+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Héloise Gauthier
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Héloise Gauthier  (Megtekintve 122 alkalommal)

Héloise Gauthier


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 08. 09. - 17:05:16 »
0


Mottó

„Ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért.”

ma mère

      
Alapok

jelszó || "Mindenkinek a teste egy templom, de Lotté vidámpark"
így ejtsd a nevemet || Éloisz Gutyié
nem ||
születési hely, idő || Silverstone, 1985.02.25.
horoszkóp || halak
kor || 14
vér || félvér            
évfolyam || harmadik éfvolyam

A múlt

Ha kitörlik az emlékezetedet, szinte mindentől megfosztanak, amivel eddig rendelkeztél. Nincsen múltad, nincs semmid, amiből építkezhetnél. Nekem viszont nem volt más választásom, kicsi voltam és tehetetlen, könnyűszerrel jutottak az elmémbe, szinte felocsúdni se volt időm a rémületből. Azóta ugyan sok év telt el, de még mindig mély gyűlöletet érzek és megfogadtam, hogy felkeresem a tetteseket, ha addig élek is.
Van egy naplóm, amiben mindent összegyűjtöttem az életemről, ennek a fejezetei találhatók itt. Csak rajtuk keresztül tudok "utazgatni" a múltamban és meg is hagytam néhány fehér lapot, arra az esetre, ha ismét kiderülne valami.

