+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Patrick McFly (Moderátor: Patrick McFly)
| | | | |-+  Skótszoknyás Házfelújítás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Skótszoknyás Házfelújítás  (Megtekintve 5444 alkalommal)

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2018. 03. 03. - 22:05:41 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
A láncot óvatosan a zsebembe csúsztattam, miután fémes érintésére kissé megborzogtam. Közel sem volt már olyan forró, mint amikor a mellkasomon lüktetve próbált megvédeni a karomon felkúszó, sötét átok ellen. Nem, ezúttal hideg volt, mint ami már nem képes megvédeni senkit és semmit… legalábbis a kölyköt egészen biztosan nem, hiszen ott éktelenkedett az a ronda égésnyom a bőrén. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy ha az átok ellen pár pillanatig csak ugyan, de képes védelmet nyújtani, akkor egy tűzgolyóval szemben mért nem.
Inkább a kulcsunkkal és a zárral foglalkoztam, na meg a beragadt ajtóval. Patrick könnyedén átcsusszant azon a résen, én azonban túlzott soványságom ellenére sem tudtam volna bepréselni magamat. Legalábbis nem abban a ruhamennyiségben, amivel megjelentem a kastélyban.
Azonnal gombolni kezdtem a kabátomat. Ujjaim görcsösen martak bele újra és újra az anyagba. A kezeim remegtek, ismeretlen idegesség lett úrrá rajtam. Nem engedte, hogy koncentráljak a gombolkodásra… talán a kíváncsiság tette, hogy a csuklómra szoruló, vörös bársonyszalag lüktetni kezdett. Éreztem, ahogy az abból áradó sötétség szinte magához ölel és szívem heves kalapálásával követeli: történjen már valami veszélyes. Nyugi… nyugi… nyugi… – mantráztam magamban, ahogy meghallottam az ajtó mögül Patrick megnyugtató szavait.
Megszorítottam a pálcámat és finoman az ajtó és a fal közötti réshez préseltem testemet. Visszafelé jöhet egy Bombarda, O’Mara, vagy örökre odabent maradsz – gúnyolódott a kis hang, amint megértem a szorítás a szegycsontom felett. Hirtelen nehezemre esett lélegezni és mintha meg is akadtam volna. Hörögve vettem egy hangos levegőt.
Lumos! – Lihegtem bele a félhomályba.
Pálcám végéből sápadt, fehér fény tört elő. Kissé megvilágította a sötét helyet.
Ez baromira beragadt… – Próbáltam kilökni szorult helyzetemben kézzel az ajtót. Nem tudtam, hogy a kölyök hallja-e, ami magyarázok. Lényegében nem is nagyon érdekelt, ahogy korábban a pohártörés következményei sem. Végül sérült lábamat emeltem fel. Felszisszentem a sérült lábamba nyilalló fájdalomtól, de minden erőmet bevetve, talpam nekifeszült a rejtekajtónak és éppen két centire meg is tudtam mozdítani.
Mellkasom végre falszabadult a szorításból és be tudtam csusszanni a járatba.
–  Mi a manó?! Már legalább háromszor végig kellett volna mennem ezen a folyosón. Már megint valami furmányos mágia, de ezt vajon, hogy fogjuk kijátszani. – Pillantott hátra, mintha azt az ajtóféleséget fixírozná, amin éppen az imént préseltem át csontos porcikáimat.
Megdörzsöltem a mellkasomat, ott ahol megnyomott az ostoba szerkezett. Kellemetlen, fájdalmas érzés volt. Hangosan vettem még egy mély lélegeztet, hátha jobban érzem majd tőle magam. A fájdalomra azonnal lüktetni kezdett a szalag, mintha várná a friss vért… ám ezúttal egy cseppet sem kapott.
Merlin szaros seggére! Szerintem engem üldöznek ezek az elcseszett, bájolt folyosók… – sóhajtottam fel dühösen. Megálltam egyhelyben és a járat fala felé irányítottam a pálcámat. Nem akartam megint megismételni azt, ami lényegében Lestrange társaságában ért még március elején. Azt, hogy egy tetves folyosó nekem támadjon és megpróbálja kicsinálni.
Egy Bombarda megteszi? – kérdeztem a gyereket. – Ha már előre nem tudunk menni, hát törjünk ki itt oldalt.
Elvigyorodtam. Nem azért, mert imádtam a robbantgatni, habár ez is köztudott tény volt, egyszerűen élveztem a helyzetet. Azt a mágikus erőt, ami annyira kellemesen ölelt körbe, meg persze a sötétséget, ami a szalagtól kúszott fel a karomon egészen a nyakamig.
Javasolnám, hogy állj hátrébb… – tettem hozzá és előrenyújtottam a pálcámat.  
Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*****


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2018. 03. 07. - 21:16:58 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április


- Mellesleg, látom sikerült kicsit megmozdítanod az ajtót.

