+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | |-+  Traccsparti
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Traccsparti  (Megtekintve 167 alkalommal)

Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 05. 27. - 19:05:27 »
+1

Lyana La Clair lakosztálya


A muglik körében kedvelt szálloda negyedik emeletén található lakosztály két helyiségből áll. A legnagyobb szoba maga a központ, ahol a hatalmas franciaágy található. Ebből nyílik egy nagyobbacska fürdő, illetve egy terasz, ahol a vendégek kellemesebb évszakban étkezni is tudnak.
A francia stílusú szoba elsősorban az ideérkező párok kedvelt helye, ezúttal azonban egyedül vette ki egy fiatal nő, csupán egyetlen éjszakára.
Naplózva



Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 05. 27. - 19:05:57 »
+2



1999. február 15.


Talán másfél éve találkoztam utoljára Esmével, pontosabban fogalmazva: először és utoljára. Nem sok embert, sőt senkit sem tartok barátomnak és igazi barátnőről sosem álmodoztam, akivel kifecseghetem a lányos dolgokat. Anyám mindig azt mondta: „Lyana, nincs szükséged senkire, elég erős vagy egyedül” – majd végig simított az arcomon. Sokszor gondolkodtam el, hogy vajon igaza van-e és eddig az élet azt bizonyította: nagyon is.
A tegnapi eset után azonban kicsit magamba zuhantam. Csalódtam Mathiasban és a Valentin-napra szánt meglepetés hirtelen rémálommá vált. Egy másik nőt csókolt meg… és bár nem köteleztük el magunkat, én igazán komolyan vettem őt. Az érzés letaglózott. Képtelen voltam ilyen állapotban visszatérni Madam Potier óvó szárnyai alá és visszatérni a tánchoz.
Londonba jöttem, egy mugli boltban tiszta ruhát és minden szükséges beszereztem. Ezután csak sétáltam a városba, míg le nem bukott a nap a horizonton, majd kivettem egy szobát egy drágább szállodában. Ma reggel pedig, miután elsétáltam a híres Abszol útra. Még mielőtt bejártam volna az ületeket, levelet küldtem Esmé Fawcett részére, hogy ma délután látogasson meg a szobámban.
Végig jártam a macskaköves utcákat. Szerencsére nem volt nagy tömeg, talán azért, mert éppen hétköznap, iskolaidőben tévedtem a környékre. Csupán akkor gondolkodtam el, hogy a legtöbb korombeli éppen a tanulnivalója fölé görnyed az iskolapadba… milyen szerencsém is van Esmével.
Már legalább négy óra volt – vagy talán fél öt –, mikor visszaértem a lakosztályomba. Gyorsan ledobtam a kabátomat és a finom szőrmesálat az ágyra. Csak egy pillanatra álltam meg a mozdulatba és néztem rá. Gyönyörű darabok – gondoltam és egy cseppet sem bántam, hogy költöttem rá. Mindig sok pénz volt nálam, de általánosságban Madam Potier vagy egy másik kísérőm, esetleg anyám osztotta be. Jól esett végre a magam urának lenni, még akkor is, ha ezúttal nem volt senki, aki elterelje a figyelmemet Mathiasról.
Hamarosan megérkezett a pezsgő és a sütemény, amit korábban kértem. Most nem volt kedvem teázgatni, vagy éppen finomkodni egy erős kávé felett. Egyszerűen lazítani akartam, egy olyan lány társaságában, aki képes talán elterelni a figyelmemet. Talán neki jobban telt a Valentin-nap és mesél valamit, ami egyszerűen segít elvonatkoztatni Mathias tettéről.
Kopogás hangja zavarta meg a gondolataimat. Éppen időben! – gondoltam és örültem, hogy nem pörgettem végig a jelenetet ismét a lelki szemeim előtt. Hiszen már majdnem megcsókolt, olyan közel volt és csupán az ajkai lágy simítására vágytam, de közben kimondta azt a szörnyű néhány szót.
Megyek! – kiáltottam jó hangosan és elindultam az ajtó irányába.
Pillanatok alatt a kilincsre került a kezemet. Finoman nyomtam le és tártam ki az ajtót. Csak Esmé lehetett, hiszen mást nem vártam és már alig vártam, hogy beinvitálhassam.
Még egy utolsót igazítottam a hajamon, mielőtt megpillanthattam volna az érkezőt. Csinos akartam lenni, először ugyanis őt akartam kifaggatni, mit sem szólva a tegnapról. Ha túl jól sült el neki a Valentin-nap, kicsit kellemetlen lenne bevallani, én milyen nagyot csalódtam – futott végig az agyamon, de aztán szembe találtam magamat egy barátságos szempárral.
Végre itt vagy – mondtam lelkesen és az eddigi komor hangulatomat eltűntve az arcomról, elmosolyodtam.
Naplózva



Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2017. 05. 28. - 18:46:52 »
+2



          Nem kérdés, hogy a tegnap este olyan jól sikerült, ahogy terveztem, persze csak miután Phillip és a lányai elmentek. És miután Elliot is helyrejött. Bár hétfő van, jó lett volna bemenni a suliba, vagy a kiadóba, de úgy döntöttem, ma inkább beteget jelentek, és egy kis reggeli meglepetéssel kedveskedek még neki. Csak hogy felejtsük el a korábban történteket egy kicsit. A rosszabbik részét. A szám éppen tele van, mikor az ablakon kopogtat a bagoly. Nem tudom, ki lehet az, de bízom benne, hogy valami nagyon fontosról van szó.
          Miután befejezem a kényeztetést jutok el az ablakig. Még szerencse, hogy nincsenek szomszédaim, így nem kell félnem tőle, hogy valaki meglát meztelenül. Adok néhány csemegét a madárkának, és átadom Coco helyét neki. Ő úgyis máshol van éppen. Felixet a konyhába zártam az éjszakára, már úgyis hozzá van szokva, hogy néha oda kényszerül, ha alkotok és hulla fáradtan esek be az ágyba. Elolvasom, a levelet majd kapkodni kezdek. Nem számítottam ekkora meglepetésre, főleg nem ilyen hirtelen. Gyors zuhany után ebéd következik. Szerencse, hogy anyu készített nekem egy keveset a hétvégére. Meg fog ölni, ha megtudja, hogy Eliott eljegyzett és még nem is találkoztak.
          Négy óra felé jár az idő, mikor visszamegyünk Londonba. Onnan könnyebb lesz eljutnom majd levelező társamhoz, és a ruha is átköltözött már, a saját lakásomban alig van pár darab, leginkább csak a festéshez és alkotáshoz valók. Magamra kapom a ruhát, majd lejtek egyet szerelmem előtt, végül pedig egy csókkal búcsúzom tőle. Messze kell menni, de ha szerencsém van, akkor egy hoppanálással meg tudom oldani a helyzetet. Beugrom egy közeli boltba, ahol veszek egy kevés bonbont. Tudom, hogy Lyának vigyáznia kell az alakjára, és nem ehet édességet, de szerintem most jót fog tenni. Sokszor beszéltünk már róla, hogy össze kéne futni, de a két éves ismertségünk alatt eddig egyszer sem sikerült összehozni.
          Most mégis itt van, és látni is szeretne. Vajon volt este fellépése? Vagy ma este lesz? Ha úgy alakul biztos kérek majd jegyeket, és kikapcsolódunk kicsit szerelmemmel. Vagy elviszem Syrent, ha nincs programja. A bolt mellőli sikátorból hoppanálok a szállodához közeli egyik utcába. Szerencsém van, hogy senki sem vesz észre. Az érkező oldalon viszont már nincs ennyire szerencsém. Haladok kifelé, mikor elvágja egy kis ficsúr az utamat. Hiába kérem szép szóval, nem megy arrébb, és nem hajlandó elfelejteni sem a történteket. Sóhajtok egyet, majd határozott léptekkel indulok el a fickó felé. Mikor nem akar elengedni, kiabálni kezdek. Szerencsére színészi képességeimnek, egy kés vagy pisztoly helyett inkább néhány férfi jelenik meg.
          Kalandosan alakul a szökésem, mikor egymás ellen ugrasztom őket, és sietős léptekkel indulok meg a szálloda felé, ügyelve arra, hogy senki se vegyen rólam tudomást vagy próbáljon meg követni, és keresek menedéket a halljában. A recepción megtudom, hogy Lya a szobájában van, így elindulok felfelé. Nem sokkal később már az ajtón kopogtatok. A válaszára egy kis izgalom fut rajtam végig. Csak egyszer találkoztunk még Franciaországban, mikor apuval ott nyaraltunk, de azóta a kapcsolatunk még jobban elmélyült. Nagyon sokat meséltem Mathiasról is, de azt eddig elhallgattam, hogy orvoshoz jártam egy ideig apa elvesztése miatt. Valahogy úgy éreztem, ez egy olyan téma, amit személyesen szeretnék megbeszélni vele.
          Mosolyom végigszalad arcomon, ahogy meglátom őt az ajtóban. Legszívesebben a nyakába ugranék örömömben, de valamilyen láthatatlan erő visszatart ebben a cselekedetemben.
          - Végre tudunk újra találkozni.
          Belépek a szobába. Még nem jártam ebben a hotelben, de ezt a szobát elnézve nem is leszek, hacsak valaki nem hoz ide és erőszakol meg. De ez biztos nem fog bekövetkezni.
          - Mióta vagy a városban? Miért nem szóltál hamarabb, hogy jössz?
          Még ha ma is érkezett, biztos vagyok benne, hogy már korábban is tudott róla. Leveszem a kabátomat, és a sálamat, amiket az egyik szék oldalára dobok le a táskámmal egyetemben. Nem tévedtem olyan nagyot, mikor úgy gondoltam, így kell felöltöznöm. Nem akarok elmaradni mögötte. Lya igazán nő, igazán az, aki megköveteli a minőséget és az igényességet.
          - Lesz esetleg előadásod? Úgy elmennék megnézni, a világon mindenhol áradoznak rólad, de te olyan csöndes vagy.
           Határozott léptekkel indulok meg a szoba belseje felé. Egy pillanatra elgondolkodom a terasszal kapcsolatban, de akármilyen könnyen meg tudnánk oldani, hogy ne fázzunk, most jobbnak látom, hogy ha itt maradunk benn. Keresek egy széket, és leülök, lábam keresztbe teszem.
          - Mesélj! Mi történt veled mostanában?
          Nem akarom felhozni a tegnapi napot témának, nem tudom, elkeseríteném-e. Nem akarom letörni mindjárt az első szavammal letörni a lelkesedését. Főleg, mert ahogy követtem a pályafutását, mindig is kicsit irigykedtem rá. Szeretnék hasonlítani rá egy picit, de ahogy körbenézek a szobában, rájövök. Egyáltalán nem, az én életem most úgy tökéletes, ahogy van.

