Majdnem biztos voltam benne, hogy ezt majd megírja az az ostoba Reggeli Próféta – természetesen csak amellett a tény mellett, hogy jelen volt Nathaniel Forest „kínai szeretője” is az eseményen. Odahaza persze jobb lett volna ezt még csak meg sem említeni. Tudtam, hogy csak felizgatná magát… és talán megint könnyes szemmel kérné: ne menjek sehova. Ez végül is nem egy kaland volt, de nyilván rájönne, hogy egy ilyen kis kitérő is legalább olyan veszélyes, mint az erdőkben alvás, na meg a kincskeresés. Arról sem sokat beszéltem neki, hogy folyamatosan bérgyilkosok vannak a nyomomban. Jobb az ilyesmit magamban tartani, amíg csak lehet. Nat rosszul viseli az ilyesmit, azt hiszem.
Sóhajtottam egyet, még a szememet is lehunytam.
Nem baj, O’Mara, zárasd csak be magad még jobban! –gúnyolódott a kegyetlen kis hang. A szalag lüktetve feszült meg a csuklóm körül. Éreztem, hogy egy kisebb düh mennyiség is átszalad a testemen, ezúttal azonban esélyem sem lett volna engedni neki, ugyanis minden bennem kavargó érzést megzavart a kinti ajtó nyitódása. Nem zavartattam magamat, merthát azért a folyóügyeim mégis csak előrébb voltak, mint egy tinilány lelkifejlődése… habár hátulról nem nagyon láthatott semmit, mindössze a hátamat.
Ne aggódj kislány, mindjárt végzek – mondtam megnyugtatás gyanánt. – Remélem nem sokkolt le a látvány… –tettem hozzá.
Hamarosan már igazgatni kezdtem a ruhámat, remélve, hogy minden a helyére került. Nem szerettem volna tovább sokkolni a mögöttem ácsorgó kölköt. Ezek a kislányok még nem szoktak hozzá a férfi test látványához, egyik prűdebb, mint a másik… és ezt tapasztalatból mondom. Például ott van az az Olivia Stane. Rám mászott és egyértelműen kikezdett velem. Utána pedig úgy kezelte az egész helyzetet, mintha én erőszakoltam volna rá magamat. Bosszantó egy fruska volt, meg sem érdemelte, hogy megmentsem azon az ostoba bálon, mikor kishíján mindkettőnket agyon taposott a tömeg. Igen, hagyhattad volna veszni, te idióta… – került elő a kegyetlen hang. Megráztam a fejemet, nem akartam hallani… nem akartam most utat engedni az állandóan fellángoló, őrült indulatoknak.
Bocs, ez volt a legközelebbi mosdó…
A lány felé fordultam, aki az imént slisszolt be. Egy kicsit ázott és megviselt volt, de valahogy olyan ismerős. Ezért résnyire húzott szemekkel méregetni kezdtem, hátha csak gyenge látásom miatt nem ismerem fel a vonásait. Áh, szóval te vagy az… Gonosz vigyor ült ki a képemre és szándékosan igazgattam még egy kicsit nadrágomat.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 05. 08. - 15:53:37 »
+1

Ő M E Z T E L E N S É G E



O' Mara
1999. május

Való igaz, hogy a kastélyban rengeteg szemet gyönyörködtető hely lapult. Néhány perccel ezelőtt még a bálterem is az volt, ahol Héloise tartózkodott, de a női mosdók és azok környéke, nem tartozott azok közé, amiket az ember úgy a tekintete megnyugtatása érdekében látogatott. Az esetek nagy többségében ezek a félreeső zegzugok - villanásnyi találkozók színhelyéül szolgáltak, összekötötték a kellemetlent a hasznossal. Mert az inger, az persze sürget, és Héloiset is azonnal szólította.  
A kis szőkeség azonban már azt se tudta eldönteni, hogy mi az, ami igazán a lelkét mardossa. Az, hogy a másodperc tört része alatt sikerült eláztatnia a ruháját és minden kiegészítőjét, amit a bálra elcipelt, vagy hogy egy ügyetlen házimanó ismételten végigöntözte teljes kültakaróját, azzal a frissen készült citromos teával, amit annak érdekében szolgált fel, hogy ne kelljen a gyengélkedőre szállítani.
- A francba.. a  francba…. – sziszegte Héloise csak úgy észrevétlenül a fogai között, mire az alázatos házimanó éktelen sírásra fakadt, hiszen ő nem akarta, egyszerűen csak megtörtént, aminek nem kellett volna. Habár Héloise nem igazán tudott együttérezni ezzel, nem szerette volna magára felhívni a figyelmet, így kénytelen volt valamivel sokkal kedvesebb és reményteljesebb hangszínre váltani:
- Na, ne vegye annyira a szívére, majd megoldom valahogy, ismerek pár fortélyt, nem történt semmi gond – tolmácsolta a delikvens felé, de azért elég komoly nehézségeket és kognitív funkciókat igényelt, hogy ilyesfajta emberséges mondatokat meg tudjon fogalmazni, valljuk be, nagyon kitett magáért. Aztán persze néhány perccel később ezt a fajta empátiáját kompenzálni is kellett valahogy, ezért a lánymosdó felé sietve, úgy istenes erővel lökött arrébb egy vagy két furcsa leányzót, akiknek az öltözete jobban hasonlított egy madárijesztőhöz, mint egy előkelő bál külleméhez.
- Istenem, honnan szalajtották ezeket?  - sóhajtozott és igyekezett a továbbiakban behunyt szemmekkel haladni a kitűzött cél felé, titkon reménykedve abban, hogy nem kap hirtelen egy idegösszeroppanást, mert  azt itt úgyse tudnák megfelelően kezelni. Csak úgy félig tapogatva, elnyújtott léptekkel, a taktilis érzékelésére támaszkodva haladt, az oly sokszor látogatott, ismerős folyosók útvesztőjében, majd finom mozdulatokkal ragadta meg az ajtót, aminek érintése nem volt sem túl hideg, sem túl meleg...  lehet, járt már itt valaki? Nem volt ideje ezen gondolkodni,  hisz egyedül az járt a fejében, hogy végre találhasson egy tükröt, amiben alaposan szemügyre veheti magát és rendbe teheti azokat a károkat, amik a ruhájában, kültakarójában és úgy magában a lelkében keletkeztek. Már épp nyúlt volna a táskája felé, amikor egy furcsa női hangra lett figyelmes. Nem értette, hogy miért magyarázkodik, hogy ez a legközelebbi mosdó, hiszen egy hölgy, azt választja, amelyik a legjobban tetszik neki.
- Semmi baj, Marta, hisz egy szobában lakunk – reagálta le az eseményeket, amikor valami isteni sugallat révén, mégiscsak odafordította tekintetét a hangforrások irányába, akkor lepődött meg igazán:
- O’ Mara mégis mi a csudákat képzelsz te megadról? Én értem, hogy fontosak ezek a folyóügyek, de nem lehetne diszkrétebben kezelni? És mi az ott….. tegyél oda valamit.. Jézusom.. – Héloise sipítozása sokakat kiborított volna, tehát valószínű Elliot se volt elragadtatva tőle.
- Ja és…. – némi hatásszünet után – nem zavar, hogy ez a női mosdó? Jaaaaaa, te úgyis nő vagy, nincsen benned semmi férfias – s aztán mindkét kezével eltakarta szemeit, mert elege lett a látványból. Az  ott középen lemeztelenedve volt mindennek a teteje.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 05. 11. - 16:37:18 »
+1

