+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Roxfortos diákok
| | | |-+  Hollóhát
| | | | |-+  Patrick McFly (Moderátor: Patrick McFly)
| | | | | |-+  Skótszoknyás Házfelújítás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Skótszoknyás Házfelújítás  (Megtekintve 177 alkalommal)

Patrick McFly
[Topiktulaj]
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 11. 27. - 20:34:09 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április


Megkönnyebbülés volt számomra mikor édesanyám levelét olvastam arról, hogy pár napra kivesznek az iskolából. Az indok viszont egészen meglepett, egy kastélyt megyünk felújítani, ami még a nagyiéké volt. Nem is tudtam róla, hogy ők ennyire gazdagok voltak, de minden esetre nagyon izgatottá váltam. Alig bírtam kibírni a hosszú vonatutat, de legalább anya az állomáson már várt rám. Autóba ültünk és elindultunk, hogy még időben odaérjünk. Kicsit kikérdeztem anyát, hogy mégis hol van ez a kastély. Elmondta, hogy Skóciában található egy tóparton. A Skócia szó hallatán nem tudok másra gondolni a skótszoknyás férfiakon és a Loch Ness-i szörnyön kívül.
Egy erdő szélén parkolunk le, mert onnan egy erdei ösvény vezet az épülethez. Reménykedem, hogy látok, majd valami érdekes állatot itt az erdőben, de sajnos egyet sem látok. Furcsa volt, hiszen lehetett hallani az állatok lépteit, de nem lehetett látni őket. Lassan az erdő végéhez értünk és megpillantottam a kastélyunkat. Lélegzetelállító látvány, hogy egy ilyen mesés épületet tudhatunk a magunkénak, bár a stílusa szerintem kissé furcsa, de ez teszi olyan meséssé. Az utolsó pár lépést már futva teszem meg, mert már nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mit is rejthet ez a rejtélyes ház. A bejárattól tökéletes kilátás nyílik a tájra.  Látni, ahogy a kristálytiszta tó felszínén megcsillannak a nap sugarai, s látom az erdőt is, amin az imént keresztüljöttünk. Nem gyönyörködök sokáig a tájbán, hiszen anya már csak rám vár, hogy belépjünk a házba. Az ajtó be van ragadva, így ketten neki feszülünk, hogy bejussunk. Szétnézek a sötét előtérben, ahol vastagon áll a por és szinte mindenhol pókhálók függenek.
- Hú! – Rikkantom el magam a házban. A huhogásom visszhangozva terjed el a házban.
Elégedetten indulok fel a lépcsőn az emelet felé.
- Én szétnézek itt fent – jelentem ki anyának, hogy tudja mire készülök.
Miközben felfele haladtam a lépcsőn, arccal belesétáltam egy pókhálóba. Eszeveszetten próbáltam leseperni magamról a hálót és az esetleges pókot.  Az emeleten beléptem az első nyitott ajtón, ami valami nappali szerűségbe vezetett. Ez a szoba is rettentő poros volt. Az ajtóval szembe volt néhány könyvespolc és ruhásszekrény. Az egyik polcon régi családi képek vannak, melyek már elég fakók. Köztük talán a legérdekesebb egy kislány, aki szerintem édesanyám volt, még gyerekkorában. Sok érdekes dolog van még a polcokon, de ami másodjára felkelti a figyelmem az egy hatalmas, vastag könyv. Soha sem láttam még ekkora könyvet, még a Roxfortban sincs ilyen. Elemelem hát a polcról, de mivel elég nehéz, így leejtem a padlóra. Hatalmasat csapódik és felkavarja a port. Heves tüsszögésbe és köhögésbe kezdek emiatt. Bölcsebb dolognak gondolom, ha gyorsan visszateszem a helyére. Nagy nehezen felemelem a földről. Lefújom róla a maradék port, majd megpróbálom ügyesen visszailleszteni a többi könyv közé. El is telik egy kis idő, míg sikerül pontosan a helyére rakni ezt a gigászi könyvet.
- Huh! Hát ez vicces volt.
- Lemegyek a pincébe és megpróbálok valami áramot csiholni.
Szól föl nekem anyám. Valószínűleg a pincéből nem fogja hallani, ha kiabálok neki, gondolom ezért is szólt. Legalább mire ideérnek a mesterek addigra talán lesz világítás.