Naplózva


Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2017. 05. 31. - 20:50:07 »
+2



1999. február 15.

Hihetetlen volt, hogy megint az a kedves lány áll előttem, akivel levelezőtársakként váltunk el legutóbb. Annyit tudtam róla a leveleiből és talán ő is megismertem engem valamennyire, de az arcát már szinte elfelejtettem. Éjszakáról éjszakára újabb nőt és férfit mutattak be nekem és a legkedvesebb személyek, akik távol voltak tőlem annyira távolinak tűntek, hogy már nem emlékeztem a vonásaikra.
Esmé csinosabb volt, mint ahogyan emlékeztem. A kettőnk ízlése persze össze sem hasonlítható, én jobban szeretem a visszafogott, lágy színeket, míg ő egy elképesztően nőies, vörös ruhában volt, fekete, tűsarkú csizmával. Irigyeltem az alakját, sokkal formásabb volt nálam.
Kerülj beljebb!– mosolyogtam rá és a lakosztály belseje felé mutattam.
Becsuktam mögötte az ajtót. Végre van valaki, akivel kicsit kikapcsolódhatok… és elfelejthetem Madam Potiert, Mathiast, a táncot és minden mást – gondoltam. Persze a gardedámom nyilván éppen most riadóztatja az aurorokat és a mugli rendőrséget, hogy eltűntem, én azonban cseppet sem bántam. Azonban erre volt szükségem. A nyugalomra.
Mióta vagy a városban? Miért nem szóltál hamarabb, hogy jössz? – kérdezte.
Esmé levette a kabátot és a sálat, amit viselt, így még szebben kirajzolódott a ruha formája. Sokkal szebb volt, mint elsőre hittem és kicsit féltékeny is voltam rá. Nekem is ruhát kellett volna húznom, ehelyett inkább a kényelmet választottam.
Csak tegnap este érkeztem Londonba – válaszoltam. – Ezúttal nem kísért el Madam Potier, gondolhatod milyen nehéz volt ezt megoldani.
Ahogy mentünk a szoba belseje fel és megkaptam a következő kérdést, kicsit meglepődtem. Mármint nyilván egy táncosnőről azt hinné az ember, hogy előadás miatt érkezett és talán ez is lett volna a legjobb magyarázat, de hazudni nem akartam. Egy-egy füllentés belefér, de ennél több nem.
Sóhajtva ültem le az ágy szélére. Megvártam, hogy ő is csatlakozzon.
Rendeltem süteményt és pezsgőt. Vegyél bátran – mutattam a szemben lévő kisasztalra és én magam is elvettem az előre kiöntött pezsőgmet. – Igazából nem egy fellépés miatt jöttem ide… lényegében megszöktem Madam Potiertől és estére sem mentem haza.
Lehajtottam a fejemet, nem akartam arról beszélni, ami velem történt. Nem mondom, hogy még mindig mérges vagyok Mathiasra, de igenis csalódottságot éreztem.
Semmi különös… illetve, mindegy. Majd elmesélem! – legyintettem és rámosolyogtam.
Gyorsan ittam egy kortyot a kissé édes pezsgőből. Ez is persze azt az átkozott szilvesztert juttatta az eszembe, amikor hagytam magamat elcsalni a tömegtől. Milyen buta is voltam – ráztam meg a fejemet egy kicsit.
Beszéljünk inkább rólad, Esmé – mondtam. – Volt valami esemény Valentin-napon? Még ma is tele volt az Abszol út lebegő rózsaszirmokkal.
Kicsit zavart, hogy mások jól érezték magukat, míg nekem a lehető legkellemetlenebbül telt az ünnep. Azonban Esmére sosem lennék igazán féltékeny, ő amolyan távolélő testvér nekem, akivel mindent megoszthatok és ő is velem. Reméltem, hogy neki jól telt a tegnap és legalább rajta keresztül kicsit én is átélhetem.
Minden részletet tudni akarok - mondtam mosolyogva.
Naplózva



Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2017. 06. 10. - 23:12:09 »
+2



          Ha nem tudnám, hogy lassan nyílnak a virágok és zöldellnek a fák, akkor azt gondolnám, hogy karácsony van, és életem egyik legszebb ajándékát kaptam meg azzal, hogy megjelentél itt Londonban. Olyan jó érzés, hogy újra látlak, legszívesebben kiugranék a bőrömből.
          Azért aggodalomra ad okot, hogy elszöktél. Mert a leveleidből tudom, hogy a Madam soha nem hagyott magadra egy percre se. Talán ez az aggodalom ki is ül az arcomra, de azért közel sem érzem olyan vészesnek, mint mikor szerelmem a karjaimban haldoklott alig fél hónappal ezelőtt.
          - Lya, nem lesz ebből baj? Nem kéne küldened neki egy üzenetet, hogy jól vagy?
           Ennyit még akkor is megérdemel, ha olyan zsarnok módon kordában tartott, és elvette tőled a lehetőséget, hogy boldog gyerekkorod legyen. Nem, inkább normálisnak mondanám, bár még ez sem éppen a tökéletes megfogalmazása a helyzetnek. Én biztos nem tudtam volna végigcsinálni azt a rengeteg táncpróbát, a kötöttséget, hogy nem csinálhatom azt, amit akarok. Tisztellek is érte, nem láttam még nálad kitartóbb embert.
          - Köszönöm – nyúlok a pezsgőért, de mielőtt megfoghatnék egy poharat, eszembe jut a csoki. – Majd elfelejtettem.
          Hirtelen felállok, és a kabátomhoz megyek. Ott van a táskám is, amibe belesüllyesztettem a bonbonokat. Nem egy nagy dobozzal, inkább több fajtából keveset vettem. Keresek egy tálnak megfelelő edényt, de mivel nem találok, jobb híján leteszem az asztalra.
          - Hoztam egy kevés bonbont. Gondoltam búfelejtőnek jó lesz, vagy csak szórakozásként. De tudom, hogy vigyáznod kell az édessel, majd befalom én, ha nem kérsz.
          Elmosolyodom, és be is kapom az első pisztáciásat. Igazán finom, megérte az árát, de azért nem engedhetem meg magamnak olyan nagyon sűrűn. Az viszont biztos, hogy Elliotnak is fogok egyszer hazavinni.
          Épp egy falatot majszolok egy süteményből, mikor gyakorlatilag bejelented, hogy megszöktél. Hirtelen ledermedek, hiszen ez tőled egy nagyon szokatlan cselekedet, de megértem, hogy ezt tetted. Valahol sejtettem, hogy ez be fog következni egyszer, de kicsit hamarabb, mint gondoltam.
          - Tényleg értesítened kéne Madam Portiert. Megnyugodna, hogy nem raboltak el, és jól vagy.
          Persze annak már úgyis lőttek, hogy ne kerestessen vagy megúszd a lecseszést, de legalább nem fogja csődíteni az aurorokat itthon és nemzetközi szinten is.
          - És még mindig mondhatod, hogy elraboltalak – nevetem el magam, majd belekortyolok újra a pezsgőbe.
          A válaszod viszont nem győz meg. Valami nagy dolognak kellett történnie, és így már ki is derül, hogy ennek a dolognak köze van az itt létedhez. Egyelőre nem kérdezgetek róla, majd elmondod, ha úgy érzed, hogy ideje van neki. Hogy mi lenne velem? Kicsit elvörösödöm, hiszen annyi minden történt mostanában, egy csomó dologról még nem is számoltam be.
          - Utálom azokat a lebegő rózsaszirmokat. Alig lehet látni valamit tőlük normálisan. Ki is hagytam az oda vezető utakat – sóhajtok egyet. – Igen, volt.
          Látom a tekintetedben a kíváncsiságot, így nem is húzom nagyon sokáig a mesélést. Van viszont néhány dolog, amit nem szeretnék megosztani veled, így a kis próbálkozást, hogy összehozzuk a családot, kihagyom.