Legalább visszajövet könnyebben ki tudunk majd menni, bár eddig se okozott fejtörést a dolog, legalábbis nekem nem. A folyosót egyértelműen megbűvölték. Bizonyára van itt is egy megoldási lehetőség. Eddig is megoldottunk mindent és valószínűleg most se lesz másképp. Elliot már elő is áll egy érdekes ötlettel, amit én ellenzek, hiszen több okot is fel tudnék hozni, amiért nem érdemes felrobbantani a helyet. Először is közel sem biztos, hogy működne, hiszen lehetséges, hogy védővarázzsal van ellátva a hely. Másodszorra pedig, ha sikerül is robbantani, az baromi hangos lenne és lehet, hogy ránk omlana az egész hely.
- Még ne! Előbb nézzünk szét, hátha találunk valamit, amivel egyszerűen átjuthatunk a túloldalra. Ha nem találunk semmit, akkor jöhet a te verziód. Mellesleg először érdemes azt is lenne megnézni, hogy merre robbantsunk.
Mivel sok mindent nem látok a közelben, így a fölfről felszedek egy kőtörmelék darabot és végig kopogtatom a folyosó két oldalát. Az átjáró jobb oldalán egy üreget vélek felfedezni a fal mögött, így valószínűleg ott egy titkos folyosóra vagy szobára bukkanhatunk. Indulnék is közelebb Elliot felé, hogy elmondjam neki éppen hova is irányítsa a varázslatot, amikor hirtelen egy kőkocka besüpped a lábam alatt. A szívem megáll egy pillanatra, s arcom falfehér színre vállt. Mindezen történéseket egy szóval meg tudom magyarázni, félelem. Tudom, hogy egy csapdát aktiváltam és, ha eddig nem voltunk nyakig a dologban, akkor majd most leszünk. Az aktivált szerkezet minden kattanása egyre lassúbbá és lassúbbá válik számomra, míg végül teljesen megszűnik. Fogaimat összeszorítom és várom a felém száguldó nyilat vagy tűgolyót. Mozdulni se tudok, hiszen a lábam a szinte földbe gyökerezett. Hiába várom a halált, mert nem történik semmi, legalábbis semmi olyan, amire számítottam az előbb. Hirtelen előttem és Elliot között egy fal jelenik meg, majd a szemben lévő oldalt is. Egy kis szobába zárulok, ahol nincs egy szikrányi fény se. Bizakodva várom, hogy Elliot egy robbantással kiszabadít, de ez nem következik be. Az egyik pillanatban az engem körbe ölelő falak virágszirmokként nyílnak ki és dőlnek el a földön. Hirtelen hatalmas fény vakít el, és amikor már hozzászokik a szemem a világossághoz, akkor látom, hogy egy meseszép erdőbe kerültem. A körülöttem lévő kődarabok, lassan eggyé válnak a földdel és különböző kúszónövények fedik el. Pár pillanattal később már meg se tudnám mondani, hogy valaha itt falak álltak. Az erdőben uralkodó csendet csak egy dallam töri meg, ami még megnyugtatóbbá teszi a helyet. El is indulok a hang irányába, ami egyre erősödik, ahogy közelebb érek, míg végül egy domboldal szélén megpillantok egy farönkön üldögélő emberkét, aki ezt a dalt énekelgeti. Nem látom tisztán, hogy mégis ki a csoda lehet, de úgy tűnik, mintha nekem integetne. Gyors léptekkel szelem keresztül az erdőt, míg végül már elég közel érek, hogy lássam az alak arcát. Szememből a könnyek sűrűn potyognak, miközben az ember felé szaladok.
- Apa! Apa! – kiabálom hangosan.
Tárt karokkal ugrok neki, hogy megöleljem, s közben ő, velem együtt leborul a farönkről a földre. Sose gondoltam volna, hogy ilyen csoda lehetséges, de lám mégis. Itt van előttem édesapám, ami kissé furcsa és ezernyi kérdést vet fel bennem, de remélem, hogy ő majd megválaszolja.
- Hogy kerülsz ide és mégis hol vagyunk? Meghaltam?
Jogosan vetődik fel bennem a kérdés, hiszen apám már halott, akkor másképp, hogyan találkoztam volna vele. Felkacag, majd a következőket mondja válasz gyanánt.
- Nem haltál meg, ne aggódj! Egy másik világba kerültél át, mert megtaláltad a kaput a folyosón. Itt örökké boldog lehetsz, bár igaz, itt nem létezik a mágia. Kövess! Biztosan éhes vagy, csináltam ebédet.
Édesapám hangja most nagyon megnyugtatón hat rám, így követem is, hogy lemenjünk a dombról. Egy hosszabb séta után meglátom a kastélyt, ahol Elliottal is voltunk. Mindössze annyival különbözik ez a kastély a másiktól, hogy nem romos, hanem teljes fényében pompázik előttem. A kúrián belül egyből megcsap az ínycsiklandozó ételek illata és nemsokára meg is látom az asztalt a sok-sok gőzölgő finomsággal. Rögvest helyet is foglalok, mert igazából tényleg eléggé éhes vagyok, mellesleg ettől a kalandozástól is egészen kiéhezik az ember. Evés közben beszélgetünk néhány, szinte lényegtelen dologról, viszont érdemes megemlíteni, hogy az ebédlő a kandallós szobában van, ahol Elliottal bementünk a titkos folyosóra. Az ebéd befejeztével kicsit szétnézek, az immár sokkal csinosabb szobában és feltűnik egy érdekes dolog. A falon egy kis aranydíszes szekrényke található. Közelebb lépek, hogy megnézzem, mi van benne, amikor édesapám ingerülten rám kiált.
- Ahhoz tilos hozzányúlni!
Ijedten ugrok félre a szekrénytől. Eléggé megrémített, de valahogy a hely varázsa pillanatok alatt képes lenyugtatni, hiszen itt minden csodálatos. Még ezek után is csak a felhőtlen boldogságot érzem, semmi mást.
- Inkább aludj egy kicsit! Ebéd után jót fog tenni.
Már szólalnék meg, hogy egyáltalán nem vagyok álmos, mikor váratlanul ásítok egyet. Egyik pillanatról a másikra hatalmas fáradtság kap el. Most kezd gyanússá válni ez az egész. Először az evés, most az alvás, mintha egy báb lennék, akit madzagon rángatnak. Elhatározom, hogy márpedig megnézem, mit rejt az a kis szekrény, mert itt valami bűzlik. Felmegyek az emeletre és szépen lefekszem az ágyra, s közben apám közli velem, hogy van még egy kis dolga a kertben, de itt marad velem, míg elalszok. Ez nem túl jó hír számomra, de valahogy muszáj felül kerekednem a fáradtságomon. Elővettem hát a pálcám és a fejemhez illesztettem úgy, hogy, ha lebiccen a fejem, akkor a pálca megszúrja a nyakamat. El kell viselnem egy jó pár szúrást, mire egyedül maradok végre a szobában. Lassan leszökök a lépcsőn a kandallós szobába, és rögtön a szekrényhez sietek. Óvatosan kinyitom és egy kis nyakláncot találok, kiveszem a szekrényből, mikor a hátam mögül egy hatalmas üvöltést hallok.
- Mit művelsz?!
Tudom, hogy ki van még itt a szobában velem együtt. Lassan megfordulok és a szoba másik végében megpillantom a dühtől eltorzult arcú apámat. A hangjában most semmi megnyugtató nem volt, inkább démonian hatott rám.
- Tedd le!
Üvölt rám ismét, s most körülöttem a padlózat teljesen berepedezik. Nem hallgatok a figyelmeztetésre, mert szinte tudom, hogy ez a csapda része. Kinyitom a nyakláncot és meglátom benne édesanyám képét. Egy könnycsepp kicsordul a szememből, hiszen nem tudom elhinni, hogy tényleg megfordult a fejemben, hogy itt maradok ezzel az emberrel örökre. Egyszeriben a falak olvadni kezdtek és a mindent elnyelő sötétség elkezdett közeledett felém. Magamhoz szorítom a láncot és várom, hogy engem is elérjen.
Naplózva




Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2018. 03. 09. - 12:20:43 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
Megremegett a kezem, ahogy a pálcára szorítottam. Éreztem, hogy örömittas lüktetésbe kezd a szalag a csuklómon. Egyenletes, erős ritmust diktált, én pedig, már készen álltam, hogy a Bombardat egyszerűen előre kiáltsam a falnak, aztán az kirobbanva valami új helyre vezessen minket.
Még ne! Előbb nézzünk szét, hátha találunk valamit, amivel egyszerűen átjuthatunk a túloldalra. Ha nem találunk semmit, akkor jöhet a te verziód. Mellesleg először érdemes azt is lenne megnézni, hogy merre robbantsunk.
Megráztam a fejem. Úgy fordultam a fiú felé, tekintetemben ott ült minden érzésem: düh, felháborodás, erőszakosság. Ezt persze ő nem láthatta, túl sötét volt és a pálca végéből előretörő fény édeskevés lett volna egy végtelennek ható folyosó bevilágításához. Nyeltem egyet, hogy féken tartsam keserű érzéseimet. A hang persze odabent és a szalag erős lüktetés azt diktálták: Tedd meg, O’Mara! Robbants fel a falat az engedélye nélkül.
Terv született a fejemben, ami élőkép formájában azonnal le is játszódott lelki szemeim előtt – így a fiúra lényegében nem is figyeltem, elbambultam. Láttam, ahogy a pálcámat emelve Patrick felé intek, aki elesik, majd érkezik a Bombarda. Hatalmas robbanással repültek szét a kövek, eltalálva arcomat, felsértve a karomon a bőrt…
Kattanás hangja rántott ki elmélkedésemből. Tekintem azonnal Patricket kereste, de csak a körvonalait láttam. Odasiettem vele szembe, látni akartam a csapdát, amit aktiválhatott, közben füleimre bíztam magam. Túl sötét volt ahhoz, hogy észrevegyék amúgy is gyenge szemeim egy esetleges éles tárgy, lángoló tűzgolyó vagy valami hasonló nyalánkság közeledtét.
De nem valami más hang volt, valami erős és nehéz tárgy mozgott. Már csupán egyetlen lépés választott el a fiútól, mikor megláttam épp a szemem előtt bekúszni egy nehéz falat, pontosan olyan volt, mint a folyosó oldalát képező rész. Megfordultam volna, hátha onnan érkezik valamiféle támadás, de nem… ott is egy fantomfal takarta el az álcázottajtót, ahonnan jöttem.
Merlinre! Bassza meg! – kiáltottam az engem körülvevő tér csendjébe.
A falak visszaverték a hangomat. Beleremegtem saját orgánumom csengésébe, ami egészen felerősödve érkezett vissza füleimhez. Ismeretlennek tűnt, mintha egy idegen is lenne ott velem, aki megismételte a szavakat… szinte hallottam a lélegzését a fülem mellett. Odébb léptem, riadtan emeltem a pálcát abba az irányba. Ekkor a hátam mögül hangos lihegés érkezett. Az idegen leheletét éreztem a tarkómon.
Egészen megmerevedett a testem. Képtelen lettem volna előre vagy hátra lépni erős koncentráció nélkül. A kezem is, bár erőtlen volt még is tartotta magát arra, amerre az ismeretlent érzékeltem egy perccel korábban. Mögötted van, O’Mara… – suttogta a hang, de mire összeszedtem volna magam, hogy megforduljak, hideg erős ujjak kúsztak hátulról a nyakamra. Szorítást éreztem, a levegő nehézkesen távozott a tüdőmből.
Elég! – Préseltem ki magamból.
A szorítás erősödött. A lélegzetét már nem a tarkómon, hanem a fülemen éreztem. Komolyan félni kezdtem. Testem nem akart mozdulni a szalag pedig szinte örömtáncot járt a csuklóm körül. Jeges nyugalommal súgta: Most aztán véged O’Mara… Lehunytam a szememet, szinte vártam a fulladást, a halált… mikor jött az a reccsenés.
Megremegtem. Hirtelen, mintha egy pofonnal magamhoz térítettek volna, minden érzékem felerősödött. Mintha recsegés a falon túlról érkezett volna, ahol utoljára láttam Patricket. Szívem hevesen dobogni kezdett, közben kapkodtam a levegőt. Az izmaim megfeszültek, mintha visszatért volna beléjük az élet. Nem érdekelt, hogy erősödik a szorítás a nyakamon, előre léptem. Minden erőmet bevetve kiszakítottam magam az ujjak közül és elkiáltottam magamat: – Bombarda!
A robbanás lebontotta a falat, engem pedig hátra vetett. Éreztem, ahogy a törmelékek rám hullnak, de nem ejtenek komolyabb sérülést a testemen. Csak a hátam fájdult bele abba, ahogy hátam a hátsó falba ütközött. A látomás, az idegen egyszerűen eltűnt, mintha soha nem is lett volna.
Patrick… – motyogtam, miközben megpróbáltam felkelni. Tekintetem a fiút kereste. – Jól vagy?

Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*****


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2018. 04. 03. - 16:37:22 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április


