+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | | | |-+  Griffendél Godrik Akadémia
| | | | | |-+  Griffendél Csarnoka
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Griffendél Csarnoka  (Megtekintve 6193 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 10. - 15:33:45 »
+1

Griffendél Csarnokát a legtöbb auror-jelölt messze elkerüli, ha teheti. Az ok, hogy az egyetemisták ennyire félnek lemenni a földalatti, sötét terembe nem más, minthogy rendszerint itt zajlanak a gyakorlati vizsgáik, melyeken közel 90%-os a bukási arány. Hiába, csak a legjobbakból válhat auror.

A terem előtti várakozót egy szűk csigalépcsőn át lehet megközelíteni, és ez az egyik legnyomasztóbb helyiség az egész kastélyban. A csarnokba lépve egy hatalmas, leginkább arénára hasonlító terembe csöppen az ember, mely méreteit tekintve, akár kviddicsmeccseknek is otthont adhatna. Odabent nincsenek bútorok, sem pedig ablakok, egyetlen érdekesség egy, a terem közepén, félmagasságban elhelyezett erkély, mely a vizsgáztatók és a „Játékmester” terepe.

A vizsga úgy zajlik, hogy a hallgatók egyesével, vagy csoportosan bevonulnak a terembe, amely feladattól függően változtatja a kinézetét. Nyílt színi csata esetén tágas rétté, precízebb akciókat igénylő feladatok esetén labirintussá változik, de akár a Roxfort ostromát is újraélhetik az auror-tanoncok. A „Játékmester” dolga, hogy létrehozza a kívánt helyszínt, minden ellenféllel és csapdával együtt. A vizsgáztatók rendszerint felülről figyelik a diákokat, gyakorlatvezetők viszont gyakran velük együtt végzik a feladatokat.
Naplózva

Maxwell Shafiq
Eltávozott karakter
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 03. 10. - 16:59:30 »
+3

