Benedict Marlowe

b e n e d i c t m o r t i m e r m a r l o w e

+ 18*

千本桜景厳
m i l l i ó s z e m p á r g y ö n y ö r ű s é g e

jelszó || az elme összetett, sokrétegű dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az.
így ejtsd a nevemet || benedikt mortimer marló
nem || férfi
születési hely, idő || Salcombe, 1968. április 1.
horoszkóp || kos
kor || 31
vér || varázstalan
munkahely/foglalkozás || Kettes csatorna: műsorvezető, riporter, médiaszemélyiség

*A javításnak nem megfeleltethető, * jellel ellátott felnőtt részek egy arra kijelölt topikban találhatóak.

...úgy éreztem, hogy létezésem valamilyen titokzatos, de lényeges módon fertőzött.

...csak azt érzed, hogy isteni valóm ütközik mocskos emberi mivoltoddal.

- Jó estét kívánok, hölgyeim és uraim! Benedict Marlowe vagyok, az önök házigazdája ezen az esős vasárnap estén, amikor is ismét fényt derítünk olyan kérdésekre, melyekre önök is kíváncsiak, és amelyek egészen eddig a sötétben rejtőztek: a fehér liliomnak is sötét az árnyéka. Mai vendégeim között köszönthetem Ms. Yorkot, aki a legutóbbi olimpián ragyogó eredményeket ért el, most azonban gyermekkori molesztálása kapcsán érkezik hozzánk ; Barbara Millert, aki tragikus összeomlását követően többek szeme láttára őrjöngött szerek hatása alatt egy játszótéren, és most gyógyultan távozhatott a kezelésről; valamint azt a végső stádiumú rákos írót, kit egy ország zárt a szívébe, és akinek hosszú vívódását ezrek követték: Albert Woods. Ne kapcsoljanak sehová, azonnal kezdünk...!
Elmosolyodik, a kamera most a hátteret pásztázza, a tekintete kialszik, ahogy a lámpa a szerkezeten, ha nem ő van a fókuszban - időpazarlás, hiszen ő a porondmester, az ő ostorára táncolnak mindezek körülötte. Ez igazán ő, millió szempár gyönyörűsége, isszák szavait, zabálják, sőt, egyenesen táplálkoznak belőle. Ha érezne valamit, büszkeség lenne az, mérhetetlen vágy: ez az ő népe, mit is tehetnének nélküle? De szerencsére nincsenek ilyen korlátai, határtalanul tekinthet rájuk, bal kezében a végtelen, a jobbal az eget tartja, és az történik majd, amit ő akar. Mindig az történik, amit ő akar.
   Helyet foglal, int az első vendégnek, az összehúzza magát, mert bármennyire szokott is a fényhez, érzi, most köd hull rá, haragos lándzsatekintetek tengere a fizetett statiszták köréből egyenesen az arca, torka felé - nem lenne itt, ha nem fizetnek ezért, mostanság nem karolja fel a szövetség azokat, akik hangosan szidalmazzák, gondolhatott volna erre, mielőtt megteszi. Ez nem az Isten dolga, ő csak bemutat, aki kurvának áll, ne lepődjön meg, ha megbasszák, mondhatná, ha lenne véleménye, de azt ő megtartja magának. A nő felesleges rángásai az öccsére emlékeztetik, összecsípi a bőrt az orrnyergén, de ez nem a gyermekkor, a játékok is megváltoztak - hagyja hát bőgni, átnyújt egy zsebkendőt, és felveszi azt az arcát, amelyet megértőnek szoktak nevezni. Ő maga sosem tudta igazán a különbséget, bár egy szomorú és egy vidám tekintetet nem nehéz megkülönböztetnie, a saját vonásai rejtélyesnek tetszenek. Emberiek, kétségkívül, és erre van szüksége, ahogy akkor is erre volt: látszólag normális gyerek volt, jó családból, remek neveléssel, kisfiús hevülettel, de odabent érezte, illetve dehogy érezte - hiszen ő arra képtelen volt - hogy valami egészen mélyen el lehet törve a csodálatos kis szerkezetben. Nem érzett bűntudatot, mikor kitaposta annak a macskának a belét, csak szórakoztatta, hogy öccse kislányként bőg a gyötrelmek miatt, bátyját meg nem volt nehéz az akarata alá hajtania, elvégre sosem volt több esze, mint annak a macskatetemnek - most elmosolyodik, elhúzzák a falat, és a már lassan szipogóvá satnyult nő rémülten felsikolt, mert ott áll a vádlott, a férfi, most már inkább csak árnyéka, aki annak idején felnyomta ujját a szoknyája alá... Az Isten tudja, hogy bárányai vérre és húsra éhesek, csak nem szeretik, ha emlékeztetik őket erre.
