+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Kurt Maier
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kurt Maier  (Megtekintve 881 alkalommal)

Kurt Maier
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 11. 26. - 19:55:50 »
+5

Kurt Maier


''A legnagyobb és egyben legkisebb uralom az önuralom.''

         Alapok

jelszó || "Csokifiúk és Meggyleányok"
így ejtsd a nevemet || Kört Májer
nem || férfi
születési hely, idő || York, 1981.07.06.
horoszkóp || rák
kor || 17 éves
vér || félvér
évfolyam || hetedik


         A múlt


Gyerekkor

Középosztálybeli családban láttam meg a napvilágot a szépséges York-ban, minek ódon kőépületei, valamint vadregényes tájai mindig is magával ragadóak voltak számomra. Valamiért olyan volt az egész város, minthogyha egy része a múltban ragadt. Apám gyermekorvosként dolgozott, s próbált segíteni a törékeny ifjoncokon. Mindig is segítőkészség jellemezte és számára a kapzsiság tudata is idegen volt. Igazi hősnek lehetett volna őt mondani, ki mindent megtesz a pácienseiért. Talán az apja miatt választotta ezen gyönyörű szakmát, bár ahhoz nem volt gyomra, hogy ő is katonai orvos legyen. A nagyapámról rengeteg történetet is mesélt, kár miként ő nem érte meg a szülésemet. A törzsorvos rengeteg kitüntetést kapott szolgálataiért a koreai háborúban. Bizonyára izgalmas, mégis félelmetes lehetett az élete. Anyám a legtöbb emberrel ellentétben állt. A muglik, mint édesapám nem képesek arra mire ő boszorkány lévén. A mágiáját pedig a Mágiaügyi Minisztériumban kamatoztatja. Persze itthon is megkönnyíti a munkáját, egyszóval a varázslat a mindennapok részét képezi családunkban. Apám persze ezzel már több éve tisztában van, így már nem lepi meg pár levitáló tárgy, vagy maga munkáját végző eszköz. Persze ez nem jelentette azt, miként mindenki előtt nyíltan használta volna. Hogyha valakinek netán mugli ismerősei, esetleg családtagjai jöttek, akkor azt mindig illő volt előre bejelenteni. Ezzel elkerülve az esetleges kiborulásokat, persze vannak az emlékezetre ható bűbájok, ám így mégis könnyebb a dolguk. Én persze nem lepődtem meg, hogyha valamikor anyukám használta képességeit, hiszen így nőttem fel, ezért számomra az volt különös, miszerint mások miért nem birtokolják ezt az erőt. A gondviselőimnek a titoktartástól nem kellett félnie, mivel az óvodában, ha be is számoltam pár esetről akkor engem csak egy fantáziadús gyermeknek tartottak. Ebben mondjuk nem sokat tévedtek, mivel már ott is megmutatkozott a művészi vénám. Akkoriban még eléggé kezdetleges volt a rajzkészségem, ám a korosztályomhoz képest is jobban teljesítettem. Az iskolakezdés számomra elég nehéz volt. Új hely, mely