+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Roxfortos diákok
| | | |-+  Hollóhát
| | | | |-+  Emmeline Smethwyck (Moderátor: Emmeline Smethwyck)
| | | | | |-+  Tell me, boy, am I a freak?
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tell me, boy, am I a freak?  (Megtekintve 542 alkalommal)

Emmeline Smethwyck
[Topiktulaj]
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 01. 06. - 19:56:12 »
+1

Nolan


Kezemet a szám elé kapva ásítok, miközben lassan besétálok a Nagyterembe. Bosszúsan veszem észre, hogy már megint egy kicsit elaludtam, ami pedig még jobban irritál, a gondolat, hogy még így sem érzem magam kipihentnek. A hajamat épp, hogy átfésültem öltözködés közben, így most kissé zilált hajkoronával ülök le barátaim mellé. Kathrine azonnal kérdőre von, hogy miért jöttem le későn, mire én mormogás szerűen válaszolva öntök magamnak egy kis teát. Az arcomhoz emelem a bögrét, behunyt szemmel kiélvezem az English Breakfast aromáját. Két barátnőm mintha hozzám beszélne, de csak távoli zajnak tűnik, mint minden hang jelenleg. Kortyolok egyet a teámból, majd rájuk nézek álmos szemekkel, mire Olive nevetni kezd az arckifejezésemen, míg Kathrine már-már aggódó hümmögést hallat. Szedek egy kicsit a reggeliből, és elkezdek enni. Rágás közben áttekintgetek a Mardekár asztalára, ez már megszokásommá vált az utóbbi egy hétben, viszont eddig egyszer sem sikerült kiszúrnom azt, akit kerestem.

- Hahó! Föld Emmeline-nek! - int hirtelen arcom elé Olive. - Jó lenne, ha végre elárulnád, miért bámulsz olyan tekintettel minden reggel, mint egy vadászkopó az erdő közepén.
- A mardekárosokat böngészi. - szól közbe Kathrine az említett hely felé pillantva. - Csak nem megint Fawley-n akarsz bosszút állni?
- Ugyan. - válaszolok fáradtan. - Múltkor is, amikor meg akartam átkozni, feltűnt az obskurus.- kezemet akaratlanul is a nyakamra szorítom, mintha újra belém hasítana a fájdalom, amit a lehulló törmelék okozott azon balul elsült napon.

Nagyot kortyolok a teámból, ám a kezem megáll a levegőben, ahogy végre meglátom azt, akit szeretnék. Most megvagy! A fiú épphogy leül az asztalhoz, rögtön elfordítom a fejem, nehogy észrevegyen, hisz még elfutna. A reggeli közben azonban végig diszkréten figyelem, időnként folyamatosan rápillantok, nehogy elveszítsem szem elől. Ezt persze két barátnőm is észreveszi, de míg Kathrine úgy tesz, mintha nem érdekelné, Olive frontális támadást intéz.

- Na jó, Emmeline, ki az a gyerek? - Én elmormogok egy „senkit”, de mint várható, nem hagyja annyiban a dolgot. - Ne hazudj! Egész reggel őt bámulod, és ez elég szokatlan tőled. Csak nem vagy beteg? Ó mondd, hogy az én drága barátnőm nem lázas! - a homlokomhoz dörzsöli a kezét, majd eljátssza, ahogy orvosként a pulzusomat méri.
- Olive, kérlek, elég! - mondom kedvtelenül, majd megint a mardekárosok felé fordítom a tekintetem. - Legyen elég annyi, hogy meg kell beszélnem vele valami fontosat.

- Rrrr. - vigyorog rám, majd könyökével megböki Kathrine-t, aki homlokához emeli a kezét és elereszt egy fáradt sóhajt.

Ekkor a fiú feláll az asztaltól, és kivonul a teremből. Én felhajtom a teám maradékát, majd utána sietek. Még hallom, ahogy két társnőm utánam kiált valamit, amikor beállok egy tisztes távolságba és úgy követem. Kivárom, hogy egy olyan helyre érkezzünk, ahol még nincsenek diákok rajtunk kívül, körülnézek, majd egy gyors ugrással mellette termek. Megfogom a karját, és egy üres terembe rántom a megszeppent mardekárost, kissé talán túl durván is, mert megtántorodva kerül a terem közepére. Én egy pálcaintéssel becsukom az ajtót, majd felé fordulok.
- Szia Nolan! - szólok, a hangom ijesztően hangosnak tűnik a csöndes teremben. - Beszélgessünk!

Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 01. 07. - 15:46:25 »
+1

EMMELINE


***

A bűntetőmunkák száma egyre inkább megsokasodott és megint rám tört az a folytonos álmatlanság. Megint a fülemben csengtek a barátaim mindig kedves szavait, máskor viszont a holttestüket találtam meg újra és újra folyosókat járva. Ilyen esetekben reszketve pattant fel a szemem és ültem fel a kényelmes matracon. A hideg izzadtság cseppek végig futottak az arcomon és hullottak le az ölembe. Ezek után persze elképesztően nehéz volt visszatérni a párnámhoz, mélyen aludni. Általában késve keltem kora reggel, éppen csak megigazítottam a hajamat és már bújtam is az egyenruhába.
Ez a napsütéses április reggel azonban más volt. Kivételesen nem gyötörtek az álmok és már olyan korán fent voltam, hogy még a Nagyterembe is volt időm lemenni. Margának integettem csupán a griffendélesek asztala felé és már indultam is tovább.
Nem figyeltem meg a többieket, csak benyúltam a nadrágom zsebébe és megszorongattam az érmét, ami abban volt. Egy görög pénz volt, amit Edward hozott az athéni nyaralása tán. A kezembe nyomta, hogy mutassam meg Augustnak. Talán azért mondta ezt, mert tudta, hogy a másodunokatestvérem édesanyja görög… nem tudom. Végül sosem vittem át hozzá, egyszerűen csak magamnál tartottam, mint egy kabalát, ami erőt adhatott a legsötétebb órákban is.
Jó lesz… – gondoltam, mint egy erőt gyűjtve a mai napra és leültem az asztal mellé. Éppen csak egy-két bundáskenyeret vettem magam elé, meg egy adag töklevet. Furcsa volt, mert odafent még úgy éreztem, hogy farkas éhes vagyok… itt azonban elment az évágyam. Hallgattam mások boldog fecsegését, a panaszkodást a sok házi feladatról. Ekkor jöttem rá, hogy mindezek mennyire távol állnak attól, amik engem foglalkoztatnak vagy nyomasztanak. Úgy vágytam rá, hogy én is csak azzal foglalkozzak, mennyire isteni a reggeli.
Ingerült lettem és inkább felkeltem, hogy kimeneküljek az étkező diákok sokaságából. Már nem bírtam a zajt, egyedül akartam lenni. Csendre vágytam, magányra a saját keserűségem társaságában. Már egy olyan folyosó szakaszon haladtam, ahol nem nagyon volt senki. Végre csend volt és béke körülöttem.
Aztán lépések zaja hallatszott. Szorítást érezte ma karomon és elveszítve az egyensúlyomat, érkezett az ahhoz tartozó rántás is. Jó formán úgy estem be a terembe, ahová „elrablóm” citált. Egy padban kapaszkodtam meg – közben hallottam, hogy az ajtó bezáródik. Na most jól meg fognak verni… – gondoltam és ahogy felpillantottam minimum egy hetedikes fiúra számítottam. Ehhez képest Smethwyck állt előttem olyan arccal, mintha valamiféle magyarázatot várna.
Szia Nolan! – Hangja megtöltötte a néma termet. – Beszélgessünk!
Egy kicsit hátrébb léptem tőle. Nem volt benne semmi ijesztő, csak a hangja lepett meg egy cseppet, illetve az utánunk becsapódó ajtó. Persze a kattanó zár sem volt éppen bizalomgerjesztő. Kicsit tartottam is tőle, hogy majd most pofoz fel azért, amit tettem… azt persze kétlem, hogy én adtam volna neki élete első csókját, de akkor sem helyes éppen csak úgy letámadni egy lányt. De én azt tettem. Azért tettem, mert tetszett és mert másképp nem tudtam neki elmondani: komolyan gondolom. Viszont letettem mindenféle próbálkozásról… mert úgy éreztem, részéről nincsen meg semmiféle szikra.
Öhm… – köszörültem meg kissé a torkomat. – Mármint szia, Emmeline…
Motyogás és zavart pislogás volt az, ami előtört belőlem. Minden más hirtelen háttérbe szorult. Már nem voltam ingerült, sokkal inkább zavarodott, kissé talán félénk is. Reméltem, hogy többé nem találkozunk vagy legalábbis kellően kellemetlen helyzetbe hoztam ahhoz, hogy ne akarjon még csak rám sem nézni.
Bocsi, de nincs időm beszélgetni. Hamarosan órára kell mennem – Próbáltam szokás szerint szólítani. Szívesen ellógtam volna az első órát, akárcsak Reximo Bájitaltanát.
Mennem kell… – mondtam és már menekülve indultam is az ajtó felé.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
[Topiktulaj]
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 01. 13. - 20:33:12 »
+1

Nolan


Ahogy elkezd az ajtó felé oldalazni, sóhajtok, majd egy pálcaintéssel kulcsra zárom az egyetlen kijáratot. Most nem engedem, hogy megszökj, nem ám! Lassú lépésekkel közelítem meg, közben kisé szigorú tekintettel mérem végig.
- Ó, dehogy kell menned. - mondom, ahogy egyre közelebb lépkedek hozzá. - Még van ¾ óra az órák kezdéséig, szóval pont van időnk egy kicsit beszélgetni.

Itt és most, le kell ezt az ügyet rendezni. Nincs szükségem ködösítésre, ha akar valamit, akkor mondja szemtől szembe. Minden egyes lépésemnél megreccsen a padló, egyre közelebb és közelebb kerülök, végül megállok tőle olyan 30 cm távolságra és rámeredek. Egy darabig csak állunk így, csöndben, én a szemeiből próbálom kiolvasni az igazságot, gondolatait, érzelmeit. A rövid csendet én töröm meg végül, mivel a fiúnak esze ágában sincs megszólalni.
- Mondd, milyen szándék állt a múltkori… tetted mögött? - először kimérten kérdezek, hátha így megpuhíthatom, és könnyebben fog válaszolni. Elgondolkodok, hogy vajon mit fog válaszolni, azonban hirtelen azt veszem észre, hogy még mindig a kék szemeit bámulom, ráadásul a gondolkodásom is lelassul. Megrázom egy kicsit a fejem. Ahogy megint ránézek, újból a szeme felé téved a tekintetem, így inkább gyorsan az egyik mögötte lévő függönyt kezdem fixírozni.

- Nézd, ezt tudnom kell, csak szórakoztál velem vagy tényleg akarsz tőlem valamit? - A pillantásom újra visszavándorol az arcára, akaratom ellenére is. Francba, mi van velem? - Mondd meg nyíltan. De ha mégiscsak vicc volt, hogy megalázz…akkor…nos… - lesütöm a szemem. - Legyen elég annyi, hogy elég ízetlen tréfa…
A padlót nézem. Túl sokszor aláztak már meg ahhoz, hogy egy ilyennel törődni tudjak. Akkor miért esik rosszul mégis? Összefonom a karjaimat védekezőleg, úgy szorítom az oldalamat, mintha fájnának, mintha az obskurus okozta seb megmaradt volna, ami persze lehetetlen.

Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 01. 14. - 18:43:06 »
+1

EMMELINE


***

Nem tudtam hirtelen mit kezdeni a helyzettel. Csak álltam, hagytam, hogy Emmeline zárt ajtó mögött tartson a teremben, ahová az imént rángatott be. Egy ideig csak bámultam a barna szemeibe, talán láttam rajtam a zavarodottságot, hogy a düh utat talált felém megint. A kezem ökölbe szorítva remegett testem mellett. Erőtlen voltam ahhoz, hogy leküzdjem a bennem tomboló zavart és ez annyira bosszantott, hogy már csak fújtatni tudtam.
Bolond voltam, élveznem kellett volna a pillanatot. Élveznem kellett volna minden percét annak, hogy megint érezhettem az illatát, ami egyszerre volt friss és édes, akárcsak egy különleges édesség. Közelebb lépet hozzám, olyannyira, hogyha lett volna eszem rendesen gondolkodni, akár újra meg is csókolhattam volna.
Mondd, milyen szándék állt a múltkori… tetted mögött?
A kérdésre összerezzentem. Minden önuralmamat bevetve, engedtem öklöm szorításából. Lassan nyújtottam ki ujjaimat és mozgattam meg őket, hogy visszatérjen beléjük az erő, belém pedig az ép ész. Nem akartam éppen az ő társaságában nekiállni a szokásos csapkodásnak, a bútorok szétverésének, hogy aztán egy újabb büntetést harcoljak ki magamnak.
Emmeline a szemeimbe nézett egyenesen. Valahol kellemes, meleg érzés járt át tekintete nyomán. Közben mocorogva próbáltam elhessegetni az újabb adag zavart és vöröses pírt, ami bizonyára megjelent az arcomban. Foltokban, mint mindig…
Válaszok helyett megköszörültem a torkomat. Nem tudtam szavakba önteni, azt amit gondoltam, habár nem is gondoltam semmit. Kusza félmondatok váltották egymást a fejemben, amiket értelmetlen lett volna kimondani. Nem értette volna meg… ahogy én sem igazán értettem. Csupán azt a tényt, hogy aznap megtetszett nekem.
Csak akkor nyertem vissza azt a kevéske önbizalmamat, ami még volt egyáltalán a közelében, mikor elkapta a tekintetét. Végre nem engem nézett, talán rossz érzést keltettem benne. Tudom, hogy mit tettem, tudom, hogy a lányok az ilyet nem értékelik. Nekik romantika meg gyengédség kell, ami bennem egyáltalán nincsen meg.
–  Nézd, ezt tudnom kell, csak szórakoztál velem vagy tényleg akarsz tőlem valamit? – Kérdezte, miközben tekintete újra visszatévedt rám. –  Mondd meg nyíltan. De ha mégiscsak vicc volt, hogy megalázz…akkor…nos… – lesütötte a szemét. A francba, miért nem akar rám nézni? Legyen elég annyi, hogy elég ízetlen tréfa…
Szerettem volna mondani valamit, de olyan nehezen jöttek hangok ki belőlem, hogy elsőre csak tátogtam. Béna voltam, a fülem hegye égett a forróságtól és tudtam, most ott kapott el az az átkozott vörösség, amitől nem lehet szabadulni.
Azt azonnal megértettem, hogy Emmeline önbizalma nincs a helyén. Más lány bizonyára értette volna, hogy ilyennel nem szórakozok. Miért szórakoztam volna? Hiszen alig pár perccel a csók előtt mondtam ki, hogy szép… sőt egyenesen gyönyörű. Újra a szépséges arcát nézegettem és kinyújtottam a kezem felé. Túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy azonnal beszélni tudja, ezért csak a vállán pihentettem a tenyerem és kicsit végig simítottam a karján.
Emmeline… – Nyeltem egyet és lesütöttem a szememet. – Tudom, hogy egy hülye gyerek vagyok. Ismerem magam.
Visszaengedtem a kezemet a testem mellé, hogy újra megmozgathassam az ujjaimat, mielőtt zavaromat ismét düh váltja fel.
De ugye nem gondolod komolyan, hogy ennyire szemét vagyok? – kérdeztem kissé rekedten. – Hiszen az orrod előtt mondtam, hogy szép vagy.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
[Topiktulaj]
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 01. 20. - 17:49:57 »
+1

Nolan


– De ugye nem gondolod komolyan, hogy ennyire szemét vagyok?
Nolan szavai ingerülten csengenek fel a csendes szobában, és én azonnal érzem, hogy megbántottam. Lesütöm a szemem inkább már szégyenemben, mint zavaromban, és csak pár szó jön ki a számon.
- Sajnálom… csak tudod, az emberek velem általában nem kedvesek…azt hittem te is…te is csak bántani akarsz, mint a többiek.

Elfordulok és az ablakhoz lépek, kibámulok az iskola udvarára, látom a tavat és a távolban a Tiltott Rengeteg fáinak szomorú képét pillantom meg. Ebből már nem magyarázom ki magam, úgy tűnik, de talán jobb is így. Nem tudom mennyire vette magára az előbbit, de nem akarom megkockáztatni, hogy meggyűlöljön ő is. Elvégre talán ő az egyetlen az iskolában, aki komolyan szeretne közeledni hozzám. Rájövök, hogy gyengének tűnhetek most előtte, szóval megpróbálom újra a kezembe venni az irányítást. Felé fordulok, a szemébe nézek, és úgy kérdezem.

