+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Maxwell I. Shafiq
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Maxwell I. Shafiq  (Megtekintve 1279 alkalommal)

Maxwell Shafiq
Eltávozott karakter
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 02. - 19:40:00 »
+7

MAXWELL ISIDRO SHAFIQ


”Férfi-e az, ki nem teszi jobbá e világot?”



         Alapok

jelszó || Titokzatos dolog az idő. Hatalma van. És ha játszunk vele, veszélyes!
így ejtsd a nevemet || Mákszvel Iszidró Sáfik
 nem || férfi
születési hely, idő || Oxford; 1971, május, 2
horoszkóp || bika
kor || 27
vér || arany
munkahely || Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűn-üldözési Főosztály
 


         A múlt
1971. május 2-án születtem Oxfordban, egy ősi máguscsalád negyedik fiaként. A Shafiqok generációk óta a varázsvilág elitjébe tartoznak, és számos nagynevű, köztiszteletben álló varázslót adtak a világnak. Apám mindig azt mondta, hogy a genetikánkba van kódolva a siker, és hogy a legjobb varázspálcák csak arra várnak, hogy egy Shafiq megszerezze őket. Meglehet, a családomban igen sok törtető, karrierista ember van, akik bármikor átgázolnának másokon a sikerért, de azt elmondhatom, hogy a Shafiqokat sohasem a pénz hajtotta, talán éppen azért, mert abból mindig annyi volt, van, és lesz, amennyit egy élet alatt sem tudnánk elkölteni.
A családom neve már korán egybeforrt a „véráruló” jelzővel, amiért sokunk a mugli világban helyezkedett el, és ott kamatoztatta titkolt varázserejét. Apám olyannyira szerette a varázstalan embereket, hogy egész életét a Mugli-kapcsolatok irodáján töltötte, és tizenöt évig volt az iroda vezetője, mielőtt utolérte volna őt a halál. Sajnálatos, de munkája gyakran előrébbvaló volt a családjánál. Megszállott munkamániás volt, és az utolsó éveiben is egyre feljebb és feljebb kapaszkodott volna. Nem állítom, hogy rossz gyermekkorom lett volna, de sokszor hiányzott az életemből egy apafigura. Már korán rájöttem, hogy a drága holmik, és tanítók nem pótolhatták az apai szeretetet és törődést, éppen ezért nem volt felhőtlen apa-fia kapcsolatunk. A sors fintora, hogy mindezek ellenére, hat testvérem közül, mégis én hasonlítok legjobban apámra. Persze mindettől függetlenül tisztelem az apámat, főképp az első háború alatt tett szolgálataiért, ahogy a muglikat védte, és azért, amiért bátran szembefordult a Sötét Nagyúrral, és megvetette a vértisztasági elveit annak ellenére, hogy a családunk benne van a „Dicső Huszonnyolc” családban.
Szerencsémre édesanyám sokkal családcentrikusabb volt, apámnál. Ő sosem akart a legjobb boszorkány lenni, nem akart semmilyen vállalatot, vagy üzletet vezetni, ő az anyaságból akart karriert csinálni, és abban akart a világ legjobbja lenni mindig is. Azt hiszem sikerült neki. Mindent megadott nekünk, és neki köszönhetjük testvéreimmel, hogy emberré váltunk. Az ő nevelése, és szeretete formált minket olyanná, amilyenek most vagyunk, és ha ő nem lett volna, talán megőrjített volna minket a nyakunkba zúduló hatalmas vagyon, és kapzsi, lenéző úri fiúkká váltunk volna. Pedig nem lehetett egyszerű dolga, hét fiúval.
Nem állítom, hogy mindig is jó testvérek lettünk volna, de a szükség óráján mindig ott voltunk egymásnak, és mindig egységesek tudtunk maradni. Tisztelem és becsülöm őket, mindazért, amit elértek az életben, és igazán büszke vagyok mindnyájukra. Wood a legidősebb mindünk közül, és apa halála óta ő a család feje, ő a férfi a házban. Most ő és a családja él a kúriában, anyával, és a legkisebb öcsénkkel, Daryllel, aki még a Roxfort tanulója.
