+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Minerva E. Balmoral
| | | | |-+  Writing's On The Wall (Moderátor: Minerva E. Balmoral)
| | | | | |-+  Első felvonás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Első felvonás  (Megtekintve 9886 alkalommal)

Willow Fawcett
Eltávozott karakter
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2016. 06. 25. - 11:57:51 »
+1



          Valamiért elfog a szomorúság, mikor meghallom, hogy barátként tekintesz rám. De hát ez a normális, nem? Akkor mégis miért tépi ki ez a szó a szívem a helyéről? Végül elmosolyodom, de ezt nem látod az ölelés miatt, viszont tudom, hogy hallanád a hangomon, ha valami megváltozik.
          - Igen, barátok vagyunk.
          Jobb is így. Az érzéseim, a gondolataim a kapcsolatunkról maradjanak meg magamnak. Amilyen jövő felé tekintgetsz, csak plusz egy teher lenne a jelek szerint, ha itt most letérdelnék előtted, és mindent bevallanék. De valamit még megtehetek, és a csók az, ami szavak nélkül is el fogja mondani azt, amit én annyira nagyon akarok. Bizsergés fut rajtam végig, ahogy a kezed a hátamhoz ér. Talán megértetted, hogy mit is akartam? Biztosan, mert mikor én elválok tőled, akkor azonnal utánam is kapsz, és folytatjuk. Megszólalni? Esélytelen, hogy akár levegőt is vegyek olyan gyorsan történik minden. Én… Én ilyen csókokat csak azokkal szoktam váltani, akiket szerelemmel szeretek. Akiknek megadnék mindent. Te pont ilyen vagy, de neked mi vagyok most én? Még mindig csak a barátod, pont úgy, mint néhány pillanattal korábban? Igen, ez kell, hogy legyen. Végül mint minden, ez is véget ér, de nem tudok megmozdulni, a szemem is csukva tartom még egy pillanatig, hogy aztán a csillogó szemedbe nézzek. A szavaid nem is igazán érdekelnek, csak olyanok hagyják el a szád, amikről egyébként is tudtam, hogy be kell következniük.
          - Rendben… öhm… egy perc, felkapom az ingem.
          Visszamegyek a hálóba, körbenézek. Pont olyan, mint egy csatatér, de ideje indulni. Lassan dél lesz, és senki sem hiszi majd el, hogy tényleg csak büntetőmunkát csinált nálam az éjszaka. Felkapom az ingem menet közben a nappaliba, végül pedig megfogom a kezed és úgy lépünk be a kandallóba, hogy két pillanattal később az irodámban lépjünk ki belőle.
          - Csodálatos éjszaka volt, még akkor is, ha nem teljesen úgy alakult, ahogy azt elsőre elterveztem. Remélem, te is jól érezted magad – fordulok feléd az íróasztalomnak támaszkodva.
          Végül mégsem reggeliztünk, meg is kordul a gyomrom, de remélem nem hallod meg. A kávé és a fejfájás miatt elfelejtettem, utána pedig minden más elterelte a figyelmem. Minden olyan, ami sokkal fontosabb volt az étkezésnél. Azt hiszem, ha sokáig maradna így, akkor saját magamra is kéne állítani egy házimanót. Végül pedig elmosolyodom, mert eszembe jut egy nagyon is jelentéktelen dolog, bár elég bosszantó volt számodra, és még egy valami.
          - Otthon felejtettem a dolgozatodat, remélem most örülsz. Így ki tudja mikor fogom kijavítani majd, és… De persze, ha ragaszkodsz hozzá, visszamehetek érte most is.
          Hamiskásan mosolyodok el, aztán megérzek mást a zsebemben. Az alakjából azonnal rájövök, hogy mi az. A kezedért nyúlok, megfogom és magamhoz húzom, a szívemhez érintem, majd mikor elengedem, akkor belecsúsztatom azt a csokoládét, amit még a boltból szereztem meg.
          - Remélem eltaláltam az ízlésed csokoládé terén. Aztán nem elajándékozni majd.
          Tudom, már indulnod kéne, ezért magamhoz ölellek. Csodálatos éjszaka volt, tényleg, soha nem fogok kapni még egy ilyet mástól. Nem akarlak elengedni, de muszáj lesz, tudom. Végül meg is teszem, leülök az székembe, egy pillanatra lehunyom a szemem, mikor…

Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2016. 06. 27. - 23:24:50 »
+1


Ad Finem Fidelis


protect me from what i want




        Kicsit olyan, mintha egy szerelmes éjszaka után támolyognék ki a forró párnák közül a hideg valóságba, miközben tudom hogy nem erről van szó. Barátok vagyunk, mert barátok akartunk és akarunk lenni, bármi más lehetetlenség lenne ebben a helyzetben, pedig tudom, hogy a kirakós részei közé illene a dolog... de ő Willow, és sokkal értékesebb annál, minthogy elrontsam feltételezett vonzódással és hülye kis merengéssel a kapcsolatunkat.
        - Hagyd csak, már egészen megszoktalak nélküle. - mosolygok mögötte, és még a kanapé karfájára helyezkedem, amíg visszatér, bár a hangomat úgyis hallja - De lehet, hogy az unokabátyámnak lennének kérdései..
        Azzal azért tisztában vagyok, hogy nem a megértő mosolyát villantaná meg az este gondolatára, illetve arra, amit csináltunk, de erről nem feltétlenül terveztem neki beszámolni. Persze nyilván érdekelni fogja drága unokahúga bűne, ami miatt egész éjszakás büntetést húzott magának a kalapból éppen Fawcett professzornál, de az nem titok, hogy lementem alfába az óráján. Ennek semmi köze Willow tanítási képességeihez, és akármennyire is próbálok most úgy tenni, mintha semmi gond nem lenne, az a jelenés is megtörtént valamilyen formában... Félek, a félelem fésüli oldalra a hajamat, mikor meglátom magam egy tükröződő felületen, a félelem emeli a tüdőmet, és azt is fújom ki, mikor a házigazda visszatér, és a távoli mennydörgő pánik átadja a helyét a nyugalomnak.
        - Igen, csodálatosan. De mondd csak, nem untad még el tervezni a velem való estéidet? Soha nem úgy alakulnak, ahogy eltervezed őket. - bizsergeti az ujjaimat a kezed, kicsit meg is szorítom, míg megpördülünk a lángok között és elszakadunk a biztonságból - De lesz még néhány úgyis, lesz alkalmad elképzelni és aztán átrendezni az elképzeléseidet a valóság miatt.
        Mintha velünk mindig szürreális festményekre való dolgok történnének.. például remek alakjai lehetnénk egy mesekönyvnek. Rendben, egy felnőtteknek szóló mesekönyvnek a sötét színek miatt, de ez részletkérdés.
        - Nem mondom, hogy örülök, de ha most egy madárra lenne feltétlen szükséged, simán elkapnám neked puszta kézzel. - bólogatok egy cinikus mosoly kíséretében már az irodádban - Nem, annyira nem. Tudod, hol van még karácsony...! De biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog a megközelítés.
