+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  London mugli része
| | | | |-+  Covent Garden
| | | | | |-+  Covent Garden Hotel
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Covent Garden Hotel  (Megtekintve 1025 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 20:52:36 »
0

Emily Myra Dean pennájából



A Monmouth Streeten elhelyezkedő ötcsillagos szálloda számtalan lehetőséggel, jól felszerelt szobákkal, különtermekkel, és délutáni teával várja a pihenni vágyókat. A hotel rövid sétányira van a Sohotól, valamint a Royal Opera House-tól. Általában üzletemberek, turisták szállnak meg itt.
Naplózva

Scarlett Bridget
Griffendél
*


Drama Queen

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 07. 12. - 22:01:32 »
+1

Hana



Már nagyon vártam a japán napot, amelyen különféle különleges ételeket kóstolhattunk meg. Ráadásul Miss Tachibana is részt vett ezen a nevezetes eseményen, aki arról volt híres, hogy kiváló japán ételeket alkotott meg, amelyek igencsak ízletesek és rendhagyóak voltak. Az én szemszögemből ő képviselte az egész eseményt, ami igazán pazarra sikeredett.  A furcsaság az volt az egészben, hogy ő csupán egy kiemelt mellékszereplő volt, mert a nála még tehetségesebb japán szakácsoknak jutott a főszerep. Ennek ellenére megtartotta emberi méltóságát, főként kóstolni érkezett az adott helyszínre, kívülállóként pedig meg nem mondta volna róla az ember, hogy nem a főszerepet játssza ezen a fontos eseményen. Természetesen kiöltöztem erre a kivételes alkalomra, hiszen egy gyönyörű, ötcsillagos szállodában lett megtartva a rendezvény.  Egy kék-fehér színű ruhát vettem fel az évszaknak megfelelően, hiszen azért nyár volt, és mégsem bálba készültünk, szóval nem követelt meg estélyi ruhát a program. Amint odaértem, a bőség zavara várt rám finomabbnál finomabb ételekkel. Először is egy sushi-t kóstoltam meg, amely isteni finom volt. Majd pár halételt eszegettem, és megkóstoltam a szakét is, amely egész különleges ízvilágú volt. Idő közben megakadt a szemem egy eddig számomra ismeretlen zöld színű ételen. Nagyon guszta volt az összeállítás, ezért úgy döntöttem, hogy megkóstolom. Arra törekedtem, hogy egy nyugodtabb helyet keressek, ahol nem járkálnak fel-alá az emberek, majd végül sikerült elhelyezkednem Miss Tachibana mellett, amely igazi megtiszteltetés volt számomra. Elkezdtem eszegetni a zöld kaját, majd hirtelen a hölgy hozzám fordulva megkérdezte, hogy én is rajongok-e a wasabiért. Meglepődve néztem rá, majd hirtelen minden pokollá változott. A nyelvem elkezdett ezerrel tüzelni, a könnyem akaratlanul is kicsorult, hatalmas kín lett úrrá rajtam.  Éreztem, ahogyan az arcom vérvörössé válik, majd nem sok választott el attól, hogy menten tüzet okádjak. Ez a szörnyű kín pedig egyre jobban hatalmába kerített, olyannyira, hogy teljesen megfeledkeztem magamról, és a díszvendég táskájába kapaszkodtam kínomban, amely szerencsétlenségemre elszakadt... Te jó ég! Mit tettem? Leégettem magam sikeresen mindenki előtt!
- Bocsánat, sajnálom, de nagyon csíp! - szabadkoztam a nőnek a számra mutogatva, majd gyorsan leléptem elvegyülve a tömegbe. Meglátva az első vizes poharat, ittam az éltetű nedűből, amely ugyan pillanatnyi megnyugovást adott csupán, de miután elmúlt a hatása, rögtön csípett a cuccos. Nem volt más választásom, tovább futottam, egész addig akartam haladni, amíg el nem tűnök a kíváncsi tömeg elől, hogy nyugtom legyen, aztán valami megoldást találjak az égető problémámra.
Naplózva


Hana Tachibana
Tanár
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 07. 16. - 13:14:27 »
0

Az a furcsa, zöld...wasabi
dressu

Scarlet-san
2000. 07. 12.





Alig várom minden évben ezt az eseményt. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy Japánban vagyok, nem pedig Angliában. A kivételes alkalomhoz nem is volt kérdés, hogy melyik nyári kimonómat veszem fel. Tökéletesen illett az alkalomhoz, ráadásul a közeledő esti tüzijátékhoz igazán passzol. A hajamat most egszerű kontyba kötöm, és beletűzök egy egyszerű kanzashit, amit még apám készített a tizedik születésnapomra. Imádok tradicionális ételeket készíteni, de ma nem a főzés lesz a programom, és végre egy kicsit én is pihenhetek, ésélvezhetem a híres-neves szakácsok fantasztikus ételeit. Első dolgom lesz megkóstolni a kedvencemet, a taiyakit, amit az egyik legfinomabb nyalánkságnak tartok a mochi mellett. A hasamra már így is ráfér egy kiadós szeretgetés, és szerencsémre itt olcsók is az ételek, úgyhogy igazán kiélvezhetem a mai napot a nélkül, hogy megint számolgatnom kéne mit és mennyit vásároljak, hogy elegendő ételem és egyéb dolgom legyen a következő hétre.
A mai nap a pihenésé és most magamra is fordítok némi időt, nem pedig arra, hogy hétről-hétre éljek a megtakarításomból. Bár szeptemberig már viszonylag kevés van hátra, azért mégis csak takarékoskodnom kell. Ahogy a bódék mellett haladok, és nézelődök, miközben mindenféle olcó de annál finomabb nyalánkságot tuszkolok be az alkalomra elhozott tasakomba, miközben csillogó szemekkel kóstolgatom a sushikat, a tavaszi tekercseket és a többi csodálatos ételt. Nem nagyon sietek, minden standnál megállok és élveztem a kóstolók ízét. A muglik között toporogva nagyon jól érzem magam, öröm látni, hogy ilyen sok mindenkit érdekel ez az esemény. Egy kicsit elszomorodom, mert eszembe jut, hogy a kisfiam mennyire oda volt a dango édességért. Szomorú sóhajjal odébb megyek a következő standhoz, és egy fiatal, tizennégy-tizenöt éves leányzó mellé kerülök, aki ugyan olyan elbűvölve kóstolgat,mint ahogy az imént én is tettem.
Kíváncsian megnézem, hogy éppen milyen finomságot talált, hogy aztán én is ehessek belőle. Éppen egy zöld masszát vesz a szájába, én pedig elismerően szóba egyeledek vele.
- Nahát, nagy rajongója vagy a wasabinak, Ojou-chan? - kérdezem, mire a lány arca először elsápad aztán teljesen vörössé válik.
- Yare, yare - sajnálkozom, majd igyekszem neki valahogy segíteni, de mire kérnék egy pohár tejet, mert az mindig leviszi a csípőset az ember nyelvéről, a szegény lány kétségbeesetten akart belém kapaszkodni, de csak a szatyromat sikerült megragadnia, ami aztán nem sokkal később recegve megadta magát.
- Bocsánat, sajnálom, de nagyon csíp - mutogat a lány kétségbeesetten.
- Yare, yare. Ugyan semmiség, inkább azért aggódom, hogy te hogy vagy - ismételem meg önmagamat, miközben nézem, ahogy a szerzeményeim a járókelők lábai alatt végzik. Most az egyszer nagyon örülnék egy láthatatlanná tévő köppenynek, hogy helyrevarázsoljam a dolgaimat, mert ebben a tömegben nem lehet feltűnésmentesen varázsolni.
- Ojou-chan? - pillantok fel kérdőn, miután nem kaptam válszt. Igazán sokkos állapotot is kiválthat egy nagyon erős étel, de a lány már elveszett a tömegben.
- Mattakü - sóhajtok. Igen csak felelőtlenség így elszaladni, és még segíteni sem tudok így neki. Még egyszer ránézek a talpam előtt szétszóródott ételmaradványokra, majd egy újabb sóhaj kíséretében megindulok, hogy előkerítsem a lányt. Ha tényleg sokkot kap az erős fűszertől aligha fogja valaki észrevenni ebben a tumultusban.
Végül ahogy egyre kiljebb haladok az emberek rengetegéből megpillantom a lányt, én pedig sietős léptekkel odamegyek hozzá.
- Ojou-chan? Daijoubu? - majd kicsit gondolkozva, némi akcentussal megismételem magam - Jól vagy? Előnyösebb lenne kimenni a nyomasztó tömegből - mondom, majd a kezébe nyomom a tejes poharat.
- Tudom, furcsa tejet inni csípősre, de tényleg segít - mosolygom rá barátágosan.
Naplózva


