+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Baker Street
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Baker Street  (Megtekintve 730 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 21:42:32 »
0




Egy hosszú és egyenes utca London szívében. Metróval könnyedén megközelíthető.
Naplózva


Siobhan MacGowan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 12. 14. - 23:18:41 »
+1

[ Siobhan MacGowan albérlete ]

Nehezen ébredtem. Állítólag egy orosz katonát megszégyenítően jól bírom az italt, de a tegnap történései olyan fokú mértéktelenségre bíztattak, amire még nem volt példa negyed évszázados történetem során. Szempilláim makacsul ragaszkodtak egymáshoz, a hajnal fénye azonban mégis oly' mértékben zavaró lett, hogy meg kellett fordulnom.
Ajkaim kiszáradtak, nyelvem semmit nem ért, hiszen az enyhülést hozó nyál inkább volt vattába csavart szárasság, mintsem megváltást hozó manna. Csak szuszogtam és próbáltam minél inkább mozdulatlan maradni, hiszen a legapróbb izommunka, a legkisebb eltérés a status quo-tól felért egy harmadik világháborúval a fejemben, így már átkozom is a pillanatot, hogy megfordultam a Nap gyötrő sugarait kikerülendő.
Hatalmas sóhaj hagyta el ajkaimat, majd lassan nyíltak szemeim, amikor észrevettem egy alakot. Majdnem felsikoltottam a meglepetéstől, hogy a tegnap csak egy rémálom volt, hogy amit megéltem csak a fantázia egy korcs szüleménye lehetett, azonban ahogyan az alak kirajzolódott a fényhez szokó szaruhártyán, úgy csapott át a remény baljós árnnyá. Nem tudtam volna felidézni túl sokat a tegnap éjszakából, de arra mindenképpen emlékeznék, ha... Nem, nem emlékszem, hogy mi történt.
Feküdt mellettem, mint egy angyal és halk lélegzetvételei enyhe ritmusát magam is átvettem, ahogyan egyre jobban magamba ittam arcának báját. Szókés volt és gyönyörű. Ennyit tudtam róla, semmi mást. Oltatlan vágyat éreztem magamban, hogy azt a makrancos tincset kisimítsam az arcából, ami gonosz és lator módjára elvett ábrázata tökéletességéből, de visszafogtam magam. Nem tudom, hogy kicsoda ő, hogyan került az albérletembe és az ágyamba, azonban azt tudtam, hogy biztosan nem arra akar ébredni, hogy egy rokkant arcú poéta éppen matat a hajkoronájában.
Takaró volt rajta, nem tudtam, hogy meztelenül vagy éppen ruhában fekszik mellettem, de magamról mindenképpen meg tudtam állapítani, hogy egy tangán kívül nincs rajtam semmi. Ha jól emlékszem, a feketét vettem fel, de ez most semmiképpen nem volt fontos. Csak az, hogy a lehető legkevesebb borzalommal járjon neki a reggel.
Csak néztem őt, figyelmet és vártam. Nem tettem semmit sem, ami felébreszthette volna, mert ... egyszerűen jó volt az intimitás ezen formája. Kilesni egy ismeretlen álmát, fürkészni arcának apró rezdüléseit, ajkainak lágy ívét. Újra sóhajtanom kellett, mert fantáziám igencsak messze kalandozott, s lélekben vennem kellett egy hideg zuhanyt, hogy elhajtsam a bűnös gondolatokat.
- Szia! - tikkadt hangon üdvözöltem, amikor végre kinyitotta a szemét. - Ne félj, én sem tudom, hogyan kerültél ide.
Mosolyogtam el magam, majd figyeltem ébredését és valószínűleg heves reakcióit.
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Griffendél
*


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 12. 14. - 23:56:35 »
0

Good morning, sunshine!


Lehetséges, hogy nem kellene többet bárokban ismerkednem, mindegy, milyen érdekes emberekkel találkozom így - bár az élet általában elkényeztet, főleg, ha Willowra gondolok, azért nem végződhet minden mese boldog befejezéssel, és ez hatványozottan igaz volt Siobhanre, akit ezúttal én támogattam hazáig. Habár a helyzet kísértetiesen kezdett emlékeztetni arra, amikor számtalan alkalommal volt szerencsém az öcsémet hasonló módon vontatni, a vége az lett, hogy nem tudtam magára hagyni, miután a részegség olyan árnyalatait produkálta, amelyekről nem is tudtam, hogy létezik. Mégsem sétálhatok ki egy olyan ember lakásából, akit élénken fenyeget a fulladás veszélye, ugyebár, ezt még talán apa is megértené, bár persze nem fogok neki kiselőadást tartani arról, hol jártam éjszaka.
Egy itallal kezdődött, csak ezúttal a cinikus megjegyzések helyett előttem is landolt egy, gondolom, Greg nem akarta, hogy elrontsam a hangulatát, én meg, jobb híján, felhajtottam. Következett a szokásos menetrend, ő a kis mugli barátaival mulatott, én pedig jobb társaság után voltam kénytelen nézni, és Siobhan megkapó személyiségnek bizonyult. Azért nehéz volt nem észrevenni a szemében csillogó esetleges elképzeléseket, de rémlik, hogy a harmadik pohár ír ital után hangosan kijelentettem neki, hogy a pasim is made in Ireland, és biztos hiányoznék neki, ha mondjuk teszem azt, egy baltásgyilkos áldozatává válnék éjszaka. Végül persze nem lettem rituális darabolás alanya, de újdonsült barátnőm annyira elesettnek mutatkozott, hogy vállalkoztam rá, hogy elkísérem hazáig, még ha ez komoly fizikai teljesítmény is volt egyedül.
A lakásba beesve, ami sajnos szó szerint történt az első körben, ágyba dugtam, és ugyan megfordult a fejemben az angolos távozás, de mégsem zárhatom le ennyivel egy magatehetetlen ember sorsát...