Naplózva


Patrick McFly

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 11. 28. - 19:22:14 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
Különös egy ház… – gondoltam, ahogy megálltam a kastélyféleség előtt. Nem az a tipikus skót építmény volt, ami zordan várakoznak a sziklákon. Ez sem tűnt éppen mai darabnak, de valahogy egyáltalán nem illet be ebbe a rideg tájba… vagy csupán én szoktam meg túlságosan a szigorú, középkori kastélyok látványát ezen a vidéken.
Megborzongtam, ahogy a hideg szél feltámadt. Alaposan felöltöztem, volt rajtam sál is, mégis egészen a csontomig hatolt a fagyos levegő. A karjaimat magam köré fontam, megdörzsöltem kicsit a kabátomat, mintha ezzel meleget csiholhatnék. Lassan indultam meg az épület felé, közben igyekeztem nem reszketni.
Mondhatni nem szerveztem be egy kastélybejárós túrát – de láthatóan lakatlan volt, alkalmas arra, hogy egy kicsit szélvédettebb helyre húzódok. Egy pár napja tanulmányoztam már a zsebembe rejtett térképet. Kellett még egy pillantást vetnem rá, hogy könnyebben megtaláljam, melyik lejtőn is kell felkapaszkodnom ahhoz, amit keresek. Egy régi parasztház maradványai voltak, valahol ezen a környéken. Egy helyi legenda nyomán vetődtem ugyanis erre, ami egy jó adag aranyfonalról szólt. Nem hittem benne különösebben, de egy kis kaland rám fért. Valahogy mostanában minden túl normális és békés. Ideje volt felkavarni az állóvizet.
Beléptem a kastélyba és vak sötétség fogadott. Azonnal előhúztam a pálcámat, elmormoltam egy Lumost, hogy ne essek hasra. A fény persze mást is láthatóvá tett, a korhadt bútorokat és a port, ami minden lépésnél felkavarodott, hogy az orromat csiklandózza.
A franc! – kiáltottam és hatalmasat tüsszentettem. Levegő után kapkodtam, de akkor ismét.
Rohanva indultam meg a rozoga lépcsők felé, hogy aztán végre menedéket leljek. Odafent legalább az ablakok nyitva voltak, habár én így is fuldokoltam a fel-felemelkedő porfelhőben. Az orromat dörzsölve próbáltam megszabadulni a különös csiklandozó érzéstől, de nem sikerült. Egyre jobban és jobban csavarta az orromat, míg végül újra eltüsszentettem magamat. Ez már az egyik kisebb szobában történt. Egy komód előtt állva, amit sikeresen le is fejeltem.
Merlin szaros szakállára, O’Mara! – üvöltöztem és a homlokomra szorítottam a kezemet.
Ahogy kinyitottam a szememet rájöttem, hogy szédülök. Lerogytam az első székbe, ami pedig a hátsófelemben okozott iszonyatos fájdalmat.
Visszasírom azt a fantasztikus mugli buszt! A szokásos kis belső hangom most egyenesen kiáltozott bennem. Igen, arra a járműre gondoltam, amivel még Keannel utaztunk és bár sem a nagydarab asszony tenyerese, sem a vezető mogorvasága nem hiányzott különösebben, de az a csodálatos – abban a helyzetben nagyon is kényelmesnek ható – ülés éppen minden vágyam lett volna. Kicsit mocorogtam, ahogy felidéztem a kellemes meleget, ami abban a buszban körül ölelt. A kastélyban ugyanis rettenetes hideg volt, bár az külön örömet okozott, hogy legalább a szél nem tört be olyan hevesen a nyitott ablakok ellenére sem.
Zajt hallottam.
Hirtelen felpattantam a székből és rohantam az egyik szekrényhez. Feltéptem az ajtaját, majd bemászva magamra is húztam azt. A szám elé tettem a kezem, hogy a lélegzetemtől halljam a lenti beszélgetést. Csak nagyon tompán sikeredett, aztán közelebbről érkezett valami puffanás, tüsszentés meg valami kiáltás távolról.
Ekkor kezdtem el érezni, ahogy valami megint csavarni kezdi az orramat. Újabb, hatalmas tüsszentés rázta meg ezúttal az egész szekrényt, én meg kizuhantam belőle, az egyensúlyomat vesztve. Egyenesen elterültem a padlón, valakinek lábai elé. Na nem! Elliot O’Mara senki előtt nem csúszik-mászik a porban! Nyöszörögve próbáltam feltápászkodni, az oldalamra kellett szorítanom a kezemet, közben megnéztem azt, aki előttem állt. Valami gyerek volt.
Ne sikíts! – Emeltem a szám elé a mutatóujjam csitítólag.
Nagy nehezen lábra vergődtem. Ekkor vettem észre, hogy a pálcám, amire mindig úgy vigyáztam, most ott hevert a földön.
Te jó ég… hány bűncselekmény követhetek el egynap alatt! – szidtam magamat. – Bocs, de a muglikat amneziálni kell, mielőtt baj lesz…
Még szerencse, hogy egyedül van. Gondoltam és lehajoltam a pálcámért, majd egyenesen rászegeztem.
Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2017. 11. 30. - 20:42:12 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április


Míg a polcon lévő tárgyakat vizsgáltam, egy hatalmas tüsszentés rázta meg az egész szekrényt és a mellette álló polcot. Ezt követően egy sötét ruhás emberke esett ki gardróbból. A félhomályban nem látom pontosan az arcát, így nem tudom megtippelni pontosan hány éves is lehet, de a hangja alapján olyan harmincas évei környéken lehet. A fickó puffanása ismét megrázta a könyvespolcot és az imént helyére rakott hatalmas könyv a lábamra esett. Nem is tudom hirtelen, hogy megijedjek a a szekrényből kieső embertől vagy üvöltsek a lábamra eső kötet miatt. Végül a fájdalom győzedelmeskedik az ijedség helyett.
- Aúú! – farkas szerűen vonyítok, majd egy lábon ugrálva kapkodok a fájós lábam után. Miután már nem hasogatott annyira a lábfejem, a figyelmemet a sötét alakra fordíthatom.
- Amneziálni? – Nézek kérdőn a pálcáját rám szegező ürgére. - Ja, nem. Én is varázsló vagyok. -  Lengetem meg előtte a pálcámat.
Ennyi idő után a Roxfortban már szinte teljesen elfelejtkeztem a muglik létezéséről és a velük kapcsolatos szabályokról. Az imént valami bűncselekményekről beszélt, talán valami rabló vagy hasonló, hiszen mi másért is lehetne itt a mi, vagyis a nagyszüleim házában. Talán ő tud valami értékes tárgyról ebben a házban, amiről mi nem. Jobb lesz mindenesetre óvatosnak lenni, ha csak nem szeretnék súlyos sérüléseket. Ki tudja, hogy egy gyilkossal vagy egy rablóval állok szemben, de még esetleg az is megeshet, hogy csak véletlenül keveredett ide, vagy bezárta ide valaki. Még akár az is lehetséges, hogy egy ő egy hajléktalan. Végül is, ha belegondolok ez a ház már egy jó ideje üresen áll, így nem lepődnék meg azon, ha mások beköltöznének ide.
- Mellesleg ön mit keres ebben a házban? Tudtommal ez a Carter család birtoka és kúriája. Eszerint, ha csak maga éppen nem a nagybátyám akiről nem tudok, akkor nincs joga itt tartózkodni.
Nyíltan rátérek a lényegre, hiszen jobb tisztázni a szándékainkat mielőtt. Ha csak véletlenül került ide vagy ártatlan akkor mindenképpen segítek neki kijutni innen, mielőtt anya meglátná, mert anya nagyon dühös lenne és az senkinek se lenne jó. Míg a válaszol, addig ismét visszarakom ezt a nehéz könyvet a helyére. Remélem azért nem voltam túl nyers, de tényleg idegesítő, hogy jogtalanul betörnek ide. Szerencséje van, hogy én találtam rá és nem anya, mert akkor valószínűleg kérdezés nélkül ráhívta volna a rendőrséget vagy valakit. Furcsállom, hogy bátorkodtam ilyen dolgokat mondani ennek az ismeretlen embernek, de talán ez a ház hatása. Sokkal bátrabbnak érzem itt magam, mintha semmi baj sem érhetne itt.
Naplózva