- És most mi lesz? - a hangom megkönnyebbültnek és fáradtnak hangzik egyszerre.
Az ablakpárkányra támaszkodom és úgy figyelem őt. Nem igazán tudom eldönteni, hogy örüljek e a mostani helyzetnek vagy ne. Elvégre a romantikus regényekben mindig olyan csodálatos pillanat, amikor a két „szerelmes” kettesben van, a főhősnő mindig az egyik legszebb pillanatként éli meg amikor a „hercege” bevallja neki a szerelmét… Elvileg boldognak kéne lennem. Most azonban inkább csak fáradt vagyok, és csak arra várok, hogy beüljek egy tanórára, ami eltereli a figyelmemet a jelen helyzetről. Mit kéne most lépnem?  Úgy vagyok vele, hogy jelen esetben tök mindegy mit teszek, minden Nolan-től függ, így hát bátran szólalok fel.
- Ha jól tudom, el kéne engem hívnod egy randira… asszem. - az ajtóra pillantok, és egy pálcamozdulattal kinyitom a zárat. - Persze ha meggondoltad magad velem kapcsolatban, akkor távozz nyugodtan.

Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 01. 22. - 12:25:27 »
+1

EMMELINE


***

Tény, hogy sok embert bántottam… és nem bántam meg. Úgy éreztem másokat jó gyötörni, mert akkor ők is érzik, amit nekem kell éreznem. Csakhogy én fizikailag bántottam másokat, sosem érzelmileg. Ezért is lepett meg Emmeline. Láttam, ahogy az ablakon kinéz, mintha hirtelen elveszítette volna a lendületet, amivel engem iderángatott, amivel kérdőre vont.
Közelebb léptem hozzá, megint a vállára csúsztattam a kezemet. Finoman simítottam meg. Hamarosan szerencsére felém fordult, talán nem kellettek szavak, hogy érezze, én azzal a csókkal nem szórakoznék. Mi értelme volna? Semmi.
És most mi lesz? – kérdezte halkan.
Hosszan néztem a szemébe, a válláról az arcára csúsztattam a kezemet és finoman megcirógattam a puha bőrt. Aztán elengedtem, kicsit hátrébb léptem, mielőtt zavarba hoztam volna magam. Nagyokat pislogva figyeltem, ahogy a párkánynak támaszkodik. Még mindig bájos és gyönyörű volt. Talán nem éreztem éppen azt a hevességet, mint amikor az a csók felcsattan, hiszen már elengedtem. Úgy voltam vele, ez is csak valami, ami nem sikerült, valami, amin túl kell lépnem, mielőtt fájdalmat okozna.
Öhm… – Nyeltem egyet.
Nem tudtam, mit kéne válaszolnom erre.
– Ha jól tudom, el kéne engem hívnod egy randira… asszem. – Közben egy pálcamozdulattal kinyitotta az ajtót. – Persze ha meggondoltad magad velem kapcsolatban, akkor távozz nyugodtan.
Éreztem, hogy a zavart pislogás egyre csak fokozódik. Lényegében a számba adta azokat a szavakat, én még is olyan nehezen vettem rá magam a beszédre. Elsőre csak tátogni tudtam… hiszen mindenre számítottam csupán erre nem. Nem jött ki hang a torkomon, így megint nyelnem kellett egyet. A szám száraz volt, kicsit talán remegtem is. Nagyon tetszett ez a lány, bár szerelmes nem voltam, de igen is meg akartam próbálni. Gyávának éreztem magam arra, hogy elhívja.
Lehajtottam a fejem.
Nem gondoltam meg, illetve akkor sem voltak terveim… – válaszoltam.
Toporogni kezdtem, de végre volt annyi bátorságom már, hogy egyenesen a csillogó, barna szemekbe nézzek. Valószínűleg ez adott annyi erőt, hogy ismét beszélni kezdjek, mert a szívem az csak zakatolt végtelenül.
Szóval eljönnél velem valahová a következő roxmortsi hétvégén? – kérdeztem némiképp bátortalanul. – Természetesen te választhatod ki a helyszínt.

Naplózva


Emmeline Smethwyck
[Topiktulaj]
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 01. 22. - 19:20:28 »
+1

Nolan


Az érintésére összerezzenek és lefagyok. Ahogy megsimítja az arcom, az vörös színt ölt magára akaratom ellenére is. El akarok fordulni, de mégsem teszem, állom a tekintetét, ahogy felteszem neki a kérdésemet. Meglep, hogy míg fizikailag viszonylag bátran közeledik felém, most amikor beszélni kell, egy hang sem jön ki hirtelen a torkán. Valószínűleg inkább a tettek embere, mint a szavaké.
– Szóval eljönnél velem valahová a következő roxmortsi hétvégén?

Elgondolkodok, és be kell látnom, hogy ez necces lesz. Az az idei első roxmortsi kiruccanás kissé rosszul sült el, így elméletben idén többet nem látogathatom meg a falvat. Viszont, ha jól hallottam még annak idején, több titkos alagút is vezet kifele az iskolából, így talán megoldható lenne.
- Szívesen! - válaszolom, miközben a homlokomat ráncolom. - Viszont sajnos alapjáraton nem mehetek. A múltkori kis incidens után el lettem tiltva. Viszont… - eleresztek neki egy összeesküvő mosolyt. - Ez nem jelenti azt, hogy nem fogok kimenni.

Ha az éjszakai tilosban járkálást meg tudom oldani, akkor ezt is könnyen ki fogom vitelezni. Viszont ha mégsem sikerülne, nem akarom, hogy Nolan csalódott legyen. Gondolkodok egy picit, majd megvonom a vállam.
- Viszont ez egy kicsit rizikós, szóval jobb lenne pár találkát megejteni előtte is.  Én például ma délután is ráérek, ha van kedved beszélgetni. - mélyen a szemébe nézek a válaszra várva. - Persze, csak ha akarod.

Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 01. 24. - 19:55:28 »
+1

EMMELINE


***

Még mindig zavarban voltam, holott régen kiböktem mit is szeretnék… sőt valójában Emmeline a számba adta a megfelelő szavakat. Egyszerűen meg kellett formálnom azokat. Nagyokat pislogva vártam a választ, de láttam, hogy elgondolkodik. De hát te mondtad, hogy ezt kéne kérdeznem… – értetlenkedtem. Éreztem, hogy remegnek a kezeim, a szívem ott dobogott a torkomban.
Szívesen! – Érkezett végül a megnyugtató válasz, mégis éreztem, hogy közeledik egy „de” és nagyon nem akartam hallani. Főleg azt nem, hogy esetleg van barátja vagy éppenséggel cseppet sem érdeklem, de édes kis próbálkozás volt egy magamfajta kölyöktől.
Viszont sajnos alapjáraton nem mehetek. A múltkori kis incidens után el lettem tiltva. Viszont… – Hirtelen furcsa kis mosoly ült ki az arcára. Ez megnyugtatott és önkéntelen is viszonoztam, mégha nem is olyan gyönyörűen, mint ő. –  Ez nem jelenti azt, hogy nem fogok kimenni.
Hirtelen csak helyeslő bólintásra futott tőlem.
Éppen csak egy pillanattal később kaptam észbe, hogy persze… jó, ezt én remekül kitaláltam, de mégsem az első randinkon kéne bajba kevernem őt. Hallottam pletykákat arról, hogyan lehet kijutni a kastélyból a faluba, mindenféle alagutakról beszéltek. Nem figyeltem rá különösebben, a saját érdekemben. Valószínűleg előbb-utóbb eljutottam volna odáig, hogy megpróbálok kiszökni. Ezért józanabb pillanatomban elhatároztam: nem hozok újabb adag szégyent anyáék fejére és megmaradok a boldog tudatlanságban.
Viszont ez egy kicsit rizikós, szóval jobb lenne pár találkát megejteni előtte is.  Én például ma délután is ráérek, ha van kedved beszélgetni. – A szemembe nézett közben. – Persze, csak ha akarod.
Hümmögtem röviden és nyeltem egyet. Túlságosan is tetszett a kedves barna szempár csillogása. Kellett egy pillanat, hogy el tudjam szakítani a gondolataimat a lány bájos szépségéről. Józan ésszel kellett gondolkodni.
Túl nagy falat lenne Roxmortsba kimenni a büntetésed miatt – mondtam kicsit komolyabb hangon, igyekezve legyűrni a bennem duzzadó zavarodottságot, amit még mindig ez a helyzet okozott, sőt egyenesen fokozott.
Szóval igen, igazad van… jobb lenne itt, az iskolában találkozgatni.
Közelebb léptem hozzá, eltűrtem a haját az arcából és újra megcsókoltam. Most nem olyan hirtelen, ám ugyanúgy kérdések és halogatás nélkül. Finoman és gyengéden. Hamar elhúzódtam, nem akartam még túlságosan belemászni az intimszférájába… ott még azt hiszem nem is tartunk két rövidke beszélgetést követően. Lényegében csak egy biztosítéknak szántam, hogy a korábbi sem egy otromba vicc volt.
Hol találkozzunk az órák után? – kérdeztem, mikor elhúzódtam és újra a szemeibe néztem.
Valahol ott lüktetett a fejemben még mindig, hogy nem vagyok a legjobb barát alapanyag és valószínűleg erre hamarosan Emmeline is rá fog jönni hamarosan. Nem véletlen, hogy az eddigi egyetlen próbálkozásom sem működött egy-ként randinál többre. Nem vagyok képes rá, talán mert elvesztem az érdeklődésem vagy nem küzdök eléggé.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
[Topiktulaj]
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 01. 29. - 16:37:21 »
+1

Nolan


– Szóval igen, igazad van… jobb lenne itt, az iskolában találkozgatni.
Egy bólintással nyugtázom a válaszát és magamban egy kicsit megkönnyebbülök. Így sokkal könnyebben fog menni a dolog, mint vártam. Mikor újra ráemelem a tekintetem ő már ott áll közvetlenül előttem, egy gyengéd simítással kisöpri egy hajtincsemet az arcomból és mire fel tudnék eszmélni, hogy mi történik, már az egész arcom lángba borul a csókjától. Rettenetesen zavarban vagyok, mikor elhúzódik elfordítom a tekintetemet és próbálom leplezni a pírt, ami olyan pofátlanul elöntötte az arcomat. Miért csinálja ezt? Hisz még nem is ismer! Nem mintha bánnám, sőt… Viszont az egész olyan abszurdnak és groteszknek tűnik, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel.
– Hol találkozzunk az órák után?

Az agyam mostanra teljesen lefagyott, kétségbeesetten próbálom összeszedni magam. Gondolkodni próbálok, hogy mégis mi lehetne az ideális hely, végül sikerül kinyögnöm egy értelmes választ.
- A könyvtár nekem jó lenne. - motyogom a cipőmnek, zavaromban még mindig nem tudok ránézni. - Vagy talán a park…
Őszintén szólva nem igazán tudok semmi olyan helyet, ahol normálisan összefuthatnánk, és senkinek nem okoznánk feltűnést, kivéve talán ezeket az üres tantermeket. Előbb vagy utóbb viszont úgyis kiderül a dolog és úgyis elkezdenek az emberek pletykálni. Én már megszoktam a rossz hírnevet, viszont azt nem tudom, hogy Nolant ez mennyire fogja zavarni. Pedig azt bizton állíthatom, hogy ezentúl össze fognak súgni a háta mögött a folyosókon, mint „a csávó, aki azzal az abnormál hollóssal jár”.

Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 01. 29. - 19:46:38 »
+1

EMMELINE


***

Kicsit zavartan húzódtam el a csóktól és tereltem a témát inkább a találkozásra. Valamiért úgy éreztem, nem igazán nyertem el Emmeline tetszését, hiszen nem nézett a szemembe, sőt azonnal elfordította a tekintetét. Nem akartam, hogy miattam legyen zavarban. Hirtelen az a kérdés is felmerült bennem, hogy vajon elrontottam valamit vagy nem is tetszem neki, csak ad egy esélyt, mert eléggé tepertem a legutóbb.
Lehajtottam a fejemet, így nem láttam, hogy ő mit csinál. A cipőm orrát bámultam, ami kivételesen egészen tisztának tűnt. Talán egy túlságosan is hiperaktív házimanó esett neki az éjszaka, hogy rendbe tegye. Érdekes, hogy a Margával színesre pingált tornacipőmet már nem próbálta meg egyik sem ilyen intenzitással kipucolni.
A könyvtár nekem jó lenne. – Motyogta.
Erre persze felhorkantam.
Engem eddig legfeljebb aludni láttak a könyvtárba… mármint ebben a tanévben. Azelőtt a barátaim társaságában előfordult, hogy imitáltam a tanulást is, ha szükséges volt. Mindenesetre a tekintetemet némi küzdelem után, de sikerült a lányra emelnem.
Vagy talán a park… – tette hozzá.
Ez a változat már sokkal jobban tetszett, de mivel még mindig nem nézett rám, nem tudtam megszólalni. Kissé bizonytalanul léptem hátrébb, hátha a közelségem zavarja… Miért kell mindent elcsesznem? – gondolkodtam el és közben a hátam mögé rejtettem a kezeimet. Még mindig nem igazán tudtam, hogyan kéne kezelnem a helyzetet. Az a csók is annak szólt, mennyire tetszik nekem, bizonyítani akartam a szavaimat… aztán mégis úgy álltam ott vele szemben, mint aki baromira elrontotta az egészet.
Legyen a parkban az utolsó óra után – mondtam. – Sőt… találkozhatnánk a tónál. – Végül csak ez a javaslat jutott az eszembe.
Próbáltam nagyon lelkes hangon beszélni a bizonytalanságom ellenére. Sőt egy kis mosolyt is erőltettem az arcomra, hogy ne tűnjek olyan szerencsétlennek, amint ott toporogtam vele szemben.
Nos, akkor az órák után… – nyeltem egyet.
Kicsit nehezemre esett egy újabb csók nélkül elindulni, mégis jobbnak láttam úgy. Nem szóltam semmit, csak kisétáltam a teremből. Még a folyosón is ott dolgozott bennem a bizonytalanság érzet. Nagyon tetszett ez a lány, de valahogy az az érzésem támadt, mintha ő engem nem is találna vonzónak.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
[Topiktulaj]
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 02. 04. - 16:16:05 »
+1

Nolan


Helyszín: Az iskola parkja

Az elkövetkezendő órákon tűkön ülve próbáltam figyelmemet a tananyagra irányítani, de nem ment. Az agyamban a mai délután elképzelt kimenetelei zakatoltak, afféle belső moziként. Most, hogy vége van az összes órának, a folyosón sétálok a megbeszélt találka felé. Félek, boldog és rémült vagyok egyszerre. Nem tudom eldönteni, hogy gyorsabban szaladjak célom felé, vagy inkább bújak el a szobámban. Ez a bizonytalanság megdöbbent és egyszerűen képtelen vagyok tisztán gondolkozni. A lábaim már-már maguktól visznek, nem is fogom fel, de már kint is vagyok a szabadban.

Szép, verőfényes délután van, ahogy sétálok lassan a tó felé, a napfény megcsillan a nyugodt víztükrön. Megközelítem a tómedret, majd a vízben megpillantom a sápadt arcomat, amelyen egyfajta nyugtalan zavar ül. Sóhajtok egyet, megfordulok és körbepillantok a parkon. Kiszemelek magamnak egy viszonylag csendes környéket és leülök az egyik fa tövébe. Veszek egy nagy levegőt, és rendezem a gondolataimat. Mitől félek? Elvégre rosszabb helyzetet is átéltem már, és ez csak egy randi! Egy randi… Kimondva nagyon furcsán hangzik. A lényeg, hogy adjam önmagamat, és majd rájön ő is a hibáimra. Tudom, hogy ez nem fog sokáig tartani, de mégis azt kívánom bár tartana. Ez a fiú elég rendesnek tűnik, még helyes is, hogy úgy mondjam… Ilyen alkalmam nem igazán lesz több. Előveszem az épp nálam lévő regényemet és olvasok. Egy idő után azonban összefolynak a betűk, a szemem elnehezül az égető napfénytől. Egy pillanatra elbóbiskolhatok, mert arra riadok fel, hogy egy árny áll felettem.
Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 02. 10. - 10:46:20 »
+1

