+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Pofára esve
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Pofára esve  (Megtekintve 418 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Dátum: 2018. 03. 08. - 11:45:24 »
0

V A L A H O L
L O N D O N B A N



1999. május
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 03. 08. - 11:45:50 »
+1

P O F Á R A  E S V E


[viselet]

AILISH
1999. május

Bosszankodva dugtam a kezemet üres zsebeimbe. Talán fel is mordultam, nem tudom. Túlságosan lekötöttek a gondolataim, amik csak úgy kavarogtak. Nem hiszem el… nem hiszem el… – szívem szerint ezeket a szavakat is hangosan kiáltottam volna bele az utca sötétjébe, de még mielőtt megtehettem volna ismét megtörtént az, ami az imént kihozott a sodromból.
Ahh… Merlin büdös szakállára… – Mordultam fel hangosan.
A zoknim szinte azonnal átázott. Éreztem, ahogy a hideg víz a cipőmön át eljut az anyagig, majd egész testem beleborzongott a fagyba. Igen, igen… tudom, tavasz van, ami Londonban egyenlő azzal, hogy folyamatosan esik az eső, majd pedig, ha végre el is áll medencényi pocsolyákat hagy maga után. Hirtelen hiányozni kezdett a dél-európai tavasz, amit számtalanszor tapasztalhattam meg bejárva a kontinenst.
Tovább morgolódva emeltem ki bokáig merülő bal lábamat a vízből. Egy kissé bénáskodva, de megráztam azt. Persze ez az egyszerű mozdulat kevés lett volna ahhoz, hogy már másodjára átnedvesedett zoknim megszáradjon és ne úgy érezzem magam, mint aki éppenséggel egy szivacson sétálgat.
Remek… – puffogtam magamban tovább, kissé előre hajolva, hogy sötétben megnézzem, hogy a nadrágom szára milyen károkat szenvedett el. Amennyire tudtam előre hajoltam, combom fájdalmasan megfeszült ott, ahol korábban azt a sérülést szenvedtem el. Nem érdekelt különösebben, hagytam, hogy lüktessen a heg. Ujjaim közben végig siklottak a vádlimon és persze éreztem: az is bőven kapott a mocskos vízből. Felhördültem volna ismét, nagyon is szívesen, csakhogy akkor meg lépéseket hallottam a hátam mögül.
Gyanús, ismerős lépéseket. Éppen csak felegyenesedtem és arrébb mozdultam – nagy szerencsémre –, mikor valami becsapódott mögöttem. Nem tudom mi lehetett az, miféle varázslat, csak azt láttam, ahogy fény villan. Nem volt időm előkapni a saját pálcámat, hiszen a támadó mögöttem volt, ezért gondolkodás nélkül rohanni kezdtem. Hoppanálni akartam, de még nem voltam benne elég jó.
A szívem zakatolt az adrenalin lökettől, még el is vigyorodtam. A lábam persze fájt, a rohanást még mindig nem bírt úgy, mint régen. A heg lüktetve, kínok között jelezte, hogy muszáj lesz hamarosan valamilyen búvóhelyet keresnem, mert – bár akkor még elég nagy volt a távolság – üldözőm bizonyára utol fog érni hamarosan.
Kényszerítve a sérült combomat próbáltam megtenni még néhány métert. Kapkodnom kellett a levegőt, mert mintha tüdőm is egyre gyengébben dolgozott volna. Fülemet persze még eközben is megütötte a: „Te mocskos fattyú!” kiáltás. Ebből tudtam, hogy már megint valami Rowle ügy okán vannak a nyomomban. Nem baj, Lis… nővérkém, nem kapod meg azt az örömöt, hogy engem eltegyél lábalól… – gondoltam két hörgés között.
Bekanyarodtam a következő utcán, egy pillanatra eltűnve a nyomomban loholó üldözőm elől. Meg kellett állnom. Kissé kétségbeesve dőltem előre, meleg tenyeremet fájós combom főlé vezetve. Ne add fel, O’Mara… Ne add fel! – próbáltam bíztatni magamat, miközben felegyenesedtem. Felpillantottam a házra, ami éppen mellettem volt… és akkor láttam meg azt a nyitott ablakot.
Mély levegőt vettem, majd utolsó erőmmel felugrottam, megragadtam a párkányt. Nehezen húztam fel magamat, mióta visszatértem Londonba még annyi izom sem volt rajtam, mint régen, most azonban a bennem tomboló adrenalin hajtott. Karjaim megremegtek, ahogy félig sikerült testemet átjuttatni a párkányon. Igen, már szinte büszke voltam magamra, mikor egyszerűen, fejjel előre bezuhantam a szobába. Hatalmas csörömpöléssel értem padlót, valami talán rám is esett.
Azt a kurva… – próbáltam levegő után kapni. Karjaimmal próbáltam közben felnyomni magamat a padlóról.
Naplózva


