Demetria R. Campbell

DEMETRIA RUE CAMPBELL

Mottó
,, I can't go back to yesterday because I was a different person then.”

   Alapok

jelszó ◊ "A jellem amelytől ember az ember, porból és szennyből a jellem emel fel."
így ejtsd a nevemet ◊ Dimitria Rú Kempböl
becenév ◊ Demi
nem ◊ nő
születési hely, idő ◊ London; 1984. március 25.
horoszkóp ◊ kos
kor ◊ 14
vér ◊ mugli születésű
évfolyam ◊ negyedik

   A múlt

Az ablakpárkányon ülve néztem, ahogy az egész várost sötétbe borítják az egyre sűrűsödő viharfelhők, elnyomva ezzel az utolsó napsugarakat. Mindig is szerettem ezt a pillanatot, mikor még olyan csendes volt minden, és szinte tapintani lehetett a levegőben a közelgő vihar kitörni vágyó erejét. Ilyenkor mindig az eget kémleltem arra várva, hogy megpillanthassam a legelső villámlást, mely átszakítja a sötétséget. Nagyon oda kellett figyelnem, mert ha épp rosszkor pislogok már le is maradtam róla. A szobám ablakából pont rá lehetett látni a házunktól nem messze lévő kis térre, ahol a legtöbb időmet szoktam tölteni – leginkább olyankor, mikor idehaza anyuék épp egymás torkának esnek; olyankor jobbnak látom gyorsan kiszökni, mielőtt még engem is megtalálnak. Most épp a kis tér üresen állt, az emberek az utcán sietős léptekben haladtak, hogy még a vihar kitörése előtt hazaérjenek. Térdeimet szorosan felhúztam magamhoz és karommal kulcsoltam át lábaim, kissé dideregni kezdtem, mert az idő is lehűlt mostanra.
Kulcscsörgésre lettem figyelmes, majd a bejárati ajtó zárja kattant egyet, és az ajtó nyikorogva kinyílt. „Apám hazajött” – konstatáltam, majd visszatértem korábbi tevékenységemhez, így is már legalább öt pillanattal le voltam maradva. Közben a háttérből hallottam apám lépteit, amint az előszobából egyenesen a nappaliba megy és lepakolja cuccait. Most anyám hangja törte meg a csöndet, amire apám ingerült hangja felelt. Nem értettem mit beszélnek, de a hanglejtésükből sejtettem, hogy egy újabb veszekedés van kirobbanóban. A gyomrom automatikusan görcsbe rándult, mert tudtam, mi fog következni.
Ebben a pillanatban megpillantottam az égen az első villámot, melynek hangja pár másodperccel utána érkezett, és szó szerint belezengett az egész ház. Ekkorra már tisztán értettem szüleim szavait, miközben odakint zuhogni kezdett az eső.
- Talán ha nem a kocsmában töltenéd a fél életed nem lennénk így elázva!
- Nincs az az ember, aki kibírná melletted józanul!
- Persze, és a gyerek meg az én nyakamra maradjon, mi? Azt hiszed, én nem mennék el néha szívesen iszogatni?
- Hát menjél felőlem, ki tart vissza?
A továbbiakat már nem hallottam, mert kezeimet szorosan a füleimre tapasztottam, hogy ne kelljen hallanom az egészet. Már nem is érdekelt a villámlás, csak azt akartam, hogy ennek az egésznek legyen vége. Sietve az ágyamba rohantam, bebújtam a takaró alá és a fejemre húztam a takarót, de még ez sem tartotta kívül a beszűrődő zajokat.
A következő pillanatban mintha villám csapott volna a házba, akkora zörej hallatszódott kintről. Hallottam anyám rémült sikolyát, és apám ordítását. Riadtan ugrottam ki az ágyból, az ajtóhoz rohantam és kirontottam a folyosóra. A szüleimre a konyhában találtam, ahol elképesztő látvány tárult a szemem elé: az összes üveg, tányér és pohár ripityára tört, beterítve az egész padlót. Anyám az asztal mellett feküdt a földön, több helyen vérző sebbel, apám pedig a hűtő mellől tápászkodott föl, és mindannyian elképedve bámultuk a történteket.
- Mi történt? – kérdeztem értetlenül. Első gondolatom az volt, hogy a villám belecsapott a házba, de mikor a konyhaablakra pillantottam megdöbbenve láttam, hogy az sértetlenül állt a keretében. Valószínűleg szüleim fejében is ugyanezek a gondolatok játszódtak le, mert ők is az ablakot bámulták.
- Menj vissza a szobádba! – parancsolt rám válaszként az apám, és habár próbált keménynek tűnni láttam a szemében a félelem csillogását.
- Anya, mi folyik itt? – fordultam másik szülőmhöz, de sajnos ott sem találtam hallgató füleket.
- Hallottad apádat, menj a szobádba – szólt ellentmondást nem tűrő hangon.
Ha valamiben egyetértettek a szüleim, az az volt, hogy mindketten a hátuk közepére sem kívántak engem. Valamilyen különös oknál fogva az az érzésem volt, hogy ez az egész miattam történt… de ez őrültség. Mégis hogy lehetnék ezért én a felelős?
Ahogy sétáltam vissza a szobámba még mindig ezen merengtem. Tisztán előttem volt az a kép, ahogy az ágytakaró alatt arra gondoltam, bár belecsapna a házba a villám és mind meghalnánk. Persze nem gondoltam komolyan, csak hirtelen felindulásból jutott eszembe, de mikor tényleg becsapott a villám – legalább is gondolom, hogy ez történt – akkor jöttem rá, milyen őrültségeket gondoltam, és aggódtam, hogy ez mind miattam van. De hát ha tényleg villám csapott a konyhába, akkor miért maradt épen az ablaküveg? Valami nagyon nem stimmel itt… mi van, ha tényleg én okoztam ezt az egészet?

