+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  London mugli része
| | | | | |-+  West End Színház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: West End Színház  (Megtekintve 5728 alkalommal)

Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 08. 19. - 14:26:47 »
+1

*
zene:SH - Like I Did

outfit


’Lám, kívülünk is van még szerencsétlen:
Több bús látványt mutat e puszta, nagy
Színház még, mint a színt, melyben mi játszunk. '



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~


Indulnék. Tényleg. Eljutok egészen egy lépésig, de a másodikat már épphogy csak megtenném, mikor Clem keze szelíden de határozottan húz vissza. Nem tudok neki ellenállni, pedig képesnek képes lennék. Nemcsak az erőfölény miatt, hanem mert amúgy is én vagyok lendületben. Meglehet az a tény zavar, hogy nem akar velem jönni. És persze mindenre rásegítenek a szavai.
- Nem arról van szó, hogy ne mennék el oda szívesen...
A beálló csend nem túl jó előjel. Nem kifizetődő, ha ő így kezd egy mondatot, ennyit már tudok. Ó mennyire jól tudok!
- Csak talán ezt nem ma kellene megejtenünk, nem gondolod?
Nem ma? Akkor mégis mikor? Mikor lesz egy ennyire tökéletes minden más körülménytől mentes alkalom? Tudom jól, hogy kb soha. Mindegy, végtére is tényleg mindegy. Ezzel próbálom győzködni magam, ahogy félig visszafordulva felé pillantok. Mindössze vállat vonok, de inkább nem szólok semmit. Pedig kellene. Jó lenne valami értelmeset kinyögni, valamit, amitől nem egy ötéves durcás gyereknek érzem magam, de... nincs semmi kapaszkodóm. És maradok a durcás ötéves gyerek.
- Nem… nem csinálhatnánk valami egyszerűt?
Na erre a kérdésre fordulok teljesen vele szembe. Nagyjában pont oda, ahonnan elindultam. A kezét továbbra is fogom és a szemeimben meglepettség csillan. Egyszerűt? Mi lehet egyszerű? Mégis mit akar ezzel? Esküszöm nem értem.
Kicsit úgy érzem magam, mint mikor a húgom a rúnákat kezdte el magyarázni nekem. Ismerősnek tűnt a dolog (mintha előző életemben már láttam volna, és nem is tévedtem ezzel tulajdonképpen nagyot), de fogalmam sincs most miért nem megy a felismerésük. Egyszerűen képtelen voltam értelmezni. Megdöbbent a szituáció okozta hasonlóság, amit Clemmel vonható párhuzamba. Ismerem a lányt, tudom milyen, sejteni vélem minden egyes rendülését, de ma este... ma este mégis más. Hiába minden vélésem és 'tudásom' vele kapcsolatban, semmi nem úgy jön össze. Ez nemcsak hogy frusztrál, de aggaszt is. Nem akarok újabb rejtvényt, de ő kész tényeket sem mond. Így baromi nehéz. Voltaképpen képtelenség dűlőre jutni.
- Valami egyszerűt?
Ösztönösen kérdezek vissza. Nem azért, mert szeretek papagáj lenni, hanem mert... hát ez nekem magyarázatra szorul, sajnálom. Lehet én vagyok túl lassú vagy korlátolt, de fogalmam sincs a szavai mögöttes tartalmáról.
- Csak… arról van szó, hogy ez az egész este nem igazán olyan volt, mint amire számítottam.
Hát igen. Nem csodálom. Én sem. Hát remek.
- Tudom - nyögöm ki és összepréselem a szám. Ki kellene böknöm egy sajnálomot itt és most, azonnal, de... egyszerűen nem megy. Valahol fájnak a szavai, de tudom hogy jogosak. és most még az egóm és a büszkeségem is elbújik a vérmes igazság háta mögött. Mindössze mély levegőt veszek a plafon felé nézek. Hangosan felsóhajtok. Megadóan. Beismerően. Nem tudom felfogja-e, de igazából most ismertem el ezzel a gesztussal mekkorát is hibáztam, amiért... miért is? Hát... hogy nem tudtam jobban kezelni a helyzetet, azt hiszem.
- Nem igazán van kedvem újabb… nagy kalandokhoz.
- Jó. Elhiszem - bólintok aprót. - De ez nem lenne olyan nagy kaland, mindössze...
Elakadok. Nem lenne nagy kaland? Biztos? Hát azért lehet de. Ha számomra nem is, számára mindenképpen. Szóval most ott állunk ahol a part szakad. Mert mi is jön ez után? Fogalmam sincs. Az biztos hogy győzködni erről, már nincs értelme. És a kedvem is elmegy tőle.
- Hmm, hagyjuk. Megértelek. De... akkor mit szeretnél Napsugár?
Hangom immár lággyá válik. Ujjaim elengedik a kezét és felcsúsznak a csuklójára Szelíden simítanak végig finoman az alkarján, bíztatóan. Félek nem meri kimondani, amit akar, igazán valóban akar, noha... annyira fölösleges a félénksége.
- Mert én nem akarok visszamenni oda. Elegem van belőlük. Tudom borzalmas, sajnálom hogy elrángattalak.
Valahol elréved a tekintetem a szavak alatt. Már nem is Clemet nézem, vagyis nem az arcát. Tekintetem a nyakán és a haja szépívű vonulatainál állapodik meg. Tudom, hogy hatásosabb lenne, ha az aranypöttyökkel tarkított szemeibe mondanám ezt, de... szimplán képtelen vagyok. Ez végtére is érthető nem?
- Tényleg hiba volt. Én csak... - miért olyan nehéz kimondani, hogy vele akartam lenni? Hogy még most is vele akarok lenni? Csak vele? Nem tudom. Mindössze egy torokköszörülésre futja hirtelen. Megrázom a fejem szomorúan.
- Sajnálom hogy elrontottam az estét.
A végső beismerés egyáltalán nem dob fel. Mondjuk meglepő lenne, ha pont az ellenkezője történne.
- Milyen egyszerű dologra gondoltál? Nem igazán értem....
Ráemelem a tekintetem miközben kisimítok egy kósza tincset az arcából. Néma égető kíváncsisággal várom a magyarázatot vagy az ötletet, amivel előrukkol. Mert igazából kárpótolni akarom minden téren az elmúlt félóra kínszenvedései miatt. És képes lennék megtenni bármit érte. Legalábbis így hiszem. És ami a legfontosabb, így érzem.


