May the froth be with you

Egy nem is olyan messzi-messzi kávézóban

Tobias W. Nyle

Imperial March. Tökéletesen illik a jelen hangulatomhoz, amikor én is legszívesebben otthon ülnék egy takaróval a fejemen, elképzelve, hogyan építeném meg a saját halálcsillagomat. Liza esetleg kapna néhány elegánsan gonosz hasvakargatást, Keant meg kidobnánk boldog szörcsögéssel az űrbe. Tetszik az elképzelés.
 Két napja zajlott le az a borzalmas randi kettőnk között, és csak azt bánom, hogy az asztalt nem borítottam rá. Utólag könnyű okosnak lenni... Azóta szól ez a zenei téma folyamatosan otthon, így mikor belefutottam régi barátomba, Tobiasba, örömmel mondtam igent a kávémeghívásra, hátha ezzel megnyugtathatom Rosát, hogy másnap már nem a sisakos, örök bosszút esküdött változatomat látja majd a reggeli kávénál.
 A helyszín a kedvenc kávézóm, ahol stílszerűen Star Wars plakátok díszítik a falat, és épp egy Vaderes alatt várom egykori iskolatársamat egy kis csevejre. Rég volt alkalmunk rá, többnyire országon kívül tartózkodtam, őt pedig lefoglalták az itteni teendői - bármilyen nyomasztó is volt a hangulatom az elmúlt két napban, azért nagyon örülök neki, hogy újra láthatom, és meghallgathatom, mi újság vele. Még nem rendeltem, így csak várakozóan nézegetem az itallapot, amit apró kis filmes motívumokkal rajzoltak tele. Ez az apró Luke a maga pici bögréjével rögtön jobb kedvre derít, így Tobias már a normális, Keant megütni nem akaró kiadásommal találhatja majd magát szembe.
 - A hab legyen veled! - köszön rám az egyik mosolygós pincér, ismerve a rajongásom - A szokásost hozhatom? Vagy vársz még valakire?
 - Igen, köszi. Szólok, ha eldöntöttük... bár nem lesz könnyű. - viszonzom a kedvességét, mert bár jóval fiatalabb nálam, attól még édes a szétálló hajával, félig felbiggyesztett szemüvegével, és a rohamosztagos pólójában. Többek között ezért is szeretek ide járni: nem kell tartanom aranyvérűek megkérdőjelező tekintetétől...
 Ahogy a névtáblája alapján Albert odébb sétál, megengedek magamnak egy morcos kis puffogást. Kean Rowle még bőven azt is megérdemelné, hogy Jabba mellett pózoljon arany bikiniben...
De ekkor szerencsére megérkezik Tobias, és integetve jelzem neki, hogy foglaljon nyugodtan helyet. Remélem, nem érzi majd itt feszélyezve magát, mert ugyan ő is aranyvérű, azért annyira kellemetlen nem tud lenni, mint Kean. ANNYIRA SENKI NEM TUD KELLEMETLEN LENNI.
 - Szia, te hős lovag. - nyomok két puszit az arcára - Te úgy döntöttél, örökre húsznak fogsz kinézni? Tartsd meg a jó szokásod. Felnőttnek lenni szívás. Mit kérsz?

Elsa Channing

Mostanában csak sodródok a napok szürkeségével...Kevés az érdekes tanulmányi munka, és annál több az unalmas és a végletekig fárasztó papírmunka. Engem nem erre teremtettek, én a tettek mezejére való vagyok. Sokszor nem is haladok a dolgommal, mert inkább a kedvenc olvasmányaimmal foglalkozok munka közben. Meg is szóltak párszor, de valamiért nem tudtak meghatni ezekben a napokban. Szerencsére viszont egy üde színfolt tűnt fel az utcán és nem is voltam rest elhívni régi, rég nem látott volt diáktársamat, Elsa Channing-et. Sok utazása miatt nem nagyon láttam, ezért is volt kicsit meglepő megjelenése számomra. Végülis, Ő egész életében rengeteget utazott a családjával, és bár én is szerettem volna, sok minden közbeszólt ebbe az álmomba: jelenleg például, hogy másnak adták a Szárnyas lovakról szóló kutatást... Ezen is bosszankodtam a mostani napokban, de most nem azért indultam a kávézó irányába. Számomra különös helyre beszéltük meg a találkozót: egy Star Wars-témájú helyen, ami nekem érdekesnek tűnt, hiszen én is szerettem a trilógiákat. Nagyon éhes voltam, így gyorsan vettem az utcán néhány kis péksütit. Így egy kicsit teli szájjal érkeztem meg a kávézóba, ahol már Elsa várt. Igen, nekem az időbeli pontosság nem mindig volt az erősségem. Miután bezártam magam mögött az ajtót, elindultam a kis boxunk irányába, és köszöntöttem kedves ismerősöm:
- Szia! A fehér lovamat odakint hagytam, de látom így is megismertél.- reagáltam le a megszólítását.- Rajtad viszont határozottan látszik a kor!- szúrtam, oda remélve, hogy nem veszi sértésnek, hiszen ő volt az a személy aki simán letagadhatott volna 6-7 évet.
Még sosem jártam ebben a kávézóban és amennyire én nem sűrűn járok ilyen helyekre, úgy tetszett nekem a hely. Sokan rajonganak a másik világ különböző művészeteiért, a fiatalok leginkább a filmművészetekért. Én ritkábban jutottam el moziba a munkám miatt, így nem voltam nagy rajongó, de elismertem azt, ami jó.
- Egy zöld teát szeretnék kérni!- szóltam oda a pincérnek, aki ha tehette volna Darth Vader-ként hozta volna ki a forró italokat.
- Mi újság van veled? Merre jártál mostanában?- kérdeztem mosolyogva és a maradék porcukrot letörölve az ingemről, ami még a péksütemény fogyasztása közben maradt rajtam. Ő sugárzott, valahogy mindig is így volt, amikor láttam és beszélgettünk. Talán nem minden volt rendben vele, de persze senki sem indít olyan témával ami érzékeny lehet, így hát maradtam az általános kérdéseknél.
Válaszára várva, közben meg is érkeztek a rendelt finomságok. Én voltam tipikusan az az ember, aki kávézóban teát, borozóban sört, és hamburgeresben pedig hot-dog-ot kért. Ez lehet, csak nekem volt fura, de volt már aki megjegyezte, és hirtelenségemben kicsit megmondtam neki a magamét, de az már mikor volt...Azóta nem vagyok annyira hirtelen haragú...Azt hiszem. Talán, sőt biztos látta rajtam, hogy kicsit szétszórt, és feldúlt vagyok, hiszen közel áll a pszichológiához emlékezetem szerint.