        A megközelítés, amit az alternatív önvédelemről írtam. Biztos, hogy a Roxfortban még nem született ilyen alapos elemzése a lőfegyvereknek helyzetre és célpontra lebontva, azzal a megszokott Minnie Balmoral-stílussal, ami olyan kitörő lelkesedést söpört be a tavalyi jóslástan RBF vizsgán is. Apa biztosan büszke lenne, hogy ilyesmit tettem egy büntetés tárgyává a szerinte felesleges pálcával integetés és humbugolás helyett, de talán kiegyezek magammal abban, hogy a legjobb mégis úgy, ha nem szerez erről tudomást, mert a büntetés épp ugyanúgy hangzik minden szülő számára.
        Megdobban a szívem, mikor megint hozzám érsz, kicsit ráncolom is a homlokom, főleg amiatt, mert megbeszéltük, hogy az ott marad, és akkor most mégis...? De ez a gesztus magamnak szól, hogy összeszedhetném magam a pironkodás helyett, de még élénken ég a számon a csókod.
        - Nahát.. köszönöm. Nem is vettem észre, hogy ezt is vettél a gumicukor mellé.. És igen. Ameddig csokiíze van, addig tökéletesen eltaláltad az ízlésemet. - boldogan forgatom a kis dobozt, az ajkamhoz érintem, mintha puszit akarnék adni neki, de csak az illata fogja meg az orrom - Viccelsz? Csókot és csokoládét soha. Akkor én most..
        Rossz vagyok búcsúzásokban, főleg ha arra gondolok, hogy a vacsoránál látni foglak, csak akkor már nem mehetek oda és ülhetek az öledbe, hogy mesélj csak, te nem vagy álmos, másnapos és zavart? Szükségem is lesz minimum két szál cigarettára és egy kényelmes falra, aminek dőlve bámulhatok a délutánba kicsit karikás szemmel és keresgélhetem a józan darabokat a kis bohémek között a fejemben. Mosolygok rád, és elindulok kifelé, mikor dörömbölést hallok a túloldalról, és rögtön ezután a kiváltója is szerepet kér magának a pillanatból.
        - Fawcett! Azonnal nyissa ki, beszédem van magával...! Fawcett! - nyelek egyet, és hátrapillantok, viszont rögtön ezt követően meg is lépem az első értelmesnek tűnő lépést, ami utólag az egyik legnagyobb hülyeségnek tűnik, ami nagy szó tőlem. Bevetem magam az íróasztalod alá, összekuporodom az utolsó másodpercben, mert az ajtó már nyílik is, köszönhetően annak, hogy kinyitottad pár lélegzetvétellel korábban nekem. Pislogok a sötétben, mint valami bizarr film egyik főszereplője, még játékosan megszorítom a bokádat, érezd csak te is a komikum gyengéd lórúgásait.
Naplózva

