+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Északi szél
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Északi szél  (Megtekintve 462 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 12. 11. - 11:51:38 »
+1

ÉSZAKI SZÉL


[viselet]

SAGE BARBOUR
1999. április

 
Az érzékeimre hagyatkozva kezdtem rohanni – már amennyire a fájós lábam bírta. Már majdnem úgy szedtem a távolságokat, mint annak idején, a sérülésem előtt. Hangosan kapkodtam a levegőt, de egyre erősebben éreztem a lüktetést az egész testemben. Ott voltam a közelében. Hamarosan kirajzolódott egy sötét körvonal és tudtam: ő az. Nála van a kincs.
Nem érdekelt Barbour hol van, nem érdekeltek az idióta tervei sem. Az enyém kell, hogy legyen a kincs. Az remek cserealap volna az asztrolábiumért, na meg aztán tisztességesnek sem kell éppen lennem, ha megtetszik a – reményeim szerint – gyűrű. Gyorsabbra vettem a tempót, habár a lábam már nagyon fájt. Elviselhetetlenül hördültem fel minden lépésre, de ott volt előttem a valaki. Ezért kinyújtottam a kezemet, belemarkolta a kabátjába, hogy hátra rántsam és elessen… helyette hirtelen fordult felém és alaposan behúzott.
Az arcomhoz kaptam a kezem, előre görnyedve próbáltam megtartani az egyensúlyomat. Hamarosan mégis összeszedtem magam és rávetettem magam, legyűrtem a földre és a Hold fényében megpillantottam az illető arcát. Ugyanolyan váratlanul állt meg a bunyózásban, mint én és csak meredt rám.
Cartwright? – kérdeztem nagyon halkan, hátha Barbour megint Feöerre festve magát ácsorog mögöttem. Persze megérteném, hiszen hátulról is legalább olyan remek látvány nyújtok, mint elölről, egy ilyen kiéhezett madárijesztőnek pedig aztán végképp remek fogás szerény személyem.
Eljöttél? – szinte tátogta.
A nyomodban vannak… add ide a gyűrűt! – tátogtam vissza.
Lassan bólintott és cinkosan rám kacsintott.
Valószínűleg tudta jól miről beszélek. Talán látta az őrült nőszemélyt vagy hallotta a hangunkat.
Meg fogja érni ez a kis segédkezés… – állapítottam meg. Tudtam nagyon jól, hogy milyen nagylelkű Cartwright a segédeinek. Régóta ismertem. Tolvaj létére egészen tisztességes volt, ráadásul a barátom. Nélküle nem csak egy sánta láb lett volna a következménye annak a skóciai útnak. Bíztunk egymásban, sokszor jártunk össze a Vakegérben, hogy a közös kalandjainkról beszélgessünk.
Hirtelen lökött meg és nyomott le a fűbe. Megütött, de közben a másik kezével a kabátom zsebénél matatott. Engem persze egy darabig jobban érdekelt, hogy az állkapcsomat a helyére rendezzem… csupán ezután fogtam fel, mikor ő már elrohant: az ékszer a zsebemben van. Óvatosan csúsztattam az ujjaimat oda, az apró tárgyra. Gyűrű volt valóban, bár talán nem az elképzeléseimnek megfelelő giccses példány, de ezt kerestem. Ott lüktetett benne a mágia.
Lassan keltem fel a földről a kezemet erősen az oldalamnak szorítottam, mintha fájna, valójában csak a gyűrűt akartam biztonságba tudni. A másik kezemben ott szorongattam a pálcát és kissé bicegve indultam Cartwright után, mintha még mindig üldözni akarnám.
Megint túlhajtottad magad O’Mara… – morogtam, ahogy lenéztem a fájós lábamra.
Naplózva


Sage Barbour
Boszorkány
*****


never love a wild thing

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2017. 12. 30. - 21:10:05 »
+1





