+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  A mindenkori Jóslástan tanár irodája/szobája
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A mindenkori Jóslástan tanár irodája/szobája  (Megtekintve 3194 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 08. 10. - 19:52:50 »
+1

A talán rettegve érkező diák a legkevésbé szigorú benyomásoknak eleget tevő tanári szobába
jut az ajtó kinyitása után: az elegáns, szépen megmunkált berendezés otthonos hangulatot kelt, főleg
a bal oldalon elhelyezett kandallónak hála. Szemben széles ablak fogadja a látogatót, míg jobb oldalon
ott áll a helyiség talán legtekintélyesebb darabja, a hatalmas íróasztal, amelyet azonban ellep a papírok
és apróságok halmaza. Ezek között megtalálható a családi fénykép, rengeteg könyv, valamint egy teáskészlet
darabjai – ennek a gyűjteménynek további részei a közeli kis komódon foglalnak helyet, egy nagy kancsó
 itallal, amely olykor tea, olykor kakaó. A színvilág régi korok eleganciáját idézi, kellemes egyvelege a
vörösnek és kéknek, habár ez előbbi dominál inkább. Az ablak és a kandalló között elhelyezkedő terebélyes
könyvespolc igazi Kánaán az érdeklődőknek, tematika szerint megtalálható rajta mindkét világ irodalma és
 legfontosabb szakkönyvei.
A falakon térképek, és meglepő módon néhány nem mozgó portré – ezek a muglik kultúrájában jobban
elmerült ember számára egyből felismerhető híres írók, színészek képei, akik nagyban hozzájárulnak ahhoz,
 hogy az érkező izgalma kellemes nyugalomnak adja át a helyét, amíg szóba nem elegyedik a szoba
 tulajdonosával, aki feltehetően a legudvariasabban fogadja majd, járjon el bármilyen ügyben is.
Naplózva

Willow Fawcett
Eltávozott karakter
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 06. 07. - 20:16:21 »
+1


          Tudtam, tudtam, hogy sántikálsz még valamiben, de nem gondoltam, hogy pont erre fogsz vetemedni. Miért? Minerva alig néhány pillanattal ezelőtt hagyta el a szobámat, és én most a tiéd felé haladok. Csak pár napja volt a veszekedésünk, és te tényleg azt gondoltad, hogy bármit is annyiban fogok hagyni? Azt még nem fejeztük be, és most még ez is hozzájön. Kettőnk közül te vagy a rosszabb Leon, csak még senki sem vette észre az úriembernek titulált álcád miatt.
          - Lutece!
          Berontok az irodádba, és azonnal kiparancsolom onnan az egyik Griffendéles diákot. Tudom, hogy nem fog megsértődni, vagy rosszat álmodni miatta, de majd azért valahogy kárpótolom.
          - Mégis hogy a fenébe képzelte ezt? Az egy dolog, hogy mit gondol rólam. Az egy másik, hogy mit gondol Minerváról, de mégis hogy volt képe ehhez?
          Idegesen járkálok fel-alá a helyiségben, közben le se véve rólad a szemem. Biztos vagyok benne, hogy még tartogat valamit a puccos zakód az eddigieken túl is.
          - Szégyentelen. Nem gondoltam, hogy valóban minden lehetőséget meg fog ragadni azért, hogy elválasszon minket. De hogy volt képes a szemembe hazudni arról, hogy Minerva valójában boszorkány? Számtalanszor emlegettem, hogy milyen jó lenne, ha többször tudnánk találkozni. Annak ellenére, hogy mit ígértem, ez volt az egyik legerősebb vágyam, és képes volt tétlenül végignézni, ahogy a bál rendezése alatt azon töprengtem nagyon sokat, hogy vajon meg fogom-e találni?
          Még mindig fortyog bennem a düh, de kicsit higgadok. A sétálást is abbahagyom, de nem megyek közelebb hozzád, ahogy nem is távolodom. A pálcám viszont kéztávolságban van. Fel vagyok készülve mindenre, és bármire. Oké, majdnem bármire, de ezt neked nem kell tudnod.
          - Aljas. Bár, miért is vagyok meglepődve rajta, ha esetleg neki is megmondta, hogy nem jöhet a közelembe. Ugyan, ki más lenne ennyire egoista, mint Leon… - elmosolyodom. – Napoleon Lutece. De most szólok. A kis terve, a szétválasztásunkról nem fog sikerülni, mert minél jobban próbálkozik, annál szorosabb lesz az a kötelék.
          Mi sem lenne ennek jobb bizonyítéka, hogy megtaláltuk egymást akkor is, mikor nem is számítottunk rá. Mondjuk azóta se jártam abban a faluban, és nem is szándékozom visszamenni. A kezemmel a nyakamban lógó láncért nyúlok. Vajon Leon sejti egyáltalán, hogy Mimi milyen démonnal néz szembe?
          - Álszent. Egyszer igazán megmutathatná, hogy milyen arc rejtőzik az álarca mögött, amit az úriemberes öltönye és viselkedése takar. Mert mindenki álarcot visel.
          Tartom a szemkontaktust, nem foglak elengedni. Ezúttal nem, és nem is érdekel, ha valaki meghallja majd a vitánkat a folyosón, ha ettől zeng majd az egész épület.