Scarlett Bridget
Griffendél
*


Drama Queen

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 07. 19. - 21:47:47 »
+1

Hana




Iszonyatosan cikin éreztem magam, ráadásul égett is a szám ezerrel, mondhatni nem igazán voltam a topon. Pedig eredetileg ezt az estét, rendezvényt egy kellemes kikapcsolódásnak terveztem, ám ahogy a mondás is tartja, ember tervez...
A tömegben hirtelen megpillantottam a díszvendéget a semmiből hirtelen előtűnve. Olyan érzésem volt, mintha követett volna, áh biztosan csak hallucinálok... legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben, mikor odaért hozzám. Nagy szemeket meresztettem rá, mikor egyszerűen csak megszólított, sőt, még egy pohár tejet is hozott nekem.
- Igen, igen... jó lenne kikerülni ebből a forgatagból. Arigato - fogadtam el a tejet, amelyet gyorsan fel is hajtottam. Nagyszerű érzéssel töltött el, ahogyan a fehér nedűt ívva megszűnt az égető érzés a torkomban. A japán szókincsem erre a "köszönöm" szócskára és még néhány kifejezésre korlátozódott, köszönhetően az anime-knek.  Kisebb koromban nagyon szerettem ezeket a sorozatokat, így sikerült általuk elsajátítanom ezt-azt, de persze tisztában voltam vele, hogy az alapszinttől nagyon-nagyon messze állok, ahhoz sokat kellett volna tanulni még.
- Így már sokkal jobb - nyaltam meg a szám boldogan a tej után, majd letettem az egyik üres asztalra a poharat.
- Nagyon sajnálom, hogy elszakítottam a táskádat és azt is, hogy kellemetlenséget okoztam. Nem így terveztem az estémet, elhiheted - néztem rá boci szemekkel, hátha megbocsát. Egyszerűen a csípős cucc hatására nem voltam önmagam, nem igazán tudtam lereagálni a dolgokat.
- Szóval merre menjünk? Lesznek programok? Veled tartanék, ha nem bánod, de persze azt is megértem, ha inkább visszamennél a többiekhez vagy más dolgod lenne  - vetettem fel neki az elképzelésemet zavartan. Úristen, mi lelt engem? Nemrég elrontottam az estéjét, erre az a reakcióm, hogy folytassuk együtt az est hátralévő részét? Bár utánam jött, mégiscsak érdekelte, hogy mi lett velem. De lehet, csak udvariasságból követett... ki tudja? Lehet már vissza is akar menni, én meg itt feltartom. Ú, de ciki... annyira készültem erre a rendezvényre, azt hittem, remek este lesz, erre elrontok itt mindent... kellett nekem megkóstolnom azt a zöld cuccot... az is igaz, hogy egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire csípni fog. De ezentúl minden, ami zöld színű, attól tartózkodni fogok, véletlenül sem fogom megkóstolni. Itt gebedjek meg, ha mégis...
- Egyébként egyedül jöttél vagy családdal, ismerősökkel? Én egyedül, gondoltam, miért is ne? Szeretem a japán konyhát, aztán amúgy meg nem volt, aki elkísérjen. Mindenkinek volt valami dolga, szóval elfoglalt volt minden ismerősöm. De így is jól éreztem magam, egészen a csípős "akciómig" - vázoltam fel a helyzetet neki kétségbeesett arccal. Jaj, már megint miket beszélek, tiszta hülye vagyok... nem is értem, hogy miért kérdezek tőle ilyeneket. Ennyire zavarban lennék? Az bizony könnyen meglehet. Mindenesetre rendes volt tőle, hogy utánam eredt, nagyon szimpatikus volt idáig is, ezek után pedig még jobb lett róla a véleményem. Reméltem, hogy tudja, milyen programok lesznek még, nem hinném, hogy csupán a kóstolásról szólna ez a nagystílű rendezvény.
Naplózva


Hana Tachibana
Tanár
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 07. 23. - 12:52:38 »
0

Az a furcsa, zöld...wasabi
dressu

Scarlet-san
2000. 07. 12.





Szegény Ojou-chan teljesen maga alatt van, és talán magán kívül is. Bár nem igazán értem ezt a két szó közötti külömbséget, sokszor használják. Áldom a még mindig meglévő anyai ösztönömet, és azt a sok időt, amit bújócskával töltöttem el Shoutával. Már mondhatni igazán profi vagyok abban, hogy az elkeveredett gyerekeket megtaláljam. Szomorúan felsóhajtok, és kitörlök egy könycseppet a szememből a lehangoló emlékek miatt.
Aztán mosolyt varázsolva nézam, ahogy a leány megkönnyebbülve hajtja fel a tejet a pohárból.
- Nagyon sajnálom, hogy elszakítottam a táskádat és azt is, hogy kellemetlenséget okoztam. Nem így terveztem az estémet, elhiheted - szabadkozik zavartan, és azokat a  tipikus gyermeki bociszemeket szegezi rám, amivel Shouta is elő szokott rukkolni. Nos, amikor igazán dühös vagyok nem nagyon érint meg ez a tekintet, de ez a jelenlegi helyezet még inkább aranyossá tette. Egyáltalán nem voltam mérges, ugyanis még örülök, hogy semmilyen sokkos rohamot nem kapott szegény lány a hirtelen csípős ételtől.
- Nyugodjon meg, Ojou-chan, zavarba hoz a szabadkozással. Bár kicsit sajnálom, hogy oda lettek a finomságok, azért nem áll meg a világ - mosolygok rá.
Aztán mivel kissé zavarba hoz, hogy nem tudom a nevét, és folyton Ojou-channak hívom, meg amúgy is az illem megkívánja, bemutatkozom. Bár lehet hogy valószínüleg ismer is, hiszen valami díszvendég féleség vagyok, pedig igazán mondtam az ismerősömnek, hogy jobban szeretnék elvegyülni.
- Nos, mivel még nem nagyon találkoztunk, illene bemutatkozzam, Ojou-chan - nézek barátságosan a lányra, aki valamiért egyre inkább olyan, mintha mindjárt túlpörög a saját gondolataitól. Yare, yare, ez a kamaszkor...
- Hajimemashite, Hana Tachibana vagyok. Yoroshiku  - hajolok meg követve az üdvözlési szertartást.
Ha bemutatkozott, jó lenne valami olyan helyre hívni őt, ahol kicsit tényleg kikapcsolódhat, mert ahogy elnézem még minidg idegeskedik. Ez az este pedig igazán kellemesen el tud lazítani mindenkit, legyen az mugli, vagy varázsló.
- Szóval merre menjünk? Lesznek programok? Veled tartanék, ha nem bánod, de persze azt is megértem, ha inkább visszamennél a többiekhez vagy más dolgod lenne... - kezdi a lány, mire ismét úgy tűnik belepörög a saját gondolataiba. Én pedig elképesztően mulatságosank tartom, hogy mind a ketten ugyan arra gondolunk, így hangosan nevetni is kezdek.
- Nahát, teljesen ugyan arra gondolunk, ez nagyon vicces - kuncogok továbbra is, remélve hogy végre kicsit feloldódik. Nem jó dolog az, ha egy gyerek túl sokat stresszel minden kis malőr miatt. - Szívesen veled tartok!
Kicsit aggódok, hogyan fogok viselkedni egy gyermekkel, ezer éve volt már annak, hogy a közelükben vagyok. Meg azt hiszem nem kéne túlságosan anyáskodó lennem, hiszen ő már olyan tizenöt-tizenhat év körüli, míg Shouta csupán négy éves volt... Akaratom ellenére szomorú sóhaj szakad fel belőlem.  Megrázom a fejem, és a jelenre koncentrálok.
- Nos, a java még csak most jön - kacsintok rá, és megragadom finoman a karját. - Hihetetlen sok program lesz még, a kóstolgatás csak a bevezető volt. Ha jól tudom, mindjárt kezdődni fog a sushi evő verseny, és ne aggódj nem lesz olyan brutális, mint a wasabi. Benevezhetnénk mind a ketten, aztán hátha sikerül megnyernünk azt a kokeshi babát, ami a jutalom.
Ha beleegyezik, határozottan töröm át előttünk az utat, bár az emberek előzékenyen elengednek, amikor észrevesznek közeledni. Legalább ennyi előnye van, ha az ember díszvendég. Na meg persze ismerik a családom nevét. Közben újra meghallom a leányzó hangját.
- Egyébként egyedül jöttél vagy családdal, ismerősökkel? Én egyedül, gondoltam, miért is ne? Szeretem a japán konyhát, aztán amúgy meg nem volt, aki elkísérjen. Mindenkinek volt valami dolga, szóval elfoglalt volt minden ismerősöm. De így is jól éreztem magam, egészen a csípős "akciómig".
Újabb zavart hallgatás következett, én pedig igazán érdekes személyiségnek tartom ezt a lányt. Úgy tűnik igazán szeret mindenkivel kapcsolatot létesíteni, de kicsit olyan, mintha előbb beszélne, és utána gondolkodna. Shouta is ilyen volt. Igazán bátor dolog az, ha esetleg mindekivel ilyen közvetlen.
- Egyedül jöttem, mivel én is úgy jártam, mint te. Nincs kivel... - csuklik el picit a hangom, de gyorsan és kedvesen folytatom, remélve azt, hogy nem tűnik fel neki. Bár ezek a mai kamaszok nagyon éles eszűek és minden szemet szúr nekik. - Ugyan, semmiség az egész, most lesznek csak a jó dolgok, kedves. Jut eszembe, lesz még kimonó próba is, ha vége a versenynek, talán még sikerül elcsípni azt a stabdot. De persze csak akkor, ha érdekel.
Közben megállunk a verseny asztala előtt. Még időben vagyunk és mintha lenne még pár szabad hely.
- Itt is vagyunk, hogy benevezzünk, ha nincs ellenvetésed. Én már igazán izgatott vagyok.
Naplózva


