+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Kean Rowle
| | | | |-+  Élni vagy halni?
| | | | | |-+  London
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: London  (Megtekintve 408 alkalommal)

Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 09. 21. - 19:31:18 »
+1


Baker Streeti kávézó mögötti sikátor


Biztos vagyok benne, hogy az örömmámor feletti érzésed, amint elmúlik, akkor rájössz, hogy addig jobb mind a kettőnknek, amíg látom a gondolataid. A végén még megöleted magad, és annak nem örülnék. Több szempontból sem. De majd meglátod, mert legközelebb úgy teszek, mintha nem hallanám a gondolataid. Hallani… igazából úgy üvöltesz, mint egy fába szorult féreg. Csodálkozom, hogy más nem hallotta meg a gondolataid.

Az agyam eldobom. Ez a gondolat szinte üvölt bennem is, mikor meghallom, hogy elvesztetted a pálcádat. Ez most komoly? És ennyi idő alatt nem volt időd venni egy másikat?

- Normális vagy? Pálca nélkül járkálsz holott tudod, hogy célpont vagy? Azt hiszed tényleg elég ez a kés?
Szinte már kiabálok, de nem akarom, hogy Keith vagy bárki a környéken meghallja. A muglik egyébként sem értenék, márpedig ez az ő környékük. De lebukni se lenne jó. Az exmemoriam használata nem annyira hatékony, ha sok embernél kell alkalmazni. Sokáig tart, és most nincs rá időnk.

Szúrós szemmel nézek rád, amikor fejbe dobod. Tény, hogy bizonyítottad a kés rátermettségét, mint hatásos fegyver, de jobban örültem volna neki, ha nem így oldódik meg ez a helyzet.

- Nem gondoltam rá. Tudod, mert tudod, hogy láttam a gondolatait, ahogy a tiédet is, így biztos lehettél volna benne, nem hagyom, hogy bántódásod essen, engem pedig nem mert volna bántani. Sok múlik rajta, kivel fordul szembe, és ezzel tisztában van – sóhajtok egyet. Indulatos vagyok, de nem kiabálok. – Hoppanálok vele máshova, addig ne menj sehova. Nem akarom itt hagyni.
Majd később számolok vele a tettéről, és ki is derítem, hogy milyen ok miatt jött el ide. Nem örülök neki, mikor így véletlenül összehoz a sors az informátoraimmal. Főleg mikor tudom, hogy éppen feladata van.

Hagyom, hogy magadhoz vedd a pálcát. Később úgyis visszakérem, de most szükséged lehet rá. Nem tudok ott lenni mindenhol, mint a mellékelt ábra is mutatja. Gyorsan megfordulok, és bevallom, kicsit mulattat, ahogy a leesett fánkot nézed.

- Menj és vegyél másikat. Még ott van a pénz nálad.
Hirtelen nem tudom mi a probléma, de van, és ezt abból tudom, ahogy rám nézel. Végül megadod a választ, de ez meg annyira gyerekesnek hat, hogy jobb nem vitázni. Addig legalább csönd lesz majd.
- Jól van. Menj előre, és kapsz egy másikat. Én meg veszek egy másik kávét, mert az sem érkezett meg.
Sóhajtok egy újabbat, majd visszaindulunk a konyhán keresztül a kiszolgáló rész felé. Beállunk újra a sorba, de ezúttal én kérem magamnak a kávémat. Amint kiválasztod a fánkot, fizetek és a elindulok kifelé a teraszra, ahol leülök egy másik üres asztalhoz. Azt már elfoglalták ahol korábban ültem. Nem csodálom, jó volt mindenhova a rálátás.
- Megvettem a jegyeket, már csak be kell menni. Jó lenne tudni, hogy mit kell keresnünk, de elképzelésem sincs. Gondolod, hogy nehéz lesz észrevenni majd?
Mivel semmit sem tudok erről a Holmesról, tőlem akár egy hamis arckép is lehet a nyom. Vagy egy könyv, egy szobor, egy szőnyeg, tényleg bármi. Mert abban biztos vagyok, hogy nem itt lesz elrejtve a karvédő. Ahhoz túl forgalmas a hely, és túl nagy a valószínűsége, hogy valaki ellopja.
- Tele a hasad, most már lenyugodtál? Vagy kérsz repetát?
Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2017. 09. 21. - 21:30:28 »
+1



Nem izgatott, hogy Kean mit művel… nem érdekelt, hogy hoppanált mögöttem. Engem csak egy dolog foglalkoztatott: a rózsaszín mázas fánk, amin még ebben a hűvös időben is pillanatok alatt megjelentek a hangyák. Csalódottan figyeltem az izgő-mozgó lényeket és közben Keannel is közöltem mennyire vártam az első falatot.
– Menj és vegyél másikat. Még ott van a pénz nálad.
Hirtelen lefagytam, mintha valaki jeges vízzel öntött volna nyakon. Egy pillanat erejéig csak pislogtam a másik férfira és próbáltam megérteni, miféle indíttatásból mondta ezeket a szavakat. A kezembe adta a pénzt, egyrészt a maradék most már az enyém és nem fogok belőle kifizetni egy olyan fánkot, ami miatta veszett kárba.
Nem miattam került a földre, öregem… – szakad ki belőlem az első értelmes gondolat.
Tudtam jól, hogy ha kell, akkor órákig nézek a szemébe, várva a választ, amit hallani akarok. Nagyon is képben vagy, mit akarok – gondolati úton is közöltem az egyszerű tényeket. Persze megválogattam, mit engedek neki megpillantani. Tudtam, hogy a gondolataimban akár úgyis olvashatna, mintha nyitott könyvek volnának. Nem vagyok ilyen ostoba, az első pillanattól kezdve egyértelművé tette a viselkedésével.
Jól van. Menj előre, és kapsz egy másikat. Én meg veszek egy másik kávét, mert az sem érkezett meg.
Sóhajtás hagyta el az ajkait.
Nem érdekelt a problémázása, inkább tényleg elindultam befelé.  Lassan haladtam, nem siettem sehová, hiszen ebből a kis közjátékból az is kiderült, hogy Kean sem kapkodja el a dolgokat. Van ideje engem méregetni meg várni, hogy megoldjam az általa előidézett problémákat – jelen esetben a fánkom leejtését.
Beálltunk a sorba, ami azalatt alakult ki, hogy hátul jártunk. A pultnál ácsorgó alaknak fel sem tűnt, hogy a háta mögül érkeztünk, valószínűleg a rengeteg vásárló miatt. A sorban állva remegő térdekkel, izgatottan figyeltem az egyik vaníliás fánkot – mert epres ugyebár nem volt több – és reméltem, hogy senki sem választja ki még előttünk éppen azt. Egy kislány ugyanis, aki az anyukájával érkezett, előttünk állt. Láttam, ahogyan szemez a fánkkal, majd inkább egy rózsaszín mázzal borított muffint választott ki.
Végül én távoztam a kezemben a vaníliás fánkkal és huppantam le a kávézó Keannel a teraszon található asztalka mellé. Kicsit hűvös volt, ezért remegett minden tagom, csak az édesség feledtette el velem a dolgokat.
–  Megvettem a jegyeket, már csak be kell menni. Jó lenne tudni, hogy mit kell keresnünk, de elképzelésem sincs. Gondolod, hogy nehéz lesz észrevenni majd?
Hirtelen nem is értettem ezt a kérdést. Megrökönyödve pillantottam Keanre, aki láthatóan ezt halál komolyan gondolta.
Miután ez az egész csapdától bűzlik, szerintem elég feltűnő lesz. – A válaszom végül higgadtan, bár kicsit érthetetlenül érkezett. A szám tele volt fánkkal és szándékomban állt ezt meg is mutatni Keannek, hátha egy kicsit undorodni fog tőlem és nem szól hozzám. Mérges voltam rá és nem csak az utolsó epres ízű fánk elvesztése miatt, azért is, mert auror létére kevésbé volt gyanakvó és bizalmatlan.
Te amúgy jónak számítasz a munkádban? – érdeklődtem cseppet sem gúnymenetes hangon.
Várva a válaszát megettem az utolsó falatot is a fánkból. Az ujjaimat a ruhámba töröltem, mert szalvétát nem hoztam odabentről. Valamivel elégedettebb voltam, mint korábban.
Tele a hasad, most már lenyugodtál? Vagy kérsz repetát?
Kaphatok repetát? – kérdeztem, bár a hangom elárulta: ezúttal komolytalan vagyok.
Felpattantam a székből és elindultam a múzeum felé. Közben Kean felé nyújtottam a kezemet, jelezve, hogy nálam kéne lennie a jegyeknek. Lehet, hogy én sem szeretem a muglikat, de közel sem vagyok olyan béna, mint ő.
Add ide a jegyeket és maradj csendben! – parancsoltam rá.
Már láttam a korszakot idéző rendőrruhát viselő jegyszedőt. Alig vártam, hogy a kezébe nyomjam a fecnit és végre odabent legyünk, nyomok után kutatva. Imádtam az ilyen régi, igazi angol épületeket. A poros, szűk lépcsőket és a régi tapétát, amitől sötétebbnek tűnt a zord időben minden helyiség.
Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2017. 09. 22. - 21:51:07 »
+1


