+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  A zsúfolt Abszol úton...
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A zsúfolt Abszol úton...  (Megtekintve 8837 alkalommal)

Merel Everfen
Boszorkány
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2017. 03. 06. - 00:05:17 »
+1

-Álljak neki én meg sminkelni? Azt akarod, biztos vagy benne?
Én kérem nem kímélem a drágát. El is kezdek az ujjaimmal dobolni a kandalló párkányán ezúttal. Én hordom a nadrágot, de legalábbis a lelki láncfűrészt a családban. Mondjuk "apámat" elnézve nem is tőle örököltem.
-Vacsora. De ezt is miért én tudom jobban? Te vagy a fiuk. Megint valami ...kalandod van, hogy a saját rokonaidra ennyi figyelemmel vagy? Vagy úgy bármire, tényleg.
De végre letudja a cicomázási köreit, anélkül, hogy oda kelljen mennem nekem is a tükörhöz, és elkezdeni szépítkezni, csak úgy jelzésértékűen, hogy ő mit csinál, és már megint várni kell rá. Én mondom, néha nehéz bírni ezekkel a szülőkkel.
Újra belépünk a hopptűzbe, megint végigpörgünk egy rakat kandallón, ezúttal egy másik helyen lépve ki, mint amerről jöttünk.
-Oké- bólintok rá a felvetésre, nekem édesmindegy végülis, de már váltok is vissza Alice-be. Most mi? Tök szórakoztató, minek ne játsszak akkor meg? -És ki ez a Merel már megint? A kalandod? Lehetetlen vagy...
Ezután röviden átvágunk az Abszol mentén, az Üstön át kilépünk a mugli London utcáira, és a vezetésemmel megyünk is kajálni.
Igazából pár utca, de ahogy O'Mara próbált úgy összehúzódni, mint ha lenne akkora tömeg vagy kevés hely, hogy csak így férne el, lehet, hogy neki egy tortúra az út.
-Akkor addig szólj oda O'papáéknak, hogy talán még az is megeshet, hogy időben odaérünk- bökök egy telefonfülkére már a pult-ablak elől. -Mindent kérsz rá?
Ha nem válaszol elég hamar, úgyis kap rá mindent. Igazából mindegy, ért-e a telefonfülkéhez, ha veszi az adást, hogy csak menjen oda, ott van neki tálalva a fedőalibi, ameddig én megveszem a kaját magunknak.
Feltéve, hogy az - egyébként a nemzetköziség kedvéért fekete, és egyértelműen nem görög - gyros-os lát engem a pulttól.
Oké, túlzok, de akkor is miért ilyen magasan van ez? Ha nem lennék ilyen hobbit, akkor is alig lennék egy fejjel a kiadóablak alsó párkány-pultja fölött. Teccik tudni, nem mindenki zsiráf errefelé.
Végül megoldom valahogy a rendelés lebonyolítását, és visszatérek a két szalvétába és önmagába tett adaggal a tettestársamhoz.
-Apa, ilyet nem mondunk. Egyszerűen... nem- suttogom vissza neki, miközben átadom az ő gyros-át, ezzel felszabadítva a kezemet ahhoz, hogy normálisan is hozzáláthassak az enyémhez is, közben elindulunk valamerre. Most ha varázslónak vesszük maunkat, lemuglifóboztam, ha a környezet kedvéért muglinak, akkor meg lerasszistáztam szegényt. Mondjuk ezért se hátrány, hogy csak mi ketten hallottuk ezt a szóváltásunkat. Szegényt annyit tormentálom itt, már el is kezdeném sajnálni, ha nem lenne ennyire szórakoztató csinálni.
Rossz vagyok.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2017. 03. 07. - 11:32:51 »
0