Scarlett Bridget
Griffendél
*


Drama Queen

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 07. 26. - 18:33:40 »
+1

Hana




- Rendben - küldtem felé egy félénk mosolyt. Igaza volt, annyit szabadkoztam, hogy az lett volna a csoda, ha a másik fél nem került volna zavarba ettől. Örültem, hogy ennek ellenére nem küldött el melegebb éghajlatra, úgy látszott, hogy elég sok türelemmel rendelkezik és nagyon empatikus emellett, ami szuper dolog volt számomra. Közben megtörtént a bemutatkozási ceremónia, olyan hosszú neve volt a díszvendégnek, hogy alig bírtam megjegyezni.
- Örvendek. Scarlett Bridget vagyok - hajoltam meg tiszteletteljesen, ahogyan azt illik. Normál esetben kezet fogtam volna vele, de mivel más volt a szokás, és én voltam a vendég, alkalmazkodtam az adott körülményekhez, és viszonoztam a gesztust.
- Hívhatlak Hana-nak? - kérdeztem tőle mosolyogva a szemébe nézve. Reméltem, hogy igent mond, mert azt a másik nagyon hosszú nevet szégyenszemre nem voltam képes memorizálni.
Szerencsére egy rugóra járt az agyunk, a felvetésem pozitív visszajelzést kapott, ennek fényében kezdtem feloldódni és én is elnevettem magam. Ezek szerint nem kellett egyedül eltöltenem az időt a rendezvényen, ráadásul épp a díszvendég lett a társaságom, ezt a megtiszteltetést!
- Ó, ennek nagyon örülök! Sushi evő verseny? Imádom! Ugye benevezünk? Na, és mit kell tudni a kokeshi babáról? Klassz lenne megnyerni - lelkendeztem ujjongva. Reméltem, hogy nem rohantam le túlságosan, de jól esett, hogy felajánlotta a társaságát, na meg persze a programok is izgalmasnak ígérkeztek. Egyébként is szerettem a sushi-t, ez pedig csak hab volt a tortán, hogy ilyen finom étel szerepelt a listán. Egy wasabi jellegű megmérettetést tutira visszautasítottam volna, ugyanis örültem, hogy végre nem csípte tovább a számat az a fura zöld étel. Persze a kínt sem feledtem el, amit át kellett élnem, amíg a kaja íze a számban volt. Egyszerűen szörnyű élmény volt, akár egy rémálom. Közben a lány elindult előrefelé, az emberek pedig példásan félreálltak, mikor meglátták, hogy kivel van dolguk. A témánk arra terelődött, ki kivel jött, pontosabban nem jött. Úgy láttam, hogy kissé elszomorította Hana-t ez a téma, neki se volt kivel idejönnie, amin kicsit csodálkoztam, hiszen ő volt a díszvendég, biztosan sokáig oda meg vissza voltak érte, de ezt a gondolatot megtartottam magamnak. Szóval valami fura dolog folytán neki sem akadt társasága, vagy akivel jött volna, az lemondta a programot. Bizony én is sokszor jártam már így, hogy elmentünk volna valamerre, aztán sokszor az utolsó pillanatban gondolták meg magukat a többiek, ami kifejezetten bosszantó volt számomra. Bennem legalább volt annyi, hogy időben lemondtam az adott programot, ha mégsem értem rá valamilyen okból kifolyólag, de sokan bizony nem így gondolkoztak.
- Jujj, kimonó próba? Naná, hogy jöhet! Annyira tetszenek azok a ruhák! Már alig várom! - néztem a lányra mosolyogva, ennél jobb hírt nem is közölhetett volna velem. Idő közben megérkeztünk a várva várt  sushi evő verseny helyszínére, amelyre elég gyorsan odaértünk.
- Persze, nevezzük be! Nagyon jó móka lesz! - vigyorogtam rá izgatottan. Elég gyorsan tudtam enni, úgyhogy nem gondoltam arra, hogy bármilyen problémát fog okozni a finom falatok eltüntetése secperc alatt. Hana ételeltüntetési adottságát még nem ismertem, de elég magabiztosnak tűnt ezen a téren, ezek alapján pedig elég szuper párost alkottunk.
Naplózva


Hana Tachibana
Tanár
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 08. 03. - 23:00:14 »
0

Az a furcsa, zöld...wasabi
dressu

Scarlet-san
2000. 07. 12.