Egy dátumok nélküli napló feljegyzései, avagy fejezetek az életemből

Édesanyám testvére, Annabelle

Annabelle Dubois, a nagynénikém azonkívül, hogy a létező összes szabadidejét a gyermekeinek szentelte, számos feladatot is ellátott. Ezen tevékenységek összességéből abszolút kiemelkedett minisztériumi munkája, ugyanis a Mágikus Neveleőotthonok Bűntényeiért Felelős Varázshivatali Osztály vezetője volt. Épp az irodájában üldögélt, enyhe lámpavilág mellett körmölt valamit - alig látott ki a papírmunkák kereszttüzéből -, mikor egy furcsa aktával kellett szembesülnie. A pergamenek Héloise Gauthier, azaz az én különös esetem nyomozási dokumentációiról szóltak. Valószínű, az anyag nemrég készülhetett, hisz a pecsét szinte frissként díszelgett rajta. A vezetéknevemet megpillantva, furcsa érzések kerítették hatalmába, eszébe jutott a testvére, valamint egy beszélgetés is, amiben világosan kifejtette, hogy mennyire szeretne egy gyermeket, de fogalma sem volt róla, hogy hogyan hozza szóba, ugyanis Pierre, a papám, egyáltalán nem hajlott arra, hogy erről valaha is beszélgessenek.
Ugyanitt fontos megemlítenem azt a tényt is, hogy mindketten tisztában voltak azzal. hogy édesanyám már túlságosan idős ahhoz, hogy minden veszély nélkül kihordhasson egy gyermeket, ráadásul, ha sikerül is, vajon hány életévemet követhetik majd végig? A gyermekkoromat vajon még megérik?
Ezek a gondolatok annyira nyomasztották a szüleimet, hogy mikor napvilágot láttam, eltitkolták a születésemet. Nem mutattak meg a rokonoknak, nem mutattak meg senkinek, inkább úgy döntöttek, hogy habár felnevelnek, gondosan elzárnak a világ elől. Sokszor kérdezősködtem arról, hogy miért nem mehetek ki a szabadba és miért nem játszhatok a társaimmal, de erre a válasz mindig csak annyi volt:
- Kislányom, nagyon féltünk téged, itt kell maradnod.
Egy idő után pedig a fiatal gyermekszívem belenyugodott ezekbe, mint ahogy minden másba is. Annyira szerettem a szüleimet, hogy inkább úgy határoztam, nem adok okot az aggodalmaskodásra. Azt akartam, hogy sokáig éljenek és ha ehhez az kellett, hogy ne barátkozzak senkivel, hát meghoztam ezt az áldozatot. Ennek ellenére mégiscsak el kellet tőlük búcsúznom, nem voltam 3 éves, mikor a gyászos események megtörténtek. De most, hogy ezeket elmondtam, térjünk vissza a jelenbe:
A nagynénikém arca eltorzul, homlokain a ráncok megszaladnak, ahogy egyre jobban belemélyed a papírlapokba, tudatosul benne, hogy aki a fényképekről visszamosolyog, nem lehet más, mint aki én vagyok, Héloise, a testvére lánya. Pillanatok alatt végtelenül szomorúvá válik, hogy egy ilyen súlyos ügy kapcsán kell megismernie engem. Ráadásul az, hogy nevelőotthonban kellett felnevelkednem, mert a szüleim nem voltak hajlandók elmondani a létezésemet, teljesen kiborítja őt. Dühösen sepri le az iratokat asztaláról, magára hajítja talárját, zaklatottan lép a minisztérium folyosójára, arra készül, hogy összehívja a létező összes festményt, akik ebben az épületben fellelhetőek. Eltelik jó öt perc, mire összegyűlnek, hiszen sokan közülük már édes álmaikat töltötték, és nem bírták megérteni azt a tényt, hogy miért kellett felzavarni őket éjnek idején:
- Tudom, hogy sok a dolgotok, de meg kell hallgatnotok – suttogja csöndesen, hangja tökéletesen tükrözi a végtelen szomorúság és kiábrándultság érzését.
- Ha van ismerősötök a gyermekotthonban, és még fel tudjátok keresni, mondjátok meg neki, hogy van egy gyermek, akit számon kell tartania, a neve Héloise Gauthier – ahogy kimondja erős borzongás vesz erőt rajta. Borzalmasnak érzi azokat a dolgokat, amik velem történtek. A legrosszabbnak azonban mégis azt tartja, hogy abban a hitben élek, hogy nincsen senkim. Heves gondolatmeneteit egy fiatal hölgy szakítja meg:
- Én meg szoktam fordulni a gyermekotthonban – feleli Annabelle szavaira, szemeiből barátságosság tükröződik.
- Azt hiszem túl sokat is, túl sok rosszat látok ott – vall könnyes szemekkel. Valószínű tudomása van arról, hogy milyen körülmények között tartanak ott bennünket.
- Akkor tudod, mi a dolgod, megfigyeled őket és mindenről beszámolsz – a festmény csak némán bólint és eltűnik a képrámában. Kezdetét veszi a nyomozás, illetve Annabelle haláltusája is. Szeretne segíteni nekem, de nem tud, ilyen pozícióban nem vehet magához engem, még kiderülne, hogy újra elővették az ügyet és ismét megpróbálkoznak azzal, hogy felelősségre vonják a tetteseket. Olyan közel jár a célhoz, most nem szabad elgyengülnie, még nem lehet. Hiába szeretném, még várnom kell a megoldásra.

Mama másik testvére, Clara ( levelezés)

A nénikém nem bírt belenyugodni abba, hogy nem tud kivenni az intézetből, ezért pennát ragadott és egy levél írásába kezdett. Ez állt benne:

Kedves Clara!

Tudom, hogy a családod nehéz helyzetben van, hisz rengeteg gyermeket kell felnevelnetek. Ennek ellenére mégiscsak szeretnék egy kéréssel hozzád fordulni. Kiderült, hogy Marie-nak és Pierre-nek volt egy gyermeke, Héloise, akiről semmit sem tudtunk,  így nevelőotthonba került.  Nem tudnád őt magatokhoz fogadni?

Válaszodat előre is köszönöm.

Annabelle

Kedves Annabelle!

Sajnálom, de nem tudok mit tenni, a gyerekeket is alig tudtuk beiskoláztatni. Majd írok, ha javul a helyzet.

