+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | |-+  Si vis pacem, para bellum
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Si vis pacem, para bellum  (Megtekintve 479 alkalommal)

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 07. 09. - 00:23:34 »
+1


+16


          Bárcsak tudnám, mi az amire most a leginkább szükséged van. Kicsit úgy érzem, mintha az eddigi ismereteim rólad tovaröppentek volna, és valójában nincs is semmi, amit olyan biztosan tudnék kijelenteni, mint azt, hogy imádlak, szeretlek, és meghalnék érted. És továbbra is, bármit feláldoznék. Bármit, magam, a kapcsolatunk, de csak aztán, hogy megbeszéltük. Legalábbis az utóbbi lehetőségnél.
          Direkt megnyugszom, látszik is rajtam valószínűleg, mikor leülsz mellém. Most úgy érzem, a harisnyám csak útban van, és le is venném, de félek, hogy mit szólnál hozzá. Abból ítélve, hogy a szívverésed hirtelen megváltozott egy pillanatra, amit először igazából félre is értelmeztem, rájövök, hogy van még mit keresnem itt. Hogy van olyan pontja a kapcsolatunknak, ami megmenthető, és ami lehet az alapja egy újnak. Egy talán sokkal erősebbnek.
          Minden csók után kapnék utánad, az összes után kivétel nélkül. Kezemmel először a hasadon simítok végig, majd ahogy fordulsz, a hátadra tévedek. Már ekkor tudom, hogy nem fogok tudni itt megállni, kell egy második menet is. Benyúlok a pólód alá, végigsimítok a sebhelyen, majd megyek is tovább, hogy még mind a kettőnknek kényelmes legyen.
          - Az elmúlt pár hétben utáltam a való életet, mert majdnem elvett tőled örökre.
          Remélem, tényleg csak egy pillanatra szalad át a szomorúság a szememen, hogy aztán majd elmosolyodva egy csókot lophassak tőled. Ehhez kicsit megtolom magam a lábammal, így leküzdve azt a kis távolságot, ami köztünk van.
          - De most – adok egy puszit az ajkaidra. – Imádom – kapsz még egyet – ezt a – egy újabb – kalandot.
          Elvörösödök, mikor a kincsekről beszélsz. Mindig is tudtam, hogy talán másként tekintesz rám, mint egyszerű szerelmesedre, de azt nem gondoltam, hogy a kincsed lennék. Ez bármilyen fura is lehet, de hízelgő, és szeretnék még tovább a kincsed lenni. A legfőbb kincsed.
          Nem hunyom le a szemem, nem nézek félre, állom a tekinteted, hisz tudom, azzal vagyok a legkifejezőbb. Az az egyetlen dolog, amivel a lehető legőszintébb tudok lenni, és pont ezért igyekeztem elkerülni korábban minden alkalommal.
          Kezeim tovább folytatják a felfedező útjukat, de mikor megérzem ajkaid a vállamon, akkor úgy döntök, ideje tényleg egy felsőbb szintre emelni ezt a jelenetet. Felülök, lábam átvetem a csípőd felett. A szoknyám hangos reccsenéssel szakad ketté, de nem különösebben foglalkoztad. Könnyebb dolgod lesz később. Én közben igyekszem megszabadítani a pólódtól, miközben te engem a sajátomtól. Így már nem sok minden marad, amit le kéne venned rólam.
          Végül semmi sem marad már rajtam, és a forgolódásban alád is kerültem, így teljesen meztelenül fekszek a puha párnák ölelésében. A hajam szétterül rajtuk, de a legszebb dolog ebben a szobában az a szemed csillogása.
          Mikor közelebb hajolsz, kezeim a válladra csúsztatom, aztán egy mosoly kíséretében megcsókolom a kezed, amit gyorsan magamhoz is húzok, és a szívemre teszem.
          - Az én legnagyobb kalandom pedig az, ahogy megadjak neked mindent, amire csak szükséged van. Most és innentől mindig, amikor csak megkívánsz.
          Kezed a mellemre csúsztatom. Mikor érzem, hogy rendesen megfogod, akkor veszem csak el onnan a sajátom, és simítok végig vele az arcodon.
          - Most és mindörökké – suttogom az eskünek is beillő szavakat.
          A testem eddigre már úgy fel van hevülve, ahogy korábban is már jó párszor, de ez most mégis más. Nem tudom megmagyarázni, csak azt, hogy akarom. Még jobban, még tovább. Kezemmel beletúrok a hajadba, hiányzott már ez a frizura is a különösebbnél különösebb színeivel. Aztán a nyakadnál fogva magamhoz húzlak, és megcsókollak. A testem hullámzani kezd, ahogy egyre jobban ráhangolódik a tiédre. Ma úgy igazán egymáséi leszünk, úgy egymásba fogunk olvadni, ahogy korábban nem sokszor. Ez most más lesz, de nem tudnám megmagyarázni miért.

Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2017. 07. 09. - 18:38:55 »
+2

+16

Ahogy Esmé fölém került, a szoknya furcsa hangot adva repedt szét. A kezemmel az utolsó ponton is könnyedén eltéptem, majd dobtam félre a szoba egyik sarkába. Finoman cirógatva haladtam a combja közepétől fölfelé. Csupán az akadályoz meg a kényeztetésben, hogy hirtelen elkezdi lerángatni rólam a pólómat. Hagytam neki, hiszen én is igyekeztem minél több, felesleges ruhadarabot eltávolítani róla.
Hirtelen változtattam a pozíciónkon. Fölé kerültem, hogy aztán finoman csókoljam meg. Gyengéden simítottam végig a selymesen puha haján, ami könnyedén szétterült a párnákon. Úgy festett, mint egy istennő az ókori ábrázolásokon. Gyönyörű volt és nem tudtam levenni róla a szememet – persze nem is akartam. Ez volt a tökéletes pillanat, csak ő és én, semmi más nem létezett.
A kezeit a vállaimra csúsztatta és finoman húzott közelebb magához. Ilyen távolságról könnyedén beszívtam az illatát. Egészen közel hajoltam hozzá, a fülén végig húztam az orrom hegyét, majd lágy csókot leheltem alatt a puha bőrre. A másik kezemmel a hajába túrtam. Lágyan megharapdáltam a fülcimpáját, amitől engem is elöntött a kibírhatatlan forróság és talán őt is.
Ahogy elhúzódtam és megint a szemébe néztem, az egyik kezemet magához húzta. Csókot lehelt az ujjaimra és a mellére helyet. Éreztem, ahogy ver a szíve, talán még az enyémnél is okkal hevesebben.
–  Az én legnagyobb kalandom pedig az, ahogy megadjak neked mindent, amire csak szükséged van. Most és innentől mindig, amikor csak megkívánsz. Mind örökké.
Nem szerettem sosem a fogadalomszerű kifejezéseket, de a kapcsolatunk alatt annyiszor hangzott el hasonló. A sérülésem napján is, mikor a kitartásról beszéltünk… talán ez tette egyedivé azt, amit Esmé iránt éreztem. Nem jöttem már zavarba az ilyenektől, sőt szinte örömmel töltötte el a dolog.
Gyengéden simogattam meg és hajoltam le hozzá, hogy még egy csókot nyomjak az ajkaira. Aztán már nem tudtam tovább tartani magamat. A forróság olyan elviselhetetlenné fokozódott, hogy a homlokomon megjelent izzadtság cseppek talán lehullottak a testére.
Az ajkaira tapadtam és minden mozdulatommal igyekeztem az ő kedvében járni közben. Lihegve húzódtam el tőle, csókot nyomva a nyakára.
Megszűnt körülöttünk a világ. Mostanra már nem csak a többi ember, de a lakás, a hálószoba sem létezett többé. Mi voltunk… együtt, összeolvadva. A szívem ritmus a testeméhez hangolódott, egyre hevesebben vert, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Nem hittem volna, hogy képes lehet ilyen tempót diktálni. Hirtelen lassult vissza valamennyire, ahogy legurultam az ágy szabad részére.
A plafont bámultam hosszú ideig és a kezemmel végig töröltem a homlokomat. Esmé felé fordultam, látni akartam, hogy ő is olyan állapotban van-e, mint én.
Le kéne zuhanyoznom, mielőtt elmegyünk a boltba… – jegyeztem meg halkan.
A kezemet az övére csúsztattam. Az ujjainkat összekulcsoltam és közben elmosolyodtam. Hát ez a tökéletes pillanat, nem is a korábbi… – gondoltam és közelebb húzódtam hozzá. Még egy csókot nyomtam az ajkaira. Ez is telve volt érzésekkel, habár koránt sem olyan heves szenvedéllyel, mint az imént történtek. Őszintén elfáradtam és ezt már le sem tudtam tagadni.
Még sosem voltunk együtt vásárolni, ki akarom próbálni – mondtam és a testem fáradtságához képest hirtelen felültem. – Elmegyek zuhanyozni, addig maradj így!
Talán tizenöt percet töltöttem a zuhany alatt. Egyszál törölközőt tekertem a derekam köré, hogy legalább egy kicsit takarjon. A hálóba lépve pedig ismét Esmére pillantottam. Még mindig egy szépséges istennőre hasonlított.
Annyira gyönyörű vagy – suttogtam, ahogy végig néztem rajta.
Megfogtam a ruhát , amit korábban elővettem a szekrényből. Szerencsére eléggé félredobtuk ahhoz, hogy ne gyűrődjön meg az események közben.
Esmét néztem öltözködés közben, ahogy a matracon feküdt. Szívesen visszabújtam volna mellé, de ismerem a saját határaimat és már tényleg éhes voltam. Az én gyomrom korgott ezúttal túl hangosan.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2017. 07. 11. - 13:44:52 »
+1



