+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek  (Megtekintve 539 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 12. 19. - 09:38:06 »
0

BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

[viselet]


Tyrius
1999. április

 
Vigye innen azt a rohadt csokoládét!
Éppen csak felfogtam ezt a mondatot, a morgás közepette, amiben elhangzott. Titus inkább tűnt abban a pillanatban valamiféle veszett kutyának, semmint egy Roxfortban tanító – tehát vélhetően komoly – tanárnak. Értetlenül meredtem rá, majd húzódtam volna hátra, mikor láttam, hogy megtántorodik. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy rám fog zuhanni, ha nem teszek így… csakhogy ülve kissé nehezebb kikeveredni az ilyen jellegű helyzet elől. Csak belém kapaszkodott. A szemei riadtnak tűntek talán, mintha akkor fogta volna fel, hogy felemelte a hangját.
Oldalra billentettem a fejem, mint Nat kutyája, amikor nagyon figyel. Én is így tettem, a fickót vizslattam és közben azon gondolkodtam: Vajon én is így viselkedem, ha a szalag elveszi azt a kevés eszemet, ami van? Reméltem, hogy nem.
Elnézést… – Érkezett a mentegetőzés is. Még mindig rázkódott a teste, mintha megérezte volna a kinti hideget idebent. De ez valami más volt… talán egy emlék, talán valami olyan dolog, amit képes voltam felébreszteni benne. Ismertem ezt. Velem is megtörtént.
Inkább adjon a flaskából...
Elvigyorodtam.
Helyes – bólintottam válaszként.
Megvártam, míg tör a csokiból, csak ezután nyúltam a Deantől kapott laposüvegemért. Óvatosan húztam ki a kabátom zsebéből. Két ujjal fogtam meg a kupakot és pattintottam ki. A lángnyelv bódító aromája azonnal megcsapta az orromat, így mielőtt átnyújtottam volna Titus úrnak, én magam is meghúztam. Közben végig a szemébe néztem, vártam a csokoládé hatását.
Láttam, ahogy kitágul a pupillája és egészen másképp méreget már. O’Mara, ez bejött! A szalag szinte vállon veregetett. Ahogy elhúztam a flaskát az ajkaimtól és felé nyújtottam, belőlem is újabb vigyor szakadt ki.
Látom ízlett magának is a csokoládé – állapítottam meg vihogva.
Kicsit előrébb hajoltam, mint imént a kis csomaggal a kezemben. Ezúttal persze a flaskával tettem így és alig vártam, hogy lássam, a bájital milyen reakciót mutat egy kis lángnyelvvel. Talán az én szemeim is úgy csillogtak, mint az övéi, nem tudom. Mindig is lenyűgöztek a vicces reakciók.
Azért megcsókolni nem fogom – mondta nevetgélve.
Csak még szélesebbre húzódott a vigyor az arcomon. Nem tudtam letagadni sem, mennyire tetszik ez a helyzet.
Akkor nem evett elég csokit, Rex… bocsánat Titus – válaszoltam.
Persze szándékosan szórakoztam a nevével. Ez is legalább annyira jól esett, mint a lángnyelves-csokoládés látványa egy roxforti tanárnak. Annak idején velük nem mertem kikezdeni, illetve nem ennyire nyíltan. A csínyeim inkább szóltak a diáktársaknak. Az egyetlen lopás is, amit intéztem a tanár kar tagjai ellen az utolsó napomon volt az a bizonyos penna, amit Dumbledore asztaláról vettem el. Dicsőséges pillanat volt, lényegében egy gyerekes bosszú, amiért nem állt mellém egy olyan igazságtalan és nehéz helyzetben. Tudtam, hogy semmit sem érek vele… ez volt a legrosszabb.
Most viszont inkább üljön le! – felpattantam, majd megfogva a karjait, lenyomtam a székbe, ahol eddig én foglaltam helyet. – Nem szeretném, ha túlságosan letaglóznák az érzései irántam… bár tény, hogy ellenállhatatlan vagyok.
Egy pillanatra közel is hajoltam hozzá, csakhogy lássam a reakcióját az illatomra. Az arcába vigyorogtam megint, képtelen voltam visszafogni magamat. Annyira nevetséges volt az egész helyzet… bár azt hiszem, nem ezzel fogom szórakoztatni Nathanielt odahaza. Ő bizonyára kiborulna egy ilyen mesén.
Sziszegve bicegtem a táskámhoz és vettem ki belőle néhány alapanyagot.
Most viszont igen is főzőcskézni fogok. – Tértem vissza a korábbi gondolatához. – Maga addig csak maradjon ülve, vagy készítse elő a tatuepét!
Az asztalra pakolt üvegekre és szárított gyógynövényes csokrokra mutattam, amikre szükség lehet egy jó adag azonnali sebgyógyító főzet elkészítéséhez – ugyanis a kenőcs, amit az imént kaptam leginkább csak arra volt jó, hogy csípjen. Ezután, egyetlen pálcaintéssel az Apotékában használt kötényem is kibújt a táskámból és ugyanolyan könnyed mozdulattal rám is került. Letettem a pálcámat, hogy a kötőt hátul megkeresztezve előre vezessem és a derekamon masniba kössem. A Reagannel történtek, a gyilkosság, a megbélyegzés óta lettem annyira sovány, hogy így körbeért. Azelőtt sem voltam nagydarab, de erre nem voltam képes.
Kicsit megköszörültem a torkomat. Inkább az üst keresgélésével, semmint a saját testalkatom vizslatásával foglalkoztam.
Naplózva


Tyrius A. Reximo
Eltávozott karakter
*****


Mardekár Házvezető

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2018. 01. 03. - 19:44:29 »
+1