Miss Lovell és Mr. Walsh

°°°

1998. június 15.
Hertfordshire, Nagy-Britannia
Griffendél Godrik Akadémia

Zöld lángnyelvek nyaldosták talpamat, ahogy forogva száguldottam keresztül az országon. Gyűlöltem hop-porral utazni, mert állandó jelleggel beütöttem a könyökömet. Azt azonban már gyerekkoromban megtanultam, hogy nem érdemes az elsuhanó, idegen házak nappalijait bámulnom, egyrészt mert elszédülök, másrészt mert telemegy tőle a szemem parázzsal.
Végre valahára megszűnt a pörgés, én pedig kinyitottam a szememet, és ott találtam magamat a hertfordshire-i Griffendél Godrik Akadémia előcsarnokában. Megigazítottam nyakkendőmet és lepöcköltem két porszemet, szürke öltönyöm ujjáról, majd kopogó cipőkkel elindultam az alagsor felé. Jól ismertem a járást, hiszen én magam is hosszú-hosszú éveket töltöttem el a Halden-kastély falai között.
Most azonban egészen más volt a helyzet. Immár nem, mint diák tértem vissza az alma materbe, hanem mint meglett, sikeres auror, és kész voltam rá, hogy átadjam mindazt a tudást, amit ezekben a tantermekben szereztem. Bevallom, jól esett az Akadémia megkeresése, ám valahol tartottam az egésztől. Sosem volt türelmem az emberekhez, és sosem tudtam jó pofát vágni, és szó nélkül hagyni, ha valaki hülyeséget mondott mellettem. Egy szóval, nem voltam éppenséggel tanárnak való.
Mentornak lenni viszont megtiszteltetés volt, amire még egy magamfajta öntelt ember sem mondhatott nemet. Vannak, akik számára ez hivatást jelent. Ők azok, akik részt akarnak venni az újoncok kiképzésében, át akarnak adni valamit a saját személyiségükből, és a saját mintájukra akarják formálni a hallgatókat. Engem mindez nem érdekelt. Én azok közé tartoztam, akiknek ez az egész pozíció, csak egy újabb bekezdést jelentett az életrajzukban, egy nagy pipát, hogy „ezt is elértem az életben”. Szerettem halmozni az elismeréseket, a díjakat, de a legjobban pénzt keresni szerettem. Ez utóbbi egy azon tulajdonságaim közül, mely nem sok Shafiqban van meg. A családom többségét nem érdeklik a mocskos anyagiak, mert világ életükben annyi pénzük volt, hogy sosem kellett aggódniuk miatta, hogy netán elfogy.
Elégedetten megpörgettem sötétszürke esernyőmet, mely egyedül többe került, mint annak az őrvarázslónak az egész havi fizetése, aki mellett elhaladtam. És akkor még nem is beszéltem a személyre szabott öltönyömről, a selyem nyakkendőmről, vagy a rámán varrott bőrcipőmről. Szerettem a kényelmet, és mindig is fontosnak tartottam, hogy jól nézzek ki, arról nem is beszélve, hogy szerettem, ha a megjelenésem hatalmat sugallt. Megboldogult Ed bátyám mindig azt mondta nekem, hogy így kompenzálok, amiért kissrác koromban kicsúfoltak és kiközösítettek. Talán neki volt igaza…
Át az előcsarnokon, végig a folyosón, egy kanyar balra, majd le a csigalépcsőn. Egymás után özönlöttek el az emlékek, és meglepetten konstatáltam, hogy reflexszerűen összerándult a gyomrom, ahogy beléptem a Griffendél Csarnokához tartozó várakozóba. Odalent már vártak rám. Tucatnyi elsőéves, akiket csupán azért rendelt be az Akadémia, hogy felmérjék, milyen állapotban is kezdik meg tanulmányaikat. Az én feladatom az volt, hogy kiderítsem az erősségeiket, a gyengeségeiket, és pontoznom kellett őket aszerint, hogy mennyire szófogadóak, találékonyak, valamint, hogy mennyire képesek a csapatmunkára. Ez utóbbi, véleményem szerint a legnehezebb kritérium…
- Üdvözlök mindenkit! Az én nevem Maxwell Shafiq ügynök. Önök azért vannak itt, hogy számot adjanak tudásukról, és hogy meggyőzzenek engem arról, valóban alkalmasak az aurori pályára. A foglalkozás innentől kezdetét vette, aki ezután érkezik, – pálcámmal a lépcsőhöz vezető ajtóra böktem, mely azon nyomban bezárult mögöttem – az veheti úgy, hogy már is bukott. A továbbiakban mindenki szíveskedjék a Shafiq ügynök megszólítást használni, ha velem beszél. Páronként fognak bejönni. Mindenkinek sok sikert kívánok! Lovell, Walsh! Önök kezdik.
Naplózva

Gabriel Walsh
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 03. 10. - 18:42:58 »
+1

Evanna Lovell és Maxwell Shafiq



Akármennyire próbálkoztam, nem tudtam letagadni, hogy ideges vagyok. Igyekeztem nyugodt arckifejezést erőltetni magamra, de a kezemmel folyamatosan sötétkék talárom ujját gyűrögettem, miközben minden pontját tanulmányoztam a kis helyiségnek, ahová irányítottak érkezésemkor. Természetesen tudtam, hol vagyok. Amikor eldöntöttem, hogy jelentkezem az Akadémiára, minden létező anyagot elolvastam az iskoláról, hogy ne érjen meglepetés. A leírások és beszámolók egyáltalán nem túloztak: lehet, hogy a Csarnok Griffendélé, de hogy a várakozót letagadná, az biztos. Életemben nem jártam még ennél nyomasztóbb helyen, és volt egy olyan érzésem, hogy az itt várakozó tíz-tizenkét ember többségéből soha nem lesz auror. Szerencsések, ha nem sírva jönnek ki a vizsgáról.

Egy pillanatra elfogott a kétség, és elgondolkodtam, akarom-e én ezt az egészet. Jól megvoltam a Hop Hálózati Felügyeletnél, egyszerű, kiszámítható életem volt, és ez két olyan dolog, amit nagyon kedvelek. Ha nem keveredtem volna bele abba az összecsapásba a Minisztériumban, talán soha nem jutott volna eszembe, hogy aurornak jelentkezzek, ráadásul még egy RAVASZ-vizsgát is meg kellett ismételnem, hogy itt lehessek. Nem tudtam, elég jó vagyok-e ehhez, nem tudtam, vagyok-e olyan jó, mint a velem együtt várakozók – akik valószínűleg évek óta készültek erre a felvételire.
Megráztam a fejem, és magamról elfeledkezve még a szememet is megforgattam ezekre a gondolatokra. Nem számít, nyugtattam magam. Nincs tétje. Ha sikerül, jó, ha nem sikerül, azt is túlélem. Felidéztem gyorsan a listát, amit még a Szent Mungó Varázslati Traumák osztályán írtam le egy apró pergamendarabra, és magamban elkezdtem sorolni a jelentkezésem ellen szóló érveket, hogy tompítsam kicsit az izgalmamat. A felénél sem tartottam, amikor egy szigorú, erélyes hang visszarángatott a valóságba.

