+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Hertfordshire városa
| | | |-+  Sakáltanya
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Sakáltanya  (Megtekintve 1483 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 18:52:48 »
0

A Sakáltanya nevű szórakozóhely Hertfordshire kertvárosában helyezkedik el. Az Oak Street 52. szám alatt. Az egyetemváros fiatalsága előszeretettel ül be egy egy sörre, vagy épp erősebb italra. Kívül és belül meglehetősen modern képet mutat a hely. Kívülről talán kicsinek tűnik a hely, de belül meglepően tágas. Még egy színpad is elfért, mely teret ad alkalmi együtteseknek, hogy esténként szórakozhassanak a vendégek. Emellett egy tágas bárpult is, és egy pár elkülönített boksz is szolgálja a vendégek kényelmét. Hátul viszont egy kisebb iroda is helyt kapott, ahol a tulaj, Elektra Skouris az ügyeket intézi, és tárgyal a megrendelőivel. Ide idegeneknek a legszigorúbban tilos a belépés.
Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 04. 16. - 16:38:49 »
+1

Nathaniel Forest

          Amikor azt hiszed, hogy minden tökéletes, akkor jössz rá, hogy nagyon nem az. Az életem, amit egy tornádó forgatott fel, most még jobban megbolydult, de ennek csakis a Minisztérium az oka. Nem tudnak sorrendet tenni a fontosabb emberek között, és most sem itt ülnék egy mugli negyed kellős közepén, ha mégis meg tudják csinálni azt a sorrendet. Istenem, hogy voltak erre képesek, mikor világosan megmondtam, hogy nem akarom ezt az ügyet. Ennél még Tillel is jobb volt csókolózni Skóciában. De legalább van egy előnye a mai napnak a megfigyelésen túl. Ha végzek két óra múlva, a jelentést ráérek megírni, akkor elmehetek a közelben lévő dedikálásra. Elsa biztos örülni fog majd neki, és… Hát, engem sem hagy hidegen a dolog.

         Két óra múlva, miután leváltottak, már a kérdéses könyvesbolt előtt állok. Merlinre, mindjárt vége a bulinak, és még kígyóznak a sorok kifelé a helyiségből. Mit keres itt ez a rengeteg mugli? Kicsit nyújtogatom a nyakam, de nem látom az elejét, csak a végét. Van még egy órám, addig bemegyek a boltba, és inkább nézelődök kicsit. Lépek is felé néhányat, de aztán meggondolom magam. Nem, én be nem megyek ide. Le kéne küzdenem lassan ezt a félelmem, de akárhányszor próbálkozom, rosszul sülnek el a dolgok. Mostanra inkább belesüllyedtem ebbe az érzésbe, ebbe az életbe. Megvárom, míg a dedikálás a végéhez közeledik, majd utolsóként megérkezem az asztalhoz.

          - Jó estét, Mr. Forest! – Leteszek az asztalra egy példányt a Noldar sorozatból. – Kérem szépen, aláírná ezt nekem? És… - amíg aláírja, addig gyorsan megtoldom még egy kérdéssel. – Meghívhatom kávézni? Vagy ehhez már késő van az ön számára?
          Igazából nem tudom mi visz rá erre a kérdésre. Meglátásom az, hogy mivel tudom milyen lehet egy fárasztó nap után leengedni, és ezt nem egyedül szeretném megtenni; és úgy gondolom, talán Mr. Forestnek is jól esne a kikapcsolódás, persze, ha nincs más dolga éppenséggel. Miután megkapom a választ, elhagyom a boltot, és átmegyek a Sakáltanya nevű helyre. Ott aztán választok egy félreeső bokszot, és meghagyom a pincérnőnek, ha Nathaniel megérkezik, akkor kísérje hozzám, ahogy a kávékat is. Addig én eliszogatom a vizemet. Mikor meglátom a pincérnőt és őt magát is közeledni, felállok és a kezem nyújtom felé.
          - Tudom, egyszer már elmondtam, hogy nagyon örülök a megismerkedésnek, de most újfent megteszem, Mr. Forest. Ritkán jut alkalmam arra, hogy kötetlenül csevegjek munkámon kívül másról is. Kean Rowle vagyok.
          Visszaülök a helyemre, kicsit félek hogy a nevem hallatán esetleg feltámad benne a gyanú. A háború után nem sikerült maradéktalanul tisztázni a családomat, ami valljuk be, nem is meglepő, de a hatalom már csak olyan, amilyen. És akkor itt van ez is. Feszélyez kicsit, hogy megint egy muglik által is kedvelt helyet sikerült kiválasztanom, most nem foglalkozom vele. Igyekszem kizárni ezt a tényt, és nem előhozakodni majd vele azok után, ami a legutóbbi ilyen látogatásom alkalmával történt. Hülye lennék, ha nem tanulnék a saját hibámból.
Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 06. 05. - 16:01:26 »
+1


TÖRTÉNT EGYSZER...


Mosoly. Pár szó. Név. Dedikálás. Visszaadás. Pár szó. Mosoly.  
És jöhet a következő ember.

Minden rajongói találkozó pont ugyanilyen monoton gyárszalagként szokott működni. Érdekes mód főhősünkről mégsem mondható el, hogy unatkozna. Pedig Nathaniel Forest rendkívül látványosan tudott unatkozni. A nyüzsgést azonban imádta. Ahogy magát a tényt is, hogy ő egy híresség, akit az emberek körülrajonganak. Szóval e lassan hömpölygő emberáradatban is tökéletes magabiztossággal és teljes odaadással megállta a helyét. S fejében igyekezett elraktározni a megannyi különleges alakot, hogy mikor ihletre van szüksége, csak lehunyja a szemét, s szeme elé keveredjen épp az, kire szüksége van.

Persze vannak, nem is kevesen, akik állandó visszajárók. Vagy majdnem állandók. Például a vörös leányzó a nagyon extrémen érdekes és furcsa, de tökéletes ujjaival. Carla talán? Nem. Az alakokat, kinézeteket tökéletesen megjegyzi. Még arra is emlékszik mit viselt a lány, mikor legutoljára látta… De hogy mi lehet a neve? Ha tucatszor nem írta le, akkor egyszer sem, mégsem emlékszik rá. De ma például nem jött el. Natnak persze nem is kérdés, miért nem. Ősz van. És ez nem jelent mást, min azt, hogy minden diák rajongója a Roxfortban senyved. Két aláírás közt magában meg is fogadja, hogy felvidítja a lányt néhány kulisszatitokkal a Noldar Világainak folytatásáról. Igen. A fejében magának a borzalomnak látszik a találkozói helyett a Roxfortban lenni. Valamiféle büntetésként definiálja művészi agya, még ha jól tudja, hogy a kötelesség nem egyenlő a büntetéssel. Hozzá van szokva, hogy azt csinál, amit akar…

Mosoly. Pár szó. Név. Dedikálás. Visszaadás. Pár szó. Mosoly.  
– Meghívhatom kávézni? Vagy ehhez már késő van az ön számára?

