+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Dakotáék
| | | | |-+  Nathaniel (Moderátor: Nathaniel Forest)
| | | | | |-+  Tengerszem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tengerszem  (Megtekintve 334 alkalommal)

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 11. 22. - 19:22:38 »
+1

CUKORMÓKIK


[viselet]

NAT
1999. április

 
Nautilus hatalmas zajjal érkezett meg a konyhába és óvatosan, fogaival éppen csak érintve az ujjaimat húzta ki közülük a finom sóskekszet. Közben Nat is megérkezett a nyomában és szinte láttam a felismerést az arcán, ahogy a kekszet csócsáló kutyát figyelte.
Á. Te a sós kekszemmel tömöd a kutyám? – A kérdés csendesen érkezett.
Egy újabb adag kekszet nyomtam Nautilus szájába és közben elvigyorodtam. Nem azért, mert csiklandozott, ahogy a nyelvével alaposan végig nyalta utána a tenyeremet, jelezve, hogy neki aztán az összes só kell, ami a bőrömhöz tapadt. Maga a gondolat, hogy milyen nagyszerűen oldottam meg a kutyaproblémát nyűgözött le. Ismét büszke voltam magamra.
Tudod, valamivel el kellett hallgattatnom, mikor nem voltál itt és megállás nélkül ugatott, meg a farkát kergette…
Sóhajtottam egyet, mintha nagyon fáradtságos lett volna. Mondjuk az tény, hogy legszívesebben felpattantam volna egy konyhapultra, mint annak idején anyám, ha egeret látott. Csak befogtam volna legszívesebben a fülemet, hogy ne halljam a csaholást. Az viszont világos volt, hogy Nat az én mini-pánikrohamaim miatt nem fogja elajándékozni a kedvencét egy kutyabarát háztartásnak. Ezért hát a magam módján próbáltam meg orvosolni a helyzetet. Ekkor derült ki, hogy Nautilus némi sós kekszért cserébe egész napokat képes némaságban eltölteni úgy, hogy még csak nem is rosszalkodik.
Már mindenki jobban szeret téged itthon, mint engem… – Sóhajtott fel Nat. –  Eddig azt hittem csak Adának vagy te a sztár, de lassan már a hűségesnek hitt kutyám is átpártol…
Felnevettem.
A népszerűség ára… – vigyorogtam rá kissé gondterhelten.
Nautilus időközben az oldalamhoz dörgölte a fejét, jelezve, hogy ő még mindig éhes és igenis jár neki egy újabb adag keksz, amiért ilyen engedelmesen megjelent a konyhában. Újabb ropogós keksz került a kutya szájába és a tenyerem a már-már rituálisnak számít nyalogatást is megkapta ismét.
Na? Szamóca megmenekül? Vagy az ordas farkas foglya lesz egy életen át?
Nem egy elcseszett mesekönyvben vagyunk… Forgattam a szemeimet, de aztán óvatosan Szamócáért nyúltam. Nautilus szinte észre sem vette az eseményeket, olyan hevesen ropogtatta a kekszet. Egy újabbat kapott a művelet után, amiért nyugodt maradt.
Nat közelebb lépett és felé nyújtottam a mókust.
Látod, nincs miért aggódni – mosolyodtam el, ahogy Szamóca mozgolódni kezdett az ujjaim között. – Azt hiszem most már az ordas farkas átváltozott szelíd pásztorkutyává.
Ezután indultam el a nappali irányába. Szamóca közben a vállamra mászott, Nautilus pedig egyszerűen követni kezdett. Ezúttal nem rohant vagy szökdécselt, mint valami őrült, csak puha léptekkel járt a nyomomban. Hamarosan Zeuszt is megpillantottam, valahol a Ballard házaspár közelében ücsörgött… Legalább neki szimpatikus az új családunk – egy sóhajtás hagyta el az ajkaimat, ahogy lehuppantam a közelükben.
Egy pillanatra fordultam a konyha irányába, figyelve, hogy Nat követ-e. Jó lett volna, ha odaül mellém és érezhetem a belőle áradó melegséget, amit úgy megszoktam Izlandon. Jó volt kicsit kettesben, békében, de jó volt hazajönni és visszarázódni a régi életembe, a régi énembe. Elmúlt, amit Reagan okozott, legalábbis javult a helyzet sokat. Hálás voltam neki, hogy kirángatott abból az állapotból és hálás voltam a házért, amit kaptam – még ha szükségem nem is volt rá.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2017. 11. 24. - 15:43:15 »
+1


BEMOCSKOLÓDVA


Nem kérheti számon Ellioton, hogy merre is jár napközben. Addig nem, amíg nem lát vagy érez valami gyanúsat és valamiféle időben haza is jön. Furcsa, hogy náluk a gyanús tevékenység messze nem az ékszerek lopkodásában teljesedik ki. Az meglepően hétköznapi mozzanata a kapcsolatuknak, hogy Elliot hébe-hóba egy új nyaklánccal, vagy karkötővel tér haza. Mondjuk ennél kevésbé szokványos dolgok is felbukkannak, de az írót pont nem érdekli. A párja ilyen, így szereti. Sőt… Kifejezetten vonzónak találja a gondolatot, hogy Elliot tilosban jár. Félti érte, nyilván, de akkor is egyszerűen kissé megborzong a gondolatra, hogy egy tolvaj. Imádja érte. Bár talán ezt még sosem mondta neki. Na, majd legközelebb…

Mondjuk az órájáért sem kérheti számon sosem. Egyszerűen fél, hogy azzal megsértené, pedig szinte biztos benne, hogy Elliot tüntette, khm… lopta el tőle. Mondaná, hogy mindegy, de egyedi darab volt. Noldar stílusban megtervezett, tökéletesen az ő ízlésvilágának megfelelő. Persze csináltathatna újat, de akkor az már nem ugyanez lenne. És valamiért úgy érezné, azzal elárulja azt a szívéhez nőtt kis darabot.

De tényleg mindegy… Felsóhajt, miközben tusfürdőt nyom Ada kis tenyerébe, hogy megmosakodhasson. Türelmesen segít neki mindenben, majd óvatosan emeli ki a kádból és törli meg. Hatalmas kezeivel óvón tartja a kis teremtést, miközben átviszi a szobájába. Magához öleli, beszívja finom tiszta illatát, elmondja neki mennyire szereti is, és megígéri, hogy mindig vigyázni fog rá. Talán veszélyes ilyen ígéretet tennie, de képtelen ellenállni azoknak a sötétbarna, őt kérlelő szemeknek, amik komolyan néznek rá. Szinte nem is kell semmit sem mondani, hogy Nat tudja, mire gondol, egyszerűen ott van már közöttük az a meghittség, amit egy szerettük elvesztése és a közös gyász hozott meg kettőjük számára. Egy összetartozást, a legerősebbet, amit tényleg nem szakíthat el semmi. Ahogy szeretőbb, óvóbb és gondoskodóbb apává vált néhány hónap alatt, mint sokan, kik vér szerint felelősek egy gyermekért. Talán lassan, de biztosan Elliot is ilyenné válik a kislány életében. Ahogy most is, mielőtt kezébe venné kedvenc Egyiptomos kis könyvét, máris a férfi felől kérdez és az ő meséit mondja vissza Natnak. „Most akkor ki is mesél kinek?” Sugallja a férfi tekintete, majd kezébe veszi a képeskönyvet és olvasni kezdi a már milliószor átismételt sorokat.