F O L Y Ó Ü G Y E K


HÉLI
1999. május,
A Bál napja

Már-már komolyan kezdtem jól érezni magam a megkönnyebbülés nyomán. Na meg a tetemes mennyiségű whiskeytől, amit éppen csak ledöntöttem a torkomon. Az alkohol kellemes melegsége pillanatok alatt elárasztotta a testemet és már szinte úgy éreztem: megérte eljönnöm erre a bálra. Végül is volt minden, amit szeretek. Mélyen dekoltált ruhák, sütemény, egy kis izgalom, villámcsapás meg sikoltozó diákok formájába és bár elég sokszor elestem, nyilván a testemen is elég sok kék-zöld folt talált otthont, jól éreztem magamat. Igaz valószínűleg az utólagos whiskeyzés fényében minden egészen másképp hatot.
Na igen, O’Mara… talán nem ártott volna már előtte is iszogatni egy kicsit – gúnyolódott velem saját belső hangom. Erre csak keserűen nyeltem egyet, kissé későn észre véve, hogy bizony nagyon is kinyílt az az ajtó és besétált a mosdóba egy szőke cicababa. Illetve csak azt hittem, hogy azzal van dolgom, mert aztán jött a felismerés, mikor Martának hívott: ez bizony az az irritáló kiscsaj a Három Seprűből. Azóta sem tudtam, mit akart tőlem… mármint nyilvánvalóan elcsábítani. Nagy pofára esés lehetett neki, hogy csak úgy otthagytam. Ezért is, vigyorogva kacsingattam ki a fülkéből, remélve, hogy ő is felismer. Nem takargattam magamat egy pillanatra sem, azt akartam, hogy megbotránkozzon és elővegye megint az az irritáló hangszínét, amivel ott is kitűntetett… és természetesen ezt hamarosan meg is kaptam
O’ Mara mégis mi a csudákat képzelsz te megadról? Én értem, hogy fontosak ezek a folyóügyek, de nem lehetne diszkrétebben kezelni? És mi az ott….. tegyél oda valamit.. Jézusom…
Felhorkantottam, majd kiszakadt belőlem a röhögés. Nem különösebben foglalkozott a kamaszlányok lelkifejlődése, mint azt az elmúlt néhány hónapban alaposan bebizonyítottam. Kezdhetnénk Esmével, hiszen ő sem volt sokkal idősebb, mint a roxfortos lányok. Majdnem feleségül vettem, tönkre téve a fiatalságát… aztán ott volt Stane, na az csak még őrültebb lett, miután ágybabújtam vele. Talán a legkiemelkedőbb Blaire volt, akit januártól kezdve meg akartam szerezni magamnak. Olyan volt, mint egy gyönyörűen csillogó aranyékszer… ezért is volt olyan furcsa más karjaiban látni. Merel pedig, őt magamba bolondítottam, még ha fogalmam sincs, miként tettem meg ezt. Nem volt nekem célom az ilyesmi… ahogy valójában azzal a kócos csajjal sem.
–  Ja és… – érkezett a cseppet sem érdekes folytatás – nem zavar, hogy ez a női mosdó? Jaaaaaa, te úgyis nő vagy, nincsen benned semmi férfias.
Valóban nincs, cicamica? Futtattam végig rajta gúnyos tekintetemet, miközben ő a szemét takargatta. Nyilván nem így viselkedett volna, ha nem lát bennem semmi férfiasat… végül is nőknek miféle takargatni valójába lehet egymás között? Az persze már bizonyos volt, hogy ez a buta kis teremtés nem látott még meztelen férfit és olyan sem, aki éppen az egyik vécéfülkében ácsorogva próbálná végezni a dolgát.
Nos, akkor nincs miért eltakarnom sem, igaz? – kérdeztem és teljes nyugalommal folytattam azt, amit amúgy is éppen csináltam.
Közben elővettem a laposüveget megint. Az ajkaimhoz emeltem, ujjaimmal könnyedén lepattintva a kupakot. Nagyon kortyoltam a whiskeyből, majd hatra nyúlva, ki a fülkéből a szőkeség felé toltam az.
Igyál egy kortyot, az majd segít rajtad – mondtam.
Reméltem, hogy elfogja, ha nem akkor is zsebre dugtam volna. Ugyanis itt volt az ideje, hogy a lehető leglátványosabban a helyére kerüljenek a dolgok és kilépjek a fülkéből. Csak semmi szemérmeskedés, O’Mara… – bíztattam magam. Közben vigyorogva igazgattam odalent a „dolgot” meg a nadrágomat. Kérdés sem volt, hogy még odakintről is láthatott mindent az ártatlan kis teremtés… és furcsa módon ez cseppet sem zavart. Általában csak olyan emberek társaságában jövök zavarba a testemtől, akik érdekelnek, akiket érdemesnek tartok rá, hogy megtiszteljem őket normális viselkedéssel.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 05. 14. - 12:37:52 »
+1