A furcsa álom olyan gyorsan ért véget, ahogy kezdődött. Hirtelen a földön ébredtem és erős, éles fájdalom vágott a hátamba. Körülöttem törmelék darabok hevertek, mintha csak leomlott volna az épület. Pár pillanatig még próbálok észhez térni ebből az egészből és próbálom leküzdeni a fájdalmat. Ebből az egészből csak Elliot hangja tud kizökkenteni.
- Au! Fogjuk rá, és te?
Próbálok feltápászkodni a törmelékek közt, s közben erősen köhögek a felkavarodott portól. Amint sikerült felállnom a földről, egyből keresni kezdtem a tekintetemmel, hogy mégis mi omlott le. Először is a plafont nézem meg, mert úgy hiszem, hogy az zúgott a fejemre és ezért álmodtam ilyen őrültségeket. Legnagyobb meglepetésemre az egész folyosó sértetlennek tűnt, de a semmiből nem kerülhetett ide ez a sok tégla darab.
- Mi…mi történt? Hogyan került ide ennyi törmelék a semmiből.
Közben bevillan egy kép, hogy még a furcsa álmok előtt mi történt. Az emlékképekben látom is a kettőnk közé húzódó hatalmas téglafalat. Azt hittem, hogy ezt mind csak álmodtam, de akkor úgy tűnik, hogy nem.
- Lehetséges lenne…
Kezd összeállni a fejemben a kép, bár az egész képtelenségnek tűnne a számomra, ha nem látnám mindenhol a törmeléket és nem éreznem a port az orromban. Lehetséges, hogy ez az egész csak egy álom, és amit álomnak hittem az a valóság?
- Ez a valóság vagy álmodom?
Valahogy úgy érzem, hogy azt fogja mondani Elliot, hogy ez valóság, de egy álomban is ezt mondanák. Biztos van valami módszer, amivel rájöhetek az igazságra. Eszembe is jut egy könyv, amit még a Roxfortban olvastam. Álmokról, tudatos álmodásról és efféle boszorkányságokról. Elvileg az álmokban nincs jelen a mugli fizika, szóval, ha dobálgatni kezdek egy követ, akkor az szokatlanul fog mozogni. Meg is ragadok egy földön heverő, kisebb tégladarabot, majd fel-feldobom és elkapom. Semmi rendelleneset nem veszek észre, szóval valószínűleg nem álmodok. Talán ezzel törtem meg az átkot, mert hirtelen minden eszembe jutott az eddig történtekről és az álmomról.
- Ez valami átok volt. Elliot, te nem érzed úgy, hogy most egy álomban vagy?
Rákérdekez, bár tudom, hogy úgysem tudok neki segíteni, ha ilyen problémája van, hiszen azokból az emlékfoszlányokból kell összerakni valamit, amire emlékszik még. Közben ismét egy emlékkép jelenik meg a fejemben a nyakláncról, amit álmomban tulajdonítottam el. Ez az emlékkép kicsit többet mutat annál, mint amire valójában emlékszem, hiszen azt látom, hogy a nyakláncot a bal oldali zsebembe csúsztattam, de én nem emlékszem semmi ilyesmire. Hirtelen kutakodni is kezdek a zsebemben, bár tudom, hogy képtelenség. A kezem hirtelen egy hideg, fém láncot érint meg. Teljesen kiráz a hideg és próbálom győzködni magam, hogy ilyen nincs. Lassan húzom elő, amit a zsebemben találtam. Alaposan megvizsgálom és megállapítom, hogy ez merőben eltér attól az ékszertől, amit álmomban találtam, de akkor mégis hogy került hozzám.
- Nézd! Találtam egy nyakláncot, szerintem ez a rejtély kulcsa.
Remélem, hogy Elliot már legyőzte az átkot vagy esetleg egyáltalán nem is kapott belőle. Ki is próbálom az ékszer hatalmát, szinte ösztönösen érzem, hogy mit kell tennem, mintha a nyaklánc megsúgná nekem. Kinyújtom az ékszert a végtelen folyosó irányába. A nyakék vakítóan kezd világítani, majd folyékonnyá válik és kicsúszik a kezeim közül. Hirtelen nyúlnék is után, de már késő.
- Nee!
Az ékszer immár egy tócsaként terül el a földön. A meglepő események sorozatának még koránt sincs vége. Hirtelen szélfúvás jön a folyosó végéről, amit sötétség borít. Pár pillanattal később, a sötétségből előbukkan, a hatalmas sebességgel felén száguldó fal egy nagy fa ajtóval. Még elugrani sincs idő, mert egy pillantás alatt előttem van a fal és megáll. A szó szoros értelmében az orrom előtt, talán csak néhány milliméter van az orrom hegye és az ajtó között. A sokktól teljesen ledermedek, így eszembe se jut, hogy egyáltalán benyissak a helyiségbe.

Naplózva




Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2018. 04. 04. - 17:41:19 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
Valami olyasmit dörmögtem magam elé, hogy igen, én is jól vagyok… de a testem, mintha képtelen lett volna elszakadni a korábbi jelenettől, felfogni, hogy kiszabadultam abból az éber álomból vagy valóra vált félelemből, amiben éppen az imént voltam. Szinte vártam, hogy megint a nyakamra csusszanjanak az erős ujjak, rászorítsanak a fehér bőrre, megfosztva levegőtől. Szinte hallottam is, ahogy a kegyetlen kis hang bennem ismételgeti: Fattyú vagy, O’Mara… És én tudtam mit jelent mindez: vesznem kell, végem… mert amennyire meg akarnak tőlem szabadulni biztosan képtelen leszek minden támadást kivédeni. Ha több embert küldenek ellenem, már nem lesz hová bújni.
Ez a valóság vagy álmodom?
Hallottam, hogy Patrick addig is beszélt… sőt talán kérdezett is, de engem sokkal jobban lefoglaltak saját problémáim… a szenvedésem. Ez a kérdés pedig, mintha egyenesen arra vonatkozott volna, amin gondolkodtam. Valahol a szívem mélyén sejtettem, hogy nem volt több puszta káprázatnál és igazából senki sem fojtogatott engem a sötét folyosó mögöttem várakozó szakaszán.
Hát… – kezdtem volna, de nem tudtam befejezni. Döbbenten figyeltem, ahogy Patrick egy kővel játszadozik. Nem értetettem a hirtelen előkerülő furcsa érdeklődést a körülöttünk heverő törmelék iránt. Sőt, engem kifejezetten bosszantott a zaj, amit ezzel csapott, hiszen így semmi mást nem hallhattam, ami a folyosón történik.
Úgy éreztem, mintha valaki a hátam mögül figyelne. Talán lépések is felcsendültek, de ezt nem tudtam kivenni. Elnéztem a sötétben egészen addig a kis résig, ahol olyan erőlködve préseltem be magam.
Ez valami átok volt. Elliot, te nem érzed úgy, hogy most egy álomban vagy?
Felemeltem a kezemet és nyitott tenyérrel kicsit megsuhintottam Patrick fejé hátulról. Tudtam, hogyha felkiált, akkor bizonyára nem álomban vagyok. Persze azt szokták mondani, hogy „valaki csípjen meg” csakhogy Elliot O’Marát ne csipkedje holmi fura gyerek, akivel húsz perc alatt annyi hülyeség történt, mint velem egy hét alatt. Még a végén azzal is bajt hoz a nyakamra… sajnos Patrickből már lassan kinéztem volna valami hasonlót.
Tehát nem álom… – Állapítottam meg anélkül, hogy kivártam volna a reakcióját.
Egy kicsit előrébb sétáltam, hogy a pálcám fénye bevilágítsa a sötét folyosófélét, amibe tévedtünk. Nem foglalkoztam a mögém kerülő Patrickkel, aki amúgy is szöszölni kezdett valamivel. Engem jobban érdekelt, hogy hol van az a valaki, aki megpróbált megfojtani. Persze az ösztöneim még mindig azt súgták, hogy az egész csak egy állom volt. Mégis kirázott újra és újra a hideg, mintha valaki figyelne. A szalag pedig úgy lüktetett a csuklómon, mintha muszáj volna neki.
Nézd! Találtam egy nyakláncot, szerintem ez a rejtély kulcsa.
Már éppen a gyerek felé fordultam, mikor valami fényt jelent meg a folyosón. Egy pillanatra értetlenül bámultam azt a sugarat, hátha megvilágít, majd a kétségbeesett felkiáltásra fordultam csak arra. Addigra már nem láttam semmit és, mintha a fény is kihunyt volna. Közelebb léptem hozzá, illetve a pocsolyához, ami azelőtt nem volt ott… Merlin szaros szakállára, ez a gyerek vonzza a hülyeségeket! – morogtam kicsit magamban. Közben a szalag lüktetni kezdett a csuklómon megint egy kisebb kihagyást követően.
Ez mi a szar? – üvöltöttem, mikor már a hatalmas, sötét orkán csapott képen. Sőt, hátra is lökött kicsit, így szerencsére Patrick elé kerültem, hogy a testemmel védhessem. Elvileg az anyja is a házban volt – bár nem lehet túl jó szülő, mert már legalább egy-másfél órája én pesztráltam a fiát – és nem akartam, hogy kivégezzen, ha esetleg a gyermeke nem egy darabban kerül vissza ölelő karjai közé.
Merlinre! – Kaptam a mellkasomhoz a kezemet, ahogy egy hatalmas ajtó robbant jóformán az arcomba. – Te… te gyerek… akármihez nyúlsz, abból valami félig-meddig életveszélyes sül ki! Mostantól én irányítok!
Kinyújtottam a karomat elé, hogy még véletlenül se tudjon közelebb lépni az ajtóhoz. A másik kezemmel pedig a kilincs után nyúltam. Ujjaim erősen szorultak rá, ugyanis kissé nehéz volt elnyomni, mert talán az idő vasfoga már nem kímélte volna meg ezt sem… akárcsak a hát többi poros, pókhálós, elnyűtt részét.
Egy sötét terembe léptünk, amin éppen csak egyetlen nyíláson hatolt be a kinti fény. Éreztem, hogy az esőszag is betör ezzel együtt, de jól esett. Idelent még a levegő is sokkal nehezebb, talán kicsivel mérgezőbb is volt. Így nem egy „átok” miatt, hanem talán a fullasztó, poros légtömeg okán keletkeztek azok a látomások. Azonban engem már ez nem foglalkoztatott, ugyanis volt ott valami középen. Valami csillogó, valami aranyozott, valami magával ragadó.
Egy kisebb, pókhálós, szúette faasztalkán állt egy aranyborítású, értékes doboz. Más anyagot is használtak rajta, talán gyöngyöt… nem tudom. De gyönyörű volt, magával ragadó és másra sem vágytam, minthogy megérintsem és magamhoz öleljem. Magamnak akartam.
Ó… milyen szépséges – suttogtam magam elé. Éppen csak meghallottam valami más hangot, valami motoszkálást az egyik sötét sarokból. Nem foglalkoztam vele. A dobozka érdekelt.
Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*****