Három évesen estem ki a legkisebb szerepéből, amikor megszületett Ox, az öcsénk. Bátyáimmal a kezdetektől fogva vigyáztunk rá, majd miután kilenc éves koromban Sterling is a Roxfortba került, és egyedül maradtam otthon Oxival, hirtelen én lettem a nagytesó. Azt hiszem nem véletlen, hogy hat testvérem közül mindig is vele volt a legjobb a kapcsolatom. Emlékszem, hogy sírt a peronon, mikor tizenegy évesen végül én is felszálltam a Roxfort Expresszre, és egyedül hagytam őt.
Ezután hét hosszú év következett a Roxfortban. A Griffendélbe kerültem, ellenben három bátyámmal, akik közül ketten hollóhátasok voltak, Wood pedig hugrabugos. Mindig is jó gyerek voltam, és nagyon szorgalmas. Ellentétben a többi gyerekkel, én nagyon szerettem olvasni, új dolgokat tanulni, és betegesen vágytam a tanárok dicséretére. Éppen ezért az elején nem sok barátom volt, és elég gyakran csúfoltak. Missynek hívtak, ami a monogramomból keletkezett, és arra hivatott felhívni az emberek figyelmét, hogy a bajkerülő stratégiám meglehetősen kislányos. Talán ezért, talán a családi históriák miatt, de az is lehet, hogy csak szimplán azért utálom a középső nevemet, mert a Shafiqok közül minden fiúgyermek megkapja.
Sokat segített, hogy a testvéreim mindvégig velem voltak a tanulmányaim során. Másodév végére ugyan Ed is elballagott, de a rákövetkező tanévben kezdte öcsém, Ox az iskolát. Ő is, akárcsak én, a Griffendélbe került, de mégsem töltöttünk együtt oly sok időt, merthogy jött a serdülőkor, és az első szerelem. Natalie Braunnak hívták a lányt, és évfolyamtársak voltunk. Gyógynövénytan órán ismertem meg őt, amikor egy közös projekten dolgoztunk, és egyből beleszerettem. Így utólag visszatekintve, azt hiszem kissé túldimenzionáltam a kapcsolatunkat, mégis… én hittem az első szerelemben. Valósággal rajongtam a lányért. Pedig volt barátja, egy nálunk két évvel idősebb, hugrabugos srác, aki a háza kviddicscsapatában játszott, és ellentétben velem, hatalmas népszerűségnek örvendett az iskolában. Érzelmileg ez egy eléggé nehéz időszak volt számomra, mégis azt kell mondanom, hogy tekintve a későbbi életemet, fontos volt, hogy akkor és ott megtapasztaljam mindazt. Egy lehetetlen, egyoldalú szerelem volt, amiben én csak egy nemkívánatos harmadik lehettem. Ennek ellenére én nem vettem észre az egészből semmit, és boldog voltam minden Natalieval töltött percben. Ő lett a legjobb barátom, a lelki társam, és ez így is maradt az iskola elvégzéséig.
Az érzéseim nem múltak el, de az idő múlásával megtanultam kezelni a helyzetet. Nem mondtam neki, hogy mit érzek, és már nem is néztem rá olyan csillogó szemekkel, nem akartam elriasztani, mert hatalmas szükségem volt rá. Az ötödik évem volt a legnehezebb, és állítom, hogy nem tudtam volna levizsgázni, ha Natalie nem lett volna mellettem, és nem bátorított volna. Abban az évben ment el az apám, ami nagyon megviselte a családunkat. Talán kissé abszurdan hangzik, de a nem túl felhőtlen apa-fia kapcsolatunk ellenére, engem viselt meg a legjobban az eset. Magamba fordultam, és leromlottak a jegyeim, éppen az RBF évben. Éjszakánként elcsatangoltam a kastélyban, aztán csak ültem az üres tantermekben és néztem ki a fejemből. Natalie segített ki a gödörből. Nappal egy percre sem hagyott egyedül, és mindig igyekezett valami közös programot találni. Nem is nagyon tetszett az akkor már végzős barátjának, aki egy ízben megfenyegetett, hogy kerüljem el Nataliet, aztán miután továbbra is barátkoztam vele, előbb megátkozott, a gyengélkedőre küldve ezzel, majd később, mivel továbbra sem tanultam az esetből, betörte az orromat. Ekkor szakított vele Natalie, és ez egy kicsit visszahozott az életbe. Végül öt K-t is szereztem az RBF-en, de akkoriban ez érdekelt a legkevésbé.
