+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Északi szárny
| | | | |-+  Lancaster professzor irodája
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Lancaster professzor irodája  (Megtekintve 732 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 11. 15. - 10:33:13 »
+2

A Gyógynövénytan professzorok irodája rendszerint egy kissé poros, gyakran sáros aprócska lyuk, ahová alig teszik be diákok a lábukat. Nos, ha ez utóbbi igaz is, az előbbi bizonyára nem, hiszen Reed Lancaster igyekezett azt mindig a legmakulátlanabb állapotában megtartani. Sötét helyiség volt ugyan és a mérete sem volt éppen kielégítő, a termetes asztal – mely éppen azt szolgálta, hogy a professzor, az ablaknak háttal, tökéletes fényben tudjon dolgozni – adta meg a szoba karakterét. A vendégek számára két díszesebb szék állt rendelkezésre. Ezen kívül jó néhány, különleges növényekkel megtöltött kötettől rogyadozó polc is helyet kapott.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 11. 15. - 13:05:13 »
+2

TEAIDŐ


1999. március

Már jó ideje nem kellett bűntetőmunkát kiszabnom. Lényegében a legutóbbi, talán bűntetésnek nevezhető (habár különórának indult) esetem Miss Montregoval volt, ami aztán elég kényes helyzetekbe torkollt. Ezt nem szerettem volna éppenséggel megismételni a mostani esetben, hiszen van nekem kisebb-nagyobb gondom is annál, semmint hogy a kölyköket pesztráljam. Például ott van Batsa és a sajtóvisszhang, amit a kapcsolatunk váltott ki. Az asztalom – amit egyébként makulátlanra töröltem – ezúttal is roskadozott egy halom rajongói levéltől. Ezek is bizonyára azért íródtak, hogy nők és férfiak az orrom alá dörgölhessék, mennyire nem illek a kviddicshercegnőjükhöz.
Nem foglalkoztam velük. Az asztallaphoz érintettem az egyik ujjam hegyét, majd lassan, szinte cirógatva ellenőriztem, maradt-e rajta por. Mr. Slinkhard első évfolyamos, találkoztam már vele a tanórákon, de az irodámban még nem fogadtam. Ez lesz az első és nem szerettem volna rossz benyomást kelteni. Egy tanárnak szüksége van tekintélyre, amit a makulátlan, fegyelmezett munkával és a kellő szigorral tud elérni.
Megigazítottam az asztal jobb sarkán várakozó, öreg, ezüst teás készletet és a mellette várakozó Madame Suvickus Ezüstfény tisztítófolyadékát. Egyszóval a büntetés nekem inkább szórakoztató és megnyugtató lesz, míg a tanulónak kemény munka. Nincs is remekebb egy ragyogóan csillogó, családi készletnél.
Sóhajtottam egyet, szinte megnyugvásként, hogy végre ezt is alaposan megtisztítom végre. Gyűlöltem, ahogy folyamatosan ott lebegett a gondolataim mögött, hogy ez bizony még mindig rendkívül piszkos. Pont ekkor nyílt az ajtó, én pedig arra fordultam.
Mr. Slinkhard! Jöjjön csak bátran! – Vettem elő a szigorú tanár hangomat.
Kicsit ki is húztam magamat, megigazítottam az ingemet. Az arcomra is megpróbáltam komolyságot parancsolni, még annak ellenére is, hogy egy pillanatra elgondolkodtam: nem ártana-e szellőztetni az irodában.
Mutattam, hogyha gondolja, foglaljon helyet a velem szemben álló székben.
Mégis mit követett el, hogy hozzám fordult a házvezető tanára? – érdeklődtem.
Közben mélyet szippantottam a levegőből, ellenőrizve, hogy mennyire van trágyaszag. Az én orrom már megszokta a sárkányürüléket, hiszen nap, mint nap dolgozom mellette. Azonban idebent semmiképpen sem szerettem volna attól bűzleni. Egy pillanatra az ablak felé fordultam és megszagoltam a ruhámat. Talán nem ivódott bele a bűz… Kissé feszengve néztem újra a diákra.
Ma ezt a kannát fogja megtisztítani, természetesen varázslat nélkül – magyaráztam és elé toltam, kissé félresodorva a leveleket, az említett tárgyat és a bájitalt, amivel dolgozhat.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2017. 11. 17. - 21:52:56 »
+1

1999. március

Sajnálatos módon ismét a kíváncsiságomért kerültem bajba. A feje tetejére állt terem felfedezésébe buktam bele. Véletlen elszóltam magam az egyik Hollóhát-as diák előtt, aki elmondta azt egy Mardekár – házbéli diáknak, majd az eljuttatta az információt az egyik tanárnak, az elmesélte a házvezető tanáromnak, s így mehettem büntetésbe.
 ~ Sebaj, ha növényeket kell gondoznom, akkor tanulhatok a növényekről, ha sárkánytrágyát kell lapátolnom, akkor erősödök – merengtem Lancaster professzor irodája felé vezető úton.
Mikor beléptem az irodájába a kicsiny, dohos, trágyától bűzlő verem helyett egy elég tiszta terem tárult a szemem elé, az ajtó kinyitásával, persze kopogás után. Egy kicsit, kezdeti bátorságom ellenére, úgy léptem be az ajtón, mintha a saját akasztásom felé masíroznék.
A professzor felém szegezte, komor, parancsoló tekintetét és szigorú hangon invitált be a „sárkánybarlangba”.
–  Jó napot, Professzor úr! – köszönök kissé félénken, tartva tőle, hogy nem helyénvaló megszólítást használtam, majd helyet foglalok. Az asztalán tornyokban álltak a papírok, de hát ő egy professzor, ez nem szokatlan, vagyis szerintem.
A mágus egy kissé ijesztő volt számomra, hisz olyan szigorúan nézett, ahogy még Helga nővér se tud. Valószínű borús hangulatához az is hozzájárult, hogy a kapcsolata Batsa Welch-el elég nagy port kavart.
Amikor a büntetésbe kerülésem okát kérdezte, összerezzentem. Nem tudtam, hogy az igazság elmondásával nagyobb bajba kerülök e, de azt biztosra tudtam, hogyha hazudok egy tanárnak és rajtakapnak, megnézhetem magam. Az igazság elmondása mellett döntöttem.
  Bementem egy lezárt terembe – jelentem ki lehajtott fejjel és amennyiben a bizonyos terem nevét követeli, válaszolok. –  A fejére állt terembe. Olyan érdekes az a helyiség- kezdtem volna el ömlengeni a hely érdekességéről, de észbe kaptam. - Sajnálom, hogy szabályt szegtem.
~ Azonban nem bántam meg.
Amikor a férfi kifejti a feladatom, majdnem elnevettem magam.
 ~ Egy teáskanna?! Komolyan? – gondoltam, de nem haboztam, nekiláttam tisztogatni a piszkos edényt.
A mozdulataim biztosak és ügyesek voltak, hozzászoktam a kézzel való mosogatáshoz, ez se volt különb. A tisztító főzet „illata” marta az orrom, így elkezdtem halkan prüszkölni tőle.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2017. 11. 20. - 19:41:44 »
+1

