Jared Allen

Jared Allen

Mottó

A boldogságnak nem előfeltétele az olvasás! Csak megkönnyíti a dolgot..

A hang megtöltötte a kicsinyke termet, és szinte kábulatba ejtette a muglikat s varázstudókat egyaránt. Egymás után trillázott a ”do, mi, lá”, ha úgy jobban tetszik, „cé, é, á”, s nem szó szerint, elvarázsolt mindenkit. Még egy mély, hosszan lenyomott, s egyre halkuló „á”, és az előadásnak vége szakadt. Lélegzetvételnyi csend után pedig felhangzott a taps, egyre erőteljesebben, véget nem érően. Megérdemelt volt egy ilyen csodálatos koncert után. Ahogy az aprócska szikrák is, melyek egy kisgyermek közvetlen közeléből indultak az ég felé.
Szerencse, hogy a muglik azt hitték, ez is a műsor része volt. Apát jól leszidta a színház tulaja, amiért nem szólt előre tervéről. A zongorista mégis büszke volt. Fia megmutatta a varázstudás első jeleit. Jarednek természetesen fogalma sem volt róla, hogy ő csinálja ezt, vagy hogyan is történt. Ő csak örült, és tapsikolt az első sor egyik székében, mint akármelyik gyermek, akit épp most nyűgözött le édesapja tehetsége.

___.___

Allenék koránt sem voltak átlagosak, és mégis hétköznapiabbak, mint gondolhatnánk róluk. Persze csak attól függ, honnan nézzük is eme kifejezéseket. Oxfordban éltek, egy teljesen átlagosnak mondható kis kertes házban, egy hétköznapi utcácskában, egyszerű, kedves, mosolygós, boldog életet élő mugli szomszédokkal.
Azokhoz a varázslócsaládokhoz tartoztak, akik nem vetették meg a varázstalan eszközök felfedezését. Édesanyját különösen lenyűgözték ezek a szerkezetek, így aztán házuk emberibb volt akármelyik másik boszorkányénál. A nappaliban új tv, a fürdőben zajos mosógép, a szobában számítógép, a konyhában elektromos tűzhely, a garázsban autó, és egy különleges kis szoba, tele további érthetetlen, nevükkel megcímkézett eszközökkel. Volt ott videokazetta, floppy, kémcsövek, robotgép, porszívó, és egyéb érdekességek. Ugyan a mosógépben csupán kíváncsiságból mostak, ugyan még mindig a kandallóban lobogó tűz fölötti üstben készítették a bájitalokat, ugyan még mindig egy pálcaintés volt valamit a helyére tenni, mégis a tény, hogy ilyesmi megtalálható legyen náluk, elkülönítette őket a legtöbb varázslócsaládtól. Viszont előnye volt, hogy teret engedett a muglikkal való kapcsolatrendszer kiépítésének, habár szigorúan csak megfigyelési szempontokból. Allen édesanyja jó kapcsolatot ápolt a szomszédokkal, együtt mentek bevásárolni, együtt tologatták a babakocsiban a gyerekeket, ám mindez a kutatásainak része volt. Rengeteg füzet lapjait teleírta már megfigyeléseivel, tapasztalataival és véleményével.
Édesapja pedig, a varázslótársadalom szokásaitól eltérve, olyan hobbit és munkát választott, ami teljességgel megosztotta ismerőseit, és ami miatt a nagyi mindig leszidta fiát. Tehetséges zongorista volt, Jared pedig imádta őt hallgatni. Szerette a plakátokat is, amelyeket apjáról készítettek egy-egy fellépés előtt, szerette azt a rengeteg embert, aki gratulációját fejezi ki az ő édesapjának, mint egy igazi, nagy, fontos embernek, szerette a színházak csodálatos berendezéseit, és azt a rengeteg partit, amire meghívást kaptak.
Őneki pedig ugyanúgy voltak villogós, szirénázós, mugli játékai, mint varázslattal elbűvölt repülő seprűje, ugyanúgy barátkozott a szomszédban élő gyerekekkel, mint az olykor látogatóba jövő varázscsaládokéval. Annyi volt csak a különbség, hogy utóbbiak előtt nem kellett titokban tartania csodálatos seprűjét. Persze az előbbieknek is megsúgta ezt az információt, akik nagy lelkesen el is hozták legközelebb a saját seprűjüket, csakhogy azok egyáltalán nem voltak képesek repülni. Viszont jó móka volt közösen úgy tenni, mintha.

___.___

Jared érdeklődő, kíváncsi természet volt, és sokszor figyelte édesanyját, ahogy egy új szerkentyűt próbál ki éppen, ami a vasaló névre hallgat, vagy szétszed egy telefont, esetleg próbál beüzemelni egy villanykörtét. Szeretett ő is barkácsolni, találgatni, képeket nézegetni és felfedezni. Ennél viszont sokkal jobban érdekelték azok a receptes könyvek, amiket anyja a legmagasabb polcon őrzött. Amikor azok közül vett le egyet, mindig tüzet gyújtott a kandallóban, és különféle üstökben kevergette a ritka és lenyűgöző hozzávalókat, amelyek a legkülönfélébb színű és állagú bájitalokat adták. Természetesen ezek csak alapvető szerek voltak, amit akárki könnyűszerrel el tud készíteni. Ám a fiú hamar túllépett rajtuk, és ötvözte tudását. Kémcsövek és üstök, mugli eszközök és varázs alapanyagok. Természetesen az egész akkor még csak játék volt. Homokozóban kavart sarat és pitypangot fortyogtatott, melybe véletlenszerűen kiválasztott varázsalapanyagokat dobált. Ez a fajta játék sokszor okozott kellemetlenségeket a családnak, egyszer egy teljes nappali újrabútorozást. Természetesen a szülei először tiltották őt. Később, felismervén, hogy nem lehet a fiúval mit kezdeni, édesanyja tanítgatni kezdte. Mégis csak jobb, ha rendes főzeteket gyárt szülői felügyelet mellett, mintha titokban sárlavinát zúdít a házra.
Hamar megmutatkozott tehetsége a főzetek világában, szívesen töltötte az idejét a konyhában a különféle alapanyagok feldarabolásával, órákig ült a tűz mellett, olykor megkeverve a kondért, és hamarosan az egyszerű és ügyetlen segédből egy olyan kisgyerek vált, aki ügyesen formára tudott aprítani akármit, pontosan kevert, és fejből tudott néhány alapvető receptet, melyet édesanyja többször szokott használni. Lenyűgözték a formák és színek, az illatok, a gőz, ahogy egyszerű anyagokból egy teljesen új, varázshatalommal bíró szert gyártanak. Rabul ejtette őt a bájitalok világa.

