+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Silver moon
| | | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | | |-+  Németországi kiruccanás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Németországi kiruccanás  (Megtekintve 90 alkalommal)

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 03. 13. - 00:51:06 »
+1

Kerpen



Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévő település, Köln városától nyugatra
nem messze a holland határtól.
A város 1975-ben jött létre, mikor több független kisebb település egyesült.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 03. 13. - 20:30:38 »
+1




          Nem gondoltam volna, hogy sikerül egy teljes hétre szabadságot kivennem, és pont a vizsgaidőszak kellős közepén. Anyának nem nagyon tetszett, de belátta, hogy fontos ez az út nekem, és miután napokig győzködtem, hogy nem leszek egyedül, ezért nem kell elkísérnie, már tényleg nem állt semmi az utamba. A napló és a gyűrű visszaadása is simán ment, simábban, mint ahogy azt gondoltam. Először azt hittem, hogy kár volt ide jönni, de mikor belenéztek, és beleolvastak, akkor már tudtam, hogy minden pénzt megért ez az út.
          Van még pár órám, amíg Reginald megérkezik, ezért úgy döntök, hogy teszek egy sétát a városban. A nyári időszaknak köszönhetően már fagyit is lehet kapni, ezért veszek egy adagot belőle, amíg leülök a parkban és elnyalom. Elnézegetem közben a gyerekeket, ahogy játszanak a kutyájukkal vagy egymással. Elgondolkodom rajta, hogy Elliot és most Reginald, mind a ketten jóval idősebbek nálam, így nem várhatok a végtelenségig a gyerekvállalással. De azt nem tudom mennyit lennék hajlandó feláldozni miattuk. A tanulmányaimat is, ezzel cserben hagyva a mecénásom? Phillip elég érthetően a tudtomra adta, hogy csak akkor hajlandó támogatni a tanulmányaim alatt, ha be is fejezem az iskolát és utána még néhány évig neki dolgozok.
          Sóhajtok egyet, mert tényleg elég nagy dilemma ez. Nem mintha egy baba érkezése akkora törést okozna a karrieremben vagy a tanulmányaimban, de hát nem árt, ha számba veszem a lehetőségeimet. Meg aztán hova sietek ennyire előre a gondolatokkal? Először talán jobban meg kéne ismernünk egymást, és erre ráérnénk még hónapokig vagy évekig. Mondjuk engem nem zavarna, ha még húsz éves korom előtt anya lennék, a családunkban nagyjából úgyis ez a helyzet. Mindenki elég fiatalon lett anya.
          Felállok és teszek egy kört a parkban. Nem is tudom, hova fog érkezni majd szerelmem, de ha máshol nem is találunk majd egymásra, a szállodának a címét tudja. És azt is, hogy muglik között fogunk lakni, ezért nem lehet csak úgy odahoppanálni. Azt hiszem, vásárolnom is kéne valamennyit, hogy ha éhes lesz, mikor megérkezik, akkor be tudjon kapni valamit.
          Olyan fura még mindig arra gondolni, hogy ilyen rövid idővel a szakítás után találtam egy párt magamnak. Azt hittem, hogy tovább fog tartani majd a szingli létem, de hát mindig is tudtam, hogy az nem nekem való. Ahhoz túlságosan is le kéne kötni a figyelmem a tanulásnak és a festésnek. Bár, az is igaz, hogy saját magamnak nehezítettem meg a helyzetem egy időre.
          Leszervezni ezt a kirándulást elég nagy fejtörést okozott, és azt hittem, hogy nem is fog összejönni, de azért csak sikerült elkerülnöm valahogy, hogy az exem és a jelenlegi párom itt találkozzon. Nem tudom, mi sült volna ki belőle, de biztos semmi jó, tekintve, hogy az egyik egy tolvaj a másik pedig auror. Most komolyan, nálam csak a végletek léteznek?
          Egy szatyorral a kezemben megyek vissza a szállodába, ki is pakolok. Egy kis pezsgő, gyümölcs, édesség és pár helyi finomság, amit volt már szerencsém megkóstolni. Ha Reginald éhes lesz, mire ideér, akkor úgyis beülünk majd az étterembe. A bár részén telepszem le, amíg az érkezésére várok. Lenyűgöző, ahogy ki van alakítva ez a belső rész. Egyszerre ötvözi a német hagyományokat és a modern, letisztult eleganciát.
          - Egy pohár édes bort kérek – mondom a pincérnek.
          Rám mosolyodik, amit viszonzok is neki, de tekintetem nem veszem le a bejáratról. Azt mondta, hogy délután fog jönni, de azt nem mondta, hogy mikor pontosan. Igaz, én se mondtam, hogy mikor jöjjön, mert nem tudtam Elliot mikor megy el. De az biztos, hogy most már jöhetne.
          Sóhajtok egyet, megfogom a borom, és kiülök az előtérbe egy festészeti könyvet olvasva. A helyi munkákat mutatja be, és lényegében szerencsém volt, hogy angol nyelven is kiadták, mert különben le kellett volna fordíttatnom.
          Nagyon belemerülök az újságba, az ismerős hang mégis kizökkent a szavak forgatagából. Felpattanok és hátulról igyekszem meglepni azzal, hogy a nyakába ugrok.

