Fireworks

You're an angel

~ set ~

          Szélesre húzom a szám, most kicsit megint gyereknek érzem majd magam. Szerencsésen túl lehetek majd a korábbi mélyponton. És te már biztos tudod, amit én még csak később fogok megtudni. A látszólagos figyelemelterelés közel sincs ahhoz, amit ténylegesnek lehetne mondani. De a hóemberépítés és a hógolyó csata pont azok, amikre most szükségem van. Egy pillanatra el is mélázok ezen, hogy aztán a gondolataim minden különösebb magyarázat nélkül továbbvigyenek afelé a montázs felé, amit említesz. Emlékszem a részletekre, mindegyikre, még a legapróbbra is, hiszen naponta többször is elmentem mellette.
          - Vigyázz az ággyal – kezdek bele már a szekrény előtt állva. – Legutóbb leszakadt alattunk, és még nem csináltattam meg. Varázslat védi ugyan, de ki tudja mi lesz itt még ma este.
          Főleg, hogy a rémálmaim alatt rendszeresen forgolódom. Egyszer sikerült annyira, hogy leessek. Kéne már vennem egy újat, de eddig nem volt időm a kiválasztására, kedvem se, és a félév közeledtével az iskolában is megszaporodtak a teendőim.
          - Kár, pedig örültem volna neki, ha éjfélkor eljöhetek és a cipőm alapján megtalálsz.
          Ez esetben nem biztos, hogy megérte volna éjfélkor eljönni, hiszen sok-sok dolgot terveztünk egyetlen percre, és ha eljönnék, akárhonnan is, akkor vége lenne a varázslatnak. Sok féle módon.
          - De elmehetnénk az Operába is egyszer, vagy valamilyen színházba. Vagy arra a filmre, amit említettél.
          Bárhova, csak mozduljunk ki. Előreláthatólag ebből majd úgyis csak a nyáron lehet valami, hiszen addig bárhol megmutatkozni, veszélyes. Főleg Londonban. Mi van akkor, ha a szüleid meglátnak? Vagy bárki más? Kiveszem az egyik dzsekim, és már indulhatunk is.

          Nem akarom tudni hova vezetsz, legyen csak meglepetés. A fényeket úgyis te ismered jobban, ahogy azt láthattad is. Azért remélem nem lettek tényleg annyira szörnyűek, csak nem mered megmondani. Bár, a már említett véleményed is nagyon sokat elmond. Kijöttem a gyakorlatból, és úgy igazán sohasem váltam fotóssá a Prófétánál. Lekapni a riportalanyt pedig nem nagy dolog, ha legalább normálisan látszik az arca és az öltözéke. Nem véletlenül hívják bulvárnak, és szavahihetetlennek már az utóbbi időben, és azt hiszem, ehhez én is hozzájárultam.
          - Hidd el, csak hoppanálva tudsz elmenni otthonról úgy, hogy ne tudjon róla. Vagy érkezni. Nem mindig szól ki, de biztos lehetsz benne, hogy leskelődik. Kean mondta egyszer, mikor gyalogoltunk fel. Akkor sem nézett ki, de ő meg tudta mondani, hogy ott áll az ajtónál.
          Vicces jelenet volt. Mikor ment el, akkor bekopogott és megköszönte a gondos felvigyázást, és megkérte, hogy távoztában is figyelje minden lépését. Azt hiszem, azóta gyanakodik rám még jobban és kopog át minden hangzavarra. Nem hiszem, hogy hallaná a hoppanálás hangját, de nem lehet kizárni sem.
          - Szerinted kedves, szerintem már túlzottan idegesítő. Varázsló vagyok, és nem jöhetnek hozzám úgy, hogy ő ne tudjon róla. Egyszer el kellett rejtenem egy volt kollégámat a Prófétától, mert hoppanálva érkezett és a néni kijelentette, hogy nem lehet vendégem, mert a harmadikra nem mászhatott fel. Mit kellett volna mondanom neki?
          Ugyanakkor tényleg tud kedves is lenni. Hozott át sütit is az ünnepek alatt, amit sajnos meg kellett etetnem néhány kóbor kutyával mielőtt megszáradtak volna, de azóta is emlegetem, hogy milyen finomak voltak. És tudom, hogy aggódik, de akkor sem lehet az, amit ő akar. Nem engedhetem be magamhoz. Eltávolodok tőled, és alaposan körbenézek, majd egy hóiglut varázsolok közénk, és fel is ülök a tetejére.
          - A fényeket neked kell beállítani, de építhetek hóembert is, ha akarod. Viszont te leszel az angyal majd, és én csinálom azokat a képeket.
           A legjobb lesz, ha megszokom, hogy nem tekinthetek félre a közeledben egy pillanatra sem, mert kihasználod, és keményen büntetsz. Most is csak a hóember helyét kerestem, mikor érkezett a lövés, és lecsúsztam az építményről.
          - Szerinted fair dolog lenne varázsló hógolyó csatát vívni?
          Bekészítek néhányat magam mellé lebegtetve, de mivel elvesztelek egy pillanatra, mintha szellem lennél úgy közlekedsz, kapom a következőt. Lépteket hallok, bár távolról, ezért inkább abbahagyom a bohóckodást a pálcával, de mielőtt az elkészült lövedékek a földön szétlapulnának, megdoblak két golyóval, amiből az egyik talál csak el, és az is csak a hátadat. Nem véletlenül lettél őz animágus.
         Lassan lépegetek hátra, majd gyorsítok a tempón, míg egy fának a takarásába nem lépek. Onnan nézek ki rád, közben lassan az arcomra fagy a mosoly. Nagyon jól érzem magam, neked köszönhetően.
          - Remélem, gyorsan tud futni, Ms. Balmoral, mert nem lesz könnyű elkapni, ha egyszer szaladni kezdek.
          Bár, most ez sem lenne igaz, hiszen kell majd néhány hét, amíg visszakapom a régi alakomat és erőmet. Addig pedig könnyű préda vagyok, de nem mindenkinek. Másnak azért nem hagynám, hogy ilyen könnyen leteperjen a hóba, és ott is tartson fogva. De hogy mi következik ezután, az már nem éppen az, amire valaha számítottam volna, és ekkor jövök rá, hogy sokkal jobb eltereléseket kell kieszelnem, mint amivel most álltam elő. Szerencsére annyi erőm még van, hogy felküzdjem magam ültő helyzetbe, majd fel is álljunk mind a ketten. A mosolyom eltűnt, helyette a mély fájdalom és rémület veszi át felettem az irányítást.
          - Őszintén gondolom, hogy nem akarod tudni, de… - visszahoppanálok az igluhoz, és felültetlek rá, majd megfogom a még kesztyűben is érezhetően átfagyott kezed. – Mit értesz baj alatt? – próbálkozok még mindig, de látom rajtad, hogy ez gyengének se volt nevezhető. Sóhajtok egyet, majd belekezdek. – Rémálmok. Mióta kijöttem a Mungóból. Élethűek, a háborúról, a hegyen történtekről, arról, hogy elvesztelek. – Felemelem a kezem, azok láthatóan remegnek, és nem a hideg miatt. – A konyha azért van tele, mert Greta megfőzött nekem, de azóta maximum kávét készítettem. Nem főzök, nem gitározok, és csak azért ültem motorra, mert ott akartam lenni anyánál. Azért ültem motorra, mert látni akartalak, és kitisztítani a fejem, abban bíztam, hogy az út majd kivesz belőle mindent, de… de nem. A rémálmok megvannak, a félelem, a rettegés, és tényleg nem tudom, hogy az Leander volt-e vagy sem. Mi van akkor, ha hallucinálok?
          Biztos vagyok benne, hogy ezt nem akartad hallani, és még nem mondtam el mindent, de remélem, hogy nem kerülnek elő a fiolák ma este, és akkor legalább azért nem kell aggódnod. Azért elég, ha én aggódok. Félve nézek a szemedbe, nem akarom, hogy eddig tartson a ’mi’. Ez nem olyan, amiben segíteni tudsz, bár azt se tudom, hogy mi ez.

[ünkre]