Sokáig áltattam magam azzal, hogy végül Natalie és én összejövünk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk, de az igazság az, hogy Natalie sosem szeretett úgy, mint én őt. Roxforti tanulmányaink utolsó két évében ugyan barátok maradtunk, de nála újabb és újabb fiúk jöttek képbe, és egyik sem én voltam. Végül a tanulásba menekültem, és a korábbi megaláztatásaim miatt eldöntöttem, hogy megpályázom a Griffendél Godrik Akadémiát. Nem akartam többé az a sebezhető, mindenki által célpontnak kinevezett srác lenni, mint aki voltam. Átkokat, rontásokat tanultam, ellenvarázslatokat magoltam, és onnantól kezdve az összes időmet arra áldoztam, hogy sikeres legyek. Végül hetedik év végén három K-s eredménnyel megszereztem a R.A.V.A.S.Z. vizsgámat, és meg sem álltam az akadémiáig.
Három hosszú év következett a főiskolán, ahol valósággal vért izzadtam a kiképzéseken. Bevallom férfiasan, hogy az is előfordult, hogy elsírtam magam. Mindvégig az járt az eszemben, hogy ha másoknak sikerült, nekem miért ne. Láttam magam előtt az embereket, akik elvégezték a szakot, és tudtam, hogy jobb vagyok náluk. Egyszerűen teljesen átprogramoztam az agyamat, és én magam is kezdtem átalakulni. Egyre kevésbé voltam emberi, sokkal inkább egy robot voltam, aki végrehajtotta az utasításokat. Három év alatt, teljesen átalakultam. Többé már nem voltam az a csenevész kisfiú, akibe bárki belerúghatott az iskolaudvaron. Nem voltam többé az az elveszett romantikus srác, akit észre sem vett a szerelme. Férfivá értem. Megtanultam leküzdeni az érzéseimet, megtanultam elrejteni a gondolataimat. E három évben, megkérgesedett a szívem.
Gép voltam. Egy gép, ami úgy szívta magába a tudást, mint szivacs a vizet. Sosem fáradtam el. Nem voltak barátaim ugyan, de volt egy osztagom, akikkel együtt jártuk meg a poklok poklát, és együtt mentünk kiereszteni a gőzt, egy hosszú nap után. Együtt jártunk a kedvenc helyünkre, egy eldugott, földalatti szórakozóhelyre, ahol nem léteztek tabuk. Tudtuk jól, hogy csak kábítószerekkel, és könnyű nőcskékkel lehet elviselni az akadémia megpróbáltatásait. Persze mindezt titokban kellett tartani, senkinek sem jött volna jól, ha kiderült volna ez a mocskos kis titok. Nappal eminenst diákok voltunk, és olyan dolgokat tanultunk, melyekről sokan csak álmodhatnak, éjszaka viszont ösztönlényekké váltunk, és drogokkal serkentettük az agyunkat, hogy még többet és többet tanulhassunk. Olyan főzeteket ittunk, amitől napokig nem éreztünk fáradtságot, olyan gyökereket és gombákat rágcsáltunk, amitől gyorsabbak lettünk, és olyan nőkön vezettük le a feszültséget, akik senkit sem érdekeltek, és senki sem foglalkozott vele, hogy miképp is bántunk velük. Nem vagyok büszke ezekre a tetteimre, de arra igen, hogy egy vagyok azon kevesek közül, akik nem estek át a ló túloldalára, és végigcsinálták ezt a három gyötrelmes évet.
A diploma után aztán tovább folytattam a tanulmányokat, és további egy évet töltöttem el a különleges képzésen, ahol a legjobbakkal kerültem össze. Ekkor már nem engedhettem meg magamnak a züllött éjszakai életet, de nem is volt rá szükség. Könnyedén lezártam életemnek azt a szakaszát, és mintha egy teljesen tiszta lapot kezdtem volna meg, úgy építettem fel a mostani Maxwell Shafiqot. Persze a kiképzés pokoli kemény volt, de egy idő után már úgy éreztem, mintha az események csak sodornának magukkal. Tudjátok, amikor az ember átesik a holtponton, és elér arra a szintre, hogy már bármit tehet, végül úgyis célba fog érni. Kiváló eredménnyel diplomáztam, és egyből állást is kaptam a Varázsbűn-üldözési Főosztályon. Abban az évben szökött meg Sirius Black az Azkabanból, én pedig bekerültem abba a különleges osztagba, akik Black után nyomoztak. Csak évekkel később tudtam meg, hogy elpocsékolt munka volt az egész. Viszont kapcsolatépítésre tökéletes volt.