számtalan új személynek ad helyet. Eléggé feszélyezve éreztem magam, bár pár barátommal is találkoztam. Még szerencse, hogy nem voltam egyedül. A tanítás után ugyanúgy folytattam a rajztehetségem csiszolását. Számtalan mappa telt meg a fantáziám illusztrációival. Szerettem a többi osztálytársamnak bizonyítani, ezért is gyakoroltam otthon annyit. A festés már más tészta volt. Valamiért nem sok érzékkel rendelkeztem iránta. Folyton csak maszatoltam és nem tudtam maradandót alkotni. Ezért inkább maradtam a grafitnál, ami sosem hagyott cserben. A rajzon kívül persze más tantárgyakat is megszerettem. Köztük a biológiát, na meg a történelmet. A természetfilmeket amúgy is szerettem, hisz folyton azon lógtam. Az egzotikusabbnál-egzotikusabb állatok megjelenése a tévéképernyőn számomra lenyűgözőnek számított. Apám nagy természetjárónak számított, s így a természetet a maga valójában is számtalan alkalmam volt megcsodálni. Gyakran ültünk le piknikezni a friss hegyi levegőn, esetleg az erdőben járva nézelődtünk állatok, illetve növények után. A történelmet főként a középkor miatt szerettem meg. Számtalan film foglalkozott ezzel a korszakkal, hol hősök, varázslók, meg sárkányok éltek. Számomra ez idilli elképzelés, még ha az iskolában nem is így tanították. Persze nekem teljesen mások voltak a nézeteim, nem egy tanárommal keltem szócsatába a természetfeletti lények miatt. Ennek persze a szüleim nem túlzottan örültek. Persze párszor beleverték a fejembe, hogy ami otthon történik azt sohase mondjam el másnak, de egy gyermeknek nem túlzottan lehet parancsolni. Az életem legjelentősebb szakaszánál már csak a levelet vártuk. A titokzatos irományt, melynek kacifántos soraiban áll, miszerint felvettek e a varázslóiskolába. Nagyon vártam már az ottani tanulást. A módszereket, mivel támadóimat legyőzhetem, mégis sokszor elgondolkoztam az ottléten. Rengeteg ideig nem látnám anyámat, se apámat. Egy teljesen új közegbe kerülnék megint. Az eddigi barátaimmal alig találkoznék. Szörnyű ebbe belegondolni az egyszer biztos. Teltek a napok, csakhogy nem érkezett levél. Egy huhogó hang kíséretében valami azonban beesett a postanyíláson. A pecsét alapján édesanyám már tudta annak származási helyét. A sarkokban elhelyezett kígyó, borz, oroszlán és sas semmivel sem összekeverendő. Szerencsére mindenki megkönnyebbülésére a jó hírt vésték a pergamenre. Az anyai ágú nagyszülők még át is jöttek gratulálni. Mindenki arról beszélt, miszerint melyik házba osztották be, illetve kik tanították. Apámmal mi ketten csak szótlanul hallgattuk a dolgokat, hiszen az egészből nem sokat értettünk. Annyi bizonyos, hogy mostantól vége az átlagos életemnek.  