Patrick McFly

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2017. 12. 01. - 09:06:56 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
Az arcom elé esett pont egy könyv, közvetlenül az előttem álló gyerek lábára. Nem volt hát meglepetés, hogy a kölyök kiáltására – ami arról árulkodott, hogy ez igen is fájt neki – azonnal felpattantam. Megpróbáltam gyorsan leporolni magamat, hogy aztán pálcát fogjak rá. Nem szívesen tettem, inkább hazudtam volna valamit, ha az az átkozott fegyverem nem köt ki éppen a padlón, az ő orra előtt.
– Amneziálni?
Garantálom, nem fog fájni! – tettem hozzá amolyan megnyugtatásként. – Csupán szerény személyem emléke tűnik majd el pillanatok alatt. Így lesz a legjobb mindkettőnknek.
Még mindig rászegeztem az egyetlen fegyveremet. Konkrétan nehéz volt elhinni, hogy mennyi bűnt követtem már el életemben, de ez volt az első, hogy egy mugli előtt ténylegesen veszélybe sodortam a varázsvilágot. Ráadásul egy gyerek, azok pedig köztudottan fecsegnek. És még csoda, hogy nem rajongsz értük, O’Mara? A gondolat hazugságként tört rám. Még a vak is láthatta, ha egy apróság közelében voltam, hogy mennyire imádom őket. Ki játszott Amberrel, mikor Danielnek dolga volt? Ki olvasott Adának annyiszor? Ki mesélt egyiptomi kalandokat az unokatestvérének? Hát én.
Ja, nem. Én is varázsló vagyok.
Valamit előrángatott és meglebegtette a szemem előtt. Kellett egy pillanat, míg felfogtam, hogy az egy pálca és amit mondott… szóval varázsló! Sóhajtás tört fel belőle. Fegyveremet visszacsúsztattam a helyére, a kabátom zsebébe, amit aztán nagy erőkkel tovább kezdtem el tisztogatni. Az esés következtében a sötétkék anyag egészen megfakult.
Mellesleg ön mit keres ebben a házban? Tudtommal ez a Carter család birtoka és kúriája. Eszerint, ha csak maga éppen nem a nagybátyám akiről nem tudok, akkor nincs joga itt tartózkodni.
Ön? Mi van udvariasság bonbon volt reggelire? Némi gúny tört fel belőlem egy kisebb horkantással együtt. Nyilván nem ebben a lepusztult, abszolút mágia mentes kastélyban szerettem volna lopni, tehát nem értettem ezt a hirtelen gyanúsítgató hangnemet. Nyilván birtokháborítást követtem el, de ezúttal a szándékaim viszonylag tisztességesek voltak – már ha az amneziálási szándékot leszámítjuk.
Felháborodottam emeltem fel a kezeimet.
Na de kérlek! – Sértett hangon szóltam.
Nem tetszett az a bátorság, amivel szólt. Nem tetszett a szemtelenség, de ezúttal előkaptam Daniel módszerét. Hosszan fújtam ki a levegőt. Egy… O’Mara, nyugalom… Kettő… Mielőtt válaszra nyitottam volna a számat megpróbáltam elszámolni tízig. Nem magam miatt, én simán kiütöttem volna, hogy aztán jó messzire menjek innen. Csakhogy nem éppen most akartam magamat Azkabanba küldetni, hogy alakulnak a dolgaim. Még szinte meg sem ismertem rendesen Natot. Egy gyerek bántalmazása bizonyára csak tetézné az amúgy is sok bűnt, amit elkövettem a varázsló társadalom ellen… arról nem is beszélve, hogy márciusban kishíján egy görög börtönben pusztultam el. Nem köszönöm, nem kérek ilyesmiből többet!
Csak a szél elől húzódtam be. Lakatlannak látszott és nem volt rá írva, hogy a nemes – gúnyolódtam. – Carter család tulajdonában áll az épület.
Még kissé meg is hajoltam neki, mint egy bohóc, aki befejezte a műsorát.
Nos, Mr. Carter, megengedi, hogy átmelegedjek vagy azonnal kipater… – Hirtelen akadt el a szavam.
Valamit megéreztem. Lüktetést, vonzalmat… a tekintetemmel egy szabad falrészt kerestem. Mégsem olyan mágia mentes ez a ház – állapítottam meg, ahogy a kezem a hideg felülethez ért. Enyhe reszketést éreztem.
Mondd csak, kölyök, a nemes Carter családban sok varázsló fordult elő? – érdeklődtem csak úgy mellesleg.
Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2017. 12. 10. - 16:32:28 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április



Talán az előbb túl szemtelen voltam, ami egy felnőttel egyáltalán nem illendő, de szerintem azért jogosan lehetek dühös, hiszen ő tört be a mi birtokunkra. Ha igazat beszél és tényleg csak a szél elől bújt itt el, akkor nem dobatom ki, hiszen nem mindenkinek él ilyen jól, mint mi. Meg tudom érteni, ezért megpróbálok kicsit stílust váltani.
- Szóval a szél elől? – teszem fel halkan kérdést, de nem várok rá választ. – Akkor hát elnézést az előbbi kiborulásomért, de biztosan ön sem cselekedne másképp az én helyemben.
Nem hiszem, hogy akárki tárt karokkal fogadna egy betörőt, sőt sokan még ennyire se lennének kedvesek, mint én és az ilyen szerencsétlen embereket is kirúgnák a házból. Mindenesetre sajnos nem igazán tudok rajta segíteni, hiszen a házat nem sokára el kell hagynia a felújítások miatt.
- Mr. Carter nem biztos, de én megengedem.
A mondata végét, bár elharapta, de én mégis tudtam, hogy mit akart mondani. Valójában egészen úgy festett, mint aki szellemet látott, majd egészen furcsa mód a falat kezdte tapogatni. Kíváncsiságból én is megfogom a falat, ami enyhén rezgett.
- Talán beköltöztek az egerek – állapítom meg, hiszen szerintem ez a legegyszerűbb magyarázat minderre. - Varázsló?! Nem, vagy legalábbis én nem tudok róla. Csak nem arra gondol, hogy a fal… - fejezem be a félmondatot és egyik fülemet a falnak nyomom. Lehet nem is erre gondolt és őrültnek fogok látszani, de végül is egy próbát megér.
Különös kattogó és berregő hangokat hallani, amik valószínűleg a földszintről vagy a pincéből jönnek. Erre beugrik, hogy édesanyám nem is olyan rég ment le áramot kapcsolni, lehet, hogy valami generátor kelti ezeket a hangokat és rezgéseket. Csak azért nem említem meg ezt a lehetőséget, mert hirtelen elkezdtem érezni valami különöset, valami megmagyarázhatatlant, de csak nagyon enyhén érzékeltem. Elhatározom, hogy felkutatom azt a tárgyat vagy élőlényt, ami mindezen történéseket okozza. Elindulok hát a lépcső fele, hogy körülnézzek, az ottani szobákban hátha meglelem, amit keresek.
- Jöjjön! Azt hiszem, van ebben a házban valami érdekes. – invitálom magammal az idegent. Nem igazán figyelek arra, hogy jön-e velem vagy sem, mert nagyon izgatott vagyok. Lehet, hogy valami kincset rejteget ez a ház. Lehet, sőt biztos vagyok benne, csapdák védik a kincset, hiszen szinte minden könyvben ezt olvastam. A lépcsőn leérve egyből jobbra fordulok, ahol egy nappali vagy valami vendégfogadó szoba van. Megálltam az ajtóban, hogy szétnézzek.
Az ajtóval szemben egy hatalmas tégla kandalló áll, amelyben az utolsó használat utáni hamu maradvány még mindig ott hever. A tűzhely előtt egymással szemben két foszlásnak indult kanapé található, s köztük egy kis dohányzóasztal. A szoba jobb oldalán van az ablak és a felette lógó molyrágta függönyök. A kandalló jobb oldalán két üveges szekrény van, melyekben poros üvegpoharak és feltehetőleg alkoholos italok is vannak. A bal oldalt pedig egy egész polcrendszer található, amik családfa szerinti alakzatba voltak rendezve és rajtuk egy-egy családtag portréja díszelgett, persze jó porosan. Nem túl szép látvány az a szoba összeségében, de régebben biztosan sokkal jobban festett. El is indulok a képeket megnézni, hátha találok valami ismerős családtagot. Sajnálatos módon a legtöbb képet teljesen belepte a kosz, így lehetetlen megállapítani, hogy ki vagy mi van a képeken. El is kezdek gondolkodni, hogy miként tudnám letisztítani a képeket a lehető leggyorsabb módon.