TEAIDŐ


1999. március

Megköszörültem a torkomat és kicsit megmasszíroztam a homlokomat, hátha sikerült elsimítanom a ráncokat, megszűntetve ezzel a szigorú pillantást. Eddig Mr. Slinkhard volt talán az egyetlen diák, aki kissé bizonytalanul lépett be azon az ajtón, ami az irodámat elválasztotta a kastély kacskaringós folyosóitól. Nem értettem persze az egészet, hiszen se nem harapok, se nem szívok vért, mint valami vámpír. Természetesen az a gyanúm támadt, hogy sárkánysza… trágya szagát várta és ezért jobbnak látta óvatosan beoldalogni a helyiségbe.
Megvártam, míg helyet foglalt és kicsit körbe nézett.
Nem akartam azonnal kérdezősködéssel kényelmetlen helyzetbe hozni. Elvégre nem is én kaptam rajta a tettén, csupán a kedves házvezetője fordult hozzám, mivel éppenséggel neki nem volt ideje estéket szánni egy elsőéves megnevelésére.
Bementem egy lezárt terembe. – Végül is a lényegre tért. Talán egy vékonyka „ó” hang hagyta el az ajkaimat. –  A fejére állt terembe. Olyan érdekes az a helyiség.
Csak figyeltem, ahogy áradozik a helyiségről – amit nem tudtam az elmondása alapján beazonosítani –, közben kicsit talán csillogott is a szeme, nem tudtam tökéletesen kivenni szemüveg nélkül. Ezért viszont nem léptem közelebb, nem akartam diákokkal bizalmaskodni. Vártam, mikor kap észbe, ezért kissé grimasszerű mosollyal a képemen biccentettem.
Sajnálom, hogy szabályt szegtem.
Tőlem aztán nem kell bocsánatot kérnie, Mr. Slinkhard – jelentettem ki hideg, érzelemmentes hangon. – Habár a próbálkozás bizonyára értékelné Qcross professzor, ha ezeket a szavakat inkább az ő irányába intézni. Elvégre ő kívánta, hogy megbüntessem.
A feladatra, illetve a kanna látványára a fiú hirtelen felnevetett. Nos, ha tudná, hogy Madam Suvickus ezüstpucoló nyavalyája közel sem olyan hatásos, mint azt az üvegecske felirata ígér, akkor bizonyára nem vigyorogna ilyen jóízűen és inkább rimánkodna pálcahasználatért. Majd most ezt is megtanulja.
Egy tesákanna?! Komolyan? – A kérdéséből is egyértelműen kihallatszott a döbbenet.
Komolyan – bólintottam megerősítésként.
Azonnal neki látott a feladatnak, én a mellkasom előtt összekulcsolt karokkal figyeltem, ahogy prüszkölni kezd. Hát igen, megemlíthettem volna, hogy a bájitalt nem ajánlott beszippantani, mert súlyos tüsszentés rohamot válthat ki, illetve még kellemetlenebb helyzetben fulladásos rohamot.
Felemeltem a pálcámat az íróasztalról és az ablakra böktem vele. Az könnyedén feltárta mindkét szárnyát és betörhetett a hűvös, tavaszi levegő, ami így késődélután, sőt kora este még egészen csípős volt. Mélyet szippantottam belőle, hogy eltávolítsam az orrjárataimból a maró ezüsttisztító bájital szagát. Másrészről viszont ez a kis levegő elég lett volna az esetleges sárkánytrágya bűz eltávolítására is.
Tudja, nem ártana, ha nem szippantaná be a bájital gőzét… súlyos tüsszentés rohamot válthat ki és feltételezem nem óhajtja lefejelni az íróasztalomat. Csúnya nyomot hagyhat maga után egy ilyen baleset.
Magyaráztam és már odaléptem a székemhez, hogy kihúzzam, majd végre helyet foglaljak. Még le sem ért a hátsóm a puha párnára, mikor valami öblösebb madárhang csapta meg a fülemet, hát egyszerű mozdulattal odébb toltam az ülőalkalmatosságot. Hátat fordítottam és valóban ott volt már a bagoly.
Mert már nincs itt elég levél… – morogtam magamban és kelletlenül átvettem a levelet.
Csupán akkor láttam meg az élénk vörös színt, mikor már az ujjaim között tartottam. A madár eddigre messze járhatott – legalábbis a párkányról eltűnt. Visszasétáltam az asztalhoz és a tenyereimbe temettem az arcomat, amint leültem. Az asztalon könyököltem egy hosszú pillanatig, ezután néztem ismét fel. A rivalló ott pihent előttem. Mr. Slinkhard is tökéletesen láthatta.
Ezt nem hiszem el… – gondoltam. Nem ez volt az első rivalló, de a legtöbbet nem társaságban kaptam meg. Ráadásul ezek között is akard mindenféle. Az egyik például a képembe robbant. Sérülést nem okozott, de még órákkal később is csengett a fülem. Most pedig egy diák előtt érkezik egy ilyen megszégyenítő küldemény.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2017. 12. 28. - 14:47:03 »
0

1999. március

A tanár úr figyelmesen figyelte, ahogy elmondtam neki, mit is tettem, majd az arcán, valami mosoly szerűség jelent meg, mire észbe kaptam és bocsánatot kértem.
- Tőlem aztán nem kell bocsánatot kérnie, Mr. Slinkhard – szólt rám gyorsan, és elutasítóan, ám mégis érzelem nélküli hangon -Habár a próbálkozás bizonyára értékelné Qcross professzor, ha ezeket a szavakat inkább az ő irányába intézni. Elvégre ő kívánta, hogy megbüntessem.
Tán azt hiszi, hogy nem kértem bocsánatot? – gondoltam magamban, és szívem szerint mondtam is volna, de tudtam, hogyha tiszteletlen vagyok egy tanárral, most csak ront a helyzetemen, ami eleve nem túl rózsás.
Ahogy rácsodálkoztam a feladatomra, a professzor biztosított felőle, hogy tényleg ez a feladatom. Tehát enyhén mosolyogva pucoltam, mindaddig, míg a tisztítószer maró, savanykás szaga tüsszentés rohamot nem okozott nekem. Hevesen rázkódtam és fájt a tüsszögés, mely kisebb sikkantásokra hasonlíthatott. Majd a Professzor kinyitotta az ablakot.
Tök menő volt, ahogy lazán, egyetlen pálcaintéssel kitárta az ablak két szárnyát, melyen beáramlott a friss levegő és a főzet gőze eltávozott a szobából és az orromból is. A hideg, tavaszi levegő a csontomig hatolt, minek hatására megborzongtam.
Lancaster tanár úr ekkor figyelmeztetett, igaz „kissé” megkésve:
– Tudja, nem ártana, ha nem szippantaná be a bájital gőzét… súlyos tüsszentés rohamot válthat ki és feltételezem nem óhajtja lefejelni az íróasztalomat. Csúnya nyomot hagyhat maga után egy ilyen baleset.
Ekkor a tanárra tekintettem, és a szememből azt vehette ki, hogy: „ Na ne mondd!” és fintorogva folytattam a munkám. Azért időben is figyelmeztethetett volna rá, hogy óvatosan lélegezzek, mert különben a lelkem prüszkölöm ki.
A tisztító készítmény minden volt, csak nem hatékony, de nem foglalkoztam vele, és szorgosan tisztogattam a kannát.
Nemsokára bagolyhangra lettem figyelmes, és ahogy felpillantottam a munkámból egy nagy, barna baglyot a párkányban, majd a professzor elvette tőle a levelet és a madár tovaszállt. Igazán szép jószág volt, de az én Grudillom szebb volt nála.
Megláttam, hogy mi van a professzor kezében, egyből tudtam, hogy mi az, az biza egy rivalló. Kellemetlen jelenség ilyet kapni, de még milyen kellemetlen. Igaz, hogy csak mint külső szemlélő tudom megállapítani, hogy égő egy ilyen levél címzettjének lenni, ugyanis jómagam még soha nem kaptam hasonló üzenetet.
Megvárom, hogy az üzenet kirobbanjon és nekiálljon a hisztériázásnak. Amint elmondta a varázslevél, amit akart, ha kinyílik, akkor esetleg mosolygok magamban az üzeneten, amennyiben a professzor számára kínos, majd suvickolok tovább.
Átfutott az agyamon, hogy jó ötlet lenne megkérdeztem Lancaster professzort, hisz nagyjából annyi idős lehet, mint a szüleim, hogy ismerős e neki a Slinkhard név.
Hamarosan erőt veszek magamon, s megszólalok pár perc csend után.
– Professzor úr, lehetne pár kérdésem? – kérdezem tőle illemtudóan, ráemelve a tekintetem, és a szemeim csillognak, bár nem az örömtől, vagy a csodálattól, hanem jóval inkább a bánattól. Amennyiben engedélyezi a kérdés feltételét egy biccentéssel megköszönöm neki és kérdezek. – Professzor úr, ön is e falak közt tanult meg a mágia ösvényein járni, igaz? Nem ismerős önnek a Slinkhard név, még abból az időből? – próbálom úgy mondani, hogy ne éreztessem vele, hogy öreg, mivel még nem is az, de tartok tőle, hogy ez nem sikerült. De azért reménykedem benne, hogy nem sértődik meg a professzor, és tud választ adni a kérdésemre.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2017. 12. 30. - 14:46:46 »
+1