- Rosszul érzi magát, Ms. York? Hiszen végre tisztázódhat a helyzet egyszer és mindenkorra. Lehetővé tettük, hogy személyesen, korlátok nélkül beszélhesse meg problémáját az egykori bántalmazójával: egy ártatlan embernek nincs félnivalója. Az imént említette, hogy a szövetsége tudtával többször is megerőszakolták, bántalmazták - eljött az igazság pillanata. Meséljen nekünk.
Tudja, hogy a nő nem hazudott, de az igazságnak nincs hírértéke, és a bárányai tombolást akarnak ma éjszaka ízlelni. Nem volt ez soha másképp: annak a tenyeréből szipolyozzák fel a kiontott beleket, amelyik felkínálja nekik, másképp elveszik maguktól, és inkább maradjanak vakok, szelídek, a kanapén otthon borzongók, mint gondolkodók.. Ahogy az a féreg öccse. Törékeny volt, lányokat idézően szép és ábrándos tekintetű, pont az a fajta, amilyennek egy kishúgnak kellett volna születnie - őt magát nem különösebben érdekelte mindaz a lázálom, amelyik amaz minden idejét kitöltötte, nem értékelte sem a füstszerű verseket, sem az érzékeire nem ható tájakat, amelyekben a kis Sadrick imádott elmerülni. Nem, ő tulajdonképpen egyetlen dolgot 'élvezett': ha rákényszeríthette az akaratát másokra. Hamar megtanulta, hogy szüleitől szidásra számítván le kell hajtania a fejét, néha még könnyeket is ki tudott préselni magából, lelkesen biztatta bátyját közös csínyeik megvalósítására, de valójában mindben egy dolgot akart: felül lenni, uralkodni. Ő oda született, magától értetődik, hogy a korona a fejét illeti, az Isten hatalmában nem kételkedik senki halandó. Imádta látni, hogy Adrian egyszerű játéknak nézi közös ámokfutásukat, mikor lekötözték azt a macskát, hogy áthajtsanak rajta, és figyelték, hogy fröccsen ezerfelé a sok zsiger belőle*, mint a kis féreg ellopott könyvének lapjai a tengerbe. Tetszett neki a zokogás, ami ezt kísérte, szerette volna hallani újra meg újra - mielőtt Isten lett, felismerte, hogy nincs ezen a világon nagyobb hatalom az övénél, hiszen szülei nem lehettek elég erősek, úgy hajlottak a szavaira, mint a füzek a szélben, vagy mint később Sadrick háta a tenyere alatt.
   Már itt is a következő, sorjáznak a porondra az áldozatai. Ma különösen termékeny az este: csillognak a lámpák, az intellektusa, a hang, ahogy tapsolnak neki. Imádja az elismerést, szüksége van rá - tulajdonképpen ezen kívül semmi másra - mert különben mi értelem lenne a koronának, palástnak, ha nincs, aki meghajoljon előtte? Élte a hagyományos úri fiúk életét, elvégezte az iskoláit, habár tüzelte, hogy folyton olyan dolog miatt büntetik, amelyről rossz genetikája tehetett, és amelyet teste nem ugorhatott meg, akárhogy feszíti magát - a művészetek értelmezését könyvekből sajátította el, mert ami másoknak a Lear király volt, számára csak üres oldalak, és még isteni elméje sem fogadhatta be, miért éreznek révületet egyesek irodalmi alkotások láttán, vagy mi szükség van a rímek faragására. Éjszakákat ült vak dühöngésben a tankönyvei fölött, és azok a rohadt sorok nem adták meg magukat, bárhogy próbálta leigázni őket: ezeken a sötét merengéssel megtöltött perceken túl ritkán gondolt öccsére, ha az távol volt.. óhatatlanul emlékezett rá, az hogy falta ezt a szemetet, élénk és beteges képzeletét táplálta minden ezzel eltöltött perc, pedig csak... Játékszer volt, a vágy esetleges tárgya, valaki, akit lehetett okolni, akinek a fejét bele lehetett nyomni a wcbe, akinek kisállatait el lehetett vinni a menhelyre könnyezve, hogy a szülők nem engedik megtartani, és akit meg lehetett erőszakolni. Újra és újra.. Ahogy csak éppen megkívánta.. Egyetlen alkalom volt, mikor átélte a félelmes éj ölében az emberi test korlátainak szenvedését, éppen ő.. a hús lerántotta magához.