Ez az egész sokkal mozgalmasabban alakul, mint vártam.
Erre gondol, ahogy követi a mágikus nyomokat, és bosszankodik rajta – általában nincs ellenére, ha valami mozgalmasabb a kelleténél. Szereti a mozgalmast, szereti az izgalmast, a váratlant, a kiszámíthatatlant, voltaképpen ezért csinálja azt, amit, mert ez a szakma tele van meglepetésekkel. De a meglepetéseket leginkább nem emberi formában szereti. Egy-egy nem várt mágikus akadály, átok, álca, szemfényvesztés, egy darabnyi varázslat a múltból számára sokkal izgalmasabb, mint a tény, hogy valami pitiáner tolvaj után kajtathat.
Vagy éppen két pitiáner tolvaj után kutathat, akiknek a jelek szerint nincs jobb dolga, mint hogy az ő agyára menjenek, ráadásul egy olyan hideg, sötét és szar helyen, mint a Feröer-szigetek. Ha legalább Hawaii-on lennének, jobban értékelné a dolgot. De a tél nem az ő évszaka, a hideg pedig nem a kedvenc hőmérséklete. A sötét csak egy dolog. Az annyira nem zavarja, sőt, jelenleg legalább egy kicsit segíti is, noha kétségtelen, nem csak az ő malmára tud vizet hajtani.
Kis híján belerohan a földön fetrengő idegen és O’Mara párosába, de még időben lefékez egy fatörzsre karolva visszafogva saját lendületét. Nem volt ugyan szemtanúja az egész jelenetnek, mindenesetre a verekedés nem volt valami indulatos, a tolvaj szinte csak úgy továbbrohant, ami viszont érdekesebb, hogy mintha a varázslata megszakadt volna… valahol ott, ahol épp O’Mara sántikál. Véletlen lenne? Jajmajdperszehogy. De még ha az is lenne – most komolyan hagyjon ki megint egy lehetőséget, hogy legalább annyira bosszantsa a fickót, mint amennyire O’Mara az ő bögyében van?
A fák takarásában szünteti meg az őt leplező bűbájt, csak hogy a pálcamozdulat folytatásával egy másik varázsigét idézzen meg nonverbálisan: Levicorpus. Mi tagadás, egyáltalán nem bánná, ha O’Mara elegánsan, akadályok nélkül a levegőbe fordulna fejjel lefele, mint akit most lógattak fel a bokájánál fogva, és szépen elmagyarázná neki, miért hozzá vezetnek a nyomok, melyeket eddig követett. De akár így, akár úgy, nyílt színre fog lépni, hülye lenne, ha újabb macska-egér játékba bonyolódna, főleg, ha már úgyis elveszítette egy esetleges meglepetés erejét - Szeretsz mások útjában lenni folyton, ugye?
Naplózva

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2017. 12. 31. - 15:53:34 »
+1

ÉSZAKI SZÉL


[viselet]