Szerető testvéred:

Clara

A nevelőotthonom

Az ablak előtt ültem, a szobámban méla csend honolt, gomolygott, akár a téli szelek. Dűnéin rostokolt az idő, néha-néha körbejárt, megmozgatta elfáradt végtagjait. Az igazat megvallva irigyeltem, neki legalább vannak a testvérei, a múlttal és jelennel karöltve halad a végtelen felé -  kortalan. Nem olyan, mint amilyen az apám meg anyám volt, akik egy kései döntést meghozva vállaltak be engem és olyan hamar hagytak itt, hogy jóformán beszélgetni se tudtam velük. Nem tudtuk megvitatni az élet nagy kérdéseit, mert hiába szólongattam őket, már nem feleltek. Én pedig itt vagyok magatehetetlenül, és fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az életemmel. Egyébiránt pedig ma van a nyolcadik szülinapom.
- Boldog Szülinapot, Héloise – üvölti a körém verbúválódott hadsereg. Én pedig rendre elsírom magam, mert annyira hiányoznak a szüleim. Mindegy már, hogy mivel akarnak meglepni, lehet az bármilyen csokibéka, vagy ezerízű drazsé a lelkemben tátongó sebet, nem tudják betölteni. Minden évben újra felszakad és ömlik a vér, ömlik megannyi hónap kupacokba hordott fájdalma. Kezeimbe temetem arcomat, összekuporodva rogyok le a földre és önkívületi állapotban kiáltom feléjük:
 - Menjetek el innen, látni se akarlak benneteket – egyszerre megszűnik minden zaj és egyedül maradok, újra magam előtt látom azt a pici alakot, aki az ablakon túlról figyel. Figyeli a hóesést és a kinti világot, ami annyira tiszta, olyan csodásan ragyog.
- Merlin szakállára, hol vagyok? - furcsa fényekkel világítanak meg, majd annyit hallok:
- Ex memoriam – és nincs többé fájdalom, nincsenek emlékek, csak én meg a gyermekotthon, ahova befogadtak. A nevelők jobbnak látták, ha megfosztanak a sötét árnyaktól, amik dementorokként fojtogattak és nem hagytak lélegezni engem.
- Hidd el Marta, jobb lesz így neki  - hallom még a távolból ahogy az egyik erősködik és újra lecsukódik a szemem, álmodni talán jobb, mint ébren lenni.

Egy árulkodó festmény

Egyszer minden titokra fény derül. A hazugokat hamarabb utolérik, mint a sánta kutyákat, mondják a muglik és milyen bölcsen teszik. Talán Marta és Elisabeth abban a hitben ringatták magukat, hogy sohasem fogom megtudni, mit tettek velem, de az élet másképp határozott. Elérkezett az a nap, amikor egy festmény kicsit beszédesebbnek bizonyult a kelleténél.
- Hé Héloise, várj, ne siess el olyan gyorsan – hangzott fel a hátam mögül, mikor egy kihalt folyosón sétálgattam. Nem voltam hozzászokva, hogy idegenekkel beszélgessek, de ennek a hölgynek olyan hívogató volt a hangja, hogy nem tépelődtem sokáig, közelebb léptem hozzá és tág pupillákkal fürkésztem egész valóját.
  - Miért kellene itt maradnom? – vontam fel a szemöldökömet, kérdő pillantásaimból le lehetett olvasni, hogy türelmetlen vagyok, de szívesen hallgatom, ha valami érdemlegessel szolgálnak nekem.
- Tudok valamit, amit jó lenne, ha te is tudnál…. - suttogta halkan, majd megszakította a beszédet. A távolban léptek zaja hallatszott, talán azok zavarták meg abban, amit mondani akart. Nem igazán értettem, hogy miért fél, hisz nem bántotta senki. Aztán eltűnt, habár jó párszor megfordultam azon a folyosón, nem láttam többet.