   Fogába embertelen kín hasított, melyhez foghatót sosem élt át korábban. Azonnal arcához kapott, szemét elöntötték a máskor ügyesen kivitelezett könnyek, körmei végigszántottak a nyomukban.. Azon kapta magát, hogy zokogva jár-kel szobájában, és fennhangon könyörög.. Hogy kinek? Ki tudná megmondani, ki tudná feloldozni, ha Isten maga szenved? Fejét a falhoz csapta, de mintha egy idegen kísértés ujjai bontották volna szirmaikat az állkapcsában elrejtve, a fájdalom kisugárzott a füléig, a nyakáig, eszét elvette és ha utána igyekezett kapni, tudta, nem érheti már el... Szűkölt és meghalni vágyott, egyre ütemesebben sírva valami elveszett nyugalom után, aminek létében akkor, azokban a vörös pillanatokban kételkedett. Megkérdőjelezte saját létét, annak jogosságát, hogy Istennek ilyesmiben kelljen osztoznia halandó alattvalóival, de bármi is hozta rá a vezeklést, nem kegyelmezett. A fürdőszobába rohant, nyála hosszú zsinegként hálózta az állát, lecsöpögött a kagylóra, és ahogy a tükörbe meredt, látta is a felelőst: azt a kis fekete rést az első szemfog és az őrlő között. Panaszosan nyüszíteni kezdett, markát a torkára szorította, egy jegesre nedvesített törölközőbe kapaszkodott, a máskor olyan rendezett vonásokhoz nyomorította, de a pokoljárás nem szűnt.. Egyre ott körzött körülötte, emlékeztetvén, hogy testét nem hajthatja uralma alá. Órák teltek el mozdulatlan, hevert a fürdőkád hajlatában meredő tekintettel, előre-hátra ringtak vállai, a gyógyszer csak lassan lopta be magát megtépázott tudatába: ő is ember.. a teste egy ember teste, és mindig szüksége lesz rájuk, ezekre a bűnös, mocskos férgekre. Nem kételkedett benne, hogy a viszontlátott arc pánikrohamot élt át: a takony és a nyál rászáradt a bőrére, haja csapzottan tapadt még vörös homlokára, szemeiből szivárgott a könny, bekeretezve a körme által ejtett horzsolásokat az elpirult szemfehérje alatt. Hányingere volt a látványtól, de nem adta ki a gyomra tartalmát... Ugyan szinte egy emberöltő volt visszanyernie önmagát, megértette. Végre megértette: undorító és mocskos az ember minden ügye a természettel, a pszichológiával és a fájdalommal, de nincs undorítóbb és mocskosabb a kontrollt vesztett embernél. Hát még egy istennél.. Mert ki lehetne társa a kárhozatban?
-...tehát milyen érzés azzal a tudattal élni, hogy már egy éve sincs hátra, egy hónapja sem arra, hogy magához ölelje gyermekeit, hogy magába szívja a hajnali levegőt, hogy még egyszer önfeledten nevessen? Milyen érzés haldoklani? Belegondolt már, hogy hamarosan nem lesz már, a teste feladja a küzdelmet, és a tudomány jelen állása szerint örökre kitörlődik nyomtalanul a létezésből?