Roxfortos évek

A legelső állomás Abszol útra vezetett, ahol kapok majd egy pálcát. Az utcákon sürgő-forgó boszorkányok és varázslók cirkáltak. Némelyik klasszikus a folklórban is ismert ruhákat, mások a mai világban elfogadott öltözékekben jelentek meg. Igazán furcsa volt az első benyomás, habár York utcáitól nem sokban tért el, vagyis talán az itt élő emberek mások. A butikok üvegfalainál érdekes dolgokon ragadt a szemem. Seprűk, baglyok, amulettek és még napestig sorolhatnám őket. Rengeteg korombéli gyermek tapadt az üvegekhez, s tátott szájjal csodálkozott. Anyám jelenlétét kissé zavarónak éreztem, ám őnélküle valószínűleg teljesen elvesznék. Hatalmas tábla jelezte a pálcakészítéssel foglalkozó férfi műhelyét. Az ajtó belépve a boltokban megszokott kellemes csengőhang fogadott minket.
- Kedves  Olliwander úr! Nos ő az én kisfiam. - mutatott be szülőanyám, ki igazán kedvesen beszélt az öreg úrhoz. A férfi éppen a polcokat rótta, mikor felfigyelt a jelenlétünkre.
- Nocsak...hát te lennél  Amanda fia? - tette fel a költői kérdést tágra nyílt szempárral.
- Nagyon örvendek uram! A nevem Kört Májer. - ismertettem a férfival nevemet, aztán kezet nyújtottam neki. Nem nagyon szerettem bemutatkozni, inkább jobb szerettem elkerülni ezen körülményeket, de nem akartam szégyent hozni a szüleimre.
- Én is újfent! Még mindig jó a diópálcád? - belecsapott a kezembe, s érdeklődni kezdett valószínűleg mástól, mivel az én tulajdonomban olyan nincs.
- Ilyen buta kérdés! Ön mindig is kiváló munkát végez. - dicsérte meg az idős férfit édesanyám, s közben ő is szétnézett az üzletben. Volt is mit nézni. A pálcák igazi felhőkarcolóként magasodtak az üzletben. Nem tudtam elhinni, miszerint ezt majd egyszer mind eladja. Váratlanul felém nyújtott egy pálcát, amire eleinte reagálni sem tudtam.
- Suhints vele. - jelentette ki az üzlet tulajdonosa, aztán megfogadva tanácsát úgy is tettem. A kasszában lévő fiókok azon nyomban kilökődtek. Elszégyellve adtam vissza a vajszínhez hasonló eszközt. Az idős férfi ismételten szorgosan kereste a nekem való pálcát. Kócos haját néha megvakarva mustrálta az általa gyártott kellékeket. Mit hacsak felismerés szállta volna meg az arcát. Odasietett egy távolabbi polchoz, aztán ide-oda dobálta a dobozokat.
- Talán ez lesz a megfelelő. - mondta bizonytalanul, miközben alaposan szemügyre vette a nem sokkal sötétebb árnyalatú fát. Lassan átnyújtotta nekem, az előző esetbe belegondolva kissé hezitálva, de ismételten suhintottam. A cselekvést követően valamelyik könyve elkezdett lebegni. Megdöbbenve, s büszkén figyeltem az esetet.
- Nos Kurt Maier úrfi... önt úgy tűnik az erdeifenyő választotta. Igazán mutatós kis darab, amiben egyszarvúszőrét raktam. Becsülje meg a pálcáját, és az is eszerint fog tenni! - látott el információval Olliwander, bár én még most is azon tárgyat bámultam, amely végigkísér az életemen, persze ha szerencsém van.
- A nagyapádnak is erdeifenyő van. Lefogadom meglepődik, ha majd elmeséled neki. - jelentette ki édesanyám, melynek hatására én csak bólintottam egyet.
- Köszönöm a segítséget! - hálálkodtam a boltosnak, eztán kiballagtunk a boltból. Rengeteg helyre kellett még menni. Könyvekért, bagolyért, üstért, meg még pár iskolához nélkülözhetetlen dolgot kellet beszerezni. Leginkább a baglyokra voltam kíváncsi. A macskaköves út elkísért az állatárushoz is. A bejárat előtt néhány kikerekedett szemű bagoly leste az üzletbeérkezőket. Némelyiket felismertem, mint az erdei fülesbaglyot, gyöngybaglyot, vagy szakállas baglyot. Volt pár egzotikusabb, vagy ritkábban bemutatott fajta is. Igazán ricsajosnak számított a helység, megannyi állat hallatta a hangját. A ragadozó madarakon kívül, varangyok, görények, na meg denevérek is helyet kaptam. Engem mondjuk inkább a baglyok érdekeltek. Az egyik ketrecben  észrevettem egy szép példányt. Hasonlított a gyöngybagolyhoz, mégis különlegesebbnek tűnt annál.
- Ez tetszik neked? Ez egy csodaszép álarcos bagoly. Igazán jó választás, ha engem kérdezel. - érdeklődött az eladónő kedves hangon, amellett lehajolt hozzá.
- Hát...igen szerintem is jó. Akkor ezt szeretném! - jöttek ki a kissé zavart szavak az ajkamon. Az utcára kilépve, már egyel többen voltunk.