TEAIDŐ


1999. március

Ezt nem hiszem el…
A rivallót szorongattam a kezemben. Nem szerettem volna éppen egy tanuló előtt kibontani, hogy aztán pletyka legyen azokból az ocsmányságokból, amiket ont magából. Remegve tettem le az asztallapjára, toltam félre, majd a pálcámmal rákoppintva egyszerűen megfagyasztottam. Nem szerettem volna, ha idő előtt robban a képembe. Szeretem Batsát, ezt is elviseltem volna érte… de nem egy diák jelenlétében. Az még nekem is túl megalázó lett volna. Szóval csak reménykedtem, hogy ez a kis varázslat legalább egy órán át nyugton tartja a boríték tartalmát.
Professzor úr, lehetne pár kérdésem?
Megköszörültem a torkomat és a fiú felé fordultam. Éreztem, hogy engem néz, így viszonoztam a pillantását, ahogyan azt illik. Csupán ezután siklott le a tekintetem a kezére, figyelve, hogy milyen tempóval dolgozik.
Javaslom, Mr. Slinkhard, inkább az ezüst pucolásával foglalkozzon. Az órán majd válaszolok… – Elakadtak a szavaim, ugyanis a jégbe zárt levél hirtelen, mintha megmozdult volna.
A tekintetem az asztal lapján nyugvó vörös borítékra vetődött, amit dér borított. Újabb koppintással dermesztettem meg még jobban. Ez így nem lesz jó – gondoltam és közben a kezemmel végig simítottam az asztallapon. Alaposan letakarítottam még a büntetőmunka megkezése előtt, most még is azt súgták a feszültségtől még inkább megmerevedett érzékeim, hogy: takarítanom kell, méghozzá azonnal. Óvatosan húztam végig a kezem az öreg falapon. Érdes volt, kissé talán tényleg poros… A tekintetemmel követtem saját mozdulatom, közben hallgattam, ahogy a gyerek folytatta azt, amibe már amúgy is belekezdett.
Professzor úr, ön is e falak közt tanult meg a mágia ösvényein járni, igaz? Nem ismerős önnek a Slinkhard név, még abból az időből?
Csupán ekkor értettem meg, mi is ez az egész. Nem tudhattam minden diák múltját, főleg, hogy nem is az én házam tanulója ült velem szemben. De azt még én is megértettem, mennyire nehéz gyökértelennek lenni. Sehová sem tartozónak. Én mindig is egy nagynevű, de annál szégyenteljesebb életmódot családhoz tartoztam. Nem fogadtak be az aranyvérű családok maguk közé igazán.
Nyeltem egyet.
Közben a készlethez nyúltam és elvettem egy darabot belőle. Csak megforgattam az ujjaim között, mint egy régi emléket, úgy bámultam. Valahol szép volt, ugyanakkor nagyon ósdi és furcsa. Próbáltam rájönni, hallottam-e már valaha ezt a nevet.
Semmit sem tud a családjáról, Mr. Slinkhard? Semmi emléke róluk? – kérdeztem csak úgy mellesleg.
Nem akartam én egy gyerek érzéseibe turkálni és a legkevésbé sem szerettem volna felzaklatni. Egyszerűen csak szükségem lett volna még egy-két információra, hogy sikerüljön talán a megfelelő pontját felismernem a múltnak, amire ennek a gyereknek szüksége lehet. Már nagyon régen voltam roxfortos diák, ráadásul nem is lehettem jóba minden akkori társammal. Az idősebbeket rendszeresen elkerültük, ráadásul én amolyan könyvmolynak számítottam, aki ha nem a Gyógynövénytan szakkörön túrta a földet, akkor a Könyvtárban ücsörgött. Egyszóval, ha Mr. Slinkhard rokonsága éppenséggel a menőbb körökbe tartozott, akkor biztosa nem ismertem őket… hacsak nem éppen ők verték ki a kezemből a könyveimet a folyosón.
Tudja én már nagyon régen voltam diák. Az is lehet, hogy a szülei jóval utánam kerültek az iskolába – magyaráztam.
Még egyszer megforgattam az ujjaim között az ezüstöt. Hagytam, hogy megcsillanjon a sápadt fénybe és közben valami egyszerűen beugrott. Slinkhard… volt egy fiú, akit így hívtak. Az arcára nem emlékeztem már tisztán, csak a barna hajára és a kifejezetten bosszantó viselkedésére. Fiatalabb volt nálam, így ő nem vert ki könyveket a kezemből, ellenben nem egyszer rágót köpködött az akkor barátnőm hajába. Ezen kívül egyébként kifejezetten eszesnek tartották, egészen addig, míg el nem lopta a griffendéles Poppy Beecham alsóneműit. Kész rejtély, hogy ezt miként tehette meg, de az tény volt, hogy a griffendél női részleges onnantól kezdve tartózkodott tőle.
Megköszörültem újra a torkomat. Nem tudtam eldönteni, helyes volna-e éppen egy ilyen történetet elmondanom az apjáról. Ezért csak röviden böktem ki: – Végzős koromból emlékszem egy Slinkhardra.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 01. 07. - 17:28:10 »
+1

1999. március

Először a professzor meg akarta tőlem tagadni a kérdést:
– Javaslom, Mr. Slinkhard, inkább az ezüst pucolásával foglalkozzon. Az órán majd válaszolok…- mondta, mire én fel is tettem a kérdésem, túl kíváncsi voltam és izgatott ahhoz, hogy magamban tartsam a kérdést.
Pár pillanatnyi néma csend volt, majd visszakérdezett.
– Semmit sem tud a családjáról, Mr. Slinkhard? Semmi emléke róluk? - A kérdésével minimum, mintha szíven szúrt volna, hisz tényleg nincs. Semmi biztos emlékem nincs, talán nem is lesz, hisz ez az álom maradt csak. Megráztam a fejem, s válaszoltam a kérdésre:
– Nyolc éves korom előttről semmi emlékem sincs, csak egy álomkép. Az első igazi emlékem a londoni utca. – lehajtom a fejem. Hamarosan hallom is, ahogy megszólal. Fölfeszülök az első hangra, amit kiadott, de hamarosan a remény helyét, a reménytelenség vette át. Szomorúan hallgatom a mondatait:
– Tudja én már nagyon régen voltam diák. Az is lehet, hogy a szülei jóval utánam kerültek az iskolába – magyarázta együttérző hangon, nem mintha a sajnálatával, vagy az empatikus megnyilvánulásával sokra mentem volna.
Szomorúan sikáltam tovább az edényt, hang nélkül. Kezdtem feladni a reményt, hogy bárki is emlékszik a szüleimre. A reménytelenség eltöltött. Éppen elkezdtem befordulni, depresszióba zuhanni, mire meghallottam, hogy a professzor ismét megszólal.
– Végzős koromból emlékszem egy Slinkhardra. – a szemeim kikerekedtek, a kannát az ölembe tettem, s a professzor szemeibe bámultam.
– Mindent tudni szeretnék róla. Mondja el amit tud, kérem! – a szemeim csillogtak. Mégis van remény, talán most közelebb jutok ahhoz, hogy megtudjam ki vagyok. Legalábbis tudni fogom, hogy ki az apám.
Lehet, hogy nem fogok örülni annak, amit hallani fogok, de nem tud érdekelni egy pillanatig sem. Ha az derülne ki, hogy az apám volt az a gyerek, akit naponta mártogattak meg a budiban, akkor annak is örülni fogok, ha az, hogy ő mártogatott, annak is. Hisz bármi jobb, mint a semmi.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 01. 09. - 16:07:36 »
+1