Naplózva


Leon R. Lutece
Eltávozott karakter.
*****


le lion

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 06. 09. - 10:12:28 »
+1


fölébem hajolj, lásd: hang vagyok I belőlem csak jövőd jósolhatod



          A világegyetem titkait kifürkészni egy egész emberöltő sem lehetne elég - jutok a gondolatra, miközben a diákom értekezését hallgatom az asztronómiát illetően. Ő ugyan most bosszankodik a szerinte értelmetlen témákon, de bennem felidézi, mennyire tetszett a végtelenség gondolata és érzete, és ennek megfelelően igyekszem ráirányítani figyelmét az így nyerhető tapasztalatokra. Már elfogyasztottunk egy pohár teát, lassan kezdi megérteni, hogy engem tényleg csodálattal tölt el mindaz, ami őt untatja, én pedig eljutottam ahhoz a felismeréshez, hogy bármennyire is gyermeknek tekintettem magam sokáig, rég nem vagyok az. Mikor történt? Mikor lépünk ki a korábbi gubóból? Kétségkívül az itteni tanítás volt a legjobb döntésem évek óta, meg kellett lépnem. Már éppen közös nevezőre jutnánk azt illetően, hogy soha nem fogunk, mikor valaki kopogtatás nélkül töri ránk az ajtót, rögtön kiérdemelve a felháborodásomat. Fawcett úgy pörög közöttünk, mint valami bolond forgószél, és olyan dolgokat enged meg magának, amelyeket mások nem is hinnének el róla az én történeteim alapján. Úgy tűnik, ezt a nyersséget nekem tartogatja.
          - Fawcett, nem tudom, hallott-e már arról a bevett gyakorlatról, hogy kopogunk, mielőtt belépünk valahová! - ilyen felvezetés után mégis mire számíthatnék? - Ezt én is kérdezhetném, úgy tűnik, már a maradék udvariasságot is levetkőzte magáról és most vademberként üvölt az irodám közepén. Ha ön szerint ez egy elfogadható magatartás egy olyan helyen, ahol tanárként példát kellene mutatnia, akkor kevés dologról beszélhetünk még, pontosabban egyetlenről, az pedig az, hogyan távozik a helyiségből!
          Felállok a helyemről és hideg kezekkel becsukom az ablakot - nincs szükség rá, hogy bárki is hallja ezt a monológot, amit jogosnak vél. Visszaülve töltök még egy kis teát, mert mégsem vagyunk barbárok, legalábbis kettőnk közül az egyikünkre igaz ez az állítás. Pár napja Jimmy felbukkanása még kellemes emlékként él a fejemben, de Fawcett azt is elrontja ezzel a körözéssel... Mintha egy egész falka kalóz rohanta volna le a hajómat. A témaválasztása azonban felvonja a szemöldököm, és úgy döntök, mégis válaszolok neki, még ha egy hisztérikus kölyök gerjedelmével is adja elő.
          - Kezdjük az elején, Fawcett. Egyáltalán nem hazudtam az unokahúgomat illetően, legfőképp nem a benne élő mágiáról, azt hittem, felnőtt és állítólag képzett professzorként képes megállapítani valakiről, hogy varázstalan-e, és igazából csodálkozva figyeltem, hogy kerülgeti a témát, de nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. - már majdnem el is nevetem magam, hogy nem tűnt fel neki a tény, mikor még az étkezések is közös helyen zajlanak - Azt nem tagadom, hogy szerettem volna, ha minél kevesebb időt töltenek el együtt, de ezt eddig sem titkoltam soha. Már meg ne haragudjon, de épp eleget törődtem a töprengésével, ami például egy ember megöléséhez vezetett, de nem várhatja el tőlem, hogy a lelkének minden rezdülését számon tartsam!