Naplózva


Patrick McFly

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2017. 12. 12. - 19:47:12 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
A falat figyeltem, azt a valamikor nevetségesen giccses tapétát, ami most megszaggatva lógott. A tenyeremet finoman helyeztem rá, éreztem, hogy kissé remeg… de nem ez volt az az erő, ami engem magával ragadott. Azt nem lehetett egy ilyen egyszerű érintéssel felfogni.
A kölyök is odatapadt a falhoz, így én elengedtem. Csak lehunytam a szemem. A lüktetés átjárta a testemet, tudtam, hogy közel van valami… valami, aminek mágikus tulajdonsága van, de legalábbis egy fasza kis átok ül rajta. Elvigyorodtam egy pillanatra, mintha máris a kezemben szorongattam volna az újabb kincset. Csupán a kölyök hangjának irritáló csengése térített észhez – akiről már megtudtam, hogy bizonyosan nem Mr. Carter.
Varázsló?! Nem, vagy legalábbis én nem tudok róla. Csak nem arra gondol, hogy a fal…
Nem, te kölök, nem arra gondolok – gúnyolódtam magamban, miközben összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Én ugyan nem a fal remegésére, vagy a különös hangokra gondoltam, amire láthatóan a gyerek nagyon is. Nem érdekeltek olyan rezdülései a környezetemnek, amit bárki más meghallhat, engem az egy dolog foglalkoztatott, amit csupán én érezhettem. Az a lüktetés, ami még mindig mágikus feszültséget keltett a levegőben, szinte végig cirógatott a bőrömön csalva, hogy a nyomára bukkanjak egy újabb kincsnek.
Hirtelen indult el kifelé a helyiségből, egyenesen a lépcső felé.
Jöjjön! Azt hiszem, van ebben a házban valami érdekes.
Az invitálásra ugyan kimentem a szobából, de engem akkor is a fal érdekelt… az a valami, ami abban volt elrejtve, talán a rongyos tapéta alatt. Nem a berregő, kopogó hangok vonzottak, amik odalentről jöttek. Könnyen lehet, hogy odalent is akadt ez meg az, de azok nem keltették fel az én titkos kis érzékem érdeklődését. Toporogva ácsorogtam és pillantottam vissza helyiség ajtaja felé. Nagyon is odavágytam, vissza akartam menni…
Semmi értelem lemenni! – magyaráztam egy kicsit túlzottan is idegesen.
Gyorsan leértünk a kandallós helyiségbe, ahol poros szekrények és régi képek sorakoztak. Volt ott pár megkopott kanapé és egy jó adag kosz. Sosem jelentett gondot ide-oda mászkálni ilyen körülmények között, csakhogy ebben a helyiségben az égvilágon semmi különös nem volt. A családi csecsebecsék és az idő nyomát magán viselő poharak csupán azok számára lehettek értékesek, akik valamilyen kapcsolatban álltak az itt lakókkal.
Figyelj ide, kölyök… mi a neved? – kérdeztem és a vállánál fogva magam felé fordítottam. A választ megvártam, csupán ezután folytattam: – Én Elliot Lee vagyok, egy elég jó kincsvadász. Tudom, hogy ez itt csak por és a pincéből feltörő zajokat valami mugli masina keltette. Odafönt viszont tényleg van valami.
Az ajtó felé mutattam, amin áthaladtunk, miután lejöttünk a lépcsőről.
Valami, aminek tényleg hatalma van… – Tettem hozzá erőteljes és magabiztos hangon.
Közelebb léptem hozzá. Egyenesen a szemébe néztem, sőt a vállára is tettem az egyik kezemet, azt a jelet küldve, hogy: Bennem aztán megbízhatsz. Végül is ez egyelőre igaz is volt, de az akció után majd megkérem a magam fizetségét. Ennek még nem volt itt az ideje.
Ha segítesz, akkor együtt ki tudjuk szedni onnan és talán egy értékes családi ereklyével gyarapodsz.
Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2017. 12. 21. - 17:07:14 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április