Ailish Everdean
Tanár
*****


Tanci™

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 03. 12. - 10:53:13 »
+1

Ailish Everdean professzor, éppen három napos szabadságának második harmadát töltötte londoni otthona mélyén. Tegnapról bőven maradt jó kedve, és széles mosolyért sem kellett a szomszédba átmennie, ami nem számított olyan csodának, hiszen a csütörtök éjszakáját egy vonaton töltötte, hogy aztán másnap teljes mellszélességgel megjelenhessen a húga esküvőjén, majd a lagziból is kivegye a részét. Melengette a lelkét Cornelia öröme, s bár elmorzsolt pár könnycseppet a meghatottságtól, sokkal többet nevetett. Egyrészről azért, mert még mindig fel tudta piszkálni Frank lelkét azzal, ha megemlítette az innen már ősinek rémlő történetet. A férfi előbb hangosan tiltakozott, hogy azóta nem ütött meg nőt, s férfit is csak kétszer, – stílusosan akkor is lány védelmében, – aztán szöget ütött a fejében a gondolat, hogy az idősebb Everdean csak az agyát húzza a sztori felemlegetésével. Meglepően jó kapcsolat alakult ki kettejük közt, amin sokat dobott, hogy a húgica szíve választottja tizenéves kora óta a kapitalista anarchisták táborát gyarapította. Az ex-punk pedig imádta, hogy kivételesen akad egy ember, akivel picit beszélhet a politikáról, ha nem is ez volt a fő témájuk.
Cornelia pedig gyönyörű menyasszonnyá avanzsált a szeme előtt, ami kettős érzelmeket keltett a professzorban. Egyfelől örült, mert még kísértette éjszakáit a húga múltja, ezek az események pedig elvettek egy kicsit az emlékekből. Másfelől azonban ki volt borulva, hogy a nála négy évvel fiatalabb testvére megházasodott, ő meg még csak pasit sem tudott fogni magának hosszabb távra. Megbolygatta a lelki egyensúlyát, de szerencséjére az öröm és a boldogság került ki győztesen az érzelmek birkózásából.
Így aztán három napot tölthetett, távol az iskolától, egyet pedig a testvére társaságában, ami külön öröm volt a számára. A mai napja a lustulás, a lazítás és a denevér simogatás szentháromságában telt el, a holnapiról pedig úgy tervezte, meglátogatja Avrilt és Pault, hiszen nagyon rég látta már őket is. Talán megromlott kicsit a kapcsolat, eltávolodtak egymástól, de azért még barátok voltak, s ezt egyik oldal sem felejtette el.
Most éppen a fogmosó tükör elé húzódott, hálóruhában, egy pici kefével fésülgetve Rocky-t. Vagyis egy átlagos esti rutinban tobzódott, ahogy látta a karján ülő kisállatra felszökni az élvezet vigyormaszkját. Az egyetlen alkalom, amikor tartósabban képes volt, egy helyen tartani a kisebbik denevért, az éjszakai fürdőszoba látogatás volt, s vagy Clash, esetleg Weird Sisters dalokat dúdolt, vagy gügyögött az ő eleven csöppségének. Most utóbbival szórakoztatta magát, a bőregér pedig engedelmesen forgatta a fejét.
Aztán hatalmas csattanás szólt a nappaliból, s a professzorban elindult az ideg szikrája.
– Édes istenem Bakacsin! – Kiabált kifele az ajtón át, majd útjára engedte a kisebbik repkedőt. A nagyobbiknak szokása volt alvás közben lezuhanni, vagy röpstartból magára rántani dolgokat, s bár fejlődött a koordinációja, az esze megmaradt a szárított lepke szintjén. Csak az tartotta ilyen esetekben a lelket Everdeanék lányában, hogy szerette a lomha dögöt, akkor is, ha összetört odahaza mindent, amivel volt szerencsétlensége találkozni. – Mit művelsz te szerencsementes jószág? – Hangzott a kérdés, s még érkezett volna valami, de Ailish ekkorra észlelte, hogy kivételesen nem magától borult le az ő szeme fénye. Egy férfi fetrengett az ablakpárkány alatt, a hátán a riadalomtól megmerevedett Bakacsinnal. Felkapta az első keze ügyébe akadó tárgyat, – egy gyertyatartót, amit még az anyja hagyott rá, aztán öles léptekkel elindult a behatoló felé. Első mozdulattal, finoman a fejére lépett, hogy ne jusson eszébe felfele tekintgetni, majd kézbe vette a nagyobbik bőregeret, s ahogy hátrébb lépett, a kezében megcsillant a rögtönzött fegyver. – Te most vagy egy nagyon szerencsétlen betörő vagy, vagy nagyon nem gondoltad át, mit művelsz. Esetleg bevágott valaki az ablakomon? Bárhogy is, én a helyedben szép lassan térdre dobnám magam, és nem próbálnék meg leskelődni, amíg nem magyarázod ki magad. – A kezében a nehéz tárgy fenyegetően csillant meg, s a szemében is valami furcsa tűz indult meg. Bár hitt a szabadságban, meg abban, hogy mindenki azt csinál, amit akar, a saját házát hajlandó volt akár pálcával is megvédeni. Egyelőre úgy tűnt nem kell még ehhez folyamodnia.
Míg beszélt előbb a kisebbik, majd a nagyobbik denevér is a vállára mászott, érdeklődve figyelve az események további folyását.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 03. 15. - 10:37:18 »
+1

P O F Á R A  E S V E


[viselet]