Most ehhez képest pont úgy néz rám, mintha én lettem volna a vacsora. Kisimítom a hajamat az arcomból, bár egy makacs tincs folyton visszazuhan az ajkam fölé, így kitartóan fújkálni kezdem, aztán egy kuncogással fel is adom. A hajnali mutatvány közepette abban tudtam csak megakadályozni, hogy mindennel megismertessen, amit a szüleitől kapott, rajtam viszont franciabugyi, póló jelezte, hogy máshogy képzeltem el a kényelmes éjszakázás fogalmát. Kicsit odébb gyűröm a takarót, mert kezd melegem lenni, és kényelmesen elhelyezkedem, már előre élvezve, hogy felvilágosíthatom a történtekről.
- Jó reggelt, látom, már rutinos vagy szállóvendégek terén. - mosolygok a legkevésbé sem zavarban, elvégre nincs miért - Elég szomorú, ha nem emlékszel, bár akkor meg kell mondanom, az orosz katonás elméleted megdőlt. Szeretnéd, ha bemutatkoznék megint? Nagyon úgy nézem, hogy rád fér... és ha már ránk férő dolgok, mit szólnál hozzá, ha egy kávé és cigi mellett mesélném el, milyen viccesen udvarolsz? Mielőtt megkérdeznéd, én a dajka vagyok, nem a szerető.
Naplózva

Siobhan MacGowan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 12. 15. - 00:25:58 »
+1

Úgy tűnik, nekem van több félnivalóm, hiszen a lány, aki velem szemben feküdt, olyan pimasz mód magabiztos volt a kettőnk viszonyát illetően, hogy csak mosolyogni tudtam rajta. Figyeltem kézmozdulatát, ahogyan résnyire kitakarja magát, de a fürkész pillantásomnak a póló szabott gátat. Sóhajtanom kellett volna, de inkább visszafogtam magam, erre a reggelre túl sokat használtam a lemondás megnyilvánulását.
- Jézusom, még az orosz katonáról is meséltem? - nos igen, az egy rendkívül kellemetlen epizódja volt életemnek, amiről nem szívesen beszélek, de úgy tűnt, a tegnap benyakalt alkohol megeresztette a nyelvem. Összefoglalva legyen elég annyi, hogy vodkával orosz rulettezni nem jó és a Temze azon éjszaka óta zöldebb.
Fel kellett ülnöm, ami akármennyire jó ötletnek tűnt, annyira volt gyomorforgató élmény. Szerintem nem volt mit kiadnia a gyomromnak, azért maradt el tartalmának liftezése, de egy halvány böffentés azért még kicsusszant. Elnézést kértem, majd öreges mozdulattal kikászálódtam az ágyból, s a világ összes nyújtózása sem volt elég ahhoz, hogy embernek érezzem magam.
Tekintetem a széken lévő selyemköntösre fókuszált, de nem volt bennem annyi erő, hogy magamra csavarjam a lenge anyagot. Így inkább egy szál majdnem semmiben kerültem meg az ágyat és nyitottam ablakot.
- Igen, tényleg jó lenne, ha újra bemutatkoznál. - a testem beleremegett a reggeli frissességbe, mellbimbóimmal mintha üveget lehetett volna vágni, olyan keményre dermedtek. A lány felé fordultam, majd a párkánynak dőltem, talán a lakás egyik legkedvesebb pontját sikerült ismét megtalálnom. - Pedig titkon kicsit reménykedtem, hogy inkább az utóbbi kategóriába tartozol.
Mosolyogtam el magam, majd a karnyújtásnyira lévő doboz után nyúltam, meg persze az öngyújtó után. Egy szálat vartam ajkaim közé, s lassú komótossággal rajzoltam hamut a lánggal a cigim végére. Mindkét függőségi kelléket az ágyra dobtam, ha a másik venni akar belőle, lelke rajta.
- Kávét a konyhában találsz, de ki tudja hány napos. - intettem fejemmel az egyik ajtó felé, majd csendesen élveztem a testemet átjáró nikotinlöketet. Kellett ez a pillanat, hogy embernek érezzem magam, kellett a nap elindulásához. - Szóval, hogy hívnak?
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Griffendél
*


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 12. 15. - 00:43:31 »
0


Good morning, sunshine!