Úgy ültem ott, fülig érő mosollyal, mint aki három napja bulizik. Nem voltak rettenetes érzéseim, sem kísértő gondolataim, csak úgy voltam. A fiú ide-oda járkált, és tett-vett mintha csak otthon volna, azonban a legkevésbé sem zavart a körülöttem zajló cirkusz. Ha főzni akar, hát főzzön, bánom is én.
"Fura krapek maga." mondtam vigyorogva, és kinyújtott tenyérrel, amolyan illuminált jelleggel megpaskoltam a fiú feje tetejét.
"És milyen sima a haja!" tettem hozzá csodálkozva, és elnevettem magamat. Egy pillanatra elnémultam. Magam is csodálkoztam, hogy hasonló dolgok kicsúsztak a számon, és csak meredtem a fiú arcába. A fenébe, hát gőzöm sem volt róla, hogy a szerelemnarkó ilyen jó hatással van rám. Egy üvegcsét vettem elő, és kiszórtam a tatuepét az Elliot által előkészített anyagok mellé.
"Hogy hogy nem jutott nekem ez az eszembe..." gondoltam, miközben az azonnali sebgyógyító főzet elkészítésében kezdtem segédkezni. Persze, hiszen sokkalta fontosabbnak tartottam, hogy megtudjam ki ez az alak, és mit akar itt, mintsem hogy ellássam a sérülését. Elvégre mi a fenének jött ide. Valamiért, és nagy valószínűséggel a csokiba kevert bájital miatt, úgy éreztem, beszélgetésünk megérett a második szintre.
"Ugyan, Elliot." kezdtem zavartan, ezúttal már teljesen kerülve a hivatalosságot és a fenyegető hangnemet. "Végülis, elmondanád nekem, hogy mi dolgod akadt errefelé?" kérdeztem tapogatózva, a legkedvesebb hangnemet használva, hátha ezúttal kielégítő választ kapok majd az újdonsült kis pajtásomtól. Kezeim közben gyorsan jártak, és szinte rutinszerűen dolgoztam össze a hozzávalókat, ezzel is felgyorsítva a munka folyamatát. Reggel amikor felkeltem, tényleg nem gondoltam volna, hogy a saját szertáramban fogok tudatmódosító szerrel beoltva, egy vadidegennel főzőcskézni, aki ráadásul illetéktelenül tartózkodik az iskola területén, és lényegében semmit az ég világon nem tudok róla. De hát mit van mit tenni, ezek a napok mostanság, ilyenek errefelé...
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2018. 01. 04. - 09:07:18 »
0

BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

[viselet]


Tyrius
1999. április

 
Otthonosan mozogtam a szertárban. A kötényemet igazgatva néztem végig a polcok rengetegén, ám az alapanyagok nagyrésze a saját táskámból kerültek elő. Ilyen volt a huszonegy napon átpárolt juharfátyolka is, amit eredetileg a patikába szállítottam volna át, hogy aztán ott készítsek el belőle még ma jó néhány főzetet. Dean éppen eleget nyafogott már azon, hogy nem végzem megfelelően a dolgomat és nem azért fizetnek, mert kényem-kedvem szerint járok be. Egy kis készletfeltöltés bizonyára még az ő kemény szívét is meglágyította volna… na meg egy Elliot-féle csodamosoly.
Ez utóbbi láthatóan Titusnál is bevált. Tenyere váratlanul jelent meg a fejem tetején a sötét tincsek közé nyúlt ujjaival. Beleborzongtam a forróságba, ami a kezéből áradt egyenesen felém. Na, O’Mara, rád is hat a szer… – gondoltam és az üstben várakozó vízadagra bámultam. Közel sem volt még a forrásponthoz, ám még mindig jobb volt azt bámulni, semmint a fickó szürke szemeit.
És milyen sima a haja! – Szinte csodálkozásnak hangzottak ezek a szavak a szájából, de aztán szerencsére felnevetett, kissé megtörve ezzel a helyzet abszurditást.
Éreztem, hogy közben az arcomat fürkészi. Felé fordultam és gonosz kis mosoly kíséretében kacsintottam rá. Óvatosan, haver, nincs szükséged még egy rajongóra! – figyelmeztetett a lelkiismeretem és eszembe jutott a megannyi féltékenységi jelenet, amivel Nathaniel kitűntetett az elmúlt időszakban. Tudom én, hogy nem vagyok elég óvatos és túlságosan élvezem az engem övező rajongást… de ki ne élvezvené tizenöt év teljes magány után az ilyesmit?
Hát, Titus, legalább érdemes volt megfésülködnöm ma reggel – válaszoltam.
Szerencsére közben elkezdett a tatuepével foglalkozni. A többi hozzávaló előkészítését is megkezdte. Egészen úgy festettünk, mint egy öreg házaspár, akik a konyhában tevékenykednek, leszámítva, hogy az én vádlim még mindig úgy égett a zöld kenőcstől, mintha minimum sóval szóram volna le. A seb nem kezdett el összehúzódni. Kellemetlenül jelezte, hogy bizony ott van és a főzet elkészültéig nem is szabadulok meg tőle.
Ugyan, Elliot. – Váltott hirtelen egészen más hangnemre. – Végülis, elmondanád nekem, hogy mi dolgod akadt errefelé?
Sóhajtottam.
A csokoládés zacskóért nyúltam és egyenesen Titus szájába préseltem egy kisebb darabot belőle, remélve, hogy ezzel most már nem jöttöm céljával, hanem csakis velem fog törődni. Még közelebb is léptem hozzá, hogy érezhesse illatom… csupán azzal nem számoltam, hogy így én is megérzem a belőle áradó – a bájitaltól – bódítóan édesnek ható aromát.
Egy barátomat keresem… – Kapaszkodtam meg kissé szédelegve az asztalban.
Nyeltem egyet és visszafordultam az üst felé, ellenőriztem a vizet. Az első hozzávalót máris emeltem felé, de közben egyre nehezebb volt elvonatkoztatni a mellettem ácsorgó férfitól. Éreztem a vibrálást, hallottam a légzésének hangját… még mindig nem volt olyan intenzív, mint az a pillanat a kastélynál, Nattal… de éppen elég bódító ahhoz, hogy esetleg valamit rosszul mérjek ki.
Egy diák itt. Rég nem hallottam róla és aggódtam… – Ezt nem kellett volna bevallanom, de nem tudtam mit tenni. Valami azt súgta ezt kell tennem,  még ha Merel nem is nagyon kéne a barátomnak nevezni. Ő többnek tartotta magát valamikor annál, most meg nyilván kevesebbnek. Keserű íz maradt a számban a mondat után.
A kellemetlenség az egész testemen végig futott. Nem akartam belegondolni sem, hogy éppen a boldogságom az, ami Merelt elválasztotta tőlem… de képtelenség volt elnyomni ezt az érzést magamban.
Megint nyeltem egyet, remélve, hogy a keserűség távozik. Magam elé húztam a százszorszép gyökeret, ami már némileg fel lett aprítva, de nem volt tökéletes. Ezért magamhoz véve a kést kicsit még finomítani akartam rajta. Megvágtam az ujjamat. A kellemetlenség és Titus intenzív illata összezavarta érzékeimet, a penge kissé megszaladt a kezemben.
Felszisszentem. Eldobtam a kést és elhúztam az ujjamat úgy, hogy lássam mennyire mélyen vágtam bele.
A francba… – Morogtam kicsit.
Kapd már össze magad, O’Mara!
Naplózva


