Németországi kiruccanás
+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Silver moon
| | | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | | |-+  Németországi kiruccanás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Németországi kiruccanás  (Megtekintve 307 alkalommal)

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 03. 13. - 00:51:06 »
+1

Kerpen



Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévő település, Köln városától nyugatra
nem messze a holland határtól.
A város 1975-ben jött létre, mikor több független kisebb település egyesült.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 03. 13. - 20:30:38 »
+1




          Nem gondoltam volna, hogy sikerül egy teljes hétre szabadságot kivennem, és pont a vizsgaidőszak kellős közepén. Anyának nem nagyon tetszett, de belátta, hogy fontos ez az út nekem, és miután napokig győzködtem, hogy nem leszek egyedül, ezért nem kell elkísérnie, már tényleg nem állt semmi az utamba. A napló és a gyűrű visszaadása is simán ment, simábban, mint ahogy azt gondoltam. Először azt hittem, hogy kár volt ide jönni, de mikor belenéztek, és beleolvastak, akkor már tudtam, hogy minden pénzt megért ez az út.
          Van még pár órám, amíg Reginald megérkezik, ezért úgy döntök, hogy teszek egy sétát a városban. A nyári időszaknak köszönhetően már fagyit is lehet kapni, ezért veszek egy adagot belőle, amíg leülök a parkban és elnyalom. Elnézegetem közben a gyerekeket, ahogy játszanak a kutyájukkal vagy egymással. Elgondolkodom rajta, hogy Elliot és most Reginald, mind a ketten jóval idősebbek nálam, így nem várhatok a végtelenségig a gyerekvállalással. De azt nem tudom mennyit lennék hajlandó feláldozni miattuk. A tanulmányaimat is, ezzel cserben hagyva a mecénásom? Phillip elég érthetően a tudtomra adta, hogy csak akkor hajlandó támogatni a tanulmányaim alatt, ha be is fejezem az iskolát és utána még néhány évig neki dolgozok.
          Sóhajtok egyet, mert tényleg elég nagy dilemma ez. Nem mintha egy baba érkezése akkora törést okozna a karrieremben vagy a tanulmányaimban, de hát nem árt, ha számba veszem a lehetőségeimet. Meg aztán hova sietek ennyire előre a gondolatokkal? Először talán jobban meg kéne ismernünk egymást, és erre ráérnénk még hónapokig vagy évekig. Mondjuk engem nem zavarna, ha még húsz éves korom előtt anya lennék, a családunkban nagyjából úgyis ez a helyzet. Mindenki elég fiatalon lett anya.
          Felállok és teszek egy kört a parkban. Nem is tudom, hova fog érkezni majd szerelmem, de ha máshol nem is találunk majd egymásra, a szállodának a címét tudja. És azt is, hogy muglik között fogunk lakni, ezért nem lehet csak úgy odahoppanálni. Azt hiszem, vásárolnom is kéne valamennyit, hogy ha éhes lesz, mikor megérkezik, akkor be tudjon kapni valamit.
          Olyan fura még mindig arra gondolni, hogy ilyen rövid idővel a szakítás után találtam egy párt magamnak. Azt hittem, hogy tovább fog tartani majd a szingli létem, de hát mindig is tudtam, hogy az nem nekem való. Ahhoz túlságosan is le kéne kötni a figyelmem a tanulásnak és a festésnek. Bár, az is igaz, hogy saját magamnak nehezítettem meg a helyzetem egy időre.
          Leszervezni ezt a kirándulást elég nagy fejtörést okozott, és azt hittem, hogy nem is fog összejönni, de azért csak sikerült elkerülnöm valahogy, hogy az exem és a jelenlegi párom itt találkozzon. Nem tudom, mi sült volna ki belőle, de biztos semmi jó, tekintve, hogy az egyik egy tolvaj a másik pedig auror. Most komolyan, nálam csak a végletek léteznek?
          Egy szatyorral a kezemben megyek vissza a szállodába, ki is pakolok. Egy kis pezsgő, gyümölcs, édesség és pár helyi finomság, amit volt már szerencsém megkóstolni. Ha Reginald éhes lesz, mire ideér, akkor úgyis beülünk majd az étterembe. A bár részén telepszem le, amíg az érkezésére várok. Lenyűgöző, ahogy ki van alakítva ez a belső rész. Egyszerre ötvözi a német hagyományokat és a modern, letisztult eleganciát.
          - Egy pohár édes bort kérek – mondom a pincérnek.
          Rám mosolyodik, amit viszonzok is neki, de tekintetem nem veszem le a bejáratról. Azt mondta, hogy délután fog jönni, de azt nem mondta, hogy mikor pontosan. Igaz, én se mondtam, hogy mikor jöjjön, mert nem tudtam Elliot mikor megy el. De az biztos, hogy most már jöhetne.
          Sóhajtok egyet, megfogom a borom, és kiülök az előtérbe egy festészeti könyvet olvasva. A helyi munkákat mutatja be, és lényegében szerencsém volt, hogy angol nyelven is kiadták, mert különben le kellett volna fordíttatnom.
          Nagyon belemerülök az újságba, az ismerős hang mégis kizökkent a szavak forgatagából. Felpattanok és hátulról igyekszem meglepni azzal, hogy a nyakába ugrok.

          - Már alig vártam, hogy ideérj. Hol császkáltál eddig?
Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 04. 28. - 01:37:57 »
+1

Igen ritka, hogy ne kötelező érvénnyel venném ki a szabadnapjaim. Legalábbis az elmúlt években ez többnyire így volt. Olyankor "nagy duzzogva" megtettem, aztán elutaztam valahova, mondjuk a természet lágy ölére túlélőset játszani, bár arra is volt példa, hogy a Földközi-tenger partján Saint Tropez-ben hajkurásztam kicsit lányokat, nos, mert megtehettem. De már nem tehetem meg. És ez mérhetetlenül megnyugtat, bármily fura is. Megnyugtat, mert ennek az okozójával igyekszem most is találkozni. Miatta történt meg az, hogy nem kötelezően vettem ki szabadságot, hanem hosszú idő után igen is számított és sakkozni kellett a beosztásokkal, hogy ez jó legyen. Művészet két eltérő munka- és életritmust összehangolni, de végül csak megoldottuk, bár még így is olyan helyzetbe keveredtem, amit nem kifejezetten szeretek: késés. A pontosság a királyok udvariassága, mondogatták mindig a szüleim, bennem pedig ez valahogy rögzült s most ennek köszönhetően szaporázom ütemes lépteim és kerülgetem a városka utcájának komótosan battyogó járókelőit. Tény, hogy pontos időt nem beszéltünk meg, de nekem volt a fejemben egy norma, amit nem sikerül teljesen tartanom, ez pedig kellemetlen érzéssel tölt el. Rigolyás lennék? Meglehet. Azzal jár, hogy má túlléptem a harmincat? Az is... lehet a kettő együtt. Ezért is csodálkozom el olykor, hogy Esmé érdemesnek látta lehorgonyozni mellettem, holott egy kissé morózus auror vagyok, aki több, mint egy évtizede nem bírt egy normális kapcsolatot tető alá hozni és a harc, a szolgálat megszállotja lett. Fiatal, rugalmas, lendületes és bohém, bennem meg inkább csak a lendületesség van meg ebből. De nincs okom panaszra, sőt, inkább hálával tartozom a sorsnak, úgy érzem. Lehet pont azért is tudja bearanyozni a napjaim, mert olyan más hozzám képest. Tény, hogy ez is tetszik nekem. Ahogy az is, hogy a törött csontok, átokhegek világán túl van az övé s abban alkotás, képzelet és kreativitás szárnyal, ezt pedig nagyon fontosnak tartom. Az is érték, amit csinál s Ő maga is. Én pedig sietős lépteimmel "viharzok" be a szálloda éttermébe, hogy a záródó ajtó majdnem bekapja utánam lendülő tweed zakómat, ami sötétkék ingem fedi. Tekintetem keresi a lányt, de egyelőre a sürgés-forgásban nem látom, így egy pincérhez fordulok kérdésemmel, hogy látta netán valamerre, de nem tudom teljesen végigmondani kerékbe tört németséggel mondókám, mert már valaki érkezik is a nyakamba, s ha nem csendülne azonnal Esmé hangja, hát isten bizony, egy vállon át dobással előre lependerítettem volna, hogy egy asztalon nyekkenjen. Lehet erről le kéne szoktatnom... pedig mondtam már neki, hogy kissé paranoiás vagyok és a hirtelen-, főleg oldalról és hátulról érkező mozdulatokra képes vagyok pálcát is rántani és még kárt teszek benne. Akkor meg lenne sírás. - Miután így megtámadtál, válaszadásra gondolkodási idő nincs. - jelentem ki, visszanyelve a feddést, mely az iménti miatt már nyelvem hegyére tolult. Jobb a békesség. Inkább megfordulok, hogy megölelhessem s ajkaira nyomjak egy puha csókot, míg a pincér látva, hogy már a helyzet megoldódott, a dolgára megy. - Ez után császkáltam. - nyúlok végül zakóm zsebébe, ahogy elengedem őt, majd előveszek egy kis dobozkát, amit átnyújtok neki. Ha kinyitja, egy ezüstből készült, gyöngyös nyakláncot találhat benne. -Viseld egészséggel. - villantok rá egy mosolyt. Na igen, késésem oka abban rejlett, hogy menet közben ezt megláttam egy kirakatban és nem tudtam otthagyni, mert úgy érzetem, Esmé biztosan örülne neki, de egy ékszertisztításért fizető nénike előttem olyan tempóban kotorgatta a pénzét, meg rendezte a számlát, hogy a világvégére felhalmozandó babkonzerv készlet szükségessét latolgatni kezdtem.  - Ne haragudj, hogy sokat kellett várnod édes.
Naplózva

