+  Roxfort RPG
|-+  99/2000-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Kalamáris Kiadó és Könyvesbolt
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kalamáris Kiadó és Könyvesbolt  (Megtekintve 178 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 02. 17. - 14:30:16 »
+1

Nathaniel Forest pennájából



A London mugli negyedében elhelyezkedő nagy és modern épület a híres író Nathaniel Forest tulajdona. Mivel a kiadó által megjelentetett könyvek éppúgy szólnak mugliknak és mágusoknak, az itt dolgozók népsége is épp ilyen vegyes és sokszínű. Az épület kialakítása ezért sajátságos. Bár modern, mégis minden kényelmet megad a különböző feleknek a nyugodt és kellemes munkavégzéshez.
A kiadó alsó szintje nyilvános minden látogató számára. Egy könyvesbolt, egy szuvenír bolt és egy különlegességeket felvonultató kávézó kapott itt helyet.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 12. 13. - 19:30:24 »
+1

A  S Z Ö K É S 


1999. november
Nat

.outfit.

Az iroda csendes volt. Túl késő is lett volna ahhoz, hogy minden szegletét megtöltsék a szorgos hangyák – khöm… akarom mondani, Nathaniel Forest rabszolgái.  Hátra dőltem a főnöki székbe, tekintetem a csuklómra vándorolt. A délelőtt még halovány hegre. Vörösen izzott, mintha minden kín, amit az este átéltem valóban odaösszpontosult volna. Az a valaki, akit kihúztak Nat nagyemberei a sikátorból, bizonyára megint azt akarta éreztetni velem, hogy „senki” vagyok.
Ujjamat végig húztam a bőrfelületen. Szisszentem egyet, ahogy hideg ujjbegyeim az izzó heghez értek. Még mindig érzékeny volt, még mindig ugyanúgy kínzott, mint ott. Talán csak az erős tintaillat volt az, ami megnyugtatott és félrázott, ami hagyta, hogy összeszedjem magam. Nem akartam az a gyenge kölyök lenni, akit Nathaniel megint úgy kapott fel, mint egy rongybabát. Erős, férfias akartam lenni, olyan aki meg tudja védeni magát és az egész családját, ha kell. A sikátorban viszont egészen másmilyennek tűntem. Gyengének, erőtlennek, olyannak, akit könnyedén legyőznek egy sötét kis átokkal s az a fickó nem megölni akart. Natot akarta eltenni lábalól, hogy engem megkötözve az apám elé citáljon. Biztos voltam benne, hogy nem Lisbeth embere… miért is lenne ő? Az menten végezne velem, ahogy meglátna… ebben biztos voltam. A nővérem csak szabadulni akart tőlem, mint veszélyes elemtől.
Nyeltem egyet, ahogy megint megcirógattam a bőrt. Minden erőmet bevetve lenyeltem az engem kínzó fájdalmat. Nem akartam hangot a kínjaimnak. Erősnek kell lenned, O’Mara… – suttogta a hang. Mégsem engedtem a biztatásának, nem pattantam fel és rohantam át oda, ahol állítólag a fickó tartják és akit Nat, majd ki akar hallgatni. Nem láttam értelmét vele cseverészni. Pontosan tudjuk, mit akart és hogy kinek dolgozik. Az egyetlen tenni való az volt, hogy amneziáljuk… ám a nagyemberek ezt sem akarták rám bízni, hiába üvöltöttem rájuk, hogy: „Mindenki búcsút inthet a munkájának!” Talán azért nem vettek komolyan, mert Nat megint erős volt és hatalmas… nem olyan, mint sérülten. Már nem az én kezemben volt az irányítás és ezt az átkozott rabszolgái is tökéletesen megérezték.
Ösztönösen a zsebemhez nyúltam, ujjaim vadul kutatták a laposüvegemet. Persze még mindig nem került oda a helyére, ahol rendszerint tartottam. Ezt is megtettem a kedvéért, lemondtam az állandó whiskyzésről, mindent megettem, amit elém tett… de ma nagyon szükségem lett volna egy meleg kis kortyra, ami életet lehel betegnek érződő tagjaimba. Ezúttal azonban be kellett érnem a kávéval, amit Nattól kértem. Ezért hagyott magamra s ezért engedte át talán a székét is.
Furcsa volt egy pillanatra az ő szemével látni ezt a helyet. Volt ebben valami felsőbbrendű és uralkodó, ahogy az ember végig nézett a kinti világon. Elképzeltem, milyen lehetett, amikor odakint rabszolgák mászkáltak, olyanok, akik csak Natért vannak – jelenesetben értem. Elvigyorodtam és az asztalon doboltam egyet, megfeledkezve a fájdalmamról.
Egészen addig álmodoztam, míg nem nyílt ki az ajtó és éreztem meg a kellemes kávé illatot. Tökéletesen harmonizált a tinta aromájával. Tekintetem azonnal Nathanielre vándorolt… látni akartam, hogy vajon ő is olyan kimerült és megviselt, mint én. Azért közben kihúztam magam és úgy tettem, mintha a világon minden rendben volna.
Nagyon vártalak már…
Elvigyorodtam.
Mármint nem téged, hanem a kávét.
 
Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: Tegnap - 10:24:41 »
+1


A SZÖKÉS


Ujjaimmal a pulton dobolva vártam, hogy a kávé lefőjön. Furcsa volt a kiadóbeli konyhában ácsorogni. Nem sűrűn sétáltam be ebbe a helyiségbe, holott külön konyharész volt fenntartva nekem. De ezt igaziból csak Szürke használta. Ő volt a mindenesem, így a kávéfőző emberem is. Most viszont nincs itt. És nem is terveztem visszarángatni, csak azért, mert végül ismét itt kötöttem, kötöttünk ki. Haza akarnék menni… Otthon a karjaimban tartani Elliotot, megkérdezni tőle finoman, suttogva, hogy hol fájt, mi történt, és csókolni azt a helyet, ahol ma megkínozták. Azt hiszem hibáztam azzal, hogy mi is idejöttünk. Rövidre kellett volna zárni a dolgot. De valahogyan jelezni akartam Phillipnek, hogy immáron erősebb vagyok, mint azt hiszi és a fia velem marad, bármilyen trükkökkel próbálkozik is. Ha háborút akar, megkaphatja. Én éppúgy fel tudok állítani magam mellé egy hadsereget, mint ahogy ő teszi. Szívem szerint én is, ugyanígy megpróbálnék embereket felvenni arra, hogy megöljék őt, mint ahogyan ő teszi ezt ellenem. Csak minduntalan rádöbbenek arra, hogy akkor bizony átlépném azt a határt ami közte és köztem húzódik. Én minden tettem és múltbeli vétségem ellenére még mindig jobb ember vagyok, mint ő. Reagan önvédelem volt, ahogy minden más is. De nem megyek át önkényes gyilkolászásba és annak kísérletébe. Akkor aztán már tényleg semmiben sem leszünk jobbak, mint ő és a kedves családja.

A kávéfőzőn készen lefolyó kávé enyhén csobogó hangjára térek vissza gondolataimból. Enyhe, kellemes érzés tölt el az ismerős, finom illattól, ami azóta költözött be házamba és életembe, mióta Elliot velem van. Előtte csak dísz volt a minden extrás kávéfőzöm, és csak nagy ritkán használtam. Azóta tökéletes társa minden reggelemnek és általában már alig várom, hogy elindítsam. Tudom, a finom kávéillat eljut Elliothoz, s hozzám csalogatja őt, kómás fejjel, kócosan és büdin az alvástól. De akkor is imádom. Mindennél jobban. Mosolyodom önkéntelenül el, ahogy cukrot teszek az italba és ráteszem egy tálcára. Akkor emelem fel tekintetem annyira, hogy észrevegyem a konyhai polc tetején ácsingózó italos üvegeket. Mind valami drága ajándék ilyen-olyan rendezvényről, ami persze csak itt porosodna, ha nem törölné le minden nap a takarítónő. Van olyan, ami szerintem az épület átadása óta itt van. Mindegy, majd szépen egyenként hazaviszem a pincébe. De most gyorsan átpásztázom a kínálatot, és hangosan felsóhajtok, amikor meglátok egy whiskys üveget. Kabátzsebembe teszem, majd a tálcával végigegyensúlyozok a folyosón, hogy aztán lábammal belökve az ajtót az irodámba érjek végre.

- Kösz. – Sóhajtom csendesen, mert igen, ez is egy olyan pillanat volt, amikor nagyon vágytam volna Elliot egy kedves szavára, legalább ennyire. De nem baj, ő ilyen tudom én… Szóval csak leteszem a kávét a tálalóasztalra és mellé állítom az üveget is, amit zsebemben hoztam. – Ezt találtam neked. Vagy nekünk. – Mondom ismét egy sóhajjal, mert ahogy leteszem az italt megremeg a kezem. Gyorsan kabátomba rejtem, nehogy Elliot meglássa, de már a konyhában is éreztem, hogy ez a nap már eddig is túl sok volt. És még mindig nincs vége. Ismét sóhajtok, leteszem a kabátom és leülök mellé a kanapémra. – Gyere ide. – Mutatok a mellettem üresen maradt helyre, mert tényleg csak érezni szeretném bőrének melegét, szívének ritmusát, vagy épp lélegzetvételét. Mindegy, csak mellettem legyen. – Valahogy meg akarom mutatni az apádnak, hogy felesleges küzdenie. Én napról napra ügyesebb leszek és erősebb. Sokat edzek, valójában ezért érek később haza és nem a kiadó miatt. Meg akarlak védeni. Akarom, hogy az apád lássa, velem vagy és velem is maradsz. Mármint biztos, hogy nem az ő döntése vagy akarata miatt hagysz el… Szóval remélem, hogy semmi miatt. – Mosolyodom kissé sután el, aztán finoman megpuszilom Elliotot, ahol épp érem. – Nem akarnék örökre a hátam mögé nézve élni… Félteni Adáékat és téged. Lassan ott tartok, hogy önvédelemmé válna az apád megölése… Vagy a komplett Rowle bagázsé…
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 11. - 13:57:59
Az oldal 0.06 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.