Ő M E Z T E L E N S É G E



O' Mara
1999. május

O’Mara kiengedte a gőzt, Héloise meg pont nem akart ennek a részese lenni, csak éppen senki sem kérdezte. Nem volt elég, hogy a meztelen külsejű, félelmetes idegen whiskeyvel átitatott lehelete bejárta a helyiséget, és félig kivillanó farpofái farkasszemet néztek az előkelő hölgyeménnyel - aki francia divatlapok nézegetésével töltötte a fél életét –, még maga mellé is invitálta, hogy premier plánból nézhesse végig, meztelen alsótestének nem kívánt szegleteit.
- Merlin szakállára…Elliot, te részeg vagy… mennyit ittál abból az üvegből? – épphogy kimondta ezeket a mondatokat, már nyúlt is a pálcája felé s félig csukott szemekkel mormolta:
- Invito whiskey és invito whiskeys üveg! Invito férfi nadrág és vingardium leviosa – lebegtette Elliot felé, hogyha esetleg visszatérne a józan esze, akkor fogja meg magát és vegye fel a lábaira, meg a férfiakat megszégyenítő furcsa szervére, amit most inkább hadd ne nevezzek nevén, különben nagyon nagy bajok lesznek. Miután ezek megtörténtek elégedetten sóhajtott egyet. Csak percek kérdése volt, hogy ő is kinyithassa a szemét és a taktilis érzékelés után, újra vizuális csatornákra válthasson. Persze, ehhez Elliot közreműködése elengdhetetlen, de elnézve alkoholtól mámoros szemeit, nem nagyon fog engedni azokból, amiket kilátásba helyezett.
- Én nemcsak akkor kívánom az együttléteket, amikor részeg vagyok…… veled ellentétben, nekem van tartásom – reagált a férfi szavaira, közben persze minden izma megfeszült. Végtelenül dühös volt, hogy ilyen állapotban kell látnia Elliotot és hogy ennyire nincsen tisztában azzal, hogy miket művel. Héloise számára az alkohol és annak kortyolgatása egyenlő volt egy hatalmas erkölcsi lejtővel, melyen egyáltalán nem akart elindulni. Túl fiatalnak tarotta magát ahhoz, hogy kikészítse a máját és bérletet váltson egy diabetis mellitusra, egyszerűen nem tudott ezekkel azonosulni.
- Egyetlen kortyot se többet és….. míg összeszeded magad, megvárlak odakint – fogta és becsapta az illemhelyiség ajtaját. Kilépve igazított egyet ruházatán és rakoncátlan tincseit kiszabadította abból a kontyból, mely egy kis időre foglyul ejtette őket. Kissé ideges volt, izgatott ujjai furcsa ütemeket doboltak az ajtó felületén, néha mintha valami ritmus is ki lehetett volna hallani belőlük. Ki tudja, hogy mit csinál Elliot? Mindesetre Héloise, mint ahogy egy francia hölgyhöz illik, inkább kihátrált a helyzetből. Nem fogja kihasználni, hogy a férfi részeg, őt teljesen más fából faragták. Igazi szerencse, hogy még vannak ilyen figyelmes leányzók....ugye,  te is így gondolod O'Mara?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 05. 16. - 15:39:02 »
+1