b a b y  y o u' r e  a  f i r e w o r k

she was right the fool was me

☽ ● ☾

        Volt egyszer egy könyvem, aminek kivágtam a vastag borítóját, és abban rejtettem el mindent, amit addig megfogadtam.. szerepelt köztük, hogy életben maradok a tizenhetedik születésnapomig, nem megyek többet éjszaka az erdőbe, de főleg, és ezt annyira fontosnak tartottam, hogy többször is szerepelt: NEM LESZEK SOHA SZERELMES. Kinek van rá szüksége, hogy valami buta fiú a nyakán lógjon, és folyton visszatartsa mindentől, amit el akart érni? A gyerekes, mondjuk hogy bájomnak tudható be, hogy akkor még a nőkre egyáltalán nem is gondoltam, illetve hogy döntés kérdésévé tettem az érzelmeket, de vannak hibáink, amelyekről tudjuk, hogy nem racionálisak, de ragaszkodunk hozzájuk. Szeretjük őket a jellemünk részének nevezni, és ha kritika éri őket, úgy hivatkozunk rájuk, hogy 'ilyen vagyok, fogadd el, szeress így'.. és belátni, hogy ez mennyire végtelenül önző és mérgező? Én sem mindig vagyok rá képes. Könnyű átszakadni a jószándékkal a túloldalra, ahol valóban a saját képünkre akarjuk formálni a másikat, de... de nem erről szól minden igazán közeli kapcsolat? Ahogy alakítjuk egymást, és..fogalmam sincs. Hiába haltam meg, hiába vagyunk itt, nem tudom jobban megválaszolni, csak tudom, hogy valami nincs rendben.
        - Én meg őszintén gondolom, hogy kevés undorítóbb dolog van a legilimenciánál, úgyhogy kérlek, ne hivatkozz rá. - húzom fel a vállamat irritáltan, és közben elérjük ezt a bizonyos témát is. Menekülnél előle, és legszívesebben én is megtenném, de olyan ez, mint amikor egy hajszálrepedésbe víz cseppen, és belefagy: legközelebb már árokként látjuk viszont. - Én sem értek hozzá különösebben, de nem nehéz megmondani, hogy valami bajod van.
        Pedig megdobtál egy hógolyóval és iglut is építettél, hogy eltereld a figyelmemet, nyilván elég fontos ahhoz, hogy ennyi erőfeszítést tegyél a megóvására. Ilyenkor mindig azt meséljük magunknak, hogy a másikat védjük, hogy ne kelljen sorsközösséget vállalnia a fájdalomban, és ez az önzetlenségünk mentsvára, a lélek ide jár pihenni, önnön zsigerei közé. Milyen kényelmes, milyen ismerős.. igazad volt anyámmal kapcsolatban, az nem csak az én ügyem volt már akkor. Nem becsültem túl a képességeimet, az érzelmeimet becsültem alá, és akkor már óhatatlanul is a katarzis szikrája voltál, amit én erre az elvre hivatkozva önző módon elsöpörtem - a halálba vezetett a döntésem. Miért esik neked jól szobrot emelni a gesztusnak, és utánozni? Elhúzom a kezem, mikor megszorítod, és az ölembe húzva hallgatlak tovább.
        - És miből gondolod, hogy majd ha eltitkolod, akkor jobb lesz? - kérdezem csendesen, pedig tudom, hogy azt várom tőlem, hogy megnyugtassalak. Szeretnélek, de nem látok a fejedbe, és nem is akarok, irtózom a gondolattól is.. mintha megerőszakolnád a másik belsőjét. De te szenvedsz, és egy szeletet nekem is levágsz belőle, mert nem tudlak meggyógyítani ilyen könnyen. - Miért hiszed, hogy meg tudod oldani? Egy nagy büdös frászt fogod megoldani, Willow Fawcett. Vannak dolgok az életünkben, amiket NEM lehet megoldani, és főleg: egyedül nem lehet. És tudod, miért..? Őszintének lenni mindenki szerint luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak, és én is egy voltam közülük.. mire mentem az intrikával és logikával? Váltottam magamnak egy remek parcellát valami temetőbe. Ennyire irigyled tőlem, hogy még véletlenül sem kérsz segítséget, véletlenül sem vagy őszinte?
        Leugrom az építményről, és megdörzsölöm a combomat, majd a tenyeremet. Nem emeltem fel a hangomat, pedig ideges vagyok, bár nem kifejezetten rád, hanem a tehetetlenségtől. A terápiám része viszontlátni a saját hülyeségemet, és erre nem is lehet különösebben felkészülni, de nehéz lenyelni, keserű és nehéz érzést hagy a gyomorban, szinte hívogatóan hányingerkeltőt. Az arcodból én nézek vissza, rajtunk keresztül pedig minden önhitt ember, és minden olyan, aki a gyávaságot bátorságnak keresztelte. Nincs semmi hősies a némán szenvedésben, nincs semmi hősies a problémák letagadásában..
        - Nincs semmi hősies a mentális betegségek komolyan nem vételében! Meg akarsz halni? Tényleg meg akarsz halni, meg akarod várni, amíg talán tényleg utolér, vagy amíg beleőrülsz? - állok szemben veled, és úgy érzem magam, ahogy Freya néha, amikor lesöpörtem az érveit, pedig valahol igaza volt - Elhiszem, hogy nehéz. Nekem is az volt, és annyira az volt, hogy megtörtem a súlya alatt. Mindig engem nevezel felelőtlennek, mindig arra hivatkozol, hogy nem értek és látok semmit, mert nem éltem annyit, mint te, de tudod mit értek és látok mégis? Hogy épp olyan vagy, mint én. Ha egyetlen dolgot is tehetek érted, az az, hogy figyelmeztetlek: ne kövesd el ezt a hibát. Nem kell, hogy én legyek a legbizalmasabb kapcsolatod, de vannak barátaid, léteznek aurorok, és felkereshetsz medimágusokat. Egy gyilkos elkapása nem lehet személyes bosszú tárgya, az mindannyiunk érdeke, és nem tartozik kizárólag egyetlen emberre sem.. Willow. Nem vagy egyedül.
       A szemem kihívóan néz, most én vagyok a vadász, kezemben a puska, rád célzok vele: rajtad áll, hogy maradsz vagy szaladsz. Rettegek tőle, hogy elveszítelek, de az nem csak úgy lehetséges, hogy elhozom a táskám a lakásodból és soha többé nem beszélünk - ha ilyen komoly a gond, egyszer eltűnhetsz a félelmek között is feloldódva, elmorzsolódva, míg már csak a pániktól remegő, frusztrált szembogarak maradnak csak belőled. Most neked kell lépned, neked kell döntened.. És az meghatározó lesz az egész életünkre.

You're an angel

~ set ~

          Hogyan meséljek neked valamiről, amit még magamnak se merek bevallani? Hogyan mondjam el neked, hogy a kedvenc dolgaimat már nem tudom csinálni, és hogy a kimozdulással is gondom van. Most is csak azért vagyunk a parkban, mert nem akarlak még jobban megijeszteni. Teljesen bízom a figyelemelterelésemben, de valahol mégis érzem, hogy ez nem elég. És mégis az ijeszt meg jobban, amit mondasz.
          - Mi a baj a legilimenciával? Eddig nem is tudtam róla, hogy gondod van vele.
          Talán Keannel is összetűzésbe kerültél miatta? Esetleg Elsa csinált valamit? Nem, ezt nem hiszem. De akkor legjobb lesz, ha barátom körmére nézek. Engem már nem zavar, ha kérdezés nélkül is leskelődik, előbb-utóbb úgyis megosztanék vele mindent, de talán pont ezért ő is tiszteletben tartja a magánéletem. És igen, figyelemelterelésnek is szánom, de ez ahhoz már túlságosan is gyenge próbálkozás. Főleg miután elég nyilvánvalóan kijelented, hogy ha akarnám se tudnám egy szép mosoly mögé rejteni azt, ami nyomaszt.
          - Nem gondolom, hogy ha eltitkolom, akkor…
          Visszavágnék egy nem teljesen normális indokkal, így inkább hagyom, hogy befejezd, és ezáltal talán ki is tombold magad. Logikusan és nyugalomban végiggondolva a történteket, jogos is a felháborodásod, és… ugyan többször is közbeszólnék, főleg olyankor mikor levegőt veszel, de jobbnak látom, ha most hagylak, és majd a végén mondok valamit. Feltéve, ha képes leszek rá. És végül úgy is alakul, ahogy gondolom. Miután befejezed, nem tudok azonnal megszólalni. Hosszú csönd áll be kettőnk között. Lehet hallani a lágy szellő lengedezését, ahogy a távolban valaki éppen elsétál a park másik felén és ropog a lába alatt a hó. Rád nézek, miközben hátrálok néhány lépést, majd megállok és lehuppanok a hóba.
          - Nem tudom. Én tényleg nem tudom. Talán mert ahhoz magamnak is be kellett volna vallanom, hogy baj van, de igyekeztem elnyomni magamban. Addig, amíg a rémálmok voltak, addig nem zavart különösebben, tudtam… bíztam benne, hogy majd elmúlnak, de…
          Felnézek rád, és tudom, sikerült elérned, amit saját magamnak nem. Pedig igyekeztem legalább magammal mindig őszinte lenni.
          - Kinek mondtam volna el? Látod, Greta így is úgy bánik velem, mint egy hímes tojással. Kean sejti, talán tudja is, de eddig se engedtem, hogy beleszóljon a dolgaimba, ezt már tudja, és…
          De kaptam tőle egy levelet még mielőtt elindultam. Fura volt, mert személyesen adta át, és akkor nem is törődtem vele, de talán ezzel kapcsolatban van benne valami. Tudom, hogy ő nem szólna, de máshogy próbálna segíteni.
          - És te? Még abban sem voltam biztos, hogy élsz, és újra látlak majd. Mil, én… te talán úgy látod, hogy nem vagyok egyedül, de én a mai napig nem találtam olyan embert, akinek beszélhetnék róla. De most itt vagy, és ez nekem elég. Elmondtam, mindent, nem titkolok mást előled, és ki más lehetne a legbizalmasabb másik felem, ha nem te?
          Felállok, lehavazom magam, majd megölellek. Nem tudom, miért reszketsz, de érzem a kabátokon keresztül, nem maradhatunk már itt lenn sokáig. Fényképeket már egyébként se tudnál olyan nagyon jó fényekkel készíteni a lakásban viszont napfényt is képesek vagyunk varázsolni.
          - Nem, már nem akarok Leander után menni. Annál sokkal több veszteni valóm van, mint a saját életem. Már nem csak én számítok. Már van olyan, aki miatt vigyáznom kell az életemre, kerüljön, amibe kerül.
          Ez azért elég hülye indoknak hathat, hiszen már első alkalommal is ott voltál nekem, de akkor még úgy gondoltam, barátként majd túléled, továbblépsz, és elfelejtesz esetleg. Most már más a helyzet. Beléd szerettem és te belém. Remélem csak, hogy elég lesz ennyi, de tartozom még vallomással bőven, amit nem is akarok takargatni előled. Mindjárt itt az egyik.
          - Mikor Leonnál vacsoráztam szenteste, akkor Elsa észrevette, hogy baj van, de elküldtem. Nem akartam elismerni saját magamnak se. Nem tudom most kérhetnék-e tőle segítséget. Dobrevhez nem akarok menni, az iskolán belül veszélyes lenne bárkinek is tudnia arról, hogy tényleg összejöttünk, Hookban pedig nem bízom ennyire.
          Főleg azok után, hogy ő adta a fülest Leanderről, ami úgy néz ki, lassan többszörösen is a vesztemet fogja okozni. Nem értem, mi ez az egész, és a viszonylag nyugodt életem, hogy fordulhatott fel fenekestül néhány hét alatt. Elnézek a vállad felett, majd a hátam mögé húzlak, és előveszem a pálcám.
          - Mondd, hogy hallucinálok, kérlek! Kérlek!
          Suttogok, mert attól félek, hogy a néhány méterre velem szemben álló férfi meghallja. Leander, ha már említettem, akkor úgy is döntött, hogy felbukkan, de tényleg nem tudom, hogy valóság-e. Reszketek a félelemtől, kitágul a pupillám, ahogy a mozdulataira koncentrálok, de csak áll ott mozdulatlanul és mosolyog, majd nevet. Rémálom, ugye ez csak egy rémálom. Mondja már valaki meg, hogy ez most rémálom vagy sem.
          - Mil, segíts!

b a b y  y o u' r e  a  f i r e w o r k

she was right the fool was me

☽ ● ☾

        - Undorító dolog! Szörnyű, és.. ijesztő, és... - minden izmom megfeszül az ellenkezéstől, görcsbe rándul a torkom - Belelátnak a fejedbe. Mindent elvehetnek tőled, de az emlékeid csak a sajátjaid, és ők mégis látják, kérdezés nélkül, és tudják, mi történt veled. Talán Kean nem mesélte el... egy bálon találkoztunk, és tudom, hogy megtette. Azt is tudom, hogy nem akart rosszat, sőt, segített is rajtam, de ha arra gondolok... hogy ODABENT volt, és látott.. látta, mi történt velem..Sajnálom, próbálok küzdeni ellene, de...
        A számra szorítom a kezem, mert éles fájdalom tapad a homlokomhoz, és hányinger kúszik fel a nyelőcsövemen - megremegnek az ujjaim az orromon, de kitartok. Ez épp elég régi történet ahhoz, hogy a mostanian rég elfedjék, mint a hó a földet, vagy a földben lévő lyukakat. Mostanra megkapta Kean az üzenetemet is, amiben arra kérem, hogy tanítson okklumenciára és legilimenciára.. nem hiszem, hogy tehetséges lennék benne, de meg kell ismernem, adnom kell egy esélyt a feldolgozásnak, és annak, hogy őt magát is megértsem. A Mungóban attól is üvölteni tudtam volna, hogy hozzámér, hogy létezik egy olyan ember, aki végig tudott mindent, és hatalma van felettem, hatalma volt utat mutatni, vagy akár megvédeni, és annyi évet késett vele. Talán ő is félt, talán úgy érezte, nem tartozik rá, de azzal az összekapcsolódó szempárral elvett belőlem egy darabot.. és nem tett vele semmit.
        Mélyeket lélegzem, számolok. Országokat, mint gyerekként, mert van egy jellegzetes dallama, ami segít elterelni a figyelmünket, és nem olyan könnyen kibillenthető, mint az egyszerű számok. Rád akarok figyelni, mert most te vagy bajban.