- Öhm… - Néz fel hirtelen a kérdés hallatán. Naponta pár ember tuti bepróbálkozik ezzel. Szóval hozzá szokhatna már. De általában ezek nők. Az előtte álló viszont határozottan férfi. Na, nem mintha ez őt olyan nagyon megakadályozta volna eddigi életében bármikor is. Viszont pontosan ezért már kifejlesztett valamiféle érzéket az olyan férfiak felismerésére, akik szexualitást akartak tőle. Vagy, akiket ugyanezen indokból könnyen el lehetett csábítani. Vagy nem olyan könnyen… Jut eszébe első áldozata Leon Lutece személyében. A férfi a legnehezebben megszerezhető partnere volt. A többiek hozzá viszonyítva a sima ügy kategóriába voltak sorolhatóak.  
Ennek a férfinak viszont volt valami határozott pökhendiség az arcában. Ami se nem vonzóvá nem tette a számára, se nem kívánatossá egy egyszerű kávé elfogyasztására. – Ha valamiről tárgyalni szeretne, keresse a kiadómat. Vagy nyűgözzön le az érdekességével… De akkor arra két percet adok, amíg itt elpakolok. – Próbál keménynek látszani, de azért az előtte álló is kap egy csodás példányt Nat mosolyából. Abból a mindent el tudok intézni egy mosollyal fajtából.

◆ ◆ ◆

Kicsit komor arccal lép be a jól ismert Sakáltanyára. Nem szereti. Nem rossz a kiszolgálás, de egész egyszerűen az ő társaságának ez sosem volt a kedvence. És ez a férfi is elég gyanús. Valahogy nem az, akinek a szimpatikusságáért vállalod a plusz perceket, amiket még a lányod nélkül kell töltened. Igaziból Nathaniel kíváncsisága volt itt most a sorsdöntő.

Megrázza a felé nyújtott kezet, de ő nem mutatkozik be. Eléggé felesleges plusznak hatna most. A másik neve viszont szinte semmit se mondd neki. Ha hallotta is volna, akkor is mindegy lenne. Tényleg köztudottan pocsék a névmemóriája.
Az viszont nem rémlik neki, hogy valaha is találkoztak. Arcokban általában jó. Bár ebben a fazonban semmi igazán különleges nincs is. Azért talán mégiscsak megjegyezte volna… Főleg, ha jelentős. De bizonyosan nem az irodalmi kulturális körökben mozog. Az azért látszik…

- Ezek szerint nem lehet túl sok barátja. – Ül le a bemutatkozás után, majd int a pincérnőnek. – Nem szeretem a kávét. Hozz kérlek egy forró csokit. Nagyon édesen. Köszönöm. – Mutat az asztalon lévő italára, majd csörgés jelzi, hogy busás borravalóval adózik az extra munkáért. Majd a vele szemben ülőre néz. – Szóval… Csak ennyi lenne ennek a találkozásnak a célja? Egy új ismeretség kovácsolása? Egyszerű csevegés? Roppant magányos élete lehet, ha ezért egy ismert írót hív el randizni… Remélem nem az az őrült rajongó típus… - Most kissé végre megenged arcizmainak egy apró mosolyt. Furcsa neki ez az egész. Tényleg általában tudja, mit akarnak tőle. És nagyon régen volt utoljára abban a helyzetben, hogy nem ő uralta a terepet… Azt a férfit sosem fogja elfelejteni… Ennek a férfinak viszont határozottan nem ugyanazok a szándékai. Neki mindegy. Csak ne untassa…
Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 06. 25. - 19:19:55 »
+2

Nathaniel Forest

Nem is tudom mit várok igazából ettől a találkozástól viszont már azért hálás vagyok, hogy eljött. Nem hiszem, hogy sok emberrel megtenné ezt. Szóval, ténylegesen csak annyit tudok mondani neki és saját magamnak is, hogy köszönöm. És bunkó módon meg sem kérdeztem, hogy a kávé tényleg jó ital lenne-e neki, vagy esetleg másikat kér. Intek a pincérnőnek, hogy hagyja csak az asztalon a már megrendelt italt, majd én megiszom később.
- Nem, valóban nincs. Az egyetlen igaz barátom jelenleg a roxforti tanári kar tagja, a többiek pedig a munkahelyemről kerültek ki. Elnézést, meg kellett volna kérdeznem, hogy megfelel-e a kávé önnek.
Kicsit fészkelődök a helyemen. A legutóbbi ilyen páros találkozásaim valahogy mind rosszul sültek el. Egy elfuserált randi, egy sörözésből átváltó munka. Hmm… Talán most is ez lesz belőle, de nagyon remélem, hogy nem.
- Nos, magányosnak éppen nem nevezném az életem, mindig történik benne valami, és pont ezért vagyok most itt is. Részben valóban a dedikálás miatt, részben mert a környéken teljesítettem szolgálatot, és részben, mert a tanácsára lenne szükségem. Az egyik ismerősöm be… - Azt hiszem, ez most nem a megfelelő idő arra, hogy hazudjak, vagy akár egy kicsit is csak füllentsek. – Tényleg a tanácsára lenne szükségem, de inkább olyan szempontból, hogy… Hallottam róla… - Hű, de nehéz erről beszélni valakivel, aki ennyire idegen. – A regényeiben minden olyan egyszerűnek tűnik, mintha a sors is úgy akarná, de mi a helyzet a valósággal? Mi van akkor, ha a sors mást akar, mint mi, és mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a terveinket.
Nem tagadom, hogy ez Elsa miatt van elsősorban. A kezdeti döccenők ellenére is, úgy tűnik lassan kezd normalizálódni a helyzet kettőnk között, még mindig nem érzem biztosnak a kapcsolatunkat.
- Hogyan kell levenni egy nőt a lábáról úgy, hogy nem leszünk vele teljesen őszinte, mert akkor elveszíthetjük? Hogyan kell levenni ezt a nőt a lábáról úgy, hogy nem pénzzel próbáljuk meghódítani, mert az neki nem olyan fontos.
Oké, ebben az utóbbiban már van némi tapasztalatom, de akkor sem árt a nézetek szélesítése. Mi van akkor, ha a kiszemeltünk pont az olyan ajándékokra bukik inkább, mint amivel most próbálok kedveskedni neki egy dedikált könyv formájában.
- Mr. Forest, ön igazán nagyszerű író, köszönöm azokat a perceket, amikkel megajándékozott miközben a könyveit olvastam. És nem vagyok az az igazán fanatikus és őrült rajongó. Azt hiszem, az már látható lenne rajtam, és a hozzáállásból, amit ön felé tanúsítok.
Ennek ellenére legalább úgy érzem magam, mint az unokahúgaim, akik ha itt lennének, biztos nagyon izgatottak lennének. Amúgy, te jó ég, végiggondolva a már elhangzottakon rá kell jönnöm, hogy mennyire beégettem magam. Tényleg egy vad idegentől kérek csajozási tanácsot? A kávém mögé bújtatom egyre vörösödő arcom. Sohasem volt ilyenre szükségem, akkor most mi… Mert sokkal komolyabbnak gondolom a mostani kapcsolatomat, mint eddig bármelyiket valaha. Már ha lehet ezt már kapcsolatnak nevezni. A lényeg, hogy nem akarom elrontani. Még egyszer nem.
- Természetesen bármit is rendel, én állom a számlát, elvégre meghívtam erre a beszélgetésre.
Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 08. 22. - 15:40:05 »
+1


TÖRTÉNT EGYSZER...

Most már szinte biztos benne, hogy ez egy vicc. Hirtelen fel is nevet, majd megzabolázza arcizmait és kissé körülnéz. Nem is olyan rég, élt egy személy az életében, akinek mind a humora, mind a képességei meglettek volna hozzá, hogy egy ilyen csínyt elkövessen ellene. Mostanra William az egyetlen, akiről ezt egy icipicit is feltételezhetné… de nem valahogy mégsem. Szomorúan látja be, hogy már neki sincs annyi barátja, mint régen. Mariel nagyon-nagyon sokat jelentett neki. Most, hogy nincs, úgy érzi még barátaival és fogadott lányával karöltve is csak egyedül lehet a világban. Lelke és szíve nagyon is instabil. Éppen ezért próbálja meg nem teljesen elzárni önmagát. Igyekszik kiegyensúlyozottnak és magabiztosnak mutatkozni. Még az eddigieknél is erőteljesebben és talán erőszakosabban is. Nagyon is fél a töréstől. De… Most az egyszer nem csak a fizikai fájdalmat kell jól tűrnie… Biztonságot ígért. A szavát pedig be kell tartania.