Nem mondom, hogy nem fordul meg a fejemben, hogy másképp mutatkozzam be, de tulajdonképpen nincs jelentősége a nevemnek ebben a szituációban. Ironikus, hogy egy kizárólag egy éjszakára rúgó ismerkedésben sem emlékeznének a nevemre... de ez, bármit is hallok vissza magamról, nem történt még meg velem. A látszat már megint csal, az arcom mellett kunkorodó tincsek nem a vad és szenvedélyes szexnek köszönhetik az alakjukat, hanem annak, hogy elaludtam őket - lehetséges, hogy valaki mindig a körülmények áldozata legyen?
- Igen, és határozottan jó történet volt. - mosolygok az orosz katona emlegetésén - De utána megnyugtattalak, hogy orosz viszonylatban én a Vörös Oroszt ismerem csak. Tudod, 8 féle vörös színű vodka, húzóra, egymás után, mint a matrjoskák. Elég nehezen beszéltelek le róla, hogy ki is akard próbálni...
Kuncogok egy sort az arckifejezésén, aztán udvariasan megvárom, amíg felöltözik. Érdekes élmény lehet arra ébredni, hogy egy nő van az ágyadban, és a legkevésbé sem tudsz válaszolni az esetleg felmerülő kérdésekre. Elmosolyodom, mikor az utca friss levegője az arcomhoz ér, követem Siobhan példáját, és kimászom az ágyból, bár én nem szorulok olyan komoly nyújtózkodásra, nem gémberedtem el egyáltalán. Kicsit ugyan kiráz a hideg a hirtelen hőmérséklet különbségre, de azért rajtam még így is több ruha van, mint a házigazdán.
- Minerva Elizabeth Balmoral, a részegek angyala. - nyújtom a kezemet felé - Igen, utaltál rá többször is, de mégis, azt hiszem, a barátom nem támogatná olyan lelkesen a dolgot. Ez mondjuk abban nem akadályozott meg, hogy hazahozzalak, elég rossz színben voltál.
Fogalmam sincs, Willow a pub és Párizs után mit gondolna, ha bejelenteném neki, hogy mint a barátom hivatkozom rá esetleges szituációkban, de nem hiszem, hogy sietni fogok megosztani vele az információt. Az ágy mellé ledobott nadrágomban rövid keresgélés után megtalálom a saját dobozomat, mert ha már az ágyát megosztotta velem, nem is éppen abban az értelemben, ahogy tervezte, akkor a cigijét nem illene köztulajdon tárgyává tennem. Jólesően leszívom a füstöt, és a Sledge által prezentált módszerrel néhány karikaként bocsájtom a levegőbe. Nekem nem lüktet olyan erőteljesen a fejem, mint vélhetően a nőé...
- Lehet, hogy akkor nem kockáztatom meg. - nevetek fel a kávéról szóló kritikán - Valahogy majdcsak kibírjuk nélküle. Maradjunk a Minnie változatnál, valahogy kevésbé tűnik hivatalosnak. Azért valahol szomorú, miután elég szép rímeket kanyarítottál köré este... De meg kell mondjam, nagyon bátornak, vagy őrültnek kellett lenni ahhoz, hogy olyan ütemben húzd le azokat a feleseket. Van némi gyakorlatom a dologban, de hát azért kiderült, hogy van még mit tanulnom..
Naplózva

Siobhan MacGowan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 12. 15. - 01:11:45 »
+1

