+  Roxfort RPG
|-+  99/2000-es tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
| | | |-+  Régi Festők Terme
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Régi Festők Terme  (Megtekintve 998 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2016. 05. 01. - 18:15:31 »
0

Az épület művészeti szárnyában lévő terem ad otthont a festészet és fényképészet szerelmeseinek óráinak. A falakat és a plafont freskók és az iskolának adományozott híres festők festményei borítják. Ha motivációra van szükséged, itt megtalálod.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 11. 25. - 20:00:40 »
0

É D E S  K E R I N G Ő


LOTTIE
1999. december eleje

.outfit.

Egy kicsit elkéstem. Sietősebbre vettem a tempót. Az elegáns cipő talpának kopogása visszhangzott a vastag falakon. Voltam már az épületben, ismertem az akadémiát, hiszen Esmé is idejár… csakhogy akkor nem barangoltam be a rejtett folyosóit, na meg nem kábítottam el senkit, hogy bejussak egy bálra a meghívójával és az aranyozott, finom maszkkal, amit az arcáról csentem el. Könnyedén kötöttem magamra és bizonyossággal állíthattam: nekem tökéletesen állt áldozatommal ellentétben.
A hatalmas ajtókhoz érve, máris meghallottam a kiszűrődő zene lágy dallamát. A lábaim szinte maguktól mozdultak volna, ha nem parancsolok nekik fegyelmet. Ez tette velem az a rengeteg táncóra, amire anyám gyerekként rángatott el. Emlékszem, mennyit ellenkeztem, sőt néha a földön vergődtem toporzékolva, hogy ne vigyen el… olyankor leguggolt mellém, végig simított a hátamon és odasúgta: Elliot, így találsz magadnak barátokat. Még mindig tisztán emlékeztem rá hogyan csengett a hangja, hogyan omlott sötét haja fölém. Az ő kedvéért bármire képes voltam, még eltitkolni is azt, aki igazán vagyok. Hányszor próbáltam megvallani, hogy én loptam el a szomszédlány üveggolyóját vagy éppen mennyiszer zsaroltam meg más gyerekeket. Mégsem tettem. Féltem, hogy összetöröm ezzel a szívét, hogy csak fájdalmat láthatok a szemébe… és végül, akármennyire igyekeztem is. Ezt tettem.
Végig simítottam a szmokingomon. Még egyszer megigazítgattam a csokornyakkendőmet. Ujjaim finoman húzták el az anyagot, hogy lepillantottam a cipőm orrára, ami gyönyörűen fényesre volt sikálva. Újra végig futtatam a fejemben, hogy miért is vagyok itt. Egy öreg, borzas hajú professzor szmokingjának bal zsebéből kell kilopnom egy értékes családi ékszert. Egy medál, ami valami bűvös ajtót nyit. Ha varázsereje van, akkor bizonyára pillanatok alatt kiszagolom… de ilyen társaságban még az én érzékeim is össze tudtak zavarodni. Ugyanis azt biztosra tudtam: varázslók között, főleg egy bálon ezer meg ezer csecsebecsét rejthetnek a női táskák vagy éppen a szmokingok belső zsebei.
Végül belöktem az egyik ajtószárnyat. Odabent több pár már finoman andalgott a szimfonikus zene klasszikus dallamaira. Ám én még sem odasétáltam elsőként, hanem az italos pult mellé. Csak intettem a pincérnek, odabökve annyit, hogy: – Egy pohárka Chateau Palmer lesz.
Meglepően jó franciasággal sikerült kiejtenem a szavakat, pedig kicsit sem értetem a borokhoz. Csupán a meghívón jelzett, ingyenes italválaszték egyikét sikerült kiböknöm. Egészen pontosan azt, ami a legdrágábbnak tűnt. Várakozás közben végig néztem a termen, de a szívem szinte azonnal heves ritmusba kezdett. A szalag is bekapcsolódott az őrült keringőbe. Csakhogy a megannyi mágikus tárgy között nehéz lett volna kiszúrni mi az, amire nekem szükségem van. Szerettem volna bejutni a tánctérre, észrevétlenül megnézni magamnak minden vénembert. Erre persze pár nélkül nem sok esélyem volt. A pultnál állókat figyeltem. Volt ott egy igencsak részeg fiatalember, aki éppen elaludni készült és egy lány. Kicsit kihúztam magam, hogy jobban megnézhessem magamnak. Szépen kiadta nőies alakját a ruha, amit viselt, ám az arcából éppen csak egy-egy vonást láttam. Furcsa érzést keltett bennem, olyat, amit nem tudtam megmagyarázni… talán ismertem valahonnan? Fogalmam sem volt.
Még egy pohárral kérek. – Tettem hozzá, mikor előttem koppant a talpas pohár a pulton.
Amíg vártam a második adagot, a lányt figyeltem. Nem tudtam észrevett-e, de ha igen, ő sem láthatott mást, mint egy díszes maszkot, hófehér bőrt, fekete, jól karbantartott hajat és a mandulavágású, barna szemeket. Tudtam, hogy jobban néztem ki, mint hétköznap, mikor kényelmesebb ruhákban raboltam ki a jónépet vagy éppen, mikor a legdivatosabb ruhákban „kellett” feltűnősködnöm.
Elvettem a második poharat is, úgy indultam meg a lány felé. Nem mentem túl közel nem akartam tolakodni, csak felé nyújtottam a boros poharat. Reméltem, hogy elfogadja.
Ilyen gyönyörű nő nem lehet magányosan egy bálon – mondtam a lehető legszebben csengő hangomon. – Meghívhatom egy italra?
Naplózva


Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 01. 03. - 15:05:15 »
0

Egy emlékezetes bál




1999. december eleje

My dress

Egy bál, ami nem maszkabál és mégis maszkban kell menni. Hogy milyen lehet? Fogalmam sincs. Ez az első, hogy én magam is részt veszek egy ilyen eseményen. Kedves barátnőm unszolására és persze az ismerkedések céljából megyek el csupán erre. Nem azért, mert nem szeretem a bálokat, szeretem, nagyon is. De most valahogy akadt volna jobb dolgom is, mint idejönni.
Kérdem én melyik lány ne imádna bálokba járni, ahová csodás ruhákban libeghet, mint egy hercegnő. Minden kislány erről álmodik, hogy egyszer ő maga lehessen a hercegkisasszony. Én is erről álmodtam kiskoromban, hogy káprázatos ruhában fogok egyszer táncolni egy jóképű herceggel. Ráadásul mindenki minket bámul majd és engem csodál.  
No ennek fele beteljesült, mikor színpadon vagyok engem néznek és a társaimat a színpadon. Szóval olyankor tényleg én vagyok a központban. Igazi herceggel még sosem táncoltam és jóformán jóképű alakkal sem. Na jó ez kissé túlzás. Táncolni táncoltam már férfiakkal, de nem olyannal, aki annyira megragadta volna  figyelmemet és letudott volna venni a lábamról. Ilyennel még nem akadtam össze. Őszintén szólva már nem is remélem, hogy akad számomra valaki, aki pont az én igényeimnek megfelelő.
Főleg nem ezen a bálon, ahol szinte mindenkit ismerek. Igaz maszkban lesznek, de úgy gondolom azokat, akik ezen az egyetemen járnak biztosan felismerem, ahogyan a tanárokat is. A többiek meg  biztosan külsősök lesznek, azokat meg így se úgyse ismerem. Nem gondolom, hogy közülük ragadná meg valaki a figyelmemet. De mindegy is.
A ruhámat már hetekkel a bál előtt kiválasztottam, így most csupán magamra kell öltenem. Akárcsak a maszkomat, ami eléggé eltakarja az arcomat, de ízléses és diszkrét egyben. Nem akartam túlzottan kitűnni a tömegből, lesznek majd biztosan olyanok, akik csillogó villogó ruhákban jelenek meg. A feltűnést átengedem nekik. Én inkább egy szolidabb világoskék ruhában fogom eltölteni ezt a csodásnak ígérkező estét.
Legjobb barátnőm kíséretében lépem át a nagy terem ajtaját, ahol az esemény zajlani fog. Szépen berendezték a helyet. Két szín dominál a helyiségben a kék és a halvány rózsaszín. Két oldalt asztalok, egyiken italok a másikon meg sütemények várják az odatévedőket. Mindkét helyen pultosok segítenek a választásban. Én azt hiszem az italos pult fogom választani, egyelőre.
A terem közepén néhányan már kecsesen mozognak a zenére, szemeimmel végig mérem őket, kissé irigykedve. Sosem voltam egy remek táncos, de azért azt sem mondhatom, hogy botlábú lennék. Drágalátos barátnőm hamar faképnél hagy egy kedves úriember kedvéért. Egy pillanatig figyelem őket aztán inkább az italos asztalhoz veszem az irányt. Egyelőre még azt sem tudom, mit szeretnék rendelni, így a pultos kérdésére az italt illetően nem tudtam válaszolni.
Szememet az újonnan érkezőkre emelem. Észreveszek köztük egy jól öltözött úriembert. Igaz itt most mindenki jól öltözött, de ő valahogyan másképp nézett ki. Nem tudom megmagyarázni, de  valahogy megragadta tekintetemet. Mandulavágású szemeit jól kivettem a maszk mögül, tehát nem európai. Felém közeledett, pontosabban ehhez a pulthoz.
Megjelenése és viselkedése magával ragadó volt. Olyan érzésem volt, mintha már találkoztunk volna már valahol, de nem tudtam hova tenni. Főleg így maszkban nem. Figyeltem, ahogyan kikéri az italát, aztán egy kicsit levettem róla a tekintetemet. A következő pillanatban már mellettem volt és egy pohár italt nyújtott felém.
– Ilyen gyönyörű nő nem lehet magányosan egy bálon – zavartan elmosolyodtam és lehajtottam fejemet. Nem csak jól néz ki hanem igen kedves is. Ahogy látom ért a szavakhoz is.  – Meghívhatom egy italra? - elveszem a felém nyújtott italt és mosolyogva hozzá teszem.
- Már megtette - belekortyoltam az italba, aztán őzike szemeimet rá emeltem - És az, hogy lehet, hogy egy ilyen úriember egyedül jött el egy bálra? - kérdeztem rá én is kissé flörtölve vele. Nem akartam túlságosan rámenős lenni, de szende szűz leánynak sem szerettem volna mutatni magamat. Az is meglehet, hogy van barátnője, csupán őt nem hozta el. Nem tudhatom. De ha így van akkor nem akarok bele rondítani a kapcsolatába, ezért próbáltam kissé visszafogni magamat. Már amennyire sikerül.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 01. 05. - 10:31:45 »
0