- Szerintem Tudor lesz a neve. - jelentettem ki, ráadásul még huhogott is az új kedvencem rá. Amint meglett minden a vonatállomáshoz mentünk. Édesanyám még elbúcsúzott tőlem, aztán utamra engedett. A régi gőzmozdony, mára máshol nem nagyon lehetne látni. A robusztus fémszerkezetből itt-ott gőz szivárgott ki. Tömérdek diák szállt fel a mozdonyra. Én a legközelebbi kocsira szálltam fel. Próbáltam üres fülkét keresni, ám akármennyire kutattam nem találtam olyat amiben nem volt senki. Kint megálltam a folyosón, s úgy éreztem ott fogok maradni míg meg nem érkezek.
- Hé nem ülsz be ide, még két szabad hely is van. - mondta egy idősebb lány. A leányzónak ében barna haja, továbbá tengerkék szem volt. Igazán szemrevaló teremtés, ám alig mertem megszólalni.
- Okés, persze! Csak ha nem gond ? - próbáltam udvarias lenni, annak ellenére, hogy teljesen zavarban voltam. Amint a kilincshez értem éreztem, miként a tenyerem izzad. A fülke tényleg nem számított üresnek ketten is ültek benne.
- Amúgy te még elsős vagy? - szegezte nekem a kérdést a nő, ki biztató mosollyal várta a választ.
- Igen az volnék. A nevem pedig Kurt Maier! - közöltem a körülöttem lévő többi személlyel is, s el se hittem mennyit segítettet azon apró mosoly.
- Na akkor pont szerencséd van Jeremy. Tudod még ő is elsős, ezenkívül rám bízták a szülei, kik apámnak barátai. Azért ketten már csak több esélyetek lesz kiismerni azt a fránya kastélyt. Bocsi az én nevem Jill Gordon! Majdnem elfelejtettem bemutatkozni. - magyarázkodott a hölgy, én persze alig értettem belőle valamit, mivel olyan gyorsan elhadarta azt, mintha nem is angolul beszélt volna. Ez természetesen kissé túlzás, ám annyi szent, hogy jól forog a nyelve.    
Az én nevem Jeremy Frost! Pihenj kicsit Jill! - viccelődött a fekete fiú, majd kezet nyújtott. A kézfogás után kiderült néhány dolog a két idegenről. Mindketten  birminghami származásúak, persze ezenkívül több mindenről is szó esett. A szülők származásáról, na meg munkahelyükről. A tanárokról pedig Jill rengeteget mesélt, kiről jót, kiről pedig rosszat. Habár minden iskolában így megy ez. Az érkezést a sínek csikorgó hangja jelezte. Leszállva a vasúti járműről egy hatalmas melák várt minket petróleumlámpával a kezében. A csónakokhoz vezetett minket, melyek már szintén elvoltak látva világítással. A sötétben hatalmas kolosszusként tört a hatalmas kastély. Az építészek rémálma lehetett az egymásra épülő tornyok miatt. Az ablakaiból áradó fényből ítélve már lehettek benne egy páran, vagy csak előre kivilágítják az egészet. Az épület ebédlőébe érve szemkápráztató látványt nyújtott a varázslattal ellátott plafon, amely szinte az égbolt reális látszatát keltette.  Jobban a tömeg aggasztott, szinte az egész iskola résztvett ezen a gyűlésen. Én persze Jeremyt és Jillt követtem. Amikor lejárt az idő egy igazi varázslónak mondható fazon beszédet intézett. Valószínűleg ez lehetett a Dumbledore, ki igazgatóként is nagy hírnévnek örvend. Miután helyet foglalt a szakállas férfi, előhoztak valami sámlit, majd szólítottak embereket. Amikor én következtem rögtön görcsbe rándult a gyomrom. A sok rám szegeződött tekintettől szó szerint rosszul voltam. A fejfedő kinél hosszan gondolkodott, kinél pedig rögvest rávágta a házat, mely az otthonát képezi majd. Énnálam is eléggé töprengésbe esett, s így minden másodperc óráknak számított. A végére csak kinyögte a választását. Hatalmas kő esett le a szívemről, mivel Jillel egy helyre tett. Jeremy már nem volt ilyen szerencsés, ugyanakkor órákon úgy is találkozunk majd vele. A kijelölt felsőbb éves a körleteinkbe kísért a lakoma után. Lehajtva a fejemet a puha párnámra vártam az elkövetkező napokat. A tanulmányok igazán jól mentek, de a beilleszkedés hagyott volna némi kívánnivalót maga után. A legtöbb barátra Jill és Jeremy által tettem szert. Szabadidőnkben rengeteget jártunk odakint, persze csak a biztonságos környékeken. Leginkább a mágiatörténet, sötét varázslatok kivédése, s a legendás lények gondozása tetszett. Néha történt pár rettentő dolog, amely a Roxfortot sújtotta, mégis ez csak egy nagyobb gond előhírnöke volt.


