+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  Foltozott Üst
| | | | |-+  1. szoba
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: 1. szoba  (Megtekintve 2698 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 30. - 15:30:20 »
0




A szobának az összes többihez hasonlóan meglehetősen silány a berendezése. A kopottas fapadlón egy ágy, egy szekrény, és egy asztal székkel megspékelve áll. Az itt-ott festékhibás, koszos falakon nem lóg kép, a mennyezeten egy pókhálós csillár lóg. Itt-ott elvétve találni egy-két bogarat, de ezeket csak a szemfülesebbeknek tűnik fel. Egy aprócska ablakon jut be csekély mennyiségű természetes fény.
Naplózva

Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 03. 31. - 00:18:04 »
+1

Alexis

 
Előzmények

Madam Malkin Talárszabászata

Némán hallgatom végig a lány családtörténetét, ami nem kicsit szokatlan. Valahogy úgy érzem, hogy egy varázslónak, főleg egy aurornak a központi része az, hogy ő varázsló, és nehéz elképzelni, hogy valaki szerethet egy varázslót úgy, hogy közben nem szereti a varázsló részét. Inkább azt szoktam hallani, hogy irigyek a muglik, nem azt, hogy félnek tőlünk. Most persze van rá okuk, és azt is megértem, hogy sokan jobban szeretik, ha a gyerekük otthonról járhat iskolába.
 - Hát, most sajnos a figyelmen kívül hagyás nem igazán volt lehetőség. Szerintem csak akkor lehetünk mind biztonságban, ha ezeket a bűnözőket mind bezárják, talán ezért üldözheti őket apukád- lenyelem a következő szavaimat. Nem akarom megmondani a lánynak, hogy szerintem nem kellene hagynia, hogy bárki eldöntse helyette, hogy mit szeretne. Az én szüleim biztosan elégedettebbek lennének egy biztosan kereső állással, ha azt tűzném ki magamnak, de szerintem az élet nem arra való, hogy galleonok kergetésével töltsük el, még ha az biztonságot is adhat.
 - Biztosan szüksége lesz rád, engem nagyon zavarna, ha lecsúsznék eggyel lejjebb, teljesen idegenek közé idősebbként- azért sokat számít, hogy együtt érkezel valakivel, közösen az élményeitek, utólag egy kialakult klikkbe nehezen veszünk be bárkit. Talán a Mardekár ebben is egyedülálló, de azért nálunk is éreztetik, hogy ha valaki kilóg a sorból, és még újnak számít.
 - Ja, én azt már megszoktam, mindig elrontok valamit, vagy ha nem, akkor nem megfelelő a viselkedésem- sikerül elmosolyodnom, és eldobni a zavarodottságomat, amit az okozott, hogy a lány dühös lett, úgy tűnik, végleg túllendült a megjegyzésemen, ami amúgy teljesen ártatlan volt, mert én aztán abszolút nem vagyok soviniszta. Aztán persze vannak különbségek a nemek között, de az meg nem feltétlenül baj.
 - Tudok egy olasz kajáldát, ha azt szereted- annak ellenére, hogy a helyszínválasztásomban benne van az is, hogy útba esik vissza Domékhoz, már kezdek gondolkozni rajta, hogy végül kerítek egy telefont, és lemondom a strandot. Igaz, hogy még van három órám, de nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne rohanni. Strandra amúgy is mehetünk bármikor.
 - Nincs semmi, csak kezd kicsit melegem lenni- miközben megnyugtatóan rámosolygok, egy kicsit kihúzom a gallérom, hogy beengedjek a ruha alá egy kis levegőt. Persze, nem sokat segít, inkább csak azt szolgálja, hogy megerősítse, tényleg nagyon meleg van. Igaz, nem túl kellemes leizzadni lányok társaságában, de gondolom, sejti, hogy mindenkinek vannak biológiai funkciói. Csak igyekszünk őket megtartani magánügynek.
 - Nem kell, nagyon meleg van, odatalálok. Hányas szobában vagy?- annak ellenére, hogy úgy sejtem, nem fog történni semmi, mégis felugrik a szívem a torkomba. Mégiscsak most fogok először egy lány szobájában járna, aki nem a testvérem, úgyhogy ez különleges pillanat lehet az életemben. - Akkor találkozunk, szia!
 A továbbiakban valahogy még lassabban pörög az idő, ahogy a lány egyedül hagy, még úgy is, hogy szinte azonnal előkerül a talárkészítő, és persze rögtön le is szid, amiért levetkőztem. Egyre szívesebben indulnék már, de még a néhány perces munka is majdnem egy órának tűnik. Megvizsgálok minden tereptárgyat miközben a legjobb eshetőségeket pörgetem végig a fejemben. A réseket a falakon, a természetes famintázatot a padlón, a koszt az ablakon. Így veszem észre azt is, hogy itt maradt egy zacskó.

Foltozott üst

 Felüdülést hoz, ahogy belépek az Üst árnyékába, egyik kezemben a saját dolgaimat rejtő szatyorral, a másikban a lányéval. Nagyon hosszúnak, fárasztónak tűnt az út, úgyhogy komoly dilemma elé kerülök: muszáj valamit innom. A probléma csak az, hogy nem szívesen rendelek nem alkoholos italt egy kocsmában, de nem akarok inni egy kvázi randi előtt. Főleg, hogy eléggé kiszáradtam hozzá, hogy megüssön. Előkotrok egy kis pénzt.
 - Egy almalevet szeretnék.
 - Hozom... hé, mi lett a sörrel?
 - Még kiskorú vagyok.
 - Tegnap a barátoddal azt mondtátok, hogy már elmúltatok tizenhét évesek.
 - Ma nincs pénzem, úgyhogy csak tizennégy vagyok- elvigyorodok, mielőtt egy kortyra lehúzom a három deci üdítőt, azután elindulok felfelé a lépcsőn. Első szoba, biztos nem lesz nehéz megtalálni. Lelassítom a lépteimet, miközben átpakolom a szatyrokat a másik kezembe, és megigazítom a hajam, amennyire lehet. Elég rosszul nézhetek ki a gyűrött, átizzadt ingben, úgyhogy a tökéletességre hiába is törekednék.
 Szembe állok az ajtóval, veszek egy mély levegőt, és két halk koppintással jelzem, hogy megjöttem. Miközben várok a válaszra, párszor megigazgatom még a hajam, a gallérom, és próbálok rájönni, hogy mitől vagyok most ennyire feszült. Mindig nagyon magabiztosan állok hozzá mindenhez, nem kellene pont most, amikor igazán fontossá válni, eldobni csak úgy ezt az értékes tulajdonságot. Biztos minden jól fog menni, így vagy úgy, csak nézőpont kérdése. Legrosszabb esetben is tudni fogom, hogy mit nem szabad.
 - Alexis? Én vagyok az, Cael, a talárüzletből- miközben a szatyros kezemet felszenvedem olyan magasságba, hogy kopogni tudjak, a másik kezemmel lenyomom a kilincset, és lassan kinyitom az ajtót. Belegondolva, ez nem túl udvarias gesztus, de sajnos, már elkezdtem. Elég lassan folytatom hozz, hogy rám szólhasson, ha esetleg jobb lenne, ha kint várnék. - Ott felejtettél valamit a boltban.
Naplózva


Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 04. 01. - 22:42:44 »
+2

Cael


Előzmény

Madam Malkin Talárszalonja

Sejtettem, hogy nem volt elég, amit elmondtam neki a családomról, de nem akartam elmondani neki mindent rólunk. Szerintem volt neki más baja is, még akkor is, ha nem kötötte az orromra, vagy nem hagyta sodródni magát vele.
- Tudom, és ezért tartom igazi hősnek.
A továbbiakban nagyon sok mindenen elgondolkodok. Főleg azokon, amit mond. Akár Mary-Annről, akár saját magáról. Nem hiszem, hogy tényleg annyi gond lenne vele, mint ahogy állítja. Talán csak rémeket lát már.
- Nekem jöhet az olasz, de nem azt mondtad, hogy unod már a pizzát? Azt is régen ettem már, igaz, jelenleg teljesen mindegy, hogy mi az, csak ehető legyen.
Egy rossz gondolat kerített hatalmába, amit gyorsan el is hessegettem, saját magammal együtt.
- Az egyes szobában vagyok, közel a lépcsőhöz. Eltéveszthetetlen – mosolyogtam.


Foltozott üst

Mikor beléptem a szobámba, olyan mértékű rumli fogadott, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Szerencsére Cael nem volt velem, hogy láthassa, ezért volt egy kis időm összepakolni. Odaléptem a bőröndömhöz, és elkezdtem kutatni benne. Eszem ágában sem volt kipakolni egy olyan helyen, mint ez. Igyekeztem rendben és tisztaságban tartani, és úgy éreztem, hogy sikerült is valamennyire, de nem véletlenül jártam napok óta az Abszol-útat.  Kiszórtam az összes ruhám az ágyra, hogy találjak valami normálisat. Fogalmam se volt, hogy mi üthetett belém, mikor idehívtam magamhoz egy fiút. Még apa se lépett be a szobámba, mióta roxfortos lettem.
Először megmosakodtam egy kicsit, hogy ne legyek annyira izzadt, és megmostam a fogam is. Biztos nem volt olyan büdös a leheletem, mert akkor messziről került volna mindenki, de inkább legyen mentol illata, mint tonhalé. Mikor végeztem, tovább kutakodtam a táskámban, és szidtam magam, amiért nem pakoltam be több mugli ruhát, még akkor is, ha a Roxfortban nem volt rá szükségem. Végül a kezembe akadt egy olyan darab, amiről teljesen megfeledkeztem. Tavaly augusztusban is meleg volt, ezért duplán csomagoltam a ruháimat, de végül nem volt rájuk szükségem. Kivettem a táskámból egy mályvaszínűt. Ujj nélküli, a derekamon övvel, és a hossza pont a térdemig ért. Még anyu vette nekem, mielőtt elindultunk a nyaralónkba egy évvel korábban. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy mit csináljak a hajammal. Egyszerűen lófarokba nem akartam kötni, de leengedve sem lett volna jó. Végül mégis a lófarok mellett maradtam, de előkotortam egy virág csatot, és beletűztem azt is. Már csak a cipőm maradt, amikor már hallottam, hogy kopogtatnak az ajtón.
Megijedtem, mert a ruháim még szét voltak szórva az ágyon. Gyorsan hajtogatás nélkül beszórtam az összest a bőröndbe, majd az egész csomagot becsúsztattam az ágy alá. Hallottam nyílni az ajtót, de olyan lassan, hogy nem igazán láttam a mozgását. Felálltam, megigazítottam a ruhámat, és odaléptem. Lenyomtam a kilincset, és teljesen kinyitottam.
- Szia, megint. Örülök, hogy idetaláltál.
Szegény teljesen le volt terhelve. Ráadásul a holmijai között ott volt az én hiányzó szatyrom is.
- Köszönöm, hogy elhoztad. Reméltem, hogy a talárszalonban hagytam el, és nem valahol útközben esett ki a kezemből.
A szatyorért nyúltam, de megállt a levegőben a kezem. Valami megváltozott rajta. A haja mindenképpen.
- Sokáig kellett még várnod mire Madam Malkin megjelent? Ugye nem szúrt le nagyon a próbatalár miatt?
Kicsit zavarban voltam. A kezeim a levegőben voltak még mindig, és egy perc alatt még a nevemet is elfelejtettem. De végül sikerült észbe kapnom, és behívtam.
- Pakolj csak le az ágyra nyugodtan.
Ahogy odanéztem az ágy felé, akkor tűnt fel, hogy a cipőmet elfelejtettem felvenni. Odamentem érte, és gyorsan bepótoltam korábbi mulasztásomat.
- Ha akarod, akkor kimegyek, amíg átöltözöl.
Már indultam is az ajtó felé, mikor megtorpantam. Már korábban is eszembe jutott valami, de olyan hirtelen rohantam el, hogy mindent elfelejtettem hirtelen.
- Van esetleg délutánra már programod? Úgy értem, nem akarlak önző módon kisajátítani. A Mágus teret át is tehetjük másik időpontra, nem ragaszkodok a mostanhoz.
Leültem az íróasztalnál lévő székre, és ránéztem a két mozgó fényképre. Az egyiken Mary-Ann-nel és Bess-szel voltam rajta, ahogy szállunk fel a Roxfort Expresszre. Ez a kép az utolsó együtt töltött roxfortos évünk elején készült. Aputól kaptam karácsonyra. A másikon a családom volt. Még a Roxfort előtt készült a kép, mert a húgom még pelenkás volt, de már nem tudtam megmondani, hogy hol és mikor.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 04. 04. - 11:09:42 »
+1

Alexis

 
Madam Malkin Talárszalonja

 Talán mind hősnek tartjuk a szüleinket, még akkor is, ha a legtöbben nem harcolnak halálfalókkal, vérfarkasokkal, vámpírokkal és mantikórokkal. Régen nehéz volt felfognom, hogy milyen nehéz lehet gyerekeket nevelni, különösen, ha az egyik súlyos beteg, és a másik sem könnyíti meg a dolgát, mégsem lehet rajtuk látni, hogy rosszul érzik magukat.
 - Hát, nem feltétlenül pizzát szeretnék enni, más olasz ételt ritkán eszek. Egyszer voltam ott, a fagylaltkelyhük jó.- talán mindegy is nekem, hogy mit eszünk, olaszt, kínait, románt, annyira nem vagyok finnyás, azt kinőttem a Roxfortban. Elsőben sokáig ugyanazt ettem és ittam, aztán meguntam, és muszáj volt megkóstolni az olyan dolgokat is, mint a töklé. Annyira nem is volt rossz, mint ahogy elképzeltem.