Mikor a kislány végre egyenletes szuszogásba kezd, Nat csöndesen áll fel az ágyáról és lépked ki a szobából. Finoman behúzza maga mögött az ajtót, elmormolja a rossz álmok ellen védő ősi mantrákat, majd lesétál a dolgozószobájához. Nautilus hűségesen lohol utána, hogy a benti kis fekhelyére telepedhessen, csakhogy az író már addig se jut el, hogy a szoba kilincsét lenyomja. Jön az ismerős pukkanás, ahogy kandallóban landol egy ismerős, akinek sima bejárása van a házba. Nem vár senkit, így nem is gondolkodik rajta ki lehet az. Csak egyszerűen sétál vissza a nappalihoz és támaszkodik neki a falnak.
- Szia. – Nézi a férfit és vár pár másodpercet, mielőtt egy csókért indulna el felé. Persze talán addig sem bírja, mikor lépni kezd és csak finoman magához húzza Elliotot. Természetesnek kellene lennie az érzésnek, ahogy ajkai érintik az édes ajkakat, mégsem az. Talán évek múltán is hihetetlen lesz a tudat vagy az érzés, hogy Elliot őt akarja. Meg lehet szokni a boldogságot? Gondolkodik el rajta egy pillanatra, miközben kezével érinti a férfi ujjait.

Ekkor érzi meg, hogy valami furcsa. Szidja is magát rögtön, hogy miért nem figyelmesebb soha. Azóta az este óta, mióta a férfi nála lakik, annak kéne lennie az elsőnek, hogy végignéz rajta, minden rendben van-e. És csak utána letámadni szeretetével… Sietve tolja kissé hátrébb magától és néz végig alakján. Amit érzett az nem vér, ez lehet nyilvánvaló kellett volna, hogy legyen, de mentségéül szolgáljon, a pánik nem mindig jó tanácsadó. A sáros koszos avaros, egyveleg tette nedvessé a férfi öltözetét és bőrét.
- Mi történt veled? – Kérdezi csendesen, kezével ismét érintve kezét, óvatosan, féltőn. – Jól vagy? 
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2017. 11. 26. - 10:51:58 »
+1

BEMOCSKOLÓDVA


[viselet]

NAT
1999. április

Előzmények…

Nem, nem, nem!
Egy pukkanással érkeztem meg a nappaliba. Nem volt különösebben fülsértő hang, mégis tisztán kivehető volt az esti csendben. Kétségtelen volt, hogy Nat meghallja, meglátja a sártól mocskos ruhámat, a bőrömre tapadt koszt és talán még azt is, mennyire ideges vagyok. Szinte remegtem a dühtől… az ujjaim között ott forgattam az apró, ezüstgombot, mintha ez az apró mozdulat segített volna kitalálni, ki tűntette el Reagan testét.
Ahogy kiléptem a kandallóról a padlóra, megpillantottam Nathanielt. A falnak támaszkodva várakozott – bizonyára tudta, hogy csak én lehetek. Látszott az arcán, hogy nem készült semmi rossz hírre, vagy éppen arra, milyen mocskosan érkezem majd haza. A szemeiben kedves öröm fénye ült – amit úgy szerettem látni mindig, hacsak átléptem a kandallóból a házba – és talán fel sem fogta hogyan nézek ki.
Szia… – köszöntem halkan, ahogy közelebb ért. Már éppen csak az ajkai közé tudtam suttogni ezt a rövidke szót, hiszen máris megérkezett a finom, lágy csók, ami hirtelen annyira távolinak éreztette a mai nap eseményeit. Az ujjai finoman a kezemre vándoroltak. A kezem volt a legmocskosabb. A körmeim alatt kissé fel is sértettem a bőrt, így a sár vérrel keveredett.
Hirtelen húzódott el és nézett végig rajtam.
Nem, nem, nem! Megint ugyanaz a gondolat jött, mint korábban. Nem akartam hazudni neki, nem akartam elmondani, hogy milyen ostoba voltam, mikor megbíztam Phillipben és mekkora hülyeség volt megmutatni neki Reagan holttestének nyughelyét.
Mi történt veled?
Ijedten bámultam rá. Kinyitottam a számat, mondani akartam valamit, de nem jöttek ki hangok rajta. Annyira jó lett volna kibökni valami hazugságot, amivel aztán elterelhetem a gondolataimat is Reagan kiásott sírjáról. A test nélküli, mély gödörről.
Jól vagy? – Érkezett a következő kérdés.
Egy pillanatra megremegtem, ahogy lehunytam a szememet – csakhogy őt ne kelljen néznem. Olyan élénken élt előttem a kép, amint a gödör mélyén feküdtem és néztem fölfelé. Szinte vártam, hogy Reagan arca felbukkanjon és gonosz mosollyal a képén elkezdjen élve elásni. Mély levegőt vettem és kinyitottam a szemeimet és megint Nattal találtam szemben magamat, a saját, biztonságos otthonunkban.
El akartam mondani, de tudtam, ha ezt kibököm, akkor aztán mindent be kell vallanom. Mit szólna ahhoz, hogy én már kétszer is jártam nélkül Wychwood összeölelkező fái alatt? Mit szólna, hogy megmutattam egy számára idegennek azt a helyett, ahol el tettük lábalól Reagant? Tudtam milyen érzés lenne: elárultság. Talán a bizalmát is elveszteném örökre.
Elestem… egy erdőben… – mondtam, de még mindig egész testemben remegtem.
Közelebb bújtam hozzá. A fejemet a mellkasára tettem és átöleltem a derekát, hogy ne tudjon elhúzódni tőlem. Meg akarom védeni őt. Még szorosabban vontam magamhoz. Ez a biztonság sem tudott most megnyugtatni, túlságosan zaklatott voltam.
Akármi is lesz, én nem akarom, hogy bajod essen… – Szinte önkéntelenül beszéltem, de most nem állítottam meg magam benne. Arra volt szükség, hogy beszéljek, hogy magamat nyugtassam ezekkel a szavakkal. Ha ennek nagyon rossz vége is lesz, az egyetlen nyom hozzám vezethet Reagantől. Mégpedig az a levél, amit nem találtam meg nála, de nem is említettem meg Natnak, nehogy ideges legyen.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2017. 11. 28. - 20:00:51 »
+1


BEMOCSKOLÓDVA

A szíve hevesen kezd el verni, ahogy végignéz a fehér kis arcon, ahogy várja, hogy szóljon. Szeme előtt a legrosszabb eshetőségek vonulnak végig. Testén a lehető legapróbb, mégis halálos sebet keresi azonnal. De nem lát semmit, csak a koszt. És valahogy ez sem nyugtatja meg. Ezernyi kérdés cikázik benne, mégsem tesz fel egyet sem közülük. Csak azt a legapróbbat, csak azt, amit meg mert, meg tudott kérdezni. És ami talán mégis a legfontosabb volt. Úgy érezte minden mást képesek könnyedén megoldani. Együtt. És eddigi ridegnek hitt kis életében ez most a legfontosabb pont. Együtt…
Fájón és néz bele a dacos barna szemekbe. Keresi bennük a választ a halkan feltett kérdésére. És már remeg. Remeg a féltéstől, bár nem érzi most azt a dermedtséget a férfin, mint amikor véres karral érkezett kandallóján keresztül. De félelmet érez… Ott áll kettőjük közt, furcsa vendégként, mintegy belakva a szobát és nem mozdul. Nem mozdul, amíg Elliot ki nem mondja mi is ez az egész.