Mikor a pincérnő visszatér a forró csokival Nat előbb egy nagyot kortyol bele, majd kezével int a nőnek, hogy elmehet. Megszokta már a pénzzel járó kiváltságokat. Ha nem lett volna elég ízletes, egyszerűen újat csináltat, ismét plusz borravalóért. Amikor az ember kényesnek és szeszélyesnek születik, reménykedjen benne, hogy elég pénze lesz ahhoz, hogy másoknak kifizethesse a személyével járó plusz munkát…

Megint csak felnevet, ahogy hallja a meghívás célját. Egy darabig ismét ott ül a szkepticizmus a szemeiben. Ez tényleg csak egy vicc. Valami átverés féle… Aztán az előtte ülő férfira néz. Nem. Ez a fickó nem lehet egy vicc főszereplője. Ahhoz már a külsejében sincs semmi fantázia. Na, de akkor is… Ilyet kérdezni tőle! Hát mi ő? Nem nyálas romantikus regényekkel tolja tele a könyvesboltok polcait! Mert, ha így lenne, akkor talán még meg is értené a kérdést. De így?
Máskor simán itt hagyta volna. Máskor egész egyszerűen még ennél is feltűnőbben és felszabadultabban röhögne az idegen arcába. Oldd meg egyedül a problémáid! De most… A véletlen szerencse, hogy viszonylag jókedvében találta a nagy Nathaniel Forestet.

- Nem kell állnia a számlát. Köszönöm. Azt hiszem van elég pénzem. – Jelenti ki végül inkább csak egyszerű hangon, miután végighallgatta a férfit. – Ami a többit illeti… - Vesz egy mély levegőt. Komolyan fog beszélni. Ezen nincs mit elviccelni vagy komolytalankodni, még ha igazán csakis azt szeretné. – Mérlegelnie kell. Ha nem lesz vele őszinte éppen ugyanúgy el fogja veszíteni, mint ha maga miatt az őszinteség miatt veszíti el. A kép egyszerű. A hazugsággal csak késleltetni fog valamit, ami egyszer mindenképp be fog következni. Ha a hölgy nem egy romlott nőszemély, amit azért nem feltételeznék, tekintve, hogy vacillál, egyszer úgyis rájön a hazugságra. Képzelje el egy megsértett nő haragját… - Nagyot kortyol a csokijából. Igen… Volt tapasztalata sértett nővel. Élete talán legcsúnyább karmolásait szerezte aznap… - Arról nem is beszélve milyen erkölcsi negatívumokat jelent hazugságra építeni egy kapcsolatot. Ez már most körülbelül olyan, mintha megcsalná. Épp a lényeget veszíti el, a bizalmat. Amiről pedig úgy gondolom a legeslegfontosabb. Szóval ebből következően a válaszom, mit tegyünk,ha a sors ellenünk fordul… Az, hogy semmit. Van egy bizonyos pont, ami után nem érdemes tovább küzdeni. Tudni kell kimondani, hogy ez nem fog működni. Ha a sors arra kényszerít, hogy hazudjak ott, ahol épp a legtisztábbnak kellene lennie az életemnek… Úgy nem érdemlem meg azt a szerelmet, sem pedig azt a nőt.
Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 10. 22. - 23:16:04 »
+1


Nathaniel Forest


Nem tudom éreztem-e már magam annyira kényelmetlenül, hogy össze-vissza beszéljek. Azt hiszem, nem, és pont ezért szokatlan nekem most ez a szituáció Mr. Foresttel. Az aki ismer azt gondolná, hogy mindig tele vagyok önbizalommal, hiszen ha valami nem jól sikerül, akkor csak előveszem a kalapomból a legilimentor vagy az aranyvér kártyákat és már rendben is van minden. De nem, én nem szeretek ezek mögé bújni, és bár néha nagyon nehéz beismernem, igenis vannak olyan dolgok, amikben nagyon nem remekelek. A nők meghódítása és leginkább megtartása pedig ezek közé tartozik. Nem, a meghódítása még megy, a megtartás az, amivel gond van.

Azt hiszem, ezúttal nagyon mellényúltam azzal kapcsolatban, hogy kitől is kérek tanácsot ez ügyben, de aztán rájövök, hogy másnak talán sokkal természetesebb az, ami nekem nem annyira. Nem is csoda, hogy a velem szemben ülő kinevet. Persze rosszul esik, nem szoktam idegenek előtt gyengének mutatni magam semmilyen téren, és akkor most ez… De mindegy, egyszer ennek is be kell következnie, és inkább most, mint sokkal később. Hatvan évesen már sokkal kínosabb lenne megkérdezni valakit a csajozási trükkjeiről.

- Nem, én… Nem gondoltam, hogy kevés pénze lenne, csupán így szerettem volna megköszönni, hogy szán rám egy kis időt.
Figyelmesen hallgatom minden szavát, és sok dologra jövök rá a múltammal és talán a jövőmmel kapcsolatban. Leginkább arra, hogy Elsával tényleg nem jó haragban lenni, mert ha már annak az egy randinak borral történő nyakonöntés lett a vége, akkor mi lenne, ha más derülne ki. Igen, vele mindenképpen őszintének kell lennem. Nem gondolom, hogy attól kéne félnem, nem elég jó hozzám, mert az eddig együtt töltött időnk alapján, ezt nem merném határozottan kijelenteni. Ő pont hozzám illik, és… végigsimítom a kezem a könyv borítóján, majd felnézek.
- Sok kérdésem van még, remélem nem zavarja, ha bombázom még egy kicsit velük. Az első az lenne, hogy esetleg volt is hasonló helyen, mint ahol a Noldar sorozat játszódik? Szeretném elvinni szívem választottját egy különleges helyre, és bár tudom, hogy ez kitalált... – Kicsit sandítva nézek rá, mert nem vagyok benne biztos, hogy kitalált. Simán lehetne mondjuk a helyiek nyelvén elnevezett Góbi sivatag. – Szóval, egy ilyen különleges helyre, mint ez. Van akár csak hasonló itt?
Nem tudom, hogy rendesen átgondoltam-e. Egy ilyen hely nem biztos, hogy az, ahol sok felfedezni való van, és ha tele van mu…
- Had tegyek még hozzá gyorsan valamit. Ugye nincs tele muglikkal?
Tudom, hogy ez nem éppen az az információ, amit el kéne árulnom neki, vagy egyáltalán bárkinek, de úgy gondolom, és úgy érzem, hogy még mindig jobb most az elején tisztázni, mint később belemenni. És ha nem érdekli, akkor úgyse fog rákérdezni majd. Muszáj ezt majd úgy eladnom, hogy ne érdekelje. Elvégre biztos nem én vagyok az egyetlen varázsló, aki nem bír a muglik közelébe menni.

Felemelem a csészémet, majd belekortyolok a kávéba. Maga a muglikerülő sorsfordító esemény története igazából még lehetne is érdekes egy író számára, hiszen ő kívülről látja azt, amit én bentről éltem meg. Willow máig nevet az egészen, ha meghallja, pedig neki sem lenne éppen vicces, ha megtörténne. De mostanában amennyire el van varázsolva Minervától, talán észre se venné, ha megtörténne vele.
Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2017. 06. 21. - 14:46:14 »
+1


TÖRTÉNT EGYSZER...