Tyrius A. Reximo
Eltávozott karakter
*****


Mardekár Házvezető

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2018. 01. 04. - 20:40:45 »
+1

A szédítő bódulatból, arra eszméltem fel, hogy Lee egy újabb darab csokoládét töm a számba. A fiú illata igazán ismerős volt, valakiről, régről, akinek akkor képtelen voltam az arcát, és a nevét a szaghoz párosítani. Nyilvánvalóan a szer, ami a csokoládékockákban volt, elnyomta a régi emlékek kellemes érzéseit, és egyetlen emberre zúdította mindet, méghozzá arra az alacsony fickóra, aki előttem álldogált, és akit így, pár perc után, egészen kellemesnek találtam. Miután Elliot megszédülve egy asztal szélébe kapaszkodva visszanyerte balanszát, kihasználva azt, hogy egy pillanatra elkapta a tekintetét, a második szelet csokoládét a tenyerembe köpve a földre dobtam, majd azzal a lendülettel ráléptem. Muszáj volt megállni ezzel az egésszel, így is, sokkal tovább mentem, mint szabadott volna. Lényegében egyáltalán nem szabadott volna, semeddig sem menni, és a helyes az lett volna, ha gatyástól kirepítem a Roxfort területéről, mégis, még a csokoládé előtt is, valamiféle jó érzésem volt ezzel a sráccal kapcsolatban. Talán nem véletlen, hogy összeakadtunk, talán nem véletlen, hogy nem a magányos tölgy irányába indultam, puszta megmagyarázhatatlanul bagatell tévedésből, és talán az is sorsszerű, hogy most segítek neki, a saját szertáramban. A fiú beszélni kezdett, én pedig meredten figyeltem az előttem nedvességtől csillogó tatuepékre. Nem tudtam, hogy a csokoládé műve-e, vagy valóban így érzek, de megindított az őszintesége, és valódi féltést, és szeretetet éreztem a szavaiból. Vagy jól hazudik, vagy tényleg fontos az az itteni személy a számára. Elvégre ha fontos, akkor nagyon fontosnak kell lennie, máskülönben nem kockáztatna csak úgy az ember, egy illetéktelen "roxforti beruccanást"... Gondolataim felhőjéről elmélázva fordultam a fiúhoz, és ezúttal bizalmasan, és megnyugtató hangnemet megütve folytattam.
"Köszönöm az őszinteséged... Esetleg tudok valahogy segíteni?" kérdeztem, és szemöldökömet összeráncolva konstatáltam Lee szétvágott ujját, majd megtoldottam:
"Úgy vélem, jócskán kelleni fog abból a főzetből..." dörmögtem mély, rezgő hangon, és tőlem teljesen szokatlan melegséggel átjárt, fülig érő vigyort eresztettem a szertár poros levegőjébe.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2018. 01. 05. - 09:06:55 »
0

BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

[viselet]


