+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Minerva E. Balmoral (Moderátor: Minerva E. Balmoral)
| | | | |-+  Kissed by the sun
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kissed by the sun  (Megtekintve 3810 alkalommal)

Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 08. 06. - 18:04:01 »
+1


Bournemouth, tengerpart

One day baby, we'll be old
Oh baby, we'll be old
And think of all the stories that we could have told.

Az ember azt hinné, egy tengerpartot csak társaságban lehet élvezni, mások önfeledt örömében, egymást fröcskölve, és aztán együtt örülni titkon másnap a nap csókolta bőrnek, a hullámok simogatásától hullámos hajkoronának – jelenleg nagyon jól haladok, hogy megcáfoljam ezt az elméletet. Eredetileg valóban többes számban érkeztem, a késő délutáni forró napsütésben azonban már csak egyedül üldögélek, de ez a legkevésbé sem zavar. Az ujjaim alatt egy gyűröttre olvasott könyv próbálja megtartani a nyomdától kapott formáját, de ez meddő kísérlet, főleg, mert minduntalan elkalandozom, és a becsukódás ellen az erőteljes újranyitással próbálok védekezni, mondanom sem kell, nagyon kevés sikerrel. Az ittlétem alatti két napon már sikerült leenni, összekenni naptejjel, és szerintem annyi homokot vonzott magához, hogy még jövő ilyenkor is nosztalgiázhatok a belőle kiszűrődő ropogásban. Nem valami szép végzet, elismerem, de az egyik magazinhoz mellékelt, nevetséges kis nyári románc annyira sem tud lekötni, mint a tény, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki egyedül sütteti magát a partszakaszon. A másik kezemben egy megkezdett jégkrém, ezzel próbálkozom időnként eltalálni a számat, de nem állítom, hogy sok eredménnyel.
- Figyelj, Minnie, nagy gond lenne, ha most mi…
- Nem, értem, menjetek csak! – hunyorgok cinkosan a barátnőmre, és az ő friss ismeretségére, akinek a keresztnevét ugyan nem tudom, de nem is nekem kell – Jól elleszek, ne aggódj.
Natalie még szabadkozni akart, de a magas, nagyon is olasznak kinéző férfiú magával cipelte, és nem én leszek az, aki elrontja az élvezetes kis nyelvleckéjüket a szállásunkon.
Hátradőlök, teljesen feladva az olvasás imitálását, kiélvezem a júliusi nap minden apró kis gyönyörét: a melengető napsütést, a puhán cirógató szelet, a tenger ringató moraját alig pár méterre a kinyújtott lábamtól. A tökéletes szabadság pillanatai ezek, amikor nem kell aggódnom még olyan apróságok miatt sem, mint a körülöttem lévő dolgok, ha esetleg a következő elhatározás a vízig kergetne. Egy törölköző, egy rövid, csipkés anyagú fehér nyári ruha gyűrődik valahol a fejem alatt, ami ugyan nem a legelegánsabb ötleteim egyike, de a legkisebb gondolatom sem tudhatja magáénak – ezen kívül csak én, és a nyár hamisítatlan önmaga, egy megnyugtató sós ölelésben.
Halkan dúdolgatok, aztán egy idő után hasra fordulok: talán egy óra is eltelik ebben a pózban, a nap már kevésbé akarja szenvedélyes pillantásaival végigmasszírozni a homokos partot, de kaján kis vigyorral veszem tudomásul, hogy míg Natalie az olasz nyelv szépségeit elemezgeti, én a nagykönyvben megírt, nap csókolta árnyalatot vettem fel, szóval tulajdonképp épp azt, amiért idejöttünk…
- Miért nem keresel valakit, akivel nem unatkozol? – kérdezi egy gonosz kis hang a fejemben Natalie hangján – Ne tagadjuk, elég jól néz ki ez a fürdőruha…
- Te az olasz macsóddal foglalkozz… - válaszolok, aztán felkászálódom, és a víz felé indulok. Habár valóban nem unatkozom, valahol azért kétségekkel tölt el, mihez fogok kezdeni, hiszen ha most visszamegyek, egy foglalt jelzéssel találom szembe magam az ajtónkon, hiszen a szobán ketten osztozunk eredetileg. Már térdig állok a hullámok között, mikor úgy döntök, megfogadom a kis hang javaslatát, és feladom nem is hosszú életű remeteséget egy kis beszélgetésért cserébe. A lassan lemenő nap véressé keni a látóhatárt, így csak állok és figyelem a természet utolsó ecsetvonásait ennek a szenvedélyes napnak a végére, elmulasztva azonban egy fontos tényezőt, ami a nekem csapódó habgörgeteg formájában jelzi, hogy talán nem a legjobb helyet választottam a bámészkodásra…
Naplózva

Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 08. 06. - 23:15:59 »
+1

"In the summertime when the weather is hot
You can stretch right up and touch the sky
When the weather's fine
You got women, you got women on your mind
Have a drink, have a drive
Go out and see what you can find"


Még mindig csodálkozom, hogy a szüleim baráti körrel elengedtek csak úgy pár napra Bournemouth-ba. Oké, hogy alig két hónap és nagykorú leszek, de... nem is pörgök rajta inkább, biztos ennyire megbíznak bennem. Vagy a háború ennyire elvadított, megváltoztatott, felnőttebbé tett s nyugodtabb lélekkel engedtek el. Nem is tudom... akárhogy is, pár haverral kviddics "edzőtábor" céljával jöttünk le Wales különböző pontjairól, hogy jó időben és mesés környezetben szórakozzunk és hódoljunk a sportnak. Bármennyire felkapott túrista hely Bournemouth, azért van a mágusok számára elkülönített terület is, ott pedig nyugodt szívvel röpködhetünk és dobálhatjuk a kvaffot. Hogy Angliához képest is meleg és napos időben tesszük ezt, mondhatni kánikulában? Kit érdekel! Bírjuk mi, kemény srácok vagyunk, (vagy annak gondoljuk magunkat) s csak aki nem ismeri a 16-18 éves kamasz fiúkat, csak az lepődne meg rajta, hogy egy üveg lángnyelv whiskey-t is szermányoltunk és ott figyel egy mit sem sejtő vizes palacknak álcázva... utóbbi üveg átváltoztatás az én ötletem volt s szíves örömest meg is csináltam volna, de még nincs szeptember 24, szóval át kellett passzolnom a feladatot másnak. Szóval haverok, kviddics, pia, ezzel ment ma el a délelőtt és a délután jó része. Igaz, én nem ittam nagyon, és délután meg még kevésbé, szóval tán én vagyok a legjózanabb a társaságban és ennek köszönhető az is, hogy annyira nem tartom jó ötletnek azt a csínyt, hogy egy galleont ragasszanak az úttestre ragasztó bűbájjal, majd nézzék, ahogy a mágusok erőlködnek vele. Én más jellegű szórakozásra vágyom. - Na szevasztok srácok, majd este a kempingben koccanunk! - intek nekik búcsút kezemben a hátizsákommal s nekivágok az útnak a kemping felé, ahol gyorsan át is pakolom a cuccom: seprű le, összeizzad edzőcucc ki a zsákból, a helyét pedig normál ruha, egy új palack víz foglalja el, na meg egy kis mugli szerkentyű is. Ami engem illet, én strandoláshoz öltözök: fürdősort meg papucs és kész, a partig bőven jó lesz így. Az egészet már csak hangszeremmel spékelem meg, ami fekete tokjában pihen. Remek, útra kész vagyok, így hát irány a strand! Kellemes kora esti idő van, én ilyenkor szeretek oda lenézni: nincs egymást lökő tömeg, nem ég szénné az árnyékban is az ember és a víztükör fölött lassan hanyatló nap is páratlan látványt nyújt, az egész nap hevült víz pedig kellemes hőmérsékletű és ha szerencsém van, még valami társaságra is fogok akadni. Fiatal vagyok, a korombeliekkel sose nehéz, pláne, ha az ember hangszerrel flangál a parton. Egyébként is, az elmúlt év megmutatta, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy ne próbáljam meg élvezni. Ilyen gondolatokkal a fejemben grasszálok a parton lefelé, miközben nézem a tájat, élvezem a lágy szelet és közben egy-egy csinos pofin, vagy termeten is megakad azért a szemem... sőt, egyen nagyon is megakad, mert módfelett ismerős. - Szép estét miss Balmoral! Megengedi, hogy a holmija mellé pakoljak? - kiáltok oda neki vidáman, hiszen távolabb van tőlem, bent a vízben. Bár kérdéses, hogy meddig, mert egy-egy hullám mintha kissé kifelé noszogatná. Viszont ha nem zavar el, tényleg leteszem a holmim a homokra és a zsákból előkerül a törülköző, amit kiterítek, a gitárt pedig a zsáknak támasztom kissé fektetve.