- Patrick vagyok, Patrick McFly - mutatkozok be az ismeretlen férfinak.
Tudom, hogy van itt valami különös ebben a házban, de először is a képekre vagyok kíváncsi, hátha megtudok valamit a családomról, ami akár segíthet a feltételezhetően mágikus tárgy felkutatásához. Meghallgatom Elliot bemutatkozását, majd gyanakvóan visszaszólok.
- Szóval kincsvadász.
Mindeközben különféle gondolatok merülnek fel a férfival kapcsolatban, a fejemben. Talán az egyik legfontosabb dolog, ami felmerül bennem az az, hogy lehetséges, hogy Elliot nem véletlenül tévedt erre, hanem az itteni ereklyét akarta megkaparintani. Hiszen mi másért lenne egy kincsvadász egy régi, romos, elhagyatott házban, ha nem kincskeresés céljából. Ez esetben akkor stílust változtatok és nem leszek a továbbiakban vendéglátó.
- Valószínű, hogy egy generátor keltette a zajokat, de én mindenképpen azt javaslom, hogy vizsgáljuk meg ezeket a képeket. Lehet, hogy az a tárgy az emeleten van, de a képek, akár kulcsként is működhetnek. Sok könyvet olvastam, már amiben egy kép mögött volt valami, vagy a képek sorrendbe rakásával nyílt ki egy ajtó, tehát lehetséges, hogy ez ebben az esetben is be fog jönni. Ha pedig mégsem, akkor felmegyünk az emeletre.
Felvázoltam neki a tervemet, hiszen ő hiába kincsvadász én jobban ismerem a Carter családot és én úgy gondolkodok, mint egy Carter, vagyis a megérzéseimre fogok hagyatkozni a továbbiakban is. Mellesleg, ha ugyanolyan jól el van rejtve ez a tárgy, mint ahogy az utolsó nagyiéktól kapott karácsonyi ajándékot is becsomagolták, akkor van okunk attól félni, hogy szinte sosem fogjuk megtalálni a mágikus erőt kibocsájtó valamit. Ugyanis egy nagy fém dobozt kaptam és egy teljes hónapba telt, míg ki tudtam nyitni, de akkor legalább volt egy papírom rejtvényekkel, amik a doboz kinyitásához adtak segítséget. Várjunk csak, amikor átadták nekem a nagy dobozt, akkor mama egy igazán furcsa mondatott tett hozzá, ami valahogy így szólt: „Ha elveszettnek érzed magad, a megoldás a fejedben van.” – ezt olyan sejtelmesen jelentette ki, hogy szinte félelmetes volt, így nem csoda, hogy még mindig emlékszem rá. Egészen eddig azt gondoltam, hogy arra gondolt elég okos vagyok a láda kinyitásához. Viszont, lehetséges, hogy ez egy újabb talány.
- A képek – mondom nagyon halkan – A képek! – kiálltok vidáman. – Rájöttem, a képekben vagy a képek mögött lehet valami utasítás vagy kulcs, ami segíthet a tárgy felkutatásában. Van egy múltbéli nyomom, ami megerősíti az előbbi elképzeléseimet, szinte biztos vagyok benne most már, hogy a képek nem azok, aminek látszanak.
Leemelem a családfa legalján szereplő képet, megtörölgetem és reménykedem, hogy annak a képe van ott, akire én számítok. A képen én voltam vagy legalábbis a fiatalabb énem, pont ahogy gondoltam. Nosztalgikus érzés fogott el, hiszen elég fiatal voltam, mikor itt jártunk és nagyiék olyan hamar meghaltak. Tudom, hogy ők is úgy akarnák, hogy ez a bizonyos rejtett kincs az enyém legyen. Egyelőre inkább visszarakom és megvárom, hogy Elliot lehetőség szerint segít nekem, hogy ő fentről én pedig alulról vizsgáljam át a képeket, hiszen akár az is lehet, hogy átok ül rajtuk. Ha nem segít, akkor előbb vagy utóbb magam is végzek a feladattal, de sokkal könnyebb és gyorsabb lenne, ha Elliot is segítene.

Naplózva


Patrick McFly

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2017. 12. 22. - 17:23:08 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
Értetlenül ácsorogtam, várva, hogy miféle ötlete van a fiúnak. Én részemről már oldalaztam volna vissza az emeletre. Biztos voltam benne, hogy annak a szobának köze van ahhoz, amit érzek… és igen, a falból, talán a tapéta alól jött az az erős, mágikus vibrálás, ami annyira felpezsdített a véremet. Minden izmom görcsösen megfeszült, erőlködnöm kellett, hogy magától ne induljanak meg a lábaim.
Ökölbe szorítottam a kezeimet. Éreztem, hogy a csuklómon ott lüktet a Mereltől kapott szalag. Ártani akart annak az ártatlan fiúnak, fellökni, hogy aztán felrohanhassak és egy Bombardával kitörve a falat megszerezzem a kincset magamnak. Pillanatok alatt játszódott le a fejemben az egész terve. A lelkiszemeim előtt láttam, ahogy kezembe kapok valami becsomagolt cuccot és azzal együtt – szokás szerint illegálisan – hoppanálok.
Lehet, hogy az a tárgy az emeleten van, de a képek, akár kulcsként is működhetnek. Sok könyvet olvastam, már amiben egy kép mögött volt valami, vagy a képek sorrendbe rakásával nyílt ki egy ajtó, tehát lehetséges, hogy ez ebben az esetben is be fog jönni. Ha pedig mégsem, akkor felmegyünk az emeletre.
Örültem, hogy megszólalt és kirángatott abból a különös állapotból. A szívverésem csillapodni kezdett, ahogy a poros levegőből szippantottam egyet és hörögve fújtam ki azt. Nyugodj le, O’Mara! – szólalt meg a lelkiismertem. Nem szándékoztam a kölyökre ijeszteni és elnézve a családi hagyatékát, ha most segítek neki, később még akár hasznom is vállhat belőle.
A képek felé fordultam. Mindegyik porlepte, ragacsos volt, nem szívesen értem volna hozzájuk. Az egész háznak megvolt a maga energiája, habár a fiú azt mondta, hogy nem voltak varázslók a Carter családban… akkor még is miért éreztem az az egészet?
A vidám hangja rángatott ki ismét az elmélkedésből. Rájöttem, hogy számára ez az egész egy izgalmas játék… kaland és kincskeresés. Én is ilyen voltam gyerekként… csak éppen belém semmi kedvesség vagy ártatlanság nem szorult. Elvenni szerettem, ahogyan most is.
Rájöttem, a képekben vagy a képek mögött lehet valami utasítás vagy kulcs, ami segíthet a tárgy felkutatásában. Van egy múltbéli nyomom, ami megerősíti az előbbi elképzeléseimet, szinte biztos vagyok benne most már, hogy a képek nem azok, aminek látszanak.
Figyeltem, ahogy leemel egy képet és tisztogatni kezdi. Láttam a szemében csillogni a kíváncsiságot és a kalandvágyat. Csak ezután éreztem meg valami különös, forró, majd hideggé váló cirógatást. A képek felé fordultam, illetve konkrétan az egyikre pillantottam. Szinte vonzotta a tekintetemet. Ez egészen magasan volt, úgy, hogy Patrick talán nem érhette volna el, de nem is engedtem volna neki.
Sötét fekete porhoz hasonló réteg borította… de volt bennem valami furcsa. Tudom, hogy én különösen érzékeny vagyok mindenféle mágikus behatásra, sokkal enyhébbeket is megérzek, mint egy átlagember. Az évek alatt mindenféle érzékem megerősödött… nem kellett izmosnak lennem vagy harciasnak, megoldottam ezek nélkül is a dolgokat. A tárgyak megtalálása és az átkok felismerése jóformán szakterületemmé váltak.
Várj! – toltam el a kezét a képektől. Nem akartam, hogy megérintse őket. – Ezzel valami nem stimmel.
A sötét képre mutattam.
Lépj hátra! – kértem és lényegében befurakodtam elé.
Tudtam, hogy az, amire készülök lényegében kiborítana bárkit is, aki átkokkal foglalkozik, de nekem is megvan a magam amulettje. A nyakamban lógott apám lánca, amit tudtam, hogy valamilyen okkal adott… szinte áradt belőle a tisztaság és a biztonságérzet. Talán megvéd ettől is.
Óvatosan nyúltam a tárgy felé. Éppen csak az ujjammal érintettem meg. A nyakamban a lánc felforrósodott, így azonnal elhúztam a kezemet, amin ott maradt a fekete por. Durva volt és szemcsés, nem olyan finom, mint az egyszerű por, ami könnyedén ellepi a lakást.
Ezen átok ül és talán a többin is… – suttogtam inkább magamnak, de aztán hirtelen a gyerek felé fordultam. – Egészen biztos, hogy nem voltak varázslók azok, akik itt éltek? Nem keverhették magukat valami mágikus bajba?
Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 01. 11. - 19:31:10 »
+1