SAGE BARBOUR
1999. április

 
Egy ideig tétován követni próbáltam Cartwright nyomát, aztán megálltam. Nem véletlenül, tudtam hogy Barbour a közelben van és valami furcsa zaj is érkezett a közelben álló facsoporttól. A kezemben szorongatott pálcámat éppen csak annyira emeletem fel, hogy ő azt ne láthassa és egy néma varázslatot, ugyanolyan némán kivédhessek.
Homenum Revelio! – suttogtam el abba az irányba.
Nem tudom meghallotta-e, sőt azt sem, hogy sikerült-e a megfelelő varázslatot kicsiholnom abból a pálcából – hiszen, ahogy ez a magabiztos és cseppett sem nőies nőszemély tudni véli: nem vagyok én olyan tehetséges varázsló. Csupán az ösztöneim és a megérzéseim irányítanak, ezért vagyok életben és ezért nem tudtak olyan sokan kijátszani. Valójában felkészülhetett volna arra, hogy a kábítás után sokkal jobban fogok figyelni.
Barbour végül magától lépett ki a fák rejtekéből. Láttam rajta, hogy sejti, nálam van az ékszer, de nem zavart… sőt még tetszett is, hogy bosszanthatom kicsit. Ő akarta ezt magának, ő támadott nekem, én pedig csak a magam módján megoldom a dolgot.
Szeretsz mások útjában lenni folyton, ugye?
Elvigyorodtam a kérdésen, de azért a pálca készenlétben várakozott egy újabb támadás ellenére. Akármennyire is fájt a combom, sőt a lüktetés egyenesen le akart nyomni a hideg földre, hogy a mai napot inkább pihenéssel töltsem, erősnek éreztem magam. Ennyire könnyedén utoljára akkor összpontosítottam, mikor elvettem Reagan életét. Ott is kerültem földre, megkínoztak, de én nyertem. Az a helyzet pedig sokkal könnyedebb volt.
Csak azokéba, akik szinte kiharcolják maguknak. Mindketten tudjuk mi a helyzet. Egyszerű és világos, nem igaz? – kérdeztem higgadtan.
 Na most mit lépsz, asszony? Újabb adag gúnyos röhögés szakadt ki belőlem.
Közelebb léptem hozzá, még mindig készen a védekezésre. A szemeibe akartam nézni, amik legalább olyan dacosan csillogtak, mint az enyémek. Nem éreztem magam fölényben, tudtam, hogy milyen képességei vannak – sőt –, történetesen a sajátjaimmal is tisztában voltam. Ezért hát, az is nyilvánvaló volt, hogy ennek nem lesz egyszerűen vége.
Barbour… ha mi egymásnak esünk annak talán sosem lesz vége – Folytattam a mondandómat. –Szóval itt a lehetőség. Megpróbálhatsz alkut ajánlani azért, ami nálam van. De előre szólok, kastélyom és pénzem is van, utóbbiból elég tetemes mennyiségű. Szóval inkább mással próbálkozz!
A biztonságkedvéért előkapartam a zsebembe tuszkolt ékszert és ujjamra húztam. Furcsamódon tökéletesen passzolt a gyűrűsujjamra, semmilyen sötétséget nem éreztem belőle, pedig fel voltam készülve minimum egy halálos átokra. Na, O’Mara, ez is megúsztad… – állapítottam meg. Valamiféle furcsa varázslat azért volt ott… valami amit nem tudtam beazonosítani. Nem volt zavaró, bántó érzés, sőt kifejezetten tetszett az a különös melegség, amit árasztott magából.
Naplózva


Sage Barbour
Boszorkány
*****


never love a wild thing

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2018. 01. 08. - 23:56:43 »
0