Willow Fawcett
Eltávozott karakter
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2016. 06. 28. - 17:17:43 »
+1



          Az unokabátyádnak mindig vannak kérdései, de erre már nem térek ki. Ebben a szituációban szerintem nem is kérdései lennének, hanem… Hanem egyenesen válaszai a nem létező helyzetről, de ezt már valahogy megszoktam, és ha sokáig maradsz az oldalamon, akkor jobb, ha te is megszokod ezt tőle. Sokáig? Fura szó, hiszen a barátság egy életre szól, az pedig nagyon is sokáig tart. Elmosolyodom a gondolatra, még akkor is, ha nem éppen ez az, amire vágyom veled kapcsolatban.
          - Melletted semmit sem tudok elunni. A terveim pedig sohasem pontosak, csak hozzávetőlegesek. De most áruld el, hogy akartál volna, mondjuk ka… nem, az nem jó. Mondjuk Monopolyzni, akármi is legyen az abban a részegségi állapotban, amiben mi voltunk? Szeretem, ahogy alakulnak a dolgaink. Annyira spontánok, és… őszinték.
          Nehezen engedlek el, nem azért, mert itt vagyunk az iskolában, hanem mert a szívem mindig veled lesz, és azt kitépni a helyéről mindig fájdalmas. De szerencsére mindig enyhíteni fog a fájdalmon, hogy láthatlak. Néha egy-egy lopott pillanat lehet a miénk. Az pedig továbbra sem érdekel, hogy ha alkalmanként is csupán, de tudunk majd néhány szót váltani. Egy pillanatra elgondolkodom az asztalnak támaszkodva. Vajon tudod, hogy a  testbeszédeddel elég sok mindent el tudsz nekem árulni?
          - Nem tudsz becsapni, nagyon is örülsz neki, hogy ott hagytam. De ne aggódj, egyszer sor kerül majd rá, hogy belenézzek. Miért pont karácsonykor? Nem éppen a dolgozatok javításával szeretném tölteni azt az időszakot.
          Még akkor sem, ha jelenleg úgy tűnik, hogy egyedül leszek. Keannél elég zűrös szokott lenni az ünnep, a családom… Nos, őket inkább kihagynám, szóval marad a már korábban eltervezett program. Viszont, ha tényleg annyira élvezetes, akkor biztos nem fogom megállni, hogy elolvassam.
          Nos, ami a csokoládét illeti, az csak úgy becsúszott, de ezt szerintem sejted, hiszen végig veled voltam. Láttad minden mozdulatom, még akkor is, ha néha kicsit gyorsak, mint a csoki esetében, de köszönöm, hogy nem kérdezel rá, és akadsz ki.
          - Akkor már legalább tudom, hogy mivel vehetlek le a lábadról.
          Elmosolyodom, de hamar lekókad a mosolyom, mikor elfordulsz az ajtó felé. Eszembe jut, hogy kulcsra zártam, és még a varázslat is rajta van. Mind a kettőt megoldom egy pálcamozdulattal, de nem akarok a székemben ülni, míg elmész, hiszen egyenlőek vagyunk. Hogy összetalálkozol-e valakivel az irodám előtt a folyosón, már nem fogom megtudni, mert a dörömbölés és az utána lévő hang egyértelművé teszi, hogy nem nézek könnyű percek elé. Mire azonban rád néznék, már a lábam előtt ülsz az asztalom alatt. Még szerencse, hogy a másik oldalról nem lehet belátni oda. Viszont a fejfájáscsillapító hatása kezd elmúlni, ami a legrosszabbkor következik be.
          - Gyere… be, Leon. Miben segíthetek?
          Elmosolyodom, ahogy megérzem a kezed a bokámon, és muszáj úgy tennem, mintha nem történt volna semmi, pedig láncoknak érzem most a puha és selymes testrészed. Bár sejtem, hogy Leon miért jött, úgy fogok tenni, mintha nem tudnám miről van szó. Legalábbis egy részéről.
          - Már elment. Elaludt az órámon, megbüntettem. Gondolom ezért törted rám az ajtóm vasárnap délben.
         Úgy teszek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, amit mondok, miközben tudom, hogy ott vagy a lábamnál, és nem kell sok hozzá hogy lebukjunk. Akkor pedig ezt a helyzetet sokkal nehezebben vagy sohasem fogom tudni kimagyarázni. Bármi mást sokkal könnyebben, de ezt nem. És most más miatt sincs kedvem vele beszélni. Tényleg mindig a legrosszabbkor talál rám? Lepillantok az asztal alá, a távolba révedsz, de mintha egy hamiskás mosoly suhanna át rajtad. Talán csak tévedek, de nem biztos. Igyekszem jól viselkedni, mert nem akarom, hogy ízelítőt kapj a kapcsolatunkból.
          - Kérsz esetleg egy teát? Kean volt olyan kedves és beszerezte nekem külföldről. Azt mondta nagyon egyedi, talán még nem is ittál ilyet. De ha nem haragszol, akkor én inkább kávéznák.
          Fel akarok kelni az asztaltól, hogy eltereljem a figyelmét onnan. A teázós asztal úgyis másik irányban van, ha ügyes vagy, akkor fel tudsz szökni a hálóba. De megéri kockáztatni? Most legalább eltakarlak valamennyire, és amíg itt vagyok, addig biztos nem lép majd az asztal mögé. Remélem.

Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2016. 07. 14. - 13:01:49 »
+1

Ad Finem Fidelis


protect me from what i want




        Azért van alkalmam néhány dolgon elmerengeni az asztalod alatt görnyedve - kezdjük ott, hogy ez enyhén félreérthető, és még én sem hinnék saját magamnak, ha most kiegyenesedve azt mondanám, hogy csak frászt kaptam és azért menekültem be ide. Ugyan, Minerva Balmoral, amint megijed egy magyarázkodással járó szituációtól...? Folytassuk a láncot szemezgetve ott, hogy Leon ezek alapján kéretlenül is az idézőjeles erényem megsegítésére igyekezett fénylő erkölcsi páncélban, kéretlenül is. Érdekes információ, de most közel sem köt le annyira, mint a bokád, amit szórakozottan megsimítok párszor, mielőtt nyomnék egy hallhatatlan csókot a combod belsejére, mert imádnám hallani a zavartan elcsukló hangod odafent.
       - M-már elment...? Valóban? Nos, ez.. kicsit megváltoztatja a helyzetet... de természetesen fel nem menti! - az unokabátyám hangja ugyan enyhül kicsit, hogy aztán újra lecsapjon az asztalra - Mégis milyen jellegű büntetőmunka tart egy éjszakán át, felvilágosítana erről?! És én, mint a házvezetője, miért nem tudtam róla?!
       Én erre nyilván valami olyasmit válaszolnék, már ha megkérdeznének és nem csak kelléke lennék a jelen helyzetnek, hogy 'nem figyeltél eléggé', de azzal a hátralévő napot is eltölthetném büntetésben a humorérzéke miatt, úgyhogy csak kíváncsian várom a te meglátásaidat. Egyébként is élmény hallgatni, ha vitatkoztok, mert egyikőtökkel szemben sem lehet vitát nyerni: tulajdonképpen mindketten pont ugyanolyan makacs bolondok vagytok, csak te konok módon lesöpröd az érveket, ő pedig mindig újabbakat hoz, ezzel körbetangózva a témákat újra meg újra meg újra... Emlékszem még rá a báli időszakból, és voltak pillanatok, amikor megpróbáltam erre utalni, de ez a jégfal, amivé változtok egymással szemben, engem is felfogott.
       - Nem teázni érkeztem, Fawcett! Már mondtam magának, hogy nem hozhat hírbe így senkit.. főleg nem az unokahúgomat! Magyarázatot várok, mégis hogy gondolhatta hogy ez a megfelelő nevelési eszköz egy tizenhat éves esetében, aki egyébként is többek figyelmének tárgya? Magának tényleg semmi sem szent?
       Nem nehéz kihallani a féltő lágyságot, de ez most megfojt - közöltem vele, hogy nagyon örülök a pozíciójának, annak, hogy végre emberek között lehet, de a szabadidejét ne az én patronálásommal töltse. Elhiszem, hogy csak rossz emlékei vannak kettőjükről, de én egy másik ember vagyok, és az, hogy ennyire nem feltételezi rólam, hogy ismerném, kivel szórakozom, eszméletlenül sértő. Az ajkamra harapok, megpróbálom magam visszafogni attól, hogy kimásszak a takarásból és kifejtsem neki, mit is gondolok a jószándékról, ami nyilván vezette, de erre most nincs lehetőségem. Dühítő, de valószínűleg még csak nem is fogok tudni erről a látogatásról, mert nekem nem dicsekedne ezzel el...
Naplózva

Willow Fawcett
Eltávozott karakter
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2016. 07. 23. - 11:15:35 »
+1