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 05. 14. - 18:29:45 »
+1



          Azt hiszem, a veszély lesz majd az, ami a sírba visz. Nem olyan szempontból, hogy például a híd szélén táncolok, és az egyik lépésem majd lecsúszik én pedig lezuhanok. Nem, inkább olyan szempontból értendő ez, hogy nem hallgatok a szép szóra. De majd megtanulom a saját káromon egyszer, milyen mikor a meglepetés ölelésből rövid időn belül horror lesz. De addig is, amíg nem kerülök a Mungóba egy ilyen baleset miatt, kit érdekel.
          Szóval, miután lemászom szerelmemről, és adok neki egy csókot, csak végignézek a pincéren és diszkréten elküldöm, hogy hozzon nekünk inni valamit. Elvégre nem tartozik senkire sem, hogy mi hogyan faljuk egymást. Vagy igen? Egyébként is, olyan nehezen értetem meg magam velük, pedig direkt utána jártam, itt is beszélik a nyelvünket. Mi lenne, ha az írrel próbálkoznék?
          Tényleg. Szerelmemtől még nem is kérdeztem, hogy van-e esetleg tapasztalata ezzel a nyelvvel kapcsolatban. Elliotról tudtam, ha valamiről nagyon nem akartam, hogy tudjon, akkor így kellett beszélnem, leveleznem, de páromnál nem tudom helytálló lenne ez vagy barátnőimmel ki kell találnunk egy új rejtjeles üzengetést.
          A válasz meglep, azt hittem sokáig pakolt vagy behívták valamiért, de mikor előkerül a doboz, akkor elcsodálkozok. Elveszem tőle, de nem merem kinyitni, egyelőre még nem. Inkább fürkészem kicsit a tekintetét. Ismerem a családja történetét, tudom honnan jött, legalábbis egy részét, és félek. Nem, ez nem is a legjobb kifejezés arra, amit érzek. Úgy gondolom, ezt még most meg kell majd beszélnünk, mielőtt komolyabban elfajulnak a dolgok.
          - Édesem, beszélnünk kell.
          Megfogom a kezét, és kivezetem a bárból egyenesen fel a szobánkba. Közben azon gondolkodom, hogyan kéne megfogalmaznom azt, amit mondani akarok. Mert hát végül is nem olyan vészes, de azért jobban szeretném ezt előre tisztázni.
          - Jaj, nem gond, hidd el, elvoltam addig. Csak tudod, féltem, hogy valamiért mégsem tudsz eljönni, és az a valami esetleg mágikus eredetű, és egy ilyen mugli környéken nem is tudnál értesíteni. Mármint tök fura lenne, ha egy bagoly berepült volna a csarnokba és ledob egy levelet az ölembe, nem?
          Úgy érzem, kicsit meg kell nyugtatnom, és amíg a szobában kipakol addig én megnézem a doboz tartalmát. Nagyon szép, még soha nem láttam ilyet.
          - Segítesz feltenni?
          Ez a darab pont illik a mostani ruhámhoz, de ha ezt akarom hordani, akkor el kell döntenem, hogy mit kezdjek apa nyakláncával. Nem akarok megválni tőle, jó lenne, ha mindig velem lenne, de a kettő együtt nem illik össze. Sóhajtok egyet, majd megölelem páromat, mikor végzett, ha segített.
          - Figyelj, szeretném… Én… - Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz ez. – Tudod, nagyon szép ez a nyaklánc, de nem szeretném, ha elhalmoznál ajándékokkal.
          Elengedem és elkezdek a szobában járkálni az idegességtől. Tényleg nem akarom megbántani, nem is akarok beleszólni, hogy mire költi a pénzét, csak én nem tudom viszonozni. Nem arról van szó, hogy nem tudom ellátni én is ékszerekkel. Mármint de kicsit arról is, de a lényeg nem ez.
          - Ne erre költsd el a pénzed, ennyit én úgyse érek. De még ha érek is, akkor sem szeretném, hogy ilyen dolgok határozzák meg a meglepetéseket. Tudod, az ékszerek nem az én világom, és bár tudok nekik örülni, tényleg, de egy közösen töltött éjszakának, egy színháznak, egy bárminek. – Megtorpanok. – Sajnálom, ha most megbántottalak, csak szeretnék megállítani egy lavinát, mielőtt elhalmoznál ékszerekkel.
          Félve nézek rá. Nem tudom, jogos-e a félelmem, de az biztos, hogy megkönnyebbültem, hogy ezt kimondtam. El is mosolyodom, ahogy megnézem magam a tükörben, és végigsimítok a láncon.

          - Tényleg nagyon szép.
Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 05. 15. - 17:52:42 »
+1

Esmé mindig képes belőlem valami mást, valami többet kihozni. A világot szinte mindig auror szemmel néző, paranoid Reginald olyankor visszahúzódik, amikor Ő a közelemben van s ez már mérhetetlenül nagy dolog. Kevesen, vagy szinte senki nem tudta ezt elérni eddig. Lényeg a lényeg, önfeledt köszöntés és ölelkezés lesz a megérkezésemből, amit az picit megszakít, hogy azért egy sört kérek, ennyit több nyelven is el tudok mondani (praktikus nyelvtudás ugyebár). Akárhogy is, ez a pillanat csak szertefoszlik, ahogy Esmé pár baljóslatú szót kiejt formás ajkain. Egy pillanatra csak megdobban a szívem, bár elmém már nyugtat is, hogy erre nincs okom: a lány nonverbális jelei,  arckifejezése, gesztusai, tekintete másról árulkodik, ahogy hangszíne is. Maguk a szavak baljóslatúak, a közlési mód nem. Annyira pedig már ismerni vélem a lányt, hogy meg tudjam magam nyugtatni és higgadtan követhessem őt. Ennyit a sörről. Kézen fogva távozunk, egyenesen az Esmé által szerzett szobába. - Ebben az esetben valóban a szobádban várt volna egy levél, de ha munkahelyi természetű, akkor lehet találtam volna rá módot, hogy egy német minisztériumi kolléga keressen meg és tájékoztasson élő szóban. De ez csak nagyon komoly ügyben lenne így. - bólintok rá szavaira. Azért megvan a kapcsolatrendszer és a lehetőség, egészen jól meg tudnám oldani mágikus utak nélkül is a kommunikációs helyzetet, egy üzenet útnak indítására meg szinte mindig van idő. Főleg manapság, elvégre a modernitás egyik sarokköve az információ. Az információ pedig hatalom. - Persze, segítek. - biccentek nyugodtnak szánt mosollyal, bár ez az egész már inkább "tantalizál" semmint segít a dolgokon, de akkor is türelmesen kivárom, hogy Esmé magától hozakodjon elő azzal, amit mondani akar. Szóval szépen mögé lépek és segítek a kicsiny ezüst kapoccsal, mely már-már elveszlik ujjaim között, de a feladat mégis összejön. Szerencsére nem olyan rossz a finom motoros mozgáskoordinációm. A vége pedig egy ölelés lesz, majd nagy figyelemmel csüggök Esmé ajkain és szavain. - Nyugi, bármit elmondhatsz, nem kell variálnod a szavakat, a polkorrektség csak ártalmas. - teszem hozzá bátorítóan, ahogy tapasztalom, hogy küzd a mondanivalójával. - Esmé... - ahogy már kezd kibújni a szög a zsákból s ő idegesen kezd járkálni, én igyekszem az útjába kerülni, megállítani őt, a vállára téve kezeim. - Nem bántasz meg. - rázom meg a fejem, ahogy türelmesen végighallgattam minden gondolatát és így át is gondolhattam, van kész válaszom. - Megértem, hogy mit szeretnél mondani és el is fogadom. Nem csinálok, nem csinálunk ebből rendszert. Most ékszer volt, máskor egy szál virág lesz, lehet, hogy aztán meg egy vacsora... sose lehet tudni. - eresztek el egy finom félmosolyt. - De igyekszem az inkább gesztus értékű és kevéssé anyagias irányba terelni ezeket. - mondom ki végül, majd megkönnyebbült csókot nyomok az ajkaira. - Nyugi, nem leszel elhalmozva ékszerekkel, legfeljebb a társaságommal. - simogatom meg az arcát. - Amúgy nem gond, hogy rendeltünk, de feljöttünk? - világítok rá egy kérdésre most, hogy a legfőbb dolgot rendeztük.
Naplózva