Sherlock Holmes múzeum


A kávé pont olyanra sikeredett, mint ahogy szeretem. Meglepő, hogy egy idegennek sikerült eltalálnia ezt, de rá lehet fogni a véletlenre. Egyre ezen az egész levélen jár az eszem, meg azon, hogy miként fog végződni. Miért kellett nekünk mindenképpen összetalálkoznunk? Az egy dolog, hogy kíváncsi voltam rád, de nem feltétlenül ilyen formában akartam megejteni ezt a találkozót. Kicsit el is veszek a kávéban, hiszen Phillip sok minden kért tőlem, és meg is ígértem néhányat közülük. A többi majd kiderül, nem akarok előre elrontani semmit.

- Ha csapda is, nem tudom téged minek kevertek bele. Tisztában vagyok vele, hogy az apám el akar tenni láb alól, de azért nem jellemző rá, hogy mást is belekeverjen.
Hacsak nem tud róla, hogy félvér vagy. De ezt nem tudom honnan derítené ki, és akkor egy kisebb fajta dührohamot is kapna. Arról pedig még így is tudnék, hogy nem lakok vele. Valami másnak kell lenni a háttérben.

Kis sértést érzek a hangsúlyodban, amikor a képességeimről kérdezel. Nem mondanám magam a legjobbnak, nem vagyok. Rengeteg amatőr hibát követek el még ennyi idő után is, de ettől még nem vagyok a legrosszabb sem.

- Igen, jónak. Nem kiválónak, de jónak.
A legilimencia is sokat segít, de tény, hogy van még mit csiszolni a képességeimen. De ahogy mondani szokták, az ember holtáig tanul. Ráadásként nem sok auror van, aki jártas a fekete mágiában, így az még érdekesebbé és értékesebbé tesz. Kivédeni a fekete mágiát nem biztos, hogy elég. Ismerni kell a működését is.

Megforgatom a szemem, mikor visszakérdezel. Nem hiszem el, hogy ennyire éhenkórász vagy. De tudod mit, legyen. Ha végeztünk itt, akkor kapsz még egy fánkot. Becsomagoltatjuk, és majd a következő nyomnál vagy a végcélnél majd megeszed.

Megtámasztom magam az asztalon és felállok. Először nem akarom átadni a jegyeket, de aztán rájövök, hogy talán nálad jobb helyen van. A végén még elvarázsolnám vagy elhagynám, vagy ki tudja, mire gondolsz. De tudod mit, legyen gyereknap ma.
Elmosolyodom, mert ez azért egy olyan dolog, amit nem mindenkinek engedek meg, még gondolni sem.

- Azt azért majd én eldöntöm, hogy csöndbe akarok-e maradni vagy sem. De a kedvedért megteszem, hogy kevesebbet beszélek, és inkább hallgatózok.
Remélem érted, hogy miről van szó. Nem mindig a sok beszéd az, ami segít. Néha muszáj hallgatni, hogy meghalljunk bármit is. A rendőrnek öltözött ember furán morcosnak tűnt, de ez leginkább az unalmasnak titulált munkájának volt köszönhető.

Az egész hely annyira nyomasztó volt, mintha éppen hazamentem volna. Egy ilyen helyre nem értem minek jött volna valaki. Miért pont ide küldött nyom után kutatni? Vagy bárki után?

- Itt mindig ennyi mugli van? – kérdem suttogva.
A sok mugli szinte hullámként özönlött be előttünk, bár szerencsére mögöttünk nem annyira. Talán éppen ebédszünetre készültek vagy bánom is én, csak annyi volt a lényeg, hogy egyre kevesebben vannak. Így pedig több időnk van nekünk körbenézni.

Felballagok a lépcsőn az emeletre, és azonnal tovább is megyek a konyha felé. Ki akarom kerülni a tömeget, és ezt valamilyen fura módon úgy érzem, pont azzal tudom megtenni, ha a kevésbé látogatott helyiségbe megyek. Igyekszem mindent megnézni, alaposan szemügyre venni az eltéréseket, de jó lenne tudni, legalább egy kis segítség formájában, hogy mit is kéne pontosan keresni.