Egy nem is olyan messzi-messzi kávézóban

Tobias W. Nyle

Hogy milyen ostobaság azt gondolni, hogy felnőttként a házunk maradunk, a legjobb ellenpéldával mutatjuk be. Örülök Tobias társaságának, őt és Dorothy-t is szerettem, összepasszoló páros voltak, olyan emberek, akiket mi, béna egyedülállók csak messziről irigyeltek. Most egy volt griffendéles és egy volt mardekáros ül az asztalnál, és remekül prezentáljuk, hogy nem az a lényeg, honnan érkezel, hanem... hogy ne legyél akkora felfuvalkodott bunkó, mint Kean. Illetve, hogy a házak közötti barátság lényeges. Igen.
 - Remélem, őt nem ilyen mesékkel eteted. - mosolygok rá - Hát igen, én sem leszek már fiatalabb, főleg, ha a kis poénjaiddal szórakoztatsz. Hiányzott a bolond fejed, tedd le magad.
 Azért egy kicsit meglep, hogy már eleve étellel érkezett, de ki vagyok én, hogy ilyeneken fennakadjak? Sokkal furcsább dolgokat is átéltem már, és ha megtanulsz mosolyogva falatozni egy tál nyers halból is jó étvággyal, nem akadsz fenn apróságokon. Felé csúsztatom az itallapot, hátha értékeli a felé integető kis rohamosztagosokat, akik ugyan nem mozognak, de élénken mutatják a kínálatot. Én már tudom, mit fogok kérni, ahogy utalt is rá a pincér, viszonylag gyakran járok ide. Rendben, azt hiszem, az utóbbi időben csak ide beszéltem meg találkozókat, de jól esik egy kis biztonságos kockakultúra.
 - Zöld teát? Egészséges életmód, vagy az utcai kaját akarod jóvátenni? - nevetek a választásán, aztán kikérem a saját, mások által szörnyen édesnek titulált kávémat - Képzeld, az utóbbi időszakban az irodám belső terén kívül nem sok mindent láttam. Páratlanul izgalmas felfedezés volt... Ez az irodai munka nem az én világom. Előtte viszont... legutóbb azt hiszem, Qatarban. Él ott néhány barátom, és bár egy rémálom beutazni, ha nem nyári hónapokban mész arra, gyönyörű hely. Na és mesélj, mi újság a vadak között? Farkasokkal táncoltok, mint mindig?
 Borzasztó poén, de persze jót mosolygok rajta. Vannak kedves, empatikus emberek, akik értékelik az ember igyekezetét, még akkor is, ha nem egy született humorista. Persze vannak más emberek, akik viszont annak születnek, csak anélkül röhögünk rajtuk, hogy tapsolnánk is.
 - Oké, tudod, hogy van néhány tényleg gáz sztorim férfiakról. - nem tudom magamban tartani - De a legutóbb tuti rosszabb természettel van megáldva, mint egy sárkány tüzelés alatt! Jesszus, Tobias, ez a pasi egy utolsó hímsoviniszta, beképzelt, felfuvalkodott, öntömjénező, anyuci szoknyáján nevelkedett, minden humorérzéknek híján lévő szemétláda, és ha valaki viccesen megint küld nektek szerves trágyát bárhonnan, nyugodtan küldd tovább Kean Atyaúristen Rowle irodájába! Sőt, magát a sárkányt is beküldheted, bár minek erőlködni, egy pixi sem férne be oda az egójától.
 Elégedetten dőlök hátra a széken, legalább egy kis mérgemet kiadtam. Ez sajnos édeskevés, de haladunk. Füstölgök egy kicsit itt szépen csendben, Tobias úgyis jól bánik a bestiákkal...

