Vakrandi avagy a vadrandi

Vakrandi avagy a vadrandi

Öltözet

Nem hittem volna, hogy egyszer vakrandira megyek egy idegennel. De hát ide is eljutottunk. Én randira megyek egy olyan férfival, akit nem is ismerek, csípjetek meg, hogy elhiggyem tényleg itt vagyok. Én itt a Csupaszív Csókosbájitalkifőzdébe randin. Még vagy ezerszer el kell mondanom magamban, hogy biztos legyek benne, ez velem történik.
Tulajdonképpen azért jöttem el, mert kedves Lucy barátném ismerőse, nevezetesen Thomas azt mondta tud nekem egy nagyszerű partnert. Először azt gondoltam, na ne már, biztosan csak viccel velem.  De amikor láttam rajta, hogy őszintén gondolja kicsit megijedtem. Nem, nem képtelenség. Én biztosan nem megyek idegennel randira. Ezek voltak a legelső gondolataim.
Thomas erősködött, hogy de jó lesz, biztos benne. Lucy is ugyanezt hajtogatta, így belementem. Ám megkértem, hogy először meséljen pár dolgot erről az emberről akivel összeakar hozni. A neve Ewan Slinkhard. Nekem ez nem mond semmit, én nem ismerek semmiféle Slinkhard családot. De nem is fontos ez. Thomas olyan magával ragadóan tud mesélni, hogy kezdtem megkedvelni ezt az Ewant anélkül, hogy ismerném. Érdekes ember lehet.
Sejthettem volna, hogy Thomas szépen mindent elrendezett, anélkül, hogy biztos lett volna abban, hogy elfogadom a meghívást. Randít szervezett ügyesen a Csupaszív Csókosbájitalkifőzdébe kettőnknek. Még lemondani sem tudtam, mert az, hogy nézne ki. Nem szép dolog kijátszani valakit.
Mérges voltam persze Thomasra, nagyon is. A haragom viszont izgulásba tört ki. Vajon én is tetszeni fogok neki, engem is kedvelni fog. Mit vegyek fel? Hogyan nézek ki? Ki sminkeljem magam vagy legyek inkább természetes?  Miről fogunk majd beszélgetni? Lesz közös témánk vagy hallgatni fogunk egész végig? Mint egy kis tini az első randiján. Nevetséges.
Pechemre ezt a randit pont olyan időpontra szervezte amikor színházi díjátadóra kell mennem. Szóval még csak átöltözni se tudok, csak egyenesen rohanok a találka helyre. Mindenki csak bámul az utcán mintha örült lennék, hogy így rohanok az utcán, hatalmas magassarkúban, miniszoknyában. Kis sminkelve, olyan mintha valami hatalmas buliba mennék. Legalább is én ezt gondolnám magamról.
Hamar beérek a helyszínre, de ő még nincs ott. Azt hittem én jövök későre, de ezek szerint nem. A pulthoz megyek és leülök az egyik bárszékbe.
- Egy vodkát. - muszáj, hogy valami egy kis erőt adjon nekem. Máskülönben lehet hülyeségeket fogok dumálni, vagy pusztán elalszom. No nem a társaság miatt hanem mert fáradt vagyok.
- Tehetek bele valamit ami kicsit felvidítja. - szól hozzá a pultos. Mintha látná, hogy mit keresek itt. A fáradtságot nem láthatja azt ügyesen eltakartam natúr sminkell. Nem szoktam agyon sminkelni magam csak épp egy picit teszek magamra és olyat, hogy az ne tűnjön fel. - Ne tán randira jött? - kérdezi. Még ezt is tudja? Nme az nem lehet. Valószínű csak beletrafált. Bár Lucyból és Thomasból kinézem, hogy beszervezték.
- Hát ha használ tegyen. -  mondom, második mondatára mintha nem figyeltem volna úgy reagálok.
Észre se veszme mennyi ideje üldögélhetek itt, de régóta az biztos. Órámra pillantok, már fél órája jönnie kellett volna a randi partneremnek, és még nincs itt. Ha felültettet eskü megtalálom és kinyírom a drágát. Vele együtt Thomast és Lucyt is.
Ah. Kissé szédülök, asszem megártott ez a két pohár valami. Meglehet, hogy egy cseppet becsiccsentettem. Pont most. Ah ez nagyon nem jó. Még sosem voltam részeg és ittas sem, egyáltalán még egy picit sem voltam piás. Mért pont most kellett ennek megtörténnie.
Jaj ne és ha jól látom ott jön az akire ráillik a leírás. A randipartnerem. Lottie, Lottie csak nehogy hülyén viselkedj a pia miatt. Zavartan, mint egy kislány egy mosolyt erőltetek arcomra, miközben az úriember felém közeledik. Hogy mi lesz ebből?