___.___

A változás életének hetedik évétől kezdődött, amikor minden mugli barátja iskolába kezdett járni, ő viszont otthon tanult szülei gondos felügyelete alatt.
Egy szép, fényes napon régi és poros könyveket hoztak le a padlásról, és pár új, szép fényeset is elővettek a szatyorból. Jared tudta már, mi következik. Régóta mondogatták neki már a mugli ismerősei, hogy szeptembertől kezdődik az iskola. Nagyon várta már a pillanatot, amikor a többiekkel közösen mehet egy új helyre, nagyobb kalandok és még több játék, na meg további tanulás reményében. Ám a sors neki mást szánt.
Varázsló gyerek révén szó sem lehetett róla, hogy muglikkal járjon együtt. Túlságosan kockázatos lenne. Így is meggondolatlanul sokat volt együtt varázstalanokkal, és félő, hogy az iskolában túlságosan felszínre kerülnének képességei.
Az otthon tanulás változást hozott Jared életébe. Barátaival egyre kevesebbszer találkoztak, a közös kertbéli kalandok lassan elfelejtődtek, és lassan kínossá vált minden egyes véletlenszerű találkozás az utcán, minden felszínes csevegés. Egyáltalán nem maradt közös témájuk. A varázsvilágot, és az ezzel járó titkokat lassacskán megismerő és felfogó fiú hamar eltávolodott a gameboyok világában élő társaitól.
Ezen felül az otthoni nevelés is lassabban haladt az iskolában előírtaknál. A többiek már rég gyönyörű betűket kanyarítottak, és folyékonyan olvastak, ő pedig még mindig a g és d betűvel szenvedett. Egyre és csak egyre jobban lemaradt másoktól. Édesanyja pedig néha olyannyira szánakozóan nézett rá egy újabb elrontott betű után, hogy már ettől is rosszul érezte magát.
Ennek következtében aztán nagyon hamar megutálta a tanulást, az összes könyvet, azt a kedvességet, amivel próbálják a fejébe tuszkolni, hogy az egy m betű, nem pedig n. Azt a pillantást, amivel mindenki illeti. Miért néznek így rá? Miért beszélnek ilyen mézes-mázasan vele?
-   Látod? Egy kanyar van a végén. –halvány, kínos mosoly. Egy újabb jelzés, amitől a fiú gyomrába görcs költözött. Oda kellett koncentrálnia! Ezt a sort már el tudja olvasni, megtanulta a betűket!
-   A, c, b..
-   D! A másik iránya fordul. – vágott bele édesanyja a sorolásba.
-   Nem érdekel! Utálom! Semmi értelme! Butaság az egész! Ez a könyv is rossz, összezavar! – felemelte az olvasókönyvet, és a földhöz vágta dühében, majd az ajtóhoz rohantában még annyit kiáltott – Megyek játszani, az sokkal értelmesebb! – felcaplatott az emeletre, hangosan becsapta maga mögött az ajtót, és rögtön az ágyára vetette magát. Bebújt a paplan alá, mintha az oltalmazná őt, és sírni kezdett. Sírt, először dühből, később a fájdalomtól, és szégyentől, amiért nem sikerül büszkévé tennie édesanyját, amiért képtelen megtanulni ilyen egyszerű dolgot, ami alapvetőnek számít az életben. Hát sosem fogja tudni elolvasni azt a rengeteg csodálatos könyvet a felső polcról? Egy fél óra sem telt belé, és csendes kopogás hallatszódott az ajtón. Épp elég volt az idő hozzá, hogy a könnyek lemorzsolódjanak a fiú orcájáról, mégsem volt elég, hogy a piros folt is eltűnjön szeme alól, melyet a dörzsölés okozott.
-   Bejövök, Kicsim. – a lágy, dallamos hang hatására gyorsan előbújt a takaró alól, reménykedve, hogy semmi sem mutatja azt, hogy sírt. Odaugrott a játékai közé, és figyelmesen nézegetni kezdte őket.
-   Mit csinálsz? – roppant egyszerű, ilyenkor szokásos kérdés.
-   Játszok. – felelte kimérten a hazugságot, mely leplezni kívánta előző gyengeségét. Szégyellte magát azért, amit leművelt odalent, szégyellte, hogy kiabált az anyjával, hisz tudta, ez az egész nem az ő hibája.
-   Kicsim.. Kicsi kis fiacskám. – mélyen beszívta a levegőt, és megint azzal a szánakozó tekintettel nézett fiára, akit kimondhatatlanul zavart ez pillantás. – Tudod.. Léteznek olyan kisgyerekek, akik számára nehezebben megy a tanulás, mint a többieknek. Úgy, mint neked. – a témaválasztás, és ahogy elkezdte a szöveget, görcsbe rándította Jared gyomrát. A lehető legjobban elfordult édesanyja felől, és a játékait vizslatta erősen koncentrálva. – Ez egy betegség, nem a te hibád. De együtt lehet élni vele. Csupán nehezebb lesz.. sok minden. Nagyon sok hozzád hasonló kisgyerek van, korszerű módszerek állnak már rendelkezésünkre a fejlesztésetekre. Emlékszel a kis mugli fiúra két utcával arrébb? Neki a nővére is ilyen.. betegségben szenved, és mégis ugyanolyan életet él, mint akárki más. – nyugtatta a fiát, de leginkább önmagát. Látszott rajta, hogy nehezen emészti meg még ő maga is ezt az egészet. Aggódott, de próbált mindent megtenni, hogy leplezze kételyeit.
-   Én nem vagyok beteg. – szűrte a kisfiú fogai között, kissé lehajtott fejjel. Hangja dühös volt, de lelke reszketett. Tagadni akarta azt, amit talán már ő maga is régóta tudott. – Nincsen nekem semmi bajom, csak hogy nem irattatok be iskolába! Ott mindenki rendesen megtanult olvasni, csak nekem nem tudtad elmagyarázni! Te vagy a bajom! Utállak! – szavai még őt magát is megrémisztették, de nem vonta vissza őket. Erős düh és tagadás tombolt benne. Édesanyja pedig ezt tudta, és bár egy kissé megremegett a szavak hatására, és szája széle pityergősre állt, tisztában tartotta fia magánszféráját. Tudta, hogy nem könnyű neki feldolgoznia mindezt. Megsimította Jared halántékát, majd magára hagyta a fiút gondolataival.

