+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Maxwell Shafiq (Moderátor: Maxwell Shafiq)
| | | | |-+  Anyák bűne
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Anyák bűne  (Megtekintve 3355 alkalommal)

Maxwell Shafiq
[Topiktulaj]
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2015. 08. 22. - 20:10:45 »
+3

Minerva Balmoral

°°°

A szoba elcsendesedett, a fények kigyúltak. Dobhártyámat ütemesen rohamozta a koponyámba tóduló vér. Hirtelen nem az voltam, akinek ismertek. Az öltönyös, jól becsomagolt, laboratóriumban készült, vonalzóval megtervezett, szótárt reggeliző, rideg alak egy pillanatra elfelejtette a szövegét. Ismét magam voltam, ahogy ott ültem az általam elővarázsolt, instant fotelben.
A notesz a földön hevert. Nem volt rá szükség többé ugyan, de mégis utána nyúltam. Minerva szavai semmivé foszlottak, ahogy elhagyták ajkait. Senkit nem érdekelt már, hogy az anyja akart-e valaha is bármit a férfiaktól. Feleslegesen pocsékoltam volna rá a tintát. Amit akartam, azt már megtudtam.
A fotel ropogott, miközben felemelkedtem belőle. Lépteim fürgék voltak, arcom kisimult, tekintetem pedig ismét tiszta, ahogy átszeltem a szobát.
- Azt mondta, hogy látta a férfit, Morgant, mielőtt megátkozták volna. Fel tudja idézni az arcát, Minerva? – Álltam meg a lány előtt. - Ő volt az? Őt látta aznap éjjel?
A fotó, melyet Minerva kezébe nyomtam, gyűrött volt, szélei pedig rongyosak voltak. Ám az arc, mely visszatekintett arról a darab papírról, eleven volt, és gonosz.
- Igen, ő volt az. Morgan Dernier. Az egyik levele végén igen könnyelműen elárulta a nevét. Azok a levelek azonban…
A fejemben diadalmas zene csendült fel. Trombiták, hegedűfutamok és dobszóló. Végre a markomban éreztem Derniert. Ujjaim önkénytelenül is megfeszültek, mintha csak a nyakát szorongattam volna az egykori Halálfalónak.
- Látnom kell a leveleket, amiket az anyjának írt – vágtam félbe, s gondolatban már egy lépéssel előrébb jártam. - Meg tudja szerezni őket?
- Elégtek az utolsó találkozásunkkor. Jártam azóta a házban, megpróbáltam őket rekonstruálni, de átok semmisítette meg őket, így…
Csend.
Némán álltam Minerva tekintetét. Tudtam, hogy igazat mond, habár szerettem volna hinni, hogy hazudik. A lány pillanatok alatt repített a mennybe, elhitetve velem, hogy van még remény. Aztán, mint derült égből a villámcsapás, kiderült, hogy a Mikulás lezuhant a szánjával, és nincs többé karácsony.
Szótlanul kivettem Minerva kezéből a fotót, és visszasüllyesztettem a zsebembe. Hátat fordítottam a lánynak, és ismét a kávézóasztalhoz léptem, melyen ott hevert a notesz. A notesz, melybe ostoba módon egy idő után már nem is jegyzeteltem. Felvettem, majd kis habozás után azt is zsebre vágtam.
- Sajnálom, hogy csak eddig vezethettem, Mr. Shafiq. Kérem, ha mégis következtet ebből valamire, ami az én figyelmemet elkerülte, ossza meg velem. A célunk ugyanis közös.
A lány megnyugtatónak szánt mozdulata, ahogy vállamra tette kezét, csak hab volt a tortán.
- Felesleges sajnálkoznia, Miss Balmoral, így is sokat segített - feleltem színtelenül.
Egy csettintéssel eltüntettem a foteleket, majd a pislákoló lámpafénynél Minervára függesztettem a tekintetemet. Amit mondott, az egy pillanatra elfeledtette velem a kudarcomat.
- Tudom, hogy csak egy diáklány vagyok ön mellett, azonban a diáklányok sokkal többre képesek, mint gondolja. Minden értelemben. – mosolygott.
Fürkészve vizslattam arcát és a szavak valódi jelentésén elmélkedtem. Az volt az érzésem, hogy Minerva sokkal többet tud rólam, mint amennyit elárultam neki magamról. Furcsa déjà vu érzés volt ez, és én ismét csak azon elmélkedtem, hogy ezúttal ki adott ki engem.
Egy utolsó pillantást vetettem rá, majd a kabátom és a kalapom után nyúltam.
- Köszönöm a türelmét, kisasszony! Nem is rabolnám tovább az idejét, így engedelmével most távoznék. Felajánlanám, hogy hazakísérem önt, de attól tartok nem volna túl okos döntés együtt mutatkoznunk.
Ujjaim a kilincsre fonódtak.
- További kellemes szünidőt kívánok! Viszontlátásra!
Kitártam az ajtót.
- Ha év közben nyomra bukkanna, kérem, ne titkolja el előlem.
Nem adtam jelét, hogy meghallottam volna Minerva utolsó szavait. Gondolataim ismét Dernier körül jártak, és a kudarcomon elmélkedtem. Az egykori dobozgyár ajtaja nyikorogva bezárult mögöttem.