Háború

Most megtudhattam milyen is a háború, melyben nagyapámnak is része volt. Ólmok helyett viszont az ember testét átkok égették át. A földön heverő törmelékek izzottak, s forró gőzt ontottak magukból. A helységre ráborult a halál árnyéka. Mindenkit áthatott a félelem, mely beitta magát az emberek testébe. Néhányakat hisztérikus sírásra, másokat dühre ösztönzött. Én az omladozó lépcsőn lefelé siettem, hol szanaszét holttestek, vagy pedig azok látványa miatt sokkolt személyek helyezkedtek el. Az egyik diákon rögtön rajta akadt a szemem. Annyi lehettet, mint én elsőben. Az élettelen falfehér keze még mindig szorította a pálcáját, melynek védelmeznie kellett volna őt. Hosszú gödör haja a lépcsőfokokon mint vízesés hullott alá. Az arca itt-ott összekoszolódott, illetve véres volt. A szemei az ég felé meredtek, de mintha csak azt kérdeznék ''miért?''.
- Kurt! Gyere már! Mennünk kell, nem hallod!? - kiáltott rám Jill, ki egyből észhez térített. Egyszerűen nem tudom elhinni, miszerint szótlanul otthagyunk valakit. Aki régebben vágyakkal, valamint álmokkal teli érkezhetett ebbe az iskolába. A falak szó szerint megremegtek. Az előttünk lévő folyosón akartunk átjutni, ám amint megláttunk egy halálfalót mindkettőnk lába megálljt parancsolt. Az ezüstös maszkban rejtőző sötétvarázsló szerencsére nem látott meg minket. Szinte ruházata alapján olyan látszatott keltett, minthogyha a révész járná az épületet elragadható lelkek után.
- Szerintem forduljunk vissza. - tettem halkan javaslatot, ezzel egyidejűleg visszafordultunk. Eleinte lassan, aztán egyre gyorsabb tempóval haladtunk előre. Az egyik sarkon megálltunk kifújni magunkat. Lehetett hallani a falakat betöltő robbanásokat, esetleg az elektromossághoz hasonló hangot képző bűbájokat, minek hatására reflexszerűen lebuktunk. Hamarosan lépteket halottunk a hátunk mögül. Rögvest megdermedt bennünk a vér.
- Ez idáig követett minket? - kérdezte két szuszogás közepette Jill, én pedig hátra néztem. Az alak igazán csapzott kinézettel rendelkezett. Szerencsére nem maszkos halálfaló volt, ám vigyázni kelet mindenkivel ki a nagyúrhoz csatlakozott. A pálcámat némi mozdulatsorral, egy kábító bűbájt próbáltam az idegenre rászabadítani. Jill is segített volna, azonban neki elrepedt a pálcája, így egyedül kellet feltartóztatnom az alakot. Csak úgy röpültek a védőbűbájok, valamint az átkok, mégse bírtunk egymással. Az alak hirtelen megdermedt, s összerogyott. Jeremy bukkant elő mögüle. Ő is csatlakozott a halálfalókhoz, ám nem önszántából.
- Ezek után még visszamersz jönni!? - vonta kérdőre Jill, ki a megrepedt pálcáját elé szegezte.
- Szerinted mit csináltam volna!? Megfenyegették a szüleimmel! - kiáltott fel a fekete férfi, ki elfordult és könnyeit az ingujjával fogta fel.
- Ahogy másoknak is! Ez most nem számít! A lényeg, hogy újra köztünk vagy, és megmentetted az életünket. - próbáltam észhez téríteni a társaságot, hisz nem akartam egy újabb vérfürdőt.
- Remélem megérte! - sziszegte oda a Gordon vezetéknevet viselő leány, eztán tovább állt.
- Héj haver! Én tényleg sajnálom az egészet. Egyszerűen nem volt bátorságom. Bocsássatok meg! - dőlt a vállamra Frost, aki vigasztalásra szorult. A nálunk idősebb barnahajú lány nem volt hajlandó várni.
- Én megértelek, de most mennünk kell! Te meg várj meg Jill! Csak együtt tudunk életben maradni. Rendben?! - kiáltottam a két velem kullogó személyre nem akartam ilyen időben egyiket se megsérteni, hiszen egymásra voltunk utalva. Út közben belefutottunk egy ismerős arcba, ki egy nálunk két évvel fiatalabb háztársban nyilvánult meg.
- Jól vagy? - tettem fel az alap kérdést egy ilyen helyzetben, a lányon végignézve semmi baja nem volt csak néhány horzsolás. A félelemtől ugyanakkor teljesen megdermedt, s csak a padlót itatta könnyeivel.
- Nem érünk rá erre! - figyelmeztetett Jill, de én fittyet hányva az ő szavaira. Nem hagytam annyiban a dolgot. Nyakamba kaptam a kis Emilyt, ki szokatlanul könnyűnek számított. Valószínű az adrenalin miatt nem éreztem a testének valódi súlyát. Nem is nagyon tudtuk miszerint hova is megyünk csak mentünk. Én főként az elől haladó Jillt követtem, bármerre is haladt. Annyi bizonyos, hogy az egész kastély nem volt biztonságos. Szerencsére sikerült a kislányt biztonságba helyezni. A vérontás befejeztével mindkét tábornak hatalmas veszteségeket kellett elkönyvelnie magának. Mi győztünk, ám nem ünnepeltünk. Sokaknak még mindig a fülében csengettek a sikolyok, valamint a könyörgések. Én számtalan alkalommal ébredtem fel verejtékes arccal, sötét szobám árnyékaiban pedig halálfalót  kutatva, amely bármelyik másodpercben lecsaphat rám. Sokáig gyászoltam és még mindig bennem él a sok barát, valamint ismerős arca.  