          - Már alig vártam, hogy ideérj. Hol császkáltál eddig?
Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 04. 28. - 01:37:57 »
+1

Igen ritka, hogy ne kötelező érvénnyel venném ki a szabadnapjaim. Legalábbis az elmúlt években ez többnyire így volt. Olyankor "nagy duzzogva" megtettem, aztán elutaztam valahova, mondjuk a természet lágy ölére túlélőset játszani, bár arra is volt példa, hogy a Földközi-tenger partján Saint Tropez-ben hajkurásztam kicsit lányokat, nos, mert megtehettem. De már nem tehetem meg. És ez mérhetetlenül megnyugtat, bármily fura is. Megnyugtat, mert ennek az okozójával igyekszem most is találkozni. Miatta történt meg az, hogy nem kötelezően vettem ki szabadságot, hanem hosszú idő után igen is számított és sakkozni kellett a beosztásokkal, hogy ez jó legyen. Művészet két eltérő munka- és életritmust összehangolni, de végül csak megoldottuk, bár még így is olyan helyzetbe keveredtem, amit nem kifejezetten szeretek: késés. A pontosság a királyok udvariassága, mondogatták mindig a szüleim, bennem pedig ez valahogy rögzült s most ennek köszönhetően szaporázom ütemes lépteim és kerülgetem a városka utcájának komótosan battyogó járókelőit. Tény, hogy pontos időt nem beszéltünk meg, de nekem volt a fejemben egy norma, amit nem sikerül teljesen tartanom, ez pedig kellemetlen érzéssel tölt el. Rigolyás lennék? Meglehet. Azzal jár, hogy má túlléptem a harmincat? Az is... lehet a kettő együtt. Ezért is csodálkozom el olykor, hogy Esmé érdemesnek látta lehorgonyozni mellettem, holott egy kissé morózus auror vagyok, aki több, mint egy évtizede nem bírt egy normális kapcsolatot tető alá hozni és a harc, a szolgálat megszállotja lett. Fiatal, rugalmas, lendületes és bohém, bennem meg inkább csak a lendületesség van meg ebből. De nincs okom panaszra, sőt, inkább hálával tartozom a sorsnak, úgy érzem. Lehet pont azért is tudja bearanyozni a napjaim, mert olyan más hozzám képest. Tény, hogy ez is tetszik nekem. Ahogy az is, hogy a törött csontok, átokhegek világán túl van az övé s abban alkotás, képzelet és kreativitás szárnyal, ezt pedig nagyon fontosnak tartom. Az is érték, amit csinál s Ő maga is. Én pedig sietős lépteimmel "viharzok" be a szálloda éttermébe, hogy a záródó ajtó majdnem bekapja utánam lendülő tweed zakómat, ami sötétkék ingem fedi. Tekintetem keresi a lányt, de egyelőre a sürgés-forgásban nem látom, így egy pincérhez fordulok kérdésemmel, hogy látta netán valamerre, de nem tudom teljesen végigmondani kerékbe tört németséggel mondókám, mert már valaki érkezik is a nyakamba, s ha nem csendülne azonnal Esmé hangja, hát isten bizony, egy vállon át dobással előre lependerítettem volna, hogy egy asztalon nyekkenjen. Lehet erről le kéne szoktatnom... pedig mondtam már neki, hogy kissé paranoiás vagyok és a hirtelen-, főleg oldalról és hátulról érkező mozdulatokra képes vagyok pálcát is rántani és még kárt teszek benne. Akkor meg lenne sírás. - Miután így megtámadtál, válaszadásra gondolkodási idő nincs. - jelentem ki, visszanyelve a feddést, mely az iménti miatt már nyelvem hegyére tolult. Jobb a békesség. Inkább megfordulok, hogy megölelhessem s ajkaira nyomjak egy puha csókot, míg a pincér látva, hogy már a helyzet megoldódott, a dolgára megy. - Ez után császkáltam. - nyúlok végül zakóm zsebébe, ahogy elengedem őt, majd előveszek egy kis dobozkát, amit átnyújtok neki. Ha kinyitja, egy ezüstből készült, gyöngyös nyakláncot találhat benne. -Viseld egészséggel. - villantok rá egy mosolyt. Na igen, késésem oka abban rejlett, hogy menet közben ezt megláttam egy kirakatban és nem tudtam otthagyni, mert úgy érzetem, Esmé biztosan örülne neki, de egy ékszertisztításért fizető nénike előttem olyan tempóban kotorgatta a pénzét, meg rendezte a számlát, hogy a világvégére felhalmozandó babkonzerv készlet szükségessét latolgatni kezdtem.  - Ne haragudj, hogy sokat kellett várnod édes.
Naplózva