- Szóval Minnie. Örülök az ismerettségnek. - hangomban igaz érzelem tüköződött vissza, nem tudtam volna megjátszani a dolgot. Egyrészt képtelen lettem volna egy ilyen fejfájás közepette, másrészt nem vagyok olyan, aki megjátsza magát. A lényemtől idegen, hogy másnak mutassam magam, mint amilyen vagyok, hogy felvegyek egy álarcot és amögül szemléljem a világot. Aki Siobhannal találkozik, az engem kap meg minden csomagommal együtt. Minnie talán túl sokat is kapott belőlem tegnap este.
- Apám azt szokta mondani, hogy az ember két esetben igyon: boldogságában és boldogtalanságában. Az éjjel az utóbbiról szólt. - nem is tudom miért mondom ezt most neki, de talán már a kocsmában is kisírtam magam a vállán, így nem terhelem újabb málhával. Mélyet szippantok a cigiből, majd kissé hátradőlök, már majdnem veszélyesen kilógva az ablakon, hogy kifújjam a füstöt, de azért még tartom annyira magam, hogy ne csattanjak a járdakövön. Hasfalam megfeszül, apró kockák rajzolódnak ki, majd visszaegyensúlyozom magam az ablakkereten belülre. - Köszönöm, hogy hazahoztál.
Már nem hallom meg, hogy az alattam lakó néni elkezdje a mindennapos károgását, mert teljesen összehamuztam a frissen mosott lepedőit. Egyrészt nem kellene minden este összevizelnie az ágyát, akkor kevesebbet kellene mosnia, másrészt meg évek óta megy ez kettőnk között, már megtanulhatta volna, hogy meglepetést hagyok magam után. Lassú léptekkel megyek el mellette, majd a telefonomért nyúlok, hátha olyat tettem, amit most már megbánnék. Pár varázslatos mozdulat után kiderült, hogy semmi vállalhatatlant nem csináltam az éjjel, ami apró megnyugvást hozott.
- Ha olyan fiatal a barátod, mint amilyen te vagy, akkor már valószínűleg attól eldurranna, ha megcsókolnánk egymást. - nevetek fel. - Szóval ne jelentsd ki olyan kategórikusan, hogy nem támogatná a dolgot.
Annyi biztos, hogy csókolni való szája volt a dajkámnak, de mondhatjuk úgy, olyan szekér után nem futok, ami nem vesz fel. S Minnie szekere már messze-messze járt.
- Szóval rímeltem? - sóhajtok magamból ki egy füstlöketet, majd folytatom. - Olyankor általában menthetetlenül szerelmes vagyok. Elnézést érte...
Nevetem el magam, majd elnyomom a csikket egy hamutálban. - Mivel hálálhatnám meg, hogy Teréz anyámmá váltál az éjjel? Mondhatsz bármit, kiérdemelted!
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Griffendél
*


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 12. 15. - 01:47:49 »
0


Good morning, sunshine!


Mindig szórakoztatónak találom figyelni egy kapcsolat dinamikáját, ahogy a részletek kirajzolódnak, Siobhan és köztem pedig megannyi mintát fel lehet fedezni, bár nincs rajtunk kívül senki, aki értékelhetné. A nő talán alacsonyabb nálam, talán ő indult a kevésbé jól informált hátránnyal, és mégis, ez nem jelent semmit ebben az esetben. Már este is szimpatikusnak találtam, tetszett, ahogy dolgokról beszél, ahogy észrevesz mindenfélét, amit mások nem szoktak. Ebben hasonlítunk, de amíg ő a szavakból emel örök emlékeket, én csak képekkel teszem ezt... Azt hiszem, ez volt az első téma, amibe belemelegedtünk.
- Én is. Megint. - mosolygok rá töretlenül, bár egy kicsit elfelhőzi a kedélyét egy megjegyzés - Nem teljesen értettem a probléma gyökerét az éjszaka. Nagyon el akartad mondani, de aztán egyrészt közbejött az ital, másrészt mindenféle más tényező, így, ha még mindig szeretnél róla beszélni, meghallgatlak.
Kíváncsian figyelem, vajon miért hajol ki ennyire az ablakból, és amíg kihamuzok az ablakon, megállapítom, hogy valamilyen testmozgás szerelmese lehet ő is. Nem mintha ez nem lenne nyilvánvaló első ránézésre is, de akkor lefoglalt az, ami igazán különlegessé teszi: a tetoválásai. Tudom, hogy rákérdeztem akkor, de így talán más megvilágításban hallhatom az eredetüket.
- Nyilván mindenki megkérdezi, de... nem, ez nem kérdés, gyönyörűek a mintáid. - pislogok a karja felé - Milyen érzés, amikor a tű a bőrödbe ér? Milyen érzés valamit örökre viselni?
Elsétál mellettem, én némiképp lassabban szívom a saját szálamat, így az ablaknál maradok, és óvatosan magam mögé pillantok, amíg a telefonjával van elfoglalva. Engem még biztosan senki nem keres otthon, papíron Natalie mellett alszom a kis pizsamámban, miután egész este kakaózgattunk. Nyilván apa sem teljesen hülye, hogy ezt így szó szerint elképzelje, de azért azt sem hiszem, hogy idáig elmerészkedne a fantáziája, Greg pedig megint az adósom, és jól teszi, ha lakatot tesz a szájára. Egyetlen jó történet sem ér annyit, hogy aztán ne születhessen több...
- A barátom? Harminc. - jelentem ki teljes könnyedséggel, mert a pontos számot nem tudom megmondani, de ez Willowra gondolva reálisnak tűnik - Nem hiszem, hogy lennének ilyen jellegű problémái, de kedves, hogy aggódsz miatta. - nevetek fel - Azzal már ő is tisztában van, milyen gyakran kerülök érdekes szituációkba... mintha vonzanám a balszerencsét. Vagy... az íreket. Ez is helytálló megjegyzésnek tűnik jelenleg. Lehet valami nagyon egzotikus bennetek, mert rendre sikerül közelről megismerkednem az ír kultúrával.
Mosolyogva követem a mozdulatait, illetve azt, ahogy a rímekről beszél - soha senkit nem hallottam ilyen ügyesen keverni a szavakat, és talán az alkohol áldásos hatása kicsit eltompította az érzékeimet, azért el kellett ismernem, hogy igazi művészlélek, belőlük pedig sajnos elég kevés van. Megrázom a fejem, így kapcsolódom vissza a beszélgetésbe.
- Szerintem kifejezetten szórakoztató volt. Tehetséges vagy, azt pedig mindig jó hallgatni, milyen, ha az ember őszintén fejezi ki magát... az ilyen pillanatoknak mindig nagy súlya van. És ha már az alkotásnál tartunk... nem írnál nekem egy verset? Nem most azonnal persze, és mindegy is, miről, de ez egy maradandó emlék lenne valakitől, aki mellett igazán vidám volt felébredni.
Naplózva