          Mindig képes voltam olyan helyzetekbe keveredni, amiből nehezen tudtam kimenteni magam. Mindig képes voltam valamilyen módszerrel kimászni abból a helyzetből. Legtöbbször egy-két jobb horog vagy bal egyenes segített utamra, de volt példa pálcahasználatra is. Ez igaz, mindig. Mégis néha csak úgy sikerült, hogy hagytam alaposan ellátni a bajomat. Nem vagyok büszke rá, de saját hibájából tanul az ember, így én is tanultam belőle. Most mégis egy olyan helyzetbe sikerült belekeverned, amiből jelenleg sehogy sem tudnám kivágni magam, és ezen az sem segít, hogy fogamat összeszorítva muszáj kibírnom, hogy a bokám simogatod, és csókolgatsz. És nem csak azért, mert Leon itt van, hanem azért, mert tudom, hogy ha most lemennék hozzád a földre, akkor ott is fejeznénk be az éjszakát, és nem az ajtón keresztül távozva.
          - I-igen, már elment. – Kicsit feljebb ülök a széken, keresztbe teszem a lábam. Muszáj kizárnom valahogy téged, ami sikerül is a velem szemben álló segítségének köszönhetően, mivel testmozgása arra enged következtetni, hogy lényegében még bele se lendült ebbe a beszélgetésbe, pedig hagynia kéne az egészet. – Nos, takarítás. A konyhába vittem le, és kitakarította az egészet. A raktárakat is, ahol az élelmiszereket tárolják. Hogy miért nem tudtál róla, azt neked kellene tudni. Én elküldtem az üzenetet, a tanáriba tettem le az asztalodra. Talán elkerülte a figyelmed, és hanyagul kidobtad. A másik ok az lehet, hogy Minerva nem avat be minden apró dolgába. A házvezetője vagy és nem az apja.
          Nos, az az üzenet nem létezik. Mivel biztos voltam benne, hogy Mimi nem veszi komolyan ezt a büntetést, azt gondoltam, talán… De hibáztam. Más is hallotta, hogy büntetőmunkáról volt szó, az pedig csak kettőnkre tartozik, hogy ténylegesen miről is volt szó az éjszaka. Hátradőlök a székemben, így le tudok pillantani rád egy percre, de azonnal fel is nézek, mielőtt drága unokabátyád azt gondolja, rejtegetni valóm van előtte. Mondjuk jogosan, de muszáj elintéznem, hogy a lehető leghamarabb távozzon innen, hogy egy rövidebb úton tényleg odaérj a griffendél toronyba, ha esetleg elmenne ellenőrizni. Viszont, ha nem akar teázni, akkor nem akar teázni. Pedig tényleg nagyon finom, de ha ő nem megy, akkor én sem megyek. Pedig valamit muszáj lesz kitalálnom, hogy elmulasszam a fejfájásom.
          - Mégis hogyan? Lutece, most komolyan, mit csináltam? Minerva elaludt az órámon, megbüntettem érte, lenn voltunk egész éjszaka a konyhában. Bármelyik házimanó tanúsíthatja azok közül, akik szintén ott voltak velünk. Amúgy pedig, mivel népszerű, és többen figyelnek rá, akkor már meg kell úsznia mindent? Vagy azért kell megúsznia mindent, mert az unokabátyja a saját házának a házvezetője?
          El kell terelnem a figyelmét a házimanókról, legalább addig, amíg nem megyek le és intézkedek. Valamivel biztos meg tudom győzni a manókat, hogy szükség esetén álljanak ki mellettem. És valljuk be, hogy Leon kijelentései elég félreérthetőek, mivel jelenleg már nem egy diákért aggódik ennyire, hanem egy rokonáért. Ez pedig az ő szempontjából nem teljesen etikus. Nem mintha az én tettem olyan nagyon az lenne, de szerencsére ez az egész hármunk között fog maradni.
          - Maga most Minerva Balmoral miatt aggódik, mint diák, vagy Minerva Balmoral miatt, mint az unokahúga? – Felállok, de nem lépek el az asztal mögül. – Ugye nem kell mondanom, hogy mi történne, ha az utóbbi helyzet állna fenn és annak híre kijutna ebből a helyiségből?
          Egy kisebb mosolyt sem engedek meg magamnak, hiszen ez nem győzelem, és az unokabátyád ellen nem is tudnék győzni. De ha sikerül legalább egy kicsit zavarba ejtenem, akkor már tényleg elmosolyodhatok. Addig is nem szakítom meg a szemkontaktust, kitartásban pedig elég jó vagyok.

Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2016. 08. 06. - 14:40:03 »
+1

Ad Finem Fidelis


protect me from what i want




       Ezzel a mozdulattal most azt hiszed, hogy kizársz...? Rendben, tetszik a kihívás, ilyet is játszhatunk, egyébként is szeretlek legyőzni újra meg újra, elmosolyodom, amikor megfeszülnek az inak a lábadban. Nem veszem figyelembe Leon idegesen pattogó hangját, ami szétszóródik körülöttünk, becélzom a combod ismét, és finoman megharapom. Kegyetlen tőlem vagy sem, de szórakoztat a zavarod, a kínod, hogy megfelelj így is az unokabátyámnak..Nagy kár, hogy erről a szituációról csak ketten tudunk majd, de évtizedek múlva is emlegetjük majd.
       - Valóban...? Az asztalomra? - ha kinéznék a bútor alól, láthatnám, hogy Leon hogy vonja össze a szemöldökét, nem bízván már a saját intuícióiban - Az unokabátyja vagyok, felelős érte, és ezt ő is pontosan tudja, ahogy azt is, mennyire helytelenítem a maguk kapcsolatot, legyen az bármilyen ártalmatlannak hazudott is!
       Már mindent elmondtam ezzel kapcsolatban, annyira sem érdekel a folytatás, hogy fülelni próbáljak: Leon egész egyszerűen túllő a célon, és ezt egy egész tüzérségi hadosztállyal teszi újra meg újra. A féltése szép gesztus, de ki tudna hálás lenni három lakat és nyolc méter lánc ölelésében? Tudom, hogy retteg attól, hogy rossz útra tévedek, de ha az apám lenne, valószínűleg éppen ő üldözne rá..
       - Már az is sértő, hogy egyáltalán hírbe hozható egy rokonommal..Valóban? Megkérdezhetem a házimanókat az ügyet illetőleg? - némán felszisszenek, mert ennél látványosabb öngólt ritkán látok, Willow pedig önként és dalolva vitelezte ki - Nem, ez az ön feltételezése csupán. A kifogásom nem arra szólt, miszerint miért büntette meg Minervát, hanem hogy ehhez miért volt szükség ilyen intim társaságra és időtartamra! Természetesen mindkettőért aggódom, és ha arra céloz, hogy etikátlanul járok el, nevetségesnek tartom a gondolatot is, nem is érdemes több szót pazarolni rá: bőven elég etikátlan az, ahogy viszonyul hozzá... Most pedig, ha megbocsájt, halaszthatatlan tennivalóm akadt. Au revoir, Fawcett!
      Kipillantok, mikor csapódik mögötte az ajtó, aztán aggódva pillantok föl rád. Nem hiszem, hogy ki kell mondanom, hová is igyekszik annyira, és hogy kettőnk közül csak az egyikünknek van reális esélye megállítani - kár, hogy az eddigi érveid is csak gyanúsabbá tették a körülményeket. Kimászom az asztal alól, és egy mosoly kíséretében kihúzom magam.
      - Ha rám hallgatsz, figyelmen kívül hagyod a szándékait. Idegesíteni fogja, de nincs bizonyítéka, így pedig nem szaladna McGalihoz.. pardon, McGalagony professzorhoz. - cinkosan kacsintok egyet, aztán az ajtó felé indulok, mert még egyszer nem kockáztatunk - Csak mosolyogj, ha megint megtalál: a variánsok konstans nélkül nem érnek semmit. Vacsoránál találkozunk, Mr. Fawcett.
      Még egy utolsó tánclépéssel megállok, és a szemedbe meredek, aztán dobok egy csókot. Már mindent elmondtam éjszaka, amit mások búcsúzáskor szoktak, és ez az út még csak most kezdődik igazán... és ha a szemeidet figyelem, tudom, hogy nem kell visszatérnem New Orleansbe..