Tyrius
1999. április

 
Az alapanyagok kesernyés bűzébe keveredett Titus erős, férfias illata, ez éppen csak megzavarta a vér és a padlóba taposott csokoládé édes aromájának különös elegye. A véres ujjamra, majd a földön heverő csokoládé nyomra pillantottam, némiképp bosszankodva. Nem volt olyan könnyű megszerezni, haver! – vetettem egy enyhén szúrós pillantást Nagypapa tanár úrra. Még mielőtt hangot is adhattam volna nem tetszésemnek, beleborzongtam újra az illatába.
A különös, édes érzésbe keveredett a Merellel kapcsolatban érkezett keserűség és aggodalom.
Megoldom egyedül – válaszoltam kissé halkan.
Közben az ujjamból kifakadó vért figyeltem. Nem volt különösebben fájdalmas, legalábbis a vádlimon tátongó sebbel összevetve.
Úgy vélem, jócskán kelleni fog abból a főzetből… – Mély hangon beszélt. Felé fordulva láttam csak meg a vigyort az arcán.
Még is csak dolgozik az a csokoládé. Én is elhúztam a számat egy fanyar kis mosollyal, ahogy visszafordultam a bájital felé. A következő adag hozzávaló ideje is elérkezett, így óvatosan – úgy hogy egyetlen csepp vérem se hulljon a bugyogó lébe – belesöpörtem az aprított gyökeret és nyúltam a tatu epéért. Ehhez közelebb kellett lépnem Titushoz. Hát nem újra megcsapott az az átkozott, ám mégis kellemes, bódító illat.
Megköszörültem a torkom és kissé remegő kézzel vettem el a gusztustalanul nyálkásnak ható tatuepét. Keserű szaga nem tudta elvonni a figyelmem a bájitaltan tanárból áradó melegségről. Remegés futott át a testemen, nem is törődve azzal, hogy kicseppentettem egy kisebb mennyiségű epét a padlóra.
Merlin szakállára, O’Mara, nem egy pironkodó kisasszony vagy – morogva tört fel bennem a szokásos belső hang, mely olyan előszeretettel dörgölte mindig az orrom alá mennyire nem vagyok a helyzet magaslatán. Hát ott a szertárban valóban nem voltam. Ezt mi sem igazolta jobban, mintha az epe kicsöppent része valamilyen módon a talpam alá keveredett, én pedig megcsúszva rajta ismét elvesztettem egyensúlyomat.
Az epét egyenesen Titus mellkasára borítottam, majd ugyanazzal a béna lendülettel én magam is a mellkasának csapódtam. A vádlimba azonnal belenyilallt az őrjítő fájdalom, de nem kiáltottam fel. Minden erőmet bevetve szorítottam össze az ajkaimat, hogy egyetlen hang se tudjon feltörni belőlem.
Kurva élet… – suttogtam.
Már cseppet sem érdekelt, hogy Titus esetleg meghallja mindezt. Jelenleg ő volt az egyetlen támaszom, akibe belekapaszkodhattam. Mély levegőt véve próbáltam megfeledkezni a fájdalmamról.
Ez van, ha megőrjít valakinek az illata – jegyeztem meg kicsit csipkelődve. Kissé elhúzódtam tőle és a szürke szemekbe néztem.
Visszaléptem az üsthöz és megnéztem hogyan áll a bájitalunk tatuepe nélkül persze valami egészen más állag és szín fogadott. Hosszan fújtam ki a levegőt, ahogy megkevertem a folyadékot.
Rex, hogy van az, hogy itt egy patikus és egy Bájitaltan tanár… és így fest egy egyszerű, sebgyógyító főzet? – Emeltem ki a kanállal egy csomóban összeállt, enyhén narancsos színű darabot, aztán felnevettem.
Naplózva


Tyrius A. Reximo
Eltávozott karakter
*****


Mardekár Házvezető

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2018. 01. 05. - 11:33:06 »
0

A keserű szagú epe egyenesen a félig begombolt fekete köpenyem alatt szabadon maradó fehér ingemen landolt, rózsaszínes-vöröses foltot hagyva maga után. Elliot megcsúszott, teste pedig egy zsákhoz hasonlóan elborulva, egyenesen felém dőlt. Szinte lassítva láttam, amint a fiú felém zuhan, ezért karjaimat kinyújtva vártam érkezését, nehogy a becsapódása miatt megfejeljen esetleg engem, vagy a vállaim egyikét. Megdöbbentően könnyű volt. Két felkarja inas, és vékony. Ahogy arca közel került az enyémhez, hatalmas kő esett le a vállamról, és a földön illatozó csokoládéfoltra ejtettem a tekintetemet. Hálával tartoztam a "tudatos Tyriusnak", amiért észnél volt. Most minden bizonnyal olyan dolog történhetett volna, amit nagyon megbántam volna, ha a szer végleg kiürül a szervezetemből. Az előző adag azonban még valamelyest dolgozott. Jókedvem határtalannak tűnt, és a rokonszenvem eziránt a tökfilkó iránt is apadhatatlannak mutatkozott. Felhasogatott lábára tekintettel, óvatosan, és körültekintően helyeztem vissza könnyű testét a balanszt elnyerő pozíciójába.
"Ez van, ha megőrjít valakinek az illata" súgta, és kissé elhúzódott, miután bódult tekintetünk találkozott a poros terem kavargó levegőjében. Mély lélegzetet vettem. Az alig pár perce intenzíven, szinte nyálcsorgatást előidézően erősen terjedő illatok tompultak. Továbbra is olybá tűnt, mintha Lee megfürdött volna egy kád, számomra kellemes szaggal teli kádban, ám ezúttal már csak úgy hatott, mint amikor elhalad valaki az utcán, rettentően finom kölni csíkot húzva maga után. Elmosolyodtam. Talán egész életemben nem mosolyogtam annyit, mint akkor reggel. A fiú az üsthöz lépett.
"Rex, hogy van az, hogy itt egy patikus és egy Bájitaltan tanár… és így fest egy egyszerű, sebgyógyító főzet?" kérdezte, miközben beletúrt a főzetbe. Kicsit közelebb lépve, én is szemügyre vettem azt a furcsa színű, kásás anyagot, ami a rézüst falához tapadva undorítóan jelezte, ez nem az aminek lennie kéne.
Hangos kacagás szakadt ki mindkettőnkből. Valóban groteszk volt az egész helyzet. Ahogy ott álltunk egymás mellett, én a leborított, bűzlő ingben, ő a vérző lábbal és vérző ujjal, a két bájitalmester, egy üstnyi förmedvény felett, bebódulva.
"Nos... Úgy tűnik ez egy ilyen nap." toldottam meg röhögve, és hátat fordítottam a kotyogó fazéknak. A polcot fürkésztem, néhány üvegcsét pakolásztam. Kellett volna hogy legyen abból a főzetből... Oakley professzor hirtelen távozása után, csupán a feljegyzéseit követve próbáltam rendszerezni a szertár felszereltségét, és ugyan még korántsem értem a végére, de már három alapanyag, és két kész főzet hiányzott a tartalékból. Ugyan korai lett volna még a bárminemű vádaskodás, lévén alig pár hete, hogy a Roxfortban megvetettem a lábam, de egyre több jel mutatott arra, hogy nem a precíz elődöm tett hanyag feljegyzéseket... Sokkal inkább valószínű volt, hogy valamelyik diák megdézsmálta a szertárat, az Oakley távozása, és az én érkezésem közötti pár üres napban. Érdekes rejtély volt, aminek a megoldásába, nem akkor fogtam bele. Akkor prioritást élvezett a mögöttem lassan fél órája vérző, újdonsült ismerősöm meggyógyítása...
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2018. 01. 05. - 11:59:51 »
+1

BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

[viselet]