Egy hazugságot…
Nem. A félelem ugyanúgy nem mozdul, sőt, mintha terebélyesedne. Mégsem vág éket közéjük. Nem. Natnak eszébe sincs hátrébb lépni, vagy ellökni, esetleg gyanúsítani párját. Érzi, hogy annak, amiből vagy ahonnan jött, súlya van. És mintha a hazugsággal ezt akarná, talán legfőképp önmagának enyhíteni…
Egy ideig nem szól semmit, csak magához öleli, mintha képes lenne megvédeni. Úrrá lesz testének remegésén is. Erős. Mindketten azok, de tényleg, együtt a legerősebbek. Viszont, most csak óvni szeretné, megvédeni, megmenteni a gondolataitól, amik látszólak gyötrik, a tetteitől, amiket talán elkövetett. És meg sem fordul a fejében, hogy mi van, ha ő ellene vétkezett, és most a bűnbánat vezeti, ilyen érzelmesen és gyengén a karjaiba. Nem gondol arra, hogy talán a rossz ellene történt. Nem. Elliotban megbízik. Másokban már kevésbé, ha kiborul akkor, miattuk teszi… Az ő párját ne nézegesse, meg becézgesse senki sem. És legfőképp, ne ölelgesse. Az az ő kiváltsága… Húzza még inkább magához, ahogy érzékeli, hogy a férfi is szorosabban ölelné.

- Elliot… - Suttogja halkan és igyekszik kissé elhúzni magától párját, hogy szemeibe nézhessen. – Elliot. – Mondja megint, majd lefejti karját a hátáról és csak szorosan, mégis szeretettel tartja őket. – Nem lesz bajom, hallod. – Kérdezi és kissé rászorít a férfi karjaira. – Nem tudom mi történt, de megijesztesz. Nem lesz bajom, csak akkor, ha neked bajod esik. Érted? A mindenem vagy… Azt nem veszthetem el… - Húzza vissza magához, nem érdekli az sem, ha koszos lesz. Koszos ő már eléggé. Mocskos lelkestül testestül. Csak a szeretete az ami tiszta. És ezzel a szeretettel van a férfi és Ada felé is.

Most ő öleli át Elliotot. Magához húzza, majd magával húzza. Ez a ház az ő szigetük a menedékük a tengeren. És az ölelésük a bástya, amely a szigetet védi.
- Gyere… - Mondja és a fürdőszoba felé hátrál. – Mossuk le rólad a sarat. – Csókol bele a férfi fülébe, miközben lassan, nyugodtan mozog. Lépései közben a koszos ruhák felé nyúl, óvatosan lefejtve a koszos pulóvert párjáról. – Itt vagyok. Veled vagyok. Meséld el, mi bánt. És együtt megoldjuk, ezt is épp úgy, mint minden mást…
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2017. 11. 29. - 18:29:33 »
+1

BEMOCSKOLÓDVA


[viselet]

NAT
1999. április

Éreztem az átnedvesedett föld szagát, ami a ruháimból áradt. Kellemetlenül elnyomta Nat édes illatát, amibe éppen csak belekeveredett a tinta átható aromája. Ezúttal nem éreztem pedig, annyira vágytam rá, de hiába nyomtam a fejemet hozzá, hallgatva a szívverését, a megnyugtató illat nem érkezett. A testemben ott remegett a düh, amivel még mindig a történteknek adóztam. Hiba volt visszamennem, jobb lett volna abban a tudatban élnem, hogy ennek vége… és már nem lehet bajunk. Igaz ez valószínűleg csak rövid, de annál értékesebb békét és boldogságot jelentett volna. Nem kellett volna éreznem ezt a nyomort, amivel Natért aggódok és szinte könyörgöm a gondolataimmal Merlinnek, hogy aki kiásta a hullát egyedül csakis hozzám köthesse.
A nevemet ismételgetve tolt el magától, hogy a szemembe nézzen. Erős ujjai ott pihentek a karomon. Éreztem, ahogy a melegség a tenyeréből az én átfázott testem felé tör. Még ebbe is beleborzongtam. Nyugtatni próbált, de azt szinte fel sem fogtam, mert a tekintetem a csuklómra tévedt, ahol Reagan örök nyomott hagyott sajtam. Abban van az erőm, hogy senki vagyok… – ismételgettem magamban a korábban erőt adó gondolatot.
–  Nem tudom mi történt, de megijesztesz. Nem lesz bajom, csak akkor, ha neked bajod esik. Érted? A mindenem vagy… Azt nem veszthetem el…  – Erre eszméltem fel a pillanatnyi melankóliából és hogy ismét meghallottam a szívverését. A karjai megint körém fonódtak, védve, nyugtatóan.
Gyere… – folytatta. Talán szembesült azzal, hogy nem tudtam mit mondani. Nem ment egy újabb hazugság, de arra hazudni sem akartam újra.
Hagytam magam húzni. A lábaim engedelmesen követték Nat terelgetését. Engedtem, hogy a ruháimmal babrálva a fürdőbe vezessen. Nekem csak az számított, hogy a fejembe minél gyorsabban valamiféle tervet kovácsoljak a megmentéséről, talán mindkettőnk megmentéséről.
Tudtam persze, hogy Phillip áll emögött. Összekaptunk. Talán rám akar ijeszteni, bosszút állni, amiért faképnél hagytam… valószínűleg az is annyira sértette, mint az adag whiskey a képében. Nem voltam elég erős, hogy egy Rowle-t legyőzzek – legalábbis ők így gondolták –, de azért tudnék még apámnak is meglepetést okozni, ha Natot veszélyben érzem. A saját testiépségem sosem érdekelt, de a szabadságom többet ér bármelyik kincsnél, bármilyen névnél, pénznél vagy kastélynál. Engem aztán nem fogsz megleckéztetni, öregem… – mordultam fel csendesen.
Észre sem vettem elsőre, milyen hosszú ideig nem válaszoltam Natnak arra, hogy mi is bánt és ő szívesen meghallgat. Egyszerűen annyira a bosszúm érdekelt, hogy csak a fürdőbe vettem észre magamat. Pont a tükörrel szemben álltam meg, így hirtelen találtam szembe magam a vicsorgó képmásommal. A kezeim ökölbe szorultak, a körmeim egészen a bőrömbe fúródtak és csak akkor vettem észre, hogy fáj és vérzik, mikor felocsúdtam a bosszú tervem forralásából.
Minden rendben… – Minden erőmet bevetettem, hogy az ingerült remegés ne jelenjen meg a hangomon. – William barátoddal nem beszéltél mostanában?
Csak úgy kiszaladt ez a kérdés a számon, ahogy a kissé véres, mocskos tenyeremre bámultam. A fejemben azoknak az embereknek a nyomát kutattam, akik tudhattak a gyilkosságról. Igen, Nat elmondta Williamnek – illetve ketten tettük meg –, aztán én bevallottam apámnak. De ki tudja, hogy Reagan kinek mondta el, mielőtt az erdőbe hoppanált? Nem bíztam ebben a Mr. Barrow-ban sem, de talán ő tudhatja hol bujkált Reagan, mikor az országba érkezett.
Az országban van éppen vagy megint elutazott? – faggatóztam tovább.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2017. 11. 29. - 19:15:22 »
+1