Kicsit zavarba jövök a meghajlástól, de jól esett, rég nem köszöntöttek így, ezt pedig egy kedves mosollyal nyugtázom is.
- Nagyon szép neved van, olyan szenvedélyesen cseng - mondom. Mindig is szerettem a hatásos neveket. Nem mintha a sajátommal ban lenne. - Nyugodtan hívhatsz úgy, Scarlet-chan - kacsintok rá. Idejét se tudom,mikor voltam utoljára fiatalok körében, pedig az utolsó munkahelyemen éppen kamaszokkat tanítottam. Azt hiszem még úgy-ahogy tartani tudom velük a lépést. Óh, az ifjúság. Yare, yare, mintha én olyan idős lennék, sóhajtozom magamban.
Üdítő a fiatalokkal eltölteni az időt, egy kicsit visszahoznak az életbe a gyerekek. De talán ez önzőség is a részemről, hiszen a fiamat senki sem hozhatja már vissza. De valahogy mindgyikükban ott bújkál az ő pajkossága. Vagy csak én képzelgek betegesen be ilyeneket. Talán tényleg nem ártana, ha felkeresnék egy pszicho-medimágust, véletlenül se szeretnék arra a szintre eljutni, amikor már a fiam arcát látom mindneki fején. Az azért nagyon kellemetlen lenne. És megint elveszteném a felkínálkozó új állásomat. Na jó, szedd össze magad, Hana, a mai napon szórakozni fogsz, úgy bizony!
Út közben még integetek néhány távoli ismerősnek, akiket inkább apám alapítványa miatt ismerek. Azért néha jól esik bekegondolni abba, hogy jó kezekbe kerültek az alapítványok. Én képtelen voltam elvállalni sokáig a vezetésöket, így apám legjobb barátjára hárult a vezetésük, és jó látni, hogy az alapítvány egyaránt segít eltűnt muglik családjainak a támogatásában is, és nem csak a varázsvilág tagjainak.
- Jujj, kimonó próba? Naná, hogy jöhet! Annyira tetszenek azok a ruhák! Már alig várom! - pislog rám a lány kirobbanó lelkesedéssel. Óh, bárcsak én is ilyen felszabadult tudnék lenni. Tényleg lassan ellaposodom az idő előrehaladtával. De ezzel nincs is baj.
- Én is rajongok értük - sóhajtok álmodozva. - Azt hiszem valahol még megvan otthon haha-ue egyik gésa ruhája is, amit emlékül magával hozott - teszem hozzá mellékesen, hogy tovább szőhessük a beszélgetés fonalát. - Bár jobban belegondolva ki sem csomagolta azóta, amióta Londonba kerültek.
A sushi stand előtt már teljesen fel lettem én is fűtve a gondolattól, hogy megtölthessem a bendőmet finomsággal. Bár az egész esemény alatt csipegettem innen-onnan, mégis úgy érzem még sok minden fér a hasamba, és ahogy látom nagyon kitettek magukért a szakácsok, mer borzasztóan gusztusosan néztek ki a különböző formájú és fajtájú sushik. És Scarlet szerencséjére egyik sem tűnt wasabisnak. Összesen 25 darab sushi várta hogy minél gyorsabban elfogyasszák őket.
- Hát akkor mindent bele! - csapom össze lelkesen a tanyeremet, majd a rajtjelzés után a többi versenyzővel együtt beletemetkezünk a sushik ízvilágába.
Borzasztóan elszánt és nagy étvágyú ellenfeleink vannak, de lassan egyenként kezdik feladni ezt a véres csatát, bennem pedig egyre csak dúl a tipikus japán, szamuráj vérrel hajtott harci szellem, miszerint nem hagyom magam legyőzni. Azt hiszem Scarlet is így van vele, mert ő is elszéntan eheti a sushikat. Miutén eltűntettem az összeset, körbenézek, mert nem nagyon foglalkoztam a többiekkel, és közben izgatottan körbenézek, hogy befejezte-e előttem valaki.
Naplózva


Scarlett Bridget
Griffendél
*


Drama Queen

Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 08. 04. - 23:44:53 »
+1

Hana




- Köszönöm, ezt még sose mondta senki - válaszoltam a lánynak kissé meghatódottan. Nagyon kedves volt az irányomban, és valóban senki sem adott még ennyire pozitív visszajelzést, mint ő.
- Remek - válaszoltam neki mosolyogva, így könnyebb dolgom volt, hogy a keresztnevén hívhattam.
- Mit takar a haha-ue? Ne haragudj, de nem tudtom, miről van szó. Viszont szívesen tanulok új dolgokat, nyitott vagyok mindenre - válaszoltam Hana-nak a kimonókat illetően. Kicsit cikin éreztem magam, hogy nem tudtam, mire utal, de persze tisztában voltam azzal is, hogy nem tudhattam mindent, amivel ő már régóta tisztában volt. Ez pedig így volt jó, de el kellett fogadnom, hogy új dolgokat kell, hogy megtanuljak ahhoz, hogy képben legyek bizonyos dolgokkal.
Közben pedig eljutottunk a híres sushi evő versenyre, ahol finomabbnál finomabb ételek várakoztak arra, hogy elfogyasszuk őket.
- Jajj, annyira guszták! - csaptam össze a kezeimet, ahogyan szétnéztem az asztalon, ahol a különféle sushi tálak foglaltak helyet. 
- Na, hajrá! - néztem Hana felé, majd belevetettem magam a finom forgatagba. Azaz iszonyat gyorsan elkezdtem falatozni a finomabbnál finomabb sushi-kat. Mind annyira ízletes volt, igazán élveztem ezt a versenyt!
 Miközben egyre gyorsabban fogyasztottam a sushi-kat, körbenéztem az ellenfeleimen, akik próbálták felvenni velem a tempót, de úgy láttam, nem igazán sikerült nekik, amit egyáltalán nem bántam. Egyedül Hana volt összhangban velem, ő ette még iszonyat gyorsan a fincsi sushi-kat. Egy kis idő után meghirdették a nyertest. Hana nyerte a sushi evő versenyt, én pedig a második helyen végeztem. Erős tapsolásba kezdtem, büszke voltam a lányra, iszonyat ügyes volt, de közben magammal is elégedett voltam, hogy én lettem a második dobogós helyezett, ami nem kis szó volt...
- Gratulálok, igazán ügyes voltál! - mondtam a lánynak mosolyogva. Remekül éreztem magam az est folyamán, ezt pedig kizárólag neki köszönhettem. Örültem, hogy utánam jött, amikor szégyenkezve elvonultam, hiszen akkor nem élhettem volna át ezt a szuper érzést, amin most keresztül mentem.  Szerencsémre nagyon türelmes volt velem, ráadásul érdeklődött is afelől, hogy engem mi mozgat meg, szóval nagyon nyitott volt az irányomban.  Mielőtt jobban megismertem volna, rögtön szimpatikus volt számomra, pedig nem is ismertem. Ritkán találkoztam össze olyan emberekkel, akikkel rögtön megtaláltam a közös hangnemet.  Mikor a lány utánam jött, nagyon kedves gesztus volt ez a részéről, hiszen nem mindenki tette volna meg a helyében. Minden esetre rettentően jól esett, hogy érdeklődött felőlem, hiszen más nem tette volna meg ezt értem. Arra álmomban sem mertem gondolni, hogy ezután együtt fogjuk folytatni az est eseményeit, mikor ez bebizonyosodott, iszonyatos jó érzéssel töltött el az egész dolog. Remekül éreztem magam a lány társaságában, szóval simán benne voltam, hogy közösen folytassuk a különféle programokat. Nagyon kíváncsi voltam a következő eseményre, amin részt vettünk, bátran álltam elébe a dolgoknak. A kimonós téma nagyon érdekelt, mindig is imádtam azokat a ruhákat, így simán beneveztünk erre a versenyre az újdonsült ismerősömmel. Az idő szerencsére kedvezett nekünk, bár zárt téren voltunk, azért szép idő volt, szélcsend, meleg, s mind, ami kell. Minden adott volt ahhoz, hogy remekül érezzük magunkat, tehát a jó körülmények mindenhez adottak voltak.
Naplózva


Hana Tachibana
Tanár
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 08. 23. - 18:48:41 »
0

Az a furcsa, zöld...wasabi
dressu

Scarlet-san
2000. 07. 12.





