+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  ♦ Emily M. Dean ♦ (Moderátor: Emily M. Dean)
| | | | |-+  Levél a sorsomhoz
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Levél a sorsomhoz  (Megtekintve 625 alkalommal)

Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 04. 09. - 21:21:21 »
+1

zene: ZH - Redemption




'Valahol egy bús sóhaj szállt el, s most lelkemen pihen,
Valahol kacagás csendült most, s mosolyog a szivem.
Valahol egy szívnek kell lenni, bomlott, beteg szegény,
Megölte a vágy és a mámor, éppúgy, mint az enyém.'


1997. Június 26





Dühös vagyok. Majd szétvet az ideg. Mégis miért? Mégis bárki meg meri ezt kérdezni? Hisz annyira, de annyira egyértelmű... Eljegyzés.
Ez az egy szó és nekem görcsbe rándul a gyomrom. Két napja nem is alszom, félig a dühtől félig a félelemtől. Belegondolni is rossz, hogy rákényszerítenek egy ilyet az emberre. Mennyire középkori dolog ez. Mintha lehetne szeretni bárkit is muszájból vagy kényszerből. Tulajdonképpen ez az egész, mármint maga a házasság, a teljes életedet behatárolják. Úgy érzem magam, mint egy csapdába esett hippogriff, amelyik hiába vergődik, képtelen szabadulni a béklyóitól. A tükörből ideges önarcképen köszön vissza. Mérgesen méregetem, miközben begombolom az ingem ujját. Harmadjára sikerül is. A fene vigye el! A káromkodás talán ki is csusszan a számon, de nem érdekel, amúgy sem érdekeknek ezek a dolgok mostanság. Anyám már hozzászokott, noha eleinte lázongott és folyton rám szólt, apám meg... ó őt inkább hagyjuk is. Külön története az életemnek, és maradjunk annyiban hogy nem a legjobb fejezetek egyike. Tekintetem újra felemelem és anyám alakját pillantom meg a tükörben. Fejét csóválja, majd közelebb lép hozzám és a vállaimra teszi a kezét. Lehunyom a szemem és fél percig csak élvezem a társaságát. Néma társalgásunk sokat jelent, mint mindig. Fél perc múlva érzem, hogy a pulzusom veszt rohanó tempójából és a levegőt sem szívom már be olyan sietve. Sőt... mire kinyitom tekintetem szinte teljesen nyugodt vagyok. Ő elmosolyodik és a zakóért nyúl. Elveszem tőle és felveszem, noha nem értem hogy a meleg kertiparihoz miért is kell ez a flancolás. Ó, jó tudom tudom... az aranyvérű hiúság... ! Ha tudnák hogy ez nekem mennyire de mennyire semmit nem jelent. Merlinre... szerintem élve elásnának!
Persze ezt inkább nem osztom meg senkivel sem, különösen nem anyámmal. Így is többet szomorú a kelleténél. Egy mosollyal nyugtázom, ahogy gondoskodón lesimítja a ruhadarab hajtókáját, hogy minden tökéletes legyen és a nyakkendőhöz is hozzáér finom puha keze. Finoman megigazítja, és rám pillant.
- Minden rendben lesz, Liam! A földkerekség összes nőjének tökéletes lennél, nemhogy ennek a Dean-lánynak! Ne aggódj, drágám! –
Lábujjhegyre állva megpuszil, mert hiába ide vagy oda a tíz centis magassarkú még így is jóval alacsonyabb nálam. Elég pár szó tőle, hogy megjöjjön az ember önbizalma és tudom, soha de soha nem tudok elég hálás lenni neki, azért amiért ennyire jó hatással van rám. Mindig. Széles mosolyom apám dörmögő hangja töri meg. Ideje indulni. Mély sóhajjal egy utolsó pillantást vetek magamra, majd  elindulok kifelé, hogy a kandallóba állva zöld fény kíséretében elinduljak a mások által kiszabott végzetem felé. Igen, ellépek a tükörtől, de a szívem fele ott marad. Ott valahol, abban a tükörben  és abban az anyámmal közös pillanatban.