Megismerkedtem Rufus Scrimgourrel, aki a Főosztályt vezette, és akiből később Miniszter lett, valamint Kingsley Shacklebolttal is, akire szintén ez várt, és aki jelen pillanatban is betölti a mágiaügyi miniszteri címet. Ők ketten közösen egyengették a sorsomat, és látva a munkamorálomat, valamint a nagy teherbírásomat, egyre nagyobb és nagyobb feladatokat bíztak rám. Mindössze huszonnégy évesen már egyedül vezényeltem egységeket terepre. Eltűnések után nyomoztunk, gyilkosokat, őrülteket fogtunk el, és olyan dolgokat tettünk, melyekről nem beszélhetek. Sok borzalmat láttam, és sok borzalmas dolgot tettem, de van egy, amit sosem felejtek. ’95-ben egy családi házhoz riasztottak minket, amely fölött a Sötét Jegy lebegett. Az akkori Miniszter, Caramel próbálta tagadni a tagadhatatlant, hogy Ő Akit Nem Nevezünk Nevén, visszatért, így aztán a lehető legprofibb munkát kérte tőlünk, és hatalmas diszkréciót. A házban egy férfit találtunk, aki a véráztatta gyerekszobában térdepelt, és a családját siratta. Ismertem a férfit Elwood Vandynek hívták, és ő is a Minisztériumban dolgozott. Felesége, és két kislánya egymásra vetve, mint holmi állatok, egy kupacban hevertek a szoba közepén. Nem sima gyilkos átokkal ölték meg őket, és nem voltak kíméletesek a tettesek. Megkínozták őket, és vörösre festették vérükkel a szobát. Őrült embereket tették, olyanok, akik szórakozásból ölnek, akik betegesen vágynak a vérre. A látványtól elhánytam magam, és napokig láttam magam előtt a holttesteiket. Végül Vandyt koholt vádakkal, bűnösnek ítélték, és az Azkabanba zárták. Akkor jöttem rá, hogy a hatalom, amit szolgálok, a velejéig romlott…
Egy év sem telt bele, és kitört a háború. Gyerekkoromból emlékeztem a borzalmakra, de akkoriban nem kellett a saját bőrömön tapasztalnom. A családom rettegett, féltek tőle, hogy Voldemort Nagyúr bosszút áll, amiért tizenhat évvel korábban ellenszegültünk neki. Azonban a Sötét Nagyúrral szemben még én sem védhettem meg őket. ’97 tavaszán megölte Ed bátyámat, és végzett a családjával is. Két részre szakadt a családom. A bátyáimmal bosszút esküdtünk, elrejtettük anyánkat, az öcsénket, a feleségeket és gyerekeket, és Dumbledore oldalán szembeszálltunk a Halálfalókkal. Eközben a Minisztériumban is komoly változások zajlottak. Rufus Scrimgour időközben Mágiaügyi Miniszter lett, engem pedig, társaimmal együtt, a védelmére neveztek ki. Kudarcot vallottam… Miután Voldemort végzett vele is, nekem menekülnöm kellett. Erdőkben éltem, távol a családomtól. Féltem, hogy a jelenlétemmel csak nagyobb veszélybe sodrom őket, így hát bujkálni kezdtem. A varázsvevőt hallgattam és jártam az országot. Fejvadász bandákra csaptam le, de csak egy alkalommal tudtam kiszabadítani foglyokat is. Így ment ez a huszonhetedik születésnapomig, amikor a varázsvevőn bemondták, hogy ostrom készül a Roxfort ellen. Azonnal útrakeltem.
Roxmorts akkor már teljesen üres volt, csupán a Szárnyas Vadkanban taposták egymást az emberek, akik mind-mind a kastélyba kívántak bejutni egy titkos átjárón keresztül. Felismertem bennük az egykori iskolatársakat, roxmortsi lakosokat, és a Főnix Rendjének tagjait egyaránt, de rengeteg volt a gyerek közöttük. Amik aznap este történtek, leírhatatlanok. Kín, szenvedés, és halál mindenhol. Sokat látott ember vagyok, de nem kívánom senkinek azt a látványt, ami ott fogadott. Másnap hajnalban, amikor ott ültünk mind a Nagyteremben, mindenki siratta a halottait, éltették Harry Pottert, és hálát adtak az égnek, hogy még élnek. Ott és akkor, hirtelen rádöbbentem, hogy mennyi mindent hagytam ki az életemből. Rá kellett jönnöm, hogy huszonhét évesen, egyáltalán nem éltem még egy percet sem…