Tyrius
1999. április

 
Valahol kényelmes volt patikusként hivatkozni magamra. Nem kerülgetett az az érzés, hogy mindjárt rám hív egy sereg karót nyelt aurort. Azzal a sebbel a vádlimon még az átlagosnál is sokkal nehezebb lett volna menekülni… mert hát valljuk be a februári igen csak kemény sérülésem ellenére egészen fürge maradtam, hiába az a sok sántikálás és mélyről érkező fájdalom. Egy kis lángnyelv elkortyolgatása után akármilyen veszélyes is egy helyzet, könnyedén kereket oldok.
Most erre nem volt szükség. Titusnál beváltak a hagyományos kis trükkök: egy kis bájital, meg némi groteszk vigyor a képemen. Jobb szeretem az ilyesmit, mint a rohanást vagy éppen a párbajt. Jó vagyok mindkettőben, szó sem róla, mert hát Elliot O’Mara mindenben kiemelkedő, ha az adott helyzet megkívánja… de azért mégis csak kényelmesebb és szórakoztatóbb egy jó adag csokoládét nyomni a szemben álló szájába, mint a pálcám végével bökdösni vagy éppen ronda ártást küldeni felé.
Főleg, hogy én találtam fel a Banyanyavalya és Mágusfene Apotéka leghíresebb bájitalált… a Férfiasító főzetet. – Toldottam meg korábbi gondolatomat sóhajtva.
Ezzel egy időben valami magyarázott Rex arról, hogy hát ez egy ilyen nap, majd elkezdett a készletek között kutakodni. Én a legjobb tudásomat bevetve kavargattam tovább a bájitalomat, hátha még valamilyen módon menthető volna… de hát a tatuepe nélkül forrtak össze az alapanyagok, így leginkább valamiféle trutyi lett belőle.
Felemeltem a kanalamat és mit sem törődve a környezettel, a fal felé céloztam a makacs, ragdós anyaggal. Az már biztos, hogy itt amúgy sem sok szabad és tiszta felület volt, de nekem köszönhetően az a kevés is bepiszkolódott és tönkre ment. Ezt pedig gyermeteg vigyorral nyugtáztam.
Valamire ezek szerint mégis csak jó… – állapítottam meg. Színpadias sóhajt eresztettem meg, mint aki egy kicsit megnyugodott, hogy műve nem egészen hasznavehetetlen.
Ezután sétáltam a tanár úr mellé, aki még mindig ott ácsorgott az egyik szekrény mellett. Benéztem én is a bájitalok és alapanyagok rengetegébe. Jó néhány dolog nem volt felcímkézve, de a színük alapján bizonyosan megmondható volt, mik is azok. Egy kissé megfakult, de még halovány zöld színű folyadékot pillantottam meg apró, pipettás kupakkal a tetején. Be volt dugva egészen a sarokba két lilásabb szín bájital közé.
Ez az. – Nyúltam be és húztam ki, kisebb csörömpölések közepette.
Csupán akkor gondolkodtam el, hogy vajon Tyrius miért nem tudja mi is van saját készleteiben, mikor leültem a korábbi székre. Egy mozdulattal felhasítottam a nadrágom szárát, hogy még könnyebben hozzá lehessen férni a sebhez.
Egy ideig csak méregettem, majd felé nyújtottam az üveget, megtisztelve azzal, hogy ő lássa el sérülésemet.
Naplózva


Tyrius A. Reximo
Eltávozott karakter
*****


Mardekár Házvezető

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2018. 01. 06. - 23:23:13 »
+1

"Férfiasító főzet?" összeráncoltam a szemöldökömet, azonban nem tettem fel hangosan a kérdést. Lee valósággal olyannak tűnt, mint aki az égből pottyant a Roxfortba. Személyét furcsábbnál furcsább, és ismeretlen dolgok övezték. Továbbra is furdalt a kíváncsiság, mégis úgy véltem, bölcsebb hallgatok. Majd megnyílik, és beszél erről a látogatásról ha kedve tartja. Azt ugyanis nem hagyhattam, bármennyire is úgy tűnt, hogy jó viszony kezd kialakulni kettőnk közt, hogy egyedül császkáljon tilosban. A sűrű, ragacsos anyag egy tenyérnyi fehér felületen landolt, a falon. Ahogy a gravitáció a padló felé húzta a nehéz, otromba folyadékot, a paca szinte csápokat növesztve kapaszkodott a fehér mésszel elfedett fal repedéseibe. Könnyen leszedhetőnek tűnt, és halvány fénynél úgy látszott, hogy csupán vizes foltot hagyott maga után, így nem foglalkoztam az esettel, sőt, talán még egy halvány vigyor is elhagyta az arcomat. A fiú a kezembe nyomta az üvegcsét, beleszagoltam.
"Tudtam, hogy kell itt lennie. A múltkor véletlenül beleakadtam, pakolászás közben." mondtam egyhangúan, és felsóhajtottam. Valódi teher volt ez. Akkurátus, maximalista emberként valódi enciklopédiarendszerezés volt egy kisebb bájitaltan szertár átcsoportosítása, és számbavétele is.
"Csak pár hete érkeztem, Oakley helyére. Bele kell még szokni ebbe." toldottam meg gyorsan, és elláttam a férfi lábát. A sebek összehúzódtak, és csupán az ép bőrfelületen maradt vér, és a szakadt nadrág jelezte azt, hogy az imént még sérült volt a lábszára. Kiegyenesedve Elliot elvágott ujját méregettem. Elég kicsi, és komolytalan vágásnak tűnt ahhoz, hogy a segítségemre legyen szüksége, ezért a kezébe nyomtam az fiolát, és leültem a fiúval szemben, egy kicsit kisebb ládikóra. Így körülbelül egy magasságban volt tekintetünk.
"Mégis..." kezdtem kissé bizonytalanul.
"Kihez jöttél?" kérdeztem, és valamiféle értetlen grimaszt vágva, megpróbáltam a maximumot kihozni ülőhelyemből, és egy kényelmes pozíciót találni, több-kevesebb sikerrel.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2018. 01. 07. - 14:28:01 »
+1

BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

[viselet]


Tyrius
1999. április

 
Csak pár hete érkeztem, Oakley helyére. Bele kell még szokni ebbe. – Érkezett Titus magyarázkodás, mikor végre a széken ültem.
Megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni – már amennyire egy ilyen ósdi fából összeeszkábált széken az ember megteheti. Ezután húztam fel a lábamat annyira, hogy Titus könnyedén a gusztustalan sérüléshez férjen. Fájdalmasan nyögtem felé még erre a kis mozdulatra is. Nem szerettem sosem hangot adni a szenvedéseimnek, de ez a kis hang most szinte önkéntelenül csússzant át az ajkaim között.
Nem tudom ki az az Oakley… azt a kurva! – sziszegtem.
Titus még szinte elém sem lépett, már csöppentette a pipettával a lábamra a bájitalt. Az fájdalmasan csípni kezdett, miközben összehúzta a sebet. Jó egy percbe beletelt, mire csillagok helyett végre a segítőmet és az immár ép lábszáramat bámultam.
Engem Lumpluck tanított… aztán egy kicsit Piton is – szűrtem a fogaim között a magyarázatot. Fájdalmaim már nem voltak, csupán annak emléke gyötört, ami egy pillanattal korábban történt.
Újra végignéztem a vádlimon. Az sérült ujjamat kissé végig húztam a vértől mocskos felületen, csupán az zavart meg, hogy időközben Titus nagyon is el kezdte méregetni az ujjamon tátongó vágást. Nem volt egy túlzottan komoly sérülés, éppen csak érintette a penge bőrfelszínt. A vér sem volt olyan sok, mint a lábamon.
Ahogy a kezembe kaptam a főzetet egyetlen cseppel pillanatok alatt begyógyult az is, ezért is tudtam azonnal a pálcámhoz nyúlni. Megtisztítottam vele a lábamat, a ruhámat és bár halványan még ott derengett a barnás, vérszerű folt. Csendesen intézkedtem róla, hogy a nadrágom ne szakadtan lógjon. A háztartási bűbájokban sosem voltam jó, de hazáig kibírta ilyen állapotban is az öltözékem. Hirtelen, mintha el is tűnt volna belőlem az a korábbi hiúság. Már nem érdekelt az összerongyolódott ruhám, az esetleg kócos hajam vagy a vértől maszatos kezem. Egyszerűen élveztem ezt a kis, nem olyan intenzív, ám annál érdekesebb kalandot, ami a Roxfortba vezetett.
Közben Tyrius is helyet foglalt. Bizonyára ennyiből is láthatta, hogy tapasztaltabb varázsló vagyok és már régen nem az iskolapadot koptatom. Azt sejtettem a kezdetektől, hogy fiatalabbnak néz a koromnál, mint az általában jellemző. Ezt próbáltam hát kijátszani, eddigre azonban nem érdekelt. Valamiféle különös szimpátia dolgozott közöttünk, mintha valaki tényleg megírta volna valami nagy könyvben.
Mégis… – Kezdte némi bizonytalansággal a hangjában. Egyenesen a szürke szemekbe néztem, a szívem még mindig hevesen vert ahogy felfedeztem a csillogást bennük. Már nem hatott olyan intenzíven a bájitalos csokoládé, bár az is tény, hogy legalább háromszor annyit faltam be, mint ő. Az illatát ezért még mindig bódítónak éreztem.
Kihez jöttél?
Megköszörültem a torkom. Egy kis vigyor ült ki az arcomra, mintha megint csábítani próbálnám, ám ezúttal csak időhúzásnak szántam. Nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy mi lenne helyesebb, ha egyszerűen csak megrántanám a vállam és nem lennék őszinte vagy inkább Montrego nevét bökném ki Merelé helyett. Valljuk be azért nem sok jóra számíthatok, ha rájön, hogy egy tizenhárom éves diákját keresem.
Valakit. – Rántottam meg végül a vállam hanyagul.
Kicsit előrébb dőltem, hogy még inkább az arcába nézhessek.
Gondolom, nem engednél még csak a közelébe sem, amilyen szigorú tanár bácsi vagy te, Rex – mosolyogtam rá.
Lassan mértem végig magamnak, hátha látok rajta valamiféle mágikus ékszert vagy bármit, ami érdekes lehet. Mert valljuk be, különös, hogy mennyivel fiatalabbak a vonásai, mint amire első ránézésre számít az ember. Hosszú fehér haja és szakálla sokat öregített rajta. Különös szerzet volt, érdekelt és aki érdekel, attól szeretek ereklyét szerezni.
Naplózva


Tyrius A. Reximo
Eltávozott karakter
*****


Mardekár Házvezető

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2018. 01. 09. - 12:45:13 »
+1