Siobhan MacGowan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 12. 15. - 02:33:03 »
+1

- Szerelem és elmúlás. - ennyit mondtam csak, amikor rákérdezett a tegnap esti hangulatomra. Jól tudtam, hogy ezzel nem mondok túl sokat, de túl fájdalmas volt beszélnem róla. Úgy értem, négy évig az a nő volt a mindenem, ő volt az első gondolatom, amikor felébredtem és az utolsó is, mielőtt elaludtam. S egyszerűen kirúg, mert... Nem mondta el, hogy miért. Talán megunt, talán túl sok voltam neki, túl sokat akartam, túlzottan rátelepedtem, azonban biztosra nem tudhadtam, hiszen nem mondta el. Kettőnk közül mindig is ő volt a dominánsabb, mindig ő döntött, s most is meghozta a döntését. Nélkülem.
Felnevettem, amikor a tetoválásaimról kérdezett, hiszen mindenki ezt teszi. Hogyan képzeli egy alig több, mint huszonöt éves lány hogy enny csilicsálé mintát éget magára? Milyen lesz majd öregen? És ha megunja a tetoválásokat? Örültem neki, hogy elterelte a figyelmem. - Néha teljesen elfelejtem, hogy megvannak, de mindig érzéseket szül, amikor felfedezem őket. Az a lényeg, hogy jelentsenek valamit, mert tényleg az örökkévalóságnak készülnek.
Végignézek magamon, s mosolyognom kell Gumby-n, amint éppen szavakat firkál a bal alkaromra, vagy ahogyan Astro Boy áll ki magáért a jobb csuklómon. Az összesnek megvan a maga története, amiről órákat tudnék mesélni, miért kedvesek számomra, miért akartam, hogy mindig velem legyenek.
- Őrülten fáj. Vannak pontok a testen, ahol kevésbé, ahol szinte elviselhető, hogy tizenöt-húsz tű, másodpercenként sokszor átszúrja a bőröd, de vannak részek, ahol az embernek ordítani van kedve a fájdalomtól. Mint ennél... - lehúzom az alsó ajkamat, hogy egy "MEOW" feliratot villantsak a szám belsejében.
- Ezt egyáltalán nem ajánlom. - nevetem el magamat, majd eldobom magam az ágyamon. Megtalálom a cigarettámat és egy következőre gyújtok, majd a támlának vetem a hátam. Elnézem a lány alakját, vékony vonalait, formáit és idomait, s irigykedem egy kicsit arra a harminc éves barátra. Szerencsés flótás.
- Szóval egy vers csak neked? Kérhetnél bármit, s csak egy verset szeretnél? Valamit tényleg jól csinálhattam az éjjel, ami ennyire lenyűgözött. - kacsintottam rá, majd szippantottam egyet a cigarettából.
- Mindig őszinte vagyok, nem tudok másként működni. - nézek fel rá jelentőségteljesen, majd folytatom. - Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ha az igazat kell mondanom vagy hazudhatok is, akkor miért ne válasszam a könnyebb utat? Miért jegyezzem meg, hogy kinek mit mondtam, amikor az igazságot egyszerűbb számon tartani. Persze megbántok néha embereket, de engem így kell elfogadni.
Újabb szippantás a nikotinnal áztatott rudacskán. - Tegnap vetett véget a párom a négy éves kapcsolatunknak, és nem tudom, hogy miért. Emiatt a rengeteg pia...
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Griffendél
*


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2015. 12. 15. - 03:06:48 »
0


Good morning, sunshine!