Azonnal felismertem Shafiq ügynököt, ahogy valószínűleg mindenki más is a várakozóban. A családja Anglia-szerte ismert volt, meg aztán halványan emlékeztem rá a Roxfortból is. Ő végzős volt, amikor én még csak elsős, és olyan gyermeki csodálattal néztem fel a nálam idősebbekre, mintha legalábbis istenek lennének. Talán ezért volt bennem némi tartás még mindig, annak ellenére, hogy rég felnőttünk már. Önkéntelenül kihúztam magam, és felemeltem a fejem, hogy ezzel is erősítsem ezt a tényt. Nem vagyunk már gyerekek, sőt. Talán még barátok is lehetünk.
Arra eszméltem fel, hogy kimondta a nevem, majd a Csarnokba vezető ajtó felé indul. Lovell, ez volt a másik név, és gyorsan körülnéztem, hogy megtaláljam a csapattársamat, avagy ellenfelemet, ha a feladat úgy kívánja. Egyetlen ember mozdult meg rajtam kívül, egy apró termetű, szinte zavaróan vörös hajú sápadt lány. Pofátlanul magabiztos mosollyal lépett előre, én mégis rögtön megnyugodtam. A seprűmet tettem volna rá, hogy őt lazán legyőzöm bármiben. Felvontam a szemöldököm, és nem tudtam elrejteni a cinikus félmosolyt sem, ami megjelent az arcomon.
- Sok szerencsét! – biccentettem udvariasan, de nem tudtam átverni. Azonnal észrevette rajtam, hogy nem veszem komolyan.
Naplózva

Evanna F. Lovell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 03. 10. - 19:49:33 »
+2

~ Maxwell Shafiq & Gabriel Walsh ~


Már jóval előbb kivetett az ágy a felvételi napján, mint az időszerű lett volna. Megülni sem bírtam otthon, egy helyben, így hát az Akadémiára is sokkal hamarabb odaértem. Amíg odalenn várakoztunk a visszhangos arénában, néhány jelölt izgatottan, fojtott hangon beszélgetett egymással. Jómagam azok közé tartoztam, akik egyedül, karba tett kézzel és csendesen várták, hogy valami történjen.

Leplezetlenül bámultam a többieket. Elképzelésem sem volt, mégis hogyan gondolták, hogy talárban jönnek, amikor több mint valószínű, hogy fizikai teszt is várható. A talár széles ujjában csak elakad az ember keze-lába, ami a valóságban az életükbe is kerülhet. Mennyi amatőr. Az elasztikus nadrág és a póló, amit én viseltem, sokkal jobb szolgálatot tesz, ha az ember megmérettetésre készül. Ha szégyen mugli ruhát hordani, ha nem, biztos voltam benne, hogy később azt kívánják majd, bár ők is otthon hagyták volna csicsás varázsló-hacukát.

A légkört a terem hangulata sem oldotta. Ha arra akarták használni, hogy ránk ijesszenek vele, hát nálam nem jött össze. Egykedvűen nézelődtem körbe, és megállapítottam, hogy ráférne a helyre egy lakberendező, vagy legalább egy ablak. Bár így legalább nincs mit összetörni, gondoltam, ez volt az elsődleges szempont.