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 05. 14. - 18:29:45 »
+1



          Azt hiszem, a veszély lesz majd az, ami a sírba visz. Nem olyan szempontból, hogy például a híd szélén táncolok, és az egyik lépésem majd lecsúszik én pedig lezuhanok. Nem, inkább olyan szempontból értendő ez, hogy nem hallgatok a szép szóra. De majd megtanulom a saját káromon egyszer, milyen mikor a meglepetés ölelésből rövid időn belül horror lesz. De addig is, amíg nem kerülök a Mungóba egy ilyen baleset miatt, kit érdekel.
          Szóval, miután lemászom szerelmemről, és adok neki egy csókot, csak végignézek a pincéren és diszkréten elküldöm, hogy hozzon nekünk inni valamit. Elvégre nem tartozik senkire sem, hogy mi hogyan faljuk egymást. Vagy igen? Egyébként is, olyan nehezen értetem meg magam velük, pedig direkt utána jártam, itt is beszélik a nyelvünket. Mi lenne, ha az írrel próbálkoznék?
          Tényleg. Szerelmemtől még nem is kérdeztem, hogy van-e esetleg tapasztalata ezzel a nyelvvel kapcsolatban. Elliotról tudtam, ha valamiről nagyon nem akartam, hogy tudjon, akkor így kellett beszélnem, leveleznem, de páromnál nem tudom helytálló lenne ez vagy barátnőimmel ki kell találnunk egy új rejtjeles üzengetést.
          A válasz meglep, azt hittem sokáig pakolt vagy behívták valamiért, de mikor előkerül a doboz, akkor elcsodálkozok. Elveszem tőle, de nem merem kinyitni, egyelőre még nem. Inkább fürkészem kicsit a tekintetét. Ismerem a családja történetét, tudom honnan jött, legalábbis egy részét, és félek. Nem, ez nem is a legjobb kifejezés arra, amit érzek. Úgy gondolom, ezt még most meg kell majd beszélnünk, mielőtt komolyabban elfajulnak a dolgok.
          - Édesem, beszélnünk kell.
          Megfogom a kezét, és kivezetem a bárból egyenesen fel a szobánkba. Közben azon gondolkodom, hogyan kéne megfogalmaznom azt, amit mondani akarok. Mert hát végül is nem olyan vészes, de azért jobban szeretném ezt előre tisztázni.
          - Jaj, nem gond, hidd el, elvoltam addig. Csak tudod, féltem, hogy valamiért mégsem tudsz eljönni, és az a valami esetleg mágikus eredetű, és egy ilyen mugli környéken nem is tudnál értesíteni. Mármint tök fura lenne, ha egy bagoly berepült volna a csarnokba és ledob egy levelet az ölembe, nem?
          Úgy érzem, kicsit meg kell nyugtatnom, és amíg a szobában kipakol addig én megnézem a doboz tartalmát. Nagyon szép, még soha nem láttam ilyet.
          - Segítesz feltenni?
          Ez a darab pont illik a mostani ruhámhoz, de ha ezt akarom hordani, akkor el kell döntenem, hogy mit kezdjek apa nyakláncával. Nem akarok megválni tőle, jó lenne, ha mindig velem lenne, de a kettő együtt nem illik össze. Sóhajtok egyet, majd megölelem páromat, mikor végzett, ha segített.
          - Figyelj, szeretném… Én… - Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz ez. – Tudod, nagyon szép ez a nyaklánc, de nem szeretném, ha elhalmoznál ajándékokkal.
          Elengedem és elkezdek a szobában járkálni az idegességtől. Tényleg nem akarom megbántani, nem is akarok beleszólni, hogy mire költi a pénzét, csak én nem tudom viszonozni. Nem arról van szó, hogy nem tudom ellátni én is ékszerekkel. Mármint de kicsit arról is, de a lényeg nem ez.
          - Ne erre költsd el a pénzed, ennyit én úgyse érek. De még ha érek is, akkor sem szeretném, hogy ilyen dolgok határozzák meg a meglepetéseket. Tudod, az ékszerek nem az én világom, és bár tudok nekik örülni, tényleg, de egy közösen töltött éjszakának, egy színháznak, egy bárminek. – Megtorpanok. – Sajnálom, ha most megbántottalak, csak szeretnék megállítani egy lavinát, mielőtt elhalmoznál ékszerekkel.
          Félve nézek rá. Nem tudom, jogos-e a félelmem, de az biztos, hogy megkönnyebbültem, hogy ezt kimondtam. El is mosolyodom, ahogy megnézem magam a tükörben, és végigsimítok a láncon.