        A csöndben onnan tudom, hogy mindennél fontosabb vagy, hogy nem szakítom meg. Máskor kötelességét érezném, hogy elvegyem az élét a szavaimnak, és elhumorizáljam, mintha nem lenne fontos, sőt, igazán súlya sem lenne a történteknek, de ez nem ilyen egyszerű. Lenézek rád, és egy pillanatra olyan, mintha tényleg egy angyal lennék, de az ítélethozó és végrehajtó, nem az irgalmas, vagy a szép, akinek látni szeretsz.. lecsúszom az igluról, és letérdelek hozzád a hóba. Nem akarok egyik szereppel sem azonosulni.
        - Édesanyádnak elmondtad? Mit gondolsz, ő igazat adott neked? - kérdezem halkan. Lehet, hogy mégis igazam volt azzal az angyalos dologgal kapcsolatban, a negatív értelemben, de ezeket a kérdéseket valakinek fel kell tennie, még ha nem is kedvesek, vagy nem egyszerűek. Szükség van rájuk, mert a világ nem mindig puha és ölel át.. én sem tehetem mindig ezt. - És ha én vagyok a legbizalmasabb másik, nekem miért nem mondod el magadtól?
        Követlek, mikor felállsz, és kezdem érezni, milyen hideg van körülöttünk, vacognak a fogak az ajkam alatt, és mintha hópelyheket lélegeznék ki és be. Elképzelem, hogy megtöltik a tüdőmet, kavarognak benne és felverődnek, aztán kimossa őket a fagy, a tél.. A borostás arcod felkarcolja az enyémet, ahogy a bőröd a bőrömhöz súrlódik. Most mintha gyerekként ölelnél magadhoz..
        - Beszélj Elsával.. Hookot pedig messzire kerüld el! - megborzongok a nevének említésére, és a közös emlékeinkre.. a zuhanás, a véres, hideg föld felé... a rémálmok - És Dobrevet is. Nincs túl sok lehetőségünk ezen a téren, Willow, de ha nem maradna más.. akkor tudod, hogy mivel járhat egy képzett pszicho-medimágus ránk nézve.
        Talán valahogy ideiglenesen elvennénk az emlékeid, ameddig meg nem gyógyulsz, és.. de még ha te is kéred, ugyanaz lenne utána? Tudnék úgy ülni melletted, várva a jövőt, hogy nem félek tőle, hogy visszarántanak? Mintha ez rögtön búcsú is lenne, mintha csak reménykedő gyerekek mondanák, hogy megoldható így is, mikor tudják, hogy akkor az anyukájuk már nem jön vissza értük.. de nem fogok sírni, most szükséged van rám. Szükségünk van ránk.
        - Mit? Hol?
       Tudom, hogy nem akarok megfordulni - nem azért, mert megijednék a látványtól, hanem mert a testnek van egy ösztönös védelmi vonala, amivel december egészében hihetetlen harcokat kellett megvívnom, és megértenem, hogy legyőzhetetlen. Élni akar és élni is fog, és ha igazad van, nem tudom, mi történik majd velünk.. a hideg mellett most már zsibbadt rémületet is érzek lecsúszni a gerincem mentén, hágókat és havasokat virágzik az idegeimen. Megmarkolom a pálcám, és lassan pillantok oda, miközben magam mögé húzlak ugyanazzal a lendülettel, ha szükség lenne rá, én álljak elöl.. de csak egy hóbuckát mozgat odébb a feltámadó szél. Üres a park, és kigyulladnak a lámpák a fejünk körül, a távolban pedig nevetést hal el éppen. Várok még, hátha érzéki csalódás, lüktet a vér a fülemben, feszül az alkar, ránézek minden gyanús lehetőségre, de semmi. Ez talán még.. annál is rosszabb, mint amitől először tartottam. Tényleg csak képzelted.
        - Willow.. - suttogom most a füledbe, megfogom a kezed, és elindulok a hóropogásban kifelé - Gyere, késő van. Hazamegyünk. Nem bánthat, nincs hozzá hatalma.. itt vagyok, foglak, gyere. Gyere, édes.
        Nem törődöm az el nem készült képekkel, sem a tetemes hóval, amit behordunk a házba, a szomszédoddal főleg nem, csak beviszlek magammal, és szorosra zárom az ajtót. Leveszem rólad a kabátot, ledobom a sálat, kesztyűt, kibújtatlak a cipődből, bekísérlek a hálószobádba. Nem fogunk ugrálni az ágyon, ha pedig mégis, majd.. megoldjuk. Rögtön be is takarlak, leülök melléd, és az ölembe húzom a fejed.
        - Aludj egy kicsit.. tudom, hogy félsz, de itt leszek. Bármi történik, én itt leszek és vigyázok rád. Szükséged van az alvásra, csak ront a helyzeten, attól is láthatsz dolgokat. - simogatni kezdem a nyakad és a tarkód - Nem mozdulok el, végig itt maradok, amikor elalszol és amikor felébredsz. Pihenj nyugodtan...

You're my angel

~ set ~

          Kicsit behúzom a nyakam, ahogy hallom, mi a véleményed a legilimenciáról. Nem gondoltam volna soha, hogy ennyire nem szereted, sőt egyenesen félsz tőle. Pedig csak Elsát és Keant ismered, ki tudja mennyi emberrel futottál már össze, aki rendelkezik ezzel a képességgel. Valóban nem mesélte barátom azt a bizonyos estét, csak annyit tudok róla, amennyire Roxmortsban szóba került. Hogy mind a ketten voltatok évekkel ezelőtt egy közös programon.

          - Anyának? – Őszintén meglepődök a kérdésen. Nem gondoltam volna, hogy ez eszedbe fog jutni. – Igen, elmeséltem. Az elejétől a végéig. A megismerkedésünktől addig a pontig, hogy elrohantál a Mungóban, és hogy utána kerestelek, de nem voltál sehol.
          Szokatlanul hosszúra is nyúlt ez a beszélgetés vele, nem szoktam ennyi időt ott tölteni, hiszen ha van valami, akkor máskor is megbeszélhetjük. Ez a két időpontom van, amikor biztos ott vagyok nála, de ha arrafelé megyek, akkor mindig beugrok hozzá. Aztán elszégyellem magam.
          - Azt hiszem, ő nem örült volna neki. Biztos azt monda volna, hogy bolond vagyok, és meg kell beszélnem valakivel. Ha élne, akkor nyilván ő lenne az a valaki, de így… nem tudom, tényleg csak egy olyan személy maradt, akiben maradéktalanul megbízom, és az te vagy.
          És mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy csak ömlik belőlem a szó, akár panaszkodhatnék is az állapotom miatt, de hát részben magamnak köszönhetem. És azt még nem is mondom, amit biztosan tudsz, hogy elhanyagoltam a sérüléseim gyógyítását, pedig lett volna rá időm, lehetőségem, de... lényegében nem csináltam semmit abban az időben, mikor visszajöttem Leontól, és elindultam anyuhoz. Nem feltétlenül kell ezt szó szerint venni, de csak feküdtem az ágyon, és néztem a plafont, olvastam vagy zenét hallgattam. Megpróbáltam aludni, de amint jöttek a rémálmok, jöttek a dupla adag kávék is. Rád nézek, keresem a biztonságot.
          - Igen, az lesz. Írok egy üzenetet az unokanővérednek. Tudom… én…
          Eddig nem voltak ennyire elhatalmasodva rajtam a rémálmaim, azt hittem, hogy tudom kezelni őket, de talán tévedek. Megfogom a kezed. A lehető legrosszabb lenne ránk nézve, ha egy profi pszicho-medimágus venne kezelésbe. Elvesztenélek.
          Az állásommal is játszanék, de most te vagy a legfontosabb. Úgy gondolom, hogy a kulcs a jövőmhöz a kezedben van, és én nem fogom elengedni a kezedet. Főleg most nem, hogy ő is itt van. Hogy talált ide? Hogy talált rám, mikor órákkal korábban még menekült és több száz kilométerre volt. Hogyan? Megbénulok a félelemtől, hogy már ismer téged is, látja az arcod. Talán az még megmenthet, hogy nem tudja a neved, és a Roxfortban biztonságban leszel tőle. Igen, csak ez számít, hogy biztonságban tudjalak.
          A tekinteted keresem, és nem tetszik, amit látok benne. Te félsz. Újra felnézek, mikor húzni kezdesz visszafelé, ekkorra Leander eltűnik. Megijesztettelek. Tőlem félsz? Megpróbálom kihúzni a kezem a tiédből, de erősen szorítasz. Megpróbálod kicsavarni a kezemből a pálcámat, de nem hagyom. Nem lehetek, lehetünk védtelenek. Úgy érzem, mintha kezdeném elveszteni a talajt a lábam alól, és csak mennék utánad, pont úgy, mintha egy megbabonázott ember lennék. Nem, talán nem pont úgy, de legközelebb, mikor valamit felfogok a környezetemből, akkor már a lakásom előszobájában vagyok. Hogy nyitottad ki az ajtót?
          Az egész annyira szürreális, és mégis olyan valóságos. Érzem a lakásom melegét, ahogy a te bőröd is kezd átmelegedni a kinti hideg után, és azt is, hogy meg vagy rémülve. A szemeid erre engednek következtetni. Némán csinálom, amit mondasz, nem akarok megszólalni, szeretem a hangod lágy csilingelését. Érzed, hogy már nem remegek?
          - Mil, megijesztettelek?
          Lehunyom a szemem, ahogy a fejem az öledben pihen. Hirtelen földöntúli nyugalom költözik a lelkembe, olyan, amilyenre egész életemben vágytam. Mondtam én, hogy egy angyal vagy. Egyik kezemmel a tiédet fogom meg, a másikkal szorítom a takaró szélét. Még mindig félek, még akkor is, ha tudom, már nem eshet bántódásod és nekem sem.
          - Mil… sajnálom, azt hittem… felül… kerekedni…
          A válaszod még hallom, de utána már csak a tested melegét érzem. Akkor már nem foglalkoztat semmi, csak az, hogy itt vagy, és mellettem vagy, épségben vagyunk.