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2018. 05. 02. - 13:29:52 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április

Éppen a zsebemben kezdek kutakodni, mikor hirtelen egy csapás éri hátulról a fejemet. Hirtelen kapok a sajgó területhez és megfordulok, hogy megnézzem magamnak, mégis mi volt az. Elliot arcát megpillantva, arcom hirtelen paprika vörössé változik, már készülnék is, hogy bosszúból jól bokán rúgom, de végül leesik, hogy miért is volt ez az egész. Bár még mindig idegesít a dolog, hogy nem lett-e volna kellemesebb módja kideríteni a dolgot, de végül magamba fojtom a haragom, mert megérintem kezemmel a láncot. Ezek után igazán sok dolog történik, de végül egy hatalmas ajtó előtt kötünk ki.
- Nem tehetek róla, a ház van tele csapdákkal. Én csak megtalálom és aktiválom őket. Egyébként eddig se esett semmi komolyabb bajunk. Ha ettől megnyugszol, akkor én készségesen foglak követni.
Igyekezem megmagyarázni, hogy én nem vonzom a bajt, legalábbis általában nem, de ez a ház, akkor is túlságosan védett. Nem értem, hogy ki tehette ezt a házzal, hiszen tudtommal anyán és rajtam kívül nincs más varázsló a családban. Mindenesetre biztos valami értékes dolgot védeni ezek a csapdák, hiszen csak úgy szórakozásból nem szokott ennyi lenni egy helyen, különösen nem egy házban. Reménykedek benne, hogy utunk már végre a végéhez közelít. Már anya is biztosan aggódik értem, hiszen egy jó ideje eltűntem és a sok csörömpölést és robbanást biztosan hallotta. Mindenesetre én igyekezem Elliot mellé fúródni, hogy minél hamarabb rálátást nyerjek a szobára. A szoba teljesen sötét, nos, majdnem teljesen, hiszen egy kis ablakon mégis beszűrődik a fény egy pontba, de ennek ellenére a szoba pontos méreteit nem lehet megállapítani. A fény sugár tökéletesen megvilágítja az asztalon lévő tárgyat, mintha direkt így tervezték volna. A szobában beljebb érve, már a kis tárgyat teljes mértékben látom és rögvest megállapítom, hogy meseszép. A szépséges doboz látszólag aranyból készült és pixi szárnyakkal díszítették, de akár sárkánypikkely is lehet. Nehéz megmondani, mert jól megmunkálás után, mind a kettő hasonlóan néz ki.
- Valóban szép, de túlságosan feltűnő. Lehet, hogy csapda.
Ez egy igazán nehéz kérdés, hiszen mindkét opció mellett vannak érveim. Lehet, hogy csapda, mert túl egyértelmű helyre rakták és még ki is világították, hogy még egy bolondnak is feltűnjön, ráadásul rendkívül értékesnek tűnik. Viszont lehet, hogy pont ezért nem csapda, hiszen eddig minden csapda el volt rejtve, akkor ez most miért van itt szem előtt. Lehet, hogy pont arra számítottak, hogy valaki ezt csapdának hiszi majd. Bízom Elliotban, így most rá hagyom a döntést, hogy hozzáér-e a dobozkához, vagy inkább valami jobb tervvel áll elő. Míg elképesztő mértékben izgulok, még a szívem is a bordáimon kopog, hirtelen ijesztő hangokat kezdek hallani. Mintha egy szörny próbálná halkan becserkészni áldozatát az erdőben. A hangok egyre közelebbről és közelebbről jönnek. Igyekszem Elliot mögé kerülni, mert ő talán meg tud védeni ettől a szörnytől. Váratlanul a félhomályba, egy apró kis mancs jelenik meg, majd a mancshoz tartozó macska többi része. Érdekes módon, a cica egészen ápoltnak tűnik, mintha csak egy macskaimádó nénitől szabadult volna. Engem teljesen elbűvölt a kis macsek, hiszen távolról annyira aranyosnak tűnik. Közelebb lépek hozzá, mikor az orrának alakja ismerőssé válik számomra. Kétség kívül kijelenthetem, hogy én ismerem ezt a macskát.
- Snitchy!
Sietek oda a macskához, majd felkapom a földről. Még régebben, mikor itt voltam, akkor találkoztam vele. Ő még a nagyiék macskája volt, de azt hiszem jobb, ha inkább magammal viszem, minthogy itt maradjon ezen a veszélyes helyen. Végig simítom selymes bundáját és még egyértelműbbé válik számomra, hogy ez a cica valahogyan bejutott ide, méghozzá nem is olyan rég, hiszen teljesen tiszta és egészséges. Ezután Elliot felé fordulok, hogy ő mégis mit szól a dologhoz és, hogy mit akar kezdeni a ládikóval. Remélem jól átgondolta, hogy érdemes-e a dobozhoz hozzáérni.
 