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április



Már éppen a következő kép felé nyúlnék, amikor Elliot pofátlanul betolakodik elém, még hozzá mindenféle magyarázat nélkül.
-Hé! – kiáltok, hiszen majdnem a padlóra lökött, de látom, hogy egy portrét ő is elvesz. Bámul rá egy jó darabig, míg végül meg meri érinteni, de amint az ujja hozzáért a képet ellepő fekete anyaghoz, Elliot teljesen kővé dermedt. Pontosan úgy festet, mintha eszméletét vesztette volna, de még sem esik össze.
- Elliot? – szólítom meg, hátha csak eszébe jutott valami, vagy gyakran csinál ilyet, de sajnos választ nem kapok, így igazán aggódni kezdek érte.
- Elliot! – kiálltok rá aggódóan – Mi van veled?!
A férfi csak nem mozdul, mintha teljesen megállt volna nála az idő, semmi életjelet nem ad magáról. Mindeközben megpillantottam, hogy az a fekete anyag egyre feljebb és feljebb csúszik Elliot karján. Fogalmam sincs mitévő legyek, hiszen nem varázsolhatok és a fekete „dologhoz” sem szeretnék hozzáérni, mert még a végén engem is elkap. Csak álldogáltam ott tehetetlenül és néztem, ahogy Elliotot kezdi bekebelezni a sötétség. Már éppen a nyakához ért volna a sötét por, amikor hirtelen eltűnt. Mintha az egész meg sem történt volna. A „társam” gyorsan el is húzta az ujját arról a képről.
- Hát persze, hogy átok ül rajta! Nem láttad amint az előbb majdnem teljesen beborított téged a fekete por?
A reakcióiból teljesen úgy tűnt, hogy ő ebből az egészből az égvilágon semmit sem érzékelt. Ez az egész nagyon különös, hiszen nekem nem esett bántódásom, pedig azt azért éreztem, hogy engem is elért az átok, legalábbis akkor, amikor vége lett. Talán én immunis vagyok rá, mert akár lehetséges, hogy ez egy családi átok, sőt több mint valószínű, hogy az. Ezek után már igazán nem tudom, hogy folytassuk-e a kutatást, mert az biztos, hogy a Carter család nem viccel. Félek, hogy a végén még komoly bántódásom esik, na meg persze picit Elliotért is aggódok.
- Nem tudhatom biztosan, de én azt hallottam anyámtól, hogy egyszerű muglik voltak, legalábbis a nagyszüleim, de anyám varázsló. Lehetséges, hogy valójában a Carter család valójában egy aranyvérű család vagy legalábbis varázslók?
Ezernyi izgalmas kérdés fogalmazódott meg bennem a családommal kapcsolatban. Hiába féltem, most úgy éreztem, hogy ha feladom az egészet, akkor sosem tudom meg a családomról az igazat.
- Elliot! Esetleg ide tudnád nekem adni azt a képet, amit az előbb megérintettél. Lehet, hogy nekem nem árt, mert én is Carter vagyok ugyebár.
Bár őrültségnek tűnhet, de ez a megérzésem annyira erős, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy kutya bajom se lesz.
Naplózva