         Jellem

Háromféle Maxwell Shafiq létezik: az otthonülő, a munkamániás, és a hétköznapi.
Akkor jársz legjobban, ha az otthonülőt kapod el. Ebben az esetben egy barátságos, kedélyes, nyitott Maxwellt kapsz, aki szívesen kérdezget a mindennapjaidról, itallal kínálgat, gyerekkori fotókat mutogat, és megállás nélkül a családjáról beszél. Maxnak ugyanis nagyon fontos a család. Leghőbb vágya egy nyugodt, békés családi fészek, feleség, és sok-sok gyerek.
A munkamániás Maxwell még elviselhető társaságnak bizonyul. A sokévnyi tanulás, a kiképzések, és az otthoni neveltetés meghozta az eredményét, így vált komollyá, felelősségteljessé, illem- és tisztelettudóvá. Ha ebben az állapotában csíped el, tudhatod, hogy éppen a munka jár a fejében. Talán éppen ez az egyik legnagyobb problémája: egyszerűen képtelen elszakadni a munkájától.
A harmadik, egyben utolsó énje a legrosszabb. A hétköznapi Maxwell Shafiq egy elviselhetetlen, gőgös, lenéző ficsúr, aki mindig mindent jobban tud nálad. Általában olyankor kerül ebbe az állapotába, ha éppen szabadságra küldik és ezzel egy időben a családja sem ér rá. Ekkor teljesen elveszett, céltalanul vándorol szobáról szobára az üres villájában, vagy épp magányosan ücsörög kedvenc bárjában.
Köztes átmenet nem létezik…

Erősség ||
Bátorság
Józanság
Kimértség
Lojalitás
 Gyengeség ||
Érzékenység
Mértéktelenség
Munkamánia
Sznobizmus