AILISH
1999. május

Karjaim megfeszültek, ahogy megpróbáltam felnyomni magam a padlóról. Még mindig ott volt az a nehezék a hátamon, ami könnyen legyőzte sovány testemet. Valójában már megszoktam, hogy Reagan óta ez van. Csupa csont és bőr lettem, legyengültem… és erre mindennap emlékeztett a csuklómat elcsúfító heg, ami az arcomba vágva hirdette: Egy senki vagyok. Bár az is tény volt, hogy a Rowle család szemében ennél többnek bizonyultam, nem véletlenül küldtek a nyakamra gyilkosokat, nem ok nélkül üldöztek és próbálták megkeseríteni az életemet. Már számolni is nehéz lett volna hányszor kiáltották utánam: „te fattyú!”
Elterültem a padlón, az érzések, a keserűség annyira letaglózott, hogy átadtam magam a veszteségnek egy pillanatra. A maradék erőm is elhagyott abban a néhány másodpercben. Csak bámultam ökölbe szorított kézfejemet, a csuklómat szorongató bársonyszalagot. Az ékszer, mintha kissé megcsillant volna az esti fényekben… aztán pedig, lüktetni kezdett, gyorsan, ritmustalanul… vele pedig a szívem is hasonló ritmust vett fel. Egy semmirekellő vagy O’Mara! – morogta a hang, ami megkeserítette az életemet, ami annyiszor sodort már veszélyes játékokba.
Éreztem, hogy az adrenalin minden fájdalmat háttérbe szorít megint. Többek között azt, ami lábamat bénította meg és ami részben visszatartott attól, hogy feltápászkodja a padlóról. Erőszakosan le is sodortam volna magamról a valamit. Akkor azonban hangok érkeztek: egészen pontosan egy nő beszélt. Az első mondatot nem értettem meg, a másodikat viszont annál tisztábban:
Mit művelsz te szerencsementes jószág?
Egészen közel volt már. Hangja tisztán csengett a becsapódásomat követő csendben. Fel akartam emelni a fejemet, hogy megnézzem kivel állok szembe, ebben azonban megakadályozott a hölgyemény lába, ugyanis azzal egyenesen a hajamra taposott. Valószínűleg az arcom földre tartásával akart a helyemen tartani. Ez még nem is bosszantott volna, ugyanis nem okozott különösebb fájdalmat alapvetően. Azonban, mikor kissé előre hajolt egy-két szál megfeszült. Fejbőröm fájdalmasan húzódni kezdett.
Merlin szaros gatyájára, asszony! – kiáltottam kissé torz hangon.
Erre már hátrébb lépett. A valami, ami addig a hátamon volt eltűnt, talán éppen azt távolította el rólam – nem tudom. A hajamat igazgatva tápászkodtam fel. Lábaim kissé remegtek, főleg, az amelyik még mindig lüktetett a fájdalomtól. A rohanás megviselte a sebesült végtagot… és persze ott csengtek Daniel szavai a fülemben: „sosem leszel már olyan, mint régen.” Ez sem okozott megnyugvást.
Te most vagy egy nagyon szerencsétlen betörő vagy, vagy nagyon nem gondoltad át, mit művelsz. Esetleg bevágott valaki az ablakomon? Bárhogy is, én a helyedben szép lassan térdre dobnám magam, és nem próbálnék meg leskelődni, amíg nem magyarázod ki magad.
Ekkor néztem csak a nő felé. Lényegében a nadrágom igazgatása jobban lefoglalt, mint az az öreg gyertyatartó, amit felém tartott. Éppenséggel kéznél volt a pálcám és ebben a harcban még mindig kiegyenlítettebbek voltak a viszonyok, mint odakint az utcán.
Esetleg a talpad helyett most már a gyertyatartóval akarsz megskalpolni? – érdeklődtem kissé gúnyos hangnemben.
Térdelni ugyan képtelen lettem volna. Fájós combom okán abban a pillanatban még az állás is éppen elég kínzó volt, nemhogy a lábam bármilyen jellegű mozgatása. Mindenesetre felemeltem a kezemet, hogy lássa: nincs nálam pálca, sem másmilyen fegyver.
Szemeimet végig futtattam az alakján, az arcán, a vállán pihenő két denevéren. Talán boszorkány… – gondoltam és egy kis fintorszerű vigyor jelent meg az arcomon. Alapvetően nem látszott veszélyesnek, ami persze rólam is elmondható, tehát jobb volt a biztonsági játéknál maradni.
Ne aggódj, nem terveztem neked ártani… én csupán… – kezdtem volna a magyarázkodást.
Egy kiáltás zavart meg, lentről. A nevemet hallottam, méghozzá az igazit, ami szíven ütött… olyan kevesen tudták, mert mindig igyekeztem vigyázni arra, amit Deantől kaptam. A Rowle caaládtól pedig különösen óvakodtam.
– O’Mara, te fattyú, ezzel nem úszod meg! Véged!
Bal kezemet a mellkasomra csúsztattam. Meg akartam nyugtatni zakatoló szívemet, de közben ott volt bennem még mindig a félelem: mi lesz, ha következőnek Deant vagy Danielt keresik fel? Mi lesz, ha velük zsarolnak.
Nos… azt hiszem most már egyértelmű, miért ugrottam be a szó szoros értelmében. – Böktem fejemmel az ablak felé. – Menedékre volt szükségem.
Naplózva