TEAIDŐ


1999. március

Zavartan törölgettem az ezüstös tárgyat a kezemben. Nem azért, mert segíteni akartam Mr. Slinkhardnak, aki bajba keveri magát az ugyanis vállalja annak minden következményét. Egyszerűen csak nem tartottam éppen szerencsésnek az egy pillanattal azelőtti őszinteségi rohamot. Bár tény, hogy nem éppen egy gyakori név varázsló körökben a Slinkhard… mégis, könnyen lehet: nincs is köze a fiú rokonságához.
Nyeltem egyet, úgy meredtem a csészére, ami még mindig mocskosan lapult a kezemben. Azonnal megbántam, hogy nem húztam kesztyűt. Szinte éreztem, ahogy kosz a bőrömre tapad. Beleborzongtam a gondolatba és mindenél jobban vágytam egy alapos, melegvizes és szappanos kézmosásra.
Mindent tudni szeretnék róla. Mondja el amit tud, kérem! – Lelkes hanggal érkezett a kérés.
Megköszörültem a torkomat, akárcsak egy pár perccel korábban. Talán morogtam is hozzá egy kis keveset, mintha magamat korholnám, hogy elszóltam magam. Az csak egy része volt a dolognak, hogy rendszeresen nyálas papírgalacsinokat dobált az akkori barátnőm gyönyörű, hosszú szőke hajába. Viszont ott volt az az alsóneműlopás-ügy… nem szívesen cseverésztem volna ilyesmiről a fiúval. Persze jobban zavart a tény, hogy ez akár csalódás is lehetne neki.
Mr. Slinkhard, térjünk vissza a büntetésére – mondtam.
Igyekeztem elővenni a komoly tanár arcomat. Azt, aki szigorú és akinek nem lehet ellent mondani. Sajnáltam a gyereket, majdnem megértem, milyen nehéz szülők nélkül felnőni. Bár már elég idős voltam, mikor anyám eltűnt… de sosem voltak igazán a szüleim. A marakodás jobban foglalkoztatta őket nálam, holott csupán egyetlen unokatestvérem volt rajtam kívül, aki tovább vihette volna a Lancaster nevet. Mára ő sincs, csak én és az apám. A szüleimet azonban nem érdekelték a családi hagyományok azon túl, hogy merev szabályokat ismételgettek. Ezt láttam apámon is, mikor kifogásolta, hogy egy félvér lányt jegyeztem el.
Tíz perc múlva elmehet – mondtam rideg hangon.
Időközben a rivalló is megremegett mellettem. Nem szerettem volna, ha a fiú jelenlétében tör ki belőle valami ijesztő átok, amit éppen valaki a fejemre kívánt olvasni, csak mert bele mertem szeretni egy gyönyörű nőbe s az viszonozni látszott ezeket az érzéseket. Pergamenért és tintáért nyúltam.
Írok egy engedélyt, hogy a könyvtárban megtekinthesse az évkönyveket 1969 és 1976 között – magyaráztam. – A 76-ban végeztem a Roxfortban. Abban az évben feltehetően az a bizonyos – elmormogtam halkan a bugyitolvaj szó – Slinkhard bizonyára használta a könyvárat akkoriban.
Hosszan fújtam ki a levegőt és pennáért nyúlva körmölni kezdtem az engedélyt. Nem kellett hosszú szöveget írnom, éppen csak elég volt biztosítanom róla Madam Cvikkert, hogy Mr. Slinkhard megbízható és az én kérésemre kutakodna az évkönyvekben.
Mr. Slinkhard… azért ne élje bele magát. – Szólaltam meg ismét, kicsit rekedten és közben gyönyörű, ívesre formázott L-betűt írtam a pergamenre.
Nem állt szándékomban hiú reményeket táplálni. Még az is lehet, hogy egészen más nevet viselt az a kölyök, csak ismerősen csengett és a Slinkhard állt hozzá legközelebb ilyen téren. Az én memóriám sem olyan már, mint húsz éve. Könnyedén keverek össze embereket… habár az a fiú igazán mély nyomokat hagyott bennem. A keresztnevét még sem tudtam volna előrángatni emlékeim kusza áradatából.
Átcsúsztattam a lapot az asztalon. Biztatva bólintottam a gyereknek, hogy te el és amint lehetséges, menjen el a könyvtárba. A bűntetőmunka következő napján biztosan várni fogom egy kutatómunka eredményét.
Amíg le nem jár a bűntetőmunka rendszeresen jár. Érthető? – Kulcsoltam össze karjaimat a mellkasom előtt. Lassan dőltem hátra és szigorúan néztem rá.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 02. 09. - 15:59:34 »
+1

1999. március

Pár pillanatig úgy néztem Lancaster professzorra, mint valami ókori istenségre, aki éppen most szállt le a Földre egy csillogó harci szekéren. Persze utána, miután közölte velem, hogy térjek vissza a munkához, lehajtottam a fejem, és tettem a dolgom, dühös voltam, mert nem mond nekem semmit. Amikor közölte velem, hogy tíz perc múlva mehetek, nem szóltam semmit, csak pucoltam tovább, és figyelgettem, ahogy egyre fényesebb lesz.
Nem néztem a professzorra, próbáltam nem is gondolni rá, de hamarosan olyat mondott, ami nem tudta elkerülni a figyelmem. Felkaptam a fejem, és hálás, végtelenül boldog arccal néztem rá. Ez az engedély elindíthat az úton, mely végén ott vár engem az igazság.
– Köszönöm – mondtam remegő hangon, örömkönny ült a szemembe. Ki tudtam volna ugrani a bőrömből. Persze a professzor kisvártatva figyelmeztetett, hogy ne nagyon éljem bele magam, de a hangulatomat már nem lehetett elrontani.
Amíg a professzor írt, én hol az ezüstöt pucolgattam, hol a gondolataimba süllyedtem. Kicsit féltem is, hisz mi van, ha olyat találok a múltamban, aminek nem örülnék? Mi van, ha halálfalók voltak?
A gondolataimat hamarosan a professzor szakította meg, mikor az orrom alá tolta a papírt, melyre a gyönyörűen kerekített betűi voltak rajzolva. A professzor biztatóan bólintott. Nekem akkor tűnt fel, hogy már elég sok idő eltelt, egy-két perc volt hátra a letöltendő időből.
A papír szépen eltettem, s a fényes ezüstkannát az asztalra tettem. Végeztem a feladattal.
– Nagyon szépen köszönöm, professzor úr. Köszönöm – köszöntem meg néki ismét, s nem tudtam volna eleget hálálkodni.
Amikor a lelkemre kötötte szigorú arccal, hogy rendesen jelenjek meg a büntetőmunkákon, én csak ennyit feleltem.
– Természetesen – mondtam, s felálltam a helyemről, amint eltelt a tíz perc. – Mehetek? – kérdeztem kissé félve, minden vágyam az volt, hogy a könyvtárban üljek, és az évkönyveket bújjam.
Amennyiben elenged elköszönök, s elindulok az ajtó felé. A professzor felől egy furcsa ,de már nem ismeretlen hangot hallok meg.
A rivalló éppen akkor nyílik ki. Gyorsan libbenek ki a szobából, hogy nehogy meghalljam, mit is visong az az idegesítő entitás. Végtelenül kellemetlen lehet ilyet kapni, pláne, ha az mások előtt talál kinyílni.
Sietős léptekkel indulok a könyvtár felé.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 05. 23. - 19:11:14 »
+1