BEMOCSKOLÓDVA

William… Nem igazán értette, hogy barátja miként jön a képbe. Furcsa volt ott hallani ezt a nevet kettőjük közt, a fürdőszobában, éppen egy amúgy is megmagyarázhatatlan hangulatban. Sőt, némiképp ijesztő volt. Mivel egyelőre csak a kérdések gyűltek benne fokozatosan egyre több és több, mivel választ még mindig egyre sem kapott. Mi lehet ez az egész? Kotorászik agyában, amiben persze millió mennyiségű fantáziafoszlányt talál szerteszét dobálva. Igen, ilyen egy író agya…

Inkább lehajol a kádhoz és megnyitja a csapot. Levesz a polcról valami gyógyfüves keveréket és a nagyját belelöttyinti a kád, még csak éppen hogy nedves aljába. A kérdés, hogy mi is történik éppen, még mindig ott lüktet agyában. Tudja, erre nem orvosság, sem a fürdő, sem a mezei növények, de nem érdekelte. Ezzel is legalább tesz valamit. Ha már ennyire tehetetlenné vált Elliot oldalán.
A férfi felé mozdul és lassan fordítja el a tükör felől, hogy ő rá nézzen. Nem kérdez semmit. Csak óvatosan fejti le róla ruháit egymás után, félve attól, hogy valahol, valamelyik mozdulatával fájdalmat okozhat. Néha megáll és ránéz. Majd odahajol egy apró csókra és folytatja a nadrág gombjának kioldását. Talán ez lehetne a legmeghittebb pillanataik egyike. Ha nem lengené őket körül az az atmoszféra, amiben még mindig, most is csak a kérdések lebegnek. Semmi válasz. És mintha az író nem is követelné már azok eljövetelét.

Ujjai hozzáérnek Elliot meztelen felsőtestéhez. Ott van mindhárom heg a gyönyörű bőrön, az is, amit Reagan hagyott, sőt, az író mintha látná azt is, amit az átkozott penge ejtett. Holott annak a sebe végérvényesen begyógyult és eltűnt már aznap este. Lassan húzza végig ujjait a szón „Senki”, majd néz komolyan a férfi szemeibe. És most mintha összeállna a kép. Sár… Kétségbeesés… William…
Reagan.

Félve néz most rá, de nem kutatja sokáig a sötétbarna szemeket, csak egyszerűen húzza magához az ölelésébe. Ő éppen ugyanúgy nem vágyik semmi másra, csak megvédeni Elliotot. Ebbe az egészbe ketten vágtak bele és kettőjüknek kell vállalnia a felelősséget, történjen bármi is. Lassan lép a kád felé és emeli bele párját, majd ül le ő maga a szélére. Onnan néz végig a gyönyörű teremtésen és csak csodálja. Csodálja még fájdalmában és kétségbeesésében is.
- Pár napja beszéltem Williammel igen. Úgy tudom jelenleg az országban van. – Suttogja halkan, majd kezével elkezdi lemosni a férfi lassan átmelegedő bőrét. – Most már mondd el, mi történt, kérlek. Mert ez így nem jó. Tudom, hogy Reaganról van szó. Így tudom, hogy bármi is történt, az mindkettőnket érint. És azt együtt, közösen kell elintéznünk. Vállaltam, hogy minden nehézséged és problémád az én nehézségem és problémám is lesz. Ne akarj megóvni. Ha valamiben együtt vagyunk benne, akkor együtt vagyunk benne, és kész. – Odahajol ismét egy finom és óvatos csókért, miközben elkezdi saját ruháit is kioldani és lehúzni. Gyorsan vetkőzik és mászik be a kádba, hogy aztán ölébe vehesse a férfit és úgy moshassa meg a hátát. Ott meg is csókolja a puha fehér bőrt, beszívja a mindig édes illatát. – Bármi történt is, megoldjuk. Nem lesz baj…
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2017. 12. 04. - 16:19:12 »
+1

BEMOCSKOLÓDVA


[viselet]

NAT
1999. április

Beleremegtem, ahogy kellemes meleg – már-már forró víz – a bőrömet cirógatta. Lassan, óvatosan helyezkedtem el a kádban, a habok közé. Megszűnt a remegés, amit a Wychwoodban tomboló hideg szél és a félelem keveréke okozott. Még mindig – ahogy hátra dőltem a kádban – ott lebegett előttem a képe annak, amint fölfelé bámulok a gödörből. A fák lombjait láttam, ahogy benyúlnak fölém, részben eltakarva a borús eget. Megint reszketve vártam, hogy megjelenjen előttem Reagan arca, talán egy ásóval a kezében, amivel egyszerűen rám lapátolja a havat.
Azonban nem ő jelent meg, hanem Nathaniel. Azok a megnyugtató kék szemek, azok, amik annyiszor jelentettek menedéket a külvilág elől.
Pár napja beszéltem Williammel igen. Úgy tudom jelenleg az országban van – szinte suttogva mondta ki ezeket a szavakat. A keze a bőrömre siklott, az is olyan kellemesen melegített, mint a víz.
Sóhajtottam egyet… nem azért, mert megkönnyebbültem. Csupán azt éreztem, hogy egy újabb elem került a számításomban. Egy újabb gyanúsított, aki esetleg a barátját akarja védeni tőlem. A tekintetem megint Natra vándorolt, de ő előbb megtalált engem. Megtalálta az ajkaimat és újra megnyugtatott egy lélegzetvételnyinek tűnő, rövidke pillanatra. Ez túl kevés volt most azzal a teherrel szemben, amit annak a gödörnek az alján kaptam magamra.
Most már mondd el, mi történt, kérlek. Mert ez így nem jó. Tudom, hogy Reaganról van szó. Így tudom, hogy bármi is történt, az mindkettőnket érint. És azt együtt, közösen kell elintéznünk. Vállaltam, hogy minden nehézséged és problémád az én nehézségem és problémám is lesz. Ne akarj megóvni. Ha valamiben együtt vagyunk benne, akkor együtt vagyunk benne, és kész. – Érkezett a folytatás.
Elhúzódott, hogy elkezdjen most már a saját ruhájával is babrálni… az én tekintetem meg a csuklómra vándorolt, amit szinte önkéntelenül emeltem ki a víz alól. Ott volt rajta az a felirat, ott díszelgett rajta az, ami engem a leginkább jelent, az a borzalmas, rövidke kifejezés. Egy senki… aki megvédi a világát… Megint Natra pillantottam, az én világomra, a menedékemre, a támaszomra.
Nem válaszoltam, míg el nem helyezkedett mögöttem és lassan mosni kezdte a hátamat.
Bármi történt is, megoldjuk. Nem lesz baj…
Megint sóhajtottam egyet, majd hosszan fújtam ki. Nem azért, mert mélyen szívtam volna be a fürdő kissé párás levegőjét, hanem mert ott dolgozott bennem a vágy: most hadd ne kelljen válaszolnom. Tudtam, hogy kell. Muszáj lesz mondanom valamit. Ezért húztam az időt. A szavakat kerestem, a megfelelő formáját annak, ahogy az ilyet ki lehet bökni. „Nem lesz baj.” – ismételtem magamban meg Nat szavait. Megint összerezzentem az aggodalomtól és leráztam magamról a gyengéd kezeket. Felé fordultam és hátrébb húzódtam.
És mi van, ha már megtörtént a baj? – kérdeztem kissé ingerülten és belecsaptam a vízbe. Valószínűleg Nat felé törtek utat maguknak a cseppek, pedig nem rá haragudtam, hanem magamra. Óvatosabbnak kellett volna lennem, mint mindig. Megkeresni a levelet és eltűntetni, befogni Mr. Barrow száját – egy exmemoriammel – és apámat még véletlenül sem beavatni a történtekbe.
Ez nem olyan, amit kiradírozol egy lapról! Ez nem olyan, amit pénzzel elhallgattatsz… ez valami sokkal rosszabb, sokkal borzalmasabb… – A vége dadogásba csapott át.
Közelebb húzódtam hozzá, de nem bújtam oda. Nem akartam hallani a szívverését, mert nem érdemeltem meg. Én rontottam el. Ő korábban még nem követett el bűncselekményt, nem tudta, mit kell tennie. Én viszont tűntettem már el mindenféle nyomot, kerülte el, hogy felismerjenek, most pedig belerángattam éppen őt. Nat hiába keménykedett – és tetszett nekem közben nagyon is –, nem volt soha rossz ember. Nem volt olyan rideg, mint én, aki idegeskedés nélkül hagyja maga mögött romokban a világot.
Valaki kiásta Reagant. Csak az üres gödör volt ott... én meg beleestem...
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2017. 12. 06. - 15:22:00 »
+1