Ailish Everdean
Tanár
*****


Tanci™

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 03. 20. - 11:03:28 »
+1

Amikor ma reggel magához tért, a professzor messze nem gondolta, hogy az éjszaka során egy ismeretlen esik be az ablakán. Persze tudta, ilyen a véletlenek természete, így csak egy kérdése maradt. Miért éppen ő? Kis gondolkodás után aztán sikerült rájönnie a nyilvánvalóra. Mivel Rocky és Bakacsin éjjelente vadászik, egyedül az ő ablaka maradt nyitva ilyen időben.
Ailish fenyegetően szorongatta a gyertyatartót, miközben figyelt arra, hogy az idegen semmilyen hirtelen mozdulatot ne tegyen. Érzéke volt ahhoz, hogy ilyen pillanatokban paranoiás vénasszonynak tűnjön, amit kifejezetten nehezen viselt el magával szemben. Ezért is inkább elengedte a füle mellett az „asszony” megszólítást, holott lett volna rá jó néhány keresetlen szava. Everdeanék lánya hagyott egy esélyt a magyarázkodásra mindenkinek. Ennek az alaknak viszont nem kezdett el lepörögni a szeme előtt az élete, holott kevesen úszták meg az ütleget, akik megélték a szerencsétlenséget, hogy kéretlenül és hívatlanul kerültek a Méhészborz lakásába. Egyszer két betörőt vágott pofán, majd a falhoz, mert az első keze ügyébe kerülő tárgy egy jókora bőrönd lett, s lendületet tudott szerezni a csapáshoz. Így aztán azon kezdett morfondírozni a tanárnő, hogy mégis homlokon vágja a szemtelent, kilöki az ablakon, amin bejött, majd lefekszik aludni. Végül mégsem tette meg, mert fülébe siklott az első magyarázattal szolgáló mondat, majd azt félbe törte a kintről szűrődő zaj. Ailishben pedig ettől felbuzgott valami.
Átlépett a férfi mellett, s egy jól irányzott mozdulattal becsukta az ablakot. Hogy mi ütött belé, azt maga a professzor is csak nagyon körülményesen tudta volna a világ tudtára adni, így  el sem kezdte inkább.
– Az az ajtó a fürdőszoba. – A megfelelő irányba intett, mintegy alátámasztva a mondandóját. – Ez a kanapé. – Szintén egy jelzéssel adta a férfi tudtára, merre igyekezzék nézni. – Ott vehetsz egy forró fürdőt, itt pedig aludhatsz, míg elcsámpázik a yard a környékről. Én pedig addig főzök egy teát, mert úgy érzem hosszú éjszakának nézünk elébe. – A vége kissé fáradtan szólt belőle, ahogy visszahelyezte a rögtönzött fegyvert a polcra, ahonnan a kezébe került. – Ha jót akarsz megfürdesz. Egyrészt mert a tüdőgyulladás nem játék, másfelől nem szeretném, ha a kanapémnak ázott kutya szaga lenne, most pedig egész konkrétan olyan a bukéd. – Mire ezt hátra vetette, a két értetlen bőregérrel a vállán átlépett a konyhába. Hogy mit is művelt, azt maga sem értette. Persze, felrakta a vizet forrni, de nem erről volt szó. Miért fogad be egy idegent az házába az éjjel közepén? Milyen őrület vitte arra, hogy a menedék szó hallatára felkínálja a fürdőjét és a kanapéját egy ismeretlen férfinak, aki éppen csak beesett az ablakon. Szó szerint.
Mire a tűz elpárologtatta a cseppeket az edény oldaláról, nagyjából stabil elmélettel állt maga előtt. Elsőre sokan gondolhatták, hogy szimplán a pasi hercegi vonásaitól olvadt meg a szíve. Bár tényleg nem bántotta a szemét, sőt egészen jóképűnek is tartotta, az igazságtól oly távol állt ez az elképzelés, mint lótól a hátúszás. Ennél sokkal személyesebb élmény volt a helyzet motorja. Az egykori punk maga is megjárta az ismeretlen házba való menekülés azon oldalát, ahol most, a minden jel szerint O'mara névre hallgató férfi is téblábolt. Úgyhogy még ha szakadt csöves lett volna, akkor is befogadja az éjszakára. Így pedig, hogy az ázottságától eltekintve egészen jól szituáltnak tűnt, pláne könnyebben vetette bele a bizalmát. Azt az egyet viszont biztosra vette, hogy a pálcája társaságában fog aludni, ha mégis furcsa dolgok jutnának az idegen eszébe.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 03. 23. - 17:35:04 »
0

P O F Á R A  E S V E


[viselet]