Egy nem is olyan messzi-messzi kávézóban

Elsa Channing

- A tiéd nem különben. - mondtam majd helyet foglaltam és már rendeltem is a fura birodalmi rohamosztagos étlapról. Bizony igaza volt Elsa-nak, kicsit elengedtem magamat, így sajnos zöld tea általi kúrára lettem ítélve. Kicsit sok lett otthon a nassolás, és kevesebb a gyümölcs. Néha csak rohanok így hát az ember felkapja amit talál és már eszi is. Így került a péksütemény is a hasamba, bár annyira éhes voltam előtte, hogy szinte bármit megettem volna. Egyébként mindkettőben igaza volt, de nem mertem bevallani, hogy egy kis diétára vagyok fogva:
- Áh, ugyan, csak a kis péksütit kompenzálom ezzel a finom kis Yoda-teával.- mondtam mosollyal az arcomon, miközben belegondoltam, hogy mennyire félreérthető mondat hagyta el a számat. Bár remélem a Yoda mester színére asszociál, vagy hogy ő főzte. Túl sokat gondolkodom néha...
Elmesélte nekem, hogy ő szintén telis tele van "izgalmasabbnál izgalmasabb" munkával, ami teljesen lefoglalja az idejét.
- Ne is mondd, én is már a falra mászok ettől az egésztől... Most is elvittek előlem egy kutatási projektet, amivel átszelhettem volna egész Európát. Több tapasztalat, na igen, végül is ha lehetőséget sem adnak annak szerzésére..!- hagytam félbe kissé durrogó kamasz szónoklatomat- Elnézést azt, hiszem kicsit agyamra ment a sok papírmunka..Mit is mondtál Quatar? Én még soha nem voltam ott, de talán lehetséges, hogy valamikor meglátogatom az ottani élővilágot.
A szófordulatára csak egy ,,Badumm Tss" dobhangot adtam ki, majd válaszoltam:
- Nem is tudom mikor láttam legutóbb farkast, régen voltam befogni. Sajnos mostanában ritkán hívnak ki ilyen esetekhez, pang a varázslatos élőlény-biznisz. Ezért egy kicsit zaklatott is vagyok, ahogy látod.- fejeztem be, majd hallgattam tovább.
Hosszú bosszankodással és haraggal teli mondandóját arcommal félig a csészémben töltöttem. Sajnos van amikor én is rossz fát teszek a tűzre otthon, és akkor én is kapok hasonló első felindulásból születő gondolatokat. Általában Dorothy a nyugodtabb és türelmesebb, de ha egyszer kihozzák a sodrából hurrikánként sújt le haragja. Persze ez nem hasonló helyzet, dehát na.. Egyébként nem szoktam senkit megítélni, elítélni első találkozás előtt, viszont ha van família, akit én ha lehetőségem adja kerülöm, akkor az a Rowle-család. Egy részük Voldemort ellen volt, másikuk éppen vele..Egyszerűen nem tudom... Mint mondtam, vannak olyan emberek, és családok akiket jobb távol tartani, ha még egy helyen is dolgozik az ember velük. Biztosan van, aki engem kerül, vagy utál. Bár ez engem annyira nem is izgat. Míg végighallgattam elfogyott a teám, és közben Elsa mondandója is. Próbáltam valami okosat mondani, és bár láttam, hogy jól esett számára, hogy kiadta ezt magából, de talán valamiféle vigaszt, vagy bölcs gondolatot vár tőlem.
- Hát sokan vagyunk így ezzel: szeretünk felvágni, megmutatni milyen erősek, okosak és sármosak vagyunk.-próbáltam az amúgy rövid hajamat "hátradobni" és oldani a saját feszültségemet- Szeretjük, ha egy nő úgy lát bennünket, hogy milyen sokszínűek vagyunk, és ha valamiben, esetleg több mindenben jók vagyunk, szeretünk hencegni vele. Közben nem vesszük észre például, hogy ez bosszanthatja, sőt irritálhatja a nőket. Amit nagyon régi önmagamra gondolva meg is értek.- fejeztem be de kicsit féltem, hogy nem aratok osztatlan sikert a gondolataimmal.- De várj csak, ha ki akarsz vele tolni, ajánlom, hogy csípesd meg egy Malaclaw-val, az a homárszerű állat csípésével egy hétig balszerencse fogja üldözni... Ha szeret fogadni, akkor rámenne a gatyája is azon a héten!- nevettem fel majd gyorsan megkérdeztem, hogy ő kér-e még Birodalmi-löttyöt, mert én még szerettem volna egy csésze teát a beszélgetésünkhöz inni... Ha nem többet, ez a beszélgetéstől függ majd.