Kár, hogy kétszer ugyanaz a trükk ritkán jön be. De hát csak a hülye nem él a felkínálkozó lehetőségekkel, még akkor is, ha nem feltétlenül érdemes. Ám akárhogy is – bőven ideje szerinte véget vetni ennek az idegtépő, ráadásul meglehetősen suta táncnak. Úgysem kérdezte meg tőle a kutya sem, van-e kedve egyáltalán táncolni.
Szánakozva lebiggyeszti alsó ajkát - Én legalább a munkámat végzem. Neked nem tudom, mi a mentséged azon túl, hogy bolhák lakhatnak a gatyádban – talán ideje lenne utánanéznie ennek a gizda kis mitugrásznak? Talán már rég meg kellett volna tennie, hogy rájöjjön, mégis hogy lehet az, hogy a kívántnál sokkal többször keresztezik egymást az útjaik, és nem kimondottan véletlenül, vagy céltalanul. Legtöbbször ugyanazzal a céllal, és ez ugyancsak kellemetlen a renoméjára nézve. Már ha egyáltalán van neki olyan.
A dolog „egyszerűségére” vonatkozó megjegyzését viszont nagyjából elengedi a füle mellett. Már hogy lenne ez egyszerű? O’Mara még mindig nagyon O’Mara, és ő maga sem képes kibújni a bőréből, ez sokkal inkább tűnik patthelyzetnek - Merlinre, szerintem egyszer nézd meg magad, amikor így vihogsz egy tükörben. Mint egy vágott szemű, ostoba hiéna… - hajtja oldalra a fejét egy negédes mosollyal, de persze, a tekintetében a vidámságnak nyoma sincs, és a férfihoz hasonlóan készenlétben tartja a pálcáját, melynek hegye mindig épp arra mutat, amerre O’Mara áll. Most egyelőre nem forgat ugyan a fejében semmit, de a véletlenre sem akarja bízni sem a testi épségét, sem a kincs esetleges elvesztését.
- Fú, de nagy arcod van neked – ezúttal ő neveti el magát, de javarészt hangtalanul rázkódik meg a válla a nonszensz jelenettől, ahogy ez a kis nyavalyás azt ecsetelgeti neki, micsoda vagyona van. Így pláne jobban szeretné, ha más hobbit találna magának, mint a kincskeresés. Törhetetlen nyugalommal állja a másik tekintetét - Megtanulhatnád mondjuk nevén nevezni a dolgokat, gondolom a legféltettebb kincsedet szeretnéd, ami pont annyira volt fontos, hogy a sötétségbe hajítsd – mármint, ezt valószínűleg még jó pár évig nem fogja tudni megérteni, hacsak nem valós magyarázat, hogy ott fenn a sziklákon O’Mara tisztára betojt a testetlen hangtól.
- Részemről cserélhetünk O’Mara, épp csak van egy kis bökkenő. Nem bízok benned – hát mert hülye is lenne, és nem talál semmi kifogásolnivalót abban sem, ha ezzel a férfi is pont így van irányába. De hogy csak úgy, egyszerűen átadják majd a másiknak, ami az alku tárgya, miközben neki az aranyozott biszbaszra semmi szüksége, O’Mara bizonyára meg egyszerre akarna mindent? Haha. Jó vicc volt, csak még nincs elseje. És legalább ennyire tartja okos húzásnak azt is (amiről meglehetősen leplezetlenül árulkodik gyanakvó arckifejezése is), hogy a fickó az ujjára húz egy ismeretlen eredetű varázstárgyat – épp csak enyhén hunyorogva figyeli, vajon itt helyben lerohad-e tőle a keze. Az milyen jó muri lenne. És na, az tényleg egyszerűvé tenné a képletet.
Naplózva

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2018. 01. 11. - 11:15:11 »
+1

ÉSZAKI SZÉL


[viselet]

