King's Cross Pályaudvar
+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  King's Cross Pályaudvar
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: King's Cross Pályaudvar  (Megtekintve 506 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 21:44:02 »
0




London szinte legkisebb forgalmát bonyolító vasúti pályaudvara. A varázslók vonata innen közlekedik. A galambok mindig fent ülnek az indulásjelzőn.
Naplózva


Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 07. 09. - 21:32:47 »
+1

                    Cael, Louise és minden vonatra várakozó


          A bőröndöm már fenn van az egyik kupéban, de Bess és Mary-Ann még nincsenek itt, ezért visszamegyek a peronra. Anyutól még az állomás előtt elbúcsúztam, és a tavalyi év után furcsa volt átlépni a falon apuval, főleg úgy, hogy egy majdnem teljesen üres peron fogadott. Még korán értünk ki, de csak azért, mert anyunak és apunak van még egy kis elintéznivalója. Végül nem fogadtam meg Louise tanácsát, és nem szembesítettem a szüleimet a sejtésemmel, de amikor csak tehettem figyeltem rájuk, és szinte biztos vagyok benne, hogy a feltevésem igaz. Amint leszállok a vonatról, apu máris búcsúzkodni kezd. Nem akarom ilyen korán elengedni, és biztos ő sem akarna még menni, de hát mit lehet tenni. Az órámra nézek, még két óra mire indul a vonat. Kiveszem a könyvemet a táskámból, és nekidőlve az egyik falnak, olvasni kezdem. Igaz, hogy három hete vettem, de már rongyos, mivel tudni akarok mindent.
          - Még mindig azt a hülye könyvet olvasod? Mikor fogod megunni?
Bess kirántja a kezemből a könyvet, ami mellé még kapok egy morcos nézést is.
          - Igen, miért? Az a könyv nem ártott neked, és nem voltál itt, hogy elszórakoztass.
Visszaveszem a könyvet, és elsüllyesztem a táskámban. A peronon ugrásszerűen megugrott a vonat indulására várakozó diákok száma. Alaposan körbenézek, de Caelt még nem látom, ahogy Mary-Annt sem.
          - A hatos kupéban van a holmim – mondom barátnőmnek.
          - Persze, hol máshol, igaz?
          - Nincs állandó helyünk, vagy igen? Inkább siess vissza, különben előveszem megint a könyvet.
          A könyvet. Úgy utal rá, mintha valamelyik nemzeti kincset tartanám a kezemben megszentségtelenítve, pedig csak a Kviddics évszázadai az. Amíg gyorsan megfordul, addig én a szüleivel beszélgetek. Aztán kicsit félrevonulok, amíg búcsúzkodnak, nem mintha szükség lenne rá. A nyáron elég sok időt töltöttem náluk, egy kicsit már olyan, mintha ott is laknék. Szétnézek a társaságon, és rengeteg ismerős arcot pillantok meg. A többségük a háztársam, de vannak olyanok is, akiket a nyáron ismertem meg.
         - Fogadjunk, hogy még nem ért ide.
         - Ki? – ugrok egyet ijedtemben.
         - Tudod te azt – sandít rám Bess.
         Sóhajtok csak egyet. Nem beszéltünk meg korábban semmit, csak azt, hogy itt találkozunk, és megvallom a tömegben nem is biztos, hogy kiszúrnánk egymást.
         - Igazad van, még nem ért ide. Remélem, nem fogja lekésni a vonatot.
         - Te kiről beszélsz?
         Egy másik ismerős hang üti meg a fülem. Barátnőmmel mind a ketten megfordulunk, hogy aztán Mary-Ann nézhessen szembe velünk. A nyakába ugrok, már azt hittem tényleg nem látom soha többé, csak humbug volt a visszatérése. Hihetetlen megkönnyebbülés fut rajtam végig attól, hogy érzem a közelségét.
         - Jól vagy? Hol voltál? Mikor érkeztél vissza? Miért nem szóltál?
Csak úgy záporoznak belőlem a kérdések, a gondolataim pedig cikkcakkban rohangálnak.
         - Jól van, majd mindent elmondok. De lassan ideje lesz felszállnunk, mert a végén szó szerint az orrunk előtt megy majd el a vonat. És töröld meg a szemed – nyújt felém egy zsepit. – A végén még azt hiszik, hogy bántottalak.
         - Jól van. Majd Bess megmutatja, hogy hova pakoltunk, én még maradok egy kicsit – mondom.
         - Persze, maradj csak, mi megyünk is.
         Bess tuszkolni kezdi a vonat felé barátnőnket, majd gyorsan fel is szállnak. Körbenézek, és meglátom azt, akit egész eddig vártam, és kerestem tekintetemmel. Elindulok feléjük, Cael szüleit is üdvözölni akarom. Nagyon rendesek és segítőkészek voltak a nyáron. Főleg a szülinapi előkészületeknél.
        - Szia, Louise! – köszönök a lánynak, mikor odaérek mellé. – Ne haragudj, de megyek tovább. Később még beszélünk.
        Ha a vonaton nem is, az iskolában biztos össze fogunk futni. Aztán biccentek egyet Chrisnek. Jó őt is újra látni. Egyre izgatottabb leszek, ahogy közeledek felé. Cael háttal áll nekem, ezért nem láthat, de a szüleinek már messziről integetek; kicsit felgyorsítom a lépteim, hogy hamarabb odaérjek.
        - Jó napot! – köszönök. – Sziasztok!
Összekulcsolom a kezem Caelével, és kicsit hozzábújok.
        - Csak egy pillanatra zavarok, elnézést. – Gyorsan szerelmem felé fordulok. – A hatos kupéban vagyunk Bess-szel és Mary-Ann-nel.
Meg persze még azokkal, akik oda ülnek be, de ez általában nem szokott előfordulni. Hirtelen nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás. Félúton találkozni, vagy a keresésére indulni.
        - Öhm, akkor majd később találkozunk. – Újra a szülei felé fordulok. – Vigyázok majd rá, ígérem. Viszontlátásra!
        Tényleg csak egy pillanatra zavarok, hogy aztán már induljak is visszafelé. Van egy olyan érzésem, hogy hamar úgyse szabadulok majd a barátnőimtől, és csak azért sikerül viszonylag könnyen elválnom szerelmemtől, mert tudom, hogy hamarosan nagyon is sok időt fogunk együtt tölteni. Örülök, hogy újra láttam a szüleit, de nem vagyok benne biztos, hogy ezért ül ki az arcomra egy szinte levakarhatatlan mosoly. Akármi is lesz a későbbiekben, ez az év remekül indul.