Sóhajtok egyet. Ez így már nehezebb lesz. Vagy legalábbis több időbe kerül majd, mint a versike megfejtése. Elkezdem nyitogatni az ajtókat, amíg gondolatban rád figyelek, talán ott felfedezek valami érdekeset.
Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2017. 09. 23. - 16:32:27 »
+1



Egy kicsit megdöbbentett Kean válasza. Valahol a szívem mélyén persze sejtettem, hogy elégedett magával, valahogy sütött róla az önkritika teljes hiánya. „Igen, jónak. Nem kiválónak, de jónak.” A rokonom, nyilván jóban kéne vele lenne, mégis valamiféle arroganciát éreztem ebben a mondatban… valami olyat, amit apámból is annyiszor éreztem. Tőle megszoktam, Kean viszont új volt az életemben és zavart az egész viselkedése.
Ahogy megindultunk a múzeum felé kicsit megnyugodtam. Nem azért, mert láthattam egy halom porosodó ereklyét, amit valami mániákus gyűjtő szedett össze egy kivénhedt ház díszítésére… nem, sokkal inkább azért, mert végre történik valami. Élveztem én a fánkevést is, megvan annak is a maga bája, de közel sem olyan, mint esetleg bajba keverni magamat.
Elmosolyodtam, ahogy Kean a kezembe adta a jegyeket.
Azt azért majd én eldöntöm, hogy csöndbe akarok-e maradni vagy sem. De a kedvedért megteszem, hogy kevesebbet beszélek, és inkább hallgatózok.
Köszönöm, nagyon kedves, Mr. Karótnyelt Rowle – hangsúlyoztam magamban a lehető leggúnyosabb mondatot, amire éppen csak képes voltam. Megnéztem az egyszerű, ám díszes belépőket. Szóban inkább nem reagáltam Kean „hallgatózási szándékára.” Valahol volt ebben az egészben valami nagyon beteges… olyan lehet mások agyában turkálni, mint kukkolni a meztelenkedő szomszédot. Beleborzongtam a gondolatba. Én ugyan nem sokat találkoztam a szomszédomban lakó, középkorú szomszédaimmal, de egyiküket sem szívesen lesném meg ruha nélkül és a gondolataikat sem túrnám át hasonló okokból.
Megérkeztünk a rendőrnek öltözött jegyszedő elé.
Üdvözlöm Önöket a Múzeumban – mondta és elvette a jegyeket. Egy kicsit megtépkedte a sarkukat, majd visszanyomta a kezembe.
Csak egy biccentéssel jeleztem, hogy én is üdvözlöm őt, de most már had menjünk be. Egy kicsit feltámadt a szél és hiába öltöztem fel rendesen eléggé fáztam addigra, hogy elértük az ajtót. Valószínűleg a kávézó teraszán való ücsörgés sem tett éppen jót nekem.
Itt mindig ennyi mugli van? – érdeklődött Kean.
Szinte észre sem vettem, annyira sok mugli özönlött be előttünk. Valamiért a hely atmoszférája fogott meg, szép volt ugyan, érdekesnek látszott… túlzottan is angolos volt, mégsem éreztem az égvilágon semmit. Ez a semmi pedig mindennél jobban zavart.
Gondolom… – rántottam meg a vállamat, semmiféle érdeklődést nem mutatva a helyzet iránt.
Egy ideig a csoport után néztem, akik az imént trappoltak végig a lépcsőn. Csupán ezután hajoltam oda Keanhez: – Szerintem itt nincsen semmi. – A hangom suttogássá halkult.
Követtem Keant valami olyan helyiségbe, amerre nem ácsorgott egyetlen múzeumi alkalmazott sem. Első ránézésre ezek a korhű ruhába bújt nők mutogatták a tömegnek merre kell menni, mi valahogy mégis egy teljesen elhagyatott konyhába mentünk be. Egy darabig itt sem nagyon figyeltem rá, sóhajtozott meg ki-be nyitogatta az ajtókat.
Ahogy rápillantottam, megint apám jutott eszembe.
Ha rokonok vagyunk… akkor te mim vagy nekem? – szaladt ki a számon az egyetlen kérdés, ami abban a percben igazán érdekelt.
Nem akartam túl ragozni, egyszerű, rövid választ vártam. Semmit nem tudtam a Rowle családról és ez zavart. Valahogy, valahova tartoznom kell… ezt mindigis tudtam, mégsem találtam a helyemet. Nem voltam igazán Rowle, de még csak O’Mara sem. Lee sem vagyok, mert ők kínaiak én meg talán csak a vonásaimban vagyok az.
Tudod mit! Húzzunk ebből a konyhából… – csattantam fel. Nem Keanre voltam mérges, sokkal inkább magamra, amiért ilyen butaságot hoztam fel. Nem akartam érzelgősködni és szinte könyörögni, hogy fogadjanak be valahova, mint egy kivert kutyát.
Elindultam kifelé. A lépteimtől zengett a lépcső, ahogy elindultam fölfelé a múzeum érdekesebb részeihez. A düh ott visszahangzott mindegyik mögött. Elegem volt abból, hogy egy senki vagyok, egy púp mindenki hátán… talán az élet ezzel is csak azt üzeni: fogadjam el, nekem nem jár igazi család. Nekem ez jutott, hogy kettő között őrlődjek, hogy ne legyen meg a saját helyem sehol.
Megtorpantam a lépcsőn.
Az érzelmek hirtelen letaglóztak. Tudtam, hogy Kean könnyedén kiolvashat most mindent a gondolataimból, de nem érdekelt.
Sajnálom… – nyögtem ki. Nyilván nem az én nyafogásom érdekelte, sokkal inkább az, hogy segítsek neki megoldani ezt az ügyet. – Többet nem faggatózok rólad vagy a családról. Nem tartozom én oda.
Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2017. 09. 24. - 19:29:41 »
+1


Sherlock Holmes múzeum


Arra már gondolatolvasás nélkül is sikerült rájönnöm, hogy nem igazán vagy oda azért, mert látom a gondolataidat. De erről nem tehetek. Velem született képesség és nem lehet csak úgy kikapcsolni, mint ahogy a gyertyát meggyújtod vagy kioltod. De ezt nem sok emberrel lehet megértetni, vagy idő kell hozzá. Ha nem leszek ennyire szem előtt, akkor te se fogsz már rá gondolni, ebben biztos vagyok.

Nem tudom, hogyan lehetek annyira figyelmetlen, hogy még a lakás előtt betérek egy olyan helyiségbe, ami nem is a kiállításhoz tartozik. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy annyira el akarok menni innen, már nem is nézem merre megyek, csak megyek. Az viszont cseppet sem dobja fel a kedvem, hogy sokan vannak. Nem szeretem a muglikat, kiráz tőlük a hideg, és most is érzem, ahogy szép lassan egy bizsergés fut a tarkómtól szét a karjaimba.

- Hogy? – kérdezek vissza.
Kérdésed nagyon meglep, nem számítottam rá. Bár nem ártana magamban sem tisztába tenni ezt. Azt hiszem, már nem kézzelfogható a rokonság, hiszen nagyon sokadik leszármazottak vagyunk a saját águnkon, de attól még megnevezhető. List és Prue-t is az unokahúgaimnak tartom, így rád se fogok másként tekinteni.
- Az unokaöcsém vagy, tehát az unokabátyád.
Még akkor is, ha ez így nem biztos, hogy pontos. Nem tudom, hogyan lehetne viszont ennél pontosabban megfogalmazni azt a kapcsolatot, ami közöttünk van. Főleg azt nem tudom, hogy van-e valami értelme annak, hogy így nevén nevezzük ezt. Talán soha többé nem találkozunk majd, talán odaköltözöl majd hozzám.

Elmosolyodom, mikor felajánlod, hogy elmenjünk a konyhából. Mivel semmit sem találtam, ami gyanús lenne, és az emberek egyre furábban néznek ránk, ez lenne a legkézenfekvőbb.