F O L Y Ó Ü G Y E K


HÉLI
1999. május,
A Bál napja

Na drágaságom… te sem láttál még részeg Elliotot – állapítottam meg kissé ridegen. Közben a lapos üveg bordó zakóm zsebébe vándorolt. Jobb helyen is volt, mint ennek a felnőttre sminkelt kislánynak a szájába. Valakibe kár fecsérelni a drága italt és hát ez a lány nagyon is olyannak tűnt, aki ezt a tábort erősíti elragadó személyiségével. Na nem azért, mert már egy újabb túlzó hisztériát csapott le az éppen kilátszó részeimről, hanem mert még talán az is kevés lenne, hogy felrázza. Olyan volt ez a csaj, mint valami jégkirálynő, ahogy az emberre nézett, talán csak ez a kis obégatás hitette el velem, hogy talán akadnak érzései. Nem, mintha különösebben meghatott volna. Nat is rendszeresen hisztizik, szóval már-már immunis lettem az ilyen kifakadásokra. Megtanultam némán tűrni a szenvedést vagy éppen egy kicsit szórakozni, hogy még jobb legyen az esti műsor. Arra persze nem számítottam, hogy az otthoni elbeszélgetés helyett, ezúttal egy lányvécé közepén próbálok meg lenyugtatni valakit. Volt ebben az egész helyzetben valami groteszk.
Figyeltem, ahogy vakon próbál varázsolni, persze nem sikerült neki. Valójában nem figyeltem rá onnantól, hogy konstatáltam: továbbra sem óhajtja látni a legnemesebb testrészem. Ó, pedig, ha tudnád, miről maradsz le kislány… – gúnyolódtam, közben egy gonosz kis vigyor is kiült az arcomra. Kilépve a fülkéből, immáron csak a sliccemmel voltam elfoglalva.
Én nemcsak akkor kívánom az együttléteket, amikor részeg vagyok…… veled ellentétben, nekem van tartásom – magyarázta.
Felhorkantottam. Közben betűrtem az ingemet, szépen, óvatosan, nehogy túlságosan meggyűrjem a heves mozdulat következtében. Azért nem úgy akartam hazamenni, mint akin átment a fél Roxfort. Egyrészről nagyon kellemes volt a gondolat, hogy ilyen színben tűntessem fel magamat, már csak a játékkedvéért is. Másrészt viszont tudom, hogy Nat mindenre venné ezt, csak éppen poénra nem.
Tudod, ha most részeg lennék, az nem így festene – válaszoltam nyugodtan. –Másrészt éppenséggel közösülni sem áll szándékomban senkivel. – Próbáltam az ő stílusában megfogalmazni a mondandómat.
Az ing betűrésével végeztem. Minden ránc szépen kisimult rajta, így tértem rá a nadrágom gombjára. Nem tudom, hogy ez az aprócska mozdulat vagy valami más zavarta-e meg lányt, aki bizonyára eddigre semmit sem láthatott „belőle” és más részemből sem, vagy esetleg csak túl sok behatás érte addigra. Ez utóbbi gondolaton önkéntelenül is elvigyorodtam megint. Nem állt szándékomban ugyanis egy kisebb felháborodásnál nagyobb kellemetlenséget okozni neki. Egyszerűen csak jól szórakoztam és ő, mintha minden szavával egyre jobban és jobban fokozta volna a remek hangulatot.
Miután távozott a mosdóból, egyszerűen a tükörhöz léptem. Begomboltam a nadrágomat és utána felpillantottam. Egy kicsit még látszott, miféle bál is volt ma este. A ruhámon látszott az eső nyoma, habár amennyire tőlem tellett már megszárítottam. Azonban a fáradtság miatt, na meg az állandóan lüktető fájdalom közepette, nem tudtam koncentrálni. Túl sokszor vetettem magam a földre, túl sokszor próbáltam életeket menteni s hol az egyik oldalamat, hol a másikat rúgták össze a tolongó diákok. Ez pedig az egész kinézetemre kiült. Egy kicsit megborzoltam a hajamat, majd ujjaimmal finoman igazgatva igyekeztem a helyére keverni a tincseket.
Megköszörültem a torkomat és már-már úgy éreztem magamat, mint korábban, amikor még izgatottan érkeztem a bálra. Habár nem feltétlenül abban leltem volna az örömömet, hogy Shirleyvel táncolhatok… sőt lényegében vágytam is arra a bizonyos, sokat emlegetett szórakozásra. Csak hát akkor még úgy voltam vele, hogy majd én okozom a rendbontást, ha már meguntam az úriember létet.
Lassan indultam ki a rám váró leányzó felé. Útközben léptem rá véletlenül egy darab vécépapírra, erre megtorpantam persze, hogy lerázzam a talpamról, de jobb ötletem támadt: meg akartam lepni a lányt. Előráncigáltam a pálcámat. Gyerünk O’Mara… koncentrálj! – parancsoltam magamra. Nagyon erős koncentrációval sikerült egy vécépapírszerűen szürke, de felépítésében tökéletes rózsabimbót alkotnom. Felkaptam a földről és azzal a kezemben léptem ki a lányhoz. 
Tessék… – Nyomtam az arcába. – Ezt neked csináltam. Tetszik?
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 05. 20. - 17:32:20 »
+1

Ő M E Z T E L E N S É G E


O' Mara
1999. május

Héloise Gauthier sok mindent látott Elliotból, például olyan részeket is, amiket fiatal kora révén nem biztos, hogy górcső alá akart vetni. Sőt, igazából biztos, hogy nem, a megfogalmazás így lenne pontos. Az pedig, hogy valami szeszes italt tartalmazó butykosüveg is lapult a kezében, csak még jobban tetézte aggodalmait. Egyrészt nem tudta, hogy hányadán is állnak, másrészt fogalma sem volt arról, Elliot hány éves, mit akar tőle és miért találja viccesnek azt, hogy egy lánymosdóban meztelenre vetkőzve férfiakat megszégyenítő szervével riogathat tizenéves sihedereket. A csigatempójú ingbetűrés még talán hagyján is volt, de amikor ismételten a nadrágja felé kezdett el matatni, miközben angyalarccal hirdette, hogy ő nem fog közösülni senkivel, csapta ki igazán a biztosítékot.
- Na, persze… én meg most jöttem le a falvédőről –  Héloise elágansan legyintett egyet maga körül, majd távozott a helyiségből, megígérve, hogy megvárja az igen labilis állapotban leledző pernahajdert - odakint. A másodpercek hihetetlen gyorsasággal teltek, a kis szöszi csuklóján nyugvó karóra pedig különleges üzeneteket fogalmazott meg a lány számára, amik jelen pillanatban semmit se javítottak Héloise kisasszony aktuális hangulati állapotán.
- Úgyse fog kijönni… miért várod? Tudod, hogy tisztességtelen, múltkor is lopott. Azt akarod, hogy te is az egyik áldozata légy?
Héloise dühösen szorította össze ajkait.
- Hallgass már el… tudok vigyázni magamra – bizonygatta, mire Elliot alakja már feltűnni látszott a messzeségben. Némiképp nyugodt ábrázatot magára öltve, próbálta fogadni az igen furcsa kinézetű, tolvajként megismert idegent, de azért a gondolatainak nem tudott olyan könnyedén megálljt parancsolni.
- Merlin szakállára… mi lehet a kezében? Azzal fog most eltenni láb alól - hát igen, sok minden átfutott Héloise agyának igencsak kis méretű vérerein, csak az nem, hogy amit Elliot a kezében tart, egy rózsa.
- Haha, nagyon vicces! És mikor jön az rész, amikor az ebbe  - mutatott a kis rózsára -  rejtett bomba, véletlenül felrobban? – próbált úgy csinálni, mint aki viccelődik, de halál komolyan gondolta.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 05. 21. - 14:08:48 »
+1