         Jellem

Olykor-olykor eléggé szentimentálisnak lehet mondani,  igazi álmodozó vagyok, s gyakran szeretek visszaemlékezni a múltra. A régi szép időkre gondolok vissza, majd elmerengek azok csodálatos élményein. A nosztalgiáznia teljesen a mindennapjaim részét szokta képezni. A múlt árnyéka számomra mindig feldereng akár beszédtémában, na meg ha egy régi ismerős tárgyat látok. Főként a barátokkal szeretek elbeszélgetni, illetve ezzel eleveníteni a régi emlékeket. A barátból elég kevés van nekem. Nem mintha utálnám az embereket, csak bonyolultsága miatt nem bízok benne eléggé. Sokat jelent nekem a rokonszenv, továbbá az ellenszenv, hogyha valaki ellenszenves számomra, attól elzárkózok. A lelkem titkait is, valamint érzéseimet csakis azokkal osztom meg akik arra érdemesek. Sok időbe tel valakinek a bizalmamba férkőznie. Habár mondhatni jó pár haverra is szert tettem, ám őket nem engedem magamhoz olyan közel.  Néha sokan ezért érzéketlennek, netán mogorvának hisznek. Azonban a rideg külső igazi érző szívet takar. A legtöbb embernek, még ha nem is ismerősöm alapból szeretek segíteni. Valahogy jó érzés számomra a tudat, miként valakinek segítettem levenni a válláról a terhet. Azt viszont ki nem állhatom, ha valaki kihasználja nagylelkűségemet. Udvarisság és túlzott illedelmességemet nem mindenki szereti. A nőket teljesen egyenrangúnak tekintem a férfiakkal, azonban még a lovagi etikett szerint bánok velük. Sokszor szeszélyes a természetem, amit kiismerni igen nagy feladat. Egyik pillanatról a másikra jó kedvemet, felválthatja a düh. Hol fennkölt érzelmekkel élem át, hol pedig mélységes depresszióba esek ezen alkalmakkor. Néha elég gőgös tudok lenni. Gyakran gondolom magam tökéletesnek, mégis hogyha kérdik ezt tagadom, mindemellett szerénységgel leplezem azt.  A saját elképzeléseimet eszerint kezelem, így ideáljaimmal senki sem szállhat szembe. Csakis az én nézeteimtől nem szélsőségesen eltérő gondolatokat ismerek el.  Jó a memóriám, így képes vagyok a legapróbb részletekre is emlékezni. Akár valaki megjegyzésére, vagy más jelentéktelen szófoszlányokra, azonban teljesen rossz az arc, továbbá a névmemóriám. Ettől gyakran kínos helyzetek éleződnek ki. Intuitív személyiségem miatt gyakran hagyatkozok megérzéseimre. Főként akkor, ha a tapasztalataim nem segítenek a bizonyos ügyekben. Megfontolt emberként, mindig szeretek a jól kitaposott úton haladni. Ambícióra hajlamos vagyok, mégse tudom elviselni a változásokat. Művészi hajlamom a fő érdekesség mások számára a személyiségemben. Kreatívságom már gyerekkoromban is megmutatkozott, amelyet rajzzal fejlesztettem főként. Mára a gitárral ötvözve vált azzá ami. Bár nem vagyok egy Michelangelo, vagy egy Jimi Hendrix, mégis szeretem azt amit csinálok. Ezen tevékenységekkel az érzéseimet is könnyebben,  ki tudom adni magamból, akár kép, illetve hang formájában.  

Erősség || hűséges, találékony, kreatív, segítőkész
Gyengeség || szeszélyes, határozatlan, elzárkózó, álmodozó


         Apróságok

mindig || rajz, természet, zene, horror film, egzotikus ételek,jó beszélgetések, történelem, párbaj  
soha || tömeg, túlzott magasság, sötétség, önző emberek, túlontúl édes ételek, egyoldalú beszélgetések  
hobbik || filmezés, rajz, gasztronómia, gitározás
merengő ||
- Első éves koromban, mikor először engedtek haza a Roxfortból, s szüleimet újfent megölelhettem.
- A háború, amely százak életét tette tönkre
mumus || wendigo
Edevis tükre || mindenki elismerése
százfűlé-főzet || zöld, diólikőr
Amortentia || hegyvidéki levegő, s fenyő aroma
titkok || Egyszer majdnem elvesztettem Tudort, azonban szerencsére a szüleim nem vették észre.
azt beszélik, hogy... || Morcos férfi vagyok, aki legalább két évet bukott.