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 05. 20. - 12:39:43 »
0



          Nem tudom miért, de mostanában sokkal szétesetebbnek érzem magam. És nem hiszem, hogy ehhez köze lenne a pár nappal korábban történtek. Pedig akkor úgy éreztem, többet nem fogunk találkozni az életben. Nagy megkönnyebbülésemre mégis, és ezért nem is akarok egy ideig elmenni szerelmem közeléből. Tudom, egy idő után muszáj lesz elárulnom neki, hogy mi történt, de nem tudom, hogyan fogadná, ha elárulnám Elliottal voltam, mikor egy bérgyilkos meg akart ölni mind a kettőnket. Főleg, mert akkor el kéne mondanom mindent, és ez nem biztos, hogy jó ötlet. Megígértem, hogy hallgatok, és nem szeretem megszegni a szavam.
          De most legyen inkább az, hogy a jelenre koncentrálok, és erre a láncra, és arra, hogy ez többet ne fordulhasson elő. Viszont ahogy belekezdek, a magyarázkodásba rájövök, hogy ez sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam. De miért? Tudom, hogy mindent megbeszélhetünk, és ahogy megállít a járkálásban, megnyugszom, hiszen rájövök, tényleg így is van. A szemeibe nézek, el is veszek bennük. Így már csak kinyögöm egyszerre, mit sem törődve a következményekkel. Nem lehet azoknak a szemeknek ellenállni.
          - Köszönöm – ölelem meg, miután egy csókban forrunk össze.
          Nem gondoltam, hogy ennyire könnyű lesz, de olyan jó, hogy Reginald ennyire megértő. És mintha tudna olvasni a gondolataimban is. Néha félszavakból megértjük egymást, de azért az nem ugyanaz, mint a legilimencia. Lehet, hogy képes rá? Mert még arra sem sikerült rájönnöm, milyen módon szedték ki az emlékeket belőlem korábban. Talán csak egy bájital vagy az imperio? Mind a kettő szörnyű akár együtt akár külön-külön nézzük.
          - Tudod, nőből vagyok, szóval igen, szeretem én is őket, de néha egy nem anyagi alapon nyugvó ajá  ndék sokkal jobban esik.
          Megcsókolom, egészen addig el sem engedem, amíg levegőért nem kell kapkodni. Csak ekkor jut el igazán a tudatomig, hogy mit is kérdezett korábban. A rendelés, az asztal foglalás. Én csak úgy felrángattam úgy, hogy ebbe bele se gondoltam.
          - Menjünk! Feltéve, ha nem akarsz előtte átöltözni.
          Ha Regi átöltözik, akkor utána, ha nem, akkor azonnal elindulunk az étterem felé. Ha szerencsénk van, akkor még nem adták oda másnak a helyünket. Ha nincs szerencsénk, akkor várnunk kell. De úgy tűnik az első jött össze, mert azonnal oda tudnak vezetni egy asztalhoz. Nem is tudtam, hogy itt ennyire komolyan veszik ezt a vacsoráztatás dolgot. Egy aperolt rendelek étvágy gerjesztőnek, majd mielőtt még megfognám az étlapot, a párom kezéért nyúlok.
          - Olyan jó, hogy sikerült eljönnöd. Szeretek kettesben lenni veled. – Most, hogy megvolt a felvezetés, jöhet a lényeg. – Amúgy legilimentor vagy? Sokszor gyanús, hogy többet tudsz rólam, mint amit elárultam.
          Mosolygok egyet, majd biccentek is a pincérnek, aki kihozza az italainkat. Ideje lenne legalább megnézni az étlapot, mert korog már kicsit a gyomrom. A sok hűs és ismeretlen eredetű étel között találok valami olyat is, ami ismerős. A saláták között a legnagyobb sajnálatomra.
          - Öhm… - hajolok közelebb páromhoz.
– Te tudod mit takarnak ezek az ételek? Mit fogsz rendelni?
Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 06. 12. - 00:07:53 »
+1

Összességében örülök, hogy jól sikerólt elcserélni a műszakot és lopni pár kellemesnek ígérkező napot Esmé-vel. Azonban a nyitása a "beszélnünk kell" megjegyzéssel, koránt sem utal minden felhő hiányára. Bennem meg összerándul valami, hiszen hosszú idő után most érezhettem meg újra: milyen, ha van veszteni valóm. Aztán persze kiderül, hogy miről van szó s én megkönnyebbülök. Lehet ezért is tudom ezt az egészet lazábban kezelni, meg rugalmasabban gondolkodni, mert mindez egy apróságnak tűnik. S lehet így is jó, hiszen, ha nem fújjuk fel, nem lesz belőle probléma. Szépen nyugodtan át lehet beszélni és kész. Ez az ideális egy kapcsolatban, úgy gondolom, bár tény, ebben a mezőnyben nem sok tapasztalattal vagy sikerrel tudok játszani. - Nincs mit madárkám. - ennyit még ki tudok bökni, majd egy csodás csók lesz imént tanúsított megértésem jutalma, amibe így bele is mosolygok. Már át is ölelem a karcsú leányzót s kiélvezem a pillanatokat. - Még szép, hogy tudom! - kacsintok rá könnyed játékossággal, míg megcirógatom az arcát. - Miután te vagy az, aki bearanyozta az életem, igyekszem majd így-, vagy úgy meglepetéseket okozni, bár a gesztus jellegűekre fogom a hangsúlyt helyezni, azt hiszem. Aztán majd meglátjuk... - eddig jutok, mert Esmé újra talál jobb elfoglaltságot ajkainknak, amit nem is ellenzek, sőt, méltó "ellenfele" vagyok ebben a csatában. - Nem, szerintem így is megállom a helyem. De ha te máshogy gondolod, akkor megoldható. - szóval Esmé akaratától is függ, hogy öltözök, avagy egyből megyünk. - Tény, hogy te ma is elragadóan festesz. - nyomok egy puszit finom metszésű arcára. - Na, szerencsénk van, az asztal még a mienk. - jelentem ki megörülve a ténynek, hogy nem kell külön magyarázkodni, asztalt keresni, netán pluszban fizetni. - Ennek én is őszintén örülök, elvégre ez az lső közös civilizált utazásunk. - fogom meg Esmé kacsóját. - A kirándulások más kategóriába tartoznak, így még nem voltunk sehol együtt. - emelem meg kicsit kézfejét s nyomok rá egy csókocskát, majd nevetve fogadom kérdését. - Ugyan, dehogy! - legyintek. - Csak szeretlek és ezért nagyon alaposan figyelek minden egyes rezdülésedre. Mondjuk az munkahelyi ártalom, hogy ebből olvasni is próbálok... és a korral is jön némi tapasztalat, meg türelem. Például egy veled egy idős srác lehet nekiállt volna kakaskodni az ajándékozás témakörön, míg én máshogy értékelem mindezt. - fejtem ki álláspontom csodásan csillogó szemeit vizslatva. - Igaz, ebből kifolyólag nekem eltérő rigolyáim lehetnek, amiben meg a te türelmedre lesz nagy szükség... - kuncogok, aztán bármilyen fájó is, de elszakítom tekintetem párométól, hogy az étlapot tanulmányozzam. A sör kérdése tiszta sor volt, azt könnyű volt rendezni, az ételek kérdése nehezebb s ezt Esmé is jelzi. - Nos kedvesem... a disznósült szót felismertem, meg a káposztát is, szóval... én azt fogok enni. Ja, meg a wurst-ot is tudom, hogy micsoda. De ennyi a német étlap tudásom. - a német tudásom meg picit több, de nem sokkal, csak ilyen "kicsi kínai beszél kicsi angol" jellegű. Szóval én disznósültet rendelek káposztával és zsemlegombóccal, az jó lesz a sörömhöz. - És, hogy telt az időd eddig itt? - elvégre tudom, hogy ő hamarabb érkezett, mint én.
Naplózva