Egy nem is olyan messzi-messzi kávézóban

Tobias W. Nyle

Csodálkozva bámulok bele az itt maradt itallapba, és nevetve állapítom meg, hogy a zöldtea leírása alapján tényleg Yodára a legkönnyebb asszociálni. Itthon mondjuk nem szoktam sűrűn teázni, legfeljebb lakáson belül, mivel a hagyományos angol tea nem túl izgalmas, és ez a sztereotípia valahogy elkísér a kávézókba is. Mindenesetre lehet, hogy adnom kellene neki egy esélyt... Bár, mint tudjuk, a legutóbbi ilyen kijelentésemnél bort öntöttem valaki drága öltönyére. Helyes, remélem, nem lehet kiszedni a foltot. Az a burgundi megérdemli az elismerést.
  -Miért adták másnak? Mármint a tiéd volt, és konkrétan elvették? Vagy csak nagyon szeretted volna? - előrébb hajolok, mintegy a jobb megértést elősegítendő - A 'pályakezdők' szívatása mindig is a kedvenc elfoglaltságaik közé tartozott. Az első nap kávét főztem. De már csak röhögök az egészen... Nem ér annyit az egész hivatal, hogy az ember egy kicsit is mérges legyen miatta. Qatar. Az arab világ mindig izgalmas, bár az élővilággal nem kerültem közelebbi kapcsolatba... bár ez valószínűleg az élővilág nagy szerencséje, sosem voltam jó hallgatóság ebben a tekintetben. Mindig inkább az emberek érdekeltek.
  Bár ezt egy kriminálpszicho-mágusi diplomával nem nehéz megmondani rólam. Mégis, pont én húztam fel magam olyan látványosan valakivel kapcsolatban, akiről messziről meg lehet mondani, hogy velem ellentétes elveket vall az életéről. Lehet, hogy meg kellene fontolnom a pályaváltást, mert úgy látszik, a tanult technikák már nem elegek a túléléshez. Vagy vajon ő más volt ilyen tekintetben?
  -Látom... Remélem, hamarosan találsz olyan ügyet, ami visszahozza a munkába vetett hited. Dorothy hogy áll a dologhoz? - hálásan mosolygok, amiért megosztja velem, a látszólag apróságot -Tényleg, vérfarkas volt? Vagy csak egyszerű vadállat?
  Egyikkel sem szeretnék közelebbről megismerkedni, bár utóbbival sikerült már, de szerencsére olyan körülmények között, ahol nem árthatott egyikünk sem a másiknak. Sosem szerettem az egész befogás-vadászat témakört, és ugyan teljesen jogosan féltem tőle néhány utazás alkalmával, hogy valami belém kóstol, attól még úgy gondoltam, hogy nekik is sokkal kevesebb okuk lenne közel kerülniük hozzánk, ha nem bolygatnánk az élőhelyüket.
  Megkavarom a kiérkezett kávémat, mosolygok a pincérre, aztán várakozóan tekintek Tobiasra. Kényes kérdés ez az egész Rowle-téma, elvégre azonos társadalmi csoport tagjai vagyunk, de amíg mi ketten az emberbarátabb, kevésbé elitista oldalon foglaltunk helyet, velünk szemben mindig ott lesznek a hozzájuk hasonló beképzelt aranyvérűek, akik legfeljebb akkor vettek vissza a lehengerlő egoizmussal átitatott gesztusaikból, ha veszélyt érzékeltek. Az ő szemükben vérárulók voltunk, amiért az embert néztük a vérvonalak helyett, és szinte biztos voltam benne, hogy a mi generációnkkal a saját családom is kilép majd az exkluzív körből. Már nem mintha engem fenyegetne a dolog, hogy férjhez megyek, de az unokatestvéreim sem igazán voltak elkönyvelhetőek klasszikus aranyvérűként. Elgondolkozva kortyolok egyet, aztán könnyes szemmel teszem vissza a poharat, mert megint kicsit türelmetlen voltam. Ez is az idióta Kean hibája... mint persze a globális felmelegedés, a papírmunka, meg ezek is.
  -Ez lehet, de van egy olyan megérzésem, hogy te sem rohantad le Dorothy-t rögtön az első körben a vér tisztaságáról szóló gondolataiddal. - mosolyodom el kínosan a kijelentésekre - Lehet egy férfi akármilyen világlátott, humoros, elbűvölő vagy felvilágosult, megásta a saját sírját, megrendelte a koporsóját, belefeküdt, és magára lapátolta a földet is, amikor ilyesmivel indít, és teljes természetességgel ítéli el a varázstalanokat, hangsúlyoznám, egy mugli étterem kellős közepén. Igazából ez zavar benne, nem a hencegés, vagy ilyesmi...
  Most mondjam azt, hogy attól vált a leginkább bosszantóvá, hogy a perzselő tekintetéből kellett magam kiszakítva ráébrednem, hogy tökéletesen elítélem a megjegyzéseiért? Lehet akármilyen vonzó, akkor és ott csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire szörnyű, ahogy gondolkozik. És mégis, folyton az eszemben jár, és nem tudom kitörölni az emlékeim közül. Mi történik, ha egy legilimentor lesz ennyire megszállott? Borítékolható a katasztrófa.
  -Egy mivel? - nevetek fel - Oké, ha találok egy ilyen lényt, elküldöm neki sok szeretettel. Amúgy valami bevetésen van, a kollégái szerint. Nem mintha megkérdeztem volna, vagy ilyesmi, csak ugye hallok mindenfélét. Nyilván nagyon megterhelő módon martinit iszogat valami napsütötte helyen, és aztán a képessége miatt öt perc alatt elkapja az illetőt. Jó, visszafogom a jóindulatomat, nem is tudom, mikor idegesített ember ennyire utoljára...
  Tobias is tudja, én is tudom, hogy a Roxfortban. Egészen azóta nem volt ember, aki ennyire felborította volna a világomat mindössze egyetlen találkozás után. A randijaim simán csak sajnálnivalóak és ügyetlenek voltak, de ez valódi égszakadás és földindulás volt... Szokatlanul életteli. Zavartan belekortyolok megint a kávéba, de nem érzek belőle túl sok mindent az imént leégetett nyelvemnek köszönhetően. Nem kellene ennyit merengenem ezen, nem érdemli meg a legapróbb kis gondolatot sem.
  -Ja, én elleszek ezzel még egy darabig, igyál nyugodtan még valamit. - intek kicsit szórakozottan - Mégsem ronthatja el a napunkat egy Rowle.