* Ő nem érezte bűnnek azokat az éjszakákat, melyeken öccséhez nyúlt, élvezte bemocskolni saját magával, élvezte a remegő ajkakat elözönlő könnyeket, a mennyei és pokoli lángolást. Valami megmagyarázhatatlan módon tudta már az első percekben is, mikor a kezébe adták a csecsemőt, hogy hatalma rajta mindig megméretik majd, és ha könnyűnek találtatik, az egész világának vége lehet - Istennek olykor kegyetlennek kell lennie a mocskokkal szemben. Ha annak idején más módot talál a kisfiú leigázására, talán arra indul, célja mindenképp a bilincsbe zárás volt, hogy vágyát is felszítja, különös körülménynek bizonyult, de aztán angyali kórus zengésévé változott a zokogás, az öklendezés, hogy újra és újra megérinti, beeszi magát tagjaiba és el nem múló nyomot hagy. Tépi a gyenge lelket, nyelve végéről a lecsöppenő tudásban ott rejtőzik már minden isteni magva, melyek egyszer szárba is szökkenhetnek: ha öccse megtanul ismét lélegezni húsruhájában, akkor sem feledheti majd. De a világa újra csak az övé volt: birtokába tartozott az egyetlen ember minden rémálma, akiben olyan erő, illetve dehogy erő, csak aberráció lakhatott, melyet nem értése okán nem uralhat tökéletesen. Isten végigtekintett kertjén, és talán még el is mosolyodott a látványra, hogy eltiporta a gazt, tövestül tépte ki a fehér liliomot, darabjaira szaggatta és akarata már ott lüktet minden szomorúan révedő tekintetében, minden elfojtott nyögésben, melyet hallat ha egyedül találja magukat, minden nyitott szájban.. Isten úgy törődik bárányaival, hogy testét és vérét adja értük.*
   A szülei büszkék lehettek rá - a művészet miatt sajátos körülményekhez képest eredményesen végezte el az iskoláit, és nem vált olyan misztériumokkal üveggolyósat-játszó különccé sem, mint az öccse, vagy nagy nevek méltatlan leágazásává, akár a bátyja. Ő Isten volt, többet akart: pulzálni, éreztetni a létezését, és évek kemény munkájával el is érte, amire annyira vágyott, és amit megérdemelt. Mintafeleség - akinek modellkarrierje nélküle igencsak hamar leáldozott volna - várja otthon, három tökéletesen nevelt gyermek, kutya és macska, mind együtt egy könnyeznivalón meseszerű képen. Emlékszik arra az incidensre is.. Tudta jól, hogy a felesége nem istenfélő, és nem is tekinti a házasságot szentségnek, ő azonban úgy döntött, karrierje és énképe nem viselné el a válást, ezért szerinte ésszerű döntést hozott: felesége távolítsa el a méhét, vagy ő gondoskodik minden éjszaka arról, hogy családját ne mocskolhassa be a szuka mocskos vágya. Adriana persze zokogott, eleinte nem is hitte el, hogy valóban megtörténhet ez, de akkor koponyáját az általa műgonddal választott korlátnak vágta, újra meg újra... Adriana még hetekig nyomta az ágyat, súlyos betegségből épül fel, mondták a hívei, egy nőnek nehéz megértenie, hogy nem lehet többé igazán nő, nem lehet többé anya. Az Isten elvégre sosem hibázik, mert rögtön megfeszíttetne, ő pedig nem holmi bukott szentecske, nem egy Cedric Elias, akinek agyában olyan mélyen gyökerezik már a mérge, hogy talán sosem lesz már egész... Néha most is eszébe jut, pedig évek óta nem tudja, mi lehet vele, már hivatalosan, valójában nagyon is biztos a dolgában, biztos a szemeiben, amelyek vakon is követik öccse útját ebben a bűnös világban.. Mely magához kívánta ragadni egyetlen lányát is. Látta őt, kezében az a virág nyitotta-zárta szirmait, és nem hagyhatta, hogy ő is olyan mélyre süllyedjen, mint az a fattyú.