Maxwell Shafiqról mindannyian tudtuk, hogy kicsoda. Némi elégedettséggel töltött el, amikor belépett, legalább nem valami kis zöldfülű ugráltat minket. Bár egészen más időszakban végezte a Roxfortot, mint én, mégis hallottam már róla. Néma biccentéssel viszonoztam a köszöntését, habár nem hittem, hogy látja a köztünk lévő távolság miatt. Ahogy meghallottam a nevem, a gyomrom – a legnagyobb bosszúságomra – ugrott egyet.
Mégis miért kellene most beparáznom? – emlékeztettem magamat némileg harapósan. Egész életemben erre készültem, bizonyára vannak itt olyanok, akiknek tavaly jutott eszébe, hogy ide jöjjenek. Megszámlálhatatlan átkot és rontást tanultam meg, és halálra edzettem magam. Vettem egy nagy levegőt, és előre léptem. Első jelöltként illene magasra tennem a lécet. Önkéntelenül is elmosolyodtam – ezzel azt hiszem, nem lesz probléma. A szememmel azt a bizonyos Walshot kerestem.

Szinte rögtön meg is találtam, és hosszasan végigmértem, hogy tudjam, mire számítsak. Magas, és talán gyors is, nem tűnik egy lomha golymóknak. Nem emlékeztem rá a Roxfortból, akárhogy kutattam az emlékeket. Az arcán lesajnáló mosoly ült, ahogy meglátott. Ingerenciát éreztem sípcsonton rúgni, aztán elvetetettem a gondolatot. Annál jobb. Nem lesz óvatos, mert én csak egy apró lány vagyok.
 
- Neked is – válaszoltam semlegesen az üres frázisra. Bár a szerencsének ehhez elég kevés köze van.
Naplózva

Maxwell Shafiq
Eltávozott karakter
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 03. 13. - 12:17:05 »
+2

Miss Lovell és Mr. Walsh

°°°

Szavaim zengve pattogtak vissza a néma pincehelyiség falairól, én pedig elégedetten nyugtáztam, hogy mennydörgő hangom még a legnyugodtabbakat is sikeresen felrázta. Egy másodpercig sem akartam gyengének mutatkozni, és igyekeztem olyan légkört kialakítani, amilyenre az akadémián is számíthattak a hallgatók. Minden évben akadnak olyan jelentkezők, akikből képességeik alapján jó auror válhatna, mégsem lesznek azok sosem, pontosan azért, mert nem tudják elviselni ezt a fajta szigort. Márpedig, aki valóban sötét varázslók ellen akar harcolni, az tanulja meg felvértezni magát a verbális eszközök ellen is.
Lovell és Walsh teljesen véletlenszerűen lettek összesorsolva egymásnak. Lovell ABC szerint az első volt a lányok körében, míg Walsh az utolsó a fiúk között. Azonban ahogy a két érintett egymásra pillantott, már érezni lehetett azt a kellemes vibrálást kettejük között, ami azt sugallta, hogy ABC ide, vagy oda, az ő kiválasztásukban a sors is szerepet játszott. Még éppen annyi idejük volt, hogy szerencsét kívánjanak egymásnak, merthogy rögtön ezután kitártam Griffendél Csarnokának monumentális kapuját, és betereltem rajta a két delikvenst. A kapu döngve bezárult.
- Íme Griffendél Csarnoka. Bizonyára tisztában vannak vele, de ha mégsem, hát elmondom, hogy a terem nagysága abban áll, hogy a világ bármely helységét képes rekonstruálni mágikus módon.
Egy pálcaintésre fények gyúltak a sötétségben, majd egy újabb intésre a levegő fodrozódni kezdett. Szűz szemnek az egész jelenség ahhoz hasonlíthatott, mint amikor egy forró nyári napon egyszerűen vizesnek véljük látni az országút távolabbi pontját. Ám ami akkor történt, az egészen messze állt a délibábtól. Griffendél Csarnoka éppen alakot öltött.
- Minden, amit itt látnak, csupán a képzelet szüleménye, ám attól még igenis valóságos. Éppen ezért, ha nekimennek a falnak, vagy leesnek egy háztetőről, azt ugyanúgy érezni fogják, mint odakint.
A színek és formák eközben helyükre kerültek, mi pedig egy forgalmas utcán találtuk magunkat, tele emberekkel, akik zajongva jártak-keltek a képzelet birodalmában.
- Ugyanez a helyzet az emberekkel. Bánthatják, megsebezhetik, és akadályozhatják önöket. Úgy mozognak, úgy beszélnek, és úgy is gondolkoznak, mint a hús-vér élőlények, éppen ezért nem szabad lebecsülni egyiket sem.
Nem hagytam őket gyönyörködni a látványban. Egy perc szabadidőnk sem volt, hiszen odakint még tíz ember várt ránk. Bele kellett hát vágnunk.
- A feladat egyszerű: meg kell keresniük ezt az embert – egy fényképet nyújtottam Walshnak, amin egy ragyásképű, csapzott, fekete hajú férfi, lustán méricskélte a varázspálcáját. – Fél órájuk lesz rá, hogy előkerítsék, és visszahozzák nekem ide. Én mindvégig figyelni fogom önöket, és pontozni fogok. Pontlevonás jár, ha muglik előtt varázsolnak, vagy ha megsebesül egy civil. A célpontot élve kell visszajuttatniuk. Érdemes az elején megbeszélniük, hogy ki a főnök. Óra indul…
Naplózva