          Órákkal később ébredek, nem mondhatnám, hogy kipihenten, mintha semmi sem történt volna, de sokkal jobban, mint mikor lefeküdtem. Érzem, ahogy besüllyed mellettem az ágy, ezért biztos vagyok benne, hogy mikor kinyitom a szemem, akkor téged foglak itt találni. És így is van, ezért a homlokodhoz hajolok, adok rá egy puszit, majd nyújtózkodok egyet. Azért sokkal jobb volt ez így, mint egyedül igyekezni nem félni a saját lakásomban.
          - Mil, jó… öhm… reggelt! – mosolygok.
          Szinte percenként durran egy petárda, nem lennék meglepődve, ha attól ébredtem volna fel, csak nem igazán realizáltam volna.
          - Jól emlékszem, hogy elmaradt a fényképezés? Bepótoljuk most?
          Tudom, hogy talán nem ezzel kéne indítanom, de mi mást mondhatnék a ’Bocsánat, igazad volt.’ mondaton túl? Persze, ennek a folytatásait és változatait, de úgy hiszem, annak még nem jött el az ideje. Csak abban reménykedhetek, hogy kitartasz mellettem a küzdelemben, és cserébe megígérem, hogy mindent őszintén elmondok. Mindent!

b a b y  y o u' r e  a  f i r e w o r k

she was right the fool was me

☽ ● ☾

        Most, hogy ilyen békésen alszol az ölemben, mihez is kezdhetnék igazán..?
Elsőként mondjuk kiigazítom az egyik lábszáramat, mert különösen ügyetlen szöget sikerült találnia az elhelyezkedésre, és feljebb húzom rajtad a takaród. Rendben, tehát a fészkelődés megvolt, a kényelmi szempontok további szemrevételezése is, és most...? Kicsit tanácstalanul nézek körbe, mert ugye sokat nem mozoghatok, ha tényleg azt szeretném, hogy pihenj, és ne azon merengj a tudatalattidban barangolva, hogy miért talál rengeni a föld éppen most? A fejem a keretnek dől, és végigmérem a szoba berendezését, elolvasom az összes létező könyv gerincét, elképzelem, mi lehet vajon bennük, aztán képzeletben kimegyek, benézek a hűtőbe, véletlenül sem kóstolok bele mindenfélébe, véletlenül sem állok ki az erkélyedre békésen füstöt eregetni, véletlenül sem fotózlak le alvás közben, és ilyenek. Lássuk csak, ezzel a sorral biztosan eltelt legalább egy óra - hogyne, ez így együtt öt perc volt...!
        Nem gondoltam én ezt teljesen át, de nem foglak itt hagyni sem, úgyhogy marad a helyzetváltoztatás, és az aludni próbálás. A gerincem nem tűnik elég hajlékonynak, pedig akár rád is hajolhatnék kupolaként, lehetnék falak és termek, de most egy kicsit elgémberedett tinédzser vagyok, korlátlan szabadidővel és asszociációval. A pálcám szerencsére itt van, idézek néhány szikrát a levegőbe, gyönyörködöm a színjátékban, de nincs senki más, aki értékelhetné, úgyhogy hamar elunom. És akkor csókol homlokon a múzsa! Idézek pergament és tollat, és ellenállva a kísértésnek, hogy megpróbáljalak lerajzolni, szórakozottan róni kezdem a sorokat.. szinte hallom is a dallamot, nem, ez nem lesz jó ide, de vajon ha így rímel...?

        Elfekszem melletted, az arcomat a nyakadba fúrom, és mélyen belélegzem a puha illatod - az öblítő, a kinti hideg és a te keveréked, ellenállhatatlan és otthonszerű. Becsúsztatom a kezem a garbód alá, úgy ölellek magamhoz, és hallgatom, ahogy nyugodtan lélegzel, mosolygok, mert a tarkód tincsei csiklandozzák a homlokomat, sóhajtasz egyet, megmozdul az egyik kezed, de nem ébredsz fel. Csatlakozom hozzád.. de csak a szememet csukom be, el nem alszom. Megígértem, hogy vigyázok rád, és itt leszek, amikor felébredsz. Csak elképzelem, milyen lesz a következő év, milyen lesz mindazokat átélni melletted: tavasszal az újjáéledő kviddics-idényt, aztán a nyár kezdetét, amikor türelmet lélegzik minden, és kirohanunk a pályaudvarról, gyomrunkban simogató szabadság, a lehetőségek... Forró napsütés, homok a lábunk alatt, és az évfordulónk. És mennyi minden még, amit nem látok előre..
        - Hmm...? - motyogom, mikor megszólítasz, félálomban voltam, de érzékelem, hogy megfordulsz - Jól vagy?
        Elfújkálok néhány, pihenőhelyéül az arcomat választó tincset, de tovább garázdálkodnak, és nem törődnek vele. Megdörzsölöm kicsit a szemem, elnyomok egy ásítást a kézfejemen, és jólesően figyelem, hogy mintha legalább néhány árnyalattal kevésbé lennél szellemszerű.
        - Ha szeretnéd.. de mit szólnál hozzá, ha ezúttal én öltöztetnélek fel hozzá? - felülök, kócos vagyok, de lelkes is - Na és mit vállalsz..? Nem is kérdeztem még. Portrét, aktot...? Bár nem, azt én nem vállalom, sajnálom. Megtartalak.
        Megragadom a takaró szélét, és nagyon vérmes képet vágva rád vetem magam, becsomagollak, és megnyalom az orrod. Tudom, hogy ezzel még nincs lezárva köztünk semmi, és hogy a rémálmaid sem múlnak el ilyen könnyed legyintéssel, de segíteni fogok neked.. itt leszek veled. Most már nem érhet semmi baj.. már egy kiadós párnacsatán kívül, mert azt nem merem garantálni.
        - És mit szólsz esetleg egy kakaóhoz és némi sütihez?

You're my angel

~ set ~

          Rég éreztem magam ennyire kipihentnek, és legfőképp ennyire nyugodtnak. Tényleg nem tudom mi ébresztett fel, és nem tudom szavakkal elmondani, hogy mennyire hálás vagyok azért, mert vigyáztál rám.
          - Jobban vagyok – mosolyodom el, és kicsit befúrom még magam a karjaidba. – Sokkal jobban vagyok.
          A ’jól’ azért még túlzás lenne, és ezt te is tudod. Egy alvás nem gyógyít meg. Ha így lenne, akkor mindenki csak aludna, ha valami baja van. De azt is tudom, hogy ezt a kérdést nem lehet nagyon mással helyettesíteni.
          - A ruhatáram minden kellemes és kellemetlen darabja rendelkezésedre áll – hajolok a párnára, és próbálom eltűrni az arcodba lógó tincseket. – De figyelmeztetlek, hogy van közte néhány nagyon régi darab.
          A régit használom, mert az ocsmányt nem szeretném. Az ajándékba kapott ruhákkal az a baj, főleg, ha nem szakértő szem választja őket, hogy sohasem fogod felhúzni őket, mert nem tetszenek, nem a méreted vagy azt az illetőt nem szereted, aki vette. Sóhajtok egyet mielőtt még elnevetném magam.
          - Nos, a pozíció beállításokat rád bízom, bár a motoron történő pózolást vagy a konyhapulton, szívesen kipróbálnám. Az aktot pedig majd később megpróbáljuk élőben, rendben?
          Tudom, hogy mennyire félsz tőle, nem is fogom siettetni az első közös éjszakánkat. A mostani állapotom sem tenne jót neki, és szeretném igazán széppé varázsolni. Megérdemled, hogy már első alkalomra is olyan élményben legyen részed, amit más nő talán egész életében nem tapasztal. Legalábbis remélem meg tudom majd adni neked azt az élményt.
          - Kakaó? Jól hangzik.
          Szándékosan hagyom ki a süti említését, még mindig nem érzem úgy, hogy túl nagy étvágyam lenne. Kikászálódok az ágyból, és felhúzlak magam után, megölellek, egy kicsit pihentetem a fejem a válladon.
          - Köszönöm szépen. Nagyon hálás vagyok neked.
          Csak suttogom, nem akarok túl nagy hangzavart kelteni még a beszédemmel sem. Szeretném érezni a megnyugodásodat. Tényleg jobban vagyok. Megfogom a kezed és kivezetlek a konyhába, majd a tejért és a kakaóért nyúlok. Kiveszek két bögrét és kanalat.
          - Melegen vagy hidegen kéred?
          Egyértelmű, hogy a meleg a jó választás, de honnan tudhatnám, hogy most esetleg nem a hideget kívánod-e. Én melegen fogom inni, főleg a bele rejtett kávé miatt. Szükségem van rá, még akkor is, ha most kipihentnek érzem magam.
          - Kérsz valamit a hűtőből? Megmelegítem neked.
          Biztos vagyok benne, hogy ha eszel, akkor én is eszem majd pár falatot, de saját magamtól nem ülnék le. Nem kívánom az ételt, és remélem, hogy nem az lesz majd a fotózás után a közös program, hogy megírom a levelet Elsának. Nem szeretném őket sem zavarni, biztos vagyok benne, hogy jól érzik magukat kettesben. Sóhajtok egyet, ahogy megállok a ténykedésben és megtámasztom a pultot. Életem egyik legboldogabb napjának kéne lennie a mainak, és mégis úgy érzem, hogy mindent elrontottam, amit csak lehet.
          - Sajnálom, hogy elrontottam ezt a szép napot – fordulok feléd. – Nem akartam elrontani a szilvesztered. Ez életem egyik legboldogabb napja, és valahogy mégsem érzem teljes szívemből ezt. Akkor hogy adhatnám meg neked azt, amire vágysz?
          Mára igazából elég is ennyi a kesergésből. Innentől tényleg boldogabb pillanatok jöjjenek már, szomorúság félretéve, a vidámság ideje van.
          - Szeretnéd, ahogy Willow professzor egy könyv olvasása közben pózolna az íróasztala mögött majd a fotózáson? Vagy, ahogy a pálcájával játszik és éppen megidéz valamit a nappaliban? – mosolyodom el, ezúttal őszintén.