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 06. 13. - 18:27:43 »
+1



          Nem vagyok én olyan elveszett, mint azt elsőre valaki feltételezné rólam. Főleg azok után, hogy meghallja mivel is foglalkozom. Minek szentelem az életem. Szerencsés vagyok, mert a hobbim a munkám, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok képes megvédeni magam szükség esetén. És mégis nagyon úgy tűnik, hogy ha igazán vészesre fordul a helyzet, akkor nem vagyok rá képes. A szám persze nagy, így könnyen magamra haragítok bárkit, de az más. Nem mindenkinek van bátorsága arra, hogy meg is bosszulja az eseményeket, de akinek van az nem végez fél munkát. És a legnagyobb kérdésként továbbra is az motoszkál bennem, hogy mennyit mondhatok el ebből szerelmemnek. A teljes igazságot nem, azzal nem magamnak, hanem másnak ártanék, ezt pedig nem engedhetem meg.
          Nagyon nagy szerencsénk van, hogy a késés ellenére el tudjuk foglalni az asztalunkat. Ez talán annak is köszönhető, hogy még nem indult meg a rengeteg idegen városnéző és maga a hotel sincs tele. Ilyenkor és az elmúlt napokban főleg ez nagyon jól jött, mert el tudtunk tűnni a szem elől szükség esetén. De úgy gondolom, hogy most csak egy szerelmespárnak tűnünk, szóval lehetünk nyugodtan szem előtt. És mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a széles mosollyal megjelenő pincér. Én egyelőre csak egy gyömbér üdítőt rendelek az aperitif mellé. Később még jól jön a vacsoránál.
          - Igaz, nem csak a kirándulás újdonság, hanem maga a vacsora is. Még nem is gondoltam erre.
          Pedig sok mindent csináltunk együtt, és nem tagadom, mindegyiket élveztem. Mindegyik más volt, érdekes. Bá, az is igaz, hogy néha ezek a programok alaposan felborították a menetrendem, de innentől kezdve már ez nem történhet meg. Most, hogy Elliot lett a támogatóm úgy érzem, sokkal könnyebb is lett az életem. A gondolatolvasás ténye azonban még nem teljesen tiszta. Mert biztos vagyok benne, hogy van valami, amiről nem tudok. Egy rejtett képesség? A munkája miatt nehezebben tudok majd eltitkolni dolgokat? Akaratlanul is a nyaklánc felé nyúlok, mikor szóba kerül az ajándékozás.
          - Ugye nem volt drága? Tudom, hogy megbeszéltük, és köszönöm, nagyon hálás vagyok.   – Nézegetni kezdem kicsit. Eddig nem is kérdeztem rá, hogy mit is rejt a csinos külső. – Fehérarany, igazgyöngyök? Miből készült?
          Nem is tudom, miért kérdeztem meg, csak kicsúszott a számon. Nem számít, hogy miből van, csak az, hogy tőle kaptam. Mondjuk nem árt, ha tisztában van vele az ember, mert ha nagyon drága volt, akkor inkább vigyázok rá, és beteszem a széfembe vagy az otthoni dupla biztonsággal ellátott kis ékszeres tárolómba.
          - Rigolyái mindenkinek vannak. Ha tudjuk egymásét tolerálni, akkor nem lehet baj, és szerintem mi vagyunk annyira felnőttek, hogy tudjuk majd.
          Alaposan megnézem az étlapot, és figyelembe veszem azt is, amit szerelmem választ. Bevallom, nekem nem tetszik ez a menü, ezért a kockáztatás mellett döntök. Mikor jön a pincér, akkor rábökök neki két ételre és később majd egy desszertre is. A csoport alapján az egyik vegetáriánus étel a másik pedig nem, szóval még bármi lehet belőle. Tudom, hogy már sokkal régebb óta vagyok itt, mint Reginald, de korábban nem használtuk az éttermet. Legalábbis nem ebédre.
          Némaságba burkolódzok, mikor elhangzik a következő kérdés. Tudtam, hogy majd kell mesélni róla, de nem tudtam sohasem, hogy mennyit árulhatok el és mennyit nem. De van, amit nem tarthatok titokban, szóval akkor vágjunk is bele a közepébe. Eddig úgysem meséltem Elliotról, csak a szakításunkról tudhat néhány dolgot.
          - Elég…. Érdekesen telt. Igen, ez a legjobb válasz rá – bólintok is egyet, hogy megerősítsem a válaszom. – Még januárban találtunk Elliottal egy könyvet és egy gyűrűt egy elhagyatott házban, azt hoztuk vissza a tulajdonosának. Szívesen láttak vendégül, és meghívtak egy másik alkalomra is, ha van kedvünk errefelé jönni. – Nyelek egy nagyot. – Elliot az exem, akit már említettem pár szóban.
          Remélem most már megérti, miért kértem tőle, hogy jöjjön később. Biztos vagyok benne, hogy egyszer majd meg fognak ismerkedni egymással kicsit jobban, mint a Gringottsban.
          - Ott volt a Gringottsban is, mikor a sárkány…
          Nem húzom tovább a szót, mert tudja miről van szó, és hát, valljuk be, mikor meséltem neki a hálál közeli eseményekről az életemben, azt ki is hagytam a felsorolásból. Pedig nincs is olyan sok minden abban a felsorolásban, hogy ki lehessen hagyni valamit.
          - Aztán elmentünk egy kastélyt megnézni. Izgalmas volt.
          Főleg az a része, mikor mind a ketten az életünkért küzdöttünk egy bérgyilkosnak köszönhetően. De ezt a részt már tényleg nem merem elmesélni. Túl sok kérdést vetne fel, és nem tudnék rájuk őszintén válaszolni. Szóval mély hallgatásba merülök megint, ami önmagában is lehet szerelmemnek elég beszédes.
Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 06. 16. - 01:02:04 »
+1

Hiányzott már a lány és igencsak vártam a találkozót, így, ha elsőre meglepő is volt, hogy késtem, de annak megvolt az indoka s végül is, nem sült el rosszul a dolog, főleg, hogy meg is tudtuk beszélni a kényes kérdést. Ráadásul még az asztalunk is megvan, így eddig a dolgok elég szerencsésen alakulnak. Azt hiszem, tényleg elengedhetem magam egy kicsit s ez a tudat is megnyugtatóan hat rám. Igazság szerint az elmúlt években ezt luxus tételnek tartottam, de Esmével az életemben ez kezd megváltozni, amiért hálás is vagyok neki. - Minden tekintetben az, mert teljesen idegen hely számomra, így eléggé zsákbamacska, de pont ez benne az izgalmas. - mosolygok könnyedén, de azért kezem tesz zakóm zsebében egy megszokott kutató mozdulatot s megnyugszom, hogy a bezoár ott van. Ezt, akárcsak legalább egy szúró-vágó eszközt, nem nagyon vagyok hajlandó elengedni a közelemből. A szakmai tapasztalat szülte enyhe üldözési mánia nem hagyott el a szerelem ellenére sem, ennek örömére pedig a többi vendéget is alaposan csekkolom, viszont egyáltalán nem feltűnő pillantásokkal, de minden hirtelen mozdulatot is nagy figyelemmel kísérek. Van, amit nem lehet kikapcsolni. Bár, ha valaki valamire készül, annak nemes egyszerűséggel ki fogom taposni a belét, amiért merészel belerondítani a mi kis idillünkbe. Nem vagyok szolgálatban, idegen hely, ráadásul muglik, azt hiszem, hogy itt kevésbé fognám vissza magam. Bár annak Esmé nem örülne s a lány meg tudna zabolázni, ha arra van szükség, de egy részem azért megremeg a gondolatra, hogy ugyan kedvesem mit is gondolna rólam egy ilyen helyzetben? Tudom, hogy az aurorok élete nem újdonság számára, ugyanakkor az én világom és egy-egy tett még ezen is túl tud mutatni. Kérdése zökkent ki enyhén szorongó gondolatmenetemből. - Nem volt drága. - ésszerű határt szabtam azért a dolognak, apám olykor túlzott bőkezűségével igyekszem ellentétesen cselekedni, bár az ő viselkedésmintájában több az arisztokratikus önreprezentáció, mint az enyémben. - Az igazgyöngy stimmel, de ami a láncszemeket illeti, az csupán ezüst. - világítok rá, hogy miért is volt ez kevésbé költséges ajándék. - Igen, és mint a mellékelt ábra mutatja, meg is tudjuk őket beszélni. Szoktam szajkózni, de én a kommunikációt kiemelten fontosnak tartom egy kapcsolat élettartamát tekintve. A saját bőrömön tanultam meg, hogy miért van ez így. - de az étlapok érkezésével zárom a tanmesét, amire igazából semmi szükség, Esmé így is megérti a dolgot bőven. Az étlap okoz némi fejtörést, de pár ismerős és szimpatikus szó segít a döntésben, aminek hála végül a rendeléseinket is le tudjuk adni, én pedig feltehetem azt a kérdést, ami talán eddig a legjobban foglalkoztatott: mi is történt szép szerelmemmel, míg nem láttuk egymást? - Érdekesen? - vonom fel a szemöldököm. - A tárgyakat, meg a feladatot említetted, erre emlékszem. - bólintok s egyelőre még elsiklok afelett, hogy miként is hangzott el az az "érdekesen". Az még ráér. - Igen, megvan a név. - igazság szerint Esmé minden szaván figyelemmel csüggtem az elmúlt időszakban s igyekeztem azokat meg is jegyezni, így könnyedén áll össze a kép, hogy kiről és miről van szó. Bár rezzenéstelen vagyok s kifelé még a tekintetemen sem látszik semmi, belül azért nem éneklem el az örömódát mindennek hallatán. Főleg, amikor rávilágít, hogy a Gringottsnál már láttam is az alakot. - Az egy igen meleg alkalom volt. - bólintok megengedően, hogy fölösleges ezt tovább boncolni, nem volt még oly' régen. És éppen ezért emlékszem is dolgokra, arra, hogy ez az alak milyen lazán állt a magántulajdon kérdéséhez az aranyat illetően még minisztériumi személyek szeme láttára is. Igazság szerint ránézésre a tekintete alapján egy évtized Azkabant rá tudtam volna sózni. Bár az is igaz, hogy ezt társadalmunk nem egy tagjáról minden további nélkül elmondhattam volna... ugyanakkor Esmé iránt érzett szerelmem s ezzel megtámogatott bizodalmam benne elegendő volt ahhoz, hogy ezt ne tegyem szóvá s ne fejezzem ki ellenérzésem. Tudtam: ha ebbe az irányba mozognék, többet ártanék, mint amit egyébként használna ez. És vannak itt még más dolgok is.  Például az, hogy az "amikor a sárkány" szavakat olyan csend követi, mint mielőtt az érdekes szót korábban kiejtette s legalább olyan az egész. Másodszor, egy másik kérdésben fut zátonyra kedvesem s komoly elismeréssel kell adóznom annak a kitartásnak, amivel ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy ha így folytatja, meg tud vezetni. Vagy abban bízik, hogy a szitán átlátva majd tapintatból nem feszegetem ezt? A saját elveim gyaláznám meg, ha így tennék, ha egy álságos szemhunyás lenne a beszélgetésünk azt követően, hogy hitet tettem a jó kommunikáció mellett a kapcsolatunkban.- Mi jót láttatok a kastélyban? Kíváncsi vagyok, mert szeretem a régi épületeket, főleg akkor, ha minél több ódon holmi is túléli velük együtt az évszázadokat. De azt hiszem, ezzel tisztában vagy. - játszanak el ujjaim kicsit az étkészleten míg beszélek, majd aztán Esmé kacsójára fogok rá és összekulcsolom ujjainkat. - De tudod mit? Inkább fussunk neki még egyszer... Csak ezúttal szeretném, ha kevésbé próbálnál úgy tenni, mintha a jelenlegi cenzúrázott verziód lenne a teljes igazság. - szorítom meg haloványan törékeny ujjacskáit, míg mélyen szép, rabul ejtő szemeibe nézek, csakhogy ezúttal ő azt a hideg és metsző szempárt láthatja megvillanni, még ha egy pillanatra is, ami máskor egy nyomasztó minisztériumi irodában szokott így tenni egy kopott karosszék aktuális birtokosával szemben egy viharvert íróasztal fölött. - Azt viszont nem kérem, hogy többet mondj, mint amennyit el szeretnél mondani, vagy jónak látsz. - egy részem szomorúan ingatja belül a fejét, hogy mindezt el kellett mondanom s ráadásul így. Miért? Egyrészt percekkel ezelőtt vázoltam, hogy hivatásomból adódóan érzékeny vagyok az ilyesmire. Igazság szerint amikor még meg sem szólalt, csak feltettem a kérdést, már azok a reakciói elárulták, hogy tulajdonképpen mire készül. Persze ami elhangzott az nem volt borítékolható, hiszen a kezdeti vonakodást követhette volna mondjuk egy elutasító kitérés, ami ismét beszédes, de talán becsületesebb, mint a kimazsolázott valóságot egésznek tálalni.Én is voltam őgy, hogy valamit nem mondhattam el, hiszen olyan bizalmas nyomozati anyag volt s ebben az esetben első dolgom volt ezt kijelenteni, ami véleményem szerint, ha nem is szép, de a félreértések elkerülésére alkalmas. Másrészt amikor ezt attól kapod, akit szeretsz, az sosem esik igazán jól. Most már értem, hogy miért tapogatózott annak irányába, hogy látom e a gondolatait... Hogy nem akar nekem elmondani mindent, az egy dolog, kellő őszinteséggel talán azt is meg lehet beszélni, lehet a türelmem, vagy épp a megértésem kérni a dologban. Nem hinném, hogy eddig bármikor is zsarnokian viselkedtem volna, akkor mégis miért akarja ilyenekkel aláaknázni iránta táplált bizalmam? Ezt nem értem s lehet, meg is fogom tőle kérdezni, mert mód felett foglalkoztat a kérdés. Szeretem őt, fontos nekem, ennél fogva meg akarom őt érteni, amennyire csak tudom. Nem lehet, meg is kell kérdeznem. Másként túl sötét kombinációkhoz vezetnének gondolataim s azt mind a ketten megszenvednénk.
Naplózva