BEMOCSKOLÓDVA

A szíve óriásit ütött. Szinte csodálkozott rajta, hogy ezt nem hallotta a földkerekségen mindenki. Pedig nem. Ezt csak ő érezte. Most még Elliot sem, hiszen a férfi távolabb húzódott tőle. Zavarta a hiánya. Zavarta, hogy nincs ott puha bőre az ő mellkasához érintve. De nem zavarta, hogy nem hallotta érzéseinek árulóját. Talán a légzése is elakadt egy pillanatra és megrezdült az egész teste a súlyos teher alatt.
Ilyenkor mindig azon csodálkozik, hogy van élet a történések után… Mikor Mariel és Huojin meghaltak, azt hitte vége a világnak. Szinte várta, hogy a nyakába szakadnak a mennyezet, hogy kicsúszik lába alól a talaj és összerogynak a falak. Szinte várta, hogy a ház a tengerbe csússzon. Várta, hogy ne kelljen mozdulnia, hogy ne kelljen többé élnie és léteznie.
De nem.
A világ nem olyan kegyes, hogy befejezze történelmét, abban a pillanatban, mikor az írónak talán arra volna szüksége. Pedig jó lenne… Igen, most is jó lenne… Csak visszahúzza magához párját, mintha az mindent megoldana. Csak öleli és szorítja, némán egy hang nélkül, tudatába szívva, érezve Elliot bőrének minden melegségét és illatait. Hetek óta nagyon boldognak érzi magát. Ha most véget érne minden létezés, akkor a legboldogabb érintésben a legboldogabb emberként tudna útjára indulni.

De a világ sajnos nem ilyen kegyes. És nekik harcaik vannak még hátra. Úgy fest több és nehezebb, mint elsőre hitték. De nem fog utat engedni a kétségbeesésének. Visszaszívja tagjaiból és határozottságot présel beléjük. Elliotért, Adáért, önmagukért, bármire képes.

- Megtisztítalak a kosztól… - Suttogja halkan a férfi fülébe. – Nem akarom, hogy érezd annak a helynek az iszonyatát. Sehol sem. – Kezdi el ismét dörzsölni a férfi bőrét, csak finoman, lágyan, éppúgy, ahogy tényleg legféltettebb kincseinek egyikével bánik az ember. – Tudod… Éppen az a jó a gazdagságnak ezen állapotában, hogy az embert szinte bármire képessé teheti… Szerinted Reagan hány gyilkosságot úszott meg? Mindenki zseninek tartotta, holott nem volt több puszta őrültnél. De mindenki elnézte neki az iszonyatát. Én is elnéztem neki. – Hirtelen kezd el mozogni. Elzárja a csapot, majd Elliotot szinte lazán, hiszen a víztől még annyi súlya sincs, mint lenni szokott, csak átfordítja, hogy szembe nézhessen vele. Hogy láthassa a dacos kis szemeket, amint őt nézik. Higgadtságot erőltet magára. Mintha mi sem lenne természetesebb annál a tudatnál, minthogy ő egy gyilkos. Minthogy mindketten azok. Az ő szabadságát vették meg így. A szerelmüket. Megérte? Megérte. Felnevelhet így egy kislányt békében, aki megérdemelte. Ha más nem is, ez egy tiszta ürügy, egy tiszta védelem. Hát van, hogy ebbe kapaszkodik. Most is ebbe kapaszkodik… - Reagan megölte Marielt. Nem fogom hagyni, hogy minket, akárcsak a másvilágból is, de bántson. Lehet, ártatlanságot nem tudok venni pénzen, és immáron örökké rejtegethetem az életem egy pontját. De elszökhetünk, eltűnhetünk, örökre, ha kell. Megtenném. – Simít végig a férfi arcán, hogy aztán egy csók után, nyugtatásképp, ott hagyja forró tenyerét a férfi bőrén. – De előbb, megpróbálunk kilábalni ebből is. Beássuk a sírt. Megkeressük, aki elvihette a holttestet. És megszabadulunk mindentől, ami minket az esethez köthet. – Sóhajt fel kissé. -  Ha végeztünk, írok egy levelet Willnek, hogy jöjjön ide. Segít nekünk, ebben biztos vagyok. És mielőtt ez ellen felszólalnál, igen, én maradéktalanul megbízom benne. – Mondja határozottan, majd ismét egy csókban forrasztja össze ajkaikat. – Minden rendben lesz. Tudom. De azért tudnod kell, hogy nagyon-nagyon szeretlek.
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2017. 12. 07. - 16:11:04 »
+1

BEMOCSKOLÓDVA


[viselet]