- Nem, nem zavar. Végülis csak egy hat éves kislány várja mindennél jobban, hogy elhozzam a nagyszüleitől. –
Jelenti ki szenvtelen hanggal, mindazt mi jelenleg a legfontosabb az életében. Hatalmas feladatot róttak ki rá. Felnevelni egy kislányt úgy, hogy annak nehézségeire senki sem készítette fel. Sok segítséget kap, de mégis rengeteget kell tanulnia. Rengeteget önmagáról és tulajdon érzéseiről. Arról, hogy hogyan állítson fel egy új fontossági sorrendet, hogyan igazodjon olyasmihez, amihez mindeddig nem kellett. Hogyan legyen egyszerre féltő, gondoskodó, de szigorú apa, valamint tanár, jó példakép és megértő barát is. Mindezt úgy, hogy önmagát vallotta volna a legalkalmatlanabbnak eme poszt betöltésére.

– Sajnálom, de valóban elszaladt az idő. Rám pedig várnak. – Dobban bele a szíve abba a gondolatba, hogy Ada valószínűleg tényleg epedve várja érkezését. – Igyekszem jó apának lenni. Bár nem kértem ezt a feladatot az élettől. Mégis alkalmazkodnunk kell. Ahogy mindnyájunknak alkalmazkodnunk kell az adott körülményekhez. Magának is. – Emeli fel poharát, hogy ismét kortyoljon egyet forró csokoládéjából. – Az italt mindenesetre nem hagyom veszni. Így az utolsó kérdéseire még válaszolok. De jegyezzen meg valamit, amit mint nagyon gazdag mondok a nagyon gazdagnak. Nem lehet mindent megvenni pénzen. Szeretetet, elismerést vagy tehetséget hiába kérne, nem kapna. A muglik ott vannak szinte mindenhol. Szeretnék sokan azt képzelni, hogy ők ostobák és simán eltűntethetőek. De én azon a véleményen vagyok, hogy nélkülük unalmas és sivár lenne a világ. Ahogy azok a helyek is, amik Noldart inspirálták. Ezekből sok van. Mindet a nyüzsgés jellemzi. Az átható furcsa atmoszféra, amit csakis a mugli és mágustömegek közös vibrálása eredményezhet. – Kissé felnevet, ahogy maga elé képzeli azokat az ősi helyeket, vagy hatalmas építészeti csodákat, amelyeknél az évek alatt megfordult. – Ha egyetlen helyet kéne kiemelnem, akkor minden bizonnyal Petrát mondanám Jordániában. Hatalmas turistaparadicsom. De megvan az a remek tulajdonsága, hogy mást mutat muglinak és mágusnak. Érdemes mindkettőt megismerni. Én a lepusztult Estát láttam meg benne, amiből később a királynő felépíti a legszebb birodalmat Noldar Világai között. – Mondandójának befejeztével az utolsó kortyra dönti bögréjét. – Nos. Ha mást nem óhajt. Örvendtem a találkozásnak. Vagy nem, de az biztos. Még nem döntöttem el, hogy akarom-e viszont látni, szóval nem ezzel a formával fogok elköszönni. Üdv!
Naplózva


Kean R. Rowle
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2017. 07. 02. - 14:19:16 »
0


Nathaniel Forest

Nem is titkolom, mennyire meglep az, ahogy faképnél vagyok hagyva. Persze megértem, hogy sürgős dolga van, és az a kislány is nagyon helyes, de még egy olyan neves és híres embertől se tűröm el, hogy így legyek lekoppintva. Ez valahol kicsit csalódás, hiszen még tényleg sok kérdésem lett volna, amik így végül már nem is számítanak annyira. Egy mosolyt erőltetek magamra, aztán nézek újra a velem szemben ülő férfira.
- Semmi gond, megértem. Egy picurka kislánynak egy erős férfi mellett a helye, akire apjaként tekinthet. Gondolom, a dedikálás is már több időt vett el, mint amennyit rá tudna szánni.
Még egy utolsót kavarok a kávémon, miközben azt figyelem, ahogy feláll, és lassan távozni akar. Nincs értelme itt tartanom, és végül is a már feltett kérdéseimre kapok választ. A szavai pedig mindenképpen megfontolandóak. Már eddig is tudtam, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, csak arra nem jöttem rá, hogy mi az.
Az pedig egy teljesen más kérdés, hogy milyen a kapcsolatom a muglikkal. Nem jó, és ennek nem én vagyok az oka, hanem ők. Felállok én is, mikor beszélgető partnerem. A kezem tartom felé, hogy még búcsúként megrázzuk azt, de közel sem vagyok benne biztos, hogy sikerül. Nem is akkora baj, végül is nem lehetek mindenkivel jóban. Sőt, ahogy hallottam másoktól, a nők inkább buknak rám, a férfiak többségével meg ha akarnék se tudnék jóban lenni.

- Köszönöm, hogy időt szánt rám, Mr. Forest. További szép estét.
Miután a férfi elmegy, még rendelek egy kávét, és átgondolok mindent, amit mondott, meg azt is valóban akarom-e azt a rengeteg bajlódást, amit Ms. Channing meghódítása jelentene számomra, miközben van rengeteg más dolgom is. Főleg a családon belüli dolgok.
Ha pedig Mr. Forest mégis úgy döntene, hogy egyszer szeretne találkozni velem, akkor szíves örömest állok rendelkezésére. Főleg, mert nem csak az ő történetei, a kalandozásai azok, amik felkelthetik az emberek figyelmét. Vitrol már tudja, de ő azok közé tartozik, akik semmilyen formában nem tudnak annyit fizetni, amennyiért eladnám azokat az információkat.


Köszönöm szépen a játékot. Mosolyog
Naplózva


Sage Barbour
Boszorkány
*****


never love a wild thing

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2017. 12. 30. - 22:26:45 »
+1

Íródott Liam ”Kölyök” Averynek, Hertfordshire városának egyetlen valamire is való szórakozóhelyére, április végén, pontosan a második korsó sör megkezdésének pillanatára, valamikor este fél tíz tájékában. Megígérném, hogy nem lesz káromkodós, de miért lenne az jó?