AILISH
1999. május

Még szinte ott csengtek a feszült csendben a magyarázkodásom előtt felcsendült bérgyilkos szavai… csak az lehetett. Nem volt nehéz azt sem kikövetkeztetni, hogy ezúttal is Lis áll ennek a hátterében. Éppen csak az a kérdés nem hagyott nyugodni, hogy: miért? Nem jelentek veszélyt többé a családra és nem csak azért, mert Phillipet… apát elküldtem a halál kellemetlenebbik felére. Hanem ott volt az az egyszerű tény is, hogyha nekem végem, már nem lesz semmi, ami kikezdhetné a Rowle család elcseszett, aranyvérű körökben terjedő hírnevét.
Nyeltem egyet.
Hirtelen az az érzés fogott el, ahogy figyeltem a gyertyatartós nőszemélyt, mintha egy hatalmas gombóc lenne a torkomba. Egyre csak növekedve feszített belülről, fájdalmasan. Szánalmasnak éreztem magam, mintha nem lenne jogom ugyanúgy élni, mint másoknak… hiszen egyetlen vallomásommal tönkre tehetnék egy családot. Ezt pedig az én drága nővérem, Lisbeth könnyebben átlátta, mint az apánk. Ő ugyanis különös oknál fogva, már nem akart szabadulni tőlem, úgy mint a születésem előtt.
Lesütöttem a szemem egy pillanatra. Nem foglalkoztatott az, hogy a denevérek anyja esetleg éppen most fog lecsapni azzal a méretes gyertyatartóval. Túl sok volt ez, hiszen alig egy hónapon belül ez volt a második alkalom, hogy ártani akartak nekem azért, aki vagyok… mintha az én választhattam volna meg.
Éreztem, hogy a szalag lüktetni kezd a csuklómon, szinte várva, hogy mikor szakad el a cérna, mikor öntenek el annyira az érzelmek, hogy egy idegen lakásába a falba ökleljek. Annyiszor ütve újra és újra kemény felültet, míg fel nem reped a bőröm és a vér, végig nem folyva a karomon elér hozzá. Erre vágyott, hogy tápláljam, hogy az erejét növeljem, ami már egészen átvette felettem a hatalmat.
Koppanó hang zavarta meg a különös érzéseket. Egy pillanatra összerezzentem, tekintetemmel azonnal a zaj forrását keresve. Kellett egy pillanat, míg felfogtam: a hálóruhás nő, vállán a két bőregérrel csukta be az ablakot. Éreztem, hogy a nyomás alatt zakatolni kezdő szívem lassabb, de még mindig erőteljes dobogásba kezd.
Az az ajtó a fürdőszoba. – Mutatott az egyik irányba.
Éppen csak követtem tekintetemmel a mozdulat irányát, ismét felé fordultam. Az arcát vizsgálgattam, remélve, hogy esetleg választ találok arra, miért teszi ezt. Nem volt rá értelmes indok, hiszen inkább érdemeltem volna azt, hogy kidobjon és nem is vártam mást… csak a megskalpolást szerettem volna elkerülni, míg megnyugszom annyira, hogy a frissen megszerzett hoppanálási engedélyem kamatoztatásával egyszerűen távozzak az épületből. Igaz, hogy úgy tűnt, ez a pillanat sosem érkezik el, hiszen még mindig ott tombolt bennem a keserűség, a düh nyomán, amit a szalag hozott felszínre.
Ez a kanapé. – Ezúttal nem követtem tekintetemmel a mozdulatot. Még mindig a nő arcát fürkésztem értetlenkedő tekintettel. – Ott vehetsz egy forró fürdőt, itt pedig aludhatsz, míg elcsámpázik a yard a környékről. Én pedig addig főzök egy teát, mert úgy érzem hosszú éjszakának nézünk elébe. Ha jót akarsz megfürdesz. Egyrészt mert a tüdőgyulladás nem játék, másfelől nem szeretném, ha a kanapémnak ázott kutya szaga lenne, most pedig egész konkrétan olyan a bukéd.
Lassan bólintottam, jelezve, hogy felfogtam: büdös vagy haver, ideje tisztálkodni.
Szerettem volna kinyögni egy köszönömöt, de hiába nyitottam ki a számat, egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Éreztem, ahogy kiszáradnak az ajkaim, ezért inkább eloldalaztam a fürdőbe. Odabent, egy pillanatra meg kellett állnom, hátamat az ajtónak vetettem és lihegve simítottam végig a fájdalomtól már-már görcsbeálló combomon. Végre elmúlt minden keserűség, minden furcsa érzés, így testem fel tudta fogni, milyen kínokat állt ki. Túlhajtottam magam. Túlhajtottam a sérült lábam, ami legyengített.
Kibírod, O’Mara, rosszabbhoz is volt már szerencséd… Ezt ismételgettem magamban, ahogy a forró víz felmelegített egészen átfagyott testemet. Talán kicsit visszatért az erőm is, de a lábamban még mindig ott tombol a fájdalom, habár a hegen kívül semmi sem látszott rajta. Ahogy kikászálódtam a kád kellemes melegéből a cuccaimhoz léptem. Őrült módon kutatni kezdtem a laposüveg után, amibe reményeim szerint ott lötyögött egy kis whiskey. Az kell neked, attól majd megnyugszol… – gondoltam, de a flaska nem volt sehol.
Idegesen temettem az arcom a tenyerembe halkan ismételgetve: "Egy idióta vagy, Elliot! Épp ilyenkor otthonhagyni!". A homlokomba hulló tincsekre kicsit rászorítottam, majd egy nagy sóhajtással, szinte ösztönösen nyúltam az egyetlen ruhadarabért, amibe tisztán hajlandó voltam belebújni. Egy női köntös volt az. Kicsit ugyan rövid volt, de még éppen elég arra, hogy a kellő részeket fedje.
Még egy pillantást vetettem magamra a tükörbe. A kissé vizes tincseket a helyükre simítottam, az arcomat kicsit megpaskoltam, hogy élettel telibbnek tűnjön, így bicegtem ki az ajtón. Még jó formán át sem lépve a küszöböt magyarázkodni kezdtem:
Bocsi, ezt kölcsön kellett vennem… – magyaráztam és egy kicsit zavartan igazgattam a köntöst. Közben persze nagyokat pislogtam. – Nagyon kellemes és puha, mint egy kiscica bundája.
Kicsit lehajtottam a fejemet, mintha észhez térített volna a kellemes forró fürdő. Na meg hát ott volt a lábamba újra és újra belehasító fájdalom, ami jelezte: az adrenalin löket elvonult és már csak én vagyok, Elliot. A gonoszság, ami a szalagból olykor előtört, hogy kikényszerítse belőlem az őrült tetteket most visszahúzódott valahová nagyon mélyre.
Kösz, hogy használhattam a fürdőt. – Közben úgy tettem le a hátsófelem a kanapéra, hogy anyag is jusson alá. Udvarias vagyok én, ha nagyon megerőltetem magam, csak általában nem szoktam.
Naplózva