Váratlan fordulat

Minden jeles esemény alkalmával kiutalták a nevelőotthonok lakóit - nem történt ez másképp Karácsonykor sem -, a szeretet ünnepe jókora indokot adott arra, hogy ismét ellátogathassak egy francia családhoz. Izgatottan készülődtem, többször átfésülve a hajamat, gondos kontyba tűzve álldogáltam a tükör előtt - teljesen megvoltam elégedve a látvánnyal-, arra törekedtem, hogy a kinézetemben még véletlenül se legyen semmi kivetnivaló. Legalább kívül legyek szép, ha belülről felemészt a fájdalom. Hiába törölték ki az emlékezetemet, még mindig nem volt családom és jelen állás szerint nem is tudtam róluk semmit.
Igen ám, de a nevelőintézet vezetősége nem informálta le a Dubois famíliát – hisz őket választották nekem - , akik szoros rokonságban álltak a felmenőimmel, így tulajdonképpen egy olyan helyre kerültem, ahol közelebb juthattam az igazsághoz. Mondanom sem kell, semmilyen hazugság nem maradhat leleplezetlenül.
Ahogy a Dubois család kuckójába érkeztem, kellemes fogadtatás várt, mindenféle varázslatos édességek és játékok tömkelegével megpakolt asztalok vettek körül, a döbbenettől szinte megszólalni se tudtam.
A nagynéném szomorú szemekkel pásztázott végig, látta, hogy mennyire lefogytam és szomorúan konstatálta azt a tényt is, hogy igaz az a tény, miszerint tényleg kitörölték az emlékezetemet.
Pár napot azonban még várt, hisz karácsony volt, és ki akarná ilyenkor elrontani egy gyermek örömét? Igaz, jó néhányszor próbálkozott, mikor kettesben maradtunk, de nem vitte rá a lélek, hogy elmondja a valós dolgokat, csak csendes megfigyelője volt az eseményeknek.

Egy estém Duboiseknál

A félhomályban ringatózott a fény, a kandallóban vígan pattogtak a tűz lángjai, látszólag semmi sem adott okot arra, hogy szomorkodjanak az emberek. Szilveszter előtt téblábolt az idő, csupán néhány estére voltunk az új év fordulójától.  Nekem azonban mégis szörnyű éjszakám volt, hisz Annabelle úgy határozott, hogy beavat engem, beavat abba a titokba, ami után se aludni, se enni nem tudok majd, és újra elvesztem azt a pár kilót is, amit oly nehézkesen szedtem magamra:
- Héloise, nem lesz kellemes, amit mondani fogok, de végig kell hallgatnod, nem mehetsz  sehová – mondta valami kimért ridegséggel a hangjában,  előtte természetesen tisztázta velem, hogy kicsoda ő és miért nem vehetett magához, ezért nem is gondoltam újabb meglepetésre. Fogalmam sem volt, hogy mire készül így, mint valami tudatlan kis galamb foglaltam helyet mellette. A nagy karosszék kényelmesen támogatta a vállaimat, szépnek találtam, karmazsinpiros szövetével szinte egyedülálló volt a bútordarabok között.
- Milyenek voltak veled a gyermekotthonban? – egy kérdéssel indított inkább, mintsem a dolgok közepébe vágjon. Azt hitte, ez majd hatásos taktika lesz.
- Nagyon kedvesek, még a ruháimat is többször mosták, mint más gyerekeknek – ekkor a nagynéném a mindent átható tekinteteit fúrta kék íriszeimbe, mintha bármit is ki tudott volna olvasni belőlük, de hiába próbálkozott, csak a szivárványhályogom kémleléséig futotta az erőlködésből.
- Ennek örülök, de nem mindig volt ez ám így… - kezdett bele a dolgokba némi hatásszünetet tartva. Igazából csak azt akarta sugallni, hogy most még kérdezhetek, nyugodtan megtámadhatom, ha akarom, hogy hogy mer ilyesmit állítani. Én viszont csak hallgattam, olyan csöndbe burkolóztam, amiből egy atombombával se lehetett volna kirobbantani. Látta, érzékelte, hogy nem akarok faggatózni ezért újra szólásra nyitotta ajkait:
- Elisabeth és Marta egy este, amikor a szülinapodat ünnepelted, kitörölte az emlékezetedet. Ez volt az ajándékuk a számodra, hogy eltüntették a múltad minden egyes foszlányát, mintha soha nem is éltél volna – hát kimondta. Végre elengedte azokat a mondatokat, amik már évek óta kikívánkoztak belőle. Én pedig összeomlottam, napokig csak sírtam és nem ettem semmit, mert nem kívántam a létezést, ismét meg akartam halni. Pusztítólag hatottak rám  a szavak, a csontjaim velejéig megmérgeztek.