          A múltkori vitánkban említettem, hogy szüksége lenne egy pszicho-medimágusra, ezt pedig most is tartom. Ezekkel a gesztusokkal és kirohanásokkal elég nyilvánvaló, hogy nem ura az indulatainak, ez pedig kétségessé teszi a tanári állás betöltésére. Távol álljon tőlem az igazgató döntésének bírálata, de Fawcett olyan megbízható, mintha koboldokra bíznánk a vacsora elkészítését. Az eredmény csak katasztrófa lehet.
          - Tudja, mi aljas? A saját tévedéseinek másra fogása, az határozottan kimeríti az aljasság fogalmát, de ön élen jár benne! - látom, már a pálcáját is előkészítette - Természetesen megmondtam neki, és ő is értetlenkedett. Ezek alapján feltételezem, számára is új volt a helyzet, de érteni továbbra sem értem, hogy kerülhették el ennyire egymást ebben a zárt térben. Talán nem hallott a Balmoralokról? Hol töltötte az elmúlt éveket, egy benzinkúton? Hiába próbálja a véleményemet kisebbíteni a nevem teljes használatával, ha végre egyszer képes lenne felelősséget vállalni, nem igyekezne ennyire másokat vádolni a saját tévedése miatt. Próbálkoznom pedig nem kell: önnek továbbra sincs semmi köze az unokahúgomhoz, ha az ellenkezőjéről szerzek tudomást, azonnal intézkedem a védelmében.
          Megint túlfeszíti a húrt, kedvem lenne most azonnal a feletteseink elé tárni a munkásságát, de értem, hogy félelmében kiabál. Remélem, tévedek, és nem menne olyan messzire, mint képzeltem, de látni nem látom... ami most azon túl, hogy fájdalmat okoz, kétségbe is ejt. Mióta a kór lecsapott, reméltem, hogy mérsékelten leszek csak az áldozata, de nem mindig tudom befolyásolni az idejüket vagy tartalmukat, így aztán a nap bármelyik szakában megjelenhetnek a figyelmemet követelve, ez pedig lassan felemészt. Most azonban eszemben sincs erre utalni a férfinek, ismerve a véleményét a látásról.. Az viszont egyre kínoz, hogy olyat tesz, amiről nem tudok majd, Minerva pedig biztosan nem árulná el őt. Olyan elszabadult tűzörvény ők, ami képes lehet felégetni körülöttünk mindent.
           - Hagyjuk ezeket a filozófiai megállapításokat, teljesen karakteridegenek öntől. Senki nem feltételezi, hogy a gondolati tovább terjednének az olyan egyszerű témaköröknél, mint a motorja vagy a nők hajkurászása. - legyintek, mikor moralizálni kezd - Hogyan is érthetné, milyen úriembernek lenni, ha soha nem is volt az? Hagyjon békén, és az unokahúgomat is, ő az én gondnokságom alá tartozik, és nem szeretném, ha egy olyan negatív befolyás érné, mint ön. Ha tartja magát a kérésemhez, úgy vélem, nincs további megbeszélnivalónk. Viszontlátásra.
Naplózva