Gyerekkor
Nem volt épp a legjobb gyerekkorom. Mióta csak az eszemet tudom, a szüleim sosem voltak a legjobb viszonyban – ami annyit jelent, hogy az otthoni légkört folytonos veszekedések, viták szennyezték be. Ezen apám alkohol iránti egyre erősödő szenvedélye sem segített, sőt, mondhatni ez volt a gyújtóanyag, mely lángralobbantotta az egészet. Eleinte, mikor még csak pár hetente voltak durvább veszekedések kibírtam úgy, ha a szobámba zárkóztam pár órára, fülhallgatóval a fülemben, melyből az üvöltő zene többnyire elnyomta szüleim ordítozásainak és a tárgyak törésének, csörömpölésének hangját. Ez mindig lenyugtatott, talán emiatt is van, hogy ha ideges vagyok, csakis zenehallgatással tudok lenyugodni valamennyire. Később, mikor már komolyabbra fordultak a dolgok anyám úgy döntött, ideje változtatnia a dolgokon, és mivel apámon nem látott hajlandóságot a változásra, így kénytelen volt maga mellé vennie engem, és elhagynia apámat. Azóta anyámmal élünk együtt, szerény körülmények között.
Mivel szüleim muglik, azaz varázstalan emberek, így én is ebben a környezetben nőttem fel. Az iskolában sosem voltam egy népszerű gyerek, jobb szerettem a háttérben meghúzódni. Ebből adódóan barátokkal sem bővelkedtem soha. Talán természetemből adódóan mindig is sokkal jobban kijöttem a fiúkkal, lánybarátom még az amúgy is kevés számú barátaimhoz képest is igen csekély volt. Valahogy sosem értettem, hogy lehet órákig azon pletykálni, melyik fiú hogy néz ki és hogy milyen ruhák a divatosak. A fiúkkal való barátkozás is sokszor vakvágányra futott, amikor kiderült, hogy valójában többet akartak tőlem, mint barátság, így az ilyesfajta próbálkozásaim is nagyrészt kudarcba fullottak. Nem csoda hát, hogy a legnagyobb részben egymagam voltam, úgy éreztem talán nincs is olyan ember a Földön, akivel úgy igazán a lelkitársai lehetnénk egymásnak. Közeli ismerőseim, haverjaim persze mindig is voltak, akikkel azért úgy elvoltam, de velük sosem tudtam igazi mélységekről beszélni, mert tudtam, ha megkérdik, hogy vagyok, azt igazából csak megszokásból, avagy merő udvariasságból teszik, de valójában nem érdekli őket – legalább is részletekbe menően -, sokkal inkább akarnának a saját gondjaikról mesélni nekem. Így idővel megtanultam, hogy bölcsebb dolog hallgatni és azt hazudni, hogy minden rendben.