- De érted, nem ám, hogy odébb ment volna a hülye gyerek, fogta magát, és megpróbált behúzni egyet Gilnek. Gilnek! El tudjátok képzelni? – valahol itt tart a sztoriban, amikor megpillantja minden ember közül és között pont Liam Averyt. A srác valószínűleg csak akkor nem veszi őt észre, ha minimum vak, meg ráadásnak még süket is, ugyanis, az egyik asztal tetején trónol, és kitartóan bűvkörében tartja a három embert, akiket az egyik legújabb sztorijával traktál. Azt a három embert, akikhez egyébként kimondottan ide érkezett ma este, úgyhogy talán ez még annyira nem nagy bűn. A hangszíne talán már annak számítana, de hát meglepődik ezen még bárki is…? Amúgy is, ki ne szeretné a barátait szórakoztatni? Márpedig ő nagyon szívesen csap velük enyhén (vagy pont nem enyhén) görbe estéket, már csak azért is, mert egyébként ezt a látszat ellenére nem teheti meg bármikor, amikor szeretné, és igazi ritkaság, ha sikerül normális időpontot összeegyeztetniük.
Kajánul elvigyorodik, de nem szakítja meg a történetet olyan udvariassági körök miatt, mint mondjuk egy… köszönés. Előbb befejezi, amit elkezdett.
- Úgy pattant le róla a gyerek, mintha ugrálóvárnak ment volna, értitek. Mint egy nála két fejjel nagyobb ugrálóvárnak – majdnem nevetésbe fullad mondjuk az egész, de aztán a nevetését egy korttyal öblíti le, és már előre a könnyeit törölgeti - Vagy két asztallal hátrébb ért célt. A csapos pont belerúgott szerencsétlen orrába. Zseniális mozdulat volt, imádtam – engedi el a végére a nevetést,csak a jó ég tudja már, a sztori eleje voltaképpen mi volt, de ez talán annyira nem is fontos.
- Gonosz vagy, szerencsétlen, én azért kicsit sajnálom…
- Jaj, hát ugyanmár. Egy orrtörést túl lehet élni.
- Hah, te már csak tudod!
- Hát, ami azt illeti… várjatok egy kicsit, köszönök valakinek – kászálódik aztán le a helyéről, cserfes kacsintással elfogad egy felé nyúló, baráti jobbot segítségül, aztán megsétáltatja a sörét egészen a bárpultig, ahol csinál magának helyet Liam mellett, akár volt ott eddig hely neki, akár nem, meg hát, lehet, hogy társasága is van a fiúnak, de jesszus, ha meg nem jönne ide megzavarni, biztos azt venni a kis lelkére. Mindenesetre egy ügyes helyre bedugott könyök, egy indokolatlanul helyigényes hajrázás, vagy esetenként még egy mezei mosoly is elég szokott lenni arra, hogy egy nőnek helyet lehessen szorítani bármilyen bárpultnál.
- Egészen megnyugodtam, hogy egy ilyen helyen látlak, Avery. Hát mégis csak van életed! Remélem, azért a vacsorádat rendes gyerekként megetted, és nem vágyódsz hozzá haza már ilyen korán.
Naplózva

Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2017. 12. 30. - 23:35:05 »
+1


Újabb adag ital kerül elém és a pohár szélével szemezek. Nem tudom hanyadikat iszom, azt sem mikor és hogyan is kerültem ide pontosan. Arról sincs sejtésem mennyi ideje lehetek itt vagy hogy mióta ülök a bárpultot támasztva masszívan. Minekután senki nem szól rám így nem is gond. Az ugyan dereng hogy Harper vonszolt el, mondván, neki aztán kell a szíverősítés, de hogy végül miről is kezdtünk el beszélgetni már totál homály fedi. Abban is egészen biztos vagyok hogy a kora esti órákba érkeztünk, mikor még relatív kevesen voltak és az idő biztos múlását csak a tükrözi a leginkább mennyire is túlzsúfolttá vált a hely. Hetforshire egyetlen kis lebuja, immár tömve van a fiatalokkal. Mindenki trécsel, röhög, beszélget, iszik, ergo szórakozik és igyekszik jól vagy épp a legjobban érezni magát. A fátyolos tekintetek mögött meghúzódó problémákat mind maga mögött óhajtja tudni és én magam sem vagyok másképp ezzel. Igyekszem elfelejteni Pye-t, a vele megesett beszélgetést, az egész gyötrelmes témakört, mint ahogy az egyetemet, a vizsgákat vagy épp a mungó-béli gyakorlataimat is. Egyszerűen csak valaki akarok lenni, egy mondhatni senki, aki csak ül és iszik, ameddig le nem fordul a székről.
Persze ez is túl nagy kérésnek tűnik már ha azt nézzük hogy az univerzum mennyire kurvára kegyetlen velem. Nem elég nekem ugyanis Harper dumája a legújabb hódításáról még valahogy azt is le kell nyelnem (újra) hogy egy hónapon belül már másodjára hallom Sage Barbour üvöltését. Mert ezt az orgánumot baromira nem lehet senkiével összetéveszteni. Naná hogy meghallva a vihogását rögtön felé fordulok és naná hogy még részegen is azon nyomban megismerem. Jó, jó nem vagyok atomra benyomva, ahhoz kell még minimum három kör ha nem négy plusz rásegítésként a barátom lángnyelv whisky-je... na csak aztán jön el a világomat nem tudom állapot. Még talán, de csak talán tudnék hoppanálni is ha nagyon de nagyon akarnék... Ám innen úgyis csak egy út vezet a koleszig, szóval ez is szükségtelen gondolatmenet...
Mindössze egy rosszalló pillantással nyugtázom hogy az átoktörőt ide ette a penész, nem Külnösebben foglalkozom vele mert elég belőle a sürgősségin a műsor, nem hiányzik úgy amúgy az életembe. Inkább visszafordulok a pult irányába ahogy a csapos csak szolgálja ki sorra az embereket és hallgatom tovább a Dylan áradozását aminek a lényegi része meg se ragad.
Csakhogy persze Barbour nem olyan egyszerű lény mint gondolnánk. Nem úgy viselkedik, mint egy átlagember, hogy elég egy intés hogy 'csá, itt vagyok' és már foglalkozik is a maga dolgával. Nem. Ő rögvest úgy dönt, közelebb kell kerülnie hozzám, az idegeimhez, meg a piaválasztékhoz. Megfordul a fejemben mikor közém és Harper közé ékelődik látványos hajzuhatag rázással és a jól beszúrt oldalkönyök támadással, hogy csak az utóbbi kedvéért teszi... de azért bennem is elveszett némi férfiúi arrogancia, ami arra enged következtetni és kissé legyezi az egómat is, hogy esetlegesen éppen én magam vagyok az oka.
- Egészen megnyugodtam, hogy egy ilyen helyen látlak, Avery. Hát mégis csak van életed! Remélem, azért a vacsorádat rendes gyerekként megetted, és nem vágyódsz hozzá haza már ilyen korán.
- Ehhhhhhhhh Sage.... - nyögöm ki kissé bárgyú lassúsággal, miközben Dylan hőbörgése a háttérben megbújó duruzsolás. - Én is örülök hogy látlak....
Hangomban az irónia tapintható, mert lássuk be, nem örülök a túlzottan a vele való viszontlátásnak. Nem mintha bármi bajom lenne vele, csak... hangos. Nagyon hangos. És mindemellett a vasakarat, mely párosul hozzá már csak a hab a tortán.
- Ne érdekeljen, hogy megzavartad a társalgásunkat... - közlöm enyhe savanyúsággal, mi arcomra is kiül és ugyan Dylan még morog de már rég elpillant a tőle jobbra lévő csoporttársa felé hogy vele kezdjen új sztorizásba vagy hívassa meg magát egy újabb adag piára. Valahol íratlan szabály nálunk hogy ha egy csaj feltűnik, a másik automatikusan lekopik.
Ezt pedig még mattrészegen is teljesíti mindenki ha úgy adódik. Na nem épp Sage az a lány, akire rávágtam volna kapásból hogy bizony miatta tipli van... vicces hogy szívem szerint én futamodnék meg, de... erre inkább nem vetemedem. Az oka egyszerű... hamarabb fogna fel a kemény fapadló mint hogy  a lábaim megtartsanak.
- Nem kívánok vacsorát kösz, esélyesen elhánynám csak magam...
A velős igazság kikívánkozik belőlem. Mert több esélyes a dolog ez tény, de azért a legnagyobb valószínűség mégis csak ebben rejlik.
- És igen, jól látod, nekem is akad életem... mondd csak mi a fészkes fenéért vagy itt? Megrontani készülsz az egyetemista szűz fiúkat?