EMMELINE


***

A gyomromban különös érzés kavargott, amibe a testem újra és újra beleremegett. Meg kellett kapaszkodnom a székem oldalába a combom mellett. Lehunytam a szememet, nem törődtem többé a tankönyvvel, vagy a pergamennel, amire jegyzet gyanánt egy karikatúrát firkantottam a kedves tanárnőről.
Ha ennek az órának vége, újra találkozunk – gondoltam és persze Emmeline zavart arca jutott eszembe. Talán nem tartott elég vonzónak, mert nagyon is úgy tűnt, mintha nem tetszenék neki vagy… mégis adott egy esélyt. Ez meglepett és kicsit fel is kavart. Eddig egyszer randiztam, de ott egyértelműen meg volt a kölcsönös érdeklődés, ebben az esetben viszont nehéz lett volna eldönteni.
Hamarosan eljött az óra vége, én meg persze azt sem írtam le, milyen leckét kaptunk a következő órára. Azonnal felpattantam, a dolgaimat a táskámba gyűrtem, de közben az ablak felé bámultam. Reggel is már szép idő volt, mostanra pedig egyszerűen szikrázó napsütés tombolt. Ettől megint borzasztó érzés jelent meg a gyomromban, kezemet gyorsan fölé szorítottam.
Sietősen kaptam a vállamra a táskát és indultam el lefelé. Nem mentem már vissza a klubhelyiségbe, hogy megszabaduljak a felesleges dolgoktól. Csupán a kapuban torpantam meg. Hosszan néztem el a tó irányába – onnan nem tudtam kivenni, van-e ott valaki – és elbizonytalanodtam. Biztosan jó ötlet ez? – újabb gondolat töltötte meg zsongó fejem. Tudtam, mi a válasz: nem, nem kell több szívfájdalom.
Röviden toporogtam. Tekintetem a napfényben csillogó tavat bámulták a távolban. Fel sem fogtam, milyen gyönyörű a birtok így tavasszal… túlságosan letaglózott a bizonytalanság. Csak lábaim indultak meg szinte ösztönösen a megbeszélt irányba, ügyet sem vetve a gyomromban táncoló ezernyi pillangóra.
Nyeltem egyet, ahogy az egyik fa tövében megpillantottam a lányt. Eddigre már egészen közel voltam a tóhoz… de nem annak a szépsége foglalt le még mindig. Emmeline alakját azonnal kiszúrtam, barna haját és persze a könyvet, amit ujjai erőtlenül szorongattak. Közelebb sétáltam hozzá: ekkor éreztem meg az édes illatát és láttam meg lehunyt szemeit. Talán elnyomta az álom a kellemes, langyos levegő miatt.
Megtorpantam egy ideig csak bámultam, várva, hogy ébredezzen. Leültem mellé, de nem olyan szorosan, hogy én is a fának tudjam támasztani a hátam. Csendesen pakoltam magam mellé a táskámat.
Régóta vártál? – kérdeztem és megpróbáltam mosolyogni, de csak egy zavart pislogásra futotta.
Megköszörültem a torkomat, a hangom ugyanis nagyon erőtlennek, de leginkább szerencsétlennek tűnt.
Bocsi, nem szoktam ennyit késni… – tettem hozzá magyarázatképpen, bár jó nagy hazugság volt. Merész lett volna azt állítanom, hogy túlzottan pontos vagyok. Sosem voltam az és ha valahová régebben időben is értem oda, akkor az a barátaim érdeme volt és nem az enyém.
Lesütött szemmel bámultam az ujjaimat. Nem tudtam, mit kéne mondanom vagy neki miként lenne kellemes most beszélgetni. Nem akartam hülyeséget mondani, ezért inkább némaságba burkolóztam, várva hogy ő törje meg a csendet.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
[Topiktulaj]
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2018. 02. 25. - 15:16:22 »
+1

Nolan


Ahogy kidörgölöm az álmot a szememből, Nolan már le is telepedik mellém, zavart mosollyal próbál elnézést kérni.
– Bocsi, nem szoktam ennyit késni… - süti le a szemét, amitől hirtelen aranyosnak találom. Megrázom a fejem, hogy ezzel is elhessegessem az álmosságérzetem, majd felé fordulok.
- Ne aggódj. Én jöttem túl korán, és… - próbálom leplezni az ásításom, kisebb nagyobb sikerrel. - Nem igazán aludtam jól az este.

A következő fél percben hosszú csend következik, Nolan az ujjaival babrál, és látszólag nem tud megszólalni. Várok egy kicsit, hátha megtöri a csendet, ám végül én kezdek el beszélni.
- Tudod… - kezdem, miközben egy velünk szemben lévő fa törzsét fixírozom. - ez a helyzet elég fura nekem. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki… hogy nekem… - kifújom lassan a levegőt, ami idő közben felgyülemlett bennem. - hogy valaki randizni akar velem. Ezért amikor abban a szobában, pár hete… nem igazán tudtam elhinni, hogy valójában megtörténik. - Lassan felé fordítom a fejemet, megpróbálok a szemébe nézni. - Te adtad az első csókomat. Így egy kicsit… megijedtem. Ugye érted?

Kicsit közelebb húzódok hozzá, és igyekszem jól megnézni a fiút. Végigviszem a tekintetemet a haján, az arcvonásain, a szemén, a száján, végül elmosolyodom.
- Mondd csak. - kezdem mosolyogva, lassan közelebb hajolva hozzá. - Szereted a kviddicst?

Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2018. 03. 01. - 10:59:30 »
0