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 06. 16. - 21:54:20 »
0



          Úgy tűnik, amit eddig tapasztaltam a párkapcsolataim alatt azért a közelében sem volt annak, amit a mostani alatt élek majd át. De ez nem is baj, hiszen minden kapcsolat más, ezt már megtanultam. És úgy tűnik Elliot mellett nagyon megszoktam a szabadságot. Hogy ráértem annyit elmondani, ami ugyan fedte az igazságot, de nem a teljes egészében. Soha nem hazudtam neki egészen a legvégéig, és tudjuk, hogy mi is történt akkor. De nem is akarok erre gondolni, nem most.
          Örülök neki, hogy a korábbi sejtésemmel ellentétben végül tényleg kiderül, hogy nem költött rám olyan sokat, így már örömmel fogom viselni a láncot. Ismét hozzá is érek, mintha ellenőrizni akarnám, hogy még ott van-e a helyén. Kell valami, amibe kapaszkodhatok, hogy így mondjam.
          - A meleg nem kifejezés  – dörmögöm.
          Azt hiszem, akkor igyekeztem könnyen venni azokat az eseményeket, és inkább a pszichológus előtt kibeszélni magamból. Nem akartam, hogy a kelleténél jobban aggódjon miattam. Persze, biztos vagyok benne, hogy így sem tudtam eltitkolni előle az igazságot, de mikor kértem, hogy zárjuk le a témát, akkor aztán megmakacsoltam magam. Egy szót se tudott többet kihúzni belőlem. Most is vajon így lesz? Ha eljutok odáig, hogy elmeséljem a történteket, akkor képes lesz majd leállni a kérdezősködésben? És én képes leszek pont annyit mondani, ami még nem gond egyikünknek sem?
          Basszus, elfelejtettem, hogy szereti a régi kastélyokat. Akkor azt hiszem, ez a terelés már itt elbukott. De valamit akkor is ki kell találnom. Szememmel kutatni kezdem az asztalt, mintha attól kaphatnék megoldást vagy bármiféle ihletet, hogy mit is láttunk ott benn.
          - Nos, egy része szépen fel van újítva, szinte olyan, mintha az akkori korba repítene vissza. Volt ott egy hatalmas faliszőnyeg is, amin volt valami fura minta, de nem tudtunk rájönni, hogy mit akar ábrázolni.
          Ami azt illeti valami régi szakadt szőnyeget tényleg láttunk a falon, de hogy mit is akart ábrázolni, azt meg sem próbáltuk kitalálni. Éppen mással voltunk elfoglalva. Meglep, mikor szinte bilincsként kulcsolódik a csuklómra a keze. Egyszerre érzem megnyugtatónak és fenyegetőnek. Az utána lévő szavaiból pedig egyértelműen kiderül, hogy ha akarnám se tudnám eltitkolni előle az igazságot. Talán egy részét, de az sem biztos. A végét viszont megkönnyebbülve hallom. Tényleg nem szeretnék hazudni neki, de tudom, hogy könnyen veszélybe kerülhet és ezt nem akarom. Még úgy sem, hogy tud magára vigyázni.
          Válaszként csak bólintok egyet, aztán sóhajtok egyet. Lassan fújom ki a levegőt, nem akarok semmit sem elkapkodni.
          - Szóval, azért mentünk a kastélyba, mert szerettünk volna egy kicsit felfedezni azt a részét, ahol nincs felújítva és csupa kincseket rejthet. Csak nem számoltunk azzal, hogy valaki követ és ártani akar nekünk.   – És máris előre szaladtam. Izgulok és félek, talán ez okozza, hogy megint csak nagy vonalakban akarom elmesélni a történetet. – Szóval, az előző pártfogómról nem éppen szép dolgok derültek ki, és nem éppen csöndes és szép módon jelentettük be Elliottal, hogy innentől ő egyengeti az utam, mint művész. És a régi mecénásom vagy a családja egy bérgyilkost küldött utánunk kihasználva azt, hogy nem vagyunk az országban.
          Egyelőre hagyom, hogy eméssze az eddig hallottakat. Van még mit mesélnem, és nem is fogom kétségek között hagyni, csak kell nekem is, és szerintem neki is egy pár pillanat. Megpróbálom kiszabadítani a csuklómat, most jobban szeretném az ölemben pihentetni a kezemet.
          - Szóval… csak egy pillanatra váltunk el egymástól, mert megláttam valami érdekeset, és ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy megtámadjon engem. Elég határozottan közölte előre, hogy meg fog ölni, de Elliot időben közbelépett így sikerült megúsznunk kisebb karcolásokkal. Elmenekültünk – vallom be, mintha ez bűn lenne.
          És röviden mégis teljes majdnem minden részletre kimenően elmeséltem a történetet. Ennél jobban már csak azért se akarnék belemenni, mert ez is csak egy részben újabb rossz emlék, amit szeretnék elfelejteni, amint lehet.