"Ó, Horatius..." sóhajtottam fel, és a kellemes emlékek áradata özönlötte el, a bájitalból egyre inkább józanodó elmémet.
"A Lump Klub... Micsoda kitüntetésnek éreztem annak idején." nosztalgiáztam, és közben szemem sarkából figyeltem Elliotot, vajon ő mit reagál kijelentésemre. Hiszen ha patikus, akkor nyilvánvalóan nem volt utolsó bájitalfőző, abban az esetben pedig, Lump Klubtagnak kellett hogy legyen annak idején. Legalábbis erre véltem következtetni. Először nem akartam reagálni a gyöngéd inzultálásra, ami talán inkább játékosnak hatott, mint sem valódi csipkelődésnek, aztán egyre fokozódó kíváncsiságom szinte megőrjíteni kezdett. Nem engedném a közelébe? A legrosszabb dolgok jártak a fejemben. Talán ez az egész valami játék? A háborúból a nyakamon maradt paranoiai kerülgetett. Szinte észrevehetetlenül, arcomra fagyott mosoly kíséretében a zsebemben lapuló pálcámra helyeztem a tenyeremet, hogy ott van-e még. Féltem, hogy esetleg balga kábulatom alatt, Elliot lefegyverzett volna. Hiszen akármilyen szimpatikus fickóvá nőtt is a szememben, a világ piszkossága olyan hatalmas, hogy le kell járnia az embernek a lábát rajta, hogy ki ne lopják alóla. Halvány aggodalom fogott el, míg a csokoládé hatása alól teljesen kikerülve, a szokásos sötét emlékképek kezdtek el bombázni. Minden sötétebbé, csúnyábbá és zordabbá változott. Az előttem ülő férfi ismét fenyegető, és dörzsölt volt, a szagok újra büdösek, a színek ismét fakók. Szúrósan, átható tekintettel másztam Lee tekintetébe. Vajon meddig tartana átkutatnom az emlékeit? Halkan, vastag, testes hangon szóltam hozzá.
"Mégis miért ne engedném?" kérdeztem monotonon, szárazon. Habár a kérdés maga, barátságosnak bizonyult, mosoly, vagy segítőkész pillantás nem kísérte. Ujjaimat egymás után zongorázva, doboltam jobb kezemmel a térdemen, míg a bal, a köpenyemet végig simítva ellenőrizte a pálcám meglétét. Először a kisujj, aztán szinte azonnal a gyűrűs, a középső, majd a mutató koccant a fekete szövetnadrág selymes felszínére. Ahogy bal tenyerem végigsimította a mellkasomat, egy rettentő halk csörrenés hallatszott a sötét lepel alól. Olyasféle, mint a zsebóra zsinórláncának csilingelése.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2018. 01. 09. - 22:32:34 »
0

BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

[viselet]


Tyrius
1999. április

 
Lump Klub… nem vagyok én egy elcseszett hollóhátas – fintorogva robbant be a képe egy csapat idiótának, akik bohóc módjára kirittyentve masíroztak a kedves Tanár Úr szobája felé. Valami ünnepséget tartott, nem érdeklődtem iránta sohasem különösebben, főleg mert két évnél tovább nem tanított és nagyon jól tudtam: sosem kerülhetnék be ilyen társaságba. Nem volt sem anyám, sem a mostohaapám különösebben kiemelkedő név és bár jó voltam Bájitaltanból nem voltam elég tisztára sikált, mint a többi seggnyaló.
Szerencsére Tyrius illata még mindig nagy hatással volt rám, így könnyedén kirángatott a múltam emlékeinek homályos mélységéből. Nem akartam azokra az időkre gondolni. Nem akartam újra átélni azt a rengeteg fájdalmat, amit ez az iskola adott… leginkább a kicsapásomat. A többit elviseltem volna, mert erős voltam, de ez már túl sok volt ahhoz, hogy az anyám szemébe tudja nézni.
Mégis miért ne engedném? – érkezett a kérdés.
A szavak mögött azonban megváltozott a hangnem, de leginkább az arckifejezés. Megváltozott a szürke szemek csillogása és talán a kellően bájos mosolyom is már kevés volt ahhoz, hogy mindenféle gyanút eltereljek magamhoz. Jobb volt hát nem nevekkel dobálózni. Mert bizony vége a játéknak, O’Mara.
Görcsösen gondolkodni kezdtem volna, hogy mi tévő legyek, mikor megpillantottam Tyrius térdén doboló ujjait. Aztán a másik kezére pillantottam, amivel finoman végig simított talárján. Nagyon jól tudtam, hogy ilyen mozdulattal mit művel a talpra esett varázsló általában. Ellenőrzi, hogy megvan-e a pálcája. Aztán jött a kis, a halk, fémes hang.  A talár alól érkezett az édes kis csilingelés.
Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, de esélytelen volt megmondani, van-e varázsereje a tárgynak. A Roxfortban annyi mindenen uralkodott különleges bűbáj, hogy képtelenség volt kiszűrni a hozzám legközelebb esőt. Újra Tyriusra pillantottam, majd felpattantam a helyemről… megvártam, hogy felkeljen és odaléphessek hozzá.
Nos talán, Rex, ideje volna mennem – mondtam.
Az egyik kezem a vállára tettem és olyan közel léptem hozzá, hogy éreztem az illatát. Ezúttal nem éreztem olyan bódítónak, mint korábban. Végig simítottam a hátán, a haja alá, a nyakáig, ahol megéreztem valami kapcsot. Ő talán nem azt figyelte, hogy hol babrálnak az ujjaim, mert rámosolyogtam.  
Nem akarlak bajba keverni… – Suttogva beszéltem, megnyugtatón, de úgy hogy koncentrálnia kelljen arra, amit mondok. Máskülönben nem érthette volna. Az ujjaim már a kapoccsal babráltak közben.
Bevallom, régen volt ilyen kellemes társaságom – folytattam a halk szövegelést.
Ezzel egyébként nem hazudtam. Mióta Montregoval Nat kiadójában találkoztam utoljára, nem igazán hallottam felőle. Más barátom nem nagyon akad. Talán csak Esmé, de ő végül is a volt menyasszonyom… még nem tisztáztuk hányadán állunk. Csupán annyit tudtunk mindketten: nem akarjuk teljesen egymás nélkül folytatni. A döntés megszületett, de ez nem jelenti azt, hogy rosszban kéne lennünk. Szerettem volna, ha Esmé a barátom lesz örökre.
Húzni kezdtem a láncot, lassan, óvatosan, még közelebb hajolva Tyriushoz. Régen loptam így. Rendszerint az indulataim irányítottak minden akcióban, különösen az utóbbi időben. A nyakláncokat egyszerűen kitéptem az áldozataim nyakából... vagy mint Appleby brossát, erőszakkal vettem el. Természetesen a finom mozdulatok is mentek - ha éppen elég türelmem volt hozzá -, ezért reméltem, hogy ott, akkor, a szertárban sem lesz gond.
Naplózva