Foltozott üst

 Egy kicsit megilletődötten nézek körül, ahogy a lány ajtót nyit nekem, és kicsúszik a kilincs az ujjaim közül. Elég tahó dolog volt utólag belegondolva, hogy csak úgy benyitottam, úgyhogy örülök, hogy látszólag nem zavartam meg semmiben. Talán mondta, hogy szabad, csak én nem hallottam? Lassan felülkerekedek a zavaromon, és újra felveszem azt a magabiztos, egyszersmind barátságos mosolyt, amit általában az arcomon látni.
 - Igazán nincs mit! Annyira nem vártam sokáig, és nem is akadt ki igazán- nem tudom, mit csinált a talárszabász hátul, de gondolom, megértette, hogy nem állok olyan nyugodtan, mint egy próbababa. Egy türelmesebb gyerek talán úgy tett volna, én sajnos nem tartozok abba a kategóriába.
 Miközben az ágyhoz sétálok, és leteszem rá a szatyrot, gyorsan körülnézek a szobában. Nem túl tiszta, ahogyan semmi sem ebben a kocsmában, de látszik, hogy a lány kitakarított. Azt nem tudom, hogy ezt miattam csinálta-e, vagy mindig ilyen rendet tart maga körül, az mindenesetre biztos, hogy én inkább az ajtó előtt találkoznék a vendégekkel, ha menni akarnék valahová, mert nem túl tiszta a szobám. Igaz, a legtöbben megértik, hogy nem akarok minden áron rendet tartani, így is tudom, mi hol van.
 - Öhm... nem, nem kell kimenned, nem vagyok szégyellős. Elég, ha elfordulsz egy percre. Amúgy itt nem is jár fürdőszoba minden szobához?- miközben hátat fordítok, bedobom a talárt a szatyorba, és gyorsan kigombolom az átizzadt inget. Tényleg nem érzem úgy, hogy egy gyors felső csere olyan nagyon privát dolog, a strandon például sokkal többet lehet látni. Egy kicsit megtörölközöm a galacsinba gyűrt ruhadarabbal, amit aztán bedobok a talár mellé, és előkeresem a világoskék pólót.
 - Néhány barátommal elugrottunk volna a strandra, de majd felhívom őket, hogy közbejött valami. Július végéig náluk vagyok, úgyhogy bőven lesz időnk bepótolni, szóval nem kell aggódnod.- fordított helyzetben Matt és Dominic is ezt tenné, és én meg is érteném. Hirtelen nem is tudom elképzelni, hogy bárhol jobban érezném magam, mint ebben a hűvös szobában ezzel a lánnyal. Az az igazán furcsa, hogy nem is vagyok benne biztos, hogy mit akarok tőle. Veszek egy mély levegőt, és a falnak dőlök, miközben félig lehunyt szemmel a lányra pillantok.
 - Nem baj, ha egy percre leülök? Egy kicsit meleg van odakint.
Naplózva


Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 04. 06. - 18:17:10 »
+1

Cael

Valahol a szerencsés voltam, amiért egy fiút itt fogadtam, ugyanakkor nagyon sajnáltam. Szerencsésnek éreztem magam, mert nem kellett látnia, milyen otthon a szobám. Nem kellett nagyon rendet tartani, mert igyekeztem nem káoszban tölteni a napjaimat, de mióta a Roxfortba jártam, mintha megállt volna ott az idő. Még mindig ugyanazok a poszterek lógtak a falamon, mint négy éve. Viszont nagyon sajnáltam, hogy itt engedtem be először egy fiút a szobámba, mert akármennyire is próbáltam tisztán tartani, nem ment. Mintha a nap minden egyes percében örök harcot vívtam volna a kosszal. Azért nem panaszkodhattam, ahhoz képest, mikor idejöttem leülni se mertem sehova, nem hogy lefeküdni. Az egész napom, és az éjszakám fele azzal telt, hogy egy kis rendet rakjak.
Elfordulok az ablak felé, amíg öltözködik. Megmutatnám neki a fürdőt, ami a folyosó végén van, de csak védőfelszerelésben szoktam bemenni. Ha már a szobámmal nem igazán dicsekednék senkinek, akkor azzal főleg nem. Ezért sem bánom, hogy a segítségével sikerült végre eldöntenem, hogy hazamegyek. Tuti, az lesz a második dolgom, hogy kisajátítom néhány órára a fürdőszobát.
- Sajnos, nincs minden szobában, és ezt nem tudtam akkor, mikor kivettem ezt. A folyosó végén van egy közös helyiség, de hidd el, hogy nem akarsz még csak a közelébe se menni. Én egy közeli szökőkútban szoktam mosakodni esténként, mikor senki sem látja.
Próbáltam kicsit humorosan oldani a feszültséget, de mivel háttal álltam neki, nem tudom, hogy mennyire sikerült. Sohasem sikerült humorosnak lennem. Pontosabban, még a vicces dolgokat is komolyabban adtam elő általában a kelleténél.
- Ha tényleg nem probléma, hogy lemondasz miattam egy már korábban megbeszélt programot, akkor nem aggódok miatta.
Dehogynem aggódtam, de jól esett, hogy miattam lemondja. Tudtam, hogy ezt viszonoznom kell majd valahogy. Csak még azt kellett kitalálnom, hogyan. Kezdetben illett volna megkínálnom valamivel, de semmi enni vagy innivalót nem tartottam magamnál, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek az ivóba.
- Nem, persze, hogy nem baj. Ülj csak le, mindjárt visszajövök.
Felálltam a székről, és az ajtó felé indultam. Egy pillanatra megtorpantam, mert nem tartottam jó ötletnek, hogy egy idegent hagyjak egyedül a szobámban, de aztán meggyőztem magam. Ösztönösen bíztam benne valamiért. Lementem az ivóba, és a bárpulthoz léptem.
- Két sört kérek.
Tom furcsán nézett rám. Tudta, hogy még nem vagyok felnőtt, hiszen elárultam neki, mikor bejelentkeztem.
- Nem nekem lesz, hanem a vendégemnek. Ő már nagykorú – lódítottam.
Nem hitte el nekem, ezért adott egy almalevet és egy sört. Gondoltam, arra az esetre, ha mégis nagykorú a vendégem. Elindultam visszafelé, de az ajtónál meg kellett állnom. A kilincset két pohárral a kezemben nem volt nagy mutatvány kinyitni, de nem akartam egy kortyot sem elvesztegetni a hűsítő nedűből. Egyikből sem. Az ajtót már lábbal hajtom be, és leteszem az asztalra a két pohara.
- Az egyik sör, a másik almalé. Ez a legkevesebb azért, hogy elhoztad nekem a csomagot, és biztos jól fog esni ebben a melegben.
Visszaültem a székre, és csak vártam. Nem akartam sehova se menni. Nem tudom miért, de jó érzés volt együtt lenni vele. Még akkor is, ha nem szóltunk egymáshoz néhány pillanatig. Egyelőre nem akartam beindulni abba az étterembe, nem akartam, hogy hamar vége legyen a napnak. Mégis be kellett látnom, hogy akármilyen következményei is lesznek, itt nem maradhatunk. A szoba kicsi volt, és túl sötét. Ha nem lenne szerencsénk az ablakon besütő nappal, akkor talán nem is látnánk egymást. És az étvágyam cseppet sem csökkent a nyalókától, amit korábban ettem, hanem még inkább éhes lettem tőle.
- Ha kész vagy, akkor bármikor indulhatunk.
Reménykedtem benne, hogy a maradás mellett dönt még egy kicsit, de teljesen megértettem volna az ellenkezőjét is. Ő is éhes volt már nem csak én.

Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 04. 09. - 01:21:37 »
+1

Alexis

 
- Hú, egy kútnál? Akkor tényleg elég gáz lehet a helyzet.- elnevetem magam, ahogy elképzelem, hogy sötétedés után a lány törülközővel, papucsban, szappannal meg fürdőszivaccsal a kezében kivonul a szökőkúthoz tisztálkodni. Persze, nyilván nem úgy öltözik, mintha zuhanyozni menne, de akkor is furcsa lehet. Én már fürödtem szökőkútban, de akkor ruhában voltam, és nem egészen volt szándékos.
 - Meg fogják érteni, annyira nem szoktunk ragaszkodni a barátaimmal az előre megbeszélt programokhoz amúgy sem.- én sem biztos, hogy jól érezném magam, ha valaki miattam mondana le egy programot, úgyhogy megértem, hogy kicsit ideges. Illetve, bizonyos értelemben kifejezetten jól esne, hogy ennyire fontos vagyok annak a bizonyos illetőnek. Talán zavarban is van egy kicsit.
 Érdeklődve követem a szememmel a lányt, amíg el nem hagyja a szobát. Nem tudom, hová mehetett, úgyhogy az első gondolatom az, hogy biztosan a mosdóba indult. Az ott leírt állapotok alapján én egészen biztos, hogy várok vele az étteremig. Egy hosszú sóhajjal a térdemre támaszkodok, és belefeledkezem a padló bámulásába. Egy kicsit megüthetett a Nap, de úgy érzem, hogy már kezdek jobban lenni, hogy leülhettem.
 Ahogy lepillantok a kezemre, elmosolyodok- simán lehetne egy szép nagy lyuk is rajta a tegnapi után. Innen már egyenes út vezet addig a gondolatig, hogy pár nap múlva strandra megyek egy másik lánnyal, aki elég nyíltan rám hajtott. Ahogy eszembe jut Sophie, azonnal elkap valami eddig teljesen ismeretlen rossz érzés, amihez hasonlót csak akkor éreztem, amikor egyszer Clarice miattam sírt. Igaz, hogy a hollóhátas lánnyal egyelőre semmiféle kapcsolatom nincs, mégis kicsit úgy érzem, hogy megcsalom őt, vagy ha nem őt, akkor Alexist verem át. Nem tudom, hogy Matt bátyja volt már ilyen helyzetben, de mindenképpen szükségem lesz valakinek a tanácsára, mert nem tudom, mit kellene tennem. A gondolataimból a griffendéles lány visszaérkezése szakít ki, de az a rossz érzés valahogy mégis megmarad.
 - Le akarsz itatni? De azért köszi, nem kellett volna!- a legjókedvűbb mosolyommal beleiszok az italba, de tényleg bennem van most egy kis félelem azt illetően, hogy egy kicsit megzavarodok majd az italtól, és hülyeséget fogok csinálni vagy mondani. Tegnap sem biztos, hogy a lehető legátgondoltabb volt a viselkedésem és a cselekedeteim, bár egy nagyobb társaságban azért annyira nem zavaró. Azért lassú kortyokkal leiszom a feléig, mielőtt leteszem, hogy szünetet tartsak.
 - Oké, csak ezt megiszom előbb. Nem... ijesztő egy kicsit itt egyedül?- én biztos nem bírnám ki egy ilyen helyen teljesen egyedül az éjszakákat, különösen, hogy bárki lehet a szomszédban. Én még mindig tartok tőle néha-néha, hogy egy inferus kimászik a szekrényből, pedig ez egy elég gyerekes, nevetséges gondolat.
 - Mondjuk én mindig rosszul bírtam a sötétet. Legalábbis, ha egyedül vagyok, kicsit túl sok dolgot fantáziálok akkor össze.- beleiszok a sörbe, hogy gyorsan elrejtsem, ha esetleg egy kicsit elvörösödnék. Nem tudom, miért említem meg neki ezt, nem nagyon szoktam már mesélni arról, ha félek valamitől. Talán mert valahogy úgy érzem, hogy nem fogja visszamondani, elég sok dolgot elmondott magáról ő is ahhoz, hogy úgy érezzem, megbízhatok benne.
Naplózva


Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 04. 09. - 21:58:41 »
+2

Cael


Röviden összefoglalva, megint nem úgy sikerült ellőnöm egy poént, ahogy akartam. Hiába, nem születtem annak a vicces fajtának. Mármint tudok nevetni egy jó poénon, csak magamtól nem tudok jó poént kitalálni. Plusz, amíg Weasley-ék a suliba jártak, őket sem találtam mindig olyan poénosnak, mint amilyennek a legtöbb griffendéles. Volt már olyan pillanata az életemnek, mikor elgondolkodtam, miért is kerültem pont abba a házba. Persze, aztán rájövök mindig, hogy miért. Viszont meglepett, mikor elnevette magát. Talán mégis sikerült átadnom neki a poént, csak nem úgy, ahogy eredetileg akartam.
- Hát, elég gáz – mondtam végül, hiszen ez volt az igazság.
Azért nem győzött meg teljesen ezzel a „barátaim úgyis meg fogják érteni” szöveggel. Viszont nem tudtam, hogy minek tekinti ezt a közös ebédelést. Persze, hogyan várhatnám el tőle, ha még én se tudom? Vagy talán nekem kéne eldönteni végre, és tisztázni ezt az egész helyzetet. Ehhez legkésőbb az étteremig döntésre kell jutnom, különben még rosszul is folytatódhat ez a jól indult nap.
- Akár ők is jöhetnének, ha nagyon ragaszkodnak a jelenlétedhez – csúszott ki a számon.
Szinte észre sem vettem, hogy hangosan kimondtam a gondolatomat. Még szerencse, hogy gyorsan elmentem üdítőkért, így nem láthatta, hogy mennyire elvörösödtem. Csak nem tudom, hogy miért. Tom talán ezért gondolta, hogy nem mondtam igazat. Annyira már ismertem magam, hogy felismerjem, ha hazudok, és ez nem az volt. Inkább gondolhatta volna, hogy a meleg miatt vagyok kipirosodva.
- Dehogy akarlak – mondom, mikor visszatértem az italokkal. – Ha le akarnálak, akkor azt észrevennéd. Nem egy sörrel és egy almalével tértem volna vissza. Tényleg csak a hála vezérelt, amiért elhoztad a csomagomat a talárszalonból.
És tényleg. Ha le akarnám itatni, akkor megtalálnám a módját, ahogy mindig is. És támogattam is már haza olyat, akit leitattak. Mind a két oldalon jártam már, így meglepetést nem nagyon tud okozni. Egy pohár sör pedig nem is okozhat olyan nagy fejfájást.
- Nem mondanám ijesztőnek. Inkább magányos. Ha nem járnak errefelé diákok, akkor elég unalmas itt. Ezért is járom a környéket, és olvasok olyan sokat.
Az első Roxfortos éjszakám után már semmi sem lehet ijesztő csak az, ha befekszik az ágyba mellém egy szellem. Gyerekként már hozzászoktam ahhoz, hogy egyedül vagyok a szobában. Szerencsére jó alvó is vagyok. Ha egyszer sikerül elaludnom, akkor egy ágyú dörgésére se ébredek fel.
- Én bírom a sötétet. Olyankor vannak dolgok, amiket sokkal jobban meg tudok figyelni, és az érzékeim is sokkal jobban kiéleződnek. Szoktam gyakorolni is a varázslatokat bekötött szemmel. Természetesen csak felnőtt jelenlétében.
McGalagony professzor nem szokott örülni neki, mikor néha bejelentkezek nála egy-egy ilyen gyakorlásra. Most, hogy ő lett az igazgató kell majd keresnem egy másik tanárt, aki elvállalná a felügyeletemet. Teljesen mindegy, hogy ki lesz az, csak felnőtt legyen. De az is lehet, hogy majd kérek engedélyt, hogy egy felsőbb éves diák vagy egy prefektus legyen a felügyelőm.
- Miket szoktál fantáziálni?
Reméltem, hogy nem tartja majd udvariatlannak a kérdésem. Az egyik nyári szünet alatt olvastam egy mugli női magazinban, hogy a fantáziálásaink hasonlítanak az álmainkhoz. Nem tudom honnan vették ezt az ostobaságot. Sajnos, én se cáfolni, se bizonyítani nem tudtam, mivel nem szoktam fantáziálni. Legalábbis nem rossz értelemben. Én is gondolkodtam már a jövőmön, amit szintén fantáziálásnak hívnak néhányan, de szerintem ilyenkor nem rossz értelemben használják. Valahogy az volt az érzésem, hogy Cael viszont nem a jó értelemre gondolt.
Visszaültem a székre az asztal mellé, és úgy figyeltem őt. Az asztalon volt egy töltőtoll, amivel jegyzetelni szoktam magamnak. Kézbevettem, és forgatni kezdtem az ujjaim között. Ez már annyira belém ivódott szokás volt, hogy lényegében észre se vettem. Nem siettem sehova. Már tapasztalt voltam a fiúk terén, és tudtam, hogy majd úgyis beindulnak a dolgok, ha már korog a hasuk. Plusz örültem, hogy ezúttal nem kellett attól félnem, valaki meghallja, miről beszélgetünk. Csak a félhomály zavart, ami ellen varázslat nélkül jelenleg nem tudtam semmit sem tenni.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 04. 10. - 18:50:06 »
+1

Alexis

 
Még sokáig megmarad a jókedvem, amit a kutas dolog támasztott. Persze, magamból kinézek ilyesmit, és talán a legtöbb fiúból is, de egy lánytól mégis furcsa ezt elképzelni. Talán mert sokan mondják, hogy korábban érnek nálunk, és hát az évfolyamomat elnézve ez talán így is van. Év végén már minden lány arról beszélt, melyik RBF-ekre fog a legjobban rákészülni, nekem viszont még fogalmam sincs róla, hogy mi hogyan lesz. Persze, legrosszabb esetben még elmehetek biztonságiőr trollokat idomítani, az nem lehet nehéz.
 - Nem, nekik nem kell jönniük!- ahogy rájövök, hogy milyen gyorsan rávágtam a választ a felajánlásra, egy kicsit elvörösödök. Magam sem tudom, hogy mi volt ez, úgyhogy csak elmotyogok valamit arról, hogy biztosan nagyon jól fogják érezni magukat a strandon nélkülem is. Racionálisan magyarázható azzal ez az egész, hogy nem akarom, hogy pletykák támadjanak fel rólam, de tudom jól, hogy ez még csak eszembe sem jutott, amikor tiltakoztam.
 - Tudom, azért ennyitől nehéz berúgni. Bár azért pár ismerősömet megütné már ez is.- rögtön a kis hugrás lányka jut eszembe, de láttam már másokat is csúnyán berúgni. A legjobb az volt mégis, amikor az egyik griffendéles évfolyamtársunkat itattuk le, két pohár vízzel, amiről azt mondtuk neki, hogy orosz jeges vodka. Két hétig azon a sztorin röhögött az egész klubhelyiség, de még a folyosón is visszahallottam. Hiába, a legjobb poénokhoz nem mágia meg bájitalok kellenek, hanem egy kellően hülye áldozat.
 Annak ellenére, hogy a lány győzköd róla, azért nehezen tudom elképzelni, hogy nem fél itt egyedül. Lehet, hogy ő már kinőtt ebből a sötétben félős dologból, és ez is bizonyítja, hogy a lányok korábban felnőttek, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy nem szívesen beszél róla. Én sem biztos, hogy ilyen simán el kellett volna mondanom, hogy félek a sötétben egyedül, amikor egyedül maradok a gondolataimmal. Furcsa mód, a roxforti és a roxmortsi éjjeli kirándulások alatt ez nem zavar annyira. Vagy régen nem zavart, most már talán engem is kísérteni fognak az ott átéltek.
 - Hát, butaságokat, kicsit túl élénk néha a fantáziám. Ez mondjuk nem rossz, ha unalmas órán vagy büntetésben vagyok, de az ilyen ijesztőbb helyzetekben rá tudok tenni egy lapáttal a valóságra.- furcsa módon, most, hogy így belegondolok, nem feszélyez annyira, hogy elárultam magamról egy titkot. Mindenki fél egyedül a sötétben, akármennyire titkolja, ijesztő, ha nem látjuk magunk körül a környezetet. Mostanában már én is kevésbé félek a vérfarkasoktól, mint attól, hogy belerúgok valamibe, nagyon tud fájni az ember lábujja.
 - Te szoktál álmodozni?- tisztában vagyok vele, hogy egy lánynak bizonyára megjelennek olyan dolgok a képzeletében, amit nem szívesen osztana meg egy fiúval, ahogyan ez fordítva is így van, de azért biztos van, amit elmondana. Sokat megtudhatunk abból valakiről, merre járnak a gondolatai, amikor a teste nem mehet oda, ahová szeretne.
Naplózva


Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2015. 04. 12. - 23:13:01 »
+1

Cael



Ahogy jobban belegondoltam, lehet nem lett volna ostobaság keresni egy szökőkutat, és egyszer alaposan lefürdeni. Vagy belógni egy strandra. Az még jobb ötlet lenne. Viszont úgy tűnt, hogy valahonnan újra felbukkant ez a kellemetlen érzés. Pont, mint mikor megláttam a talárszalonban. Szerencsére a jól, vagy legalábbis nem úgy, ahogy akartam elsült poén oldotta a hangulatot. Úgy tűnt, hogy nem csak részemről.
Távoztomban még hallottam, ahogy gyorsan rávágja a válaszát a véletlenül kicsúszott felvetésemre. Először nem is foglalkoztam vele, csak később, mikor szöget ütött a fejemben. Akkor már újra a szobában voltam, és az almalevet kortyolgattam. Persze, így utólag esélytelennek tartottam, hogy megmagyarázzam a felvetésem. Egy okot biztos tudnék mondani. Ők is megéheznek egyszer. A gyors válaszát viszont nem tudtam hova tenni, elvégre barátok voltak.
- Engem nem zavarnának – jegyeztem még meg, aztán témát is váltottam. – Nem tudom mennyivel erősebb ez a sör, mint a mugli félék, de anyu nem nagyon bírja egyiket sem. Én még nem próbáltam, ezért nyilatkozni sem tudok róla. Talán én se tartozok a kitartóak közé.
Igazság szerint, nem is igazán vártam a pillanatot, amikor először iszok alkoholt. Meg voltam nélküle. Így is volt néhány dolog az életemben, ami sikeresen betöltötte az alkohol szerepét. És féltem is, ha egyszer megízlelem, akkor onnantól kezdve nem fogok tudni majd leállni vele. Erős akaratom volt, komolyabban nem számoltam vele, hogy egy ilyen dolog megeshet, de jobb szerettem még az ismeretlenre is felkészülni. Ha lehetett. Szerencsém volt, mikor Tom nem hitt nekem, és a kettő helyett egy sört adott. Bár, abból se lett volna gond, mert akkor mind a kettőt odaadtam volna Caelnek. Akkor aztán panaszkodhatna, hogy leitatom.
- Talán ők a legjobb mókamesterek. Feltéve, ha te jobban bírod az alkoholt, mint ők, és még másnap is emlékszel rá, mi történt korábban. Volt már olyan, hogy éjszaka nem tudtam elaludni, ezért láttam, amint apu hazaérkezik egy baráti összeruccanásról. Még járni is alig tudott, de váltig állította, hogy ő Kolumbusz Kristóf, és most meghódítja Amerikát. Másnap mind arra ébredtünk, hogy a közelben lévő erdő szélén egy karavella pihen.
Kuncogni kezdtem, mikor befejeztem a történet mesélését. Még két nappal később is azt hallgattam, ahogy anyu szidja aput, amiért nem tudott mértéket tartani ivás terén. Persze, a hajót felfedezték a muglik, és kihívták a rendőrséget, akik értetlenül álltak az eset előtt. Kikérdezték a falu lakóit, így a szüleimet is, de senki sem tudott magyarázatot adni rá. A hajót végül fogalmam sincs hogyan tűntették el, mert két nappal az eset után nyaralni mentünk. Egy előre nem tervezett, de pont kapóra jött nyaralásra.
Talán mégse kellett volna rákérdeznem a fantáziálására. Láttam rajta, hogy kicsit kellemetlenül érintette a kérdés, mégis válaszolt. Igazán hálás voltam érte, és ezt próbáltam is valahogy viszonozni.
- Szerintem ijesztőbb helyzetben mindenki szokott fantáziálni. Még azok is, akik eredetileg nem. Sőt, szerintem nincs olyan ember, aki ne fantáziálna. Az hazudik, aki azt állítja, hogy nem. Viszont tény, hogy a sötét és az ijesztő dolgok csak rontanak a helyzeten.
Ezeket valahogy mindig is legyőzhetőnek tartottam, hiszen valamilyen szinten csak a képzeletünk szülöttei voltak. Viszont egy konkrét dologtól való félelem már más kérdés.
- Álmodozni? Persze, hogy szoktam – mosolyogtam. – Legtöbbször a jövőmről. Milyen lesz a férjem, az esküvőm, a házam és csupa ehhez hasonló általános dolgokról. Aztán van még néhány speciális is, hogyan fogok meghalni, vagy mit fogok csinálni, mikor nyugdíjas boszorkány leszek.
Igazából ezek mindegyike elég általános volt, és most a háború után már nem is foglalkoztatott az a gondolat, hogyan fogok meghalni. Megpróbáltam élvezni az élet minden pillanatát. Ja, és igen, volt még néhány gondolat, amit nem osztottam meg vele, de azok már titoknak számítottak. Legalábbis olyan dolgok voltak, amiről nem szívesen beszéltem. Sötét dolgok, amikkel az emberek nem nagyon dicsekedtek.
- Tudod, én nem igazán foglalkozok azzal, hogy sötét varázsló leszek vagy sem. Téged viszont gondolom, azonnal sötét varázslóként könyvelnek el, amint meghallják, hogy a Mardekár tagja vagy. Nem szokott zavarni? Általánosságban. Hogy már előre elkönyvelnek valamilyennek, pedig nem is ismernek, elég annyi, hogy rád néztek vagy valaki pletykált rólad.
Tudom, hasonló kérdésben már érintettem ezt a témát, de sokszor olyan hihetetlennek tűnt, hogy sokan ezért voltak képesek háborúkat indítani. Mindig jól esett hallani, hogy volt olyan, aki ugyanazt a véleményt vallotta, mint én.
Ahogy a széken ültem, és őt néztem, eszembe jutott valami, de még nem akartam elbízni magam a dologgal kapcsolatban, ezért titokként megtartottam magamnak az ötletet. Főleg mivel még ki kellett dolgoznom. Magamban viszont dörzsöltem a tenyerem, és már előre ittam a medve bőrére. Csak azt felejtettem el, hogy ezek a dolgok nem szoktak jól elsülni.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2015. 04. 13. - 22:15:56 »
+1