Je vois le chaos en dessous

Willow Fawcett
Eltávozott karakter
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 06. 12. - 14:41:02 »
+1


          Utálom, nagyon utálom, hogy mindig azt hiszed, csak neked lehet igazad, és ahogy itt az asztalod mögött ülsz, már most tudom, hogy mire gondolsz. Megint idejöttem balhézni, mikor semmi okom sincsen rá. De ez nem így van. Nem szoktam ok nélkül balhézni. Összeszűkült szemmel nézek rád. Mintha hatásos lenne ez a gyenge utasítás. Még hogy menjek ki, mikor alig látok a méregtől. Ezt te sem gondolod komolyan, igaz? Leon, Merlin áldjon meg, ne folytasd a papolást rólam, a személyiségemről, és bármiről, ami az emberekkel kapcsolatos. Egy olyan esetben, mint a mostani, te talán másként reagálnál? Nem, ki lennél akadva, ne is tagadd.
          - Felismerem a hazugokat, és maga az. Nem csak másnak lehet hazudni, hanem saját magunknak, és néha az igazság elhallgatása szintén hazugság. – Ökölbe szorítom a kezem. Mit tudsz te a kapcsolatunkról? Olyan jó volt mellette, meg sem fordult a fejemben, hogy Minerva talán boszorkány. Egyik alkalommal sem ez volt a lényeg. – Ki kérte meg rá, hogy a dolgaimmal foglalkozzon? Nem kötöttem az orrára a tetteimet, és legfőképp nem kértem azt, hogy viselje helyettem is a következményeit. Ha annyira gondja van azzal, hogy titokban tartsa azt, amit tud, jelentse. Elárulom. Arnold Till pont az illető után szaglászik, csak keresse meg.
          Ideges vagyok, nem tagadom. Nem is tudnám, hiszen egy ilyen információt nem osztanék csak úgy meg akárkivel. Senkivel leginkább. Főleg azért nem, mert ez sok mindent jelenthet az akkor zajló és a most még mindig folyamatban lévő üggyel kapcsolatban. Mi van akkor, ha tényleg megjelenik majd itt Till? Nem, nem igazán érdekel addig, amíg ténylegesen meg nem jelenik. A probléma attól még fenn áll, és foglalkoznom is kell vele, de nem annyira, hogy erről szóljon az életem.
          - És ha nem ismerem a Balmoralokat? És ha benzinkúton is dolgoztam? Ehhez semmi köze sincs. Miért van az, hogy akármikor szóba elegyedünk, akármikor veszekszünk ott lyukadunk ki, hogy mi van az én életemmel? Miért nem a saját életével foglalkozik?