b a b y  y o u' r e  a  f i r e w o r k

she was right the fool was me

☽ ● ☾

        Nem hiszek neked, bár hinni akarok.. kihúzom a mellkasom, leszek én most a világítótorony a hajódnak, a hajóbeli törékenységednek. Elringatlak, dúdolok altatót a csontjaim legmélyéből, a bőrömmel takarlak be.. mintha megint a gyógyszer lüktetne a szívemben, de ez nem mesterséges, ezt te ébreszted, mint a napfény szokta a nyugvó erdőt. Egyik lábamról a másikra lépek, csak rád koncentrálok, hogy elrejtselek ténylegesen, hogy falakat emeljek, amelyek tényleg megvédenek mindentől. Érzed magad körül? Az ágaim beterítenek, a lombkorona pajzs az eső és a szél elől, a törzs sima és otthonos, a gyökerek kilépnek a földből, és táncra perdülnek, ha azt akarod. Talán az anyámnak fa nevet kellett volna nekem is adnia, mert az megvédi a viselőjét, épp úgy, mint az Oakley, épp úgy, mint a Willow.
        - Olyan szép vagy.. mint akkor Londonban, vagy részegen Párizsban. Hogy múlik az idő.. mekkorát nőtt az az elveszett kisfiú. - suttogom a homlokodnak, az ajkam beleássa magát a barázdákba, sós vagy, puha vagy, ember vagy - Mekkora hatalmas utat tett meg attól az éjszakától a mostaniig. Tudod, mit jelentett nekem fogni a kezét azon az úton..? Tudod, mit jelent még most is?
        Kicsit talán magamhoz is beszélek, mintha nem is én lennék, a kanapén ülnék és hallgatnám a mesét, pedig ez a valóság. A történetünk szövevényes, már-már balladai, és olyasmi, amit még sokáig nem mesélhetünk el másoknak, esetleg éppen soha, de mi ketten tudni fogjuk. Felébredek, mikor a ruhákat említed, megint a jelenben vagyunk.
        - És mi a baj a régi darabokkal...? Látnod kellene a szekrényemet, biztosan nem feltételeznéd, hogy az enyém. - mosolygok, mikor eszembe jut Balmoral, és hogy megfogadtam, hogy biztosan nem viselek majd semmit, ami onnan van - Motoron, pulton? Tudtommal nem a Playboyba fotózlak, úgyhogy valami egészen másra gondoltam, és..
        És beszélnünk kell a szexualitásról, akárhogy csavarom kifelé magam a szituációból. A másodperc töredéke alatt fut át az agyamon a gondolat-őze, tudom már, hogyan oldjuk meg a csomót, de furcsa is lenne, ha minden hirtelen működne.
        - Kakaó. - bólintok cinkosan, és nem kerüli el a figyelmem, hogy a süti valahogy lemaradt mögüle - Hidegen! És olyan csokisan, hogy megsértődjön a rasszista poénokon. Nem vagyok éhes, de.. ha eszem, eszel velem valamit? Ne gondolj nagy dologra, a gumicukor is szóba jöhet.
        Valószínűleg az év anyja díjat nem én kapnám ezzel a kijelentésemmel, de Celia és Greg bizonyára értékelnék az igyekezetemet. Aubrey kevésbé, ő újabban valahogy annyira egészség-náci lett, hogy felháborodottan nézne a gondolatra is, hogy esetleg nem tunkolom az ételt valakibe, akinek nagyon is szüksége lenne rá, de magamon is érzem, hogy idő még, amire visszatérhetünk a normális körülmények közé. Addig pedig csak a gumibékák ad nekünk erőt és mindent lebíró akaratot.
        - Miért gondolod, hogy elrontottad..? Egyikünk sincs abban az állapotban, hogy különösebben bulizni akarjon. Nem utaztam el Párizsba, mert.. nem éreztem volna jól magam, de ha nem is talállak itthon, így is jobb, mint még egy napig úgy tenni, mintha minden rendben lenne. - lazán fellendítem magam a pultra, és kicsit babrálok a hajammal a beszélgetés közben - Ha mondjuk nem aggódnál amiatt, hogy a gyengeségeid miatt rosszul érzem magam. Az határozottan segítene..
        Lóbálom kicsit a lábamat, és miután sikeresen bevágom a sarkamat, egy kínvigyorral nézlek tovább. Tényleg ennyire aggódsz a hangulatom miatt..? Tény, ez itt ebben a pillanatban nem a legőszintébb örömujjongásom, de nem értem, miért ne tehetnél boldoggá így is? Egyébként is lesz még olyan téma, amit meg kell beszélnünk, és ha kellemetlennek nem is titulálnám őket, kihívást rejteget minden hangsúlyuk, minden mozzanatuk. Felhúzom a lábam, és dajkálom a saját hülyeségem.
        - Fawcett professzor csak ne játsszon a pálcájával egy fotózáson. - vigyorodom el, most már mellőzve a fájdalmat - Tudod, mit szeretnék lefotózni? Ha kész a kakaód, felkapcsolhatnánk a fényeket az erkélyen, és egy nyugodt, békés sorozatot csinálhatnék rólad odakint. Emlékszel még, milyen volt nyáron?
        Leugrom a helyemről, ezúttal igyekezve, hogy ne kelljen az este további részeit az ügyeleten eltölteni, és a gépért indulok, kibámulok az ablakon, de igen, ha a fényfüzér életre kel, utánozhatatlan hangulata lesz. És közben talán összeszedem a hírhedt bátorságomat arra is, hogy belekezdjek a kívánságomba.
        - Van kötött sálad...? Bármilyen színű lehet. - állok meg mögötted, és az államat a válladra teszem szórakozottan, belelesve a poharadba - Semmi különöset nem fogok kérni, szóval semmi megerőltető. A koncepció egy itthon eltöltött délután lesz, amikor az ember elgondolkozik, mereng és élvezi a csendet. Utána meg irány a fürdőszoba.. elvégre az ilyen esték mindig a kádban érnek véget. Készen állsz?
          

You're my angel

~ set ~

          A tűz és a jég találkozásakor valami hihetetlen csoda történik, aminek nem lehet mindenki szemtanúja. Én mégis úgy gondolom, hogy valami olyan csodát láthatok kibontakozni ma este a lakásomban, amiről nem csak én nem gondoltam, hogy lehetséges, de talán senki sem a környezetemben. Érzem, ahogy az ölelésed elválaszt a külvilágtól, hogy ez mennyire megnyugtató számomra, és hogy soha többé nem akarom más ölelését élvezni csak a tiédet. Nem is igazán hallom a suttogásod, most csak arra figyelek, hogy a lehető legjobban megnyugodjak.
          Persze, semmi sem tarthat örökké, így ez az érzés sem. Megfogom a kezed, adok egy puszit a homlokodra, pont úgy, mintha kisfiúként tenném. Szeretek melletted az lenni, aki éveken keresztül egyszer sem lehettem. Szeretek melletted olyan lenni, aki mindig is lenni akartam, és legfőképp, szeretem, hogy neked ez is tetszik, mert olyanok vagyunk egymásnak, mint két tojás.
           - A régiekkel az a baj, hogy nem divatosak, kinyúltak, kifakultak, lyukasak és hogy nem tudom rendbe rakni őket, mert a varráshoz nem értek, a bűbájjal pedig hiába próbálkoztam. Egyszer hozzávarrtam a nappali függönyéhez a törölközőmet, mindezt a hálószobából végrehajtva.
            Pedig kíváncsi lennék, milyen képekre gondolnál, ha a motoron lennék. De egyre kíváncsibb vagyok, hogy milyen képekre gondolsz, ha nem ezekre. Mondjuk, teljesen mindegy, hogy melyik lesz, úgy lesz jó, ahogy beállítasz.
            - Gumicukor? – nézek hátra a kakaó fölül. – Rendben, legyen gumibéka, de nem eszek sokat, a vödröm éppen máshol van.
            Csak azt nem tudom megmondani, hogy hol. Elvileg a fürdőben kéne lennie, de most talán az épület garázsában van. Talán varázsló vagyok, de kézzel lemosni a motoromat, egy teljesen más érzés, mint varázslattal. Annak viszont nagyon örülök, hogy szép lassan a jelenléteddel, a szavaiddal elkezded feloldani a bűntudatom, és minden más is. De ezzel talán óriási teherrel sújtalak téged.
            - Igen, tudom, csak… Nem tudom, mire számítottál, mikor idejöttél. Hogy majd ugyanaz a férfi fogad, akivel októberben itt voltál? Vagy az, akivel a pubban találkoztál? Most…
            A szemedbe nézek és elmosolyodom. Igazad van, ha nagyon rosszul éreznéd magad, akkor már szóltál volna, vagy talán faképnél is hagysz. Elvégre volt rá bőven alkalmad, és nem lepődtem volna meg, ha elmész, amíg alszom. Adok egy csókot, és megölellek, de ezt kihasználva le is szedlek a pultról. A konyhai berendezések és bútorok nem erre valók. Érdeklődve nézek rád, miután visszamegyek az italokhoz, és befejezem az utolsó simításokkal. Átadom neked, és elgondolkodom. Ha most ki akarunk menni, akkor nem ártana kicsit befűteni odakint. Észre se veszem, mikor ülsz vissza, de inkább csak mosolygok egyet rajta. Most nem ezen van a hangsúly.
            - Pedig nagyon jó lenne, ha lengethetném kicsit, mugliknak gondolom, nem akarod mutogatni. A nyáron? – kicsit vissza kell gondolnom rá, annyira más élmény volt az akkori időszak, mint amit most élek meg. – Önfeledt, szabad, boldog, és mindenekfelett nyugodt, hiszen egy olyan időszakot éltem meg veled, amit korábban nem sikerült. Egy új világot mutattál meg, bár arra nem nagyon emlékszem, hogy mi volt miután elkezdtünk Roux-val beszélgetni. Ez gond?
            Belekortyolok a kakaómba, majd elindulok a pálcámért. A nappaliban lévő fényeket is kiteszem a többi mellé, úgy jobb lesz, talán. Egy pillanatra megtorpanok, majd bólintok. Persze, hogy van kötött sálam, csak ki kell bányásznom a szekrényem aljáról.
            - Készen állok-e? – kiáltok ki, remélem hallod. – Mindenre készen állok, már nem tarthat vissza semmi sem. Mil! – kiegyenesedek, és kiveszem a kicsit megfakult mardekáros sálam, amit Greta kötött nekem, mikor az elsőszülött fiával volt várandós. Azt mondta, hogy gyakorlásnak pont jó volt.
            Visszamegyek a szobába, majd elkezdem megbűvölni a füzéreket, és egy pajzs bűbájhoz  hasonló varázslatot is kiszórok a teraszra. Ez néhány percig lehetővé teszi, hogy ne a nulla fok körüli időben legyünk ott kinn, de azért a benti húsz fokot sem biztosítja. Felteszem a sálat, és megállok előtted.
            - Most már teljesen készen állok. És te? És… fürdő? Abban biztos vagy? Tudom, hogy nem ártana borotválkoznom és levágni kicsit a hajam, de tényleg ennyire szörnyen nézek ki?
            Tudom, hogy nem erre megy ki ez az egész, de attól még szeretném tudni, hogy minden rendben van-e. És nem is tudtam, hogy egy ilyen fotósorozathoz akár fürdős jelenetek is kellenek. Nem tetszik talán az új külsőm? Pedig azt hittem, ha már meghódítottalak, akkor a rosszfiús is tetszeni fog, nem csak a kisfiús… viselkedés. De te vagy a főnök. Megfogom a kakaómat, adok egy csókot, majd elhelyezkedem az egyik fotelban a teraszon.

