+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Silver moon
| | | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | | |-+  Szakítás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Szakítás  (Megtekintve 197 alkalommal)

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 03. 31. - 13:46:43 »
+2

Kirkcaldy



Itt található a Rowle család egyik birtoka, a várostól délre a tengerpart mentén.
A kastély el van rejtve a muglik szeme elől, így nyugodtan tudnak itt élni,
bár sokan ismerik a környéken élő emberek közül a család fejét, Phillipet.
A kastély egy kisebb körülbelül 1000 nm-es területtel rendelkezik.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 03. 31. - 13:59:39 »
+1



          Csak állok a tükör előtt és nem tudom eldönteni, hogy most tényleg helyesen cselekszem-e. Próbáltam húzni az időt, de miután Elliot olyan határozottan kérte a szakításomat Philliptől, nem igazán találtam rá okot, hogy miért is hallgassak róla. A fekete ruha tökéletesen áll rajtam, mégis sokkal kényelmetlenebbnek érzem, mint mikor a boltban felpróbáltam. A sminkem is elfogadható, mégis szörnyetegnek vagy legalábbis nagyon csúnyának látom magam. Veszek egy mély levegőt, mert tudom, hogy amire készülök, az nem éppen rám vall és nem is éppen etikus. Pont akkor akarom megszakítani a kapcsolatot vele, mikor be akar vezetni az igazán nagy emberek közé. De már döntöttem, és nem fogok kihátrálni a döntés mögül.
          Felveszem a kabátom, és a kandallón keresztül elindulok az oroszlán barlangjába. Bár itt lenne most velem valaki és kicsit bátorítana. De Reginaldnak még nem mertem elmondani, anyával pedig nem beszéltem a sárkányos kaland óta. És amennyire ki volt akadva, amennyire összevesztünk nem lennék meglepődve, ha egy jó hosszú időre nem beszélnénk. Talán csak akkor, mikor bemutatom neki Reginaldot, aki igazából az apám is lehetne, majdnem egy idős vele. De nem érdekel.
          Veszek egy mély levegőt, majd leporolom magamról a port, ami a kandallóban telepedik a ruhámra. Egy házimanó lép hozzám, elkéri a kabátomat majd kis ujjacskáival megmutatja merre menjek. Mondjuk a zene egyébként is elárulná. Soha nem értettem, hogyan képes valaki egy házimanót alkalmazni, de mire rákérdeznék, hogy milyen egészségnek örvend vagy hogy bírja ezt az egészet egyáltalán addigra eltűnik.
          A terem felé haladva megállok egy pillanatra a családi kárpit előtt. Világosan látszik, hogy mikor történt az a családi szétválás, amiről Phillip mesélt egyszer, de az is látszik, hogy volt korábban is egy. Erről nem tudtam, de érdekes lehet még a későbbiekben. Az ajtó mögül egy ismerős hangot hallok.
          - Ajánlom neki, hogy ne jöjjön el, mert a végén még szégyent hoz ránk. Apánk biztos nem gondolja komolyan, hogy bemutatja őt egy ilyen finom társaságnak.
          Ez Lis hangja, ezer közül is felismerném. Akihez pedig beszél, az biztos, hogy a húga lesz Prue.
          - Nem is annyira tehetséges, mint amennyire előadja itt nekünk magát. Már mikor láttam azokat a képeket abban a lepukkant lakásban, akkor tudtam, hogy soha nem érdemelné meg azt a bizalmat, amit apa belé fektet.
          Könnyek gyűlnek a szemeimbe, hiszen pontosan tudom, mennyit kell még tanulnom, de ennyire azért nem is vagyok tehetségtelen, ahogy beállítják. Szerencsére nem buggyan ki egy csepp sem így el tudok sétálni mellettük anélkül, hogy rájönnének mennyit hallottam a beszélgetésükből. Persze, elkerekedik a szemük, mikor elvonulok mellettük, de nem hiszem, hogy a ruhám miatt.
          - Látod, mondtam én, hogy szégyent fog hozni ránk a göncével – suttogott Lis.
          Mondjuk a suttogás az pont annyira volt az, hogy más ne hallja meg, de én még tisztán értsem, ahogy elmegyek mellettük. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna, pedig nagyon bizsereg a tenyerem egy pofon miatt. Elvégre ennek a nőnek köszönhetem azt, hogy szakítottunk Elliottal. Végül mégis megtorpanok, elmosolyodom kicsit.
          - Tudod, az én göncöm még mindig jobban néz ki, mint a te rongyod. És ne aggódj, ha szerencsétek van, akkor nem fogom sokáig rontani itt a levegőt.
          Holott ez nem így van. Mind a ketten csodálatosan festenek, és neki csak a két fülbevalója biztos több került, mint nekem az egész szettem. De nem érdekel akkor sem, ez az én tökéletes ruhám erre az estére.
          Megfordulok és egyenesen Phillip keresésére indulok. A terem, ahova belépek eléggé giccses. Egy pillanatra el is borzadok, egyáltalán nem az a hely, ahol el tudnám képzelni magam.
          Phillip egy nővel és egy férfivel beszélget, de ez nem is annyira érdekel, elindulok felé. Nem meglepő, hogy észrevesz, hiszen eléggé döngők a lépteim a kőpadlón. Valahogy le kell vezetnem a feszültséget, amit Lis beszólásai okoztak. Inkább még most, mint pár perc múlva, és akkor robbanva.
          - Ms. Fawcett, nagyon elragadóan fest ebben a ruhában – nyújtja felém a kezét, tesz is néhány lépést, de aztán megtorpan. – Talán valami baj van?
          Látom rajta, hogy aggódik, talán már nem is tartja olyan jó ötletnek ezt az egészet. Mégis megindul felém, de akkor az a pár is felénk fordul, akikkel korábban beszélgetett. Felderülnek valamiért, nem tudom megmondani, hogy miért.
          - Ez a hölgy az az ígéretes tehetség, akiről már annyit meséltél és akitől azokat a csodálatos képeket is mutattad?
          A férfi szólalt meg, és tartotta felém a kezét is. Megtorpantam kicsit, meglepett ez a fogadtatás. Azt hittem mindenki, akinek van egy kis pénze az olyan, mint Malfoy, Lis vagy Parkinson. A megdöbbenéstől lefagyottan, kicsit gépiesen nyújtom felé a kezemet.
          Az egészben szövegben, amit mondott csak a csodálatos, ígéretes szavak maradtak meg, és az a vidám hangnem, amivel hozzám szólt. Érzem, hogy elvörösödöm kicsit. Eddig teljesen idegenektől még nem kaptam ilyen bókokat.
          - Jó napot! – köszönök szinte gépiesen.
          - És még szerény is – örvendezik tovább.
          Alaposan megrázza a kezem, majd a felesége lép hozzám. Látszik, hogy alaposan felmér, majd megölel. Teljes sokkhatásban vagyok, nem is értem, mi ez a közvetlenség. A nő válla felett Phillipre nézek, aki viszont mást figyel. Követem a tekintetét és meglátom a magában fortyogó Lis és Prue párosát. Ezzel most tuti, hogy még jobban elásom magam, hiszen ez a két ember egyáltalán nem úgy reagált rám, mint ahogy azt talán elvárták volna a környezetüktől.
          Mikor elenged a nő, akkor fordul felém a férfi újra, illetve jelenik meg Phillip is a látómezőmben.
          - Ők itt Mr. és Mrs. Wallace. – Biccentettem egyet feléjük. – Egy hatalmas galériájuk van Bristolban, ahova a muglik is előszeretettel járnak be.
          - Igen, erre büszke is vagyok. Bár néha nem könnyű összehozni a kiállítási darabokat úgy, hogy a varázstalanok ne láthassák a számukra nem kívánatos képeket, büszke vagyok rá, hogy sok tehetséges boszorkány műve megfordult már nálunk.
          - Kicsikém, már le is adtuk a rendelésünket Phillipnek egy három képből álló sorozatra. Remélem minél előbb neki tud állni a képeknek.
          Nyeltem egy nagyot, és léptem egyet hátrafelé, de akkor nekiütköztem valakinek. A nő elkezdte ecsetelni, hogy mégis milyen képekre gondolt, közben én megfordultam, hogy megnézzem kinek is mentem neki, és bocsánatot tudjak kérni. Ekkor láttam meg, hogy a korábban szanaszét beszélgető emberek, mind odagyűltek körém.
          Hirtelen érzem úgy, hogy a világ összezsugorodott körülöttem. Nem vagyok én semmiféle cirkuszi mutatvány vagy bohóc, akit csodálni lehet vagy éppen kinevetni. Hirtelen kezd el egyszerre mindenki beszélni. Kezek nyúlnak felém, de egy hang mégis átszűrődik a tömegen.
          - Már nem kell sok idő, és sírva fog elmenekülni innen – Lis gúnyos hangját bárhol, bármilyen körülmények között felismerem.
– Megbánja még, hogy elfogadta ezt a meghívást.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 04. 01. - 11:21:35 »
+1

S Z A K Í T Á S


[viselet]