Egy nem is olyan messzi-messzi kávézóban

Elsa Channing

Ahogy bosszankodtam, rákérdezett bosszúságom miértjére, amire keserű szájízzel válaszoltam neki:
- Ne érts félre, de tudod a családom egész jó helyzetben van a társadalomban. Csak persze vannak, akik sokkal fentebb állnak ráadásul egy részük nagyszerű seggnyalók. Így hát azok a valakik, akiknek nem mondanám a nevüket, így vagy úgy kerültek be ebbe a kis programba: apuciék befizették őket, és bár nem kérdőjelezem meg a szakmai tudásukat, úgy gondoltam én azért valamivel jobb vagyok...-vittem le a hangsúlyt és egy kicsit elkeseredetten kortyoltam bele a kis bögrémbe.- Ez leginkább most csak azért bosszant engem, mert friss, még egy-két óra aztán engem sem fog nagyon érdekelni a dolog különösebben..Majd a következő! Dorothy is ugyanolyan pozitívan áll hozzá mint te, de bántja őt is ha engem bántanak. Mindenesetre a kedvencem lesz vacsorára, szóval oda se neki!- mosolyodtam el végre nyerve kicsit vissza az önbizalmamat.
Számomra mindig is jól jött a biztatás, és a jószívűség, ez is erőt adott számomra munkám során. Amikor már csak egy kicsit választott el, hogy otthagyjam a papírmunkákat, ha valaki egy jó szóval biztatott hirtelen fel is oszlott a kételyem a munkám hibáival kapcsolatosan. Szép hivatást, egyben veszélyes is, de általában nem unatkozom. Csak ilyen időszakokban, amikor nem nagyon történik semmi..De akkor nagyon.
- Tudod a vérfarkasoknál nincsen nagyon gyógyír arra, hogy teljesen visszaváltozzanak emberré... Ezért kell nyilvántartani őket, mert az ember számára nehéz kontrollálni ezt. Mi csak a bájitalokkal tudjuk kiküszöbölni a legrosszabb tüneteket ilyenkor.- örültem, hogy kicsit beszélhettem a munkám gyakorlati részéről is, őszintén szólva szerettem megmutatni, hogy mihez értek. Persze azt nem, hogy mihez nem...
Ahogyan azt sejtettem, valahogy nem lettek a gondolataim sikeresek. Bár nem tudtam a pontos részleteket, igyekeztem nem elítélni egy ismeretlen embert elsőre, így viszont már tisztábban láttam:
- Hát valószínűleg én nem így indítottam nála, és sosem emlegettem számára a származásomat, sem az övét. Mindannyian mások és mások vagyunk, ez különböztet meg minket egymástól. Én akárhogyan is...de mindig is szégyelltem az aranyvérűek gőgösségét, azt, hogy nagyobbra tartják magukat a többieknél. Apám is ilyen volt, tipikusan arrogáns és nagyképű. Annyit tiszteltem benne, hogy legalább ha a halálos ágyán is, de kibékült velem és Dorothy-val. Ez valahogy számomra kompenzált sok rossz dolgot, de nem mindent...- Persze rá lehet mondani, hogy az aranyvérűek már csak ilyenek, viszont én is elítélem az efféle magatartást. Ez engem valamiért mindig hidegen hagyott.
Befejeztem végre a monológomat és kicsit elégedetten hátradőltem a kényelmes székben.
- Én nem nagyon tartom számon, ki van küldetésen és ki nem. Engem küldjenek el, vagy elköltözök innen, építek egy farmot, és csak állatokat tenyésztek! Számodra pedig szerzek egy Malaclaw-t, ilyen kritikus esetekre.-mondtam neki, biztatóan.- Egyébként szerint azt javaslom, hogy engedd el a dolgot, hiszen nem ér ennyi bosszankodást egy ember. Biztosan meg fogod te is találni az emberedet, ne aggódj, hiszen kedves okos és elbűvölő vagy. Ezért kedvellek én is.- próbáltam kicsit ápolni a lelkét és megsimogattam a vállát mosolyogva.

Egy nem is olyan messzi-messzi kávézóban

Tobias W. Nyle

Azért ilyen könnyen kijelenteni, hogy bármelyikünk családja is jó helyzetben van középkorig visszakövethető családfák erdeivel, merész megállapítás. Nem mintha kettőnk között lenne rejtegetnivaló, de azért ezt a gondolatot inkább megtartom magamnak - aranyvérűnek lenni nem a legjobb mostanában, ami érthető, és örülök neki, ha őt nem érik olykor megkérdőjelezhetően gyanakvó tekintetek. Amíg zajlanak a halálfaló-perek, kicsit mind pengeélen táncolunk... Kivéve az olyan felháborító bunkókat, mint Kean Rowle.
   Senki sem kérdőjelezi meg az ártatlanságod, ha kockás a hasad.
    - Megpályáztátok az állást a Roxfortban is, ugye? - szúrom közbe a bosszúsága után - Láttam az aktáikat, most kínosan ügyeltek persze az előéletükre, de csak néhányukat ismerem személyesen is. Kár, hogy végül nem jött össze, de ez lehet egy jele is annak, hogy ha érdekel a dolog, nem kellene lemondanotok róla. A Minisztérium mindig ilyen lesz, de kár lenne elpazarolnotok az életeteket, ha egyébként szívesen tanítanátok, még ha nem is feltétlenül ott.
    Ebbe azért jócskán belevegyülnek a saját elképzeléseim is, bár én borzalmas tanár lennék. Mikor Ann legutóbb megkért, had tartson nekem egy órát próbaképpen, a dolog vége az lett, hogy átment sikítószellembe, és levont annyi pontot, amennyit még életemben nem hallottam összesen együtt. Ezúttal ugyan a dolog másik oldalán foglaltam helyet, de miközben menekültem a hangja elől a legnagyobb fülhallgatóm menedékébe, levontam a következtetést, hogy engem fele ennyire sem érdekelne a diákjaim pofátlansága, sőt, már a második ásításomnál faképnél hagytam volna magamat...
     - Tényleg, egyszer gyertek már át vacsorára! - kapok a mondatán - Tudom, hogy Dorothy istenien főz, de egyszer én is szeretném lenyűgözni őt. Választhattok is, melyik ország konyhája legyen? Jövőhét? Hétvége?
     Talán túl gyors vagyok, de mostanában az üres gondolataimat egy sötét és mélyen égő szempár tölti ki... szóval rákaptam a főzésre. Rosa megállapította a harmadik svédasztalos vacsoránk után, hogy még szerencse, hogy nem szerelmi bánatom van, akkor ugyanis két hét múlva már csak gurítani lehetne a lépcsőn lefelé. Még hogy szerelmi bánat... nem is ismerem már a kifejezést.
      - Nagyon megható... - duzzogok az italom mögött még egy darabig - Ha majd megkérdezik jövőbeli gyerekeink, hogy anyu, mit gondoltál először apuról, és te azt mondod nekik: egy megveszekedett szemétláda volt, akinek legszívesebben leszaggattam volna a drága öltönyét... Már, khm, most rátok gondolok persze. Dorothy néha mesélt róla, bár sosem hosszan... Hogy viseltétek a halálát?
      Akármilyenek is a rokonaink, a vér összeköt minket - épp ezért nem tudok haragudni a szüleimre, amikor hazaérkezve megint valami hülyeség közepén találom őket. Bár persze ezek mindig apró, bocsánatos túlkapások a kreativitás felé, nem olyan hangos kijelentések, minthogy valaki nem vesz feleségül, csak aranyvérű nőt. Hmm, most már érdemes elgondolkoznom azon, vajon miért is nem tudom száműzni végre a gondolataim közül?