//Aktuális: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/a0/d1/f3/a0d1f36b3ad6916d6e083ebf6bc8cd79.jpg//
Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 08. 07. - 01:27:02 »
+1




Bronzbarna istennőség ide vagy oda, Minnie Balmoral nem ússza ám meg olyan könnyen a legegyértelműbb burleszkutalásokat, mikor ugyanis a nevemet hallom, odafordulva az eddig sompolygó víztömeg kihasználja a lehetőséget, és a nyakamig felcsap. Nem állítom, hogy ezt egyáltalán nem láttam jönni, de sejtésem szerint a semmiből felbukkanó Morgan Williamson nem arra számított, hogy a megnyerő mosolyom és intésem mellé rögtön egy nevetésbe oltott sikoltást is hallhat, hogy aztán a sors gyatra humorérzéke mellékelje hozzá a kiszaladó vizes alakomat is.
- Neked is szépet! – fékezek mellette, halkan kuncogva az eset nyomán – Kifejezetten örülnék neki, bár azért eléggé megleptél. Viszont ez a kellemesebb meglepetések közé tartozik, az iméntivel ellentétben.
Szórakoztatónak találom az esetet, elvégre egy parton vagyunk, nyár van, én pedig nem vagyok cukorból – bár akkor megolvadhatnék a hollóhátasok rezidens gitárosának megjelenésére. Még nem nagyon találkoztunk az iskolán kívül, szóval ez most kellemes változatosságot jelent, ott kissé furcsán hatna ez az öltözék. Valahogy mindig érdekes volt számomra a fiú, mintha olyan titkokat őrizgetne, amelyeket ugyan átenged az ügyesen kérdezőnek, de a derűs vonások mögött egy játékos üldögélt, az udvarias, napsugaras fajtából. Nem sokáig köt le a vízcseppek tengere, oda sétálok hozzá, lopva néhány lapos pillantást vetve a fontos dolgokra, elvégre az élet igen szomorú lenne, ha nem értékelnék a különösen szépen kidolgozott műveit.
- Csak így, a semmiből, teljesen egyedül? Az ember azt hinné, van olyan társaság, aki epekedve hallgatná a pengetést. – leülök a törölközőmre, érdeklődve figyelem a tevékenységét – Vagy ezúttal új áldozatokra vadászol? Ideális vadászterület, el kell ismernem.
Hátradőlök, ebből a szögből sokkal kényelmesebb végigmérni a part lassan kicserélődő közönségét: a délutáni kisgyerekesek hazaindultak, átadva a helyüket a hozzánk hasonló, éjszakai tenger közelben szórakozást keresőknek. Nemsokára tüzek gyulladnak a csillogó homokban, csevegés keveredik a sós levegőbe, és a rejtély jótékony függönyt húz az egymásra kíváncsi emberek kutató mosolyai elé.
- Családdal, barátokkal? – kérdezem – Ki a szerencsés jelölt, aki ezúttal bekenheti a hátad?
Rákacsintok, abban a biztos nyugalomban, hogy ő érti a viccet. Hogyne, hasonlóan látjuk olykor az élet eseményeit, ritka különleges és örömteli, hogy pont ő bukkant fel annyi ember közül. Volt már alkalmunk beszélgetni párszor, de a kastély falain kívül ez sokkal kötetlenebb és nincsenek minden sarkon mindenre címkéket ragasztgató kíváncsiak. Ha mégis, nem azt fogják látni, amit a Roxfortban az unalom ellen meséket kitaláló diákok: a nyár szabaddá tesz.
Odébb húzódom, így bőven van helyünk, habár ha jól sejtem, hamarosan feljebb kell költöznünk az érkező dagály miatt, ha nem akarunk hasonló törődésben részt venni, mint én az imént. A meleg, páras levegő persze azóta felszárította a vízcseppeket, az ég pedig gyönyörűen tiszta, ezernyi csillagos, mintha csak a langyos szél borította volna őket a mélykék lepelre. A lehető legtökéletesebb díszlet ez a pillanathoz, amelybe csöppentünk.