ESMÉ
1999. május

Kegyetlen mosoly ült ki az arcomra, ahogy a tükör előtt ácsorogva igazgattam a bordó, bársonyos anyagú zakómat. Tetszett az érintése, az pedig még jobban, hogy a Roxfortban történt kisebb balesetek után még mindig kiváló állapotban volt. Nem akartam ugyan kicsinosítani magamat, mert ha kell én egy szál alsógatyában is szívesen Phillip arcába vágtam volna: „Apuci, vesztettél.” Talán csak Esmé volt az az indok, amiért hajlandó voltam kitenni magamért és úgy megjelenni a puccos családi kastélyba, ahogy illendő volna amúgy is.
Még egyszer elvigyorodtam, ahogy megigazítottam a nyakkendőt. Ezer meg ezer forgatókönyvet játszottam le fejben, elképzelve Phillip Rowle arcát a hírek hallatán. Szánalmas vagy sem, de éppen ő adta a kezembe a kulcsot, amivel végképp megszabadíthatom tőle az egész környezetemet… mert hát valljuk be, sok mindenre nem használtam a tőle kapott pénzt. Most pedig, végül is még is csak hasznos dologba fektetem be.
Ha már hívatlanul beállítasz legalább add meg a módját… – morogtam a tükörképemnek. Közben egy tincset óvatosan eligazgattam a szemem közbeléből.
Másik kezem ösztönösen csúszott a mellkasomra. A belsőzsebembe rejtettem a pálcámat, illetve a tőrt, amivel megpróbált – valószínűleg – Lisbeth megöletni, és amivel elvettem Reagan életét. Most ott volt nálam, ha védekezni kéne. Szívem nagyot dobbant, mintha megnyugvását jelezné a fegyverek érintésére. Hosszan fújtam ki a levegőt: Nem lehet baj… – bizonygattam magamnak.
Lényegében pont amiatt, hogy esetleg Nat aggódhatott volna, úgy döntöttem csak akkor beszélek neki erről, ha épségbe hazatérek. Akkor aztán tisztázhatjuk azt is, mit kéne kezdenem mecénásként Esmével. Különösebben nincsen szükségem festményekre, nem is kedvelem őket, ha csak nem puszta bosszantásból meg kérném, hogy fessen nekem Nathanielről egy képet… amihez órákig egy helyben kellene maradnia. Ez persze mind a jövő zenéje.
Meg köszörülve a torkomat indultam aztán meg Tengerszem kandallójának irányába. Nem akartam húzni az időt, túl akartam esni ezen s ha kell a harcon is, ami rám vár. Ha kell a véremet is adom azért, hogy egy piócát leválasszak Esméről… mert nem csak egykor, hanem még mindig fontos része volt az életemnek. Nem akartam, hogy köze legyen a Rowle-családhoz, azokhoz, akik gondolkodás nélkül vágják el a saját testvérük torkát is, ha kell. Túl veszélyes volt… ráadásul valami gonoszság húzódott meg mindezek mögött… mert hát, mi mások oka lehetne az apámnak maga mellett tartania Esmét? Rólam sem tud meg már többet rajta keresztül, sőt megfigyelni sem tud. Keserű íz gyűlt a számban, ahogy belemarkoltam a porba, majd kimondtam úticélomat, hangosan és érthetően. Ott volt ugyanis bennem a félsz, hogy apám nem pusztán Esmé tehetségét támogatná… illetve talán nem csak festés terén. Elvégre, anyám is sokkal fiatalabb volt nála és talán csak egy újabb szeretőre vágyna. Hát kinézném belőle. Van olyan érzéketlen és rideg, hogy a saját fia érzéseit félresöpörve annak a volt kedvesére vessen szemet… ha egyáltalán még annak tekint engem. Ki tudja, talán már számára is csak egy akadály vagyok… akárcsak Lis szemében.
A forgás szédítően gyorssá vált. Öklendezni tudtam volna, ahogy újabb és újabb kandallók jelentek meg, majd tűntek el a szemem előtt… de még mielőtt testem átadta volna magát ennek a kínnak, hirtelen abba maradt minden. Csak álltam egy öreg kastély üres termében, beszéd hangját hallottam, de rá nem várt senki. Elvégre nem számítottak az érkezésemre. Így hát, nyugodtan léptem ki a kandallóból és tisztogattam meg magam, hogy teljes pompámban léphessek be a társaság közé, majd nézzek Phillip szemeibe egyenesen.
Csendesen indultam meg a hangok irányába. Cipőm kopogott a néma folyosón és csak az egyre erősebb beszélgetés hangja nyomta el a visszhangot, ami az öreg falak között csengett. Nem volt bennem izgalom, csupán az adrenalin késztette hevesebb ritmusra szívemet. Éreztem, hogy kicsit nehezebben kapok levegőt és közben, a szalag, szinte örömtáncra perdült a csuklómon. Szinte remegve várta, hogy valami veszélyesbe keverjem magam. Nem is lett volna nehéz, hiszen ott volt Lisbeth és Prue, a maguk agyongiccselt, ocsmány módján… egy kisebb társaság gyűlt össze a terem közepén, ott volt Esmé és Phillip.
Megköszörültem a torkomat. Gonosz vigyor ült ki a képemre, ahogy a tekintetek rám siklottak.
Bocsánat a késésért. – Jegyeztem meg olyan hangosan, hogy még azok is rám nézzenek, akik eddig Esmét és Phillipet bámulták. – Túl sokáig tartott megkötni ezt a nyakkendőt.
Elindultam feléjük, közben az említett kiegészítőt azzal a kezemmel igazítottam meg, amelyiken ott díszelgett a Rowle-címeres gyűrű. Éreztem, hogy a már amúgy is zakatóló szívem ismét felgyorsul, őrül, kissé fájdalmas ritmust járva… mintha jelezni akarná: Az életed veszélyben van, O’Mara. Csakhogy ez engem nem érdekelt, odasétáltam Esméhez, mintha testemmel akarnám védeni… és hát lényegében így is volt.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 04. 06. - 00:50:39 »
+1