NAT
1999. április

Megrökönyödve hallgattam Nat szavait a gazdagságról, miközben a bőrömről dörzsölgette le a koszt. Talán nagy előny, ha az embernek van pénze. Néhány szájat bizonyosan be lehet fogni, de ez most nem az a helyzet. Itt annyi lehetőség van, annyi kérdés, amire még nem ismerjük a választ. Mi van, ha az illető nem pénzt akar? Talán azért vitte el a testet, hogy minket sakkban tartson – vagy legalábbis engem, ha Phillipről van szó.
Az aurorokat száját vajon be lehet fogni galleonokkal? Nem mindegyik olyan nevetséges, mint Kean… vannak közöttük egész értelmes alakok is, sőt veszélyesek. Egyszerűen van az a helyzet, amikor sem a pénz, sem a hírnév, de még csak a befolyás sem segít, talán még inkább ronthat is a helyzeten. Beleremegtem, ahogy a meleg víz végig folyt a bőrömön.
Végre egymás szemébe nézhettünk. Nem volt időm reagálni, csak a tekintetét kerestem, mert tudtam: vele lehet őszintének lenni, nekik mutathatom, hogy félek… mégsem kérhettem arra, ne tegyen semmit. Azt akartam, hogy rám hagyja, hogy én oldjam meg. Én sem engedtem volna egy ilyen kérdésben.
A folytatás egy pillanatra sem nyugtatott meg, pedig ez világította csak igazán meg a gondolatait. A pénzt egészen másképp értette, mint ahogy én gondoltam.
Reagan megölte Marielt. Nem fogom hagyni, hogy minket, akárcsak a másvilágból is, de bántson. Lehet,ártatlanságot nem tudok venni pénzen, és immáron örökké rejtegethetem az életem egy pontját. De elszökhetünk, eltűnhetünk, örökre, ha kell. Megtenném.  – Simított végig az arcomon. A szavaiból erő áradt, végre nem az a magát gyűlölő kisfiú nézett rám, akit a kastélynál láttam. Végre annak a Natnak tűnt, akit imádtam bosszantással elő csalni.
Gyengéden viszonoztam a csókot, habár majd szétvetett a düh. Hirtelen felfogtam, hogy ez komoly… nem kellett volna így hazaesnem, ilyen piszkosan és kimerülten. Kész tényekkel kellett volna visszatérnem, mint egy macskának, aki zsákmányt tesz a lábtörlőre. El kellett volna azonnal kapnom azt, akit emögött sejtek… be kellett volna temetnem az a sírt.
De előbb, megpróbálunk kilábalni ebből is. Beássuk a sírt. Megkeressük, aki elvihette a holttestet. És megszabadulunk mindentől, ami minket az esethez köthet. – Az az érzésem támadt, hogy a gondolataimban olvas. – Ha végeztünk, írok egy levelet Willnek, hogy jöjjön ide. Segít nekünk, ebben biztos vagyok. És mielőtt ez ellen felszólalnál, igen, én maradéktalanul megbízom benne.
Ismét megcsókolt. Ez az érintés most valamiféle biztosíték volt, ahogy a szavai is hangoztatták. „De azért tudnod kell, hogy nagyon-nagyon szeretlek.” Hirtelen lüktetni kezdett bennem az erő. Nem akartam még egyszer azt hallani tőle, hogy minden rendben lesz vagy Will segít majd, ha végeztünk. Nem akartam sem őt, sem a rendbent. Ez utóbbi nem létezett, a fickóban pedig nem bíztam meg.
Felpattantam, közben felkaptam az egyik tusfürdős flakont és Nat elé vágtam a vízbe.
Nem! Nincs időm tervezgetni! –kiáltottam rá, talán túlzottan is hangosan, hogy máris szálljak ki a kádból. Egy törölközőt húztam magamhoz, hogy végig dörzsöljem vele a testemet, olyan gyorsan ahogy csak lehet.
Betemetem azt a hülye sírt… – dobtam le a törölközőt a padlóra. – Azonnal meg kellett volna tennem. – Ezt már csak dörmögve tettem hozzá.
Egy köntösbe bújtam, amit szorosan összekötöttem magamon.
Szükségem lesz valami meleg ruhára… – mondtam és elindultam, hogy a hálóból kerítsek magamnak megfelelő öltözéket
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2017. 12. 09. - 14:03:41 »
+1


BEMOCSKOLÓDVA

Gyors mozdulattal lép ő is ki a kádból és töröl végig magán, hogy szárazzá tegye bőrét. Nem nagyon tudja, mit is mondjon. Hiszen valahol az tűnik a helyes döntésnek, amit most Elliot csinál. Minél gyorsabban cselekedni, betemetni a sírt, előkeríteni azt, aki elvihette a holttestet. Csakhogy ő nem akart kapkodni… Egyszer már elrontották ezt az egészet, jó lenne másodszor nem még lejjebb ásniuk magukat az erkölcstelenség mezsgyéjén. De persze már mindegy. Valahol a legalján vannak egy gödörnek. Mindketten. Több szempontból is. Ők már sosem lehetnek jók. Ada dob valamelyest ennek a háznak a fényén. Mintha akaratlanul is tisztán tartaná a mocskos kis lelkek mellett az ő tökéletességével. És Nat megtanult már nem csak saját magáért harcolni. Elliot lelkéért és életéért sok mindent feláldozna. Ada boldogságáért lehet, hogy mindent. Bár… Ada boldogságához hozzátartozik az ő életük is. Tudja, a kislánynak az lenne a legfontosabb, hogy az a szerető közeg, amit most már ketten is biztosítanak neki, megmaradjon.

Gépiesen indult ő is Elliot után. Bár még nem döntötte el, hogy feltartóztatni, vagy követni akarja-e a férfit. Szíve szerint mindkettőt megtenné. És megnézné a következményeit, hogy aztán visszapörgethesse az időt és kiválaszthassa a legjobb döntést. És nem. Reagan megölésén egy percig sem gondolkodna, most sem. Addig nem tekerne vissza. Igen, lehet pár dolgot másképp csinálna. De a férfinak vesznie kellett. És ki tudja, hány ártatlanabb lelket mentettek meg vele. Nat pár dolgot tudott a férfiról, de nem mindent. Csak sejtette inkább, mintsem tudta, hogy nem csak ő lehetett az egyetlen, akit sakkban akart tartani, akit tárgyként birtokolni akart. Őt a legjobban, ebben biztos volt. De ki tudja, a férfi hányakat bánthatott, például azután, hogy ő elutasította…
- Reagan aznap azért jött az erdőbe, hogy megszabaduljon tőled. – Kezdi csendesen, miközben szekrényében kotorászik, hogy meleg nadrágot és pulóvert vegyen elő. Valamit, amit nem félt bemocskolni, pont úgy, ahogy az életét sem féltette. Hiszen ő már mocskos, így is, úgy is. Döntött. Elliottal tart. Sírt beásni és holttestet felkeresni. – Kétlem, hogy nagy dobra verte volna, hová is indul… És bár voltak elintéző emberei, a legtöbb esetben bennük sem bízott kifejezetten.