          - Nos, elég sokáig voltunk az ágyban Elliottal. Róla már meséltem még a decemberi levelemben, aztán a januáriban is. Mivel az ajándék, amit neki szántam elég nagy volt, és nem akartam, hogy a kandallóban szállítás közben megsérüljön, átmentünk a lakásomba. Ott aztán ettünk egy kis sütit, de tényleg csak pár falatot. – Azt hiszem, mégse tudom kihagyni a mesét a látogatókról, csak kicsit átszínezem. – Vendégeim voltak, sajnos pont tegnapra jelentkeztek be, de így legalább lett egy mecénásom. Ha tényleg betartja, amit ígért.
          Igazából még fel se fogtam, mit is jelent ez. Ha Phillip támogat, akkor nem kéne a kiadóban dolgoznom, nyugodtan megengedhetem magamnak a drágább holmikat is, amik a festéshez kellenek. Vagy ha nem is mondok fel, akkor sem kell kiadnom a lakást, és megtarthatnám magamnak. Jót lehetne ott beszélgetni, a festményeimnek is több helye lenne, és ha akarunk egy kis magányt Elliottal, akkor el tudunk vonulni úgy egymástól, hogy mégis közel lehessünk. Ez érdekes gondolat, meg is fogom beszélni majd vele.
          - Mikor ők elmentek, akkor átadtam neki az ajándékot. Tudod milyen izgő-mozgó. Eddig a világot járta, ezért nem akartam megkötni, de mivel úgy ismerkedtünk meg, hogy szeretném, ha modellt állna, így teljesítettem ezt. Csukott szemmel is tudnék rajzolni róla egy képet. Aztán ő is odaadta az ajándékát. Képzeld, megkaptam az egyik pulcsiját.
          A sok ajándék közül ez fogott meg a legjobban. Igen, szeretem, mikor drága dolgokkal halmoznak el, de az egyszerűséget is kedvelem. Valahol ez egy ellentmondás, de igyekszem nem megvehetővé tenni magam, még ha néha nagyon annak is tűnik.
          - És kaptam még egy kulcsot a szívéhez és lelkéhez, valamint egy méregdrága festéket. Én nem is értem, hogyan tudta megvenni. Tényleg egy vagyonba került. Nekem legalább fél évig kéne spórolnom rá, hogy összejöjjön az ára.
          De az való igaz, hogy a legszebb és legritkább szín és legjobb minőség. Óh, ha lehetne, elvarázsolnám olyannak, hogy soha ne fogyhasson el.
          - Majd elfelejtettem. Aztán lejtettem még neki egy táncot, egy nagyon szexi fűzőben, magassarkúban, olyan igazi feltüzelős táncot. Azt hiszem, nem kell folytatnom, így is kitalálod hogyan haladt előre az éjszaka. Mondjuk úgy, hogy mikor ma reggel a leveled megkaptam, még mindig Valentin napot tartottunk.
          Belekortyolok a pezsgőbe, még mindig belepirulok, ha eszembe jut milyen őrületes éjszakánk volt, de örülök neki, mert így legalább kicsit elfeledkeztünk az előtte lévő kellemetlenségekről. Igaz, hogy így nem mondtam el minden részletet, de a te érdekedben jobb is ez így. A másik viszont, amire talán kevésbé kell figyelni most, hogy ne itassam le úgy magam, ahogy hagytam szilveszterkor Elliotnak. Nem örülnék neki, ha olyan fejfájással ébrednék, mint akkor.
          - De eleget beszéltem magamról. Nem volna kedved a nyáron kicsit több időt itt tölteni? Beköltözhetnél hozzám pár hétre és egy csomó dolgot csinálhatnánk. Rengeteg dolog van, amit szeretnék megmutatni. Ha minden igaz, lesz egy kiállítás is majd, és szeretném, ha megismernéd Elliotot is.
          Akaratlanul is megkocogtatom a poháron a gyűrűt. Csak ekkor jut eszembe, hogy a legutóbbi ritka levélváltásaink miatt, még erről se tudsz. Odatartom eléd a kezem, és a szoba fényében megcsillogtatom rajta a gyűrűt.
          - Elliot eljegyzett. Bevallom kicsit váratlan volt, mert azt hittem együtt járunk majd még, de tudom, hogy ő az igazi, aki mellett le akarom élni az életem, ezért azonnal igent mondtam neki. - Hagyom, hogy megnézegesd az ékszert, aztán eszembe jut valami.
– Neked nincs jelenleg udvarlód?

Naplózva


Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2017. 07. 02. - 09:39:54 »
+2



1999. február 15.