zene: E -  City of The Dead



L A N C A S T E R

'Az, hogy mit engedsz be az életedbe, meghatároz.
Az, hogy mit engedsz meg másoknak magaddal szemben, a jellemedet formálja.'


~~~~


Büntetőmunka. Nekem. Nekem! Lancasterrel!
Komolyan mondom, agyam eldobom! Van képe! Van mersze büntetőmunkát kiszabni. Nekem! Vele!
Undorral arcomon nézek végig a könyveken. Vigyem vagy ne vigyem? Nagy dilemma. Jobb ha a kezembe van valami, nem érzem tőle magam annyira csupasznak és a súly sem zavar. Legalább a földön tart és akár még hasznos is lehet hogy velem vannak. Legalább lesz mivel agyon csapni Reed-et. Magára a jelenetre, ami megelevenedik lelki szemeim előtt, ahogy arcon csapom a tanáromat mosoly kúszik ajkaim szegletébe. Megérdemelné szó se róla. Micsoda igazságtalanság! Minden kérdésre hibátlan választ adtam a hülye tesztjén! Mindegyikre! És a neki szóló részt ki is satíroztam! Hogy utálom én! Esküszöm nem sok tanárt gyűlölök szívből a Roxfortban.... de ő közéjük sorolandó. Pitonnal is szenvedés volt anno az összes óra, de Lancaster már rosszabb lassan. Eljön az a perc is, hogy örülök hogy nem a hugrabug házába kerültem. Qcross legalább jó fej még ha szigorú is. Piton is kivételezett anno a Mardekárosokkal. Még McGalagony sem volt ennyire jégcsap a Griffendélesekkel!
Minden esetre mindez nem segít az én bajomon. Dohogok két kört még magamban, majd végül úgy döntök elég egy penna meg egy pergamen. Gondolom írnom kell hacsak fel nem szállítmányozott egy kis sárkánytárgyát az irodájába is a tiszteletemre. Remélem azért mindez nem történt meg. Nem szeretnék ma is megválni a blúzomtól az ő jelenlétében, mert az már felettébb kínos lenne! Így hát hangos puffanással érkeznek a könyvek a földre és fordulok sarkon hogy lerobogjak a hollóhát oltalmat adó kék-ezüst színű kör alakú biztonságot adó tornyából. A folyosók elég üresek, mindössze Hóborc zaja szűrődik ki az egyik tanteremből. Gondolom unatkozik a szerencsétlen és épp összefirkálja az egyik táblát. Legújabb hobbija hogy lemoshatatlan krétával firkál mindenféle obszcén szavakat, a tanárok leghőbb örömére természetesen. Valószínű az egyik gyanútlan elsőstől csórhatta a krétát, ami több mint esélyesen a Weasley ikrek gyűjteményéből származik.
Nem avatkozom bele a dolgába, nem mintha amúgy tartanék tőle, elég csak a Véres báróval megfenyegetni és máris kereket old, de nem akarok gyanúsított sem lenni. Még a végén azt is az én művemnek tudják be. Na kösz, nem!
Norris nyávogására figyelek fel három sarokkal odébb a folyosón. A fáklyák fényébe a macska hunyorogva ücsörög. Elnézem fél percig a girhes dögöt. Tiszta sor hogy ahol Mrs. Norris megjelenik ott lesz két percen belül Frics is. Nem aggódom emiatt, kezemben ott van a Lancitól kapott büntetőmunka igazolása.
- Nem tennéd meg azt a szívességet hogy mérgezett patkányt zabálsz fel? Nagy szolgálatot tennél a mágustársadalomnak!
Zsörtölődésem csak egy fújást vált ki belőle. Összeszűkölő gyilkos szemekkel nézem az állatot. Megállom a bennem növekvő késztetést, hogy jókorát belerúgjak és inkább tovább sietek. Nem figyelem a mögöttem összesúgó portréalakokat. Gondolom sejtik hogy nem véletlen vagyok ezen folyosószárnyon épp most.
Mikor megérkezem a súlyos faajtó elé szusszantok egyet.
Egy életem, egy halálom! Keserédes gondolat. Semmi kedvem bemenni. Semmi kedvem hallgatni a rágalmazást és nevelési tanácsadásban részt venni. Nem illetlen voltam, hanem őszinte. Hát már ez is baj?
Mély levegőt veszek és megemelem a kezem. Szépen befont hajam megrezzen ahogy erőteljesen kopogok, majd a 'szabad'-ra benyitok.
Nevetséges de a szívem a torkomban dobog. Azt hittem nem fogok izgulni. Miért kellene? És mégis... Egyszerre kiszárad a szám, kitágul a pupillám... de ettől még gyilkos a pillantásom. Ez az, amit Eric úgy szeret. Ez az amit szívesen alkalmazok a saját bátyámon is ha meg kell győzni. Ez az amivel a purgatóriumba küldenék mindenkit aki keresztbe mer tenni nekem. És az a valaki épp most maga Reed Lancaster, személyesen.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 05. 27. - 08:57:31 »
+1

BŰNTETŐMUNKA


1999. május

Eljött a szerda, én pedig egyre kevésbé vártam. Már-már nem is nagyon voltam kedvem a kastélyban tölteni az időt. Nagyon hiányzott Batsa, a házam nyugalma és a rendes angol tea. Persze abból a Roxfortban is akadt bőven, ha az ember jó helyen kért ilyesmit, sőt néha már a puszta gondolat is elég volt. Csakhogy valami mégis hiányzott így az év vége közeledtével. Leginkább a nyugalom… mert az ember hiába ücsörgött az ablakban és szippantott nagyokat a tavaszias, már-már koranyári levegőből, valahogy mégsem volt az igazi. Talán csak az üvegházakban és a kertben éreztem elég jó magam. Az ottani munkálatok lekötöttek annyira, hogy nem Batsa szépségesen csillogó szemei jártak megállás nélkül az eszembe vagy éppen azok a dolgozatok, amikkel a tanulók megörvendeztettek. Ezek közé sorolható Miss Montrego kiváló, ám annál szemtelenebb alkotása. A gonoszkodó megjegyzések ugyanis kisatírozva is legalább annyira zavarók. Ezért is döntöttem amellett, hogy bűntetőmunkára ítélem… ráadásul jó lett volna tisztázni a dolgot… mármint azt a részét, hogy ez inkább maradjon közöttünk.
Ugyanazt az ezüst teáskészletet készítettem elő, amit Mr. Slinkharddal közösen próbáltunk meg fényesre sikálni. Újfent az asztalra került Madame Suvickus Ezüstfény tisztítófolyadéka és egy-két rongy, ami alkalmas volt a súrolásra. Néma csendben várakoztam, csak az egyik szépen csillogó csészét vettem magam elé. A kanna egyik oldala és ez volt lényegében az egyetlen dolog, amit alaposan letisztogattunk aznap. A ragyogó ezüstössége mellett előkerült egy rózsa motívum is. Ebből pontosan láthatta az ember, valódi Lancaster örökséggel van dolga.
A kopogásra kaptam fel a fejem. Nyeltem egyet, mielőtt kiböktem volna: – Szabad!
Talán egy kicsit feszengve vártam, hogy kinyíljon az ajtó. A történtek óta nem igazán voltam kettesben Miss Montregoval. Feltehetően érthető okok miatt, hiszen minden erőmmel megpróbáltam elkerülni a félreértést. Igen, ő vetkőzött le, holott a klubhelyiségben is megoldhatta volna a ruházkodási problémáit… de nem, neki akkor kellett ledobnia a ruháit, mikor egy professzorral volt kettesben az üvegházban. Azóta is gyakran mormogok el egy rövidke hálát Merlinnek az orrom alatt, hacsak eszembe jut a jelenet. Nagyobb baj is lehetett volna… és még lehet is. Miss Montrego kis üzenetéből csak is arra tudtam gondolni, hogy majd esetleg elszólja magát vagy szándékosan próbál keresztbe tenni nekem ezzel a kis információval.
Üdvözlöm, Miss Montrego! – mondtam.
Megpróbáltam a lehető legmagabiztosabban beszélni és mutattam, hogy üljön le. A szék az íróasztal másik oldalán, pontosan velem és az ezüst teáskészlettel szemben várakozott arra, hogy belehuppanjon. Az is makulátlan tiszta volt, mint az összes bútor, elvégre pont az érkezése kedvéért takarítottam ki. Azt akartam, hogy lássa: semmi sem változott a történtek miatt. Arról pedig nem tudhatott semmit, hogy belül milyen elképesztően ideges voltam.
Elé toltam a készletet és a tisztítószert. Egy darab rongyot is kapott mellé… és valahogy sejtettem, hogy ez a munka legalább annyira alantas lesz neki, mint a trágyalapátolás. Valójában ez a része nem érdekelt. Ha nevelésről van szó a lehető legszigorúbb elveket vallottam.
A feladata a készlet megtisztítása lesz. – Magyaráztam még mindig határozott hangon, ezúttal nem engedtem utat az idegességnek. Nem remegtek a kezeim sem, pedig rendszerint ott nyilvánul meg, ha valami bosszant és az az átsatírozott szöveg nagyon is azt tette.
Ne szippantson bele a vegyszerbe! Könnyedén rosszullétet okoz… – tettem hozzá.
Megköszörültem a torkomat és felkeltem a székemből. Reméltem, ha kihúzom magam, akkor még erőteljesebbnek tűnök és nem lesz túl nagy a szája vagy kezd egy újabb hisztériába, mert be kell piszkolnia a kezét. Bár valahogy az ezüst teáskészlet sikálását dekadensebbnek éreztem, mint mondjuk a sárkánytrágya lapátolást.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 05. 28. - 19:26:44 »
+1

zene: E -  City of The Dead



L A N C A S T E R

'Az, hogy mit engedsz be az életedbe, meghatároz.
Az, hogy mit engedsz meg másoknak magaddal szemben, a jellemedet formálja.'