Naplózva




Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2018. 05. 06. - 09:35:15 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
A tekintetemet újra és újra végig futtattam a csillogó, gyönyörűséges dobozon. Az aranypántok, melyek különös formában futották körbe az anyagot megcsillantak abba a vékonyka kis fénycsóvába, ami betört a terembe. Lenyűgöztek a kis növényi motívumok, na meg a gyöngyöt idéző, különös színek. Tudtam, hogy meg kell szereznem magamnak, még ha van is benne valami ez a ládikó többet ér az egész háznál.
Valóban szép, de túlságosan feltűnő. Lehet, hogy csapda.
Na jó ezt mérlegelni kell. Patrick lényegében eddig olyan logikátlanul egymást követő csapdákat aktivált, amiket még én sem lettem volna képes egy illegális besurranás alatt… holott elég sokszor elbénázom a dolgokat. Erre utalnak a testemet elborító kék-zöld foltok is. Csakhogy, ha ő ezt csapdának véli és gondolkodás nélkül távol maradna tőle, akkor ezen az elven nem valószínű, hogy ezzel állunk szemben.
Nem baj, akkor is kell nekem… – Megrántottam a vállamat.
Tekintetem még mindig elidőzött a pompázatos színeken. Régen éreztem ilyen izgalmat… lényegében, mióta ismerem Natot, minden olyan más lett. Már nem csak a tárgyak érdekelnek, nem azoktól ver csak hevesebben a szívem. Sőt, azt már jóformán csak is ő váltja ki. Ez meglepő, ám annál normálisabb fordulatnak bizonyult, abban a sötétségben, amit már megszoktam magam körül és amiben addig az egyetlen aranyosan csillogást tárgyak, kincsek sora jelentette. Azok voltak a fényességeim és most már Nathaniel is, mint valami ajándék, mint a koronája mindennek… valami különös csúcspont, amit addig hajszoltam.
Szinte fel sem kaptam a fejem a neszelésre. Nem érdekelt mi van ott. Kész tervem volt, felkapom a dobozkát és hoppanálok, ha Patrick nem hajlandó magától átengedni nekem a jussom. Nyilván még nem tudatosítottam benne rendesen, hogy nem dolgozom ingyen és ha még is, akkor később súlyos árat kell érte fizetnie. Elliot O’Mara ugyanis nem fejelt el számlát benyújtani, legfeljebb később küldi ki azt.
Snitchy!
Patrick mozogott, de nem figyeltem rá. A ládát bámulva az államra szorítottam a kezemet és elgondolkodtam, vajon mivel rendezhetnénk ezt a dolgot békésen. Majdnem biztos voltam benne, hogy kénytelen leszek erőszakos elragadni a kincset. Tehát nem volt más választás, mint a: fogom és hoppanálok elv, amit egyébként nem most alkalmaztam volna először. Csakhogy régen még ez utóbbi helyett a futást választottam – még csak a vizsga közelében sem jártam.
Eközben nyújtottam a kezemet a ládikó felé. Éreztem, ahogy a hideg anyag a bőrömhöz ér. Ujjbegyeim remegve cirógatták meg a ragyogó fémpántokat és azt a különös lilás-türkizes felületet. Nem tudtam még mindig miből készült, de éreztem azt az erős, mágikus kisugárzást, amit már odafent is, abban a szobában. Finoman fonták körbe ujjaim a ládát és ahogy felelemeltem, azonnal a fedeléhez nyúltam.
Eközben pillantottam a macskát szorongató gyerekre.
Tehát a neszelés oka Snitchy, a macska volt. Remek, mintha egy elcseszett gyerekkönyvbe cseppentem volna… – állapítottam meg némileg fintorogva az állatmentőakció gondolatára. Nem volt nekem semmi bajom a cicusokkal, elvégre én is kukázás közben szedtem össze Zeuszt és adtam neki odahaza rendes ételt. Azután pedig teljesen önszántából szegődött mellém és végezte el a házimunkát, míg távol voltam. Éppen csak Natnál kezdett el kikerekedni és ellustulni. Ott már nem volt szükség a szolgálataira és ő is élvezte a luxus körülményeket. Egy-két vitánknál persze előkerült, amolyan békítőként… de azon a téren még van, mit gyakorolnia. Ez az állat valahogy más volt, nem tetszett, ahogy a szemembe nézett. Inkább elfordultam tőle. Remek, már egy macskától parázol, O’Mara!
Visszanéztem a ládába, megnézve, mi is van benne.
Ez az enyém… – Jelentettem ki.
Megvártam, míg Patrick is szemügyre veszi a tartalmát, majd lecsaptam a fedelét és berejtettem a kabátom alá gondolkodás nélkül. Éreztem, ahogy a szívem felett lüktet a különösen, mágikus erő. Tudtam, hogy jobban utána kell nézem, mivel is állok szemben… mert ha átkozott, akkor örülhetek éppenséggel apám láncának. Az ugyanis minden egyes szívverésemre egyre forrósodott, mintha megint védeni akarna valamitől.
Nagy lendülettel hátat fordítottam és intve még egyet, elindultam kifelé. Csak reméltem, hogy Patrick nem indul meg utánam, hogy aztán magyarázkodnom kelljen, miért is nem nála kötött ki a kincs. Nem akartam az arcába dörgölni, hogy: Hát mert én úgy döntöttem. Pedig nagyon is így volt. Egész életemben kapzsi és irigy voltam, olyan, aki foggal-körömmel ragaszkodik tárgyakhoz és elveszi, amit csak akar. Azon a napon is ez volt a szándékom: elvenni.
Kösz, remekül szórakoztam ma.
Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*****


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2018. 06. 04. - 16:00:21 »
0