É D E S  K E R I N G Ő


LOTTIE
1999. december eleje

.outfit.

Érzékeim még mindig vadul tomboltak, a teremben megannyi varázstárgy lehetett és még csak nem is láttam senki olyat, akire illet volna leírás. Hiába kutatta tekintetem az ételes és italos pultoknál összegyűlt tömeget, nem láttam egyetlen hasonló embert sem. A tánctéren pedig annyian voltak, hogy én is csak akkor figyelhettem volna meg jobban őket, ha valakinek a társaságában feljutok oda. Részben ezért is néztem ki magamnak azt a türkizszín ruhába burkolódzó szépséget, aki a pult másik felénél ült. Szép alakja volt, csak úgy árat belőle a kecsesség. Nem különösebben számított persze, hogy ki van a maszk alatt, mégis megragadta a tekintem, érdekelni kezdett.
Így hát felkaptam a második pohár Chateau Palmert és megindultam felé. Óvatosan tettem a pultra neki az italt. Nem mértem végig, nem voltam pofátlan, hiszen tökéletesen tudtam, hogy miként viselkedik egy úriember, még ha soha életemben nem is voltam az. Ez a helyzet azt kívánta meg, hogy ne legyek feltűnő, hogy beolvadjak ebbe a társaságba, még mielőtt kidobnának az épületből.
A szemébe nézve különös érzés kerített hatalmába, mintha láttam volna már valahol azt a csillogást. Egy pillanatra végig pörgettem minden ismerősömet, ám fogalmam sem volt, hogy melyikhez tartoznának ilyen különleges, egzotikus benyomást keltő vonások. Egyetlen egy sem jutott eszembe. Mindenestre gyönyörű teremtés volt és ez éppen elég volt ahhoz, hogy majd néhány pohárka után, őt invitáljam meg a tánctérre. Sejtettem, hogy őt nem kell leitatni, de nekem bemelegítésként legalább két pohár borra volt szükségem. Gyűlöltem a táncot, bár jó voltam benne. Anyám kedvéért tanultam, aki rajongott a klasszikus táncért, míg nem mentem a Roxfortba, hagytam, hogy elrángasson az órákra. Könnyes, csodálattól ragyogó arccal figyelte minden lépésem és én szerettem boldoggá tenni.
Már megtette – mondtam. Megemelte a poharat és finoman belekortyolt. Ezután emelte rám újra szépséges, sötét szemeit, én pedig elmosolyodtam. – És az, hogy lehet, hogy egy ilyen úriember egyedül jött el egy bálra?
Megrántottam először a vállamat, aztán mellé telepedtem, kicsit megtámaszkodva a pulton. Ajkaimhoz emeltem a saját poharamat, mielőtt megszólaltam volna. Nem akartam túl hevesnek vagy vadnak tűnni.
A partnerem lemondta. – Válaszoltam és megint felé fordultam. – De micsoda szerencsém van, hogy egy igazi szépségre bukkantam itt. – Tettem hozzá. Megint egy lágy mosolyt engedtem meg magamnak.
Felé nyújtottam a poharamat, hogy finoman összeérintsem az övével. Az üveg finoman csendült egyet, mielőtt megszólalhattam volna: – A találkozásra! 
Még egyet kortyoltam az italból, aztán a tekintetem megint a zsúfolt tánctérre vándorolt. Mindenféle ruhák voltak ott, közöttük olyan, ami illett a finom dekorációhoz, de akadt egy-egy harsányabb szín is, amit jól ellensúlyozott a táncpartner fekete frakkja. Hatalmas színkavalkádnak tűnt az egész, ahogy felgyorsult a zene, majd lágy hullámnak, ahogyan lassult. Tetszett a ritmus, szinte éreztem, ahogy a lábam mozdulni akar rá. Bizonyára valami enyhe kis mágia is volt ebben az egészben, mert egy igaz varázsló így múltatott.
Újabb kortyot vettem magamhoz, hagyva, hogy a lányt is átjárja az a kellemes ritmus. Aztán rámosolyogtam.
Szerintem nincs szebb nő ebben a teremben. – Mondtam, ahogy tekintetem a tánctérről visszatért a kecses alakra. – Nem csoda, hogy azonnal észrevettem ezt a szépséget. - Ezúttal finoman végig néztem rajta, de nem volt benne semmi tolakodó vagy szemtelen.