Naplózva

Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 08. 07. - 12:18:43 »
+1

Szép a skót táj nem mondom, amit egész évben nézhetek a Roxfort ablakaiból, de sajnálatos módon az ilyen meleg, napsütéses napokból nem sokat élvezhetünk ki úgy, mint itt s a környezet se annyira laza, vagy éppenséggel lágy. Mert a tengerpartot és a strandot kifejezetten annak találom a kastély merev köveivel szemben. Itt homok, hullámok állandóan képlékeny és mozgékony világába csöppenünk s ez egyszersmind egy olyan érzetet is ébreszt, miszerint ami itt történik, az mulandó, de egyszeri is és önmagába zárt, hiszen pár óra múlva elmoshatja a víz... - Én már csak ilyen meglepő fazon vagyok Pamela... - válaszolok neki nevetve s iménti akciójára célzok a "becenévvel" mert bár javarészt mágus kultúrában nőttem fel és szocializálódtam, a muglik világa se oly ismeretlen számomra s a népszerű televíziós sorozatra való utalást szerintem Minerva is érteni fogja, de ha nem, legfeljebb majd elmagyarázom. - Ugyan, fogd fel úgy, hogy a víz volt oly kedves és gondoskodott róla, hogy ne hevülj túl. - hiába esteledik, még most is elég meleg van, képzelem délben milyen lehetett... de a hőség előnye, hogy lengén öltözve is jó sokáig el lehet lenni, mi meg északon csak hozzászoktunk a hűvös időhöz, így ha hűlne is a lvegő, akkor is bírnánk a gyűrődést. A lenge öltözet pedig oda vezet, hogy ha Minerva lapos pillantásait nem is veszem észre, én azért kevésbé burkoltan, de megszemléltem eddig is őt s most közelebbről is megteszem ezt. Férfiként ez egyáltalán nem ciki, mi nézhetünk nyíltan. Na nem úgy, hogy kiesik az ember szeme, de az elismerő pillantások szerintem járnak a nőknek, úgy, mint királynak az adó. - Hát, nem kifejezetten a semmiből, mert általában az ember valahonnan tart valahova... kétségtelenül van olyan társaság, de én a legalkalmasabbat kerestem. - adom meg feleletem szavaira. Miért is keresgéltem volna tovább, ha egyszer őt ismerem is, mágus, tehát kötetlenül és titkolózás nélkül beszélgethetünk és nem is keveset sétáltam, illetve nézelődtem idáig, hogy végül az ő csinos pofija állítson meg... - Ugyan, az egész világ vadászmező, de a vadászból könnyen lehet űzött vad, mert itt bizony nem olyan kiegyensúlyozatlanok az erőviszonyok, mint egy igazi vadászatban. - tán csak ezért sántít a vadászat képe, mert manapság a gyengébb vadat mindig a technika által sokkal erősebbé tett ember cserkészi be és ejti el, ellenben abban a témakörben, amiről beszélünk, mindkét fél komoly erőkkel bír s csak pillanatok és helyzet kérdése, hogy ki melyik végén áll annak a "puskának" Persze én se álltatom magam, ha Minerva leült, úgy én is helyet foglalok a törülközőmön. Nem oly rossz lefelé nézni rá bizonyos okokból, de beszélgetni nem szeretek így. - Haverokkal jöttem le, ők most valami zseniális csínyen dolgoznak, amihez nekem nem volt kedvem. - legyintek, hogy ez annyira nem lényeges, legalábbis engem nem izgat. Nincs bajom az ilyen dolgokkal, de azért bennem komolyabb ember lakozik, semhogy az ilyen pitiáner dolgokat élvezze. Pláne, ha ilyen társaságot találok magamnak! - És te? Bár gondolom nem családdal, mert akkor velük lennél. - a családi nyaralásokra nem nagyon jellemző, hogy pont a gyerek töltene sok időt külön, akármilyen korban is van. Pont azért megy el egy család üdülni, hogy eggyüt legyenek a dolgos hétköznapokkal ellentétben. - Nos, jelenleg csak ketten vagyunk... - kacsintok rá vissza. - De sajna a nap erősen lemenőben, így erre már nem kifejezetten lesz szükség, éjjel csak nem égek le. - teszem még hozzá cinkos mosollyal. - És ugyan ezért őszinte sajnálatomra az is fölösleges, hogy én tegyek arra ajánlatot, hogy bekenem a tiédet. - ezt pedig csibészes, de megnyerő mosoly keretében mondom ki, miközben egyik kezemmel hátra simítom tincseim.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 08. 07. - 13:11:51 »
+1



- Nem járnál jól, ha nekem kellene újraélesztenem, - mosolygok a vízi mentős megjegyzésen –de tele a part vállalkozó fiatal hölgyekkel. Ha tudom, hogy jössz, nem hagyom otthon a kis vörös egyenruhámat.
Máris feldobta az amúgy sem lapos hangulatomat a sorozatra tett utalás, elvégre a legkönnyebb azokkal kijönni, akik fél lábbal állnak mindkét világban. Egyszer tettem kísérletet arra, hogy egy barátnőmnek elmagyarázzam az internet jelentőségét, a térítő tevékenységem ezzel véget is ért, valószínűleg egy életre. Apróságnak tűnik ez az igazi problémákhoz képest, de hihetetlenül gördülékennyé teszi a beszélgetéseket, hiszen nem kell szóvirágokban beszélni a Roxfortról, és nem kapunk vissza zavart tekinteteket a mugli témákra.
- Biztos ilyen önzetlen dolgok motiválták, mint anno a Szörnyek szörnyű könyvét, ami Hagrid szerint csak ismerkedni akart.
Gúnyosan vigyorgok a közös emlék fonalára, elvégre egy egész generáció életét keserítette meg az agresszív kötet – tényleg, vajon volt bárki is, akinek a simogatás ugrott be először, mikor a borító fogai rácsukódtak a kezére? Nem vagyok agresszív típus, de még fel tudom idézni a pillanatot, amelyben vérben forgó szemekkel indítottam hajtóvadászatot ellene a klubhelyiség egyik kanapéja alá, a többiek nagy derültségére. Kevésbé szórakoztak jól, mikor közönségből áldozatokká váltak, de a könyv rövid úton levadászásában így végre hatékony társaim lehettek. Az esetről később kiderült, hogy nem egyedülálló, majdnem minden tulajdonos kénytelen volt valahogy szankcionálni a bestialitást.
- Meglepődnél, ha azt mondanám, szerintem a fagyi vissza tud nyalni? – kacsintok rá – Egyenlő feltételek mellett nem vagyok benne biztos, hogy mindig az ember jönne ki győztesen. De igazad van, nevezzük inkább… sakkjátszmának. Jobban el tudom képzelni a kezedben a kis figurákat, mint egy igazi fegyvert, és ez szebb módja is a győzelemnek.
Tetszik a gondolatmenet, és ha eddig voltak is kétségeim arról, közös nyelvet beszélünk, ezt el is vethetjük. Rögtön el is érkeztünk a kedvenc témáim egyikéhez: a versengéshez. Ha fiatalabbak lennénk, ez nyilván egy vízbe ugrásos fröcskölésben nyilvánulva meg, de az évek folyamán kibővül az ember eszköztára, lelki szemeim előtt már elgondolkozva válogatok is közöttük, mi illene ide leginkább.
- Mondd, hogy nem megint a régi ragasztóbűbájos trükkön! – ülök fel fájdalmasnak szánt arckifejezéssel – Az kb. az első év második hetéig volt vicces, azóta már átesett a ’nem tudok felnőni’ kategóriába. Oké, azt el kell ismernem, hogy az elég kreatív volt, mikor megkérdezték Flitwicket, hol tartja az aranyat…
Jelen voltam a történelmi esemény lezajlásakor, és még ma is belefájdul az arcom az akkori erőlködésbe, hogy ne röhögjek fel hangosan a látszólag ártatlan kérdésen. Igazi bajkeverő hírében álltam, de valahogy elkerülte az emberek figyelmét, hogy a baj talált meg engem, erőlködnöm sem kellett – ellenben a vörös jelvényem ellenére nem voltam vakmerő, ami Morgan haverjairól nem mindig volt elmondható.
- Á… - legyintek – Natalieval vagyok… vagyis voltam. Tudod, a lány, aki többet képzel az olasz nyelv gyönyörűségeiről, mint kellene. Most is épp nyelvleckéket vesz nagy lelkesedésében.
Azt hiszem, futólag ismerik egymást, a félig spanyol lányt legalábbis nagyon nehéz nem észrevenni. Bármilyen nagy is az iskola, a hasonló emberek valahogy mindig kiismerik magukat egymás között, nem számít, melyik házból vagy, vagy milyen jól tartasz titkot: nem tart sokáig, hogy megtudják, amit tudni akarnak rólad. Nem mindenki tud szépen játszani, és egy évekkel ezelőtti apró ballépés olykor végzetesnek bizonyul – mikor már te magad is elfejtetted volna, lesz, aki a füledbe súgja az értesüléseit. Végtelenített játszma ez is, amiben nem árt az óvatosság, de persze a legegyszerűbb, ha nincs mit szégyellni.
- Elhiszem, hogy sajnálod, osztozom a fájdalmadban. – jegyzem meg vigyorogva – Kíváncsi vagyok, tényleg olyan csikis vagy e, mint gondolom. Hallottam ezzel kapcsolatban egy elméletet: minél több időt töltesz privátban valakivel, annál kevésbé bizonyulsz annak.
Kirázom a hajam az arcomból, és visszanézek a vízre. Mint mondtam, a kastély elég hangos a folyamatos suttogástól, csak jókor kell odafigyelni rá: tengernyi ilyen ’elmélet’ lelhető fel, hogy aztán a bizonyítás izgalmas történetekkel karöltve derüljön ki.
Naplózva

Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 08. 07. - 14:05:45 »
+1

-Lehet nem is kéne újraéleszteni, elég lenne a látvány, ahogy futsz a parton. - ingerkedek vele, mert a vízből kifutás és a vízimentős képzettársítás bizony ilyen szférákban mozgott és vagyok oly pofátlan, hogy ne nyeljem el a megjegyzést. - fájdalom, de vállalkozó kedvük szerintem hoppon marad. - például mert nincs kedvem vízbe ölni magam, hogy aztán valaki megpróbáljon újra éleszteni. Nekem más módszereim és észköztáram van. - Igen? Akkor sajnálom, hogy nem küldtem baglyot, hogy jövök. Pedig megnéztem volna... - kacsintok rá, bár ami azt illeti, a látványt illetően most sem panaszkodhatok, úgy gondolom s ezt tekintetem el is árulja. A lányok roxforti egyenruhája azért sejtet egyet s mást, de ilyen szerelésben csak nagyon keveset láthatok közülük, ami azt illeti. - Ne is mondd, örökkévalóság volt bepakolni a sulis cuccok közé, amíg Hagrid el nem árulta órán a trükköt. majd rátérünk a a vadászatra. - Nem lepődnék meg, sőt! Így izgalmas a játék szerintem. - bólintok szavaira. Értjük egymást és egy nyelven beszélünk. Nyilvánvaló, hogy mind a ketten játékosok vagyunk s ezért is élvezem annyira társaságát. - Helyes meglátás, miss Balmoral! - mondom az arcomon ismét megjelenő féloldalas mosollyal. - A finom mozdulatok terén jobban otthon érzem magam, a gitár megtanít erre. - intek lazán a hangszer felé, mivel tényleg így van: precíz, aprólékos mozdulatokra nevel, finom motoros mozgás és a különböző tevékenységek összehangolása, szem-kéz koordináció. - Pedig de. - bólintok szavaira. - Csak most Galleonnal játsszák és azt hiszem, hogy ha megunják, utána a muglik szökőkútjába fognak némi mágikus habfürdőt önteni... szóval a városban komoly mennyiségű hab fog terjengeni. - a csínyek nem változnak, csak a léptékük. - Igen, bár aki nem hallotta az ír muglik legendáit, azoknak nem volt akkora poén. - persze ez nem jelenti azt, hogy nem volt jó, csak a mágusvilágban szocializált palánták sose társították volna a profot egy leprikónnal érthető okokból. De azt se tagadhatom, hogy mindig is mozogtam kétes körökben, hiába vagyok jó tanuló és alapvetően az "elit" képességű diákok egyike, azok között jócskán fekete báránynak számítok, ott volt a fúriafűz ügy is annak idején... - Egészségére. Végül is, az angol nyelv fortélyait úgy hallottam, egész jól elsajátította... - finom humor ez, sok jelentéstartalom simul össze, elvégre a nyelvtudás hallható, akárcsak a pletyka. - Akkor talán enyhíthetjük egymás fájdalmait. - huncut csengésű hangszínem nevetésre vált, amikor végighallgatom Minerva eszmefuttatását. - Azt hiszem, hogy ezt szóban bajos ellenőrizni Minerva kedves. Szóval két választásod van: vagy megtartod a kíváncsiságod, vagy megnézed, hogy elérem e a skálán csiklandósságban azt a mércét, ami a csinos buksidban kiformálódott. - ál-komoly hangon összegzem a lehetőségeket, miközben én is a vizet nézem. Azt pedig nem említem, hogy azért is nevettem el magam, mert ezt a gyermekded kis elméletet én kezdtem terjeszteni viccből. Kifejezetten jól lehetett és lehet a csajokat cukkolni azzal, hogy a csiklandósságuk szexhiányt jelent. Praktikus, hiszen amint valaki elsüti a tréfát, le is támadja a hölgyemény oldalát s mivel azt csiklandozzák, visszatámadni aligha bír.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 08. 07. - 14:58:12 »
+1


- Megfosztanád őket a lehetőségtől? – szúrok vissza a megfelelő pillanatban – Viszont örülök, hogy ilyen érzéssel tölt el a futásom, ígérem, ha legközelebb a Gyengélkedő vendége leszel, előkapom az edzőcipőt. Remekül kiaknázható trükknek tűnik ez a gyógyászat terén, és jó hír, hogy van élet a rövid fehér nővérköpenyek után is.
Boszorkányként relatíve sok furcsának bélyegezhető ruhadarabbal találkozom, de tud azért meglepetést okozni a mugli szabászat és a munkaruhák világa is: lehet, hogy a talárról könnyű mindenfélére asszociálni, hiszen ki tudja, mi van alatta, viszont a nővérkék uniformisa mindig rejtély volt előttem.
- Azt szerencsére nem hallotta, mikor az a hugrabugos lány megjegyezte, hogy Hagrid biztos keményen szereti, ha ilyeneket ad a kezünkbe… hát igen, a régi szép idők, mikor még nem volt minden megjegyzésnek mögöttes tartalma.
Néha azért bizarr ezekre visszagondolni, hiszen a generációnk a háborúval végképp elvesztette az ártatlanságát, a dolgok sosem lesznek többé olyan kedvesek és naivak. Furcsa szituáció ez, de nem sok lehetőségem van nosztalgiázni, az emlékeimben ugyanis Morgan nem félmeztelenül üldögél mellettem, pláne nem vet rám ügyesnek szánt oldalpillantásokat.
- Mindig irigyeltem a zenészeket: valahogy sokkal könnyebben utat találnak az emberekhez szavak nélkül. Van benne valami akaratlan vonzalom mindenképp, és ez akkor is igaz, ha épp egy siratóról van szó. Bár lehet, hogy csak rám van ilyen hatással a dolog.
Ez a kijelentés legalább olyan furcsán hangzott, mintha kijelentettem volna, hogy lázba hoz a gyász, és sajnos elég ismerősöm van ahhoz, hogy tudjam, milyen ijesztő is ez a gyakorlatban. Ez esetben azonban nem kell attól tartanom, hogy félreért, elvégre a témánál maradva azonos húron pendülünk.
- Komolyan, galleonnal? Nagyon egyedi. – szórakozottan tekergetem az egyik hullámos tincsem – Nem félnek, hogy lebuknak? Nem lenne szerencsés a muglik előtt, ezt ugyanis elég nehéz kimagyarázni. És te elmenekültél a habba süllyedő hajóról…? Igen bölcs döntés.
Hátradőlök a törölközőn, a szemem sarkából felmérve Morgant ebből a pozícióból is. Szeretem a roxforti egyenruhákat, valahogy tartást adnak annak is, akinek magától nem nőtt, de azért kétségkívül szebb a kilátás így… nem elhanyagolhatóan gyönyörű háttér mellett. Még az én mindenfelé tekergő képzeletem sem tud mit hozzátenni a hangulathoz, így egyszerűen kényelmesen kinyújtózóm, és ajkamon kaján mosollyal figyelem a reakcióját.
- Hát, a multikulturális dolgok mindig jól mentek neki… - mosolygok – Csaknem saját tapasztalatból nyilatkozol? Egyébként gondolod, hogy kiadom a kezemből a meglepetés erejét…? Megvárom, amíg abba a hitbe ringatod magad, hogy el is felejtettem már…
Míg a vizet figyeli, könnyen kivitelezhetem a most született elképzelésem: a lehető legártatlanabb képpel oldalba bököm, jól kimérten azon a ponton, ami a legérzékenyebb szokott lenni. Ha az elmélet alapján szaladok tovább a logikán, amennyiben nem unatkozik privátban, meg sem rezzen majd, ha viszont felnevet, esetleg frászt kap, vagy ezek tetszőleges kombinációja, nem olyan tapasztalt, mint tippelem. Na, nem mintha engem nem lehetne tetten érni, csak nem ezzel a haditervvel, ugyanis a legkevésbé sem vagyok csiklandós. Könyörtelen és kitartó azonban igen, így Morgan még számíthat az este folyamán véletlenszerű kis támadásokra.
- A kihívást elfogadom, Mr. Williamson, hiszen pontosan tudja, mennyire szeretek győzni, és a nevem is kötelez. De ne bízza el magát… érhetik még csiklandós meglepetések a későbbiekben is.
Naplózva

Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 08. 07. - 16:01:02 »
+1

- Oké, ha következőnek leesek a seprűről egy meccsen, akkor a te feladatod lesz, hogy jól dekoltált nővérke ruhában loholj felém! - kacsintok rá és a végére azért el is nevetem magam kicsit. Volt már rá példa, hogy a pálya füvéről néztem fel a meccsre, mert egy udvarias terelő úri módon gurkót csapott a nyakamba, amikor éppenséggel az ellenfél hajtó sorát figyeltem. - Igen, bár amilyen egyszerűen jóindulatú Hagrid, tuti nem vette volna igazán a lapot. - harapós könyv és sajátos stílus ide vagy oda, engem mindig is jobban érdekelt, hogy Hagrid emberileg nagyon is jó lelkű teremtmény s mivel nem legendás lényekkel képzeltem el a jövőm... nos, oktatásához kapcsolódó kétségeim sem voltak, a veszélyes kis dolgai pedig mint fiút, sose rettentettek. - Csak azokra, akik tudják ezt értékelni és megvan bennük a fogékonyság erre. Elég sokan lézengenek a világban, akiknek közömbös háttérzaj a zene és mindent elfogyasztanak hallás útján, amit eléjük tesznek. - gondolom Minerva sem ilyen, mint ahogy én sem. Szavai alapján úgy értelmezem, hogy ő is tudatos zenehallgató sőt, valahol rajong is a dologért. Nála nem csak a gitár húrjait pendíteném meg, ha játszanék neki, hanem mélyebbre érnének lelkében azok a hangok. - Igen. - bólintok. - Abban igazuk van, hogy azért minden mágus le fog hajolni ösztönből. Csak a beáldozott értéket sajnálom. Ez már drága mulatság. - rázom meg a fejem, mivel úgy érzem igazam van, egy Galleonnal azért sok mindent lehet kezdeni. - Áh, átdobozolták mugli módira a port, és nem választottak nagyon durvát, csak olyat, ami extrán habzik. Szóval lényegében egy dobozzal tesznek bele annyit, amennyit vagy két tucattal. Így elméletileg a muglik azt fogják hinni, hogy valaki beleszórt egy vagonnal. - nem tagadom, az elméleti kivitelezésből azért kivettem a részem, segítettem nekik tervezni, de főképp azért, hogy valami iszonyat hülyeséget ne csináljanak azért. Nélkülem már... nos, fél Anglia mágikus habokban úszna szerintem. Amit pedig Minerva elővezet, nos, az is az én alkotásom bizonyos értelemben. Nem én találtam ki magát az elméletet, de terjeszteni én kezdtem, még ha nem is emlékszem, hogy hol hallottam. És úgy látom, hogy sikeres és nem hiábavaló dolog volt. - Jó kis nemzetközi kapcsolatrendszere lesz. - bólintok még egy fél mondat erejéig barátnőjével kapcsolatban. - Ugyan Minerva, ez apró trükk: feldobtad, innentől kezdve nem a meglepetés ereje működik. Sokkal inkább az, hogy nem tudhatom mikor csapsz le s az ebből származó stressz kiélesíti a dolgot. Ezzel a módszerrel el lehet érni, hogy valaki ha egyébként nem lenne csiklandós, azt beképzelve reagáljon. Persze nem mindig, de alapvetően be szokott ez jönni... - korábban kell ehhez felkelni, én pedig egyébként sem vagyok csiklandós alkat, csak a fent említett lelki előkészítéssel lehet nálam valamit elérni ezen a fronton. De most meg sem lepődök az oldalamat érő ujjon, amire válasz csupán izmaim megfeszítése, semmi más. - Szeretem a meglepetéseket! - adok választ, kissé szabadabban is értelmezve a csiklandós kijelentést, némi létező mellékes tartalommal felruházva. De én sem maradok adósa, hirtelen és váratlanul intézek kisebb támadást Minerva oldala ellen, de, meglepő módon, nem úgy reagál, mint ez ilyenkor szokás. Ezért hirtelen pördülök elé, hogy most a félig fekvő leányzó két oldalán mindkét kezem bevetve próbálkozzak újra. - Nocsak miss Balmoral, nem is gondoltam volna, hogy ennyire csiklandós a magánélete... - szavaimat kuncogva súgom, hiszen időközben közelebb hajoltam hozzá, hogy ajkaim fülénél legyenek s így a tenger moraja ellenére is meghallhassa halk szavaim. Direkt fogalmazok így, testi reakciója ellentétével, mert ezt módfelett szellemesnek tartom s nem is tudtam megállni, hogy ne kuncogjak saját kis szójátékomon. De ha már arról van szó, mit nem tudok megállni, azt sem, hogy ha már ilyen közel hajoltam, ne érintsem ajkaimmal kicsit fülét óvatosan és finoman, úgy, hogy talán nem si tudja ezt képzeli, vagy így van...
Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2015. 08. 07. - 18:07:46 »
0