- Szerelem és elmúlás... - visszhangzom halkan a szavait, és várom a folytatást, ami egyelőre nem érkezik. Az utóbbit jobban ismerem, az első valami olyasmi, amitől kissé sajnálnivalóan talán épp annyira félek, mint mások a haláltól. Nem hasonlítanám össze, habár sok ponton megegyeznek. Nincs azonban okom arra, hogy még a saját sötét gondolataimmal is megmérgezzem a napját, ha egyébként is ez kínozza. Tiszteletreméltó, hogy nem próbálja igazán elrejteni, hogy valami fáj neki, és ami igazán összefoglalja azt, ebben a három szóban is kifejezhető.
- Ez a két dolog valahogy mindig előszeretettel vonzza egymást. - nyomom el a cigarettámat - De mindig úgy gondoltam rájuk, mint valamire, ami igazán erős ahhoz, hogy korlátlan ihlet legyen. Akkor és ott persze ez nem mérvadó szempont, de utólag, a gyógyulásnál segít.

Kicsit azért meglepődöm, mikor nevetni kezd. Nem hittem volna, hogy ez a téma így is terítékre kerülhet.
- Akkor lényegében olyanok, mint a sebek, csak magunknak választottak? Mindig tetszettek másokon a minták, de ha olyan magyarázat szolgált melléjük, minthogy tetszett, de semmi egyéb, az olyan... meglepő. Miért akarna az ember mindig magával hurcolni valamit, ami nem is igazán fontos?
Mindketten a tetoválásait nézzük, bár ő nyilván az otthonosság érzésével, én pedig leginkább talán úgy, mintha egy műalkotás lenne, végtére is az. Formák és minták összessége, mely kifejez valamit, mely tartozik valakihez, történeteket mesél el. Ha egyszer lenne olyasmi, ami ennyire fontos és inspiráló számomra, én is a magamévá tenném, de annak a valaminek tényleg jelentőségteljesnek kell lennie.
- Na jó, ez miért készült? - mosolygok, amikor lehúzza az ajkát, és szinte kedvem lenne megérinteni, vajon még mindig fáj e, ahogy képzelem - Tudom, hogy nem feltétlenül a mások előtti láthatósága határozza meg, de miért pont oda, és miért pont ezt?
Egy kicsit még élvezem a szél játékát a hajamban, mosolyogva figyelem a tekintetem előtt kunkorodó tincseket, amíg Siobhan újra rágyújt. Egyelőre nem kívánom annyira, mint ő, így csak várakozón számolom a bágyadt napsütésben megcsillanó hajszálakat. Nem érzem magam zavarban, elvégre ha éppen egy strandon fojtatnánk le ezt a beszélgetést, még többet látna belőlem, emellett nem rendelkezem semmi olyasmivel, amivel ő nem. Mondjuk, ha az ágyon Willow üldögélne, egészen más lenne a helyzet... miért is gondolok én erre ilyenkor?
- Szeretem az olyan dolgokat, amik jól elkapnak egy hangulatot, egy embert, szóval ezért a vers, igen. - mosolygok rá - És igen, meglehetősen lenyűgöző volt, minden elismerésem. Biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül bárkit sikerült volna rávenned bármire a bárban...
Kuncogok a megállapításon, elvégre már akkor is sokan figyelték a két harsány fiatalt, amint az italt döntögették magukba, és persze belőlem megint előbújt Hook... úgy látszik, ő már csak ilyen visszatérő vendég, de Siobhan a legkevésbé sem jött zavarba a kalózkodástól, vagy attól, hogy milyen csodálatos, vén tengeri medvékre sem szégyent hozó lendülettel nyúlok a rum után. Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb engem is elér majd a másnaposság kínzó réme, amit volt már szerencsém másokon tapasztalni, de egyelőre abban a szerencsés állapotban leledzem, hogy miután az első pohár után kijelentem, hogy skót vagyok, és bírnom kell, a dolgok tényleg úgy is mennek, ahogy menniük kell. Dől a padló, hullámzik a fal, szól a zene, csillog a kampón a fény, de a következő reggel nem a macskajajé...

- És mi a helyzet az olyan titkokkal, amelyek nem csak a tieid? Amiket másokért kell megtartanod, esetleg pont azért, mert fájdalmat okoznál vele? - érdeklődöm a következő témánál - Általában én is az vagyok, de nem álltatom magam azzal, hogy minden alkalommal. Amit mondasz, teljesen jogos, de számomra nem kivitelezhető.
Kezdjük mindjárt ott, hogy a táskámban ott lapul a pálcám, amit szerencsére nem kellett használnom, nem volt olyan rosszul - ez mindjárt azok közé a titkok közé tartozik, aminek érdekében a csillagokat is le kellene hazudnom az égről. Varázstalanként talán megélhető a teljes igazság és szabadság, amikor tényleg bármit mondhatunk, de én most sem felejtem el, hogy mind egy színjáték szereplői vagyunk még akkor is, amikor muglik között éljük a mindennapjainkat. - Világos. Az embernek mindig van egy jó oka rá, ahogy mindig van mit ünnepelni is. - foglalok helyet az ágyán, nem túl messze tőle - Nem ismerem a másikat, de lehet, hogy érdemes lenne megkérdezned még egyszer, hogy miért döntött így.
Naplózva

Siobhan MacGowan
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2015. 12. 15. - 13:24:50 »
+1