Roxfortos évek
A pillanat, mikor tudatosult bennem, hogy én egy olyan világba tartozom, aminek a létezéséről eddig nem is tudtam leírhatatlan érzések kavalkádját keltette bennem. Egyrészt ezzel magyarázattal tudtam szolgálni arra, hogy miért is nem illek én annyira a többi ember közé, miért nem sikerült beilleszkednem és sok barátra szert tennem (persze mélyen belül tudtam, hogy ez csak egyfajta mentsvár a számomra, hogy felmentsem magam a felelősség alól). Lényegében a Roxfortban sokkal jobbra fordult a sorsom ilyen szempontból, úgy éreztem, végre megtaláltam a helyem, ahova tartozhatom. Bár egetrengető változások nem álltak be nálam, de mégis sokkal jobban tetszett az itteni környezet, mint a mugli világban. Itt úgy éreztem, olyasvalamire vagyok képes, amire végre igazán büszke lehetek. Ebből kifolyólag imádtam az órákat, érdekelt minden, ami a varázslattal kapcsolatos, és késztetést éreztem arra, hogy mindent elsajátítsak –bár eltartott egy darabig, mire sikerült felfognom, nem csak álmodom az egészet.
Persze az évek múlásával a lelkesedés némileg csökkent, például arra viszonylag hamar rájöttem, hogy sokkal érdemesebb könyvekből utánajárni a régi történeteknek, mint megpróbálni ébren maradni a mágiatörténet órákon, mely szinte a lehetetlenséggel ért fel sok esetben. Pedig maga a tananyag érdekes lett volna, de szegény tanár előadása valahogy annyira álombaszenderítő volt, hogy azt még a legerősebb álomitalok is megirigyelhették volna. De a gyakorlati órákon való részvételbe továbbra is ugyanolyan lelkesedéssel vágtam bele magam, mint a legelső órán tizenegy éves koromban.
Ahogy azt már feljebb említettem, a személyiségemben és ebből adódóan másokhoz való hozzáállásomban nagy változások nem következtek be, így a Roxfort falai között sem lettem az a népszerű lány, de szerencsére sok olyan diáktársam akadt, akik hozzám hasonlóan varázstalan környezetből származtak, így nem éreztem kirekesztettnek magam.