Ailish Everdean
Tanár
*****


Tanci™

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 04. 04. - 10:59:34 »
+1

Everdeanék lánya ugyan kezdte érteni, hogy mit miért csinált, viszont megdöbbentette az ösztönösség, amivel ezt művelte. Úgy érezte soha nem fogja már elhagyni a múltja egyetlen része sem, s bár voltak köztük olyan emlékek, amelyeknek hasznát látta, a többit vagy nehezére esett befogadni tudatosan, vagy csupán szabadult volna tőlük, hátha azzal egy magabiztosabb és jobb emberré válhat. Viszont ezt az egészet csomagban kapta, amibe lassacskán ideje volt beletörődnie. Összeszedte tehát a teás kannát, egy tálcára helyezte, mellé különféle teafüveket, két csészét, cukrot, kiskanalat, meg egy üveggel a közepesebb minőségű rumból. Na nem tartott otthon kocsmára való alkoholt, de akadt három jó bora, két üveg whiskeyje, meg az a hat üveg rum. Mindegyiket ajándékba kapta, s egyiket sem bontotta még ki, pedig volt közöttük lassan két éves darab is. Azonban a hat rumból kettőt sajnált volna a teába locsolni, míg másik kettőt inkább tovább akart ajándékozni, tudván, hogy emberi fogyasztásra szinte alkalmatlan. A másik kettőt azonban szívesen beáldozta a rumos tea elkészítéséhez, amire most talán szükségük is lesz. Hogy neki inkább, vagy a vendégének, azt még nyitva hagyta. Letette hát a tálcát a kanapé előtt ácsorgó asztalra, majd útnak engedte a két bőregeret.
Ekkor nyílt a fürdőszoba ajtaja, majd a küszöbén megjelenő látvány egy pillanat alatt hangos nevetésre ingerelte a szabadnapos professzort. Amikor még arra is megjegyzés érkezett, milyen puha, valami elszakadhatott Ailishben, mert hosszú percek munkájába került, hogy kilábaljon valamiképp a nevetőgörcsből, s addigra a hasát fogva tette le magát a székébe, a vendéggel szemközt.
– Csak… huh… Csak nyugodtan. Bár lehet ha törülközőt tekersz magad köré, egyszerűbben megvagy. – A könnyeit törölgette, és még rázta a nevetés, amikor átnyújtott egy üres bögrét a másiknak, majd beledobott egy kanalat. – Tessék, tölts magadnak nyugodtan, ha gondolod rumot is csavarhatsz bele, nekem kelleni fog ez szinte biztos. – Cukrot lapátolt a bögréje aljába, válogatott egy gyorsat a teafilterek között, majd amikor szabadnak érezte a kannát töltött előbb a vízből, aztán egy kortynyit az alkoholból, s lassú kavargatásba kezdett, miközben átnyújtotta a kezét az asztal felett. – Ailish Everdean. És te? Apropó, ruháidat ugye úgy raktad le, hogy száradjanak is valamennyit? – Fontos volt, hiszen azt még bevállalta, hogy egy éjszakára vendégül lássa a női köntösben flangáló férfit, de új ruhát nem fog neki venni, ez biztos. A sajátját meg végképp nem adja neki. Nem is passzolna.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 04. 12. - 09:53:58 »
+1

P O F Á R A  E S V E


[viselet]

AILISH
1999. május

Ismét végig simítottam a pihe-puha köntösön. Selymes volt, lágy, mint Zeusz finom bundája. Kényelmes viselet volt a rövidsége ellenére is. Természetesen minden úriemberi modoromat, na meg szégyellőségemet bevetve simítottam az éppen csak hátsó felemet elfedő anyagot úgy, hogy arra huppanjak rá, ne pedig közvetlenül a kanapéra. Tény, hogy csak pár perce vettem egy kellemes, forró fürdőt, tehát éppenséggel elegendően tiszta voltam ahhoz is, hogy csupasz se… fenékkel illethettem volna. De nem. Elliot O’Mara úriember – legalábbis, ha úgy tartja kedve… és ezen a helyen nem igen volt értelme másképp viselkedni. Elvégre egy bérgyilkos markaiból mentett meg a denevéres teremtés, amikor becsukta mögöttem az ablakot. Ezért cserébe még azt is hajlandó lettem volna elfelejteni, hogy talppal, majd pedig egy gyertyatartóval tervezett megskalpolni, pedig még le sem nyúltam semmit a lakásából.
A nevetés láttán persze én is elvigyorodtam. Ki ne szeretné, ha sikert arat valamelyik tette? És hát részemről én inkább maradtam mulatságos, semmint pofátlan, akit két percen belül penderítenek ki női köntösben az utcára.
Bár lehet ha törülközőt tekersz magad köré, egyszerűbben megvagy.
A vigyor kedvesebb mosolyra húzódott, ahogy láttam a könnyeit törölgetni. Bájos teremtésnek tűnt, na meg éppen elég vidámnak ahhoz, hogy engem sem foglalkoztasson az már, ami odakint történt. A fürdőben még ott volt bennem a keserűség, amiért Phillip Rowle belerángatott az életébe. Ostoba kijelentéseivel és tetteivel pedig Lisbeth-et annyira felhergelte, hogy az már minden erejével el akar tenni lábalól. Mulatságosabb volna egy auror, mint bérgyilkosok elől menekülni… de hát az elmúlt időszakban még a lopásra is alig jutott időm. Vagy Nat vette elő a drámát vagy éppen egy ilyen alak loholt a nyomomban fattyút kiáltozva.
Hidd el! Jobb, hogy nem látod a felsőtestem – válaszoltam a lehető legőszintébben. Közben ujjaim finoman a felém nyújtott bögrére siklottak és tekintetemmel a kínálatot nézegettem: filterek, víz, egyszóval a tea minden kelléke ott volt, na meg egy üveg rum. Ez utóbbi ragadta meg legjobban a tekintetemet, annyira, hogy szinte oda sem figyelve böktem ki minden titkomat: – Van egy nem túl szép heg a hasamon…
A mondatra kicsit elpirultam és észbe kapva, a bögrét szorító kezemmel megfogtam a köntöst ujját és kicsit lehúztam. Ha volt, ami jobban zavart a hasamon égtelenkedő, egykori halálos vágás nyománál, akkor az a csuklómat elcsúfító sebhely volt. Az, amit Reagan hagyott nekem emlékbe, mielőtt végeztem vele. Azóta is ott virít az „egy senki” felirat, mint valami bélyeg, ami leírja, mi vagyok én mindenki szemében. Nyeltem egyet keserűen.
Tessék, tölts magadnak nyugodtan, ha gondolod rumot is csavarhatsz bele, nekem kelleni fog ez szinte biztos.
Erre kaptam fel a fejemet.
Megpróbáltam újabb vigyort erőltetni az arcomra. Majd egy „köszönöm” gyanánt biccentettem felé. Éppen csak a bögre felét töltöttem meg teának valóval, hogy aztán rummal töltsem fel. Tetszett az illatfelhő, ami megcsapta az orromat és már majdnem bele is kortyoltam, mikor a velem szemben ülő szőkeség felém nyújtotta a kezét. Kicsit megszorítottam az ujjait.
Ailish Everdean. És te? Apropó, ruháidat ugye úgy raktad le, hogy száradjanak is valamennyit?
Elliot O’Mara – gondolkodás nélkül vágtam rá a valódi nevemet. –Nem tudom, csak ledobtam őket…
Vigyorodtam el újra és belekortyoltam a bögrém tartalmába. Szerencsére inkább volt alkohol, mint tea… ami azonnal felmelegített és a fájdalomtól lüktető combom is kezdett megnyugodni. Na ez kellett neked, O’Mara.
Ha tudtam volna hidd el, megszárítom és tökéletesen összehajtom őket… de elég szar vagyok a háztartási bűbájokban. – Rántottam meg a vállamat, fel sem fogva miket bökök ki. – Folyton bénázok velük.
A szám elé kaptam a kezemet. Végül is arról szó sem volt, hogy a velem szemben ülő boszorkány volna – habár a denevérekből erre mertem következtetni –, hiszen eddig csak egy gyertyatartót láttam nála, nem varázspálcát. Annyira pedig körbe sem néztem, hogy ez kiderülhessen a berendezésből.
Azzal a koszfelszívóval sem bánok jól… meg a… – Kezdtem dadogni, amolyan magyarázatképpen. Azonban, mivel láthatóan ez az ügy már veszett volt, gyorsan a számhoz emeltem a bögrét és nagyokat kezdtem kortyolni.
Naplózva