b a b y  y o u' r e  a  f i r e w o r k

she was right the fool was me

☽ ● ☾

        Nem mintha rejtett tehetségem lenne a varráshoz, akármelyik értelemben is, de azért Willow parádés megmozdulása valószínűleg könyvek lapjaira kívánkozna - elmosolyodom az elképzelt képen, és az arckifejezésén, amit valószínűleg vághatott, mikor realizálta a történteket. Az én szeretnivaló bolondom mindig meg tud lepni, bár azt nem állítanám, hogy egy-egy bohókásabb pillanatomban én nem lennék képes efféle életképtelenségi epifániára, de azokról majd később és máshogy.
        - Nem vagyok zseniális ezen a területen, de.. ha valami, amit nagyon meg szeretnél varratni, add csak ide. Annyira nem tudok rossz lenni benne, mint te. - intek felé segítőkészen, és lehet, hogy eredetileg nem számítottam ilyen elfoglaltságra, de a spontán dolgok a legjobbak - Gumicukor, pontosan. Konkurenciája akad az édességednek.. kapd el!
        Kiszabadítom a táskámból a kis zörgő csomagot, és rögtön felé is hajítom egy kimért mozdulattal, aztán reménykedem benne, hogy az ív nem a csodálkozó arcán ér majd véget. Lehet, hogy a módszert be kellene vezetnem az edzéseken is, mert mennyivel motiválóbb az édességet bezsebelni a kvaff, és ne adj Merlin, a gurkók helyett. Bár az ősidőkről hallani olyan legendákat, hogy volt egy őrzője a házunknak, aki képes volt elkapni valóban a gurkót röptében, és tényleg égek a vágytól, hogy megtudjam, lehetséges-e egyáltalán anélkül, hogy némi áldozatként megválnánk néhány bordánktól és egyéb szervünk működésétől egy időre, ez minden valószínűség szerint nem a többiek előtt fog megtörténni, és elképzelhető, hogy csak félálmos, a tekintetem előtt elúszó ábrándjaim főszereplője marad, elvégre most már Willow-nak is lenne hozzám egy-két szava, ha elhibázom.
        - Igazából nem értelek. Engem nem zavar, hogy nem épültél még fel teljesen, én sem. - állok fel, kezembe veszem a gépet és ellenőrzök néhány beállítást - Nem szemrehányásnak szántam, de tényleg ne legyen bűntudatod, rendben?
        Hátragyűröm a hajamat, figyelem, hogy csúsznak vissza belőle néhányan az arcom mellé, és elemzem, miért szenvedsz valami miatt, aminél annyi fontosabb van. Valahogy mindig arra jutsz, hogy hihetetlen dolgokat kell megtenned értem, és olyan igényeim vannak, amelyeket csak prométheuszi erőfeszítéssel garantálhatsz.. Mintha bármire is szükségem lenne helyetted. Ez most épp lehet a gyógyulás miatt, mellékhatásként is, de nem akarom, hogy mindig versenyt fuss saját magaddal - és tulajdonképpen előlem, bárhogy is próbáljalak biztosítani arról, hogy boldoggá teszel a létezéseddel.
        - Neeem. Részeg voltál, aztán már én is részeg voltam. - vigyorodom el, és felnézek - Végig Bogyónak szólítottál, és a hátadon cipeltél az ágyba, de.. én arra értettem, hogy az erkély milyen volt, mikor először elhoztál. Akkor is felkapcsoltad a villanyt, és úgy néztük, ahogy elvonul a vihar a fejünk felett, aztán lefeküdtünk a plédre, és elaludtunk. Csodálatos voltál, még akkor is, amikor az anyám is szóba került.. és akkor sírtam először előtted.
         Most megint kitekerem a mondataim gerincét a kínos kérdések sortüzéből, már eleget lengette körülöttünk a szoknyáját a balsejtelem és a depresszió. Mikor látom, hogy iszol, észbe kapok, és követem a példádat, mintha csak versenyt űznénk ebből is - kakaóbajusz kacsint az ajkam fölött, jelezvén, hogy vannak addikciók, amelyek sosem múlnak el, még ha meg is komolyodunk.


       - Azt mondod, nincs lehetetlen? Próbáltál már becsapni egy forgóajtót...? - teszem fel a kérdést, amelyre még senki nem tudott válaszolni ebben az évezredben, a korábbiakban pedig érthető módon kevéssé foglalkoztatta őket - Nem, szó sincs róla, csak ott is szeretnék rólad néhány képet készíteni. Miért gondolsz mindig a legrosszabb opciókra?
       Odaballagok, és két ujjam közé csípem az egyik lenőtt tincsed, majd egy gyors puszit nyomok rá, mielőtt kiterellek a fények alá, feláldozni a művészet oltárán. Behúzom az ajtót, hogy ne zavarjon a helyezkedésben, és lenavigállak először a fotelre, aztán méregetni kezdem a lehető legjobb szöget, egyelőre még nem kérlek egyetlen pózra sem.
       - Tetszik a sálad. Nem a roxforti garnitúra része, ugye? Látszik, hogy más anyagból készült, de puhábbnak is tűnik. - dünnyögöm, mert közben már féltérden vagyok, közelítek, távolodom, és a számat is rágom némi ihletért - Rendben, akkor most arra kérlek, hogy hajolj előre, könyökölj a térdedre, és elgondolkozva nézz ki az égre! Kicsit billentsd oldalra a fejed, még egy kicsit, még egy icipicit..tökéletes! Ne mozdulj.
       Egyre lelkesebb vagyok, és hamarosan már mindenféle helyzetben találod magad: a korlátnak dőlve előröl, hátulról, oldalról, a földön ülve, a falnak támaszkodva, hátrakulcsolt kezekkel, előre téve lazán, álmodozva, mosolyogva, a kamerába nézve. Tény, meglehetősen fotogén vagy, könnyű dolgozom veled, és általában ritkán kell szólnom, hogy ne mozdulj el egy halvány árnyalatnyit sem, hálás modellje vagy egy egyébként nem ehhez szokott fényképésznek. Igyekszem gyorsan lezavarni azért, a kezdeti melegség lassan elmúlik, és nem szeretném, hogy megfázz, úgyhogy nagyjából negyedórával később, az utolsó képnél az arcodhoz hajolok, megcsókollak, és végre összeszedem minden maradék bátorságomat, hogy kimondjam, amit már egy ideje kerülgetek.
      - Willow... zuhanyozhatnánk együtt, kérlek?

You're my angel

~ set ~

          Oké, talán kicsit túloztam a varrással kapcsolatos képességeimről, de tény, hogy nem vagyok valami jó benne. Nem is tudom, hogy miért próbálkozok vele néha, és aztán lesz tűpárna az ujjamból. Tényleg, hogyhogy nem szúrtad ki azt a kevés cérnát a szekrényben? Ja, tudom már miért? Mert nem ott van. De nem volt soha gond, ha elszakadt valami. Általában vettem másikat helyette, esetleg Greta megvarrta, vagy mostanában önszorgalomból a házimanók a Roxfortban. Oké, nem teljesen önszorgalomból, mert nem véletlenül kerültek be azok a ruhák a szennyesbe. De örök hálám is repesem nekik miatta.
          Elkapom a felém dobott édességet, és azonnal ki is bontom, bekapok belőle egy pár szemet.

          - Talán téged nem zavar, de én szeretném a legjobb oldalam mutatni neked, amikor csak lehet. Így is láttál már elég rossz dolgot, és…
          Egy kicsit elhallgatok, hiszen már megbeszéltük, és azóta igyekszem is elnyomni magamban azt az érzést. Főleg azért, mert egy másik veszi át a helyét. Izgatott vagyok. Igen, ez a helyes megfogalmazás. Izgatott azért, hogy mi vár még ránk, és izgatott azért, mert úgy érzem, az nagyon különleges lesz. Legyen a múlt bármilyen sötét, ha a jövőnk a legfényesebb csillagként ragyoghat. Bekapok még egy békát, amit majdnem félre is nyelek.
          - Bogyónak? Tényleg bogyónak hívtalak?
          Tiszta szívből kezdek nevetni. Ez is nagyon találó név, de valami másnak kell a háttérben állnia, ami miatt ezt a nevet adtam neked. Akkor talán logikusnak tűnt, ma viszont már jelentéktelen. Főleg, mert nem emlékszem rá, és úgy tűnik, hogy nem is kérdeztél rá. Aztán persze a varázslat egy másik irányba terelődik. Leteszem a zacskót az asztalra, majd közelebb megyek hozzád, a bögre ugyan a kezemben marad, de így is meg tudlak ölelni.
          - Cerys soha többé nem állhat közénk. És nem érdekel mennyi könnyet akarsz hullajtani miatta, itt leszek, hogy felitassam, és legfőképp azért, hogy megvédjelek. A jelek szerint nem vagyok elég erős hozzá, hogy legyőzzem, de elég erős leszek ahhoz, hogy ha rám akarsz támaszkodni, és az egekbe akarsz emelkedni, akkor leszek a támaszod.
          Egy kicsit megint túlságosan is elmentem a szentimentalizmus irányába, ezért elmosolyodom, és kapsz egy kis kokit is.
          - Ne szemtelenkedj, mert a végén még becsapom neked azt a forgóajtót – kacsintok egyet, majd adok egy csókot.
          Mennyivel jobb érzés ezt így szabadon megtenni, mint majd bújócskázni az irodámban egész félév során. És akkor is, majd csak percekre vagy pillanatokra lehetünk kettesben, hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy együtt vagyunk ilyen sokat.
          - Gondolom nem kell újra elismételnem az elmúlt időszak eseményeit, és eleget tudsz már a múltamból is, hogy megértsd miért feltételezem mindig a legrosszabb opciót. Amúgy mi is a rossz dolog abban, hogy tudom magamról, mennyire rosszul nézek ki?
          Oké, biztos vagyok benne, hogy nem foglak tudni ennyivel átejteni, de tényleg mi a rossz abban? Büszkén húzom viszont végig a kezem a sálon. Csillan egyet a szemem, mert kíváncsi vagyok rá mit szólsz majd hozzá, ha egy mardekáros sál kerül a nyakadba. Át is lendítem mindjárt a tiédbe, mielőtt még teljesen kényelmesen elhelyezkednék a fotózáshoz.
          - Nem, ezt Gretától kaptam. Ha megkérjük, biztos neked is köt majd egy ilyet. Persze, ha akarod, akkor neked Griffendélesben.
          Követem az instrukcióidat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz a modellek élete. Mármint fiatalon még próbálkoztam vele, hogy a sulit tudjam valahogy finanszírozni, de akkor sokkal könnyebbnek tűnt. Nem is tudom meddig tart pontosan a fotózás, de ahhoz elég ideig, hogy elkezdjen a terasz kihűlni. Belekortyolok a kakaóba, már szinte teljesen kihűlt.
          - Kész? Remek, én…
          Meglep, hogy hirtelen ilyen közel kerülsz hozzám, és ki is használom az alkalmat, a csókod után adok én is egyet. Aztán mintha az ereimben megfagyna a vér, a mosoly a számra fagyna. Mi? Semmi sem utalt erre a kérdésre. Hogyan? De pont te mondtad… Én nem akartam. Mármint… kiengedek, felállok és bevezetlek a szobába. Becsukom az ajtót, ha ilyen jellegű terveid vannak, akkor nem lenne jó, ha bejönne a hideg. Leteszem a kakaót a gumicukor mellé, megfogom a kezed, és vezetni kezdelek befelé a fürdő felé.
          - Megtisztelnél vele, ha együtt zuhanyozhatnánk.
          Becsukom az ajtót, de nem zárom rá, azért nem teljesen vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. Mégis örülök már annak, hogy felkértél. Lassan leveszem a felsőmet, a pólómat, a nadrágomat, és minden egyes ruhadarabnál adok egy csókot. Mondjuk úgy, hogy adok időt arra, hogy meggondold magad. Egy boxerban állok már csak, mikor megengedem a tust.
          - Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – adok egy csókot, nem akarom, hogy meggondold magad, és benyúlok a felsőd alá is, végigsimítok a hátadon.
          Nem hiszem, hogy lenne továbbra is takargatnivalóm előtted, de azért az alsómtól már csak a zuhany alatt válok meg. Annak úgysem árt, ha vizes lesz. Elhúzom a függönyt, amíg teljesen levetkőzöl, majd megfogom a kezed, és óvatosan behúzlak magamhoz.