___.___

Hosszú, kemény évek teltek el daccal, dühvel, harccal, majd elfogadással telve, mialatt a ragyogó, élénk gyermekből egy magányos és zárkózott kisfiú fejlődött. Nem érdekelték többé a bájitalok, nem foglalkozott a varázstalan eszközök felfedezésével, nem beszélgetett sem a szomszédokkal, sem a rokonokkal, és szüleivel is éppen csak annyit, amennyit szükséges volt. Igyekezett elfoglalni magát új dolgokkal, saját maga által kitalált programokkal, melyek tökéletesen mellőzték az olvasás és írás minden formáját. Persze minden nap végig kellett szenvednie azt a pár órát, amit édesanyja tanítása alatt kellett töltenie. Ezt utálta a legjobban, de nem tehetett ellene semmit. Utána viszont övé volt a szabadság. Nyolcadik születésnapjára kapott egy szép távcsövet. Esténként az ablakból szívesen tanulmányozta a csillagokat és csillagképeket. A neveikről és jelentésükről semmit nem tudott. Talán szülei említették valaha, de nem maradt meg a fejében. Utána olvasni pedig lehetetlen volt.
Ennek ellenére felfedezte magának, melyik mikor kel fel, hol helyezkedik el az égen, melyik a fényesebb, melyik a nagyobb, melyik a sárgább. Éjjelei leginkább ezzel teltek, nappal pedig egy füzetbe rajzolta le újra meg újra esti felfedezéseit. Sokszor képzelte azt, hogy a csillagok betűk. Az ő nyelvének írása van odafent az égen.
Ezen a reggelen is éppen írt. A maga leggyönyörűbb sajátos nyelvén. Ezt a csillagot anyának nevezte el. Ő jött fel mindig a leghamarabb. Ez a csillag pedig apa, ő mindig a Hold mellett van legközelebb. Ez a csillag igazán fényes, ő a pillangó. Ez pedig sok kicsi egymás mellett, ez a gyémánt. Az meg ott a bevásárlókocsi, ez egyértelmű. Éppen az utolsó pontot rajzolta volna fel a kisgöncölre, amikor egy súlyos ütközés miatt kirepült a kezéből a ceruza. Ennek okozója pedig nem más, mint egy esetlenül beeső kis barna bagoly volt. Értelmes tekintetével Jaredre pillantott, és a lábát nyújtotta, amin egy levél volt. A fiú hozzá volt szokva a postabaglyokhoz, lévén varázslócsalád tagja volt, de utálta a leveleket. Azok sosem jelentettek mást, mint sok-sok betűt. Biztos most is Angelika nénikéje küldött egy olcsó esetlen baglyot, aki eltévesztette az ablakot.
-   Anyaaaa.. Leveletek érkezett. – kiabált le a földszintre, miközben lustán felkelt, és a kezébe vette a borítékot, rá sem pillantva a címzésre vagy névre. Lebaktatott, letette az asztalra az újságok mellé ezt is, majd meg sem várta, hogy édesanyja odaérjen, már el is indult fölfelé. Nagyjából fél úton járt, amikor a kedves hang kiáltott utána.
-   Úgy hiszem, ez neked szól, Fiam.
Jared elcsodálkozott. Hogy neki? Mégis miért szólna akármi is neki? Megfordult, és már kíváncsian, leplezett izgalommal szaladt vissza.
-   Nekem?
-   Neked bizony. „Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik.” – olvasta fel anya kegyesen a szöveget. A fiúnak leesett az álla. Bár már meséltek neki a Roxfortról, ahova mindkét szülője járt, mégsem hitte volna, hogy az ő betegségével felveszik oda. Nem beszélt erről a szüleivel, de ő ettől még biztos volt benne. Egy olvasni sem tudó gyerek sehova sem kell.
-   De.. Jó ötlet lenne elengedni? Hiszen.. Sokan azt suttogják, most veszélyt jelent.. Sirius Black.
-   De apa, anya, én menni akarok! – évek óta nem villanyozta fel semmi ennyire Jaredet. Rendes iskolába. Osztálytársakkal. Mint ahogy a többiek hét évesen mentek..
-   A Roxfort most a legbiztonságosabb hely, ahová küldhetjük. Miért is ne mehetne? Hisz látod, milyen lelkes. – A fiú egy széles mosollyal köszönte meg édesanyja szavait, majd lélegzetvisszafojtva várt apja döntésére.
-   Mikor menjük az Abszol útra?