         Apróságok

mindig ||
borok
család
drága öltönyök
kaland
munka
soha ||
előítéletek
Halálfalók
kábítószerek
magány
sötétség
hobbik || Zongorázik
merengő ||
Legjobb emlék: Amikor Ox bekerült a Roxfortba és leült mellé a Griffendél asztalához.
Legrosszabb emlék: Amikor anyja eljött Roxmortsba, hogy közölje a rossz hírt: elhunyt az édesapja.
mumus || Elwood Vandy családját látja maga előtt.
Edevis tükre || Egy hatalmas család, feleséggel és gyerekekkel.
százfűlé-főzet ||  Sötétlila színű, szirupos állagú, és olyan ízű, mintha citromlébe őrölt borsot kevertek volna.
Amortentia || Frissen nyírt gyep (az otthon), virágillat (az asszony), és az a jellegzetes illat, ami az újszülött csecsemőknek van (a gyerek)
titkok || Az egyetemi évek alatt nem vetette meg az éjszakai élet velejáróit, a kábítószerhasználatot, és a prostituált lányok társaságát.
azt beszélik, hogy... || Még mindig szerelmes gyerekkori szerelmébe, Natalie Braunba.



         A család

apa || Reginald Isidro Shafiq, 58, 47 éves korában elhunyt, aranyvér
anya || Cecilia Hooper, 52, félvér, Bensőséges kapcsolatot ápolnak. Minden vasárnap együtt étkeznek, de azon kívül is gyakran látogatja őt.
testvérek ||
Woodbury, 34, A Gringotts alkalmazottja. Jó viszonyban vannak, és sűrűn találkoznak, hiszen Wood és családja beköltöztek az öreg Shafiq kúriába, ahol édesanyjuk is él.
Edgar, 33, 32 éves korában elhunyt, a Szent Mungó gyógyítója volt.
Sterling, 30, A Varázsbaj-elhárító Osztag tagja. Semleges viszonyban állnak, de gyakran találkoznak a Minisztériumban. Általában segítik egymás munkáját, és tisztelettel bánnak egymással, de nincsen köztük szorosabb kötelék.
Oxlade, 24, A Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály hallgatója. Összes testvére közül, Oxlade-del a legjobb a viszonya.
Daryl, 16, A Roxfort tanulója. Edgar halála után kivették az iskolából, és anyjával, valamint unokatestvéreivel együtt elrejtették őt. Jó kapcsolatban állnak Maxszel, felnéz rá.
 gyermekek ||  Nincsenek
 állatok || Nincsenek.

Családtörténet ||
A Shafiq név a XI. század derekán tűnt fel először. A krónikák egy fiatal, tehetséges lovagot említenek, aki I. (Oroszlánszívű) Richárd ispotályosa volt, aki megjárta a Szent Földet is, és aki csodatetteiért nemesi címet és hatalmas birtokokat kapott királyától.
Ezután hosszú ideig még csak említés sem esik egy Shafiq nevezetű emberről sem a szigetországban, de találni feljegyzéseket Itáliában és Görögországban is egy bizonyos Isidro Shafiqról, aki vándorként járta a világot. Ezen feljegyzések szerint Isidro tudósember volt, kinek nevéhez tucatnyi találmány fűződik, emellett elismert alkimista és csillagász hírében állt. Neve még a nagy Leonardo Da Vinci naplójában is szerepel, aki a „zseniális” és a „varázslatos” szavakkal illeti őt benne.
A Shafiq név végül 1680-ban vált ismerté Britanniában, amikor Bertolius Shafiq legyőzte John Dee, angol csillagászt és varázslót, és ezzel meghiúsította merényletét, melyet I. Mária, skót királynő ellen készült végrehajtani. Ettől kezdve követhető nyomon kisebb-nagyobb megszakításokkal a Shafiqok családfája.
Amit a családról érdemes tudni, hogy igen befolyásos családtagokkal rendelkeznek, számos elismert tudós, politikus, és művész került ki közülük, és ennek köszönhetően hatalmas vagyonra tettek szert. 1930-ban „Dicső Huszonnyolcak” közé sorolták őket, de már ekkor is előszeretettel vegyültek a mugli világgal, ezért vérárulónak titulálták őket. Számos Shafiq, varázslói képzettségüktől függetlenül, a mugli világban helyezkedtek el, és építettek karriert. Ettől függetlenül, akik a varázsvilágban élnek, a mai napig fontos szerepeket töltenek be pl. a Mágiaügyi Minisztériumban, a Gringottsban, vagy akár a Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotályban.
A Shafiqok büszkék rá, hogy a Sötét Nagyúr első uralma alatt is hűek tudtak maradni tradícióikhoz, hogy mindvégig egységesen kitartottak elveik mellett, és minden erejükkel a mugli világ megóvásán fáradoztak. Ettől függetlenül természetesen voltak közülük olyanok, akiket elcsábított a sötét oldal, ám ezen családtagjaiktól nyíltan elfordultak, mi több, kitagadták őket. A Sötét Nagyúr második uralma alatt azonban sok minden megváltozott. A Nagyúr emlékezett rá, hogy tizenkét évvel korábban a Shafiqok miként fordultak szembe vele, és nem is hagyta büntetlenül korábbi tetteiket. Bosszúból meggyilkolta Edgar Shafiq, elismert gyógyítót, és végzett feleségével, valamint két gyermekével is. Ezek után a Shafiq família két részre szakadt: voltak akik harcolni kívántak a Sötét Nagyúr ellen, és voltak, akik a bujkálás mellett döntöttek. Végül a négy fivér, Woodbury, Sterling, Maxwell, és Oxlade elrejtették asszonyaikat és gyermekeiket, és a Főnix Rendje oldalán harcba szállt a varázslók háborújában.