b a b y  y o u' r e  a  f i r e w o r k

she was right the fool was me

☽ ● ☾

        A váratlan pillanatok hajlamosak még váratlanabb megoldásokat szülni - bár azt nem állítanám, hogy az én fantáziámat nem mozgatta soha az elkövetkező, várhatóan fél óra. Ezek mellett az egyébként bájos sálja is némiképp mellékkörülménnyé satnyul, és idegesen harapok szét egy gumibékát, mielőtt megkérdezhetném, amit valójában szeretnék. Paradoxonnak látszhat vágyni és félni valamit, de a kapcsolatunk első gyertyatartója az érzés..
        - Láttam már az öcsémet egy virágos nyári ruhában, azután hidd el, kevés rosszabb látvány következhet. Valamiért úgy gondolta, hogy a gyógyulásomhoz hozzájárul a dologgal, és súlyosbította a körülményeket, hogy énekelt is hozzá. - elbújok a zacskó mögé, mielőtt átpasszolnám, és örömmel látom, hogy ebből azért veszel - Igen..! Hirtelen elkezdtél Bogyónak hívni. Annyira nem voltam józan, hogy meg is kérdezzem, miért.. és magadat úgy, hogy a jóképű herceg. Továbbá elloptunk egy szigetet, és ...óh!
        Egy emlék furakszik szorosan az előzőek mellé: hogy nem kötöttem össze korábban a pontokat...? Rémlett, hogy a sötét kapualjban közeledsz, aztán az is, hogy hozzáérsz a számhoz, de hogy az volt az első csókunk...? Elnevetem magam, aztán már inkább a mostaniakra koncentrálok.
        - Köszönöm.. Kérlek, ne aggódj emiatt. - mikor megölelsz, a nyakadhoz nyomom az orromat, és utána küldök egy puszit is - Ha becsapod azt az ajtót.. meg is érdemlem.


        Már rég a kamera lencséjén át nézlek, mikor átdobod a sálad, és átpillantok a gép peremén - megint pont olyannak látszol, mint egy nagyon is lelkes gyerek, aki elmeséli, hogy az anyukája külön neki kötött egy sálat. Lehetséges, hogy Greta utólag azt mondta, csak gyakorolni akart, de biztos vagyok benne, hogy eredetileg is ez lehetett a célja: megajándékozni valamivel, ami másnak talán van, de te nem kaphattad volna mástól.
        - Hát.. ez nem olyan családtag dolog? Mármint tudod, hogy a testvéreknek van hasonló.. szóval nem terhelném le még ezzel is, főleg, hogy én is beloptam magam Miller szívébe. - lehajolok egy pillanatra, átfutom az iménti képeket, mielőtt tovább beszélnék az egyébként korábban is aktuális témáról - Remélem, amiatt nem kerül bajba, hogy velem is összefutott. De mondd csak.. az édesapáddal beszéltél azóta?
        Nehéz és súlyos lepel a kérdés, majdnem olyan következményekkel a háta mögött, mintha anyámat feszegetnénk, de talán kevéssé végletes. Miller és köztem várhatóan kevésbé családias lesz a hangulat, főleg ha még értesül is kettőnkről valamilyen formában, de az édesapádról nem beszéltünk még, és ami azt illeti, az én családomról sem - Aubrey más tészta, ő fokozott habzással szokta jelezi a nemtetszését, Greg pedig az ellenkezőjét, de ez a nagy apai jóváhagyást nem vetíti előre, és ahhoz, hogy Leon is elfogadja, nem is tudom, minek kellene történnie. Még a bőrkabátod rituális elégetése sem hatná meg, pedig nagyon erős vagyok további szürreális asszociációk kiötlésében.
        Elhelyezkedem az öledben, és visszaakasztom a sálat a helyére, aztán félrebillentett fejjel figyelem, hogyan reagálsz majd. Nincs túl sok jóstehetségem, de mintha egyszerre több dolog is végigfutna a tekinteteden, mielőtt aztán megszólalnál, és ez általában ritkán jelent pozitív kimenetelt.
         - Köszönöm.. - felállok, és követlek, és csak a fürdőszoba ajtajához lapulva jövök rá, hogy elfelejtettél ellenkezni, ami több, mint gyanús. Én tudom, hogy hol húzódnak a határaim, de a kérésem önmagában bőven elég félreérthető, és az ilyen labdákat mindig nagy igyekezettel és páratlan melankóliával csaptad le eddig - mi változott? Törvényesítette, hogy most már hivatalos (a csukott ajtók mögött, természetesen) a kapcsolatunk...? Vagy te is érzed, hogy nincs már mire várni, mert az idő féltékeny és rosszindulatú, és olyan könnyen elvesz mindent, mint ahogy engedte megismerni...?
         - Én... igen. Látni szeretnélek, és szeretném, ha látnál. - suttogom, aztán elfordítom a kulcsot a szándékaim komolyságának jelzésére - Tudom, hogy mindketten akarjuk, nincs mitől félni.
         Nyelek egyet, mikor megszabadulsz a garbódtól, és ösztönösen becsuknám a szemem, de nem hagyod, és a csókjaid megint úgy hatnak rám, mint mikor benzinbe dobnak elegáns hanyagsággal egy égő gyufát - az arcodra futtatom a tenyereimet, és hevesen viszonzom, közelebb lépve, lelkesen és odaadóan. Hagylak előttem bemenni, mert most jön csak igazán a neheze.. nem mintha szégyellném a testemet, tisztában lehetsz mostanra a paramétereivel. Régi sebek áthúzódó rengetege a fehér hótakaró felett, de sosem léptem át felettük, sosem gondoltam bele, milyen lesz, ha egyszerre látod az egész képet.
        Az utolsó darabnál remegés fut végig a kezemen, átköti magát a karomra, megcirógatja a nyakamat, a torkomat - könnyek gyűlnek a szemembe, de nem a félelemtől. Elhúzom a függönyt, és a hajammal sem törődve belépek a vízperment mentén melléd, és elsőre még kényszerítenem kell magam, hogy csak a szemedbe nézzek, de aztán a hihetetlen kékség el is veszi az élét a próbálkozásnak.
        - Tedd, amit...szeretnél. A tiéd vagyok. - az egyik érdeklődő ujjam a szádhoz ér, a másik viszont a mellkasodhoz, rátenyerelek, és hozzám simulok. Talán mégis egyszerűbb lenne a kezeinkkel látni, a kezeinkkel pillantani: és ezek a szemek nem is pislognak soha.

You're my angel

~ set ~

+16

          Érdeklődve hallgatom a beszámolót arról, milyen elképesztő módon égettem le magam egy idegen helyen, ahova ezek után talán nem is kéne visszatérnem. Mégis Greget elképzelni virágos nyári ruhában, azt gondolom, minden pálmát visz. Annál jobban nem tudnám szándékosan kínos helyzetbe hozni magam.
          - Óh? Miféle óh? – felfigyelek a megakadásra, mert úgy érzem, hogy ez egy olyan nem várt fordulathoz vezet, amire eddig nem számítottam.
          De mesterien jó vagy a figyelemelterelésben, így a forgóajtó már több mint elég ahhoz, hogy olyan dolgot tegyek és mondjak, ami el is feledteti velem az ’óh’-t. Bólintok egyet, de szerintem te is tudod, hogy ez csak azt szolgálja, hogy itt és most lezárjuk ezt a részét a beszélgetésnek. Nem fogok tudni nem aggódni olyan dolog miatt, ami akár most is itt leselkedhet ránk.

          Mikor megjelentél az ajtóban, mikor korábban kerestelek, azok mind olyan alkalmak voltak, amikor felkészületlenül, de szembe akartam nézni a múlttal, és talán a jövő egy röpke szeletével is. Cerys, Leon, Miller és az apám, a Mungó, Kean és legfőképp mi. Ezek olyan témák, amin tudtam, hogy egyszer majd meg kell ejtenünk.
          - Ahogy láttam, megkedvelt, szóval semmi gond. Amúgy sincs egyik testvéremnek se ilyen. Miller kockásat kapott, mert általában kockás ing van rajta. Silas és Gary pedig barnát kaptak, de nem tudom milyen megfontolásból. Gondolom azért, mert ment a szemük vagy a hajuk színéhez. – Kicsit elgondolkodok, talán tovább is, mint kellene, mert kétszer is rám kell szólnod, hogyan fordítsam a fejem, és milyen testtartással üljek. – Nem hiszem, hogy érdekelné a férje véleménye. Akkor nem úgy fogadott volna itt, ahogy tette. Mármint nem tudom, hogy tette, de látszólag nem volt köztetek feszültség. Attól pedig nem kell félned, hogy bajba kerül-e majd miatta. Meglátod, hogy még ő jön ki jól belőle. Egyszer meg kéne ismerned azt az oldalát is, mikor rendre utasítja Millert.
          Egy kicsit kuncogok, mert én már láttam, és olyankor nem lehet eldönteni, hogy ki is viseli a családban a nadrágot. És igen, itt van az a téma, amiről azért nagyon tartottam, hogy előkerül. Pedig tudom, hogy ez is ugyanolyan kihagyhatatlan, mint Cerys vagy a kapcsolatunk. Lehajtom a fejem, magamhoz ölelem a bögrémet, és kortyolok belőle egy kicsit. Szándékosan kerülöm a válaszadást, mert nem akarom elrontani a hangulatot. Van ennek a kérdésnek a megválaszolására sokkal jobb pillanat. Ami mondjuk biztos nem a zuhany alatt lesz, de valahol bele kell kezdenem majd.
          Kérdőn nézek a zárra, ahogy kattan egyet, aztán elmosolyodom. Igen, mindennél jobban akarom, hiszen ezért tudjuk olyan jól kiegészíteni egymást. Egy kicsit megvizezem a hajam, hátrafésülöm az arcomból, és izgatottan várom, hogy belépj. Nem haragudnék meg, ha meggondolnád magad, sejtem mekkora lépés ez neked. Kicsit összerezzenek, mikor elhúzod a függönyt, eléggé elmerültem a gondolataimban, apámról is, de aztán elképedek. Mindig is tudtam róla, hogy gyönyörű vagy, de arról sohasem volt fogalmam, hogy ennyi sebhelyed van. Cerys sokkal mostohábban bánt veled, mint ahogy azt gondoltam. Szándékosan próbálom elkerülni azt, hogy ne úgy tűnjön, mintha bámulnálak, ezért gyorsan megkeresem a tekinteted.
          Rabul ejt, most olyan más vagy. Elesett és elveszett, mintha szégyellnél valamit, de én nem látom okát a szégyenkezésre. Nyelek egy nagyot a mondatod után, majd magamhoz ölellek. Így mind a kettőnkre nehéz cseppekként zúdul a tusból a víz, de hagyom, hogy belőled és belőlem is kimosson mindent.
          - A legszebb nő vagy, akit valaha láttam.
          De most ne engedj el, mert legszívesebben százszorosan visszaadnám az anyádnak azt, amit veled tett, és nem várnék vele egy percet sem. Az állad alá nyúlok, és megcsókollak, közben másik kezemmel igyekszem elforgatni zuhany fejét, hogy levegőt is kapjunk.
          - Nincs miért félned.
          Közelebb húzlak a fenekednél fogva, majd hátammal a fürdő falának dőlök, és egyre hevesebben csókollak. Kezemmel közben megpróbálom az emlékeimbe vésni minden egyes sérülés helyét. Testem határozottan kijelenti azt, amit eddig szavakkal próbáltam mondani, mikor is végül erekcióm lesz.
          - Szeretlek, Mil! És nem érdekel, hogy néz ki a tested, nem érdekel, hogy mennyi sérülés borítja, nekem így vagy tökéletes.
          Végigsimítok a derekadon, majd megfordítalak, most te dőlsz a falnak, és csókollak, ahol csak érlek, a nyakadon, a kulcscsontodon és az ajkadon. Ragyogó szemmel nézek rád, és veszek el a szemeidben.

