Ailish Everdean professzor, éppen három napos szabadságának második harmadát töltötte londoni otthona mélyén. Tegnapról bőven maradt jó kedve, és széles mosolyért sem kellett a szomszédba átmennie, ami nem számított olyan csodának, hiszen a csütörtök éjszakáját egy vonaton töltötte, hogy aztán másnap teljes mellszélességgel megjelenhessen a húga esküvőjén, majd a lagziból is kivegye a részét. Melengette a lelkét Cornelia öröme, s bár elmorzsolt pár könnycseppet a meghatottságtól, sokkal többet nevetett. Egyrészről azért, mert még mindig fel tudta piszkálni Frank lelkét azzal, ha megemlítette az innen már ősinek rémlő történetet. A férfi előbb hangosan tiltakozott, hogy azóta nem ütött meg nőt, s férfit is csak kétszer, – stílusosan akkor is lány védelmében, – aztán szöget ütött a fejében a gondolat, hogy az idősebb Everdean csak az agyát húzza a sztori felemlegetésével. Meglepően jó kapcsolat alakult ki kettejük közt, amin sokat dobott, hogy a húgica szíve választottja tizenéves kora óta a kapitalista anarchisták táborát gyarapította. Az ex-punk pedig imádta, hogy kivételesen akad egy ember, akivel picit beszélhet a politikáról, ha nem is ez volt a fő témájuk.
Cornelia pedig gyönyörű menyasszonnyá avanzsált a szeme előtt, ami kettős érzelmeket keltett a professzorban. Egyfelől örült, mert még kísértette éjszakáit a húga múltja, ezek az események pedig elvettek egy kicsit az emlékekből. Másfelől azonban ki volt borulva, hogy a nála négy évvel fiatalabb testvére megházasodott, ő meg még csak pasit sem tudott fogni magának hosszabb távra. Megbolygatta a lelki egyensúlyát, de szerencséjére az öröm és a boldogság került ki győztesen az érzelmek birkózásából.
Így aztán három napot tölthetett, távol az iskolától, egyet pedig a testvére társaságában, ami külön öröm volt a számára. A mai napja a lustulás, a lazítás és a denevér simogatás szentháromságában telt el, a holnapiról pedig úgy tervezte, meglátogatja Avrilt és Pault, hiszen nagyon rég látta már őket is. Talán megromlott kicsit a kapcsolat, eltávolodtak egymástól, de azért még barátok voltak, s ezt egyik oldal sem felejtette el.
Most éppen a fogmosó tükör elé húzódott, hálóruhában, egy pici kefével fésülgetve Rocky-t. Vagyis egy átlagos esti rutinban tobzódott, ahogy látta a karján ülő kisállatra felszökni az élvezet vigyormaszkját. Az egyetlen alkalom, amikor tartósabban képes volt, egy helyen tartani a kisebbik denevért, az éjszakai fürdőszoba látogatás volt, s vagy Clash, esetleg Weird Sisters dalokat dúdolt, vagy gügyögött az ő eleven csöppségének. Most utóbbival szórakoztatta magát, a bőregér pedig engedelmesen forgatta a fejét.
Aztán hatalmas csattanás szólt a nappaliból, s a professzorban elindult az ideg szikrája.