Ailish Everdean
Tanár
*****


Tanci™

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 05. 01. - 17:37:00 »
+1

Miután Everdeanék lánya végre feldolgozta a köntös és a férfi kombinációját, olyasmit hallott, amire nem számított. Amikor kiszaladt a férfi száján a két mondat, kissé elgondolkodott azon, mi ejthet olyan sebet, amit ennyire takargatni igyekszik valaki. Észrevette, ahogy a kezét takargatta, de egyelőre nem szólt semmit, csak folytatta a csevejt. Nem most jött el az ideje, hogy firtasson bármit is, ha egyáltalán el is jön valaha. Elvégre ki tudja találkoznak-e még az életben? Talán most este látják egymást, aztán soha többet. Na persze a szabadnapos prof. nem is barátkozás céljából tartotta ott a férfit. Menedéket kínált, amihez igyekezett jó vendéglátónak lenni. Ennyit szeretett volna, s nem többet. De a férfiból mégis kibuggyant ez a megszólalás, ami arra engedett következtetni, hogy el akarja mondani és talán egy idegennel könnyebb ezt megbeszélnie. Vagy talán nincs is kivel megosztania mindezt. Miközben ezen morfondírozott, egyik furcsaságból a másikba zuhant.
Ahogy feltette a kérdést, melyre egy egyszerű igen, vagy nem is elegendő lett volna, Elliot mindjárt mentegetőzni kezdett. Aztán belefutott abba a hibába, hogy varázslatot említett, s nem ismerte eléggé a mugli tárgyakat, hogy egyet is megemlítsen rendesen. Hihetetlenül rosszul próbálta elfedni a titkait, amitől Ailishben megmozdult egy nagy adag empátia és csak legyintett a dologra.
– Porszívónak hívják, és ne aggódj, majd megszárítom akkor én. Egy pálcaintés az egész. – Ezzel kortyolt a teájából, majd felemelte a lábát és a bokáján éktelenkedő sebhelyre mutatott. Nem nézett ki jól, ráadásul látványos maradt az évek alatt. Szerencsére olyan helyen szerezte, amit eltakart a nadrág és a cipő, így az esetek többségében nem kellett ezzel foglalkoznia. Most azonban felmutatta. – Ezt akkor szereztem, mikor áthúztak a lábamon egy ládát Weird Sisters koncert után. És van egy másik, hasonlóan szép vágásom, amit akkor kaptam, mikor egy bárban megpróbáltak megkéselni. De azt nem mutatom meg, mert olyan helyen van, ahol többet mutatnék, mint szeretném. – Az oldalán szerezte, de azért Everdean-ben is működött a szemérmesség, így nem kezdett vetkőzni egy vadidegen előtt. Még csak azt kéne. – Szóval átérzem a sebhely dolgát. – Kortyolt a teájából, aztán elejtett egy apró mosolyt, mintegy biztonságot sugalló gesztusként. Nem vesztegetett sok szót semmire, mert nem akart tapintatlan lenni, mégis úgy tartotta, le kell reagálnia az, ami a szeme előtt zajlik, így megosztott valamennyit Elliottal. Hátha ettől kicsit könnyebben felenged. – Nálam jó helyen vagy, nem kell aggódni. Nyugodj meg, és pihenj, hogy reggel indulhass tovább. Nem akarlak kidobni, de gondolom neked sem jó, ha sokáig egy helyben maradsz, plusz te is laksz valahol, ahol gondolom vár valaki.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 05. 06. - 08:54:22 »
0

P O F Á R A  E S V E


[viselet]