Gabriel Walsh
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 03. 17. - 19:43:18 »
+1

~ Evanna F. Lovell és Maxwell Shafiq ~


- Na, vágjunk bele! – csaptam össze a tenyerem gyorsan, mielőtt még a lány megszólalhatott volna. Úgy gondoltam, megpróbálok határozott, de azért kedves lenni, hogy lássa, számíthat rám. Most egy csapatban kellett dolgoznunk, és nem akartam, hogy elrontsa nekem az egészet azért, mert hirtelen elbizonytalanodik magában, amikor rájön, a feladat nehezebb, mint hitte. Bár még mindig nem tűnt idegesnek, el akartam kerülni egy felesleges hisztit, amivel csak az időnket húzta volna. A saját alkalmassági vizsgáját úgy rontja el, ahogy akarja, de most az enyém is függött tőle.
Körülnéztem a forgalmas utcán, és villámgyorsan felmértem a terepet, miközben a Vörös – a nevét elfelejtettem – kivette a kezemből a fényképet. Én még meg sem néztem, de hagytam, hadd csináljon ő is valamit, amíg én megtervezem, hogyan fogjunk neki a keresésnek. Az átlagosnál is átlagosabb utcában álltunk, ami szemmel láthatóan tele volt muglikkal, de azért itt-ott felfedeztem furcsa alakokat, akik kilógtak kissé a környezetükből. Varázslók és boszorkányok, akik megpróbálnak elvegyülni a tömegben, és több mint valószínű, hogy némelyikük, ha nem mind, meg fog támadni. 

Lassan éreztem, hogy elmúlik a vizsgadrukk, ahogy egyre inkább a feladatra koncentráltam. A szabályok szerint bármi történik, azt érezni fogjuk a valóságban is, de nyilván figyelnek rá, hogy ne öljék meg a jelölteket. Muglik előtt nem varázsolhattunk, így egyelőre a pálcánk nélkül kellett boldogulnunk, s csak akkor használhattuk, ha megtámadnak, vagy megbizonyosodtunk róla, hogy senki nem lát meg minket. Szilfa pálcámat a zsebembe süllyesztettem, de az egyik kezemet rajta tartottam a biztonság kedvéért.
- Nyilván az a legegyszerűbb, ha először végigjárjuk az utcát, feltérképezzük, aztán pedig módszeresen elkezdjük átkutatni a boltokat és az utcából nyíló kis sikátorokat. Fél óra nem sok idő, de szerintem nem kellene szétválnunk, együtt is menni fog. – Ez persze nem volt igaz. Nem szeretek hazudni, de ebben a helyzetben úgy éreztem, nincs más választásom. Nem hittem, hogy jó ötlet együtt maradni, de azt sem akartam, hogy egyedül induljon neki a tömegnek, és valamilyen bajba kerüljön, ami miatt aztán kifutunk az időből. Feltételeztem, hogy veszni hagyni a csapattársad nagyobb bűn, mint nem megtalálni az eltűnt személyt, így a feladat teljesítése helyett elsőszámú prioritásommá vált, hogy a Vörös ne ölesse meg magát. – Figyelj rá, hogy a pálcád ne legyen szem előtt! – utasítottam, de nem néztem rá, túlságosan el voltam foglalva az utcán haladó emberek megfigyelésével. Ő valószínűleg egyébként sem látta volna át a tömeget, egy gonosz átlagolás után úgy tippeltem, körülbelül a válláig ér mindenkinek.