VAKRANDI
avagy a vadrandi

Csendesen ácsorogtam a tükör előtt. Éppen csak beletúrtam a rakoncátlan tincsekbe, amolyan jelzésként, hogy már pedig én foglalkozom a problémával, csak éppen teljesen felesleges. A Mungóban valószínűleg a hosszú évek során annyira elaludtam, hogy többé nem is fog helyre állni. Ezen a gondolatot kissé elmosolyodtam, aztán egyszerűen lenéztem, a piszkos kis mosdótálon támaszkodó kezemre, annak is a gyűrűsujjára. Már sokszor elgondolkotam, hogy viseltem-e valaha gyűrűt rajta… mióta azaz O’Mara előkerítette Jimmy Slinkhardot, illetve csupán a medálját, minden olyan kusza és furcsa lett. Éppen nekem lenne egy fiam? Hiszen eddig olyan gyökértelennek tűntem a fene nagyvilágban. Sőt egyenesen az az érzésem támadt, hogy nem is ismert soha senki és csak valahogy véletlenül Londonba keveredtem egy másik, távoli országból. Meg aztán ez a név is: Slinkhard… Állítólag az enyém és én mégis olyan idegennek éreztem.
Különös érzés volt, hiszen arra vágytam, hogy tartozzak valahova. Valaki lenni akartam, erre kaptam egy nevet és egy gyermeket alig egyetlen hónap leforgása alatt… tehát bizonyosságot nyert, hogy ebben az országban van valamiféle múltam. Keserűség fogott el, ahogy belegondoltam: mégsem tudott rólam senki semmit. Talán valami szélhámos voltam vagy senkiházi, akit kivetett magából a társadalom. Az a fiú pedig, aki a Jimmy Slinkhard nevet viseli, bizonyára éppen annyira vágyik az én megismerésemre, mint én az övére… és nagyon nem akartam neki csalódást okozni. Erről beszéltem Thomasnak is, na meg arról, hogyha van egy gyerek, akkor valahol egy anyának is lennie kell. Ő pedig egyszerűen, mindezek ellenére beszervezett egy randit. Persze vállba veregetett és közölte, ha meg is találnám az asszonyt, azért még érezhetem magamat jól. Végül is nem emlékszem semmire, tehát megcsalásnak sem számítana… jobb esetben.
Megköszörültem a torkomat, újra végig simítottam a hajamon, majd a szakállamon. Aztán lassan, nyugodtan indultam el kifelé a házból. Mindössze akkor szembesültem azzal, mennyire késésben voltam, mikor azt az ősöreg órát próbáltam a csuklómra csatolni, amit a Mungóban vettek le a csuklómról és a kiengedésemkor visszaadtak. Akkor nem járt – pontban háromkor állt meg. Ezért meg kellett javítanom, de sikerült és talán olyan lett, mint újkorában.
– Nem mehetek oda ilyen savanyú képpel…– morogtam magamnak, ahogy még egy utolsó pillantást vetettem magamra az előszoba tükörben. Aztán egyszerűen, további aggodalmak nélkül kiléptem az ajtón és máris a szokásos londoni, nyüzsgő utcán találtam magam.
Próbáltam nem magamra venni, ahogy újra és újra meglöktek vagy közölték, hogy nézzek az orrom elé. Az elmúlt három év sem volt elég, hogy megszokjam ezt a tömeget. A Mungóban lefeljebb egy-két őrültebb páciens támadt az emberre, itt azonban szinte percenként botlik kötekedőkbe az ember. Most azonban igyekeztem az időben érkezésre, na meg a randipartnerem külsejére koncentrálni. Magamban ismételgettem, amiket Thomes mondott: barna haj, karcsú, de formás, helyes arc… Ez alapján biztosan nem találtam volna meg, így mikor végre izzadtan, kissé ziláltan beestem a Csupaszív Csókosbájitalkifőzdébe ajtaján, a megérzésemre hagyatkozhattam. Na meg hát ott volt az a hozzám képes igazán fiatal lány, barna hajjal, kedves mosollyal az arcán.
Ahogy közelebb értem, máris megpillantottam az előtte sorakozó poharakat. A tekintete is kicsit ködös volt, de elborzadás helyett inkább csak én is elmosolyodtam.
– Lottie? – kérdeztem kissé megilletődötten és a kezemet is azonnal felé nyújtottam. – Ewan vagyok. – Ezúttal persze attól jöttem zavarba, hogy újonnan megtudott vezetéknevemet nem említettem. Szóval menten ki is javítottam magam: – Ewan Slinkhard.
Leültem mellé, így közelebbről is láthattam az elfogyasztott italmennyiséget. A pincér persze éppen ekkor ért közelebb, így finoman jeleztem, hogy nekem is önthet egy ugyanolyat. Közben jobb kezem ujjaival finoman elhúztam az ingem nyakát, hogy egy kis friss levegőt juttassak izzadt felsőtestemre. Persze áldottam is az eszem, amiért a legjobb testszag elfedő bájitalt használtam indulás előtt.
– Egyébként mit ittál? – érdeklődtem. – Ha már egyszer ugyanazt kértem, mint te…