Fura viszont az, amit a gondolataid között látok. Ettől kicsit elmegy a kedvem az élettől, és szívem szerint megvigasztalnálak, hogy de tartozol valahova, hiszen ott van Esmé, és az öcséd, de tudom, hogy ez nem ugyanaz.

- Tudom, nem vigasztal, de hidd el, jobb a te helyzeted, mint az enyém – állok meg a nyomodban. – Az apám egy ideje azon mesterkedik, hogyan tehetne el láb alól. Nem követem az elveit, és ez nem tetszik neki. Jogos örököseként viszont csak úgy tud kikerülni, ha lemondok, vagy bekövetkezik a halálom. Sajnos a család többi tagja másként nem fogadja el a változtatást - sóhajtok egyet. - Kérdezz nyugodtan, ha kíváncsi vagy valamire. Nem hiszem, hogy olyan dologra tudnál rákérdezni, ami titoknak számít.
Ez egy nagyon hosszú és bonyolult történet. A lényeg talán ennyi, de ha más is érdekelne, akkor nyugodtan beavatlak. Nem sokan értik meg a családunk hierarchiáját, de azok, akik ismernek, tudják, hogy már egy ideje azon dolgozok, hogy ez megváltozzon.

Elindulok tovább, míg egy másik túlzsúfolt helyiségbe nem érek. Úgy tűnik, itt kell majd keresni a sok kacat között a nyomot. Csak tudnám, hogy mi lehet az. Tekintve, hogy nem ismerem ezt a szereplőt, így fogalmam sincs tényleg, hogy mit kéne keresnem.

- Soha ne kérj bocsánatot azért, amit érzel. Hidd el nekem. Van, hogy más örülne, ha elmondanád azt, amit valójában gondolsz. Fura érzés, mikor látod két civakodó ember gondolatait, akik ugyanarra vágynak, de csak szidják egymást.
Igazából nem is várok választ erre a monológra, bár egy muglinak a gondolataiban hallom, hogy eltöpreng azon, amit mondtam. A lényeg azonban az, hogy neked sikerült-e valamit mondanom.
Sóhajtok egyet, aztán elkezdem nézegetni a kanapé környékét. Talán lesz ott valami, ami kilóg. Egy angyal, egy bilincs, egy mézeskalács. Tök mindegy mi az, csak legyen valami.
Egy mugli túl közel jön hozzám, amitől megborzongok és lépek egyet feléd. Nem akarom, hogy lássák rajtam a távolság tartást.

Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2017. 09. 26. - 17:52:41 »
+1



Kiborultam… kiborultam, pedig nem lett volna szabad éppen Kean előtt ilyet tennem. Nem azért, mert túl mélyen látott bele a gondolataimba, hanem apám miatt. Ők ketten ismerték egymást, mindketten ugyanabból a rideg családból származtak… mert láthatóan ez volt a közös vonás bennük.
A lábamba belenyilallt a fájdalom, ahogy megálltam. Erősen markoltam bele az öreg fakorlátba. Hangosan vettem a levegőt, ahogy szabadkoztam az unokatestvéremnek – mert ő az, mint kiderült. Sosem gondoltam volna, hogy van ilyen nekem. Anya kínai családjáról alig tudtam valamit, Dean családja pedig sosem volt igazán az enyém, habár azon az ágon sem büszkélkedhettem volna unokatestvérekkel.
Éreztem, hogy Kean megáll mögöttem.
Tudom, nem vigasztal, de hidd el, jobb a te helyzeted, mint az enyém.
Nem akartam hinni a fülemnek. Most komolyan magadat akarod kihozni szarul egy ilyen helyzetből, öreg? – ez a kérdés merült fel bennem azonnal. Dühösen szorongattam a fát, az ujjaim szinte belefájdultak.
Az apám egy ideje azon mesterkedik, hogyan tehetne el láb alól. Nem követem az elveit, és ez nem tetszik neki. Jogos örököseként viszont csak úgy tud kikerülni, ha lemondok, vagy bekövetkezik a halálom. Sajnos a család többi tagja másként nem fogadja el a változtatást. – Sóhajtás hagyta el az ajkait. – Kérdezz nyugodtan, ha kíváncsi vagy valamire. Nem hiszem, hogy olyan dologra tudnál rákérdezni, ami titoknak számít.
Semmi empátiát, semmi érzelmet nem láttam Keanben. Iszonyatosan csalódott voltam.
Elrohantam előre, illetve csak elrohantam volna. A lábam nem bírta, ezért végül Kean nyomában kötöttem ki egy újabb szobában.  Zsúfolt volt, tele muglikkal, de egyik sem idegesített úgy, mint az unokatestvérnek nevezett egyén – vagyis aki önmagát annak nevezte.
Soha ne kérj bocsánatot azért, amit érzel. Hidd el nekem. Van, hogy más örülne, ha elmondanád azt, amit valójában gondolsz. Fura érzés, mikor látod két civakodó ember gondolatait, akik ugyanarra vágynak, de csak szidják egymást.
Te komolyan ennyire önző vagy? – Bukott ki belőlem a kérdés. Valójában nem ez a mondat, sokkal inkább a korábbiak váltották ki. A mostani szövegelését jóformán meg sem hallottam. – Nálatok mindenki ennyire rideg és érzéketlen?
Záporoztak belőlem a kérdések, de túl sértett voltam ahhoz, hogy érdekeljen a válasz.
Tudod mit Kean… tényleg hülye voltam. Azt hittem, hogy rokonok vagyunk azt is jelenti: megértesz és érdekellek. Apámról is hasonlót gondoltam, de tévedtem mindkét alkalommal. Számotokra egy eszköz vagyok, amit ki lehet használni.
Felemeltem a kezemet, jelezve: nem kell a válasza.
Még mindig ingerült voltam és elhatároztam: majd én eldöntöm, hogy ennek a végén mi lesz a keresett tárgyunk sorsa. Ha akarom megtartom és igen, olvasd csak ki a fejemből, te pökhendi kis… Egy morgással hessegettem el a gondolat csúnyábbik felét. Tudtam jól, hogy nélkülem nem fogja megtalálni, amit akar, tehát ha ezt most könnyedén kivette a fejembe és a szívemben kavargó érzések közül, akkor sem küldhet el. A nyomokhoz én értek, hiába „jó” auror.
Míg ő a nyomot kereste, ami nem mellesleg alig egy méterre volt a fejétől, a kandallón, én csak álltam és vártam. Kíváncsi voltam jut-e bármire is egyedül. Kedvem lett volna gúnyosan felröhögni, mikor egy mugli miatt visszalépett mellém.
Nos? – kérdeztem szarkasztikusan. – Mire jutottál?
Egyszerűen odasétáltam a kandallóra és megérintettem a könyvet, aminek eddig csak a gerincét láttam. Fényes volt és új, sokkal újabb, mint körülötte állok. Hacsak nem szórakozásból felejtette ott valaki vagy nem rejt egy titkos ajtót, akkor bizonyára nem a múzeum kellékei közé tartozott.
A tömeg levonult, így felemelve meg tudtam mutatni Keannek.
Ez esetleg megteszi.

Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2017. 09. 27. - 13:25:42 »
+1


London külvárosa, elhagyatott épület

Nyomokban trágár szavakat tartalmaz!


Ha nem lenne ennyi mugli a környéken, akkor talán hamarabb észrevenném, hogy habár baj nincs, valami olyasmi történik, amit meg tudtam volna akadályozni. De persze mit is várjak valakitől, akit még csak most ismertem meg? Nem sajnálom, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek elképzeltél, vagy mint amilyenre számítasz, de azért mindennek van határa. Most azt hiszed előnyben vagy, de biztos minden óvintézkedést megtettél?

Amit viszont nem tűrök az az, ha már olyan dolgokat vágnak a fejemhez, mint te is, aztán pedig sértődött kis cafkaként vonulj el. De nem gond, majd mikor legközelebb letámadnak a sikátorban vagy bárhol, megnézem és megvárom, hogy kimássz a saját módszereiddel.

Igyekszem nem elrontani a helyzetet, hogy vissza kelljen jönni, ezért egyelőre figyelmen kívül hagyom a muglikat is, és a kis szarkasztikus megjegyzésed is.

- Menj a fenébe, O’Mara! – szűröm a fogam között.
Tovább keresgélek a szobában, egyre bátrabban, ahogy kiürül a szoba. Mintha hullámokban jönnének a muglik ide, de ez talán nem meglepő. Csoportosan szeretnek egymás nyakában lenni, ezt már megfigyeltem. Egy ember vonzza magával a többit. Még mindig nagyon türtőztetem magam, nem akarok itt helyben balhét csinálni, de egy pillanat alatt megváltozik minden, ahogy a kandalló mellett olyan lenézően ott állsz. Ökölbe szorítom a kezem, de minden, ami eddig felhalmozódott bennem, most egyszerre akar kitörni.

Elönti az agyam a méreg, így csak egy pillanat kell ahhoz, hogy felmérjem a terepet. Szerencsére senki sincs a közelben, így nem lesz szemtanú csak fültanú. Odaugrok hozzád, megragadom a könyvet, kitépem a kezedből, majd a másik kezemmel megragadom a karod, és hoppanálok onnan.

Egy elhagyatott helyre érkezünk a külvárosban. Már akkor is üres volt, mikor elkezdtem aurorként dolgozni. Mindig itt beszéltem meg a találkozóimat az informátoraimmal, így biztos vagyok benne, hogy nem lát itt senki. Ide már a muglik által hajléktalannak nevezett egyének se jönnek el.

Nekitaszítalak a falnak. Nem érdekel a lábad, és az sem, ha esetleg innentől kezdve egyedül kell végigvinni a kincskeresést.

- Na, idefigyelj, te szarrágó! Eddig türelmes voltam, de most már elég volt. Próbáltam jó kapcsolatot kialakítani veled, nem magam miatt. Hogy téged ez nem érdekel, az meg engem nem érdekel. Hogy mi a véleményed apádról vagy rólam, az sem különösebben. Semmit nem tudsz rólunk, szóval jobb lesz, ha befogod a pofád és eldöntöd, hogy akarsz-e egyáltalán valamit nyerni ebből a mai napból vagy elhúzol innen most azonnal. Nehogy azt hidd, hogy olyan hűde nagy szükségem van rád. Százszor különböket is találok.
Pont melletted öklözök a falba, hogy kicsit levezessem a feszültséget. Utálom, mikor ennyire hasonlítok az apámra. Mikor ő is ennyire idegbeteg. Mindig kerülöm az ilyen helyzeteket, még akkor is, ha ezáltal puhapöcsnek titulálnak. Közelebb hajolok a füledhez.
- Jól gondold meg, mit szeretnél, mert itt is hagyhatlak akár holtan is. Senki sem fog megtalálni, vagy ha mégis, senki sem köt majd hozzám. Nem én akartam veled lenni, ajánlottak. Szóval azon túl, hogy csapda, és szinte biztos, hogy nekem szól, gondolkodj el rajta, hogy talán te is célpont vagy.
Ellépek mellőled, majd lapozgatni kezdem a könyvet. Ismerem, már olvastam. A Fény és sötétség címet viseli, és két kalandorról szól, akik szinte az egész világot bejárják, mire eljutnak a céljukhoz. Elmosolyodom, mikor rájövök mi a nyom. Előveszem a pálcám is, és felgyújtom. Nem fogom magammal cipelni a továbbiakban. Elég nekem egy kolonc a nyakamra.

Megállok néhány lépésre tőled, és várom, hogy végre döntésre juss. Bath-ba kell mennünk, ahova nem foglak magammal rángatni, amennyiben nem akarsz jönni. És főleg úgy nem foglak magammal vinni, ha nem tudsz együtt működni vagy félretenni az ellenszenved. Mert, ha nagyon akarom, akkor nekem csak egy újabb feladat vagy nem pedig egy idegesítő rokon.

Várakozás közben megdörzsölöm kicsit a kezem. Sokkal nagyobbat ütöttem a falba, mint akartam, de ez van. Egyelőre viszont nem nézem meg, mégis mekkora az a nagy, de a dörzsölésből érzem, hogy talán kicsit fel is sértettem a bőröm, és vérzik.

Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2017. 09. 27. - 19:24:18 »
+1