– Édes istenem Bakacsin! – Kiabált kifele az ajtón át, majd útjára engedte a kisebbik repkedőt. A nagyobbiknak szokása volt alvás közben lezuhanni, vagy röpstartból magára rántani dolgokat, s bár fejlődött a koordinációja, az esze megmaradt a szárított lepke szintjén. Csak az tartotta ilyen esetekben a lelket Everdeanék lányában, hogy szerette a lomha dögöt, akkor is, ha összetört odahaza mindent, amivel volt szerencsétlensége találkozni. – Mit művelsz te szerencsementes jószág? – Hangzott a kérdés, s még érkezett volna valami, de Ailish ekkorra észlelte, hogy kivételesen nem magától borult le az ő szeme fénye. Egy férfi fetrengett az ablakpárkány alatt, a hátán a riadalomtól megmerevedett Bakacsinnal. Felkapta az első keze ügyébe akadó tárgyat, – egy gyertyatartót, amit még az anyja hagyott rá, aztán öles léptekkel elindult a behatoló felé. Első mozdulattal, finoman a fejére lépett, hogy ne jusson eszébe felfele tekintgetni, majd kézbe vette a nagyobbik bőregeret, s ahogy hátrébb lépett, a kezében megcsillant a rögtönzött fegyver. – Te most vagy egy nagyon szerencsétlen betörő vagy, vagy nagyon nem gondoltad át, mit művelsz. Esetleg bevágott valaki az ablakomon? Bárhogy is, én a helyedben szép lassan térdre dobnám magam, és nem próbálnék meg leskelődni, amíg nem magyarázod ki magad. – A kezében a nehéz tárgy fenyegetően csillant meg, s a szemében is valami furcsa tűz indult meg. Bár hitt a szabadságban, meg abban, hogy mindenki azt csinál, amit akar, a saját házát hajlandó volt akár pálcával is megvédeni. Egyelőre úgy tűnt nem kell még ehhez folyamodnia.
Míg beszélt előbb a kisebbik, majd a nagyobbik denevér is a vállára mászott, érdeklődve figyelve az események további folyását.

Amikor ma reggel magához tért, a professzor messze nem gondolta, hogy az éjszaka során egy ismeretlen esik be az ablakán. Persze tudta, ilyen a véletlenek természete, így csak egy kérdése maradt. Miért éppen ő? Kis gondolkodás után aztán sikerült rájönnie a nyilvánvalóra. Mivel Rocky és Bakacsin éjjelente vadászik, egyedül az ő ablaka maradt nyitva ilyen időben.
Ailish fenyegetően szorongatta a gyertyatartót, miközben figyelt arra, hogy az idegen semmilyen hirtelen mozdulatot ne tegyen. Érzéke volt ahhoz, hogy ilyen pillanatokban paranoiás vénasszonynak tűnjön, amit kifejezetten nehezen viselt el magával szemben. Ezért is inkább elengedte a füle mellett az „asszony” megszólítást, holott lett volna rá jó néhány keresetlen szava. Everdeanék lánya hagyott egy esélyt a magyarázkodásra mindenkinek. Ennek az alaknak viszont nem kezdett el lepörögni a szeme előtt az élete, holott kevesen úszták meg az ütleget, akik megélték a szerencsétlenséget, hogy kéretlenül és hívatlanul kerültek a Méhészborz lakásába. Egyszer két betörőt vágott pofán, majd a falhoz, mert az első keze ügyébe kerülő tárgy egy jókora bőrönd lett, s lendületet tudott szerezni a csapáshoz. Így aztán azon kezdett morfondírozni a tanárnő, hogy mégis homlokon vágja a szemtelent, kilöki az ablakon, amin bejött, majd lefekszik aludni. Végül mégsem tette meg, mert fülébe siklott az első magyarázattal szolgáló mondat, majd azt félbe törte a kintről szűrődő zaj. Ailishben pedig ettől felbuzgott valami.
Átlépett a férfi mellett, s egy jól irányzott mozdulattal becsukta az ablakot. Hogy mi ütött belé, azt maga a professzor is csak nagyon körülményesen tudta volna a világ tudtára adni, így  el sem kezdte inkább.
– Az az ajtó a fürdőszoba. – A megfelelő irányba intett, mintegy alátámasztva a mondandóját. – Ez a kanapé. – Szintén egy jelzéssel adta a férfi tudtára, merre igyekezzék nézni. – Ott vehetsz egy forró fürdőt, itt pedig aludhatsz, míg elcsámpázik a yard a környékről. Én pedig addig főzök egy teát, mert úgy érzem hosszú éjszakának nézünk elébe. – A vége kissé fáradtan szólt belőle, ahogy visszahelyezte a rögtönzött fegyvert a polcra, ahonnan a kezébe került. – Ha jót akarsz megfürdesz. Egyrészt mert a tüdőgyulladás nem játék, másfelől nem szeretném, ha a kanapémnak ázott kutya szaga lenne, most pedig egész konkrétan olyan a bukéd. – Mire ezt hátra vetette, a két értetlen bőregérrel a vállán átlépett a konyhába. Hogy mit is művelt, azt maga sem értette. Persze, felrakta a vizet forrni, de nem erről volt szó. Miért fogad be egy idegent az házába az éjjel közepén? Milyen őrület vitte arra, hogy a menedék szó hallatára felkínálja a fürdőjét és a kanapéját egy ismeretlen férfinak, aki éppen csak beesett az ablakon. Szó szerint.