Tyrius A. Reximo
Eltávozott karakter
*****


Mardekár Házvezető

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2018. 01. 15. - 22:33:40 »
+1

Igazán kellemetlen érzés, amikor a tetőző frusztrációt a semmiből lesújtó megilletődöttség váltja fel. Elliot megölelt, ez pedig -valljuk be férfiasan- igazán meglepő fordulat volt. Valahogy nem éreztem a kapcsolatunkat ennyire barátinak, vagy közelinek, csupán arra tudtam gondolni, hogy még erősen a szer befolyása alatt állt. Szinte alig kivehető szavakat duruzsolt, miközben szemöldök ráncolva, értetlenül meredtem barna szembogaraiba. Már menni és készült. Az egész helyzet érthetetlen volt, és olyan gyorsan eltelt az idő, hogy szinte fel sem fogtam. Alig egy órája reggeli sétára indultam, és a Föld megfordult körülöttem, hiszen dél helyett északon kötöttem ki. Aztán felbukkant a semmiből egy alacsony ázsiai, akit alaposan helybenhagyott a fúriafűz. Aztán lefegyvereztem, a csokiját. Majd becipeltem a tiltott területre, ahelyett, hogy eltüntettem volna, vagy feladtam volna Minervának. Ezután bedrogozott, leittuk magunkat, és meggyógyítottuk a sebesülését, az iskola készletéből... Értetlenül meredtem az engem karoló fiúra.
"Máris... megy?" kérdeztem zavarosan, azt sem tudva, hogy mit mondok. Próbáltam a kínos helyzetet tehermentesíteni, sikertelenül. A férfi karja engedett, én pedig hátrébb léptem. Másodpercek csapódtak holtan a polcokkal teleékelt falaknak, és pattogtak szét a talajon.
"Örvendtem." toldottam meg a hosszasan beálló némaságot, és továbbra is, mint két viasz bábu álltunk tétován, és szótlanul. Megmozdultam, és kinyitottam a szertár ajtaját. A folyosók némán hallgattak, kongtak az ürességtől, minden tanóra a kezdetét vette, én pedig életemben először, elkéstem valahonnan. Fájdalmasan felsóhajtottam. Ezek után milyen alapon zárom ki a késő diákokat? Valamiért a céltalanság, és a kudarc érzése töltötte meg a szívemet. Mégsem éreztem bűntudatot. Az őszintét megvallva, én is jól szórakoztam. És csupán a szabályok miatt kell most csalódottnak lennem. Mert jól éreztem magamat, és nem azt tettem, amit kötelességem lett volna.
"Örültem." tettem hozzá. Az örvendtem, túl csicsásan hangzott, egy ilyen találkozáshoz...
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2018. 01. 16. - 08:48:40 »
0

BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

[viselet]


Tyrius
1999. április

 
Tervem sikerülni látszott. Míg Tyrius ajkaimat figyelte, hogy értse azokat elhagyó szavakat, addig a lánc és vele együtt a medál a tenyerembe került. A bőrömön éreztem a testétől felmelegedett fém vibrálását. Tudtam: valami fontos dolgot tartok ujjaim szorításában… valami olyat, ami magát Tyriust jelenti és ami örök emlék lesz tőle. Mert igen, ami valamikor Rex tulajdona volt, éppen abban a percben vált Elliot O’Mara tulajdonává.
Máris… megy? – kérdezte halkan, én pedig egy pillanatig kapaszkodtam még belé. Hagytam, hogy szürke szemei egyenesen az én barna tekintetembe fúródjanak. Élveztem a társaságát,  figyelmét. Mióta Natot ismertem mástól nem vártam ilyesmit, talán ezért is volt ennyire meglepő a csokoládé sikere. Talán persze ezen felül is volt valami sorszerű az egész találkozásunkban.
Lassan bólintottam. Karjaim engedtek, hátrébb léptem tőle, de csak néztem rá. Kezeimet óvatosan zsebeimbe csúsztattam. Ujjaim között megforgattam a medált és elmosolyodtam. Egy darab Rexből már örökre a tied, O’Mara – súgta a kis hang. Közben tenyeremben lüktetni kezdett az ékszer, vele együtt pedig a csuklómon feszülő bársonyszalag.
Örvendtem. – Törte meg a pillantnyi némaságot.
Félrebillentettem a fejemet, mint Nat kutyája, majd értetlenül vigyorodtam el. „Örvendtem” – mintha valami elcseszett könyv lapjairól léptünk volna ki. Szabad kezem kihúztam a zsebemből, a vállára fektettem tenyerem és kicsit megütögettem. Olyan barátságosan, ami sosem volt jellemző rám. Tyriusban volt valami, ami ezt az oldalamat rángatta ki belőlem. Másnak már rég neki estem volna, ha ilyen meghitt békességet teremt egy iskolai szertárba. Nem akartam gyengének látszani soha. Most mégis ott ácsorogtam egy tanár előtt, a Roxfortban, szívem a lüktető szalag ellenére is nyugodtan dobolta ritmusát.
Örültem. – Tette hozzá, talán módosítás gyanánt.
Kinyitotta a szertárajtót, én pedig lassan a küszöbhöz sétáltam. Még egyszer ránéztem.
Köszi ezt a napot – mondtam halkan, szinte meg sem törve a nyugalmat.
Visszafordultam a folyosó csendes, homályos képe felé, hogy én magam is belevegyüljek abba. Gyorsan mozogtam, nem akartam sokáig időzni. Nem akartam Rex terhére lenni, de leginkább nem akartam visszaadni a medált. Séta közben kihúztam a zsebemből, megnéztem a rajta díszelgő címert és elvigyorodtam. Tetszett a látvány és valóban olyan volt, mintha Tyrius szürke szemeinek csillogásába néznék.
Megérte ma is felkelni, O’Mara. Megforgattam újra ujjaim között az ékszert és elégedett mosollyal az arcomon dugtam vissza zsebem rejtekébe.

Köszönöm a játékot!
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 20. - 11:18:46
Az oldal 2.328 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.