Patrick McFly

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 01. 13. - 09:47:18 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
Hiába eresztettem el a képet, tettem vissza a helyére és léptem még egy lépést hátra is – persze ezzel a mögöttem ácsorgó fiút kissé meglökve –, éreztem a forróságot, ami az apámtól kapott nyakláncot megtöltötte. Nem égetett, de azért a hő átjárta a mellkasomat és azzal együtt az egész testemet. Az ujjamat néztem, amit az imént belemártottam a sötét porba.
– Hát persze, hogy átok ül rajta! Nem láttad amint az előbb majdnem teljesen beborított téged a fekete por?
Nem válaszoltam a kérdésre. Csupán ugyanazt az ujjamat bámultam. Még azon is éreztem azt a sötét érzést. Beleremegtem a gondolatba, hogy milyen erős átok lehet, hiszen apám lánca is éppen csak ellen tudott állni neki. Ez nem szórakozás volt, nem egy kis vicc az idelátogatóknak, hanem valódi, halálos fenyegetés.
Újra a porlepte képre pillantottam. Jó kis pénzt kapnál egy ilyenért, O’Mara… – érkezett a szokásos, rosszra bíztató belső hang. A szalag ismét lüktetni kezdett a csuklómon, szinte vágyakozva az iránt, hogy újra érintsem meg a képet, vegyem magamhoz és hoppanálja, mielőtt a kölyöknek feltűnne a lopás. Még sem mozdultam.
Nem tudhatom biztosan, de én azt hallottam anyámtól, hogy egyszerű muglik voltak, legalábbis a nagyszüleim, de anyám varázsló. Lehetséges, hogy valójában a Carter család valójában egy aranyvérű család vagy legalábbis varázslók?
Erre a kérdésre tértem vissza a gondolataim, terveim közül a szobába, Patrick társaságába. Kissé megkésve horkantottam fel.
Ha aranyvérű lenne, akkor nyilván ismertebb lenen varázslókörökben – válaszoltam kissé hűvösen, tekintetem ugyanis még mindig a képen csüngött. Csupán elmémet és füleimet nyitottam meg a fiúnak.
A többire nem válaszoltam. Nem véletlenül kérdeztem rá már odafent, hogy varázslócsaláddal van-e dolgunk. Volt ott valami, az átkon kívül is talán, ami hatalmas mágikus erővel bírt. Éreztem az erejét, ami hullámokban talált rám és vonzott valamerre – engem egészen pontosan az emeletre, abba a szobába, ahonnan jöttünk. Lehet, hogy ez a hely képes volt még az én érzékeimet is megcsalni, nem tudhattam.
Elliot! Esetleg ide tudnád nekem adni azt a képet, amit az előbb megérintettél. Lehet, hogy nekem nem árt, mert én is Carter vagyok ugyebár.
Újabb horkantás szakadt fel belőlem. Kissé értetlenül bámultam a fiúra, aki éppen az imént hívta csak fel a figyelmemet arra, hogy milyen külső jegyei is voltak annak az átoknak. Ostobának tartottam, amiért a kezébe akarta venni. Az átkok ugyanis nem név vagy származás szerint válogatnak. A legvédtelenebbtől a legerősebb emberig bárkit megtámadnak és nehéz tőlük megszabadulni.
Közelebb léptem a gyerekhez. Benyúltam a ruhám alá, kihúztam a láncot alóla. Hagytam, hogy megcsillanjon a Hermész lábfejét ábrázoló aranymedál a szoba sápatag fényében.
Az apámtól kaptam – magyaráztam. Hüvelyk és mutatóujjam finoman közrefogta a függőt. – Ez megvéd a gyengébb támadásoktól és átkoktól, csakhogy azzal a sötét porral még ez is megküzdött. Éreztem, hogy felforrósodik, hogy kissé égeti a bőröm.
Még közelebb léptem hozzá, annyira, hogy lássa a szemeimben a figyelmeztető villanást. Talán jobban rá is akartam ijeszteni, mint kellett volna. Igen, még mindig ott dolgozott bennem a vágy, hogy megszerezzem a képet és túl adjak rajta… nem azért, mert kellett a pénz. Annak az időnek már régen vége. Egyszerűen csak az az érzés hiányzott, amivel elvettem a dolgokat másoktól. Ártatlanoktól, akik nem tudtak tenni ellene. Közben azonban nagyon is érdekelt, hogy a gyerek kezében miféle dolgok történnének.
Ha csak így hozzáérsz, akkor véged... hiszen azt is érdemes figyelembe venni, hogy csupán félig vagy Carter – mondtam.
Végig futtattam az ujjam az aranyláncon, a kapcsot kerestem. Óvatosan pattintottam ki és vettem le, majd Patrick felé nyújtottam.
Vedd fel és utána nyúlj a képhez!
Én inkább hátrébb léptem. Mindenféle védelem nélkül végképp nem akartam hozzáérni ahhoz a porhoz, de még csak a kép keretéhez sem. Túl erős volt az az átok.
Ha azt érzed, hogy forrósodik a lánc, azonnal húzd el a kezed – folytattam az instruálást.
Naplózva


Patrick McFly
[Topiktulaj]
*


Mcröptű Patrick

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 01. 19. - 16:41:06 »
0

Skótszoknyás Házfelújítás
1999. április



Hát igen, csak ábrándozhatok az aranyvérű életről, de már az is valami, hogy a családunkban volt más varázsló is. Ha nagyon merészen akarok gondolkodni, akkor akár az is megeshet, hogy nem is egy, ha nem sokkal több varázs képességekkel rendelkező volt a családunkban és lehet, hogy még valaki él közülük. Talán, ha a rejtély végére érünk, egy csomó új dolgot megtudok a családomról, de ez Elliot segítsége nélkül majdhogy nem lehetetlen. Míg ezen elmélkedtem, Elliot valami arany függőt vett elő a zsebéből. Érdeklődve figyelem, hogy mégis mire lehet ez jó, azon kívül, hogy jól néz ki. Szerencsére nem kell sokáig gondolkodnom rajta, hiszen Elliot rögtön el is árulja. Hasznos kis ékszer, hiszen talán ennek köszönheti az életét. Ki tudja, hogy mi történt volna, ha nincs nála ez a lánc, talán örökre bekebelezi a fekete és por.
- Köszönöm. Igazad van, csak félig vagyok Carter, de talán így nálam nem lesznek annyira súlyosak a következmények, ha megérintem.
Most eléggé félek, hiszen Elliot rávilágított arra, hogy nem vagyok teljesen Carter, így lehet, hogy itt fogom hagyni a fogamat, de ha mégsem, akkor talán érdekesre bukkanunk itt. Felcsatolom a láncot és kezembe veszem a képet. Innen már nincs visszaút, ha most nem érintem meg, akkor talán sosem tudom meg a családom titkát és ráadásul még Elliot szemében is gyáva leszek. A férfi elkezd hátrálni, mintha egy bombát tartanék a kezemben, ami perceken belül felrobbanhat és ezzel mindkettőn életének véget vet, bár talán ez tényleg így van. Óvatosan nyúlok mutató ujjammal a kép felé.  A por egy része az ujjamra kerül, még a másik része szerte fut a képen, mintha a kezem egy mágnes lenne ami taszítja port. Közben a nyaklánc is el kezd hevesen izzani, mintha most öntötték volna a forró aranyat rám. Nem vehetem el a kezem, mert már látom, hogy mit takart a vastag por. Egy kulcsot, amit jól megragadok és a lehető legmesszebb próbálom hajítani magamtól azt az elátkozott képet. Elliot felé fordulok, mikor hirtelen minden összefolyik és végtagjaimat se érzem, majd rongybaba módjára terülök el a földön. El kell egy kis idő, még újra erőre kapok és meg tudok szólalni.
- Jól…vagyok – próbálom megnyugtatni a férfit, s közben felülök.
A kezem még mindig ökölbe van szorulva, s mikor kinyitom, meglátom benne a kis kulcsot, melybe egy furcsa jelet véstek. Nincs még túl sok erőm ilyeneken gondolkodni.
- Ezt találtam a képben – nyújtom Elliotnak a kulcsot – Van ötleted, hogy mit nyithat, vagy mit jelent ez a jel?
Közben próbálok lábra állni, bár támaszkodnom kell a falba, de végül sikerül lábra állnom. Körbe nézek a szobában, hátha találok valamit, de nem látok semmi feltűnőt, így el kezdek kutakodni. Mivel a szobában nincs túlsok dolog, így a kandallót és a poharas szekrényt tudom csak átnézni. A kandallóval kezdek. Téglával van kirakva, így alaposan megvizsgálok minden tégla darabot, hogy nincs-e belevésve valami érdekes, de semmit nem találok, így bemászok a belsejébe is. Belül még van egy rakás hamu, amit jól felverek, így eléggé csiklandozza az orrom. Próbálok nem tüsszenteni és közben megvizsgálni a belső tégla darabokat.
Naplózva