b a b y  y o u' r e  a  f i r e w o r k

she was right the fool was me

☽ ● ☾

        Ahogy megemlíted az egyik bátyád barna kötött sálát, eszembe jut, hogy a nyári utolsó napjaiban felszaladtam Syrenhez, és meglepődve figyeltem, hogy épp hanyatt fekve fest - mármint nem ez volt a különös vele kapcsolatban, nála az ilyesmi előfordul, az már kevésbé, hogy ezt egy vastag sálban tegye a nyár.. már nem közepén, de a lakásban bőven elég meleg volt ahhoz, hogy a nyaka ne fázzon. Elképzelhető, hogy az volt az..? Még mindig nem szoktam meg, hogy rokonok vagytok, annyira különbözőek vagytok, mint Leon és én.
        - Nem, nagyon aranyos volt, és egyetértettünk abban, hogy szarul nézek ki és tizenhat évesen gyereket szülni nem minden lányos szülő álma. - dünnyögöm a beszélgetést felidézve - Nem biztos, hogy szeretném. Az azt jelentené, hogy vagy jelen vagyok egy családi balhén, vagy én vagyok a célpontja.. valahogy egyik sem vált ki belőlem fokozott habzást.
        Ha direkt és látványosan akarod kikerülni a válaszadást, akkor elérted a célod, minden más esetben ezúttal még a gyerekes arckifejezésed sem tereli el a figyelmem róla - nem mintha az én dolgom lenne, milyen viszonyban vagytok, de tényleg ennyire haragszotok egymásra ilyesmi miatt? Nem igazán értem, miért olyan komoly olajoshordó ez az egész, főleg, mivel túléltük, és egészen egyszerűen megérthető, hogy nem szórakozásból csináltuk. Ha mégis erre a következtetésre jutottak, akkor itt némán elmormolom azért magamban, hogy a családod nem rendelkezik kiemelkedő szellemi képességekkel, és sikerült csak a legjobbat örökölnöd tőlük ennek ellenére.


        Miért van zuhanyfüggöny egy varázsló házában...? Tudom, hogy nem kellene hagynom elszaladni a gondolataimat, de vajon mi történik, ha lekezeled víztaszító bűbájjal, és a víz mégis ráfröccsen - meghajlanak a fizika törvényei, vagy a mágia kiigazítja az ilyen eseteket? Ez persze most mind terelés, amiben különösen tehetségesnek mutatkozom még a saját fejemben is, méltán lehetek büszke bomló fantáziámra. Nyelek egyet, és aztán lépek be melléd a zuhany alá, becsukom a szemem, és már itt is vagy.. itt is vagyunk.
        - Olyan sok nőt láttál...? - mosolyodom el, de értékelem a bókod. Nem tartok tőle, hogy esetleg halálra rémülnél a sebhelyektől, még azért nem festek úgy, mint egy háborús veterán, de akad köztük néhány kérdésre ingerlő, amit nem most fogunk megvitatni meztelenül a kádban állva. Amikor megcsókolsz, és az arcunkba csap a zuhany lángja, fújok néhányat, de gondolsz rá, hogy kellemetlen lenne épp most megfulladni, mikor végre nincsenek köztünk akadályok, és miénk az egész éjszaka..
        - Öt pont a Mardekárnak, Mr. Fawcett, kiváló vizimentő lehetne. - kóstolom meg a nyakad, a füled alatti ezek szerint érzékeny részt - Így tényleg nincs mitől félnem, még a midikloriánok sem bánthatnak.
        Aztán hevesebb leszel, belesóhajtok a bőrödbe, fogást keresek a hátadon és a derekadon, hogy megtartsam magam a vágy ellenére is - megint fel kellene tennem a kérdést, hogyan csinálod? Honnan tudod, mit szeretnék? Érzem, hogy a combomnak feszülsz ebben a testhelyzetben, és az sem bánt már, hogy hideg a fal a hátam mögött.
        - Én is szeretlek, Willow...! - beléd akarom fojtani a szót egy heves csókkal, de előbb: - Azért remélem, annyira azért nem ijesztő a látvány.. Sikíts, ha mégis leesik a fejem, előfordul néha.
        Mintha kezdenénk messzebb szaladni, de még minden csodálatos, és nincs mitől, miért félni. A szemedbe nézek, és egy néma kérdéssel érek hozzád: az erekciód finoman simul a tenyerembe, de csak épp megérintem, figyelem az arcod változását. Elmondtuk és kérés nélkül is érzed, hogy korán van még, és nincs értelme kapkodni... hiszen van rá egy egész életünk.

         

You're my angel

~ set ~

          Azt hiszem, át kéne nevezni az év utolsó napját a csodák napjának. Nem gondoltam volna, hogy idén kétszer fogom megünn… hogy egyszer végre tényleg megünnepelhetem a születésnapomat, de hogy ehhez meg kelljen halnom először, erre aztán tényleg nem gondoltam. De mégis úgy érzem, a mai nap az, amikor igazán újjászületek, elvégre az életem egy olyan fordulatot vett, amit még most sem hiszek el teljesen. Örömmel hallom, hogy jól kijöttek Gretával. Nem szeretném, ha az egyetlen ember, aki mindig is tartott valamire nem lenne jóban az egyetlen emberrel, aki olyannak tud elfogadni, amilyen valójában vagyok. Sajnos, Greta is csak egy álarcot látott belőlem, de való igaz, hogy neki is sokat mutattam meg magamból. De csak te vagy az, aki látja a kisfiút, aki önfeledten dől bele a gondosan összehúzott levelekbe, aki csak azért épít egy iglut, mert fel akar vágni vele. És látod a férfit is, aki volt már annyira részeg, hogy nem emlékszik semmire. Aki volt már nagyon összetörve attól félve, hogy elveszít pont téged, és láttad a gyerekesen csillogó szemben a férfit, aki bármit képes megtenni érted.
          - Ha tehetném, mindent megadnék neked. Még olyanokat is, amit mások csak csillagoknak neveznének az égen.
          Mindig úgy gondoltam, hogy a legértékesebb, amit adhatok, az én magam vagyok, de eddig ez nem tűnt túl kifizetődőnek, és milyen szerencse, hogy így alakult. Mert te örömmel fogadtad ezt az ajándékot. Azt pedig inkább nem árulom el, hogy mennyi nővel osztottam meg a zuhanyzómat előtted. Azon a tényen úgysem változtat, hogy most itt állunk mi ketten, és még sohasem gondoltam ezt ennyire felszabadultan korábban. Elmosolyodom, mert minél többször mondod ki, hogy szeretsz, annál jobban hiszem el a hihetetlent.
          Arcomról egy pillanatra mégis lefagy a mosoly. Persze ez nem tart sokáig, hamar magamhoz térek, és egy jót derülök a kijelentéseden, de úgy gondolom, hogy az a pillanat mindent elmond.
          - Rendben, majd sikítok, ha leesik a fejed, és miután túléltem az első sokkot még meg is próbálom majd valahogy visszatenni, rendben?
          Épp hajolnék hozzád közel, hogy egy újabb csókot lophassak, mikor megérintesz. Ha azt mondtam egy pillanattal korábban, hogy lefagyott az arcomról a mosoly, akkor most egyenesen lemerevedek. Agyamban kutatok a pillanat után, mikor ez az egyszerű zuhanyzás elkezdett átalakulni másba, de a komolyságomat nem tudom sokáig megtartani. A vonásaim meglágyulnak, megrogynak a lábaim, nekitámaszkodom a fürdő falának, másik kezemmel pedig a kezed után nyúlok.
          - Ezt majd később, minden értelemben.
          Elveszem a kezed, bár nagyon is nehezemre esik. Most úgyse tudnám megadni neked azt, amit akarsz a szex egyik fázisában sem. Megcsókolom a kezed, visszafordítom a zuhanyfejet és visszahúzlak alá téged is. Előveszem a tusfürdőmet, és a kezedbe adom. Bár félek tőle, ez most egy nagyon veszélyes fegyvernek számít.
          - Mit szólnál hozzá, ha most bekennélek ezzel, aztán te engem, aztán csinálnál még néhány képet, és holnap elkísérnélek haza, és elmondanánk mindent az édesapádnak?
          Oké, nem gondoltam az egészet komolyan, de ha már az apáknál tartunk. Megvárom, amíg elkezded megmosni a hátam, és akkor úgy érzem, bár még mindig nem a legalkalmasabb az idő, de belevágok.
          - A temetőben találkoztam Timothyval. Beszélgettünk, normális emberek módján. Csak ott tudunk így tenni.
          Visszafordulok feléd. Egyelőre ennyi is elég, aztán majd úgyis rákérdezel, ha érdekel tovább a történet. Hirtelen feléd nyúlok, és megölellek. Tudom, hogy megleptelek vele, de erre az ölelésre most nagy szükségem van, és tudom, hogy neked is. Bárcsak soha ne érne véget ez az éjjel.