Naplózva


Clementine Banks
Eltávozott karakter
*****


Napsugár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2017. 08. 19. - 16:31:48 »
+1


~ outfit ~


'Theatre doesn't last.
Only in people's memories and in their hearts.
That's the beauty and sadness of it.

But that's life. Beauty and sadness.'


Néha egész jól meg tudom tippelni, bizonyos dolgokra hogyan fog reagálni, de most egy kicsit tanácstalan vagyok. Általában jól esik, hogy velem ellentétben ő biztosabb szokott lenni abban, amit akar, mert így leemeli a vállamról annak terhét, hogy muszáj legyen nekem állandóan döntéseket hozni, de persze azért ez nem feltétlenül ideális felállás, hiszen nincs olyan, hogy két ember mindig mindenben egyetértene, és így természetes, hogy előfordul olyan is, amikor annyira nem örülök a terveinek. Úgy, mint most, amikor nem igazán tudok gombot varrni a javaslatára, meg igazából arra sem, hogy akkor most ezzel mit akar, vagy arra, mit jelent, ha visszautasítom. Tényleg nem tudom, mégsem tudok csendesen bólogatni, és belemenni akármibe, amikor a szívem nincs benne.
Egy kicsit akkor könnyebbülök meg, amikor visszafordul hozzám. Egy kis részem elképzelhetőnek tartotta, hogy egyszerűen húz maga után, hiszen elég egyértelmű, hogy megtehetné, ahogy azt is, hogy sértődötten itt hagy, hogy „akkor csináljak, amit akarok”, vagy valami hasonló. Nem azt mondom, hogy erre számítottam, csak azt, hogy most épp sok mindent, vagy inkább bármit elképzelhetőnek tartok, mert ilyen helyzetben, ilyen körülmények között még nem szerepeltünk együtt, és így minden kicsit másnak érződik.