          Az tényleg furcsa, hogy egyetlen közös étkezésen sem tűnt fel a jelenléte, de miért kellett volna? Annyi idő még nem telt el az iskolakezdés óta, és a reggeliket például rendszeresen kihagyom. De erről persze, miért is tudnál? Biztos csak saját magaddal vagy elfoglalva, és fel sem tűnt neked sem ez az apróság. Igazából nem is értem, hogy miért járok még mindig ho… Pontosan tudom, hogy miért, és nem fogom feladni még. Ennyire könnyen nem törsz meg.
          - Kettőnk közül én legalább élvezem az életet, és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle, akármit is szánt nekem a sorsom. Maga mit ért el eddig? Betokosodva gubbaszt a saját házában, miközben a világ halad tovább. – Már nem igazán veszem fel az úriemberségre vonatkozó megjegyzése. Azt hiszem, ez az egyetlen állandó dolog, ami mindig előkerül legalább egy beszélgetésben. – Negatív befolyás csak maga felől érhetné, és továbbra is úgy gondolom, Minerva el tudja dönteni, hogy mit akar és mit nem. Ha arra vágyik, akkor meg fogom rontani, nagyon sokféle módon.
          Elindulok az ajtó felé, de eszem ágában sincs kimenni rajta. Nem, ó nem, ennyire könnyen nem szabadulsz tőlem. Meg is állok az ajtóban, visszafordulok feléd.
          - Nem értem, hogy miért gondolja azt, hogy…
          Hirtelen elhallgatok. Eszembe jutnak a régi vitáink, az újak, amik az újratalálkozásunk óta hangzottak el. Nem… azt nem hiszem, hogy komolyan gondolnád. Ugye csak dobálózol azokkal a gondolatokkal? Összeszűkítem a szemem, és nekidőlök az ajtónak.
          - Lutece, nem akarom, hogy az iskola tőlünk zengjen. Nem ígérem meg, hogy a kelleténél többet fogok Minervával találkozni – közben a hátam mögött keresztbe teszem az ujjaim – de abban biztos lehet, hogy magának viszont a rémálma leszek. Nem, többet nem jövök ide balhézni, de teszek róla, hogy mindig tudja, figyelek. Mindig ott leszek a szeme sarkában, a rémálmai alakja leszek ha kell.
          Egyszer azt mondtam, hogy ha legközelebb találkozunk, akkor megöljük majd egymást. Nos, ha nem is szó szerint történik ez így, de lassan alakul. Az is igaz, hogy ehhez Minervának kell a közreműködése, de igazából ő is csak felgyorsítja az elkerülhetetlent. A jövő már közel. Közelebb, mint gondolnánk, de remélem, ha kiűzik majd a Rengetegből a dementorokat, akkor már nem lesz legalább a diákokra nézve veszélyes. Akkor már csak egymást fogjuk megfojtani a jelenlétünkkel.
          - Tudja, nem minden ereklye hoz megváltást, még akkor sem, ha a legfényesebb jövőt ígérik. A túlélés ígéretét.