Kellemes társaságban volt részem a fiatal lány mellett, sokkal jobban telt az idő, mint a szófukar "elitebb" vendégekkel, hiányzott már az, hogy könnyedén elbeszélgessek valakivel. Bár azt hiszem meg fog lepődni, ha meglát majd szeptemberben, és valószínüleg tanárként szigorú leszek, talán mindekivel, azért remélem a legtöbb diákkal jóban tudok lenni. Bár úgysincs olyan, hogy mindeki kedvel egy tanárt, hoszen tudom, hogy a mugli iskolában is néhányan utáltak. De azt hiszem az utálat elviselhető, nem úgy, mint a gyász.
- Mit takar a haha-ue? Ne haragudj, de nem tudtom, miről van szó. Viszont szívesen tanulok új dolgokat, nyitott vagyok mindenre.
- Ez nagyon figyelemre méltó tulajdnoság - mosolyodom el. Minidg élvezem, ha a kultúrámról kérdeznek, és mivel szeretek tanítani, így talán még jobban. - Általában mi japánok kétféleképpen hívjuk a szüleinket. Okaasan is és a haha, haha-ue is anyát jelent. Haha-ue és a Haha szót mondjuk, amikor a saját szüleinkről besélünk mások előtt. Viszont, ha... -bizonytelenodom el kissé - a te anyukádról, vagy apukádról beszélek, akkor az okaasan, otousan megnevezést fogom hazsnálni. Ez hierarchikus és tiszteletteljes megszólítás az idegen szülők felé. Oh. És családon belül is másképp hívjuk egymást, mely ugyan úgy kifejezi a tiszteletet és a hierarchikus rendet a szülő felé, szóval otthon mondhatom nekik a kaasan és a tousant. Nos, remélem nem túl bonyolult ez a nyelvtan lecke a számodra, nekem az a furcsa, hogy itt mindenki anyának és apának szólítja a szülőket.
De, hogy én is kérdezzek valamit még a verseny előtt megszólalok.
- Hogy telik eddig a nyarad? Remélem élvezed ezt a kis fesztivált, a wasabis eset után is.
határozottan meglepődök, amikor kiderül, hogy én nyertem. Azt mindig is tudtam, hogy túlságosan gyorsan eszem egy lányhoz képest, de az is hozzásegített, hogy általában kevés pénzem van egy kiadósabb átelre így minidg csak csipegetek. Szerencsére mégsem éhezek annyira, hogy a nagy mennyiségbe bele haljak. Örömködva meghajlok a tapsolók előtt, és átveszem a csomagomat. Jó sokat érő ételkupon van benne, és kaptam még ráadásba egy csomó japán finomságot, így már a tönkre ment szerzeményeim után sem vérzik a szívem. Azért remélem a szeszély nem csap le megint.
Miután megszabadultam a sok embertől, mert túl sokan ismernek, végre nyugodtan ballaghattunk a kimonók felé. Szebbnél szebb darabok voltak szépen kiállítva és két öltöztető lány szerencsére éppen tudott minket fogadni. Én nem próbálok, hiszen éppen abban jöttem el a randezvényre, és az újdonság érzése leginkább Scarletet hajtja. Bíztatóan rámosolyogtam.
- Ők majd segítenek felöltözni, mert igen bonyolult az egész művelet, de meglátod megéri majd  sok hűhót.
Naplózva


Scarlett Bridget
Griffendél
*


Drama Queen

Elérhető Elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 08. 24. - 20:42:41 »
+1

Hana



- Ó, így már értem. Nagyon szépen összefoglaltad - közöltem vele egy nagy mosoly kíséretében. Sok mindent olvastam még a japán szokásokról, mindennapi életről, de nem akartam vele tolakodó lenni, mármint olyan értelemben, hogy sok kérdést teszek fel neki.
- Köszönöm, remekül telik a nyaram, tetszik ez a mostani megmozdulás, egyelőre a kastélyban maradtam, mert a szüleim most nyáron eléggé elfoglaltak a munkájuk miatt - feleltem neki mosolyogva. Igaz, nagyon hiányoztak, de azért élveztem a szabadságot, hogy ne voltak folyton a nyomomban, nem felügyeltek rám.
- Na, és a te nyarad hogy telt? Mit kell tudni a szüleidről? - kérdezte tőle nagy mosollyal az arcomon. Reméltem, hogy nem érintettem rossz témát, hiszen nem ismertem Hana előtörténetét, de kíváncsi voltam, hogy mit lehet tudni róla. Nagyon szimpatikus volt számomra, tetszett, hogy a szárnyai alá vett, ritka volt az ilyen ember, pláne azok után, amiket műveltem.
Közben elégedetten tapsoltam a közönség előtt, hiszen a lány méltóan megérdemelte a díjazást, azaz a csomagot, amit nyert, mert mégiscsak megnyerte a versenyt. Iszonyat ügyesen helyt állt, amire nagyon büszke voltam, remek partnerem volt ilyen téren is.
Idővel odaértünk a kimonó versenyre is, ahol két öltöztető lány is a rendelkezésünkre szolgált.  Nem is készültem fel rá, de ahogy Hana említette, valóban elég sokáig tartott a felöltöztetés. Nem is tudom, hogy volt-e valakinek valaha ennyire sokáig tartó öltöztetésben részbe, talán még a királynőknek, hercegnőknek sem, már csak a ruha miatt is. Azt hittem, hogy sosem lesz vége, de türelmes maradtam, már csak a végeredmény miatt is, na meg egyébként is érdekelt, hogy vajon milyen helyezést érek el majd ebben a versenyben. A kísérőm pedig rém türelmes volt irányomban, úgy látszott, hogy ő már valóban tisztában volt vele, hogy mennyi időbe fog telni, mire teljesen felöltöztetnek. Kicsit furán éreztem magam az öltöztetés alatt, meg reménykedtem benne, hogy Hana meg fog várni, hiszen idáig remekül éreztem magam vele, bár egyértelműen biztosított róla, hogy megvárja a végeredményt. Mire kész lettünk, eltelt egy nagyobb időintervallum, de ez minden pénzt és időt megért, mert gyönyörűen néztem ki, legalábbis ez volt a véleményem, miután belenéztem a tükörbe. Egy csodás, ámde egyszerűnek mondható fehér kimonót választottam aranysárgás színárnyalattal, hozzá fehér cipővel. A hajamat is megcsinálták a megfelelő öltözethez, azaz egy szépséges kontyot készítettek számomra. Nem tudtam, hogy mennyire fogja értékelni majd a zsűri a kinézetemet, de még volt egy kis időm, mire megmutathattam volna előttük. Miután készen lettem úgy döntöttem, hogy megmutatkozom először Hana előtt, hiszen neki köszönhettem, hogy benevezhettem erre a versenyre, meg egyébként is kíváncsi voltam, hogy hogyan tetszem neki ebben a ruhában. Kényelmes léptekkel odamentem hozzá, majd elmondtam a mondandómat neki:
- Mit gondolsz? Hogyan festek?
Kicsit izgultam, hogy hogyan fog értékelni, bár tudtam, hogy nem ő lesz a zsűri, mégis fontos volt a véleménye számomra.  Ő nagyon ízlésesen festett, gyönyörű volt a kimonója, amit viselt, úgyhogy simán megnyerte volna a versenyt, amelybe neveztem, illetve neveztünk, de azért érdekelt, hogy mi volt a véleménye a jelenlegi kinézetemről. Ráadásul izgatottan vártam, hogy mi lesz a végkimenetel, sok izgalmas dolgot tartogatott még ez az este számunkra.
Naplózva


Hana Tachibana
Tanár
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 08. 31. - 18:15:40 »
0

Az a furcsa, zöld...wasabi
dressu

Scarlet-san
2000. 07. 12.