          Ha arra gondolok, hogy egy egyszerű tárgyalásból eljutottam pár perc alatt odáig, hogy én legyek a cirkuszi mutatványos, akkor úgy gondolom, nem olyan hihetetlen, hogy megijedtem, sőt direkt félni kezdek. Nem minden ember gyűlik körém, de az aki igen, bőven sok. Ráadásul ott van Lis és Prue is, akik biztos vagyok benne, hogy kiélvezik most a helyzetet. Ahogy hallom a vélemény nyilvánításukat, nem is kell kételkednem benne egy pillanatig se.
          Az utolsó megjegyzései új erővel tölt el, így nem kell sok idő neki, mikor kiegyenesedem, és mindenkinek egyesével a szemébe nézek.
          - Esmé Fawcett vagyok a Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolájának tanulója. Örülök, ha tetszenek a képeim, de szeretnék…
          Egy pillanat alatt elnyomja a hangom egy kisebb ricsaj, amit nem tudok mire vélni. Sugdolózni kezdenek körülöttem, mintha tényleg valami olyasmit tettem volna, amit nem kellett volna. Ettől megint kicsit elbizonytalanodom. A vállaim leesnek és nem értem, mit tehettem, ami miatt ezt váltottam ki az emberekből. Lassan kezdtem úgy érezni magam, hogy tényleg kár volt idejönnöm, de akkor megint elöntött valami pozitív érzés. Eszembe jutott, hogy miért is jöttem ide, így kiegyenesedek, és Phillipet kezdem el keresni. Valahol a tömeg szélén találom meg, tőlem nagyon is távol.
          - Ne is próbálkozz vele, hogy majd kijutsz innen. Most szét fognak szedni, ahogy szokás az ilyen fekete bárányokkal.
          Nem is tudom, hogyan sikerült Lisnek mellém kerülnie, de éreztem a leheletét a nyakamon, ahogy a fülembe suttogott. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy a házigazda lányaként őt könnyebben átengedik az emberek, mint ahogy velem tennék ugyanezt.
          - Nos, hallottuk, hogy hol tanul és hogy hívják, de a képei tényleg érnek annyit, hogy bekerüljön egy ilyen társaságba, mint a miénk? Tényleg ennyire tehetséges lenne?
          Teljesen ledöbbentett ez a beszéd. Nem lepődtem volna meg, ha ezt gondolja rólam, de hogy ennyire nyíltan ki is mondja, az azért lesokkolt. Tudtam, hogy soha nem gondolt rám úgy, mintha ember lennék, de azért mindig is vigyázott rá, hogy a látszatot fenntartsa. Segítségkérőn nézek Phillipre, mert úgy éreztem, hogy a hullámok összecsapnak a fejem felett. A férfi el is indul felénk, gondolom azért, hogy leállíts a lányát, de akkor előkerül egy példány abból a könyvből, ami a megismerkedésünket meséli el Elliottal. Az első illusztrációm.
          - Ez hogy került ide? – dörmögöm igazából magamnak.
          Felveszem a földről, Lis pedig rögtön ki is tépi a kezemből.
          - Ez egy gyerekeknek készült mese. – Odaadja a legközelebb álló személynek a kezébe. – Egy mese, amiben az illusztráció és a történet szerint is lopnak. Ez a mese valós eseményeken alapszik. Egy koszos kis tolvajt vegyünk a soraink közé?
          Lehajtom a fejem, ahogy meghallom ezeket a szavakat. Honnan tudja, hogy ez igaz? Honnan tudja, hogy elvettük azt a kardot? Hogy a mese tényleg igaz? Senki nem tudja Ellioton és rajtam kívül. Mert hát bizonyítsa be valaki, hogy abból a szállóból eltűnt kardot valóban mi vittük el. A rendőrség sem tudta.
          - Nem vagyok tolvaj – mondom ki elég erőtlenül, majd egyre hangosabban és határozottabban. – Nem vagyok tolvaj!
          - Akkor mivel magyarázza ezt a könyvet? – kiabált ki valaki a tömegből.
          - Azt… én… - Azt hiszem, itt ásom el magam, ebben a pillanatban. – Az a képzeletem szüleménye volt, hogy kicsit feldobjam a történetet.
          - A rendőrségi jelentések szerint, valóban eltűnt a kérdéses hotelből egy kard.
          Ekkor jut eszembe valami. A történetben nem is említem, hogy melyik hotelből tűnik el. Illetve álnéven neveztem meg azt a hotelt, ahol voltunk. Lis tehát nem tudhat róla, hacsak nem kutakodott utánunk valamikor. Te jó ég, mióta készülhetett erre az aljasságra.
          - Hölgyeim és uraim! Még ha igaz is volna az a történet, kérem, tegyék fel maguknak azt a kérdést, hogy Lisbeth Rowle mégis honnan tud róla? A könyvben a hotel neve kitalált, a valóságban nem létezik
          Látom a tömegen és az újra fellángoló suttogás is erre a következtetésre juttat, hogy talán sikerült elgondolkodtatnom az embereket. Phillip egy lépésre áll meg tőlünk, én pedig Lis tekintetét fürkészem. Valóban igaz, hogy ő jobban ismeri ezt a rétegét az embereknek, de azt is tudom, hogy elég csak a kételyt elvetni bennük akár egy nem létező eseménnyel kapcsolatban is, és máris megkérdőjeleznek bármit. Látom a nőn, hogy magyarázkodni akarna, de akkor megszólal az a férfi, aki miatt elvállaltam ezt az egész éjszakát.
          - Elég volt mára a gyanúsítgatásokból. Azért gyűltünk össze, hogy jól érezzük magunkat és aki esetleg óhajtja, annak bemutassam ezt a fiatal hölgyet. Most pedig kérem, folytassuk a szórakozást.
          Az emberek egy kis része tényleg távozik is, de csak páran. A többiek mintha még várnának valamire, és Lis ezt meg is adja nekik. Felém fordul majd lekever egy pofont, amire igazából nem is tudok reagálni annyira váratlanul ér. De nem csak én, hanem senki más a teremben. A csattanása pedig egy hirtelen beálló csendet idéz elő.
          - Hogy merészelsz megvádolni ilyesmivel… - Folytatná. Látom rajta, hogy folytatná, de túl nagy a társaság ahhoz, hogy teljes egészében kivetkőzzön magából.
          A kezemet az arcomhoz emelem. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette itt mindenki előtt. Nem akarom elhinni, hogy tényleg képes volt erre. Újra sugdolózás veszi kezdetét, majd meghallok valamit. Úgy tűnik, valaki lemaradt a műsorról, de remélem, nem fog megismétlődni még egyszer, hogy mindenki jól láthassa.
          - Megőrültél, Lisbeth? – Esik neki a lányának Phillip. – Mégis mi a fenét képzeltél?
          Ő nincs tekintettel a többiekre, ami valahol jogos is, családfőként az egyik legfőbb feladata, hogy rendet tegyen, de szemmel láthatóan Lis már túlnőtt az apján. Elveszem a kezem az arcomról, és bár nagyon bizsereg a kezem egy visszavágó miatt, úgy döntök inkább nem teszem.
          - Ugye tudod, hogy ennek még lesz következménye? – fordulok Lis felé, ami így igazából már nyílt, mások által is hallott fenyegetésként ér célt. – Ugye tudod, hogy nem jó emberrel kezdtél ki, mert tőlem nem véd meg a flancos vagyonod vagy a rangod.
          Igen, ki kell használnom erre a lehetőséget, mert amint bejelentem Phillipnek, hogy miért jöttem, már nem is lesz semmi, ami megvédjen. Elliotot nem kérhetem arra, hogy kihúzzon abból a csávából, amibe most önként belehajszoltam magam.
          Ebben a pillanatban elhal a lépések visszhangja, szétnyílik az oldalamnál a tömeg, abba az irányba fordul mindenki, én pedig meglátom Elliotot. Leesik az állam, ahogy ott áll, abban a jól kinéző és drága öltönyben, a gyűrűjével henceg, amin rajta van állítólag a címer és egyszer csak megáll mellettem. És tényleg nem tudok szóhoz jutni pár pillanatig, hiszen a vipera fészkébe jött be. De így legalább már tudom, miért érdeklődött a vásárlás után annyira, mikor is lesz ez az este pontosan.
          - Elliot, te… ezt jól meggondoltad?
          A többség szerencsére nem tudja, hogy miről van szó, de Phillipnek, Lisnek és Prue-nak leesik az álla, és most szóhoz sem tudnak jutni. A többieknek pedig csak egy idegen, aki csak késett. Vagy talán a kísérőmként könyvelik el, azt nem tudom.
          Igen, ha jobban belegondolok, akkor ez az a pillanat, mikor meg kéne ragadnom és kirángatni innen, de egyszerűen nem vagyok képes rá. A lábam nem lép, a lelkem nem nyugodna meg, ha most elmennék anélkül, hogy megtenném azt, amiért ide jöttem.
          - És ön kicsoda? – kérdezi az egyik férfi vendég.
          Kérdőn járatom a tekintetem Phillip és Elliot között. Ez most a legfontosabb kérdés, és csak ők tudják megmondani, hogy mi is lesz ennek a következménye.


Phillip Rowle gondolataiHogy került ide? Honnan tudott róla, hogy van ez az estély? És legfőképp, miért? Sorban érkeznek a kérdések, és egyikre se tudom a választ. Ami pedig még aggasztóbb, hogy itt egyelőre nem is tudom megkérdezni tőle. A beálló csönd viszont egyre kínosabb kezd lenni, így muszáj lesz valamit mondanom. Igen, az lesz a legjobb, ha egyelőre nem leplezem le őt. Szerencsére nincsenek sokan a családból, így hiába is mutatta fel a gyűrűt azzal csak a lányaimat bosszantotta fel. Látom rajtuk. Fiam, biztosan jól átgondoltad azt, hogy most megjelentél itt?
Sóhajtok egyet. Nem hallgathatok tovább, de mit mondjak?

          - Valaki, akit már rég elveszettnek hittem, és nem olyan rég előkerült – kezd bele Phillip. – Egy olyan számomra fontos személy, akivel talán megváltozik majd a jövőnk. A családom jövője.
           Leesik az állam immár nekem is. És nem csak nekem, hanem mindenkinek a teremben. Azt hiszem, itt már nem én vagyok az, aki a legnagyobb feltűnést kelti a továbbiakban.
 

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 04. 07. - 17:51:43 »
+1

S Z A K Í T Á S


[viselet]

ESMÉ
1999. május

Elvigyorodtam a döbbenet láttán, ami az érkezésemet övezte. Persze nem a vendégekre gondoltam, sokkal inkább Lisbeth és Prue arcára. Nem érdekelt, hogy gyűlölnek, sőt kifejezetten élveztem is ennek a tudatát. Némán igazgattam a nyakkendőmet, ahogy nővérem szemébe nézve egy kegyetlen kis vigyort engedtem meg. Na most mit lépsz, testvérkém? – Negédes, gúnyos hang tört fel bennem és az arckifejezésem még lenézőbbé változott. Lényegében úgy léptem át a terem küszöbét, mintha valaki lennék… holott nem voltam valójában senki sem.
Elliot, te… ezt jól meggondoltad?
Esmé hangja törte meg a döbbent csendet. Kicsit visszhangzott is, mint odakint, a folyosón az én lépteim zaja. Szinte éreztem, ahogy a láthatatlan kötél a nyakam körül egyre jobban feszül, de még közel sem annyira, hogy megfojtson. Minél többet tartózkodom a kastélyban, annál nehezebb lesz belemarkolni és letépni magamról… de nem érdekel. Inkább fulladok meg a Rowle-csapdába, semmint hogy Esmét az apám hatáskörébe tudjam. Nem akartam, hogy kihasználja, hogy felhasználja olyan önös ügyekre, mint az én figyelésem. Tudtam, hogy ez a célja, mi másért kéne neki egy diploma nélküli, festőnek tanuló lány? Engem sem ejtettek fejre és Phillipet még annyira sem.
Jobban, mint hinnéd – válaszoltam.
A hangom nyugodt volt, ahogy én magam is. Most már mindkét kezemmel finoman a csokornyakkendő selymes anyagához értem. Óvatosan húztam meg, így ismét megvillantva a gyűrűt – immár közelebbről – a társaság felé. Közben persze rákacsintottam a nővérkémre, akinek láthatóan egy cseppet sem volt ínyére az egész.
Ekkor kérdezte meg valaki a tömegből, hogy ki is vagyok én. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, hogy valami olyasmit nyögjek ki: „Elliot Row… akarom mondani O’Mara…” és közben persze Phillipre vetettem volna egy gúnyos pillantást. Ő azonban megelőzött.
Valaki, akit már rég elveszettnek hittem, és nem olyan rég előkerült. Egy olyan számomra fontos személy, akivel talán megváltozik majd a jövőnk. A családom jövője.
Közelebb léptem apámhoz. Egyenesen a kegyetlen szemeibe akartam nézni, amivel már annyiszor tett ellenem… hiszen megütött… hiszen úgy tett, mintha lenne jog beleszólni az életembe. Én nem az a kölyök vagyok, akit pénzzel vagy hatalmaskodással, ne adja Merlin, esetleg fenyegetéssel akar magához édesgetni. Talán ez Lisnél bevált valamikor, nálam sosem fog.
Tudod, van olyan dolog, ami előkerül és sosem lesz igazán a tied… mert mire megtalálod már más birtokolja… és ap… – Megköszörültem. – Phillip, te nem vagy olyan ügyes tolvaj, hogy visszaszerezd.
A végére felnevettem, mintha csak szórakoznék vele. Óvatosan megpaskoltam a vállát, majd megfogtam Esmé kezét és közelebb húztam magamhoz. Átkaroltam, hogy senki se tudja elszakítani tőlem és még véletlenül se keveredjen bajba úgy, hogy esetleg nem veszem észre. Túl sok az ember, képtelenség lett volna minden hangot kiszűrni.
Milyen borzalmas itt a kiszolgálás! Valaki hozzon pezsgőt, koccintanunk kell! – Kiáltottam bele a még mindig túlzottan csendes bálterembe.
Éreztem, hogy sokan bámulnak, de nem pirultam el. A szerepléssel sosem volt bajom, az nem zavart. Ha akartam tudtam hűvös lenni, mint Phillip vagy ártatlan mint egy kis veréb. Ezúttal azonban a leggonoszabb, legszívtelenebb oldalamat hoztam.
Nagy hírem van ugyanis neked. – Fordultam vissza apám felé. – Illetve nekem és Esmének, ami nélküled természetesen nem jöhetett volna létre.
A lányra pillantottam.
Te akarod mondani vagy én bökjem ki?
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 05. 01. - 13:53:15 »
+1