~~~~


Egy fintort ejtek meg az ajtó mögötti biztonságban a 'szabadra'. Innen azonban már nincs menekvés... egyenes utam vezet be, Lancasterhez. A körülmények épp ugyanolyanok, mint mindig. Nem csalódom a rendmániás tanáromban. Sehol egy kis kosz, sehol egy poros könyv vagy egy félredobott dolgozat. Minden gyönyörű rendben van az ódon irodában. Olyan mértani rendben hogy az már engem feszélyez. Kelletlenül zárom be magam mögött az ajtót és lépek közelebb felé. Nem félek tőle. Sosem voltam túlzottan ijedős és továbbra sem vagyok az. Ennek ellenére mégis úgy viselkedem mitn feszült helyzetekben mindig. Azt csinálom, mit apám tanított nekem.
Bármily reménytelen is a helyzet, kislányom. Sose mutasd kétely jelét. A gyengeség halálhoz vezet.
Oly sokat hajtogatta ezt. Oly sokat várt el tőlem. Egyenes hát, emelt fej... Ugyanúgy felszegem a fejem, mint mindig ilyen kétes esetekben. Végtére is az önbizalom félsiker. Hát nem?
– Üdvözlöm, Miss Montrego!
A köszöntésre az ezüstkék íriszeim hűvösen csillannak meg. Nem válaszolok. A némaság körbeburkol és segít megtartani az önbizalmam. Félek, cérnavékony lenne a hangom vagy épp dühtől remegő. Egyiket sem akarom. Nem akarom, hogy érezze, higgye, vagy tudja, bármilyen hatással van rám. Épp ő, pont rám!
– A feladata a készlet megtisztítása lesz.
A szavait hűvös nyugalommal fogadom és csak összefűzöm magam előtt a kezem. Ezzel is jelzem, csöppet sincs ínyemre semmilyen munka, amit ő ad. Mi lenne ha az lenne a büntetőmunkám hogy némán ülök és magamban átkozom ott ahol csak érem? Ő meg csinál amit akar, tőlem a pokolra is kerülhet.
Ekkor vezetem le pillantásom az általa említett készletre. Az ezeréves mocskos ezüstre, ami valószínűleg sokat érhet, de hát ez engem csöppet sem izgat. Bolond ez? Azt hiszi kisuvickolom neki a kredencéből előhalászott családi giccseit? Mindenki tudja, hogy ettől alantasabb dolog nem sok van.
- Hogy mi?
Hangomban a döbbenettel vegyes mélységes felháborodás vegyül. Soha, eddig a hat évem alatt, soha, egyszer sem küldött Frics ennyire szégyenteljes feladatra. Tény hogy szinte sose voltam büntetésben. Pont Reed Lancasternek kell lennie ebben is az elsőnek... Pompás!
– Ne szippantson bele a vegyszerbe! Könnyedén rosszullétet okoz…
Fújtatok egyet.
Könnyen? Csak könnyen okoz rosszullétet? Valóban? Mi lenne, ha nehéz lenne? Mi lenne, ha szimplán itt se lennék? Inkább fekszem a gyengélkedőn, mint a dudvatan nagyágyújának pormentes és lassan légmentes irodájában aszalódjak. Összeszorítom az ajkaim. A fogaim úgy feszülnek egymásnak, hogy félő kitörik. Lenyelek három eszméletlen cifra káromkodássorozatot, mert tartok tőle ha kimondom egyenesen McGalagony igazgatói irodájába vezető Főnix lépcsőn találom magam két pillanat alatt. Nagy nehezen sikerül csak lenyelnem a dühöm.
Megaláz.
Ez a szó jut eszembe rögvest. Képes megalázni. Ez az ember! Pedig aranyvérű. Pedig elméletileg erkölcsös. Elvileg jó fej. Mekkora hazugság!
Dacosan választom szét a kezem és húzom ki a tanári asztallal szemben lévő széket. Szándékosan a szépen lakkozott padlón húzom végig, hogy biztosan nyomot hagyjon neki.  Olyan hangos nyikorgással tölti meg a teret hogy az fülsértő, de nekem csak gonoszkás vigyor jelenik meg tőle az arcomon. Lehuppanok rá és farkasszemet nézek vele.
- Ugye tudja, hogy undorodom magától?
Szemrebbenés nélkül vágom felé a szavakat. Tojok a pontvesztésre. Tojok a vizsgára. Úgyse buktat meg. Ha megteszi úgyis megkeserítem még egy álló évig az életét, vagy jobbára még újabb kettőig.
Ujjaim ráfonódnak a kannára és megfogom. Magam felé húzva megcsillan benne saját tükörképem elmosódott mása. A fekete patina alatt a fényes ezüst szépen csillog.
- Mondja csak tanár úr... - szándékosan nyomom meg az utolsó szót kellően sok cinizmust belesűrítve. - Tényleg ez volt a legjobb ötlete? Mert ha igen, elég szánalmas....
Eltűnődve szemlélem a készletet és nem emelem rá a tekintetem. Félek ha megteszem a kavargó gyomrom tartalma felszínre tör.
- Ez az egyetlen családi öröksége? Csak mert kár lenne, ha tönkremegy... Pláne ha ennyi az össz családi vagyon...
Gunyoros mosoly kúszik ajkaimra miközben a tárgyat vizsgálgatom. Mindenki tudja a Lancasterek történetét. Mindenki tudja hogy Reed milyen kétes életet élt mielőtt az üvegházakba száműzte volna magát. Szegények mint a templom padlásszörnye. Még Weasley-ék háza is palota hozzájuk képest.
Óvatosan fogom az ezüstöt, mintha túl törékeny lenne, bár megfordul a fejemben hogy 'véletlen' elejtem. Vajon arra mit reagálna? Van egy sejtésem hogy szívesen átadna Fricsnek, hogy az öreg gondnok kedvére lógasson ki a Csillagvizsgálóból.
- Ha legközelebb egy kisatírozott megszólalásért büntetőmunkára küld valakit legalább az esküvőjére sikáltassa ki az ocsmány giccseit. Mikor is lesz? Soha napján nagypénteken?
Nem félek hogy a szemtelenségemért bármit is kapok. Mi érhetne rosszabb már? Voltaképp ha Reed bármivel is próbálkozik maximum a fejéhez vágom a rongyot és meghagyom neki a mugli mód való pucolászást. Könnyen kisétálhatok és tudom hogy Mathias mellém áll. Ha kell, Lestrange pillanatok alatt kivisz innen. Csak egy baglyomba kerül... ez is csak egy rohadt iskola, tele rohadt tanárokkal. És ők sem atyaúristenek a hétszentségit! Nyomába sem érnek egy Eric Lestrangenek, aki a poklok poklát élte át és körbeszelte a fél világot. Mellesleg, ki mer packázni egy ex-halálfalóval? Ennyire még McGalagony se hülye. Legalábbis, szívből remélem...
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2018. 05. 31. - 17:51:14 »
+1