°°°

Vége
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2015. 08. 28. - 03:33:50 »
+3


Maxwell Shafiq


Morgan Dernier… anyám egyik olyan ostoba hibája, amelyet nem tudott eltitkolni valaki elől. Ezt követik a feltételezett gyilkosságok, a végtelen kegyetlenség, a fájdalom, amit okozott, a jegy a karján, a szökése… és persze mind közül a legszégyenteljesebb, amelyről mindenki tudomást szerezhet tizenhat egész éve: a lánya.
Sokat ültem a közös házunkban, mert otthonnak nem nevezném, azon merengve, vajon tudja e, hogy valójában mindig mások fizetnek e az ő bűneiért, különös pördüléseiért, amiket a kedélye diktált. A játékos asztal fölött görnyedve a mosolya elárulta, hogy nagyon is, sőt, nem is lát más megoldást. Az a dühös gyerek most Shafiqqal szemben vonja le a következtetést, hogy nem fogja kifizetni a számlát, inkább iszik néhány kört a másik kontójára, mielőtt visszaadná a sok hosszú év és élet adósságát.
- Ugyan, ön is tudja, milyen dühítő ez! – csattanok csak halkan – Mikor akarunk valamit, és olyan közel jutunk hozzá, de elérve rájövünk, hogy nem pont az, amire vágytunk. Ez emberekre is áll, Mr. Shafiq, de okosabb embernek gondolom annál, hogy olyan ellenfél ellen harcoljon, amellyel szemben nem nyerhet. Ne bántsa meg, rendben?
Tudom, hogy mikor kimész azon az ajtón, mikor kimondott a jégnek is beillő szavakat a búcsúzásra, valahol sejted, mire és kire céloztam, de nem firtatom tovább. Kilép csak egyszerűen, ridegen és keményen, ahogy befelé is érkezett, én pedig megvárom a végső nyikorgást, mielőtt dühösen belerúgok az itt hagyott asztalba.
- A megátalkodott, karót nyelt mindenit… - szitkozódom, és valahol szórakoztatónak találom, hogy még a távozása után is megválogatom a szavaimat, mintha bizony hallhatná – Te jó ég, remélem, soha nem leszek ilyen!

Ez persze hazugság, és percek kérdése, hogy rájöjjek, nagyon is vágyom a szerepére, az öltönyös igazságosztóéra, aki csak így viharzik ki a beszélgetésekből, mögötte pedig asztalt rugdaló diáklányok maradnak. Élénken él bennem Louise minden szava, és egy utolsó fáradt, engedő fújással magam is kifelé indulok. Könnyebb lenne ezt csörtetésnek titulálni, de nincs itt senki, aki kifogást tehetne a zajongásra, és nekem pont arra van szükségem, hogy legalább egy kicsit levezessem a tehetetlenségből fakadó puffogásom. Kilépek az utcára, nem vagyok rest kivágni az ajtó szárnyát, ami nagyot döngve csapódik a falon. Nem érdekel, itt ólálkodik e még, vagy végképp távozott, lassan magamra erőszakolom a korábbi rezzenéstelenséget, de ez már elkésett gesztus a csapkodás után. Leporolom a zakómat, afféle pótcselekvéssel adózva az eseményeknek, rágyújtok, és a füstöt bámulva gondolok arra, hogy bármennyire is hinni akarom, hogy nem érdekel, nem számít, nem lényeges többé a bosszú, a vágy a törlesztésre… ez nem igaz – de most már tudom majd, nem egyedül kergetem a gonoszt azon a végtelen körön. Talán én nem leszek elég hosszú életű ehhez a vállalkozáshoz, de lesz kinek a kezébe letenni a fonalakat.
De addig is  hazasétálok a ködös városban, egykedvűen dohányozva, az eső illatát inhalálva, amíg elérkezik a játszma legvége, talán hamarabb is, mint bármelyikünk számít rá.

Sleep in peace when day is done
That's what I mean
And this old world is a new world
And a bold world
For me

Most már részemről is - köszönöm a játékot!
Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 02. - 11:20:44
Az oldal 0.059 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.