         
          Kicsit bebújok Elliot mögé, azért nem akarom, hogy további támadások áldozata legyek, én nem gondoltam, hogy ekkora port fogok kavarni. Viszont azt sem szeretném, hogy minden teher most Elliot vállát nyomja. Véget akarok ennek vetni, és az én jól kigondolt tervem, egy pillanat alatt foszlik szét, de ha már így alakult, akkor nem fogok megbújni. Végigsimítok az arcomon, ott ahol nemrég még egy pofon csattant, majd határozottan nézek végig a társaságon elidőzve Lis alakján.

Phillip gondolataiUgye, nem fognak most összeveszni még jobban? Elliot, hogy voltál képes erre? Hiszen tudod, hogy mennyire kényes ez a helyzet, biztos vagyok benne, hogy tudod. És mégis, mi hozott ide, hogy ezt a döntést meghoztad? És ennyire nyíltan Esmé oldalán állva, miközben tudom, hogy Nathaniellel vagy együtt? Biztos nem a kibékülés miatt jöttél. De legalább egy pillanatra sikerül lecsendesítenem a kedélyeket.

          - Jó, ha tényleg ennyire biztos vagy benne, akkor nekem is jó.
          Csak nem tudom mire készül, és ez aggaszt. Ennél megfontoltabbnak ismertem meg. Főleg, ha a Rowle-okról van szó. De most mégis valami olyan kisugárzása van, amit korábban nem tudok mire vélni. De legalább Phillip kapcsol, és nem megy bele egy olyan játékba, amibe talán tényleg nem itt van az ideje. Leesik viszont az állam, mikor hallom Elliot válaszát a rejtett utalással. Dehát tényleg ott csörgedezik benne a Rowle vér, és van amihez nem kell tanulni, mégis tudod hasznosítani.

Phillip gondolataiMit művelsz? Teljesen leizzadok, mikor hallom a válaszát. Tényleg azért jött ide, hogy kikészítsen? Meg kell lazítanom a nyakkendőmet, mert ez a helyzet kezd egyre kényelmetlenebb lenni, de már így is látom a tömegen, hogy túl sok kérdést vet fel a helyzet. Ha most elmennénk, akkor se Lis se Prue nem tudná kimagyarázni a helyzetet, és talán nem is akarnák.

          - Koccintani? Mire kell koccintani? – kérdezi Phillip.
          Látom, hogy tekintetét most már nem a körülöttünk állókon, hanem köztünk járatja. Egy házimanó hamar megérkezik a pezsgővel és oda is tartja Elliotnak. Én is veszek egyet magamhoz, ha másért nem, azért biztos jó lesz, hogy a bennem fellépő feszültséget oldjam kicsit.
          - Ez így szép és jó, de még mindig nem tudjuk ki maga. Mit keres ebben a házban? – kérdezi egy vendég a hátunk mögül.
          Megfordulok és a szemébe nézek. Igyekszem kideríteni, hogy mi lenne erre a legjobb válasz, de ha most olyat hazudok, akkor az pillanatokon belül kiderülhet. Ha pedig elmondom az igazat, akkor oda annak, hogy csöndesen és békésen legyen meg az elszakadás. Amint azonban meghallom Elliot hangját, tudom, ő már döntött. Nem fogja kerülgetni a forró kását. Ránézek, majd Phillipre. A férfi teljesen tanácstalan.

Phillip gondolataiMi a fene folyik itt? Közbe kellene lépnem, mert van egy olyan érzésem, hogy ennek itt most csak katasztrófa lehet a vége. De nem fogok elmenekülni. Most már túlságosan is belekeveredett mindenki. Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell. Ha bele kellett sétálnom a csapdádba, ha most büntetni akarsz valamiért, amit nem követtem el, akkor azt méltósággal fogom venni, fiam.

          - Én… - gyorsan iszok egy kortyot a pezsgőből.
          Tudom, ez így nem tisztességes, de ez az egész helyzet olyan katasztrófa szagú. De bólintok egyet. Inkább tőlem tudják meg, mint mástól. Elvégre ezért is jöttem ide, nem fogok úgy elmenni, hogy nem zártam le ezt a történetet. Még akkor is, ha eredetileg nem így gondoltam.
          - Phillip, köszönöm az eddigi támogatást, de mostantól Elliot lesz a mecénásom.
          Érzem, ahogy megfagy körülöttem a levegő. Főleg Lis és Phillip felől érzem kritikusnak a helyzetet.
          - Na, nem! – fakad ki Lis. – Ezt nem tehetitek. Ennek a fattyúnak a karjaidba adni magad? És csak így bejelentve? Szerződés köt a családomhoz!
          Valahogy nem számítottam rá, hogy majd pont ettől a nőtől hallom ezeket a szavakat, hiszen ő volt a legjobban az ellen, hogy az apja bármilyen módon is a pártfogásába vegyen.
          - Nemrég még tehetségtelen fruskának tartottál, most meg kikéred magadnak, hogy itt akarom hagyni a családod? Tudod te, hogy mit akarsz egyáltalán?
          Látom, ahogy villámokat szór a tekintete. Szóval mégsem tart annyira tehetségtelennek, mint amennyire beállított annak. Legalábbis a jelenlétemben. Így már viszont értem, hogy miért vannak oda annyian értem az itt jelenlévők közül. Legalábbis eleinte, mert szerintem ez mostantól megváltozott.

Phillip gondolataiTehát erre ment ki ez az egész játék. El kell ismernem, szép volt. Nem gondoltam volna egyikükről sem, hogy képesek lennének erre, de azt mindig is tudtam, hogy ha összefognak, akkor egy nagyon jó párost alkotnak. És ha most ennyi minden után képesek ilyen erősek lenni, akkor ki tudja, mi lenne, ha nem szakítanak. Elmosolyodom, mert muszáj, a testem önként mozdul.

          - A lányomnak igaza van, Esmé. Köt néhány kapocs hozzám a szerződésünk szerint, amit nem lehet egy ilyen bejelentéssel semmissé tenni. Elliot, és mégis mit képzelsz, hogy miről szól egy ilyen tehetség támogatása?
          Reméltem, hogy ezek nem kerülnek elő, mert annak idején megbíztam Phillipben, ezért nem kérdeztem utána néhány dolognak a szerződésben, de valóban van néhány pont, ami tisztázásra vár.
          - De legyen, tárgyaljuk meg ezt a kérdést, és az első pont az legyen, hogy fizetsz kártérítésként százezer galleont. Ha erre nem mondasz igent, akkor nem tárgyalunk tovább, és Esmé marad az én kincsem.
          Suttogás fut végig a tömegen, és biztos vagyok benne, hogy nem a bejelentés, hanem a pénzösszeg az, ami kiverte a biztosítékot. Tízezer galleon rengeteg pénz, és ha valakinek van is ennyi, egy feltörekvő újgazdag ennyitől el is veszíthetné a vagyonát. Kérdőn nézek Elliotra, mert habár közbe szólhatok, de innentől ez az ő harcuk egy darabig.
 


Phillip gondolataiÉs most mihez fogsz kezdeni. Tudom, hogy gond nélkül ki tudod fizetni ezt az összeget, hiszen ennek a többszörösét kaptad meg tőlem, de nem tudom mennyit költöttél azóta, és legfőképp hogy tisztában vagy-e a költségekkel, amivel egy ilyen művész jár.