Az Abszol úton végig loholva felajánlottam Merelnek, hogy tegezhet. Nehéz lett volna eldönteni, hogy mennyire örült neki, hiszen azonnal visszaváltott Alice-re. Azt persze már kitapasztaltam eddig is, hogy könnyebb volna kiigazodni egy muglin, mint rajta... ezért nem is próbálkoztam vele. Talán jobb is, ha nem tudom mekkora bar... idiótának gondol – zártam le az elmélkedést röviden.
Merel? – kérdeztem vissza és vigyorogva folytattam: – Talán a legnagyobb kalandom az elmúlt, csaknem tizenöt évben.
Talán ez részben igaz is volt, mert garantáltan szórakoztatóbb volt az elmúlt pár óra, mint az orosz hidegben bandukolni egy erdőben vagy éppen menekülni egy zsebóra tulajdonosa elől magányosan. Mondjuk valószínűleg a Lángnyelv whiskey is segített a mai hangulatomon.
Mostanában elég lehetetlen vagyok – ismertem el és kicsit megsimogattam a csuklómat, hogy érezzem a szalagot az ujjaimmal is.
A már kevésbé zsúfolt Abszol út elhagyása jelentett csak igazán nagy kihívást. A város muglik uralta része mindig is elborzasztott, de hogy még meg is kelljen szólítanom őket, az lett volna az igazán nagyfalat. Tudom, tudom... nem kéne úgy idegenkedni tőlük, de ha egyszer annyira mások, mint mi? Szinte hihetetlen, hogy az anyám mugli családban nőtt fel és én ebből semmit sem éreztem gyerekként – valószínűleg Deannek köszönhetően.
Merel valószínűleg megértette, hogy én ugyan biztosan nem megyek oda a pulthoz. Még akkor sem, ha  összerogynak a térdeim és éhen halok itt a muglik szeme láttára.
Kicsinek tűnt a pultnál állva, de azt biztosan tudtam, hogy nálam magabiztosabb.
Mi az minden? – egyre hülyébbnek éreztem magamat. Végül inkább bólintottam, mielőtt még a mugli felkaptam volna a fejét az általános bénázásomra.
Ahogy a drága lányom hátrafordult és egy mugli távbeszélő fülkére mutatott még meg is lepett.
Hát... oké... – nyögtem ki nagy nehezen és odasétált a pirosra mázolt fülkéhez.
Valaki éppen volt odabent és láttam, hogy érméket dob a szerkezetbe. Merlin szakállára, mekkora marhaság már ez? – szakadt ki belőlem a gondolat, még szerencse, hogy hangosan nem mondtam ki.
Benyúltam a zsebembe, mint aki érmék után kutat. Valójában alig pár sarló volt nálam és erre kicsit sem voltam büszke... ráadásul komolyan meglepne, ha a fülke működne ilyesmivel.
A mugli pont akkor lépett ki a fülkéből, amikor a kezembe nyomták az ételt. Természetesen jött a dorgálás is, mikor a pult felé bökve kiadtam a félelmeimt újdonsült lányomnak.
Te is félnél tőlük a helyemben – mondtam, de inkább nem magyaráztam tovább a dolgot.
Beleharaptam az ételbe és bár szokatlan volt, mégis ízlett. Éreztem, hogy az egész arcom szószos már az első kóstolás után, de nem bántam, majd használom a pálcámat... illetve mivel muglik között vagyunk, a zsebkendőmet. Igaz lehet illene előtte Merelnek... akarom mondani a drága Alice-nek felajánlani. Mondjuk ha eddig kételkedett is benne, nyilván a malacmódon evés, a csámcsogás és a többi rádöbbentette, hogy nem vagyok valami jól nevelt – vagyis jól nevelt még éppen igen, csak feleleges volt rám szánni szegény anyámnak azt a sok időt.
Már majdnem a második falathoz értem, mikor egy éles csengés csapta meg a fülemet. Ijedtemben összerezzentem és egy féfias "sikkantást" követően, kis híján az ételt is eldobtam – ezt ugyan sikeresen elkerültem, mégis néhány eleme a földön, szokásomhoz híven a cipőm orrán kötött ki.
Csak ekkor tudatosult bennem, hogy az idióta távbeszélő adja ki ezt a fülsiketítő hangot.
Merlin szerelmére! – nyögtem ki, szerencsére ezt egy ízes káromkodás helyett, ami már ott várakozott a nyelvem hegyén. – Majdnem megállt a szívem...
Kicsit megráztam a lábamat, hogy leessenek cipőmről a kárba veszett finom falatok.
Ha Merel/Alice tudná, hogy volt idő, amikor a földről is megettem volna valamit, vajon mit szólna? – elmélkedtem, ahogy búcsút vettem a hagymáktól és a húsoktól, amik immár a járdán várták, hogy egy vérszomjas fenevad felfalja. Akarom mondani egy kutya... vagy egy kedves kórbor macska.
Azt hiszem, most már érted, miért nem szeretem a muglikat... – magyaráztam tovább. – A frászt hozzák  rám. Hangosak és furcsák.
Inkább rávetettem magamat a maradék ételre, mint tovább elmélkedésre és filozófálgatásba arról, miért nem jó ötlet a város varázstalan részében mászkálnom. Valószínűleg okosabb, ha több gyengepontomat nem mutatom meg csak úgy.
Naplózva


Merel Everfen
Boszorkány
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2017. 04. 03. - 20:47:04 »
+1

-Mikor nem vagy az?
A tekintetem a kezére tapad, ahogy megsimogatja a szalagomat a csuklóján, ezzel ffelhívva rá a figyelmet. Legalábbis az enyémet, aki tudom, hogy ott van az. Végülis... még vissza is tudnám... van is mivel... Nem! Viselkeggyé! Elcserélted, kaptál is érte egy faszályos kis tőrt, tessék kiverni a fejedből az ötletet is. Inkább visszaerőltetem a figyelmemet arra, amiért jöttünk.