BŰNTETŐMUNKA


1999. május

Fogalmam sem volt, hogy mi ütött Miss Montregoba, de nem tetszett az a csillogás, amit a szemében láttam. Kicsit közelebb toltam hozzá a teáskészletet és megköszörültem a torkomat, hogy jelezzem, ideje volna nekiállni. Talán, ha nem tört volna elő belőle a hisztis fruska, akkor egymás nyugalmának megzavarása nélkül túlestünk volna az egyszerű bűntetőmunkán… mert valljuk be ez még mindig a könnyebbik eset, mint mondjuk a Bubógumó váladékát sikálni az üvegházban. Egyrészt nem tesz jót a bőrnek, másrészt a fülledt levegőhöz képest itt legalább betört a kellemes szellő az ablakon és végig simított az ember bőrén munka közben. Bár Skóciában is inkább borús időjárás jellemző, azért érezhetően közeledett az a bizonyos fülledt nyár.
Ugye tudja, hogy undorodom magától?
A kérdésre ránéztem. Láthattam, hogy komolyan gondolja minden szavát… habár még mindig fogalmam sem volt, miért dühös rám. Azért mert ő – hangsúlyozom, hogy saját döntésére – levetkőzött egy üvegházban a tanára szeme láttára? Egyetlen szóval sem kértem tőle ilyesmit és nem is híresztelem, hogy láttam egy szál bugyiban. Főleg, mert Batsa sem értékelné a dolgot, de feltételezhetően munkám sem volna túl sokáig.
Felhúztam a szemöldököm, úgy bámultam rá. Dühített ugyan a hangnem, de igyekeztem megőrizni azt a hidegséget, amivel általában kezelem a diáklányok hisztériáját. Gondolom ez is valami serdülőkori trauma, amit én nem nagyon érthetek meg. Már-már biztos is lehettem benne, hogy a Roxfortban szükség volna egy pszichológusra, aki kezeli az ilyen jellegű kitöréseket… mert ha valamitől jobban feláll a szőr a hátamon, mint a porcicáktól, akkor az a hisztiroham.
Megfogta a kannát. Láttam, hogy az sem felel meg neki.
Tényleg ez volt a legjobb ötlete? Mert ha igen, elég szánalmas.... – Folytatta a problémázást, én viszont még mindig csak bámultam rá mereven. Úgy gondoltam jobb lesz megvárni, míg befejezi ezt a viselkedést. Még is úgy tűnt, hogy percről percre fokozódik a feszültség.
–  Ez az egyetlen családi öröksége? Csak mert kár lenne, ha tönkremegy... Pláne ha ennyi az össz családi vagyon...
Csak úgy ömlött belőle a szó és meg sem állt, míg az esküvőmet nem említett. Eddig egyetlen diák sem hozta fel a dolgot… lényegében Batsát sem említették meg előttem és ezért igazán hálás voltam. Alapvetően közük sem nagyon volt hozzá. Csak a tanítványaim, semmi joguk nem volt ítélkezni a döntésem felett.
Tudja, Miss Montrego, egyszer talán maga is rájön, hogy a tárgyak és a galleonok birtoklása nem minősíti az embereket. Ha valamit el akar érni az életben, akkor gyakoroljon egy kis önkritikát – válaszoltam kimérten. – Ha olyan büszke a családi vagyonára, amiért az ősei és a nem maga dolgozott meg, akkor legalább próbáljon meg méltón viselkedni ahhoz. Egyelőre egy hisztis kislányt látok, semmit többet.
Megköszörültem a torkomat és kényelmesen elhelyezkedtem a székemben. Hátra is dőltem, egyértelműen jelezve a pillanatnyi csenddel, hogy nem kívánok pontot levonni… egyelőre. A folytatásra persze kíváncsi voltam, de készen álltam komolyabb lépések megtételére is. Ezért a pálcámat magam elé készítettem az asztalra. A némító varázslatokban ugyanis legalább olyan remek vagyok, mint a gyógynövények között.
Remélem egyszer képes lesz felnőni a névhez, amit visel. – Tettem aztán hozzá. – Most pedig csendben dolgozzon, ha megkérhetem!
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2018. 06. 03. - 11:18:50 »
+1