___.___

Így tehát főhősünk megkezdhette tanulmányait, nagy reményeket fűzve az iskolához és az új, tiszta laphoz. Ugyanakkor semmi változást nem hozott ez az életébe sokáig. Ugyanúgy az a fiú maradt, aki nem tud rendesen olvasni, aki épp ezért órákat ücsörög a sarokban egy-egy oldal fölött, aki mindig hibásan olvassa fel és ejti ki, vagy épp írja le a varázslatokat, és nem érdekli úgy alapjában véve semmi. A csodának, és ügyes emlékezőtehetségének köszönhette, hogy átment minden egyes évben, semmi másnak. A gyógynövénytan gyakorlati jellege miatt ügyesen ment neki, a bájitaltannál ügyesen aprította az alapanyagokat, és keverte a főzeteket, de rengetegszer katasztrofális végeredményhez vezetett a félreolvasás, így egyik kedvencében sem sikerült jeleskednie. A másik, ami még érdekelte, az asztronómia volt, és ott is vegyesen szerzett jegyeket, attól függően, éppen a csillagokat rajzolni kellett, vagy azokról leírást készíteni. A mágiatörténet, különösképp, az a tantárgy volt, ami úgy tűnt, egyedül őt érdekelte. Nem jegyzetelt. Nem tanult. Egyszerűen odafigyelt, és úgy fogta fel, mintha egy hosszú, és izgalmas, sokszor száraz évszámokkal és nevekkel díszített mesét hallgatna. Érdekelték az összefüggések. Titokban sokszor azon járt az esze, mik azok a dolgok, amik a világot ma is áthatják. Azok a lépések és döntések, amik a mai világ ugyanazon helyzetében is ugyanúgy alakulnának. Vagy épp ellenkezőleg, mik azok a mai lépések, amik régebben is hasonlóak voltak. Imádta a mágiatörténetet.. De csak fejben. Amikor dolgozatírásra került a sor, nem merte véleményét és gondolatait kifejteni, csak leírta felszínesen azt a tudást, ami megragadt benne. Aztán a szellem tanár úr vagy ki tudta hámozni krikszkrakszos betűiből az értelmet, vagy nem.
Sötét varázslatok kivédésén rendszeresen bénázott, sok gyakorlás kellett hozzá, hogy sikerüljön egy-egy varázslata. Ilyenkor mindig felötlöttek benne a szavak, melyeket Olivander intézett hozzá azon a napon. „A pálca magja páratlan erőt képvisel, ugyanakkor meglehetősen nehezen kezelhető fából készült. Nehéz lesz vele megbirkózni, de ha sikerül.. Ne feledd, a pálca választ téged, és nem te őt, ifjú karmester!”
Jared azóta sem értette, miért is ezt a vackot kapta. Türelmetlen volt az apró mozdulatokhoz. Ezt mutatták átváltoztatástanon és bűbájtanon elért rettenetes teljesítményei is. Semmiben nem volt jó, és habár különcsége miatt a hollóhátban sosem vetették volna meg, mint más házakban, a tudásnak és jó jegyeknek ezen fokú hiánya miatt lekezelően vagy épp szánakozóan néztek rá társai. Ez zavarta ugyan, de már hozzászokott. Ő volt már otthon is az a szerencsétlen fiú. Miért is hitt abban, hogy itt minden megváltozik majd?
Egy dolog ugyanakkor mégis változott.
A Hugrabugos fiú, William, a maga esetlen, pufók termetével, aki Jared legjobb barátja lett, és az a hosszú, sötétbarna hajú leány, a maga átható, zöld szempárjával.
Az egész még a Roxfort Expresszen történt. Az a rengeteg diák, akik mind hozzá hasonló varázslók voltak, akik előtt nem kellett titkolóznia, az a rengeteg boszorkány és varázsló, és a vonat, ami elrepíti álmai helyszínére, megtöltötték izgalommal és reményekkel. Hamar elköszönt szüleitől, és jóval az indulás előtt már fent ült az egyik fülkében, csillogó szemmel nézve a peronon történteket, és persze biztosítva édesanyját nyolcmilliomodik alkalommal is, hogy minden héten írni fog nekik. Persze dehogy fog. Hát úgy ismerik őt, mint aki szeret és szokott írni akármit is? Nemhogy egy levelet. Indulás előtt nem sokkal telepedett le közvetlen mellé egy gömbölyded, szeplős és mosolygós fiúcska. Magyarázott valamit, hogy a többi fülkében nem szívesen látják, de Jared alig hallotta, amit mond, olyan halkan és félénken beszélt. Alig fél percre rá pedig megjelent a maga elegáns, büszke magatartásával a lány, akinek nevét szívelégtelenségi okokból még csak le sem írhatom. A magasztos látszat ellenére, amit sugallt, szemei kedvesen mosolyogtak, és közvetlenül elcsevegett a fiúkkal, bár feszes tartásán nem engedett egy pillanatra sem a több órás út alatt. Ott, abban a kis fülkében, Jared tudta, hogy egy csoda őket örök kapoccsal kötötte össze. Még akkor is, ha rá pár óra múlva a süveg elszakított mindent. A mardekár házában helyet kapott lány távolra került Jaredtől, ő mégis megtartotta a mosolyát. Azt a mosolyt, amit meglátott azon az első napon, és amit azóta sem látott viszont.
Williem Maza viszont egy olyan srác volt, aki nem törődött sem diszleksziával, sem más problémákkal. Ő volt régóta az első ember, akinek Jared kinyílt. Őt egyáltalán nem érdekelték jegyek vagy tudás, csak a közösen eltöltött beszélgetések számítottak neki. Will szülei muglik voltak, így aztán osztozott főhősünk érdeklődésével olyan filmek és képregények iránt, amelyeket a legtöbb varázsló aligha ismert. A képregények még az emészthető kategória volt. Épp annyi kép, és épp oly kevés szó, amely nem okoz flusztrációt.
Ez a barátság pedig megédesítette Jared életét, ahogy minden egyes olyan pillanat is, amikor véletlenül elkapta a folyosón a zöld szempárt, vagy nézhette, hogyan rágja meg az ételt a lány a másik asztalnál. A közös órák pedig egyenesen felvillanyozták őt. Gyógynövénytanon igyekezett mindig a lány közelébe kerülni, és a legkevésbé sem nyilvánosan szerencsétlenkedni. A legjobb tudását akarta megmutatni. Talán ezért volt, hogy olyan jól ment neki ez?