EMMELINE


***

Lesütöttem a szemem és hosszú ideig úgy tartottam. Gyomrom bukfencet vetett, mintha Emmeline illata és hangja, újabb, letaglozó hullámként érte volna el testemet. Azóta nem vágytam így senki társaságára, hogy a barátaim meghaltak. Szerettem volna belé kapaszkodni és nem engedni, hogy az élet őt is távolabb sodorja tőlem... persze még mindig ott volt a félelem bennem: talán nem is érdeklem.
Valójában az eddig történtek ellenére is kissé távolságtartóbbnak tűnt, még ha ő is javasolta, hogy hívjam el randira. Igaza volt abban, hogy ez a helyes megoldás, nem az, hogy gondolkodás nélkül tapadok az ajkaira. Csakhogy már megszoktam azt is, hogy elveszem, amit akarok. Az elmúlt év újdonsága ez volt. Már semmi sem történt pusztán csínytevésből, már erőszakos voltam.
Ne aggódj. Én jöttem túl korán, és… – Nem is magára a mondatra, hanem a félig-meddig elnyomott ásításra kaptam fel a fejem. Tekintetem ismét megtalálta Emmeline bájos kis arcát. Kifejezetten aranyosnak tűnt azzal a kis fáradtsággal az arcán. – Nem igazán aludtam jól az este. 
Persze a tekintetem azonnal vissza tévedt ujjaimra. Úgy tettem, mintha különösen zavarna egy gyűrődés a nadrágomon, csakhogy nem így volt. Elképesztően zavarban voltam... szerettem volna megérteni, hogy a pirulás, a távolságtartás mögött, mit is gondol rólam ez a lány. Én már nyíltan kiadtam mindent, ami bennem volt. Hiszen elmondtam neki mennyire tetszik.
Tudod… ez a helyzet elég fura nekem. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki… hogy nekem… – Éreztem, hogy kissé valóban bizonytalan. – hogy valaki randizni akar velem. Ezért amikor abban a szobában, pár hete… nem igazán tudtam elhinni, hogy valójában megtörténik. 
Éreztem, ahogy a tekintete az én arcomat kutatja. Így óvatosan felé fordítottam arcomat. A szépséges, barna szemekbe néztem. Nyelnem kellett egyet, mert úgy éreztem, mintha gyomrom a torkomon keresztül kívánna távozni. Borzasztóan éreztem magamat.
Te adtad az első csókomat. Így egy kicsit… megijedtem. Ugye érted?
Csak bólintottam egyet lassan.
Minden vér az arcomba szökkent, éreztem, ahogy vöröslő lángba borítja, ugyanígy a fülem hegyét is. Persze tudtam, hogy nem sok tapasztalata lehet, mikor közelebb léptem hozzá és finoman az ajkaira tapadtam. Nem véletlenül nem csókoltam szenvedélyesebben. De most, ez úgy hangzott nekem, mintha valami bűnt követtem el. Talán nem egy Nolan Pye-jal kellett volna neki életében először csókolózni... De egy barom vagyok... – szidtam magam.
Az tény, hogy Emmeline elképesztően tetszett. De a saját rossz hírem miatt kicsit féltem, hogy neki sem lesz könnyű, ha kiderül, mi is van közöttünk. Eddig mindig olyan termekben voltunk kettesben, ahol rajtunk kívül senki sem fordult meg. Most meg itt ücsörgünk a tó partján, mindenki szeme láttára.
Éreztem, ahogy közelebb ül. Megremegtem, a gyomrom megint bukfencezni készült, a szívem pedig úgy zakatolt, mintha kilométereket futottam volna... bár Emmeline kedvéért megtettem volna.
Mondd csak. – Váltott hirtelen mosolygó hangra. – Szereted a kviddicst?
Felé fordultam, hogy lássam a kicsivel vidámabb arckifejezését. Ez jobban vonzott, mint a zavart, pironkodó énje. Szerettem volna tudni, hogy mennyire érdeklem, de talán tényleg csak az első csók miatti izgalomnak köszönhetően tűnt még zárkózottabbnak, mint amúgy.
Az ütők tetszenek... – bólintottam.
Valószínűleg nem erre a válaszra számított, hanem egy szimpla igenre. Talán arra is, hogy felsorolom a kedvenc csapataimat... de igazából sosem voltam sport ember, szétverni dolgokat, viszont szerettem.
Képzeld el, hogy az iskolai padokat milyen jól szét lehetne verni vele... – Nevettem fel.
Reméltem, hogy Emmeline is viccesnek találja és nem borzad el tőlem máris. Mondjuk, ha hallotta valaha a nevemet, akkor nyilván sejthette, hogy nem vagyok könnyű eset. Sosem voltam az, de az elmúlt évben kifejezetten kezdtem a társaim és a tanárok idegeire menni. Talán csak Marga próbált meg velem barátkozni... a többieket nyilván megijesztettem.
Öm... felejtsd ezt inkább el! – legyintettem zavartan. – Te szereted?
Naplózva


Emmeline Smethwyck
[Topiktulaj]
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2018. 03. 04. - 17:42:25 »
+1

Nolan


Nolan kissé nyers válaszán először megdöbbenek, majd hirtelen elnevetem magam. Zavart magyarázkodásán még jobban kacagok, majd miután lenyugodtam újra ránézek és válaszolok.
- Én nagyon szeretem. Ezért rendkívül boldog voltam, amikor felvettek a Hollóhát csapatába fogónak. És rendkívül megijedtem, amikor a korházban felmerült bennem a lehetőség, hogy többet nem játszhatok.

Megdörzsölöm a nyakamat, mintha még nem múlt volna el a fájdalom. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy a rám omló törmelékek nem zúztak agyon és, hogy az obskurus nem ölt meg. Megrázom a fejem, hogy elhessegessem a szörnyű emléket, elvégre nem azért vagyok itt, hogy szomorkodjak. Felnézek a fák lombja közé egy darabig, hátradőlök és mélyen beszívom a tavaszi levegőt, egy kicsit élvezem a jó időt és a gyenge szellőt. Rápillantok Nolanre.
- Eljöhetnél esetleg a kövi meccsre. Már ha érdekel… - lesütöm a szemem, mert a fiú nem olyan embernek tűnik, akit nagyon érdekelne ez a sport, de talán ha jobban megismertetem vele, akkor megváltozik a véleménye. Talán.
 
Újabb csönd következik, csak hallgatom a madarak csivitelését és hirtelen egy olyan érzés kerít a hatalmába, amit már régen nem éreztem. Valahogy a béke és a boldogság keveréke, de mégsem teljesen az. A fejemet Nolan vállára hajtom és becsukom a szemem. Így ülünk egy darabig, míg megszólalok.
- Most te mesélj! Mondj el magadról mindent!

Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 03. 16. - 09:18:43
Az oldal 0.203 másodperc alatt készült el 47 lekéréssel.