Háború
Egészen addig a napig, míg nyilvánosságra nem került Tudjukki hatalomra jutásának híre, számomra egy álom volt ez az új világ – méghozzá a lehető legjobb értelemben. De onnantól kezdve, hogy a dolgok rosszabbra fordultak, ez szépen lassan átment egy rémálomba, ahonnan még a muglivilágba is sokkal szívesebben menekültem volna vissza, márpedig ez igen nagy szó volt nálam. A harmadik évben minden a feje tetejére borult, minden, amit addig ismertem, tudtam a Roxfortról és a varázsvilágról, egy csapásra megváltozott bennem. Hirtelen nem is értettem, mi történik, teljesen kétségbeestem, úgy hittem, hogy eddig tényleg csak egy álomban éltem, amiből most felébredtem és szembe találtam magamat a szörnyű és kegyetlen valósággal. Még az anyámnak is feltűnt, hogy valami miatt sokkal zárkózottabb és rosszabb kedvű vagyok, mint általában, de hiába is magyaráztam volna, úgysem értette volna, mi zajlik épp a varázsvilágban. Azt is alig akarta megérteni, hogy én nem fogok abban a középiskolában továbbtanulni, amit ő kiválasztott nekem, mert helyette egy varázsiskolába fogok menni. Egy ideig azt hitte, csak viccelődök, majd utána jött az, hogy megbolondultam és folyton pszichológushoz akart elrántgatni. Szóval ezek után nem is nagyon szoktam traktálni az ottani életemmel, hisz számára még most is hihetetlen az egész, elég neki annyit tudnia róla, hogy mettől meddig leszek távol.
Mivel az otthoni légkör még apám nélkül sem volt túl barátságos, így inkább azt választottam, hogy visszatérek a Roxfort falai közé. De bár ne tettem volna… az eddigi összes rossz tapasztalatom, emlékem, amit átéltem semmi nem volt ahhoz képest, ami ott fogadott. Mugli születésű (azaz „sárvérű”) létemre olyan bánásmódban részesültem, amihez képest eddig foghatót még nem éltem meg. Szó szerint valóra váltak legrosszabb rémálmaim, mivel folytonos és sokszor nyilvános megaláztatásoknak voltam kitéve. Hamar rájöttem, jobb meghúzni magam, próbáltam minél láthatatlanabbnak tűnni, nehogy ismét engem pécézzenek ki maguknak. Ebben az évben valami végleg megtört bennem, olyan sebeket szereztem, amiket már soha nem lehet begyógyítani. A korábbi kislányos naivságom kiveszett belőlem, mintha éveket öregedtem volna egyetlen év alatt. Bátran mondhatom, hogy azok közé tartozom, akiket a leginkább megviselt ez az időszak, és még a béke beállta után is sokáig hordom a nyomait.

   Jellem

Elég nehéz behatárolni a jellemét, mivel sokszor ő maga sem érti saját magát. Általában csendes, a háttérben meghúzódó figura, aki jobb szereti megfigyelni a körülötte lévőket, de ha kell fel mer szólalni saját magáért. Személyiségét tekintve kevés lányos tulajdonsággal rendelkezik, eleinte nehézkesen nyílik meg ismeretleneknek, de legtöbbször örömmel veszi, ha nyitnak felé. Nehéz a bizalmába férkőzni, de akinek sikerül azt nagy becsben tartja, és az illető olyan oldalát láthatja meg ekkor, amit előtte nem: egy vidám lányt, aki szívesen viccelődik, csipkelődik másokkal. Szívesen segít másokon (legyen az ember vagy akár állat), de nem szereti, ha kihasználják jóindulatát. Ha valaki megbántja, a sértettség nagyon hosszú ideig benne marad, és addig nem is csendesül benne, míg az illető őszinte bocsánatát nem mutatja. Hajlamos arra, hogy első benyomásról ítéljen meg embereket, így sokszor ránézésre dönti el, kit kedvel és kit nem (és ilyenkor van, hogy esélyt sem nagyon ad az illetőnek, hogy bizonyítsa az ellentettjét). Gyorsan tanul, jó megfigyelőképességgel rendelkezik, aminek köszönhetően viszonylag gyorsan fel tudja térképezni a körülötte lévőket.