Vakrandi avagy a vadrandi

Öltözet

Egyenesen felém jön. Ajaj. Lottie szedd össze magad. Randid van, nem viselkedhetsz úgy mint egy örült. Próbálom magamat helyrehozni, vagy legalább is a belső énem megpróbálkozik ezzel. De úgy látom nem igen sikerül neki. Rémisztő.
Alkalmam akad tüzetesebben megvizsgálni a  felém érkező fickót. Jóképű, és charme-os. Elsőre mindösszesen ennyi jut csak az eszembe. A lényeg, hogy nem valami utcaseprő, esetleg hajléktalan alkat. Tehát nem kell megfutamodnom előle.
Jesszusom egyre jobban szédülök. Kissé elveszítem az egyensúlyomat és meg kell kapaszkodnom a pultban. A fenébe. Ewanak nem kell levennie a lábamról, azt megteszem én magamnak, amint látszik. Minek kellett nekem, annyit innom. Felfoghatatlan.
-Öööö....- szóhoz sem bírok jutni, amikor Ewan a nevemen szólít. De hülyén nézhetek ki. Mondj már valamit Lottie. Ne légy ilyen idióta. Köszönj szépen. Na hajrá! Mondja a hang a fejemben, amit biztosan azért hallok, mert túl sokat ittam. Hacsaknem megbolondultam tán. Nem. Nem az kizárt. - Igen én vagyok az. - motyogom megszeppenten, mint egy kislány aki először hallja a saját nevét. Óvatosan kezemet a felém nyújtott kéz felé engedem. - Örvendek Ewan. - elmosolyodom, kedvesen, pláne amikor hozzá teszi vezetéknevét is. Aj de furán érzem magam. Az italtól lehet de talán az még inkább elmondható, hogy attól amiért ilyen hülyén viselkedek a férfi előtt.
- Charlotte Lowell - hogy mi a fenéért mondom a teljes nevem magam se tudom. Tényleg bediliztem ettől a piától. - Izé  Lottie Lowell. - javítom ki magamat. Utálom ha valaki Charlottenak nevez, olyan mintha valami cukorka lennék, vagy bonbon. Pfuj.
A férfi helyet foglal mellettem. Meg se kérdezte, hogy leülhet és ha meggondoltam volna magam és mégsem akarnék vele randizni. Áh. Az italtól már a gondolataim is hülyeséget gondolnak. Rémisztő.
Magam is visszafordulok a pult felé és figyelem a férfi arcát. Egyelőre még semmit sem tudok levenni róla, sem mosolyt sem bánatot semmit. Még csak a velem kapcsolatos első benyomását sem tudom kivenni arcbőréből. Arról a finom, férfias árbőréről.  Milyen jóképű, és mennyire mámoros illata van. A szemei huuu szinte elveszek bennük. De lennék már túl ezen a randizáson és pár lépéssel tovább. És micsoda izmos alkata van. De szeretném ha egyszer engem ölelnének azok az erős kezek. Aj Lottie meg kell fognod ezt a férfit. Olyan tökéletes mint maga Adonis. Hogy mi? Nem. Nem. Észhez kell térnem. Aj ne bámuljam már így.
A kérdése úgy csap meg mint akit éppen most húztak vissza a földre. Hogy mit ittam? Ez egy 10 pontos kérdés. Ugyanis még magam sem tudom ezt pontosan. Éles szemeket meresztek a pultosra. Mégis mi a francot tehette bele?
- Vodkát- válaszolom egyszerűen. - De az, hogy még mit tett bele nem tudom.- teszem hozzá a pultosra nézve, aki csak egy sejtelmes vigyorral válaszol megjegyzésemre. Sejtettem, hogy inkább nem kellett volna engednem, hogy ő maga válassza ki, hogy mit tegyen a vodkámba. Most már engem is kezd foglalkoztatni a dolog. Mi a csudát tudott beletenni, hogy ilyen furcsán érzem magam?
Felkönyökölök a pultra, úgy, hogy arcom Ewan felé nézzen. Oh. Hogy milyen csodálatosan néz ki ez a férfi, örülök, hogy elfogadtam ezt a vakrandi izét.  Aj Lottie már megint hülyén viselkedsz. Szólal meg a hang a fejemben ismét. Hülyén festhetek és viselkedhetek. A pia miatt van vagy inkább amiatt amit beletett a pultos? Megfordul a fejemben ez a lehetőség is, végül is nem tudom mit rakott belé.
- Egyébként kérdezze meg őt. - mutatok a pultos felé. - De szerintem nem fogja elmondani neked sem.    