          - Ha van kérdésed, akkor tedd fel nyugodtan, de nem mondom, hogy mindenre őszintén fogok tudni válaszolni. Vagy egyáltalán válaszolni.
Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 06. 17. - 21:19:48 »
+1

Igyekszem kevésbé gondterhelt arcot vágni s ez reményeim szerint sikerül is, de nem mondom, hogy boldogsággal tölt el mindaz, amit Esmé esetében észlelek. Elharapott mondata, majd újfenti dünnyögése azt mutatja, hogy ismét találtam valamit, amit nem tudok, de a jelek szerint ez a kisebb dolog. Persze ezt eddig is sejtettem, hiszen a bank utáni események átbeszélésénél is észleltem már ezt, de akkor annyiban hagytam s így teszek most is. Alapvetően az a délutáni eseménysor nem tűnik olyan fontosnak, mint ez itt, pusztán aktualitásánál fogva sem. Szóval Esmé szépen meg is kapja a beugratós kérdésem. Az, mert bár való igaz, hogy a történelem és a történelmi emlékek, építmények és tárgyak rendkívüli módon meg tudják ragadni a figyelmem, a gyanú nem kevésbé s már szakmai ártalom, ahogy kérdezek tőle is, miközben erre a gondolatra azért megfájdul a szívem kicsit. Éppen ezért nem is játszadozom el vele, mint egy "Klienssel" tenném. - Vagy akár azt is mondhatjuk, hogy nem igazán figyelted meg és nem múzeumi körsétán voltál ott. - jelentem ki egyszerűen, anélkül, hogy tovább vinném a sűrűbe olyan kérdésekkel, hogy "és mikori korba mégis?" vagy "mi volt ez a fura minta, hátha ketten most ki tudnánk találni..." arra jó lenne, hogy netán hamis biztonság érzetbe ringassam, de Esmével nem kell játszmáznom. Ez egyébként sem az a helyzet. - Ugye tudod, hogy ezt nem feltétlenül lehet jogszerű cselekedetnek tekinteni? Mert feltételezem, hogy nem egy múzeumi beszolgáltatás lett volna a kincsek sorsa. - szalad fel a szemöldököm. Kisebb csalódás árad szét bennem a gondolatra, hogy ilyen jogtalanságban részt vett volna a lány. Ha találnak valamit, az vagy a tulajt, vagy inkább a német államot illette volna, ennek a figyelmen kívül hagyását pedig úgy hívják lopás. A tulajdonjog megsértése pedig semmivel sem különb normaszegés, mint a közszeméremsértés, vagy a csoportosan elkövetett garázdaság: bomlasztja a társadalom szövetét és jogtalanságokat szül. Gondolkodásom központi eleme pedig a normarend fenntartása a társadalomban, mert csak ez tarthat rendet, csak ez akadályozhatja meg, hogy elszabaduljon az anarchia és ember embernek legyen a farkasa. Aurorként elsősorban fekete mágusokkal foglalkozom, de ez nem jelenti azt, hogy az igazságszolgáltatás más irányai tekintetében közömbös lennék. Persze már a banknál is fura volt Esmé exe valamelyest, de ez csak ráerősít. A folytatásról nem is beszélve. Az érzelmek diffúz vándorútra indulnak bennem: féltem és aggódok a lányért, másrészt a gondatlanság, amivel ezt eddig kezelte bosszantó, harmadrészt bánt, hogy én erről mind csak most szerzek tudomást. Esélyem sem lenne megérteni, ha történt volna vele valami, ez pedig azért kétségbeejtő kilátás, már amellett, ami történhetett volna. Az is ott van, hogy ez komoly horderejű dolog az életével kapcsolatban, több, mint egy veszélyes délutánocska volt a sárkánnyal. Kétes alakok metszetében mozog a kedvesem s én gyanútlanul, mit sem tudva intézem a szabadságom... ökölbe szorul a szabad kezem, még jó, hogy nincs benne sem étkészlet, sem pohár, mert nem maradna épségben. Nem szólok, csak csendesen emésztgetem a dolgot, amíg nem jön a folytatás. Az eddigiek már készítettek erre, így nem ér a dolog meglepetésként igazság szerint. Az mondjuk igen, hogy micsoda félkolompos sarlatánt foghattak ezek bérgyilkosnak, ha az leállt diskurálni az áldozatával, mint valami rossz filmben és még fel is fedte magát. Ráadásul ahogy hallom, egy kastély felújítatlan szárnya volt a terep, ami már-már sírni valóan tökéletes. Elég gyilkossági esetet láttam már... - Szerintem lesz, de nem feltétlenül az eseményekkel kapcsolatban. - felelem kis töprengés után. - Az inkább érdekel, hogy miért tartottad jó ötletnek azt, hogy ennyire fontos, az életed érintő eseményeket elhallgass előlem? - nézek szemeibe felvont szemöldökkel. - Ha tudtad, hogy kétes és veszélyes alak a mecénásod és magadra is fogod haragítani, ezt miért nem mondtad el? Pontosan tudod, hogy mivel foglalkozom, hogy miután ez a mesterségem, talán tudtam volna úgy segíteni, hogy azt azért terhesnek se érezd. Azt elfogadtam és elfogadom, hogy az exed a maga módján közel áll hozzád, hogy fontos neked és még szerintem ezt is el tudom, mármint, hogy innentől ő a mecénásod. - tartok kis szünetet s tovább fixírozom szép szemeit, kicsit szomorkásan. Biztos elvette a szerelem az eszemet, hogy ezt így kezelem és ilyen türelmet tanúsítok, mert más nem hinném, hogy így állna hozzá. - Miért jó az, ha ilyen módon aláásod a bizalmam? Mert ezek után adott bennem a kérdés, hogy amíg azt hiszem, minden rendben vagy, te valami elhallgatott dolog miatt úgy kerülsz életveszélybe, hogy én nem tudok róla, esélyem sincs segíteni, vagy csak tanácsot adni.
Naplózva

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 06. 17. - 23:28:40 »
+1



          Sóhajtok egyet. Nem akarom ezt a beszélgetést. Bele se kellett volna kezdenem, így csak elveszem mind a kettőnk étvágyát. Talán nem ártana valami erősebbet rendelnem, mert ez az ital, ami itt van az asztalon előttem, úgy érzem, nem lesz elég. De persze, nem is kellene lerészegedni, szóval azt hiszem, mégis elég lesz ennyi.
          Bevallom a szőnyeggel kapcsolatban teljesen tanácstalan vagyok. Annyira nem kötötte le a figyelmem, hogy akár vissza is tudjak emlékezni rá, de tudom hol van, el tudom vinni oda, ha érdekli, persze, csak a maradékait látná meg már.
          - Nem tudom mi lett volna a kincsek sorsa. Talán hazavisszük, talán ott hagyjuk, én csak nem olyan múzeumi körülmények között akartam volna látni. Ihletet akartam, természetes, a korral fellépő szépséget.
          Csak később esik le, hogy igaza van. Bármi, amit elhoztunk onnan vagy elhoztunk volna az lopásnak minősül, és míg Elliottal ez végül is nem számított, addig szerelmem pont az ellentéte. Lényegében egy rablóból beleestem egy pandúrba. Így át kell értékelnem sok mindent. Többet között azt is, mit mondhatok és mit hogyan. De ideje lesz túlesni a többi részén is.
          - Mert nem akartam, hogy aggódj. Pontosan tudom, milyen mikor minden percben attól félsz, hogy talán nem tér már haza az, akit nagyon szeretsz. Többször is átéltem, és most is átélem. Tudom, milyen... – magyarázom azt, miért hallgattam el pár dolgot előle.
          Igaza van, hogy ez nem fair. Igaza van, hogy talán tudott volna tanácsot adni, de az is biztos, hogy nem engedett volna el ide, vagy jön ő is. És bár szeretném, ha ők ketten kicsit összeismerkednének, hiszen mind a ketten fontosak nekem, de ebben a helyzetben megölték volna egymást, akár szó szerint is.
          - Nem tudtam, hogy kétes alak. Aranyvérű és elég híres, jók a kapcsolatai is. Nem gondoltam, hogy nem megbízható. Hogy majd elveszi néhány emlékem, és úgy kérdez ki, pár pillanattal később nem emlékszem majd rá. Nem lehetett szépen elválni, de túlzás volt idegenek előtt megmondani neki. Nem tudtam, hogy vannak kapcsolatai az alvilágban. Szerinted tényleg igent mondtam volna neki, ha mindezt tudom?
          Azt hiszem, ismer már annyira, hogy erre a kérdésre tudja a választ. Még akkor is, ha feltételezi nem ismer eléggé – ami mondjuk elég rosszul esne, mert ennyire ismer már – tudnia kell, hogy nem akarnék önként bekerülni egy ilyen társaságba. De ami a legjobban meglep, és ami után igazából pár pillanatig megszólalni sem tudok, az a következő kérdése. Tényleg elvesztettem volna a bizalmát? Vagy legalábbis egy részét?
          - Sajnálom. Én nem akartalak belekeverni. Már úgy is eléggé benne vagy, hogy a páromnak mondhatlak. Szerencsédre mivel Minisztériumi alkalmazott vagy és auror, valamennyire talán védett is vagy, de nem tudom. És én nem akarlak elveszteni, főleg nem miattam. Nem tudnak rólad és ez így is van jól.
         Fogalmam sincs, hogy esetleg azokban a kihallgatásokban, amikről korábban beszéltek ténylegesen meséltem-e róla, de az is lehet, hogy igen, és talán most is figyelnek. A gondolatra össze is rezzenek. Kicsit körbekémlelek.
          - Mi van, ha most is itt vannak? Ha ugyan sikerült elmenekülni, de csak arra vár az illető, hogy újra lecsaphasson? Nem, ezt már megtette volna, hiszen majdnem egész nap egyedül voltam.
          Lényegében saját magamat próbálom megnyugtatni miközben tudom, minden egyes perccel csak felidegesítem magam. Hogy lehetek ennyire felelőtlen. Már megkaptam ezt korábban is, de mindig legyintettem csak rá egyet. Soha nem fogom megtanulni ezt, ezért fogok mindenkit veszélybe sodorni?
          A kétségbeesés és a pánik teljesen átveszi felettem az irányítást. Remegni kezd a kezem, érezhetően. Bátor voltam, mert bár az utóbbi időben kerülgetett a halál, soha nem ért utol. Nem, nem ez az oka. Ezt vakmerőségnek hívnák, de én szimplán tényleg csak felelőtlen vagyok.
          - A sárkány… A sárkány a fogai között tartott. Ott lógtam a szájában. Én… én féltem. – Nem tudom, miért most nyílok meg ennyire. Azt hittem, sikerült túllépnem rajta, de úgy tűnik mégsem. Úgy tűnik lassan eljön az ideje, hogy felnőjek és ez csak így megy, ha elfelejtem a pajkos, gyerekes énem? Azt aminek köszönhetően felnőtt lettem? Kicsit elcsuklik a hangom, de a könnyeim még sikerül visszatartanom.
– Én most is félek. Nem gondoltam, hogy ekkora baj lesz belőle, és ennyire nem tudok majd megbirkózni vele.


Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2018. 06. 18. - 00:42:08 »
+1

- Ugyan Esmé, nem vagy te ennyire naiv... - legyintek. - A te ihlet szerző motivációd persze megértem, abban van ráció, de ha szeretnéd, akkor mehetünk múzeumba, ott garantáltan lesznek régi tárgyak és még csak meg se akarnak ölni. - arra már nem térek ki, hogy az exe kapcsán nem vagyok biztos a tulajdonhoz fűződő tiszteletteljes viszony kapcsán, de tény, hogy most már Esmé hozzáállásában sem lehetek egészen biztos. Bár inkább csak azt gondolom, hogy neki valamivel nagyobb a morális szürke zóna, illetve, ahogy szemeibe pillantok azért még egy alig felnőttkorba lépett lányt látok meg, aki tényleg nem gondol bele minden mélységbe, ez pedig több megértést és türelmet szül bennem, azt hiszem mind a kettőnk szerencséjére. - A különbség az, hogy az én életemnek ez szerves része. És tudható is, hogy így van, tudsz hova fordulni, ha bármi történik... a te esetedben pedig tényleg kétségek között maradhat az ember s így, hogy képes lettél volna elmismásolni mindezt, most már a bizonytalanság és az aggodalom hatványozottan lett elkerülhetetlen. - értem a motivációját, csak egyet érteni nem tudok vele. - A szerelemnek egyébként is alap természete, hogy aggódsz és félted a másikat, ha pedig van valaki, hát én nagyon is tudom, hogy mik történnek ebben a világban s hidd el nekem: éppen ezért törvényszerűen aggódom érted. - na, ezért is találtam feleslegesnek a kerülő utat, hiszen aki bűnesetekkel foglalkozik, a büntetés végrehajtás közelében is mozog, elég sok dolgot hall, lát és tapasztal s ezek nem a gyenge gyomornak valók több esetben. A hozzám hasonlók, amikor gyermeket nemzenek, mindig meg kell, hogy küzdjön a kérdéssel: "és én ilyen emberek közé fogom engedni, ha idősebb lesz?" nehéz ez az egész, ebben egyet kell értenem Esmével és ezt egy percre sem vitatnám el tőle. - Édesem, nem feltételeztem sosem és nem is feltételezném, hogy te ennek teljes tudatában fogadnád el egy ilyen alak támogatását. - rázom meg a fejem. - Én azt a pontot vitatom, amikor megtudtad, hogy milyen ez a fószer, majd nyilvánosan kitetted a szűrét és váltottál. Helyesebben ezzel kapcsolatban azt, hogy én erről csak most szerzek tudomást. Ha akkor, frissen tudom meg, hogy rossz körökben mozgó mecénásod volt és ez történt, akkor azért máshogy nézett volna ki ez a történet. - megvannak az eszközök a módszerek és lehetőségek, hogy ezért felelősséget merjek vállalni és itt nem erre kell gondolni, hogy ennek a patkánynak a száján húznám ki a gerincét és spulnira csavarnám a beleit személyesen (bár momentán megtenném és még más válogatott kegyetlenségeket is), de a gyanús és veszélyes mozgolódást érzékelhettük volna. - Esmé. Szeretlek és egy pár vagyunk. Ezzel már benne vagyok, ahogy te is mondod. Innentől kezdve pedig már nincsenek fokozatok ebben a történetben. Sőt, a lehető legártalmasabb, ha nem is tudom, hogy néha hátra is kell pillantanom... - mert így van, egy gazdag, befolyásos aranyvérű komoly kés az ember hátába s ha nem kapok esélyt, nem is fogom tudni, hogy mi talált el. Szeretem ezt a nőt és nem haragszom rá azért, mert ezáltal veszélybe keveredtem, de azt szeretném, ha megértené: az információ megvonása egyenlő lehet a halállal, ha harcról van szó, márpedig ez az. Be kell látnia, hogy engem ilyen formán nem tud megvédeni... - Nem lehetetlen. - hazudnom kéne, hogy nyugi, nincs itt senki, ez lehetetlen? Nem, nem fogom őt hamis, túlzott biztonságérzetbe riongatni. - Ugyanakkor abban igazad van, hogy már lett volna esélye. És eddig nyilvános helyen voltál, leginkább itt az étteremben, ez pedig rossz terep. De annak alapján amit meséltél, nem a legjobb alakot fizették meg. Már hibázott. - méghozzá lehet nem is egyet, de nem akarom alábecsülni az alakot. Bár az biztos, hogy én teljesen máshogy dolgoznék... Esmé remegő kezére teszem erős, meleg tenyerem, de gyöngéden. Az ő kacsója nagyon hideg és túl sápadt is, aztán jön az "őszinteségi roham". Bár ez inkább némi enyhe poszt traumás stressz. - De annak már vége, már attól nem kell tartanod. - jegyzem meg türelmesen. Felállok a székről, míg odaintek egy pincért és gyorsan, mutogatva, angol és német keverésével megértetem vele, hogy rendkívüli oko miatt legyenek szívesek szobaszervízzel felvinni majd a rendelést, ha elkészült. - Gyere madárkám, minden rendben lesz. - kerülök most közelebb Esméhez, hogy támogatásomból erőt meríthessen, míg ösztökélem is azért, hogy álljon fel s derekát átkarolva megyek fel vele a szobába, közben pedig nem foglalkozom még ezzel az üggyel, csak miután bezárult mögöttünk az ajtó, s leültünk az ágyra, akkor karolom át a vállát és vszem fel újra a fonalat. - Megértem, hogy félsz. Nem fogok hazudni: tényleg elég baljós a helyzet. De megoldjuk. Ketten, együtt. Itt vagyok veled, melletted és neked, szóval talán kevésbé van okod félni. - végül megölelem és egy lágy csókot is adok ajkaira. - Az ebédünket felhozzák majd, az se aggasszon és addig is el lehet tölteni az időt hasznosan. - húzom elő pálcám és a biztonság kedvéért azzal vizsgálom meg előbb a bőröndöm, majd felbontom. Igazság szerint ha illetéktelen tenné ezt, kellemetlen élményben lenne réze és tudnék róla, de jobb a béke. A koffer belső, fedél alatti rejtett rekeszéről pedig leveszem a fedlapot, hogy onnan kerítsem elő a hosszú utakra magammal hozott "házi irodám" kelléktárából azt, amire szükség van. Egy gyanúszkóp kerül az éjjeliszekrényre, aztán egy sub rosa szenzort veszek kézbe, hogy az aranyos felületű, hullámos antennával a szoba minden zugát ellenőrizzem, beleértve a fürdőt ésa toalettet is, de minden rendben van. - Ez eddig jó, elrejtett csapda nincs itt bent nem járt és ha meg is próbálná, a gyanúszkóp pörögve visongna. - mondom párom kedvéért, talán a szakmai ténykedés megnyugtatja kedélyeit és csökkenti félelmét.
Naplózva

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2018. 06. 18. - 15:06:26 »
+1