___.___

Ifjú hősünk sok csodás kalandot élt meg ezekben az években szenvedései mellett is. Első évben rögtön a dementorokat tanulmányozhatta élőben. . Másodévesként végignézhette a kviddics világkupát, és a sötét jegyet testközelből. Ott volt, és végigszurkolta a Tűz serlegének próbáit. Láthatott sárkányokat, élő, igazi sárkányokat, más iskolák, más nemzedékek tanulóit. Harmad évesként kimehetett Roxmortsba, és életében először megkóstolhatta a vajsört, bevásárolhatott a csodabazárban és mézesfalásban, megnézhette a félelmetes kísértetházat, és titokban Willel még egy kis lángnyelv whiskyt is szereztek. Természetesen nem sokat, csak egy pohárkára valóval kettecskén. Egy felsőbbéves táskájából kikandikáló üveget lebegtettek magukhoz. Sajnos már csak az alján volt egy kevés. Kalandjukat meghatározóvá tette, hogy mindezen csínyt a szigorú Umbridge „uralkodása” alatt vitték véghez. Ebben az évben vettek fel új tantárgyakat is. A rúnaismeret vagy számmisztika természetesen szóba sem jöhetett. Édesanyja miatt viszont felvette a mugliismeretet, és a gyakorlatias jellege miatt a legendás lények gondozását. Egyik tantárgy sem okozott neki különösebb nehézséget, főleg a nagydarab vadőr tanításában a férgek levéllel való etetése, így aztán végre lett újabb két tantárgy, amiből sikeresnek mondhatta magát.
Ebben az évben történt még egy változás. Nem volt újdonság, hogy első éves kora óta nagyon sokat gondolt a fejében Smaragdnak keresztelt lányra. Smaragdnak hívta, szemei zöld ragyogását idézve. Ám ez a szempár egyre többet, egyre borúsabban festett. Álmaiban ez a búskomor tekintet kísértette, majd felderengett újra a felhőtlen nevetés. A szépség, a könnyedség, ami belőle áradt, elragadta a fiút. Még a komorság is jól állt neki, egyfajta csillogó ködbe burkolva, elérhetetlenné téve a leányt. Nem mintha azelőtt valaha is elérhette volna.
Szíve minden egyes alkalommal, amikor elhaladtak egymás mellett, mélyet dobbant. Életre kelt, hogy aztán vissza is zuhanjon a magányos ürességbe.
Egyre többet gondolt a lányra, egyre többször köszönt vissza álmaiban, olykor igencsak kínos formában, és egyre jobban vágyott arra a régi, sosem feledett mosolyra.
A növekvő vágy pedig arra késztette, hogy legféltettebb, legutolsó titkát is megossza Willel. Épp a könyvtárban csücsültek, egy félreeső asztalnál, és bogarásztak egy könyvet a „Mugli szervezeti rendszerek” címmel. Jarednek nem kifejezetten tetszett a sok, hosszú, goromba szó, amely a könyvben szerepelt, de legjobb barátja készségesen felolvasta neki, ha cserébe megmagyarázta, mi azok jelentése. Épp egy ilyen magyarázat végére érve hozta fel végre, hosszas halogatás után a témát.
-   Te figyelj..
-   Hühm?
-   Tudod, én.. Azt hiszem.. Fogalmam sincs, mi ez az egész. – nem tudta, hogyan kezdje el, így csak habogott, lesütötte a szemét, és elpirult. – Tudod van egy barátom, akinek.. Van egy kis gondja. Egy lánnyal. Akivel egyszer beszélgettek, és akkor jól kijöttek, de azóta, úgymond.. Ellenségesek. Mármint nem feltétlenül, csak.. – még be sem tudta fejezni a mondatát, Will a szavába vágott.
-   Azt tanácsolom a barátodnak, hogy mutassa meg, mire képes. Egy olyan sármos fiút még egy mardekáros is észrevesz. – Jared eltátotta a száját meglepettségében.
-   Honnan? – kérdezte egyzerűen.
-   Nem vagyok vak. És én vagyok az egyetlen barátod. Hallod, ki a franc az a köztisztviselő?

___.___

Az év hátralévő részében így tehát Jared elkezdte kidolgozni a "Smaragd programot". Természetesen Willel karöltve, akinek ötleteire hősünk nem feltétlenül volt felkészülve. Rengeteg pont egyszerűen kivitelezhetetlennek tűnt, kezdve azzal, hogy legyen ő is mardekáros, vagy hívja fel magára a figyelmet úgy, mint kviddicsező. Az egy dolog, hogy a válogatás év elején van, az meg egy másik, hogy Jared jó volt ugyan repülésből - ott nem kellett sem írni, sem olvasni - mégsem volt az a fajta nyilvánosan szívesen szereplő ember, aki a tömeg előtt röpködne körbe. Ezeket a magasröptű gondolatokat félredobva tehát azokra a pontokra koncentráltak először is, amelyek egyszerűbben kivitelezhetőek.
- Kezdjük talán az öltözködéssel..
- Mi bajod vele?
- Semmi, de biztosan jobban bevágódnál valami király öltönyben, vagy ilyesmi. - legjobb barátja eltökélt volt szándékaiban, és úgy látszik, ehhez a ponthoz is erősen ragaszkodott.
- Öltöny? - Jared kétkedően húzta fel szemöldökét. Mégis mi a francért hordana olyat, és mi értelme lenne a talárja alatt? - Nem is tudom.. Te is egyszerű pulcsit hordasz.
- De nekem ez a stílusom! Engem így szeretnek a lányok. Meglátod, megérkezik a mellényem, amit anyu vett, és tapadni fognak rám. - olyan magabiztosság áradt belőle, hogy még Jared is elhitte, hogy így lesz.
- Én miért nem hordhatok pulcsit meg mellényt?
- Te egy mardekárossal akarsz randizgatni. - mintha ez akármit is jelentene. Vagy jelent?
- Jó figyi.. Elégedjünk meg pár inggel. Megírod anyunak, hogy vegyen néhányat?

A következő pont ennél még sokkal nehezebb volt. És még messze sem tartottak ott, hogy eljussanak a beszélgetésig.
- Na figyi, a lányok buknak a menő srácokra. Szóval itt az ideje, hogy bevágódj.
- Pff, ezt te sem gondoltad komolyan. - teljességgel lehetetlennek tűnt az ötlet a diszgráfiás, visszahúzódó, csöndes fiú számára. Szinte rémálomnak érezte a gondolatot, hogy központi szerepet kapjon.
- Nem kell feltűnőnek lenned nagyon.. A sárm sokkal fontosabb!
- Most komolyan.. Te mégis honnan a fenéből szedsz ilyeneket? - mélyet sóhajtott. Elképzelése sem volt róla, ez tényleg működhet-e. Smaragdnak tényleg erre lenne szüksége?
-Filmek, sorozatok, újságok, anyám sóhajai.. Te vagy a hóllóhátas, Neked kéne többet tudnod mindenről. Tanulmányozd egy kicsit a nőknek szóló dolgokat, és próbálj meg olyan lenni, mint a főszereplőik. Csorogni fog a nyáluk rád, megígérem!
- És azok pontosan milyenek?
- Rosszfiúk. - és ezzel elővett egy - ki tudja, honnan szerzett - doboz szivart, majd barátja kezébe nyomta.
- Mégis mi a...
- Hidd el, ezt imádni fogják. - majd egy üvegpoharat halászott elő, és vörösbort. Jared csak remélni tudta, hogy ez egy vicc, és hogy nem fognak előkerülni további baljós dolgok a táskából.