Felhúzott egy melegítőt, majd Elliotra nézett. Egy pillanatig csak némán figyelte és megfigyelte. Sokszor nézte így, elmélázva, legtöbbször messziről, hogy párja ne vegye észre. Mert néha még mindig hihetetlen volt, hogy szerelmet érdemelt. Éppen olyat, amilyenre szüksége volt, amilyenre mindig is vágyott. Erőset. Valakit, akit nem tudott megbotránkoztatni, akitől nem tudott olyat kérni, hogy szégyentelennek érezze magát. Elliottal minden jó volt. Érzelmileg épp úgy ki volt elégítve, mint testileg. Pedig sosem merte volna hinni, hogy ez a kettő egyszerre teljesíthető az ő életében. De Elliot jött, látott és győzött. Mind ő fölötte, mind a berögzült önsanyargatása és önmocskolása fölött. Talán ezért is hitte olyan rendíthetetlenül, hogy ketten mindent legyőznek.

- Csak Garm volt, akiben bízott… Ronda, gonosz, vénülő ember, akit akkoriban szedett össze egy sikátorban, amikor velem megismerkedett. – Ült le egy pillanatra az ágyra, miközben még mindig Elliotot nézte. - Ő intézte Reagan sötét ügyeit, minden beszerzést, minden útból eltávolítást. Védőfal volt. Nehogy Reaganra bármi is bizonyítható legyen. Ha valami kiderül, akkor mindent Garmra lehetett volna kenni. Még, ha vallomást is tesz Reagan ellen, esélye se lett volna. A híres költő szava egy sikátorból fölnyalábolt, volt hajléktalannal szemben. Mégis volt köztük valami furcsa bizalom… Talán pont azért, mert ismerték egymás legdurvább dolgait. Szerintem őt kéne megkeresnünk.

Mondja egyszerűen, majd ismét feláll és Elliothoz lép. Megcsókolja, hosszan, szenvedélyesen, pont úgy, mint aki tényleg attól fél, hogy nem lesz holnap.
- Innentől, mindent együtt csinálunk. Vállalom. Bármi is lesz. Melletted állok.
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2017. 12. 10. - 11:42:38 »
+1


BEMOCSKOLÓDVA


[viselet]

NAT
1999. április

Gyorsan öltöztem és csak a szemem sarkából figyeltem Natot. Hallgattam, ahogy beszélt. A szívem zakatolta a dühtől. Már régen nem az foglalkoztatott, hogy valaki kiásta Reagant és lényegében rám kenheti az egészet. Az egy dolog, hogy engem elszakíthat ezt az egész Nattól. Az nem tetszett, amiket mondott, amiket megoldásként kínált.
Rövidke pillanatra ült csak le, míg Garmról beszélt. Egy alakról, akit valami sikátorban szedett össze magának Reagan… mint valami idomított patkány, úgy hangzott a története. Lényegében azért fizette a költő, hogy elvigye a balhét helyette, ha kellett vagy éppen bemocskolja a kezét. Érdekes, hogy miattam képes volt Wychwoodba utazni egyes egyedül. Egy pillanatra elvigyorodtam. Olyan elégedett arckifejezés volt: Hát mégsem egy senki voltál neki, O’Mara.
Megigazítottam a kellemesen meleg pulóvert és ezután fordultam teljes testtel Nat felé. Eddigre már felpattant és ott állt mellettem. Hosszan csókolt, én meg átkaroltam a nyakát, hogy közelebb húzzam magamhoz. Meg kell menteni őt… – suttogta közben a kis hang a fülembe. Az ujjaimait a hajából fúrtam, hogy érezzem, hogy megnyugtassam magam.
Innentől, mindent együtt csinálunk. Vállalom. Bármi is lesz. Melletted állok.
Sóhajtva léptem tőle hátrébb.
Nem, Nat.
A kijelentés olyan hidegen és színtelenül érkezett, hogy egy pillanatra én is meglepődtem. Ez persze valahol érthető is volt, hiszen nem egy általános vitatéma hangzott el például arról, hogy miért csak süteményt eszek és kávét iszok, miközben egészségesebbnek kéne lennem. Másrészről viszont ez Nat harca volt egy olyan múlt ellen, amit én csak abból ismertem, amit ő elmondott nekem. Tudtam, hogy bántotta az az állat és még Mariel is kevés volt kirángatni ebből a helyzetből. Én elég voltam hozzá, de mintha mindig lenne egy újabb és újabb bökkenő, amit talán saját magam kerestem. Az egészet azzal rontottam el, hogy Phillipet bevontam… az a hülye Barrow-t is amneziálni kellett volna… „Volna” – állandóan ez az ostoba szó. Nem segít már az, hogy átgondolom, mit rontottam el. Egyszerűen cselekedni kellett, mint mindig. Hiszen, Elliot O’Mara nem dumál, hanem teszi, amit tennie kell. Ez a gondolat emlékeztetett arra, amit Nat miatt jó időre félretettem. A bűnözőt, aki ott lakott bennem.
Ezt most én intézem. Én temetem be a gödröt és én keresem meg ez Garmot… te túl felismerhető és feltűnő vagy.
Ha valakit megismernének kettőnk közül, az biztosan ő. Nem akartam ezt kockáztatni.
Átsétáltam a fürdőbe és megnéztem magam a tükörben. Sápadt voltam, mint aki beteg és elképesztően sovány. Akkor láttam először ilyennek magam… mert talán akkor néztem először rendesen meg a tükörképemet. Reagan óta nem szerettem a látványomat, ezért kevés időt törődtem vele. Ott ácsorogtam, mint egy megsebzett szavarvas, akit már-már elhagyott az élet. A kezem önkéntelenül mozgott, markoltak be a pulóver ujjába és húzták fel annyira, hogy lássam a bőrömbe égetett feliratot.
Te már egy senki vagy, Reagan… én még élek… – suttogtam olyan halkan. Csupán én hallhattam.
Elengedtem az anyagot, még egyszer megborzoltam a hajamat, hogy legalább az rendesen álljon.
Ez a Garm, szereti az ezüst gombokat… mármint a ruháján? – Kicsit szerencsétlenül sikerült feltennem a kérdést. Ez már elég hangos volt, hogy Nat akár a hálószobában is hallhassa.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2017. 12. 12. - 14:10:08 »
+1


BEMOCSKOLÓDVA

Furcsa kábulat telepszik rá Elliot egyszerű kis szavai után. Csak áll némán pár percig, mintha tagjai megmerevedtek volna. „Nem, Nat.” Nem akarta hallani ezeket a szavakat. Emlékezni se akart rájuk. Mégis beleivódtak minden szövetébe, hogy lezsibbasszák az egész testét. „Nem, Nat.” Mintha valami sokkal durvább hangzott volna el. De nem. Ez a két szó meglepően egyszerű és mégis sokkoló. Pedig tudja, hogy ez nem elutasítás. Ez puszta féltés, puszta logika, ami teljességgel jogos és ésszerű. Valahogy mégsem tud örvendeni neki. Nagyon nem. Sőt lényegében elfogadnia is nehézkes. Nem, nem… Ezt nem intézheti egyedül, nem engedi… Kapna a férfi teste után, hogy magához szorítsa, hogy ott tartsa, a meleg és óvó karjai közt addig, amíg még van rá lehetősége, hogy csak tartsa és szeresse. Nem akarja elengedni. Egyedül… Nem fogja tudni…