Mosolyogva hallgatom a nyári beszámolóját, bár kicsit csodálkozva pillantok rá, ritkány maradnak nyáron a diákok a Roxforban, de ránézésre úgy tűnik, nem nagyon zavarja a dolog. Óh, a fiatalság ereje~
- Na, és a te nyarad hogy telt? Mit kell tudni a szüleidről? - határozpttan értékes dolog egy fiataltól, ha mer kérdezősködni, hiszen úgy tényleg sokkal jobban tanulnak, és még Scarletben nagyon sok kíváncsiság rejlik. Elmosolyodom, a szüleimre visszaemlékezni nem fájdalmas, ám ha a fiamról lenne szó, biztosan képtelen lennék beszélni róla bármit is.
- Az én nyaram a túlélésről szólt - válaszolom viccesen, és igazából nem is bánom, hogy ez az egy év így eltelt, talán kevéssel kellett beérnem, apám alapítványából befolyt összeget sosem költöttem magamra, sokkal inkáb az alapítvány életbentartására használtam, meg apám nyomán a részorulók segítésére. - Chichi-ue is és Haha-ue is nagyon okos és művelt emberek voltak. Haha-ue gésa volt - mindig is büszke voltam erre, hogy egyike volt a legműveltebb aszonyoknak Japánban. - Sokat tanultam tőle. Aztán Voldemort új korszakában eltűnt. Apám pedig megalapította a Még minidg velünk vannak alapítványt, hogy segítse a sorstársait. De nem csak varázstudók számára van nyitva az alapítvány ajtaja, hanem a mugliknak is. Aut hiszem reményt adott az embereknek.
Egy kicsit elhallgatok, majd a lány felé fordulok.
- És mi a helyzet a te szüleiddel? Izgalmas a munkájuk?
Közben megkínálom a győzelem után kapott édességből. Sok minden volt a szatyorban, így örömmel adok neki egy epres kit-katet. Otthon a japánok szeretnek mindenféle ízben ilyeneket kotyvasztani. Azért ürültem, hogy nem tintahalas volt, nem néztek ki túlétvágygerjesztően, mert fekete színe lett tőle az ételnek. És őszintén szólva én se rajongtam érte, a polipot és a többi halat jobban szerettem.
A tömeget nézve vártam, hogy Scarlet kész legyen. Elég sok nevező volt, mindenféle, gyönyörű kimonokban pompáztak. Imádtam az öltözetet, bár mapaság egyre kevesebben tudták rendesen felvenni. Aztán csak elkészült a leányzó, és nagyon aranyosan festett benne.
- Oh, nagyon jól áll neked, Scarlet-chan, mintha rád öntötték volna. Sok sikert! - dícsérem meg, majd bíztatóan rámosolygok és csatlakozom a nézők közzé. 10 nevező volt és a zsűrinek igen csak nehezen született meg a döntés, mert mindegyik lány pompásan nézett ki. Végül az első helyezett Scarlet lett, én pedig nagyon nagyon boldog voltam. Az első helyezett megtarthatta a kimonót és még egy japán napernyőt is kapott,ami passzolt a ruhájához.
- Gratulálok, Scarlet-chan - sietek oda hozzá,majd megvárva a gratulációkat ismét megszólalok.
- Most mihez van kedved? Már csak bazárok vannak, a versenyek lecsengtek, és a tüzijáték is lassan megkezdődik - kérdezem, miközben körbenézek a helyiségben, hátha van valahol valami érdekes program, esetleg Scarlet talál valmai izgalmasat
Naplózva


Scarlett Bridget
Griffendél
*


Drama Queen

Elérhető Elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 09. 23. - 17:10:09 »
+1

Hana




- Oh, Gésa? Ők annyira szépek és műveltek - feleltem neki lelkendezve. Olvastam néhány könyvet, amely róluk szólt, hát le voltam nyűgözve szó szerint.
- Szomorú, hogy eltűnt... apud viszont nagyon pozitív dolgot tett, hogy létrehozta ezt az alapítványt, ez valóban nagy segítség lehetett mindenki számára, aki érintett volt - reagáltam mosolyogva, hát nem semmi szülei voltak.
- Ó, az én szüleim nem ilyen izgalmasak, persze jó szívűek, de apám nagyon szigorú. Édesanyám félvér származású, édesapám pedig mugli. Mindig jó volt velük a kapcsolatom, egyke gyerek vagyok, de azért jó lett volna egy tesó így visszagondolva, akivel megoszthatom az örömömet, bánatomat, akire mindig számíthatok - válaszoltam a lánynak talán kissé bővebben is, mint terveztem.
- Anyám tanárnő, apám pedig nyomozó. Az olyan, mint a varázsvilágban az auror, vagyis hasonló, csak ő a mugli világban kapja el a rossz embereket - meséltem neki mosolyogva, azért büszke voltam apámra, hogy egy jó cél érdekében küzdött, anyám pedig tanult ember volt, régen otthon sokat oktatott engem is, amely mostanra a javamra vált. Közben boldogan majszoltam az epres kit-katet, amellyel Hana megkínált, persze illedelmes módon meg is köszöntem neki, hogy adott az édességből.
A kimonó versenyt iszonyatosan élveztem, imádtam az új ruhámat, annyira szép volt, ráadásul a lány szerint jól is állt nekem. A megmérettetés alatt nagyon izgultam, mert a többiek is csodásan festettek a kimonójukban, de végül legnagyobb meglepettségemre én nyertem meg a versenyt. Ez óriási boldogságérzéssel töltött el, ráadásul megtarthattam a ruhát és kaptam hozzá egy színben passzoló napernyőt is.
- Köszönöm, ez az este idáig nagyon szuper! - fogadtam Hana gratulációját lelkesen. Az események elején nem gondoltam volna még, hogy ennyire fordulatos, izgalmas és pompás lesz ez az egész rendezvény. Nagyon hálás voltam a lánynak, hogy nem hagyott magamra és együtt fedezhettük fel a változatos programokat. Nélküle tutira nem így alakult volna az estém...
- Szerintem sétáljunk végig a bazárokon, aztán keressünk magunknak egy jó helyet, ahonnan közvetlenül megtekinthetjük kényelmesen a tűzijátékot - feleltem a lánynak vidáman. Közvetlenül mellettünk egy japán tárgyakat árusító stand helyezkedett el, a másik oldalon pedig édességek sorakoztak roskadásig.
- Szeretnél valamit vásárolni? - kérdeztem Hana-t, majd körbenéztem a helyszínen, egyszerűen nem tudtam betelni a sok-sok látványossággal. Emellett biztos voltam benne, hogy a tűzijáték is csodálatos lesz majd.
- Mondd csak, tervezel valamikor visszalátogatni Japánba? Nekem az a hely is szerepel a bakancslistámon - közöltem vele kissé álmodozó hangnemben. Még sosem jártam ott, úgy gondoltam, hogyha egyszer eljutok, kipróbálok majd minden hazai finomságot, megnézem a modern nagyvárost és a hagyományos vidéki tájat, kultúrát is. Még volt jó pár hely azok között, amelyeket meg akartam nézni, még Izlandra is szívesen elmentem volna megnézni a sarki fényt.
- Hova utaznál el szívesen? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet az úti célja. Sokan a közkedvelt üdülőövezeteket kedvelték, voltak, akik a világ csodáit szerették volna megtekinteni. A nyaralási szokások is mások voltak úgy általánosságban az embereknél, volt, aki végig strandolta a nyaralását meg napozott, volt aki pedig felfedezte az adott helyet és kirándult. A szállások terén is mások voltak az igények, voltak, akik a teljes ellátást szerették egy adott szállodában, voltak, akik ellátás nélküli apartmant választottak és inkább különböző helyeken étkeztek, plusz nem szerették azt, ha időhöz voltak kötve. Keltek, amikor keltek, majd kiválasztottak egy számukra szimpatikus kajáldát vagy éttermet, aztán megkóstolták a helyi ételeket. Én inkább az utóbbi csoportba tartoztam, szerettem strandolni, de a fő célom az volt, hogy felfedezzem az adott környéket, megnézzem a látványosságokat, ha már nyaraltam valahol, meg szerettem különböző kajáldákban étkezni kipróbálva a helyi ínyencségeket.
Naplózva


Hana Tachibana
Tanár
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2019. 09. 30. - 14:42:29 »
0

Az a furcsa, zöld...wasabi
dressu

Scarlet-san
2000. 07. 12.