Annabelle Dubois nénikém és a Roxfort

A nénikém egyik legnagyobb álma az volt, hogy a Roxfortban taníthasson. Ezek a titkos vágyak, úgy bimbóztak lelkében, mint egy elrejtett rózsafa virágai. Aztán Merlin se tudja, hogy hogy, de az imái meghallgattak és Dumbledore elhívta egy meghallgatásra. Sokáig tartott az interjú, sok mindent megbeszéltek, de az idős professzor hosszas gondolkodás után, mégiscsak nemet mondott neki, egyszerűen mást választott helyette. A nagynénim nem tudta elfogadni ezt a tényt, ezért eltüntette az összes baglyot, amit nekem címeztek a Roxfortból. Azt hazudta, hogy egy olyan súlyos betegségben szenvedek, ami miatt nem mehetek közösségekbe. Magánórákat kaptam, de ő mindezt abban a tudatban cselekedte, hogy majd egy jól szituált pillanatban Dumbledore orra alá dörgölhesse, hogy sokkal jobb alapokat adott nekem, mint amiket valaha is kaphattam volna a Roxfortban. Sajnos ismét egyedül maradtam és nem tudtam barátkozni senkivel. Napokig csak szótlanul üldögéltem a szobámban és francia árusokat rajzolgattam, azok valahogy megnyugtattak és néha beszélni is tudtam hozzájuk.

Dumbledore sem tűri a hazugságokat, Annabelle nénikém halála

Dumbledore tudta, hogy Annabelle neheztel rá, és azzal is tisztában volt, hogy jócskán olyan korban vagyok, amikor már réges-régen a Roxfortba kellene járnom. Nagyon dühös volt, szinte szikrákat szórtak a szemei - aznap este még a vajsörét sem tudta meginni- , ezért készített egy olyan pergament, amely az érintésemre beszámolt mindarról, amiről nem akart tudomást venni a nénikém.
  Az élet viszont olyan különös, hogy mire felfedi az igazságot, meg is bünteti azokat, akik hazudoztak. Annabelle mondanom sem kell, egyre közelebb került a nyomozásban az érintettekhez, akiket már olyan régóta keresett, de a varázsvilág sötét berkei ezt nem tolerálták. Egy éjszaka, mikor mindenki aludt, betörtek az otthonába és megölték álmában a kíváncsi asszonyt, megölték a nénikémet. Halálhíre hatalmas port kavart, a Próféta volt az első számú lap, ami ezzel az üggyel foglalkozott.
 Clara is értesült az eseményekről, s mivel már az egyik fia kirepült a fészekből és anyagilag is támogatni kezdte őket, magához vett engem és gondoskodott arról, hogy eljussak a Roxfortba és mindent megkapjak, ami a tanulmányaimhoz szükséges. A mai napig elérzékenyülök, mikor erről kell mesélnem, hiszen nagyon hálás vagyok neki.

Háború

Nem sok mindent érzékelt a körülötte zajló eseményekből, ugyanis a nevelőotthonban az ilyesfajta képzetei írmagját is eltüntették. Gondoskodtak arról, hogy ne tudjon semmiről és senkiről, aki valaha is eszébe juttathatná a szüleit.