     - Egy farmot? - nevetek fel - Dorothy tud erről? Annyira nem tudlak elképzelni titeket, ahogy tisztes falusi életet éltek valahol Merlin háta mögött, mondjuk tyúkokat nevelgetve. Bár gyanítom, ha nem okád tüzet, nincs hétféle mérge és nem akar kiharapni belőled egy darabot, már nem is igazán izgalmas... - még mindig nem tudom beazonosítani azt a lényt, amiről szó van, de a szándékot értékelem - Köszönöm. Eljuttatom hozzá, aztán vissza, elvégre egyetlen teremtmény sem érdemli meg, hogy Kean Atyaúristen Rowle ötméteres körzetében legyen túl hosszú ideig. Kedves vagy, hogy ezt mondod, de mostanában tényleg csak rossz dolgok történnek ilyen téren.. Bár legalább Oberlinnel tisztázódott a helyzet, és mostanában megint normális a hangulat köztünk. Tényleg, elhívhatjuk őt is a vacsira, csak szólok neki, hogy ezúttal semmi szakma...
      Mortimer Oberlin kettővel járt alattunk anno a Roxfortban, és ha az ember felül tudott emelkedni azon, hogy morbid viccei voltak, és szerette a bemutatkozás azzal kezdeni, hogy 'csupa fül vagyok', aztán a kezedbe adta a fülét egy trükk részeként, mintha még mindig elsősök lennék... na akkor is bizarr maradt, de a maga kedves, szomorkás módján. Kiskutyatekintettel tudott nézni, ahogy akkor is, amikor váratlanul felnőtt éveink derekán (nehezemre esik elismerni, hogy ezt már elhagytuk) elhívott randira, és megilletődöttségemben igent mondtam. Gondoltam, majd elcsevegünk a munkájáról, amiben végre önmaga lehetett, elvégre a holttestek biztos nem panaszkodtak a humora miatt, de aztán le kellett mondanom, mivel váratlanul közbejött a nagynéném betegségének utolsó fázisa. Már a Mungóból írtam a baglyot, hogy ne haragudjon, de nem tudok menni, mert egy ismerősöm váratlanul rosszul lett.. Utána meg hónapokig kínos volt, ez ugyanis a legklasszikusabb indok, ha le akarunk rázni valakit, ugye. Pár napra aztán Eufragette néni távozott az élők közül, és egy rövid, de ismerős kusza írással borított levelet kaptam, amiben legmélyebb elnézést kért, amiért azt hitte, fel akarom ültetni, most elég egyértelmű bizonyítékát látja, hogy tévedett... Persze, ő boncolta a nagynénikémet. Ezek után azt hiszem, nem meglepő, hogy nem lettünk egy pár...
       A kínos esetről persze Tobias és Dorothy is tudomást szereztek, mert annak idején óriási kínban nekik is elmeséltem, milyen szerencsétlenül ironikus is a magánéletem.