Mire a tűz elpárologtatta a cseppeket az edény oldaláról, nagyjából stabil elmélettel állt maga előtt. Elsőre sokan gondolhatták, hogy szimplán a pasi hercegi vonásaitól olvadt meg a szíve. Bár tényleg nem bántotta a szemét, sőt egészen jóképűnek is tartotta, az igazságtól oly távol állt ez az elképzelés, mint lótól a hátúszás. Ennél sokkal személyesebb élmény volt a helyzet motorja. Az egykori punk maga is megjárta az ismeretlen házba való menekülés azon oldalát, ahol most, a minden jel szerint O'mara névre hallgató férfi is téblábolt. Úgyhogy még ha szakadt csöves lett volna, akkor is befogadja az éjszakára. Így pedig, hogy az ázottságától eltekintve egészen jól szituáltnak tűnt, pláne könnyebben vetette bele a bizalmát. Azt az egyet viszont biztosra vette, hogy a pálcája társaságában fog aludni, ha mégis furcsa dolgok jutnának az idegen eszébe.

Everdeanék lánya ugyan kezdte érteni, hogy mit miért csinált, viszont megdöbbentette az ösztönösség, amivel ezt művelte. Úgy érezte soha nem fogja már elhagyni a múltja egyetlen része sem, s bár voltak köztük olyan emlékek, amelyeknek hasznát látta, a többit vagy nehezére esett befogadni tudatosan, vagy csupán szabadult volna tőlük, hátha azzal egy magabiztosabb és jobb emberré válhat. Viszont ezt az egészet csomagban kapta, amibe lassacskán ideje volt beletörődnie. Összeszedte tehát a teás kannát, egy tálcára helyezte, mellé különféle teafüveket, két csészét, cukrot, kiskanalat, meg egy üveggel a közepesebb minőségű rumból. Na nem tartott otthon kocsmára való alkoholt, de akadt három jó bora, két üveg whiskeyje, meg az a hat üveg rum. Mindegyiket ajándékba kapta, s egyiket sem bontotta még ki, pedig volt közöttük lassan két éves darab is. Azonban a hat rumból kettőt sajnált volna a teába locsolni, míg másik kettőt inkább tovább akart ajándékozni, tudván, hogy emberi fogyasztásra szinte alkalmatlan. A másik kettőt azonban szívesen beáldozta a rumos tea elkészítéséhez, amire most talán szükségük is lesz. Hogy neki inkább, vagy a vendégének, azt még nyitva hagyta. Letette hát a tálcát a kanapé előtt ácsorgó asztalra, majd útnak engedte a két bőregeret.
Ekkor nyílt a fürdőszoba ajtaja, majd a küszöbén megjelenő látvány egy pillanat alatt hangos nevetésre ingerelte a szabadnapos professzort. Amikor még arra is megjegyzés érkezett, milyen puha, valami elszakadhatott Ailishben, mert hosszú percek munkájába került, hogy kilábaljon valamiképp a nevetőgörcsből, s addigra a hasát fogva tette le magát a székébe, a vendéggel szemközt.