Gyorsan megfordultam, hogy lássam, van-e valami a hátunk mögött is, de csak Maxwell Shafiq ült ott egy kisebb emelvényen, arcán mérsékelt érdeklődéssel. Nem tűnt kifejezetten unottnak, de nem is áradt belőle a kíváncsiság, az egész tartása és arckifejezése a profizmus és a szoborszerű pókerarc mintapéldánya volt. Az apám nézett rám mindig így, és ez a felismerés egy pillanatra kizökkentett. Nem tudtam kiolvasni belőle semmit, fogalmam sem volt, mit gondol, mire számít tőlünk, és ez nagyon zavart. Szeretem tudni, mit várhatok, mielőtt belekezdek valamibe. A tekintete összetalálkozott az enyémmel, és a szemöldöke alig észrevehetően megrándult, mintha várna valamire. Várt is – arra, hogy végre tegyünk valamit.
Naplózva

Evanna F. Lovell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 03. 24. - 22:05:15 »
+1

~Maxwell Shafiq & Gabriel Walsh~

Nem is igazán figyeltem arra, hogy a fiú (Walsh, erőltettem meg az agyam) mit mond, mivel az volt az első dolgom, hogy kivegyem a kezéből a fényképet, amit láthatólag teljesen figyelmen kívül hagyott.  Alaposan tanulmányoztam a férfit, hogy mindenképpen megismerjem, még álcázva is, ha meglátom. Ronda egy alak.
Be kell valljam, még mindig kicsit a hatása alatt álltam annak, ahogy a csarnok testet öltött a szemünk előtt. Varázslattal együtt nőttem fel, de ez olyasféle hatalmas dolog volt, amit nem sűrűn lát az ember. A Roxfort is ugyanígy lenyűgözött gyerekkoromban.
Kellemes izgalom áradt szét bennem, ahogy a feladatra koncentráltam. Végre valami olyasmi, amiben megmutathatom, hogy erre születtem. Hátrapillantottam Shafiqre, aki valami emelvény-félén üldögélt, az arcán olyan kifejezéssel, ami bármit jelenthetett.
Gabriel második megszólalására azonban már felkaptam a fejem.
- Nyilván – idéztem vissza az általa használt kifejezést, cseppet sem rejtett csípősséggel a hangomban. – Azért nyilván először meg kellene nézned a képet, hogy tudd, kit keresünk.
Felvontam a szemöldökömet, és tüntetően a szemébe meredtem. Némileg idegesített ebben a helyzetben, hogy rá is felfelé kell néznem.  Felé nyújtottam a fotót, várva arra, hogy elvegye.
- Egyedül valószínűleg jobban boldogulnék, ami azt illeti - folytattam fojtott hangon, azon igyekezve, hogy Shafiq ne hallja a szavaimat. – De le merném fogadni, hogy figyelik, mennyire védjük egymás seggét. Szóval maradjunk szépen együtt, és ne cseszd el nagyon, ha lehet.
Körülnéztem, meg sem várva a reakcióját, bár gondolom ezzel kizökkentettem az erőltetett derűjéből és fennhéjázásából. Amivel mellesleg halálra idegesített.
- A pálcámra semmi szükség – válaszoltam neki foghegyről, miközben az embereket pásztáztam. – Egyelőre.
Előre léptem a járókelők közé, meg sem várva, hogy a fiú követ-e. Bizonyára úgy fog haladni, mint egy elefánt, feltűnik majd, ha jön. Pár másodperc múlva meg is hallottam a lépteit, úgyhogy csendesen még odaszóltam neki.
- Plusz, ha ezek a bábuk úgy viselkednek, mint az emberek, akárkinek kicsavarhatom a kezéből a pálcáját, aztán meg csak elkiáltom magam, hogy „Vegye le a mocskos mancsát rólam, maga perverz” - rebegtettem meg a szempilláimat, szentimentális hanglejtéssel kísérve. – Nem mindenki kockáztat meg nyílt támadást egy muglikkal teli utcán.
Két fura kinézetű férfi haladt el mellettünk, a szemük gyanúsan villant, ahogy a végigjárattánk kettőnkön a tekintetük. Egy pillanatra teljes testemben megfeszültem, de végül figyelmen kívül hagyva minket, tovább sétáltak.
Jobb lesz vigyázni, állapítottam meg magamban. Még a végén addig vitatkozunk ezzel fölényeskedő Walsh-sal, hogy kiszúrnak bennünket, és bukik az egész akció. Vettem egy mély levegőt, és próbáltam visszaterelni a figyelmem a feladatra.
Egy ilyen alak nem fog a nyílt utcán mozogni, főleg ha feltételezzük, hogy aurorok elől bujkál.  Gabrielre pillantottam, és némán az egyik mellékutca felé mutattam, kérdő tekintettel. Kivételesen megvártam, hogy beleegyezik-e az ötletbe.
Nagy volt a kísértés, hogy hátranézzek Maxwellre, hogy megnézhessem az arcát, mit reagál a módszerünkre. De valószínűleg ez nem számítana jó pontnak, így hát inkább türtőztettem magam.
Naplózva