Naplózva


Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 03. 17. - 16:45:24 »
+1

Egy emlékezetes bál




1999. december eleje

My dress

Az úriember mellém telepedett le, csak úgy áradt belőle a jól neveltség. Furcsamód még mindig olyan érzésem volt, mintha ismertem volna valahonnan, de nem tudtam hová tenni. Igazából miért is érdekelne ez. Most csupán egy jó társaságra van szükségem és azt hisz ő pont ilyen lesz. A többivel pedig nem akarok foglalkozni, csak élvezni a pillanatot.
Bókja nagyon jól esik. A pult felé fordulok és zavartan elmosolyodom. Hát tudom milyen, mikor valakit felültettnek. Nem kellemes érzés az egyszer bizonyos. Úgy érzi az ember, mintha valami rosszat csinált volna, pedig talán nem is ő a hibás az egészért. Mit ne mondjak. Kurva szar érzés ez az egész.
- Sajnálom - motyogom arra, hogy faképnél hagyták - Kedves, hogy ilyen pozitívan fogja fel a dolgokat - mondom megnyugtatás képpen. Közben pedig kacéran mosolygom rá. - Én biztosan nem tudnám ilyen könnyen lerendezni ezt - teszem hozzá tekintetem belehelyezve az övébe ha rám néz. Közben egyik kezemet állam alá teszem felkönyökölve.
Én is feléje nyújtom a poharamat, ahogyan ő is teszi. A poharak pedig finoman összekoccantak. - A találkozásra! - ismétlem meg a mondatot lágyan ajkaimmal, miközben le sem veszem a tekintetem róla. Aztán mégis. Lassan belekortyolok az italomba, miközben magával ragad a zene ritmusa. Nem vagyok egy profi táncos, sőt talán még közepes sem. De ez mégis valahogy nagyon dallamosnak hangzik és érzem, hogy testem is majdnem megmozdulna rá. Tuti, hogy elvarázsolták a hangszereket, meg az egész termet, hogy mindenki jól érezze magát, még ha nem akarja is.
- Ugyan már. -  mondtam bókjára és éreztem szinte tetőtől talpig menten elvörösödöm, ami szerencsétlenségemre fehér bőrömön hamar meglátszik. - Vannak itt nálamnál szebb hölgyek is -   szabadkozom mosolyogva. Habár nagyon is jól esik, hogy ez az úriember engem tart itt a legszebbnek. Melyik nő ne örülne egy ilyen bóknak. - De ön sem panaszkodhat - néztem végig rajta én is. Szó szerint flörtöltem vele. Mert mért ne. Jelen pillanatban nem tartozom senkihez. Szóval bűntudat nélkül megtehetem ezt a dolgot. Ráadásul még nekem is ínyemre válik a dolog. Finoman alsó ajkamba harapok, aztán ugyanolyan lassan el is engedem azt, miközben tekintetemet nem veszem le róla. - Ha nem veszi indiszkrétnek, hogy hogy egy ilyen jóképű úriembernek, mint ő nincs barátnője? - kérdezek rá, csupán magam miatt. Azért én sem kezdenék ki egy olyan férfival akinek kedvese van, vagy ne adj isten felesége.   
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 03. 24. - 12:19:49 »
0

É D E S  K E R I N G Ő


LOTTIE
1999. december eleje

.outfit.