          Nem akarom! Nem akarom, hogy ez az este, ez a kirándulás ilyen fordulatot vegyen. Nem akarom elrontani a kapcsolatunkat és legfőképp nem akarok felnőni és ezáltal talán elveszteni önmagam. De ha elkezdek komolyan gondolkodni… nincs ha, muszáj lesz elkezdenem komolyan gondolkodni. Mert jelenleg úgy tűnik, hogy gondolkodás nélkül belemegyek mindenbe, és utána meg összetört lélekkel kóborlok, mint egy szellem.
          Nem tudom, mit kéne mondani. Annyira igaza van, de azon túl, hogy nem akartam belekavarni, azt hittem, hogy meg tudom majd oldani. De most már nem tudom mit kéne gondolnom. Képes vagyok egyáltalán egyedül valamire? A bajkeverésen kívül?
          - Én nem így akartam – motyogom.
          Nem mondhatnám, hogy megnyugszom a hallottaktól. Igen, itt lehet, és igen, talán meg is támadott volna. Hiszen lett volna lehetősége, mikor kinn jártam a városban. De nem, akkor is sok ember volt körülöttem. Nem tudom mit gondoljak, nem tudom, mi lenne a jó, és legfőképp nem tudom most megnyugtatni magam. Segítségkérőn nézek szerelmemre. El akarok innen most menni. Most semmi mást nem akarok csak kikerülni ebből a helyzetból. Egy baglyot szeretnék, hogy üzenhessek Elliotnak. Bár, szerintem ő inkább tisztában van azzal, ami történt, és mi lehet a következménye. De mi lesz, ha majd nem lesz már, mire hazaérek? Megint Phillip karmai közé fogok kerülni?
          - Szóval, ha egy olyan bérgyilkost alkalmaznak, aki igazán profi, akkor már nem élek – foglalom össze, és kezdek el remegni.
          A tekintetét keresem, hiszen ez esetben hiába jött volna ide. Ki tudja mire gondolt volna. Felültettem vagy bármi más. Mennyi ideig keresett volna? Keresett volna egyáltalán? Nem, ezekre nem is akarok gondolni, így is elég azokra, amik történhetnek ezután.
          - Menjünk.
          Érzem, mennyire remegnek a lábaim járás közben. Ha nem tartana talán el is esnék. Valójában abban sem vagyok biztos, hogy a saját lábaimon megyek fel. Annyira szét vagyok esve, hogy ez már számomra is ijesztő. Össze kell szednem magam, mert ha ez így folytatódik, akkor meg fogok őrülni, és a gyógyszereim nagy részét nem hoztam el, mert jól voltam. Eddig jól voltam, de ahogy szerelmem mondta, gondolhattam volna arra, hogy ez egy jó alkalom lesz. Ki tudja mióta figyeltek már meg minket.
          Fellélegzek, mikor becsukódik mögöttünk az ajtó. Mintha egy védett helyiségbe értünk volna, holott még mindig csak egy hotelnek a szobájában vagyunk. Ha lehetne, akkor most begubóznék, és nem is mozdulnék ki innen, de nem lehet. Nem tehetem meg szerelmemmel. Nem azért hívtam ide, hogy egész nap egy hotel szobában gubbasszon.
          - A családom is veszélyben lehet? Anya egyedül él, Willow tud magára vigyázni és Miller bácsi is, meg a családja, de anya egyedül van.
          Nem fog hazudni, de ha azt mondja, amit nagyon nem akarok hallani, akkor biztos vagyok benne, hogy amint hazaérünk megkérek minden mozdítható ismerőst, hogy vigyázzanak rá bármilyen formában. Ha ő nem lesz, akkor ki marad? Bár nagy a családom, akkor mégis egyedül maradnék, ha történne valami vele.
          Némán figyelem, ahogy ténykedik. Nem ismerem azokat a műszereket, amiket kipakol a polcra, de ha ettől legalább ő biztonságban érzi magát, akkor én attól, hogy ő. Igazából már az étvágyam is elmúlt, ha fel is hozzák az ebédet,  akkor sem vagyok biztos benne teljesen, hogy egy falat is lemenne most a torkomon.
          - Sajnálom. Elrontottam a nyaralásunkat.
           A kezeim az ölemben pihennek. Meglepő módon, még nem sírtam el magam, pedig nagyon kerülgetett. Legalább ez nem zavar majd a továbbiakban. Nem kell attól félnem, hogy újra sminkeljek vagy milyen ocsmány módon is nézek ki vöröslő szemekkel.
          - Lehiggadok és később akár el is mehetnénk sétálni.
          Karomat felé nyújtom. Később vagy inkább holnap. Most csak őt akarom érezni. Az illatát és az erőt, ami árad belőle. Semmi mást nem szeretnék csak hozzá bújni, még akkor is, ha itt fekszünk az ágyon és bámuljuk a plafont. Érezni őt és hallani a szívverését, ami neki majdnem nem adatott már meg.
Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2018. 06. 18. - 17:31:06 »
+1

- Elhiszem, hogy nem így akartad, de most már ezzel kell megbirkózni. De nem vagy egyedül. - látom, hogy Esmé kezd egyre inkább magába roskadni, lefelé indult meg egy érzelmi hullámvasúton s nekem ezzel valamit kezdenem kell. Igazság szerint ez nem feltétlenül az erősségem, mert régóta nem volt szükség arra, hogy egy pár számára nyújtsak támogatást, vígaszt. Legfeljebb a háború szorult helyzeteiben egy-egy társamnak, mert voltak köztünk gyengébb láncszemek is, akik még jobban elhagyták magukat egy-egy történés után, mint most Esmé. Talán ebből a tapasztalatból még meríthetek valamit. - Ezt így nem jelenteném ki, de rosszabbak lettek volna az esélyeitek. - Elliot képességeit nem ismerem különösebben, ezért sem merek biztosat mondani, de az kétségtelen, hogy ha egy ilyen megbízást mondjuk én kapok, merőben máshogy oldanám meg. De a lehetőségek tárháza eleve széles... lehet mérgezni, vagy csak simán álmában végezni az áldozattal. Egy balesetet megrendezni már körülményesebb, de ha valaki mágus és nem finnyás, valamint nem törődik a muglik életével, akkor nyilvánosan is meg lehet oldani... az, hogy lesben állva szemtől-szemben intézze el a dolgot a legutolsó opciónak kellene lennie, hiszen kockázatos, ráadásul fel is fedi magát. Ezt pedig szóvá is teszem - Az viszont kétségtelen, hogy már felfedte magát, így nem biztos, hogy újra mer próbálkozni. - hátha ez megnyugtatja a lányt s én is a realitás talaján maradva merem ezt kijelenteni. De a magam kis, évek alatt kialakult paranoiája azért nagyobb óvatosságra int. - Megyünk, nyugi. - ez a legjobb döntés most. A szobában Esmé nagyobb biztonságban érezheti magát, én pedig, miután most már tisztán látok, nekiállhatok annak, amihez értek: végezni a munkám. Átkutatom az egész szobát, hátha mégis megjött volna kétbalkezes elkövetőnk esze, de nem találok semmit, ezután pedig arra szerzek biztosítékot, hogy ne is maradjon észrevétlen semmi hasonló kísérlet. Igaz Esmé-től kapok közben kérdést, amire nem könnyű válaszolni sem a tartama tekintetében, sem az érzelmi oldala miatt. - Őszintén, nem tudom... mármint az eshetőséget nem lehet teljesen kizárni, de a volt mecénásod gondolkodásmódja nem ebbe az irányba dolgozik. Ő konkrétan téged vett célba, kifejezetten te érdekelted. Ennél fogva nem látom feltétlenül veszélyesnek az ő helyzetüket. - az illető gondolkodásmódja megint csak olyan, mintha kicsit ellent mondana a megszokott sémáknak. Mármint először intő jelként és az áldozat szenvedésének megnyújtására a környezetét szokás célba venni, a családot, de emberünk nem kívánta ehhez a sémához tartani magát, ami vak, meggondolatlan dühöt fémjelezhet, vagy azt, hogy olyan játszmát eszelt ki, ami túlmutat a szokványoson és ez a kilátás jobban aggaszt őszintén. Ebben a megvilágításban a gyatra bérgyilkos lehetett a figyelmeztetés és a dolog máshogy fog igazán eszkalálódni... jobb lesz óvatosnak lenni. Ezeket a gondolataimat persze nem tárom a lány elé, mert szerencsétlen így is eléggé mélyen van a trauma okozta gödörben, nem segítene rajta, ha az én szakmai gondolkodásommal tisztában lenne. Sőt, csak ártana. - Ha szeretnéd és megnyugtat, anyukád közelébe tudok intézni rejtett védelmet. - ajánlom fel, hátha ez jobban megnyugtatja. - Jaj Esmé, dehogy rontottad el! - az mondjuk kétségtelen, hogy beárnyékolnia sikerült nem feltétlenül jó döntéseivel. - Abban igazad van, hogy a teljes gondtalanság így már nem valósítható meg. Ugyanakkor meg kellett tenned egy lépést, ami sokkal nagyobb téttel bírt, mint ez a pár nap. A döntésed, hogy megszabadulj egy kétes alaktól, helyes volt. - igyekszem azért nyugtatni, mert ezzel teljes mértékben egyet értek. Azt meg már elmondtam, hogy azért erről első helyen szólhatott volna. Ezt most így nehezebb lesz megoldani. Az illető leültetéséhez legalább két tanúra szükség lenne, vagy mellé valami minden kétséget kizáró bizonyítékra. A legjobb lehetőség, a gyilkos elfogása már elúszott, legfeljebb akkor lehet esély rá, ha újra bepróbálkozik. Nem fogok a lányból csak ezért csalit csinálni, erre nem lennék képes. - Szerintem az most nem jó ötlet, elég, ha itt bent elleszünk. - jelentem ki szelíden, míg mellé ülök és a karjaimba veszem őt. Átölelem, az ölembe húzom és babusgatni kezdem törékenynek tűnő szerelmemet, igyekezvén ezzel is megnyugtatni, ahogy pofijára osztott puszijaimmal is. Erre úgy érzem nagyobb szüksége van, mint egy sétára, ahol minden sarkon fenyegetést várna.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 16. - 09:45:46
Az oldal 0.145 másodperc alatt készült el 47 lekéréssel.