F O L Y Ó Ü G Y E K


HÉLI
1999. május,
A Bál napja

Ahogy kiléptem a folyosóra és megpillantottam a szőke kiscsajt – akinek döbbenet módon még mindig nem tudtam a nevét –, elvigyorodtam. Alig vártam, hogy mit fog szólni a feltehetően használt vécépapírból készült rózsámra. Sajnos nem lettek tökéletesek a szirmok. Tapintásra ugyan élőrózsának tűnt, a felülete mégis csúnya, szürkés maradt, mint a papír, amiből átformáltam. Mostanában gyengén muzsikálok az átváltoztatásban, főleg, ha gyorsan akarok valamit alkotni. Talán a koncentrációm romlott, hogy nincs a nyomomban senki sem. Már szinte hiányzott, hogy Lisbeth nem küldött a nyakamra egy újabb bérgyilkost. Hetek óta nem üvöltöttek rám az utcán, hogy: „Te fattyú!” vagy „Véged!” Őszintén borzalmas volt ez a hiányérzet.
Csupán apróbb szórakozások maradtak az életemben. Olyasmi, amiben éppenséggel nem sodrom veszélybe a testi épségemet… mint például tizenéves lányok szivatása. Most, ezzel a rózsával mégsem volt rossz szándékom. Éppenséggel hálás voltam, amiért ilyen kiváló műsort rendezett nekem egy mosdó kellős közepén, csak azért, mert meglátta a hátamat egy nyitott vécéfülkében. Nem mintha sok mást láthatott volna. A lényeget tökéletesen takarta a kezem. Egyszerűen lehetetlen lett volna, hogy azt kiszúrja. Éppen csak sejthette a méreteimet abból a szögből ahol állt. Mégis úgy tűnt, hogy a máskor rideg cicababa most kiváló színésziképességeivel akart megjutalmazni és hát ki ne értékelné ezt.
Így hát, kicsit meghajolva előtte, átnyújtottam a rózsát.
Virágot a virágnak… – tettem hozzá nevetve.
A lány arcizma sem rezdült persze… hacsak nem látszott még felháborodottabbnak, mint eddig. Azért persze reméltem, hogy a remek színészi játéka ellenére tetszik neki az alkotásom. Általában nem szeretek ingyen dolgozni, szóval legalább egy elismerő mosolyt vártam volna.
Haha, nagyon vicces! És mikor jön az rész, amikor az ebbe rejtett bomba, véletlenül felrobban?
Fogalmam sem volt, minek szánja ezt a mondatot. Mármint, hogy viccel-e vagy komolyan gondolja… ugyanis az arcáról továbbra is képtelen lettem volna leolvasni bármiféle érzést. Csupán a sápítozásából sejtettem, hogy még mindig nem bízik bennem. Én mindenesetre a kezébe nyomtam a rózsát.
Nem viccnek szántam. – Jelentettem ki és kihúztam magamat.
Még mindig a ruhámat igazgattam, hogy normálisan nézzek ki. Nem akartam tovább adni a szétesett csavargót, inkább elővettem az úriember oldalamat. Az eddigre már tökéletesen megszáradt ruhám amúgy is jobban festett már, mint odabent a Nagyteremben. Éppen csak a csokornyakkendőmet kellett egy pálcaintéssel helyre tenni. Kivételesen még nem is fojtottam meg magamat a könnyed mozdulattal. Talán azért, mert le akartam nyűgözni a lányt.
Csupán egy kis meglepetésnek szántam, amiért ilyen kedvesen megvártál – magyaráztam. Meg is köszörültem kicsit a torkomat, hogy a szokásos mély, mégis selymes hangomon beszéljek hozzá, amivel másokat le szoktam venni a lábukról. – És nincs miért aggódnod. Egy cseppet sem vagyok részeg. – Tettem hozzá, csak úgy nyugtatásképpen.
Azt persze sejthette volna magától is, hogy egy-két korty whiskey ehhez kevés volna. Természetesen arra elég volt, hogy kellemesen felmelegítse a testemet és egy kis erőt adjon a fájós lábamnak. Azzal ugyanis még mindig bicegve tudtam közlekedni. Túl erőltettem magam, mint mindig. Szerettem volna azt hinni, hogy még mindig ugyanúgy mozgok, mint régen… olyan könnyen ugrok el az átkok vagy a veszély elől. Nem volt így. Az a sérülés túl mélyre hatolt, túlságosan tönkre tette a lábamat… és tudtam: már sosem leszek a régi.
Ne kísérjelek vissza a klubhelyiségedig? Azt mondták nem mászkálhattok egyedül a folyosón. És én mégis csak felnőtt vagyok. – mondtam és felmutattam a pálcámat, hogy lássa, meg tudnám védeni.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 05. 21. - 22:56:03 »
+1

Ő M E Z T E L E N S É G E


O' Mara
1999. május

zene: "Chambermaide Swing"