  Jellem

 Egy igazi rideg szépség vagyok.
Minden egyes végtagomból sugárzik a francia előkelőség. Az élet ugyan sok dologra megtanított, de nehezen tudok megbízni másokban, sokszor feltételezem azt, hogy az alapvetően jó emberek is rossz szándékoktól vezérelve akarnak megközelíteni.
Nagyon érzékeny vagyok, kiemelkedő tehetséggel rendelkezem a művészetek terén. Sokáig foglalkoztatott a balett, de miután kitörölték az emlékeimet, ezt a vonzalmát is elvesztettem, mint ahogy még jó sok mindent, amik régebben élénken lekötötték a gondolataimat.

Szenvedélyem egyedülálló, ha véghez akarok vinni egy dolgot, akkor azt tűzön-vízen keresztül megvalósítom. Órákig tudok csodálni egy naplementét és gyönyörködni a természet különös jelenségeiben. Félvélának is elmenő tulajdonságaimat édesanyámtól örököltem. Nehezen lehet megtörni a büszkeségemet, aki meg akar ismerni, jócskán meg kell küzdenie azért, hogy csak egy kicsit is a kegyeimbe férkőzhessen. Mikor pedig már azt hinnék, hogy egy lépésnyire vannak tőlem, akkor buknak majd a legnagyobbat.
Nem vagyok túl beszédes karakter, csak akkor válaszolok, ha kérdeznek, olyan dolgokról azonban szívesen csevegek, amik érdekelnek. Úgy gondolom, felesleges pazarolni az időt, olyan témákra, amik csak a felszínt kapargatják.

Tekintetemben mindig meglapul valami különös szomorúság, a múltamat mázsás teherként cipelem, hiába akarnék szabadulni, a nyomasztó képek minduntalan foglyul ejtenek. Sokszor hihetik mások, hogy segítségre szorulok, hiszen olyan törékeny és kecses vagyok, az embernek mindig kedve támadna megölelni. De ha azt mondanák nekem, hogy segítenek, biztosan azt válaszolnám: Köszönöm, egyedül is boldogulok.

Erősség || fogékony, akaratos, határozott
Gyengeség || bizalmatlan, törékeny, türelmetlen

Apróságok

mindig || levendula, baguett, őszi esték, kacsák, a frissen sajtolt könyvek illata
soha || hétfő reggelek, bájitaltan, kellemetlen meglepetések, bikini, kígyók
hobbik || többnyire rajzolgat, vagy elmerengve üldögél egy padon
merengő || legrosszabb: amikor kitörölték az emlékeit és a szülei meghaltak
a legjobb:  amikor bekerült a Roxfortba és megtalálta azt a világot, amibe igazán beleillik. Végre neki is lett családja
mumus || a pókoktól
Edevis tükre ||  Hogy jól tanuljon és a szülei büszkék legyenek rá
százfűlé-főzet ||  rothadó záptojás illatú
Amortentia || orgonaillat némi mentával fűszerezve
titkok || eltettem egy fogamat emlékbe, amikor még kicsi voltam és a roxforti szobám paplana alatt őrzöm
azt beszélik, hogy... || nagyon mogorva vagyok, pedig ez egyáltalán nem igaz, ismerj meg!

A család

apa || Pierre Gauthier, meghalt ; mugli, felnéztem rá mindig
anya || Marie Gauthier, meghalt; varázsló, mintha barátnők lettünk volna mindigis
testvérek ||  nincsenek
állatok ||  Ratatouille, a baglyom

Családtörténet

Nincsenek testvéreim, édesapám mugli származású, szobafestőként dolgozott, amikor belebotlott édesanyámba. Édesanyám foglalkozását tekintve gyógyító, mindig azon munkálkodott, hogy kutatásaival gyógyírt találjon a még nem ismert kórokra.
Nem voltunk sohasem nagy múltú família. Habár kerestem, hogy honnan eredhetünk, rengeteg mágiatörténeti könyvben néztem utána a vezetéknevünknek, szinte semmit sem találtam. Valószínű, hogy a mágiatörténészek még csak most alkotják azokat a fejezeteket, amikben majd mi is fellelhetőek leszünk. Izgatottam várom, hogy eljöjjön az a nap, amikor megtudhatom, kik is a felmenőim.

Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || törékeny, kecses
szemszín || kék
hajszín || szőke
kinézet || félelmetes, ahogy a vézna ujjaim körülfogják a pöttyös bögrét, ugyanakkor magával ragadó az a báj, ami nálam tapasztalható.

Az öltözködésemet alaposabban szemügyre véve, észrevehetjük, hogy szeretem a nőies darabokat, legszívesebben testre simuló ruhákat veszek fel, azok emelik ki legjobban tündér szépségű alakomat. A táskámban mindig lapul egy francia kölni, ezek az illatok sokszor emlékeimbe idézik elfeledett gyerekkoromat. Rúzs, kézkrém és gyógyszer nélkül el se indulok nagyobb utakra. Hamar elfáradok egy hosszabb túra után, ugyanis az izmaim eléggé gyengécskék. A mindennapjaimra rányomja a bélyegét feledékenységem és az a gyengeségem, hogy folyton ágyban szeretnék maradni, ha tehetném, sose kelnék ki belőle.

A tudás

varázslói ismeretek || van, de csak Annabelle-től

pálca típusa|| unikornis szőrével bélelt, kőrisfa, 12 hüvelyk, nagyon rugalmas, a lojalitásában még nem éreznek változást

felvett tárgyak|| Legendás Lények Gondozása, Gyógynövénytan, Bűbájtan, Sötét Varázslatok Kivédése, Repüléstan

RBF|| természetesen még nem rendelkezem ilyennel

Egyéb

avialany||  Frida Gustavsson

Naplózva

Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


nyolcadéves amnéziás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 08. 09. - 22:06:42 »
0

Kedves Héloise!


Igazán tetszetős előtörténet lesz ez, mindössze van pár elvi hiba, amit orvosolni kell, illetve ami nem tiszta a számomra első de még második olvasás után sem.
Na akkor rakjunk egy kis rendet a káoszban.

      1. Nevelőotthonba van a szülei halála után ott exmemoriamozzák.
Hány évesen is? A miért elég érthető habár azért ez elég súlyos cselekedet, amivel evidensen ha kitudódik Winzengamot-i fegyelmi eljárás indul hisz kiskorún hajtják végre a bűbájt ergo ha bűnösnek találják az elkövetőket az Azkabanba zárják őket jó esetben is, rossz esetben pedig dementorcsókot kaphatnak.

     2. Aztán elkerül a francia családhoz, akik a rokonai.
Ez hogyan is tudódik ki? Miért nem egyenesen hozzájuk került a szülei halála után?

    3. A nagynénje nem akarja visszaengedni Angliába, ami kellően jól megindokolt. Aztán mégiscsak visszamegy valahogy...
De mégis hogy? Kivel mikor miért? Egy tizenpáréves (hány éves is itt?) gyerek hogy utazik egyedül egyik országból a másikba? Ráadásul úgy hogy megtiltják neki...?

    4. Az anyukája másik testvére befogadja...
Remek. Ha ő brit, és Angliában él és meghal a testvére meg a férje és árván marad annak a gyermeke, akkor miért nem fogadja be ő élből? (és ebben az esetben nincs szükség a francia rokonságra sem.)

    5. A háború részt direkt kértük hogy emelje ki mindenki. Hiába nem vett részt aktívan a karaktered a Voldemort elleni csatában, azért élmények fűződnek hozzá, hírből hallotta, lesokkolhatta, retteghetett stb. Mindenkire hatással volt. Ezt is fejtsd ki bővebben, akárcsak párban vele a roxfortos első pár évedet is!


Kérlek javítsd ezeket a súlyos tartalmi hibákat, mert míg nincs minden logikusan felépítve és megindokolva nem tudom elfogadni az előtörténetedet.

Amennyiben javítottál, kérlek írj nekem egy pm-et!

Üdv,
Mathias
Naplózva


Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  

FRPG.hu toplista!
The Age of Marauders
Napi egy kattintás a hosszú élet titka!


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.319 másodperc alatt készült el 28 lekéréssel.