         Külsőségek

magasság || 180 cm
testalkat || izmos
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet || Középmagas, erős felépítésű férfi. Haját hátrafésülve hordja, oldalt mértani pontosságú választékkal. Arca többnyire borotvált, bőre sima és ápolt. Gondosan ügyel rá, hogy semmiféle érzelmet ne lehessen tekintetéből kiolvasni. Ruházata elegáns, általában öltönyt, nyakkendőt, bőrcipőt és tiszta, minta nélküli inget hord, mandzsetta gombbal. Karórája nincs, mint ahogyan gyűrűje, és egyéb ékszere sem. Tetoválásról szó sem lehet.



         Tudás és karrier

pálca típusa || 10 hüvelyk, ciprusfa, sárkány szívizomhúr
 végzettség ||
Rendes Bűbájos Fokozat:
Átváltoztatástan: K
Asztronómia: K
Bájitaltan: V
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: K
Mágiatörténet: E
Mugliismeret: V
Rúnaismeret: V
Sötét Varázslatok Kivédése: K

RAVASZ:
Átváltoztatástan: K
Bájitaltan: K
Bűbájtan: V
Rúnaismeret: V
Sötét Varázslatok Kivédése: K

Griffendél Godrik Akadémia Aurorképzői Kar Általános Auror Képzés

Griffendél Godrik Akadémia Aurorképzői Kar Különleges képzés

 

foglalkozás || A Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűn-üldözési Főosztályának Különleges Aurorja
varázslói ismeretek || Különleges aurori képzésben részesült, ahol magas szintű varázslói ismeretekre tett szert. Ért az okklumenciához, a legilimenciához, és a hoppanáláshoz, valamint képes patrónust megidézni.

        

         Egyéb

avialany||  Joseph Gordon-Levitt
Naplózva

sol
Vendég

« Válasz #1 Dátum: 2015. 03. 03. - 14:54:14 »
+3

Üdvözlöm Mr. Shafiq!

Meg kell mondjam előtörténete magával ragadó volt!
Tökéletesen illeszkedik mind Rowling mind pedig az oldal világába,
Külön kiemelném, az olyan apróságokat, mint az Akadémia illetve a miniszterek személye,
Amelyek folyamatosan emlékeztettek, hogy hol is vagyunk! kacsint
Külön gratuláció a Rowling által bár említett de abszolút nem
kidolgozott család "újraalkotásáért! Zseniális lett! :D

Gratulálok, előtörténete a
legnagyobb természetességgel



Hamarosan baglyot kap teendőiről!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 10. 31. - 18:10:07
Az oldal 0.173 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.