          Alig néhány órája, tegnap még nem gondoltam, hogy majd ekkora öröm ér az életben. Másodszor is egymásnak esünk, és ha lehet mondani ezúttal sokkal jobban, mint korábban. A testem már akkor elkezdett hevülni, mikor a lábam átlendítem feletted, és ez a hevülés csak tovább fokozódik, mikor már meztelenül fekszem alattad. A behatolás pillanatában érzem, ez most más lesz, mint a korábbiak közül bármelyik másik. Felnyögök, ahogy újra megharapod a fülem. Olyan érzéki, és mindig is szerettem, ahogy a fogaid és a nyelved végigsiklik a nyakamon.
          Lágyan hullámzani kezd a testem a tested ritmusára. Mintha táncolnánk. Örülök neki, hogy ezúttal sikerül kicsit többet kényeztesselek. Karommal magamhoz húzlak, izmos karjaidat végigcsókolgatom. Az ajkaid lágysága és puhasága még mindig megbabonáz. Végighúzom rajta az ujjam, mielőtt a saját ajkaimmal eltűntetném a szemem elől. Érzem, ahogy egyre több izzadságcsepp fut le a testemről az ágyneműre, és azt is, ahogy néha egy-egy rólad esik rám, és fut végig rajtam. A pillanatban, mikor elérjük a tökéletes egyesülést egymásban, úgy érzem, hogy ezúttal valami végleges és megmásíthatatlan dolog történne. Mintha ezt a köteléket már semmi sem tudná szétszakítani.
          Kapkodom a levegőt, mikor legurulsz rólam. A tüdőm ki akar szakadni a mellkasomból, és rántaná magával a szívem is, de aztán szép lassan kezdek megnyugodni. Hol vannak már a korábbi kérdések. Az olyanok, hogy megbántuk-e? Ha akkor azt is mondtuk volna, hogy igen, ez lenne a bizonyíték rá, hogy hazugság volt. Oldalra fordulok, akkor látom meg gyönyörűen ragyogó szemeid. Elmosolyodom, majd az oldalamra fordulok és megtámasztom a fejem. Végigsétálok az ujjaimmal a mellkasodon a hegtől kezdve. Azt mondtad, egyszer elmondod a történetét.
          Elnevetem magam, visszadőlök a hátamra, és úgy nézek rád. Aztán mikor látom, hogy teljesen komolyan gondolod a boltot, akkor bólintok.
          - Hidd el, semmi különleges nincs a vásárlásban. Ne magasztald az égig.
          Az ujjaink úgy illeszkednek egymáshoz, mintha így lettek volna teremtődve. Magamhoz húzom a kezed, és adok rájuk még egy puszit. Csak aztán engedlek utadra.
          - Itt megvárlak. Pont így. Nem megyek majd sehova.
          Lehunyom a szemem, mikor kilépsz az ajtón. Újra akarom élni az előbbi néhány percet. A karjaim magamon csúsztatom végig, ahogy az emlékek hatására bizseregni kezd a testem. Nem lennék képes még egy menetre, talán miután visszanyerem kicsit az erőmet. Nem is tudom mennyi idő telik el, olyan gyorsan jössz vissza. De csak a lépéseid hallom, aztán a dicséreted. Elpirulok, majd megfordulok a hasamra az ágyon, a lábaimmal pedig kalimpálok.
          - Azt hiszem, nekem is el kéne mennem zuhanyozni. A nappaliban találkozunk.
          Felállok, majd az arcod megcirógatva kimegyek a nappaliba a táskámért. A szoknyám már használhatatlan, és mivel Briához készültem eredetileg, van nálam váltás ruha. Keresek egy száraz törölközőt, majd egy röpke fél órás készülődés után indulásra készen lépek ki a helyiségből. Talán kevesebb is lett volna, ha nem jut eszembe mennyi mindent vesztettem el. Hiszen ez az egész még nem biztos, hogy végleges marad.
          - Tudom, nem ehhez a látványhoz vagy szokva, de rögtönöznöm kellett. Azért ki mersz majd lépni velem az utcára?
          Körbefordulok, hogy mindenhol jól láthass. Megpróbáltam a sminkemmel elvonni a ruháról a figyelmet, de tudom, az összkép számít a legjobban.
          - Mielőtt elmegyünk, nem ártana körbenézni, hogy mi van itthon. Szóval, irány a konyha.
           Meg azt sem ártana kitalálni, hogy mit szeretnél enni, szóval annak megfelelően érdemes nézelődni a helyiségben. Felülök a konyhaasztalra, aztán várom a beszámolót. Tanultam néhány új receptet, mert a munka mellett a főzés volt a másik, amibe menekültem, főleg anyám elől, de ezt egyelőre nem tudom el merjem-e árulni. Bár, a főztömmel soha nem volt baj, azt hiszem.
          - Mit szólnál hozzá, ha meglepnélek? Mondjuk egy kis rakott krumplival?

Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2017. 07. 11. - 15:14:47 »
+2