A hatos kupéban folytatódik.
Naplózva


Jeremiah C. Morgenstern
Eltávozott karakter
*****


- V. - A látó - prefektus -

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 07. 15. - 22:07:56 »
+1

Feketén a falról néz a félelem.

   Jeremiaht erős fejfájás gyötörte már reggel óta, ezért elég nyűgösen ment számára az összepakolás, és a készülődés. Még az sem segített, hogy érezte Klaus izgatottságát, és várakozásteli boldogságát. Kettejük közül mindig is Klaus szerette jobban a Roxfortot, Jeremiah sokkal inkább a küldetést és a lehetőségeket figyelte, nem pedig azt nézte, hogyan élvezhetné diákéveit, ezt pedig barátja nagyon sokszor felrótta neki, s a nyár folyamán megígértette vele, hogy mihelyst lehet, jelentkezik majd a kviddics csapatba, hiszen mindig is jól repült, meg amúgy is szüksége van a társasági életre. Jeremiah ezt erősen megkérdőjelezte, ám végül beleegyezett.
   Nem sok kedve volt visszatérni a kastély ismerős falai közé. Szeretett ott lenni, és szeretett tanulni is, azonban a rossz időszak számára nem ért véget a háborúval. Talán egy hét nyugta lehetett, és utána kezdődtek is a látomásai. Szokatlanul sok jött, és még érintésre sem volt szüksége. Előre látta, hogy meghal a szomszéd kutyája, előre tudta, hogy az édesapja elégedetlenkedni fog a háború miatt, és azt is tudta, hogy késni fognak az indulással a mai napon. De ezek csak apróságok, és teljesen szokványos dolgok lennének, ha nem lenne folyton ott az a jel, ami mindent zavar. Nem tud rendesen aludni sem már, mert folyamatosan a jellel álmodik, és idegesíti. Utána nézett. Tudja ő, hogy mit jelent, és azt is, hogy milyen szerepet játszottak az ereklyék a háború alatt. És elég rendesen idegesíti is a dolog, ám az apjának nem szólt egy szót sem. Nem okozhat neki csalódást, nem hiheti azt, hogy az egyetlen fia gyenge. Még Klausnak sem szólhatott róla egy szót sem. Azt olvasta, hogy Trelawney helyett valami fiatal pasi lesz az új jóslástan tanár, majd őt megkeresi. Hátha ő is olyan, mint ő. Hátha tud majd segíteni.
   
   A pályaudvarról természetesen késtek, mindezt Klausnak köszönhetően, bár Jeremiah nem lepődött meg, tudta, hogy így fog történni. Apja nem ment be velük a peronra, sosem szokott. Nem érezte volna ott jól magát, ő nem szerette a Roxfortot, sosem járt még ott. Nem érthette.
   Miután elköszöntek tőle és Nick bácsitól, a két fiú egymás után lépett át a falon és néztek körbe. Rengetegen voltak, mindenki a szüleivel beszélgetett, vagy búcsúzott. Klaus izgatottan hadovált valami lányról, meg hogy keressék meg Annabeth-t, állítólag foglal nekik helyet, ám Jeremiah nem figyelt rá teljesen. Nem tudott, a feje szörnyen hasogatott, és igazából csak arra koncentrált, hogy normális arckifejezése legyen, ne lássa rajta barátja, hogy szenved. Persze nem is kellett neki. Klaus is érezte, ám elég jól ismerte ahhoz, hogy ne szóljon róla semmit sem. Csak egy megértő pillantást vetett rá, majd intett neki, hogy menjen, adják oda a bőröndjeiket.
   Aprócska mosoly bújkált a fiú arcán, majd követte társát. Sosem szerette egyébként odaadni a csomagjait, mindig az a fajta volt, aki inkább felviszi magával a vonatra a hatalmas táskákat, ám erre nem volt most lehetőség. Csak azért szurkolt, hogy ne keltsenek feltűnést azzal, hogy mikor oldalra fordítják a táskát, abban a fegyverei hangos csörömpöléssel jelzik ittlétüket, ám szerencséjére jól rögzített mindent, és úgy sikerült rendeznie dolgait, hogy ez ne következhessen be.
   Ezután Klaus már meg sem várta, felsietett a legközelebbi lépcsőn a vonatra, s csak akkor nézett vissza, mikor Jeremiah nem követte. Elmélázott kicsit, legalábbis ezt mondta. Igazából a szemben lévő falon a Halál ereklyéinek jelképét látta. Újra. Ám ezúttal egy sötét alak is volt ott, aki valami vörös festékkel rajzolta a vastag oszlopra az egyszerű jelet, ez pedig eléggé ráijesztett a fiúra. Senki más nem vette észre. Senki más nem látta.
   Annyi kérdése lett volna, és tudta, hogy a legtöbbre aligha tudnak válaszolni.
   Egész úton nem szólt egy szót sem.

   
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 01. 26. - 23:52:07
Az oldal 1.773 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.