Erősség ◊ segítőkészség, megbízhatóság, jó megfigyelőképesség, együttérző, lelki támasz
Gyengeség ◊ haragtartó, bosszúra hajlamos, ítélkező, távolságtartó, könnyen a szívére vesz dolgokat

   Apróságok

mindig ◊ könyvek, természet, állatok, édesség, tavasz
soha ◊ kétszínűség, bájcsevegés, feltűnési viszketegség, hideg
hobbik ◊ olvasás, történetek kitalálása/írása, séta, álmodozás, gyönyörködés a természetben, környezetében
merengő ◊ Legjobb: mikor megmentett egy kiscicát, akit az út szélén talált elég rossz állapotban (persze szülei nem engedték, hogy megtarthassa, emiatt titokban a kerti bunkerben tartotta és etette)
Legrosszabb: mikor általános iskolában osztálytársai nyilvánosan megalázták sok ember előtt
mumus ◊ megharapja egy vérfarkas (azóta fél ettől, mióta gyerekként látott egy vérfarkasos filmet, és félelme csak erősödött, mikor kiderült, a valóságban is léteznek ilyen lények, nem csak a filmvásznon)
Edevis tükre ◊ népszerűség, gazdagság, egy boldog, nagy család részese lenni
százfűlé-főzet ◊ orgonaszínű, az állaga folyékony rágógumi szerű, íze valami savanyú és édes kerevére, kissé csípős
Amortentia ◊ frissen hulló eső illata, virágzó fák, vanília
titkok ◊ titokban nevelte fel és etette azt a kiscicát, akit az út szélén talált, de szülei nem engedték neki, hogy megtartsa
azt beszélik, hogy... ◊ a saját neméhez vonzódik (amiért kissé fiúsan viselkedik)

   A család

apa ◊ Brandon Campbell; 45; mugli
anya ◊ Amelia Campbell; 41; mugli
Mind anyámmal, mint apámmal ugyanolyan volt a kapcsolatunk: sosem szerettük egymást úgy, ahogy egy rendes szülő-gyermek kapcsolat azt megkívánná; a legtöbbször eléldegéltünk egymás mellett, volt, hogy napokig egy szót nem váltottunk, de sok esetben vérremenően ugrottunk egymás nyakának, sőt általában én voltam az, akin az ostor csattant, ha a szüleim között vita alakult ki. Így habár gondoskodtak rólam, enni és inni adtak, volt tető a fejem fölött és volt mit felvennem, de mégsem éreztem soha, hogy ők a családom lennének, mindig is úgy éreztem, egymagam vagyok a világban.
testvérek ◊ -
állatok ◊ nem hivatalos háziállat Mirci a macska, akit megmentett és titokban nevelt fel
Családtörténet ◊ Ez a része az életemnek azok közé tartozik, amiről egyáltalán nem szeretek másoknak beszélni. Ez legfőképp amiatt van, mert nem sok szép és jó dolgot tudok elmondani a családomról. Amennyire tudom, a családunk történetében én vagyok az első, aki varázsképességgel született, így hát nem nehéz kitalálni, hogy a szüleim, illetve távolabbi őseim mind muglik voltak. A nagyszüleimet sosem ismertem, mert mind anyai, mint apai ágról meghaltak még a születésem pillanata előtt. Se nagybácsik/nagynénik, se unokatestvérek, de még testvéreim sem voltak, így a szüleim voltak az egyetlen rokonaim, akiket ismertem. De sajnos nem mondhatnám, hogy az otthoni légkör idilli lett volna számomra. Bár sosem mondták ki előttem, de mikor már elég érett korban voltam rájöttem, hogy a szüleim csakis miattam maradtak együtt hosszú évekig. Nem tudom, pontosan mikor hidegültek el egymástól, csak annyit tudok, hogy egy olyan pillanatra sem emlékszem még gyerekkoromból sem, mikor azt láttam volna rajtuk, hogy igazán boldogok együtt és szeretik egymást. A hangulat emiatt otthon legtöbb esetben közönyös volt, úgymond eléldegéltünk egymás mellett, de mintha nem is ismernénk egymást. Se anyámmal, se apámmal nem volt köztünk szoros viszony, sőt sok esetben én voltan az, akin az ostor csattant egyes vitás esetekben. Talán mindketten engem hibáztattak, hogy az életük vakvágányra jutott, amiért a világra születtem. A helyzet körülbelül kilenc éves koromban kezdett elfajulni. Akkoriban történt ugyanis, hogy apám alkohol iránti szenvedélye felerősödni látszott, és az addigi hűvös otthoni légkör egyre inkább elmérgesedett. Anyám persze nem örült, mikor apám részegen állított haza, így kezdődtek a hosszas, napokon át tartó veszekedések. Ilyenkor ha volt alkalmam inkább kiszöktem otthonról és a várost jártam, ha tehettem még éjszakára is kimaradtam. A szüleim úgysem túlságosan aggódtak miattam, maximum leszidtak amiatt, hogy hova tűntem ennyi időre. Így ha tehettem inkább az otthonomon kívül töltöttem szabadidőmet. Mikor aztán egy nap anyám végre elhatározta magát, és úgy döntött elhagyja apámat, talán egy pillanatra reménykedni kezdtem, hogy a helyzet jobbá válhat, de sajnos ismét csalódnom kellett. Annyi különbség történt, hogy most már nem apámmal veszekedett folyton anyám, hanem velem. Így hát a jó szokásomat, miszerint a lehető legkevesebb időt töltöttem otthon megtartottam a költözés után is. Egy igen szegényes, lepukkant viskóba kellett költöznünk, mert anyámnak alig volt pénze megélhetésre is. Látszott rajta, hogy az elmúlt évek igen megviselték, mintha teljesen kicserélték volna, rá se lehetett ismerni annyit öregedett. Végül ő igyekezett minden idejét a munkába temetni, ami miatt ritkábban volt otthon, de legalább az anyagi helyzetünk némileg javulni látszott. Jelenleg ott tartunk, hogy nem éhezünk, de nem is vagyunk nagyon elszállva pénzügyileg. Apámról azóta nem is hallottunk, de őszintén szólva egy cseppet sem hiányzik.