Naplózva


Sage Barbour
Boszorkány
*****


never love a wild thing

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 01. 08. - 21:53:56 »
+1




Liam Avery micsoda kis kibaszott napsugár nyaláb ma (megint)…!
Ja, nem. Nem az.
- Ehhhhh? Van egy szókincsed, haver – igazából nem tudja eldönteni, hogy kevéssé elegánsan kiröhögje a másikat az állapota (és kedélye) miatt, vagy ezúttal őszinte aggódását fejezze ki. Természetesen az nem opció, hogy a nyakába veszi a srác kínját, mert ő aztán marhára nem lelki szemetesládája senkinek, még a barátnői is megtanulták, hogy nagyjából ötmondatnyi rinyálás után megunja a banánt, és ha jót akarnak maguknak, megtanulják elmondani, amit el akarnak ezen öt mondaton belül. Aztán jöhet a gyógyító ivás, táncolás, bulizás, pasizás, filmezés, főzés, vagy ezek egyvelege, kinek mi jön be, de azt ne várja el tőle senki, hogy kussban végighallgassa, mi baja van valakinek. Averynek láthatólag van baja, amitől mondjuk pont elmegy a kedve attól, hogy tovább boldogítsa, de azért nem szeret ilyen hamar visszavonulót fújni, az megalázó. Minimum kér magának egy kör rövidet, és esetleg kérhet Liamnek is, aztán úgy csinál majd, mintha ezzel bármit is megköszönt volna neki a Mungó-beli munkájáért. Ha mondjuk azzal mond köszönetet, hogy a srác kitaccsol… jó, akkor mondjuk tényleg kurvára röhögni fog.
- Tényleg nem érdekel. Egyébként, ha érdekes „társalgás” volt, nagyon jól csináltad, hogy ne lássa rajtad senki – Merlinre, a tag olyan fejet vág, mint aki minimum huszonnégy órája dolgozik, semmiképp sem olyat, mint aki éppen a haverjával iszik, sztorizik, meg úgy egyáltalán élvezi, hogy pont nem dolgozik. Vagy senki sem tanította meg a gyereket _szórakozni_, vagy nem sikerült jó döntést hoznia a ma estével kapcsolatban: talán otthon kellett volna maradnia a mackójával aludni.
- Visszavonom, amit mondtam. Neked nem életed van, csak szenvedésed. Mindig ilyen marha jó kedved van, amikor iszol? Mert akkor talán nem kéne. Meg akkor sem, ha nem bírod – íratlan szabály, amit csak az ökör nem tanul meg, mire elmúlt húsz – elfordul tőle, felkönyököl a pultra, és amint a csapos méltóztatik felvenni a rendelését két kör tequilát rendel.
- Miért, veled ez történt? Megrontott egy dögös csaj, és azóta sem térsz magadhoz? Nem tudtam, hogy léteznek még szűz egyetemisták. Ezen a helyen legalábbis. Szegények – halkan nevet ezúttal tényleg, az elgondolás finoman szólva nevetséges, már csak azért is, mert olyan rettentően nem idősebb az ittenieknél, és ha „meg is rontana” szűz egyetemistákat, akkor sem tenne semmi törvénybe ütközőt, lévén az egyetemisták nagykorúak, na meg… valószínűleg még meg is köszönnék neki. Épp csak nem kimondottan csípi a tejfölösszájú hülyegyerekeket. Kinek van ehhez türelme? Nem volt elég egy kínos kamaszkor, még vegye a nyakába másokét is? Jaj már. Averynek is tutira fura perverziói vannak - Van egy lelki világod neked is – sóhajtja úgy, mintha a másik minimum klinikai eset lenne.
- Iszom és szórakozom a barátaimmal, ha már kérdezed, ahogy a normális emberek teszik, ami esetünkben nem a pult megtámogatását jelenti.
Naplózva

Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 01. 11. - 18:59:47 »
+1

A hozzászólás nyomokban káromkodást tartalmazhat!


- Ehhhhh? Van egy szókincsed, haver.
Hát nem igazán értem mi a baja a szókincsemmel. Vagy annak éppen melyik része nem tetszett neki. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy teljesen érthetően beszélek. A gondolataim legalábbis még eléggé jól összehangolódnak, és nem érzékeltem volna hogy a szám nem képes csak artikulátlan üvöltésre... szóval fura.
- Tényleg nem érdekel. Egyébként, ha érdekes „társalgás” volt, nagyon jól csináltad, hogy ne lássa rajtad senki.
Most miiivaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan?
A gondolat úgy tolakszik elő, mint egy ezer éves jó barát akit Barbour fejével tudok rendszerint összekapcsolni. Komolyan nem értem milyen arcot kellene vágnom egy társalgás közepette vagy mit látott ő (csakis ő) a jelek szerint, amiből ezt szűri le, mert mindenki más eddig békén hagyott. Csak egy szemöldökrántásra futja tőlem, na meg kissé hátrébb dőlök, próbálva ezzel is felfogni a szándékát, de még így se sikerül. Hirtelen elfog mindemellé a szédülés, és rájövök, lehet csak hallucinálom hogy itt van. Vagy akár azt, hogy beszél hozzám. Valamit... valahogy... Totál összefüggéstelenül. És még én vagyok a részeg mi? Höh... vicces!
- Visszavonom, amit mondtam. Neked nem életed van, csak szenvedésed. Mindig ilyen marha jó kedved van, amikor iszol? Mert akkor talán nem kéne. Meg akkor sem, ha nem bírod.
- Na ácsi! - közlöm miközben a középső és a hüvelykujjam közé fogom a poharat a mutató ujjam pedig az égnek áll és az arca előtt lebeg, amolyan figyelemfelkeltésként. Ő persze eközben betársul mellém, elég látványosan be homorítva és végül a pultra könyökölve.
- Nekem nem szenvedésem van, szöszi! És semmi közöd mit mikor miért teszek. Nem is ismersz!
Röhögöm el magam és tárom szét a karom. Persze a hirtelen mozdulatra simán rám fröccsen az italból, meg talán még rá is. Hát talán nem kellene úgy hadonászni. Talán nem kellene beszólogatni. Talán... na mindegy.
- Miért, veled ez történt? Megrontott egy dögös csaj, és azóta sem térsz magadhoz? Nem tudtam, hogy léteznek még szűz egyetemisták. Ezen a helyen legalábbis. Szegények.
- Haha, kurvavicces vagy! - horkantok egyet cinikusan, mert hát ez alapvetően sem igaz, és amúgy sem épp Sage-el fogom kitárgyalni a nemi életem részleteit. Pláne nem a nyitányát. Félő ehhez sosem lesz elég jó a kapcsolatuk.
- Jahm, akad pár szűz, ott abban a sarokban. Mind elsőéves tejfölösszájú. Épp neked való könnyű préda.
Elvigyorodok szemtelenül, mert nem tudom megállni hogy ne cukkoljam. Aztán persze rájövök hogy lehet egy pofonnal találom szembe magam ha sokáig mutogatom neki a fogsorom így inkább igyekszem újra a pohár fenekét megtalálni.
- Van egy lelki világod neked is.
Képtelen vagyok szó nélkül elmenni a mellém szegődött csaj szövegelése mellett így egy szemforgatás mellett kérdezek zsigerből vissza.
- Na most meg ugyan miért? Mert kinézem belőled hogy megfektetsz egy tizenévest?
- Iszom és szórakozom a barátaimmal, ha már kérdezed, ahogy a normális emberek teszik, ami esetünkben nem a pult megtámogatását jelenti.
Jahogy'...
Hát öh... na igen. Akkor már érthető miért tévedt ide, Hetfortshirebe. No de az még mindig rejtély hogy miért itt van a barátaival. Hacsak azok is mind egytől egyik tejfölösszájú egyetemisták. Gondolom így gondolja ő. Micsoda barátság!
- Hümmmmmmmmmmm, hát nem a pultot támogatom. Az támogat engem, édes! -
világosítom fel egyetlen röpke suta és kellően béna mozdulattal, amivel persze csakis azt érem el hogy a pulton leledző sörét (ami még nem sokkal ezelőtt a kezében meg a szájában is volt) fellököm. És az eredmény? Hát a beltartalom egyenesen a lányt terít be, és meg meglepve pislogok hogy ezt mégis hogy sikerült összehoznom, hogy aztán röhögve kérjek elnézést, félig már-már fuldokolva.