Mosolyogva hallgatom Scarlet lelkes hozzáállását a szüleimhez, és nagyon megkönnyebülök, amikor nem hozza elő azt az előítéletet, miszerint a gésák kurtizánok. Azt hiszem ezt sajnos most már igen csak nehezen lehetne lemosni róluk, ugyanis volt pár nő, az amerikai megszállás alatt, akik gésának adva magukat feküdtek össze a férfiakkal. De a háború mindet kifordít magából, ezt én is jól tudom, hiszen a varázsló háború is sok embert teljesen kifacsart önmagából.
- Ó, az én szüleim nem ilyen izgalmasak, persze jó szívűek, de apám nagyon szigorú. Édesanyám félvér származású, édesapám pedig mugli. Mindig jó volt velük a kapcsolatom, egyke gyerek vagyok, de azért jó lett volna egy tesó így visszagondolva, akivel megoszthatom az örömömet, bánatomat, akire mindig számíthatok.
- Öröm hallani, ha valaki jól kijön a szüleivel - sóhajtok megkönnyebbülten - Nos, ez velem is így van, én is egyke vagyok, bár mindig is szerettem volna én is egy testvért. Akkor talán sok butaságtól és felelőtlenségtől visszarántott volna - teszem hozzá elgondolkodva.
- Anyám tanárnő, apám pedig nyomozó. Az olyan, mint a varázsvilágban az auror, vagyis hasonló, csak ő a mugli világban kapja el a rossz embereket.
- Ez nagyon izgalmas, mind a ketten felelősségtelnes munkát végeznek - bólintok, majd én is elrpopgtatok egy édességet. - És neked mi a vágyad, mit szeretnél majd csinálni? - teszem fel kíváncsian a kérdést, bár tudom, hogy sok kamasz nem nagyon értékeli, ha ezzel zaklatják őket a felnőttek - Én még most is nehezen találom a helyem - teszem hozzá bíztatóan, ha esetleg elveszettnek érzi magát.
remekül áll rajta ez a kimonó, és úgy néz ki büszkén is viseli. Illik a színe a hajához és az arcához, és úgy tűnik nagyon boldog vele.
Az ötletére helyeslően bólogatok, majd együtt bóklászunk a bazársoron, ahol mindenféle tipikus japán dolog van. Tradicionális japán játékok, természetesen ételek, ruhák, könyvek, mangák, filmek, minden minden, kisebb nagyobb apróságok, természtetesen egy-egy bazárnál kifejezetten varázslóknak és boszorkányoknak szánt alkímia, gyógynövény és bájital hozzávalók.
Ahol megálltunk éppen tele volt japánból hozott mütyürökkel, kitűzőkkel, szuvenírekkel, én pedig kiszúrtam egy csodaszép hajtűt.
- Szeretnél valamit vásárolni?
- Hát, ennek nem tudok ellenállni - mondom,és megveszem a fehér virágos ezüstös hajtűt. - És neked tetszik valami? - fordulok felé mosolyogva. - Ott is igazán sok édesség van, de már én meg vagyok velük rakodva. De szétnézhetünk ott is, hátha van valami nagyon különleges - mondom, majd miután Scarlet is választott magának valamit a standról, átsétálunk az édességeshez.
- Mondd csak, tervezel valamikor visszalátogatni Japánba? Nekem az a hely is szerepel a bakancslistámon
- Minden nyáron kiutazok, most augusztus végén Esmé-sannal és Ginerva-sannal teszünk egy kis városi sétát Kiotóban, hiszen odavaló haha-ue - teszem hozzá elkalandozva. - Ha szeretnéd, és ha a szüleid is belegyeznek, szívesen elviszlek téged is Japánba, biztosan nagyon fog tetszeni neked.
- Hova utaznál el szívesen? - kérdezi érdeklődve, én pedig elgondolkom.
- Hát Dél-Koreát is nagyon szívesen meglátogatnám, meg Kínát is. De kíváncsi vagyok nagyon az északi országokra, egyszer jó lenne látni a sarki fényt - mondom elkalandozva. - Természetesen mindenhol megkóstolnék minden finomságot, mert nagyon szeretek enni, és nagyon különös érzés a különböző országok sajátos ételeit megkóstolni. Inkább a természetben túrázós típus vagyok, de mivel nagyon szeretem a nagyvárosi életet és nyüzsgést, minden nagyvárost, ahova csak eljutnék, felderíteném. Nagyon izgalmas lenne - zárom a mondandómat.
- És te hova szeretnél eljutni még? - kérdezem, majd kicsivel később kíváncsian rákérdezek erre a bakancslistára, mert nem értem egészen pontosan, hogy mi is az. - És mi is ez a bakancslista, mik szerepelhetnek rajta?
Közben kezdett esteledni és közeledett a tüzijáték pillanata. Lassan elindulunk és keresünk egy kellemes, kényelmes padot, ami szerencsénkre pont jó helyen van, és bár ül rajta egy idős pár, nekünk is helyet szorítanak.
- Arigatou gozaimashita - hajolok meg előttük uvariasan, majd helyet foglalunk. 
- Szereted a tüzijátékot? - pillantok felé. Még van pár perc annak a kezdéséig, úgyhogy előveszem a sushikat, amiket nem rég vettem, és megkínálom Scarletet is. - Egyik se csípős, vegyél nyugodtam - mosolygok rá.
Naplózva


Scarlett Bridget
Griffendél
*


Drama Queen

Elérhető Elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2019. 10. 06. - 18:54:17 »
+1

Hana





- Akkor ebben hasonlítunk - feleltem neki mosolyogva a testvér dologra. Hát igen, remek lett volna, ha nem egyke vagyok, de anyáék sosem akartak több gyereket valamilyen fura oknál fogva. Talán valóban csak egyet terveztek, de időnként elhangzott a szájukból, mikor felhoztam a témát, hogy én bizony sokszor kiteszek kettőt is. Ennek ellenére azért elvoltam velük, szerencsére mindig is jó kapcsolatot ápoltam a szüleimmel, a háború utáni időszak pedig még jobban összekovácsolt minket.
- Jó kérdés, még én magam sem tudom igazából... de például nagyon szeretem az állatokat, az egyik kedvenc tantárgyam az LLG, szóval még az is elképzelhető, hogy valamilyen formában róluk fog szólni a jövőm - válaszoltam neki mosolyogva.
- Neked mik a jövőbeli céljaid? - fordultam oda hozzá érdeklődő tekintettel. Reméltem nem vette tolakodásnak a kérdésemet, végül is én csak visszakérdeztem. Egyébként is kíváncsi voltam rá, hogy mik a tervei. Elég céltudatos embernek tűnt és emellett jószívűnek, biztos voltam benne, hogy neki már megvannak a saját céljai, elképzelései.
Közben a bazársoron sétálgattunk, ahol mindenféle érdekes dolog és ínycsiklandó finomság sorakozott az árusok portékái gyanánt.
- Igen! Szeretnék pár mangát! - feleltem neki lelkesen. Hanna talált egy gyönyörű hajtűt, melynek színe remekül ment a hajához és az arcához.
- Valóban csodaszép ez a hajtű, vétek lenne itt hagyni! - nevettem rá, majd megpillantottam a sarokban sok-sok mangát, amire rögtön felfigyeltem. Elkezdtem bőszen válogatni, és hamarosan rá is találtam azokra, amelyek érdekeltek.
- Nézd, miket találtam! Sailor Moon, Sword Art Online és Angel Beats! - mutattam a lánynak a szerzeményeimet, majd folytattam:
- Ezek a kedvenceim többek között. Ismered őket?
Kifizettem a mangákat, majd boldogan eltávolodtam a standtól és az édességek felé vettük az irányt. Odaérve számos finomabbnál finomabbnak tűnő sütit, kekszet és egyéb érdekes dolgot láttam.
- Mit javasolsz közülük? Tudod, a bőség zavara - mosolyogtam a lányra, miközben végigszemléltem a kínálatot. Hana biztosan tudott ajánlani közülük olyat, amivel nem nyúlhatok mellé.
- Ó, te jó ég! Elvinnél? Komolyan! Úúúú, az de szuper lenne! - ugrándoztam örömömben, mint egy tipikus tini, úgyhogy nem hazudtoltam meg magam. Időnként képes voltam magam mögött hagyni a komolyabbik énemet, most pedig a lány a válaszával pont olyan helyzetet teremtett, mellyel ezt megvalósíthattam. Belegondoltam, hogy remek lenne elmenni Japánba, ráadásul még társaságom is lenne így, szerintem még anyáék is elengednének, így, hogy felnőttekkel tartanék. Végighallgattam, hogy hova szeretne eljutni Hana, közben nagyokat bólogattam.
- Én is ilyen típus vagyok, nyaraláskor nem szeretek egész nap strandolni vagy csupán az apartman környékén lenni, hanem szeretem felfedezni az adott helyet. Szerencsére a szüleim is így vannak ezzel, szóval sokat túrázunk olyankor, felfedezzük az adott várost, a nevezetességeket, kipróbáljuk a helyi különlegességeket. Szívesen megnézném én is a sarki fényt, elmennék még Alaszkába, Görögországba, Ausztráliába, Olaszországba, Spanyolországba, hú és még sok-sok helyre - soroltam fel azokat a helyeket szinte egy szusszal, amelyek épp eszembe jutottak.
- A bakancslista egy lista álmoktól az őrült ötleteken keresztül áhított nagy kalandokig. Minden, amit szeretnénk elérni, mielőtt feldobjuk a bakancsot, szóval mielőtt meghalunk - magyaráztam a lánynak lelkesen. Közben beesteledett, és kezdődött a tűzijáték, úgyhogy elindultunk a főműsor irányába. Találtunk egy padot, amelyen egy idős házaspár ült, nagyon rendesek voltak, mert szorítottak helyet nekünk is, megköszöntem nekik illedelmesen ezt a kedves gesztust.
- Imádom, szerintem csodaszép. Amikor nézem, kikapcsol az agyam, csak a gyönyörű látványra koncentrálok, ilyenkor minden gondom tovaszáll - válaszoltam Hana-nak álmodozva. Közben vettem egy sushi-t a lánytól, miután legnagyobb boldogságomra megnyugtatott, hogy ezek nem csípősek.
- Arigato gozaimasu - mondtam neki mosolyogva, majd beleharaptam a sushi-ba, amely isteni finom volt. Néhány japán kifejezést sikerült elsajátítanom a mangák és anime-k által, még ha nem is sokat, azért néhányat igen, amire rém büszke voltam.
Naplózva