zene: E -  City of The Dead



L A N C A S T E R

'Az, hogy mit engedsz be az életedbe, meghatároz.
Az, hogy mit engedsz meg másoknak magaddal szemben, a jellemedet formálja.'


~~~~


Sosem féltem véka alá rejteni a véleményem. Talán ez az egyetlen dolog, ami nem is fog változni. Most is nyugodtan pattannak le a szavak ajkaimról és bele sem gondolok a következménybe. Úgy hiszem, tudom és leginkább érzem, Lancaster a kis 'szánalmas' büntetőmunkáin kívül nem nagyon tud többet vagy jobban ártani nekem. És bár próbálkozik ő 'nevelni', de inkább nevezném ezt szánalmasan szerencsétlen próbálkozásnak. Persze megalázó itt ülni vele, megint, és dörzsölgetni a családi giccseinek utolsó lenyomatát, ami bizonyította, egykor a Lancasterek is voltak valakik. Csak hát épp elbaltázták. Mekkora pech...
– Tudja, Miss Montrego, egyszer talán maga is rájön, hogy a tárgyak és a galleonok birtoklása nem minősíti az embereket. Ha valamit el akar érni az életben, akkor gyakoroljon egy kis önkritikát.
A gunyoros mosoly hirtelen jelenik meg arcomon. Igazából sértőek a szavai, de épp ebből tudom, ahogyan visszavág, hogy az enyéim is épp úgy betaláltak az ő célkeresztjébe. Reed Lancasterből sosem néztem volna ki hogy hiú, de végtére is, a vér az vér. Zavarja hogy egy sárvérűek anyagi javával és a mellé párosuló elismertségével küzd és esküszöm még sajnálnám is, ha nem engem szívatna pont most és pont itt..
– Ha olyan büszke a családi vagyonára, amiért az ősei és a nem maga dolgozott meg, akkor legalább próbáljon meg méltón viselkedni ahhoz. Egyelőre egy hisztis kislányt látok, semmit többet.
Hangos horkantást ejtek meg. Dolgozni? És méltón viselkedni? Nem rajtam röhög a fél iskola, hogy egykor a testem kellett árulnom a megélhetésemért aranyvérű varázsló létemre!
- Tudja, tanár úr, az elmúlt másfél évben én többet dolgoztam a családi vagyonért mint maga valaha a sajátjáért... mit is csinált pontosan? Annyi pletyka kering? Vetkőző fiúként lehet jobban keresne még ma is...
Apám halála tavaly óta nem tette egyszerűvé a helyzetem. És igaz, papíron Mathias a hivatalos örökös, de voltaképp én tartottam mindent kézben. Én mentem el az üzleti tárgyalásokra, én intéztem a hivatalos ügyeket, és én ápoltam a saját bátyámat. Öntöttem belé Dean-nel együtt a lelket és Eric segítségével szépen sínen is volt minden... meg van is. Szóval van képe ennek a senkiházi mitugrász iskolai tanárnak engem becsmérelni? Van mersze azt állítani, én nem dolgoztam meg semmiért? Már csecsemő korom óta arra neveltek hogyan viselkedjek, hogyan tegyem a dolgom, amire születtem. Amire a nevem kötelez! Ő mit mondhat? Örülhet, ha plusz prémiumot kap az üvegházi tevékenységéért... hozzáteszem azt is a hozzám hasonló savanyú sorsú diákokkal végezteti el....
– Remélem egyszer képes lesz felnőni a névhez, amit visel. Most pedig csendben dolgozzon, ha megkérhetem!
Elfog a méreg. Arcmon a pír kigyúlik és a tekintetem villámokat szór. A felháborodástól egy percig nyelni sem tudok, aztán végül nagy nehezen csak sikerül megszólalnom. Hangom egyszerre rekedt, vészjóslóan csengő bennem a nehezen fojtott ellenszenves indulattal.
- Remélem a maga neve kihal ebből a világból. Aranyvérűek szégyene!!! Bolond az a nő, ha magához megy!
Érzem, ahogy a kezem megremeg és a koszos, vegyszeres rongyot megszorítja. Tudtam, már akkor tudtam, mikor bejöttem ide, hogy utálni fogom a mai napot, de álmomba sem gondoltam hogy ennyire. Pedig Batsa Welch egész szimpatikussá vált a szemembe. Esküszöm elfog a szánalom irányába. Nem hiszem el hogy nem talál ettől a pojácától jobbat magának! Szívem szerint Lancaster fejéhez vágnám a kannát meg a kezemben lévő anyagot, felállnék innen és a képébe üvölteném hogy vonjon le pontot vagy tegyen amit akar, pont nem érdekel és kisétálnék. Kellene egy jó erős viharpimpó tea, az megnyugtatná az idegeimet. Végtére is, a vizsgám már megvan, a jegyet beírta, többet már nem árthat maximum jövőre. Már ha addig ő marad a tantárgy oktatója. Lehet tanácsolni fogom McGalagonynak hogy Podoma Bimba utódját alaposabban válassza meg a jövőben, ne pedig kritikán aluli embereket vegyen fel minden ostoba posztra.

Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2018. 06. 11. - 16:24:56 »
+1

BŰNTETŐMUNKA


1999. május

Elhatároztam, hogy nem veszem fel Miss Montrego sértegetéseit. Túlvagyok már azon, hogy az ilyesmi bántson. Tény, ami tény az ember hozzá szokik egy év után ahhoz a hisztériás rohamban kitörő kamaszlányokhoz… habár azt gondolom, még mindig jobb elkerülni, mint alaposan belekeveredni, én meg hát nyakig benne voltam. Figyeltem a lányt, ahogy megvetően bámulja az ezüst holmit, ami neki semmit nem jelent, nekem viszont egy remélt világt. Ez olyasmi volt, amit a családi névért akartam megtenni és igen, ehhez hajlandó voltam felhigítani a vért… mert az kellett egy ilyen beteg famíliának. Változás. Remény.
Nem terveztem az aranyvérűek becses sorát folytatni. Batsa kiváló feleség lesz, remek anya és nem utolsó sorban egy olyan személy, aki majd a kezemet fogja, ha kell… mert nem tudok tovább lépni azon, amin nagyon is szükséges: a Lancaster néven. Ha ezt megtettem, akkor pedig jöhet a következő lépés, a saját kertészet, valami ami jó és ami fennmarad örökségemül. Ehhez pedig csak örülhettem, hogy nem ilyen picsogó kölyköket kell majd nevelnem, mint Miss Montrego.
Tudja, tanár úr, az elmúlt másfél évben én többet dolgoztam a családi vagyonért mint maga valaha a sajátjáért... mit is csinált pontosan? Annyi pletyka kering? Vetkőző fiúként lehet jobban keresne még ma is...
Hümmögtem egyet.
Nem pirultam el, nem mutattam érzelmeket. Csak pislogtam kettőt. Mindig is ott volt bennem ez a ridegség, még ha nehezen is bújt elő, ezúttal azonban nagyon is szükség volt rá. Le kellett győznöm a szégyent, amit éreztem a múltammal kapcsolatban. Azt is azért tettem, hogy ott lehessek, ahol vagyok… hogy Bimba professzor üvegházában taníthassam a diákokat, hogy ebből a székből bámulja a dacosan csillogó, ezüstös szemekbe és a megmagyarázhatatlan dühre, amit igazából még mindig nem tudtam mire vélni.
Remélem a maga neve kihal ebből a világból. Aranyvérűek szégyene!!! Bolond az a nő, ha magához megy!
Összefontam a karjaimat a testem elől, ahogy hátam finoman neki ütközött a támlának. Egy ideig csak bámultam, méregettem, hátha megérthetem, mi ütött belé. Láttam, ahogy ujjai erőszakosan szorongatják a rongyot. Komolyan nem értettem. Csak egy dühös kislányt láttam magam előtt, akiből talán még egy-két könnycseppet is előidéz az hogy egy poros, ezüst teáskészlettel kell szembe néznie.
Felkeltem, áthajoltam az asztalon. Kirángattam a kezéből a rongyot meg az ezüstöt és visszahuppantam a székembe. Lassú mozdulatokkal kezdtem el dörgölni, mint egy megmutatva, hogy senki sem hal bele a kétkezi munkába. Talán koszos lett az ujjam, talán kiakasztott, ahogy a vegyszer bemászott a körmöm alá. Minden porcikámmal vágytam volna a szappan után, hogy kezet mossak… csakhogy lassan kirajzolódott az a rózsa, amit a fémfelületbe karcoltak.
Értem, Miss Montrego. Értem. – Közöltem egy nagyot sóhajtva.
Lassan tettem le a rongyot az asztalra, majd újra a lányra néztem. Nem akartam tovább bírálni, mert egyszer majd felnő és visszanézve erre az alkalomra talán rádöbben, mennyire bután viselkedett. Mert hát nincs ezen mit szépíteni, teljesen értelmetlen volt velem vitába szállnia, ugyanis engem a lehető legkevésbé sem érdekeltek a sértései. Csak egy diáklány, nem sokat számít a véleménye az életemben.
Kap két percet, hogy eldöntse, kimegy arcot mosni és befejezi a hisztit vagy felmegyünk az igazgatónőhöz. – Tettem hozzá, azért, hogy tudja hol a helye. – Én a hidegvizet javasolnám.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 08. 26. - 21:58:30
Az oldal 0.144 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.