Minerva E. Balmoral
Griffendél Godrik Akadémia
the variable
☆ Miss Sparkly-eyed ☆
Hozzászólások: 605
Jutalmak: +1081
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Kor: 22
Ház: Griffendél
Évfolyam: Negyedik
Családi állapot: Bonyolult
Kedvenc tanár: Quennel Oakley
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
« Válasz #1 Dátum: 2015. 09. 30. - 18:27:56 » |
+2
|
„Minden óra látogatásköteles.”
Mi is juthatna eszembe ezen a verőfényes hétfői, szeptemberi napon más, mint a mi hőn szeretett és könnyekig tisztelt házirendünk? Talán a tanáraink lelkesítő szónoklatai andalították el fiatal elmém, esetleg a vágy, hogy ismét tankönyvet foghassak a kezembe, és alámerüljek a csak arra méltóak számára fenntartott tudásanyagba? Az én elmémet jelenleg az ágyam utáni vágy fűti, ezért állok most a tanterem előtt a többiekhez préselődve nagyjából olyan pozícióban, hogy ha megmozdulnak, én biztos a padlón kötök ki. A tekintetem sem a lelkesedéstől csillog, hanem a könnyektől, amiket az elnyomott ásítások eredményeznek. Annyira felkészült és összeszedett vagyok, mint egy csapat másnapos egyetemista szombat reggel, azzal a különbséggel, hogy képes lennék magamtól is függőlegesben maradni, csak kényelmesebb a tömegre bízni a nagyszerű feladatot, abban a reményben, hogy majd ezután szépen megsimulok a padomban, és McGalagony nem veszi észre a lelkesedésem tökéletes hiányát. Elheverek én itt némán, megbújva a könyveim mögött, ne is zaklassuk egymást ma reggel ilyen mókás kis részletekkel, mint a kötelességek és a jövőre való felkészülés. Ígérem, még horkolni sem fogok, néha cuppogok ugyan egy sort, de legalább feldobjuk egymás napját… Nyílik az ajtó. Laposakat pislogok, nagyot csípek a combomba abban a hitben, hogy hozzám tartozik, aztán a mellettem álló felvisít, és rá kell jönnöm, hogy eggyel elnéztem a lábakat, a tanerő pedig máris kiszúrt magának, pedig eddig nem volt szokásom a társaim csipkedése. - Balmoral kisasszony, remélem, nem azt tervezi, hogy csendes pihenőnek használja az órámat! – köszönés helyett megteszi ez is, édes fogadtatás – A talárja pedig kifordítva van magán, igazítsa meg! Már épp vitatkozni akarok, hogy dehogyis követek el én ilyen impertinens kis devianciákat, mikor rá kell jönnöm, hogy teljesen igaza van, a varrás kívül feszít vidáman. Morgok pár sort a hallgatóság nagy örömére a kora reggeli cseszegetésről, de ez most kivételesen elkerüli a drága tanárnő figyelmét. Megindul a nép előre, sorjáznak az emberek befelé, az előbbi támadásom áldozata szúrósan bámul rám, mikor én is belépek a terembe, de hát ez legyen a legkevesebb. A lendületnek köszönhetően majdnem nekisétálok az ajtókeretnek is, de az utolsó pillanatban a fejem elkerüli a koppanást, és bent találom magam. Bájos a díszlet, a többiek már a helyükön ülnek, mögöttem csukódik az ajtó. Az ágyamra gondolok, a pihe-puha párnákra, a meleg takaróra, és a békés, andalító csendre, ami most fent honolhat a szétdobált ruhák között… sarkon fordulok, és a tudatom utolsó segélykiáltásával a kilincsre markolok. - Balmoral kisasszony, mégis hová megy?! De én már suhanok is tova ezen a szép szeptemberi reggelen, amikor mások erőtől duzzadóan vetik bele magukat a tankönyvükbe… már repülök is vissza az ágyamba, mert vannak napok, amikor az a legjobb döntés, ha el sem kezdjük őket.
|