Patrick McFly

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 01. 19. - 18:34:52 »
0

SKÓTSZOKNYÁS HÁZFELÚJÍTÁS


[viselet]

Patrick
1999. április

 
Reméltem, hogy elég lesz a lánc védelme és talán nem csak Elliot O’Marára specializálódott. A medál persze egyértelműen rám utalt: Hermész szárnyas lábfejének képe. Az a görög isten, aki a tolvajok védelmezője, aki a legközelebb állhatna hozzám, ha mitológiai képekben gondolkodunk.
Most pedig, mintha Hermész jelképeit feláldozva akarná óvni az előtte álló fiút. Valamiért úgy éreztem meg kell tennem ezt. Legyen akármilyen mocskos is a múltam, nem akartam ártatlanokat túl nagy veszélybe sodorni a saját kíváncsiságom miatt… mert igenis engem hajtott ennek a kastélynak a titka. Az a nemes lelked, O’Mara – súgta a gúnyos kis hang a fülembe. A csuklómat kissé megszorongatta a bársony szalag, de most nem folytatta a lüktetést, mégis áradt belőle a sötétség. Élvezte a veszélyt. Élvezte, hogy akár a fogamat is otthagyhattam volna.
Köszönöm. Igazad van, csak félig vagyok Carter, de talán így nálam nem lesznek annyira súlyosak a következmények, ha megérintem.
Bólintottam.
Vártam, míg felcsatolja a láncot. Addigra alaposan eltávolodtam, hogy védelem miatt ne legyek a kép közelében. Féltem, hogy rám tapaszt valami undok dolgot, ami aztán előbb-utóbb végez velem vagy esetleg Patricken keresztül rám is átterjed az a furcsa sötét por. Csendesen figyeltem, mi történik. Egészen másképpen viselkedett a portré nála, mint nálam. Aztán hirtelen szakadt meg a dolog, ahogy eldobta magától azt. Talán ő is érezte az intő forróságot a láncból áradni, amit én.
Basszus! Ne halj meg itt nekem! A gyerek elképesztően sápadt volt, a következő pillanatban pedig egyszerűen összecsuklottak a lábai és elterült a padlón. Csupán egyetlen lépést tettem felé és a pálcám hegyével böktem meg, hogy ellenőrizzem él-e még.
Kölyök… – suttogtam.
Hirtelen ült fel. Szinte meg is ijedtem, hogy azonnal összeesik és akkor aztán tömhetem belé az erősítő bájitalokat, míg össze nem szedi magát. O’Mara, miért kell neked mindig ilyen szar helyzetbe kerülnöd? – morogtam magamban.
Szétnyitotta az ujjait, ami között valamit szorongatott. Apró fényes tárgy csillant meg a tenyerében, azonnal felkeltve az érdeklődésem. Ez nem volt mágikus, nem volt olyan ereje, mint annak, amit odafent éreztem. Egyszerű kulcs volt, de talán annál fontosabb dolgot rejthetett az, amit nyitott.
–  Ezt találtam a képben – mondta. Felém nyújtotta a kulcsot, én pedig egyszerű lebegtetéssel a levegőbe emeltem, hogy ne kelljen megfognom. Előtte még jobban meg akartam nézni magamnak.
Igazán különös módja valami elrejtésének – Böktem a fejemmel a kép felé. – Bizonyára fontos dologhoz tartozhat.
–  Van ötleted, hogy mit nyithat, vagy mit jelent ez a jel?
A lebegő kulcsra pillantottam, figyeltem a rajta lévő jelet. Lényegében egy bemetszés volt, ami akár a kulcs helyes behelyezésének módját is jelezhette… ugyanakkor ahhoz meg túl különleges volt a forma, amit kapott ez a mélyedés.
Nem tudom… – ismertem be.
Patrick közben felkelt, elkezdte a szobát átkutatni a tekintetével. Én viszont kissé bizonytalanul toporogtam, kezemben forgatva a kulcsot eddigre már. Háromszor pörgettem meg az ujjaim között… mikor valami apró csilingelés ütötte meg a fülemet.
Valamit hallok – mondtam olyan hangosan, hogy arra a fiú is felkapja a fejét.
Újra hallottam, de nehéz lett volna beazonosítani merről jött. Még mindig zavart a fenti szobában érzett mágia. Összezavarta az érzékeimet és csak arra tudtak figyelni, ez a kis hang olyan elhaló, olyan gyenge volt.
Azonnal körbefordultam a szobába és a tekintetem végül a poharas szekrényen állapodott meg. Talán nem ott volt, ki tudja, de én nagy léptekkel megindultam felé, hogy a poharak közé benyúlva valamit keressek. Az üveg össze-összekoccant a mozgatásra.
A kulcsot forgattam, mikor jött az a hang… – magyaráztam és Patrick felé nyújtottam a képben talált tárgyat, hogy ő is tegyen egy próbát. Ha hallja, akkor nyilván nem csak megőrültem. Én addig is a szekrényben kutattam.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon Tegnap - 05:10:36
Az oldal 0.111 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.