Hana Tachibana
Tanár
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2019. 10. 12. - 15:49:15 »
0

Az a furcsa, zöld...wasabi
dressu

Scarlet-san
2000. 07. 12.





Mosolyogva hallgatom, amint a jövőjéről beszél. Bár fiatal, mégis tudja, hogy mi szeretne lenni. Abban a korban még nem nagyon tudtam, és egészen ezidáig csak keringtem a nagyvilágban, és sodródtam egyik szakról  a másikra, egyik munkahelyről a másikra.
- Óh, ez nagyon érdekesen hangzik, én is megcéloztam annak idején azt a szakot a felsőoktatásban, de valahogy másfelé sodort at élet - gondolkdodom el, majd a kérdését meghallva selytelmesen elmosolyodok. - Nos én a jövőben tanítani fogok, úgyhogy lehet igan csak sűrűn fogjuk egymást látni a Roxfortban - mondom könnyedén. Bár nem akartam elmodnai ezt neki, nehogy bestresszeljen tőle, úgy ítélem meg, hogy nem venné rosszul ezt az információt. Amúgy sem árt, ha az ember jó viszonyt ápol a leendő, vagy éppen már aktuális diákjaival, sokmindent megkönnyít majd. - Célom pedig az, hogy a lehető legjobban átadjam a tudásomat a diákoknak - adom meg pontosabban a választ.
Ahogy megállunk a bódéknál, Scarlet rögtön kifosztja az árust a mangákból. Elmosolyodom, mert jó érzés, ha a fiatalok, ha csak enynire is, de közelebb kerülnek a kultúrámhoz, és a hazámhoz. Én is olvasgattam, nézegettem animéket mangákat fiatalabb koromban, bár manapság nem nagyon követem őket.
- Igen, ismerem őket, nagyon jók, bár én annak idején a One Piece-t kezdtem el követni, bár mostanában túl sok melankólia van egyes részeiben, ami megvisel - sóhajtok egy nagyot, majd kis idő elteltével átlépünk az édességes standhoz.
- Mit javasolsz közülük? Tudod, a bőség zavara - pillant szét a lány a kínálaton, én pedig nézelődés után mutogatni kezdek.
- Hmm a pocky nagyon finom, meg ott sül frissen a vörösbabbal töltött taiyaki. Meg van itt dango isna meg mochi, bár azzal óvatosan kell bánni, odahaza is sokan megfulladnak tőle, olyan tömény és nagyon nyálkás, viszont még ennek ellenére is rendkívül népszerű - magyarázom, majd ha mind a ketten felvásároltunk megyünk is tovább.
Széles mosollyal nézek  az ugráló lányra, mindig is öröm nézni, ha valaki ilyen lelkes bármi iránt. Körbevezetést meg mindig nagyon szívesen vállalok bárki esetében is, így megismertethetem a kultúrámat. Hm, talán majd tavasszal szervezek egy japán túrát a diákok számára természetesen gyakorlat céljából.
Scarlet-chan úgy tűnik nagyon szeret beszélgetni és rettenetesen nyílt barátságos természete van. örömmel halgatom, ahogy az ő utazási szokásairól mesél.
- Ezek számomra is nagyon érdekes országoknak tűnnek. A világ tele van felfedezetlen zugokkal, minidg úgy érzem, hogy egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy bejárjam az egészet - válaszolok vidáman. - Óh, így már értem - bólintok, amikor elhangzik a bakancslistás magyarázat. Őszintén ezen sosem gondolkodtam, hogy miket szeretnék csinálni még halálom előtt, valahogy az életben sem éreztem magam elevennek, főleg ha esős fáradt napokon egyedül voltam otthon Shouta emlékeivel.
- Eeetoo... - hallgatok el. Szeretném azt mondani, hogy jó lenne megint egyszer az életben megölelni a kisfiamat, de ez nem az a lista ahova a beteljesületlen vágyainkat kellene felsorolni. - Talán jó lenne egy olyan férfit találni, aki... Aki... kedves ember - mondom kicsit halkan. Igen, nagyon jó lenne újra megbízni valakiben, aki lehetőleg olyan, hogy nem ver és ütlegel. - No, és neked mik szerepelnek ezen a listán?
Leülünk lassan és várjuk, hogy a nap végének a fénypontja elkezdődjön.
- Imádom, szerintem csodaszép. Amikor nézem, kikapcsol az agyam, csak a gyönyörű látványra koncentrálok, ilyenkor minden gondom tovaszáll.
- Magam sem fogalmazhattam volna meg szebben - mondom nevetve. Igen a tüzijáték valahogy mindig is meditatív hatással volt rám. Csak az eget kellett figyelnem, előre nézve a fények bűvöletében gyönyörködve.
Lassan elsötétülnek a fények a hotel körül, és felröppen az első rakéta, hogy odafent szétpukkanva ezernyi csodaként szórodjon szét. A színek mindenféle mintát varázsolnak az égre, és a tömeg gyönyörködve ámulja végig a pompás eseményt. Ahogy lassan véget ér, az emberek úgy oszlanak szét, maguk mögött hagyva a hotelt.
- Nos, ez pompás volt - pillantok a lányra, majd elindulunk együtt a bejárat felé. - Nagyon örülök, hogy a sors ma összehozott bennünket, és hogy ilyen izgalmas délutánunk lett - hajolok meg. - Nos, Scarlet-san, köszönöm a nagyszerű társaságot, a Roxfortban még látjuk egymást - ejtek meg egy barátságos mosolyt. - Remélem biztonságban haza ér, üdvözlöm a szüleit is. A legközelebbi viszont látásra - mondom széles mosollyal az arcomon, majd elbúcsúzás után elindulok egy kevésbé forgalmas helyre, hogy onnan hazahopponáljak.
Örülök, hogy ezen a nap is értékes emlékekkel gazdagodtam, és így tudok mesélni Shoutának is. Egy kicsit bizakodóbban tekintek a tanári állásmora, remélem a többi diák is hasonlóan lelkes és kedves lesz.


Köszönöm a társaságot! Angyal
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 10. - 05:01:58
Az oldal 0.106 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.