- Kivéve, ha én löktelek le róla… - harapok kihívóan az ajkamba – Bár akkor lehet, hogy nem is fájna annyira, ugye…?
Kíváncsi vagyok, milyen lenne akkor a most barátságos arcán ülő kifejezés: vajon ugyanazt érezné, amit én, ha elveszítem a küzdelmet? Vagy vigyor futna át rajta, büszkén felemelve a következő forduló kesztyűjét…? Alkalomadtán meglátjuk. Még rengeteg a variáns.
- Furcsa jelenség ez. A zenének annyi arca van, mindig meglep, hogy valaki csak azt szereti közülük, amit a legkönnyebben megért… túl sok a lehetőség ahhoz, hogy az ember csak egyhez kösse magát.
A szavaimat lehet a beszélgetésben is értelmezni, de persze azon kívül is, ha valakinek úgy tetszik. Azt hiszem, a véleményem minden más szituációban provokatívnak és lázítónak hatna, itt azonban egyszerűen eggyé válik a körülöttünk tekergő széllel, és mintha a nyár elvenné a szavak súlyos igazságát is, amelyben valahol elismerem, túlságosan szeretek táncolni ahhoz, hogy azt állandó partnerrel tegyem.
- Még mindig egy fokkal jobb, mintha mugli pénz lenne, - vonom meg a vállam – de a kivitelezés azért már némi logikát kívánt. Valami azt súgja, te sem vagy annyira ártatlan. Nem mintha ez olyan hátrány lenne… szokták mondani, hogy a jó gyerekek azok a rosszak, akiket nem kaptak el.
Natalieról már nem esik több szó, valószínűleg nem örülne az ütemes csuklásnak, ami a mondás szerint rákövetkezne, ha tovább firtatnánk a gusztusát. Jobb is nem foglalkozni most ezzel, holnap reggel úgyis meghallgathatom a történet minden részletét.
- Ugyan, már a feldobással elrontanám a játékot az elején? Mindenki tartogathat trükköket, amelyek csak a megfelelő körben játszhatóak ki. Igazad van, sok múlik a felépítésen, a gesztusokon, elvégre az illúzió két személy közös munkája. Ha nem hisz benne a közönség, értelmetlen volt a trükk.
Nem rezzen össze, viszont az izmai megkeményednek – ügyes reakció, sokan már itt feltételeznék, hogy nem élek vele ilyen hamar. Sejtelmesen mosolygok tovább, a lehető legártatlanabb arcomat mutatva, aminek eredeti változata már talán végleg elveszett a gesztusok és érzések tengerében. Válaszolni akarok a meglepetésekkel kapcsolatos megjegyzésére, de nem hagy rá időt: a kezei az oldalamra tapadnak. Eleinte nem is értem, mi történik pontosan, aztán a felismeréssel párhuzamosan gúnyos mosoly ül ki a vonásaimra – rosszul tippeltél, Morgan, nem vagyok csiklandós, és ehhez az elméletnek sajnos semmi köze.
- Hmm, én vagyok a hibás szám az egyenletben, Mr. Williamson, - nézek a szemébe – elvégre nem tudhatod, igazat mondtam e…? Viszont te sem panaszkodhatsz, a csiklandósság legapróbb jelét sem mutattad. És tudjuk, mit jelent ez, ha az elmélet helyes…
Önfeledten mosolygok a játékon, a legkevésbé sem hoz vele zavarba – olyan ez, mint belevetni magunkat valami veszéllyel kecsegtetőbe, és alóla felbukva nem a biztonság motivál minket, hanem arra gondolunk, szívesen kipróbálnánk újra, csak egy kicsit, hiszen olyan szórakoztató ez…
Érzem a kutató mozdulatot a fülem mellett, így viszont nem láthatja a magabiztos tekintetem, ami jobb híján a csillagokba fúródik a feje mellett. A figurák tehát felsorakoztak a tábla két oldalán, én pedig állok elébe az eseményeknek – a két tenyerem az arca élére téved, felhúzom, és így farkasszemet nézhetünk közelről. Feszültség lüktet a pillanatban, de épp ettől szép a nyár.
- Mit tippelsz, mit bizonyít ez…?
Naplózva

Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2015. 08. 08. - 12:44:37 »
+1

-Ha a lelökés is az említett szerelésben történik, úgy tényleg nem fájna annyira. - a frászt nem fájna! Fizikailag mindenképpen, de be kell látnom, hogy az agyamat a látvány azért rendesen lekötné és az ájulás felé haladó percekben amit a nagy esés okoz, legalább jól szórakoznék. - Teljes mértékben igazad van, mindig kell új dolgokat megismerni, a horizontot tágítani. - bólintok szavaira. A zenével kapcsolatban helyes a meglátása, de kijelentése kétértelműsége sem kerüli el figyelmem s szomorú, de jelenleg annak is helyeselni tudok. Az elmúlt pár hónap után úgy vágtam bele a nyárba, hogy itt az ideje kiszórakozni magam alaposan s Minerva megjegyzésében is uralkodik valami hasonló szellem. - Most megfogtál! - emelem fel megadóan kezeim. - Több dologban van benne a kezem, semmint azt gondolnák egyesek. De elkövető már nem szeretek lenni. - igen, ez ilyen fehér-galléros dolog, jobb a háttérben maradni és elrendezni mindent, ötletet adni, ami gyökeret ver a fejekben, aztán megteszik maguktól, amit kell, miközben én remekül szórakozom. - Pontosan. A játékot mindig két embernek kell játszani. - bólintok eszmefuttatására, hiszen egyet értek vele s már tudom, hogy jó helyen álltam meg a parton, ó társaságot találtam, tán a nyár egyik legélvezetesebb kis bonyodalma fog itt kerekedni... Persze én se maradok adósa, de emglepődve kell tudomásul vennem, hogy Minerva bizony nem csiklandós cseppet sem. Nem hoz zavarba a dolog, ez csak további ingerkedésre ad táptalajt. Jobb is így, ami azt illeti. - Igazad van, nem tudhatom. - rázom meg kicsit a fejem, majd szavaira elvigyorodom. - Igen, az biztos, hogy nincs panaszra okom és, bár te se tudhatod, hogy igazat mondok e, de ez részemről igazolni látszik az elméletet... - újabb lapát földet dobok a hányásra szavaimmal, de a legnagyobb élvezettel teszem ezt s még Minerva közelségével is tetézem a dolgot. Hogy ne tudnék ellenállni? De, ha akarnék, akkor igen, csakhogy itt a bökkenő: miért is akarnék? Mi okom lenne rá, hogy illedelmes 60 centi távolságot tartsak tőle? Nem jobb az, hogy ajkaim fülét súrolják, míg érzem kellemes illatát? Nekem mindenképp. Nem nagyon ellenkezem aziránt se, hogy magával szembe húzza arcomat s lélektükreink fókuszpontjai összekapcsolódjanak. Ha ő az arcom fogja, úgy nekem egyik kezem az ő lassan száradó, félig nedves fürtjei közé merülnek játékosan. - Bizonyít? Egy vizsgálat és egy módszer nem bizonyít önmagában... - jegyzem meg komisz módon, míg a köztünk uralkodó közelségünkben feszülő pillanatnak hála rákacsintok s eddig szabad másik kezem pimasz módon simít végig Minerva oldalán, amit az imént még csiklandozni próbáltam. És a pimaszságot még lehet tetézni úgy gondolom: zárom a köztünk lévő távolságot, hogy új fokra emeljem a feszültséget és ajkaimmal az övét érintsem, míg tarkóját finoman megcirógatják tincsei közé merült ujjaim. Újabb kísérlet, de más módszertannal...
Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2015. 08. 08. - 13:59:48 »
+1