   Nem aludtak. Napokig ébren virrasztottak, ha pedig lánya már átcsúszott volna az álmok világába, egy pofonnal felébresztette.. mit gondolnának az emberek, mit a család? Mélyre fúrta benne a bűntudatot, míg végre tisztára sikerült mosnia Eadlyn elméjét a mágia mocskától. Nem volt több varázslat vagy kifelé vágyódás a közös életükből, mert megtorolta: hol az éheztetéssel, hol a bezárással, és mindig gondoskodott róla, hogy a bűnös megértse, csak magának köszönheti a tisztulást. Mikor lánya maga alá vizelt abban a kamrában, és eleinte még ételért sírt, néha elgondolkozott, vajon ez-e a legjobb módja annak, hogy megkímélje attól, hogy egy második Cedric váljon belőle? De Isten tévedhetetlen és öröktől fogva igazságos, sosem üt nagyobbat, mint amelyet elviselnek.. Eadlyn pedig megtanulta. Szótlan lett ugyan, de engedelmes, és annyira rettegett a megtorlástól, hogy elnyomta magában perverz művészetét. Nyakán enyhültek a fojtogatás nyomai, hátát sem díszítette többé a kereszt csókja, mellyel örökre elűzték a démont belőle....
   Amíg nem jött az az alak, és nem beszélt arról, hogy a lány boszorkány. Benedict némán hallgatta végig, nem rendült meg akkor sem, mikor fenyegetéssel éltek ellene: elveszik a gyermeket, ő ugyanis ahhoz a világhoz tartozott. Végül bólintott, és akkor úgy tűnhetett, megadta magát és testét annak a nagyobb hatalomnak, ő azonban tudta, egyszerűen csak idő kell ahhoz, hogy beérjen a műve: hamarosan aggódó hangvételű leveleket kapott abból az iskolából, melyekben rejtélyes balesetekről számoltak be, a társait folyton megsértő Eadlynről.. Az utolsó már két tekercsre rúgott, hosszasan tárgyalták benne az esetleges következményeket, és a kifejezések már ismerősek voltak: kivizsgálás, kísérletek, külön helyezés, megfigyelés. Benedict semmit nem felejtett el... és Eadlyn teste sem fog.
   Az Isten nem felejt, előle nem lehet elbújni, mindenki apja ő, és ahogy most elébük áll, kitárja karjait, tudják, szerető ő, de bántalmazó is, ad és elvesz, simít és üt. Csókol és harap, szeretkezik és megerőszakol - Isten nem felelős mindazért, amit mások emberi néven akarnak nevezni, hiszen ő nem ember, nem is akar azzá válni, sosem volt az, nem született annak, nem kell átélnie a mocskukat, a kétségeiket, a rettegést, a morált, a fertőt. Ő átlépi az árnyékot, maga lesz a fény, ahogy most a háta mögül világlik a berendezés, elvakítva a nyájat, és ő meztelen áll előttük, lelke kitárulkozik, és mosolyog. Úgy mosolyog, ahogy csak Isten tudott, mikor megteremtette ezt a világot a sok állatával, és ott ez a mosoly minden valaha született nagy alkotásban: ezt éneklik a himnuszok dacos ajkú nacionalistái, ez a hevület parázslik a szerelmesek egymásnak feszülésében, a kisgyermek világra való csodálkozásában, a borban, a kenyérben, az ős energia minden lökésében - gyűlöletben, reményben, minden könny, nevetés, ondócseppenés, halálhörgés, azok mind hozzá szállnak, mind őt táplálják, hiszen ő Millió Szempár gyönyörűsége.. Tízezer cseresznye végtelen virágzása a világ legvégén öröklángként.
- Ne feledjék: az igazság végül mindig győzedelmeskedik. Köszönöm szépen a figyelmüket, jövőhéten ismét találkozunk, és addig is minden jót és nyugodalmas pihenést kívánok önöknek és családjuknak! Benedict Marlowe voltam, viszontlátásra!
Lelép most a pódiumról, még önnön fényében olvadva, az épület előtt kioszt néhány autogramot, úgy mosolyog híveire, ahogy apák szoktak különösen engedelmes gyermekükre, de hiszen ezek azok is, kézen fogva kell őket vezetnie, másra nem alkalmasak. Az emberek olyan törékenyek, nem valóak erre az életre, de itt van ő, Isten, felettük ezer lépéssel, hogy megbocsássa botlásaikat és bűneiket.
   "Jól tudom, és Isten is tudja előre, hogy az ő parancsait nem fogják megtartani, és az ő szavai ellen mindenkor és mindenütt vétkeznek majd. De mindenesetre jéghidegség fogja körül annak a szívét, aki ezt megtöri, mert az ő húsába és vérébe is be vannak írva, és jól tudja, hogy a szavak érvényesek."
   -Amen.