Ha Elliot O’Mara csak sejtette volna, hogy Héloise Gauthiernek milyen gondolatai vannak vele kapcsolatban, akkor lehet, hogy nem rózsát készít neki, hanem elgondolkodik azon, hogy egyáltalán érdemes-e a továbbiakban bármilyen kapcsolati szálat is kialakítania a fiatal hölgyeménnyel.
Héloise mindig olyannak mutatkozott, mint egy kívánatos alma, gondolok itt arra, hogy gyönyörű külsővel rendelkezett, de a belső káoszát csak igen ritka emberek tudták kibogozni és Elliot még közelében sem járt a bűvös rejtvény megfejtésének. Milyen kár…. ugyanakkor teljesen érthető, hisz amennyit O’Mara más nők lelkivilágának megértésére pazarolt, az egyenlő volt egy kövér nullával.
Hogy is gondolhatta, hogy ezt a fagyos teremtést egy WC papírba ágyazott figyelmességgel, majd le fogja tudni venni a lábáról? Rossz ötlet volt, nagyon rossz. Héloise nemhogy nem örült a meglepetésének, teljesen ki is akadt a használt papírrózsa láttán. Ráadásul ezt az úriemberféle viselkedést se nagyon bírta befogadni, amit Elliot ragyogóan produkált úgy nem tudom hány perce. Azt a tolvajt, akit látott meg ezt a báli ruhába öltözött ficsúrt, egyszerűen nem tudta összeegyeztetni. Már régen megbánta, hogy azt ígérte, megvárja odakint, mert igazából semmi kedve nem volt a továbbiakban egy légtérben maradni ezzel a csodálatos színészi képességekkel bíró fiatalemberrel. Nagyon-nagy energiáiba telt, hogy ne hányja el magát és ahogy a kis feketeség megpróbált közelítené felé, nyomban sasszézott is hátra párat, hisz meg volt győződve arról, hogy nagyon veszélyes Elliot közelében maradni.  Rendkívül viccesnek hatott ez a szituáció, megidézte a Tom és Jerryt.
- Nem vagyok virág, viszont te… te egy igazi kis tolvaj vagy. Most épp WC-papír – ha eddig elkerülte volna O’Mara figyelmét, hogy hogyan találkoztak, hát akkor most eszébe juttatta Héloise, és könnyed mutatóujját, hogy szavait nyomatékosítsa, O’Mara mellkasának szegezte.
- Igen, valóban figyelmes volt tőlem, hogy megvártalak. Úgy lászik, még mindig nem sikerült tanulnom a múltkori esetből. Rendkívül naiv vagyok, de ez mit sem változtat azon, hogy te meg… mit is mondtam? – húzta fel a szemöldökét.
- Ja, tolvaj… - nevette el magát és dühösen simított végig ruházatán, ami persze egy számmal kisebb volt, mint maga Héloise mérete, szóval a nagy kiakadások közepette, teljesen megadta magát és a cipzár, ami valahol középvonalon húzódhatott, leszaladt a hölgyemény gerincének vonala mentén.
- A francba… - suttogta Héloise, de azért Elliot számára is jól kivehető volt, hogy miért van a kétségbeesés. Esze ágában se lett volna segítséget kérni O’Marától, de amint az előbb említettem a ruha olyan kicsi volt, hogy egyedül esélytelen lett volna próbálkoznia vele, ugyanis a bál előtt is az egyik szobatársa imádkozta rá a testére. Héloise igen nagy gondban volt, Elliot meg talán lépéselőnyben, de ki tudja, meddig tart ez a hirtelen jött fordulat?
- Nem kell visszakísérni, boldogulok egyedül…. –  bizonygatta. Azt meg, hogy nem részeg, már meg se hallotta. Boldogul egyedül? Elég merész kijelentés volt, ugyanis jelen pillanatban meg se tudott mozdulni a szuper passzos outfitben..
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 05. 23. - 18:16:37 »
+1

F O L Y Ó Ü G Y E K


HÉLI
1999. május,
A Bál napja

Már komolyan kezdett a tököm kilenni ezzel az elcseszett épülettél és nem azért, mert kis híján a talpamra ragadt egy vécépapír, amit aztán jófejségből rózsává változtattam. Ez ugyanis láthatóan kevésnek bizonyult hisztis kisasszonyunk számára… sokkal inkább maga a viselkedése bosszantott. Az a különös ridegség, ami eddig valahol vonzó volt és érdekes. Sőt, már-már felkeltette annyira az érdeklődésem, hogy komolyabban foglalkozzak a leányzóval, semmissé vált. A helyét valamiféle bőgőmasina vette át, akinek aztán semmi sem jó. Előre sajnáltam azt a férfit, aki majd egyszer megpróbálja levenni a lábáról… mert hát, ha nekem nem ment, akkor egy jóval átlagosabb alak aztán teljesen feleslegesen próbálkozhatott.
A mellkasom felé szegezett ujjára pillantottam le. Elhúztam a számat, mosoly helyett csak egy gúnyos kis grimaszra futott. Aztán hagytam, hogy szónokoljon.
Igen, valóban figyelmes volt tőlem, hogy megvártalak. Úgy lászik, még mindig nem sikerült tanulnom a múltkori esetből. Rendkívül naiv vagyok, de ez mit sem változtat azon, hogy te meg… mit is mondtam? Ja, tolvaj…
Nevetni kezdett, ezért felnéztem rá. Nem értettem, hogy ezen mi olyan baromi vicces. Az emberek általában nem szórakozásból kezdenek el lopkodni, mondhatni a szükség viszi rá őket. Velem persze más volt a helyzet, de ezt a velem szemben libáskodó szőkeség nem tudhatta. Ezért nem is szerettem volna az orrára kötni, hogy valójában már gyerekkorom óta különösen élvezem mások megkárosítását és örülhet neki, hogy ő nem került fel a listámra. Nem, mintha lett volna bármi, amit így ránézésre ellophattam volna tőle.
Ó, te nem naiv vagy cicavirág, hanem egy elcseszett jégcsap. – Jelentettem ki nagy határozottan, még ki is húztam magam közben. Még egyet igazítottam a csokornyakkendőmön. Ezúttal nem pálcával, csak az ujjaimmal. Lényegében ezzel jeleztem is volna, hogyha ő így viselkedik, akkor részemről el tudtam ezt a beszélgetést… csak hát megütötte a fülemet az az aprócska, kétségbeesett káromkodás. Talán ezért is ajánlottam fel, hogy visszakísérem, mert valahol az úriemberségi kényszerem mellett aggódtam is érte. Akármilyen hihetetlen, nem vagyok szívtelen, csak éppen nem mutatom ki mindenkinek.
Nem kell visszakísérni, boldogulok egyedül… – Bizonygatta természetesen borzalmasan takargatva ezzel, hogy valami igencsak nagy gondja van.
Végig mértem, ahogy totál szerencsétlenül ácsorog előttem. Azt hittem, hogy az ilyen ruhában a nők nagyon magabiztosak, na meg általában kihúzzák magukat. Ez a szőke cicamicáról nem volt elmondható. Ezért horkantottam egyet és egész egyszerűen megkerültem, remélve, hogy kiszúrom a problémát. Nem is került sok lépésembe, mert amint a háta mögé léptem, meg is pillantottam a kissé megviselt cipzárt.
Hmm… – morogtam és úgy álltam, hogy az esetlegesen erre kódorgó diákok vagy tanárok ne lássák a kivillanó hófehér hátat. – Tudod, ezt nagyon nem érdemled meg… – tettem hozzá, de elvigyorodtam. A pálcámat a számba tettem, mindkét kezemmel a ruha felé nyúltam. Az egyikkel megpróbáltam kisimítani az anyagot, a másikkal a cipzárt kezdtem rángatni, de az csak nem akart mozdulni, mintha beragadt volna.
Mi a franc van ezzel a szarral? – elmélkedtem, de nem mertem volna pálcát használni, nehogy aztán a lány bőrét is becsípjem vele. Mindig is nagyon béna voltam a női ruhadarabokkal és jobb volt ezt sem tovább feszegetni. Ezért távolabb léptem tőle és onnan méregettem egy percig. Csak ezután dugtam a pálcámat inkább a nadrágom zsebébe.
Mégis csak elkísérlek a klubhelyiségig – Jelentettem ki. Levettem a bordó zakómat és a lány vállaira terítettem, várva hogy majd mutatja az utat.

Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: Tegnap - 12:42:55 »
+1

Ő M E Z T E L E N S É G E


O' Mara
1999. május

zene: "Chambermaide Swing"


Ahogy Héloise mutatóujját O’ Mara mellkasának szegezte és önmagából kikelve idézte fel elmúlt találkozásuk nem túl mesékbe illő körülményeit, döbbent rá arra, hogy O’Mara puszta jelenléte is igen kemény megpróbáltatások elé állítja, s habár nem áll szándékában ilyen hisztis Mirtillként viselkedni, a vége úgyis mindig az lesz, hogy az egyébként szemrevaló babaarcú kiprovokálja. Hogy ez jó vagy nem jó, majd a későbbiekben elválik, mindenesetre a helyzetükön az sem segített, hogy O’Mara egyáltalán nem akarta komolyan venni a fiatal virágszál feltételezéseit. A kis fagyos meg ahhoz volt hozzászokva, hogy az esetek nagy többségében ő irányítja azokat, akik körbeveszik.
A gúnyos vigyor, mely Elliot arcára lopakodott, mélységesen elszomorította Héloiset, de büszkeségéből fakadóan esze ágában sem volt hangot adni ezen érzéseinek, csak nyelt egy nagyot és egy könnyed kézmozdulattal levette mancsait Elliot kültakarójáról. Ekkortájt hangozhatott el a férfiú igen kedves mondata:
– Ó, te nem naiv vagy cicavirág, hanem egy elcseszett jégcsap – majd elkezdett babrálni a nyakkendője körül, mintha azzal visszavonhatná azokat a sértéseket, amiket a kis szőkeség irányába küldött. Héloise hosszas tanakodás után, hogy visszavágjon-e vagy sem, végül úgy döntött, hogy ezúttal megkíméli a kis tolvajt a verbális csatározástól, ezért nagyot sóhajtva közelebb lépett a férfihoz és végigsimított annak mellkasán.  Egyrészt el akarta egyengeti az Elliot ingjén keletkezett gyűrődéseket, másrészt odairányította kezét a gallérjához, ahol az a rakoncátlan kis ruhadarab, a hanyagul lógicáló nyakkendő lapult.
- Látom, nem boldogulsz egyedül. Még szerencse, hogy én tudom, hogyan kell megkötni egy nyakkendőt – és pár kecses mozdulattal könnyedén helyreigazított a fentebb említett nyakravalót. Ekkor történt, ami miatt a kis szőke káromkodásba kezdett. Nem számított arra, hogy ez az outfit eddig bírja, mikor a szekrényéből előhalászta, elég masszív ruhadarabnak mutatta magát a kis piros. Bár nyilván ezeknek a finom szövésű francia felöltőknek nem tesz jót, ha citromos teákkal és mindenféle nagy viharokat megidéző esőkkel öntözik őket.  Elliot persze úriemberként viselkedett, rögtön felajánlotta segítségét.
- Mi az, hogy nem érdemlem meg? Miért, te mit érdemelnél? – ismételten olyan heves reakciókat váltott ki a lányból, hogy azokon maga Héloise is meglepődött.
- Mármint… - kezdett volna mondatai korrigálásába, de aztán feladta a próbálkozásokat.
- Értsd, ahogy akarod – ajkába harapott. Elliot egész normálisan viselkedett vele, így Héloise mozgástere is kezdett beszűkülni. Ahogy ráterítette a zakóját is csak ezt a vonalat erősítette, szívesen vergődött volna a kisasszony, csak épp nem volt miért.
- Köszönöm! Egész jó illata van – jegyezte meg, majd lépteit a klubhelyiség felé irányította.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #11 Dátum: Tegnap - 21:22:47 »
+1