SAGE BARBOUR
1999. április

 
Szeretek harcolni, szeretek győzni, szeretek eltiporni. Azonban volt mindig is valami, amit még ennél is jobban szerettem, a másik arcán türköződő tehetetlenséget. Ezt ugyanis az a végtelen vergődés váltja ki, amit az én ellenállásom megtörhetetlensége okoz. Elliot O’Marát ugyanis nem lehet megtörni. Még Barbour sem, akinek feltehetően iskolai oklevele van arról, hogy ő márpedig tehetséges boszorkány. Szívesen láttam volna éppen az ő arcára kiülő tehetetlenséget.
Újabb hiénaszerűnek titulált vihogás futott rajtam át, mikor közölte, nagy az arcom. Kezemben közben a pálca is megremegett. A koncentráció persze ott volt, könnyedén kivédtem volna bármilyen támadást. Már megtanultam, hogy ne állítson meg se fájdalom, se érzelmi hullámok. Reagant is legyőztem, pedig a bőrömbe égette az a bélyeget, most már örökre.
Igen, Barbour, de nekem legalább van mire nagy arcomnak lenni – rántottam meg a vállamat.
Rendeztem arcvonásaimat, ismét csak az a halvány mosoly ült az arcomon, mint eddig. Végig mértem a bosszantó nőszemélyt és arra jutotam: csak is a táskájában lehet az, amit ellopott tőlem. Persze még ott van az a lehetőség is, hogy a zsebébe szuszakolta… de ezt túl egyszerű megoldásnak tartottam volna a velem szemben álló cseppet sem szemrevaló teremtéstől.
Részemről cserélhetünk O’Mara, épp csak van egy kis bökkenő. Nem bízok benned.
A kijelentésre kicsit közelebb sétáltam hozzá – persze a pálcát még mindig nem engedtem le, tartva attól, hogy újabb támadást vigyek bele. Egyenesen kékes szemeibe néztem, az árnyalatuk éppen csak kivehető volt az ezüst hold fényében. Elidőztem azzal, hogy az arcát nézegessem. Végül is annyira nem hasonlít egy vasorrúra… csak kár, hogy szőke – állapította meg bennem a kis hang. Éreztem, hogy lüktetni kezd a szalag ismét a kezemen, de talán most nem is annyira az indulatok, inkább a kalandvágy, egy jó kis győzelem illata hajtotta.
Közben arra próbáltam figyelni, hogy vajon a gyűrűnek van-e rám bármilyen hatása. Hát nem volt, közel sem. Csak a kellemes, mágikus erő járt át. Valószínűleg szarvam sem nőtt, vagy három méteres szemöldököm, mert azt azonnal észrevettem volna. Ez valami más volt. Talán szerelmi mágia, melynek hatása nem kerített hatalmába – ennek magyarázata az is lehet persze, hogy már alapvetően őszinte szerelmet érzek valaki iránt. Számtalan lehetőség volt. Alaposan meg akartam vizsgálni.
Nos, az érzés kölcsönös – bólintottam.
Erősen bámultam a szemeit még mindig, remélve, hogy visszanéz rám. Azt akartam, hogy az arcomat nézze, arra figyeljen, amit mondok és ne arra, amit a kezem készül majd tenni. Már olyan közel voltam hozzá, hogy a pálcáját akár a mellkasomba is fúrhatta volna, ha rendesen kinyújtja a kezét.
Tudod, Barbour, egész csinos teremtés vagy te a nagy szádhoz képest – mondtam cseppet sem szemérmesen. – Biztosan sok férfi akad, aki szívesen betömné valamivel… – Tettem hozzá az egyébként bóknak szánt mondatot.
A kezem közben mozdult, két szó között a táska pántjaira koncentráltam. El kell vágni. Egy Diffindo elég hozzá, O'Mara. Könnyű és gyors. Egy mozdulat volt az egész, vártam a szakadás megnyugtató hangját, hogy aztán egy Invitoval magamhoz repítsem, ezzel megszerezve Barbour minden tulajdonát.
Naplózva


Sage Barbour
Boszorkány
*****


never love a wild thing

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2018. 01. 17. - 18:58:50 »
0