Nagyon furcsa érzés volt végigsétálni a folyosón a talárja alatt rejtegetett ingben, és hátrafésült hajjal. A zsebében rejtegetett szivarokról nem is beszélve.. Legalább a borospoharat nem kell végig a kezében hordoznia. Mélyet sóhajtott, és próbálta magát összehúzni annyira, amennyire csak lehet. Eszébe jutott ugyan barátja tanácsa, hogy mindig magabiztosan járjon és húzza ki magát, most mégis képtelen volt erre. Talán majd legközelebb.
Befordult a sarkon a terme felé, de rögtön vissza is akart fordulni. Pár méterre tőle a mardekáros lányok cseverésztek valamiről, és meglibbent köztük a varázslatos hosszú haj. Ereiben felgyorsult a véráram, szíve hevesen vert. Úgy érezte, lázas lett hirtelen. Most még jobban szégyellte újdonsült külsejét. Te jó ég, mégis hogy hallgathatott Willre!
Csengettek. Be kell mennie a terembe, különben leszidják, és pontokat vonnak le a hollóhátról. Nem növelné kifejezetten a népszerűségét, ha így történne. Úgy tűnt viszont, a lányok nem siettek, egy tapodtat sem mozdultak. Kénytelen volt tehát elsétálni mellettük.
Nyelt egyet, és megindult a folyosón, figyelve arra, hogy a lehető legárnyékosabb szélen járjon, meghúzódva a fal mellett. Elhaladt mellettük. Érezte, ahogy felenged benne a feszültség. Igen, megcsinálta, és egy rossz szót sem szóltak rá! Hátrapillantott, hogy meggyőződjön róla, nem-e hallucinált. Pillantása pedig éppen a smaragdzöld szempárba ütközött. Meglepődöttség áradt belőlük. A szájon pedig.. egy apró mosoly?
Büszkén húzta ki magát, úgy lépett be a terembe, ahol már elkezdődött a tanítás. Leszidták, de őt ez egyáltalán nem érdekelte. Szélesen vigyorgott végig, órák után pedig Willel ketten ünnepeltek a sikerére a vörösbor és mézesfalásos termékek társaságában.

___.___

A negyedik éve előtti nyarat szinte végig Will társaságában töltötte, és egy kicsit sem zavarta sem az igazgatóról, sem a Voldemortról szóló pletykák. Neki egy cél lebegett a szeme előtt: Smaragd.
Átkviddicsezték a nyarat, beszereztek Jaredhez passzoló szürke, sötétkék, sötétzöld és fekete öltönyöket, meg egy okulárét, mert Will ragaszkodott hozzá, hogy az is kell, hogy az emberek okosnak higgyék. Természetesen szó sem volt róla, hogy valaha is hordani fogja, ahogy a sétapálcával sem fogja a folyosókat róni, de ha ez a legjobb barátját boldoggá teszi, akkor legyen.
Egy másik ötletet viszont, hiába volt még talán hősünk számára is vonzó gondolat, a szülők nem engedélyeztek. Pedig egyértelmű, hogy a motoros srácokra mindig buknak a csajok. Szőke szörfös sráccá sem tudta változtatni magát, és a kidomborodó feszes izmok is elkerülték, lévén szálkás alkat volt. A barna bőrtől pedig olyan messze állt fakósága, hogy az valami hihetetlen. Könnyebb lett volna csillogó vámpírnak tettetnie magát, de amazon évben még híre sem volt a túlvilági vérszívók érthetetlen imádatának - szerencsére.
A tanulási technikáján is igyekezett javítani. Arra a belátásra jutott, hogy ha egyszer kibogarássza a szót magát, akkor már csak gyorsan, és rögtön meg kellene tanulnia, hogy soha többé ne kelljen kiolvasnia, és elszállna minden gondja. A pálca használatot is tanulgatni igyekezett. Ezzel az érzékeny szerszámmal máshogy nem lehetett, óvatosan, finoman, büszkén kellett használni, hogy az ember azt kapja, amit elvár tőle.

___.___

A nyári gyakorlás úgy tűnt, hatással volt Jaredre, és már sokkal magabiztosabban huppant le a Roxfort Expressz egyik fülkéjébe. Érezte, nem, tudta, hogy ez az év más lesz. Idén mindent meg fog tenni, hogy elnyerhesse Smaragd figyelmét. Ráadásul öccse is ebben az évben került az iskolába. A bátyó szerepe pedig Will szerint további pontokat ér a nők szemében.
- Értékelik, ha foglalkozol a kisebbel.
- De Will, én sosem voltam jóban Roberttel. Mintha nem is létezett volna számomra.
- Akkor ezért nem említetted évekig..
- Amikor kisebbek voltunk, sokat játszottunk, de később.. Olyan érzésem volt, mintha lenézne. Főleg, amikor megtanult írni. Tudod, ő volt az a tökéletes gyerek. Fogadni mernék, hogy ő jó tanuló lesz, bekerül a kviddics csapatba, felelős lesz, meg az isten tudja, még mit el nem érhet. Robert ragyogó kisgyerek. Tökéletes, és nincs semmi.. furcsasága.
- Épp ezért unalmas. Amúgy is azt mondják, az első gyereknek magasabb az intelligenciája.
- Csak olvasni nem tud. - Will, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzést, vidáman folytatta.
- Ha már a kviddics szóba került.. Az előbb hallottam, ahogy a peronon beszélgettek, a jövő héten lesz a válogatás. Már alig várom. - ragyogott az izgalomtól. Ha ő próbálkozna bekerülni, biztosan ő sem vigyorogna a hasában röpködő pillangóktól.
- Én annyira nem. - sóhajtott Jared lemondóan. Nehéz éve lesz.

___.___

Igaza lett. Az egyik legnehezebb Roxforti évének nézett elébe, és még nem is tudta, mi vár rá jövő tanévben. Másoknak mindig az ötödik volt a legszenvedősebb. Neki nem.
Mindenből jó tanulónak lenni egy diszleksziás fiúnak, aki eleve elutasította évekig a tanulást? Aki nem szeret ránézni a könyvekre, a beadandóktól pedig hányingere van? Az írás és olvasás utálata továbbra sem szűnt meg számára. De beszélni tudott, és megjegyezni is dolgokat. Will készségesen olvasta fel minden alkalommal a házit, és segített azzal, hogy átnézte a helyesírást beadandók előtt. Ezzel mindketten jól jártak, bár a hugrabugos fiú egy-kétszeri elolvasásra jóval felszínesebben jegyezte meg az anyagot, mint Jared, aki lassan egészen elfogadható jegyeket produkált. Egyre biztatóbb volt, ahogy a tanárok rámosolyognak, ahogy rengeteg gyakorlással a pálcájával is harmóniába került, és a finomabb mozdulatoknak hála, immár átváltoztatástanból is remekelt. Egyre reálisabbnak tartotta az RBF vizsgák sikeres teljesítését. Talán még valami lesz is belőle.. Belőle! Aki régen még a reményt is elvetette, hogy egyáltalán valaha iskolába járhat. Új erőre kapott, szinte szárnyalt. Majdhogynem szó szerint, ugyanis a kviddics csapatba is felvették. Ettől fogva új hírnévnek is örvendhetett, és a rendszeres testmozgás fittebbé, erősebbé is tette. Egyedül az a fránya barátkozás nem ment neki. Társaságban mindig leblokkolt. Nem mert egyszerűen bekapcsolódni a beszélgetésekbe, amik amúgy is értelmetlen pletykálkodások voltak sok esetben. Úgy érezte, az ő véleményére úgysem kíváncsi senki, ő nem tud sem érdekeset, sem vicceset mondani, így tehát leginkább csöndben maradt. A csendes emberek pedig nagyon ritkán nyerik csak el a társaság szimpatizálását.