Nem akartam arról beszélni, hogy Madam Potier esetleg aggódik. Semmi kedvem nem volt már a tánchoz, legalábbis nem abban a formában, ahogyan eddig. A kötöttségek megkeményítettek, kitartóvá tettek, de már itt akartam kitartó lenni Londonban, távol attól a merev világtól, amiben felnőttem. Nem tudtam, hogy meg fogom-e valaha valósítani ezt a tervet, de jól esett elgondolkodni rajta, miközben élveztem a magányt.
 – Annyi édességet eszek, amennyit akarok – válaszoltam dacos hangon a bonbont látvá.
Inkább a pezsgőre tereltem a témát, akárcsak a Valentin-napomról Esmé forró éjszakájára. Éppen a bonbonból vettem ki egy falatot, mikor a tánc részénél tartott. Szerencse, hogy nem vettem a számba és nyeltem félre véletlenül. Számomra a tánc kecsességet, eleganciát és kevésbe kéjes vonaglást jelentett. Anyám ehhez mégis mit szólna? – hüledeztem, de aztán elvigyorodtam. Irigyeltem Esmét, amiért olyan életet él, amilyet szeretne... Nem voltak kötöttségei, mint nekem. Nem volt egy Madam Potier a nyomában mindenhol és nem csak a regények lapjain élvezhette a szerelmet.
Már az ajándékoknál tartottunk, mikor kifakadt belőlem a kérdés: – Elliotnak hívják a szerelmedet?
Nem tudom, miért, de sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyakori név. Inkább tűnt öregesnek és ódivatúnak, amit nem visel már túl sok korunkbeli. Igaz Anglia teljesen más, mint Franciaország. Kevés a szín és a csillogás, sok a komor, szürke ember és mintha az időjárás is ezt erősítené meg. Minden esetre Mr. Lee vagy O'Mara előtt csupán egy férfit ismertem ezen a néven, egy hetven feletti varázslót, akinek a születésnapján kellett rögtönzött bemutatót tartanom.
Mesélhetnél róla, már azokon kívül, amiket a levélben írtál – válaszoltam. – Tényleg olyan nagyszerű ember? Hiszen csupa pozitív dolgot írtál róla... hogyan ismerkedtetek meg? Erre éppen csak célozgattál a leveledben.
Mathiasról én is csupa jót mondtam volna még tegnap előtt. Ha jól sikerült volna a rögtönzött Valentin-nap, akkor persze nem ülnék itt, bonbonnal a számban. „Lyana, ne egyél édességet, kihullanak a fogaid! Hallottál már fogatlan táncosnőről?” – Csengett a fülemben anyám kioktatása. Madam Potier legalább időnként engedett egy-egy marcipános bonbont, vagy egy kis szelet likőrös csokoládét. Utólag belátom, nem volt olyan szigorú, mint anya, de azért sokkal jobb sem nála.
Ahogy Esmé megkocogtatta a poharát lenéztem a kezére. Egy gyűrűt pillantottam meg. Csillogóan ezüstös volt és benne egy piros, formázott kő díszelgett. Elakadt a lélegzetem, ahogy Esmé barna szemeibe bámultam ismét.
Eljegyzett? – A hangom egyszerre volt lelkes és nagyon féltékeny.
Ezt nem is említette egyszer sem a leveleiben, holott talán az elmúlt időszak legfontosabb információja volt. Milyen romantikus! Elmosolyodtam,  szemem is nagyon csilloghatott, hiszen ilyet csak a regényekben olvas az ember. Alig néhány hónapja ismerik egymást, de tudja, hogy ő az igazi és vele akar lenni. Én is ilyen szenvedélyre vágytam, habár sejtettem, hogy sosem lesz részem benne.
Sóhajtottam egyet a kérdésre és inkább újabb bonbont vettem el.
Nincs – próbáltam érzelemmentesen válaszolni, de nem sikerült jól. Ezért eltereltem a témát: – És mikor tervezitek megtartani az esküvőt?
Ez a téma jobban foglalkoztatott, mint Mathias tegnapi viselkedése. Az túl megalázó emlék volt. Nem kellett volna beleélnem magamat, hogy valóban számítok neki, de naiv voltam. Azt hittem, ha én beleszerettem, akkor ő is belém... de egy életre megtanultam: nem egy lányregény hősnője vagyok. Nincs miről álmodozni. Érezze csak jól magát azzal, akivel csókolózott.
Honnan... honnan tudod, hogy ő az igazi?
Ez a kérdés mindig is foglalkoztatott. Bár akkor még senki sem okozott szívfájdalmat nekem és nem éreztem úgy, hogy szerelmes volnék. Esmének van összehasonlítási alapja nyilván, többet tudhat, mint én.
Naplózva



Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2017. 07. 24. - 19:28:02 »
+1