Megint csak az ajka mosolyog, de ha valaki nem nézne a szemébe, még el is hinné, hogy kedves, ártalmatlan, és egészen szerethető ember. Persze… valójában egyik sem igaz rá különösebben.
- Mire, te nyikhaj? Hogy valaki meghalt és a segged alá tolt egy kastélyt? Mert már ne is haragudj, ezt még én is utánad tudnám csinálni – sőt, igazából csak férjhez kéne mennie, és a segge alatt lenne az a – ha nem is kastély, de – nagyobb ház, mit amivel tudna mit kezdeni, és hát a családja anyagi forrásait sem sikerült soha kifosztania, bár igaz, soha nem is igyekezett ezen túlságosan, mert úgy fest, egyesekkel ellentétben neki szerényebb elvárásai vannak az élettel szemben, és nem dicsekszik boldog-boldogtalannak tárgyi dolgokkal. De voltaképpen, nem lepődik meg azon, hogy O’Marának ezt a jelek szerint fontos volt megemlítenie. Valahol beleillik a profilba, igazi szarka, mindegy, mi az, csak csillogjon, ráteszi a kis mancsát, nincs is szüksége rá, bizonyára csak nagyobb lyukakat tömköd tele velük a szaros kis életében. Elég szánalmas.
De voltaképpen ez most ugyanúgy hajthatja a malmára vizet, mint amennyire kellemetlenül kiszámíthatatlan ellenféllé teszi a ferdeszeműt. A kérdés csak az, mit akar jobban. A gyűrűt, vagy azt a szintén csillogó izét.
- Legalább ennyi eszed van. Ha nem így lenne, még hülyébbnek tartanálak, mint egyébként is. Viszont kurva gyorsan mássz ki szépen az aurámból, mielőtt én tömöm be a te szádat egy maroknyi földdel – rezzenéstelenül állja a férfi tekintetét, még van pofája közelről rá is vigyorogni, de nem az a fajta, aki csak úgy hagyja, hogy megpróbálják testi közelséggel akár megijeszteni, akár sarokba szorítani – meg úgy egyébként is, ezt a fickót különösen jól esne távol tartania magától, mert konkrétan a hideg rázza a hülye fejétől, így hát könnyedén oldalra lép, de talán nem eléggé időben.
Mindenesetre, számára ez nem baj. O’Marának aligha tarthatott még kiselőadást arról, hogyan védekezik pontosan az ilyen esetek ellen, meg úgy egyáltalán, milyen óvatos és kényes az ő szakmája olyan tekintetben, hogy nem csak meg kell szereznie dolgokat, de azokat biztosan le is kell szállítania. Hogy ez jelen esetben mit jelent? Hogy a táskáját évek óta meglehetős biztonságban tartó védőbűbájok most is megállják a helyüket, és ha Elliot nem vigyáz, a táskára kimondott bűbáj talán pont rá fog visszacsapódni, és elegánsan seggre ül – akkor pedig ki fogja röhögni, gátlástalanul. De szép is lenne.
Mindenesetre csak unott sóhajjal jutalmazza a produkciót, és most már nem is olyan finoman, csuklóból tartja a másik felé a pálcáját, hanem egyenesen felemeli a kezét. Az üzenet valószínűleg elég egyértelmű - Én inkább a következőt ajánlom. Először is, nem hoppanálok azonnal a cuccoddal, ha végre elkezdesz normálisan viselkedni. Másodszor, talán nem vágom le az ujjadat sem a gyűrűvel együtt. Hanem harmadszor, megbeszélhetünk egy tisztességes cserét, egy ennél nyilvánosabb helyen, ha szükséges, két semleges fél társaságában – és ez részéről több mint nagylelkű ajánlat. És hát, ha a másiknak nem tetszik… nos, persze, fájna neki veszni hagyni a gyűrűt, de amíg hasonlóan elvett valamit a férfitól, voltaképpen kiegyenlítettnek érzi a számlát.
Naplózva

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2018. 01. 18. - 19:40:09 »
0

ÉSZAKI SZÉL


[viselet]