F O L Y Ó Ü G Y E K


HÉLI
1999. május,
A Bál napja

Talán tényleg túl kedves voltam, nem tudom. Mindenesetre megigazítottam a bordó zakót a vállain, hogy még véletlenül se csússzon le onnan a folyosón mászkálva. Jól van, O’Mara, meg volt a napi jó cselekedet, most már lehetsz rohadék! – gúnyolódtam magamban. A bársonyszalag egy kicsit rászorított a csuklómra. Tudtam, hogy mire vágyott: izgalomra és veszélyre. Nekem azonban már elegem volt. A testem kimerült az egész estét rohanástól, vetődéstől, na meg nyomorgástól és mintha valamivel több életet is mentettem volna meg kelleténél. Általában beérem a saját védelmemmel, de most ott volt Shirley, akiért felelősséget vállaltam erre az éjszakára… hiszen megfogadtam, hogy úriember leszek. Stane-t meg a közös kis emlékünk kedvéért nem hagyhattam agyontaposni, így hát már két plusz életnél tartottam és még itt volt ez a lány is a cipzárjával. Talán ez nem éppen egy életmentő szituáció, de az esetleg szégyentől azért mégis csak megóvtam.
Végig simítottam a nyakkendőmön, ami ezúttal tökéletesen állt. Talán a szőkeség finom ujjai kicsit ügyesebben boldogultak az ilyesmivel. Én ugyanis, bár képes voltam lágy mozdulatokra, azokat a tárgyak elcsenésénél többre még nem igazán használtam. Így tehát, mondhatni kvittek voltunk, hiszen ő rendbe tette a külsőmet, én pedig megóvtam az övét a zakómmal.
Mármint…
Hirtelen olyan más lett a beszédstílusa. Valószínűleg meglepte, amit tettem és ez tetszett. Az ilyen játékokat szerettem én, ahol a partner nem számított a következő lépésemre, amivel egyszerűen az ujjaim köré csavartam. Azt hiszem a legtöbb barátság is, amit kötöttem az elmúlt félévben – mióta ismét Angliában vagyok – így kezdődött. Én csak szórakoztam egy jót, aztán jött valami mély, valami megrendítő fordulat. Montrego egy dementortól mentett meg, míg Merellel egymás fájdalmát hallgattuk meg. Habár az is igaz, hogy őt már nem sorolhatom a barátaim listájára. Ő fontos nekem… ő pedig nyilvánvalóan nem akart engem a közelébe tudni. Most már csak remélhetem, hogy valaki vigyáz majd rá úgy, ahogy annak idején én akartam, mert megérdemelné, ahogy a boldogságot is. Nyeltem egyet, ahogy eszembe jutott a lány. A szívemre, mintha erős ujjak szorultak és egyszerűen összepréselték volna. Fájdalmamban talán sóhajtottam is egyet. Talán sosem fogom feldolgozni, hogy elveszítettem azt a köteléket, ami közöttünk volt… de azt kérte, amit nem adhattam volna meg neki.
Értsd, ahogy akarod.
Erre a mondatra kaptam fel a fejemet. Az ajkába harapó lány felé pillantottam és kicsit átkaroltam, ahogy mellé léptem. Ezzel már végképp megakadályoztam, hogy lecsússzon róla a zakóm. Szándékosan csak a vállára tettem a kezemet, nehogy félre értsen esetleg. Volt egy olyan érzésem, hogy a mosdós hisztiroham után kitelne tőle ez is. Ezen a gondolaton kicsit elmosolyodtam.
Ne aggódj, én mindig úgy értem, ahogy akarom… – Magyaráztam csendesen. Közben kicsit megszorítottam a vállát, majd engedtem rajta, hogy szabadon mozoghasson, nem akartam korlátozni. El is emeletem róla a tenyerem, hátha nem akarja az érintésemet. – Vigyázz, hogy el ne hagyd azért! – Tettem hozzá és még mindig mosolyogtam. Talán már kevésbé elégedetten és gúnyosan, szinte természetesnek látszatott.
Köszönöm! Egész jó illata van – jegyezte meg.
Megköszörültem a torkom, ahogy követni kezdtem. Direkt lassan lépkedtem, mert fájt a lábam és tudtam, ha begyorsítok, esetleg sántítás lesz a vége. Az elmúlt napokban, mintha megint jobban kínzott volna a sérülésem.
Próbáltam kitenni magamért, hogy a lánynak, akivel táncoltam, jól sikerüljön a bál. – Bólintottam. – Még új parfümöt is vettem csak erre az alkalomra.
Elmosolyodtam megint, ahogy eszembe jutott Shirley fölém magasodó alakja. Persze jóformán pataszerű cipőt viselt. Így nem volt meglepő, hogy a majd’ száznyolcvan centim fölé magasodott. Egy idő után pedig nehéz volt még túlzottan kihúzva is ácsorognom, így mindenki jót röhöghetett a szerencsétlen párosunkon. A tánc persze anyám emlékét idézte… hiszen az ő mániája volt, hogy fiai ezt is tanulják meg. A keringő dallamára pedig mindig az ő elégedett, örömkönnyektől csillogó, sötét szemei jutottak eszembe… na meg az, hogy mennyire hiányzik és még bocsánatot sem tudtam kérni tőle, amiért egy átkozott kölyök voltam világéletemben. Csak fájdalmat okoztam neki jóformán.
Talán meglepő, de tudok úriember lenni. Jó nevelést kaptam, viszonylag – magyaráztam. Lényegében azért beszéltem, hogy kicsit megtörjem a jeget. – Csak szegény anyám azt nem tudta, hogy milyen baromi unalmas jógyereknek lenni.
Egy kicsit kihúztam magam.
Egyébként melyik házba is tartozol?
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 05. 23. - 19:49:19
Az oldal 0.639 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.