Még egy ember, aki gyűlölhet… – állapítottam meg, ahogy Kean kitépte a kezeim közül a könyvet. A papír kicsit megvágta a kezemet, ahogy megpróbáltam utána kapni, de csak azt értem el vele, hogy az az őrült megragadta a csuklómat. Nem csak, hogy megragadta azt, hanem hoppanált is a beleegyezésem nélkül.
Dühösen szakítottam el magamat a szorításából, ahogy végre talajt ért a lábam. Nem néztem körbe, csak a szemem sarkából láttam, hogy valami lepusztult épület maradványba sikerült hozni. Nem voltak ablakok, ajtók, de még csak tető sem. Minden beázott és bűzlő, dohos szag terjengett. A padlóból itt-ott apró gaz nőtt, vagy éppen egy bokor. Furcsa látvány lett volna, ha alaposabban megnézem. Hiszen egy ilyen haldokló, használaton kívüli épületben új életet született és a természet hamarosan visszavette a uralmat ezen a helyen.
Azonban nem tehettem meg ezt, mert Kean a falnak lökött.
Kellett egy pillanat, hogy sikerüljön visszanyernem az egyensúlyomat. Nem akartam tehetetlenül lecsúszni a fal mentén, de a fájdalom belenyilallt a combomba. Gyerünk, kapd össze magadat!
Na, idefigyelj, te szarrágó! Eddig türelmes voltam, de most már elég volt. Próbáltam jó kapcsolatot kialakítani veled, nem magam miatt. Hogy téged ez nem érdekel, az meg engem nem érdekel. Hogy mi a véleményed apádról vagy rólam, az sem különösebben. Semmit nem tudsz rólunk, szóval jobb lesz, ha befogod a pofád és eldöntöd, hogy akarsz-e egyáltalán valamit nyerni ebből a mai napból vagy elhúzol innen most azonnal. Nehogy azt hidd, hogy olyan hűde nagy szükségem van rád. Százszor különböket is találok.
Ahogy mellettem beleüt a falba, hallom, hogy kicsit megreccsennek az ujjai. Közel sem annyira, hogy eltörjenek, arra én vagyok képes és nem ő. Ez is csak azt bizonyította milyen arrogáns és önző, mert minden csak róla szól. De nem gond, te csak ezt.
Keress! Olyan jót úgysem találsz, mint én, mégha most abba a hitbe is ringatod magadat! – üvöltöttem az arcába.
Jól gondold meg, mit szeretnél, mert itt is hagyhatlak akár holtan is. Senki sem fog megtalálni, vagy ha mégis, senki sem köt majd hozzám. Nem én akartam veled lenni, ajánlottak. Szóval azon túl, hogy csapda, és szinte biztos, hogy nekem szól, gondolkodj el rajta, hogy talán te is célpont vagy.
Szóval most fenyegetsz, te kis szarházi? Kissé felmordultam magamban. Figyeltem, ahogy a könyvet lapozgatja, majd felgyújtja. Szándékosan nem reagáltam semmi és olyan dolgokra gondoltam, amik összezavarhatják. Mindenfélére a múltamból, jelentéktelen eseményekre és teljesen összevissza.
A mozdulataim azonban hirtelenek voltak. Megragadtam a karját, a háta mögé csavartam és mellkassal a falnak nyomtam. A másik kezemmel az idegen pálcáját rángattam elő és nyomtam a nyakához. A testemmel ott tartottam a hideg falnál, amennyire csak lehetett és a füléhez hajoltam.
Játszani akarsz, Rowle? – kérdeztem sziszegve. – Rossz emberrel próbálkozol, én ugyanis mindenkinél jobban űzöm ezt… felőlem lehet akármennyi pénzed, tarthatod magadat a világ legjobb aurorjának, de engem ne próbálj meg fenyegetni, mert te jössz ki belőle szarul, ezt garantálhatom.
A szalag lüktetni kezdett a csuklómon. Szinte suttogta, hogy: tedd meg, árts neki… de ellenálltam.
Szívósabb vagyok, mint azt a nevetséges családod gondolja. – A hangom egyre inkább morgásszerűvé vált. – Próbálj meg partnerként kezelni és akkor segítek, mert akármennyire is szeretnél keményfiúnak tűnni, ebben én vagyok a jó és nem te meg az egyenruhád.
Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2017. 09. 28. - 17:56:33 »
+1


London külvárosa, elhagyatott épület


Utálom. Mindig utálom magam olyankor, mikor Janus vére felülkerekedik rajtam. Muszáj lesz lenyugodnom, de ez a fellengzősség, ez a magabiztosság és az amivel elítélsz valamit, amiről fogalmad sincs. Ez nagyon felbosszant. Szó szerint kihozod belőlem az állatot. És ha azt hiszed, hogy majd megijedek attól, hogy másik segítséget kell keresnem, akkor tévedsz. Nem fogsz megfélemlíteni. Álltam már a szakadék szélén és eltáncoltam onnan. Nem voltál itt, hogy tudd, milyen a sötét oldalon állni úgy, hogy közben mindent megtagadsz, amiben azok hisznek.

- Ha az a feltétele annak, hogy ne kelljen bámulnom a mocskos pofád, akkor inkább maradjon rejtve az a kincs.
Tudom, hogy fáj a lábad, pont ezért ér meglepetésként az a gyors mozdulat, amivel a falhoz nyomsz. Nem mintha nem tudnék kiszabadulni egy kis küzdelem árán, de most nem igazán akarom az energiáimat feleslegesen pazarolni. Kell az még a későbbiekben.

Azért mégse maradhatok így a falnak nyomva, meglendítem a kezem, és pont a lábad találom el. Nem pont ott ahol fáj, de azon a környéken valahol. Érzem is, hogy enyhül a szorítás, és ki tudok bújni belőle. Odébb sétálok pár lépést.

- Engem nem érdekel, ha szabályt kell szegni. Ne feledd, hogy Rowle vagyok, és köztudott, hogy az egész család Tudodki oldalán állt. Szerinted visszariadok egy koszos kis tolvajtól?
Megigazítom a zakómat, ahogy teszek még néhány lépést. Aztán még néhányat, és igazából már tűnhet úgy is, hogy elmegyek, mikor megtorpanok. Tényleg így akarom lezárni ezt az egészet? Tényleg pont olyannak tituláltam Phillipet és magamat is, mint aki behódolt Tudjukkinek? Igen, szerepet játszottunk mind a ketten, de ettől még tudjuk, hogy az nem volt valós.

Visszafordulok feléd. Tudnálak ezek után partnerként tekinteni rád? Összejönne mindaz? Mi van, ha ténylegesen beváltod az ígéreted, és nem adod át a kincset? Nem mintha tudnál róla, mi az. Viszont legalább annyit tudsz, mint én is. A kinézetéről is csak halovány utalások vannak össze-vissza felbukkanó családi feljegyzésekben.

- Te tudsz partnerként tekinteni rám? – kérdezem már teljesen normál hangerőben. – Tudod a legilimencia nem olyan, amit ki-be lehet kapcsolgatni, szóval ha továbbra is sértegetni akarsz akár szóban akár gondolatban, akkor inkább fejezzük itt be.
Normál esetben nem érdekel, mit gondolnak az emberek. A bűnözők úgyis csak szidják a családom. Mások félnek tőlünk, és vannak olyanok is, akik semlegesek. De rajtad nem igazodom ki. Be akarsz illeszkedni valahova, de úgy nem lehet, ha porig alázol mindenkit, aki azzal a családdal kapcsolatos.

A következő nyom, Bath-ban van, és benne is volt a könyvben, hogy hol. De oda nem mennék oda csak úgy, akárkivel.

- Nos, O’Mara. Ha hajlandó vagy vetkőzni, akkor elviszlek magammal. De ez még nem jelenti azt, hogy partnerként is tekintek rád. Tudod, ahhoz bíznom kéne benned, de ezt rólad nem tudom elmondani.
És azon se lepődnék meg, ha ugyanez fordítva is meglenne, de mit is várunk két ilyen szenvedélyes férfitól, akik a maguk módján mind a ketten önzők. Mert vádolhatsz vele, el is ismerem, hogy az vagyok, de attól még te is az vagy. Remélem, Esmé nem esik majd ennek az önzőségnek áldozatul. Bár, ismerem, nem hiszem, hogy annyiban hagyná a dolgot.

Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2017. 09. 28. - 20:22:53 »
+1



Az ütés a sérülésemet találta el. Hirtelen belenyilallt a fájdalom. A szemeimet is lehunytam, a szorításom pedig meglazult, a kezeim lassan eleresztették Keant. Még odébb is tudott sétálni, nem nyúltam utána, habár képes lettem volna rá. Készenálltam az esetleges védekezésre, ugyanakkor hallani akartam mit mond.
Engem nem érdekel, ha szabályt kell szegni. Ne feledd, hogy Rowle vagyok, és köztudott, hogy az egész család Tudodki oldalán állt. Szerinted visszariadok egy koszos kis tolvajtól?
Gusztustalan ez az alak… – futott át az agyamon egyetlen gondolat, ami ténylegesen összeállt. Közben felegyenesedtem, legyűrve a fájdalmamat. Figyeltem, ahogy azt az undorító zakót igazgatta magán. Megborzongtam még a látványtól is. A sírás fojtogatta a torkomat, mintha azt akarnám mondani: én ezt a családot nem akarok, inkább törölték volna ki az emlékeimet, inkább lennék az a senki tényleg, aki voltam. Fogalmam sem volt róla, hogy hová tartozom, még annyira sem, mint korábban… mert ha volt is bennem egy szemernyi Rowle vér, az ellen ott, abban az elhagytott épületben küzdöttem igazán.
Te tudsz partnerként tekinteni rám? Tudod a legilimencia nem olyan, amit ki-be lehet kapcsolgatni, szóval ha továbbra is sértegetni akarsz akár szóban akár gondolatban, akkor inkább fejezzük itt be.
Rá akartam üvölteni, hogy fogja be a száját. Képtelen voltam elviselni a hangját, de talán annyira magyarázott, hogy észre sem vette a gondolataimat… vagy csupán annyira kuszák voltak, hogy nem értette meg. Szemernyi érzés sincsen benne, csak fölényeskedés, önteltség és önzőség áradt belőle. Én is ilyen vagyok, ugyanakkor ember is és ez, mintha belőle teljesen hiányzott volna.
Nem szóltam, hagytam, hogy beszéljen. Vártam, hogy végre befejezze, hátha lenyugszom.
Nos, O’Mara. Ha hajlandó vagy vetkőzni, akkor elviszlek magammal. De ez még nem jelenti azt, hogy partnerként is tekintek rád. Tudod, ahhoz bíznom kéne benned, de ezt rólad nem tudom elmondani.
Nem kell a szaros bizalmad, haver.
Hát nem nyugodtam le.
És akkor mi a jó büdös franc van, hogy te Rowle vagy? – A korábbi felvetésére most tört ki csak a válasz belőlem. – Talán magadnak köszönheted ezt, mint valami cím? Azért mutat jól a neved, mert a rokonaid egymás között szaporodtak? Nagydicsőség mondhatom. Én viszont magamnak köszönhetem, hogy az vagyok, aki vagyok és semmi pénzért nem cserélnék veled, te kis rohadék.
Fojtott hangon beszéltem. A kezeim ökölbe szorultak, a pálcára feszültek az ujjaim.
És ne pofázz most! – Emeltem fel a kezemet, mielőtt megszólalhatott volna. – Nem vagyok rád kíváncsi, hogy mi a véleményed, sem az, hogy mennyit sértegetlek gondolatban és szóban. Megérdemled.
Közelebb léptem hozzá, nem emeltem rá a pálcámat. Nem akartam megtámadni, nem érdekelt ennyire. Látni sem akartam többé, nemhogy harcolni vele.
Ha egy Rowle annyival különb nálam, hát kérd a segítségét valamelyiknek… mert én neked soha, semmiben nem fogok. Jó szórakozást felteszem. Biztosan izgalmas lesz egy életen át keresni… hidd el, én harminc éven át csináltam, tudom milyen.
Elindultam kifelé az épületből. Nem érdekelt hol vagyok, könnyedén hazatalálok bárhonnan, ha szükséges. Már megszoktam, hogy olyan helyeket járok be, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda. Persze nem sűrűn fordul elő, hogy az embert nagyjából elrabolják és egy teljesen idegen helyről kell megtalálnom a hazavezető utat.
A játéknak nincs vége. – Fordultam vissza menet közben Kean felé.
Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2017. 09. 28. - 23:04:26 »
+1


London külvárosa, elhagyatott épület



Persze, mit is vártam valakitől, aki az ország közelében nem volt a háború alatt. Aki csak utólag néz szembe a saját és a világ problémáival is. Aztán persze panaszkodsz, hogy „Jaj, nem tartozom sehova.” Meg „Jaj, nem tudtam anyucitól elbúcsúzni.” Ezeken nem utólag kellene siránkozni, hanem elé menni a dolgoknak, és ha már voltál olyan balfék, hogy elrontsd, akkor megtehetnél mindent annak érdekében, hogy kárpótold a szeretteid, saját magad. A sebek nem gyógyítják be magukat.

Azt akarod, hogy ne beszéljek? Tudod te, milyen azt mondani egy fortyogó lávának, hogy most ne törj ki? Majd megtudod a későbbiekben. De legyen, a te kedvedért, most leszek én a kutya, akivel úgy kiabálsz és ráncigálsz, ahogy azt kedved tartja. Csak ne felejtsd el, hogy mi volt, mert a végén még akkor ér igazán meglepetés, mikor már nem számítasz rá.

Elmosolyodom, ahogy elmész mellettem, és elindulsz kifelé. Nem hiszem, hogy azzal a lábbal komolyabb távolságra jutnál. De legyen, ahogy akarod.

- Nem, a játéknak valóban nincs vége.
De vajon a mi kapcsolatunknak itt és most vége van? Hogy nem látod, hogy mennyire különbözünk? Én nem ezekre próbálom meg felhívni a figyelmed, de valaki, aki nem élt ebben a körben, aki nem élt ebben az országban az persze nem tudhat semmit. Én vagyok a hülye, hogy olyan dolgot várok el tőled, ami talán nem is létezik.

Alaposan elgondolkodok rajta, hogy mit mondjak neked a továbbiakban. Biztos vagyok benne, hogy van olyan információ a tarsolyomban, amivel újra a magam oldalára állíthatlak. Aztán persze eszembe is jut.

- A könyvben a nyom Bath-ba visz. De gondolom, ez már nem érdekel.
Nem csak úgy teszek, mintha nem érdekelne a döntésed. Tényleg nem érdekel. Igazából csak azért árulom el, hogy tudd, miért kellett az a könyv. Bár, aki olvasta, az tudja, hogy egy ottani fürdőben talál rá a két férfi az elrejtett kincsre, ami kicsit nyálas módon a szerelem, a barátságuk és még néhány ezer font.

Várok még egy kicsit, talán meggondolod magad. Egyedül úgyse tudnál odamenni, hiszen nem tudsz hoppanálni, ha jól tudom. Meg aztán, Bath a fürdők városa hazánkban, így információ nélkül nem is biztos, hogy kitalálnád, melyik a jó hely. Annyira azért nem lehetsz jó, hogy csak úgy kitaláld. Persze, beszerezhetsz egy példányt a kalandregényből, de addigra talán már késő, és pénzt is ki kell adni azért a nyomért.