- Egy lány miatt. - nevetem el magam, amikor a "MEOW" története az eszembe jut. Felhúzom a térdeimet, kezeimmel átkulcsolom a lábaimat a sípcsontok környékén, majd az államat a jobb térdkalácsomra teszem. Szeretem az ilyen összegömbölyödő pozitúrákat, melegséget és biztonságot adnak, amire most rengeteg szükségem van. - Szóval egy lány... Kathleen.
Ismétlem meg magam újra, majd ha már ennyire érdekli Minniet ez a kis felirat, akkor tartozom annyival a tegnap estéért, hogy elmondjam. - Még fiatal voltam és bohó, igazából bármilyen bolondságra kapható voltam. No nem mintha ezen tulajdonságomból faragott volna az idő, de akkor még biztosítótűvel a fülemben éreztem át a punk lét minden csúcsát és mélypontját.
Szippantottam egyet a cigiből, néztem, ahogyan a füst lassan felfelé száll a szoba falán kúszva, majd lehamuztam a csikket.
- Volt ez a lány Kathleen, még otthon Írországban. Flörtöltünk, nevetgéltünk, jól éreztük egymást, de valahogyan sosem lendült túl az ismeretség egy kapcsolattá. Vagy én szerettem volna túlságosan, vagy ő volt bizonytalan az érzéseiben ... mindenesetre nem igazán klappolt az egész. Egyik este azonban megtörtént a csoda, odajött hozzám és vadul, könyörtelenül birtokba vette a szám, addig csókolva, hogy majdnem összeestem a gyönyörtől.
Megnyaltam az ajkaimat, hiszen még most is éreztem annak a rúzsnak az ízét. Még mindig éreztem testének vad melegét, szívenek eszeveszett kalapálását, szorításának roppant erejét. Sóhajjal folytattam tovább a történetet. - Mindenki csak Kat-nek hívta, én pedig szerettem volna lenyűgözni. Láttam egy srácot, aki a csaja nevét tetováltatta a vállára, gondoltam ezzel a hetedik mennyországba repítem majd őt, de ha apám meglát rajtam egy varrást, akkor olyan pofont kapok, hogy a fal adja a másikat.
Hosszan időztem efelett a gondolat felett. Apám és az ő mérhetetlen szigora. Jót akart, mindig is tudtam, hogy értem volt olyan kemény és bunkó. Akkor persze ezt még nem értettem meg, de ma már valahol legmélyen értékelem az igyekezetét.
- Szóval kellett egy olyan hely, amit apám nem lát. - felnevettem. - Gondoltam, hogy az intim részekre tetetek valamit, de akkor még nem voltam olyan bátor, mint két éve... Töprengtem még a hónaljamon, de az is túl veszélyes volt, szóval maradt a szám és a lány neve miatt a "MEOW".
Visszadőltem az ágy támlájára, majd hosszan merengve figyelmet a másikat, miközben a cigimet fogyasztottam. - Le volt nyűgözve és egy olyan éjszakát töltöttünk együtt, ami igencsak meghatározó volt az életemben, de hidd el, az hogy két hétig hideg levest ettem és úgy feldagadt a szám, mintha mindig csücsörítenék, nem érte meg. Úgy tudom, férjhez ment és most egy bankban dolgozik. - egy utolsó szippantottam a csikkből, majd elnyomtam.
- Ez a felirat aprócska története... - nevettem el magam, majd elvágódtam az ágyon, pontosan mellé zuhanva. Figyeltem, hallgattam minden szavát, s próbáltam elképzelni azt a helyzetet, ami miatt hazudnom kellene. Újra apám jutott eszembe és az ő... Túl nagy titok, amit rám bízott!
- Az igazság felszabadít, szokták mondani. Hiszek is ebben és ahhoz nagyon nagy dolognak kell történnie, hogy ettől eltérjek. - megállok egy pillanatra, elgondolkodom újra a szavain. A titkok, melyek nem csak az enyémek... - Talán, ha életek múlnak rajta, akkor megtartanám a titkot.
Igen, apa élete múlna azon, ha kikotyognám a titkát, sőt anyáé és végső soron az enyém is, szóval ezzel kapcsolatban inkább eltemetek mindent magamban, s nem is gondolok rá, ha nem muszáj. De amikor apám jut eszembe, akkor eszembe jut a mágia is. Gyorsan meg kell szabadulnom a kényszerről, másra kell gondolnom...

Őszinte lélek,
Titokkal megszenvedő
Végtelen harcos.