Nem vagyok biztos abban sem, hogy megfelelően, és egyáltalán, érthetően fejeztem ki, amit ki akartam. Persze lehettem volna explicitebb, épp csak nem tudom, hogyan mondhatnám ki konkrétan, mit gondolok a ma estéről, valahogy úgy, hogy az ne érződjön teljesen úgy, mintha meg akarnám sérteni. Nyilván nem akarom. És nem is arról van szó, hogy ne akarnék vele lenni. Ha most mindketten azt mondanánk, hogy jó, akkor hagyjuk ezt a ma estét, és sértetten hazamennénk… hát, abba egy kicsit belehasadna a szívem. Én nem ezt akarom. Hiszen eleve azért vagyok itt, mert vele akarok lenni. Csak nem így. És nem itt. És nem úgy, hogy folyton átengedem neki az irányítást, még akkor is, ha nekem valami nem tetszik. Az kicsit sem lenne egészséges, nem…?
Úgyhogy kicsit aggódva várom a reakcióját. A „tudom” jelenthet jót, vagy rosszat is, ahogy éppenséggel ez a hatalmas sóhaj is, igazából lehet velem inkább bosszús, vagy mehetek az idegeire, minthogy tényleg „tudja”, mire gondolok. Ráadásul én nem tudhatom biztosra, hogy akkor most melyik eshetőségről van szó igazán. Kicsit hitetlenül el is húzom a számat arra, hogy nem lenne az nagy kaland. Á, nem, tényleg nem… de végül csak elér valami furcsa, félszeg megnyugvás. Noha tényleg nem tudom, tudja-e vajon pontosan, mi volt a bajom az este mostani részével, vagy tudja-e, miért éreztem magam nagyon is rosszul, de ahogy megigazítja a hajamat elmosolyodom egy kicsit - Semmi baj – mondom egyszerűen.

Elhúzom magamtól a kezét, de csak azért, hogy közelebb lépve hozzá a dereka köré fonjam a karjaimat, szorosan hozzásimuljak, és egy halk sóhajjal a szmokingja hajtókáján pihentessem meg a homlokomat. Csak egy percre. Mindig is szerettem, hogy magasabb nálam, és hogy ha akarok, voltaképpen olyan, mintha szorosan belébújva el tudnék rejtőzni az egész világ elől, míg biztonságban vagyok a karjai között, és ha egyedül nem menne, hát megtartana velük biztosan. De nem akarom megijeszteni, hogy valami rosszra gondoljon, amiért így kivonom magam a forgalomból, úgyhogy tényleg csak szusszanok kettőt, és egy egészen kicsit eltolom magam tőle, hogy felpillanthassak rá.
Pontosan én sem tudom, mire gondoltam, amikor megpróbáltam megvétózni az ő tervét, úgyhogy elgondolkodva pislogok rá, de azért valami csak eszembe jut - Hát… csinálhatnánk valami olyasmit, mint az átlagos emberek, amikor randira mennek – mondom óvatosan, hogy ha akar, bármikor félbeszakíthasson, de legalábbis akkor, ha hülyeségeket beszélek, hiszen arra nálam mindig van esély - Menjünk el valahova. Ahol nem ismernek minket, és nem kell másokkal foglalkoznunk. Szombat este van, él az egész város, nem? Igyunk valamit. Vagy menjünk el táncolni. Vagy mindkettő! – a gondolat végül még számomra is meglepő, de egészen fellelkesít. Egy olyan este, amilyen ez is lehetett volna, ha nem kell foglalkoznunk a környezetünkkel. Végül is, talán még nincs ehhez késő.

Köszi! <333
Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2017. 08. 19. - 21:30:52 »
+1

*
zene:SH - Like I Did

outfit


’Lám, kívülünk is van még szerencsétlen:
Több bús látványt mutat e puszta, nagy
Színház még, mint a színt, melyben mi játszunk. '