A kétségbeesés vetül az arcára, mikor végre ki tud törni a merev gátból és meg tud fordulni, hogy a fürdőszoba felé menjen.
- Igen. Szereti az ezüst gombokat a ruháján… - Sétál be Elliot után a helyiségbe és a tükörben nézve magukat, öleli át hátulról a férfit. Puszil végig a nyakán és csak szorítja és tartja. – Már nem csak az van, hogy te döntesz. És egyedül bármit megtehetsz. Már nem kell egyedül vállalnod a felelősséget. – Suttogja, miközben még mindiga  tükörben nézi a gyönyörű kis testet, amibe egész egyszerűen teljesen szerelmes. Minden porcikájába, minden lélegzetvételébe. És valószínűleg minden gondolatába is épp ugyanúgy. – Nem fogok itt ülni és várni, hogy vajon hazaérkezel-e. – Mondja csendesen, ismét megcsókolva a férfit, majd óvatosan maga felé fordítja. – Rendben. Parancsolj te. Ebben benne vagyok. Csináljuk úgy, ahogy szerinted a legjobb. De adj feladatot. Ne hagyj engem itthon. – Határozottan beszél és néz a férfi szemeibe. Amiket még mindig, mint valami csoda, úgy ámul. És ismét csak nehéz elhinnie, hogy megérdemel ennyi önfeláldozást, mint amivel Elliot megint csak nekifutna a tetteknek… Marieltől valahogy természetesebbnek vette, hiszen évek óta ismerte, gyerekkori mély szeretet volt, ami a védelmére sarkallta. De Elliot… Szinte még ismerniük sem kéne egymást. Mégis itt állnak, a legnagyobb bizalomban, olyan dolgokon túlesve, amiket más egy élet alatt nem tapasztal meg, és olyan szeretetben, ami sokaknak talán sosem adatik meg… Furcsán osztogatja a világ a jutalmait. Hogy épp őket teszi össze egymás mellé. Két gyarló teremtést, hogy legalább a szerelmükben tiszták legyenek. Mert ez az. Őszinte és boldog. Már, amikor nem épp egy gyilkosságot próbálnak a szőnyeg alá seperni hatalmas összetartozásukban…

- Ismerem Garmot. Szereti a csillogást és a giccset,a  gazdagságot, ami szolgálataiért cserébe járt neki... Velem hajlandó lesz szóba állni, mert gazdag vagyok és híres. – Tereli vissza gondolatait az itt és most-ra, hiszen van egy problémájuk. Egy igencsak nagy problémájuk, amit meg kéne oldaniuk. – Ha én keresem fel, talán még gyanúba se keveredhetünk. Részvétnyilvánítás miatt, vagy puszta együttérzésből felkeresni, hivatalosan. Hogy tegyünk egy lépést az ügyben. Eddig nem nyilatkozott a kiadóm Reagan haláláról. Lehet éppen ideje lenne. És nem mennék egyedül persze… Jönne velem Szürke Kisegér és Nagyember is. De tisztes távolságban maradnának, hogy beszélni tudjunk. – Mondja csendes határozottsággal a hangjában. – És a gödröt sem csinálhatod egyedül. Odamegyünk és beássuk. Ennyi. Fogadd el. És csináljuk.
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #27 Dátum: Tegnap - 11:26:47 »
+1

BEMOCSKOLÓDVA


[viselet]

NAT
1999. április

Még mindig a tükörben bámultam magamat. Azt a törékeny valamit, ami Reagan után lett belőlem. A sápadt arcomat, ami bár pontosan olyan sármos volt, mint korábban, most betegnek tűnt. A hajamat igazgattam, mintha az segíthetne bármit.
Valójában nem érdekelt annyira a külsőm eddigre. Csupán úgy tettem, mintha cseppet sem volna, amúgy fontos az ezüstgombos kérdés… de nagyon is az volt. Egykori hajléktalan, aki most odavan a pazar… nem meglepő. Hümmögtem egyet és közben újra megigazítottam a szemöldököm felett a tincseket. Ekkor karolt át Nat és csókolt végig a nyakamon. Talán meggyőzésnek szánta, de azzal már régen elkésett.
Nem fogok itt ülni és várni, hogy vajon hazaérkezel-e. – Halkan beszélt, majd hirtelen fordítva maga felé folytatta: – Rendben. Parancsolj te. Ebben benne vagyok. Csináljuk úgy, ahogy szerinted a legjobb. De adj feladatot. Ne hagyj engem itthon.
Hirtelen váltott határozottabb hangra, ahogy egyenesen a szemembe nézett. Láttam rajta, hogy mennyire tettre kész, talán még nálam is inkább. Nem vágtam bele, vártam a folytatást, egy jobb indokot annál, hogy nem akar itthon ülni. Ezért nagyokat pislogva vártam a folytatást.
–  Ha én keresem fel, talán még gyanúba se keveredhetünk. Részvétnyilvánítás miatt, vagy puszta együttérzésből felkeresni, hivatalosan. Hogy tegyünk egy lépést az ügyben. Eddig nem nyilatkozott a kiadóm Reagan haláláról. Lehet éppen ideje lenne. És nem mennék egyedül persze… Jönne velem Szürke Kisegér és Nagyember is. De tisztes távolságban maradnának, hogy beszélni tudjunk.
Nem, nem, nem! Szinte kiáltozott bennem a féltés. A szívem megint őrülten kalapálni kezdett. Szinte meg sem hallottam, ahogy kijelenti, a gödröt sem egyedül kéne betemetnem. Nem tudott meggyőzni, ahhoz túl makacs és önfejű voltam. Már nem akartam átgondolni, nem akartam megtervezni, készen álltam letépni akár puszta kézzel is egy fejet és betemetni azt a gödröt.
Nem, Nat! Nem, nem és nem! – emeltem fel a hangomat. – Nem mehetsz egy olyan fickó közelébe, még a Nagyembereddel sem, aki ennyire veszélyes rád… aki kiásott egy holttestet!
Hosszan fújtam ki a levegőt.
Ez már rég nem a puhatolózásról szól. Értsd meg, nekem meg kell védeni téged és ahhoz már rége nem a pénz vagy a hírneved kell. Azzal nem érsz semmit, csak rontasz a helyzeten!
Elléptem tőle. Nem akartam érezni a tenyere melegét vagy a tettre kész csillogást bámulni a kék szemekben. Nem szerettem volna, ha velem tart, legyen akármilyen erős és elszánt. Sem az erdő, sem egy esetleges újabb gyilkosság nem neki való. Ő sokkal érzékenyebb nálam. Könnyebben megtörne ilyen tettek súlya alatt.
Indulok vissza Wychwoodba. – Egyszerű kijelentés volt, de tartalmazta a lényeget. Ugyanolyan könnyeden hagytam ott, mintha tényleg nem lenne fontos, mintha nem számítana… mégis bántott.
Megszaporáztam a lépteimet, hogy ne érjen utol és ne akarja meggyőzni. Nem tudom hányszor tudnék nemet mondani anélkül, hogy elkábítsam egy Dormitoval és magam mögött hagyjam az álmok között, míg én elintézem az ügyet. Nehéz neki ellenállni, a szemei nagyon meggyőzők, akárcsak a csókok és a lágy érintések.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.195 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.