   Külsőségek

magasság ◊ 158 cm
testalkat ◊ vékony
szemszín ◊ barna
hajszín ◊ barna
kinézet ◊ Világos bőre van, arcát halvány szeplők borítják, amik csak egészen közelről láthatóak. Vékony, törékeny testalkata van, ami legfőképp fiatal korából adódik, de részben az anyjától öröklött genetikának köszönhető. Mivel sosem volt túl sok pénzük, a ruházkodásban sem engedhettek túl sokat maguknak, így Demi mindig is egyszerű, a legcsekélyebb mértékig sem nőies cuccokat hord. Ez általában egy sima farmer, póló és tornacipő kombónak felel meg. Szereti a sapkákat, főleg amiatt, mert elrejtik rakoncátlan haját, ami alapból nehezen adja meg magát a fésűnek és mindenféle formázó technikának. Nem egy feltűnő szépség, de mégis van benne valami egyediség, báj, ami magával ragadja az ember pillantását.

   A tudás

varázslói ismeretek ◊ Mióta megtudta, hogy varázsképességgel rendelkezik, azóta rajong a varázslásért, így igyekszik minél több tudást elsajátítani. Kedvencei a gyakorlati órák, ahol ténylegesen megcsillogtathatja tudását, mint például az átváltoztatástan és bűbájtan, de a bájitalkeverésben is nagy örömét leli (habár ahhoz tehetsége kevesebb jutott). Továbbá szereti azokat az órákat, ahol megdolgoztatják az agyát, ilyen a rúnaismeret és a számmisztika. Nem esik nehezére könyvekből megszerezni a tudását, és mivel írói képességei sem elhanyagolhatóak, az esszéírásban is szépen megállja a helyét.
felvett tantárgyak ◊ rúnaismeret, számmisztika, legendás lények gondozása
pálca típusa ◊ 11,5 hüvelyk, akácfa, sárkány szívizomhúrja, enyhén rugalmas
RBF ◊ -

   Egyéb

avialany ◊ Ellen Page