   Jellem

   Egyszerűen elcsépelt lenne azt mondani, hogy a mimikrivel a vérében született személyiség színjátszó - egy szociopata jellemének virágszirmai megfejthetetlenek az egészséges elme számára. Tudjuk róluk, hogy a 'körülmények áldozatai', és ebben a szerepükben imádnak tetszelegni, tulajdonképpen legjobban maguknak tudnak ártani, kísértik a sorsot puszta szórakozásból, mert az üresség helyére valaminek kerülnie kellene, de nem igény miatt, hanem mert az idő telik, ők pedig nem szeretik az állandóságot. Ezen vonását kollégái és nézői kérlelhetetlen kalandvágynak és igazságkeresésnek szokták nyilvánítani, de a nyughatatlanság mögött mindig egyfajta nagyobb jó kutatása áll.
   Benedict saját világának istene, hatalma mindenkire kihat, akivel találkozik, de nem a tudatos ember manipulációjának ösvényét használja, tulajdonképpeni nagyságának elismerése után félre is áll, folyamatos szükségét érzi annak, hogy visszaigazolják a létezését és uralmát - rosszul, vagy egyáltalán nem viseli el az ellenkezőjét, a legkevésbé sem alkalmazkodó lélekben, míg látszólag nagyon is az. Az emberekre alattvalóként gondol, sokszor mereng bűneiken, szükségleteiken, és nem szükségszerűen ítéli el őket minden helyzetben, nem kíván sorsközösséget vállalni velük az érzelmekben és a mindennapokban. Énképe legközelebb a bibliai istenhez áll, habár sosem volt vallásos, egyetlen hagyományt sem tisztel, templomban vagy imahelyen járva mégis úgy érzi, azok neki készült remekművek. Az emberarcú isten gondolata undorral tölti el, szórakozik az emberek gyarlóságain és ki is használja ezeket, többször inkább megfigyelés kedvéért, mint valóban büntetésből - ennek megfelelően a varázsvilággal való viszonya sem abban a szellemben fejlődött ki, hogy belőle hiányozhat valami, ami bennük megvan, sokkal inkább bűnösök gyülekezetének képzeli őket, akiknek aberrációja ilyen módon öltött testet. Ezen véleményében az összes találkozása megerősítette, és mivel mindent uralni kíván, érthető, ha valamit nem sikerül olyan egyszerűen és azonnal, az csak sátáni lehet a szemében.
   Kifelé egy kellemes, talán kissé túl őszintének tűnő fiatalember, aki rendszeresen emlegeti saját családi tragédiáját, szeretett öccse eltűnését, habár az emberi értelemben vett érzelmek hiányoznak belőle, nem tud szerelmet, szorongást vagy más, változékonyságra ingerlőt átérezni igazán, lelkiismerete a mi fogalmaink szerint nem is volt soha. A nemi vágy fogalma nem ismeretlen számára, de ez is a birtoklás megközelítésében, olyankor maradéktalanul megélheti a befolyását, és a haragvó isten mit is élvezhetne jobban, mint egy tőle rettegő emberi lény szemében a könnyeket?