          Kicsit megakadok a mesélésben a kérdésed miatt, de mivel nem látom értelmét annak, hogy ne válaszoljak, elárulom. Tudom mennyire kényes arra, hogy tudják a teljes vagy eredeti vagy nem is tudom hogyan kéne hívnom nevét, de barátnőmben bízok, neki aztán tényleg nem lenne semmi oka arra, hogy ártson. Hiszen nem is ismer.
          - Igen. Elliot. Elliot O’Mara.
          Valamiért elfog egyfajta rossz érzés. Miért gondolom, hogy talán ti ismeritek egymást? Nagyon kicsi az esélye, de miért ne lehetne? Mind a ketten sokfelé megfordultok a világban, még most is.
          Az érzés viszont hamar elenyészik, amint rákérdezel a találkozásunkra. Tényleg szűkszavú voltam ezzel kapcsolatban, de azt hiszem érthető, hiszen a vizsgaidőszakom közepén voltam, az újév elején, és szerettem volna mindent megadni szerelmemnek is. Sok időt töltöttünk akkoriban együtt, és a munka mellett örültem, hogy egyáltalán pennát tudok ragadni.
          - Nos, elég rejtélyes volt a megismerkedésünk. Lényegében ugyanabban a kakaózóban ültünk le egy kis időt tölteni. Én ihlet után kutattam, csak elütöttem az időt, ő pedig keresett valamit. Aztán mikor felfigyeltem rá, akkor odamentem hozzá, és megkérdeztem lerajzolhatom-e. Egy ideig nyugodtan beszélgettünk, aztán valamiért dühös lett, rángatni kezdett, én felpofoztam, aztán elmentünk egy szellemházba, ahol összemelegedtünk, és lényegében azóta se váltunk el egymástól.
          Ez lényegében nagyon le van rövidítve. Nyströmről például nem is esett szó, pedig fontos szerepe volt az aznapi eseményekben. Azt hiszem, sok mindent mondana el kettőnkről, főleg a megismerkedésünkről, és attól tartok rossz fényben tűntetné fel, ezért is látom jobbnak, ha kihagyom azt a részt.
          Kiveszek egy szem bonbont a helyéről, aztán bekapom, amíg hallgatlak. Igazából nem mesélsz, inkább csak kérdezel, és nem értem miért. Régen sokat meséltél, a próbákról, Madam Portierről és a városokról, ahova mentél. De most túl nagy a csend. És te nem az a típus vagy, akire rá tudnék mászni, akár szó szerint is, és az pont olyan poénosnak veszi, mint ahogy én azt szánom. Sóhajtok egyet, aztán belefogok a következő kérdésed megválaszolásába.
          - Nem tűztünk ki időpontot. Szerintem majd egyszer csak eljön a pillanat, mikor azt mondjuk, hogy most, nem várunk tovább és akkor az ilyen sebtében megtartott szertartás lesz. – Megrántom a vállam, hisz tudom, hogy addig én már készülődök, szervezkedek majd, csak a dátum kell majd. – Azt hiszem, az egész kapcsolatunkat jellemzi majd, ahogy össze fogunk házasodni.
          És tényleg így is gondolom. Talán úgy alakul majd, ahogy Elliot szeretné, és akkor megszökünk, valahol külföldön összeházasodunk, mindjárt megtartjuk a nászutat is. De az is lehet, hogy majd tartunk egy kisebb ünnepséget, pár emberrel, a fontosabbakkal.
          Meglepődök a kérdéseden. Eddig nem gondolkodtam el rajta, honnan is tudom, hogy ő az igazi. Pont ezért sokáig hallgatok is, amíg össze nem szedem a gondolataim. Végül csak egy dologra tudom levezetni az egészet.
          - Igazából konkrét válasz nincs rá. A kapcsolataim elején mindenkiről azt gondolom, hogy ő az igazi. Aztán persze kiderül, hogy nem. Elliot abban más, hogy érte az életem adnám, az életem feltétel nélkül rábíznám, és igyekszem a lehető legtöbb dolgot megadni neki, amire szüksége lehet úgy, hogy közben viszonzást nem várok. Talán ez lehet az, amire igazán azt tudom mondani, hogy ő az igazi. És még valami. Látom magunkat, ahogy száz évesen egymást ölelve ülünk egy kanapén és visszagondolunk arra, milyen jó életünk volt.
          Azt gondolom, hogy ez az igazán lényeges, ami eldönti valakiről, hogy az tényleg az igazi-e. Én határozottan úgy érzem, hogy Elliot az, aki mellett el tudom képzelni még a halálom is. Aztán eszembe jut egy másik dolog. Mintha szándékosan akarnál témákat kerülni magaddal kapcsolatban, de tiszteletben tartom.
          - Mit szólnál, ha kimozdulnánk. Igazán finom a pezsgő és a bonbon is, de ugye nem akarsz ezen az estén ebben a szobában megsavanyodni?
          Legurítom a pezsgőm maradékát, bekapok még egy bonbont, majd odalépek hozzád. A kezem tartom feléd, hogy felsegítselek.
          - Van egy nagyon jó ötletem, csak hagyd, hogy vezesselek.
          Elmosolyodom, azon a módon, amit Elliottól tanultam, mikor valami csalafintaságra készült. Már egy idő után észrevettem a tekintetében azt a különleges csillogást. Szóval, ideje nekem is bevetni. Mikor megismerkedtünk, ezt még úgyse láttad rajtam.