VAKRANDI
avagy a vadrandi

Ahogy leültem a pult mellé és óvatosan intettem, hogy én is ugyanazt kérem, mint a mellettem ülő, bájos, Lottie nevet viselő hölgyemény. Csak ezután, egy kis csend beálltával kezdtem el zavarba érezni magamat. Nem azért, mert olyan elbűvölő volt a partnerem – habár ez kétségtelenül így volt –, hanem mert szinte égette a bőrömet a tekintete. Annyira bámult, annyira méregett, mintha egy darab hús lennék valami piacon, amit meg kell alaposan vizsgálni, mielőtt az ember megveszi. Persze ezek a megszervezett randevúk mind ilyenek lehetnek, nem tudom… lényegében arra sem emlékszem, randiztam-e valaha. Az egyetlen, majdnem biztos tény az, hogy van egy fiam. Az életem további részét különös homály fedi… de az az érzés még mindig ott volt a szívem mélyén: ha van gyerekem, kell, hogy legyen feleségem is.
Tudom-tudom, Thomas szerint mindez jóformán semmiféle befolyással nem bír, ebben a helyzetben… hiszen nem emlékszem rá. Így talán, ha ma ennek a randinak lesz is bármilyen folytatása, úgy az nem számít majd megcsalásnak. De vajon Lottie-val szemben helyes lenne elhallgatni ezt a félelmemet?
– Talán az enyémbe is tesz a „valamiből” – mosolyodtam el, ahogy a lány felé fordultam.
Közben, megtámasztottam a karom a pulton és úgy néztem a barna szemeibe. Azokból is kellemes melegség áradt. Még szélesebb mosolyra húzódtak ajkaim, kivillantottam a fogsoromat is. Valóban szép lány volt, mégsem mertem volna neki komoly elkötelezettséget ígérni… ezt még akár Jimmy is számon kérhette volna rajtam – habár fogalmam sem volt milyen természet. Nyilván egy gyereknek is az az első kérdése ilyen helyzetben: „ha nekem van egy apám, akkor lennie kell egy anyukámnak is, nem igaz?” És sajnos nagyon is jogos gondolat lenne.
- És akkor együtt lehetünk jó hangulatban – válaszoltam, aztán elvörösödtem és gyorsan, kissé hadarva tettem hozzá: – Nem, mintha nekem rossz hangulatom lenne. Elvégre most ismertem meg egy kedves lányt.
Zavart pislogással fordultam el és már azon gondolkodtam, hogy jobb lett volna időben kilépni a süllyedő hajóból. Elvégre Lottie fiatal, nyilván sokkal fiatalabb nálam, én pedig itt szórakozom vele, miközben annyi megoldatlan kérdés van még a múltammal kapcsolatban. Ha megkérdezné, ki vagyok én, mi a kedvenc színem, melyik házba jártam a Roxfortban, mi mondanék? Semmit sem tudok… csak annyit, amennyit Elliot mondott a Jimmyvel való találkozás után.
Szerencsére Lottie megszólalt, ekkor vettem észre, hogy már a pultra könyökölve bámul. Ez kicsit elvonta a figyelmemet a kétségeimről. Elvégre maga a társalgás igencsak humoros volt, mivel ő láthatóan éppen elég sokat ivott és azt megpróbálta a pultosra kenni. Az persze köztudott tény, hogy 1999-ben éppen a legújabb trend az enyhe szerelmi bájital keverése az italokba… szinte biztos vagyok benne: Thomas intézte így. Azt ígérte ugyanis, hogy garantáltan tetszeni fogok a lánynak.
Ekkor érkezett meg elém az ital.
– Ez teljesen ugyanolyan, mint a kisasszonyé?– kérdeztem a csapost, ahogy jobban megnéztem magamnak az italt. Volt egy enyhe rózsaszínes árnyalat, ráadásul a férfi is csak bólintott, majd vigyorogva kacsintott. Nem figyeltem eléggé, de talán eldörmögött egy jó szórakozást is.
Gyorsan lehúztam az italomat, majd újra Lottie felé fordultam. Éreztem, ahogy melegség járja át a testem… és közben, találkozott a tekintetem az övével. Erre már a szívem is vad táncot kezdett járni.
 –És…  – nyeltem egyet, ahogy a tekintetem végig siklott a nyakán. Egy pillanatra megragadt a mellein, amikor rájöttem, hogy totál pofátlan vagyok. Megköszörültem a torkomat és újra a szemeibe néztem.– Szóval mivel foglalkozol? Thomas nem sokat mondott rólad, csak a külsődet írta le.
Egy kicsit kihúztam magamat.
– Én egy pálcakészítő műhelyben vagyok inas.