Míg Esmé a fürdőben volt, kimentem a nappaliba és csendesen igazgattam a ruhámat. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magamat ezekben a színekben, de tudtam, hogy neki majd tetszeni fog. Korábban már hangoztatta, hogy világos színű ruhákban szeret a legjobban látni. Nem, mintha sötétben bármivel is rosszabbul néznék ki… hiszen úgy vagyok igazán angol.
Zeusz nyávogva pattant fel a dohányzó asztalra és egyenesen engem bámult. Az az érzésem támadt, hogy neki sem tetszettek túlzottan ezek a ruhadarabok. Ez a macska egyenesen gúnyos… – állapítottam meg, ahogy lehajoltam hozzá. Óvatosan vakargattam meg a füle tövét és elmosolyodtam, mikor dorombolni kezdett.
Visszajött hozzánk… – suttogtam lelkesen Zeusznak.
Kinyitotta a szemét és halk nyávogással jelezte: értette, amit mondtam neki. Tudtam, hogy ő is megkedvelte Esmét. Amikor itt lakott, rendszeresen hízelkedett neki és a nyomában volt, akármit csinált. Talán az elvesztése is megviselte annyira, mint engem… nem tudom. Rendszeresen feküdt mellettem az ágyban, hozzám bújt, ha elkeseredtem és itt várt a kandalló előtt, mikor megérkeztem.
A zuhany hangja abba maradt és pár perccel később megjelent Esmé. Most sokkal összeszedettebbnek tűnt, mint mikor odakint szedtem össze. Az arcát szépen kisminkelte – habár nekem ébredés után tetszett mindig a legjobban – és tiszta, nem szakadt ruha volt rajta. Így is csinos volt.
Tudom, nem ehhez a látványhoz vagy szokva, de rögtönöznöm kellett. Azért ki mersz majd lépni velem az utcára?
A kérdése kicsit megdöbbentett. Semmi oka nem volt a panaszra, gyönyörűen festett. Igaz, őt még egy koszos rongyban is a legszebbnek látnám.
Hmm… nem is tudom, meg kéne, hogy nézzelek jobban – válaszoltam megjátszott komolysággal.
Ahogy körbe fordult és a testét követte a hosszú barna haja, a szám is tátva maradt. Nem is érdemlek meg egy ilyen szépséget. Nagyot nyeltem, mielőtt még újabb folyamatok indulnak be a testemben, de a szívem már is hevesen vert. Igyekeztem legalább az arcomat összeszedni és nyugalmat erőltetni magamra.
Igazad van… nem kéne veled kimennem az utcára. Még a végén valaki megpróbál elrabolni tőlem – mosolyogtam rá és felé nyújtottam a kezemet.
Jelezni akartam, hogy induljunk már el. Kezdtem komolyan éhes lenni és már takargatni is nehezen tudtam, hiszen megint hatalmasat korgott a gyomrom. Ez az O’Mara, rontsd el a pillanatot! – gondoltam és a kezemet visszahúztam a hasamra. Kicsit megdörzsöltem.
Mielőtt elmegyünk, nem ártana körbenézni, hogy mi van itthon. Szóval, irány a konyha.
Szerencsére Esmé témát váltott, de közben persze megint hangosan jelezte a gyomrom: ennie kell. Igazából mióta elment, nem figyeltem rendesen oda az ilyesmire. Egyszer-egyszer vettem magamnak édességet, vagy megvetettem mással… esetleg elmentem Danielhez, akiről kiderült, remekül főz vagy egy titkos barátnő állt a múltkori leves mögött.
Kivonultunk a konyhába, bár nem tudom minek. Már korábban is láthatta, hogy semmi sincs. Csak a kávé, meg a teafű van ott, ahol még ő hagyta. Minden más megromlott vagy megettem. Lényegében a távozása óta senki sem töltötte fel a kiürült polcokat.
Nem vásároltam, mióta elmentél – jegyeztem meg. – Nem volt rá időm. Csak kávéztam itthon, ha egyáltalán volt kedvem megfőzni. Nincs itthon semmi.
Próbáltam magyarázatot adni az iszonyatos állapotokra. Ugyanis az egyik szekrényben, ahol korábban mindenféle alapanyagok, müzli meg ilyesmik voltak, most csak egy döglött pók hevert. Szóval Esmé nyilván arra is rádöbbent, hogy a takarítás sem éppen az erősségem.
Bocsi… rendetrakni sem volt kedvem… – suttogtam kicsit zavartan.
A gyomrom korgása ezúttal olyan hangos volt, mintha dörögne az ég. Éreztem, hogy elpirulok. Zavaromban megint csak a hasam simogatásába kezdtem.
Mit szólnál hozzá, ha meglepnélek? Mondjuk egy kis rakott krumplival? – kérdezte.
Szinte éreztem, ahogy a szemem megcsillan és összefut a nyál a számban. Ezek szerint még emlékszik, milyen ételeket eszek meg… ez nagyon jól esett. Most megint olyan normálisnak látszott közöttünk minden. Meg sem próbáltam belegondolni, hogy esetleg nem végleges ez az egész. Tudom, hogy még sok mindent kell tisztázni és átbeszélni.
 – Gyorsan menjünk vásárolni – mondtam és megfogtam a kezét.
Elkezdtem kifelé húzni a lakásból.
Jó régen használtam már a bejárati ajtót távozásra, így különleges érzés volt kulcsra zárva magam mögött hagyni a lakást. Esmé mellett azonban, minden korábbi tervem ellenére is, jó volt kilépni az utcára. Mélyet szippantottam a friss, kissé még hűvös tavaszi levegőből. Csak ekkor tűnt fel, hogy nem vettem fel a kabátomat… de nem különösebben foglalkoztatott. Az számított, hogy ott vagyok Esmé mellett és foghatom a kezét.
Az elmúlt napokban csak édességet ettem… meg kávéztam – meséltem el neki. – Igaz azután a dementor után nem csoda. Egy kis melegségre vágytam.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2017. 07. 11. - 17:35:10 »
+1




          Egy pillanatra megfagy a vér az ereimben, mikor azt mondod, hogy igazam van. Én nem gondoltam volna komolyan, hogy tényleg esetleg nem tetszik a látvány, de aztán elnevetem magam. Megfogom a kezed, és odasimulok hozzád. A fejem a válladra hajtom, de a gyomrod korgása elárul. Nem maradhatunk így még percekig, sajnos.
          A kezed nem engedem el, ahogy a konyha felé húzlak, csak akkor mikor már benn vagyok. Az előbb is láttam, hogy mennyire üres, de akkor inkább a hűtő érdekelt, aminek az ajtaját végül nem nyitottuk ki. A polcok így is elkeserítő látványt nyújtanak. Nem tudom mit csináltál, amíg nem voltam itt, de az látszik, hogy te se sokat voltál, és ezt a szavaid is megerősítik.
          Sóhajtok egyet, hiszen ez részben az én hibám, és tudom, hogy nem fogom teljes egészében helyrehozni már. A gyomrod korgása viszont eléggé feloldja a hirtelen kialakult feszültséget bennem. Leugrok az asztalról, mikor rájövök, hogy mi is lesz erre a helyzetre a legjobb megoldás.
          - Hé, Édes, ne olyan hevesen – mondom nevetve, de későn. Ekkorra már az ajtón kívül találom magam.
          A kabátom ott marad a fogason, ahova raktam az érkezéskor, és még a pálcám is ott maradt, ahogy a táskám is a fürdőben. Nem baj, akkor ha nálad van minden. Talán jobb is lesz így. Mivel úgyse voltunk még vásárolni együtt, és nem tudom, te valaha voltál-e vásárolni, így inkább odafigyelek rá, hogy ne csinálj ostobaságot.
          - Nem arra megyünk.
          Elhúzlak a másik irányba. Az egy kicsi bolt, ami felé elindultál, nekünk pedig nincs annyi pénzünk, hogy mindent méregdrágán vegyünk. A hűvös idő mondjuk nem tesz jót a rövidujjú pólómnak, de azért nem olyan vészes a helyzet. Majd felmelegszem a boltban, ahova megyünk.
          - Igazság szerint a piacra kéne menni, hogy mindent olcsón megkapjunk, de most jó lesz egy közeli nagyobb bolt is. Csak hagyd, hogy vezesselek.
          A kezed helyett, inkább beléd karolok. Legalább a közelséged felmelegít majd egy kicsit, és így a fejem is a válladnak dönthetem. Olyan jó így sétálni. Korábban ritkán csináltuk, és akkor is leginkább csak akkor, ha már nagyon nem akartam a lakásban lenni. Egyikben sem.
          Olyan más most egyébként a város. Mintha nem csak a tavasz szépítené meg, hanem én is. Aztán egy fura gondolat beférkőzi magát a tudatomba.
          - Milyen dementoros eset? Te… Te igazi dementorral találkoztál?
          Megragadom a karod, és megállítalak ott, ahol éppen vagyunk. Mondjuk egy zebra közepe nem biztos, hogy a legjobb hely erre, ezért inkább gyorsan tovasietek veled, de csak a járdáig. Mikor? Hogyan? Mintha az elmúlt két alkalom mikor láttalak meztelenül nem lenne elég, végigtapogatlak, és megkönnyebbülve bújok hozzád és ölellek meg.
          - Olyan jó, hogy nem esett bajod.
          Csak egy pillanatnak érzem azt a két lámpaváltást, amíg ott állunk a járda szélénél. Soha nem akarlak elengedni, de ha ma még enni akarok adni neked, akkor kénytelen vagyok. Megfogom a kezed, így újra a bolt felé haladunk. A távolban már lehet látni a cég nevét is. Mikor itt laktam, akkor a legtöbbször ide jártam vásárolni, ha csak gyorsan el kellett ugrani valahova.
          Aztán hirtelen egy robbanás hangja szakítja keresztül a délutáni levegőt. Az éles hang úgy robog felénk, mintha mindent és mindenkit el akarna törölni az útjából. Látszik, ahogy az emberek elterülnek a földön, és törmelék darabok szállnak mindenfelé. Sikítás, porfelhő és káosz. Ezek voltak a jellemzők a pillanatnyi helyzetre.
          Oldalra fordítom a fejem, de a kezed helyett csak a levegőt markolja a kezem. Rémülten nézek körbe, a tekinteted keresem, és meg is találom. Csak néhány lépésre vagy tőlem, poros és véres.
          - Elliot! – rohanok hozzád, és tapogatom meg a felsőd ott, ahol véres vagy, de szerencsére nem a te véred. Megkönnyebbülve bújok hozzád.  – Jól vagy? Minden rendben?
          Szorosan bújok hozzád, lehunyom a szemem, de aztán mire legközelebb kinyitom, már semmi sincs. A testem még remeg a látottaktól, de a környéken semmi sincs. Felnézek rád, te is épségben vagy.
          - Mi... Mi történt? Az előbb itt még...
          Körbenézek, de a látvány miatt egyre erősebb a gyanú bennem, hogy csak valami látomás félét tapasztaltam. De eddig nem volt jellemző, még a művészetemben sem. Kérdőn nézek rád, talán választ tudsz adni egy kimondatlan kérdésre. Mert ha esetleg az öngyilkossági kísérletem az oka ennek, akkor eddig miért nem jött elő? Miért itt és miért most?

Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2017. 07. 11. - 21:07:56 »
+2



Nem arra megyünk.
Esmé finoman húzott az ellenkező irányban. Mosolyogva fogadtam el, hogy valószínűleg ő sokkal jobban ismeri nálam az útvonalat. Amikor itt lakott, ő intézte a vásárlást és igazából minden olyan ügyet, ami úgymond normálissá tette az életünket. Igazság szerint hiányzott a gondoskodó kéz a lakásból, de leginkább az én mindennapjaimból.
–  Igazság szerint a piacra kéne menni, hogy mindent olcsón megkapjunk, de most jó lesz egy közeli nagyobb bolt is. Csak hagyd, hogy vezesselek.
A mondat közben belém karolt, én pedig átkaroltam a vállát. Kicsit fáztam, pedig rajtam legalább volt egy pulóver. Igaz az sem volt elég meleg, de Esmé rövidujjú pólóban sétált mellettem. Már attól kirázott a hideg, hogy ránéztem. Még szorosabban húztam magamhoz.
Annyira azért nem kell spórolnunk – válaszoltam és puszit nyomtam a hajára.
Olyan jó érzés volt megint a karjaim között tartani. Ez hiányzott már hetek óta nekem, hogy magamhoz húzzam. Megszagoljam a selymes, finom illatú haját, a bőrét. Elég volt ennyi is ahhoz, hogy megint boldog legyek, mégha csak pár órán át is tart. Azt még mindezek ellenére is jól tudtam, koránt sincs minden rendben közöttünk.
Inkább lekezdtem neki egy kicsit mesélni. Valószínűleg persze nem a dementoros eset volt a legjobb. Nem kellett volna felhoznom, mert csak aggodalmat és rémült tekintetet kaptam. Ahogy megállított és rám nézett, abból tudtam: ostobaság volt máris ezzel kezdenem… de annyira szerettem volna valamit megosztani vele, hogy hirtelen nem is figyeltem a saját mondandóm tartalmára. Úgy tűnik, nem az erősségem a nők szórakoztatása. Ez már a Merellel töltött roxmortsi délután is kiderült.
Az úttest közepéről végül átvezetett a járdáig, de tudtam, hogy ezzel nincs vége. Ott aztán újra megkaptam az aggodalmas pillantást és a kérdést: – Milyen dementoros eset? Te… Te igazi dementorral találkoztál?
Egy kicsit elmosolyodtam, hogy megnyugtassam. Ő azonban már azzal foglalkozott, hogy a testem minden porcikájának épségéről tapintás útján győződjön meg. Ahogy hozzám bújt, finoman végig simítottam a haján, majd a hátán.
Héj, nem akartam rád ijeszteni… végül is túléltem, nem igaz? – vettem a tenyereim közé az arcát és a szemébe néztem.
Lágy csókot leheltem az ajkaira.
Olyan jó, hogy nem esett bajod.
Egy ideig csak néztem a szemébe. Élveztem a szép, barna szempár melegségét. Közelebb hajoltam, hogy szenvedélyesebben csókoljam meg, mint korábban. Azonban még mielőtt beszívhattam volna az illatát, hogy aztán lehunyjam a szemeimet, valami megváltozott. A tekintete elhomályosult, mintha nem is engem nézne.
Halkan beszélt valamit arról, hogy jól vagyok-e. Éreztem, ahogy meggyűri a pulóveremet az ujjaival. Az egész teste megremegett. Legalább két-három percig tartott az egész. Nem tudtam mi történti és iszonyatosan megijedtem. Ugye nincs komoly baja? – futott át az agyamon, de közben gyengéden cirógattam az arcát.
Esmé… – szólongattam.
Többször meg is ismételtem ezt. Aztán lágy csókot nyomtam megint az ajkaira, majd az arcára és csak ezután néztem újra a szemébe. Nem tudtam, hogy visszatért-e hozzám, de mintha csillogás ismét megjelent volna.
Mi... Mi történt? Az előbb itt még...
Elhúzódott tőlem és körbe nézett. Az az érzésem volt, mintha elfelejtette volna hol is volt korábban. Egy kicsit megremegett a gondolattól, hogy miattam nincs vele valami rendben. Hiszen megváltozott, mióta elhagyott. Ezt már a legutóbbi találkozásunkkor is észrevettem.
Nem tudom mi történt… furcsa voltál, mintha nem itt lettél volna velem – válaszoltam őszintén. A vállaira tettem a kezét, hogy magam felé fordítsam. Meg akartam nézni, hogy rendben van-e vele minden.
Aztán inkább elmosolyodtam, hogy egy kis erőt öntsek belé. Jelezni akartam, hogy minden rendben… de amikor végre elfordult, éreztem, elsápadok. Aggódtam érte és még erősebben szorítottam a kezét, mint eddig. Rajta kell tartanom a szememet, nem akarom, hogy baja essen – gondoltam.
Na, hol is van az a híres bolt? – váltottam témát.
Ahogy haladtunk tovább az utcán félve pillantottam rá újra és újra. Szinte rettegtem, hogy megint kiül az arcára az a furcsa kifejezés és dadogva kezd el magában beszélni.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2017. 07. 11. - 22:53:51 »
+1