Ettől függetlenül azért mégis csak sikerült felhívnia ez évben már a női figyelmet magára. Csakhogy ez nem töltötte el elégedettséggel, mert nem az a bizonyos figyelt fel rá. Jaredet pedig senki más nem érdekelte, csak Smaragd. Újra látni akarja azt a mosolyt, bármi áron. Nem feltétlenül volt benne biztos, hogy ez a megfelelő út hozzá, de eltökélt volt, és bármit képes lett volna véghezvinni. Erre viszont alkalma nem adódott. A lány, úgytűnt, mindig a barátnőivel van. Jared pedig túlságosan félénk volt valaha is odamenni hozzá. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha is megtörténhet, de azt remélte, hogy a lány fog odajönni hozzá. Hiába noszogatta Will, hiába tervezték ki, hogyan fognak gyógynövénytan után beszélni, ez az alkalom sosem jött el. Ellenben Dumbledore megrázó halálával. Ez a történetszál pedig egyenes út volt a káoszig, mely a következő évét jellemezte.

___.___

Értelemszerű volt, hogy nem volt többé maradása a Roxfortban. Édesanyja muglikról szóló könyvei veszélyt jelentettek a családjára. Sötét idő köszöntött a varázsvilágra, és még inkább a fiúra. Nem volt alkalma többé a kviddicsről, vagy Smaragdról álmodozni. Nem volt többé ott az a csillogás az életében, ami rövidke egy évét jellemezte. Amikor a Roxfort expressz elindult a Kings Crissra, már mindenki sejtette, hogy a következő év más lesz. A mardekárosok izgatottan suttogtak, míg a sárvérűek keserű arccal, halálcsendben ülték végig az utat. Az állomáson a kézfogás búcsú volt. Abban az évben akkor találkoztak utoljára Willel.
Jared szülei pedig nem most először nem mentek ki elé és öccse elé a pályaudvarra. A baljós jeleket pedig igazolta a feldúlt ház, amit találtak. A bútorok összetörve, a papírok szétdobálva, minden tönkretéve. A falon varázslat lenyomatai. Vajon mi történt?
Ez a nyár az Allen testvéreknek gyötrő bujkálással telt, mígnem ősszel csatlakoztak mindketten a Szökevényekhez, és oldalukon harcoltak év végén Voldemort serege ellen a Roxfort védelmében. Már csak ez az egy otthonuk maradt. Meg kellett védelmezniük. Ugyan még fiatalok voltak, így nem tudtak jelentős segítséget nyújtani, mégis minden erejüket beleadták a csatába. Szüleikről semmit nem hallottak azóta sem. Ám Jared hiszi, hogy nem haltak meg. Érzi valahol mélyen, a zsigereiben. Smaragd szintén nem tért vissza többé, ki tudja, milyen okból, vagy hol van épp.. Ám a fiú szívében azóta is csak ez az egyetlen lány talál helyet. Keresi, visszavárja. És mire a lány újra előkerül, Jared olyan férfi lesz, aki meg fogja hódítani!

Az elkövetkező évek elteltekt, lassan hömpölyögtek eseménytelenül. Az iskola felépült, az emberek megint vidáman mosolyogtak. Will visszatért. Ám Jared sokkalta zárkózottabb lett, mint valaha. Ki tudja, mi jár a fejében, mikor tébolyultan rója az iskola folyosóit, ki tudja, miket jegyzetel gyűrött füzetébe, mit kotyvaszt délutánonként titokzatos kémcsövekben, vagy mit rejt az a rengeteg régi könyv, amelyeket mindig lapoz.. Egyáltalán honnan szerezte őket? És miért lehet látni őt, pont őt ilyesmivel?

________.________

jelszó || "Száz szennyes álom ég bennem és füstölök."
nem || férfi
születési hely, idő || Oxford, 1981.10.22
horoszkóp || mérleg
kor || 17
vér || félvér
évfolyam || 6
[/font]

Jellem

Jared igazi kis különc a maga módján. Nem szereti az embereket, a társaságot, öccsével is alig-alig beszél, mintha csak nem is létezne számára. Általában ott van a fontos eseményeken, de csak mint megfigyelő. Mindig komor arccal ücsörög maga elé meredve, és csak figyel. Válaszolni ugyan szokott mindig, de ritkán kérdez. Beszélgetései többnyire egyoldalúak. Kivéve azzal a kis pufók hugrabugossal. Mellette még nevetni is szokták látni. Pedig az aztán nagy csoda. Csendes, nem sok vizet zavaró természet, akit nem érdekelnek a lányok, és az italok és szivarok is csak az előkelő szintig. Nem szeret állást foglalni, általában jól érvel mindkét nézőpont mellett, de ha nem szükséges, inkább egyik mellett sem. Nem beszél magáról, és gyanítani, hogy ha mondd is valamit, akkor hazudik. Nem feltétlen hazudik jól, inkább csak ügyesen titkol. Amit társai tudnak róla, leginkább griffendéles öccsétól tudták meg. Erősen szenved betegségeivel, ez mégsem állítja meg, hogy minden egyes évben egyre jobb és jobb eredményeket érjen el. Újabban rá nem jellemző módon könyveket búj, bár egy-egy oldal elolvasása hosszú időt is igénybe vehet. Még mindig reméli szülei életben maradását, és Smaragd visszatértét, ezért továbbra is küzd, hogy elegáns és vonzó legyen a mardekáros lány szemében, és szülei üres koporsós temetésére sem volt hajlandó elmenni. Lenézi azokat a diákokat, akik úgymond elpocsékolják idejüket értelmetlen dolgokra. Ez miatt Willt is rengeteget szekálja. Bizonytalan. Általában sosem biztos a döntéseiben, vagy azok helyességében, folyamatosan megkérdőjelezi önmagát és környezetét, mégis ha egyszer valamit meglép, kitart mellette. Egyszerűen gyűlöl veszíteni, bár csak ha olyan dologról van szó, ami igazán érdekli, ilyen pedig kevés van csak. Gyűlöli a tömeget, és gyűlöli a szereplést.