SAGE BARBOUR
1999. április

 
Óvatosan léptem hátrébb, ahogy a táska pántjának elszakításával próbálkoztam. Ki tudja, hogy egy ilyen nőszemély, mivel védi le a holmiját. Bár tudom, hogy az apámtól kapott lánc sok mindentől megvédett volna, ha valami kevésbé komolyról van szó… ám nem kockáztattam. A sikertelenség azonban keserűséget ébreszett bennem. Gyűlöltem veszíteni és nem akartam hagyni, hogy éppen ez a r… Barbour emelkedjen fölém. Mert úgy mégis ki ő? Egy idióta, aki mások szarja után rohangál. Belegondolva, nem tudnám élvezni, ha mindezt nem magamért tenném. Szánalmas egy kis csaj volt.
Én inkább a következőt ajánlom. Először is, nem hoppanálok azonnal a cuccoddal, ha végre elkezdesz normálisan viselkedni. Másodszor, talán nem vágom le az ujjadat sem a gyűrűvel együtt. Hanem harmadszor, megbeszélhetünk egy tisztességes cserét, egy ennél nyilvánosabb helyen, ha szükséges, két semleges fél társaságában.
Nem bírtam ki, megint hagytam, hogy egy gúnyos vigyorgás fusson át az arcomon, majd ugyanaz a komorság keveredjen vissza rá, mint előtte. Túl könnyű esetnek nézett vagy legalábbis nagyon hülyének, ha azt hitte, ezzel meggyőz. Én ugyanis nem osztozkodom. Ha valamit meg akarok szerezni, hát megszerzem.
Tudod, mit Barbour, úgyis olyan hülye vagyok – jegyeztem meg keserűen. – Nem üzletelek veled.
A kijelentés száraznak hangzott, ám a sértettség ott volt bennem. Ha talán csak egyszer hangzott volna el, milyen ostoba vagyok nem rágtam volna be. Üzletet akar, hát akkor kezeljen partnerként? Igazából mindig is tisztában voltam azzal, hogy túl nagy az önbecsülésem… de valahogy ez az elégedettség, amit a külsöm vagy éppen az egyéb tulajdonságaim keltettek bennem volt a biztos pontom. Ezek miatt maradtam életben. Rosszul esett a sok szidás, pont mint diákként, mikor nem tudtam jó lenni a kviddicsben és a többi. Azóta a győzelmet hajszoltam, de erről önkéntelenül is apám jutott eszembe, ahogy a fejemhez vágja, hogy „kölyök” és más sértéseket. Talán a Nattól kapott kincs elvesztése miatt voltam érzékeny, amit a saját makacsságom miatt inkább elengedtem… de szükségem volt a tudatra, hogy keresztbe tettem neki.
Tartsd csak meg az asztrolábiumot – tettem hozzá a korábbihoz és távolabb léptem tőle, előre szegezve a pálcát, hogy ne tudjon ártani nekem.
Nyelnem kellett egyet, mintha ezzel valóban szabadulhatnék a keserűségtől. Csak egy tárgy… – ismételgettem magamban, mint amikor mások nyugtatni próbáltak, ha elveszítettem valamit. Nem ez volt az első, de talán az egyik legkellemetlenebb veszteségem.
Az legalább emlékeztethet a mai napra és persze rám – mondtam. Keserű mosoly követő mondandómat.

Naplózva


Sage Barbour
Boszorkány
*****


never love a wild thing

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2018. 01. 21. - 13:45:47 »
0