Naplózva


Sage Barbour
Boszorkány
*****


never love a wild thing

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2018. 01. 17. - 19:03:48 »
+1




- Hát, nem tudom. Elég egyszerű fickónak tűnsz. Már ne értsd félre – vagy értse félre, neki aztán mindegy, de az ő olvasatában a legtöbb férfi valóban elég egyszerű. Még a Barbour nevet viselő férfiak is egyszerűek, pedig ez aztán nagyon sokat elmond a helyzet komolyságáról. Ha őket egyszerűnek találja… valószínűleg nem sokan tudnák feladni neki a leckét. De arról minimum meg van győződve, hogy Liam soha életében nem fog neki sok fejtörést okozni. Ha csak nem azért, mert fejébe sem férhet, valaki hogy nem tudja ennyire látványosan nem kiélvezni a fiatalságát. Ennek a kölyöknek valószínűleg agyára ment a munka. De azért az túl nagy feladat lenne, hogy ennek orvoslására felajánlja saját magát… hát majd pont.
- Ki fogod önteni a piádat, ha így folytatod. Ne pazarolj – szúrja csak közbe a feddést valami álságos, kioktató hangnemben, miközben pofátlanul vigyorog. Azt azért kár lenne tagadni, hogy ő élvezi, milyen egyszerűen fel lehet bosszantani a másikat. Szinte még csak nagyon próbálkoznia sem kell. Lehetne a dolog már-már unalmasan könnyű, de azért Avery tényleg tud olyan látványosan szenvedni, meg méltatlankodni (mint a nagyapja, nagyjából), hogy abban legyen valami vicces is.
Hangosan nevet azon, ahogy a másik – valószínűleg, erre gyanakszik – megpróbál beszólni neki, épp csak nem igazán sikerül neki - El vagy tévedve, Avery. Azok ott neked való könnyű prédák, őket talán még fel is tudnád szedni ezzel a szar dumával. De én a nagyok csapatában játszom – lehetne ártatlan, ahogy a másikra kacsint, de egyáltalán nem az, és kivételesen nem is akar ártatlannak tűnni. Tekintetbe véve, hogy nem az, talán soha nem is volt az, a könnyű préda pedig számára a világ legunalmasabb kategóriája. Mégis mit kezdjen valakivel, aki azt se tudja mit-hova…? Kinek van türelme ahhoz, hogy ezt elmagyarázza nekik? Jesszus, már a gondolattól is enyhén kirázza a hideg, kamaszkorból bőven elég mindenkinek egy is.
- Nyilván azért. Úgy fest eléggé rá vagy kattanva erre a témára. Ártatlan szüzek, könnyű préda… de hát semmi baj, mindenkinek megvannak a maga esetei és perverziói – abszolút rezzenéstelen arccal folytatja, miközben már fizeti a rendelését is, mintha minimum azt ecsetelné, milyen volt ma az idő Hertfordshire-ban és annak vonzáskörzetében.
Valószínűleg pont két perccel ezelőtt kellett volna megfognia a poharát és visszamenni vele az asztaltársaságához, akkor talán megúszhatta volna a sörrel való leöntést, de most nyilvánvalóan nem ezt dobta a gép. Igazából nem cseszi fel magát túlságosan – az ilyesmi benne van a pakliban egy ilyen helyen, és szerencsére boszorkány, úgyhogy csak kicsit megvetően hunyorog a másikra, ahogy végignéz a pólóján, aztán előhúzza a pálcáját és két bűvigével megszárítja magát, meg eltünteti az esetleges foltokat is - Te, édes viszont már megbocsáss, de kicsit szánalmas állapotban vagy. Nem mész inkább haza?
Naplózva

Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2018. 01. 24. - 22:45:46 »
+1

A hozzászólás nyomokban káromkodást tartalmazhat!


Elég egyszerű fickónak? Van elég egyszerű fickó? Nem tudom félre akarom-e érteni vagy sem. Igazából talán mindegy is, mert Sage esetében úgysem jönne ki a dolog jól. Se így se úgy.
- Ki fogod önteni a piádat, ha így folytatod. Ne pazarolj!
Ahogy közbeszúrja a mondatot kissé cinikusan felvonom a szemöldököm. Most vajon engem félt, a ruhámat  vagy az italt? Mert igazából az ő szemszögéből nézve talán az italra tippelnék, de hát az tökre pótolható. Aztán a vigyorából már sejtem is hogy megint nem téved a megérzésem. Vagy csak megint a cukkolós pimasz, rohadthangos és baromi bosszantó Barbour énje tört a felszínre. Mondjuk tud ez a lány csendben maradni? Félek, még álmában sem képes rá.
Ahogy pedig felkacag… az egyenesen szép. Szinte ragyog, ahogy nevet de a valódi oka sejtem nem túl pozitív. Sőt… egyenesen ellenem irányul. Ám még így is van valami, ami megfog az egészben és nem hagyja elrontani a kedvem, ahogy (feltételezem) azt a lány várná.
- El vagy tévedve, Avery. Azok ott neked való könnyű prédák, őket talán még fel is tudnád szedni ezzel a szar dumával. De én a nagyok csapatában játszom.
- Áháááá, napersze. Nagyok csapata mi? – kédezek vissza kissé hitetlenkedve. Nem mintha nem nézném ki ezt Sage-ből. Amekkora a szája tutira van benne kurázsi, na de azért nem hiszem el hogy egy-két friss húsra ne fanyarodna.
- Amúgy meg nem esetem a suhanc ifjoncok megrontása köszi. Lányokba utazom továbbra is.
Most rajtam a sor hogy elvigyorodjak sőt még kacsintsak is. Bármily szép álom is lenne Sage-nek hogy a fiúk felé kacsintgassak az ő szórakoztatása érdekében, sajnos el kell engednie ezt a vágyálmot.
- Nyilván azért. Úgy fest eléggé rá vagy kattanva erre a témára. Ártatlan szüzek, könnyű préda… de hát semmi baj, mindenkinek megvannak a maga esetei és perverziói.
- Cöh…
Na persze… Én meg az ártatlan szüzek. Jó vicc. Hamarabb jut ez a haverom osztályrészéül, amit nem is bánok. Egy pillanatra sem bántam. A legtöbb lány mind felettem járt minimum kettővel és egy sem volt egy elveszett virágszál. Persze erről a mellettem ülő szőke ciklon mit sem sejthet. Honnan is tudhatná? Persze… észrevehetné. Csakhogy, mint a legtöbb nő, túlzottan el van foglalva önmagával.
És épp ekkor sikerül talán ki is hoznom a sodrából, ami valóban nem túl szándékos mégis valahol örülök ennek. Minimális ego-alázás de mégis csak az. Elnézem, ahogy egy pálcaintéssel megoldja a problémát, amit okoztam neki. Jé! Neki itt a pálcája? Az enyém vajon hol van? Tuti a koleszban hagytam... Azonban elégedett vigyorom hamar lelohad. Már épp elnézést kérnék, mert hát az a fránya illem így diktálja, mikor megszólal olyan stílusban, ami ritkán hoz ki a sodromból.
- Te, édes viszont már megbocsáss, de kicsit szánalmas állapotban vagy. Nem mész inkább haza?
Hirtelen nem tudom felpofozzam-e vagy mást tegyek inkább. Voltaképp tudom mire utal és tudom, hogy attól érzi magát nyeregben ha leszúrhatja a másikat egyetlen hibájáért. Röhej, de amúgy ez  a nagyszájú rámenőssége tetszik. Csak nem pont akkor, mikor rajtam hegyezi képletesen értve a körmöcskéit.
Nem állom meg, közelebb hajolok hozzá és mikor már majdnem az övéhez ér az orrom hegye, akkor szólalok csak meg.
- Messze vagyok a szánalmastól Barbour. És megyek… de csak akkor ha te is jössz velem.
Nem tudom mikor döntök úgy hogy ha pofátlansági versenybe kezdünk, akkor biztos én nyerem meg, de valamikor mégis csak jött ez az eszement ötlet. Máskülönben nem nyúlnék felé és nem lökném feljebb az állát a begörbített ujjammal, szemtelenül.
- Na? Áll az alku? Pffff... vagy valld be hogy nyuszi vagy…
Cukkolom tovább és nem lepődnék meg ha pofon vágna vagy leöntene a maradék sörével. De még ha ez meg is történne, akkor sem igazán érdekel. Látott ez a kocsma rosszabbat is már, az itt lévők ismernek és mindennapos hogy alkotunk valakivel valamit. Legrosszabb esetben pedig elsétál durcázva a barátnőihez, de… ássuk be. Ha menni akart volna, már rég megtehette volna. Na akkor ki is a szánalmas?
Naplózva