Naplózva


Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2017. 08. 08. - 12:08:54 »
+1



1999. február 15.


Elliot O’Mara? A gondolat belém hasított, hiszen én már hallottam ezt a nevet, méghozzá nem is olyan régen. Mathias idegesen közölte, hogy Mr. Lee hazudott a kiléte kapcsán s valójában Mr. O’Marának kéne szólítanunk. Nem lepett ez meg különösebben akkor, mármint egy kalandornak általában szüksége van egy álnévre. Azonban a nevek egyezésének ellenére Esmé sosem hivatkozott a vőlegényére kalandorként. Ez meglepett.
Olyan romantikus volt hallgatni a történetüket. Valahogy ilyennek képzeltem el azt, amire nekem is szükségem van. Szenvedélyre, ragaszkodásra és talán tényleg megszökni azzal, akit szeretek. Persze vágyom egy igazi esküvőre, nagy fehér, uszályos ruhával… de valahogy már unom a képmutatást. Unom a táncolást, a csillogást. Én csak én akarok lenni és eddig azt hittem, Mathias oldalán ezt meg is kaphatom. Csalódás, hogy ennyire nem sikerült a Valentin-nap.
Jó boldognak látni – még ez sem volt őszinte a számból s ezért nagyon is szégyelltem magamat.
Ittam egy korty pezsgőt, mintha az elmoshatná az érzéseimet. Nem így történt, a keserűség ott maradt a számban, miközben Esmé arról mesélt, hogy miből tudja, ki az igazi. Elszomorodtam, pedig a barátnőm boldog és nekem is annak kéne lennem.
Lehet, hogy Esmé megérezte a változást bennem. A témaváltás hirtelen érkezett, bele a néma csendbe… hiszen nem tudtam mit mondani neki.
Várj! Nem akarok sehová sem menni… – nyögtem ki keserűen.
Megragadtam a csuklóját, hogy el se induljon. Képtelen lettem volna visszamosolyogni rá, az emlékek rám törtek tegnapról. Nem akartam ugyan Mathiason agyalni, de már régen nem volt más választásom. Az agyam magától dolgozott és magával rántott a szívemet is, ami fájdalmasan zakatolt a mellkasomban.
Azért akartalak látni, mert szükségem volt egy barát támogatására… – mondta keserűen. – Tudod… azt hiszem besokalltam, új életet akarok kezdeni. Egy másik nő akarok lenni.
Sóhajtottam, ahogy kimondtam ezeket. Már megint kerteltem, már megint nem mondtam ki, amit ki kellett volna. Ezért lassan belekortyoltam megint a pezsgőbe. Lyana, nyugi! – mondogattam magamnak. Tényleg csak Esmére számíthattam és ezt hajlandó voltam belátni is.
Én… borzalmas Valentin-napom volt – nyögtem ki és lehajtottam a fejemet, miközben elcsuklott a hangom. – El akartam panaszolni neked, de amikor elkezdtél mesélni, úgy éreztem, hogy képtelen lennék rá. Jó látni, hogy boldog vagy… és rossz, amiért ez nekem nem adatott meg.
Megint ittam egy kis kortyot a pezsgőből. Kellett egy kis erő, hogy minden keserűség ellenére elkezdjek beszélni és beavassam Esmét.
Nem tudom ismered-e Elliot barátját… – kezdtem, de aztán megmagyaráztam: – Ismerem a vőlegényedet, egy ázsiai fickó, nem?
Tudtam, hogy igenlő választ fog adni. A név alapján kétségtelen volt, de azért kellett egy megerősítés a biztonság kedvéért.
A legjobb barátja, Mathias Montrego udvarolt nekem. Egyszer felléptem náluk, a szilveszteri bál alkalmával… és hát Elliot beszélt rá, hogy adjak neki egy esélyt. Belészerettem, azt hiszem és elterveztem, hogy meglepem Valentin-napon. – Kiszáradt a torkom, így belekortyoltam megint az italba. – Hosszasan leveleztünk és úgy éreztem az érzéseink kölcsönösek… ő mégis egy másik lányt csókolt meg. Az orrom alá dörgölte, talán ez valamiféle dicsőség? Szóval faképnél hagytam és most itt ülök ebben a szobában összetört szívvel. Utálni akarom, de igazából csak sértett vagyok. Azt hiszem, beleszerettem igazán.
Naplózva


Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  

FRPG.hu toplista!
The Age of Marauders
Napi egy kattintás a hosszú élet titka!


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 07. 21. - 02:51:03
Az oldal 0.264 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.