Nagy birtok, nagy ház és nagy zsibvásár. Mit is várhattam volna mást? Aranyvérűek... Apám már amint kilépünk kézfogás és barátkozás üvöltését hallatja. Kész katasztrófa! Kénytelen kelletlen nézek körbe, ez lehet talán a nappali vagy a hall... fene tudja. Anyám megszorítja a karom, de mire rápillantok már ő is Mrs. Dean karjaiba olvad egy ölelés keretében. Igyekszem teljesen érzelemmentesnek tűnni, mondhatni fapofával álldogálni, amíg hozzám nem ér el a sor. Sajnos ez túlságosan is hamar bekövetkezik. Mr. Dean erőteljes pillantással jutalmazva alaposan végigmér, sem ez nem éppen vendéghívogató, de hát mondjuk ezen meg sem lepődöm. A kézszorítása bezzeg egy sárkányt is megfojtana... Motyogok pár formális udvariasságot, csupa közhely, de jól hangzik és ez jó pont. Kellemesnek tűnök a szemükben, és ennyi nekik elég. Hisz nem velük kell együtt élnem! Idegességem persze erre kósza gondolatra rögtön újra előtör. Még jó hogy legalább magamba tuszkoltam valamit reggeli gyanánt mert érzem hogy ha nem tettem volna itt esnék össze. Tudom, hogy anyám ezt percek alatt megérzi rajtam, hisz anya és nagyon is jól ismeri az összes rezdülésem. Így mielőtt elemezhetne vagy feltűnhetne neki a dolog követem a férfiakat a teraszra. Ott legalább a szél lengedez és még ha kissé fülledt is az idő. Körbenézve a hatalmas kert és gyep veszi körbe a birtokot, a széleken fák sokasága sorakozik szabályos egymásutánban. Félig-meddig belehallok a beszélgetésbe, de csak foszlányok jutnak el az agyamig. A lovak... a krikett... meg a lovaspóló...  a majorság nagysága... aranyvérű családfa...
Ó remek, témánál vagyunk máris. Lehajtom a fejem, míg három házimanó is sertepertél a környéken. Mindegyik felszolgál épp valamit. Hallgatom a csoszogásukat. Egyenletes és idegesítő. Már-már monoton. Az egyik csontos lába bekúszik a perifériámba, de el is tűnik hamar.
- Na végre! Emily! Azt hittem már sose érsz ide kislányom! Gyere csak gyere, bemutatom a vőlegényed, Liam Griffith Avery-t..! Liam, ő itt az én szépséges lányom, Emily Moira Dean! –
Szívem kihagy egy ütemet majd szélsebesen lódul meg. Hát itt van, hát vége... Vége mindennek. El se hiszem hogy ez tényleg megtörténik. Még pedig velem! Feltekintek és érzem ahogy arcélem megfeszül az idegességtől. Nem, nem bírok egy enyhe mosolyt sem magamra erőltetni. Azt hittem menni fog, de nem... Kutató tekintettel fókuszálom be a közeledő alakot. Figyelem, ahogy elkapják a karját és szelíd noszogatással közelebb hozzák hozzám. Ó mennyire  romantikus! És mennyire eredeti! Mintha a vágóhídra szánt marhák helyében lennénk. Evidensen tudom, hogy neki sincs ínyére a dolog. Hogy is lehetne? Csinos alakja kissé törékenynek hat így, hogy kísérője is akad. A sötét haj és a jégkék íriszek erős kontrasztot adnak a szép arcának, karakteres de ugyanakkor bájos vonásainak. Noha elsőre a látvány nem visszataszító, sőt, még kellemesnek is mondanám -és más körülmények között meglehet élvezném is hogy egy ilyen csinos lány sétál el mellettem az utcán-, de nem ebben a helyzetben vagyunk. Ugyanakkor tudom, ó mennyire nagyon jól tudom, teljességgel esélytelen hogy bármi is jól alakuljon. Egyszerűen elvből lehetetlen. Nehezen tudom megállni hogy ne vágjak egy fintort a második nevem hallatán. Persze ez is apám hülyesége, ami ellen esélyem sem volt sose védekezni. Komor arccal pillantok a lányra és amennyiben hagyja a kezéért nyúlok. Finoman emelem fel, épphogy érintem ujjbegyeimmel a tenyere ívét, és a gyomrom erős görcsbe rándulását betudom a frusztráltságomnak.  Mindössze egyetlen finom csókot lehelek rá, amennyiben hagyja. Ez is az etikett jól bevett része, de ez az egy az, amit talán annyira nem bánok és ha nem is lenne előírva talán akkor is így tennék. Meglehet régimódi szokás kissé, de tudom, hogy ez egyedül az, ami a részemmé vált az anyámtól örökölt kedvesség mellett.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 09. 10. - 08:10:46
Az oldal 0.049 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.