'Erősség' || az empátia hiánya, kíméletlenség, magabiztosság
'Gyengeség' || klinikai és funkcionális pszichopátia, kegyetlenség, önimádat

   Apróságok

mindig || éreztetni és ízlelni isteni mivoltát, ítélkezni és a büntetést végrehajtani, mások szimpátiáját elnyerni, hatalmáról visszaigazolást kapni, céljainak megtestesülését figyelni
soha || emberi mivoltának megélése, művészetek, fejet hajtani és elismerni tévedéseit, mocsok, a varázsvilág
hobbik || rengeteg filmet néz - nem a művészet élvezete érdekli, az embereket tanulmányozza szüntelenül, valamint szívesen látogat templomokat
merengő || emlékeire nem úgy tekint, mint az emberek, de legsikeresebbnek azt élte meg, mikor felkérték első műsorába házigazdának, a legkellemetlenebbet pedig a lányával való viszályából összerakható montázs teszi ki
mumus || nem képes félelmet érezni, de a mumus az alakjában öltene testet, ami kísértetiesen hasonlít az öccsére.. - ő személyesíti meg számára az abszolút megvetendő emberséget
Edevis tükre || a tükörbe pillantva csak az arcképe bámulna vissza rá
százfűlé-főzet || vizes állagú, a szürke foszlányok szinte teljes felületét befedik, de egy-egy mozdulatnál látható alatta az áttetsző alap, illata és íze is arra emlékeztet, mint amikor belépünk egy templomba, és annak nyirkos, hideg falai körbevesznek, habár igazán sosem tudja megfogalmazni a kényelmetlen érzést a fogyasztó
Amortentia || égő könyvek, frissen kovácsolt pengék, a fogfúrás után érezhető égett illat keveredik lágyan, és alig észlelhetően az emberi bőrével..mind olyasmi, ami kontrollban tartja.
titkok || Istennek tartja magát - nem kifejezetten titok, de nem beszél róla ;; pontosan tudja, hol van az öccse
rossz szokások || szinte folyamatosan a beszélgetőpartnere szemébe néz, ilyenkor ritkán pislog ;; a legfeszültebb helyzetekben is irreálisan magabiztos és szilárd ;; szinte minden tükröződő felületen lopva megszemléli magát
azt beszélik, hogy... ||
  ...hogy élete egy megtestesült álom, ő maga egy követendő példa.
   ...híres szomorú tekintete az öccse elvesztésének köszönhető, és a mai napig fájlalja hiányát.
   ...csak munkájában kíméletlen, az igazság érdekében.