12+  Hááát
- Már meggyőztél arról, milyen elegánsan tudsz hátast dobni, - mosolygok – és gyakran emlegetik bizonyos hangok, hogy vannak dolgok, mint például a sport, ami akkor jó, ha fáj.
Szinte hallom, hogy szisszen fel a sors a nyilvánvaló kihívásomra, de a megjegyzés annyira jól lefedi közös pontjaik közül ezt a kettőt, hogy az lett volna az igazi bűn, ha kihagyom. Az ember ritkán lehet igazán meggondolatlan következmények nélkül, és ez most egy azok közül a pillanatok közül.
- Pedig testközelben az igazi megtapasztalni a csínytevéseinket… leolvasni a reakciót, kiélvezni a döbbenetet és a felcsapó érzelmeket. Persze, a háttérben állni és ártatlanul nézni közben elengedhetetlen, de engem mindig érdekelt, milyen hatást váltottam ki. Nem mintha olyan gyakran járnék tilosban…
Kettőnk ismeretében ez különösen viccesen hangzik, de a puha homokba ágyazott parton valószínűleg igen kevesen értenék az utalást, elvégre keveseknek adatott meg az ’remek lehetőség’, hogy színjátszási képességeiket egy halálfalók által irányított iskolában fejlesszék. Utólag talán elfog néha a kétség, hogy meg kellett volna szöknöm, vagy nyíltan fegyvert ragadnom, de… ez most tulajdonképp mindegy is a jelenben, ahol Morgan arca tölti be a látképet, szembogarai rajtam nyugszanak, és a tenger morajlása elringató.
- Akkor azt hiszem, sosem tudjuk meg, igaz volt e az elmélet… generációk nagy bánatára.
Megérintem az arcélét, lassan végigsimítok rajta, elmerengve a lehetőségeken, amelyek többfelé ágaznak, még ha ez nem is egyértelmű abban a momentumban.
- Hacsak nem jut eszedbe valami mentőötlet, Mr. Fehérgallér…
Elmosolyodom a kacsintására, egyrészt mert kellemes bizsegéssel tölt el, amely hűvösen szalad fel a gerincemen, holott a levegő még a naplemente után is langyos, másrészt pedig mert olyan nagyon ismerős. Az ajkait érzem a sajátomon, de tulajdonképp magamra vethetek azért, hogy meglepődöm, hiszen tölthetném az időt hasznosabban is a gondolkozásnál – így viszont meglephetem Morgant, aki a szám mellett az egyik mutatóujjammal is találkozik.
- Nem a hölgyeké az elsőbbség, uram…? – kihívóan mosolygok, jól esik a pillanatnyi kis ballépés a koreográfiában, elvégre biztosan nem erre számított, de épp ezért olyan szórakoztató. Míg ő a kijátszott kártyát tartja a kezei között, váratlan lendülettel átfordítom, és fölé kerülök. Hátrahúzom a hajam, így tisztán láthatja az arcomon uralkodó vidám kifejezést. Az egyik kezét a földhöz szegezem, és habár közel sem vagyok olyan erős, mint az iménti gesztusból tűnhet, azért bőven elég határozottnak tűnhetek – és épp ez az, amit annyira élvezek.
- Mit javasolsz, tegyünk újabb próbát? – suttogom, aztán lehajolok, és apró, szinte láthatatlan csókot lehelek a nyakára. Épp csak az udvarias érdeklődés kíváncsi fajtája, ami ártatlan, ugyanakkor mind tudjuk, hova vezetheti az ember fantáziáját…
Naplózva

Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2015. 08. 09. - 17:21:07 »
+1

- Örülök, ha az is elegánsra sikerült. Tudod, az elegancia nagyon fontos... még akkor is, ha a hangok sokféle információt susognak a csinos füledbe... - olyan magas labda lett volna ez, amit vétek lett volna nem leütni s mégis: eszem ágában sem volt. Nem teszek olyat, ami nyilvánvaló, amit más megtenne a helyemben. Bármi cifrát mondhattam volna, de nem tettem, csak tekintetem jelzi Minerva számára cinkosan, hogy bizony itt olyan tartalmak feszülnek kimondatlanul is, amik csak egy ilyen gondatlanságból elkövetett este tehet ennyire valóssá és hozhat át a fizikai világba szavak nélkül is. - Kétségtelenül van igazság abban, amit mondasz. Viszont a háttérből még többet és még jobban meg lehet ezekből figyelni, sőt, az elkövetőt is, ami belülről sose menne. Szerintem ez olyan valahol így, mint egy film. - lelki alkat kérdése, hogy kit mi érdekel és ki mire képes, illetve mit szeret tenni. Én jobban szeretem a kulisszákat, a szürke eminenciás jelmezét, míg Minerva a világot jelentő deszkák koptatásában leli örömét s ez így van jól. - Hát, sajnálom, pedig sokszor a tiltott gyümölcs és tilos élvezetek tudnak a legédesebbek lenni. - ez viszont olyan labda volt, aminek ilyetén leütése már nem volt evidens, hiszen nem egészen erre gondolt, de én meg nem akarok az elmúlt egy évre gondolni nagyon. Inkább kétértelmű tréfához nyúlok, amiben ott a csiklandósság s ha már szavainkban ott van, tetteinkből miért hiányozzon? - Mint mondtam, egy bizonyítási eljárás önmagában nem elegendő... ez pedig szükségképpen azt jelenti, hogy van más út is a bizonyításra. - egyelőre csak ennyit mondok, majd átadom a tetteknek a teret. Azaz csak adnám, mert akcióm csak félig sikeres, ami meg kell mondjam, meglep. Na nem kellemetlen, csak érdekes adalék az egészhez. Minerva ezzel nőtt a szememben mint játékos, tagadhatatlan. - Igaza van, miss Kirké... - adom meg a választ, szándékosan használva rá más mitológiai nevet s még tovább is elmélkedhetnénk ilyen emelkedett dolgokon, ha nem okozna még egy meglepetést átfordításommal. Tele van váratlan fordulatokkal az est, annyi bizonyos és ennek köszönhetően tud Minerva megfordítani, mert testi erő és alkat tekintetében nem állunk egyensúlyban, ez látható. Én mégis részben meglepettségből, részben pedig amikor felismerem szándékát szórakozásból hagyom is magam. Tetszik határozottsága, a mosolya, az, ahogy megfordított s még kezem is lefogja, vagy az a magabiztosság, amivel fölém hajol. Persze a játék ízét is érzem az egészben. - Nem tűnik rossz ötletnek. - jegyzem meg kérdésére pimasz mosollyal az arcomon és ismét rákacsintok. Hagyom magam jelenleg, de ő is tudja, hogy ez is oly csalóka és múló lehet, mint a közelben hullámzó víz tajtékozása. Ajkainak kis érintésére egy aprót mordulok azért, nem vagyok én se fából...
Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2015. 08. 10. - 20:04:38 »
+1