- Szóval, ha hajlandó vagy vetkőzni, akkor elviszlek oda.
Volt még egy igazán árulkodó nyom a könyvben, amit sikerült is kivennem belőle. Két belépő jegy, amit masszázsra lehet felhasználni. Ezeket fel is mutatom. Valaki nagyon felkészült belőlünk, és feltételezte, hogy együtt leszünk még olyankor, mikor kiderül, hogy hol van elrejtve a következő nyom.
- Ne aggódj, nem fürdeni kell. A masszázs viszont jót fog tenni a lábadnak.
Sóhajtok egyet. Ennél nyugodtabban nem tudom közölni veled a következő lépéseket, és ha ez sem elég ahhoz, hogy kibékítselek, valószínűleg semmi sem elég hozzá. Mélyen a szemedbe nézek. Szóval, akarsz még civakodni egy sort, vagy beadod végre a derekad?

Azonban akár együtt megyünk innen tovább, akár én egyedül, egy valamit muszáj megfogadnom. Nem hagyhatom, hogy még egyszer Janus vére kerekedjen felül rajtam.
Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2017. 09. 29. - 08:08:45 »
+1



A könyvben a nyom Bath-ba visz. De gondolom, ez már nem érdekel.
Már nagyon közel voltam az épület kijárathoz. Bár lassan mozogtam, de volt az a dolog, ami miatt képes voltam gyorsabb tempóra kapcsolni. A sérülés már hetekkel ezelőtt történt – és igen, hátráltató tényező volt az életemben –, mégis menekültem innen és ez érződött minden egyes lépésemen.
Kean újabb megszólalására megálltam és felé fordultam. Gyanakvó, valahol rémült arckifejezéssel bámulhattam rá és egyetlen kérdés jutott eszembe: Miért éppen Bath? Egyre jobban éreztem azt, hogy csapdaszagú helyzetben vagyok… hiszen én ott születtem… és éppen egy Rowle társaságában kellett volna odaérkeznem. De vajon az egésznek a kitervelője – ha nem maga Kean az –, akkor hogyan viszi véghez azt, amit akar nélkülem?
Hirtelen valamiféle kép kezdett el összeállni a fejemben. A Múzeum talán Keanhez kötődött, egy auror kutat a nyomozó lakásában… a tolvajt pedig a szülővárosába küldik – ahol kisfiú kora óta nem járt. Volt ebben valami hátborzongató, annak ellenére, hogy túlzottan is nyilvánvaló volt az egész.
Minden porcikám megvetett Keant. Szinte kellemetlen volt rá emelnem újra a tekintetemet… a szavaitól mégis úgy megfagytam, mintha valaki jeges átkot zúdított volna rám.
Szóval, ha hajlandó vagy vetkőzni, akkor elviszlek oda.
Nem értettem hogyan nem veszi ezt észre… ezeket az összefüggéseket. Az a valaki, akinek éppen a markában vagyunk – vagy legalábbis voltunk, míg ki nem szakadtunk a múzeumi közegből – mindent tud rólunk. Keanről talán nem is olyan nehéz, de én mindig gondosan ügyeltem arra, mit árulok el magamról. Bármit, amit tudtam, elrejtettem magamról a kíváncsi tekintetek elől.
Ne aggódj, nem fürdeni kell. A masszázs viszont jót fog tenni a lábadnak.
Hosszasan sóhajtottam.
Vajon tényleg ennyire buta? – értetlenkedtem magamban. Nem tudom, hogy tényleg bármit is ki tud venni a gondolataim közül… vagy egyáltalán érti-e ha igen. Ezúttal ugyanis nem próbáltam meg semmit elrejteni. Auror vagy ember, mi a fenére képeztek ki, ha nem arra, hogy megértsd az összefüggéseket? A kérdést szándékosan érthetően, tagoltan gondoltam végig, hátha leesik neki.
Felfogod te egyáltalán, hogy mi ez az egész? – kérdeztem és visszaléptem felé egy lépést. – Akármennyire is undorodom tőled, ha nem egyedül csináljuk talán nem is tudjuk meg, hová tart ez az egész… és mi a célja.
Ahogy visszaértem elé, felé nyújtottam a kezemet. A szemeiben éztem.
Veled megyek, besétálok a csapdába. A végén viszont nem ígérhetem meg, hogy az oldaladon fogok állni.
Őszinte voltam. Nem fogok neki hazudni, ha nem tetszik a képe és tényleg kincsre bukkanunk, esélyesen megtartom magamnak. Nem tudom meddig fog tartani ez az egész, de egyelőre vele megyek, nem partnerként, hanem egy kíváncsi, koszos tolvajként, ahogy ő nevezett.
Indulhatnánk végre?

Köszönöm a játékot!

Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2017. 09. 29. - 13:41:04 »
+1


London külvárosa, elhagyatott épület



Valahogy sejtettem, hogy ez az információ már megfelelő lesz. Nem is akartam többet elérni csak annyit, hogy ne menj el. Ez pedig összejött. Hazudhattam is volna arról, hogy hova is megyünk valójában, de nem tettem. Sóhajtok egyet, hiszen ami olyan nagyon üvölt benned, már régóta tudom. Ha másért nem, azért mindenképpen, mert már gondolatban és szóban is átbeszéltük.

- Tudom, hogy csapda, és nagyjából azt is sejtem, ki állhat mögötte. Több lehetséges ember van erre, de ez egy színjáték. Úgy kell tennünk, hogy ne tudják, rájöttünk az egészre.
Kell még egy kis idő ahhoz, hogy bizonyítani is tudjam az egészet. Ahhoz viszont tovább kell menni, és nem mehetek egyedül, mert félő, hogy akkor talán kudarcba fullad a terve. Nem szeretném, hogy idő előtt visszavonulót fújjon, és kezdhessem előröl az egészet.
- Nem is kell az oldalamon lenned. Ha úgy érzed, mentsd csak magad. Megígértem Phillipnek, hogy vigyázok rád, legalább akkor mikor együtt vagyunk, szóval ez a legkevesebb.
Gyorsan végiggondolom, miként tudnánk a leggyorsabban eljutni Bath-ba. Azt hiszem a kandalló lesz a jó megoldás, mert téged nem tudnálak magammal vinni hoppanálva. Ahhoz túl nagy ez a távolság.

Udvarias invitálásodra megindulok feléd. Elrakom a jegyeket a zakóm felső sebébe. Nem foglalkozok vele, hogy látod vagy sem, úgyis tudom, hova kell menni, nem hiszem, hogy előbb jutnál oda, mint én, és hasznod sem származna belőle.

- Hogyne. Már megyünk is.
Elmosolyodom, hiszen úgy tűnik a lábad sérülése nem csak az egyedüli akadályozó tényező, de gondolom nem vallanád be. Először az Abszol út egy sikátorába hoppanálok veled, nem messze a Foltozott üstbe vezető ajtótól. Onnan pedig irány Bath. Az egyik kocsma, ha jól tudom, nincs is messze a kérdéses helytől. Nem lesz kellemes utazás, de a lábad talán nem hagyjuk el valahol.



Köszönöm a játékot!
Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  

FRPG.hu toplista!
The Age of Marauders
Napi egy kattintás a hosszú élet titka!


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 10. 19. - 22:08:42
Az oldal 0.136 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.