         A család

apa || Carl Maier; 52; mugli; jó apának tartom, bár nem sokszor találom meg vele a közös hangsúlyt
anya || Amanda Wales; 53; aranyvérű, sokszor szigorúan kezet, de bármi probléma volt számíthattam rá
testvérek || -
állatok || egy hím álarcos bagoly, kinek neve Tudor

Családtörténet ||
Apai ágon Németországból származik a családom. A nagyapám és a szülei felismerték a baljós előjeleket, melyeket a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hatalomra kerülésével következtek be. Nagyapám okos gyerek hírében állt. Könnyedén megtanult angolul, majd orvostanhallgató lett. A háború őt is hadba szólította. Eleinte nyelvtudásával, majd később tábori sebészként tett hírnévre. A második világháború lezártával hazatérhetett, s York-ban családot alapított. A Koreában kitörő harcokkal, viszont tudta, hogy újfent szolgálatba kell állnia. Sérülés miatt hazaküldték, és felmentették a szolgálatai alól. Megcsonkított lábbal, ám életben haza tudott jutni.
A Wales család a mágusok közt megkopott névvel bír manapság. Nagyapám és nagyanyám is anyámmal bezárólag aranyvérűnek számított. Ezen hagyományt édesanyám törte meg, ki egy muglival házasodott össze. A nagyszüleim megakarták menteni a család becsületét, valamint helyre állítani, hogy szeretett Amandájuk egy jó nevű családba házasodik be. Ezen kísérletüket pedig apám tönkretette. Eleinte szó szerint kitagadták a lányukat, azonban néhány év után megenyhült a szívük. Ráeszméltek, hogy lányuk boldogsága fontosabb a család jó hírénél.

         Külsőségek

magasság || 182 cm
testalkat || molett
szemszín || mogyoróbarna
hajszín || világosbarna
kinézet || Arccsontom nem igazán markáns, így a fejem teljesen oválisnak hat. Az ázsiaiakéhoz hasonló lapos felületű a fejem. Általában borostás az arcom, valamint rövidre vágott hajam, mindig be van kenve hajwaxal. Sokszor hiszik rám arcszőrzetem miatt, hogy tanár, vagy bukott diák vagyok. Mindennap ápoltan jelenek meg, bár különösen akkor, hogyha jelesebb alkalomról van szó. Orcám néha borvirágos szokott lenni, s testalkatomnak hála eléggé egy részeges szerzetesnek tűnhetek ilyenkor. Öltözeteimet gyakran a középút jellemzi, ami abban teljesül ki, miképp sportosan elegánsak.  



         A tudás

varázslói ismeretek || Nem szeretek tanulni csak néha. Leginkább az órán megszerzett tudásaimra alapozok, melyeket jó memóriája miatt hosszú ideig elraktározok. A szívemnek csücske a LLG, a SVK, na meg a mágiatörténete. A bájitaltanon pedig csak bukdácsolgatok.  
felvett tantárgyak ||
pálca típusa || 10 és 1/2 hüvelykies erdeifenyő, egyszervúszőr maggal  
RBF ||
Sötét Varázslatok Kivédése: K
Legendás Lények Gondozása: K
Rúnaismeret: V
Gyógynövénytan: V
Alkímia: V
Bűbájtan: V
Bájitaltan: E
Mugliismeret: V
Mágiatörténet: K


         Egyéb

avialany|| Emile Hirsch
Naplózva

Louise Lott
Eltávozott karakter
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 11. 28. - 10:45:09 »
+3

Üdvözöllek Kurt,

Mit ne mondjak, igazán élveztem az előtörténeted, és azt, milyen élethűre formáltad Kurtöt. Nagyon szerettem, hogy szürke zónás a srác, hiszen épp annyi apró cseprő hibája van, mint amennyi jó tulajdonsága. Emellett nagyon szépen is volt megírva az előtörténet, aminek külön örülök. Kifejezetten jó volt téged olvasni. Az előtörténeted természetesen elfogadom, a házad pedig a




Gratulálok!
Az eligazító PM pedig hamarosan érkezik!

Louise
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 24. - 13:15:53
Az oldal 0.102 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.