          - Tényleg nagyon szép.
Naplózva


Reginald Cobham
Minisztérium
***


Auror

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 05. 15. - 17:52:42 »
+1

Esmé mindig képes belőlem valami mást, valami többet kihozni. A világot szinte mindig auror szemmel néző, paranoid Reginald olyankor visszahúzódik, amikor Ő a közelemben van s ez már mérhetetlenül nagy dolog. Kevesen, vagy szinte senki nem tudta ezt elérni eddig. Lényeg a lényeg, önfeledt köszöntés és ölelkezés lesz a megérkezésemből, amit az picit megszakít, hogy azért egy sört kérek, ennyit több nyelven is el tudok mondani (praktikus nyelvtudás ugyebár). Akárhogy is, ez a pillanat csak szertefoszlik, ahogy Esmé pár baljóslatú szót kiejt formás ajkain. Egy pillanatra csak megdobban a szívem, bár elmém már nyugtat is, hogy erre nincs okom: a lány nonverbális jelei,  arckifejezése, gesztusai, tekintete másról árulkodik, ahogy hangszíne is. Maguk a szavak baljóslatúak, a közlési mód nem. Annyira pedig már ismerni vélem a lányt, hogy meg tudjam magam nyugtatni és higgadtan követhessem őt. Ennyit a sörről. Kézen fogva távozunk, egyenesen az Esmé által szerzett szobába. - Ebben az esetben valóban a szobádban várt volna egy levél, de ha munkahelyi természetű, akkor lehet találtam volna rá módot, hogy egy német minisztériumi kolléga keressen meg és tájékoztasson élő szóban. De ez csak nagyon komoly ügyben lenne így. - bólintok rá szavaira. Azért megvan a kapcsolatrendszer és a lehetőség, egészen jól meg tudnám oldani mágikus utak nélkül is a kommunikációs helyzetet, egy üzenet útnak indítására meg szinte mindig van idő. Főleg manapság, elvégre a modernitás egyik sarokköve az információ. Az információ pedig hatalom. - Persze, segítek. - biccentek nyugodtnak szánt mosollyal, bár ez az egész már inkább "tantalizál" semmint segít a dolgokon, de akkor is türelmesen kivárom, hogy Esmé magától hozakodjon elő azzal, amit mondani akar. Szóval szépen mögé lépek és segítek a kicsiny ezüst kapoccsal, mely már-már elveszlik ujjaim között, de a feladat mégis összejön. Szerencsére nem olyan rossz a finom motoros mozgáskoordinációm. A vége pedig egy ölelés lesz, majd nagy figyelemmel csüggök Esmé ajkain és szavain. - Nyugi, bármit elmondhatsz, nem kell variálnod a szavakat, a polkorrektség csak ártalmas. - teszem hozzá bátorítóan, ahogy tapasztalom, hogy küzd a mondanivalójával. - Esmé... - ahogy már kezd kibújni a szög a zsákból s ő idegesen kezd járkálni, én igyekszem az útjába kerülni, megállítani őt, a vállára téve kezeim. - Nem bántasz meg. - rázom meg a fejem, ahogy türelmesen végighallgattam minden gondolatát és így át is gondolhattam, van kész válaszom. - Megértem, hogy mit szeretnél mondani és el is fogadom. Nem csinálok, nem csinálunk ebből rendszert. Most ékszer volt, máskor egy szál virág lesz, lehet, hogy aztán meg egy vacsora... sose lehet tudni. - eresztek el egy finom félmosolyt. - De igyekszem az inkább gesztus értékű és kevéssé anyagias irányba terelni ezeket. - mondom ki végül, majd megkönnyebbült csókot nyomok az ajkaira. - Nyugi, nem leszel elhalmozva ékszerekkel, legfeljebb a társaságommal. - simogatom meg az arcát. - Amúgy nem gond, hogy rendeltünk, de feljöttünk? - világítok rá egy kérdésre most, hogy a legfőbb dolgot rendeztük.
Naplózva