          - Ha el kéne menned, elmennél a Bermuda háromszögbe egy szép színes festékért? Egy olyat hoznál neki vajon, ami megfizethetetlen, és ezért a kép a többszörösét érné, mint amilyen valójában?
          Hirtelen belém fagy a levegő. Tudom, hogy volt olyan kép, amit úgy kért, hogy az összes festéket hozta, és parancsba – igen, az már az volt – adta, hogy csak azzal festhetek. De akkor nem is én voltam a lényeg, hanem a festék, a kép, a keret, amibe utána belekerült.
          - Mégis hol van az a kép?
          Hirtelen lépek egyet Phillip felé, mert tudni akarom. Ha nincs már meg, akkor mennyit kapott érte? Nem panaszkodom, mert lényegében annál a képnél mindent állt, és még plusz jutalmat is kaptam a végén, de ha mindent összeszedek az ő nyeresége még így is többszöröse lehet annak, amit ráköltött.
          - Azt a képet én vettem meg – szólal meg mögülem egy fiatal, tipikus újgazdag. – Százezer galleont adtam érte. És ha már ennyit kiadtam egy festményért, akkor érdekelt, hogy ki az a tehetséges festőnő, akinek azt a csodálatos képet köszönhetem.
          Közelebb lép hozzám, majd megcsókolja a kezem. Elvörösödöm, mert nem sokszor kapok ilyen bókot a festményeim nyomán. Ezzel persze megtöri a koncentrációm, és el is lágyulok.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 05. 03. - 15:01:11 »
+1

S Z A K Í T Á S


[viselet]

ESMÉ
1999. május

Megszorítottam a pezsgős poharat, éreztem, ahogy újra és újra elönt a feszültség, ahogy Phillip szemébe néztem. Még mindig haragudtam rá, még mindig ott volt a mardosó düh a pofon miatt és az azt követő események miatt. Tudtam, hogy van valami köze a hulla kiásáshoz és még mindig nem vagyok meggyőződve ennek az ellenkezőjéről, habár már felkutattuk a közvetlen tetteseket. Apámat nem olyannak ismerem, aki – bár ő maga a támogatásáról biztosított – jó szemmel nézné, hogy Natot választottam valami formás nőcske helyett. Nem, mintha lenne bármiféle beleszólása.
Az arcomon minden belső feszültség ellenére is nyugodt kifejezés ült. Nem akartam átadni magamat a dühömnek, mert tudtam: akkor csak rosszul jöhetek ki ebből. Ha viszont, minden koncentrációmat bevetve jól forgatom a szavakat, akkor Lis és az apám lesznek azok, akik hoppon maradnak és kellemetlen kérdésekkel bombázzák majd őket. Mi meg talán, a lehető legnyugodtabban sétálhatunk ki ebből az átkozott kastélyból.
Gúnyos kis vigyort eresztettem meg apám felé, ahogy Esmé elmondta a tervet. Talán túl finoman közölte. Én feketén fehéren megmondtam volna: „Na most beszívtad, öreg!” Mert hát, tény, ami tény, így van. Az utolsó kis kapocs is megszűnt ezzel, ami még hozzám vezetheti. Az egyetlen ember, aki lényegében szóba állt Phillippel és eléggé ismert engem, Esmé volt. Fel nem tudom fogni, mi másért használta volna éppen őt. Nem tűnik annak az érzékeny műkedvelőnek… egy irányítási kényszeres, agresszív állat, aki több rosszat tett velem, mint jót.
Na, nem! – Hallottam meg Lis hisztérikus hangját. A gúnyos mosoly felé villantottam. – Ezt nem tehetitek. Ennek a fattyúnak a karjaidba adni magad? És csak így bejelentve? Szerződés köt a családomhoz!
Esmé talán kicsit túl visszafogottan is reagált erre a sértésre. Még is kinek gondolta magát az én drága nővérkém, hogy ebbe beleszólhat? Hiszen éppen az orrom előtt mondott olyan dolgokat Esmének, amiket bizonyára még bánni fog. Közelebb léptem volna hozzá, hogy megmondjam hová menjen, csakhogy akkor megszólalt Phillip.
A lányomnak igaza van, Esmé. Köt néhány kapocs hozzám a szerződésünk szerint, amit nem lehet egy ilyen bejelentéssel semmissé tenni. Elliot, és mégis mit képzelsz, hogy miről szól egy ilyen tehetség támogatása?
A szónoklás hallatán még közelebb léptem apámhoz. Azt akartam, hogy lássa, én nem szórakozom. Engem már nem állít meg a hülyeségével. Nekem nem mondhat nemet és egyetlen aláírt papírfecni sem fogja megakadályozni a terveimet. Ezt nagyon jól tudja ő is és ostoba, ha megpróbál megállítani… nagyon ostoba. Éreztem, ahogy a düh hatalmas hullámként vonul végig a testemen. Minden porcikám megremegett. Hallottam, ahogy a pohár össze roppan a markomban. A szilánkok a bőrömbe álltak, de nem éreztem a fájdalmat. Túl dühös voltam és ahogy felemelve tartottam a poharat, a vér lassan, vékony csíkban jutott el a szalagig.
De legyen, tárgyaljuk meg ezt a kérdést, és az első pont az legyen, hogy fizetsz kártérítésként százezer galleont. Ha erre nem mondasz igent, akkor nem tárgyalunk tovább, és Esmé marad az én kincsem.
A tömegben sugdolózás kezdődött. Engem persze nem érdekelt, de mintha Phillipet ez megzavarta volna egy pillanatra… talán éppen csak egy kis öröm erejéig, hogy mekkora hatást ért el. Szónokolni talán tud, de azt fel sem fogja, milyen semmit mondó, ostoba szavakat mond. Esmé akkor sem lehetne az ő kincse, ha leláncolná… hiszen már az enyém sem lehet. Csak az birtokolhatja, akinek a szívét adja. Kibaszott nyálgép vagy, O’Mara – állapítottam meg a gondolatra és nyeltem egyet. Nem érdekelt, nem féltem még közelebb léptem Philliphez. Már-már úgy tűnt, farkas szemet nézünk.
Ha el kéne menned, elmennél a Bermuda háromszögbe egy szép színes festékért? Egy olyat hoznál neki vajon, ami megfizethetetlen, és ezért a kép a többszörösét érné, mint amilyen valójában?
Engem nem érdekelt semmiféle kép. Nem érdekelt az, amit Esmé mellettem és amit kicsit odébb valami fiatal fickó mondott. Leszartam azt az egy festményt, mert lényegtelen volt. Nem ezért voltam itt. Harcra készen léptem be az oroszlán ketrecébe és nem megyek el, míg meg nem sebzem legalább egy kicsit. Phillip volt az én legyőzésre váró szörnyetegem, akinek ostoba csatlósa volt csupán Lis.
Elég! – emeltem fel a hangomat. – Nem egy kibaszott, vagyonokat érő festmény miatt vagyok itt. Ahogy az ostoba szerződésed sem érdekel, felőlem aztán őrizgetheted az íróasztalod fiókjába, apuci… – Az utolsó szót úgy súgtam oda, hogy csak ő hallhassa, elvégre most már egészen közel hajoltam hozzá.
Reméltem, hogy egy kis félelem átfut az arcán. Azt akartam, hogy érezze azt, amit nekem annyiszor kellett. Csalódottságot, rettegést, de talán egy kis büszkeséget is. Hányszor gondoltam kisfiúként, hogy az apám egy nagy varázsló, akinek minden képességét örököltem. Vajon ő tekint rám így? Büszke rám? Örül, hogy a fia vagyok? Valószínűleg már megbánta rég, hogy lefeküdt az anyámmal… ha másért nem is, akkor ezért a viselkedésért biztosan.
Te meg felőlem hisztizhetsz még egy sort vagy esetleg befoghatod. Hidd el nekem, azzal jársz jobban… mert ha egyszer én kezdek el beszélni… – Fordultam Lis felé, közben eldobtam a pohár szilánkjait. Kihúztam a tenyerembe fúródott darabot. Azt egyenesen a nővérem lába elé dobtam.
Talán nem kellett volna megfenyegetnem, mert könnyedén rám küldhetett volna bárkit. Sőt, talán ő maga is megpróbált volna megtámadni, de annál azért erősebb vagyok, minthogy sikerüljön neki. A Rowle-család egy rohadt nagy hibát már régen elkövetett… legalábbis Phillip és a kedves kis lányai. Azt, hogy túl nagyra tartották magukat. Csakhogy volt egy olyan információ a markomban, ami még akkor is nagyot ütne rajtuk, ha én a föld alatt végzem és ezt hajlandó lettem volna szükség esetén belekiáltani annak a teremnek a csendes suttogásába.
Szóval, ha mindenki befejezte az okoskodást, akkor könnyes búcsút vehettek Esmétől – jelentettem ki. Az arcomra erőltettem a szokásos, gúnyos vigyort. Átkaroltam a lány vállait, jelezve, hogy mellettem nem eshet baja.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 05. 04. - 19:54:13 »
+1


          Ha nem ismerném őt, akkor most megijednék. Az az aura, ami Elliotból árad kezd egyre ijesztőbb lenni. Eddig csak úgy tűnt mintha szórakozna a helyzeten, de most már teljesen más. Ha most valaki azt mondaná, hogy kis idő múlva majd simán kisétálhatunk innen, nem hinném el neki. Feszülten figyelek a párbeszédre apa és fiú között, hogy ha kell, akkor közbe tudjak avatkozni.