Nem gondoltam végig igazán a szavaimat, csak úgy kibuktak belőlem, mintha mindig is a részem lett volna ez a három sor, mintha mindig is tudtam volna, hogy ennek a tizenhét szótagnak így kell követnie egymást. Nevezhetem haikunak, vagy csak én akarom annak érezni ezt a pár szavas csökevényt? Nem volt válaszom a saját kérdésemre, de nem is kerestem tovább választ rá. Hagytam, hogy elmúljon...
- Sosem mondaná el. - csuktam be a szememet, majd éreztem, hogy mindkét oldalon egy-egy hatalmas könnycsepp csorog végig az arcomon. Szipogtam egyet, majd sóhajtottam, hogy végül kitöröljem a szomorúság jegyeit. Szinte felnevettem, hiszen a mozdulat nem ért semmit, könnyeim csak folytak tovább. - Milyen ostoba is voltam...
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Griffendél
*


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2015. 12. 16. - 04:56:05 »
0


Good morning, sunshine!


- "Vigyázz, csak vigyázz, az asszonyoktól félj...!" - dúdolom halkan válaszul az első kijelentésére, miután látom, hogy nem szomorúan hozza szóba újra. Éjszaka eléggé maga alatt volt, amit meg is tudok érteni, bár a probléma igazi lényege elveszett a felesek között, de az érzés megmaradt.
Mikor a nevét ejti ki, valahogy akaratlanul is kiráz a hideg, pedig nem ismerem - mégis, valahogy ez a név, talán a csengés, rossz érzést kelt bennem. Nincs rá okom, hogy idegenkedjek, de valahogy egyből fenyegetve érzem magam, mintha egy gyerekkori rémet idéznének fel nekem. A fülem mögé gyűröm a hajamat, és inkább a történetére fókuszálok a nem is érdekes benyomás helyett.
Egyelőre nem szólok közbe, csak megpróbálom elképzelni a velem szemben ülőt biztosítótűvel a fülében. Az egyetlen igazán punk személy, akit ismertem, a nagymamám volt, habár ő attitűdjében viselte ezeket a jegyeket, és ezt sose felejtette el kihangsúlyozni. Naphosszat mesélt a kalandjairól, amelyek során egyszer ráakadt élete szerelmére is, de azért sok olyan eset előzte meg a romantikus történetet, amit lehet, hogy én nem egy gyereknek mesélnék el... Biztos vagyok benne, hogy ő is szimpatikusnak találná a tetovált nőt, ahogy nyitott mindenki felé, aki őszinte volt vele is. Talán ez tette olyan zárkózottá mégis a férjhezmenetele után, elvégre az angol aranyvérűek társadalma nem éppen a liberális nézeteiről híres.
Siobhan láthatóan elidőzik az emlékein, és a szavakon, amelyekkel átadja őket nekem. Némán várakozom, míg a végére ér, és örülök neki ismét, hogy ez a történet a körülményekhez képest pozitívan végződött.
- Ez volt a legjobb lebeszélés, amit valaha hallottam, és ha egyébként terveztem volna ide tetováltatni, - nyújtom ki egy kicsit a nyelvem, aztán rákacsintok - most már eszembe sem jutna. Mégis, úgy hangzik, hogy abszolút megérte, már csak a tapasztalatért is. Azért a bankos dolog elég meglepő egy ilyen felütés után, de azt hiszem, vannak emberek, akik megkomolyodnak, és vannak, akik nem.
Hogy én melyik vagyok, az nyilván nem a következő években fog eldőlni, de valahogy még nem látom magam komoly családanyaként a gyerekeim leckéje fölött kiabálva, hogy valaki legyen már szíves kivinni a kutyát, lemosni a tűzhelyet, mert én reggel óta nem álltam meg... Mondjuk eleve, az egész házasság, mint olyan, távol áll tőlem. Nem mint intézmény, csak mint valami, amiben önmagam maradok. Gondolom, nem sok tizenhat évesnek kell elmerengenie azon, igent mond e, és bármilyen szépen is fogalmaztam meg, ezzel a témával egyelőre nekem sem kell szembenéznem.
- Érdekes tizenhét szótag. Talán a legrövidebb, de legpontosabb önjellemzés, amit valaha hallottam.

Ekkor azonban olyasmi történik, amire a legkevésbé sem számítok, Siobhan ugyanis a szemeim előtt törik darabokra. Akaratlanul is felé nyúlok, de végül a sutaságomat legyőzve magamhoz ölelem a testét, és simogatni kezdem a hátát.
- Nem voltál ostoba! Szerelmes voltál és vagy, de nem ostoba. - nem akarom úgy vigasztalni, hogy üres szavakat dobálok körbe a szobában, hátha kényelmesen puhára esik, ha zuhanna... - Az őszinte érzések sosem sajnálnivalóak, és sosem szabad elnézést kérnünk az érzéseinkért. Az ő szégyene inkább, hogy nem tudott szépen búcsúzni, a talán a legrosszabb, amit valakiben elültethetünk.
Nem akarom letörölni a könnyeit, azoknak jönniük kell. Ha minden alkalommal elnyomnánk a rosszat, egyszer az egész beterítene bennünket, és belefulladnánk... A könnyek segítenek lemosni a hegedő sebeinket.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 15. - 23:40:40
Az oldal 2.883 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.