   A család

apa || Frederick Marlowe(55), mugli ;; olyan büszkévé tette apját, ami örökre győztes pozícióba helyezte vele szemben - a sikerei óta egyébként is zökkenőmentes közöttük a viszony.
anya || Rebecca Audley(51), mugli ;; nem biztos benne, édesanyjuk belelát-e a lelkébe, vagy sejt-e bármit a gondolataiból, de ezen felül kellemesen kötetlen hangulatban telnek találkozásaik.
testvérek || Cedric Marlowe(27) ;; gyűlölettel vegyes vágy. hogy az milyen árnyalatú, az Isten hangulatától függ.
Adrian Marlowe(32) ;; manipulált és kevés intellektussal teli: a mai napig kihasználja.
feleség || Adriana Iman(31), mugli ;; elvárásokkal teli. Felesége retteg tőle, neki pedig ez éppen így felel meg - a nevét viselheti, megmenekült a középszerűségtől, otthon pedig hallgass a neve.
gyermekek || Eadlyn(11), mugli születésű boszorkány ;; feltett szándéka lányát 'megváltani' annak eredendő bűnétől, kapcsolatuk ennek megfelelően a pszichikai erőszaktól és a rettegéstől sem mentes.
Ahren(8 ), mugli (?) ;; idősebbik fiát mindig érdemesebbnek tartotta, talán saját helyzete miatt, és ameddig a gyermek nem hoz szégyent rá, ez így is marad.
Aspen(6), mugli (?) ;; vele érintkezik a legkevesebbet, a fiú egyébként is csendes természete miatt nem sok súrlódás adódott köztük az évek folyamán - amíg teszi, amit parancsol, nem is változik.
állatok || még magát is meglepte, mennyi érdeklődés van benne Argo, a német vizsla iránt, akit egyik kollégájától kapott - a szolgájának tekinti, de az állat hűségesen szolgál is.

   Külsőségek

magasság || 176 cm
testalkat || akár egy fiatal istené...
szemszín || viharkék
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || bal oldalon hegyesen csorba szemfog
kinézet || "... apja maga a megtestesült Adonisz." Benedict azonban nem éri be ennyivel: kellemes kisugárzása akkor is uralkodik az embereken, ha ő maga aznap valami folytán esendőnek szándékozna mutatkozni. Sármos, nézőket elbűvölő mosolyát gyakran látni, testtartása mindig határozott, léptei könnyedek, de jelentőségteljesek - az öltözködésére nagy gondot fordít, de sosem kirívó. Legkifejezőbb pontja a szemében égő két lelketlen láng, melyeket az őt nem értők megértőnek találnak, és apjához hasonló mediterrán színei kereteznek olyan elragadóvá, melynek nehéz ellenállni. Illetve lehetetlen.
Összességében olyannak tetszik, mint azok a márványszobrok, melyek elvonják a figyelmet a kifeszített madárcsontvázakról a múzeumokban...
egészségügyi állapot|| sosem diagnosztizálták, de a papírján a 'pszichopata' szó állna. Isten azonban nem köteles hinni a halandók szavának..

   Tudás és karrier

végzettség || habár küzdelmes volt a művészet olykor nem értése miatt az utazás, de végül három diploma tulajdonosa lett: riporter, műsorkészítő és vezető, és ahogy rajongói szeretik emlegetni, pszichológiát is végzett csupán az íze kedvéért.
foglalkozás || a Kettes csatorna egyik közkedvelt esti műsorának vezetője, showman és médiaszemélyiség
ismeretek || tanulmányainak köszönhetően remekül átlátja a szórakoztatás világát, és ennek eszközeit képes is a maga javára fordítani - pszichológiai diplomáját leginkább a látszat kedvéért szerezte, részben élvezve a kihívást, hogy elkerülje a diagnosztizálást. Nevelői minden esetben meg voltak vele elégedve, elvégre a legkülönfélébb könyvekből vett gondolatokat tekintették a nézőpontjának, ha a művészetről volt szó, ő pedig hamar ráérzett, melyikre van szükség. Nevelése hozzásegítette az emberek közötti helytálláshoz, jó ízléssel főz, terít és társalog - kiemelkedő képességei között tartják számon, hogy remek a memóriája, ügyes a részletek megfigyelésében, szinte műértő élvezettel él ezek szociális lehetőségeivel. A gyerekkorát megnehezítő kreativitás hiányát leginkább ezekre támaszkodva löki a háttérbe, habár nem szokta tagadni a meglétét, kifejezetten szeret viccelődni közönsége előtt a 'rossz tulajdonságaival', mivel tudja, szeretik hallani, hogy ő is egy közülük..elvégre Isten mindig pontosan tudja, mire van szüksége a nyájnak..

   Egyéb

avialany || Hugh Dancy

"Mocskos voltam. Hitvány—"

... "Most én vagyok a Halál, világok pusztítója."