Phillip gondolataiSzóval belementél a játékba. Remek, addig sem akarsz valamilyen butaságot elkövetni. Valami olyasmit, amiben idő előtt meghiúsíthatnád a terveimet. De hogy így közbe szólj, arra nem számítottam. Hátra is hökölök és csak annak tűnhet fel, hogy baj van, aki észreveszi ezt az apró mozdulatot. Remélem, hogy nem hallotta meg senki azt, amit mondott. Körbenézek, majd megkönnyebbülve konstatálom, hogy a két lányomon kívül mást nem nagyon érdekel a mi kis jelenetünk. Szerencsére Esmé elvonja a figyelmet. Pont, ahogy számítottam rá korábban.
          - Most fenyegetsz? – szűkítem össze a szemem.
Nem akarom elhinni és elfogadni, hogy esetleg ilyen mélyre süllyedjen. Ezzel is bizonyítja ugyan, hogy vérbeli Rowle, de reménykedtem benne, hogy leginkább az anyja nyomdokaiba lép és nem az enyémbe. Eddig legalábbis az a vér volt a erőteljesebb, most viszont változik ez a helyzet. Lis túl messzire ment.
Aggódva nézek arra pohárra. Nem azért, mert problémát okozna egy pohár elvesztése, inkább azért a sérülésért. Még ha varázslattal könnyen is gyógyul.
          - Vond vissza a szavaid, amíg nem késő.
Lényegében már késő. A kimondott szavakat nem lehet visszavonni, de a későbbiek fényében akár meg is akadályozhat valamit.
          - Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy ez a hiszti nem a te érdekedet is szolgálja. Nem különösebben érdekel, hogy kifizeted a pénzt vagy sem, az nem érdekel. Nem akarom és nem fogom olyan könnyen elengedni Esmét, ahogy gondolod.
Kihasználom a lehetőséget, hogy a közelben van, és más nem hallja miről beszélgetünk. Azt akarom, hogy tudja, még mindig alattam áll, az apja vagyok, nem fogok úgy ugrálni neki, ahogy ő akarja. És legfőképp nem egy ilyen helyzetben. És abban is biztos vagyok, hogy a lányom sem fogja annyiban hagyni. Nem mintha érdekelné, hogy Esmé nekünk dolgozik vagy sem. Maga a szituáció az, ami látom rajta, hogy bosszantja.
Ellépek pár lépést, hogy kicsit mind a ketten felszabaduljunk. Jobb lesz így, de abban biztos vagyok, hogy ennek még lesz folytatása.

          Teljesen lenyűgöz a férfi figyelmessége, bár érzem, hogy ez nem a személyemnek szól, hanem a tehetségemnek. Mert ezek szerint van legalább egy kis elismerésre méltó tehetségem. A furcsa zavaromból aztán az erőteljes érintés térít magamhoz, ahogy megérzem Elliot kezét a vállamon. Felnézek rá, elmosolyodom. Jó érzés, megnyugtató, hogy van, aki tényleg vigyáz rám, és nem csak azzal próbál meg megvédeni, hogy mondjam be a patrónusom nevét.
          - Elliot, a kezed – nézek rá a vérző sebre.
          Nem foglalkozok Lis arckifejezésével, a kezébe nyomom a poharat, hogy ki tudjam venni a zsebkendőmet a táskámból. Persze, valószínűleg egy bűbáj sokkal előnyösebb lenne, de ebben a feszült helyzetben nem hiszem, hogy van olyan épeszű ember, aki elővenné bármilyen okból kifolyólag.
          - Menjünk, kérlek. Nem akarok többet itt lenni.
          Ezt a feszültséget már nem bírom. Ez más mint megírni egy vizsgát, az ilyeneket mindig is kerültem. Megtörök alatta, ahogy Lis is korábban ezt tette velem, és aminek ez lett a végeredménye. A sorsom lényegében megint más kezében van. mert rendben, beleegyeztem, hogy Elliot legyen innentől a mecénásom, de ezt akkor is neki kell lemeccselnie az apjával.
          - Jól gondold meg Esmé, hogy mit választasz. Elliot mellett talán nem lesznek olyan lehetőségeid és a szép fényes csillag helyett csak egy sikátorban alkotó lecsúszott senki leszel – próbálkozik Phillip a maradásra rábeszélni.
          -Inkább leszek egy lecsúszott kis senki, mint magának tovább ugrálni. Nekem is van magánéletem, amit néha nem volt hajlandó figyelembe venni, és az, ahogy a lánya bánik velem még inkább nyomos érv ahhoz, hogy menjek. Nem ér annyit a maga támogatása, hogy mindezt elviseljem.
           Nevetést hallok a hátam mögül. Megfordulok és abban a pillanatban landol a pezsgő az arcomban. Lis úgy tűnik nem unta még meg a megalázásomat. Csak hümmögni tudok, amíg ő beszél.
          - Ahogy én bánok veled? Édesem, az még közel sincs ahhoz, ahogy valójában bánni tudnék veled. Mondhatni egészen eddig kesztyűs kézzel bántam veled, hisz apám feltörekvő csillaga vagy.
          Látom rajta, hogy folytatná még, és nem kell nagyon megerőltetnem magam, hogy kitaláljam. Ha már nem véd meg Phillip, bármikor rám szállhat, mert Elliotot nem tartja ellenfelének. Ha így gondolja, akkor teszek róla, hogy engem tartson annak. Előkapom a pálcámat, majd egy jól célzott Difindonak köszönhetően megszaggatom kicsit a ruháját. Nem hagyom, hogy még egyszer megalázzon bárki előtt.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 05. 06. - 15:42:21 »
+1

S Z A K Í T Á S


[viselet]

ESMÉ
1999. május

Éreztem, ahogy a szilánk mélyen a bőröm alá fúródik, ahogyan a vér ezzel egy időben megindul végig, lefelé a csuklóm felé. Hamarosan elérte a vörös, bársonyos szalagot, amit Mereltől szereztem meg. Lassú, furcsa lüktetés járt át a testemet, szinte fokozva indulataim mértékét. Tudtam hol a pálcám és azt is, ha előrántanám nagy dühösen, apámra vagy éppen Lisre szegezve, könnyedén lemészárolna engem és Esmét a vendégsereg. Mégis… mintha a szalag ezt akarta volna. Felemelkedett a kezem, finoman siklott a mellkasomra, még mindig nem törődve a vérzés okozta fájdalommal. Tedd meg! Vess véget ennek itt és most! – súgták a kegyetlen gondolatok.
Most fenyegetsz? – kérdezte apám állandóan fenyegető hangján.
Láttam rajta, hogy meghökkent. Azt hitte talán, hogy nem merek játszani a tűzzel… vagy éppenséggel vele? Simán megteszem, mondhatni gondolkodás nélkül, mert azt érdemli, amit én és anyám kaptunk tőle.
Tudom, hogy ezúttal is készül valamire, hogy Esmé egy eszköz neki csupán az idióta kártyavárában, amibe éppen összedőlni látszik… és ha még éppen csak meg is billen, nekem az elég. Örömmel fogom végig nézni, ahogy a kis terve minden darabkáját egyszerűen felkapja a szél… vagy a tornádó, ami én magam vagyok. Túlságosan is tartottam attól, hogy az elképzelései hozzám kötődnek. Az egész mecénáskodás arra ment ki, hogy még több indoka legyen a közelembe férkőzni, csak arra nem számított, hogy éppen Lis választ majd minket szét. Így, még ha Esmé sokat is tud rólam, közel sem annyit, mint egykor. Talán új dolgon törte már rég a fejét, de én készen álltam rá, hogy megakadályozzam.
–   Vond vissza a szavaid, amíg nem késő.
Felröhögtem. Erőltetten, színpadiasan, de nagyon is ideillően. Közben persze még mindig ott tomboltak bennem a támadásra váró indulatok. Minden erőmet bevetve tartottam vissza őket, hiába szerettek volna annyira robbanni Phillippel szemben.
Nem vonom vissza. – Jelentettem ki fennhangon. Majd suttogva tettem hozzá: – És igen… fenyegetlek.
Gúnyos mosoly ült ki az arcomra, ahogyan átkaroltam Esmé vállát. Szinte megsajnáltam Phillipet, ahogy még egy utolsó fenyegetést bökött ki: –   Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy ez a hiszti nem a te érdekedet is szolgálja. Nem különösebben érdekel, hogy kifizeted a pénzt vagy sem, az nem érdekel. Nem akarom és nem fogom olyan könnyen elengedni Esmét, ahogy gondolod.
Hát ennyi van a tarsolyodban öreg? Még mindig azzal a vigyorral néztem rá, talán egy pillanatra Lisen is megpihentettem a szemeimet. Nem tudom, mindenesetre tetszett az a felháborodás, amit kiváltottam belőlük. Én irányítottam, az én kezemben volt ennek az estének a vége, még ha ők azt is hitték, a többség előny. Sosem volt az. Sőt, kifejezetten hátrány. Esmét könnyedén félre lököm, én pedig, a sérüléseim ellenére is fürgébb és tapasztaltabb vagyok náluk terepen… Lisnél és Prue-nál mindenképpen – Phillip pedig nem támadna rám. Tudja, hogy azzal még ennyire sem tudna irányítani.
Kit érdekel a kezem? – Húztam el Esmétől a véres testrészt és bár a zsebkendőt rászorítottam, nem akartam, hogy azzal foglalkozzon. Talán ő nem is vette észre, hogy ez már nem csak egy szócsata, hanem akár élethalál kérdése is lehet.
Csak akkor pillantottam a szemeibe, amikor már el akart menni. Féltem, hogy megijedt a helyzettől és talán neki volt igaza. Nem kellene nekem sem állandóan még mélyebbre ásni magam a szarban… mert ez a Rowle család bizony az. Jó is lesz neki, távolabb kerülve tőlük, az én óvó szárnyaim közelébe. Nyugalomba, furcsaságok nélküli világba, ahol ugyanúgy festhet tovább, mint eddig. Ha kell Tengerszemet, sőt a kastélyomat is tele pakolom a festményeivel… nem érdekel. Csak Phillip és Lis maradjanak távol tőlünk.
Bólintottam.
Gyáva vagy, O’Mara… – suttogta a kegyetlen kishang. Én pedig beleremegtem, mintha hideg szél cirógatta volna meg a tarkómat. Megpróbáltam mély levegőt venni, majd hosszan kifújni. Ahelyett, hogy a pálcám után kutattam volna, ökölbeszorított kezemet bedugtam a zakóm zsebébe. A józan eszem inkább nyugalmat akart erőltetni, biztos nyugalmat.
Apám fenyegetését, de Lisbeth hisztériáját is éppen csak meghallottam heves indulataim árnyékában. Aztán érkezett az az elcseszett pezsgő, amiből még én is kaptam valamennyit. Hirtelen már pálcák kerültek elő, de egy Diffindo után beálltam Esmé és Lis közé. A nővérem szemébe néztem egyenesen. A mondandóm azonban, mindkettőjüknek szólt: – Elég legyen!
A véres zsebkendőt úgy dobtam bele Lis képébe. Ezután léptem közelebb hozzá, hogy kicsavarjam a kezéből a pálcát, ha estleg addigra ő is elő kaparta. Nem akartam feleslegesen harcot kezdeményezni, Esmének is jobb lett volna ezt alaposabban átgondolnia. Ha itt elfajulnak a dolgok, akkor ez nem csak a kezdete lesz a tragédiának… hanem maga a tragédia. Erősnek érezem magam, elszántnak és mindenre felkészültnek, mégsem merném kijelenteni, hogy nem hagynám itt a fogamat.
Fejezd be ezt a hisztériát, te kis ringyó… – súgtam az arcába. – Te sem akarod ugye, hogy kimondjam, ki nekem Phillip?
Szándékosan hangosan tettem fel a kérdést, remélve, hogy a tömeg felkapja erre a fejét és kérdésekkel kezdik el bombázni a kedves rokonságot. Ez esetben pedig könnyedén leléphettünk volna, míg nem figyelnek. Arra ugyanis egy perc is elég, csupán a kandallóig kell elfutnunk.
Jobb lesz, ha elfogadjátok. Esmé velem jön és semmilyen szerződéssel meg béna fenyegetésekkel, nem fogtok itt tartani. Ezt a meccset én nyertem.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 05. 15. - 14:22:46 »
+1