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április

Buzgón simogatom a macskát, hogy meg tudjak nyugodni, hiszen bármelyik pillanatban lecsaphat ránk egy újabb veszélyes csapda. Ezt pedig mindenképpen szeretném elkerülni, nem lenne jó, ha egyikőnk itt elpatkolna, főleg akkor nem, ha az a valaki én lennék. Bár, ha nekem annyi, akkor valószínűleg Elliot se élvezné sokáig a felhőtlen életet, mert anya biztosan nem hagyná annyiban a dolgot, bár nincs arra bizonyíték, hogy Elliot egyáltalán a házban járt. Mindenesetre sosem árt, ha kicsit óvatosak vagyunk. Mindeközben egyre erőteljesebben simogatom a macskát, miként egyre jobban kezd rajtam is úrrá lenni a félelem, miközben Elliot a ládikó felé közelít. A férfi óvatosan emeli le a helyéről a tárgyat, míg én fogaimat erősen összeszorítom és várom, hogy mikor fog ránk lecsapni a ládikót védő varázs. Percek telnek el, de látszólag semmi sem történik. Elégedetten felsóhajtok, hogy legalább most nem történt semmi, bár még kissé kételkedem a dologban. Lehetséges, hogy maga a ládikó a csapda, de persze ez sem biztos. A mágikus csapdák ezért annyira utálatosak, hiszen nem lehet rájuk felkészülni. Az ember sosem tudhatja, hogy mire számítson. Már csak az érdekelne, hogy vajon ki telepítette ide ezeket a csapdákat, hogy ha elvileg a Carter család tagjai mind muglik voltak. Mindenképpen rá fogok kérdezni, hogy volt-e varázsló a családunkban. Lehetséges, hogy csak mi vagyunk ilyen selejtesek. Talán jobb lenne az életem, ha nem varázslónak születtem volna? Talán akkor minden másképpen alakult volna és még apa is élne. Lehetséges, hogy anya is sokkal másabb lenne és büszke lenne rám, de már túl késő. Egy olyan képességgel születtem, amit nem tudok eldobni magamtól, de már nem is akarom ezt megtenni, hiszen már túl késő lenne hozzá. Már elvesztettem néhányat a szeretteim közül és félek, hogy egy napon arra kell ébrednem, hogy senkim sem maradt, akiben igazán megbízhatnék és akit igazán szeretek. Csak néha jut eszembe ez a dolog, de akkor sem tudok rá sokáig gondolni, mert már maga a gondolat is szörnyűséges. Nem akarom, hogy az életemben eljöjjön egy ilyen nap! Miután ilyen mélyen elgondolkoztam, bele pillantok a kis dobozba, de meglepődve tapasztalom, hogy az bizony üres, legalábbis annak tűnik. Megeshet, hogy Elliot már zsebre vágta a tartalmát, amíg nem figyeltem, de nem lehet tudni. Elliot kijelentésére kicsit megszeppenek.
- De…
Nem is folytatom, tovább, hiszen úgy sem tudnék ellenkezni vele, még ha meg is próbálnám. Úgy tűnik még sem egy jó emberrel van dolgom. Hallgatnom kellett volna az első megérzésemre, mert ez alatt a kis kaland alatt egészen biztossá vált számomra, hogy Elliot nem az, akinek kiadta magát.
- Rendben. Menjünk! Ha neked ez a remek szórakozás...
El is indulok a folyosón keresztül a félig nyitott szekrény felé. Gyorsan átugrok a kis résen, majd egy nagyot szippantok a kellemes levegőbe. Örömömbe még meg is akarom puszilni a cicát, de ő elfordul és így pont sikerül lesmárolnom az állatot.  Snitchy hangos öklendezésbe kezd, amin kissé meglepődik, hiszen nem tudtam, hogy a macskák ilyen érzékenyek az ilyen dolgokra. Persze közben én is fújogok és a nyelvem takarítom, mert ez egy elég undorító élmény volt. Hirtelen a macska a parkettára üríti béltartalmát, de a földön koppan valami nagyobbacska tárgy is a trutyi közt. Le is nézek és valami érdekeset pillantok meg a kupac között, majd zsebkendőt veszek elő, hogy felszedjem a tárgyat. Megtakarítom, majd rögtön zsebre is vágom, mielőtt Elliot ez is elkobozná előlem. Azt mindenesetre éreztem, hogy ennek a tárgynak igencsak nagy mágikus ereje van, de azt magamtól kell majd kiderítenem, hogy mégis mire képes ez a valami.
 
Naplózva




Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2018. 06. 09. - 17:12:13 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
Semmi sem történt. A láda üres volt, csak az a varázserő vette még mindig körbe, aminek a lüktetése vonzott abba a helyiségbe. Majdnem biztos voltam benne, hogy Patrick nem érzi… belőlem – mint a legtöbbekből – hiányoztak azok a képességek, amik bennem igazán erősen tomboltak, ha kincsek közelébe kerülök. Persze ott volt még az a másik érzés is, amit már odafent is éreztem és olyan volt, mintha egyenesen a falból jönne. Odalent is ugyanolyan hevesen éreztem azt a másik lüktetést… a szívem szinte felvette a ritmusát, a szemem pedig újra és újra a fiú kezében szorongatott macskára vetül. Valami nem tetszett abban az állatban, nem volt olyan kedves pofája, mint Zeusznak és közel sem tűnt olyan intelligensnek, mégis mintha rejtegetett volna valami. A szemei csillogásában volt valami.
Rendben. Menjünk! Ha neked ez a remek szórakozás...
Megráztam a fejem. Nem is figyeltem Patrickre már, csak a macskát bámultam hosszú percekig, mint valami bolond… ezért újra megráztam a fejemet, nagyokat pislogva emeltem a tekintetem a plafonra. Jól van, O’Mara, megvan a szerzeményed. Megpróbáltam megnyugtatni magam, hátha akkor elfelejtem azt a különös állatot. Elvégre az innentől nem az én gondom, hanem a kedves Mr. McFlyé, aki miatt ma háromszor legalább életveszélybe keveredtem.
Lassan indultam meg kifelé. A ládikót a kabátom alá rejtettem, úgy hogy az ne legyen zavaró majd, ha ismét megpróbálom kipréselni magam azon a résen, ahol korábban bemásztunk. Igaz megpróbáltam a lehető legjobban kitágítani a beragadt nyílászárót, de közel sem biztos, hogy sikerrel jártam. Ezt persze csak akkor tapasztaltam meg, mikor megérkeztem a szekrényhez. Onnan már éreztem az épület dohos-poros bűzének aromáját… és valami furcsa hangot is hallottam. Ez utóbbival nem igazán foglalkoztam, fontosabb volt, hogy kijussak és még mielőtt a gyerek megpróbálná elvenni a dobozt, távozzak. Azt hiszem ez a kis kaland pont elég volt nekem már. Nem kockáztattam volna meg, hogy a bajkeverő kölyök társaságában esetleg még egy zongora is a fejemre zuhanjon. Engem már csak a ládikó foglalkoztatott.
További szép napot… – Hadartam el és már rohantam is volna tovább, mikor megéreztem megint a lüktetést. Nem a láda volt az a mellkasom felett, nem is a szalag a csuklómon… valami erős mágia volt.
Megtorpantam.
Lehunytam a szemem és szippantottam egy mélyet a fullasztó, enyhén bűzös levegőből. A gyerekre pillantottam és gúnyos kis mosoly ült ki az arcomra. Szóval megszerezted, te kis… – állapítottam meg, de nem léptem hozzá közelebb, sőt a pálcámat is a kabátom zsebében hagytam.
Tudod, Elliot Lee – direkt az álnevemet mondtam még mindig, habár az O’Marával határozottan jobban csengett volna. – sosem dolgozik ingyen. Szóval, még látjuk egymást. Tudom, hol keresselek. – Tettem hozzá, majd egy biccentéssel tovább álltam és szokásomhoz híven gyorsan tovább álltam.
Persze, hogy tudtam hol kutassam majd. A vak is látta, hogy már bőven iskolás korban van és a Roxfort bizonyára a legjobb hely egy találka lebonyolítására. Egyrelőre hagytam, hogy örüljön a szerzeményének, még ha azt koránt sem magának köszönhetően szerezte meg. Nélkülem nem élte volna ki ezt a kis kalandot, így tartozik. És ezután várhatta is, mikor bukkanok fel újra…


Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*****


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2018. 06. 10. - 15:56:38 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április

Miután gondosan elrejtettem a zsebemben a tárgyat, így már kicsit megnyugodhatok. Eljön hát a búcsú ideje, amit talán mindketten ugyanolyan buzgón vártunk már.  Szabadulnánk már egymástól, hiszen szinte érezni lehet a levegőben a feszültség szagát. Egyértelmű, hogy egyikünk se kedveli túlzottan a másikat, de ha mélyen belegondolunk, akkor ez érthető is.
- Viszont kívánom.
Persze csak a formaságok miatt kívánunk egymásnak minden jót, hiszen valójában sokkal jobban örülnénk annak, ha a másikkal történne valami tragikus. Ismét bebizonyosodott, hogy naiv voltam, de végül is. Elliot nélkül sosem sikerült volna megszerezni a ládát és sosem találtam volna meg Snitchyt sem és most az az érdekes kis varázstárgy sem lapulna a zsebemben. Szóval akár meg is köszönhetném, ha bolond lennék, de tudom, hogy nem az vezérelte, hogy nekem segítsen. Végig magának akarta a tárgyat, amikor kapzsin nézett a kis ládikóra még a pincében, csak akkor tűnt fel az egész. Viszont most már mindegy, kár rágódni rajta. Sejtelmes egy fickó, de nem rémisztő. Nem tűnik egy hidegvérű gyilkosnak, se egyszerű tolvajnak vagy betörőnek, ő valami sokkal összetettebb. A személyisége érdekes, akár csak maga az egész ember. Szeretnék róla többet megtudni, de félek, hogy a kutatásaimmal esetleg magamra haragítanám. Sejtéseim szerint, valami furfangos dolgon vágna vissza emiatt, ami talán rosszabb lenne, mint amit akár csak el tudok képzelni.
- Most már tudom, és míg élek el nem felejtem.
Elliot Lee, ízlelgetem magamban a nevet. Viszont mindeközben aggodalmat keltett bennem az, hogy még találkozni fogunk. Mégis miért akarna velem találkozni? Talán elvarrni a szálakat, hogy találkoztam vele, vagy esetleg tudomást szerzett a nálam lévő tárgyról. Fogalmam sincs, miért akar megkeresni, de az biztos, hogy nem barátkozni akar. Eközben szépen lassan el is tűnik a férfi és én csak bambán állok továbbra is a nappali közepén. Kicsit lesokkolt a dolog, de próbálom túltenni magam ezen. Majd hirtelen bevillan egy gondolat, hogy anyát meg kéne keresnem. Le is szaladok gyorsan a pincébe, hogy tudassam vele, teljesen jól vagyok. Na persze csak, ha leszámítjuk azt az égési sérülést. Viszont a látvány, ami odalent fogad, valami elképesztő. Egy hatalmas, végeláthatatlan terem tárul elém, csodálatos boltíves mennyezettel és oszlopokkal. Az egésznek a közepén pedig édesanyám áll, ki pálcájával végez még pár mozdulatot, majd megpillant engem. Sietős léptekkel megyek anyámhoz, hogy megmagyarázzam a történteket.
- Jól vagyok anya! Nincs semmi bajom!
- Miért?! Mi történt?! – Kérdez vissza ijedten anyám, mintha nem is hallotta volna a zajokat.
- Nem hallottál semmit sem?
- Nem! De magyarázatot várok. Mondd mit csináltál már megint!
- Én…én csak megégettem magam. Elromlott a tűzhely.
Persze szó sem volt ilyesmiről, de úgy gondolom jobb, ha nem tud a történtekről. Borzasztó ideges lenne, és nem akarom, hogy Elliot ellen intézkedéseket tegyen. Nem akarok bajba kerülni, bár lehet, hogy már így is késő.
- Megmondtam már ezerszer, hogy ne játssz a gáztűzhellyel! Nem gyerekjáték.
- Tudom…
- Na mutassd az a sebet!
Kinyújtom a karomat, hogy jobban szemügyre tudja venni anya a sérülésemet. Ezek után még ellátta a sebemet és elmondta, hogy valójában nekem alakította ki ezt a pincerészt. Mivel az egyik fő szabály, hogy a házban tilos bármilyen olyan tárgy használata, ami mágikus, így a pince ez alól kivétel lesz. Viszont így még szigorúban fogja venni, hogy a felsőbb emeletekre tilos varázsdolgokat hozni. A hét további részében a ház többi szobáját renováltuk és rendeztük be, na meg persze ki kellett hívni néhány mágikus csapda elhárítót is. Bár az én fejemben szinte Elliot és a kis varázstárgy járt. Úgy döntöttem, hogy a Roxfortban, talán Jimmyvel ki tudjuk találni, hogy mégis mire képes ez a tárgy. Viszont biztos vagyok benne, hogy még találkozok Elliot Leevel és fel kell készülnöm erre az esetőségre.


Köszönöm a játékot!
Naplózva



Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 12. 30. - 03:35:11
Az oldal 1.081 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.