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 05. 20. - 12:39:43 »
0



          Nem tudom miért, de mostanában sokkal szétesetebbnek érzem magam. És nem hiszem, hogy ehhez köze lenne a pár nappal korábban történtek. Pedig akkor úgy éreztem, többet nem fogunk találkozni az életben. Nagy megkönnyebbülésemre mégis, és ezért nem is akarok egy ideig elmenni szerelmem közeléből. Tudom, egy idő után muszáj lesz elárulnom neki, hogy mi történt, de nem tudom, hogyan fogadná, ha elárulnám Elliottal voltam, mikor egy bérgyilkos meg akart ölni mind a kettőnket. Főleg, mert akkor el kéne mondanom mindent, és ez nem biztos, hogy jó ötlet. Megígértem, hogy hallgatok, és nem szeretem megszegni a szavam.
          De most legyen inkább az, hogy a jelenre koncentrálok, és erre a láncra, és arra, hogy ez többet ne fordulhasson elő. Viszont ahogy belekezdek, a magyarázkodásba rájövök, hogy ez sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam. De miért? Tudom, hogy mindent megbeszélhetünk, és ahogy megállít a járkálásban, megnyugszom, hiszen rájövök, tényleg így is van. A szemeibe nézek, el is veszek bennük. Így már csak kinyögöm egyszerre, mit sem törődve a következményekkel. Nem lehet azoknak a szemeknek ellenállni.
          - Köszönöm – ölelem meg, miután egy csókban forrunk össze.
          Nem gondoltam, hogy ennyire könnyű lesz, de olyan jó, hogy Reginald ennyire megértő. És mintha tudna olvasni a gondolataimban is. Néha félszavakból megértjük egymást, de azért az nem ugyanaz, mint a legilimencia. Lehet, hogy képes rá? Mert még arra sem sikerült rájönnöm, milyen módon szedték ki az emlékeket belőlem korábban. Talán csak egy bájital vagy az imperio? Mind a kettő szörnyű akár együtt akár külön-külön nézzük.
          - Tudod, nőből vagyok, szóval igen, szeretem én is őket, de néha egy nem anyagi alapon nyugvó ajá  ndék sokkal jobban esik.
          Megcsókolom, egészen addig el sem engedem, amíg levegőért nem kell kapkodni. Csak ekkor jut el igazán a tudatomig, hogy mit is kérdezett korábban. A rendelés, az asztal foglalás. Én csak úgy felrángattam úgy, hogy ebbe bele se gondoltam.
          - Menjünk! Feltéve, ha nem akarsz előtte átöltözni.
          Ha Regi átöltözik, akkor utána, ha nem, akkor azonnal elindulunk az étterem felé. Ha szerencsénk van, akkor még nem adták oda másnak a helyünket. Ha nincs szerencsénk, akkor várnunk kell. De úgy tűnik az első jött össze, mert azonnal oda tudnak vezetni egy asztalhoz. Nem is tudtam, hogy itt ennyire komolyan veszik ezt a vacsoráztatás dolgot. Egy aperolt rendelek étvágy gerjesztőnek, majd mielőtt még megfognám az étlapot, a párom kezéért nyúlok.
          - Olyan jó, hogy sikerült eljönnöd. Szeretek kettesben lenni veled. – Most, hogy megvolt a felvezetés, jöhet a lényeg. – Amúgy legilimentor vagy? Sokszor gyanús, hogy többet tudsz rólam, mint amit elárultam.
          Mosolygok egyet, majd biccentek is a pincérnek, aki kihozza az italainkat. Ideje lenne legalább megnézni az étlapot, mert korog már kicsit a gyomrom. A sok hűs és ismeretlen eredetű étel között találok valami olyat is, ami ismerős. A saláták között a legnagyobb sajnálatomra.
          - Öhm… - hajolok közelebb páromhoz.
– Te tudod mit takarnak ezek az ételek? Mit fogsz rendelni?
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 05. 19. - 14:25:10
Az oldal 0.182 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.