Egy nem is olyan messzi-messzi kávézóban

Elsa Channing

Valahogy én mindig is próbáltam az igazság és az igazságosság oldalán állni. Nem a mérleg nyelve akartam lenni, hanem olyan, aki ha kell más helyett is kiáll az igazáért. Lehet ez kicsit túlbuzgóság volt részemről, viszont ezt valahogy sosem tűrtem. Nem szerettem azok közé tartozni, akik inkább elfordultak, nem néztek oda vagy nem hallották meg az ilyeneket. Volt, hogy emiatt Roxfort-ban is kaptam egyet kettőt a nagyobbaktól. Bár nem bántam meg azt, sosem amit tettem ilyen ügyben. Sosem szerettem a nagyképűséget, azt ha valaki mindenhatónak képzelte magát. Ezért egy pillanatig sem gondoltam, hogy támogatom Tudjuk ki ügyét. A legtöbb aranyvérű család elcsábult, remélte, hogy a győzelmükért kapott jutalmakban fürödhetnek majd. Habár a családom kissé régi vonalas aranyvérű volt, tudta, az igaz értékeket. A családtagjaim mind ott voltak az ostromnál, ott kapott halálos sérülést apám. Ezek ellenére volt egy olyan érzésem, hogy könnyelműnek hitte a kijelentésem, ezért nem is nagyon akartam boncolgatni ezt a témát.
A tanári állással kapcsolatosan mindig is pozitívan gondolkodtunk Dorothy-val:
- Igen, a háború után mind a ketten jelentkeztünk. Jó eredményeink voltak, és a gyerekekkel is jól bántunk mindig is. Bár Dorothy mindig is jobb volt ebben, azért nekem sem kellett a szomszédba menni egy kis kedvességért és mókáért. Nem is szeretnénk erről lemondani, viszont tudom, hogy a tanári karba a legjobbakat választották, és nem rövid távra. De hátha!- vélekedtem a dologról.
A vacsorameghívásnak nagyon is örültem, hiszen régen mozdultunk ki a házunkból, és azon kívül azt is tudtam, hogy Elsa is nagyszerűen és különlegesen süt-főz. Jót tenne Dorothy-nak is, egy jó baráttal neki is jól esett találkoznia. Na és hogy nem neki kellett főznie, azért az is pihentető. Én is próbálkoztam a főzéssel, de én megmaradtam az egyszerűbb "létfenntartóbb" ételeknél amiket, akkor főztem amikor Dorothy éppen nem tudott, beteg volt stb.
- Szíves örömest! Kíváncsi vagyok a konyhatudományodra!- kicsit gyorsan zajlottak az események, viszont szívesen elfogadtam a meghívást- Hmm nem is tudom, legyen mondjuk a...-pörgettem magamban a földgömböt, és képzeletben rá is böktem- Legyen kínai. Egyszer az életemben ettem már, és egész jó volt.-mondtam széles mosoly közepette. Nekem a hétvége akár meg is felelne, de azért persze megbeszélem Dorothy-val.
A következő gondolatmenetére nagyon nehezen tudtam csak komoly arcot vágni, ami talán kicsit úgy nézett ki, mint egy idétlen vicsorgás. Vagy mint mikor gyerekkorunkban a tanár valami olyat mondott ami nagyon vicces volt, de nem szabadott nevetni, mert biztos, hogy megbüntet, vagy komolytalanságért elküld az igazgatóhoz. Aztán sikerült kicsit megemberelnem magam, és bár nem akartam mélyre menni, azért nagyon burkoltan és közvetetten a véleményemet is kifejeztem:
- Persze ez ránk teljesen igaz.-kuncogtam kicsit a helyzeten, amíg szóba nem került édesapám és halála- Egész jól viseljük, minden évben emlékezünk rá, akkor összejön a család, kajálunk egy nagyot és beszélgetünk. Szerencsére, bár ő volt ennek a legnagyobb szenvedője, Dorothy mindig is jól viselte az egészet. Bár az is igaz, hogy nála nem nyerte el a világ legjobb apósa címet, mint nálam sem a a legjobb apapért járó címet...-zártam őszintén mondandómat, megnyílva.
Míg egy kicsit elgondolkodtam ezen kicsit, a nevetése visszahúzott a merengésemből.
-Miért is ne?- nevettem én is- Bár most szárnyal a fantáziám, kellene egy legendás lény parkot létrehozni. Összegyűjteni az eddig ismert fajokat, és mindenkinek megmutatni őket, a diákok pedig élőben is láthatnák azt, amit tanulnak. Szerintem nagy élmény lenne!- fejtettem ki gondolataimat hangosan, valahol az álomfelhőkön ülve- Igaz, lehet hogy Dorothy nem lenne a nagy híve a dolognak, de hátha!- fejeztem be elhessegetve fura álmaimat.
Mikor Mortimer Oberlin került szóba kicsit félrenyeltem a teámat leégetve minden számban és torkomban lévő szervet és bőrfelületet. Miután pár köhögés után végre nem fulladtam meg, reméltem, hogy nem értette félre a "gesztusomat". Mortimer-t fura embernek és diáktársnak tartottam, mindig tudott valami új és bizarr viccet előadni számunkra. Személy szerint a "csupa fül" trükkjét mindig is tetszett, igaz 15-16-dik alkalom után már unalmas volt, de azért normális srácnak tartottam. Inkább az ő és Elsa közti durva incidens indította meg ezt a nevetséges folyamatot az én és a teám főszereplésével. Számunkra is elmesélte Elsa, ezt a tragikus történetet. Úgy gondoltam viszont, hogy Mortimer körbejárhatta volna a dolgokat, mielőtt hülyeséget beszél. Persze ez ennél bonyolult..Egy elutasítás a férfi-egó egyik nagy ellensége volt. Ezután megköszörültem a torkomat és végre kiböktem pár szót:
- Természetesen örömmel találkoznék vele, az iskola óta nem láttam őt. De ha ismét kezembe ad egy fület vagy egyéb más testrészt akkor én kihajítom az ablakon!