AILISH
1999. május

Belekortyoltam a teába, mintha ezzel leplezni próbáltam volna azt a feszült kis zavartságot, amit a sebhelyem említése. Igaz az csak az egyik volt és talán a legkevésbé borzalmas vagy éppen csak az azóta eltelt idő tette elviselhetőbbé a látványát. Nem akartam a múltamon merengni, de mintha az a sötétség, ami már akkor is kísértet, hirtelen még jobban a jelenem részévé vált volna… olyan ez, mint egy hatalmas lavin, ami már akkor megindult – tizenéves koromban – egy hatalmas hegyről, de csak most, pusztítóbban érte el annak alját és én már nem tudok kimászni alóla. A kezem ugyan utat fúrt magának a végtelen teher alól, de hiába lennének, akik kihúznának onnan, egyre nem tudnak megbirkózni azzal.
Jó ideje tudom, hogy Lisbeth mindent megtesz azért, hogy eltörölje a földszínéről is azt, aki bemocskolja a Rowle család becsületét és bár a sebhelyek nem ilyen támadásokból fakadnak, azok is mind-mind az ő javukat szolgálták volna. Nem én választottam meg, kinek a fiaként születek meg, nem én kértem, hogy Phillip Rowle csábítson el egy jóformán kamasz lányt. Magától döntött így, én pedig csak az elkövetett hülyeségének a gyümölcse vagyok. Nem menekülve, rettegve, hogy a szeretteim életébe kerül mindez, akartam leélni egy életet, ami bizonyára nem lesz hosszú… csak egy pillanatnyi boldogság volt az, amire vágytam. Már-már elhittem, hogy megkaphatom, de akkor késsel rontottak rám. Esmét megpróbálták behálózni, legalábbis apám mindenképpen, hogy valamiféle kémnek használja fel. Tudom, hogy nem érdemlek boldogságot… mégis úgy szeretném megragadni azt az örömöt, amit Nat és a viszonylag normális élet okoz nekem.
Egy újabb kortyot nyeltem a teából. Éreztem, ahogy átmelegszik tőle a testem, ahogy figyeltem Ailish sebhelyét a bokáján.
Ezt akkor szereztem, mikor áthúztak a lábamon egy ládát Weird Sisters koncert után. És van egy másik, hasonlóan szép vágásom, amit akkor kaptam, mikor egy bárban megpróbáltak megkéselni. De azt nem mutatom meg, mert olyan helyen van, ahol többet mutatnék, mint szeretném. – Magyarázta.
Én közben előre hajoltam. Visszatettem a bögrémet az asztalra, ujjaimat finoman a hasamra, pontosan a sebhelyem fölé csúsztattam. Szinte éreztem a tenyerem forrósága alatt, hogy kicsit lüktet, emlékeztetve: ő bizony ott van és egész életemben el fogja csúfítani a felsőtestemet. Nem volt egy nagy vágás és tudtam, hogy Nat különlegesnek tartja… mégsem szívesen mutattam meg másoknak.
Nálam jó helyen vagy, nem kell aggódni. Nyugodj meg, és pihenj, hogy reggel indulhass tovább. Nem akarlak kidobni, de gondolom neked sem jó, ha sokáig egy helyben maradsz, plusz te is laksz valahol, ahol gondolom vár valaki.
Lesütöttem a szememet és úgy bólintottam lassan.
Tudtam, hogyha hazamegyek egy ilyen kimaradás után baj lesz… valószínűleg Nat már régen kerestet, ha pedig nem akkor majd attól fog félni, hogy megcsaltam… estleg elhagytam. Nagyon ragaszkodik hozzám, annyira mint senki más. Talán nem is ok nélkül félt, de azért túlságnak éreztem, hogy nyomozókat küld utánam. Valakit, aki jelenti neki, mi folyik körülöttem.
Megkéseltek tizennyolc évesen, Egyiptomban… – Kibukott belőlem.
Közel sem ez volt a téma, sőt inkább meg kellett volna köszönöm, hogy nem dob ki azonnal. Talán az volt a hirtelen kitárulkozásnak, hogy Ailish rendes nőnek tűnt, olyannak, akinek aztán kifakadhat az ember… részletesen sosem beszéltem senkinek a sebeimről. Általában úgy kezeltem őket, mintha semmiségek lennének, mintha nem is küzdöttem volna az életemért, amikor szereztem azokat. Szerettem erősnek látszani… de valójában egyre gyengébb voltam.
Egy arab kincskereső akart megölni az átkozott késével, mert ki akartam rabolni. Akkor már napok óta éheztem… – Válaszoltam és kicsit felhúztam a köntöst, hogy látszódjon a lábamon az a lyukszerűség, de azért még illetlen helyeken ne lásson meg. – Egy hatalmas tüske fúródott belém egy csapdából februárban. Ez meg… – Ezúttal a csuklómat tartottam felé, a bőrömbe égetett „egy senki” feliratot mutatva. – Ez meg… – megremegett a hangom.
Nem tudtam kimondani neki, hogy valaki olyantól kaptam, aki el akarta venni tőlem a szerelmemet… én pedig megöltem. Valószínűleg azért jelölt meg, mert örömét lelte benne még az utolsó perceiben is, hogy egy életre megbélyegezhet… méghozzá azzal a szóval, ami a legjobban belém mar. Mindig is senkinek éreztem magamat, aki egy métely a világ testén.
Mindegy. – Vágtam rá és visszahúztam a kezemet. Egészen a testemhez szorítottam, hogy még csak ne is legyen szem előtt a felirat. – Inkább maradjunk a koszfelszívónál… vagy porfelszívónál… sokkal szórakoztatóbb, minthogy hányszor próbáltak kinyírni.


Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 08. 26. - 20:26:08
Az oldal 0.632 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.