          Ha valaki azt mondja, hogy egy hónappal a szakításunk után már úgy aggódok érted, ha nem jobban, mint előtte, nem hiszem el. Főleg, mert mindenkivel elhitettem, hogy már nem szeretlek. Ehhez a meséhez ragaszkodtam, hogy ne kelljen belekavarodnom a hazugságaimba. Jobb volt ez így mindenkinek. Pontosabban csak Lisnek. Nekem nem igazán, ahogy neked se, és úgy gondolom, hogy senki másnak se.
          A látomásom vagy nem tudom mi közben, mintha egy teljesen más világba kerülnék, és ez rémisztő. De az szerencsés, hogy legalább jól vagy. Ahogy a többi ember is a környéken. De hol vannak a rendőrök, a tűzoltók az ilyenkor a helyszínre siető emberek? Még akkor is ezen gondolkodok, mikor már magamhoz térek. Teljesen megzavar ez az egész, csak azt tudom, hogy a hangod az, ami magához térít.
          - Minden rendben. Nem történt semmi baj.
          Tudom, ez egy hazugság, de nem akarlak megijeszteni azzal, hogy fogalmam sincs, mi van velem. Erről beszélnem kell majd az orvosommal, és veled is. De valahogy úgy kell elmondanom, hogy ne ijesszek rád, és legfőképp, ne gondold, hogy a te hibád lenne.
          - Biztos úgy elcsavartad a fejem, hogy már a mennyekben érzem magam egy egyszerű sétától is – kacsintok, és megindulok a bolt felé továbbra is beléd kapaszkodva.
          A bolt már tényleg nincs messze, és jobb szeretnék én is a közös vásárlás adta lehetőségekbe kapaszkodni, mint ebbe a szörnyű élménybe. Nem is maga az élmény volt a szörnyű, hanem látni utána, hogy mennyire aggódsz, hogy én nem tudok semmit az eseményekről, ami körülöttem zajlik, és legfőképp, fogalmam sincs milyen folyamatok játszódnak le bennem. Ezt nem hagyhatom annyiban, ki kell vizsgáltatnom magam.
          - Ott van szemben. Látod a hatalmas Waitrose feliratot? Oda megyünk.
          A legjobb, ha odafigyelek majd rád. Nem tudom mennyiszer voltál már vásárolni valaha, akár régebben gyerekként, de az biztos, hogy most nem tudod kihagyni ezt az élményt. Megállok az ajtóban, és már itt elkezdem a magyarázatot. A kezedbe adok egy sarlós pénzérmét.
          - Látod ott azokat a kocsikat? Abból hozz egyet, mert ebbe fogunk vásárolni.
          Csak két lépésre vagyok tőled, hogy lássam minden rendben megy-e. De meglepő, amit tapasztalok. Irtózol, és mintha félnél is tőle.
          - Mi a baj? – lépek közelebb.
          Elveszem a sarlót, és beteszem a kis nyílásba. Bíztatóan mosolygok rád, aztán inkább eltolom melletted. Jobb lesz, ha ezt magamnál tartom. Gond nélkül haladok tovább, el is feledkezem az automata ajtóról. Csak akkor jut eszembe, mikor átérve nem vagy mellettem. Ez kicsit komplikáltabb lesz, mint gondoltam. Félretolom a kocsit, és megállok az ajtónál. Visszafelé nem tudok menni, hogy elkísérjelek, de ennyit legalább meg tudok tenni.
          - Gyere, nem harap. Nem lesz semmi gond.
          Egy vevő halad el melletted, így mikor kinyílik az ajtó, kinyújtom feléd a kezem, és bátorítóan elmosolyodom.
          - Tényleg nem harap még akkor sem, ha úgy tűnik. Na, gyere, utána kapsz csokit, ha ügyes leszel.
          Nem tudom, hogy ezzel most felbátorítalak vagy felbosszantalak, de úgy tűnik, hogy használ. Átérsz az oldalamra, ami még így is látványosság lett a kisgyerekek körében. Megsimogatom a vállad, aztán már terellek is a pékosztály felé. Jobb lesz otthonra valami kenyeret venni, vacsorára még kellhet.
          - Mit szeretnél enni? A rakott krumplin kívül persze – mosolyodom rád, aztán kicsit megkoccollak a vállammal.
– Ne legyél már ennyire merev. Lazíts, nem fog megenni ez a bolt.

Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2017. 07. 12. - 09:04:33 »
+2



Nem tetszett a magyarázat. Ha elcsavartam volna eléggé a fejét, akkor nem rémült tekintettel meredt volna a semmibe imént, sőt valószínűleg akkor ez az egész nem is történt volna meg. Aggódva figyeltem minden mozdulatát, míg elértünk a boltig. A kezét olyan erősen szorítottam, hogy az éppen csak ne fájjon neki, de közben meglegyen a biztonságérzete. Azt akartam, hogy tudja, akármi történik, én vigyázok rá. Nem tudom persze, hogy elég hatásos voltam.
Ott van szemben. Látod a hatalmas Waitrose feliratot? Oda megyünk.
Egy kicsit forgatnom kellett a fejemet, hogy kiszúrjam a cégért. Nem volt igazából olyan hatalmas, vagy csak nekem nem tűnt annak a sok környező épület között. Meglehetősen sokan voltak körülötte, ebből sejtettem, hogy népszerű boltról lehet szó… még mindig nem sok kedvem volt a tömeghez, de Esmével a világvégére is szívesen elmennék. Igaz oda egyedül sem jelentene problémát eljutni.
Bólintva jeleztem, hogy látom a helyet.
A kocsiknál jelentkezett csak igazán a probléma. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ilyesmit is kell használni. Utoljára anyámmal voltam vásárolni, valamikor gyerekként. A helyi piacra jártunk, de Dean révén sok mindent meg is termeltünk magunknak. A piac hetente volt, Cranagh főterén rendezték vasárnaponként. Anyám mindig egy nagyobb, fonott kosarat hozott magával és abba pakoltunk.
Nagyot nyelve néztem a kocsik irányába, amik hangosnak és veszélyesnek látszottak. Nem vettem el az érmét Esmétől.
Mi a baj? – kérdezte hirtelen.
Tétován ácsorogtam, aztán felé fordultam.
Most tuti hülyének néz… szedd össze magadat! – szóltam magamra. Nem akartam ezt a napot bénázással elrontani. Megint kiderült mindkettőnk számára, hogy nem vagyok alkalmas a normális, önálló életre. Bevásárolni sem tudok egyedül és a legkevésbé sem érzem úgy, hogy ez valaha változni fog.
Nem tudom hogyan működik… – suttogtam szégyenkezve.
Azt azért még sem mondhattam ki, hogy félek. A remegésem persze, illetve az ahhoz párosuló rémült tekintet minden bizonnyal elárult már amúgyis. Rosszabb már nem lehet, igaz? – kérdeztem és Esmé nyomában folytattam az utamat befelé. Azonban az ajtó becsukódott az orrom előtt és egyenesen neki mentem.
Kicsit megszédültem, ahogy a homlokom csattant az üvegen. Vissza is pattantam róla valamennyire és a homlokomra kellett szorítanom a tenyeremet, mert úgy éreztem, menten kiszakad a koponyám. Közben ijedten emeltem a tekintetemet az ajtóra, ami nem akart újra kinyílni. Az üvegen keresztül persze láttam Esmét és hallottam is, amit mond.
Gyere, nem harap. Nem lesz semmi gond.
Hát harapni éppen tényleg nem harap, csak a gyanútlan embert fejbe veri és után még alaposan hátra is taszítja. Nem szeretem az ilyet, sőt egyenesen utálom… a leghétköznapibb dolgokban vagyok állandóan szerencsétlen. Bezzeg, ha egy ékszer elrablásáról van akkor könnyedén túljárok bárkinek az eszén és még a legkisebb ablakon is be tudok mászni, ha arról van szó.
Inkább itt maradok… – válaszoltam.
Közben megjelent egy újabb vásárló és könnyedén besétált. Az ajtó kitárult neki.
Tényleg nem harap még akkor sem, ha úgy tűnik. Na, gyere, utána kapsz csokit, ha ügyes leszel.
Az előttem belépőt utánozva lendületből indultam meg az ajtók felé. A csokiért mégis csak megérte próbálkozni újra. Végre előttem is kinyílt. Vigyorogva néztem Esmére és kisvártatva megindultam befelé, de akkor meg rám csukódtak a szárnyak és egy kicsit össze is nyomtak. Szerencsére már bújtam be szűkebb helyen is, így könnyedén bepréseltem magamat most is, de azért fájt a nyoma.
A vigyorgó vásárlókat és gyerekeket szándékosan nem vettem észre. Nem akartam felvenni sem, hogy mennyien látták a bénázásomat. Így is elég probléma volt, hogy az a zörgős kocsi nálunk van.
Mit szeretnél enni? A rakott krumplin kívül persze – kérdezte mosolyogva Esmé, miközben finoman meglökött a vállával. – Ne legyél már ennyire merev. Lazíts, nem fog megenni ez a bolt.
Ne legyek merev? – könnyű azt mondani. Idegesen bámultam a kocsit, valahogy nem tetszett a hang, amit kiadott még mindig. Nem tudtam megszokni. Inkább elfordítottam a fejemet és körbe néztem. Nem nagyon érdekelt a frissen sült kenyér, sem a dzsem vagy a vaj, ami útközben jött velünk szemben.
Éppen csak a sarkát szúrtam ki annak a polcnak, ami tele volt édességgel. Gondolkodás nélkül megindultam arra.
Csoki… – nyögtem.
Persze egy ugyanolyan kocsi éppen akkor gurult ki, mikor odaértem. Egy vénasszony tolta távozzsátán lassúsággal, ezért ég el tudtam ugrani előle.
Hatalmas választékkal találtam szemben magamat. Egy hatalmas táblával el is vettem és Esmé felé tartottam: – Ilyet szeretnék enni…
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2017. 07. 14. - 18:49:46 »
+1