Naplózva


Leon R. Lutece
Eltávozott karakter.
*****


le lion

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 11. 17. - 01:56:59 »
+1


fölébem hajolj, lásd: hang vagyok I belőlem csak jövőd jósolhatod





     Ahogy általában, ha Willow Fawcett kerül szóba, megint uralkodnom kell a vélt vagy valós indulataimon, mert kiforgat a nyugalmamból a belőle áradó mérhetetlen önhittség, ez a megmagyarázhatatlan pökhendiség, amely még tudással párosulva is arra késztetne, hogy elkerüljem, de a mögötte ásító szellemi nihil és a szakadék, melyet az efölötti közöny emelt, tolerálhatatlan. Nem ismerek hozzá hasonlót, de belőle egy is éppen elég egy emberöltőre, úgy tűnik azonban, valami különös élvezetet lel a mentális abuzálásomban, és igen mélyet kell sóhajtanom az unokahúgom arcára koncentrálva ahhoz, hogy ne viszonozzam a sértéseit. Legalább a szókincsét bővítené néhány új szóval... de hiú ábránd ez őt elnézve.
     - Maga semmit nem ismerne fel, aminek nincs két kereke és nem köthető az általános macsó magatartáshoz. Kérem, kíméljen meg a merengésétől, válasszon inkább egy szakembert a célra. - teszem össze a kezeimet, és őszintén remélem, hogy ennyi elég lesz a távozásához, de csalódnom kell kegyetlenül - A gyilkos szándékai mérföldekre visszhangzanak, Fawcett, és többször figyelmeztettem rá, hogy a betegségem okán osztozom a jövőjében bizonyos mértékig. Talán ha nem épp a fedelem alatt mereng rajta abban a formában.. És valóban? Örömmel hallom, hogy osztoznak a véleményemben önt illetően. Megtenné, hogy kikíséri magát, mielőtt nekem kell?
     Nem tudom, hogyan kérhetném erre még ezen felül, mert lassan csak a tettlegesség marad számomra, mint lehetőség, de én nem ő vagyok. Belelapozok az asztalon heverő kötetbe, a lapok súrlódása biztonságot ad, ahogy az is, hogy tudom, mit rejtenek magukba: kölcsönkötet Minervától. Vajon ő látta már ezt a vadállati dühöt, amit az oly sokat védett férfi produkál előttem, és amelyről bárkinek mesélek, egyből szürreálissá változik? Nem tartom magam kiállhatatlan embernek, ritkán vagyok célja indulatoknak is, de Fawcett kényszeres mániája fárasztó és visszatetsző. Tényleg azt hiszi, ez majd meghozza a kedvemet ahhoz, hogy egy számomra oly fontos személyt a közelébe engedjek?
     - Akkor maga kifejezetten műveletlen, de megszokhattam volna. Ó, tényleg őszinte választ vár? - nézek fel rá a szemem sarkából, még tartva a távolságot - Mert maga képtelen másról beszélni, Fawcett, és mert kötelességének érzi, hogy ezt az enyém kárára tegye. Ha személyeskedni akar a sértődése okán, az ajtón kívül tegye, főleg mivel nem tisztje eldönteni, milyen hatással vagyok a tulajdon családtagjaimra.
     Hirtelen hallgatok el, és szerintem sejti is, mi okán: a megrontással fenyegetőzés nem tartozott eddig az eszköztárába. Számolok ugyan, már a százasnál járok, de nem, ezt nem leszek képes csak így lenyelni, bármit is ígértem Minervának, bármennyire is ismerem a körülményeket, van egy határ, legalábbis kellene, hogy legyen valahol. Az én türelmemnek éppen itt ért véget.. Egyre elsötétülő tekintettel hallgatom a további mocskolódást, csekélyke esélyt adva még annak, hogy nem engedem szabadjára a véleményem. Rólam, a vélt elméleteiről velem kapcsolatban azt és úgy nyilatkozik, ahogy barbár kedve tartja, de ne kérje tőlem senki, hogy efféle sértéseket hagyjak száradni az ártatlanok nevén!
      Felállok a helyemről, megkerülöm az asztalom, és örömmel látom, hogy az ajtónál jár egyébként is, ezzel megkönnyítve a helyzetemet.. főleg, mert utólag nem eme tettemre leszek a legbüszkébb, mikor beszámolok róla Minervának. Egy célzott pálcaintéssel fel is nyitom a zárt, majd Fawcettre szegezem.
     - Egyszer mondom el, bár az ön lyukas elméje nyilván még legalább háromszor igényelné ezt: tartsa távol magát a lánytól, ha nem akar megismerkedni a valódi haragommal! Szívesen elszótagolnám annak a műveletlen barbárnak, aki szerint azért, mert nem átkoztam meg eddig, erőtlen vagyok és gyámoltalan, hogy az ostobasága üvöltő, és képtelen vagyok megérteni, miért teszi Minerva a tűzbe is a kezét magáért, de ha én teszem, nem köszöni meg! Au revoir, Fawcett! - lendületet veszek, az alakja kirepül az ajtón, majd közvetlenül utána kattan is a zár. Csodálatos, ennél egyértelműbben már nem is közölhettem volna vele, milyen becses a társasága.. Ideje visszatérnem a teendőimhez, de előbb kénytelen leszek rágyújtani, mert a harag lovai még a fülemben vágtatnak.
      Dráma és gyermeki hisztéria.. Willow Fawcett a neved.
Naplózva

Je vois le chaos en dessous
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 05. 25. - 06:18:12
Az oldal 0.249 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.