Ujjaim finoman siklottak aranyozott, szépen kidolgozott maszkomra. Tökéletes keretet adott mandulavágású, barnán csillogó szemeimnek. Talán ezért is igazítottam egyet rajta, hogy még tökéletesebben álljon rajtam és még inkább meggyőzzem a környezetemet, hogy igazi úriember vagyok. Épp csak egy pillanatra bámultam el a nyüzsgő tánctér felé, kutatva a tömegben azt a bizonyos személyt, akinél a keresett holmi lehet. Érzékeim még mindig nehezen álltak rá az ezer meg ezer különböző lüktetésre. Képtelenség volt kibogozni őket, rájönni melyik az a vonzó kis szál, amit követnem kéne… ami az én nyomom a varázstárgyhoz.
A lányra mosolyogtam, amint sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Megvillantottam felé tökéletes fehér fogsorom, majd poharaink csilingelve értek össze. Nem is lehetett volna kellemesebb dologra inni, mint a találkozásra. Szép volt, formás és elegáns. Tökéletesen megfelelt volna, hogy köré fonva a karjaimat felvezessem a tánctérre. Így nem csakhogy a küldetésemet tudtam volna teljesíteni, de még jól is éreztem volna magam. Ez az, O’Mara… tökéletes terv. A szalag vad lüktetésbe kezdett a csuklómon, mintha csak örömét próbálná kifejezni a tökéletes ötlet felett.
Vannak itt nálamnál szebb hölgyek is.
Elmosolyodtam ismét. Tetszett, hogy elpirult a bók hatására.
Aligha valószínű. – Rántottam meg a vállamat kedvesen.
Valószínűleg fogalma sem volt, hogy nem szólítok csak meg embereket. Honnan is sejthette volna? Sosem találkoztunk, hiába tűntek olyan ismerősnek a sötét szemek. Azonban Elliot O’Mara csak is érdekesnek tűnő személyekkel áll le ismertlenül társalogni. Így hát a lány megtisztelve is érezhette volna magát, hogy éppen őt szúrtam ki először a muffinszerű ruhába bugyolált hölgykoszorúból.
De ön sem panaszkodhat.
Cseppet sem rejtegetve a dolgot, végig mért. Még inkább kihúztam magam, hogy magasabbnak tűnjek, a vállaim pedig szélesebben feszüljenek a szmoking alatt. A mozdulatsort követően még én is megéreztem saját kölnim lágy, mégis férfias aromáját.
Ha nem veszi indiszkrétnek, hogy hogy egy ilyen jóképű úriembernek, mint ő nincs barátnője?
A kérdésre nem válaszoltam azonnal. Sőt, az ajkaimhoz emeltem a boros poharat és még egyet kortyoltam a drága italból. Nem volt szükségem persze ilyesmire a magyarázkodáshoz. Rendszerint a hazugság úgy dőlt belőlem, mint egy színészből a megfelelően bemagolt mondatok. Közelebb húzódtam a lányhoz, mintha valami titkot akarnék megosztani vele. Így már nem csak a saját illatomat, de az ő finom kis aromáját is megérezhettem.
Kalandor vagyok, így nem volt eddig időm komoly kapcsolatokra. –Halkan beszéltem. – Speciális tárgyak felkutatására specializálódtam. Ez pedig állandó utazásokra kötelez.
Direkt használtam olyan szavakat, amiktől sokkal komolyabbnak tűnök. Egyelőre el tudtam nyomni magamban az igazi Elliotot, aki már türelmetlenül tört volna a tánctér felé. Tudtam ugyanis, hogy nem ragadhatom csak úgy meg a karját és húzhatom magammal. Rendesen kellett felkérni, rendesen kellett bókolni.
Ezért is venném olyan szívesen, ha ma egy igazán gyönyörű nővel keringőzhetnék. – Megérintettem a kezét és magamhoz húztam. Apró csókot leheltem rá. – Természetesen csak akkor, ha van kedve hozzám.
Megint rá emeltem barna szemeimet. Hagytam, hogy lássa a várakozó csillogást és igent mondjon. Úgy nem itattam le, de már éppen elég bort vett magához, hogy ellazuljon és végre meghódítsuk a táncteret.
Biztos vagyok benne, hogy a kecses mozgásával nem csak engem, hanem másokat is megbabonáz majd.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 08. 30. - 20:51:46
Az oldal 0.163 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.