          Ez a kis kiruccanás a boltba több szempontból is jól jön. Az egyik, hogy végre csinálunk valamit közösen. Eddig is nagyon sok mindent csináltunk, de ez túl hétköznapi azokhoz képest. Nem baj, úgy érzem ezzel egy olyan űr fog betöltődni a kapcsolatunkban, amire eddig nem igazán gondoltam, hogy létezhet. Így legalább meglátom azt is, hogy milyen az, mikor a muglik között egy teljesen hétköznapi dolgot kell csinálni. És legalább azt is tudni fogom, hogyan boldogulsz a bevásárlással, ha esetleg neked kell megoldanod a jövőben.
          A kenyeresnél állok, és veszek néhány zsemlét egy zacskóba, mikor látom, hogy valamit nagyon kutatsz a tekinteteddel. De nem errefelé, hanem egy másik irányba. Igyekszem a tekinteted követni, de egyelőre nem látok mást csak sok sort sok áruval.
          A zsömle után veszek egy kevés dzsemet, aztán már csak a hűlt helyed látom magam mellett. Úgy tűnik, annyira mégsem rémiszt meg a bolt, ha egyedül is el mersz lógni mellőlem. Mosolyogva megyek utánad, mikor végre meglátom, hogy mi kötötte le ennyire a figyelmed.
          - De csokival nem fogsz jóllakni. A rakott krumpli pedig még sokára készül el. Kéne venned valami ehetőt is.
          Lassan kezdem inkább az anyukádnak érezni magam, nem a barátnődnek. Vagyis inkább az exednek, és még fogalmam sincs, hogy milyen kapcsolatunk lesz, mikor elválunk majd.
          Elmosolyodom, mert persze úgyse tudnék neked ellent mondani, így rövid időn belül a kosárba kerül az a csokoládé. És mellé még néhány másik is. Sejtem, hogy az az egy nem lesz éppen elég. Teszek a kocsiba még néhány kekszet is, amik átmenetileg szintén csökkenthetik az éhség érzeted. De csak óvatosan, mert a végén még ezzel fogsz jóllakni, és azt nem szeretném. Nem azért főzök majd.
          - Gyere, veszünk egy kevés húst és szalámit meg sajtot.
          Megindulok a szalámis pult felé. A kínálat csak nőtt azóta, hogy utoljára itt jártam, így nem nehéz választanom párat. Aztán a sajtokat veszem célba, és néhány konzervet, amit csak meg kell melegítened.
          - Jól figyelj, mert ez fontos! Szeretném, ha választanál ezekből néhányat. Ezek már kész ételek csak beleteszed egy lábosba vagy serpenyőbe őket, és megmelegíted. Varázslatot is használhatsz, rendben?
           Végigmutatok a polcon egészen a sajtos makarónitól, a levesekig. Mind konzervben van, így tényleg nem nagy gond választani belőlük néhányat. Megfogom a kezed, mert úgy érzem, valamiért fenntartásod van ezzel kapcsolatban, de biztos te is tudod, hogy nem jöhetek át hozzád minden nap főzni. De azt se akarom, hogy éhezz. Mind a ketten sokat fogytunk, de anya engem legalább kényszerít rá, hogy egyek és figyeljek oda a munkámra is, de veled ki teszi ezt meg?
          - Elliot - fordítalak magam felé. – Ezek nem a legegészségesebb ételek, de legalább valamik. Kérlek, szedj fel néhány kilót, egyél rendesen, és én is megteszem ugyanezt, rendben? Mire legközelebb találkozunk, már újra olyan leszek, mint mikor elmentem.
          Nem lennék meglepődve, ha most kirohannál innen. Tudom, hogyan hangzott ez az egész. Mintha nem akarnék itt maradni. Mintha nem akarnék veled maradni, de ez nem igaz. Csak nem gondolom úgy, hogy a kibékülésünk napján azonnal vissza is kéne költöznöm. Inkább ismerkedjünk, randizzunk, csináljunk olyanokat, amiket korábban nem. Segíteni fog nekünk, ebben biztos vagyok. A kérdés már csak az, hogy mennyi ideig fog tartani az ügy.
          - Na, gyere. Menjünk tovább. Még kávét is kell venni, meg kapsz egy kólát is.
          A kávé pont útba esik a húspult felé. És a legfontosabbat majd elfelejtettem. Kell még krumplit is vennem, meg egy kis szószt is csinálnom. Úgy sokkal finomabb lesz a vacsora. Mert van egy olyan érzésem, hogy ebből majdnem csak vacsora lesz. Sokáig tart a sütés és a főzés, de a végeredmény a lényeg.
          Odahajolok hozzád, és egy futó csókot adok. Nem akarom a boltban nagyon túlzásba vinni, nem mindenki tolerálja a helyzetet. Inkább csak a derekamra húzom a kezed, és úgy indulok meg a továbbiak felé.
          - Ne engedj el, rendben? – kacsintok egyet.
– Elég nagy a bolt ahhoz, hogy eltévedj. Bár, valószínűleg a csokoládénál megtalálnálak.

Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2017. 07. 16. - 12:47:47 »
+2



Esmé már ismerhetne annyira, hogy tudja, a jég hátán is megélek. Nem kell nekem semmi tápláló, bőven megelégszem a csokoládéval bármikor. Azt sem értettem különösebben, hogy az ilyesmit miért nem számolja a normális ételek közé. A Mézesfalásban szerzett tábla csoki, amit Mereltől kaptam egyenesen életmentőnek bizonyult a nehezebb napokon.
Nem figyeltem, mit vesz a továbbiakban. Azon jártak a gondolataim, hogy milyen gyönyörű és hogy megint szeretnék vele összebújni. A csokin kívül jelenleg csak is ez foglalkoztatott, ugyanis bár éhes voltam, de egy pár falattal is bőven beértem volna. Nem vártam olyat, hogy egy egész vacsorát összedobjon a kedvemért.
Elliot – fordított hirtelen maga felé. Csak annyit fogtam fel, hogy fémből készült dobozok mellett ácsorgunk. Számomra ezek nem sokat jelentettek, bár a hengerszerű formából arra következtettem, hogy valamit tárolnak bennünk.
Ezek nem a legegészségesebb ételek, de legalább valamik. Kérlek, szedj fel néhány kilót, egyél rendesen, és én is megteszem ugyanezt, rendben? Mire legközelebb találkozunk, már újra olyan leszek, mint mikor elmentem.
Egy kicsit megrökönyödtem a kijelentésén. Sosem voltam nemsovány. Nem lefogytam, egyszerűen csak ilyen az alkatom, vele ellentétben, aki igazán megváltozott. Nem nekem van szükségem ezekre a konzervekre, hanem neki… és biztosan nem fogok egy ilyen különös dologra rávarázsolni úgy, hogy nincsen ott. Nekem ehhez se kedvem, se energiám. Vajon miért nincs otthon semmi, mióta elment?
Azon nem kaptam fel a vizet különösebben, hogy el akar menni az esetleges vacsora után. Én sem gondoltam volna, hogy azonnal visszaköltözik… ahogy azt sem, hogy együtt akar velem lenni. Talán csak azt látja, ami eléggé nyilvánvaló, a testi dolgok még mindig remekül működnek közöttünk. A többi nem.
Azt! – mutattam rá csak úgy valamire.
Nem érdekelt mi az, úgysem fogok hozzányúlni.
Hallgattam, hogy miket kell még venni. Aztán belé kapaszkodtam. Nem nagyon érdekelt, hogy mekkora a bolt és eltévednék… inkább csak örültem, mert hozzá érhettem megint. Olyan jó mellette lenni, érezni az illatát, simogatni a finom bőrét. A csók nyomát még érezve az ajkamon hajoltam közelebb hozzá. Az arcomon végig cirógatott egy selymesen puha tincs.
Sosem engedlek már el.
Ez amolyan szerelmi vallomás volt, még akkoris, ha ő nem annak vette. Nem szeretek egyszerű szavakat aggatni a közöttünk lévő viszonyra. Ez sokkal több annál, minthogy kifejezzem egy „szeretlekkel” és azt higgyem, hogy ezzel le van tudva. Nem, azt akarom, hogy érezze, amit én is.
Rá néztem a fémszekérre, amit korábban megközelíteni sem mertem. Már egészen tele volt, habár engem leginkább a kávé és az édességek foglalkoztattak.
Örülök, hogy ezt együtt csináljuk… – mondtam halkan és finoman a derekára csúsztattam a kezemet.
Több közös program kéne az ágyon kívül – javasoltam.
Azt hiszem, inkább megismernünk kéne egymást, semmint csak úgy egymásnak esni, mert éppen olyan kedvünk van. Igen, vonzódok hozzá és nagyon nehéz ellenállnom még itt a boltban is, a muglik előtt… de én azt akarom, hogy igazán szeressen és ne egy ilyen hisztéria vessen véget megint annak, ami közöttünk volt. Azt szeretném, ha egy csapatként tekintene ránk, akik együtt oldják meg a dolgokat. Nem hozhat egyszerűen még egy ilyen döntést kettőnkkel kapcsolatban egyedül. Ez akartam legalábbis elérni.
Mikor végzünk már? Unatkozom – ismertem el.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2017. 07. 25. - 18:35:59 »
+1