Erősség || kitartás, küzdés, romantikusság
Gyengeség || zárkózottság, unottság, önbizalomhiány

Apróságok

mindig ||

képregények
csillagok
bájitalok
kísérletezés
zongora

soha ||

olvasás
írás
töklé
macskák
vesztés

hobbik || Különleges régi könyveket lapozgat és bogarászik, hálókörletében felállított külön kis laborjában - amire a házvezetőtől kapott engedélyt tanulmányai segítésének szándékából - érdekes színű, szagú és állagú folyadékokat állít elő, amivel szobatársait egész nappalra elüldözi, és az éjszakát sem szívesen töltik vele egy térben. Senki sem tudja, mit, és miért készít. Keveri a varázs eszközöket a mugli felfedezésekkel. Rengeteg mugli kémiával foglalkozó könyv is megtalálható nála. Sokszor csak egyedül kint ücsörög a kertben jó időben, esetleg a folyosókat járja megszálltan, magában valamiket motyogva. Ideje nagy hányadát pedig Willel tölti, bár már jóval kevesebbet, mint azelőtt.
merengő ||
Legjobb: Amikor élete első kilencven százalékos dolgozatát megírta.
Legrosszabb: Amikor Smaragd nem volt ott évnyitón a mardekárosok asztalánál.
mumus || Egy könyv, sok, hosszú, bonyolult szóval telve.
Edevis tükre || Egy smaragd zöld szemű lány édesen rámosolyog, és megöleli, miközben egy fotelban ülve olvas egy hosszú, vaskos könyvet, orrán olvasószemüveggel, arcán mosollyal.
százfűlé-főzet || Színre kicsit szürkés, kicsit kékes, ezüstösen csillogó, és feketén gőzölgő, ízre penészes, poros, szivar és enyhe vanília aroma keveréke.
Amortentia || A Roxfort Expressz üléshuzatának, almás samponnak és mentának keveréke.
titkok || Titkok? Van néhány. Az erdőben talált sál, ami édesanyja sáljára hasonlított, és az ő illatát vélte felfedezni rajta. Az a halvány pillanat, amikor mintha Voldemort seregének takarásában megpillantotta volna azt a smaragdzöld szempárt. Az a rengeteg könyv, amit - kihasználva a varázslótársadalomban okozott káoszt - úgy lopott el a tavalyi évben üresen hagyott varázslóházakból, vagy a Roxfort ostromakor a könyvtár zárolt részlegéből. A bőröndjében rejtegetett szivarok és whiskys üvegek, melyek egyre jobban magukba szippantják, ahogy telnek az esték üres magányban. Titokból van bőven. Éppen csak megoldásból nincs semmi soha.
azt beszélik, hogy... || Őrült. Elmebeteg. Valami van az agyával. Megőrjítette szülei elvesztése. Mások szerint egyszerűen csak különc. Egy sajátos zseni. Szobájában pedig titkos sötét bájitalokat főz, és még emberkísérleteket is végrehajtott. Szerencsétlen Willen pedig lobotómiát hajtott végre, hogy rabszolgájává tegye, és irányíthassa.

   A család

apa || Ben Allen, 45, Jared mindig is csodálta édesapja zenei tehetségét, és a zongora előadások alatt mintha apa és fia együtt rajonganának mindazért, ami zene. Jared romantikus szellemű édesapjával viszonylag jól kijött mindig, ugyanakkor zárkózottsága sosem engedte, hogy igazi apa-fia kapcsolat alakulhasson ki közöttük.
anya || Margareth Allen, 40, régebben anya és fia elválaszthatatlanok voltak, ám később a tanulási nehézségek miatt Jared utálattal nézett rá. Ennek ellenére mindig is szerette, és édesanyja volt az egyetlen, akinek olykor megnyílt érzelmileg, és elsírta bánatát.
testvérek || Robert Allen 12, szinte sohasem beszélnek, teljesen eltérő jelleműek és világnézetűek, nem jönnek ki jól egymással, ám mióta a szülők eltűntek, valami belsőséges, de nem túl baráti vagy kedves viszony mégis kialakult közöttük.

Családtörténet ||
Szülei félvérek, ahogy két élő nagyija, és egyik élő, másik elhunyt papája is. Maga is, testvére is félvér. Talán a dédije - bár ennek az információnak pontosságában egyáltalán nem biztos - szülei muglik voltak, ahogy unokanővére is egy sárvérűhöz ment hozzá, és családfájukban többször is megesett már hasonló.

   Külsőségek

magasság || 192 cm
testalkat || vékony, szikár, nyúlánk testalkatú, szálkás izomzatú
szemszín || mogyoróbarna
hajszín || sötétbarna
kinézet || Kifejezetten helyes, karakteres arc, szögletes áll, vállig érő haj, és kisfiúsan csillogó barna szempár jellemzi, melyet erőteljes mindig összehúzott szemöldök tesz komorrá. Ha nevet, olyan, akár egy kisfiú, ám ez ritka alkalom. Elegánsan öltözködik a talár alatt. Magas, és ehhez képest talán túlságosan is vékony fiú. Vállig érőre növesztett lazán hullámos haja szép keretbe foglalja arcát, kellemes külsőt kölcsönözve neki. Mégis, komor nézése és külön aurája nem engedi, hogy első ránézésre szimpatikus legyen akárkinek is. Inkább gyanús, mintsem szívbe zárható. Első ránézésre is mindenki megállapíthatja: különc - bár elegáns különc.

   A tudás

varázslói ismeretek || Minden évben egyre jobbank és jobbak az eredményei, köszönheti ezt szorgos, kitartó munkájának. Megtanulta használni érzékeny pálcáját, és az apró, finom mozdulatok használatával bámulatos eredményeket ér el ujonnan bűbájtanból és átváltoztatástanból. A bájitaltan és asztronómia mindig is lekötötték figyelmét. Ezeken kívül a gyakorlatias tantárgyakat szerette leginkább. A mugliismeretet édesanyja foglalkozása miatt válaszotta, de mivel muglik között nőtt fel, nem okoz gondot neki.
felvett tantárgyak || Mugliismeret, Legendás lények gondozása
pálca típusa || hikori, sárkányszívizomhúr, 11 hüvelyk
RBF ||
Legendás lények gondozása E
Mugliismeret E
Asztronómia V
Bűbájtan V
Sötét varázslatok kivédése E
Bájitaltan K
Átváltoztatástan E
Mágiatörténet E
Gógynövénytan V

   Egyéb

avialany|| Ben Barnes[/list]