A vállát finoman felvonja, arra hajtott fejjel csóválja meg azt, a tekintete mintegy annyit üzen nem is igazán rejtjelezve, hogy „hát ezzel nem fogok vitatkozni”. Persze, mindegynek azért nem mindegy – gyűlöli a sikertelen munkákat, egyszerűen csak gyűlöli, de ennek a gyűlöletnek is vannak különböző szintjei, noha az ego minden egyes kikúrt esetben megsérül.
De néha van az, hogy egy ügy kifog rajta, és nem veszi annyira magára. Van az a helyzet, amikor nem csak az ő képességeit haladja meg egy dolog, de be kell látnia, hogy nálánál zseniálisabb varázslók bicskája is beletört volna a dologba. Néha van olyan is, hogy egyszerűen csak nincs ott az a valami, amit keres – és bár kétségtelen, akkor folytatni kell, és megkeresni, hogy akkor hol van, de általában legalább akkor nem az ő szimata visz félre, hanem a csökött agyú megrendelőké.
Aztán van ez a ritka, de legalább annyira kellemetlen eset – amikor beszáll még pár fél a játékba, és minden menthetetlenül kisiklik az irányítása alól. Nem mintha irányítás-mániás lenne, csak ezzel pont az a gond, hogy a más játékosok magukkal hoznak dolgokat, melyeket nem képes előre megjósolni. Most is valami ilyesmi történik, és egyáltalán nem boldog tőle. Nem boldog, de majd pont hagyja, hogy a kelleténél, ami valószínűleg amúgy is feltételezhető, ez még jobban látszódjon rajta.
- Hát, persze, O’Mara. Mert annyira szeretnék rád emlékezni, szabad perceimben – szúrja oda gondolkodás nélkül, hát mondania sem kell külön, hogy ez pont nincs így, és ha tehetné, még az emlékei közül is kiirtaná ezt az útjába került tolvajt. Ha nem tartaná lehetőségnek, hogy egyszer még megszerezze azt a gyűrűt, bizonyára hozzátenné, hogy „jaj, nehogy azt hidd, ez kell nekem, majd beolvasztom, hogy valami szebb legyen belőle”, de még nem tett le arról, hogy fordulhat a kocka. A kocka ugyanis mindig fordulhat.
- Ha megjönne az eszed, és ráébrednél egy reggel, hogy ez egy korrekt csere-ajánlat… nos, küldj egy levelet a nevemre a Gringottsba – szólal meg újra, miközben a haját a vállai mögé rázza, de többet már nem mond, ugyanis épp csak hagy felsejleni arcán egy irritálóan széles vigyort, aztán a sötétbe hoppanál. Épp elég volt már ebből a bosszantó közjátékból.
Naplózva

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2018. 01. 22. - 11:42:35 »
0

ÉSZAKI SZÉL


[viselet]

SAGE BARBOUR
1999. április

 
Ha megjönne az eszed, és ráébrednél egy reggel, hogy ez egy korrekt csere-ajánlat… nos, küldj egy levelet a nevemre a Gringottsba – mondta Barbour, miközben megrázta szőke tincseit.
Közben a zsebeimbe süllyesztettem kezeimet, hogy még csak ne is lássa a gyűrűt. Ennek a játszmának vége és bár elvett valamit, ami nekem fontos volt, mégis úgy éreztem én győztem. A gombóc persze ott várakozott a torkomban, hogy kitörjön, de nem engedtem neki. Nem engedtem a szorításnak, hiába volt fájdalmas. Nem akartam könnyeket, még akkor sem, ha az az ajándék volt az első dolog, amit Nat adott nekem. Az első és azóta is egyetlen randinkon, ami valójában nem is volt szükséges… de ő fáradt vele, mert fontos voltam neki. Annyi idő után neki először.
Ne is álmodj róla. – Ridegen közöltem a választ, minden erőmet bevetve, hogy se hangomon, se viselkedésemen ne látsszon a szomorúság. Legyőzted, legyen ennyi elég mára – próbált nyugtatni saját lelkiismeretem.
Nem érdekelt, hogy ő már hoppanált vagy hogy mennyire diadalmaskodónak érzi magát, mert egy számára teljesen jelentéktelen, varázserővel nem bíró tárgyat elvett tőlem. Hát nézegesse otthon vagy tegye tönkre, attól még a végeredmény ugyanaz lesz: nem végezte el a munkáját.
Nyeltem egyet és hagytam, hogy lábaim ösztönösen induljanak meg valamerre. Túl sok volt a fájdalom, hoppanálni. Kellett egy kis idő, míg megnyugszom, míg készen állok rá… meg arra is, hogy lássam Natot újra. Nem akartam neki elmondani hol jártam és mi történt, nem akartam megbántani azzal, hogy éppen az ő ajándékát vesztettem el. Még akkor sem, ha tudom megbocsátana vagy akár visszaszerezni is megpróbálná, de pótolni mindenképpen.
Mélyet szívtam a hűvös levegőből. Lehunytam egy pillanatra a szememet, aztán hoppanáltam.






Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 04. 07. - 12:12:52
Az oldal 0.323 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.