Alexis

 
Egy kicsit csodálkozva nézek Alexisra, amikor megosztja velem, hogy még nem ivott sört. Persze, nem szolgálhatnának ki minket, de aki meg akarja kóstolni, annak igazán gyerekjáték, a legtöbb hetedéves simán kihozza, ha megkéred őket Roxmortsban, és a mugli boltosokat sem nehéz átverni, még úgy sem, hogy ott tizennyolc, nem tizenhét éves kor az elvárt. Minimális erőfeszítésünkbe kerül csak, ha sört akarunk szerezni egy boltból.
 - Kóstold meg! Egy korty biztos nem árt meg.- a lány felé nyújtom az italt, a legkedvesebb mosolyomat elővéve, de természetesen nem tervezem erőltetni. Vannak, akik nem szeretik a tudatmódosító hatású dolgokat, és ezt tiszteletben is tartom, még akkor is, ha szerintem érdemes minél több dolgot kipróbálni, mielőtt nemet mondunk rájuk. Igaz, az íze nem túl jó, de nem is azért kell inni, hanem azért a lenyűgöző érzésért, ahogy lassan feloldódnak a gátlásaid, és teljesen szabadnak érzed magad. Persze, azt nem egy pohártól éled át.
 Egy kicsit zavartan elmosolyodok, ahogy Alexis megemlíti, mit csinált az apja részegen. Hallottam, hogy sok auror iszik, de ez azért kicsit több, mint elképzeltem. Nem tudom, hogy ezen nevessek-e, nem szeretném megbántani, és nem is igazán van emiatt kedvem nevetni. Ha mondjuk Dom mesélte volna a saját apjáról, biztos lefordultam volna onnan, ahol éppen ültem, de sajnos, ebben az esetben valószínű egy halottról beszélünk.
 - Miket képzelsz? Már férjről, meg munkahelyről? A jövőmről én is sokat álmodozok, hogy majd nagy kviddics játékos leszek, csak ahhoz előbb be kellene kerülnöm a csapatba. Meg auror is szívesen lennék, bár a jelenlegi tanulmányi átlagommal inkább biztonsági trollok kiképzését fogják rám bízni.- gyorsan elmosolyodok, félig nevetve mondom el, hogy mi lesz a jövőmmel, szeretném terelni a beszélgetést az előző, kicsit kényelmetlen témáról. - Családban még nem gondolkoztam, de mindig egy kertes házat képzeltem el, meg hogy ugyanolyan végtelen rossz gyerekeket kapok, mint amilyen én voltam. Úgy fair, ha húsz évet kapok az érem másik oldalából is.
 Egy kicsit meglep, hogy Alexis visszakanyarodott ehhez a mardekáros témához, de csak egy kicsit. Jó, hogy őszinte volt velem, és elmondta, mit gondol, és annyira nem is meglepő. Négy évig hallgatta a Griffendélben azokat a hazugságokat, amiket ők kitaláltak rólunk, valószínű azért, mert mi sokkal jobban működünk. A griffendélesek valószínű nem veszik a fáradtságot, hogy megismerkedjenek másokkal közülünk, csak a kötekedőket keresik, és a többiekhez is úgy állhatnak hozzá már eleve, hogy egy leendő fekete mágus.
 - Hát, az elkönyvelés maga zavar néha.- egy pillanatra feldereng előttem, amikor először hallottam, hogy valaki kviblinek nevezte a nővéremet, csak mert ügyetlenül használja a pálcáját. Az kifejezetten zavart, és bár a legtöbbször, amikor hallottam, elmagyaráztam, hogy mi baja van valójában, azért elég sokszor megátkoztam azt, aki mondta. - Az viszont nem zavar, ha valaki csak azért utál, mert mardekáros vagyok, azzal szerintem saját magát minősíti is. A griffendélesekkel elég sok nézeteltérésünk volt, már azóta folyamatosan megy az ellenségeskedés, hogy ide jöttem, sőt, már régebben elkezdődött. Gondolom, voltak dolgaink nekünk is, nekünk pedig nem esett jól, hogy többször is a tanév végén hozzávágott az igazgató több száz pontot a Griffendélhez, miután megnyertük a házkupát, ahogyan az sem volt szép, hogy kidobtak minket a Roxfortból, amikor megjött Tudjukki a seregével. Szerintem az a fő probléma, hogy sokan nem is veszik a fáradtságot, esélyt sem adnak a másiknak rá, hogy másnak tűnjön, mint amit elképzeltek róla. Te például nem tűnsz nekem sem arrogánsnak, sem nagyképűnek és feleslegesen hősködőnek. Remélem, hogy én sem tűnök gonosznak... jó, elismerem, vannak olyan napjaim.- emlékszem, amikor elsős korunkban Matt bátyja elmesélte, hogy a Griffendél az ősellenség, már ki tudja, mióta, de rám valahogy mégsem hatott ez az egész hangulat. Már a süveggel a fejemen eldöntöttem, hogy nem fogok senkit utálni csak azért, mert máshol alszik. Némelyik griffendéles tényleg rászolgált, de azért van a mardekárban is, aki kiérdemelte. Felállok az ágyról, és még időben rájövök, hogy nem kellene nyújtózkodnom, úgyhogy csak néhány lépést teszek a fal felé. Ennyi idő persze nem volt elég a lábamnak hozzá, hogy elzsibbadjon.
 - Nem baj, ha itt hagyom a dolgaimat? Útba esik majd úgyis, és nem szeretnék semmit magammal cipelni a fél városon.- nem vagyok teljesen őszinte, mert nem esik útba a Foltozott üst Domék házához, de úgyis szeretném ide vissza kísérni a lányt, miután ettünk. Valahogy nem érezném illendőnek, hogy egyszerűen ott hagyom az étterem után.
Naplózva


Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2015. 04. 16. - 19:28:37 »
+1

Cael


Furcsán néztem a felém nyújtott italra. Aztán tekintetem felvándorolt Cael arcára, és a mosolya felbátorított. Valahol belül ordítottam, hogy ne csináljam, mégse tudtam neki ellenállni. Hajtott a kíváncsiságom, hogy miért szereti annyira mindenki, és miért képesek ezért annyi pénzt kiadni. Legyen szó akár varázslóról, akár mugliról. Azzal is számoltam, ha esetleg anyura hasonlítanék jobban. Igaz, nem gondoltam, hogy már egy kortytól bajom lenne. A pohárért nyúltam, majd enyhén remegő kézzel a számhoz emeltem. A folyadék még mindig hideg volt, ami miatt nagyon jól esett, ugyanakkor keserű is volt. A keserűt pedig nem szerettem annyira.
- Köszönöm – nyújtottam vissza a poharat.
Lehetetlen lett volna eltakarni bárki elől is, milyen fintor ült ki az arcomra, plusz tiszta libabőrös is lettem. Már tudtam, hogy nem ez fog tartozni életem legszebb élményei közé. Eddig csak sejtettem, hogy nem az íze miatt issza mindenki, de ezúttal bizonyságot is nyertem. Viszont az ízét leszámítva, kellett lennie valaminek, ami hatással volt az emberekre. Azon járt az eszem, hogy a keserű ízt kikerülve, hogyan jöhetnék rá, hogy milyen hatással lenne rám, és legfőképp mennyi után.
Ahogy végiggondoltam, hogy mi mindent meséltem a szüleimről, és legfőképp az apámról, rájöttem, hogy egy alapvető ugyanakkor nagyon is fontos információt kihagytam. Így már nem volt meglepő számomra, hogy valahogy az ágyamon ülő fiú néha nagyon is hallgatag volt egy-egy mesém után.
- Azt hiszem meg kell magyaráznom valamit. Apu nem volt mindig auror. Pontosabban a nyugodt időkben egy kisebb boltot vezetett a faluban, ahol lakunk. Itt a muglik és a varázslók is mindig megtalálták, amit akartak. Amolyan falusi Abszol-út volt. A Gringottsot leszámítva.
Reméltem, hogy ezzel nem rontottam a helyzeten még jobban. Apu igyekezett azokhoz a varázslókhoz és boszorkányokhoz is eljutni, akik nem tudtak eljönni Londonba. Ő rendszeresen megtette ezt a távot, de minket egyáltalán nem hozott magával. Soha nem mondta, hogy mit csinált ilyenkor. Talán mindig auror volt, csak álcázta magát? Na, jó. Kezd túl sok lenni nekem a mugli filmekből, jobb, ha maradok a könyveknél. Bár, ki tudja, talán azok miatt gondolkodok összeesküvés elméletekről.
- Tudom, ez nem olyan képzelgés, mint a mumus a szekrényben vagy bármi, ami bemászhatott az ágyam alá. Gyerekként én se tudtam a sötétben elaludni, és gyakran mentem át anyuékhoz, amíg meg nem született a húgom. De igyekszek a negatív gondolatokat távol tartani magamtól, és ha az jut eszembe, hogy beront a szobámba egy kentaur és fel akar falni, akkor gyorsan elterelem a gondolataimat. Próbálok jó dolgokra gondolni, mint az RBF vizsgám vagy a RAVASZ, vagy akár az esküvőm.
Nem tudom felfogni, miért gondol olyanokra, hogy nem megfelelő valamihez. Annyi lehetőség van a világon, sokszor elég csak egy saját gondolat, egy ötlet, amit ha megvalósítasz, akkor máris elérted, hogy a munkád legyen a hobbid. Vagy valami hasonló. Az élet rengeteg lehetőséget tartogat számunkra, csak néha nem vesszük észre. Arról persze nem tudtam nyilatkozni, hogy milyen lenne, ha már gyerekei is lennének. Arról még inkább nem, hogy milyenek lennének a gyerekei.
- A gyerekek csak gyerekek. Azért rosszak, mert te annak kiáltod ki őket. Ők csak teszik a dolgukat. Persze, attól függ, hogy milyen nagyok azok a gyerekek.
Kezdtem úgy érezni magam, hogy már nem is gyerek vagyok, hanem egy felnőtt. Persze, ez logikus is valahol. Olyan korú embereknek, mint Cael és én, nem kellene olyanokat megélni, mint az ostrom volt. Ezek után én egyáltalán nem várnám el, hogy miután hazajött a gyerekem újra ugyanolyan legyen, mint korábban. Ez lesz a generációnk nagy hibája. Koraérettek leszünk.
- Bocsáss meg, szerintem nem fogalmaztam elég pontosan. Ezúttal az iskolán kívüli dolgokra gondoltam. Mondok egy másik példát: Mondjuk, a Mungóból indulsz hazafelé, mert meglátogattál ott valakit, de összefutsz egy ismerőssel az utcán. Mikor meghallja, hogy hol voltál, a magyarázatra nem kíváncsi, viszont onnantól kezdve tartja a három lépés távolságot.
Ahogy sorolja, hogy milyennek nem tűnök a szemében, önkéntelenül is elpirulok. Mindig is igyekeztem nem felvenni egy-egy ház jellegzetességeit, és úgy tűnt ez valamennyire sikerült is. Büszke voltam magamra, de vigyáznom kellett rá, hogy most ne szálljak el majd.
Annyira a tervemen gondolkodtam, hogy meglepett mikor felállt. Még a tollat is elejtettem. Felálltam, mert arra gondoltam, hogy indulunk, de mikor a fal felé tett néhány lépést, akkor kicsit lecsillapítottam a zakatoló szívem.
- Nem, természetesen nem baj. Hagyd csak ott őket az ágyon.
Bár, reménykedtem benne, hogy maradunk még egy kis ideig, úgy tűnt, hogy eljött az indulás ideje. Így viszont nem maradt időm a tervem kidolgozására. Annyira azért nem sajnáltam. Csak ma ismerkedtünk meg, talán úgy érezte volna, hogy rá és a barátaira akarom erőltetni magam.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 05. 16. - 01:19:25
Az oldal 0.133 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.