+12
Vajon mit szólna Morgan, ha azt mondanám, azok a bizonyos hangok egyre hangosabban suttogják, hogy meneküljek, mert aki a tűzzel játszik… de menjetek a fenébe, hangok, ugyan mi másért kattintgatnék az öngyújtómmal az ujjaim fölött, ha nem épp a veszélyt keresném?
- Ugyan, csak nagyon ügyesnek kell lenni, hiszen a nőknek is tulajdonítanak olyan tulajdonságot, mely szerint több helyre is tudnak koncentrálni egyszerre… de igaz ez a zenészekre is, ha nem tévedek.
A parti fényviszonyok sejtelmesre satírozzák a lemenő nap porával behintett képet – festői a táj, a hangulat igazi diadallal fenyeget, a körülmények adottak.
- Nekem azonban úgy tűnik, ön nem ura a tetteinek, uram… - suttogom – Pedig az ilyen komoly tudomány megkívánja a legteljesebb szellemi koncentrációt, ugyebár…?
Halványan megszorítom a karját, épp csak annyira, hogy egy átsuhanó gondolat jelezze számára, jobban szeretek vezetni, mint követni, aztán elégedett mosollyal folytatom az akcióm a nyaka körül – először csak átsimítok rajta, hogy aztán ezt a szám kövesse, jelzésértékűen. Finoman megnyalok egy pontot, de nem titkolt szándékom csupán a hidegrázás táncba hívása, hiszen az a bizonyos pont épp a fül alatt található, stratégiailag fontos… csókot is lehelek a nyomában, olyan hang kíséretében, amelyet lehet dorombolásként is értelmezni.
- Mintha szorult helyzetbe kerültél volna. – suttogom, bár tisztán kivehető a hangomban a vigyor – Mit bizonyít ez?
Remélem, kellően elaltattam a gyanakvásod, és habár olyan arcátlan én sem vagyok, hogy most csikizzelek meg, tartogatok még meglepetéseket. Ha Morgan biztonságban is érzi magát, a nyakára mért apró, ám annál ügyesebben kimért harapás még figyelmeztetheti arra, hogy cinkelt a pakli, amit a kezében tart. A fogam partnere a nyelvem a táncban, utóbbi követi az első kis támadását, enyhítve a határozottságot, fenntartva a nyugalom csalóka kis álcáját. Az ujjaim továbbra is szorosan tartják a karját, a másikon a fele súlyom nyugszik, így aztán nincs menekvés szegény kicsi Morgan számára.
- Nem tűnsz csiklandósnak továbbra sem… - somolygok – Szerintem sejted, mi a konklúzió.
Váratlanul felülök, kényelmesen elhelyezkedve, így végre ráláthat a magabiztos mosolyomra is – mesteri összkép a fölöttünk uralkodó csillagok mellett. Gonosz kis megjegyzés jut eszembe, egy azok közül, amely követeli, hogy játsszuk ki, minél hamarabb, annál jobb. Morgan épp elég nagy játékos hírében van ahhoz, hogy ne hozza zavarba, de az élet mindig tartogat meglepetéseket.
- Miért hordasz magadnál a parton pisztolyt…?
Kacsintok egyet, végképp feltéve a pontot az i-re, ami talán nem a legigazságosabb húzásaim tetején nyugszik, de ez egy ilyen műfaj, és valami azt súgja, nem fog megsértődni rajta.
Naplózva

Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2015. 08. 11. - 14:31:29 »
+1

- Van igazság abban amit mondasz. Miközben játszol a két kezed munkáját össze kell hangolni és fejben ott lenni, hogy mit csinálsz és mi is jön... ha pedig másokkal zenélsz együtt, őket is tudni kell figyelni. Bár mindez ösztönössé válik, ha eleget gyakorol az ember, de nem minden tulajdonság tanulható így. - most az egyszer nem utalásoktól és kikacsintásoktól terhes mondókám, hanem a komolynak mondható valóságot tükrözi. Olyan téma ez, amiről szívesen társalgok és igyekszem nem elviccelni. - Való igaz, hogy ez komoly tudomány s nem kis felkészültséget igényel... de hogy én ne lennék ura tetteimnek? Ezt visszautasítom! - némi felháborodást mímelek, de mind a ketten tudjuk, hogy ez a lehető legmesszebb áll a jelenlegi valóságtól. Nincs semmi jelentősége annak, hogy miként csipkelődünk, az csak a habos tajték a nagy hullámon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Minerva ténykedése, melyet én "tűrök" és "elszenvedek". Meg kell hagyni, jóleső szenvedés ez, kifejezetten mókás és élvezetes, hogy most én lettem űzőből üldözött, bár ki tudja, hogy mennyi időre. Az viszont biztos, hogy Minerva esetében sose lesz tartós egyik vagy másik állapot. - Nem is tudom... annyira nem tűnik szorultnak a helyzet, mert az általában kellemetlenséget jelent, ez meg határozottan nem az... de akciód egy strigulát jelent az elmélet igazságának palettáján. - vagyok oly szemtelen, hogy ezt közöljem vele, jól lehet, hogy a szóhasználat azért érezteti, hogy ez csak egy strigula, tehát messze nem perdöntő bizonyíték. Igen magabiztos a leányzó, a szemében csillogó hamisság pedig óvatosságra kéne, hogy intsen... Játékos támadásait némi kunvogással és mosollyal jutalmazom, de izmaim és testem meg se rezdül. - Fájdalom, de valóban nem. - tettetett együttérzéssel ejtem ki a szavakat. - Hogy igaz a pletyka és a seprűtárolót bizonyos kviddics játékosok nem csak tárolásra használják? - kérdezek vissza teljesen ártatlanul az egyik legbutább és legmulatságosabb pletykák egyikére utalva, ami időnkben az iskola falai között megszülethetett. Ahogy Minerva felül, kilátásaim mindjárt jobbak lesznek. Na nem a jövőmet illetően, hanem csak rá, de nekem most ennyi is bőven elég. Kérdése pedig ahhoz bőven elég, hogy őszintén, szívből nevessek fel. - Amikor ilyen vadmacskák flangálnak az ember körül, kell valami, ami egyenlít a viszonyokon. - nem vagyok szívbajos ember, így miután nevetésemmel napirendre tértem szemtelensége felett, meg is adtam a méltó választ és még sikerült is kicsit visszacsatolni a korábbi vadászat téma felé...
Naplózva


Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2015. 08. 12. - 18:43:09 »
+1



- Mindig szerettem volna megtanulni gitározni… - sóhajtom a helyzetnek megfelelően – Milyen csodálatos képesség, ha az ember minden ujjával képes másfelé figyelni egyszerre.
Ezt a mondatot már egy igen komoly pontlevonásokkal kecsegtető szituációban sem tudnám rezzenéstelenül végigmondani, nem csoda hát, ha huncut vigyor párosul mellé.
- Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy alárendelődött a körülményeknek.
Az ujjaim átsimítanak a mellkasán, ahogy mögöttem a tenger a parton, csak ez a mozdulat jóval halkabb és kiszámíthatatlanabb. Kíváncsian figyelem a bőre alatt kirajzolódó izmok játékát, beleveszem a részletekbe, holott ezen az éjszakán a Hold kevésbé kíván a kép szereplője lenni. Figyelem a szív lassú dobogását, azt a kis eret a torkán… és mosolygok a természet szépségén.
- Ez csak egyszerű nézőpont kérdése, Mr. Fehérgallér, - keresem a tekintetét – elvégre a fájdalom olyan fűszer, amellyel csínján kell bánni, különben keserű lesz az édes. Az egyébként egyáltalán nem csak pletyka… de persze én ártatlan vagyok, mint a ma született bárány.
Való igaz, a szűk, meleg helyek felkeltik az ember fantáziáját, és ha voltak is a falai között, én magam nem járultam hozzá a hőfok emelkedéséhez – nem úgy a rengeteg történet, amelyet jártában-keltében hall az ember. Nem a romantika fellegvára a seprűtároló, de gyanítom, nem is ezért választják arra a tíz percre a kedvelői.
- Igen fájdalmas lehet, ha lyukat ütnek az emberen. – jegyzem meg – De persze ez csak akkor lehetséges, ha a vad hagyja magát elkapni.
Egy utolsó, kimért támadást indítok az oldala ellen, de szinte biztos vagyok benne, hogy sikertelenül – mintha a társam kőből lenne, ha erre kerül a sor. Mégis, tizenkilencre lapot húzni tudni kell, sőt, kötelező, ha az ember ennyire győzni akar. A meleg bőr alatt pulzáló kopogás mintha csak jelezni akarná, mennyire álomba ringatom magam, ha azt hiszem, én irányítok, és igazat kell adnom neki: egyelőre nem találom azt a bizonyos fogást Morganen. Több lehetőség is van persze a magabiztosság megingatására, de ezek egyike sem aktuális, hacsak nem… de bizony. Hiszen mindig cinkelt az a bizonyos pakli, miért ne lehetne egy kevésbé tisztességes lapot felhasználni?
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 11. - 01:19:33
Az oldal 0.145 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.