Egy nem is olyan messzi-messzi kávézóban

Tobias W. Nyle

Megnyugtató a tudat, hogy vannak normális párok, normális értékrenddel. Arra számítanánk, hogy ez a háború közelebb hozza a különböző háttérrel születetteket egymáshoz, elvégre láthattuk, mi történik, amikor a társadalom egy csoportja úgy képzeli el a világunkat, ahogy. Rendben, sosem törődtem igazán a politikával, ennek volt köszönhető az is, hogy a folyamatos országhatáron kívüliséggel megtámogatott döbbenet volt a reakcióm a háború kitörésére... De most, hogy túléltük, és a romokból próbálunk egy új világot felépíteni, a legkevésbé további beképzelt, meg nem alapozott elitizmusra van szükségünk. Ezért bosszantó Rowle, mert alanyi jogának tekinti, hogy lenézhet mindenki mást, akinek nem volt 'szerencséje' aranyvérűnek születni.
    - Gyerekekkel? Mikor voltatok gyerekek közelében? - billentem félre a fejem, és szomorúan konstatálom, hogy sikerült elfogyasztanom az italomat - És ha már gyerekek... Mikor mehetek babázni?
     Igen, egy pöttöm Nyle gondolata több, mint édes. Mi sem bizonyítja jobban, milyen szerencsétlenül sajnálnivaló vagyok, hogy közeli barátaimat ösztönzöm a gyerekvállalásra, hogy aztán látványosan elolvadjak a baba látványára, és lehetőleg minél jobban elkényeztessem afféle íratlan kötelességként? Velük ellentétben én tényleg nem voltam sokat kicsik közelében, szóval gondolom ez afféle biológiai késztetés lehet most nálam. A múltkor is, amikor elballagtam a házunkhoz közeli játszótér mellett Lizával, megállapítottam, hogy ugyan logikusan nézve a világ egyik legunalmasabb dolgának kellene lennie a gyerekkel való homokformák végtelen kirakásának, de mégis, ha azt olyan édes, pufók csöppségek kínálják az embernek töretlen lelkesedéssel... Na és a nevezett csöppségnek mondjuk mély, sötét csillogó szemei lennének, mint az apjának...
      Tökéletesen vörösen pillantok Tobiasra, és elkönyvelem magamban, hogy orvosi segítségre lesz szükségem. Vagy szabadságra. Esetleg mindkettőre együtt.

      - Kínai. Oké. Legyen kínai. - siettem válaszolni, és elhessegetni egy esetleges Rowle-bébi képét a fejemből - Rendben, akkor ezt majd lebaglyozzunk, vagy ha addig összefutunk bent, akkor csak szólj. Ez egyébként bármikor lehet, főleg a délutáni órákban, mert addigra elhagy a maradék lelkesedésem is, túl vagyunk az ebédszüneten is, és olyan kilátástalan a helyzet a munkaidő végéig, hogy már komolyan megfontoltam, hogy inkább megtanulok még egy nyelven, esetleg önként kitakarítom az emeletet, csak a papírmunkát végezni ne kelljen.
       Na, idén sem sűrűn fogok szerepelni a hónap dolgozójának fenntartott falon, de valahogy tényleg semmilyen mentális erőszak ígérete nem tudott az asztalomhoz kötni. Asztal még nem volt ilyen kínosan rendezett a Minisztérium fennállása óta, ennyi kávé sem fogyott még, és azóta elsajátítottam a nyitott szemmel alvás művészetét is. Ezeknél jobb jele nincs is annak, mennyire nem vagyok jó helyen, és csak egy utolsó csepp hiányzik a pohárba, hogy berontsak William irodájába, és visszakönyörögjem magam, beismerve, hogy alkalmatlan vagyok az úgymond komoly munkára.
        Mikor visszajöttem, a szükségállapot miatt nem is volt kérdés, hogy csatlakozom az aurori állományhoz, de aztán a szökésem (már akkor is sejthettem valamit), és végül a tény, hogy eredetileg nem is rendelkezem túl komoly gyakorlattal, lényegében kezdőt faragott belőlem. Ennek köszönhető most a pozícióm, és ugyan lelkesen magyaráztam a szüleimnek, hogy ez milyen csodálatos, meg mennyit tanulhatok belőle... egyelőre csak a tökéletes kávé receptjét tudnám prezentálni a világnak. Meg a csodálatos ütemben virágzó utálatomat egy bizonyos drága öltöny tulajdonosa felé.

        - Na várj, nem akarok kegyeletsértő lenni, de mikor is halt édesapád? - vonom fel a szemöldököm a mondataira - Ennyire még biztos nem tett bennem maradandó kárt az iroda. Hmm, szóval valami olyasmire gondolsz, mint a varázstalanoknál az 'állatkert'? Rendben, nem értek hozzá, de nem lenne egy kicsit... hogy is mondjam, életveszélyes legendás bestiákat egy légtérben tartani?
         A világunk biztonsági előírásából kiindulva ez maga lenne az apokalipszis utolsó kis kacsintása a nagy bumm előtt. Sosem értettem, hogy nem lettek többen a varázslatos flóra és fauna áldozata ilyen kompetencia mellett, ami olykor a munkahelyemet jellemezte - már azon túl, hogy az alaphozzáállás a vérfarkasokhoz olyan volt, amilyen, egy komoly, kifejlett példány megfékezése néha nagyobb erőfeszítésnek bizonyult, mint amire az illetékesen képesek voltak. Hogy a közelmúltat ugye ne is emlegessem.
         - Átadom neki. Feltétlenül. - bólogatok mosolyogva - Semmi füllentés. Fenébe, látod, ez a hülyeség ragadós.. Viszont bármennyire is élvezem a társaságod, muszáj lenne elindulnom, mert egy vélhetően duzzogó buldog vár rám odahaza, és meg kell adnom neki az örömet, hogy összesározzon. Hamarosan úgyis találkozunk, addig is vigyázz magadra, Tobias, és persze a vendégem voltál. Add át az üdvözletem Dorothynak is.
          Egy szomorú mosoly kíséretében felállok, és egyelőre csak a pulthoz sétálok a számlát egyenlítendő. Közben egy sóhajjal veszem csak tudomásul, hogy Liza tényleg hódolhat a kedvenc sportjának, ami a sárban dagonyázás, ugyanis közben eleredt odakint az eső... Csodálatos. Eközben Rowle meg nyilván a Bahamákon nyaral.