– Csak… huh… Csak nyugodtan. Bár lehet ha törülközőt tekersz magad köré, egyszerűbben megvagy. – A könnyeit törölgette, és még rázta a nevetés, amikor átnyújtott egy üres bögrét a másiknak, majd beledobott egy kanalat. – Tessék, tölts magadnak nyugodtan, ha gondolod rumot is csavarhatsz bele, nekem kelleni fog ez szinte biztos. – Cukrot lapátolt a bögréje aljába, válogatott egy gyorsat a teafilterek között, majd amikor szabadnak érezte a kannát töltött előbb a vízből, aztán egy kortynyit az alkoholból, s lassú kavargatásba kezdett, miközben átnyújtotta a kezét az asztal felett. – Ailish Everdean. És te? Apropó, ruháidat ugye úgy raktad le, hogy száradjanak is valamennyit? – Fontos volt, hiszen azt még bevállalta, hogy egy éjszakára vendégül lássa a női köntösben flangáló férfit, de új ruhát nem fog neki venni, ez biztos. A sajátját meg végképp nem adja neki. Nem is passzolna.

Miután Everdeanék lánya végre feldolgozta a köntös és a férfi kombinációját, olyasmit hallott, amire nem számított. Amikor kiszaladt a férfi száján a két mondat, kissé elgondolkodott azon, mi ejthet olyan sebet, amit ennyire takargatni igyekszik valaki. Észrevette, ahogy a kezét takargatta, de egyelőre nem szólt semmit, csak folytatta a csevejt. Nem most jött el az ideje, hogy firtasson bármit is, ha egyáltalán el is jön valaha. Elvégre ki tudja találkoznak-e még az életben? Talán most este látják egymást, aztán soha többet. Na persze a szabadnapos prof. nem is barátkozás céljából tartotta ott a férfit. Menedéket kínált, amihez igyekezett jó vendéglátónak lenni. Ennyit szeretett volna, s nem többet. De a férfiból mégis kibuggyant ez a megszólalás, ami arra engedett következtetni, hogy el akarja mondani és talán egy idegennel könnyebb ezt megbeszélnie. Vagy talán nincs is kivel megosztania mindezt. Miközben ezen morfondírozott, egyik furcsaságból a másikba zuhant.
Ahogy feltette a kérdést, melyre egy egyszerű igen, vagy nem is elegendő lett volna, Elliot mindjárt mentegetőzni kezdett. Aztán belefutott abba a hibába, hogy varázslatot említett, s nem ismerte eléggé a mugli tárgyakat, hogy egyet is megemlítsen rendesen. Hihetetlenül rosszul próbálta elfedni a titkait, amitől Ailishben megmozdult egy nagy adag empátia és csak legyintett a dologra.
– Porszívónak hívják, és ne aggódj, majd megszárítom akkor én. Egy pálcaintés az egész. – Ezzel kortyolt a teájából, majd felemelte a lábát és a bokáján éktelenkedő sebhelyre mutatott. Nem nézett ki jól, ráadásul látványos maradt az évek alatt. Szerencsére olyan helyen szerezte, amit eltakart a nadrág és a cipő, így az esetek többségében nem kellett ezzel foglalkoznia. Most azonban felmutatta. – Ezt akkor szereztem, mikor áthúztak a lábamon egy ládát Weird Sisters koncert után. És van egy másik, hasonlóan szép vágásom, amit akkor kaptam, mikor egy bárban megpróbáltak megkéselni. De azt nem mutatom meg, mert olyan helyen van, ahol többet mutatnék, mint szeretném. – Az oldalán szerezte, de azért Everdean-ben is működött a szemérmesség, így nem kezdett vetkőzni egy vadidegen előtt. Még csak azt kéne. – Szóval átérzem a sebhely dolgát. – Kortyolt a teájából, aztán elejtett egy apró mosolyt, mintegy biztonságot sugalló gesztusként. Nem vesztegetett sok szót semmire, mert nem akart tapintatlan lenni, mégis úgy tartotta, le kell reagálnia az, ami a szeme előtt zajlik, így megosztott valamennyit Elliottal. Hátha ettől kicsit könnyebben felenged. – Nálam jó helyen vagy, nem kell aggódni. Nyugodj meg, és pihenj, hogy reggel indulhass tovább. Nem akarlak kidobni, de gondolom neked sem jó, ha sokáig egy helyben maradsz, plusz te is laksz valahol, ahol gondolom vár valaki.