Maxwell Shafiq
Eltávozott karakter
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 07. 12. - 08:52:30 »
+2

Miss Lovell és Mr. Walsh

°°°

Lovell és Walsh bizonytalanul hátat fordítottak. A feladat talán legnehezebb része az volt, hogy a két vizsgázó alkalmazkodni tudjon egymáshoz. Az akció megtervezése, és a szerepek kiosztása kulcsfontosságú volt a vizsga sikerességét tekintve.
Kíváncsian pillantottam le rájuk a csarnok közepén elhelyezett erkélyről, mely a teremmel együtt formálódott, és vált egy emeletes ház teraszává. Egyenes háttal, keresztbe tett lábakkal ültem egy egyszerű, kényelmetlennek tűnő széken, és figyeltem. Amikor Walsh felpillantott rám, csupán szemöldököm mozdult, jelezve: fogytán az idő.
A pálca elrejtése jó ötletnek bizonyult. Nem sokkal az után, hogy Walsh kiadta a parancsot, két furcsa kinézetű férfi sétált el a páros mellett. Varázslók voltak. Minden bizonnyal a vizsga végét jelentette volna, ha csak az egyikük is pálcát szimatol. A tömeg hömpölygött Lovell és Walsh körül. Elvegyülni könnyű volt ugyan, de megtalálni a keresett személyt olyan volt, mintha tűt kerestek volna a szénakazalban. Egyelőre nem tehettek sokat, így hát fejüket forgatva haladtak az utcán, gyanús elemek után kutatva.
Öltönyöm belső zsebéből egy ezüst zsebórát húztam elő. Régi darab volt, mely generációról generációra öröklődött családunkban. Az, hogy éppen hozzám került, csupán a szerencsén múlott, ám erről a szerencséről szívesen lemondtam volna. Eredetileg legfiatalabb bátyámé volt, ám Ed halála után hozzám került. A zsebóra és a hozzá csatolt lánc súlya emlékeztetett rá milyen értéket is képvisel az az apró tárgy. Öt perc és huszonhárom másodperc. A kilátóban lassan telt az idő, nem úgy, mint odalent. Olyan azonban még sosem volt, emlékeim szerint, hogy valaki az idő miatt bukjon meg. A legtöbben el sem jutottak odáig, hogy számítsanak a másodpercek. Odabent, Griffendél Csarnokában ugyanis könnyű volt hibázni.
Mindeközben Lovell és Walsh egy zsúfolt bazársorra jutott. Utcai árusok, mutatványosok és koldusok színes kavalkádja fogadta a párost, és furcsa bizsergés járta körül a teret. Mágia… Tökéletes helynek bizonyult ahhoz, hogy valaki elrejtőzzön a kíváncsi szemek elől. Az árusok a tömeget túlkiabálva hirdették portékáikat, mely kínálat a használt könyvektől kezdve, a mézeskalácsokon át, egészen az olcsó parfümökig terjedt. A mutatványosok között akadt zsonglőr, pantomim és zenész, de volt egy himlőhelyes arcú férfi is, aki egy égő pálcáról hatalmas lángnyelveket fújt. Egy tűznyelőhöz képest viszont túl jól végezte a dolgát…
Mielőtt azonban bármit is tehetett volna akár Lovell, akár Walsh, egy kopaszodó, szakadt ruhás koldus lépett oda hozzájuk, és szó szerint az arcukba nyomta aprópénzekkel teli cilinderét.
- Éhezik a családom! Kérem, segítsenek rajtam!
Vajon a párosnál akadt mugli pénz?
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 23. - 19:23:21
Az oldal 0.201 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.