          Ha lehet mondani valamire, hogy az meglepetésként ér, az a vallomásod. Eddig sem te voltál az, aki meghozott egy olyan döntést, ami véget vetett a kapcsolatunknak egy időre. Mire ez azonban eljut a tudatomig, még mindig az foglalkoztat, hogy miért a spagettire mutattál rá. Mindegy, te tudod, addig pedig, amíg újra minden nem normalizálódik, addig megteszi majd ez is. Aztán az a pillanat is elmúlik, és jön a megrökönyödés. Egy pillanatra meg is állok a bolt közepén, egy mögöttünk haladó mugli éppen csak nem jön nekünk.
          - Elliot…
          Nem fogom most azt ecsetelni, hogy akármi is lesz ennek a napnak a vége, nem vigyázhatsz rám örökké. Nem fogom azt sem, hogy még ha pozitív is lesz a vége, nem ragaszkodhatsz ennyire hozzám. Ez olyan furcsa nekem, és olyan jó érzéssel tölt el.
          Végigsimítok a derekamon lévő kezeden, aztán belebújok az ölelésedbe. Körülöttünk néhányan szitkozódnak, mások pedig csak bámulnak.
          - És az sem árt majd, ha pofon vágsz, mert ostobaságra készülök. De én már nem is merek sok dolgot kérni tőled, csak egyet. Szeress még, kérlek.
          Tudom, hogy a testi dolgok még működnek, ezt az a röpke néhány óra is bemutatta, de azt akarom, hogy más is működjön. Úgy érzem, az első felvonásban nagyon elkapkodtuk a dolgokat, ezért most jobb lenne kicsit lassabban haladni. És ebben a szavaid is megerősítenek azonnal.
          - Én is, de fejezzük be gyorsan, mert a végén még kávé hiányában összeaszalódsz nekem – mosolygok.
          Gyorsan fordítom a kocsit a húspult felé, és a viszonylag hosszú sor ellenére is, hamar végzünk ott. Még beteszek néhány dolgot a kocsiba, aztán indulhatunk is a pénztár felé.
          - Ha nincs más kívánságod, akkor most már megyünk is. Nem kell többet unatkoznod. Viszont, van nálad pénz? Nálam csak egy minimális van, mivel a táskám a kanapédon maradt.
          Tudom, hogy ezt korábban kellett volna közölnöm, de ha esetleg nincs nálad, még akkor is haza tudsz gyorsan ugrani, nem olyan bonyolult az út, addig pedig meg tudlak itt várni, hátha eszembe jut még valami, amit venni kellene.
          - Milyen közös programra gondoltál? – kérdem már a pénztár felé sétálva. – Esetleg egy kirándulás Edinburgh-ban vagy Dublinban?
          De mehetünk megint egy szellemkastélyba is. Írország és Skócia tele van velük, nem lenne nehéz találni egyet. A strand az biztos nem jön majd szóba, hiszen nem szereted a vizet, ezt már tudom. A szilveszteri parti megmutatta.
          Sajnos a kasszáknál már kicsit hosszabb sor vár ránk, mint amire fel vagyok készülve. Keresek egy viszonylag rövidebbet, de még így is elég sokáig tart, amíg a pénztároshoz jutunk. Addig is szóval tartalak kicsit, hogy eltereljem a figyelmed.
          - Mit szólnál hozzá, ha elmennénk itt Londonban valahova. Egy moziba? Voltál már moziba?
           Emlékszem rá, milyen volt nekem az első mozis élményem. Hihetetlen volt, ahogy a muglik azt a szerkezetet összerakták. Aztán végül is hamar rájövök, hogy a mozi nem lenne neked való. Nem biztos, hogy nyugton végig tudnád ülni az időt. Valami mást kéne kitalálnom.
          - Akkor mit szólnál hozzá, ha elmennénk egy élmény parkba? Vagy lehet az egy vidámpark is. Voltál már vidámparkban?
          Csak nemrég hallottam én is egy nagyon klassz helyről, de akkor nem fűztem hozzá különösebb érdeklődést. Egy olyan időszakban, mint az elmúlt egy hónap, nem is akartam kimozdulni otthonról. Nem is tudtam volna, hiszen nagyrészt a munkámba temetkeztem. De kész lettem határidőre, még akkor is, ha nagyon kifáradtam közben, mert alig aludtam valamit.

          - Vagy mihez lenne kedved?

Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2017. 08. 02. - 11:56:15 »
+2


Nehéz volt ellenállni Esmé kérésének, miszerint szeressem még. Olyan jó volt megint a karjaimban tartani. Tudtam, hogy még mindig ugyanúgy szeretem mint régen, de féltem is ettől. Mi van, ha csak egy emlék az, ami össze akar vele tartani még mindig? Vagy ha éppen a testi vágyak dolgoznak egyedül megfelelően közöttünk?
Esmé fiatal, nem akartam egy boldogtalan kapcsolatban kényszeríteni. Tudtam, hogy ő lehetne az a szilárd pont, amit olyan régóta keresek... amiért érdemes lenne még szenvedve is, de hazatérni. Önző vagyok, de vele szemben nem. A kávéhiány felvetést megmosolyogtam, miközben elváltam tőle. Valóban szerettem volna minél gyorsabban távozni, hogy aztán végre ledönthessek egy jó erős feketét a torkomon.
A pénz kérdést könnyen orvosoltuk, hiszen még mindig ott lapolt a zsebemben a tárca, benne pedig az apámtól kapott fizetőeszközzel. A rejtett rekeszben tartottam a muglipénzt, nehogy véletlenül összekeveredjenek az érmék.
Tessék – nyújtottam át felé a tárcámat, nyitva, hogy láthassa a titkos rekeszt a pénzzel.
A pénztár felé tartva már láttam, hogy a muglik kígyózó sorokban várják a sorrakerülést. Merlinre, ezek miért vannak mindig ilyen sokan? – gondolkodtam el, de közben eszembe jutott Kean, így elvigyorogdtam.
Esmé csak a közös programok felvétésével terelte el a figyelmemet. Csak hümmögéssel jeleztem, hogy nem rossz ötlet egy kirándulás, mert végül is praktikus, könnyed megoldás és ha nem kell kolbászt sütnöm egy erdőben, máris kényelmesebb. Azonban még mielőtt reagálhattam volna három-négy újabb ajánlat érkezett.
Fogalmam sem volt mi az a mozi... de a vidámparkot sem igazán tudtam beazonosítani. Viszont egy kalandpark nem is hangzik olyan rosszul, bár remélem, hogy dementort nem kell ölni... talán más, némileg egyszerűbb teremtményekkel még elbánnék. Vagy nem is lehet pálcát használni? Úgy csak még érdekesebb... Elvigyorodtam, de mire válaszra nyitottam volna a számat, már a pénztárnál voltunk.
Nem nagyon értettem Esmé és a nő beszélgetését, nem is nagyon érdekelt. A csomagok cipelését viszont elvállaltam, miután kipakoltunk a fémszörnyetegből és elindultunk hazafelé a meglehetősen elnéptelenedett utcán.
Bárhová elmegyek veled... habár fogalmam sincs mi az a mozi vagy vidámpart – válaszoltam. – Még egy muglikkal zsúfolt buszra is felülök, ha szeretnéd.
Már láttam távolról a lakás ajtaját. Szerencsére egészen közel volt ez az üzlet, mert én már nagyon szerettem volna odahaza lenni, s figyelni, ahogyan Esmé főz. Tudtam, hogy az étel kellemes, finom illata majd megfogja tölteni a lakás minden pontját és megint érezni fogom, milyen is igazán otthon lenni.
Egyébként egy kalandparkba szívesen elmennék – mondtam és megfogtam a kezét, az ujjainkat összekulcsoltam.
Mosolyogva húztam ki magamat, most éreztem csak igazán, mennyire örülök a társaságának. Tudtam, hogy remek lesz a napom hátralévő része. Elhatároztam, hogy akkoris jó fogom érezni magamat, ha el kell engednem örökre. Legalább a társaságát hadd élvezzem addig ki... de valahogy ott volt bennem egyébként is a keserűség, ami tudatta velem: még nem múlt el a veszély és a történtek után a bizalom megingott. Bárcsak helyreállítható volna!