          Nagyon meglepődök, mikor Elliot ellök magától. Persze, értem én, hogy most nem ennek van itt az ideje, és hogy a helyzet feszült. Feszültebb, mint amilyennek valaha szerettem volna, hogy legyen, de akkor sem állhat ott vérző kézzel. Kicsit hátrébb is lépek, hagyom, hogy lerendezze ezt az apjával, úgy gondolom, hogy ebbe nem igazán van beleszólásom. Már nem igazán arról szól a helyzet, hogy ki lesz a mecénásom, hanem inkább a közöttük lévő ellentétek elsimításáról. De jól is van ez így, mert ez a feszültség már jobban elharapódzott közöttük, mint amennyire kellett volna.
          A figyelem viszont hamar ismét rám és Lisre összpontosul. Ennek pedig nem csak a pezsgő vagy a megszaggatott ruha az oka. Forrongok amiért képes újra és újra megalázni és tehetetlennek éreztem magam eddig. De csak eddig. És ha Elliot nem állna kettőnk közé, akkor valószínűleg tovább is tartana, és egymás torkának esnénk.
          - Nem kell nekem Elliot vagy Phillip védelme, én magam is szét tudlak cincálni, ha kell.
           A dorgálás persze jogos. A szememet lesütve néztem magam elé. No nem mintha bántam volna bármit is, hiszen még eléggé vissza is fogtam magam. De az is biztos, hogy egyszer még megtépem ezt a nőt csak legyen lehetőségem rá. A következő, amivel szembesülök az viszont Elliot és Lis arca, ahogy ezúttal nem halkan kérdez rá a rokonságukra. Persze, erre mindenki odafordítja feléjük a fejüket, hiszen egy ennél szaftosabb pletyka már nem is kell. Amit itt egy ember meghall, aki nem tartozik a családhoz, azt holnap az egész varázslótársadalom fogja tudni.
          - Elliot! – szólal meg váratlanul Phillip.


Phillip gondolataiNem, ezt most semmi esetre sem teheti meg. Ugye nem gondolja, hogy mindent romba dönt a figyelmeztetésem ellenére is? Nem csak az én munkám, amivel megpróbálom elfogadtatni őt, hanem a saját életét, a saját kapcsolatait, és Esméét. Mert ha kiderül, hogy ő is tud róla, és a barátja, akkor nem marad nyugton. Örüljön neki, hogy Mr. Forestre annyira még nem szálltak rá a lányaim. Talán csak szerencse, talán először Esmével akarnak kezdeni valamit.

          - Lisbeth, ne csináld!
          Látom a férfin, hogy nagyon aggódik, tudom hogy talán jogosan, de el kell ismernie neki is. Ezen túl kell esnünk.
          - Ringyó? – hallom meg Lis hisztérikus hangját, majd a tömegből előlép egy magas férfi, aki a nő mellett áll meg.
          Láttam már korábban, egyszer eljött Phillippel hozzám, és akkor azt mondta, hogy egy rokon. Nem csodálkoznék rajta, ha egy újabb Rowle lenne, de ezt a feltevésemet hamar eloszlatja az információ, ami kicsúszik a száján.
          - Mit képzelsz, hogy beszélsz a felségemmel?
          Ledöbbenek, mert tudtam, hogy Lis férjnél van, de nem gondoltam, hogy majd a férfi kiáll a feleségéért. Mindig is úgy gondoltam, hogy a nő hordja a nadrágot, és az eddig tapasztaltak is ezt mutatták, de ez most igazán meglepett. Lisnek nem is tetszik, hogy a férje közbeszólt, mintha ezzel gyengítené a hatalmát.
          - Ringyó? – szólal meg ismét a nő. – Inkább azon gondolkozz el, hogy honnan vannak olyan információink rólad, mint hol töltötted a szabadidőd, hogy a Gucciba jársz vásárolni, hogy nem laksz a kastélyban. Mert tudod, néha az a személy, aki a legközelebb áll hozzád, az árul el.
          Érzem, hogy minden szem rám szegeződik, én fülig vörösödöm, de igazából fogalmam sincs, hogy miről is van szó. Csak azt látom, hogy Lis közelebb hajol Elliothoz. Gondolom valami olyasmit akar mondani, ami másra nem igazán tartozik, de arra azért vigyáz, hogy lassan, tagoltan beszéljen, hogy le tudjam olvasni a szájáról, amit mond.
          - Tudod, Esmé nagyon jó információ forrás. Meg vannak a módszereink hogyan szerezzünk meg bármit tőle úgy, hogy ő maga ne is tudjon róla. Kérdezd csak meg a váratlan délutáni alvásokról, vagy a kiesett időről, mikor nem tudta mi történt egy-két órán keresztül. Néha igazán élvezetes volt hallgatni a meséit.
          Totális megsemmisülés. Én… Én erről nem is tudtam, és most szóhoz sem tudok jutni, pedig érzem, hogy mondanom kéne valamit. Ingatni tudom csak a fejem. Nem akarom elhinni, hogy igaz lehet, de az emlékeimmel teljesen összhangban van. Egy ideje vannak kiesések, de azt hittem, hogy a kimerültség teszi, ezért nem mondtam senkinek sem.
          - Hölgyeim és uraim, elnézésüket kérem – szólal meg Phillip. – Egy pillanat és visszatérünk, addig érezzék jól magukat.
          Megragadja a karom, majd a kandallós helyiséghez visz. Látom rajta, hogy ez már egy olyan pontja volt a beszélgetésnek, amit nem akar semmilyen formában sem mások előtt megbeszélni. Én viszont nem akarok róla se most, se máskor beszélni. Kirántom a karom az erős szorításból.
          - Elliot… - fordulok felé, ha utánunk jött, ha nem, akkor hívom magunkhoz. Szükségem van segítségre. Az ő segítségére, mert a könnyeim megállíthatatlanul kezdtek el folyni.