Sage Barbour
Boszorkány
*****


never love a wild thing

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2018. 01. 28. - 15:20:38 »
+1




- Lányok, fiúk, eh, nem mindegy? Ne ragadj le a részleteknél – nos, ez bizonyára interpretálható úgy is, hogy egyébként inkább az „ártatlan, fiatal, szűz” kategóriával akarta cukkolni a másikat, nem pont azzal a ténnyel, hogy az a hamvaspofájú csapat ott a sarokban pont mind fiúkból áll, de igazából úgy is, hogy egyébként ő ezt abszolút komolyan gondolja. Mármint hogy, fiú, vagy lány, nem mindegy? Az túlzás, hogy egyre megy, mert azért nyilván nem véletlen, hogy az embereknek két neme van, nem pedig egy, de ő a maga részéről mindig is inkább valami más iránt érdeklődött, mint az emberek neme. Az olyan… nos, az olyan unalmas, beszűkült elképzelés, hogy mondjuk csak egy nő lehet szép, és csak egy férfi lehet erős. Mondjuk azzal tisztában van, ha ezzel kapcsolatos nézeteit akarná kifejezően elmagyarázni, a legtöbbeknek halvány fogalma nem lenne arról, hova akar kilyukadni. Nem mintha ez általában bármitől is visszatartná, de ez már majdnem  mélyfilozófiának minősül, és hát könnyedebb dolgokról szoktak az emberek ilyenkor trécselni, vagy hát ugye, ahogy jelen esetben is, könnyedebb dolgokkal szokták szekírozni egymást.
Pedig biztos magas labda ez, amivel Avery kezdhetne sok mindent, ha akarna – vagy ha jelenleg képes lenne rá, amiben azonban nem biztos, és hát annyira nincs kedve önmagát fényezni a továbbiakban, meg azt sem akarja a másik orrára kötni, hogy mi is pontosan az ő esete. Valahogy furcsa lenne ezt pont Liammel megtárgyalni, bizonyára azért, mert ilyesmit az ember maximum a közeli barátaival tárgyal ki. Az olyan fajta beszélgetésekben, hogy „jaj, nézd már, azt a barna hajú fickót a sarokban, az tökre a te eseteted, mert x és y”, aztán lehet ebbe belemenni, vagy ebből kiugrani, hogy miért nincs igaza a másiknak, de hát voltaképpen nem azért jött ide, hogy keressen valakit Averynek, meg nem is azért, hogy ő keressen neki. Voltaképpen, némi alkohol szponzorálta köcsögséggel kevert udvariasság sodorta ide, hogy a kellemeset a hasznossal ötvözze, vegyen magának piát, köszönjön a fiúnak, aztán ha lehet, kicsit piszkálja, mert az mindig jó móka.
Voltaképpen, a program minden része most már kipipálódott, úgyhogy igazán nem lehetnek ennél magasabb elvárásai.
De a jelek szerint, kellett volna, hogy legyenek. Ugyanis arra igazán nem számított, hogy pont most, pont ma sikerül úgy beoltania Averyt, hogy az végre tegyen is valamit a dolog ellen. Vagy hogy minimum, hirtelen be akarja bizonyítani, hogy vele nem lehet csak úgy baszakodni – pedig lássuk be, eddig abszolút büntetlenül lehetett, mert a kis verbális háborúik ellenére Liam egyszer sem tagadta meg sem az ellátását, sem azt, hogy gyakorlatilag a boxzsákjának  használja. Biztos valahol benne volt a pakliban, hogy egyszer ez megtörténhet. Biztos valahol benne volt a pakliban az is, hogy gyakorlatilag azért nem unta még el rettentően a fiú savanyúságát, mert várta a pillanatot, hogy egyszer talán tényleg felcseszi az agyát. Hát hoppá! Végre történik valami érdekes is.
- Nem gondoltam, hogy bátorság kell ahhoz, hogy valaki téged hazakísérjen. Bátornak kell lenni ahhoz, hogy támogassák a részeg seggedet? Nem szomorú ez egy kicsit? – még csak a szeme sem rebben, igazán nem zavarja, hogy a fiú gyakorlatilag bemászik a személyes aurájába. Legalább nagyon hamar felfedezi, hogy őt az ilyesmi nem szokta zavarni, nem frusztrálja más emberek közelsége, sőt, inkább hasonlóan ki szokta használni a tényt, hogy a legtöbb embert viszont zavarja az ilyesmi. Nagyon kegyes, még  hagy is úgy egy percet a másiknak, hogy élvezze abbéli hitét, hogy itt most ő van a nyeregben, és csak pár szemvillanás után mozdul meg, méghozzá azért, hogy voltaképpen egyáltalán nem erőszakos, de nagyon határozott fogást találjon a másik álla alá nyúlt ujjain, és szépen eltávolítsa onnan őket.
Csak mert történik most valami érdekes, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy rögtön fel fog ülni egy ilyen átlátszó kihívásnak. Elengedi a másik kézfejét, felkönyököl a pultra, azon támaszkodik, hogy könnyedén „be tudjon szállni” ebbe a… nos, akármibe, amihez a jelek szerint a fizikai közelség valamiféle fegyver, könnyedén hajtja félre a fejét, csak azért, hogy ő is közelebb hajolhasson a másikhoz, de anélkül, hogy akár az orruk, akár a homlokuk összekoccanna, de a szavakat kiejtő kereken pattanó ajkakról minimum a levegő a másik arcélébe vájhasson - Azért nem kell úgy csinálni, mintha nekem tennél szívességet azzal, ha hazamész. Magadnak tennél szívességet, félreértés ne essék. Nem öntenél le lányokat sörrel, ilyesmi… nem hiszem, hogy a nők erre buknának. Ha nem találsz egyedül haza, akkor inkább azt mondd. Az legalább mérsékelten vicces.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 03. 22. - 04:31:51
Az oldal 5.345 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.