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2017. 08. 05. - 22:11:53 »
+1




          Tudom, hogy Phillip találkozott veled. Pontosabban, csak azt tudom, hogy találkozni akart veled, hogy átadja azokat az iratokat, amit még valentin napon ígért. Ahogy belenézek a tárcádba, azt is látom, hogy végül sikeresen el is ért. Akkor én nem mondtam meg, hogy szakítottunk, úgy gondoltam, nem nekem kötelességem elmondani, de a későbbi találkozások alkalmával utaltam rá. Neki is feltűnt, hogy kórházban voltam, és a vágás a csuklómon és az, hogy mostanában nem lógtam annyit a nyakadon.
          - Te… biztos jó, hogy ennyi pénzt tartasz magadnál? Nem félsz?
          Nem látom a pontos összeget, csak azt, hogy egy nagyobb adag lehet, és tudván milyen emberek között fordul meg, nem lennék meglepődve, ha egyszer-egyszer már lába kélt volna a tárcádnak. Bár, ez még mindig az a régi darab, amit többször is láttam a szekrényen, vagy kikandikálva a nadrágod zsebéből.
          Azt hiszem, kicsit messzire megyek ezzel a közös program dologgal. Igazából már egy következő vacsorával is megelégednék. Csak egy pillantást vetek rád, és egy eddig is ismert érzés fut át rajtam, de sokkal erősebben, mint eddig. Az önfeledt mosolyod eszembe juttat valamit. Egy pillanatot még azokból az időkből, mikor megismerkedtünk. Nem tudom ki vagy mi jutott eszedbe, de hálás vagyok azért, hogy ezt láttam.
          Még nem is fizetek, de már a kezedbe adom az egyik csokit. Edd meg nyugodtan, amíg elintézem a fizetést. A pénztárosra emelem a tekintetem, aki úgy mosolyog, mintha most látna két idegent így viselkedni. Aztán ki tudja, lehet, hogy tényleg így van. Végül kicsivel többe kerül az egész bevásárlás, mint gondoltam, de szükséged van azokra a holmikra. Főleg, ha nem akarom, hogy Daniel vagy Dean megjelenjenek nálam.
          - Várj, gyorsan elpakolom őket.
          Elég precizitással, de gyorsan összepakolom a holmikat három szatyorba, egy kevés üdítőt pedig a saját kezemben viszek. Arra már igazán nincs szükség, hogy egy negyediket is megkezdjünk neki. Mikor visszatolom a kocsit, egy puszit nyomok az arcodra mielőtt még indulnánk.
          - Egy igazi úriember vagy – adok egy puszit az ajkaidra is.
          Olyan édesek, és olyan puhák. Teljesen mások most, mint mikor szeretkeztünk, és ennek nem hiszem, hogy csak a csokoládé az oka. Már hiányoztak az érintései a bőrömön, ahogy akkor is végigcsókoltál velük, mikor főztem a konyhában, vagy zuhanyoztunk, vagy mondjuk rajzoltam, és szóltál, hogy ideje lenne már lefeküdni, mert néhány vonalat félrehúztam. Láttad mindet, én pedig úgy háláltam meg, hogy a lehető legmélyebben döftem beléd a kést. De helyre fogom hozni, ígérem.
          - Nekem nem kell, hogy bárhova gyere. Én szeretném, ha jól éreznéd magad és pont ezért a mozi biztos nem jön majd szóba. Nem most. A vidámpark pedig tele van muglikkal és… Hmm… Talán tényleg az lenne a neked va… Nem, tiszta fémkupac az egész. Ha már a bevásárló kosárral nem tudtál megbarátkozni, akkor a vidámparkkal se fogsz. De majd elviszlek arrafelé, és elmondod, hogy mi legyen.
          Elmosolyodom, mert azt szeretném, hogy az legyen életünk egyik legemlékezetesebb napja. Mint szilveszterkor a kastély. Csak bízd rám magad, és majd mindent megszervezek. Hidd el, nagyon jó lesz.
          Már majdnem a lakásodnál vagyunk. Nem akarom, hogy vége legyen ennek a napnak. Pedig egyszer vége lesz, és akkor ki kell sétálnom az ajtódon. Ilyen könnyen, és ilyen hamar nem lehet helyrehozni azt, amit tettem. De mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy kicsit enyhítsem a fájdalmad. Mindezt a vacsora főzésével kezdem majd, aztán jöhet szép sorjában minden más is.
          Mielőtt még belépnénk a lakásba, megállítalak. A pálcámmal belebegtetem a szatyrokat. Semmi olyan nincs bennük, ami ne bírna ki még néhány percet nélkülünk. Nekitollak az ajtó melletti falnak, oda, ahol reggel még én támasztottam a fejem. Azt akarom, hogy figyelj rám. Csak rám, ezért a tekinteted keresem.
          - Elliot. Szeretlek. Tudom, hogy ez nehezen hihető azok után, ami történt, de ez tényleg így van. És ha nem is fogadsz vissza, inkább leszek a takarítónőd, csak azért, hogy minden nap lássalak. Hogy a távolból téged imádhassalak. Ha a bejárónőd leszek, és teherbe ejtesz, az sem érdekel. Büszkén hordom majd ki a babát, mert olyan nagyszerű apja lesz a gyereknek, mint te.
          Kezemmel megfogom a kezed, és cirógatni kezdem a kézfejed. Hiszem, hogy minket egymásnak teremtettek, de talán a göröngyösebb úton kell végigmennünk, hogy végre rájöjjünk mindenre. Ez egy kicsit újrakezdés. A múltat nem tudjuk eltörölni, de annak tapasztalatait a magunk oldalára tudjuk fordítani, és ha ez ténylegesen sikerül is, a legboldogabb pár leszünk a világon.
          - Elliot, szeretném, ha próba járnál velem.
          Akármi is lesz a válaszod, már tudom, hogy ez a nap mindent megér. Még akkor is, ha este majd két lábbal rúgsz ki, mert olyan rosszat főztem.
          Végül nem is kell olyan sokat várni a válaszodra. Még ha szóban nem is kapom meg, a bólintásod pont elég bizonyíték arra, hogy kapok egy második lehetőséget, és nagyon hálás vagyok ezért. Nem is tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire.


Köszönöm a játékot.  Puszi Puszi
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  

FRPG.hu toplista!
The Age of Marauders
Napi egy kattintás a hosszú élet titka!


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 08. 25. - 04:50:46
Az oldal 0.4 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.