Phillip gondolataiNem mehet ez így tovább. Nem hagyom, hogy háborút indítsanak itt. Ezúttal mindenki átesett a ló másik oldalára, és ha nem találok ki valamit nagyon gyorsan, akkor egy párbaj következik, de ebből csak Esmé jöhet akkor ki rosszul. Ismerem már, tud erős lenni, de az ő ereje nem egy ilyen harcban mutatkozik meg. A lányomnak pedig nem kellett volna kikotyognia ezt az egészet, még akkor sem, ha feldühödött. Mi ütött belé, hogy így elvesztette az önuralmát? Nem csak a ruhája, és a megaláztatás, hiszen ennél sokkal többet el kellett viselnie már. Még akkor is, ha azt családon belül élte meg. A legjobb lesz, ha Esmé és a fiam minél előbb elmennek, majd később visszatérünk rá. Ha lesz még később.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 05. 16. - 20:38:37 »
+1

S Z A K Í T Á S


[viselet]

ESMÉ
1999. május

Dühösen bámultam Lisre és a mögötte felbukkanó pasasra. Olyan vadul lüktetett bennem az adrenalin, hogy akkor sem fogtam volna fel, milyen veszélyes lehet rám – legalábbis fizikálisan. Nem érdekelt apám károgása a háttérben. Csupán én voltam, az indulataim, na meg a ringyó szóra kiakadó tömeg. Ott várakozott a nyelvem hegyén az információ, ami könnyedén tönkre tehette volna őket, sőt ökölbe szorult a még mindig vérző kezem. A nyílt seb fájdalmasan rándult össze a mozdulatra, ám egy pillanatra sem zavart meg. Lisbeth férjének beképzelt pofájára összpontosítottam. Egyetlen ugrás volna, hogy olyan erővel verhessek be neki, mintha egy magasak lennénk.
Készen álltam a támadásra. Minden porcikámban ott lüktetett az erő, amivel félre löktem volna a drága nővérkémet, annak reményében, hogy a padlón csattan. Majd ezt követően, egyetlen lendületes mozdulattal ütöttem volna le a férjét. De nem tehettem… mert bár bravúros lett volna mindezt pálca nélkül végre hajtani, a közönség azonban túl nagy volt. Bizonyára nem egy ismeretlen ember oldalára álltak volna. A Rowle név valamivel kecsegtetőbb, mint az O’Mara.
–  Inkább azon gondolkozz el, hogy honnan vannak olyan információink rólad, mint hol töltötted a szabadidőd, hogy a Gucciba jársz vásárolni, hogy nem laksz a kastélyban. Mert tudod, néha az a személy, aki a legközelebb áll hozzád, az árul el.
Lisbeth szavai rángattak ki indulataim hálójából. Ujjaim szétfeszültek, karom erőtlenül lógott a testem mellett, ahogy hátra fordultam. Esmé tekintetét kerestem. Tudni akartam, hogy elárult-e valóban vagy csupán a nővérem akar közénk újabb éket verni. Természetesen azzal tisztában voltam, hogy Phillipnek semmiféle nemes szándéka nincs vele kapcsolatban. Hiszen miért lenne mecénása egy még tanuló festőnek, ha egyszer világklasszisokat tudna a maga oldalára csábítani? Ő maga bizonyította be a kis monológjaival, hogy mennyi pénze van és milyen könnyedén tehet meg dolgokat.
Tudod, Esmé nagyon jó információ forrás. Meg vannak a módszereink hogyan szerezzünk meg bármit tőle úgy, hogy ő maga ne is tudjon róla. Kérdezd csak meg a váratlan délutáni alvásokról, vagy a kiesett időről, mikor nem tudta mi történt egy-két órán keresztül. Néha igazán élvezetes volt hallgatni a meséit.
Nyeltem egyet.
Láttam, ahogy Esmét letaglózza ez az egész… bennem pedig elpattant valami. Éreztem, ahogy egy pillanat alatt önt el valamiféle gyilkos indulat. Neki tudtam volna esni újra Lisnek és az apámnak. Szerettem volna képükbe üvölteni minden bűnöket és azt, hogy mi lenne a nevem, ha Phillip elismerne. Azt kívántam bár rohadnának meg ott ahol vannak, sőt szívesen tettem is volna ezért.
Hallottam apám szavait, amivel még próbálja menteni a helyzetet. Na meg Esmé hangját, amivel a nevemen szólít. Talán azt várta, hogy lenyugszom, nem tudom, ugyanis a tekintetem egyedül Lis barna, kegyetlenségtől csillogó szemeit nézték. Mégis az egykori szerelmem volt az, aki miatt nem tehettem semmit… nem ugorhattam neki a nővéremnek. Ha meg is öltem valószínűleg nem jutok ki innen élve én magam sem. Esmét pedig egyenesen szétcincálta volna ez a társaság.
Még egyszer közelebb léptem Lishez. Megöleltem, mintha rendes testvér lennék. Még mosolyogtam is, megtévesztve a közelünkben állókat. Ha haját kicsit félretoltam a nyakáról, hogy ajkaim kicsit érintsék a fülét, mikor belesúgtam: – Ezt nagyon elcseszted, ribanc… véged.
Ezzel léptem el tőle, majd hátat fordítva neki – lényegében teret adva bármilyen támadásnak – indultam meg Esmé és az őt rángató apám után. Nem szólaltam meg, míg nem értünk el a kandallóig. Csendesen figyeltem Phillipet egy pillanatig, a tekintetemmel jelezve: most még mélyebbre ásta magát, mint eddig. Természetesen nem Esmére haragudtam, ami nyilvánvalóan Lisbeth célja lett volna – ha persze nincs olyan hülye, hogy részletesen elmondja, miként szedték ki a lányból az információkat. Ő csak arról tehetett, hogy naiv módon megbízott a Rowle családban.
Jobb lesz, ha keresel magadnak egy új kémet. – Ridegen beszéltem és elhúztam apám közeléből Esmét. Óvón karoltam át, hogy lássa, ezzel a hülyeséggel nem vert éket közénk. Sőt ezzel csak még jobban arra sarkalt, hogy a saját pártomon tartsam a lányát.
Elmegyek. De ezzel nincs vége… döntsd el, hogy az ellenségem akarsz-e lenni inkább vagy megelégszel az apaszereppel. – Folytattam, de már a kandalló felé fordulva. – Én nem félek harcolni ellened, és hidd el, még érhetnek meglepetések részemről. Erősebb vagyok, mint gondolod.
Mutattam Esmének, hogyha készen áll, lépjen be a kandallóba.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 05. 19. - 14:52:31 »
+1


          Részt vettem már néhány katasztrófában, ami a helyzeteket illeti, de ez a mostani mindent felülmúl. Hogy teljes egészében átcsapjanak a fejem felett a hullámok azt azért ritkán tapasztaltam, és tudtam, ha igazuk van, azzal talán örökre el is veszíthetem Elliotot. Pedig kezdtek olyan jól alakulni a dolgok közöttünk a szakítás után. Utálom ezt az egészet, nem is kellett volna belemenni már akkor, mikor Phillip felkért. Át kellett volna látnom a dolgokon, de úgy megörültem neki, hogy ebbe nem is gondoltam bele. És az is igaz, hogy a rossz dolgok, az idő és emlék kiesések akkor kezdődtek, mikor mi ketten már nem voltunk együtt.
          Ahogy visszafordulok, látom, ahogy Elliot megöleli List. Nem értettem a gesztust, de azt látom, hogy valami meghúzódik mögötte. Tudom, hogy ő soha nem tenne ilyet ok nélkül. Csak azt remélem, hogy nem fogjuk még jobban magunkra haragítani őket. Elvégre el akartunk szakadni, nem? Hogy ne legyen több kapocs, mint ami muszáj. Az apa-fia kapocs.
          A kandalló közelében állva már nem akartam mást, csak eltűnni onnan. Közben persze szemmel tartom List, mert ahogy Elliot közeledik felénk, úgy muszáj neki hátat fordítani. És szerintem már megismerték egy olyan oldaláról is az itt lévők, hogy ne lepődjenek meg azon a bizonyos hátba támadáson. Feltéve, ha bekövetkezne, de szerencsére nem. Megfogom Elliot kezét, és kicsit hozzá is bújok, amíg átöleli a vállam. Örülök neki, hogy könnyen megússzuk ezt a helyzetet.

Phillip gondolatai          Ezúttal el kell engednem őket. A helyzet már nem olyan, amit könnyen ki tudnék magyarázni, ha tovább húzódna az ügy. Elviheti, elveheted őt tőlem, de remélem tisztában van vele, hogy úgyis megtalálom a módját annak, hogy tudjak róla információt szerezni. Ha eddig úgy is sejtette csak Esmé az, akinek köszönhetően megtudtam róla bármit is, akkor nagyon téved. De egyelőre maradjon meg ebben a tudatban és minden rendben lesz.
          - Ugye felkészültél rá, hogy ezzel még nincs vége?
          Nem igazán várok erre a kérdésemre választ, csak valamilyen módon szeretném figyelmeztetni. És nem a saját dolgom miatt. Én csak ismerem a lányom, és tudom, hogy a ma este történtek miatt képes lesz keresztes hadjáratot is indítani. Akkor pedig ott lesz neki? Mindig mikor megtalálja valamilyen módon?
          - Annak idején tettem neked egy ígéretet. Ez továbbra is áll. Nem hagyom, hogy bajuk essen, de nem lehetek ott mindenhol.

          Látom Phillip gondterhelt arcát, és hallom is a szavait, de mintha nem fognám fel. Ígéret? Milyen ígéret és miért fontos ezt mos közölnie? Pont most, mikor minden összeomlott körülötte? Felnézek Elliotra talán neki mondd valamit ez az egész. De azt is látom, és hallom, hogy ez itt most egy háború kezdete. De miért? Én nem ezt akartam. Soha nem akartam ezt, elég volt a harcokból.
          - Menjünk – fogom meg Elliot kezét, és a kandallóhoz vezetem.
          Biztos akarok benne lenni, hogy belép mögöttem a kandallóba, és ki is száll mögöttem a lakásomon. Mert erre most tuti, hogy iszok egy lángnyelvet. Főleg, mert nem tudom, mi lesz a jövőben. És most nem a festés miatt aggódok, hanem az életünk miatt.


Köszönöm a játékot. :D
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 05. 23. - 18:14:28
Az oldal 0.123 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.