Köszönöm, és hamarosan újra találkozunk... Hááát
Naplózva

Willow Fawcett
Eltávozott karakter
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2016. 08. 06. - 19:24:54 »
+1



          Ha valaki egyszer a múltamban azt mondta volna nekem, hogy lesz olyan helyzet, amikor inkább egy púpot kívánok a hátam közepére, akkor nem tiltakoztam volna ellene. Mindig is fel voltam készülve rá, és hogy néha visszatér hozzám ez a lehetőség, csak azt bizonyítja, hogy mindig van valaminél rosszabb. Legyen az csak egy bosszantó momentum, mikor rájössz, hogy otthon hagytad utazás előtt a fehérneműdet vagy elhervadt a virág mire odaértél a kiszemeltedhez. Tényleg, bármi lehet, és egyiket sem szabad lebecsülni. Leon jelenléte a Roxfortban olyan dolog, ami állandó éberségre szólít fel azon túl, hogy figyelek a diákokra és Rengetegben lévő lényekre. A felsőbb évesek meg tudnák védeni magukat, de a kisebbek még nem.
          Nem tudom melyik az a pont, mikor már nem figyelek arra, amit Leon mond. Csupán egy dolog érdekel, és az az, hogy minél előbb el kell jutnom a konyhába, ha már sikerült ilyen ostobaságot elkövetnem, de még mindig ez volt a legjobb ötletem, amit hirtelen elő tudtam kapni a kalapomból.
          - Természetesen, kérdezze csak meg őket – nyelek egy nagyot, de igyekszem leplezni. Azonnali lebukással ér fel a dolog. – Amúgy pedig nem értem mi etikátlan lehet abban, hogy a diákommal beszélgetek. De mondok jobbat, a barátommal. Tudtommal semmi sem tiltja, hogy a barátommal beszéljek.
          Nem akarok jobban belemenni ebbe ma délben. Bőven elég ez a mostani helyzet, és hogy itt bújkálsz az asztalom alatt, nem éppen könnyíti meg a dolgom. Inkább visszavonulót fújok, amit Leon nem is vesz észre, mert kiviharzik az irodámból. Szerencsémre. Arra nem hagy időt, hogy elköszönjek tőle, vagy akár csak egy sok szerencsét kívánjak. Nem tudom, mi készíti ki mostanában, de láthatóan egyre rosszabb állapotban van, és biztos vagyok benne, hogy nekem ehhez semmi közöm. Ellépek az asztaltól, és ha már nem engeded, hogy segítsek, legalább egy pillanatig magamhoz ölellek.
          - McGalihoz? – húzom fel a szemöldököm, majd pár pillanattal később már tiszta szívből nevetek is rajta. – Régen is hallottam már érdekes neveket vele kapcsolatban, és szerintem néhány meg is irigyelné ezt.
          Szótlanul nézem, ahogy elindulsz az ajtó felé. Leon… Leonnal a kapcsolatunk már sohasem lesz olyan, mint amilyennek indult pár pillanatig, és amit a látszat kedvéért képesek vagyunk ideig-óráig fenntartani.  De te, aki kettőnk között állsz, ezt nem tudhatod biztosra, és remélem mindig is csak elmondásokból fogod tudni. Még véletlenül sincs rá szükség, hogy egy merengőn keresztül tudomást szerezz az egészről. Elkapom a csókot, még mosolygok, amíg látod, de ahogy kilépsz a helyiségből, elkomorodok. No, nem a rám váró takarítás miatt, hanem mert tudom, megint egy olyan dologgal találtam szembe magam, amit nem fogok tudni olyan könnyen elengedni, csupán türtőztethetem magam. De a legközelebbi viszontlátásig is… A fenébe, a manók! Igyekszem a legkevésbé feltűnésmentesen és leggyorsabban lejutni a konyhába. Amennyire csak tudom, mentenem kell a menthetőt még mielőtt Leon odaérne.



Köszönöm a játékot. Viszlát legközelebb. :D
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 03. - 03:19:30
Az oldal 0.238 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.