-Szósz és csípős. Remélem nem zavar, mert már rajta van. De ha nem tetszik, ideadhatod.
Szerencsére szerep szerinti szülőm számára is megoldhatónak bizonyult nem feltűnően kivárnia, hogy meghozzam a rendelést. Még a telefonfülkével sem kellett sorrakerülnie, van egy olyan érzésem, hogy valahogy műsort sikerült volna kerekítenie belőle.
-Nem, mert én nem bizalmatlan elzárkózással kezelem az új dolgokat. És neked se kéne.
Csak megfáradtan sóhajtok, amikor valami tök random, jelentéktelen zajra rájön a cifrafrász. Életképtelen qoH.
-Látod, pont ezért kéne többet lenned idekint. Ha nem szokod meg, mindig be fogsz sza... szóval mindig mindentől. És tudod, hogy igazam van. És az a köteg szalvéta ott a papírja mellett, amit ott fogsz, az szalvétának van ott- mutatok még rá neki, mielőtt tényleg elkezd bénázni a fülug szószos fejével is.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2017. 04. 11. - 07:15:12 »
0


Merel meglepően jól mozgott a muglik között, velem ellentétben. De hát, mit is mondhatnék? Öreg vagyok én már ahhoz, hogy megszokjam őket, eddig sem volt rá szükségem és valószínűleg ezek után sem lesz.
Nem zárkózom el, csak vannak dolgok, amiktől jobb távol maradni – magyaráztam el. – Többek között a muglik is ilyenek.
Megint nagyot haraptam az ételből. Kiélveztem minden falatot. A csípős érzés kissé lezsibbasztotta a nyelvemet, de nem bántam. Régen éreztem már ennyi ízt; lenyűgözött a kavalkád. Újabba és újabb falatok követték egymást addig a bizonyos fülkés esetig.
A csengést követően a szívem majd ki akart szakadni a mellkasomból. A lélegzetem hangosabbá vált, ahogy a testem próbált úrrá lenni a hirtelen ijedtség után. Soha többé nem jövök muglik közelébe – tisztáztam le magamban, ahogy a betonra zuhant ételt bámultam csalódottan.
Az arcomon éreztem a szószt. A maszatos képemtől biztosan nevetségesen festettem, mert Merel is felhívta rá a figyelmemet. A szalvéta lényegében egy köteg papír volt… nem használtam még soha ilyesmit az arcom megtörlésére. Ha egyáltalán csináltam is valaha ilyesmit, akkor azt szövetből készült, puha szalvétával tettem.
Hogyan szokhatnám meg ezt? – érdeklődtem, miközben az arcomat törölgettem. – Én már nem vagyok tizenéves, nehezen változtatok a szokásaimon.
A piszkos szalvétákat a zsebembe.
Ismét enni kezdtem. Alig öt perc alatt mohón betömtem az egészet és még teli szájjal vigyorogtam rá Merelre.
Köszönöm a kaját – mondtam és kezet nyújtottam felé. – Örülök, hogy megismertelek és egy ilyen remek üzletet kötöttünk. Ha esetleg hallanál valami különleges tárgyról, tudod hová küldd a baglyot.
Furcsa volt, hogy vége ennek a napnak… eddig olyan végtelennek és izgalmasnak tűnt. Nem akartam elballagni és visszacsöppenni a szürke mindennapokba, de tudtam: nem lesz más választásom. Talán hamarosan akad valami munka és visszatérnek a kalandok az életembe. Ez az Appleby eset is olyan más volt, mint amit megszoktam. Egyszerű lopás volt, semmit több.
Vigyázz a tőrre… és magadra! – mondtam. Egy kissé szentimentálisnak hangzott egy a számból, de hát Merel/Alice lényegében felvillanyozta a mai napomat. Hálás is voltam a sorsnak, hogy összesodort minket.

Köszönöm a játékot! Vigyorog
Naplózva

Oldalak: 1 2 [3] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 15. - 06:48:46
Az oldal 0.15 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.