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~


Mikor a kezemért nyúl és szelíden elhúzza tudom, ennek sem lesz jó vége. Legalábbis ezt hiszem elsőre. Valahol elkámpicsorodom kissé, mert azt hittem legalább ez végtére jól sül el. De nem. Megint nem. Így ösztönösen lep meg a mozdulata, amivel körbeöleli a derekamat és felém lépve megölel. Pár másodpercig bambán pislogva magam elé fogom csak fel mi is történik. A karom ösztönösen mozdul végül és fonom köré. Kezem a hajába túr a barna tincsek közé igyekezve persze úgy, hogy ne tegyem teljesen tönkre a feltételezhetően nagy gonddal megalkotott frizuráját. Újra megérzem az édes finom illatát és nem tudok ellenállni neki. Ahogy megölel homlokát nekem támasztava úgy fonom szorosabbra körülötte a karomat és arcom a fejéhez hajtom le. Mélyen leszívom az illatát, ami egyszerre megnyugtató és csábító. Így már érzem, tényleg igazak a szavak, amik elhagyták ajakit. Tényleg nincs semmi baj. Hisz csak ő van meg én. Ketten egyedül a kietlen színpadon a félhomályban. Kellően,  tökéletesen idilli, hacsak nem babrálna ott a tudatom legmélyén, hogy mégis csak tilosban járkálunk (már megint). Meglepő módon azonban ez Roxfort esetében sokkalta jobban zavarna, semmit itt.
- Hát… csinálhatnánk valami olyasmit, mint az átlagos emberek, amikor randira mennek.
Ahogy elhúzódik tőlem, kénytelen-kelletlen hagyok neki teret és lazítok a tartáson. Lepillantok rá összevont szemöldökkel. A ráncok újra megjelennek, de ez most inkább újfent az értetlenségből adódik semmint a nem tetszésből. Már majdnem megkérdezem mire is gondol, mikor megelőzve folytatja.
- Menjünk el valahova. Ahol nem ismernek minket, és nem kell másokkal foglalkoznunk. Szombat este van, él az egész város, nem? Igyunk valamit. Vagy menjünk el táncolni. Vagy mindkettő!
Felnevetek halkan, de felszabadultan. Ez annyira nem Clementine Banks-es hogy az valami félelmetes. Ugyanakkor mégis, valahol megértem hogy erre vágyik. Tény, hogy jelenleg semmi de semmi tapasztalatom sincs abban, mit is szoktak egy randis csinálni (tekintve, hogy egyetlenre sem emlékszem és egészen idáig egyet sem neveznék ténylegesen annak), de azért biztosan nem egy kocsmába invitálják a lányokat. Feltételezhetően persze. Ha csak az illető nem Eric Lestrange, mert utána a lányok (meglehet a neve vagy a sármja miatt) rohannak bármerre. Szóval abszolút amatőrként igazából úgy vagyok vele jobb, ha Clemy-re bízom magam és... mondjuk úgy hogy sodródok az árral. Aztán csak kialakul valahogy valami. Szóval csak széles mosollyal pillantok le rá és bólintok.
- Hát rendben. Ha ezt szeretnéd persze. Igaz, kissé túlöltözöttek vagyunk talán, de... engem csöppet sem zavar.
A sejtelmes somolygásom igazán nem csak neki szól hanem az előre elképzelt helyzetnek. Lássuk be,jó eséllyel kinéznek minket mindenhonnan, de tényleg nem fog különösebben zavarni. Akkor meg semmiképp, ha ő jól érzi magát. Végtére is ez volt tényleg az elsődleges célom ma.
Lehajolok és egy apró puszit nyomok a szájára, azt a bizsergetően jó félét.
- De előtte még van egy feladatunk, ugye tudod?
Kérdezem totális komolyságot erőltetve magamra. Persze ez is mindössze egyetlen percig sikerül, mert utána újra elvigyorodom gonoszkásan és sokat sejtetően.
- Ki kell innen jutnunk, lehetőleg együtt, és épségben!
Hát na igen, nehéz eset ez. Oké tudom a kijáratot, legalábbis az egyiket. De arra több mint valószínű, hogy nyüzsögnek az emberek, szóval kell keresnünk egy másikat is. Mármint b opciót. Vagyis, nem ártana.
- Remélem van valami tipped merre induljunk.
Csillan meg huncutul a szemem, de csak egyetlen percig, mert utána elengedem teljesen. Kibontakozva az öleléséből nem olyan jó, de szükségszerű. A kezéért nyúlok, s megfogom úgy, hogy összekulcsolom az ujjainkat. Magamhoz emelem az így birtokba vett kezét és apró csókot lehelek rá.
- Na gyere, meneküljünk ki innen. Vár téged a táncos éjszaka Londonban!
Igazából fogalmam sincs merre fogunk menni és hol fogunk kikötni, de lehet jobb is így. Szavaimat újabb, az előzőhöz nagyon hasonló vigyor tarkítja, miközben elindulok vele hátrálva szelíden húzva kifelé. Végtére is bátraké a szerencse. Ma pedig, azt hiszem, igazán az leszek. Ha másért nem is, hát érte biztosan.



Köszönöm a játékot! Puszi
A helyszín szabad!
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 07. 04. - 02:08:18
Az oldal 0.3 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.